Könyvajánló: Holly Jackson - Rachel Price visszatérése

Könyvajánló:

Holly Jackson:

Rachel Price visszatérése

Budapest: Kolibri, 2025

Eredeti megjelenés: The Reappearance of Rachel Price (2024)

Fordító: Miks-Rédai Viktória

508 oldal

Új év - ha még nevezhetjük annak -, új Holly Jackson-könyvajánló! Annabel "Bel" Price félárvaként nőtt fel, és élete eddigi éveit meghatározta édesanyja, Rachel 16 évvel korábbi eltűnése. Egyfelől anya nélkül cseperedett fel, másfelől szinte mindenki úgy vélte, hogy - noha ezt nem tudták rábizonyítani - édesapja tűntette el/gyilkolta meg Rachel Price-t. A Price család pénzügyi nehézségek miatt történetünk elején belement, hogy egy dokumentumfilm készüljön a különös eltűnésről, és éppen zajlik a forgatás a családi házban, mikor egy séta során Bellel az országúton szembejön maga az eltűnt. Rachel Price 16 év után visszatért! Válaszokat azonban nem nagyon tud adni azon felül, hogy fogságban tartották egészen idáig. Belnek örülnie kellene, de valahogy nem megy neki. Egy idegen költözik a házba, még ha kétségtelenül az édesanyja is az.  

Maga az ötlet szokatlan - persze nem új teljesen -, hiszen itt olyan személy kapcsán kell nyomozni, aki újra feltűnt, így meg lehet kérdezni, mi történt vele. Igen, kicsit Oldboy-szerű a történet. Rachel Price elmeséli fogsága históriáját, de valami nem stimmel. Belnek feltűnik, hogy édesanyja - akiről eddig is úgy vélte, hogy simán lelépett, mert nem akarta őt - következetlen, a sztorijába időnként hibák csúsznak, így tini hősnőnk nyomozni kezd. Miközben Rachel mindenkit elbűvöl maga körül, Bel egyre magabiztosabban hiszi, hogy anyja mindenkit megvezet. 

A regény sokban hasonlít Holly Jackson korábbi regényeire: lány főszereplő, jólelkű, de szerencsétlenke fiú segítségével igyekszik megoldani egy múltbeli bűnügyet. Monduk jelen esetben Bell a legkevésbé sem szimpatikus fajta protagonista, eltaszítja magától az embereket, még azt a keveset is, akiket szeret illetve kedvel. Emellett megtudjuk, hogy kleptomániás, bár ez semmit nem ad a történethez, és semmi értelme nem volt ennek a szálnak a történet során. Mintha Jackson az elején kitalálta volna, hogy ennek valami szerepe lesz a történések során, majd elfeledkezett volna róla. Még akadt pár ilyen elem egyébként. Jó ötlet volt ezzel szemben a dokumentumfilmezés, mint történetmesélési elem, de sajnos a megoldás igencsak keveset adott a nyomozáshoz, igazából ez az idea is megrekedt a háttérfestés szintjén. 

A történet alapsztorija végül is pofonegyszerű. Némi spoiler következik! Gázláng. Pszichológiai manipuláció, amely során egy - egyébként rendszerint elbűvölő embernek tűnő - pszichopata manipulálva a valóságot az őrületbe kergeti a környezetében élőket, hogy uralkodhasson fölöttük. Szerencsés időpontban olvastam a könyvet, mert talán fél évvel előtte néztem meg az 1944-es filmet, amelyhez maga a Gaslighting fogalma kötődik. Ezt a terrort meséli el szerzőnk is, kicsit megspékelve egy család drámájával. Jackson egy darabig elég ügyesen játszik velünk, hogy ne tudjuk meg pontosan ki kicsodát bántalmaz ilyen módon, de igazából egy idő után lehet sejteni, hova vezetnek majd a szálak. A könyv sok szempontból egyébként nagyon jó, élmény olvasni, mert feszültségben tartja olvasóját. Emellett képes minket ideig-óráig megvezetni, és azt sem vesszük észre, ami a szemünk előtt rajzolódik ki. Ugyanakkor a vége... Megint a vége... Holly Jackson képtelen a könyveit - illetve a trilógiáját - lezárni úgy, hogy az emberben ne menjen fel a vérnyomás. Mert mi tetszett a legkevésbé? Egyértelműen a lezárás. Az már legkevésbé sem lep meg, hogy Holly Jackson egész regényében moralizál, majd a végén amorális lezárást nyújt a könyvbeli konfliktusra, és mégis igazságként adja el. Az már inkább, hogy a főszereplő és unokatestvére, Carter érzelmei túl gyorsan és túl élesen változnak meg más szereplők irányába, és ez a valóságban nem így szokott működni. Teljesen hiteltelen. Pszichológiailag abszurdum. Emiatt nagyon erőltetett az egész végjáték. Holly Jackson olyan nagy fordulatot és igazságszolgáltatást akart nyújtani a végén, ami már sok. Megint a harag dolgozott belőle. Úgy látszik frusztrációi vannak a rendőrséggel és a férfiakkal szemben, amely felháborodását a regényeiben torolja meg...  Falramászok az önbíráskodás ilyesfajta promótálásától. Ha valaki ilyen megoldást tálal az embereknek, az ne játszon erkölcscsőszt az előző 300 oldalon! Legyen akkor már cinikus szemét végig! Legyen következetes! Legyen Joe Abercrombie!

Mi tetszett a legjobban? Ez könnyű. A kötet élfestése. Nagyszerű ötlet volt celluloid filmszalaggá varázsolni a kiadványt oldalnézetből. Eleve szeretem az élfestést, de itt sikerült egyszerű, mégis a könyvhöz nagyon jól illő mintát kitalálni. Kaptunk emellett néhány egész ötletes elemet a sztori és a nyomozás kapcsán, bár messze nem annyit, mint a Jó kislányok esetében. Az sem utolsó dolog, hogy ismét egy feszült, magával ragadó regényt olvashatunk, amelyet - elcsépelt, tudom - lehetetlen letenni, míg nem végez vele az ember. Akkor viszont nagy erővel tennénk le. Többször. Egymás után. Az asztalsarkához. 

Összességében felemás érzéseim voltak a regényt befejezve. Esztétikailag egy nagyon szép könyv, ahol a magyar kiadásban sem láttam semmi problémát. Ugyanakkor a tartalom nem megnyugvást hozott, hanem feszültséget keltett bennem. Egy igencsak jól induló YA krimi kapott egy borzalmasan zilált, elkapkodott és erkölcsileg megbukó lezárást. 

Értékelés:

Hét rossz kislány a tízből. 

7/10 pont

moly.hu: 88% (481 csilllagozás)

goodreads.com: 4.08 (225835 pontozás)

könyvajánló: Ravena Guron - Haláli történet

könyvajánló: 

Ravena Guron: Haláli történet

Budapest: Ciceró, 2025

Eredeti megjelenés: This Book Kills (2023)

Fordította: Urbán Vivien

395 oldal

A bűnűgyi regények újnak mondható, divatos zsánere a fiataloknak szóló, - részben vagy egészben - iskolában játszódó tinikrimi, amelynek iskolapéldája a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz volt. Utóbbi magyarországi megjelenése óta nálunk is jó pár hasonló kötet jelent meg, ingadozó minőséget hozva. A Haláli történet szintén egy ilyen sztori, amely in medias res kezdődik, hiszen hősnőnk, vagyis inkább hősleányunk az első sorokban kijelenti, hogy nem ő ölte meg Hugh Henry Van Borent. De  vajon hihetünk-e neki?

Főszereplőnk Jess Choudhary, az elit Heybuckle gimnáziumba kitartó tanulással bekerült szegény családból érkező indiai származású leányzó. Jess éli a nem túl népszerű, némiképpen elnyomott középiskolások hétköznapi életét, egészen addig, míg a feladatként megírt dolgozata alapján el nem követnek egy gyilkosságot az intézményben. Nem túl meglepő módon ő lesz az első számú gyanúsított, emellett a gyilkos élvezi is a helyzetet, s üzeneteket küldözget a lánynak, megfenyegetve, hogy ő lesz a következő. Jess így kénytelen nyomozásba kezdeni néhány bizalmas barátjával karröltve, mindössze ösztöneikre és korábbi krimiolvasmányaikra alapozva. Olyanra is sikerül...  Mivel elitiskoláról van szó, kell lennie egy titkos társaságnak is - közismert, hogy minden angolszász iskola dúskál az ilyenekben -, csak hogy bonyolítsa a dolgokat. A bentlakásos iskola lehetőséget ad a szerzőnek a felnőttek zömének kiírására a történetből, akik emiatt marginális szerepet játszanak egészen a történet végéig, de legalább megjelennek benne. Ezzel a brit-indiai írónő végső soron ügyesen és logikusan magyarázza meg a jelenben játszódó történet esetében a felnőttek, rendőrök és mobiltelefonok igen jelentéktelen szerepét, s ebben például sokkal jobb, mint a Jó kislányok kézikönyve, ahol ennek nem találtam magyarázatát. 

