Lezuhant amerikai bombázó Kapuvár mellett
és Varga Annus tragédiája
 |
| B-24-es Liberatorok Pozsony felett 1944. június 16-án (forrás: wikipedia) |
Időnként az ember fájó és élő tragikus esetekkel találkozik, ha történelemmel foglalkozik. Szomorú dolog belegondolni, hogy fiatal férfiak estek el háborúban, de még borzalmasabb, amikor ártatlan civilek, pláne nők és gyerekek lesznek áldozatai háborús cselekményeknek. Anyai dédapám öccsének, Turner Kálmán egykori tábori katlikus lelkész főhadnagynak, gartai majd rábapordányi plébánosnak második világháborús jegyzetfüzetei a Don-kanyarban vezetett naplóján kívül tartalmaznak még háborúval kapcsolatos jegyzeteket. Egyik ilyen feljegyzés igencsak szomorú történéshez kapcsolódik, a kapuvári Varga Anna és édesanyjának halálához. Turner feljegyzése jó eséllyel Varga Anna temetésen hangozhatott el 1944. június 27-én, de az egészen bizonyos a szövegből eredően, hogy aznap fogalmazta meg. A zárómondatok alapján feltehetően talán éppen ő temette el Varga Annát. Mivel Turner szentbeszédei, melyeket a kapuvári iparos lányok Mária kongregációnak tartott szintén ebben a noteszben szerepelnek, közvetlen e feljegyzés előtt, s Varga Anna kongreganista volt, adja magát, hogy a leányzó ennek tagja lehetett, s Turner innen ismerte már korábban.
Röviden a következő történt Turner feljegyzése szerint 1944. június 16-án:
1944. június 16-án Kapuvár fölötti légicsata során lezuhant egy amerikai bombázó a település határában, ahol éppen magyar földművesek kapáltak. A bombázó a földbe csapódott, s a robbanás során a szétfröccsenő égő üzemanyag beterítette a répaföldet kapáló 20. évében járó kongreganista[1] Varga Annát és édesanyját, Varga Mézes Lukácsnét. Mindketten szinte teljes testfelületükön égési sérüléseket szenvedtek. Szerencsére Anna húga, Róza szerencsésen megúszta az esetet, miután idejében észrevette a becsapódó repülőgépet.
Az eset nem ismeretlen a szakirodalomban, Ifjabb Sarkady Sándor megírta már 2004-ben megjelent művében.[2] Magam nem találtam online adatbázisokban magyar sajtóban megjelent más írást az eseményről, de tőle tudom, hogy az Új Sopronvármegye napilap az esemény másnapján (június 17-én) egy egész oldalt szánt az esetnek. Ez nem meglepő, tekintetbe véve a polgári áldozatokat és az eset propagandisztikus célból való felhasználhatóságát. Igazából azon csodálkozom, hogy a visszhangja relative csekély maradt. Sajnos a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról eltűntek közben ennek a lapnak a digitalizált példányai, így nem tudtam még elolvasni a cikket itthonról. Sarkady erre a cikkre alapozva állítja, hogy Vargáné még aznap belehalt égési sérüléseibe, míg lánya 25-én 10:30-kor. Ezek az adatok tökéletesen egyeznek Turner leírásával, megerősítve rokonom leírásának hitelességét, és kölcsönösen erősítik egymást.
 |
| A NARA MACRs gyűjtemény 5773-as számú jelentésének 2. oldala a 42-78104-es Liberatorról |
1944. június 16-án a reggeli órákban az amerikai 15. légi hadsereg (15. AAF) 600 (vagy 658) bombázógépe repült be olaszországi támaszpontokról a Dunántúl fölé 290 vadászgép biztosítása mellett. Feladatuk a Pozsony és Bécs környéki olajfinomítók bombázása volt, melynek során mind oda, mind visszafelé Magyarország területe felett haladtak el. A pozsonyi Apollo olajfinomító bombázására indult Manduriából a 450. bombázó csoport (450th Bombardment Group) is, benne a 723. bombázó század (squadron) Liberatorjai. Közeledve Pozsonyhoz, heves légicsata alakult ki Sopron és Moson megye felett, mikor megjelentek a német Me-109-es és FW-190-es vadászgépek.[3] A 723-asok hadinaplója szerint 10-20 ME-109-es csapott le rájuk, de ennek ellenére a bombázást sikerült végrehajtaniuk. E harcok során német gépek lőtték le a 723. századához tartozó 42-78104-es gyártási számú B-24G típusú Liberatort Kapuvár felett, miután bombáit leszórta Pozsonynál és "hazafelé" indult.[4] Ez volt a század egyetlen aznapi vesztesége.[5] A National Archives and Record Administration (NARA) MACRs gyűjteményének 5773-as számú jelentése sok adatot szolgáltat a lelőtt gépről és egy térképet is közöl a bombázó becsapódási helyéről, amelyet Kapuvártól délre helyez el.
