2014. november 27., csütörtök

Könyvajánló: Lebor és a leborult bili: Budapest protokoll

Egy újabb régi könyvajánló előráncigálása egykori feledésbe merült könyves blogomból.
Eredeti megjelenés: 2013.III.10.

Adam Lebor: Budapest protokoll

Bp.: Agave, 2010.


A történet

Hogy micsoda az a Budapest protokoll, amely a kötet címét adta? Nem fogják kitalálni! Ez bizony az a titkos projekt, amely Budapesten 1944-ben tervelődött ki svájci bankárok, náci katonák és német gyárosok által a Harmadik birodalom átmentésére. Ezek a látnokok, akik az interneten keresztül akarják manipulálni az embereket a demokrácia látszólagos fenntartásával, igazi zsenik. Biztos, hiszen 1944-ben kitervelni az internet (sic!) felhasználását, igencsak korszerű lett volna…
Szóval ez a titkos náci-kapitalista csoport az EU-n keresztül akarja uralma alá vonni Európát, sőt az Eurót is ők találták ki. Ezt egy Magyarországon dolgozó újságírók csapata és szövetségeseik próbálják megakadályozni..

A regény egy történeti bevezetéssel indul, ahol főhősünk az újságíró Farkas Alex nagyapja Mihály zsidóként álnévvel bejáratos a nácik főhadiszállására, mikor éppen az ominózus tervet szövögetik 1944. november elején. 

Itt ennél a fejezetnél nézzünk pár Lebor állítást:

1. Szerinte a várost az oroszok már tüzérséggel bombázzák. Ez meglepő lenne, tekintetbe véve, hogy ekkor a szovjetek még éppen csak hogy elérik Szolnokot (XI.4.) és lassan közelednek Budapest felé. Közismert, hogy a városba először majd csak december 24-én este, teljesen váratlanul és nyugatról hatolnak be az első szovjet felderítők. 
Lebort mindez természetesen nem zavarja, sőt így ír: „Az oroszok bekerítették a várost. Amint hallja, nincsenek híján gránátoknak… Az oroszok házról házra, szobáról szobára foglalják el a várost”. A bekerítés még későbbi, a nagy szakértő Lebor ennek igazán utánajárhatott volna, a pesti belváros házról házra történő bevétele meg majd 1945. januárjában következik csak be.

2. Érdemes ezt szó szerint idézni: „A németek számára a zsidók megölése üzlet volt. Magyar náci szövetségeseiknek, a nyilaskereszteseknek viszont olyan élvezet, ami egyre csak fokozódott, ahogy az oroszok folyamatosan előretörtek.”
Hát hadd ne mondjam, milyen állítás ez… Eleve miért fokozná a gyilkosság örömét az, hogy közben elfoglalják az illető országát egy olyan szörnyállam csapatai, akik nem bántak túl kedvesen sem Magyarország értékeivel, sem a nőkkel? Egyébként egy SS tábornokkal azt is elmondatja, hogy szerinte mi magyarok vagyunk a hibásak azért, hogy a szovjeteket nem tudták megállítani, mert a magyarok részegesek és zsidókat gyilkolnak ahelyett, hogy harcolnának a „keleti szektorban”… Egyébként is „Keleti szektor”? Szegény szerzőnk bizonyára túl sok amerikai filmet nézett. 

És ez még csak az első hét oldal! Szegény én...

Eleve német és svájci vezetők miért az ostromlott Budapesten tárgyalnának, mikor a birodalom nagy része még sok száz kilométerre a fronttól, Svájc meg semleges?
A szerzőnek meggyőződése, hogy Magyarországon mindent kenőpénzzel lehet elintézni – na jó, ez nagyjából stimmel - és minden ház ma is rendszerváltás előtti felszereléssel bír. Úgy látszik az országunkról szerzett ismeretei leginkább a budapesti éjszakai mulatókhoz kapcsolhatóak.

