Könyvajánló: Andaházi - A magyar királyi honvédség részvétele a Szovjetunió elleni támadásban, 1941. június-december

Andaházi Szeghy Viktor:

A magyar királyi honvédség részvétele

a Szovjetunió elleni támadásban

1941. június-december

Szeged: Belvedere Meridionale, 2016

227 oldal

Újabb második világháború kiadványt jelentetett meg a szegedi Belvedere Meridionale kiadó, amely a magyar királyi honvédség 1941-es hadműveleteit mutatja be a Szovjetunió ellen. A Kárpát-csoport és a gyorshadtest részvétele a Barbarossában nem tartozik a világégésben való magyar részvétel kiemelten kezelt akciói sorába. 1989 előtt talán ciki volt a szovjet kudarcokat emlegetni, meg aztán köszönhetően elsősorban Nemeskürty István „áldásos” tevékenységének, mindent maga alá temetett a Don-kanyar 1943-as tragédiája, amelyet még súlyánál is hangsúlyosabban kezeltek (lásd: „az egész hadsereg megsemmisült” és „200 ezer halott” című mítoszok). Andaházinak és Kiss Gábor Ferencnek (erről nem volt ajánlóm, címe: „Lovon, gyalog, autón, biciklin, vasúton...” : A Magyar Királyi Honvédség gyorscsapatai. Szeged: Belvedere Meridionale, 2014) köszönhetően azonban szerencsére jó kiadványok ismertetik immár a magyar katonák működösének korábbi időszakát is.

A kötet elsőként a Szovjetunióval szembeni magyar fellépés katonai és politikai keletkezéstörténetét vázolja fel, kiemelve a német politikai- (Hitler) és katonai vezetés ellentétét Magyarország bevonásával kapcsolatban. Ismert, hogy Hitler eredetileg nem kívánta hazánk fellépését, mivel nem akart újabb területi rendezéssel fizetni érte. Ezzel szemben a Wehrmacht főparancsnoksága (OKW) szerette volna a lengyel területekről illetve román területekről előrenyomuló ékek közti űrt megszüntetni, s ehhez a magyar honvédség legalább offenzívnak látszó fellépését elengedhetetlennek tartotta. Érdekes módon Magyarországon is hasonló volt a helyzet, a hadvezetést háborút, a politikusok semlegességet akartak. Ezt a dilemmát oldotta fel a rejtélyes Kassai bombázás, amely indokot adott a fellépésre. A szerző a bombázás elkövetőjének kilétében nem foglal állást, de közvetve elveti a szlovák vagy román eshetőséget.

A kötet zöme természetesen a Kárpát-csoport, majd a gyorshadtest német alárendeltségben végrehajtott katonai műveleteivel foglalkozik. Nem érdemes részletesen leírnom - olvassák el az érdeklődők -, de kiemelném, hogy a szerző igen komoly forráskutatást végzett, s minden mondatát alátámasztja levéltári hivatkozással, így igazi kincs a témával foglalkozóknak. Összességében úgy érzem, hogy Andaházi büszke a magyar csapatok teljesítményére, és joggal. Minden felszerelési avíttság, utánpótlási nehézség ellenére a magyar honvédek komoly teljesítményt nyújtottak 1941-ben, saját veszteségüknél lényegesen nagyobb veszteséget okoztak a Vörös hadseregnek. Az ismertetés kiterjed a bevetett erők minden részére, a repülőcsapatoktól a kerékpáros zászlóaljakon át a páncélosokig. Szinte naponkénti lebontásban követhetjük a sárban vánszorgó huszárokat, megismerhetjük a Dnyepernél folyóvédelmet folytató tüzéreket, vagy a hidakat dombázó Capronikat. A szerző bemutatja a november-decemberi kivonás és hazajutás nehézségeit is.

Zárásként a mű értékeli a magyar részvételt, s bár a korábbi álláspontokhoz hasonlóan a Kárpát-csoport, majd a gyorshadtest felszerelését általánosságban véve korszerűtlennek, helyenként kifejezetten elavultnak tartja, kiemeli a gyorshadtest néhol igencsak sikeres előretörését, amely elsőként érte el a Donyec folyót, megelőzve bizony német csapatokat is! Mindezt ráadásul minimális veszteséggel érte el. Voltak fegyverek, amelyek beváltak, s voltak amelyek nem, de ez igaz volt a németekre is.

