2013. augusztus 30., péntek

Könyvajánló: Boszorkánypöröly

Könyvajánló:

Busch Péter: Böszörkánypöröly

Bp.: Oriold és társai, 2013 


Nem is emlékszem, olvastam-e valaha magyar krimit. Szerintem nem. Bizonyára ennek is megvan a maga oka, de nem feszegetem, mivel nincs nálam pajszer, és ha kitárulna ez a szelence, semmi jó nem szabadulna a világra. Talán Mág Bertalan ugrik be hirtelen, akinek könyvei ott porosodnak minden 40-50-es éveit taposó szülő polcain.
Most, hogy utazgatós heteken vagyok túl, kénytelen voltam fizikailag apró könyveket választani, hogy azért ne maradjak unaloműző nélkül ilyenkor sem. Na ennél kisebb regényt találni sem nagyon lehet, bár elsőre a 200 oldal nem kevés. Kár, hogy 10x15 centis oldalakról és centis margókról van szó.

A könyv egy pályázat nyertese, így joggal várhatja az ember, hogy jó olvasmányt kap és összességében az általam utóbbi időben kézbe vett (szándékosan ezt mondom és nem azt, hogy elolvasott) magyar regények egyik legjobbja. Ez egyben a magyar regényírásnak szánt mérgezett dartsnyíl részemről, mert azért nem egy Agatha Christie, vagy Jo Nesbo mű ez sem. Viszont legalább van sztorija (ami tekintetbe véve, hogy például egy ilyen magyar könyveket tartanak egyesek jónak: "öt kortárs író, akik miatt menő olvasni" - érdemes elolvasni a "cselekményeket" a kötetek ajánlójában...), nem csekély teljesítmény.

A krimi két vonalon fut: az elsőben egy világvégétől karnyújtásnyira fekvő falu tanára meséli el saját emlékei és mások visszaemlékezései alapján a faluban gyerekkorában történt sorozatgyilkosság eseményeit; míg a másikban a középkori boszorkányüldözésről mesél el dolgokat (történelmileg egyébként rosszul, komoly hibákkal, de egy átlagos ember -tehát a tanár- szempontjából hihetően). A két vonal látszólag nem akar találkozni a végtelenben, még kevésbé a kötet végén összeszaladni, ám a meglepő végkifejlet végül értelmessé teszi a boszorkányok emlegetését. Aki mondjuk Harry Potterre, vagy természetfeletti jelenlétére gyanakszik a cím apropóján, az csalódni fog. Egy ilyen blőd fordulatnál szerencsére jobb a könyv vége.

Maga a gyilkosság elbeszélése visszaemlékezések által, kifejezetten jó húzás volt az író részéről. Megmutatja egyfelől egy nyomozás nehézségeit, másfelől szórakoztatják az olvasót a különféle elmesélők nézőpontjai. A történetben van valami a Móricz-féle Barbárok nyerseségéből és vadságából. Ahogy leírja a gyilkos sallangmentes erőszakosságát, motivációi elégtelenségét. Ebben kifejezetten jó könyv. A mű megoldása is meglepett és jó értelemben, szörnyű lett volna, ha tényleg valami emberfeletti gonosz okozta volna a 4 gyermek halálát. És itt tényleg lélektani krimit kapunk a végére, amelynek megoldását a szerző nagyrészt az olvasóra bízza, valamint értelmet nyer a boszorkányégetések emlegetése a bűncselekménnyel párhuzamosan.

Ami kissé érthetetlen számomra az a borító, mert az alapján inkább az ember egy kéjgyilkosságos sztorira számít az ember (alig látható kék fényben egy szőrős mancs nyúl egy ijedező lenge öltözetű leányzó felé), miközben a könyv áldozatai gyerekek. Szóval a borító se nem passzol a történethez, se nem szép, se nem tartós. A kiadás nyilván költségkímélés miatt puha és fűzött, amely gyorsan tönkre fog menni.

Összességében egészen pofás kis könyv, a minimalizmusából fakadó hiányosságokon átlendülve, ha szórakoztatni nem is, de elgondolkodtatni képes.

Osztályzás: Hat lovas betyár a tíz lovas betyárból.

6/10







2013. augusztus 28., szerda

Az "István, a király" és Szent István, az uralkodó


  
Az István, a király ikonikus mű lett 1983-as megjelenése óta, és az a különös dolog történt meg, hogy az épülő szocializmus idején készült rockopera a mostani jobboldal egyik kedvencévé lett. Az eset több mint érdekes. Mint ahogy az is, hogy a kereszténységet közvetve támadó (?) mű, éppen a hagyományos magyar konzervatív értékeket vallók közt lett a csodálat tárgyává. Most nem filozofálgatok, miként fordulhat az elő, hogy egy - állítólag - jobboldali ember Koppányt választja Szent István helyett, hanem megnézünk nyolc dolgot a rockoperával kapcsolatban, abból a szempontból, hogy állításaival szemben mi az igazság a történelmi források alapján.
Természetesen jó lenne, ha mindenki eszébe vésné, hogy bár egy nagyon jól megírt és fantasztikus zeneiségű műről van szó, az mégiscsak egy rockopera és nem történeti elemzésen alapuló írás. Nem lehet, és nem is szabad tőle elvárni a kor bemutatását, hiszen amit leír, az nem 997-re, hanem 1983-ra, vagy éppen a mostani verzió 2013a-ra ad információt leginkább! Ugyanakkor az is elvárható, hogy az ember történelmi vitákban ne az István, a király-ból nyert „tudással” érveljen, hanem történelmi forrásokkal.

István, mint anyuka bábúja

Saroltról, István édesanyjáról már írtam korábban. Saroltról elég jó információink vannak, származása kapcsán például két variációt is emlegetnek a kútfők. Szóval a kor legjobban ismert magyar női szereplőjéről van szó. Tudjuk, hogy egy gyönyörű, ám erőszakos, hirtelenharagú és kemény asszony volt. Ugyanakkor az utolsó információ róla az, hogy Koppány az ő kezét akarta elnyerni,[i] és valószínűleg Veszprém várába tartózkodott az összecsapás idején, de már ez utóbbi is spekuláció. Ezután eltűnik a forrásokból, további sorsa ismeretlen. Feltűnő azonban, hogy Sarolt azonnal megszűnik hatalmi tényezőnek lenni, mihelyst István átveszi az ország irányítását, így semmi okunk azt feltételezni, hogy bármilyen irányba képes lett volna mozgatni fiát.
Ráadásul nagyon bántó ez a vonala az István, a királynak, mivel Szent István egy kifejezetten határozott, kemény uralkodó volt, aki tűzzel-vassal vitte át a maga akaratát.

