2023-as kedvenc szórakoztató köteteim

2023-as kedvenc szórakoztató köteteim

Bár 2023 nálam sokkal inkább a szakirodalomról szólt, mintsem a szórakoztató vagy szépirodalomról, de azért akadt pár említésre méltó utóbbiakból is. Most elsőként ezekből mutatnám be idei kedvenceimet, aztán majd még jönnek az év további győztesei! Bár az elsőszámú győztes mindig az olvasó. :)

Sorrendiség nincs!

Steve Cavanagh: 48 óra

Budapest: Álomgyár, 2023

Eredeti megjelenés: The Defense (2015)

444 oldal

Nem igazán vagyok az Álomgyár kiadó rajongója, köteteik tematikailag rendszerint a napsütötte helyen játszódó lájtos romantikus regényektől a kínosan egyforma erotikus kötetekig terjednek, és ezek nem az én műfajaim. E regények tartalmát 90%-os pontossággal akkor is meg tudja mondani a tapasztalt olvasó, ha ránéz a borítóra (amelyen előbbi esetben valami tájkép van házzal, meg nőalakkal, utóbbi esetben egy borostás rosszfiú tetoválásokkal). De aki korán kel - és hajlandó turkálni a szemétben -, néha aranyat is lel. Steve Cavanagh első magyarul megjelent könyve a Tizenhárom volt, amely nagyon tetszett, és a 2019-es év egyik kedvence volt nálam. Bár akkor nem jelezték, a Tizenhárom voltaképpen egy sorozat 4. része volt, s az Álomgyár most vélte úgy, hogy ideje az előzményeket is kiadni. Nyilván a legerősebb (=legjobban eladható) résszel kezdték, de ez akkor sem túl elegáns. Ráadásul a sorozat első része, amely magyarul a 48 óra címet kapta igencsak jó darab, nyugodtan lehetett volna ezzel indítani. Folytatásához hasonlóan ez is egy tárgyalótermi krimi és egy thriller keveréke, és bár kissé sok benne a hihetetlen elem, de rendkívül szórakoztató kötet. Eddie Flynn egykori csaló és visszavonult ügyvéd el kell vállalja egy tagadhatatlanul bűnös maffiózó védelmét, miután hátára egy bombát telepítettek és elrabolták a lányát. Sablonos? Kétségtelen. Ugyanakkor Flynn karaktere okos és szimpatikus, a tárgyalótermi részek igen erősek, és pörögnek az események, mint egy helikopter rotorja. A lezárás "kissé" valószerűtlen - a hihetőség a korábban megjelent regénynek is a gyengéje volt -, és a borítón ismét elkövették az összes olyan hibát, amit 4 éve szóvá tettem, de nem tudok haragudni a nagy egészre. Ez a sorozat garantáltan kikapcsolja az embert. A címadás borzasztóan rossz, a könyvnek semmi köze a Nolte-Murphy-féle filmhez, bár úgy gondolhatja az ember, és az eredeti angol cím sem indokolta ezt a magyarítást... 

8 pont

moly.hu: 93%


Sophie Hannah: Hercule Poirot csendes éje

Budapest: Helikon, 2023

Eredeti megjelenés: Hercule Poirot's Silent Night (2023)

336 oldal

Sophie Hannah minden Poirot-s könyvéről írtam a blogon (első, második, harmadik, negyedik), és most röviden az ötödikről is beszámolok, amely pár hete bukkant csak fel a könyvesboltokban. A negyedik résszel (A Kingfisher Hill-i gyilkosságok) elégedetlen voltam, mivel az egészen korrektül sikerült előző két rész után határozottan visszaesés történt. Szerencsére az új, ötödik Poirot-történet egyértelműen jobban sikerült, óvatosan ugyan, de kijelentem, hogy az eddigi legjobb a sorozatból. Poirot és Catchpool éppen a közös karácsonyozást tervezi, amikor betoppan - álnéven - utóbbi édesanyja, és ráveszi őket arra, hogy egy ügy kedvéért "menjenek le" vidékre, ahol egy tengerparti falucskában különös gyilkosság borzolta fel a kedélyeket. Egy már amúgy is haldokló beteg fejét verték be a kórházban látszólag tökéletesen értelmetlenül. A fickót mindenki kedvelte, ellenségei nem voltak, és miért kockáztatná valaki a börtönt/bitót egy haldokló megöléséért? Catchpool édesanyja egyik barátnője miatt csalja el nyomozni Poirot, mivel annak szintén utolsó végső stádiumban lévő férfje ugyanebbe a kórházba készül, és a barátnő meg van róla győződve, hogy férjét is meg akarják gyilkolni. A meglehetősen hangulatos nyomozásban van még két testvérpár, akik egymással házasodtak össze, egy szemtanú, aki nem tud tanúskodni, egy aggódó feleség, egy halálsoron is életvidám férj valamint a világ legtehetségtelenebb rendőrnyomozója, akitől Poirot frászt kap. A regény nagyon szórakoztató, sikerült szimpatikus karakterekkel megtölteni minden idegesítő vonásuk ellenére, és a maga módján logikusan futnak az események. Kissé mesterkélt a megoldás, és inkább egy szappanoperához, mintsem Agatha Christie-hez méltó, de a krimi királynője is alkalmazott ilyen trükköt több regényében, így nem idegen a Poirot-regényektől.

8 pont

moly.hu: 85%

Moskát Anita: A hazugság tézisei

Budapest: Gabo, 2022

392 oldal

Idén nem is lehetett kétséges, hogy fantasy/sci-fi kategriában ki lesz nálam 2023 nyertese, mert vitán felül Moskát Anita novelláskötete volt a legerősebb (mély)ütés, amit kaptam. Nem akarom túlspilázni az itteni magyarázkodást, hiszen a kötetről részletesen írtam márciusban, de ma is a hatása alatt vagyok. Továbbra is csak szuperlatívuszokban tudok szót ejteni a magyar dark irodalom főboszorkányáról. Moskát megdöbbent, elgondolkodtat és magával ragad. Gyomor kell ehhez az utazáshoz, mert könnyen tengeribeteg lesz az ember tőle, de olyan tájakra jutunk el, amelyeket érdemes látni, még akkor is, ha sötét egy világ az. 

9.5 pont

moly.hu: 94%

Steven Pressfield: A tűz kapui
Budapest: Partvonal, 2016

Eredeti megjelenés: The Gates of Fire (1998)

380 oldal

Már sokszor utaltam rá, mennyire óvatosan válogatok történelmi regények esetében, de végre újra hozhatok egy igazán példaértékű darabot. Steven Pressfield a nagyon jól ismert Thermopülai csatába vezet el minket egy spártaiaknál nevelkedett szolga leírása alapján. Xeónész családját lemészárolták az argosziak, így miután hugával sikerül elmenekülnie előlük, Argosz főellensége, Lakedaimón szolgálatába áll, hogy bosszút állhasson. A bosszú szívében lassan kihúny, családja lesz, beilleszkedik a helyi társadalomba, amennyire ez lehetséges egy ilyen elitista poliszban. Főhősünk végül bekerül a Leónidasz király vezette seregecskét támogató szolgák közé, majd egyedüli súlyosan sebesült túlélőként a perzsák kezére kerül. A véres győzelem után Xerxész király úgy dönt, hogy ki kell hallgatni az egyetlen foglyot, hogy minél többet tudhasson meg a spártaiakról, akik ilyen kemény küzdelemre kényszerítették. Xeónész pedig mesélni kezd, s leírása alapján megismerhetjük a spártai állam brutalitását és igazságszeretetetét egyaránt, és a Thermőpülainál történteket. Pressfield jól használta az antik forrásokat, csak annyit költött hozzá az ismert adatokhoz, amennyi még nem forgatja fel a történészek által ismert tényeket, olyannyira, hogy akár azt is leírhatjuk: akár így is történhettek az események. Egészen mesteri történelmi regény, kemény, mint egy hoplita pajzsa, és véres mint egy csatamező. Itt nincs semmi álromantikus mese, csak hősiesség és halál. This is Sparta!

9/10 pont

moly.hu: 93%

Wendelin Van Draanen: Szerintem, szerinted
Budapest: Harmat Kiadó, 2023

Erdeti megjelenés: Flipped (2001)

240 oldal

Úgy tűnik csaknem minden évvégi összefoglalómba sikerül bekerülnie egy tündéri ifjúsági regénynek, s bár egy évszázad választja el Van Draanen regényét a tavalyelőtt megénekelt Anne otthonra találjától, de sok szempontból nagyon hasonló a két történet. A szerző nem próbál modernkedni, divatos lenni, az egyszerű értékekre helyezi a hangsúlyt a felületes csillogással szemben. Két tini lassan kibontakozó szerelme igazi csemege, egy nagyon szerethető lánykarakterrel (Juli), és egy kissé gyámoltalan fiúval (Bryce). A regény felváltva mutatja meg ugyanazon eseményeket a két főszereplő szemén keresztül, ami felvillantja mennyire könnyű félreérteni gesztusokat, mondatokat pusztán előzetes prekoncepcióink miatt. Juli karaktere egyértelműen mélyebb és jobban sikerült, az ő lendületessége röpíti át az olvasót a sorokon. Az írás egyik alapmotívuma, hogy nem attól lesz az ember egyéniség, hogy trendkövető, sőt kevés szánalmasabb van, mint a mindenáron való tetszeni vágyás. Az igazi egyéniség színes és extrém, de nem azért, mert látszani akar, hanem mert van és létezik. Van Draannennek Julin keresztül sikerült átadni a természet szeretetének fontosságát, és a világra való rácsodálkozás örömét. Fontos, hogy szeressük a világunkat, mert sok szépség van benne, és az időnként minket körülölelő bánat csak emel ennek értékén. Szükség van ilyen könyvekre, mert miközben a történelem egyik legszerencsésebb korszakában vagyunk (vagy sajnos vagyunk túl), mégis bútúltengés és túldramatizált fájdalomkultusz uralkodik sokunk lelkén.  Nagyon pozitív meglepetés volt ez a kötet, ajánlom minden fiatalnak és fiatalos lelkületű felnőttnek! Nem fognak csalódni! Megjegyzésre érdemes, hogy a könyvből szintén nagyon aranyos film készült még 2010-ben Változó szerelem címmel, amely bőven megér egy megtekintést. 