A kötet végén hadrendek, német- szovjet- és magyar fegyverek technikai adatai, táblázatok, veszteséglisták találhatóak, amelyek szintén nagyon hasznosak és informatívak. A fényképanyagról ugyanez már nem mondható el, de egy ilyen kiadvány esetében elnézhető azok nem túl jó minősége, mivel nem fotópapíron, hanem normál lapon vannak.

A könyv egyetlen negatívuma az ára. Elképzelésem sincs mire föl vették a merszet, hogy 4935 (nem, nem elírás, négyezerkilenszázharmincöt!) Forintot kérjenek, egy olyan kötetét, amelyet a kiadás minőségére nézve a 2-3 ezres kategóriába lehetne csak besorolni. Ez egészen egyszerűen pofátlanság. Annál is kevésbé érthető a dolog, mivel korábbi hasonló jellegű kiadványaik (Kiss Gábor Ferenc két könyve, amelyek szintén második világháborús témát boncolgatnak, és gyakorlatilag külsőre ugyanilyenek - egyikről sajnos negatív kritikát kellett írnom a belekerülő bakik miatt -), feleennyibe kerültek! Mintha direkt arra törekedett volna a kiadó, hogy ne tudják majd eladni a könyvet... Mert ennyi pénzért igencsak szép kiadványokat lehet venni a témában, amelyek ugyan nem ilyen jók tartalmilag, de avatatlan szemnek sokkal tetszetősebbek!

A kötet sajnos kiadását tekintve hozza a Belvedere Meridionale szokásos formáját, azaz a mellette elsuhanó lepkétől meghajló, kötéstáblának még messziről és sötétben sem nevezhető borítólapot, közepes minőségű fűzést. Egy kisebb vagyonért talán érdemes lenne tartósabb könyveket produkálni, kedves szegediek!

Mindent egybevetve jó stílusban (persze ne szépirodalmat várjon a kedves olvasó) megírt, lendületes és nagyon hasznos kiadvány a második világháborús honvédség iránt érdeklődők számára.

Értékelés:

Nyolc Toldi harckocsi a tízből

8/10

Könyvkritika: Kézikönyv a 2. világháború hadtörténetéhez

Kiss Gábor Ferenc:

Kézikönyv a 2. világháború hadtörténetéhez

Szeged: Belvedere Meridionale, 2014. p.245

Nagyon lelkes voltam, mikor az egyik online könyvesbolt oldalán ráakadtam Kiss Gábor Ferenc könyvére. Azt gondoltam, hogy végre lesz egy olyan segédanyag a kezemben majd, amelynek adataira csukott szemmel, hátúszás közben is rábízhatom magam a Nílus közepén. A könyv címében és alcímében („Tények, adatok, források”) sokat ígér, akár szalagavatón a nagyestélyi. Ám ahogy ez utóbbi alatt ugyanaz a középiskolás lány rejtőzik, aki tegnap még a buszon káromkodott, úgy itt a melldöngető címparádé alatt egy igencsak szürke kiadványt kapunk kezeink közé.

Előszavában a szerző (illetve valójában inkább összeállító) konkrét adatokat, számokat ígér, mivel a magyar könyvtermés a II. világháborúról (azt sem értem a címben miért „2.” és nem II. vagy második) „pusztán” eseménytörténet. Ebben van igaza, de - őszintén szólva - az emberek többsége érthető módon izgalmasabbnak találja az eseményeket a táblázatoknál. E kötet tehát végső soron afféle segédanyag és adatgyűjtemény.

Első része egy diplomáciatörténeti forrásgyűjtemény, ami valóban hasznos. A 30 oldal terjedelem azonban elég korlátozott, így a legalapvetőbb források vannak csak jelen, mint a Molotov-Ribbetrop paktum vagy a szövetségesek értekezleteinek nyilatkozatai.

