Folytatom a Ménfőcsanaki Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium régi fotóinak közlését. Az első részben a Bezerédj-kastélyt (is) bemutató képeket hoztam le, ma pedig jönnek a kirándulásokon készült fényképek. Legyünk aktuálisak, ha már nyár van (még ha ez most éppen nem is látszik az ablakon kinézve).
1-8. kép
Az első csokor fénykép 1964 késő tavaszán készülhetett, mikor a frissen megalakult ménfőcsanaki szakközépiskola első évfolyamát éppen csak elvégzett diákjai kirándulni mentek Tihanyba. Voltaképpen azt hiszem, hogy Balatonfüreden voltak először, mivel a képek alapján nyilvánvalóan onnan hajókáztak át a félszigetre. Pontos dátum sajnos nincs mellékelve, úgyhogy csak valószínű a május környéki időpont. A fényképeken szereplő diákokról nincs információm, a képeket csak egy-egy semmitmondó címmel látták el (pihenés, séta a parkban, stb.), így készítőjét sem tudom.
1. A Tihanyi apátság Balatonfüred felől nézve
2. A ménfőcsanaki diákok "hajója" a kikötőben
3. Csoportkép a mólón
4. Séta a parkban, valószínűleg Tihanyban
5. Pihenő a Balaton partján
6. Pihenő csoportkép
7. Csak napfürdőhöz volt elég jó idő
8. Vissza Füredre
9-13. kép
A következő öt képről jobban vagyok informálva, mert 1967. május 26-29 között készült az akkor Sopronban megtartott Országos diáknapokon. A ménfőcsanaki középiskolát öttagú csoport képviselte: Csapkay tanár úr és négy diákja: Budai Ilona, Csapó Angéla, Dukkon Ágnes és Világi Szabolcs. A megnyitó a soproni Fő-téren (akkor: Beloiannisz tér) volt, majd az Állami szanatórium épületében ének- és hangverseny-bemutatókkal folytatódott. A legjobb szólista díjat Budai Ilona nyerte el, míg a Borsos Etelka-Dukkon Ágnes-Györe Éva-Házi Gizella kvartett arany minősítést ért el irodalmi pályázatával. A ménfőcsanaki diákok az Arany János Kollégium épületében kaptak szállást. Az eseménysorozatot természetesen politikával spékelték meg, mert a diákok egy békemenetnek nevezett felvonuláson is részt vettek, amely Sopronkőhidára vonult, leróni ott tiszteletüket a "SS-ek és nyilas hóhérok" áldozatai előtt.
9. A ménfőcsanaki diákoknak (is) szállást adó Arany János kollégium
10. A ménfőcsanakiak csoportja Sopron főterén
11. Nincsen Sopron Tűztorony nélkül
12. Komárom megyeiek csoportja készülődik a békemenetre
13. Szökőkút, közel a kollégiumhoz
14-15. kép
A következő két képhez egy csaknem kétoldalas leírás tartozik, ami remek, viszont nincs hozzá írva se dátum, se személy. Annyi bizonyos, hogy egy osztálykiránduláson készült az 1964-65-ös tanévben, valószínűleg tavasszal. Egy megyén belüli kirándulás volt, amelynek célpontjai Fertőd, Balf, Fertőrákos és Sopron volt. A kirándulók a mellékelt szöveg szerint egy kék Ikarus-szal utaztak, talán az látható az első kép hátterében. A fényképek eredetiben is nagyon kicsik, és nem fognak érte Pulitzer-díjat osztani. Bár magam is pocsék fotós lévén, inkább hallgatok.
14. Sopron
15. Fertőd, csoportkép a kastély árnyékában
16-18. kép
Zárásul egy 1966-os kirándulás fotói amely az Északi-középhegységet és környékét célozta meg. Az emlékkönyv szerint 1966. június 4-én szerda este vonattal utazott a középiskolás osztály (osztályok?) Budapesten át Füzesabonyba, ahonnan "egy lassan döcögő személyvonattal" mentek tovább Egerbe. A hevesi fővárosban városnézés volt, majd autóbusszal a Szalajka-völgybe jutott el a csoport, ahol erdei túra következett. Pénteken Aggtelekre, majd Miskolc-Tapolcára és Diósgyőr várára került sor. Még aznap visszatértek Egerbe, ahol a Buttler-házban (mai fiataloknak: nem, nem Gerald Butlerről nevezték el!) szállásolták el a ménfőcsanakiakat. A zárónapon, szombaton Eger nevezetességeit nézték meg tüzetesen, de a helyi strandon fürdőzni is maradt idő. Fotózáshoz úgy látszik nem annyira, mert három fénykép (és ez rajz a diósgyőri várról, de inkább kihagyom, mert nem jó...) van csatolva az íráshoz, és csak bízom benne, hogy nem ezek voltak a legsikerültebbek, és valakinek a gardróbszekrényében ott lapulnak az éles fotók.