9/10 pont

moly.hu. 92%

Könyvkritikus rendszerhiba - Martha Wells: Kritikus rendszerhiba

Könyvajánló:

Martha Wells:

Kritikus rendszerhiba

Budapest: Fumax, 2018

152 oldal

Fordította: Tamás Gábor

Eredeti cím: All Systems Red (2017)

Sorozat: Az öldöklő naplók, 1.

Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió (1960), Philip K. Dick: Ember a Fellegvárban (1963), Frank Herbert: A Dűne (1966), Isaac Asimov: Az Alapítvány vége (1983), William Gibson: Neurománc (1985), Orson Scott Card: Végjáték (1986), Dan Simmons: Hyperion (1990), J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege (2001)... 

Ugye impresszív lista? Kiváló könyvek, holott csak a legismertebbeket válogattam most ide hirtelenjében. Ezek bizony mind Hugo-díjas regények, amely díj talán a legnevesebb elnyerhető kitüntetés a tudományos-fantasztikus irodalomban. Ám Hugo-díjas az elmúlt évekből általam már ismertetett Vörösingesek, Az ötödik évszak, és a Mellékes igazság is, míg a nagy kedvencemmé avanzsált A koboldcsászár a csaknem ugyanolyan nívós Nebula-díjat zsebelte be a Hugo-jelölés mellé. A fentiek jelzik, hogy ezeket a díjakat nem szokták bármiért odaítélni, ugyanakkor azt hiszem, hogy a 2010-es évek győztesei mégsem lesznek akkora nagyágyúk, mint a kezdésként felsorolt 30.5-es mozsarak... Valahogy az utóbbi időben a sci-fi a fantasy árnyékába szorult, klasszikus űrháborús témákat alig írnak - nem divat -, a társadalmi kérdésekre fókuszáló regények meg nem tudnak újat mondani, s csak kakadukként ismételgetik egymás közhelyeit. A sci-fik maradéka pedig elment a cyberpunk irányába, vagy feloldódott a fantasy-ben. Nagy rajongója vagyok a műfajnak - itt a Top 10-es listám -, de mostanában ritkán kapok igazán maradandó élményt tőlük, de ha mégis, azt rendszerint nem "igazi", "hardcore" sci-fi okozza.

Martha Wells: Kritikus rendszerhiba című könyvével már régóta szemeztem, hiszen (igaz nem regény, hanem novella kategóriában) elnyerte a Hugo- és Nebula-díjakat egyaránt. Ugyanakkor ferde szemekkel sandítottam csak rá, mert több szempontból is gyanús volt. Egyrészt regénynek tűnő magyar kiadása ellenére igencsak vékonyka (nem véletlen került másik kategóriába). Másrészt olyan - aktuális - zsánert képvisel, amely eddig nem kápráztatott el. Ebben a sci-fi típusban a mesterséges intelligencia kontra ember konfliktus a mozgatórugó. A felvetés már régóta honos a tudományos-fantasztikus irodalomban, és ez a regényecske leginkább a már említett Leckie-féle Mellékes igazsághoz hasonlítható. Főszereplőnk egy kiborg, amely öntudatra ébred. Biztonsági egységként készült, és múltja erősen terhelt, így igyekszik az őrizetére bízott emberek elől eltitkolni, és azt is, hogy voltaképpen immár gondolkodó és érző lény. 

A mesterséges intelligencia térhódítása éppen ismét divatos téma a ChatGPT térhódítása óta, olyannyira, hogy még a Mission: Impossible új - egyébként kiváló! - részében is az MI a főellenség (az "Entitás"). Martha Wells saját magát Öldöklőként (angolban: Murderbot) definiáló mesterséges lénye naplót vezet, melyben leírja a vele történt eseményeket. Főhősünk sorozatfüggő kiborg, aki nem nagyon tud mit kezdeni kettős identitásával, miközben egy felderítésre küldött csapatot kell megvédenie az ismeretlen és feltérképezeten bolygón. Bár ez eléggé "scifisnek" tűnhet, a történet sokkal inkább nyomozás egy rejtély kapcsán, mintsem űropera. Az Öldöklőt és védenceit körülölelő világról alig tudunk meg többet annál, hogy pénzéhes cégek irányítják. Ez pedig sokszor ellőt patron, és semmit nem látunk belőle a lapokon.

Az írás terjedelmi korlátai miatt talán érthető, hogy a szereplők sem igazán vannak kibontva kiborgunkat leszámítva - habár rövidebb novellákban is olvastam sokkal jobban bemutatott univerzumokat és szereplőgárdát -, és az egész történet voltaképpen utóbbi fejében játszódik. Hősünk egy bizonytalan személyiség, és bár munkájához ért, az emberekhez alig. A kötetnek kétségtelenül van egyfajta fanyar bája. Kissé keserű humort kapunk benne, inkább gúny ez az emberiség felé, és nem igazi nevettető sziporka. Főhősünk látványosan érdektelennek mutatja magát saját magának, és meg akar felelni az érzelemmentes robot képének. Akárcsak Marvin, a paranoid android a Galaxis útikalauz stopposoknak-ban végtelenül unja magát, és leginkább csak ki akarja bekkelni a halálig/kikapcsolásig hátra levő éveket. Ha valaki fogékony az ilyen keserédes humorra, akkor szórakoztatónak fogja találni ezeket a részeket. 

Összességében az egész mégiscsak vérszegény. Eleve két óra alatt elolvasható a történet, és a cselekmények sem túl grandiózusak vagy bonyolultak. A miértekre nem nagyon kapunk méltó választ, és a megoldás sem túl felemelő. A kisregény alapvetően lezárt és kerek egész, bár később az írónő folytatta sorozatként a gyilkdroid sztoriját. Bevezetésnek elmegy, de bármennyire is próbálom szépíteni, itt mindenképpen egy túlértékelt és túldíjazott kötetről van szó. A konklúzióm ugyanaz, mint mikor egyik haveromat szivatni akarom vitáink során: Régen minden jobb volt. Na, jó: talán nem minden, de a sci-fi mindenképpen. Jelenleg is az 1951-es Alapítványból készül sorozat, az 1966-os Dűnéből szuperprodukció, és nem véletlenül. Mindegyik alapmű. Martha Wells sorozatából nyilvánvalóan nem lesz olyan klasszikus, amihez 50-60 év múlva is visszanyúlnak majd. Ehhez túlságosan jellegtelen, semmitmondó, és sovány. Egy röpke szórakozásnak megfelelő, de többet nem érdemes elvárni tőle. Ez nem az a hardcore tu-fa, ami megváltja a világot. 

A kötet kiadása ellenben dicséretes, a Fumaxtól tisztességes kötést kapott, és a egyéb paraméterei is alapvetően jók. A borító ugyan nem különösebben kiemelkedő (az amerikai kiadásét vették át), de mégiscsak segít elképzelni a biztonsági egységeket. A szöveg magyar fordítása egyszerű és tisztes munka, minden sallang nélkül. 

Pontszám:

Hat paranoid android a tízből

6/10 pont

moly.hu: 83%

goodreads.com: 4.16 pont

(2023. augusztus 1-én!)

Könyvajánló: Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2022

Könyvajánló:

Az év magyar science fiction 

és fantasy novellái 2022

Budapest: Gabo, 2022

Szerk.: Kleinheincz Csilla, Roboz Gábor

325 oldal

Az utóbbi években sokszor veszek kézbe sci-fi és fantasy novellákat, mert roppant praktikusak utazáshoz. Ilyen volt Moskát Anita igazán elemi erejű kötete vagy a már korábban megénekelt 2020-as antológia a Gabo Kiadótól. Örvendetesen megszaporodtak a magyar novellagyűjtemények is e témákban, és most egy ilyet olvastam ki az elmúlt hetek során. Felemás érzéseim vannak a 2022-es magyar antológia kapcsán. Egyfelől egyáltalán nem rossz, másfelől eléggé egyszínű (=fekete) válogatást kaptam. Az egész kötet hangulata kényelmetlenül lehangoló, s mintha a szerzők azt kapták volna feladatul, hogy öngyilkosjelölteket győzzenek meg a hídról való leugrás helyességéről... Hogy ez miért jó, azt nem tudom. Valaha a sci-fi pozitívan nézett jövőbe, most meg semmiféle aletrnatívát nem kínál a kikerülhetetlen bukással és sötétséggel szemben. Oké, értem, hogy a világ hangulata ilyen mostanság, de ez viszont már túlzás. Mondanivalónk a jövőről nagyjából annyi, hogy szar lesz (a jelenről és a múltról is kábé ennyi). Igazi fantasy világ sem nagyon bontakozott ki a lapokon, bár persze egy epikus világ bemutatására nem a novella a legalkalmasabb műfaj. Leginkább az ijesztőnek szánt rémtörténetek domináltak. Akad néhány jó novella benne, de sajnos nincs olyan, amire azt mondanám, hogy igazán kiemelkedő. Igazi klasszikus űrhajós tu-fa nem volt benne, nagy fájdalmamra. Miért mentek ezek ki a divatból ennyire?