Réka, Koppány lánya

Csak röviden összefoglalom mit érdemes tudni Rékáról: Semmit. Koppánynak egy leszármazottját sem említi forrás. A történelmi Réka (Kreka) Attila hun nagykirály felesége az V. században.[ii]

Sur, Solt, Bese – a három köpönyegforgató nemes

Krónikáinkban nincs nyoma ilyen nevű magyar uraknak István korából. Súr létezett, ő az egyik magyar hadvezér a vesztes Augsburgi csatában, mely után kivégezték. Leszármazottai valószínűleg az Osl család, melynek birtokai a Középkorban a Rábaközben voltak. A Solt név azonosítható Zoltával, aki Árpád fia és annak kiskorú utóda Anonymusnál. Bese a besenyők nevében is megtalálható bese szóból képzett név, jelentése karvaly.

Gizella és Vencellin sugallt „viszonya”

Nyilván nem kell mondanom, hogy a krónikáinkban ennek sincs semmi nyoma. Egy középkori királynénak alig volt esélye kalandokba bonyolódni, nem véletlen, hogy egy-egy lelepleződött eset olyan nagy nyomot hagyott a krónikásokban. Magyar szempontból a legjobban ismert Könyves Kálmán feleségének, Eufémiának esete, aki miután megcsalta urát,[iii] kénytelen volt hazamenekülni Kijevbe, ahol megszülte állítása szerint Kálmán fiát, Boriszt. Egy efféle affér azonban igencsak ritka lehetett, tekintetbe véve, hogy egy királyné gyakorlatilag sosem volt egyedül, ráadásul nagyon komoly kockázattal járt. Mellesleg jól tudjuk, hogy Gizellának nem kellett „várni, csak várni, mindig csak várni”, hiszen legalább két fiat és három lányt adott Istvánnak. Gizella egyébként is a keresztényi élet egyik mintaképének számított, István halála és magyarországi ellehetetlenülése után a passaui kolostorba vonult apácának. Politikai szerepet csak István utolsó éveiben játszik (vazul incidens).

Németek versus magyarok

István és Koppány harcát egyesek úgy adják elő, mintha az valamiféle függés és a függetlenség közötti választás lett volna. Hogy István seregének zöme német, azt abból a nehezen értelmezhető szövegből veszik, ami a Pannonhalmi apátság alapítólevelében (valójában kiváltságlevélben) maradt fenn:

„Mivel amidőn a háborúk vihara kitört, amelyben a németek (theotonicos)[iv] és a magyarok (Ungaros) között igen nagy viszály támadt, s különösen amidőn belháború pusztítása fenyegetett, egy bizonyos, Somogy nevű megye el akart engem űzni az atyai székből…”[v]

A sorok értelmezése vitatott, magunk részéről egyetértünk Kristóval[vi], hogy itt itt két küzdelemről: egy magyar-német, illetve a Koppány-István ellentétről van szó és a német-magyar harc nem Koppány felkelésére vonatkozik. Ez így sokkal logikusabb, mint arra gondolni, hogy kétszer ugyanazt a konfliktust említi az oklevél. Sőt István kifejezetten belháborúként (civilis belli)[vii]definiálja a Somogy megyével lefolyt küzdelmet. Szó sincs arról, hogy a magyarok felkeltek a fejedelem ellen, hanem csak egy megyét (comitatu) említ.

Idegen papok és lovagok

Jól tudjuk, hogy Géza idején – feltehetően Gizella és Vajk házassága kapcsán – német lovagok érkeztek az országba, akik Istvánt támogatták a konfliktus során. Ám ezek száma nem lehetett túl magas. A Képes krónika a Héder nem alapítóinál, Wolgertnél és öccsénél, Henriknél ad meg számot, mely szerint 40 lovaggal és 300 csatalóval jöttek hazánkba,[viii] ami jelentős katonai erő a korban, ugyanakkor semmi okunk arra, hogy István erőit németeknek tekintsük, bizonyára a Veszprém melletti csatában őt is zömmel magyarok támogatták.
A magyar papság elitjét István idején kétségtelenül idegen ajkúak adták, ami érthető, hiszen Magyarországon akkor még nem voltak olyan intézmények, ahol megfelelő képzettséget kaphattak volna a magyar papjelöltek. Ez azonban csak az első generációra volt igaz, a középkor folyamán a Szent Korona országainak főpapságát zömében magyar nemesek adták.
Ám az ekkor beérkező idegenek elmagyarosodására a legjobb példa éppen az a Vencellin, aki megölte Koppányt: dédunokája már a Koppány nevet viseli.[ix]
Mellesleg csupán Koppányról és az erdélyi Gyulákról tudjuk, hogy István elvette földjüket, ugyanakkor egyiket sem külföldiek kapták. Somogyot a Pannonhalmi apátság alá rendelte, míg Erdélyt saját uralma alá vonta.[x] Tudjuk, hogy a vele együttműködő magyarok birtokai megmaradtak, az Abák, a Csákok, semmi kárt nem szenvedtek, sőt Aba Sámuel az uralkodó nőrokonát vette feleségül.[xi] Udvarából ismerünk néhány alakot is, például Sebőst és Budát, akik szintén nem tűnnek idegennek. A tisztségeket a Magyar Királyságban érdem, és nem származás alapján osztották. Nagyon helyesen.

Koppány, mint jogos örökös

Koppány elhelyezése az Árpádok családfáján nem egyszerű. Hogy a fejedelmi család tagja, az vitathatatlan, hiszen a magyar krónikák hercegnek (duxnak) nevezik. Egy elmélet szerint Koppány Árpád első fiától, Tarkacsutól származna,[xii] ám ez nem elfogadható, hiszen éppen ezt a vonalat ismerjük a legjobban: Tarkacsu fia volt Teveli, az övé pedig Termacsu. Termacsu egy generáció Gézával, így viszont, ha az ő fia lenne Koppány, akkor alig lehetett idősebb Istvánnál! Ráadásul a krónikáink szerint Koppány, Tar Szerénd fia, tehát még egy generációt kellene beiktatni, ami azt jelentené, hogy Koppány, István fiával, Imrével lenne nagyjából egyidős! Ez pedig nyilvánvaló nonszensz. Árpád másik két fiának, Jelegnek és Jutocsának leszármazottait kevésbé ismerjük, ők inkább jöhetnének számításba, mint Koppány felmenői. Termacsu herceg pedig Bizáncban jártakor , 950 körül elég részletesen leírta Árpád leszármazottait, és ekkor semmi jele semmilyen Tar Szeréndnek a családfán, akinek pedig ekkor már élnie kellett.
Zárójelben jegyezzük meg, hogy az annyira lebecsült Anonymus tökéletesen tudja, hogy Zolta Árpád fia, és hogy az ő fia Taksony! Ami erős érv Anonymus mellett, hogy fogadjuk el Zolta uralmát Árpád halálát követően.
Egyébként az egész seniorátus (mely szerint a család legidősebb tagja örököl és nem apáról fiúra száll az uralom) elmélettel gondok vannak a magyar fejedelmi család esetén. Ha ugyanis megnézzük kik uralkodtak, sokkal inkább egyszerű fiági örökösödést tapasztalunk, mintsem valamiféle legidősebb uralmát: Álmost a fia Árpád követte, őt a fia Zolta, őt egy kihagyással – amire rögtön visszatérek -, a fia, Taksony, akit szintén a fia Géza, majd őt is a fia, Vajk/István. Az egyetlen kakukktojás Falicsi (Fajsz), akiről tudjuk, hogy 950 körül uralkodott, Zolta és Taksony között. Ám ez a kivétel a megmagyarázandó (talán túl fiatal volt a trónörökös, és kihasználta a lehetőséget? Esetleg Bíborbanszületett Konstantin valamit félreértett Termacsu elbeszélésében?), s nem szerencsés egy seniorátus alapján való örökösödést feltételezni egyetlen kivétel miatt.
Azt kell mondani, hogy semmi okunk azt feltételezni, hogy Koppánynak bármi joga lett volna – az ököljogot leszámítva – István trónjára.