16. Csoportkép a Szalajka-völgyben
17. Pózolj Dobó-szoborcsoporttal
18. Dobó immár magányosan
Ez volt tehát a kirándulásos blokk a ménfőcsanaki középiskola 1960-as éveiből. Remélem lesznek, akik magukra, vagy szüleikre ismernek benne.
Az elmúlt hetek igen sűrűre sikeredtek. Május 14-én megtartottam a tavaszi félév utolsó történelmi előadását a kastélyban, amely Mátyás király 1463-64-es boszniai hadjáratairól szólt. Aránylag szép számú (a május már nem ideális előadásokhoz) közönség előtt szerintem egész jól sikerült. [galéria]
Kijött az új Csengetés szám, melyet már olvashattatok is. Extra örömhír, hogy az Öveges iskola által kiírt médiapályázaton ismét kiválóan szerepeltünk, hiszen megvédtük a legjobb iskolaújság címünket a térségben, és Wurm Fruzsi pedig a második helyet csípte el a publicisztika kategóriában. Hála és köszönet minden közreműködőnek!
Érkeztek új könyvek is, melyek szerintem egész jól átfognak mindenféle szórakoztató irodalmi irányt a sci-fitől a thrilleren át a gyermekirodalomig, a Szent Johanna gimi kalauztól az Alapítvány trilógiáig. Most már csak ki kell kölcsönözni, esetleg előjegyezni, mert bizony sok már olvasónál van.
Aztán volt itt tanulmányi kirándulás május 31-én (fotógalériám: itt) az iskolásoknál, amelyen a nyolcadikosokkal tartottam a Balaton északi részébe.
Rövid összefoglalásnak ennyi:
1. Sümeg (vár, benne kecskék), 2. Tihany (apátság, benne séta), 3. Balatonfüred (város, benne zuhogó eső, stornó séta), 4. Balatonfűzfő (bobpálya, benne 5 esőmentes perc), + ingyen extra: haza (benne egy úton keresztben álló autó). Szóval esőisten nem csak Mexikót siratja.
Azért persze volt vicces része is:
A víz aztán a következő hetet is meghatározta, hiszen nehéz lett volna elkerülni Győr környékieknek a feszült árvízi helyzetre utaló jeleket: az utak tele homokot szállító teherautókkal, tévéstábokkal, a város szinte ostromállapotban. A Bezerédj-kastély is megkapta a katasztrófavédelem utasítását, hogy legyen készenlétben, mivel menedékhelynek lettünk kijelölve esetleges kitelepítések esetén. A vezetőség beosztotta ki mikor legyen ügyeletben, hogy percek alatt felkészülhessen az intézmény a vendégek fogadására. Végül erre szerencsére - és hála a sok keményen dolgozó önkéntesnek, szakembernek és Fortuna istenasszonynak - nem került sor.
Ezzel összefüggésben elmaradt a ménfőcsanaki falunak, amely éppen az árvíz tetőpontján lett volna (9-én szombaton). A falunap jelenlegi állás szerint idén beolvad az őszi szüreti mulatságba. Fájdalmas volt kollégáimnak lemondani a sok előkészületet megkövetelő és már teljesen kialakult rendezvényt, de azt hiszem helyes dolog egy ilyen vészhelyzetben a fontos dolgokat tartani szem előtt.
Aztán persze eljött a fájdalmas búcsúzás napja is, pénteken elköszöntünk a végzőseinktől, akik közül ráadásul sokan a könyvtár állandó és az iskolaújság oszlopos tagjai voltak. Azaz remélem maradnak is a könyvtár olvasói, hiszen innen nem kell távozniuk! A ballagás verőfényes napsütésben zajlott le, szépek és ügyesek voltatok, de legalábbis senki sem botlott el a magassarkúban, vagy kapott hőgutát az öltönyében.