Adam Lebor fejében úgy tűnik Magyarországon nagyjából húszan élnek, mert a történet szereplőit olyankor is összeköti valami múltbéli sérelem, amikor az teljesen indokolatlan. Például az egyik újságírónőnek, Natasának a testvérét (aki egyébként mostohatestvére, mert szülei örökbe fogadták és természetesen cigány, pardon roma) korábban autóval részegen elütötte a csúnya "duplahun" Hunfalvi Attila magyar miniszterelnök, de megúszta bárminemű felelősségre vonás nélkül. Néha én is szörnyűnek találom a magyar állapotokat, de azért azt elég nehéz elképzelnem, hogy egy ilyen ügyet úgy eltussoljanak, hogy ugyanannak az újságírónak a munkatársa se tud róla… Hát mit csinált Natasa, nem akarta, hogy testvére meggyilkolója börtönbe kerüljön?
Minden tizedik oldalon megjegyzi, hogy ezt vagy azt az épületet is elvették az ominózus zsidó családtól, mivel az is az övék volt. Azt sosem jegyzi meg, hogy hány magyar családtól vettek el ugyanígy ingatlanokat, az úgy látszik nem érdekli… és mikor szereplőink Kassánál járnak, nem írja meg, hogy az meg a mienk volt.
Ugyanaz a kettős mérce libben elénk, ami olyannyira jellemző egyes körökben. A náci velejéig romlott, míg a „szovjetek…követtek el hibákat”. Ha sok millió ember megölése, magyar szempontból pedig egy ország tönkretétele, szellemi megmételyezése, százezrek elüldözése és sokak meggyilkolása hibának minősül, akkor tényleg „hiba” volt. Egyébként is, ha egy zsidó tisztelheti a szovjeteket, amiért azok felszabadították a gettóból, akkor egy lett is tisztelheti Hitlert, amiért megszabadította 1941 nyarán Sztálintól? 

A legszebb az, hogy amit mi itthon tapasztalunk, hogy külföldiek vásárolják fel az ország minden stratégiai ágazatát, ráfogja a „nácikra”. Például Hunfalvy privatizálja az állami magyar tévét a németeknek. Ilyeneket mifelénk nem a nacionalisták szoktak elkövetni…
Aztán ott a gyógyszergyári kísérlet a cigányok kiirtására  Czigex nevű gyógyszer által. Ezt miért próbálgatják ki közvetlenül a választás előtt? Hogy kiderüljön? Nem lett volna tisztább és logikusabb a győzelem után?
Vagy újabb logikai bukfenc: betörnek egy rendőrség által lepecsételt bűnügyi helyszínre a főhősök. Hogy ne vegyék észre, azt, hogy járt benn valaki, nyomtatnak egy ugyanolyan pecsétet, viszont benn feltörik az íróasztal fiókjait, sőt felveszik a telefont… Biztos nem tűnik fel, hogy jártak itt, de a pecsét az fontos… Mentségére szóljon, hogy ezt a hibát a szerző maga is észrevette, de ahelyett, hogy kihagyta volna az egész felesleges történést, benne maradt, mondván a főhős hülye. Egyébként tényleg az, a végén a nagy leszámolás során ő kéri, hogy álcában bemehessen a nácik új gyűlésére, mint pincér, ahelyett, hogy beküldtek volna egy jól képzett titkosügynököt…
A cigányokról alkotott idealizált kép köszönőviszonyban sincs a valósággal. Szerinte az újságírók a Kassa melletti kis cigánytelepen biztonságban vannak, mert oda nem mennek be rendőrök!? Ez a biztonság? Inkább pont nem. Aztán leír egy fasiszta támadást a cigányok lakta ház ellen: 12 éves kis „nácika” molotov-koktélt dobott rá, ám az a fémajtóról visszapattant (ezek a nácik még hülyék is) így ők égtek meg. Ja, a 12 éves korban elkövetett bűnözés szintén a szélsőjobbhoz köthető… Viszont azon mosolyog, hogy a cigány jogvédő 3 éve nem fizet autópálya-díjat... Ők bűnözhetnek, mert az menő.
Aztán miért van az, hogy Lebor leírja, milyen szörnyű körülmények közt él a kisebbség Szlovákiában, majd a házigazda roma előhúz egy Johnny Walker Red Label Whiskeyt. Hát logikus ez???

Lehetne sorolni a kérdéseket:

- Miért rejtegeti és másolja le több példányban nagyapja naplóját Alex, mikor nincs benne semmi?
- Miért az a terrorszervezet neve, hogy Bevándorlók Felszabadítási Hadserege? Felszabadítani megszállt területeket szokás, ők mit szabadítanak fel?
- Miért hívja a muszlim Alexhez beszélve mámzernek, azaz fattyúnak a magyarokat?
- Miért írja azt Lebor, hogy a csendőrség nem elszámoltatható, félkatonai milícia?
- Miért írja fel a főszereplő az események átgondolása során a fontos helyszínek közé Auschwitzot, amikor a könyvnek egy kis része sem játszódik ott?
- Honnan tudtak a nácik 1944-ben arról, hogy majd az internet szerzi meg a világuralmat nekik? „A kibertér – a végső Lebensraum”
- Miért írja azt, hogy a Pannonia brigád a cigányokkal szemben a huszárruhát veszi fel egyenruhaként, mert az pszichológiai hatást fejt ki a cigányokra? Netán voltak cigány-huszár háborúk?
- Miért gondolja, hogy a huszárruha fekete? Mert nem az.
- Miért mosdatja a kommunista Lubbe-t a Reichstag felgyújtása alól, mikor a történészek zöme mára tényként kezeli?
- Miért gondolja, hogy egy nacionalista magyar vezetés kiállítást szervezne Tisonak és Antonescunak?