István eltörli a régi szokásokat

Semmi okunk arra sem, hogy István királyként eltörölte volna a magyarok régi életmódját. Egyfelől érdemes elolvasni az Intelmeket, melyekben erről így nyilatkozik, tanácsként javasolva fiának:
„Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.”
No comment.
Vezetett be nyugati törvényeket, de nem akart belőlünk németet csinálni, bárki bármit mondjon.
Ide tartozik egy másik tévhit, amely szerint Szent István betiltotta a magyar rovásírást. Ez egy hamis „forrás” alapján terjedt el, amelyet egyetlen személyen kívül senki soha nem látott, noha a vatikáni levéltárat előtte és utána is sokan kutatták magyar történelmi adatok után bogarászva. Ezen felül a közzé tett leírás szövegileg nem XI. századi elemeket használ, sőt olyan anakronizmusok vannak benne, mint hogy Szent István I. (azaz első!) Istvánnak nevezi magát, ami nyilvánvaló abszurd, hiszen nem tudhatta, hogy 100 évvel később lesz egy második is. Erről ennyit.[xiii]


Olvassák el István törvényeit, az Intelmeket, vagy Szent István legendáit, a Képes krónikát! Higgyék el, fantasztikus utazás lesz!


[i] Képes krónika, 64.
[ii] Ladó-Bíró: Magyar utónévkönyv. Bp., 1998. p.231.
[iii] Képes krónika, 149.
[iv] Fejér: Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis (továbbiakban: CDH) I. p.280.
[v] Az Államalapítás korának írott forrásai (továbbiakban ÁKIF). Szeged, 1999. p.40.
[vi] A fenti forráskiadás jegyzetében.
[vii] CDH I. p.281.
[viii] Képes krónika, 39.
[ix] Képes krónika, 64.
[x] Képes krónika, 65.
[xi] Azt viszont egyelőre nem tudjuk biztosra, a lányát, vagy a testvérét.
[xii] Korai magyar történeti lexikon (továbbiakban: KMTL), p. 368.

2013. augusztus 20., kedd

Újabb spártai beszólások

Folytatjuk a spártai beszólások gyűjtését, most 25, jelentős részében spártai nők által mondott nagy duma olvasható alább:


  
1. Mikor Kharilloszt kérdezték, miért hordanak a spártaiak hosszú hajat, így válaszolt:
- Mert ez a legolcsóbb módja, hogy feldíszítsük magunkat.

2. Egyszer megkérdezte egy idegen szintén őt, hogy Spártában miért ábrázolják az isteneket mindig fegyverekkel.
- Mert a spártai ifjak nem imádkoznak fegyvertelen istenekhez.

3. Amikor a spártai Télekloszt megkérdezték, hogy mennyi ingatlannal rendelkezik, csak ennyit mondott:
- Nem többel, mint ami elég.

4. Mikor Paidarétosznak valaki azt mondta, hogy az ellenség száma hatalmas, csak ennyit mondott:
- Remek. Annál híresebbek leszünk, minél többet ölünk meg.

5. Mondják, hogy a két nép vitézségéről vitázva egy athéni így dicsekedett: "Mi gyakran elűztünk titeket Athénból!" Mire a spártai Antalkidasz így vágott vissza: "De mi titeket soha az Spártából." Tudniillik sohasem jutottak el addig…

6. Mikor Agészilaosz szövetségeseivel hadba vonult, azok lázadozni kezdtek, hogy ők több ezer harcost küldtek, míg a spártaiak csak néhány százat. Erre a spártai király leültette egy csoportban a szövetségeseket, a lakedaimóniakat pedig külön, egymagukban. Ekkor hírnökkel felszólította először a fazekasokat, aztán a kovácsokat és a kőműveseket, majd az ácsokat, hogy álljanak fel; a szövetségesek kevés híján mind felálltak, de a lakedaimóniak közül senki, mert nekik tilos volt bármely ipart űzni vagy mesterséget megtanulni. Agészilaosz ekkor nevetve így szólt: "Látjátok, emberek, mennyivel több harcost állítunk ki nálatok!"

7. Mikor Agészilaosz spártai királyt kritizálták, hogy nem becsületes tettet hajtott végre, így vágott vissza:
- Aszerint kell elbírálni a tettet, hogy hasznos-e vagy sem, mert ami hasznos Spártának, magától értetődően helyes. 

8. Mikor Agészilaosz Boiótiához ért, amelyen át kellett vonulnia. Ám a boiótok kétszínű játékba kezdtek a háta mögött, így a vezetőjüknek csak egy kérdést tett fel:
- Mit kívánnak a boiótok, hogy a spártaiak függőleges, vagy vízszintes lándzsákkal vonuljanak át az országon?

9. Mikor Agészilaosz királytól, azt kívánták, hogy a spártaiak ne folyamodjanak cselhez a háborúban, nevetve megjegyezte:
- Ahova nem ér el az oroszlánbőr, meg kell toldani a rókáéval.
                                                                                                                                
10. Mikor Pauszaniasz, a híres hadvezér meglátta az elfoglalt perzsa táborban lévő óriási értékeket, csak ennyit tudott mondani:
- Hát ezek a dolgok többet érnek, mint akik összegyűjtötték őket.

11. Mikor Pauszaniasz királyt megkérdezték, miért nem módosíthatják a spártaiak az ősi törvényeket, így magyarázta el:
- Mert a törvényeknek kell, hogy legyen hatalma az emberek felett és nem az embereknek a törvények felett.

12. Egyszer szintén őt meglátogatta egy orvos és ezt mondta neki: „Megöregedtél.” Mire így vágott vissza:
- Szerencsére. De csak, mert sosem voltál az orvosom.

13. Mikor a spártai Nikandroszt valaki meglátogatta és elmesélte, hogy Argoszban (Spárta hagyományos ellensége) csak rosszat beszélnek róla, megnyugodva hátradőlt:
- Helyes, mert ha egyszer jót mondanának rólam, akkor megfizetnének.

