Könyvajánló: Agatha Christie: Mr. Quin

Könyvajánló:

Agatha Christie: Mr. Quin

Budapest: Helikon, cop. 2024

Fordította: Gy. Horváth Lászó, Sipos Katalin

448 oldal

Mély bánatomra mostanra csak nagyon kevés Agatha Christie mű maradt hátra, amit még nem olvastam, ráadásul - sajnálatos, de természetesen módon - ezek a kevésbé ismert, mondhatni gyengébbnek számító művei. Regény szinte egy ilyen sem akad - a Mary Westmacott-néven írt romantikus regényeit persze leszámítva -, de novelláskötet még igen. A Mr Quin az egyik ilyen utolsó mohikánnak számított, egészen mostanáig. Újfent meg kell állapítsam: ez a nő egy zseni volt. 

A kezembe vett Mr. Quin kiadás tavalyelőtt jelent meg, és a Helikon kiadó terméke. A kötet hozza az egész 1930-as The Mysterious Mr Quin  (nálunk: A titokzatos Mr. Quin) novellafüzért, valamint két a későbbi Mr. Quin történetet (A szerelmi nyomozók, A harlekines teáskészlet) is. A könyv ezáltal tartalmazza Christie összes harlekines történetét. Bár én a 2024-es kiadást olvastam, keményebb kötésben már 2011-ben is megjelent ez a válogatás. 

A novelláknak elvileg két főszereplője van: Mr. Satterthwaite és Mr. Harley Quin. Közülük Satterthwaite a valódi protagonista, egy jóindulatú, finomkodó, kedélyes, de idősödő sznob, kissé Poirot-hoz hasonlítható karakterjegyekkel. Satterthwaite utazásai során bizonyos időnként belebotlik Mr. Harley Quinbe, és ilyenkor minden esetben valami különleges bűnténybe csöppen. A Harley Quin beszélő név, a novellafűzér koncepcióját a Commedia dell’arte karaktere adta. Harlekin másokat is megihletett már, elég csak a legismertebbre, a képregények Harley Quinnjére gondolnunk a DC Comics univerzumából. A mi Harley Quinünk ugyan kevésbé zakkant, mint Joker barátnője, de sokkal titokzatosabb. A semmiből jön és a semmiből távozik, a tragikum vonzza, és a szerelem. Quin kérdésekkel ostromolja Satterthwaite-ot, aki ennek segítségével vonja le következtetéseit az adott probléma/rejtély megoldásával kapcsolatban. Nincs itt szó nyomozásról a szó szoros értelmében, ilyenre ne számítson senki. Nincsenek bűnjelek, vörös heringek, nyomozók, de sokszor méltányos igazság sem. Ellenben van szupranaturalizmus. Bizonyára lesz, akit a természetfölötti jelenléte a lapokon zavar, de azt hiszem valójában nincs is jelen. Nem kívánom megfejteni Mr Quin személyének rejtélyét, mert szerintem maga Christie leplezi le A Harlekin ösvény című novellában. Agatha kisasszony mindig is szerette beleszőni korának népszerű okkultista divatját írásaiba. Christie-t már 17-18 évesen megragadta a Harlekin-legendakör, és verseket írt annak szereplőiről. A 20-as években írt novelláit is ezek a korai benyomások ihlették, s ez a kísértethistóriák kora is volt.

Christie hangulatépítésben egészen nagyszerű. A drámaiság, tragikum süt a történetekből, megpörköl minket és ledarál. Keserédes élvezet ez. Néhány sorral tud hozzánk vágni egy-egy sergio leonei vagy tarantinoi nyitányt. Ilyenekre csak a legnagyobbak képesek. Semmi sallang, mégis tisztán látjuk magunk előtt, ahogy Satterthwaite előtt haldoklik egy kutya a szárd porban, amely még élni akar és nem érti, mi történik vele. Nem minden novella mestermű persze, vannak közöttük kevésbé jók is, de ez nem csoda. Agatha Christie megjegyezte később, hogy a harlekin történeteket csak saját szórakoztatására írta - úgy fogalmazott még pontosabban, hogy akkor írta őket, mikor kedve tartotta -, és ez látszik is rajtuk. Három-négyhavonta készült el egyel-egyel, és önéletrajzban is a kedvencei közé sorolta őket. Ez egy intellektuálisabb válogatás a bűnügyi novelláknál, elgondolkodtatnak érzésekről, időről, szerelemről, emberségről. A történetek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz utalgatásokon és a két főszereplőn keresztül. Van itt természetfeletti thriller, romantikus mese, szerelmi dráma, mégis több ezeknél. Élet. Agatha Christie nálam elsősorban humanista. De nem olyan humanista, aki elképzelni a tökéletes embert, hanem olyan, aki úgy szereti a Homos Sapienst, ahogy létezik: bűnösen, gyengén, esendően. Ma az írók (de úgy általában véve az emberek) zöme utálja az embert azért, amilyen, ezért is üdítő a krimi királynőjét olvasni. Bölcs asszony volt. 

Melyik volt a kedvencem a tizennégy írásból? Nehéz megmondani. Némelyik nagyon szép történet, drámaisággal (A Harlekin ösvény), egy másik a legjobb alibivel rendelkező gyilkossági sztori (A szerelmi nyomozók), de talán mégis a Férfi a tengerről. Miért? Mert a tragikumban ott van a remény, az élet értelmébe vetett hit és az élet győzelme a halál felett. 