Jess nem éppen egy Nick Grabowski, szokása hülyeségeket csinálni, vagy megsebesülni. Ez jót tesz a regénynek, mivel meglehetősen esendő és szimpatikus szereplővé teszi még akkor is, ha időnként fogjuk döntései miatt a fejünket. Legalább elhisszük, hogy tini, nem egy iskolai egyenruhába és miniszoknyába öltöztetett koravén Sherlock Holmes. E/1-ben kapjuk a történetet, így a szimpátia különösen fontos, ráadásul elég szarkasztikus a stílus, amiben protagonistánk mesél. Maga a gyilkosság és motivációi kissé túlbonyolítottak - Agatha Christie attól zseniális, hogy alapvetően mindig egyszerű nála a bűntett indítéka -, de itt amúgy sem ez a lényeg, elvégre egy YA regényről beszélünk. Ellenben a történetvezetés lendületes, az iram végigsodor a sorokon, s hamar a befejezésnél találjuk magunkat. Nincsenek olyan ügyes kiegészítő elemek, mint Holly jackson könyveiben, ugyanakkor kapunk egy iskolai térképet a nyomozásunkhoz, amit értékeltem. 

A regény jól kapta el az iskolások lelki világát, hangulatfestése ezen a téren igen erős. Meggyőződésem, hogy Ravena Guron fejében a Harry Potter sorozat is ott motoszkált, miközben írt, egyes karakterek hasonlítottak az ottaniakra (Summer például Hermionéra), plusz még utalás is volt tiltott erdőre. Akad a regényben némi lányok közötti hajtépés, némi nyomozásszerűség és természetesen romantikus szál is. Nyomozásszerűséget nem véletlenül írtam, mert azért nem ez lesz a krimiirodalom csúcsa a XXI. században. A nyomozói munka meglehetősen gyerekes, de mivel tizenéves szereplőkről beszélünk, igazából ez nem olyan nagy gond. Fájdalmasabb a néhány felnőtt szereplő infantilis viselkedése és inkompetenciája. A korszellem ütőerén ujját tartó olvasó emellett azonnal rájöhetett már a főszereplő kiválasztásánál, hogy a történetnek példabeszéd jellege is van, és a szegényebb családból származó valamint - etnikai, szexuális - kisebbségi szereplőket rögvest kihúzhatjuk a gyanúsítottak sorából. Mint az közismert, a gyilkosságokat ugyanis 100%-ban elkényeztetett gazdag fehér fiatalok követik el. Legalábbis a "modern" nyugati regényeben, amiket nők írnak... Természetesen a kötet végén valami "meglepő" fordulatnak is kellett lennie, s ezen alapszabályok  mentén gyorsan le is redukálhatjuk a potenciális elkövetők számát nagyjából kettőre. A regény ettől még élvezhető, és nekem is tetszett.

Összességében egy könnyen olvasható, nem túl mély, ám szórakoztató ifjúsági krimit kaptunk, amely kikapcsolódásnak tökéletes. A kiadvány kialakítása közepesnek mondható, nem egy feltűnő jelenség, de a borítókép nekem bejön. A rajzos megoldás kiemelkedően jó, kár, hogy fűzött.  Kirívó hibákat nem találtam benne se fordítás, se elírás tekintetében, gördülékeny, jól olvasható a regény. 

Értékelés:

Nyolc tinigyilkos a tízből

8/10 pont

moly.hu: 88% (31 szavazat)

goodreads.com: 3.9 csillag (12573 voks)

könyvajánló: Holly Jackson: Öt túlélő

 könyvajánló: 

Holly Jackson: 

Öt túlélő

Bp.: Kolibri, 2024

Eredeti megjelenés: Five Survive (2022)

Fordította: Miks-Rédai Viktória

421 oldal

Hűséges típus vagyok, maradtam Holly jacksonnál - bármennyire is idegesített legutóbb olvasott könyvének lezárása -, és ez nem bizonyult rossz ötletnek. Jackson mindig sablonokat használ, ez már a Jó kislányok-trilógiája esetében is egyértelműen kiderült. Most olvasott, Öt túlélő című regényben a tinihorrorok klasszikus alapesetével állunk szemben. Csupa ezerszer elhasznált motívummal indítunk. Hat fiatal (zömében gimnazista) elindul a tavaszi szünet során a tengerpartra az Egyesült Államokon át, ám az utazás rémálommá válik. Egy erdőben éjszaka túszul ejti őket egy ismeretlen, aki ráadásul eszelős játékot talál ki számukra. Eszerint ötük életben maradásáért cserébe a hatodiknak el kell árulnia egy sötét titkot a múltjából, de a zsaroló nem árulja el, melyikükről van szó, sőt utalást sem tesz rá, hogy miről van szó. Kezdődhet hát a gyanakvás, egymásra mutogatás és hibáztatás, mivel ugyebár legtöbbünknek vannak sötét titkai, de legalábbis nem túl dicsőséges tettei, és ezeket mindenki igyekszik is megtartani magának. 

A lakókocsiban már az utazás során megismerkedünk a potenciális áldozatokkal. A felhozatal is a tinihorrorokból ismerős típusokból válogat. Van egy látszólag tökéletes szerelmespárunk Reyna és Oliver (utóbbi játsza a főnököt a vészben). Mellettük utazik utóbbi kissé elkényeztetett huga, Maddy, valamint barátnője a halmozottan hátrányos helyzetű Red. Red egyben a történetmesélőnk és protagonistánk. Négyükhöz csapódott még egy humorbugyor barát, Simon és egy félig külsős, némileg időseb és komolyabb Arthur. Három fiú, három lány, akad köztük gazdag, szegény, kedveskedő, gonoszkodó. El kell áruljam, hogy a főszereplőink nem igazán lopták be magukat a szívembe, Red pedig helyenként kifejezetten bárgyú, úgy viselkedik, mint akit leszedáltak. Úgy tűnik Holly Jackson letette a voksát amellett, hogy a karaktereit idegesítőre írja. Motivációk emellett nem mindig logikusak, a cselekedetek pedig sokszor irracionálisak az olvasó számára (de legalábbis számomra biztosan). 

Szerencsére a kötetnek bőven akadnak erősségei, sőt azt kell mondjam, nagyon lekötött, és az utolsó fejezetekig egészen kiválónak tartottam. Legjobban az tetszett, ahogy a helyszínt - jelen esetben a lakóautót - Holly Jackson felhasználja a kötetben. Még egy kis alaprajzot is kaptunk a regényben a járműről, amit nagyon értékeltem. A limitált szereplő és szűk tér mindig feszült hangulatot biztosít szakavatott kezekben, és Jackson ügyesen csapja le a ezt az ziccert. Az egész regénynek kamaradarab jelleget ad a tér hiánya, s hogy a szereplőknek nincsenek magányos pillanatai, így viselkedni, színészkedni kénytelenek a többiek előtt. A párbeszédek illleszkednek ehhez a hangulathoz. A szereplők ráadásul MacGyverként igyekeznek sáfárkodni a rendelkezésükre álló készletekkel a lakóautóban, és Jackson ebben igen ügyes eszközhasználónak bizonyult. Akár a jármű elsötétítése - hogy a merénylő ne lásson be -, akár azok a ötletek, ahogy a fiatalok a mesterlövész helyét igyekeznek kitalálni, nagyon elmések, már-már iskolában használhatók természettudományi példaként. Persze a titokzatos lövészt sem ejtették a fejére, így érdekes párbajt kapunk a felek közt. Ezek egyértelműen a regény legjobb részei. Az is jól sikerült, ahogy a szerző bemutatja a gyanakvás növekedését a szereplők között. Eleinte senkinek eszébe sem jut, hogy a titokzatos hatodik személyt fel kellene áldozni a többi öt érdekében, de az események előrehaladtával - és az első gyilkosságok után - a helyzet gyorsan radikalizálódik. 

Ha az ember arra számít, hogy majd kiderül, hogy mindenki múltjában van takargatnivaló, akkor meg fog lepődni. Jackson nem él ezzel, nem sikerült elég hihető okokat kitalálni ahhoz, hogy mindenkire gyanakodjunk olvasás közben. Ez annyiban talán jó, hogy senki háttere nem lesz nagyon meredek, így hihetőbb a nagy egész. Elvégre hat fiatalra ritkán esik fejenként egy-két komoly bűntény az elmúlt hétről... A szereplők elvágása a külvilágtól talán kissé mesterkélt, de nem igazán van ötletem, miként lehetett volna megcsinálni a XXI.  század elején, úgyhogy nincs értelme belekötni. A könyv szerkezete is logikus, jól felépített.

Ami kissé csalódást okozott számomra, az a lezárás. Két okból kifolyólag. Először is: miután alapvetően tinédzserek a főszereplőink, talán szerencsésebb lett volna olyan bűncselekményt választani alapbonyodalomként, ami jobban passzol ehhez a korcsoporthoz. Ha a dzsungelben járunk, akkor ugyebár ne pingvinek és jegesmedvék törjenek rá az emberre, hanem jaguárok... Másodsorban ismét amorális lezárást kapunk, ha nem is olyan drasztikusan, mint legutóbb. 

A Kolibri kiadása tetszetős - a golyó ütötte sőtét szélvédő beszédes -, különösen értékelem, hogy a JKKGy formátumában, méretében folytatták az írónő könyveinek kiadását. A fűzött kötés minőségileg jó, a fordítás gördülékeny és olvasmányos. Összességében azoknak szól a regény, akik szeretik a feszült, pszichológiával operáló thrillereket és a minőségi YA irodalmat, ugyanakkor eléggé más, mint a trilógia. Az Öt túlélő jó könyv, amely talán lehetett volna jobb is, de mindenképpen érdemes elolvasni!

Értékelés:

Nyolc rossz kislány í tíz jó kislányból.