Összegezve: Az Isten szerelmére, ne legyünk már ennyire depressziósak!

Nézzük röviden az egyes novellákat külön-külön!

Gaura Ágnes: Ha elég mélyre nyúlsz

Önfeláldozásba csavart tündéres családdráma. Nem sokra emlékszem belőle pár héttel később, mivel se nem kiemelkedően jó, se nem tragikusan rossz.

5/10

Nagy László: Tanyasi szerelem

Sokkal inkább pszichológiai thriller vagy rémtörténet, mintsem fantasy vagy sci-fi. Annak mondjuk nem volt rossz. Van egyfajta tömegkultúra iránti kritika benne, és végig feszültségben tartott. A csavar kissé kiszámítható, de nem is lehetett más a vége.

7/10

Juhász Viktor: Retropunk

Fiataloknak írt lázadozós tinisztori, multik és kormányok ellen irányozva. Az a tipikus eset, amikor a szerző azt próbálja elhitetni, hogy önmagában az elenállás valamiféle értékkel bír. Holott nem. Elment.

6/10

Szakács Béla: Rügyező hús

Növényvilágos drogos disztópia, titkosrendőrséggel. Nem nagyon értettem, mit akart közölni a szerző.

5/10

Sándor B. Anna: Vén páviánok

Az intellektuálisan érdekesebb novellák között volt, amely valós problémákat fejteget az idősgondozás versus fiatalok témában. Amúgy ez is disztópia, amiket alapvetően szeretek, de sajnos elkezdték fullba nyomni az antiutópiát... A történet a jövőben játszódik, ahol főszereplőnk gondozza beteg apját, ám az állam ezt a problémát az idősek likvidálásával igyekszik megoldani. Jó pár ilyet olvashattunk már egyébként az utóbbi időben, a téma nem hat az újdonság erejével.

7/10

Molnár B. Gábor: Boszorkányper

Egy elvileg már rutinosabb szerző örkényi szatírába fúló boszorkányos sztorija, ami kissé Karel Čapek Egy tisztes polgár meghurcoltatása című írására emlékeztetett, csak messze nem olyan jó vagy vicces. Még így is a jobbak kjözé tartozott.

7/10

Erdei Anita: A négymilliárd éves játék

Egy meglehetősen bizarr Office-epizód, néhány értékelhető szóviccel és ötlettel. Szatíra a modern céges világról és arról, hogy tulajdonképpen nem mindig könnyű eldönteni, ki szabad és van rácsok mögött. Az egyik legjobb novella volt. A téma emellett az érzelmek megélése és a mindent elborító társadalmi kreditrendszer. Nyilván hamis, ilyen nem történhet meg a valóságban... 

8 pont. Hehehe :D

Komor Zoltán: Foghíj

Beteg és vulgáris. De leginkább csak undorító. Nem akarok ilyeneket olvasni.

2/10

Gödény Balázs: Gyors, gyors, lassú

Egészséges és finom. De leginkább csak szép. Ilyeneket akarok olvasni. 

8/10

Na jó, pár mondatot még hozzáteszek: szomorkásan édes rövidke történet a szeretetről, amin az idő sem fog. Unikum volt ebben a valószerűtlenül sötét antológiában. 

Vincze Nóra Veronika: Tündérvarázs alapítvány

A "Jól vigyázz, mit kívánsz!" - midászi története dokumentarista módon tündérmesébe bugyolálva. Főszereplőnk természetesen beteg, szülei természetesen nem a világ szüleinek élvonalába tartozók, osztálytársai természetesen nem szeretik, és természetesen a tündérekről is kiderül, hogy vérszopók. Természtesen.

6/10

Reke Balázs: Hamvadás

Kiégett emberek egy gyárdisztópiában a halálról diskurálnak és a halálra készülnek. Megint egy depresszív világ, amely legalább a végén kaput nyit a szereplőnek, hogy lehet jobb is, mint végleg benne ragadni a mocsokban és szép lassan műanyaggá válni. 

6/10

Zdenyák József: ASP-protokoll

Kiégett emberek egy TSZ-disztópiában disznódögöket dobálnak tömegsírba, miközben a fizetési bónuszról diskurálnak. Egy Lovecraft-féle borzongatásos rémtörténet, ami egyáltalán nem rossz, csak ezekre nem vagyok túl fogékony manapság. 

7/10

Tallódi Julianna: Hogyan ne tűnj el

Szintén egyfajta rémtörténet napló formátumban, de itt a rém elsősorban az ember agyában él, és ki akarja tépni a való világból. A novella a magányosságról és és az eltűnésre való igényről értekezik, konklúziója szerint a megoldás a világ elfogadása és a problémákkal való szembenézés. Igaza van.

8/10

Füzesi Dóra: Kiscsillag Delta

Kötelező körök  tudomány nagyszerűségéről, és az élet mibenlétéről, némi odaszúrással a bigott vallási fanatikusoknak (mintha mifelénk éppen ezek tobzódnának). A novella valamiféle hitvallás a biológia mellett, ami érthető, hiszen a biológia valóban csodálatos. Nem igazán tudom, mit akart a történet elmesélni, azon kívül, hogy elmesélt egy történetet...

5/10

László Zoltán: Ördöglakat

Egy Stalker-re hasonlító alaptörténet: adva van egy város, ahol csodák történnek, melyek egy elképzelhetetlen természetfölötti természeti - igen, érzem az ellentmondást - jelenségből táplálkoznak, s ahova sokan el akarak jutni, de az utat cak kevesen ismerik. Főszereplőnk egy ilyen vezető, aki egy lányt akar odacsempészni. 

5/10

Kiss Gabriella: Hétszerte

Erősen népmesei beütéssel bíró rémtörténet, sokszor borzalmasan túlírt körmondatokkal. Nem, attól, hogy sok vesszőt teszünk egy 5-7 soron átívelő mondatszörnybe, nem lesz jobb a szöveg, se modern. Legfeljebb monoton, amit átlapoz a nagyérdemű... Hanyagoljuk már ezt a baromságot legalább a fantasykben! A történet pedig nem rossz, sőt a szöveg is stílusos. Voltaképpen tetszett, ahogy a mai megcsinált szépségkultusz át lett ültetve tanulságos mesébe. 

8/10

A kiadásról:

A tartalom égbekiáltó ellentétben áll a fehér borítón szép jövőt ígérő illusztrációval, fogalmam sincs, melyik novella tartalmára kellene asszociálnom róla. Kissé csicsás. De legalább jó, masszív kötést kapott. Na ugye, hogy a Gabo tud rendes kötést is adni egy könyvnek... Miért ne lehetne hát egy kissé a fűzött könyvekre is odafigyelni? Aligha lenne sokkal drágább egy minőségibb ragasztás, mint a jelenlegi vacak. A fűzött kötés rendben van. Tördelési és helyesírási hiba nem jellemző.

Összesen:

6.5/10 pont

Könyvajánló: Moskát Anita - A hazugság tézisei

Könyvajánló:

Moskát Anita: 

A hazugság tézisei

Budapest: Gabo, 2022

"Kurta kígyó nyelve, farka 

Süljön, főljön e habarczba! 

Tüzes gyík-szem, béka-háj, 

Varjú-velő, kutya-száj, 

Kutyatej fű sűrű mérge, 

Kuvikpelyh, vipera kérge, 

Hadd buzogjon, főzve, sütve, 

Pokoltűznél, öblös üstbe’!"

(Shakespeare: Macbeth)

Ma egy boszorkányról fogok mesélni. Magyar boszorkány, mert bizony ilyenek is vannak. Ritkán találkozni velük, csak tiszta, holdvilágos éjszakákon pillantani meg őket, vastag dunyhák között, könyvek lapjain. 

Moskát Anita egy boszorkány. Már a Horgonyhely is erős fantasy volt, de a most kijött novellagyűjteménye (pontosabban 9 novella és egy kisregény) egészen átütő erejű. A hazugság tézisei egy bontógolyó, amely összedönti körülöttünk a szürke hétköznapi valóságát, hogy belecsimpaszkodvba átlendítsen bennünket a falakon túl létező dimenziókba. E világokban más szabályrendszerek működnek. Moskát a tér, az idő, sőt a gravitáció úrnője. 
Moskát Anita zseni. Hangulatfestő-képessége lenyűgöző, az egyszerű, voltaképpen pimaszul mindennapos történéseket képes úgy leönteni fantasztikummal, hogy aztán alig ismerünk a szereplők közt magunkra. Mert mi vagyunk a főszereplői. Minden novella más univerzumban játszódik, minden világi egyedi, minden történet borzalmas és gyönyörű. Ötletei szédületesek, mégsem túlbonyolítottak, hogy is szokás mondani? Nemesen egyszerűek. Nekem sokkal jobban tetszik, mint az egyébként szintén ötletgazdag - és Moskátra bizonnyal komoly hatást gyakorló - Neil Gaiman. 