A novellagyűjtemény felülmúlta várakozásaimat. Persze messze van a legjobb regényei nyújtotta élménytől, vagy ötletességtől, de igen kellemes olvasmány. A Helikon kiadása közepes nálam fizikai értelemben. Az új kiadás borítója jobb, mint a 2011-esé - bár ez a méregzöld szín nem tudom, miért kellett -, cserébe viszont csak fűzött, puha fedőlapokkal. Nagy kár, hogy Mr. Satterthwaite mindössze 14-szer találkozott Harley Quinnel, vagyis... talán inkább 15-ször, de akkor az írónővel együt.

Értékelés: 

Nyolc Marple a tíz Poirot-ból. 

8/10 pont

Goodreads.com: 3.74 pont (18454 voks)

Moly.hu: 84% (173 csillagozás)

Könyvajánló: Sarah Pinborough - Ne higgy a szemének!

Sarah Pinborough:

Ne higgy a szemének!

Eredeti kiadás: Behind her Eyes (2017)

Budapest: 21. Század Kiadó, 2017

Fordította: Tomori Gábor

„A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.„

Petőfinek igaza volt. A szerelem vak, pontosabban a szerelmes az, aki világtalan. Hiszen a túl kevés fény és a túl sok fény végső soron ugyanoda vezet: nem látjuk mi vagy ki van előttünk valójában. Ezzel egyesek helyesen élnek, mások visszaélnek. A szerelem halálos kút is lehet, amibe néha belehajítják az embert, gyengeségből, félelemből, hitványságból, vagy pusztán a szerzés mardosó vágyától vezérelve, esetleg bosszúból. Sarah Pinborough regénye a birtokló szerelem regénye, amelynek főszereplője bármilyen átalakulásra és bármely ördögi tettre képes, hogy vágyának tárgyát megtartsa magának. Ez beteg. Érthető, de beteg. Pinborough könyve egyértelműen beteg.

A szerző a történetet két idősíkra (akkor és most), valamint két elbeszélőre (a szerető, Lousie és a feleség, Adele) bontja. Ehhez becsempészi még Adele egykori - mára eltűnt - , barátjának gondolatait, jegyzetfüzete révén. Ezen eszközöknek köszönhetően egy több nézőpontból bemutatott folyamatot látunk, melyben Adele és férje, David házassága fokozatosan mérgeződik meg és hullik szét. Sokat nem kívánok elárulni a tartalomból, de alapvetően egy szerelmi háromszögről van szó, amely azonban egyáltalán nem egyenlő szárú háromszög. Adele, rajongva szereti férjét, Davidet, aki megcsalja Louise-zal. Ezt bonyolítja Adele elmélyülő barátsága a szeretővel. A dráma lassan bontakozik ki, s hamar nyilvánvaló lesz, hogy egy szereplőnek igen nagy jelentősége van, s hogy az bujkál és titkolózik. Az is világos, hogy szervezett drámával van dolgunk, s semmiképpen nem sülhet el jól a történet, mert a gonosz irányít. Mindez cseppenként van adagolva, de nem mondanám unalmasnak a folyamatot, ennél az író lényegesen jobb.

A szereplők hozták a mostani „női” pszicho-thriller zsánereket, így egyiket sem kedveltem meg. Pszicho- és szociopaták, alkoholisták gyülekezete, láttunk/olvastunk már ilyet az utóbbi években. David gyenge sz*r, Louise befolyásolható egyedülálló anyuka, Adela meg nem százas, Ron meg, na ezt hagyjuk... Azonosulni akármelyikkel kész elmebaj, ahhoz meg egyik sem eléggé érdekes karakter, hogy amiatt szimpatizáljak vele.

És most jön a lényeg elemzésünkben, mert ezen múlik, élmény, vagy csalódás lesz-e a regény! A könyv második felében ugyanis erős a metafizikai-misztikus vonal, amely nélkül ugyan a könyv történetének semmi értelme nem lenne, de azért engem zavart. Elvégre nem így indult a történet. Igyekeztem túllibbenni rajta, és elfogadni, hogy Pinboroug világában ilyen van, de azért nem volt könnyű. Leginkább azért zavart, mert krimit és thrillert vártam, és bár az is, de a realitástól végül eltávolodik egy - valóban ütős - csattanó kedvéért. Voltaképpen úgy tűnik, hogy az írónő először találta ki a meglepő fordulatot, s ahhoz igazította - igen jól - az első 300 oldalt. Mindenesetre a realizmus oltárán hozott áldozatot leszámítva, megérte. De ez sokakat zavarhat. Akit nem, az jól fog szórakozni, és jó eséllyel megdöbbenti a végeredmény.

A 21. Század Kiadó gondozásában megjelent kötet kellemes kiadású, a védőborító tönkremenetele esetén sem lesz csúnyább a regény, és elég masszívnak látszik. A borítókép nem túl szép, de legalább színei miatt kellően nyugtalanító, így passzol a tartalomhoz. A szövegkép és bebtűtípus nem tetszett, ám maga a magyar fordítás jó, és sikerül fenntartania a figyelmet, s a feszültséget. Helyesírási hibákkal itt-ott találkoztam, de nem zavaró.

Összegzés:

Ez egy remek könyv azoknak, akiket nem taszít el a valóságtól elrugaszkodott transzcendencia megjelenése egy thrillerben. Viszont aki nem bírja az ilyet, az keressen mást!

Nyolc pszichopata a tízből.

8/10 pont

www.moly.hu: 86%

www.goodreads.com: 3.75