Egyébként Lebor minden történelmi szörnyűséget a nácikra ken: Boszniai háború (!!!), terrorizmus, infláció, a bankok hatalma, a kapitalizmus, a nacionalizmus, iraki háború, unsoweiter…

A karakterek

A karakterek szörnyűek. Minden pozitív szereplő külföldi, vagy zsidó, vagy cigány vagy leszbi, vagy muszlim. Magyar véletlen sem. A magyar szereplők nevei ilyenek: Alex, Kitti, Natasa (ő félszlovák és egyszer csak a történet közepétől a magyaroknak is szlovákul kezd el köszönni!?).

Ezzel szemben a gonoszoknak olyan szép neve van, mint Hunfalvi Attila. Ja, minden ősmagyar és „hunkodás” egyenlő fasizmus! Szegény Hunfalvi Attila meg még ráadásul duplán hun…
Hun = fasiszta, falvi = vidéki paraszt, Attila = hun = fasiszta.
Egyébként még ő az a szereplő, akinek a karakterében van némi árnyalás, mert végül hősi halált hal a cigányság ügyéért. Bár ez a hősi halál az addig felépített jellemétől olyan idegen, mint hawaii-i hula táncostól a szmoking.
Az egyetlen úgy-ahogy felépített antagonistáról a végén kiderül, hogy stróman, ellenben a főgonosszal nem találkozunk az utolsó 20 oldalig, ott is csak a neve szerepel szinte.

Lebor állítólag a kirekesztés és előítéletek ellen küzd, de maga is tele van velük:

Számára a németség már eleve bűn. Elvégre egyik pozitív hőse úgy beszél, hogy miként lehet egy német az EU pénzügyi vezetője!? Majd mikor Szlovákiába rándulnak át oknyomozó riportereink, egy cigány asszony megjegyzi a főszereplőnek, hogy jól választott magának párt, mert az tud lovári nyelven. Ergo: aki tud cigányul: jó. Aki nem tud: rossz.
Eleve minden negatív szereplő nem túl meglepő módon azon országokból kerül ki, akik a II. világháborúban Németországgal voltak. Az nyilván fel sem merült benne, hogy nem ok nélkül álltak ott. Biztos rasszizmusból, gazdasági és politikai okok aligha jöhetnek szóba.
Ráadásul ugyanarról a szereplőről képes összevissza beszélni. Farkas Miklós például az egyik oldalon leírja, hogy sohasem lépett be egy pártba sem, pár oldallal később, meg hogy ő volt a leghíresebb ellenzéki…
Farkas Miklós identitásáról is támadhatnak kétségeink. Össze-vissza beszél: a „mi” nála hol a zsidókat, hol a magyarokat jelenti:
„Mit tettünk mi ezekkel a magyarokkal, amitől ennyire megutáltak minket?”, hiszen csupa jót tettek, nyilván nekik nem érte meg itt élni, csak jótékonykodtak. Majd jön egy sirám, hogy nem a németek a felelősek a magyar zsidók deportálásáért (dehogynem, ha nem szállnak meg minket, nem történik meg), hanem a magyarok. Utána viszont magyar lesz: „Még a románok is átálltak a másik oldalra. De mi nem. Nem, nekünk új kormányunk alakult az igazhitűekből, akik még a náciknál is rosszabbak: a nyilaskeresztesek, akik élvezetből gyilkolnak minket.”
Azon túl, hogy egy térkép alapján el lehet mondani, miért tudtak átállni a románok és mi miért nem, igazán tudhatná a Magyarország-szakértő, hogy a nyilas kormány nem úgy alakult, hanem a németek tukmálták a torkunkba Horthy sikertelen átállási kísérlete után. Egyébként is Farkas a naplójában ujjong az amerikai bombázásokat hallva, majd megfeddi a magyarokat, miért nem lázadnak fel, miért nem állnak ellen a németeknek! Ja, és ő miért nem? Leírja: „Élni akarok.” Tehát más haljon meg, mentsen meg, de te nem kockáztatsz? Igazán következetes az író.


Egyáltalán miért jelent meg Magyarországon egy ilyen kötet? Ki volt a célközönség? Vagy a kiadó azt akarta elérni, hogy mi magyarok utáljuk meg magunkat? Minek, ezt tesszük évtizedek óta… Olyan propagandaszaga van, mintha az Antant franciaországi főparancsnoksága adta volna ki, 1915-ben. Egy valamire azért jó. Megtudjuk, hogy egyes nyugati értelmiségiek mit képzelnek rólunk. És ez elég lehangoló.
Nem fogok "Lebor"-ulni az író nagysága előtt, a kevés helyesírási hiba és az aránylag szép külcsín miatt kap egy hármast.