Íírónőnkben van valami elemi erejű misztikum, ősanyai sötétség és fény, az a fajta, ami évezredes birodalmakat dönt le, hogy építsen helyettük újakat. Ereiben sámánok vére fortyog, írása nyomán mágusok suttognak perverz átkokat a már amúgy is beteg világra. Mondhat nekem bárki, bármit: Ez a szépirodalom, nem pedig az, amikor valaki 40 oldalon keresztül ír egy mondatot, mert az olyan "modern". (Egyébként sem az, nem 1920-at írunk...). Mondani valamit szépen, nyersen, rólunk.

Itt minden novella sötét művészet, elvarázsol és őrületbe kerget. Külön-külön történetek, de akár 6 akár 190 oldalnyiak, mindegyik egy egészen új világot mutat be. Leginkább engem a 90-es évek végének filmsorozatára, a Végtelen határokra emlékeztet a kötet. Sokszor olyan a történet, mintha a mi világunkban történne, aztán kiderül, hogy mégsem. A gyűjtemény tartalmaz már megjelent írásokat is - bár én csak egyet olvastam korábban -, de az írónő bevallása szerint legalább fele meg nem jelent mű, és a régieket is újrahangszerelte a kiadás előtt. 

Nem fogom elemezni az összes novellát - olvasni kell, nem elmesélni -, inkább csak kiemelném belőle e kedvenceimet. A mesterhazugság című novellával indul a válogatáskötet, amellyel azonnal a mély vízben találjuk magunkat. Egyszerre átverések színjátéka és személyes tragédia. Küldetéstudat és szeretet párviadala, az elmúlással vívott küzdelem dala. Nagyon tetszett a Hattyú című novella szikársága, az, ahogy egy szimpla siófoki magyar történetbe belopózik a vérmágia. A "mindennek ára van" motívum amúgy is meghatározó Moskát felfogásában, gyakran visszatér kísérteni a lapokon. A kötet legjobbja nálam mégis a Gumicukorszív. Egyszerre kritika korunk visszásságai felé, ugyanakkor szívbemarkoló történet a veszteségről, és arról, hogy nem mindig az az igazi áldozat, akiről hisszük, hogy az. Ez egy olyan szatírának induló családi dráma, amely a szeretetben ér véget. Fantasztikus írás, fantasztikum nélkül. És persze ott van a válogatást lezáró kisregény, amely a Szerződési szabadság címet kapta. E világban egy háborúban győztes (Lagow) és vesztes (Ardennaus) állam történetét ismerhetjük meg, mely során az erős maga számára előnyös szerződéseket köt a gyengével. De ki a fenének jutna eszébe egy olyan világ, ahol szerződésekkel lehet szabályozni a természet törvényeit? Hát Moskátnak. Ez egyszerre fricska a mai világunknak - ahol szén-dioxid kvótákat lehet adni és venni -, egyszerre fantasy. Eközben politikai/diplomáciai játszmát kapunk családi tragédiákkal, nehéz kérdésekkel és még nehezebb válaszokkal. Moskát Anita ugyan sokszor a jelen kor divatos témáit viszi bele történeteibe, de úgy, hogy az nem beleerőszakolva, szervetlenül van jelen, hanem mintegy háttérként a főszereplők tragédiájában. 

Kinek ajánlanám ezt a válogatást? Röviden: annak, aki szereti, ha olvasás közben hideg futkos a gerincén, lúdbőrözik az alkarja, megszakad a szíve, és annak, aki katarzist akar akkor is, ha nagyon fáj. Ez a könyv világszínvonal a fantasy-ben, annak is az eleje. Kezdem azt hinni, hogy Moskát-fan lettem... 

A könyvvel kapcsolatban mindössze egy negatívum van. Ez természetesen a Gabo kiadványának minősíthetetlen minősége. A kiadó láthatóan fejlődésképtelen, mert én nem hiszem el, hogy még nem jutott vissza hozzájuk, micsoda pocsék az összes fűzött kötetük. Kritikán aluli. Továbbra sem lehet kinyitni annak veszélye nélkül, hogy a fűzésben kár esik és a lapok úgy hullanak belőle, ahogy a Lagowból Ardennausnak eladott eső egy borús őszi délután. A borító számomra semleges, de nem rossz. Nagyon mérges vagyok, amiért egy ennyire kiváló könyvet ennyire silány minőségben vehetek kézbe. Moskát miatt nem vonok le pontot, mert a szerző írása hibátlan, a Gabo teljesítménye viszont nulla. 

Pontozás:

9.5/10 pont

Kilenc és fél gumicukor szív a tíz összetörtből. 

moly.hu: 94% (260 szavazat)

goodreads.com: 4.74 pont (87 voks) 

Könyvkritika: Az év legjobb science fiction novellái 2020

Az év legjobb science fiction novellái 2020

Szerk.: Jonatha Strahan

Eredeti cím: Teh Year's Best Science Fiction Volume I.

Budapest: Gabo, 2020

539. oldal

Nem sokkal Karácsony előtt került a könyvtárunkba a Gabo kiadó legújabb science fiction novellaválogatása, amely a 2020-as év legjobb nemzetközi novelláit hozta el a magyar olvasók számára. Igyekszem röviden bemutatni a kötetbe bekerült 27 írást, pár mondattal leírva a tapasztalataimat.

1. Charlie Jane Anders: Könyvesbolt Amerika legvégén

(ford.: Márton Zsófia)

Amerika jelenlegi politikai kettészakadásának illusztrációja a jövőbe vetítve, ahol a nagyon modernista liberális Kalifornia találkozik egy a határra épült könyvesboltban a tőle keletre eső konzervatív vallásos USA-val. Az transzgender író(nő) meglepően ügyesen lavíroz a két fél között nagyjából középen, de nem igazán sikerült neki megtölteni igazi tartalommal az egyébként ötletes alapszituációt. Így maradt sima esetleges polgárháború elleni vádirat. Nem volt ez rossz.

7/10 pont

2. Tobias Buckell: A galaktikus idegenforgalmi húzóágazat 

(ford.: Huszár András)

Űrlények, turizmus, légitaxi, haláleset. Kuszának hangzik? Az is. Valamiféle űrinváziós Az ötödik elembe – ami még jó lenne, mert nagy kedvencem - csepegtetett társadalomkritika akart lenni, de nem igazán jött át... Helyenként vicces(kedő).

5/10 pont

3. Indrapramit Das: Káli na 

(ford.: Kemenes Iván)

Az első olyan novella, aminél a klasszikus „ez mi a tököm akart lenni” mondat ugrott be. Szép szöveggel fellocsolt indiai mitologikus akármi, amit ötvözött a szerző a mesterséges intelligencia problematikájával. Kösz, de kösz nem. Biztos hülye vagyok hozzá, de az egész kifejezetten untatott.

4/10 pont

4. Suzanne Palmer: A fák festője 

(ford.: Heinisch Mónika)

Sokszor feldolgozott téma: idegen fejletlen civilizáció találkozása az emberiséggel a régi gyarmati tapasztalatok rávetítésével. Az eltűnő archaikus kultúrák megsiratása a történet, mikor a modernizmus úthengere éppen keresztülszalad annak utolsó képviselőin, s tulajdonképpen alig veszi észre az elkövető mi is történik. Érdekes világ volt, különösebb újdonság és meglepetés felmutatása nélkül, de szerethető.

7/10 pont

5. Karin Tidbeck: A Skidblandnir utolsó útja 

(ford.: Ballai Mária)

Na, ez egészen jó volt. Furcsa világ, tömbházakba költöző ormótlan élőlényekkel, amelyek képesek utazni a térben, s így űrhajóként funkcionálnak. Főszereplőnk egyik ilyen hajó karbantartója, aki lassan ébred rá, hogy járműve voltaképpen élőlény, s komoly problémákkal küszködik. A történet konfliktusa a gazdaságosság és erkölcs szembenállása, vagyis az eldobhatóság kérdése. Érdekes volt, minden túlzás vagy grandiózusság nélkül is.

8/10 pont

6. Malka Older: Fényes lámpák, stabil létrák (ford.: Kemenes Iván)

A kevés optimista felhangú írás egyike, hiszen bár óvatosan de arra céloz, hogy a pusztítás után talán valami megmenekülhet a romokból a tudomány segítségével. Az emberiség a történetben természetesen már teljesen elpusztította a teremtett környezetét, s most próbál emlékképek alapján valamit visszahozni belőle. Nehéz eldönteni sikerült-e vagy csak álom, de legalább nem akarja az ember a novella végén elmetszetni a saját nyakát.

6/10 pont

7. Ted Chiang: 2059-ben még mindig a gazdag kölyköké a világ 

(ford.: Juhász Viktor)

Ez egy blöff. Tulajdonképpen egy esszé vagy írás egy napilap vélemény rovatában kemény 3 oldal terjedelemben. Gondolom szóltak a szerzőnek, hogy: „Teddy! Kellene egy írás az antológiába délután ötre! Dobj össze valamit, még van egy órád rá!” És Ted összedobta egy kis gazdagok elleni hergelés és génmanipuláció témában. Humbug, ahol hülyének nézik az olvasót. Ez nem SF novella.

2/10 pont

8. Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban 

(ford.: Vitális Szabolcs)

Az egyik legjobb írás a kötetben, egyszerre posztapokaliptikus Mad Max világ és egyszerre a Ragadozó könyörtelen vadászata. Szinte éreztem a vér vasas ízét és szagát. Érdekes a világ, érdekes az új civilizáció, erős a történet és van benne csavar. Remek volt.