A Manduria repülőteréről felszálló B-24-es tízfőnyi legénységgel repült, pilótája a New York-hoz tartozó Baysideból származó Peter C. Koegel hadnagy[6] volt. Rajta kívül John E. Kane hadnagy másodpilóta, Joseph G. Collins hadnagy navigátor, Wallace D. Yancey hadnagy bombázótiszt, Renard G. Kampstra őrmester fedélzeti mérnök (akinek ez volt az első éles bevetése! - Ifj. Sarkady Sándor Kamstrát ír alább említett művében, de mind a 450-esek honlapja, mint az eredeti amerikai jelentés Kampstrának írja), Melvin Harris őrmester rádiós, Irving B. Malawsky őrmester, Charles H. McClintock őrmester, Floyd K. Klock őrmester és Louis C. Hall őrmester tartózkodott a fedélzeten.
 |
| A 42-78104-es Liberator legénységének fele. Balról jobbra: Kampstra, Kane, Collins, Koegel, Malawsky (forrás: a 450th Bomb Group hivatalos oldala) |
A gép lezuhanásáról két szemtanú számolt be 1944. június 18-án a csoport főparancsnokságán. Richard L. Theimer őrmester a következőképpen mesélte el az esetet:
„Csoportunk 1944. június 16-án bombázó bevetésen volt Csehszlovákiai célponttal. Mint faroklövész repültem a vezérgépen az első támadó egység bal alsó eleménél. Koegel hadnagy 42-78104-es számú gépe ugyanezen elemhez tartozott. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a célterületet, formációnkat német vadászok támadták meg. Koegel hadnagy gépe több vadászgép ismétlődő támadása alá került. Több találatot értek el, és a gép kiesett az alakzatból, veszítve a magasságából és a sebességéből. Pár másodperccel később három ember kiugrott belőle. Egyik ejtőernyő nem nyílt ki, de lehet hogy késleltetett nyitás volt. Miután a repülőgép megtett egy fordulót, láttam amint hat legénységi tag szabályos időközökkel kiugrott belőle. Rövid idő múlva az utolsó ember is kiugrott. A gép ezután zuhanásba ment át és földbe csapódáskor felrobbant. Az idő nagyjából 0825 volt.”
Leon M. Claverie őrmester, a másik tanú ugyanarról a gépről, pedig ezt vallotta:
„Csoportunk 1944. június 16-án bombázó bevetésen volt Csehszlovákiai célponttal. Mint alsó lövész[7] repültem a vezérgépen az első támadó egység bal alsó eleménél. Koegel hadnagy 42-78104-es számú gépe ugyanezen elemhez tartozott. A célponttól való visszaúton alakzatunkat német vadászgépek támadták meg. A vadászokból hat Koegel hadnagy gépét támadta. A gépet láthatóan eltalálták, mivel veszített a magasságából és kiesett az alakzatból. Nem sokkal később három ember ugrott ki belőle, azonban egyik ernyő nem nyílt ki. A gép tett egy fordulót, és hat ember ugrott ki belőle szabályos közökkel. A gép zuhanásba ment át és felrobban a földbe csapódáskor. Az időpont 0825 volt, a koordináták É 47º32’, K 17º00’.”