Osztályzat: 3/10

2014. november 22., szombat

Az állítólagos mongol-magyar szövetség kísérlete ás a mongol világszemlélet


Széles körben tartja magát a hit, hogy a mongolok a „Tatárjárás” kezdete előtt IV. Bélának szövetséget ajánlottak.
Még olyan nevesnek számító – és sok szempontból nagyon hasznos tevékenységet folytató - szkíta népekkel foglalkozó történész, mint Obrusánszky Borbála elfogadja, hogy Batu kán nem hódítani jött, hanem először szövetséget keresett a magyarokkal.[1] Állítása szerint a Habsburg történetírás „érdeme”, hogy mindenki azt hiszi, hogy pusztítani és rombolni jöttek. Ez azonban badarság. A XIII. századi Kézai Simont és a Képes krónikát (egyszerűsítve a XIV. századi krónikakompozíciót) aligha a Habsburgok íratták:
„..az ő [=IV. Béla] uralkodásának napjaiban a mongolok, vagyis tatárok három oldalról behatoltak Magyarországra, ötszázezer fegyveressel, s ráadásul még negyvenezer századossal és tizedessel. Az említett király a Sajónál szállt szembe velük, s az Úr 1241. évében vereséget szenvedett tőlük.”[2] 
– írja Kézai, s írásában nyoma sincs annak, hogy Bélát szövetkezésre kérték volna fel.

A Képes krónika szinte teljesen azonosan fogalmaz: 
„Az Úr ezerkétszáznegyvenedik[3] évében, Béla uralkodása alatt a mongolok, vagyis a tatárok ötszázezer fegyveressel megrohanták Hungariát. Béla király a Seo folyó mellett megütközött velük, és legyőzték őt.”[4]
A magyar krónikák tehát nem tudnak mongol szövetségkérésről, igaz azt sem írják, hogy hódítani jöttek. Bár ez utóbbi elég logikusan következik egy ekkora hadsereg betöréséből. Obrusánszky legalább nem hamisítja meg az egyetlen fennmaradt magyar királyhoz küldött mongol levelet, mert sajnos korábban volt olyan általam látott honlap, ahol az eredeti levél végéhez odabiggyesztettek néhány valójában nem létező mondatot. Az eredeti levél ugyanis, amely Julianus barát második útjáról készült jelentésében maradt fenn, így hangzik:
„Én, a Kán*, az égi király küldötte, akinek hatalom adatott a földön a nekem meghódolókat felemelni és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midőn már harmincadik ízben küldöttem követeket* hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeidet és válaszlevelet sem küldesz nekem. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat; mégis jobb és üdvösebb volna neked, ha önként behódolnál nekem! Megtudtam ezenfelül, hogy kun szolgáimat oltalmad alatt tartod. Ezért utasítlak téged, hogy ezeket a jövőben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakol, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni kezeim közül?”[5]

A tatárok IV. Bélát üldözik
(Képes krónika)

Obrusánszky azt emelte ki a levélből, hogy Batu már harmincszor küldött levelet Bélához, az mégsem válaszolt. Ez valóban érdekes. Ugyanakkor a kor viszonyai között a 30 elküldött levél aligha tűnik túl reálisnak. 1237. közepén, mikor Julianus kézbe kapta az ominózus levelet, Batu serege még alig lépte át a Volgát, hogy megkezdje az orosz államok elleni hadjáratát. A nyugati hadjáratot eldöntő mongol kurultajt 1235-ben történt, ezután indult meg a kilenc dzsingiszida herceget felvonultató óriási haderő felvonulása Európa ellen. Az időpontokat nézve ez azt jelentené, hogy Batu 1236-1237 szűk 18 hónapja alatt 30 levelet küldött volna a magyar királynak, azaz havonta csaknem kettőt. Hihető ez a korabeli közlekedési viszonyok között a Volgától Budáig? Ha igent mondunk, azt jelentené, hogy Batu első levele után már 2-3 héttel választ várt Bélától. Ezt nyugodtan képtelenségnek kell tartani. Így igazat kell adnunk azon történészeknek, akik a harmincas számot pusztán költői túlzásnak tartják, semmint realitásnak. A XIII. század közepén nem fordultak meg a követek Magyarország és a Volga között 3 hét alatt, pláne úgy, hogy a két ország között még hódolatlan orosz államok fekszenek. Úgyhogy Obrusánszky álláspontját, aki hitelt ad a harminc elküldött levélnek, nem támogathatjuk.
Úgyhogy a harminc levél, mint bizonyíték a szövetségre, megdőlt. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy harminc elküldött levél – ha el is fogadnánk- önmagába nem bizonyít semmit. Főleg, mivel az utolsónak ismerjük a tartalmát, és abban semmi szövetségi ajánlat nincs. Sőt Julianus, mielőtt az említett levelet leírja, jelentésében világosan ezt mondja:
„Többen mint biztos dolgot beszélik, és a szuzdali fejedelem élőszóval megüzente általam Magyarország királyának, hogy a tatárok éjjel-nappal tanácskoznak afelett, hogy miképpen győzhetnék le és keríthetnék hatalmukba a keresztény Magyarországot. Állítólag tervbe vették, hogy továbbnyomulnának, és elfoglalnák Rómát és a Rómán túli területet.”[6]