A nyolcadikosoknak pedig hamarosan egy kis emlékezéssel kedveskedek saját középiskolás pályafutásomról a Jedlikben, ahová úgy kerültem, mint reménybeli villamosmérnök. Aztán persze nem az lettem, de erről majd akkor. :)
Átalakulás
Aztán itt az a pont, amikor pont került egy féléve húzódó ügy végére és könyvtárunkat Győr város közgyűlése 2013. május 31-én egy alapítóokirat módosításával a januárban megalakult Kovács Pál Megyei Könyvtár alá sorolta be, mint fiókkönyvtár. Ezáltal szomorúan vettük tudomásul, hogy a Bezerédj--kastély egysége megszűnik, ám természetesen együttműködésünk a közművelődéssel bizonyára továbbra is kikerülhetetlen szükségszerűség.
Ez nem új dolog teljesen, hiszen korábban Ménfőcsanakon fiókkönyvtár volt, melyet akkor egyesítve az iskolai könyvtárral jött létre a mostani gyűjteményünk. Mint azt az átalakítási javaslatból kiolvastam, úgy tűnik továbbra is mi fogjuk ellátni a Petőfi Sándor Általános Iskola könyvtári feladatait és könyvtári óráit.
A közgyűlés jegyzőkönyve innen letölthető: itt. A 27. napirendi pontról van szó.
Az elfogadott javaslat és mellékletei: itt. A 26. pont alatt az átalakítási javaslat.
A változás mindig némi bizonytalansággal jár - sok dolgot a jövőről magunk sem tudunk még -, de mi abban bízunk, hogy egyfelől olvasóink nem vesznek észre semmi negatív változást. A gördülékeny átálláson keményen dolgozunk.
Nyitva tartásunk egyelőre változatlan és továbbra is állunk rendelkezésükre a kánikula legsötétebb mordori óráiban is!
Hétvégén Prágában voltam az iskola alapítványa által szorgalmazott kirándulás részeseként, ahol az a nemes feladat hárult rám, hogy a szülőtlen nebulókat felügyeljem. De mivel a gyerekek jók voltak, erre kevés szót vesztegetek, annál többet Prágára. Tíz éve jártam éppen ott, úgyhogy most felmérhettem a közben bekövetkező változásokat. Hát elsőként: még mindig szép és lenyűgöző város. A turizmus fellegvára, a Károly hídon valósággal folyik a turista, az Orlojnak szinte a közelébe sem lehet jutni amikor elüti az egészet. Valamit jól csinálnak. Budapesttel összevetve elég drámai a különbség, holott a Moldva nem a Duna, a kicsike szigetek összehasonlíthatatlanok a Margit-szigetel. Haladjunk sorjában.
Első nap, szombaton a Morva karsztvidéken jártunk, a Macocha barlangnál és szakadéknál. Lenyűgöző. Ahogy az ember kikászálódik a cseppkőbarlangból és ott áll egy 130 méter mély szakadék alján, melynek zöld növényzet borítja részben a falát, fantasztikus. A barlangban való hajókázás csak két dolog miatt volt kevésbé hangulatos, mint a Tapolcaiban (itt 800 méter hosszú a víziút a föld alatt, nálunk 160). Az első, hogy nem engedtek fotózni, holott vettem fotójegyet. Kénytelen voltam kamerázni... A második, hogy nem mi eveztünk egy kicsi 3 személyes csónakban, hanem motor hajtotta a talán 25 fős bárkát. Persze a cseppkövek sokkal látványosabbá teszik a tavasbarlangnál. A barlangászás után lanovkával a szakadék fenti részéhez repültünk, onnan lenézve sem akármi a dolog. Sajnos Brünn városára nem jutott idő, és a közeli Austerlitzi csatatérre sem tudtunk pillantást vetni, amely attól néhány mérföldre keletre fekszik.
Délután érkezés Prágába, szállás megszállása. Egy kívülről elég csúnya (szocreál vörös) épület, amely belülről megfelelt a célnak. Lent egy klassz fahajónak álcázott kocsmával, ahol megnéztük a cseh-lengyel EB csoportmeccset, amely 1-0-ás cseh győzelmet hozott az ott ülők nem csekély örömére. Ezen a napon Prágából a Vencel teret és környékét néztük végig.