8/10 pont

moly.hu: 88% (745 értékelés)

goodreads.com: 4.08 pont (251941 csillagozás)

könyvajánló - Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány

könyvajánló: 

Holly Jackson: 

Halott kislány a jó kislány

Bp.: Kolibri, 2023

Eredeti megjelenés: As Good As Dead (2021)

Fordította: Horváth M. Zsanett

564 oldal

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok a nemrég befejezett Halott kislány a jó kislány hatása alatt. Igaz, akkor is füllentenék, ha azt állítanám, hogy ez a hatás minden ízében pozitív. A trilógia lezárása igencsak "érdekesre" sikeredett, amely - érthetően - nagyon megosztó a rajongók körében. A trilógia zárókötete ugyanis nem feloldozást nyújt, hanem az elolvasottak feldolgozására kényszerít. 

Nagyon szerettem a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz első részét. Ennek oka, hogy az írónő gondosan felépítette az eseményeket, a nyomokat ügyesen és változatosan válogatta össze a nyomozáshoz, és nem pusztán olvasmányos, de minden szempontból modern, ahogy a mai környezetbe helyezte a klasszikus detektívmunkát. Okos, pimasz, provokatív regény volt, valamint kaptunk egy erkölcsi kérdésekben kérlelhetetlen hősnőt, akivel szerettünk azonosulni. Rengeteg sablont alkalmazott az írónő persze, azonban ezeket kreatívan és megfontoltan használta fel. Szerettem a kötetbe elhelyezett térképeket, rajzokat, fotókat, leiratokat, az egész dokumentarista miliőt. A főszereplőnk, Pip szerethető figura volt, intelligens, morálisan érzékeny, de mégis emberi. A második rész is egészen remek volt, sőt a kisebb zavaró tényezőket is sikerült benne javítani... És akkor: Bamm! 

Pedig a harmadik kötet is jól indult. Az átélt élmények hatására Pip poszttraumás stressztől szenved, alig alszik és rászokott az altatókra. Teljesen hihető egy komoly sokkot átélő fiatal lány esetében, aki amúgy is bizonytalan abban, kikben bízhat meg és kiben nem. A feszültség a lapokon tapintható volt, ahogy lassacskán kiderült, hogy a városka nem szabadult meg a rá leselkedő legnagyobb veszélytől, sőt, Pipre most már egy sorozatgyilkos vadászik. A nyomok megint szépen el voltak szórva a történetben, a pálcikaemberes rejtély kifejezetten elmés és félelmetes volt, s alig vártam, hogy kiderüljön, Pip miként küzd meg ezzel az új helyzettel. A hangulat sötét és komor, igazi thrillerhez méltó - már-már skandinávosan -, s alig vártam, hogy lecsapjon a gonosz. Le is csapott. Az írónő személyében. A regény felénél ugyanis olyan fordulat jött, ami teljesen tönkretette az egészet, és reciprokára fordította eddigi viszonyomat a főszereplőnkhöz. Egy kiváló könyvet - és egy többre érdemes sorozatot - sikerült tönkretenni egy méltatlan, ráadásul erkölcsileg ferde lezárással. 

Pip Fitz-Amobi eddig a morál bajnoka volt, aki küzdött a bántalmazottakért, podcastjében felemelte szavát az igazságtalanságok ellen, erre most... De mindent azért nem árulhatok el! És ezeket a cselekedeteket nem magyarázza az sem, hogy eddig folyamatosan csalódott a rendőrségben és a bíróságban! Pip nem fordul életveszélyben sem a szüleihez - a felnőttek kikapcsolása eddig sem volt túl szerencsés a sorozatban -, s súlyos bűncselekmények eltussolásához használja fel a barátait, majd hála helyett villággá megy, minden kapcsolatát megszakítva velük. Olyan abszurd az egész, hogy az ember nem érti, mi lelte Holly Jacksont. A könyv felénél megunta Pip karakterét, és gyorsan minden hidat fel akart égetni maga mögött? Tényleg kissé tudálékos volt és néha idegesítő, de hát azért mégiscsak fura! Spoiler nélkül nehéz írni, de - maradjunk annyiban - elképesztő lezárást választott.

Nem az első eset, hogy egy írónő hátborzongató módon a bosszút az igazság elé helyezi. Valami felborult etikailag néhány egyébként - állítólag - nőjogokért harcoló alkotóban. Már nem először veszem észre, hogy az igazságszolgáltatást igen bizarr módon képzelik el férfiakkal szemben. A harag rossz tanácsadó, és láthatóan a bosszút összekeverik az igazsággal. Az ugyanis nem igazságszolgáltatás, ha egy erőszaktevőt olyan gyilkosságért ítéltetsz el, amit nem követett el (a tényleges elkövető meg éli világát)... Külön probléma, hogy ez fiataloknak szánt krimi, ami súlyosbítja az erkölcsi példamutatás ilyennemű hiányát! Milyen mentalitást sugall, ez a "fogd rá a nyuszira!" mutatvány? Persze, ha Jackson azt akarta bizonyítani - aligha -, hogy a legjobb emberből is olyan válhat, akik ellen küzdött, akkor ötletes a dolog, csak ezt már megkaptuk Nolan Sötét lovagjában Harvey Denttel.

A Kolibri kiadása végül is méltó a lezáráshoz: fekete. A fordítás olvasmányos, a kötet fizikai paraméterei az elődöket utánozzák. Nem rossz minőségű a kötet, de nehéz elvonatkoztatnoom attól, hogy éppen milyen ábrázattal tettem le a regényt. Csak az első fele és a nosztalgia miatt nem értékelem gonoszabb módon a kötetet, így kap egy kegyelem 6-ost. A kislány tényleg halott. 

Értékelés:

Hat fekete pont a tízből. És egy mélyen csalódott olvasó.

6/10 pont

moly.hu: 87% (1314 osztályozás alapján)

goodreads.com: 4.19 csillag (555235 értékelés mellett)

könyvajánló: Enter Sandman - Cavanagh: A bűntárs

Könyvajánló:

Cavanagh: A bűntárs

Budapest: Álomgyár, 2025

Eredeti megjelenés: The Accomplice (2022)

fordító: Abrudán Katalin

381 oldal

Úgy látszik most a dupla Sandman korszakomat élek, ellentétesen megélt érzelmekkel. Először nekiláttam a mostanra megvetetté vált Neal Gaiman kultikus képregényéből készült filmadaptációnak, majd - ettől teljesen függetlenül - olvasni kezdtem Cavanagh Eddie Flynn-sorozatának legújabb részét (írtam már róla, például: itt és itt. Hát érdekes hullámvasút volt mindkettő. A filmsorozat jó indulás és pár kiemelkedő részt követően tragédiába fulladt számomra - olyan szinten nyomták a woke-ideológiát, hogy egyszerűen nem érte meg folytatni -, míg a regény nem túl bíztató kezdet után igen erős zárással jutalmazott türelmemért.  

A filmsorozatról nem fogok szólni, viszont a könyvről igen. A thriller(?) fundamentuma a következő: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sorozatgyilkos, Daniel Miller, akit a gyilkolási módszere miatt Sandman-nek becézett a sajtó. Megölt 14 embert, majd mikor már éppen elfogták volna, kámforrá vált. Miller felesége - aki állítólag semmiről sem tudott - azonban a rendőrség kezére jutott, s most a policáj Carrie-n igyekszik kozmetikázni a statisztikai adatait, így bűnrészesként bíróság elé citálják. Álomszuszék hősnőnknek azonban sikerül Eddie Flynnt meggyőznie arról, hogy ártatlan, és vállalja el a védelmét a tárgyaláson. A sors fura fintora így úgy hozza, hogy a feleségét egyébként rajongva szerető Sandman és az ártatlanokért bármit feláldozó Flynn egyaránt a nő szabadon engedéséért küzd, igaz más-más módon. A külön pikantériája a regénynek, hogy amolyan "columbosan" az elejétől tudjuk, hogy ki a sorozatgyilkos. Ötletes, nem?

Az. Bár, ami azt illeti a kötet kétharmadáig nem voltam lenyűgözve. Cavanagh-nek sikerült egy modern diverz "családot" összehoznia Flynn köré az elmúlt kötetek során és mivel minden szívéhez nőtt nőt, vagyis szereplőt dolgoztatni akart A bűntárs-ban, a sok bába között elveszett az eredeti főhős. Mindenkiből kapunk egy keveset az ügyes titkárnőtől a női terminátor nyomozón át a tüchtig ügyvédnőig, csak éppen Eddie Flynn hiányzik. Nagyon. Pont ő az ötletes, pimasz, vagány szélhámos, akinek a karaktere miatt az egész világon megszerették a sorozatot. Mintha Cavanagh tarsolyából kifogytak volna a korábbi átverések és trükkök, vagy megúnta volna protagonistáját. Minösszesen csak egyetlen jó ilyen momentumra emlékszem ezen a téren. Sajnos emellett a tárgyalótermi rész is lényegtelenné satnyult, pedig ez volt a másik motorja a sorozatnak. A helyzet az, hogy ezek vitték a hátukon az egészet, most meg valami csapatsporttá alakult át az egész, akárcsak a Marvelnél a filmek. 