Emellett rendelkezésünkre állnak más források is, amelyek jelzik, hogy a mongolok semmi mást nem tűrtek el más államoktól, pusztán az alávetést. Álljon itt Hülegü kán[7] levele, melyet Kutuz mameluk szultánhoz küldött Kairóba 1260-ban:
„A keleti és nyugati királyok királyától, a nagy kántól. Kutuzhoz,[8] a mamelukhoz,[9] hogy megmeneküljön és elkerülje kardunkat. Gondold meg, mi történt más országokkal és add át nekünk [a tiedet]. Hallottad, miként hódítottunk a hatalmas birodalmat és tisztítottuk meg a rendetlenségtől, amely megrontotta.  Nagy területeket hódítottunk meg, minden népet lemészároltunk. Nem tudsz elmenekülni hadseregünk terrorja elől. Hová tudnál menekülni? Milyen úton tudsz elkerülni minket? Lovaink gyorsak, nyilaink hegyesek, kardjaink, mint a villám, szívünk kemény, akár a hegyek, katonáink száma, mint a homoké. Erődítmények nem tarthatnak fel, hadseregek nem állíthatnak meg minket. Hiába imádkoztok Istenetekhez ellenünk. Könny nem hat meg, siránkozás nem érint meg minket. Csak az lesz biztonságban, aki könyörög a védelmünkért. Sietve válaszolj, mielőtt a háború tüze fellobban. Ha ellenálltok, a legszörnyűbb katasztrófát szenveditek el. Szétzúzzuk mecseteiteket, felfedjük Istenetek gyengeségét, megöljük mind a gyermekeket, mind az időseket. Jelenleg te vagy az egyetlen ellenség, aki ellen felvonulunk. ”[10]

A mongolok Kijevet ostromolják 1240-ban
(muszlim krónika)

Nyilván nem véletlen, ha hasonlóságot érzünk a magyar királynak és az egyiptomi szultánnak küldött levelek hangvételében. A mongol kánok csak a behódolást ismerték, szövetségeket csak akkor kötöttek, ha pillanatnyi érdekeiket szolgálták. 1222-ben mikor a mongol sereg áttört a Kaukázuson Perzsia felől, ott szembetalálták magukat az alán-kun szövetség seregével. Ekkor a mongol fővezér követekkel megüzente a kunoknak, hogy őket testvéreknek tartják, menjenek haza. A kunok bedőltek, így a magukra maradt alánokat megsemmisítette a mongol túlerő, majd a kunok ellen fordultak. Ugyanígy jártak a keleti hazájukban élő Volga-menti magyarok, akikkel eleinte szintén szövetkeztek a tatárok, majd megsemmisítették őket.
Azt kell mondanunk, hogy IV. Béla nagyon jól tette volna, ha a tatárok szövetségét elutasítja, ám jelen tudásunk szerint ilyen kérés soha nem is érkezett, ahogy azt már Szentesi Zöldi László már egyszer megírta.[11]
Egyébként érdemes beiktatni egy harmadik káni levelet, amelyet Güjük nagykán írt IV. Ince pápához 1246-ban. Hangvétele hasonló:
„Az örök Ég erejéből, az egész nagy nép tenger [nagyságú] kánja. Parancsunk: Ez egy parancs, amely a nagy pápának küldetett, hogy ezt megismerje és megértse. Tanácsot tartván a kerel országaiban,[12] kérést küldtetek a meghódolás ügyében, melyet követeitektől meghallgattunk.
Ha ti saját szavaitok szerint cselekedtek, úgy te, aki a Nagy Pápa vagy, a királyokkal együtt személyesen kell hozzánk jönnöd hódolatra, és akkor a jasza törvényét[13] tudomásotokra fogjuk hozni.
Más. Azt mondtátok, hogy ha megkeresztelkednék, az helyes volna; ezt te magad hoztad tudomásomra, és egy [ilyen] kérést küldtél hozzám. Ezt a kérésedet nem értettük meg. Más. Ezeket a szavakat [üzenetet] intézted hozzám: „Elfoglaltátok a magyarok és a keresztények minden földjét; efelett csodálkozom. Mondjátok meg, hogy mi volt a bűnük?" Ezen szavaidat sem értettük meg. Dzsingisz kán és a Kagán* Isten parancsát küldték, hogy megértsék, de ezek Isten parancsának nem engedelmeskedtek. Sőt ezek, akikről szólsz, nagy tanácskozást tartottak[?], fennhéjázóknak mutatkoztak, és követeinket megölték. Ezekben az országokban az örök Isten ölte meg és semmisítette meg az embereket. Hogyan tudna valaki maga erejéből ölni, hogyan tudna [országot] foglalni, ha nem az Isten parancsára?
És ha te azt mondod: „Keresztény vagyok, az Istent imádom, megvetem [a többieket]”, hogy tudod, hogy Isten kinek bocsát meg és kivel szemben igazán könyörületes; hogyan tudod ezt te, aki ilyen szavakat mondasz? Isten erejéből nekünk adatott minden birodalom napkelettől napnyugatig. És hogyan tudna valaki Isten parancsa nélkül bármit cselekedni? S most őszinte szívből ezt kell mondanotok: „Alattvalóitok leszünk, és nektek szenteljük erőnket.” Te pedig személyesen, minden királyok élén, együttesen, kivétel nélkül, gyere szolgálatunkra és hódolatunkra. Akkor majd el fogjuk ismerni meghódolásotokat. De ha Isten parancsának nem engedelmeskedtek, és parancsunknak ellenszegültök, akkor ellenségnek foglak tekinteni benneteket. Ezt hozzuk tudomásotokra. Ha ellenszegültök, Isten tudja, amit mi tudunk! A 644. évben, a második dzsumada végén.
Az örök Ég erejéből a nagy mongol nép tenger [nagy] kánjának parancsa. Ha [e parancs] a meghódolt és lázadásban levő népekhez jut, tiszteljék és féljék!”[14]