14. Mikor egy perzsa követ megkérdezte Lüszandroszt, hogy melyik a legkiválóbb kormányzati forma, így reagált:
- Az, amely a bátornak és a gyávának is azt adja, amit megérdemel.

15. Amikor Paidarétosznak nem sikerült bejutnia Spárta legjobb 300 harcosa közé a válogatás során, vidám arccal távozott, és örvendett rajta, hogy Spártának háromszáz nála kiválóbb fia akadt.

16. Lükurgosz a városfalak építéséről ezt mondta:
- Nem marad védtelen az olyan város, amelyet férfiak, és nem téglák vesznek körül.

17. Mikor egy spártai asszony a város határán várta a hírt a csatáról, egy érkező mondta, hogy a fia elesett az ütközetben. Mire ezt mondta:
- Nem ez érdekel, hanem az, hogy győztünk-e vagy sem!

18. Egy spártai ifjú temetésén odamentek az anyjához, és vigasztalni akarták. Ám az csak mosolygott. Megkérdezték, miért ilyen boldog, amire ezt válaszolta:
- Azért szültem, hogy meghaljon Spártáért, és most az álmom valóra vált.

19. Mikor egy ión görög nő egy spártai asszonynak megmutatta büszkeségét, egy gyönyörű szőttest, a spártai asszony behívta négy fiát és így szólt:
- Egy becsületes nő velük foglalkozik és büszkélkedik, nem holmi szőttessel.

20. Mikor egy spártai nő hallotta, hogy fiának tartozásai vannak becstelen alakok felé, csak egy levelet küldött neki, amiben ez állt:
- Vagy szabadulj mag az adóságtól, vagy szabadulj meg az életedtől!

21. Mikor egy spártai férfi a csatában olyan súlyosan megsérült, hogy csak négykézláb volt képes közlekedni, elkeseredett, mondván milyen nevetségessé vált és mindenki nevet rajta. Anya odament hozzá, átölelte, és így szólt: Mennyivel nagyobb öröm fakad számomra a bátorságodból, mint nekik pár perces nevetésből.

22. Mikor egy szegény spártai lánytól megkérdezték, milyen hozományt kap, aki elveszi feleségül, az ennyit szúrt oda:
- Erényt.

23. Mikor egy spártai nőt el akartak adni rabszolgának, egyik vevő megkérdezte mihez ért. Az elővette eddig elrejtett kését, majd szíven szúrta magát, miközben ennyit mondott:
- Szabadnak lenni.

24. Egy másik rabszolgaként eladásra kínált spártai nőtől megkérdezte egy vevő, hogyan tudná boldoggá tenni, amire ennyit mondott:
- Ne vegyél meg.

25. Mikor Gorgó hercegnő kicsi volt és látta, hogy egyik külföldinek a szolgái kötik be a cipőjét, megkérdezte apját:
- Apa, ennek az embernek nincs keze?!
  
Spártai asszony átadja a pajzsot fiának - Le Barbier festménye


2013. augusztus 12., hétfő

Húsz spártai beszólás


Mint írtam már, kicsit spártai hónapok jönnek, legalábbis abban az értelemben, hogy az új 300 filmig többet foglalkozom a lakónokkal. Gyerekkorom óta szedegetem össze a spártaiak bölcs/elmés mondásait, mivel nagyon figyelemreméltóak, ráadásul bizonyítja, hogy ezek a kemény harcosok milyen értelmes fickók voltak. Ja és a hölgyek sem voltak náluk piskótatallérok. Egyelőre húszat válogattam gyorsan össze, de lesz még majd.


1. Az ión felkelés egyik vezére, Arisztagorasz Kleomenész spártai királynál járt, és mindenképpen megpróbálta rávenni, hogy nyújtson segítséget neki. Mikor ez rendes módon nem sikerült, egyre nagyobb pénzt ígért a támogatásért cserébe, míg végül már 50 talanton (1300 kg) ezüstöt ígért az uralkodónak. A szobában tartózkodott a spártai király kislánya, az akkor 8 éves Gorgó, - Leónidas későbbi felesége - is. Mikor az ötven talantonhoz értek, a kislány felnézett apjára és ennyit mondott: „-Atyám, ez az idegen még megveszteget, ha nem hagyod gyorsan faképnél!” Kleomenész megörül lánya szavainak, és megfordult és átment egy másik terembe, magára hagyva Arisztagoraszt.

2. Szintén Gorgóval történt meg, hogy egy idegenből érkezett asszony szállt meg nála és megkérdezte: miért van az, hogy csak a spártai nők azok, akik uralkodnak a férjeiken. Gorgó nemes egyszerűséggel így válaszolt: „Igen, mert csak mi szülünk férfiakat."

3. Thermophülai mikor egy görög azt a hírt hozta, hogy a perzsák annyian vannak, hogy nyilaik elsötétítik az eget, a spártai Diénékész, megköszönte a jó hírt, mondván: "Legalább árnyékban harcolhatunk!"

4. Agisz király, mikor hírnök érkezett, hogy az ellenség száma hatalmas, csak ennyit válaszolt: "Ember, a spártaiakat nem az érdekli, mennyi az ellenség, hanem az, hogy hol van."

5. Mikor egy szónok azt állította, hogy a beszéd a legfontosabb dolog a világon, Agisz király megjegyezte: "Ezek szerint, amikor hallgatsz, te vagy a legkevésbé fontos dolog a világon."

6. Mikor valaki megkérdezte Agiszt, hogy maradhat egész életében szabad, ezt válaszolta: "Ha megveted a halált."

7. Mikor Alkménészt, Teleklosz fiát megkérdezték, miért él szűkölködve, miközben nagy vagyona van, így replikázott: "Azért, mert életemet az értelmem, és nem a vágyaim irányítják."

8. Egyszer megkérdezték Anaxandroszt, a spártaithogy miért nincs a spártaiaknak kincstára, mint más népeknek, amit így válaszolt meg: "Ahol nincs kincstár, ott nem lehet a pénztárnok korrupt."

9. Androkleidasz, a spártai, akinek a lába nyomorék volt, feliratkozott a harcba indulók listájára. És mikor mondták neki, hogy ez lehetetlen, hiszen nem tud járni rendesen, ezt mondta: "Nem akarok én sehova menni, letesztek valahol, aztán ott harcolok."

10. Mikor Agészilaoszt megkérdezték, mekkora területet birtokolnak a spártaiak, annyit mondott: "Amekkorát elérnek a lándzsáikkal."

11. Mikor Periandrosz, a kiváló orvos nekiállt verseket is írni, így szólt hozzá Agészilaosz spártai király: "Periandrosz! Miért akarod, hogy rossz költőként emlegessenek, jó orvos helyett?"