Másnap az Óvárossal és a Josefovval kezdtünk és a Petrin-hegy volt soron. Hihetetlen mennyi magyar emlék van Prágában. Nincs templom, ahol ne bukkanna fel a magyar címer. Ott van a Hradzsin középkori palotájában, Ulászló király (mellesleg ideje volna szegény Jagellokat rehabilitálni a történelmünkben, mert a dobzsén és a lacikonyhán kívül eszünkbe juthatna az is, hogy a 3 litván (mert eredetileg ők litvánok, nem lengyelek) királyunkból kettő csatatéren halt meg magyar ügyért...) monogramjának jobb oldalán:
Ott van a Szent Miklós templom mennyezetén:
És persze feliratokon is jelen vagyunk bőségesen, csak egyet kiragadva, itt van a Prágai vár kapujának képe, rajta felirattal, hogy a készíttető német-római császár, magyar és cseh király is volt. A sorrendiség is érdekes, hiszen a magyar címer mindig előkelőbb helyeken szerepel, mint a cseh:
Ugyanakkor voltak szomorú tapasztalatok is. A Petrin-hegyi kilátó közelében lévő régi épületek némelyikén a történelmi címerek közt a szlovák jelenik meg, amely nyilván nem volt ott eredetileg. Ugyanez igaz a Szent Vitus székesegyházra, ahova nem tudom miként került ez:
A cseheknek sem lehet érdeke, hogy egy ilyen kabaréba illő kellék ott díszelegjen egy ilyen gyönyörű és történelmi épület falán. A címer fekvéséből azt kell gondolnom, hogy ez utólag került oda, de a már említett Petrin-hegyi épület esetében arra gyanakszom, hogy a magyar címert mázolták át.
A magyar vonatkozású emlékek közül megnéztük a Kolozsvári testvérek szobrát természetesen, ugyanakkor Rákóczi prágai emléktáblája kimaradt az épület éppen átépítés alatt áll.
Prágában mégis legjobban a hangulat tetszett, a rengeteg utcazenész, akik mögött igencsak elbújhat némelyik mega- és gigasztár felfedezettünk. Az utcán árult kolbászos hotdog ezerszer jobb a gyorséttermi vacakoknál, a cseh sörről meg nem is mondok egyebet, csak, hogy voltunk az U Flekuban és a 35 C hőségben nem csak a híres kocsma 13C-os fekete söre esett volna jól, de gyakorlatilag bármi. Azért ha egy söröző 500 éves, az jelent valamit...
A Hradzsin a harmadik napon került bevételre a már emlegetett Szent Vitus Székesegyházzal, a Szent György templommal, a királyi palotával és természetesen az Arany utcácskával. A prágai negatívumok közé a kis ajándékboltok mérhetetlen drága voltát kell első helyre tennem, mert a legkisebb vacak is 100 korona (1200 Ft) körül volt. A cseh főváros szépségét jelentősen rontja az a rákfene, ami már minket és két-három évtizede zabál, a graffitinek nevezett borzalom. Az utcai szemetesek pedig botrányosak, régi betonból öntött darabok, melyek töredeznek és csúnyák. A tömegközlekedésről ellenben jó a véleményem, egy 90 perces utazásra jogosító "BKV" jegy 32 korona felnőtteknek, 16 gyerekeknek és szól a fogaskerekű vasútra a Petrin-hegynél éppúgy, mint villamosra vagy metróra.
Szóval varázslatos ez a város. Ugyanakkor hiszem, hogy Budapest minimum ilyen lehetne. Na nem lennének olyan középkori épületeink, mint nekik, sajnos annak már lőttek, mikor a várat az ostromok során rommá lőtték, de azért amit lehet helyre kellene állítani. Mégis nonszensz a volt Honvédelmi Minisztérium épülete a Dísz téren, de maga a Budai vár is. Vissza lehetne állítani Budapest varázsát, egyik oldalon a '45 előtti várral, "sétálóutcává" tett Lánchíddal és Alagúttal (ahol alkothatnának a portrérajzolók, mint a Károly hídon). Van remény, hiszen a Kossuth-tér rehabilitációja legalább megkezdődött.