Ez a levél ismét elvezet minket a mongol lélek mélyére. A pápának is akkor ígér kegyelmet, ha személyesen elmegy hozzá Karakorumba, ami potom 7500 kilométer. Amikor a pápa megkérdezi, miért pusztította Magyarországot, a kán a kérdést még csak nem is érti. Azért mert megteheti, ők Isten (Tengri) küldöttei. Megjegyzés rovatba, a levél jelzi, hogy a magyarok ellen nem volt semmi mongol-nyugat-európai összefogás, sőt a pápa a maga módját védeni akarta őseinket. Egyedül az 1260-as évektől és csak Szíriában alakul ki egy keresztény-mongol szövetség, de ott is a mamelukok és a muszlimok ellen. De ez már lassan a mongol utódállamok kora lesz.
A mongol szövetség ígérete ugyanolyan lázálom, mint a törökök állítólagos „szulejmáni” ajánlata. Sajnos semmi alapja nincs. A testvérnépek közötti nem létező általános egyetértést pedig mi sem cáfolja jobban, mint az a tény, hogy Dzsingisz kán első nagy tette volt a mongolokkal rokon tatár törzs megsemmisítése 1202-ben.

Jegyzetek:


[1] Lásd: http://www.hungarianambiance.com/2011/02/obrusanszky-borbala-batu-harminc-levele.html A cikk eredetileg a Barikád című folyóiratban jelent meg. Sajnos az írás egészen elképesztő történelmi hibákkal terhes. Például a valóban magyarok ellen soksorosan bűnös Babenberg (harcias) Frigyesről írja: „csapataival folyamatosan bőszítette a magyar határ közelében állomásozó mongol őrséget”. Ezt Ausztriából fogalmam sincs miként tehette volna meg, és Frigyes egyetlen mongolok elleni harca Pest alatt ment végbe, mikor azok már behatoltak a Magyar királyság területére. Más kérdés, hogy Kötöny kun fejedelem halála egyes információk szerint részben hozzá köthető.
[2] Kézai Simon: A magyarok cselekedetei, 72. ford.: Bollók János. Általam használt kiadás: Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. In: Anonymus: Magyarok cselekedetei. Bp.: Osiris, 1999.
[3] Középkori krónikáink sokszor bizonytalanok a Tatárjárás időpontjában, jelen esetben téved a Képes krónika, hiszen IV. Béla fennmaradt 1241-es leveleiből egyértelműen kiderül, hogy a mongol haderő betörése 1241-ben történt meg. Érdekesség, hogy a tatár uralmat hazánkban a legtöbbször 3 év hosszúra teszik, holott az csak egy évig tartott. 
[4] Képes krónika, 176-177. Fordította: Bellus Ibolya. Használt kiadás: Képes krónika. Bp.: Európa, 1986.
[5] In: Julianusz barát és a Napkelet felfedezése. Vál.: Györffy György. Bp.: Neumann, 2002. Elektronikus kiadása: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/. A idézett levél fordítása Györffy György műve. Letöltve: 2014. november 22.
[6] U.o.
[7] Hülegü kán, a Perzsiában uralkodó Ilkán birodalom megalapítója, Dzsingisz kán unokája. Ő foglalja el és rombolja porig Bagdadot 1258-ban.
[8] Al-Muzaffar Kutuz, egyiptomi szultán (ur. 1259-1260). Ajn Dzsalútnál hadvezére Bajbarsz legyőzi a Hülegü kán elvonulása alatt Szíriában maradt mongolokat 1260. szeptember 3-án. Tábornoka, Bajbarsz még ez év október 24-én megöli, és maga lesz a szultán.
[9] A mamelukok különböző török etnikumú rabszolgák (sokszor kunok) voltak, akiket az egyiptomi uralkodók hoztak egyiőptomba, sokszor katonai szolgálatra. Ezek aztán a XIII. század közepén átvették az uralmat és megalapították a Mameluk-birodalmat.
[10] Idézi: Tschanz, David W.: Ain Jalut. Online: http://www.saudiaramcoworld.com/issue/200704/history.s.hinge.ain.jalut.htm Letöltve: 2014. november 22.
[12] A magyar király szó torzításából származó szó, a „kerel országai” kifejezés rendszerint a Magyar kirűályságot jelenti, Itt azonban jelentése a Német-római birodalom. 
[13] Dzsingisz kán törvényeinek gyűjteménye.
[14] Göjök kán levele IV. Incéhez. In: Julianus barát és a Napkelet felfedezése. Fordította: Györffy György. Online: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/julianus0018.html Letöltve: 2014. november 22.