12. Lükurgosz többek közt elrendelte, hogy a házak fedelét fejszével, az ajtókat pedig fűrésszel kell készíteni, minden más szerszám használata nélkül… amikor az idős Leótükhidész spártai király Korinthoszban lakomára volt hivatalos, és megpillantotta a ház díszes, táblás mennyezetét, megkérdezte házigazdáját, vajon náluk négyszögletesre nőnek-e a fák.

13. Fennmaradt egy nagyon régen élt, Geradasz nevű spártai férfi mondása, aki midőn egy idegen megkérdezte tőle, mivel büntetik Spártában a házasságtörőket, ezt felelte: 
"-Barátom, nálunk nincs egyetlen házasságtörő sem." 
Mikor pedig tovább faggatta az idegen: "- Ha pedig mégis lenne?" 
"- Annak akkora bikát kell adnia büntetésül - felelte Geradasz -, amely ha nyakát átnyújtja a Taügetosz hegyen, inni tud az Eurótasz vizéből." 
Az idegen csodálkozva kérdezte: "- Hogyan lehetne ilyen nagy bika?" 
Erre Geradasz nevetve csak ennyit mondott: 
"- Hogyan lehetne házasságtörő Spártában?"

14. Agisz királlyal történt, hogy amikor egy athéni látogatója kigúnyolta a spártaiak rövid kardját, és azt mondta, hogy a bűvészek az ilyen kardot könnyen lenyelik, így válaszolt neki: "Hidd el, barátom, hogy mi ezzel a kurta karddal is igen jól elérjük a szívedet." 

15. Démaratosztól jegyezték fel. Mikor egy kellemetlen ember örökösen alkalmatlan időben feltett kérdésekkel gyötörte, s többször megkérdezte tőle, ki a legkiválóbb ember Spártában, ezt felelte neki: "Aki legkevésbé hasonlít rád." 

16. Theopomposz pedig, amikor egy idegen a spártaiak iránti jóindulatát bizonyítgatta, s azt állította, hogy polgártársai őt a spártaiak barátjának nevezik, megjegyezte: "Jobb volna, barátom, ha saját városod barátjának neveznének."

17. Egy ifjúnak harci kakasokat kínált valaki azzal, hogy ezek a kakasok addig viaskodnak, amíg el nem pusztulnak. "Nekem inkább olyan kakasokat adj - mondta az ifjú -, amelyek ellenfelüket pusztítják el viadal közben."

18. Beszélik, hogy egy spártai atléta az olümpiai játékokon nagy összeget utasított vissza, amikor meg akarták vesztegetni. Majd miután nehéz küzdelemben legyőzte ellenfelét, s valaki megkérdezte tőle: "Mi hasznod lesz most a győzelemből, derék spártai?" - ő mosolyogva felelte: "Az, hogy a csatasorban a király előtt harcolok az ellenség ellen."

19. A spártai Braszidasz anyja, Argileónisz, amikor amphipoliszi látogatók keresték fel, megkérdezte tőlük, hogy fia szépen és Spártához méltón esett-e el a harcmezőn. Erre a látogatók magasztalva szóltak az ifjúról, és kijelentették, hogy Spártának nincs is több ilyen fia, Argileónisz azonban így szólt: "Ezt ne mondjátok, idegenek. A fiam bizonyosan derék és kiváló férfiú volt, de hazájának van sok más nála különb fia is.

És személyes kedvencem:

20. „Menekratész orvos, akit néhány nagy sikerű gyógyításáért a Zeusz melléknévvel tiszteltek meg, büszkén használta ezt a melléknevet, sőt elkapatottságában odáig ment, hogy Agészilaosz spártai királyhoz intézett levelét így kezdte: "Menekratész Zeusz Agészilaosz királynak jó egészséget kíván." Erre a válasz így hangzott: "Agészilaosz király Menekratésznak gyógyulást kíván."



2013. augusztus 7., szerda

Könyvajánló(k): Agatha Christie Top 10

Mint könyvtáros pontosan tudom, hogy Agatha Christie halála után 40 évvel is tarol. Köteteit folyamatosan keresik, alig várják, hogy felbukkanjon egy-egy korábban még le nem fordított darab. Gyakorlatilag minden krimijét kiadták már magyarul, így sajnos/szerencsére már teljes a kínálat számunkra is. Az irodalom nem bővelkedik olyan nőírókban (Szapphó, Jane Austen + 1-2), akik meghatározták az irodalom történetét, de Christie kétségtelenül ilyen. Ráadásul mindezt egy meglehetősen férfias ágában érte el, a bűnügyi regényekében. Úgy gondolom ő az az író, akire kijelenthető, hogy soha nem fogják felülmúlni. Miért? Mert mindent megírt belőle! Feltalálta vagy továbbfejlesztette az összes olyan klisét, amitől egy krimi jó és fordulatos lesz.

Gyilkolt nála már: háttérszereplő, narrátor, a nyomozó, van olyan novella, ahol nem gyilkolt senki, és van olyan regényben, ahol gyakorlatilag mindenki gyilkos (olvassák el minden és meglátják, nem hazudtam)!

Gyilkoltak nála: homokzsákkal, tőrrel, pisztollyal, méreggel, autóval, tűvel, almával, vízzel, nyíllal, árammal, kötéllel, sótörő mozsárral, kábítószerrel, pszichológiával és még sok mással.

Bejáratta azokat a sémákat, amik a mai napig minden krimit jellemeznek: felcserélt személyazonosságok, maszkírozás, megdönthetetlen alibik, hamis nyomok, őrült sorozatgyilkosok, a végén összegyűlő gyanúsítottak.

Szóval Agatha Christie a legnagyobb a műfajban! Ezért összeválogattam egy személyes listát a legjobb regényeiből, afféle Top 10-et. Bár a sorrend valamiféle valódi sorrendiséget jelent, de a másodiktól a hatodikig számomra olyan kicsik a különbségek, hogy holnap már valószínűleg másként rendezném. 

10. Nyaraló gyilkosok 
(Evil under the Sun), 1941


A Nyaraló gyilkosok egy jól sikerült Poirot regény, amely egy idilli nyaralóhelyen játszódik, hírességekből és nagyvilági személyekből font koszorúban. Szokásos Christie karakterek: gyarmati katonatiszt, szobalány, színésznő, férj, mostohalány, orvos, pap, egy házaspár. 
Arlena, a gyönyörű színésznő férjével nyaral, és nem törődve sem vele, sem a pletykás társaság véleményével viszonyt kezd az ott nyaraló tündéri házaspár férfitagjával, aki képtelen ellenállni a szépségének. Ám Arlenát hamarosan egy kirándulása után holtan találják a sziget egyik rejtett zugában. Poirot érzi a gonosz jelenlétét, és megkezdi ténykedését a gyilkos leleplezésére. Gyanúsítható személyekből nincs hiány, csakhogy a potenciális jelöltek többségének sziklaszilárd alibije van. Vajon egy féltékeny hitves? Egy angyalnak látszó pap? Vagy egy megkárosított ismeretlen követte el a bűntényt?
Miért tetszett? A gyilkosság elkövetése zseniális, a bűnöst pedig olyan jól rejtette el Christie a káosz közepén, hogy képtelen voltam annak idején felfedezni. Christie-ben az a zseniális, hogy utólag minden összeáll és pofonegyszerűnek látszik, de olvasás közben... Teljesen meglepődtem a végkifejleten.