8/10 pont

9. Han Szong: Tengeralattjárók 

(ford.: Kleinheincz Csilla)

Megint egy más embercsoport civilizáció általi eltüntetése. Nem igazán tartott sehova ez az írás. Prózának jó, sci-finek kevés.

4/10 pont

10. SL Huang: Talán most utoljára 

(ford.: Varró Attila)

Erős írás felelősségről, pozícióról, a döntésekkel járó teherről. Nagyon jó alapötlet, szerethető és érthető alakok, feszült történelmi helyzetbe kényszerítve. Voltaképpen egy atomháború kitörésére várunk, ahol az állam vezetője csak akkor juthat hozzá az indítógombhoz, ha előtte gyilkol – ráadásul egy kislányt kellene eltenni láb alól -, hogy átérezze a súlyát a döntésnek. A politikus nincs ördögnek ábrázolva, sőt egyáltalán nem akarja bevetni a rakétákat, de a háború - amit nem ő robbantott ki - rosszul alakul, és immár milliók halála áll vagy bukik az elrettentésen. A másik kedvenc az antológiában, komoly erkölcsi dilemmákat vágva hozzánk, betűkbe öntött féltégla formájában.

9/10 pont

11. Fran Wilde: Viharkatalógus 

(ford.: Heinisch Mónika)

Elég sok időjárási anomáliákra épülő történet van ebben a válogatásban, és egyik sem nyűgözött le nagyon. A Viharkatalógus sem, bár a világ, amit bemutat izgalmas is lehetne. Ám mégis annyira valóságtól elrugaszkodott extremitás a történet, hogy nem tudtam rákattanni, még úgy sem, hogy a szeretet és önfeláldozás volt zászlójára tűzve.

6/10 pont

12. Anil Menon: Éden robotjai 

(ford.: Mile Csaba)

A második indiai írás, és ez sem tetszett. Úgy látszik, hogy világnézetük és utalásaik olyan távol állnak tőlem, hogy élvezhetetlenek számomra ezek a novellák. Ez voltaképpen egy családi dráma ami fokozatosan csúszik át idillből thrillerszerűségbe.

5/10 pont

13. Alice Sola Kim: Most várd ki ezt a hetet 

(ford.: Miks-Rédai Viktória)

Időhurok koncepciójába töltött metoo történet, ahol a férfiak természetesen genyók. Bár, hogy pontosan mi történt főhősnőnkkel nem is tudtam meg. Mondanám, hogy legalább aktuális, de semmivel sem aktuálisabb, mint 10 vagy 100 éve lett volna, sőt, valószínűleg – sőt a nyugati civilizációban biztosan – nagyobb egyenlőség van, mint bármikor történelemben. Untat a téma eleve, bevallom.

5/10 pont

14. Peter Watts: Cyclopterus 

(ford.: Roboz Gábor)

Megint egy klímakatasztrófa, bár ezúttal a víz alatt, tengeralattjáróban. Hogy ezt a klisét egy másikkal ötvözi a szerző (a gaz gazdagok és politikusok, akik tönkretették a földet, magukat mentenék), az sem segít rajta. Átlagos, egy váratlan húzással.

6/10 pont

15. Suyi Davies Okungbowa: A dűnék éneke 

(ford.: Vitális Szabolcs)

Klímakatasztrófa utáni sivatagosodás (uncsi), a szűklátókörű elit elől való meneküléssel (uncsi) és némi misztikummal (uncsi).

5/10

16. Tegan Moore: Mint a farkasok 

(ford.: Mile Csaba)

Emberiség versus elnyomott állatok. Utóbbiakat a gonosz emberek már ráadásul implantátumok segítségével különleges feladatokra is bevethetnek. A történet egy kutató-mentő kutya szemszögéből van megírva, ami nekem nem igazán volt hihető, de legalább a sztoriban voltak izgalmas momentumok. Elég jellemző több novellára is, hogy annyira modern akar lenni, hogy a sok mozaikszó és cyberkütyü nem tesz jót a szövegnek. Gyenge hetes, mert azért voltak jó momentumai.

7/10 pont

17. Elizabeth Bear: Bizonytalan talaj 

(ford.: Márton Zsófia)

Az egyik legelképesztőbb novella. Mármint negatív értelemben. Elizabeth Bear ugyanis annak morális problémáját fejtegeti, hogy valaki, aki a börtön ellen van (mert szerinte a bűnös bebörtönzésétől nem kevesebb, hanem több bűnöző lesz – mellesleg ez baromság), feladhatja-e a sorozatgyilkost, aki ennek következtében börtönbe is kerülhet akár! Ja, és van benne egy magát nőnek tartó rózsaszín egyenruhát hordó férfi (nevezzük nevén a gyereket), akinek felesége van... Láthatóan az írónő az egész társadalom átnevelését tartja szükségesnek, mert ugyebár akkor megszűnik minden bűn, ha a társadalom tagjai, érzik, hogy tartoznak valahova. Elképesztő naivitás, ráadásul ez eléggé rokon a szovjet embertípussal vagy az übermensch-sel. Ebbe csöpögtet némi környezetvédelmet is, biztos, ami biztos. Egészen elképesztő, miközben olvastam, azt hittem rosszul látok... Egy sorozatgyilkost sajnálni a börtönért... Az meg pláne, hogy ezt lehozzák ilyen válogatásban, pláne úgy, hogy nem is igazán sci-fi.

2/10

18. N. K. Jemisin: Szükségbőr 

(ford.: Ballai Mária)

Jemisinről már írtam a blogomon, pontosabban Az ötödik évszak című regényéről. Meglehetősen diszharmóniát váltott ki belőlem, ugyanúgy, mint ez a novella. Kiemelkedő világépítés, kiemelkedő próza - egyértelműen a legjobb a válogatásban -, ám mindez igen komoly ideológiai mázzal. A történet az, hogy a Földet a klímakatasztrófa közeledtével az „elit” - atletikus szőkék (!!!) - elhagyják, mivel már menthetetlen, s új militarista náci világot építenek ki, majd X idő elteltével visszaküldenek egy felderítőt, hogy megnézzék, mi is történt az otthoniakkal. Ám a felderítő azt tapasztalja, hogy az ottani - általuk alsóbbrendűnek tekintett - emberek csodás mintatársadalmat építettek ki, akik elfogadóak, toleránsak, mind-mind megannyi feltámadt különböző bőrszínű, korú, testtömegindexű Buddha és Jézus. E falanszter tagjai természetesen leküzdötték a klímakatasztrófát, hadseregre sincs szükség, s valódi földi paradicsomban tengetik életüket, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet szükségletei szerint. Jemisin kétségkívül mert nagyot álmodni... A mű konklúziója, hogy ha egy szűk magát felsőbbrendűnek gondoló náci szőkét eltüntetünk, minden jó lesz, s az emberek összekapaszkodva édent hoznak létre, ami persze baromság, de jól hangzik. Ja, és Vive la Révolution a gaz nácik ellen!!!

8/10 pont

19. Ken Lou: Áldozatok 

(ford.: Juhász Viktor)

Hú... Nagyon erős novella! De egyáltalán nem science fiction. Voltaképpen a technikai fejlődéssel járó manipulációról, a tömegmédia és a közösségi hálózatok emberi kapcsolatokat fenyegető működéséről, és a trollkodásról szól. A történetben a Fort család elveszíti leányát egy koncerten bekövetkező merénylet során, s ezt követően az anya megpróbál tenni az ellen, hogy ilyen a jövőben is bekövetkezhessen. E kereszteshadjáratában a médiát is beveti, mint fegyvert. Csak hát a fegyver kétélű, pláne egy olyan világban, ahol az emberi szenvedésnél a szenzáció jóval többet ér, s ahol bárki bármikor hozzászólhat a populárissá tett családi ügyekhez is, s már a megfelelő manipulációs technikák is rendelkezésre állnak a hamisításhoz. Nálam ez a novella volt a kötetben a legjobb, hihetetlenül tanulságos sztori, nagyon kemény írás.

9.5/10 pont

20. Alec Nevale-Lee: Bálnatemető 

(ford.: Abrudán Katalin)

Aligha lesz a cím ismeretében meglepő, hogy ez is egy szomorkás hangulatú, a környezet- és állatvilág pusztulására intő novella, amely ezúttal a tengerek mélyén játszódik. Nem sok nyomot hagyott bennem, pedig az egyik legfrissebb emlék kellene legyen, hiszen a kötet vége felé olvasható. Szürke, akár egy sziláscet bőre.

5/10 pont

21. Vandana Singh: Újra együtt 

(ford.: Varró Attila)

Újabb indiai író, újabb klímakatasztrófa, újabb szuperviharokkal... Valahogy a negyedik-ötödik után az ember már nem túl lelkes. Kapunk még egy történelmi filozofálgatást, ami lehetne akár jó is, de nem az. Volt még egy kis franchise-ba kiszervezett államigazgatás, romantikus szál, VR szemüveg. Vananda Singh sem győzött meg arról, hogy az indiai sci-fi nagyszerű lenne.