A zárásnak vidámnak kellene lennie, de a pillanatnyi boldogság helyett inkább nézzük meg miből mi lett az elmúlt 70 évben nálunk:
Beléptünk június havába, és megfogadtam, hogy hetente szombatonként röviden beszámolok az elmúlt hétről. Kedden könyvesboltba mentem, hogy első napon jussak a Sárkányok táncához, ám sajnos még nem volt a belvárosi Kalligráf könyvesboltban. Minthogy régi vásárlójuk vagyok, nem hűtlenkedtem és megvárom, míg a jövő héten megjön a számomra rendelt példány, egy hadtörténeti könyvvel egyetemben. Úgyhogy türelmes vagyok. Addig megnéztem a Trónok harca második évadának 9. részét, amely kétségtelenül a legjobb és nem azért mert csupa csatajelenet. Na jó, számomra főleg azért. Ha vége a 10. résznek, lesz róla egy kis összefoglalóm, de addig csak egy kis ízelítő:
Mindenesetre, hogy könyves legyek, mint anno Kálmán király, megvettem a Gyűrűk urát. Belátom, szégyen, azonban eddig nem volt saját példányom. Az iskola a végéhez közelít, a diákokat elkezdték lezárni és pénteken lezajlottak az osztálykirándulások is. Levente barátom és Szofa hívására a nyolcadikosokkal én is részt vettem útjukon. Elsőként Sümegre vetett minket a sors és a busz, ahol természetesen a várba baktattunk fel. Épül-szépül a sümegi vár, de hát "mi nappal felépül, éjjel leomlik", kevés a pénz és egy ilyen rekonstrukció eszi a pénzt. Biztos mindenki megtesz minden tőle telhetőt, csak az ember úgy szeretne egy Árva várához hasonló csodát látni a csonkaországban is. Különleges eset nem történt, csak egy kutya volt a várfalon:
Német (juhász) őrség a Sümegi várban
Tapolcán a Tavasbarlangban csónakáztunk, kicsit tartottunk tőle, hogy valamelyik tanítvány beleborul a vízbe, de nem történt baleset. Meg kell mondjam azért egy ilyenen végigevezni fantasztikus élmény. Már nagyon régen jártam Tapolcán és meg kell mondjam sokkal szebb, mint amilyenre emlékeztem. A Malom-tó környéke nagyon szépen rendbe van téve és a környéken lévő szobrok nagyon tetszettek, sehol egy "modern" (sajnos ezt a kifejezést elbitorolták azok, akik nem tudnak olyat alkotni ami szép) baromság: az ember, ember és nem kell rágódni azon, hogy "mit akart ezzel a művész mondani".
Végül utolsó etapként Keszthely következett, rövid sétával a kastélykertben, aztán szabad programmal a Balaton partján. Persze itt már nem maradt túl sok idő, a végzőseinknek meg amúgy sem lett volna annyi idő a tónál, amit soknak tartanának... Joggal. Összességében kifejezetten jól sikerült a dolog.
Szóval pénteken munka helyett szórakozással, vagy legalábbis felügyelettel teltek el az órák, így ma pihenésnek adtam a fejem és úgy összességében egész lényemet. Kell is az erő, mert holnap nagyszüleimnél, Egyeden búcsú lesz, ami eszem-iszom dinom-dánom, rokonhoz be, rokontól ki. Márpedig van belőle arrafele...
Az éppen kimúlóban lévő hét nem igazán nevezhető megerőltetőnek, főleg ha összehasonlítjuk az azt megelőző márciusi-áprilisi őrülettel. Hétfőn a szokásos kastélybeli haditanács ülésezett, melyeken megvetjük-hányjuk mit és hogyan cselekedjünk rövid s hosszútávon a ménfőcsanaki (és persze minden járó) lakosság érdekében, hogy művelődjön és szórakozzon. Ezek az értekezletek persze tudnak roppant szórakoztatóak lenni, de hát ezek belső információk és nem kiadhatók :-P
Kedden totális nyugalom uralkodott, szerdán szintén. A csütörtökről nem is beszélve.
A könyvtári munka folyik, mint a vörösiszap Kolontárnál. Dolgozom fel a beérkező új/használt könyveket, kiszolgáljuk a befutó olvasókat, rendreutasítjuk a renitens számítógépezőinket. Egyébként naptárként is funkcionálnak a naponta bejövő gépezők:
Mikor C. Adolf ötödik osztályos tanulónk ötödször jön be dél körül az ajtón, akkor van péntek.