A Cavanaghnál ezen felül továbbra is elkötelezett demokratapártisággal találkozunk, bár nincs belőle olyan túltengés, mint az előző kötetben (Az ördög ügyvédje). Talán a szerző ráébredt, hogy ez már kontraproduktív volt. Ettől persze még a női szereplők túltengése zavaró. Bloch - a női terminátor - különösen frusztráló, megérne már egy kiírást a sorozatból. Ezek a "girl boss"-ok sem nem újak, sem nem vonzóak, pusztán hiteltelenek és idegesítőek (lásd: Scarlett Johansson a Jurassic Park új részében). El kelene végre felejteni, hogy 60 kilós nőkkel játszatják el a Rambo-t filmekben és könyvekben egyaránt, ez annyira hiteles, mint én, kezemben egy kőműves kanállal... Időnként emellett túlságosan sebesen haladunk, korábban sokkal jobban kidolgozottak voltak a karakterek és a történések. A sztori izgalmas persze, de felemás szájízzel fordultam a regény utolsó harmadra. 

Mikor már-már úgy éreztem, hogy az előző, hatodik részt is sikerül alulmúlnia a regénynek, akkor az utolsó harmadában a könyvnekk szerencsére olyan triplacsavart kapunk, ami egy kínai műugrónak is díszére válna. A fordulat felülír jó pár negatívumot, amit pedig már feljegyeztem a noteszembe, hogy majd jól beolvasok értük. Ez a rész nagyon erős, a zárás pedig sok dologért kárpótolt. Azt nem mondom, hogy minden ízében eredeti a vége, és azt sem, hogy nem számít az egészből semmire az ember, de a többszörös csavar elég ahhoz, hogy sok korábbi bosszúságot némiképp elfeledtessen az olvasóval. 

A jó zárás erősen felhúzta az értékelésemet, alapvetően elégedetten tettem le a művet, hiszen bár messze nem ez a sorozat legjobb kötete - nem is leggyengébb - , de a zárás sok dolgot kiradírozott a negatívumok listájáról. Sajnos spoiler nélkül nem írhatom meg ezeket, de megígérhetem, hogy a regényt azért érdemes elolvasni! Továbbra is azt gondolom, hogy a sorozat túljutott a zenitjén, amely úgy a 2-5. rész táján lehetett, de azért inkább jó, mint rossz a könyv. A kötet fizikumáról és magyar kiadásáról nem tudok negatívumokat mondani, hozták a már megszokott Cavanagh-kötetek színvonalát és jellemzőit.

Pontozás: 

Hét homokszem a gépezetben a tízből.

7/10 pont

moly.hu: 96% (126 csillagozás)

goodreads.com: 4.44 pont (13501 értékelés)

Könyvajánló: Rita Falk: Télikrumpligombóc

Könyvajánló:

Rita Falk: Télikrumpligombóc

Budapest: Művelt Nép, cop. 2016

Eredeti megjelenés: Winterkartofelknödel (2010)

Fordította: Balla Judit

319 oldal

Egy vallomással kezdem. Mindenekelőtt azért szeretek jobban fiókkönyvtárban dolgozni, mint egy központi pult mögött, mert olyan ez, mint Gizi néni sarki boltocskájában melózni a szupermarket kasszájához képest: ismerjük az olvasókat, és azok is minket. Emberközelibb és közvetlenebb. Ebből fakadóan nem csupán mi ajánlunk köteteket az olvasóknak, hanem a viszonosság elve alapján látogatóink is hajlamosak felhívni a figyelmünket egy-egy nekik tetsző, bevált kötetre. Most is ez történt májusban. Egy olvasónk közölte, hogy ha minőségi német humort akarok olvasni, olvassam el a Télikrumpligombóc című regényt. Én megrökönyödve néztem, de szerencsére nem fotóztak. Minőségi? Német? Humor? Első alkalommal találkoztam olyasvalakivel, aki érezhetően hitt a német humor létezésében. Ezt ki kellett nyomoznom, így magam csaptam le a visszahozott Rita Falk-könyvre. 

Quod erat demonstrandum. Az állítás bizonyítást nyert. Felelősségem tudatában kijelentem: létezik német humor. Engem is sokkol a dolog, de a tapasztalati valósággal szemben mégsem hadakozhatok. Bár kicsit pontosítom is magam: bajor humor létezik. Régen szórakoztam olyan jól könyvön, mint a Télikrumpligombócon. Persze ez nem jelenti, hogy ez a "legjobb" könyv, amit mostanság olvastam, de műfajában igazi gyöngyszem. Hogy mi a műfaja, az persze megint egy érdekes kérdésfelvetés. Komolytalan krimi? Bajor abszurd? Paródia? Délnémet kisvárosi idill? Ha valamihez hasonlítani akarnám, akkor talán Hugh Laurie: A balek című regénye, ami a legközelebb áll hozzá stílusilag. Egyébként is érzetre Falk humora az angol humor klasszikusaiból táplálkozik.

A történet Niederkaltenkirchenben játszódik - már a falu neve is milyen... -, főszereplője pedig egy kissé szociopata rendőr, Franz Eberhofer, aki szeret a pisztolyával fenyegetőzni, szereti a fehér kolbászt (Weisswurst), és természetesen a jó sört. Egy Bajorországban otthonosan mozgó - mondhatni - ismerősöm azt állította, hogy egy bajor falu sokkal közelebb áll egy magyar faluhoz, mint egy itteni vidéki település Budapesthez, és ez a regény ténylegesen demonstrálja ezt. A bajor falu karakterei bármelyik rábaközi faluban felbukkanhatnának a helyi kocsmában, és fel sem tűnnének. Niederkaltenkirchen a német precizitás élő cáfolata, sokkal jobban hasonlít egy organizált káoszra, mintsem egy olajozottan működő gépezetre, de nem is Poroszországban vagyunk.  A helyi szaki oda megy éppen dolgozni, ahová kedve szottyan (vagy aki többet fizet éppen), a polgármester mindenbe beleszól, csak a munkáját nem nagyon végzi, Franz felettesei meg nemigazán segítik a munkáját. Mondjuk ez utóbbi érthető, mert a főhősünk igencsak infantilis, ráadásul büntetésből lett a településre áthelyezve, miután nyomozótársa egy pedofilt ivartalanított Münchenben. Franz éli mindennapi unalmas életét "Alsóhidegegyházán" egészen addig, mígnem egy új fehérnép érkezik a faluba, és egy ingatlan kapcsán rendellenes halálozási statisztikákra lesz figyelmes. Példának okáért valakinek a fejére indokolatlanul ráesik egy konténer. Igen, a történet komolyanvehetetlen, és a nyomozói munka krimikedvelőként kimondhatom, hogy szörnyű, de ez a főszereplő személyéből és regényt átjáró a maró fekete gúnyból fakad. És persze, nem is ez a lényeg ebben az esetben. Noha a szereplők - pontosabban a Neuhoffer-család tagjai - hullanak, mint a legyek, mégis vigyorogni fogunk végig. Franz családja maga is egy katasztrófa, de szerethető katasztrófa. A nagyi vásárlásmániás, akit minden leértékeléshez el kell fuvarozni, az apuka egy megöregedett hippi, de a kocsmáros sem jobb náluk. A sztori karaktercentrikus és E/1-ben íródott. Furcsa lehet elsőre, de Rita Falk férfi szemszögből írta meg a sztoriját, mivel, szerinte a férfiak "a valóban fontos dolgokkal foglakoznak, nem narancsbőrkrémekkel és gyermek-születésnapokkal". Azt hiszem ebből is kiderül, hogy a regény tökéletesen mentes bármiféle gátlástól vagy politikai korrektségtől. Kapnak tőle a románok, a thaiföldiek, a nők, a férfiak, köztisztviselők, irodisták, pszichiáterek, a 68-as nemzedék örökifjú tüntetői, de még az OBI munkatársai is. Utóbbit citálom egy kis hangulatismertetőnek. Franz éppen bemegy az OBI-ba:

"A reklámokban szereplő fürge, mosolygó, daloló, villámgyors eladókból sajnos egyet sem találok, pontosabban villámgyorsat látok nem is egyet, villámgyorsan szívódnak fel, mielőtt az ember odaérne hozzájuk. Valószínűleg énekórára futnak."

Na, valami ilyesmire kell számítani 300 oldalon keresztül... A kötet tökéletes kikapcsolódás, de a humora nagyon "fárasztó" is egyben. A regényt kézbe kapó olvasónak ezzel számolnia kell. Ha valaki nem szereti az ilyet, keressen más könyvet! Aki viszont bírja, az bírni fogja. A szereplők szerethetőek, a sztori humoros, könnyen az olvasó áldozatául esik. A regényből és folytatásaiból egyébként filmsorozat is készült.

A magyar kiadás külsőre a németet követi - nem tartom kiemelkedő grafikai teljesítménynek a borítót -, ami inkább valami nyári olvasmányra utal, mintsem krimire. A magyar fordítás szórakoztató volt, és ebben az esetben ez igen fontos. A fűzött kötés meglepően jónak tűnik, strapabírónak.

Mindent figyelembe véve a regény szórakozásnak kiváló, kriminek vicces, bizonyítéknak megfelelő. Van német humor, és ha ilyen, akkor legyen is!

Osztályozás:

Nyolc gőzgombóc a tíz bajor sörből.