5/10 pont

22. E. Lily Yu: Zöld üveg – szerelmes történet 

(ford.: Miks-Rédai Viktória)

Ez viszont megint egy gyöngyszem, kicsit emlékeztetett Mikszáth Gavallérokjára, amit gyerekfejjel utáltam, felnőttfejjel imádtam. Egy esküvőn vehetünk részt Yu írásában, amelyen a klímakatasztrófa (mi más...) küszöbén a menyasszony és vőlegénye éppen urizál a vendégekkel, míg szépen lassan elpusztul lábuk alatt a világ. A téma ugyan - mint az végignézve az előzőeket – nem éppen meglepő, de a feldolgozás mikéntje nagyon ötletes, pengeéles és groteszk. Tetszett.

8/10 pont

23. Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi 

(ford.: Abrudán Katalin)

Hát ez elég érdekes eset. Valamit a szerző nagyon el akart mondani, bizonyára bölcset és okosat, olvasásról, emberekről, irodalomról, de nem igazán értettem meg, mit. Talán még egyszer el kellene olvasnom, mert volt itt H. G. Wellstől apácákig minden egyfajta disztópiába dobálva.

4/10 pont

24. Greg Egan: Erre nem mehetünk haza 

(ford.: Huszár András)

Az egyik legnevesebb szerző, ám egy meglehetősen középszerű novella. Túlélősztori a Holdon, érdekes humorszerűséggel, de legalább részben az űrben játszódik... Megjegyzem: a 24. novellánál tartunk és ez az első! És itt sincs túl nagy jelentősége. Fellúgozott családi A marsi, nem túl izgalmas elbeszélésben. Talán egy regényben életképesebb lett volna a koncepció, bővebben kifejtve a Földön uralkodó politikai helyzetet és életmódot. Azért ez egy erős talán.

6/10 pont

25. Chinelo Onwualu: A halott ember mondandója 

(ford.: Roboz Gábor)

Így kezdődik: „Azt hiszem, mondhatjuk, hogy a viharral kezdődött.” Igen, újabb posztapokalipszis szuperviharokkal, mely után a túlélő a régi világ árnyaival és saját felmenőinek árnyaival küszködik afrikai köntösbe bújva.

5/10 pont

26. Fonda Lee: Én [28F] deepfake barátnőt hamisítottam, és most a szüleim azt hiszik, megnősülök 

(ford.: Kleinheincz Csilla)

Már a cím megérné a tíz pontot. :D A Dick-féle Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?-óta a legjobb és legbizarrabb cím nyertese. A történet pontosan az, ami a címben szerepel, s amire asszociálnánk az alapján. Nem is sci-fi ez, hanem a közeljövő, ahol a mesterséges intelligencia sokszor jobbnak tűnő lehetőség, mint a jóval bonyolultabb igazi emberek. Érdekes szatíra az emberi kapcsolatok virtuálissá válásáról.

8/10 pont

27. Caroline M. Yoachim: A szerelem archeokronológiája 

(ford.: Roboz Gábor)

Pozitívumként meg kell említenem, hogy már-már sci-fis a környezet, van benne űrhajó, sőt földönkívüliek is. Ja, meg időutazás. És mint a címből kiderül egy szerelem is. Mondjuk 20 oldalba ennyi történetet lehet nem is kellett volna belepakolni. Nem ütött nagyot, afféle jó iparosmunka. Nem sikerült átérezhetőnek megírni az élményt, pedig a maga kategóriájában egyedi volt a válogatásban.

5/10 pont

Összegzés:

Ez egy elég hektikus minőségű novellaválogatás, amelyek között szerencsére vannak igen kimagasló alkotások. Mint érezhető talán az összefoglalóimból, tematikailag azonban elég egysíkúak. Szinte mind a klímaváltozásról szól így-úgy. Mi hiányzott? Tulajdonképpen nem volt egyetlen igazi dögös sci-fi sem a kötetben, abból a klasszikus csillagháborús, tesztoszteron- és macsószagú darabolós fajtából. Láthatóan olyan novella nem is kerülhet bele, ami nem aktuális világfájdalomra vagy problémára fókuszál, mint környezetvédelem, járványok, időjárási anomáliák, társadalmi bomlás. Sehol egy jó űrháború. Úgy látszik sci-fi íróknál már ez nem trendi, most mindenkinek békeharcot kell folytatnia, és véletlen sem lehet pusztán szórakoztatni. Világmegváltás és egyenlősítés kell, különben nem kerülsz se antológiába, se díjközelbe.

A tendenciák világosak, a sci-fi a progresszió élharcosa, minden olyan ügyet azonnal felvesz fegyvertárába, ami éppen divatos: környezetvédelem, állatvédelem, genderkérdés, társadalmi megosztottság (sokszor elég komoly balos attitűddel). Ezt lehet szeretni, vagy nem szeretni persze, ízléstől függően. Természetesen fontos kérdések ezek, de úgy érzem kissé egysíkúvá teszi a válogatást a témák imamalomként való hajtogatása. Minimum három olyan novella van, ahol a földet szuperviharok pusztítják... Ez így már nemcsak hogy nem merész, hanem unalmas.

Ráadásul patikamérlegen készül a válogatás a szerzők szempontjából. Úgy válogatták, hogy mindenféle bőrszínű, szexuális orientációjú író legyen közöttük, s élek a gyanúperrel, hogy ez legalább olyan fontos volt, mint az írás minősége. Ha csak az első három írót nézem, már van benne transzgender, homoszexuális, és diszlexiás, amerikai, indiai és grenadai... A sokszínűség később sem nyugodhat, van itt afrikai, ázsiai, indiai, Prágában élő Afrikában született kanadai-amerikai, genderqueer (bármit jelentsen ez...), kutyás nő, macskás férfi. Ami nem nagyon van, az az európai író. Úgy látszik Európa a sci-fi írás terén is lemarad, vagy kvóta alapján válogatták a szerzőket, és abból nem nagyon esett ránk százalék (egyiket sem zárnám ki...).

Mindemellett az elmúlt években magyarul is megjelenő SF antológiák sorából eddig kiemelkedik ez a darab, mivel nagyon erős novellák is helyet kaptak benne. Biztos vagyok benne, hogy még jobb lett volna, ha válogatás elvei nem korlátoznák a lehetőségeket és csak a minőségre fókuszálnának az összeállítók. Kicsit változatosabb témák, kicsit kevésbé tendenciózus szerzői sokszínűsítés, és akkor még szívesebb fogom olvasni a 2021-es adagot!

Eredetileg a kritika megjelent:

https://www.gyoriszalon.hu/news/15053/66/Jonathan-Strahan-szerk.-Az-%C3%A9v-legjobb-science-fiction-novell%C3%A1i-2020

Könyvajánló: Böszörményi Gyula - Mindörökké várni

Böszörményi gyula: Mindörökké várni

Szeged: Könyvmolyképző, 2017

 303 oldal

Böszörményi Gyula az egyik kedvenc magyar ifjúsági íróm (nincs sok…), érdekes módon azonban nem a közismert Álomfogók-ciklus, hanem a Rémálom-trilógia okán. Böszörményi ugyanis képes volt egy olyan antiutópiát létrehozni a 9…8…7…-tel magyar célközönségnek, amely rendkívül hangulatos, budapesti helyszíneken játszódik, s a fiatalok tényleges problémáira koncentrál. Kockázatos vállalás volt, de szerintem nagyon sikeres. Ezt úgy is fenntartom, hogy Böszörményi - sajnos – túlságosan is meg akart felelni a közönségnek, s demokratikus „Szavazzuk meg, miként folytatódjon a regény!” módszerével rendre elérte, hogy az érdekes választások helyett a kézenfekvő mentén folytatódjon a sztori a következő részben. Így a trilógia kötetről kötetre süllyedt le a kiemelkedőtől a jóig. Noha tudtam, hogy Böszörményi írt már sci-fit, de eddig nem olvastam tőle ilyen jellegű regényt vagy novellát, így mikor a könyvtárba megérkezett a Mindörökké várni című gyűjtemény novelláiból, éreztem eljött az idő tesztelni írónk ezen - mondhatni sötét - oldalát. Nézzük meg röviden, miként tetszett hát a tucatnyi, de nem „tucat” novella!

1. Dogma (7-14 o.)

Isten megteremtette az embert, az ember elpusztította Istent, majd megteremtette a robotot, hogy a robot elpusztítsa az embert, s megteremtse a saját Istenét. Patchwork-szerűen összedobált összefüggéstelen jelenetek, hogy a végén kapjunk egy nem túl meglepő, de legalább humoros lezárást.

7/10 pont

2. A Xonsi körzet (15-33 o.)

Han Solo-féle csempész-kalandor történet, csak Csubit két star trekes orioni nőstényállatra cserélte írónk. Mai zaklatáscunamik öntözte civilizációnkban pusztán ezért tíz pontot érdemelne a novella, mert mára egy nagykorúak közötti férfi-nő kapcsolat leírása csaknem extrémmé és merészséggé lett…  Értékeltem a Galaktikus gégepukkasztó utalást, s az egész írás egyfajta sablonparádé. Egyébként nem egy izgalmas történet.

5/10 pont

3. Tű és pajzs (35-58 o.)

Az egyik legjobb novella a kötetben, voltak benne eredeti ötletek, jó a történet, van meglepetés és mondanivaló. Jix bácsi története egyszerre jelzi, hogy sohasem tudhatjuk, ki miért vált olyanná, amilyen, s milyen múlttal érkezett a közösségünkbe. A novella a történelem, a felelősség vállakat súlyosan nyomó terhéről is szól, s arról, hogy döntéseink mennyire kihathatnak közösségünkre és saját jövőnkre.