2014. november 9., vasárnap

Magyarok Hitler szemében - Válogatás az Asztali beszélgetésekből

Még a keddi Horthy-előadáshoz mazsoláztam ki Hitler úgynevezett „Asztali beszélgetések” című beszédgyűjteményéből a magyarokra vonatkozó részleteket, melyeket most közlök. Az angol kiadásból (Table Talk) „beszélgetések” kifejezés tulajdonképpen nem olyan jó, mint a német „Monologe” azaz monológok fogalom, mert sokkal inkább magányos filozofálgatásokat fed le, mintsem tényleges beszélgetéseket. Hitler ebédnél, de leginkább éjjelente társaságát rendszerint ezzel a „One man show”-val szórakoztatta, melyekről nem tudta, hogy környezetében jegyzetek készülnek.
A beszélgetések sokkal érdekesebbek, mint a nyilvánosságnak szánt Mein Kampf (amely dögunalmas), sokat foglalkozik többek között Magyarországgal is. Az alábbi válogatás ezeket szedi össze, bemutatva, hogy Hitler milyennek látta a magyarokat és milyen tervei voltak velünk.

Magyar kiadása: Adolf Hitler: Asztali beszélgetések : Monológok a vezéri főhadiszálláson, 1941-1944. Bp.: Ármádia, 1999.

A jelen fordítás az interneten elérhető angolból készült:


Hitler szórakoztat... (Hugo Jaeger fényképe)
A kép jobb szélén Hitler orvosa, Theodor Morell,
a hölgy Gertrud Deetz, Albert Forster danzigi gauleiter felesége. 

1941. szeptember 17. este és szeptember 17-18. éjjel
„Még Magyarországra sem lehet exportálni a nemzetiszocializmust. A magyar tömegek ugyanolyan lusták, mint az oroszok. Természetük a sztyeppe emberéé. Ebből a szempontból Horthynak igaza van, hogy meghagyta a nagybirtokos rendszert, nélküle a termelés gyorsan lecsökkenne.” (p. 33.)

1941. november 5. este
„Szociális szempontból nézve az Új Európa legbetegebb közössége: az első Magyarország, aztán jön Olaszország. ” (p. 117.)

1942. január 4-5. éjjel
„A magyarok jó segítséget jelentenek számunkra. Kellő keménységgel nagyon hasznosak számunkra.” (p. 180.)

1942. január 18. este
„Szilárd politikai alap nélkül nem lehet rendezni sem az utódlás kérdését, sem garantálni az állami közigazgatás működését. Ebből a szempontból a románok hátrányban vannak a magyarokkal szemben. A magyar állam ereje a parlament. Számunkra ez elviselhetetlen lenne, de övék a végrehajtó hatalom, amely gyakorlatilag független.” (p. 223.)

1942. február 17. éjjel
„Meg kell említeni a magyar mágnások vendégszeretetét. Saját birtokukon akár hetven vendéget is szoktak fogadni egyszerre. A borok jobbak, mint Ausztriában, de a vidéki házaik nem olyan szépek. A legtöbb esetben ezek a nemesek fényűzően éltek Párizsban, vagy a Cote d’Azur szerencsejáték-paradicsomaiban.  Egyiküknek, Eszterházynak nagy érdeme, hogy Haydnnak nem egy közösségi sírban végezte, mint Mozart a zene hazájában, Bécsben.” (p. 315.)