8/10 pont

moly.hu: 84% (763 csillagozás után)

goodreads: 3.77 (3373 szavazat)

könyvajánló: Alan Connor - Az árulók

 könyvajánló:

Alan Connor:

Az árulók : Gyilkosság a kastélyban

Budapest: 21. század kiadó, 2024

Eredeti kiadás: The Traitors (cop. 2023)

Fordította: Perlényi-Chapman Eszter

312 oldal  

Korosztályom egyik emlékezetes olvasmánya volt a Kaland, játék, kockázat sorozat, amely egy speciális kalandkönyv (úgynevezett lapozgatós könyv), hiszen döntéseink alapján alakult a történet, amelyet olvastunk. Akkoriban divat volt az ilyesmi, még egy olyan nyomozós film is rémlik, amikor a nyomozópáros útját párhuzamosan lehetett követni az M1-en illetve M2-őn, attól függően, hogy a férfi vagy női detektívet találtuk szimpatikusabbnak. Hát igen, fura idők voltak, hogy ilyenekre jutott egyes rendezőknek energiája és pénze... A leginkább Ian Livingstone nevéhez köthető lapozgatós kalandregényekben az olvasó volt a főszereplő, és döntéseink alapján fordítottunk az adott helyre, ahol folytatódtak a történések. Ebből adódóan egy 250 oldalas regény eseménytörténete nagyjából 150 oldalnyit tett csak ki, viszont izgulhattunk hősünkért (vagyis magunkért), mert bizony sokszor elmaradt a hepiend. Teszem azt, a padlás átvizsgálása helyett, lementél az alagsorba és felfalt egy zombi. Ilyenkor persze vissza kellett lapoznunk egy korábbi döntésünkig, hogy helyretegyük a korábbi hibát. Ezek a sztorik általában a fantasyirodalom klasszikus világait dobták elénk, mindenféle különleges lénnyel, hadúrakkal, sárkányokkal, orkokkal, és a többi. Mindenki sejtheti! A 90-es évekkel együtt aztán a műfaj lehanyatlott, hogy aztán az utóbbi években új életre keljen. A könyvtárunk polcain is van már néhány, a legújabb Az árulók.

Az interaktív kötet alapsztorija szerint veled együtt 22 ember érkezik egy elszigetelt helyen található kastélyba, amiből huszan lesznek "játékosok". A kastélyban élő, s minenható házigazda két csoportra bontja - az ártatlanok tudtán kívül - a húsz főt: ártatlanok és árulók. Utóbbiak feladata a bomlasztás, hiszen céljuk, hogy legalább egyikük benne legyen az utolsó három lakóban. Ugyanis a 12 napnyi játék során az árulók éjszakánként "megölnek" egy-egy bentlakót. Emellett naponta kiszavazás is van, ahol az ártatlanok megszabadulhatnak a nekik árulógyanús alakoktól. Kissé Tíz kicsi négeres a történet, és minden bizonnyal Agatha Christie klasszikusa inspirálhatta az eredeti holland Tv show alkotóit 2021-ben. A németalföldi mintát aztán a britek követték, de már nálunk is lement már három évad az RTL-en. Be kell valljam, vagy 20 éve nem láttam valóságshow-t, így még a magyar verzióról sem tudok nyilatkozni, bár egy ilyen nyomozós sztori azért jobban birizgálja a fantáziámat, mint a többi reality. Alan Conor most könyv formájában is játszhatóvá tette Az árulót, mintegy lapozgatós könyvvé átdolgozva a szotrit. 

Az adaptáció egész jól sikeredett, bár természetesen csak korlátozott számú végkifejletet alakíthatott ki az író papíron. A többi "játékos" nem túl izgalmas, megkedvelni őket nincs nagyon lehetőséged, így sajnálkozni sem tudsz elvesztésük esetén. Egy-egy döntési szituációban 2-4 választási lehetőséget nyújt a szerző, amelyek sokszor csomópontokba (kulcsdöntésekbe) futnak össze. A helyes döntések kislabizálása nem ördöngősség, egy idő után rá lehet érezni, hogy milyen irányba kell terelned az események menetét, ha nyerni akarsz. Az egyes gyanús egyéneket is be lehet azonosítani, mint potenciális árulókat. Sok variáció valójában nincs. Az olvasása során csak egyszer történt meg velem, hogy mellényúltam, és meggyilkoltak, mert messze nem kibogozhatatlanok az erővonalak. Ettől elvonatkoztatva, jól szórakoztam, izgalmas volt elgondolkodni, ki miért mondta azt amit mondott, s mi lehet az egyes karakterek ténykedése mögötti magyarázat. Néhány gyanús nevet gyorsan felírhatunk magunknak, mint potenciális árulót. A történet nagyjából kétharmadához érve - persze, ha nem száműztek vagy gyilkoltak meg minket - viszautasítható ajánlatot kapunk az árulóktól, hogy lépjünk át közéjük. Innentől kétféleképpen is győzhetünk illetve veszíthetünk. Amennyiben árulók leszünk, hamarosan megtudjunk, kikkel kell a együttműködnünk a végső sikerért (vagyis az ártatlanok bukásáért), amennyiben ártatlanok maradunk, folytatódik a bizonytalanság. Ez persze azt is jelenti, hogy árulóként esetleg el kell döntenünk, hogy társaink közül az adott helyzetben kit célszerű feláldozni, hogy továbbra is ártatlannak tűnjünk fel a többiek előtt. Fura mód - bár ez hangzik fordulatosabbnak -, mégis talán árulónak lenni a kevésbé izgalmas döntés, hiszen ezzel mégiscsak biztos információk birtokába jutunk, és nem az agytekervényeinkre leszünk kárhoztatva utána. Ezért minden első olvasónak azt javaslom, hogy ártatlanként játssza végig először a történetet, mert így lesz izgalmasabb a két verzió végigolvasása.

Mivel egymagamban olvastam a kötetet, és nem csoportban - nem is nagyon tudom értelmezni ezt a lehetőséget - a kötet lapjain lévő játékoknak sok hasznát nem vettem, rendszerint átugrottam csupán ezeket az oldalakat (a próbatételeknek konkrétan semmi értelme a könyvben). Funkciójuk a könyvben semmi, simán kimaradhattak volna, de gondolom a tévévetélkedő miatt - ahol van jelentőségük - nem lehetett megtenni.

A kötet messze van a zseniálistól, de egész élvezetes a játék- és történetvezetés. Nyugodtan olvashatja az is, akinek - mint nekem - halvány lila gőze sincs a televíziós műsorról. Mindenképpen különleges élmény, kevés hasonló jellegű olvasmány van a magyar könyvpiacon. Maga a kiadás szerintem pofás, a zöld-fekete-arany borító mutatós, kellően baljóslatú. A fordítással nem volt problémám, olvasmányos volt. 

Értékelés:

Nyolc áruló a tíz ártatlanból.

8/10 pont

moly.hu: 82% (87 voks)

goodreads.com: 3.67 csillag (45 értékelés)

Könyv(nem)ajánló: Alexandra Benedict - Gyilkosság a karácsonyi expresszen

Könyv(nem)ajánló:

Alexandra Benedict: 

Gyilkosság a karácsonyi expresszen

Budapest: Európa, 2023

Eredeti megjelenés: Murder on the Christmas Express (2022)

Fordító: Pataricza Eszter

336 oldal

"Bár nem tudni, hogy mi van a ruha alatt
Lehet, hogy ma fogtam ki az arany halat."

Rappelte egykor az Animal Cannibals, és nagyon igaza volt. Igaz ezúttal nem aranyhal, hanem egy üres szardíniás konzervdoboz lapult a tó alján. Mellényúltam. Ez is megesik néha...

  "Mintha Agatha Christie írta volna" - állítja a borítón a kedvcsináló szlogen Alexandra Benedict ránézésre téli ünnepeket a vonatozással és bűnüldözéssel vegyítő kötetéről. A borító kedélyes bűnügyi regényt ígér, afféle könnyed, forró csoki és mákos bejgli mellé passzoló télesti szórakozást. Csak hát nagyon nem az. Tényleg igyekeztem az évek során nagyvonalúan kezelni a Christie-epigonokat, de hát azért mindennek van határa...

  "Mintha Agatha Christie írta volna". Igen, feltéve, hogy Agatha Christie egy trendiskedő, morálisan gyenge nőszemélynek tartjuk, de ugyebár nem volt az. Pedig a regény akár jó is lehetett volna, mivel az ötlet kézenfekvő: fogjuk a Gyilkosság az Orient expresszen történetét, áthelyezzük a vadregényes Skóciába és jelenidőbe. Sajnos azonban Benedict kisasszony következetlen a hangulatfestésben, ingatag morálisan, és képtelen ellenállni a megfelelési kényszernek. A regény eleje és vége igazán kiábrándító. 

  A kötet 52. oldaláig pszichológiai hadművelet (Psyop) gyanánt van itt:

- bántalmazó kapcsolat (= a férfi rossz)

- bullying (= a gazdag csaj rossz, bántja a szegény csajt)

- nemi erőszak (= a férfi rossz)

- leszbikus pár - pontosabban menyasszony és vőleány -, akik közül az egyik éppen szülni készül... (= a férfi rossz)

Emellett megtudhatjuk, hogy a 40 év alatti férfiak sosem heteroszexuálisak (= a férfi nem férfi). A 85. oldalig kapunk ehhez egy homoszexuális, meg egy biszexális (nagyjából eddig értem a kategóriákat) majd pánszexuális  - srácot is, utóbbiról viszont hamarosan kiderül, hogy elsősorban szapioszexuális! Itt kezdett el kihullani amúgy sem dús hajkoronám... 