 |
| Térkép a MACRs 5771-es számú jelentésének 6. oldalán a gép becsapódási helyéről |
Ezekben a beszámolókban - utólag kiderült - több hiba is volt. Valójában nem kilenc, hanem csak nyolc fő tudta elhagyni a bombázót ejtőernyővel (talán akit ki nem nyíló ernyővel kiugró személynek véltek, az nem ember volt, hanem valami kieső tárgy?). A gépen történtek rekonstrukciója a személyzet túlélő tagjainak elmondása alapján a következő lehetett:
A német gépek támadásakor a személyzet minden tagja a helyén volt. Klock volt az orrlövész, mögötte tartózkodott szintén a repülő orrában a bombázótiszt, Yancey és a navigátor, Collins. Hátrafelé haladva a két pilóta (Koegel és Kane) következett a fülkéjében, majd a szükség esetén a tetőn lévő géppuskát is működtető fedélzeti mérnök (Kampstra). A törzsben kapott helyett Harris, mint rádiós (neki kellett adott helyzetben az egyik géppuskát használni a törzsben), majd nem messze tőle a törzsben lévő lövész, Malawsky. McClintock és Hall őrmesterek a törzs alatti alsó „ball turret” lövész, illetve a faroklövész pozíciójában voltak.
 |
| A pilóták helyzete a B-24-esben és kiugrásuk helye veszély esetén (forrás: a 458-as BG honlapja) |
Az első rácsapások során a német vadászgépek 20 mm-es lövedékei a Liberator törzsét érték. A becsapódó gránátok Harrist és Malawskyt is megsebesítették. Előbbit a combjánál (más leírás szerint a gyomránál) érte találat, amely során egy gránát gyakorlatilag letépte a lábát. Malawsky szintén a lábán sérült meg, de ő a bokájánál, meglehetősen súlyosan. A navigátort, Collinsot és a bombázótisztet, Yancey hadnagyot küldték hátra megnézni a sebesülteket, akik elsősegélyben részesítették őket. Ennek ellenére a nyilvánvalóan menthetetlen Harris hamarosan meghalt. A folyamatosan támadó német vadászok tüzében a gép képtelen volt tartani az alakzatot és lassulni, valamint süllyedni kezdett. Hamarosan világos lett, hogy a gép le fog zuhanni, és a személyzetnek el kellett hagynia azt. Ez a már halott Harris mellett Floyd K. Klock lövésznek sem sikerült, aki a repülőgép orrában tartózkodott immár egyedül, hiszen a navigátor és a bombázótiszt a sebesülteknél segédkezett. Úgy tűnik őt is találat érhette, mert meg sem próbált kijutni a gépből, és utoljára 10 perccel a pozsonyi bombázás után beszéltek vele a társak, ezt követően már nem jelentkezett be a rádióján. Ráadásul miután találatok érték az orrészt, többé már nem hallották, hogy géppuskázott volna. Hamarosan a bombatér és az egyik szárny lángba borult, majd a rádió is felmondta a szolgálatot. Koegel kiadta a parancsot a repülőgép elhagyására, és megszólalt a riadót jelző csengő. Valószínűleg két ütemben hagyta el a gépet a nyolc férfi, ahogy az előttük repülő Liberatorról Theimer és Claverie őrmesterek leírták, kettő (a ki nem nyíló ernyős alak vélhetően nem a legénység tagja volt, hanem talán valami kieső vagy kidobott tárgyat néztek el?) illetve hat fős csoportokban. Később a személyzetet fogságba ejtő német katonák és magyar rendőrök elmondták, hogy két megégett holttestet találtak a roncsok között. Ezek csak a már korábban meghalt Harris és a már becsapódás előtt valószínűsíthetően halott Klock maradványai lehettek. Az ejtőernyővel kiugrók közül a súlyosan sérült Irving B. Malawskyt, fogságba esését követően a kapuvári kórházba[8] vitték, lábát bokánál amputálták. Joseph G. Collins később azt írta, hogy 15 percen belül ugrottak ki, és mikor utoljára látta Malawskyt, az már súlyos állapotban volt. Yancey hadnagy úgy nyilatkozott 1946-ban, hogy oxigénhiány miatt nem nagyon tud visszaemlékezni az események menetére, csak arra, hogy kiugrott társaival és Kapuvár mellett[9] landoltak. A bajtársairól annyit tudott elmondani, hogy Malawskyt nem látta a kiugrás óta, amikor az a lábán már sérült volt. Kane-t, Collinst és McClintckot jó kondícióban látta utoljára 1945. május 14-én Le Havre-ban, míg Koegel hadnagyot 1945. május 3-án Németországban szintén jó kondícióban. Kampstrával és Hall-al 1944. július 1-jén találkozott legutóbb Budapesten.