Ezt követi egy gazdasági adathalmaz táblázatokban, melyek a különböző katonai termelések összesített anyagait vetik elénk: ipari termelés, katonai kiadások, ilyesmik. Van hiányérzetem az egyébként valóban nagyon hasznos adatok ellenére. Tudom, hogy nem voltunk nagyhatalom, de azért igazán szerepelhetnének benne magyar adatok is, ha már egy ilyen kiadvány Magyarországon végre kiadásra került. Ez azért is indokolt, mert azért Németország kisebb szövetségeseinek katonai kapacitása nem volt elhanyagolható; Románia, Finnország, Magyarország összesen sok-sok százezer katonával volt jelen a keleti fronton.

Ennél azonban találtam egy sokkal nagyobb problémát. Nem tudom ugyanis, mennyire hitelesek a közölt adatoknak. Történt ugyanis, hogy a 48. oldalon átfutottam egy táblázatot a harcirepülőgép-gyártásról 1939-1945 között. Elsőre is láttam, hogy itt komoly bibi van. A táblázat szerint Olaszország 207004 repülőt gyártott, míg Németország 79123-at! Fölöttébb nem tűnt valószínűnek. Szerzőnk, Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása című klasszikus művének egyik táblázatából másolta át ide ezt a táblázatot. Szerencsére itthon is megvan nekem, így ellenőrizhettem. Hát teljesen rossz Kiss könyvében az adatsor! A német adat valójában Japáné, a Japán alatt álló az olaszoké, az olasz adatsor viszont fogalmam sincs honnan való! Szóval tökéletesen használhatatlan az adatsor, és igaz ez a szövetségesekére is! Hogy mi történt, nem tudom, de komoly hiba, amely a hitelességet nagyban aláássa. Ezek után félek, hogy ha használni akarom a könyvet, mindent ellenőriznem kell, mert ki tudja, hol van még ilyen benne.

A harmadik „fejezet” forrásokat közöl a katonai eseményekről. Kétségtelenül ez a kötet legjobb fejezete, de szintén csak 40 oldal. Érthető a szűken mért terjedelem, bár szerintem hasznosabb lett volna a térképeknek szánt oldalak helyére ide betenni többet.

Aztán újabb forrásközlemények jönnek a háborús jog és bűncselekmények témakörben, majd újabb táblázatok sora következik, ahol a világégés legfontosabb fegyvereinek, harceszközeinek alapadatait láthatjuk viszont. Itt is sajnos csak a szovjet, amerikai, brit, japán, német és olasz páncélosok, hajók, repülőgépek szerepelnek.

A vége szerintem a legfeleslegesebb. Harminc oldal térkép, kis leírásokkal. A baj, hogy ezek a térképek semmire nem jók. A minőségük vacak, nem ábrázolnak semmit, a válogatás logikája számomra érthetetlen, de egyébként sem tudom, mi haszna egy 6 centi széles Észak-Amerika ábrázolásnak, aki pedig annyit nem tud az Egyesült Államokról, ami leírásként oda van biggyesztve, az úgysem fogja használni a könyvet. Merem remélni, hogy ez az egyetemi oktatást segíteni szándékozó segédkönyv szerzője ennél többet feltételez a hallgatóságról…

Mindent összevetve nagyot csalódtam. A szerzőről jó véleménnyel vagyok, mert a másik Belvedere Meridionale-s kiadványa, amely a Magyar Királyi Honvédség gyorscsapatait mutatja be 1938 és 1941 között, igazán informatív és szórakoztató olvasmány. Az árához képest meg kifejezetten bosszantó az a hiba, amit felfedeztem, főleg, hogy fogalmam sincs hány lehet még benne ezek után, és nincs meg a lehetőségem, hogy mindent egyesével ellenőrizzek az eredeti nyugati könyvekben, ahonnan merítették az adatsorokat. Kár érte.
Különösen fáj, hogy mindez azon Belvedere Meridionale-tól származik, amely kiadta a szerintem legjobb magyar középkori témájú könyvet (Süttő Szilárd: Anjou-Magyarország alkonya).

A kiadvány külsőre nem csúnya, de puha borítója olyan érzékeny minden behatásra, mint egy „teszkós” nejlonszatyor.

Pontozás:

5/10