9. Öt kismalac 
(Five little Pigs), 1942


Az öt kismalac különleges regény, hiszen Poirot nem friss nyomon jár. A gyilkosság, amelynek felderítésére felkéri az annak elkövetéséért kivégzett asszony lánya, 16 éve történt. Állítólag megölte a férjét. A zseniális belga kezében nincs semmi, bár arra hamar rájön, hogy tényleg nem az elítélt volt a gyilkos. 16 éve egy neves festőt mérgeztek meg saját otthonában alkotás közben, mialatt szeretőjét festette éppen. Az esetet az öt jelenlévő visszaemlékezéséből ismerjük meg, akikkel Poirot külön-külön elbeszélget, majd egy közös összejövetelen fellebbenti a fátylat a gyilkos személyéről.
A regény igazi klasszikus abból a szempontból, hogy Poirot beszélgetései a szemtanúkkal miként láttatják ugyanazt a helyzetet, miként magyarázzák külön-külön meg ugyanazt az eseményt. Nagyon jól megírt, kiváló könyv. Ráadásul személyes sikerélményem, hogy olvasásakor eltaláltam a gyilkos személyét.

A Poirot filmsorozatban olyan polkorrekt agyatlanságot kevertek a sztoriba, ami az eredetiben nincs. Nagyon mérges voltam rá, mert ezt leszámítva jó film.

8. Az ijedt szemű lány/Gyilkosság a golfpályán
(The Murder on the Links), 1923 


Az egyik leghumorosabb Christie regény, egyben a második Poirot történet. A humor gyakran megárt a krimiknek, hiszen azt a sötét hangulatot és feszültséget, ami egy jó kis gyilkossággal jár, a poénok széttörhetik. Szerencsére itt ilyesmiről szó sincs. A humor forrása elsősorban az a párbaj, amelyet a gyilkosság felderítéséért Poirot, és a helyi francia rendőrség hullócsillaga Girraud vívnak. 
Az alapszituáció, hogy egy gazdag, ám kétes múltú férfi (Renauld) megkéri Poirot-t, hogy védje meg, mert veszélyben az élete. Ám mire a detektív odaérne, Renauld-ot elrabolják, majd megölik, míg feleségét a rablók megkötözve a házban hagyják. A nyomozás lépésről lépésre halad, Gireaud felügyelő fogadást köt Poirotval (a filmmel ellentétben nem a pipáját teszi fel Poirot bajuszával szemben), hogy ki oldja meg elsőnek az ügyet.
Mikor először olvastam, nem sikerült rálelnem a gyilkosra, holott ebben a műben a bűnjelek nagyon világosan vannak felsorolva.

7. Temetni veszélyes
(After the Funeral), 1953


Innentől már jelzőket sem fogok mondani, a Temetni veszélyestől kezdve már csak briliáns darabok következnek, melyek olyan zseniálisan bonyolultak, hogy már rémesen egyszerű esetek. A Temetni veszélyes története azzal indul, hogy eltemetnek egy gazdag gyárost, majd a temetésen egyik rokon megjegyzést tesz, mely szerint a fickót megölték. Innentől kezdve a békés falu egyszerre átalakul pokollá, a rokonság tagjai között a halál arat, holott még nincs is Péter/Pál. Poirot a család ügyvédjének kérésére kezd el nyomozni, mely során átejtések és szerepcserék bonyolítják a felderítést. A családi viszály mindenkit gyanússá tesz, a potenciális gyanúsítottak köre behatárolt, és természetesen mindenkinek volt oka és lehetősége elkövetni valamelyik gyilkosságot. Egy gyilkos van, vagy több? Őrült-e, vagy egy hidegvérű zseni?
Sajnos ezt az esetet sem sikerült annak idején kinyomoznom, megdöbbentett a végjáték és a bűnös személye.

Az erről készül Poirot rész szerintem az egyik legjobb, ráadásul a gyilkost megformáló színész (vagy színésznő?:D Olvasd el és megtudod!) kiválóan alakította szerepét.

6. Az ABC-gyilkosságok 
(The ABC Murders), 1936


Igen, ismét Poirot regény. Úgy gondolom, hogy a legjobb 10 Agatha-regény zöme a bajuszos belga mesterhez köthető, valahogy a Marple történetek többsége nem nyerte el annyira a tetszésemet.
Az ABC-gyilkosságok során egy sorozatgyilkos után kutatunk, aki a vasúti menetrend szerint szedi áldozatait: A-betűs település: A-betűs halott, B-betűs település: B kezdőbetűs halott, C-betűs település C-betűs áldozat, és minden tetthelyen megtalálják az ominózus ABC-s vasúti menetrendet, mint a gyilkos jelképét... Ráadásul a titokzatos tettes valósággal kihívja Poirot, levelez vele, megírja rejtvényekben a következő célpont helyét, és még ez is kevés a semlegesítéséhez. Aztán a gyilkos hibázik Doncasterben, legalábbis az áldozat nem D-betűs, sőt hamarosan feladja magát a helyi rendőrőrsön. Az ügy a jelek szerint véget ért, hiszen a hullák száma sem nő tovább.
Az ABC-gyilkosságok egy klasszikus sorozatgyilkos utáni hajszának indul és egy fantasztikus pszichológiai sakkjátszmává válik az árnyékban megbúvó szörnyeteg, és a kihívott zsaru között. Az egyik legnagyobb Christie-regény, szinte szégyellem, hogy csak hatodik.

5. Halál a Níluson
(Death on the Nile), 1937


Szívem csücske ez a regény. Sokan írtak listát a legjobb Agatha Christie regényekről, és meglepően ritkán szerepel ezeken a Halál a Níluson, de nekem a legkedvesebb. Egyrészt történelmi tájon játszódik, Egyiptomban. Másrészt azon ritka esetek egyike, amikor az ember óhatatlanul kicsit a gyilkos pártján áll, mivel érzelmileg nagyon érdekesen felépített a sztori. Az áldozat egy arrogáns örökösnő, aki bármit és bárkit megkaphatott, ám neki mégis gyerekkori barátnőjének vőlegénye kellett, s akivel éppen oda utazik nászútra, ahova barátnője is tervezte ugyanezt. A barátnő úgy dönt bosszút áll és követi a friss házaspárt mindenhova, hogy folyton eszükbe juttassa, mit tettek vele. A beteges bosszú végül elnyeri jutalmát, egy hajón töltött éjszakai perpatvar során a barátnő meglövi az exvőlegényét. Mialatt a sérültet orvoshoz viszik és a tettest felügyelet alá helyezik, az örökösnőt valaki brutálisan fejbe lövi.
A gyilkosság az egyik legötletesebb Christie-bűntett (holott van egypár...), Poirot sokáig képtelen bármilyen előrelépésre, hiszen a legvalószínűbb gyanúsítottak egyszerűen nem tehették. Végül az egész ügy véres tragédiába torkollik.
Nagy öröm számomra, hogy az agatha.hu-n szintén nagyon magasra értékelik az én favoritomat. Csak azért nem teszem meg elsőnek, mert elfogultságom mellett is azokat, melyek még hátravannak, egy-két dolog miatt még zseniálisabbnak találom.