Christie tipikus korabeli karakterekkel dolgozott, itt meg abból egy falatnyi sincs, kizárólag extrémitás. A történet sokkal inkább egy hibbant szappanoperára emlékeztet, és abból sem az izgalmasabb fajtára. Harsány drámaiság, antipatikus karakterek, a kötet feléig nulla halott. Az erőltetett süteményes és egyéb hasonlatok egyáltalán nem passzoltak a történethez. Nem véletlen, hogy Poirot sohasem humorizál a nyomozás során, mert tapintatos. Nem lehet ilyen sötét eseményekhez ennyire habcsókos hátteret költeni. Van itt gügyögő kisgyerektől kezdve, karamellás süti receptjén és doromboló embermentő kiscicán át tiktokos sztárocskáig minden! Az emberek nem viselkednek úgy, ahogy viselkednek ezen a vonaton, random ismeretlenek nem kezdenek el vonatozni a vonaton, akár egy esküvőn, pláne nem kongázva télen Skóciában! Efféle ellentétes hangulatok teljesen szétverik a könyv hangulatát. Az egész inkonzisztens és tökéletesen elképzelhetetlen. 

És a karakterek sem jobbak. Főszereplőnk Roz Parker, egy teljesen infantilis 49 éves, éppen visszavonult nyomozó, és képességei alapján a süteményeire is inkább bíznék gyilkossági ügyet, mint őrá. Egyszerre kellene elképzelnünk okos ravasz zsarunak és nagymamának, ami nem igazán megy. Miss Marple azért zseniális AC-nél, mert olyan, mint egy idős angol nénike, és soha nem szaladgál bűnözők után, csak gondolkodik. A fizikai munkát meghagyja a rendőrségnek. Roz meg a kötet egyik lapján idős nénikeként működik, majd pár paginával odébb már erős zsaruként kellene elfogadnunk, aki képes akár egy gyilkossal is birokra kelni. 

Egyébként is, milyen rendőrnő az, aki egy rossz öltözetű, piszkos potyautasnak segít elmenekülni a kalauz elől azzal a gondolattal, hogy 

"Végül is lehet, hogy karácsonyra haza kell jutnia, és nem volt más lehetősége."? 

Innen már csak egy lépés, hogy futni hagyom a gyilkos, mert hát biztos sérelmek érték a múltban, a pénz amúgy is kellett cigire, meg hát különben is, karácsony van! Egyébként a történet végén konkrétan tényleg EZ TÖRTÉNIK! A többi szereplő sem sokkal jobb, leginkább idegesítőek. 

A sztori nem igazán hihető, mivel nincs a múltba helyezve. Egy kettős gyilkosság - pláne, hogy a történet szerint az áldozatok milliók által követett hírességek - esetén ma már nehezen hihető, hogy egy behavazott/befagyott sínpár miatt egyetlen aktív rendőr sem jut el a vonathoz Skóciában ilyen hosszú ideig. A gyilkosság helyszíne ugyanis alig 75 km-re van légvonalban Glasgow-tól! Manapság helikopter is van a világon... 

A regény erénye - mert azért ilyen is van -, hogy a ténylegesen létező Caledonian Sleeper nevű járaton játszódik, sőt a kocsi leírása megfelel a tényeknek. Emellett sikerült valós aktualitásokat, üzeneteket is a könyvbe csepegtetni, amelyek azonban elvesznek a túlbúrjánzó karácsonyi hangulatelemek, a realitásoktól messze elszakadó történések és szereplői cselekedetek között. A kötet közepén időnként egészen élveztem az olvasást, csak az a fránya keret ne lett volna, amibe ez a kép bele lett szuszakolva! Mert hát a befejezés, az az elejénél is súlyosabb pofon!

  "Mintha Agatha Christie írta volna". Igen, kétségtelen, hogy a végén a főhős összerántja az utasokat egy nagy leleplezésre, akárcsak Poirot. És a hasonlóság ebben kimerül, mert mondanivaló terén a zárás bukás. Persze, most úgy kellene erről írnom, hogy mégse áruljak el túl sokat. Nehéz ügy. A gyilkos kilétét persze nem mondom el, de azt igen, hogy a "megoldás" elképesztő. Szerzőnk ugyanis a zárás alapján moral insanity. Rendőrnőnk elnéz - mit elnéz, egy másik személyt juttat börtönbe a gyilkos helyett! - egy kettős gyilkosságot pusztán azért, mert korábban a tettest trauma érte (és még ezt is csupán a tettes elmondása alapján kellene elhiggyük)! A nemi erőszek igen súlyos bűncselekmény, de hát egy kettős gyilkosság azért csak súlyosabb!? Ezt nem én mondom, hanem a Btk.! Tudom mire gondolnak most a Gyilkosság az Orient expresszen olvasói: Igen, Poirot Agatha Christie regényében hasonló dilemmával szembesül, és végül úgy dönt, ahogy dönt. Itt viszont sokkal rosszabb a helyzet: nem egy gyerekgyilkossal végeznek a korábbi áldozat rokonai, ráadásként itt még egy ártatlant is legyilkolt a tettes!

És a csúcs a tehénlepényen: Miután elmesél három nemi erőszakot, megöl több embert, a szerző a könyvet lezárja egy karácsonyi tejkaramella receptjével! Ám írónőnk még ezt is megfejeli, mikor a könyv végén köszönetet mond:

"Akiknek köszönettel tartozom:

1. Minden idők legjobb férjének és írójának. 

[...]

Hogy tiszta legyen a kép:

1. Az új férjemnek, a fantasztikus Guy Adamsnek."

Kit érdekel, hogy "új" - sic! - férje van??? Ráadásul még csak nem is szapioszexuális vagy micsoda... Innen már csak egy lépés, hogy a könyv végén az írónő bejelentse, hogy szuper a legújabb iPhone, amit az eladott könyvek árából vett, nagyon hepi tőle.

  Végezetül a kiadásról! Nos, jelen esetben a könyv borítója egy totális megvezetés. E kötet ugyanis egyáltalán nem valami kedélyes karácsonyi krimi, bár hogy micsoda, arról nem mernék állást foglalni. Pedig a borító nagyon klassz, hangulatos, kellően figyelemfelkeltő és motívumokkal gazdagon megspékelt. Csak hát, nem igazán van összhangban a külcsín a belcsínnel. Ettől függetlenül maga a kiadás nekem tetszik, és még a puhatáblás fűzés is meglehetősen jó minőségűnek tűnik. Egy-két elgépelésen kívül komoly hibára sem lettem figyelmes. A fordítással kapcsolatban már vannak problémáim, időnként elég magyartalan volt. 

Értékelés:

Négy tejkaramella a tízből.

moly.hu: 74% (63 csillagozás)

goodreads.com: 3.17 (8128 voks)

2023-as kedvenc szórakoztató köteteim

2023-as kedvenc szórakoztató köteteim

Bár 2023 nálam sokkal inkább a szakirodalomról szólt, mintsem a szórakoztató vagy szépirodalomról, de azért akadt pár említésre méltó utóbbiakból is. Most elsőként ezekből mutatnám be idei kedvenceimet, aztán majd még jönnek az év további győztesei! Bár az elsőszámú győztes mindig az olvasó. :)

Sorrendiség nincs!

Steve Cavanagh: 48 óra

Budapest: Álomgyár, 2023

Eredeti megjelenés: The Defense (2015)

444 oldal

Nem igazán vagyok az Álomgyár kiadó rajongója, köteteik tematikailag rendszerint a napsütötte helyen játszódó lájtos romantikus regényektől a kínosan egyforma erotikus kötetekig terjednek, és ezek nem az én műfajaim. E regények tartalmát 90%-os pontossággal akkor is meg tudja mondani a tapasztalt olvasó, ha ránéz a borítóra (amelyen előbbi esetben valami tájkép van házzal, meg nőalakkal, utóbbi esetben egy borostás rosszfiú tetoválásokkal). De aki korán kel - és hajlandó turkálni a szemétben -, néha aranyat is lel. Steve Cavanagh első magyarul megjelent könyve a Tizenhárom volt, amely nagyon tetszett, és a 2019-es év egyik kedvence volt nálam. Bár akkor nem jelezték, a Tizenhárom voltaképpen egy sorozat 4. része volt, s az Álomgyár most vélte úgy, hogy ideje az előzményeket is kiadni. Nyilván a legerősebb (=legjobban eladható) résszel kezdték, de ez akkor sem túl elegáns. Ráadásul a sorozat első része, amely magyarul a 48 óra címet kapta igencsak jó darab, nyugodtan lehetett volna ezzel indítani. Folytatásához hasonlóan ez is egy tárgyalótermi krimi és egy thriller keveréke, és bár kissé sok benne a hihetetlen elem, de rendkívül szórakoztató kötet. Eddie Flynn egykori csaló és visszavonult ügyvéd el kell vállalja egy tagadhatatlanul bűnös maffiózó védelmét, miután hátára egy bombát telepítettek és elrabolták a lányát. Sablonos? Kétségtelen. Ugyanakkor Flynn karaktere okos és szimpatikus, a tárgyalótermi részek igen erősek, és pörögnek az események, mint egy helikopter rotorja. A lezárás "kissé" valószerűtlen - a hihetőség a korábban megjelent regénynek is a gyengéje volt -, és a borítón ismét elkövették az összes olyan hibát, amit 4 éve szóvá tettem, de nem tudok haragudni a nagy egészre. Ez a sorozat garantáltan kikapcsolja az embert. A címadás borzasztóan rossz, a könyvnek semmi köze a Nolte-Murphy-féle filmhez, bár úgy gondolhatja az ember, és az eredeti angol cím sem indokolta ezt a magyarítást... 