8/10 pont

4. A kutya (59-88 o.)

Nem volt rossz történet, de kutyának éppen nem találtam épen. Csonkának bizonyult ugyanis, mert se füle, se farka nem volt. Igazából nem tudom, mit akart mondani ezzel a költő… Az egyébként jól megírt történet.

5/10 pont

5. Három nappal később (89-109 o.)

Egyszerű, könnyen követhető és lineáris felépítésű sztori arról, hogy „kard által vész, mind, ki kardot ragad.” Az ötlet csak annyira új, mint Hollywoodban a szereposztó dívány, de a novella tetszett.

7/10 pont

6. Isa por es homou (110-133 o.)

2015-ben Böszörményi ezért a Galaktikában megjelent novelláért kapta a Zsoldos Péter-díjat, s valóban nagyon egyedi és érdekes ez a hardcore mese. A csak a végén kerekké alakuló történet ráadásul irodalmi szempontból is szép munka. Hiába, örök tanulság, hogy az ember kísérletező hajlamával óhatatlanul úgy nyúlhat a világ rendjébe, hogy végül önnön koporsóját engedi le a mélybe, hogy aztán utánaugorjon.

8/10 pont

7. Jó éjt, kapitány! (134-155 o.)

Ismét egy nagyon szép történet, nálam ez nyert a válogatásban. Szép, érzelmes, ugyanakkor figyelemfelhívó mondanivalóval bír. Igazából a mondanivaló még a legbonyolultabb regények esetében is könnyen megragadható, ettől klasszikusok: jó és rossz örök harca (A gyűrűk ura), a politika győzelme az egyén fölött (1984), a hazaszeretet (Egri csillagok), stb. Itt is borzasztóan egyszerű igazság mondatik ki: Nem zárkózhatunk el a világ elől, pláne, ha tönkretettük, mert akkor már késő lesz. Ebből a szempontból hasonló a kicsengése, mint az előző novellának. Klassz volt.

8/10 pont

8. Mindörökké várni (157-175 o.)

Azt vártam, hogy a címadó novella ütni fog majd, mint egy kubista gömb. Ehhez képest olyan volt, mint egy nagy zacskó csipsz: sok levegő, kevés tartalom. Ez a történet is pármondatos foltokból kellett volna, hogy összeálljon felvehető báli ruhává, ám ehelyett egy modern divatbemutatóra kreált ruhakölteményt kapunk, amiről azt sem tudjuk, hol kell belebújni. Egy-egy kiragadott pillanatot, színt mutat be a novella az emberiség kezdetétől annak végéig, Az ember tragédiájára emlékeztetően, ám a végén semmi megoldást nem kapunk, hanem simán kipusztulunk magányosan az élettelen világűrben.

6/10 pont

9. Üvöltő szörnyeteg (177-189 o.)

A kilencedik írás voltaképpen egy halott memoárja, amiben egy hölgynek írja meg érzéseit halálba küldésével kapcsolatban. A hasznosság és (ön)feláldozás kérdését firtató rövidke mű, semmi kiemelkedő.

6/10 pont

10. Vörös kendővel válladon (191-254 o.)

Ez is klasszikus csempészkedős sci-fi zsánerként indul, hogy aztán Solaris-os agyrémmé legyen, ahol a határ csak annyira létezik a valóság és képzelet között, mint szír migránsnak Németország és Dánia között. Tartalmához, jelentőségéhez képest a novella meglepően hosszú, s nem keltette fel különösebben érdeklődésemet.

6/10 pont

11. A bolond (255-271 o.)

Ellenben ez nagyon jó volt! Rövidsége ellenére egy az értékrendünkről elgondolkodtató, nagyon szépen megírt, hatásos szösszenetet kaptam, amely levett a lábamról. Hogy ez az én lelkivilágom okán történt-e, vagy mindenkire hatást gyakorol, azt nem tudhatom. Mindenesetre Böszörményi megint csak kiváló hangulatfestőnek bizonyult, úgy tűnik kifejezetten a nyomott, keserédes világok, a lelki nyomor leírásának mestere. Számomra ebben a novellában Asimov Öszvérének magyar testvérére leltem. Visszavonom korábbi ítéletemet, inkább ez a legjobb a válogatásban!

9/10 pont

12. Nemzedékek (273-303 o.)

A robot versus ember kapcsolat lassan egy évszázada érdekli az emberiséget, hiszen a lét és nem lét közötti különbség meghatározása nagyon fontos metafizikai kérdés. Nem meglepő, hogy Böszörményi szintén írt e kimeríthetetlen témában. Izgalmas, hogy a fiatalok kegyetlenségét, és a generációs különbségeket is belevegyíti a történetbe, nem is hatástalanul. Számomra is sokszor feltűnt, hogy ma mennyire eldobható használati eszközként tekintünk csodálatosan kifinomult eszközeinkre, miközben a régi korok embere megbecsülte minden holmiját. Tényleg így lesz-e az emberekre megszólalásig hasonlító androidokkal is? Egyáltalán szabad-e ilyet létrehozni? Ezek azonban már filozófiai kérdések.

7/10 pont

Összegezve: Sajnos a kockázatvállalás ismét hiányzott itt-ott számomra, a novellák többször talán nem voltak kellően merészek, s a csattanók kiszámíthatónak bizonyultak. Jó válogatásról van ugyan szó tehát, de hiányzott belőle valami, ami igazán remekké tenné.

Az illusztrációkról. Tulajdonképpen nincs többről szó, mint a novellák elé felskiccelt alakok, illetve a lap alján mintegy jelzőként szolgáló díszítés, nincs igazából jelentőségük, hozzá nem adnak a kötetnek, igaz el se vesznek belőle.

A kötet külcsínre nézve esztétikus, én puha, fűzött példányt használtam, amelynek borítása hamar törik és gyűrődik. Amennyiben valaki megvásárolni szeretné, mindenképpen keménykötésben tegye (ha adtak ki olyat is belőle)!

Pontszám:

Hét pángalaktikus gégepukkasztó a tízből.

7/10 pont

www.moly.hu: 94 %

www.goodreads.com: 3.75 pont

(Az adatok 2017. november 20-i állapotot tükröznek!)

Könyvajánló : Távoli kolóniák - SF-antológia

Távoli kolóniák: SF-antológia

Budapest: Ad Astra, 2016

350 oldal

Immár a harmadik SF-antológiáját dobta piacra az Ad Astra kiadó. Az elsőt, 2014-ben bemutattam, a második (címe: 2045 – Harminc év múlva, megjelent 2015-ben) elkerülte eddig a figyelmemet. A Távoli kolóniák két kategóriára bontva 16 magyar novellát jelentet meg. Most nézzük egyeket egyesével röviden értékelve!

Antal József: Hogyan népesítsünk be galaxist?

Tetszett. Könnyed, laza, humoros kis írás, amelyet mai bürokráciával terhelt hétköznapjainkban nagyon át tudunk érezni. A stílusa jó, olvastatja magát. Nem bonyolítja túl magát valami bölcselkedő mondanivalóval, nem játszik intellektüelt, egyszerűen szórakoztatni akar, és ez sikerül is.

8/10

Demjén Zsófia: Nincs visszaút

Itt már akadtak problémáim. Igaz Antal Józseffel ellentétben kezdő íróról van szó, így némileg több elnézést igyekszem tanúsítani. Főszereplőnk egy szuperkém, aki orvosnak adja ki magát, hogy a valamikori jövőben egy megacég bányászati kolóniáján nyomozzon. Ez eddig rendben. Igaz elég értelmetlenek tűnik embert küldeni egy pusztán gépek által „lakott” kolóniára, de legyen! Kéretlenül nem osztunk tanácsot, ám talán jobb lett volna, ha egy kém/orvos szájába nem adunk olyanokat, mint: „leadtam a drótot”, „brutális vagyon”. Ez egy tízéves gyerek képzelgése a menőségről. Attól sem tűnik valaki profibbnak, ha állandóan azt hajtogatja, hogy: „nem vagyok kezdő”, „rutinmelónak tűnt”, „Hogy rohadnának meg a hülye amatőrök”. A profi attól profi, hogy minden melóra egyformán koncentrál, mert tudja, hogy egyébként ráfizet! A szereplőnk minden harmadik mondata, hogy „Eljutok a Mythosra”, azaz a célbolygóra. Talán egy bővebb leírás a Mythosról jobb lett volna, mint ezt így az arcomba tolni ennyiszer.

Azért voltak jó elemek, a jelen idő használata valóban feszültséget, izgatottságot adott a soroknak, a technikai dolgok is tetszettek. Első írásnak nem rossz. De nem különösebben jó.

4/10

Fedina Lídia: Maga a mennyország

Tipikus Star Trekes (TOS) bolygófelfedezősdi. Fedina Lídia már rutinosabb írónak számít sci-fis berkekben, ennek megfelelően az egyik legjobb novella volt a válogatásban. Az olvasó tudja olvasás közben, hogy a végén nem lesz Happy End, ennek ellenére nem unalmas, hanem szinte várjuk, hogy miként köszön be szereplőinkre végül a kaszás. Mondjuk kicsit extrémebbet vártam.

8/10

Valyon Tamás: Megfigyelők

Ez sem volt rossz. Kifacsart UFO-sztori. Kissé túl sok rövidítéssel, néhány számomra érthetetlen névválasztással (a quad itt miért repül?). A csavar a végén ült.