Számomra ez a legjobb Poirot sorozatban készült film, látványilag nagyon jó, a fényképezés remek, a karakterek erősek, és jól alakítottak. Imádom. A legszebb és legszomorúbb Poirot epizód. Ezt minden krimirajongó nézze meg!!! Sőt, még több felkiáltójellel: !!!

4. Gyilkosság az Orient-expresszen
(Murder on the Orient express), 1933


Talán a legismertebb regénye a művésznőnek. Nekünk magyaroknak különösen kedves, hiszen még magyar szereplő is van a legendás vonaton, ahol egy hírhedten nagy gazembert tesznek el láb alól. Poirot-val az a szégyen esik meg, hogy abban a kocsiban hullik el valaki, amelyikben maga is utazott. Ráadásul a természet tovább nehezíti a helyzetet, hiszen a vonat elakad a Balkán közepén az óriási hóban, és az utasok magukra maradnak a gyilkossal, aki bármelyikük lehet. A nyomozás modern eszközei hiányoznak, nem lehet ujjlenyomatot venni (nagyon hasonlít az eset a Columbo hajós részére!). Az esetet tovább bonyolítja, hogy ismeretlen szereplő tűnik fel vörös ruhában a gyilkosság éjszakáján, ugyanakkor el is tűnik. A hó viszont nem mutat lábnyomokat a vonatról kifele, így a gyilkos nyilvánvalóan az utasok között van. Vannak nyomok, néha túl sok is, de nem mutatnak egy irányba. Mintha a gyilkos szándékosan próbálná megtéveszteni Poirot-t.
Szerencsére annak idején - az egyik általam legkorábban olvasott Christie-regény, amit még középiskolás korom elején végeztem ki - még nem láttam filmben, mikor kiolvastam a regényt, így nagyon "ütött" a meglepő befejezés.

A Gyilkosság az Orient-expresszen-ből több film is készült. Nagyon érdekes lett a Poirot sorozat ezen epizódja, amely inkább a belga nyomozó lelki vívódására helyezte a hangsúlyt, hiszen ez alkalommal az áldozat maga is bűnöző, aki legkevésbé sem méltó a sajnálatra. Nagyon szépen koreografált és látványos a film.

3. Tíz kicsi néger
(Ten little niggers, majd a PC jegyében: And then there where non), 1939


Hú... Erről a kötetről csak legfelsőbb fokban ildomos beszélni, olyan mértékben körmönfont, annyira meglepő és újszerű, hogy maga a gyilkosság teljességgel kitalálhatatlan az olvasó számára.
Tíz személy egy luxusnyaralást nyer az úgynevezett Néger-szigetre, melynek kastélyában szállásolják el a (bal)szerencséseket. A szállás asztalán egy kis tálkában tíz porcelán néger fejecske fogadja őket, meg egy hátborzongató versike:

"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.
Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.
Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.
Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.
Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."

Este egyszer csak egy levelet kapnak bizonyos V. A. Lacky-tól (ha nem esett le: valaki!), aki egy hangosbemondón felsorolja, hogy minden jelenlévő gyilkos, hiszen múltjukban szándékosan vagy felelőtlenségből, de halál tapad a kezükhöz és most ezért meg fognak lakolni. A szigeten vihar tombol, hajó már nem közlekedik a szárazföldre egy darabig, így a vendégek között eluralkodik a pánik. Ráadásul valahányszor eltűnik egy néger fejecske a tálról, egyikük a versike által ígért módon fogva tartójuk áldozatául esik. Ráadásul nyomozó sincs a szigeten, aki megfejtené az esetet. Itt nincsenek túlélők. Ez egy igazi thriller.

A konfliktus zárt területen zajlik, korlátozott létszámú résztvevővel. Fantasztikusan megszerkesztett történet a Christie-nél gyakori gyerekmondóka motívumtól egészen a cselekmény pszichológiai hátteréig. Igazi olvasmányélmény mindenkinek!

2. Gyilkosság meghirdetve
(A Murder is Announced), 1950


Az első és egyetlen Miss Marple történet a tizes listámon, amely azonban akár első is lehetne. Egy csendes kis faluban meglepő hirdetés jelenik meg az újságban: Ezen és ezen a helyen ekkor és ekkor gyilkosság lesz. A falu lakosai bár meglepődnek, de úgy gondolják, a szokásos "Ki a gyilkos" társasjátékról van szó, így felkészülnek a megjelenésre, hogy egy kis izgalmat és szórakozást csempésszenek vidéki hétköznapjaikba. Igen ám, de a megadott címen lakók is döbbenten olvassák a hirdetést, hiszen ők nem akartak ilyen játékot aznap estére, de most kénytelenek lesznek megrendezni. Megjönnek a vendégek, mindenki feszülten várja a játék kezdetét, aztán hirtelen elmegy a villany, beront az ajtón lámpával egy álarcos idegen, majd lövések dörrenek a sötét teremben.
Ám a halott igazi. És ami még meglepőbb, az áldozat maga az ajtón betörő álarcos. A helyszínre érkező rendőrnek mindez teljesen érthetetlen. Miért akarta a fickó megölni a ház úrnőjét, aki megsérült az egyik lövésnél? De ami még érthetetlenebb, ki ölte meg a gyilkolni igyekvő álarcost? Egy felettese tanácsára a zsaru egy kötögető öreg nénikéhez fordul segítségért, Miss Marple-hez, aki a fonalgombolyaghoz hasonlóan nekilát kibogozni a látszólag értelmezhetetlenül összegabalyodott szálakat.
Be kell valljam, nagyon büszke vagyok rá, hogy olvasás közben rájöttem a gyilkos kilétére, mert ez az egyik legagyafúrtabb eset, amit szerzőnk agya összedobott.