8 pont

moly.hu: 93%


Sophie Hannah: Hercule Poirot csendes éje

Budapest: Helikon, 2023

Eredeti megjelenés: Hercule Poirot's Silent Night (2023)

336 oldal

Sophie Hannah minden Poirot-s könyvéről írtam a blogon (első, második, harmadik, negyedik), és most röviden az ötödikről is beszámolok, amely pár hete bukkant csak fel a könyvesboltokban. A negyedik résszel (A Kingfisher Hill-i gyilkosságok) elégedetlen voltam, mivel az egészen korrektül sikerült előző két rész után határozottan visszaesés történt. Szerencsére az új, ötödik Poirot-történet egyértelműen jobban sikerült, óvatosan ugyan, de kijelentem, hogy az eddigi legjobb a sorozatból. Poirot és Catchpool éppen a közös karácsonyozást tervezi, amikor betoppan - álnéven - utóbbi édesanyja, és ráveszi őket arra, hogy egy ügy kedvéért "menjenek le" vidékre, ahol egy tengerparti falucskában különös gyilkosság borzolta fel a kedélyeket. Egy már amúgy is haldokló beteg fejét verték be a kórházban látszólag tökéletesen értelmetlenül. A fickót mindenki kedvelte, ellenségei nem voltak, és miért kockáztatná valaki a börtönt/bitót egy haldokló megöléséért? Catchpool édesanyja egyik barátnője miatt csalja el nyomozni Poirot, mivel annak szintén utolsó végső stádiumban lévő férfje ugyanebbe a kórházba készül, és a barátnő meg van róla győződve, hogy férjét is meg akarják gyilkolni. A meglehetősen hangulatos nyomozásban van még két testvérpár, akik egymással házasodtak össze, egy szemtanú, aki nem tud tanúskodni, egy aggódó feleség, egy halálsoron is életvidám férj valamint a világ legtehetségtelenebb rendőrnyomozója, akitől Poirot frászt kap. A regény nagyon szórakoztató, sikerült szimpatikus karakterekkel megtölteni minden idegesítő vonásuk ellenére, és a maga módján logikusan futnak az események. Kissé mesterkélt a megoldás, és inkább egy szappanoperához, mintsem Agatha Christie-hez méltó, de a krimi királynője is alkalmazott ilyen trükköt több regényében, így nem idegen a Poirot-regényektől.

8 pont

moly.hu: 85%

Moskát Anita: A hazugság tézisei

Budapest: Gabo, 2022

392 oldal

Idén nem is lehetett kétséges, hogy fantasy/sci-fi kategriában ki lesz nálam 2023 nyertese, mert vitán felül Moskát Anita novelláskötete volt a legerősebb (mély)ütés, amit kaptam. Nem akarom túlspilázni az itteni magyarázkodást, hiszen a kötetről részletesen írtam márciusban, de ma is a hatása alatt vagyok. Továbbra is csak szuperlatívuszokban tudok szót ejteni a magyar dark irodalom főboszorkányáról. Moskát megdöbbent, elgondolkodtat és magával ragad. Gyomor kell ehhez az utazáshoz, mert könnyen tengeribeteg lesz az ember tőle, de olyan tájakra jutunk el, amelyeket érdemes látni, még akkor is, ha sötét egy világ az. 

9.5 pont

moly.hu: 94%

Steven Pressfield: A tűz kapui
Budapest: Partvonal, 2016

Eredeti megjelenés: The Gates of Fire (1998)

380 oldal

Már sokszor utaltam rá, mennyire óvatosan válogatok történelmi regények esetében, de végre újra hozhatok egy igazán példaértékű darabot. Steven Pressfield a nagyon jól ismert Thermopülai csatába vezet el minket egy spártaiaknál nevelkedett szolga leírása alapján. Xeónész családját lemészárolták az argosziak, így miután hugával sikerül elmenekülnie előlük, Argosz főellensége, Lakedaimón szolgálatába áll, hogy bosszút állhasson. A bosszú szívében lassan kihúny, családja lesz, beilleszkedik a helyi társadalomba, amennyire ez lehetséges egy ilyen elitista poliszban. Főhősünk végül bekerül a Leónidasz király vezette seregecskét támogató szolgák közé, majd egyedüli súlyosan sebesült túlélőként a perzsák kezére kerül. A véres győzelem után Xerxész király úgy dönt, hogy ki kell hallgatni az egyetlen foglyot, hogy minél többet tudhasson meg a spártaiakról, akik ilyen kemény küzdelemre kényszerítették. Xeónész pedig mesélni kezd, s leírása alapján megismerhetjük a spártai állam brutalitását és igazságszeretetetét egyaránt, és a Thermőpülainál történteket. Pressfield jól használta az antik forrásokat, csak annyit költött hozzá az ismert adatokhoz, amennyi még nem forgatja fel a történészek által ismert tényeket, olyannyira, hogy akár azt is leírhatjuk: akár így is történhettek az események. Egészen mesteri történelmi regény, kemény, mint egy hoplita pajzsa, és véres mint egy csatamező. Itt nincs semmi álromantikus mese, csak hősiesség és halál. This is Sparta!

9/10 pont

moly.hu: 93%

Wendelin Van Draanen: Szerintem, szerinted
Budapest: Harmat Kiadó, 2023

Erdeti megjelenés: Flipped (2001)

240 oldal

Úgy tűnik csaknem minden évvégi összefoglalómba sikerül bekerülnie egy tündéri ifjúsági regénynek, s bár egy évszázad választja el Van Draanen regényét a tavalyelőtt megénekelt Anne otthonra találjától, de sok szempontból nagyon hasonló a két történet. A szerző nem próbál modernkedni, divatos lenni, az egyszerű értékekre helyezi a hangsúlyt a felületes csillogással szemben. Két tini lassan kibontakozó szerelme igazi csemege, egy nagyon szerethető lánykarakterrel (Juli), és egy kissé gyámoltalan fiúval (Bryce). A regény felváltva mutatja meg ugyanazon eseményeket a két főszereplő szemén keresztül, ami felvillantja mennyire könnyű félreérteni gesztusokat, mondatokat pusztán előzetes prekoncepcióink miatt. Juli karaktere egyértelműen mélyebb és jobban sikerült, az ő lendületessége röpíti át az olvasót a sorokon. Az írás egyik alapmotívuma, hogy nem attól lesz az ember egyéniség, hogy trendkövető, sőt kevés szánalmasabb van, mint a mindenáron való tetszeni vágyás. Az igazi egyéniség színes és extrém, de nem azért, mert látszani akar, hanem mert van és létezik. Van Draannennek Julin keresztül sikerült átadni a természet szeretetének fontosságát, és a világra való rácsodálkozás örömét. Fontos, hogy szeressük a világunkat, mert sok szépség van benne, és az időnként minket körülölelő bánat csak emel ennek értékén. Szükség van ilyen könyvekre, mert miközben a történelem egyik legszerencsésebb korszakában vagyunk (vagy sajnos vagyunk túl), mégis bútúltengés és túldramatizált fájdalomkultusz uralkodik sokunk lelkén.  Nagyon pozitív meglepetés volt ez a kötet, ajánlom minden fiatalnak és fiatalos lelkületű felnőttnek! Nem fognak csalódni! Megjegyzésre érdemes, hogy a könyvből szintén nagyon aranyos film készült még 2010-ben Változó szerelem címmel, amely bőven megér egy megtekintést. 

9/10 pont

moly.hu. 92%

Könyvajánló: Agatha Christie: Mert többen nincsenek

Könyvajánló:

Agatha Christie:

Mert többen nincsenek

Budapest: Helikon, 2023

Eredeti megjelenés: 

- Ten Little Niggers (1939)

- And Then There Were None (1940)

Fordító: Szíjgyártó László (cop. 2020)

Néha le kell porolni a klasszikusokat, mert a régi betűk újraolvasva új értelmet nyerhetnek. Így vagyok kedvenc regényeim (Szép új világ, 1984, Az ötödik pecsét, A gyűrűk ura, stb) mellett a ponyvának számító - ám abból igazán minőséginek mondható - Agatha Christie művekkel is. Nemrég került a magyar boltokba újfent az angol krimikirálynő egyik legjobb regénye Szíjgyártó Péter fordításában, ez pedig a Mert többen nincsenek. Nem hallott még erről a művéről? Okkal. Mert nem ez a címe.

  Ha azt írom ide, hogy Agatha Christie egy zseni volt, azzal aligha lepek meg bárkit, aki olvasott már tőle néhány regényt. Géniuszának kevés eklatánsabb példája van, mint a Tíz kicsi néger. Igen, szándékosan az eredeti angol/magyar elnevezést használom a most éppen amerikai mintára Mert többen nincsenek címen megjelent remekműre, de erre a kérdésre majd az írás végén még visszatérek! Több évnyi szünet után olvastam újra a regényt, és - bevallom - már nem is emlékeztem rá, hogy ennyire kemény pszichológiai thrillerről van szó. Ellentétben a legtöbb Christie-remekkel (a Top 10-es listámat 10 éve állítottam össze, de sokat nem változtatnék rajta ma sem) ez ugyanis sokkal inkább thriller, mintsem bűnügyi regény. Itt nem a nyomozás a főcselekmény, hanem a lélektani hadviselés, amelyet Christie folytat az olvasók idegpályái ellen. Az íróóriás képes volt tíz karaktert profi festőként néhány színpamaccsal vászonra vinni mindössze 280 oldalon, majd levadászni őket válogatott módszerekkel, s tette ezt minden fölösleges hatásvadász skandináv krimis vérfürdő nélkül, nemes egyszerűséggel!