Az amerikai jelentés végén csatolva van egy német dokumentum, amely szerint 1944 júliusában Budapesten a fogságba esett hajózókat (a még kórházban lévő Malawsky kivételével) átadták a német hatóságoknak, akik pilóták számára kialakított hadifogolytáborba szállították őket Németországba. McClintock, Kampstra és Hall az úgynevezett Dulag-Luft-ba (Durchgangslager der Luftwaffe) került, amely Frankfurt am Main mellett feküdt, és Wetzlar tábor néven futott. A többi négy repülős (Koegel, Kane, Yancey és Collins) a Stalag-Luft 3 (Stammlager Luft III) nevű táborba került (Sagan, Szilézia), amely leginkább az 1944. március 24-i „nagy szökés”-ről ismert. Mind túlélték a háborút és 1945-ben visszakerültek hazájukba. A 450-es bombázó csoport hivatalos oldalán egyébként Kampstráról (aki 2004-ben még élt, és 2000-ben járt is Kapuváron) egy elég részletes életrajzot olvashatunk, fotóval. A két halottat, Harrist és Klockot a helyi római katolikus temetőbe temették egy 1945 augusztusi dokumentum szerint.
Még egy megjegyzés Turner flejegyzésének közlése előtt engedtessék meg! Turner említi, hogy az amerikaiak a békésen kapálók közé géppuskáztak. Ebben az esetben ez alighanem költői túlzás, nem valószínű, hogy a bombázók ilyet tettek volna, pláne amelyik éppen lezuhanni készül. Ugyanakkor tény, hogy az őket kísérő amerikai vadászgépek tettek ilyet több alkalommal is. Egy előadásom során - ha jól emlékszem, Koroncón - említettem, hogy a dokumentumok szerint 1944-ben egy kislányt lőttek le ilyen módon az USAAF vadászpilótái, mely előadás után egyik jelenlévő el is mesélte, hogy a kislány neki volt rokona. Ilyenek bizony előfordultak, ahogy Győr bombázása során a menekülő munkásokat is lőtték a vadászgépek. Tehát nagyon is indokolt volt a kapuvári földművesek félelme az amerikai gépektől, még ha ezúttal talán pont az elrejtőzés okozta a vesztüket. És érthető az is, hogy a kapuváriak a június 16-i eset után vadásztak az amerikai pilótákra, és sokkal jobb volt nekik rendőrkézre jutni, mint a helyi polgárokéba.
 |
| Turner Kálmán plébános jegyzetfüzetének ominózus oldala |
Turner Kálmán: Az első hősi halott kongreganista leány haláláraVarga Annus, 1944. június 25.Azt hiszem ő az első a kongreganista magyar leányok között, aki a most dúló szörnyű háborúban ezt a nevet megérdemli. Pedig június 16-án reggel, amikor édesanyjával és testvérével a ragyogó tavaszi napfényben kapálni indult, bizonyára nem gondolt erre, hogy ő fogja ezt a nevet kapni. Hogy is gondolta volna, hogy a kedves madárdalt, amely a munkásember öröme, vidámsága, munkája segítője, a kapuvári határban is felváltja az ellenséges terrortámadó gépek félelmetes búgása.A munka abbamarad! A magas gabonavetésbe bújnak, mert a gonoszok még arra is képesek, hogy a répa(?)kapáló békés magyarokat gépfegyverezik. Az ellenséges gépek zajába vegyül a légvédelmi ágyúk dörrenése, magyar és szövetséges vadászok gépfegyverkattogása. Támadjuk az ellenséget! Már itt is az eredmény! Egymásután kezdenek lemaradni az eltalált, füstölgő bombázók. És az egyik - milyen tragikus – estében felrobbanva szétfreccsenő benzinjétől meggyullad Vargáné és leánya, Annus. Rozika egy pillanatra felnézve elkerülte a veszedelmet.De ott a kórházi ágyon, borzalmas szenvedések 9. napján lett igazán nagy Varga Annus kapuvári kongreganista. Édesanyjával együtt