Az utolsó hétköznap amúgy is hozott némi életet a hétbe, Levente barátomat helyettesítettem a suliban, mivel fociban elrúgták a lábát és azt mutogatja mindenféle orvosoknak. Ennek levét a hetedikesek itták meg, akik kénytelenek voltak végighallgatni az első világháborús monológjaim egyikét. Hiába, az egy nagyon érdekes háború volt... Mindegy, végül is úgy láttam túlélték és a könyvekből tolltartókból való fedezéképítés és elrejtőzés tudományát is magas fokon elsajátították. Jól jön még az életben, ha harcra kerül a sor.
A következő hetek ellenben izgalmasnak ígérkeznek. Kirándulás a nyolcadikosokkal Sümeg-Tapolca-Keszthely vonalon, majd június 16-án az iskolai alapítvány túrája Prágába. Aztán lesz ugyebár falunap Ménfőcsanakon, június 9-én és jönnek az évzáró események... hogy a foci EB-ről már ne is szóljak...
Igyekszem emellett sokat olvasni -hogy nézzek úgy az olvasók szemébe, ha nem én olvasom a legtöbbet?-, múlt pénteken megvettem az éppen csak megjelent új John Keegan könyvet az Amerikai polgárháborúról. Hát van bennem némi csalódás. Nekiestem ezt követően a Elfújta a szélnek, de ez most lehet félre lesz téve időhiány miatt. Pótoltam aztán a Trónok harca HBO sorozat második évadját, melyben jócskán lemaradtam. Erről hamarosan írok pár sort. Ehhez kapcsolódik ugye a Martin "trilógia" ötödik kötetének, a Sárkányok táncának közelgő megjelenése, hiszen elvileg 28-án megjelenik végre magyarul. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt a kötetet kivégezve nem lesz hiányérzetem.
Annyi terv kavarog a fejemben, de soha nincs rá idő. Amikor meg van, elherdálom és csak múlnak a hónapok. Ez a háromnapos hétvége nagyon jól jön...
Huh... Szóval kemény hetek vannak mögöttem, volt itt minden, mint a búcsúban (kivéve az elmaradhatatlan Modern Talking dalokat, mert ha az is lett volna, akkor biztosan a Quimbyhez hasonlóan "bánat rozsdás kardjába" dőlök). A bolondokházába való lelki beköltözésem úgy március elejére tehető, mikor megkezdődött a ménfőcsanaki március 15-i ünnepi műsor megszervezésének és lebonyolításának folyamata. A műsort a hatodikosok adták, szerénytelen személyem a technikával és a hátteret képező képanyaggal illetve annak időzítésével bíbelődött. Végül is nem lett rossz, képek itt. Volt aztán egy rakás nem részletezendő kisebb elfoglaltság: rendhagyó órák, vetítés ovisoknak, filmvetítés iskolai versenyen, kiállításmegnyitók. Az iskolások Tavaszköszöntő műsort adtak (fotók: itt, videók: itt), Erika és Rita kolleginákkal pedig elkészítettük a legújabb számát az iskolaújságnak. Március 27-én volt az előadásom az Indiánháborúkról, azon belül a nagy sziú háborúról. Inkább aktualitása (Karl May 100 éve hunyt el), mintsem tárgyi tudásom miatt tartottam és nyilvánvalóan túlbecsültem azt a kört, akit érdekelhet a téma, mert előadásomra régen voltak kíváncsiak ilyen kis létszámban. Mindamellett egy jó hangulatú beszélgetéssé alakult át a dolog másfél óra után. Hiába a kisebb csoportnak is vannak előnyei, közvetlenebb a dolog. Stoller Lacinak és a photoshopnak köszönhetően még fejdísszel is gazdagodtam egy nappal az előadás után... Íme:
Azt hiszem a jelenlevők élvezték az indiánok vs. USA történeteket, a felém repülő narancsok és kövek számából (=0) legalábbis - némileg merészen - erre következtetek. Ráadásul ami számomra extra öröm, felkértek, hogy Kunszigeten vendégszerepeljek, amely fellépés április 27-én pénteken lesz esedékes. Ott majd Hollywood és a valóság csap össze, megnézzük mi igaz a nagy háborús amerikai szuperprodukciókban és mi hamis.