  A történet művészien egyszerű: Kis létszámú társaság, limitált térben, szigetre zárva egy láthatatlan igazságosztó gyilkossal, aki egy mondóka alapján intézi el áldozatait egyesével. Igazi klíséhalmaz mára, ám nagyrészt éppen A.C. miatt, aki olyan letisztultan volt képes megoldani egy ilyen sorozatgyilkosságot, ahogy senki más 1939 óta. Bár a karakterek csak úgy oda vannak hányva a lapokra vastag ecsettel, olyan tipikus jellemek ezek, akikkel magunk is bőven találkozunk életünk során. Igazi Christie-i alakok: doktor, bíró, inas, szakácsnő, tanárnő, vénlány, világfi, katonatiszt, rendőr. Persze egyben klasszikus krimifigurák is: a rendőr korrupt, a vénlány vallási fanatikus, a bíró kíméletlen igazságosztó, a tábornok múltja nem makulátlan, az életművész bárki torkát elvágja némi aprópénzért... A szereplők hihetőek, szinte látjuk magunk előtt mindegyiküket hús-vér lényként, mert bár sablonosak, de olyan sablon alapján készültek, amelyeket a való élet vágott ki. Ráadásul sikerült elkerülni azt is, hogy utáljuk ezeket a szereplőket, akik pedig - szándékosan, vagy akaratlanul -, de bűnösök. Minden karakternek van derűs, szerethető oldala, ahogy a valóságban is szokott lenni az emberekkel. Megértjük, miért tette a tornatanárnő azt, amit tett, akkor is, ha borzasztó, mint ahogy a doktor műhibája is jelleméből fakad. A karakterek múltbeli bűne éppen azért hihető, mert jellemábrázolásuk alapján pont ilyen bűnökre és hibákra számítanánk tőlük. Agatha Christie mestere az emberi viselkedés ábrázolásának, mivel kiválóan ismeri az Embert. Mindezt ráadásként könnyedén képes betűkre váltani, sallangok nélkül. 

  Christie az első pár tucat oldalon felvonultatja a szereplőket, elvezeti őket a szigetre, és nekiesik a mészárlásnak. Mondhatni: "A tábla készen áll, a bábuk mozognak." A szerző lassan emeli a feszültséget. A 77. oldalig kell várni az első áldozatig, és a kötet felénél még mindig "csak" háromnál tartunk. Fokozatosan csökken az egyes gyilkosságok közt eltelt idő, s közben Christie elkezdi rövidíteni az alfejezetek hosszát. A történések végén egy-egy ilyen alfejezet néha már a fél oldalnyi terjedelmet sem éri el. A mondatok befejezetlenek, a szereplők gondolatai itt-ott már kuszák. Nem csoda, bizonytalanok és idegesek mind, hiszen tudják: lassan ők következnek. Mindent megpróbálnak, minden eszközt bevetnek, hogy kijátszák a halált, aki üldözi őket, de képtelenek megküzdeni ezzel a megfoghatatlan és hideg idegennel, aki már a fejükbe fészkelte magát. Még a legvagányabb és legkeményebb szereplők önbizalma is úgy tűnik el, ahogy a társalgó közepére helyezett asztalról a porcelánfigurák. Az írónő tökéletesen uralta a könyv minden mondatát.

  Agataha Christie több regényében is élt azzal a módszerrel, hogy egy mondókára fűzte fel az eseményeket, de ebben a regényben a legdermesztőbb a versike szerepe. Briliánsan oldott meg egy hihetetlenül nehéz feladatot. Az eredeti 1860-as évektől népszerű dalocska így szólt:

"Ten little niggers going out to dine, 

One choked his little self, and then there were nine; 

Nine little niggers crying at his fate, 

One cried himself away, and then there were eight.

Eight little niggers never heard of heaven, 

One kicked the bucket, and then there where seven; 

Seven little niggers cutting up sticks, 

One chopped himself in halves, and then there were six.

Six little niggers playing with a hive, 

A bumble bee killed one, and then there were five ; 

Five little niggers went in for law, 

One got in chancery, and then there were four. 

Four little niggers going out to sea, 

A red herring swallowed one, and then there were three;

Three little niggers walking in the Zoo, 

A big bear cuddled one, and then there were two.

Two little niggers sitting in the sun, 

One got frizzled up, then there was one; 

One little nigger living all alone, 

He got married, and then there was none."[1]

A magyar kiadásokban rendszerint így került át a regénybe:

"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment, 

Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc. 

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott, 

Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc. 

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten, 

Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten. 

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat, 

Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt. 

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között, 

Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt. 

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét, 

Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy. 

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac 

Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad. 

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő, 

Egyet keblére ölel, és így marad kettő. 

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd, 

Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy. 

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg, 

Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."

A prűdnek gondolt, viktoriánus Agatha Christie pedig képes volt egy ártatlan kis dalocskára egy sorozatgyilkosságot úgy felépíteni (az utolsó happy end-es részt átírva, mert nála nem házasodik az utolsó kicsi néger fiúcska, hanem felköti magát!), hogy mindegyik esetre kitalált egy gyilkossági módot, és tette mindezt hidegvérrel, mindenféle logikai baki és erőltetettség nélkül!

[Megjegyzés rovat: az angol erdetiben a "red herring" - amelyet magyarul nem túl szerencsésen vörös lazacra fordítottak - plusz jelentést hordoz, ugyanis a krimiírók által a műveikben elhelyezett hamis nyomokat értik alatta szakmai berkekben!]

A Tíz kicsi négerben egyetlen fölösleges sor sincs, szikár mestermű, nincsenek táj- és helyleírások, semmi olyan, ami nem lényeges pszichológiailag. A történet tetszőlegesen áthelyezhető lenne bármely elszigetelt helyre. A sztori rendkívül sokrétűen átdolgozható, modernizálható, bemutatható és ettől időtálló. Ugyanúgy bele lehetne helyezni egy áram nélkül maradt XXI. századi környezetbe, ahogy a római korba. A karakterek is rendkívül rugalmasan változtathatóak lennének, mert nem a foglalkozásuk, hanem a személyiségük miatt vannak jelen. Ha valamiből csinálhatna Kenneth Branagh viszonylag könnyen egy új filmet, hát az ez az Agatha Christie regény! [Igen, láttam a Szeánsz Velencében-t is, de még keresem a szavakat...]

Maga az írónő - aki mindig roppant kritikus volt önmagával szemben - is elégedett volt alkotásával, ami már önmagában jelzi, hogy mesterműről van szó. A Tíz kicsi néger A.C. pályafutásának a legjobb korszakában íródott, egyszerűen képtelenség belekötni. A regény lezárása egészen megdöbbentő, úgy logikus, hogy az ember első olvasása során nem is gondolna a megoldásra, ellenben újraolvasva végig látja majd a nyomokat, amelyek alapján ki kellett volna találja a gyilkost. Továbbra is fenntartom, hogy a Tíz kicsi néger az egyik legragyogóbb ékkő a krimikirálynő koronaékszerén, egészen kiváló alkotás!

Az új kiadás semmi extra, egy ponyvának megfelelő minőségben látott napvilágot. A borítókép nem éppen kiemelkedő, vagy feltűnő munka, bár mivel itt nem a Néger-szigeten, hanem átnevezve, a Katona-szigeten játszódik a történet, legalább álcázószínnek jó ez a méregzöld árnyalat. Óvatos kezelés mellett talán tucat olvasást is kibírhat a fűzött kötés... A fordítás egyébként tetszett, sikerült a feszültséget nagyon jól átadni. 

Pontozás:

Kilenc és fél néger porcelánfejecske a tíz indiánból.

9.5/10 pont

moly.hu: 96% (327 csillagozás)

goodreads.com: 4.3 (1.284.566 voks!)

(2023. november 16-ai adatok szerint!)

Végezetül pár szót az alternatív címadásról! Nem szeretem, mikor egy már meggyökeresedett címet/művet holmi politikai korrektség kedvéért átírnak. Tény, hogy a Tíz kicsi néger az USA-ban már eredetileg is Mert többen nincsenek címen hódított 1940-ben, így akár validnak nevezhető az érv, hogy csak az lett lefordítva ebben az esetben. Viszont ha a "néger" szócskát katonákra cseréljük, a Néger-szigetet meg Katona-szigetre, azzal mit is nyerünk itt a Kárpát-medencében? Semmit. Ellenben igenis, veszítünk! Miért jobb, ha magyarul maradunk az eredeti brit címnél? 

1. Mert maradunk az eredeti címnél. Mégiscsak ezt adta neki Agatha Christie 1939-ben... 

2. Korjellemző egzotikumot ad a regénynek. Ilyen volt a kor, amiben íródott. Egy misztikus nevű szigeten egyébként sokkal furcsább dolgok történhetnek, mint egy szimpla Katona-szigeten.  

3. Nálunk nem nagyon van, aki megsértődhetne rá, mert rabszolgaság sem volt, és a szónak sincs olyan pejoratív jelentése, mint az Egyesült Államokban. 

4. Ez messze a legsúlyosabb érv! Az amerikai címadás egyszerűen árulkodik a történet végéről, lelövi a poént! Miközben izgulnunk kellene, ki marad életben, a cím voltaképpen elárulja a végkifejletet!  

5. Ha már semmiképpen nem használjuk a Tíz kicsi négert, akkor én inkább a harmadik alternatív angol címre, a Tíz kicsi indiánra voksoltam volna, az indián szónak nálunk végképpen nincs semmi negatív jelentése.

Jegyzetek:

[1] Lásd: The Ten Cent "Ten Little Injuns" Songster. New York, 1869. No. 8.