6/10

Somogyi György: A hetedik szoba

A Kékszakállú herceg vára sci-fis átdolgozása. A novella elején lévő feszültség fokozatosan épül le, mígnem eljutunk a megoldásig. Érdekes koncepció, élvezhető kivitelezésben, az élő és élettelen közötti határon lamentáló filozofálással megspékelve.

7/10

F. Tóth Benedek: Hosszú út bolondjai

A talán legismertebb írótól kicsit kevés volt nekem ez a novella. Az írást belengő szép líraiság sem rejthette el, hogy a történet nem emelkedik fel hozzá. Mintha a tócsa akart volna Marianna-árok mélységet hazudni a tónak. A Falak mögötta világban megjelent Oda, ahol a Nap ragyog sokkal jobban tetszett.

5/10

Bukros Zsolt: Szeretni egy férfit

Ez a novella komoly disszonanciába taszított. Itt kell, megemlítsem, hogy magam is szeretnék majd írni egy regényt, amelyen egy éve dolgozom (haladási sebességem kb. 0 flekk/év), és jó pár olyan elemet találtam ebben a novellában, amely mintha abból került volna át ide, vagy vice versa. Nagyon aktuálisnak érzem a feminizmusból fakadó disztópiát, hiszen a női egyenlőségért harcolók éppen korunkban kezdenek átesni a pónilovuk másik oldalára. Ezért a bátor választásért Bukros megérdemel egy tapsot. TAPS! Ugyanakkor a remek ötletek mellett éreztem néhány problémát. Először is nem értettem, hogy miért szüfrazsettek a női elnyomás ellen küzdő csoportok. Őket inkább az elnyomók közé osztottam volna be. Ezt egyébként a szerző is érzi: „Sokan egy titkos mozgalomról suttogtak, amelynek tagjai valamilyen nyakatekert logika alapján szüfrazsetteknek nevezték magukat.” Ha már a szerzőnek is nyakatekert, akkor kár volt benne hagyni, ráadásul mennyivel hatásosabb lett volna egy női rohamosztag/elhárítás ezzel a névvel! A novella vége meg egészen elképesztően túl bonyolított, túl sok fordulat volt pár oldalon, túlságosan hihetetlen végkifejlettel. Kár érte.

7/10

Kovács M. András: Determinia

Novella a szabad akaratról és gyermeknevelésről. Az írás fantáziavilágában a szülők implantátumok beépítésével garantálják, hogy a gyerekek a szülőknek megfelelő szemléletben tevékenykedjenek. Ennek köszönhetően mintegy távirányítással vehetik rá őket arra, amit a szülők szeretnének, azon logika alapján, hogy jobban tudják, mi jó a gyereknek. Főszereplőnkből 18. születésnapján az előírásoknak megfelelően eltávolítják az implantátumot, ám képtelen elhinni ezt, hiszen mi a garancia rá, hogy nem a szülők sugallják neki azt, hogy immár szabad? Az ötlet jó volt, a megírás módja elfogadható, a végkifejlet váratlan és elgondolkodtató.

8/10

Királyházi Csaba: Az első állomás

Érzelmi húrokat negédesen megpengetni igyekvő katasztrófafilmes ihletésű katyvasz.

3/10

Vancsó Éva: Csempészáru

Kolónia, földi elnyomás, tenyésztett steril emberek, és egy pár hal. Szóval nem illik sokat várni ettől, s nem is kapunk. A planétráól nem tudunk meg szinte semmit, csak azt, hogy néhány szaporodásra képes haltól függ az új bolygó saját önfenntartó ökoszisztémájának létrejötte. Hát maradjunk annyiban, hogy nagy téttel nem fogadnék a sikerre… A stílus kicsit Raymond Chandler-es, csak magánnyomozói iroda helyett egy ócskás boltjába transzportálva.

5/10

Trux Béla: Otthon

Borzalmas kezdés: „Kik vagyunk? Honnan jöttünk?” Ezt már elpuffogtatták párszor a Star Trekes „fézerhősök”. Ráadásul ezeken éppen egy kutatóállomás parancsnoka töpreng, akinek ezeregy dolga van a leírás szerint. Ilyenekre van ideje? Szerencsére a helyzet nem olyan rossz, a novella kifejezetten érdekes, a terrorista szál beleszövésével némi aktualitást is érezhetünk olvasása során. A mű végén lévő váratlan fordulat tényleg váratlan (bár az ötlet messze nem új), mivel előzetesen semmi nem készít fel rá, afféle derült égből zokni. Engem mondjuk nem zavart.

7/10

Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag

Itt is felemás érzések verekedtek bennem olvasás után. A világra, amelyben játszódnak az események egyértelműen kíváncsi vagyok, ugyanakkor találtam benne logikai cukaharákat. A történet szerint a kolónia hadban áll a Földdel (= Kína), s főhősünk kadétiskolába kerül. Első éles bevetése során azonban ismeretlen eredetű ellenségbe botlanak, amelyről kiderül, hogy egy másik dimenzió szörnye (= nem kínai). Egyszerűen nem értettem, miként lehet az elején turistalátványosság a probléma fókuszát alkotó ősi rom, ha egyszer tudják róla a fejesek, hogy pontosan mi az és mennyire fontos? Az ilyenek miatt közepes.

6/10

Michaleczky Péetr: Membrán

A leghosszabb novella a kötetben, ennek megfelelően aránylag sok a töltelékszöveg és a fő karakter árnyalására is több lehetőség volt. Amennyiben a protagonistát a szerző később még használni akarja, akkor értem ezt, amennyiben nem, akkor talán célszerűbb lett volna az események kibontásába ölni a nyomdafestéket. Ennek ellenére a végén úgy éreztem mégsem tudok semmit a navigátorról, akinek bemutatása felöleli a 40 oldal 90%-át. Tulajdonképpen a történet egy nyomozás, amely se nem izgalmas, se nem bonyolult. Ami érdekes lehetett volna számomra, az meg nem lett kifejtve.

5/10

Kovács Attila: Isten jelenléte

A Holden Rose álnéven is író Kovács Attilától már olvastam a Chloé című novellát, amely ha nem is nyűgözött le, egyáltalán nem volt rossz. Most újból egy érdekes civilizációba kaptunk betekintést, ahol a helyi faj az emberek beavatkozása alapján alakult ki egy bigott és embertelen vallás. Kovács Attila erőssége egyértelműen a fantáziavilágok kitalálása. Történetünkben – SF közhely - jön egy progresszív alak, aki megreformálná a dolgokat (mert a csúnya rossz papok természetesen eltitkolják a gyógyszereket létét a betegek elől), de ezért megpróbálják megölni. A vége szokás szerint drámai fordulat. Az írás jó, a történet jó. Mégis irritált kicsit.

6/10

Itt azért kell tennem egy kitérőt. Sajnos a sci-fi mint műfaj minden sokoldalúsága mellett úgy érzem mégsem plurális. Valami oknál fogva – ha elmondanám az elméletem, akkor konteo-val vádolnának - szinte csak olyan íróktól olvasunk (vagy csak ilyenek léteznek?), akik a vallást kártékonynak mutatják be. A papok mindig rosszat, folyton a haladást gátolják. Ez természetsen ugyanolyan badarság, a papok túlnyomó többsége ugyanolyan rendes és segítőkész ember, mint az emberiség zöme. Sajnos azonban minden tudományos-fantasztikus író „modern”, „progresszív”. Szerintem ez nagyon káros. Először is a vallás és a tudomány, vagy a teremtés és az evolúció az én fejemben simán összefér. A nagy különbség nem a papucsállatka és VV Mici között van (a papucsállatka javára), hanem az élő és az élettelen között. Azt pedig tudomásom szerint a tudomány még nem magyarázta meg egyértelműen, hogyan lesz az élettelenből élő. Elképzelésekből persze nincs hiány az ősnemzéstől az abiotikus anyagátalakulásig, de mindegyik legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Szerintem lenne igény egy klasszikus értelemben „konzervatív” sci-fire is.   

Hegedüs András: Tortuga

A teknős alakú mechanikus kontinens egy óceánbolygón, zseniális húzás volt. Teljesen elvarázsolt a világ, amelyet kiötlött a szerző. Igyekeztem elvonatkoztatni az előbb említettektől, így még az sem rontotta sokat a képet, hogy a papok itt is a szokásos negatív epiteton ornanszokkal vannak felvértezve: embertelenek, titkolózók, elnyomók. Ha a bemutatóban ígért regény ebben a világban fog játszódni, akkor egy olvasója biztosan lesz. Nálam ez volt a legjobb írás a gyűjteményben

8/10

Képes Gábor: A talajszint lakói

Egy szintén komoly szépírói érzékkel megírt történetben kevés novella, amely az ember természethez mért apróságát igyekezett (értelmezésemben) bemutatni. Túl rövid, túl kevés, bármennyire szívhez szóló.

5/10

Összesített értékelés:

A válogatás színvonala kiegyenlítettebb, mint a legutóbbi hasonló Falak mögött a világ 2014-es sci-fi antológiáé. Nagyon lefele kilógó nem akadt, igaz olyat se találtam, mint a legutóbbiban nálam kiemelkedő F. Tóth Benedek írás. Külsőre szintén a már említett antológiának mása, ami jó, mert csaknem sorozatként gondolhat rá az ember. A válogatás külcsínre átlagos, néhány helyesírási hibával azonban terhelt.

Hét jedi lovag a tíz Csubakkából.

7/10

www.moly.hu: 3.61pont (9 értékelés után átlagolva számoltam ki)