1. Az Ackroyd-gyilkosság
(The Murder of Roger Ackroyd), 1926


Nem tudtam mást tenni az első helyre, és meg kell mondjam az aranyérmes pozíción hezitáltam a legkevesebbet. Egész egyszerűen sokkolt, mikor elértem a regény végéhez, és megtudtam a választ a legendás "Ki a gyilkos?" kérdésre. Csak bambultam, és nem hittem el, hogy ilyen létezik. És nem én vagyok az egyetlen, egy másik Agatha Christie fan ugyanígy járt. Nem is nagyon akarom leírni a történetet sem, olvassa el mindenki. Egyszerűen a sztori leírása nem mondana el semmit, mert itt most kivételesen nem (csak) ez a lényeg. Igazi fejtörő, az ember szinte Poirot-t legyőzve akarja megoldani az ügyet, amelynek gyilkosa elegáns ugyanakkor kockázatos módszerrel ölte meg áldozatát. Zseniálisan vannak a nyomok elrejtve a regény lapjain, ám komoly dicséretet érdemel, aki megtalálja, elrendezi és kitalálja ki a tettes, mert a bizonyítékok csak utólag nyilvánvalóak, a történések láncba rendezése csak utólag olyan egyértelmű. A Tíz kicsi néger érdekesebb és izgalmasabb, a Halál a Níluson érzelmesebb, a Gyilkosság meghirdetve gyilkossága ötletesebb, az ABC-gyilkos zseniálisabb, de nálam a trónon meglepetésének óriási ereje miatt Az Ackroyd-gyilkosság ül.

Amik éppen csak lemaradtak a listáról: Lord Edgware halála, A függöny, A ferde ház, a Paddington 16:50, és a Kristálytükör meghasadt.




2013. augusztus 5., hétfő

Különleges fegyverek 2. - Tesszen harci legyező

A tesszen, vagyis japán harci legyező azt hiszem méltán kerül be a különleges fegyverek közé (és a kuszari-csigiriki), hiszen meglehetősen kevesen gondolnánk arra, hogy egy ilyen kényelmi eszközre egész harcművészet (tesszen-jutsu) épüljön. A legyező a japán kultúra fontos eleme, a hölgyek ezzel fejezhették ki tetszésüket a másik nem iránt, másfelől jelezte hordozójának társadalmi helyét. Egy szamuráj oda is magával vihette, ahová hagyományos fegyvereit nem, és hát nem mellékesen a mostani kánikulához hasonló alkalmakkor használhatta hűsítésre is.

Japán hadvezér, kezében pillangó alakú
gunbai legyezővel

A harci legyezőknek az első időkben két típusa volt, a gunbai és a gunszen. A gunbai egyetlen darabból álló, nem nyitható legyező volt, amely elsősorban jelzések leadására szolgált és nem legyezésre. A gunszen ezzel szemben a hagyományos kinyitható változata volt ennek. Mindkettő legyező díszes, gyakran lakkozott, szimbólumokkal díszített alkotmány volt, melyekkel katonai műveletek végrehajtását lehetett elindítani, vagy végrehajtatni, akárcsak egy zászlóval.

XIX. századi gunszen legyező, amely fémből és
lakkozott bambuszból készült. Jelzésre szolgált

A tesszen ezek későbbi változata (a XIX. században már így nevezik), amely ugyanezen funkciókat látta el. Szintén kétféle kivitelben készült. Az első, melyet menhari-gatanak hívtak, tulajdonképpen egy állegyező volt, amely távolról ugyan hagyományos textilből készült összecsukott legyezőnek hatott, de valójában egy fémből készült 30 centi hosszúságú fegyver volt, mellyel jókorát lehetett ütni, mintegy "bot"-ként használva. Ez nagyon elterjedt lett, a rendfenntartók mintegy gumibotként tudták használni, ráadásul elegáns viselet volt. Ennek használatára aztán kialakult egy kisebb harcművészet, melyet tesszen-jutszunak hívnak. Ennek bemutatására alább lesznek videók.

Az Iwakuni erődben kiállított menhari-gata, amely összecsukott legyezőnek tűnik,
de valójában egy fém ütőeszköz.
A tesszen másik változata már ténylegesen is legyező volt, annak minden használhatóságával. A tenarashi-gata ugyanis valóban legyező volt, mindössze a 8-10 fabordát - amely a legyezőfelületet tartotta -, cserélték ki vasból készültre. Ezzel szintén lehetett ütni összecsukott állapotban közelharcban, vagy kinyitva jelzéseket adni, esetleg segítségével kánikulában enyhülést keresni. Megjegyezném, hogy egy páncélba öltözött szamuráj esetén ez cseppet sem jelentéktelen.  

Japán szamuráj lóról jelzést ad le harci legyezőjével

A tesszen-t gyakran ezoterikus, vagy családi szimbólumok díszítették, amelyet a lakkozott papírból vagy selyemből készült legyezőfelületre festettek. Nagyon gyakori a hagyományos japán nap ábrázolás, a hold valamint a csillagok megjelenése.

Természetesen nagyon ritkán használták a harci legyező ténylegesen csatákban, hiszen arra voltak más eszközeik, de azért maradt fenn néhány ilyen eset is. A XVI. században mikor riválisa karddal támadt rá, Takeda Shingen hadúr egy gunbai-jal védte ki annak csapását.

Itt egy meglehetősen különös arcszőrzetű mester mutatja be tudását a tesszen-jutsu művészetében. Úgy vélem amennyire röhejes a piros szakáll, annyira meggyőző a tudása. Ugyanakkor harchelyzetben én azért inkább egy vakizasit választanék. Talán nem árt hangsúlyozni, hogy egy ilyen "nem igazi" fegyver használatának elsajátításához folyamatos képzés kellett, és az esélyek így sem emellett szóltak. Ugyanakkor a puszta kéznél nyilván jobb, ráadásul sokkal látványosabb.






Ha már a látvány! Itt ez a kislány, aki megmutatja, hogy a tesszen milyen klasszul mutat bemutatón. Csak, hogy tessen:


Fontos, hogy a legyezőt - ellentétben más fegyverekkel - nők is használhatták, így önvédelemben nekik is rendelkezésükre állt. Itt egy hölgy mutatja be a támadások elhárítását harci legyezővel. Megjegyezném, hogy itt nem sima legyezőkről van szó, hanem vasalt bordázatúról, amellyel valóban nagyot lehetett ütni, sőt a nyelének vége gyakran kifejezetten egy masszív vasdarab volt! Tehát ne rázzuk a fejünket, hogy ezek az ütések a légynek sem ártanának!



Ja és még valami! Ma ilyen képet találtam még a cikkhez, ami egyben kifejezi a világunkat. Nem mondom, hogy rossz kép, sőt... Külön kiemelném a hölgy mellé... azaz a hölgy mellett lévő, jól megfigyelhető csupafém tesszen-t, amely inkább futurisztikus cyberpunk bigyó, mintsem a valódiakra emlékeztető harci legyező.


Lássuk be, ezt azért nem lett volna érdemes kihagyni...

Felhasznált irodalom:

Mol, Serge: Classical weaponry of Japan. New York, 2003. p. 60-62
Képek: wikipedia