alig volt tenyérnyi hely a testükön, ahol ne égés lett volna. Anyja még aznap belehalt kínjaiba. Előtte meggyóntak, szentkenetet öntudatosan felvették.Gyönyörű példái az anyai és gyermeki szeretetnek! Mindegyik a másikat sajnálja, mintha nekik nem fájna. Annus szenvedett tovább. Anyja temetése után, amikor meglátogatom: első szava nem a maga fájdalma, hanem az édesanyja: „Látja tisztelendő úr, elment az édesanyám!”De ő még szenvedett. Szenvedett mindig mosolyogva. Nem is képzeljük, milyen kínjai lehettek. De ő mindig tudott mosolyogni. Minden segítséget megköszönt, s felejthetetlen mosolyával vigasztalt.Fejénél kongregációs kék szalagja, rajta a Mária érem. Mellette rózsafüzére. A szűzanya gyermeke. A fájdalmas anya ad erőt neki? Talán az ő tekintete mosolyog vissza a szenvedések között? Takaróján fehér rózsa. Kongregációs társnői egymás után keresik fel. Tanulnak tőle, szenvedésben is Máriához hű maradni. (Eleven mártír, ahogy így nézem) Sajnos a szentgyónás után meg nem áldozhatott a gyakori hányinger miatt. De pár nap múlva pár órai szünetben mégis megáldoztatom, kanálban nyújtva az Úr Jézust. Milyen boldogság volt ez számára, hogy vele találkozhatott! „Nyugodt vagyok, legyen a jó Isten akarata!”Halála előtt másfél nappal voltam nála utoljára. Öntudatosan beszélget. Megmondom, hogy sokfelé imádkoznak érte. Mosolyogva mondja: „Köszönöm szépen, tiszteletes úr!” S ma délelőtt betelt szenvedése, s délután szép csendesen kivitték a temetőbe. (Másik kongreganista esküvőre készül! Vajon melyikük boldogabb?) Tisztelendő nővérnek éjjel szenvedései közben így szólt: „Istenért, hazámért ajánlom fel szenvedéseimet.” És mosolygott hozzá.És ma délután (június 27.) 4 órakor elkísértük utolsó földi útjára. Fehér ruhás kongreganista testvérei vállán kék szalagos leánytársai sorfala között tette meg ezt az utat Annusunk fehér koporsójában. Nem maradt szem szárazon. Vigaszunk: Ő bizonyára onnan felülről néz már, s talán ne is érte, de hozzá imádkozzunk testvérek, hogy áldozata ne legyen hiába Istenért, hazáért!
 |
| A 42-78104-es Liberator becsapódási helye kapuvári civilekkel (forrás: 450th Bomb Group hivatalos oldala) |
Jegyzetek:
[1] A Mária Kongregáció, katolikus hitbuzgalmi szervezet, amely kiemelt szerepet játszott a két világháború között a fiatalok lelki nevelésében.
[2] Sarkady Sándor: Légiharcok és légiesemények 1944-1945-ben Sopron vármegyében. Sopron: Edutech. 2004. p. 33-35
[3] Lásd a június 16-i eseményekre: Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi háború Magyarország felett. II. Bp.: Zrínyi, 1992. p. 58-62
[4] A repülőgépről és legénységéről az adatokat a NARA Missing Air Crew Reports (MACRs), 5773. jelentése tartalmazza.
[5] A század hadinaplója a következőképpen fogalmaz: „1944. június 16. A fiúk ma egészen Csehszlovákiáig mentek ma. Az ellenséges vadászgépek Koegel hadnagyot és legénységét fizették velünk árként.”. Lásd: http://www.450thbg.com/real/history/723/june44.shtml Letöltve: 2022. január 31.
[6] Tulajdonképpen „másodosztályú” hadnagy (2nd Lieutenant), ami a főhadnagy és hadnagy közötti rang, a gépen lévő összes hadnagy ebbe volt besorolva.
[7] „Ball gunner”, vagyis a Liberator törzse alatti forgatható gombtoronyban helyet foglaló lövész.
[8] Az amerikai jelentésben vegyesen írják Kapuvarnak és Kopvarnak.
[9] Nála éppen „Villages Kapvar”.