Március 19-től március 30-ig a sors furcsa fintora grimaszként elég komoly terhet vetett hátamra, 12 nap alatt mindössze egy 23 órás vasárnap volt a munkamentes nap, de csak véget ért.
Március végén - április elején végre jutott kis idő a bolondozásra is:
Köszönjük Annamari és Fanni...
Április első keddjén hagyományainknak megfelelően lezajlott a "Hegyalján innen - Sokorón túl..." népmesemondó verseny. Fotóztam és a háttérben munkálkodtam, így idén egész egyszerűen alig emlékszem, hogy ki miként szerepelt néhány emlékmorzsát leszámítva. Bízom benne, hogy a színvonal a szokásos magas volt (fotók!). Sokat gondolkodtam az utóbbi időben, hiszen a hagyományos "népi" mesemondással van több kapcsolatom a versenyünkből fakadóan, ugyanakkor erősen szimpatizálok az olyan klassz, modern ugyanakkor vagány mesemondókkal, mint mondjuk Zalka Csenge, akik a mesélés népszerűsítéséért felrúgják a "szabályokat" (kiöltözés, beöltözés, kötöttségek) és inkább az élvezhetőséget preferálják. Mi a jobb? Azt hiszem mindenképpen nyitni kell az utóbbi felé, különben a mesélés öncélúvá válik és értelmét veszíti. Mindenesetre megragadom itt a lehetőséget, hogy reklámozzam a Csenge működésének is hála immár második Holnemvolt fesztivált, amely április 14-15-én igen nívós mesemondókat ránt össze a világ minden tájáról.
Eme megterhelő mesékkel teli nap után jött április 4. Eleve baljóslatú (bár hamis) dátum a magyar történelemben, de az idegrendszerem nem ilyesfajta megterhelésre teremtették. Pocsék nap volt és semmi sem sikeredett úgy, ahogy a nagykönyvben és terveimben meg volt írva. Egy médiapályázati versenyre készítettem fel gyerekeket és hát a beadásra szánt 7 pályázatból délután még csak 3 volt a kezemben, a határidő meg aznap volt. Maradjunk annyiban, hogy a szkennelés és az email játszotta a főszerepet, mert az iskola, ahova vittem volna be, megjelenésemkor (18:36) már rég zárva volt.
Tegnap sokkal örömtelibb napra virradtam, hiszen kirándulást szervezett a "kastély" Budapestre a Hadtörténeti múzeum és a Planetárium elsődleges célpontokkal. Három kolega/kolegina néhány szülő fedezete mellett mintegy 35 diák nyomult nagy sebességgel már a kora hajnali órákban a főváros irányába, megfelelő logisztikai háttér (chips, üdítő, szendvicsek, napszemcsi) biztosításával. A Keleti pályaudvar elérését követően a földalatti tevékenység élénkült meg, metró segítségével keresztülvágták magukat a Déli pályaudvarig, ahonnan erőltetett gyalogmenetet követően megostromolták a várat a nyugati oldala felől. A hadművelet sikerrel zárult, fél tizenegy óra tájban érték el elsődleges stratégiai céljukat, a múzeumot. Ott mintegy másfél óránk volt, amely csupán a földszint - nem is teljes - átvizsgálására adott lehetőséget. Következett a Köztársasági elnöknek helyet adó (azaz éppen üres...) Sándor-Palota, ahol siklóval szálltunk alá.
A folyón való átkelést a Lánchíd segítségével oldottuk meg, majd villamossal irány a Népliget és a Planetárium. Ott egy csillagászati kisfilmet néztünk meg, klassz volt. Innen vonat, aztán haza. Én jól éreztem magam, noha nekem nem ez volt a dolgom. Remélem mások is. A fotókat már feltöltöttem az egyik albumomba.
Úgyhogy most itt tartunk és végre van 4 nap pihenőm. Meg kell becsülni, tehát minden bizonnyal semmittevéssel töltöm majd. Tervek mindenesetre vannak: írás és olvasás, esetleg egy kevés nézés. Ez utóbbi a tévére vonatkozik, amennyiben lesz jó focimeccs... Hamarosan a középkori magyar hadisátrakról írok, az utóbbi időben ezzel kapcsolatban néztem át pár dolgot, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Most mindenkinek kellemes - egy frászt kellemes, áldott - húsvétot! És higgyünk a csodákban, hiszen a húsvét erről szól!