1942. február 26. este
„A magyarok jobban kormányzottak, mint a románok. Milyen kár, hogy nem lehet a horvátokat felszerelni a románok helyett! A magyarok vadul nacionalisták. Ők rendkívüli gyorsasággal asszimilálják a németeket, és tudják, miként válasszák ki a legjobbjaikat képviseletükre.  Mi nem fogjuk tudni megőrizni a német kisebbséget Magyarországon, kivéve, ha át nem vesszük annak irányítását, egyébként ki kell telepítenünk a kisebbségeinket Magyarországról.
Eltekintve az erdélyi németségtől a magyarországi német kisebbség folyamatosan degenerálódik. Erre akkor jöttem rá, mikor láttam a delegációjukat elvonult előttem Nürnbergben. Az oroszországi kolonizációs terveinkben találunk helyet ezeknek a kisebbségeknek.
Nyilvánvaló, ha a Dunát német folyóvá akarjuk tenni, más politikát kell folytatnunk. Ebben az esetben az összes kisebbségi németet a Balkánról a folyó partjára kell telepíteni. Köteleznénk a németeket például a Bánátba, ahol a föld nagyon termékeny. Egyértelmű, hogy a magyarok és a románok soha nem jutnak egyetértésre, még ha a németeket közös ellenségnek is tartják.” (p. 338-339.)

Berlin, 1942. április 28. ebéd
Budapest messze a legszebb város a Dunán. De eltökélt szándékom, hogy Linzt olyan német várossá teszem, amely felülmúlja azt, és ezáltal bizonyítja, hogy művészi értelemben a németek jobbak, mint a magyarok. Nem csupán a folyóparton épülnek gyönyörű épületek, hanem azt akarom, hogy a lakóházak is példaképek legyenek a maguk nemében. A Duna egyik partján egy nagy szálloda lesz, fenntartva a „Kraft durch Freude”[i] szervezet számára, a kormányzati épületeket Giesler professzor [ii]tervezi, a pártházat Fick[iii] építész tervezi, és lesz még épülete a Hadsereg Főparancsnokságnak, Olimpiai stadion és sok egyéb dolog. Ami a hidakat illeti, Budapesttel ellentétben egy függőhíd lesz Linzben. A szemközti parton ellentétben az egyházi ál-tudományossággal[iv] egy obszervatórium lesz amely bemutatja a három nagy kozmológiai felfogást: Ptolemaioszét, Kopernikuszét és Hörbingerét[v]. A kupolában egy planetárium lesz, amely a tudásra szomjazó látogatókat szolgálja ki, de a tudományos kutatást is. A belső díszítést Troost professzor[vi] gondolatai inspirálják majd. […]
Továbbá, csak a magyarok bosszantására, mindent meg kell tenni, hogy hozzáadjunk Bécs szépségeihez. Mi majd a saját pénzével fizetünk a magyaroknak, amikor vége a háborúnak, amiért mindig és azonnal kihasználják a körülményeket, hogy velünk kapartassák ki a gesztenyét a tűzből. (p. 445-446.)

1942. június 7. dél
Kállay, Magyarország új miniszterelnöke jött hozzám Horthy kormányzótól két „kérésecskével”, hogy először is Isten, másodsorban én magam ne nézzem bekötött szemmel a magyarok románok ellen megkezdett harcát. Magyar nézőpontból – mondta Kállay – ez a harc Ázsia ellen vívott harc, hiszen magyar szemmel a határ Ázsia és Európa között az a vonal, ahol megszűnik az ortodox egyház uralma. Elvégre csak a határ ezen oldalán álló országok vették ki részüket az európai kulturális fejlődés valamennyi nagy teljesítményéből, mint például a reformáció, a reneszánsz és hasonlók. Ez volt az oka annak, hogy Magyarország mindig is ellenséges volt Oroszországgal szemben, és ezért romlott meg az egyetértés a Harmadik Birodalommal, mikor az szövetséget kötött Oroszországgal.
Kállay ezen a ponton rámutatott arra, hogy a Tisza folyónak a magyarok számára ugyanolyan jelentőségű, mint a Rajna a németeknek. A Rajna a német szemekben német folyó; ugyanúgy a Tisza a magyaroknak nem nemzetközi határ volt, hanem nemzeti közlekedési út. Ami a belpolitikát illeti, Kállay a földtörvény reformjának szükségességét említette. Egy ilyen reformnak azonban– úgy gondolja -, a legkisebb gazdaságok megnövelésére kell szorítkoznia. Majd Kállay Horthy fiáról beszélt, aki nagy karrierista, és akiről kijelentette, hogy a keleti fronton harcoló magyar katonák nagy hősnek tekintik. Ezt könnyen el is hiszem, mert tudom, hogy apja, a kormányzó egy rendkívüli bátorságú ember. Azt kell mondjam, hogy meglátásom szerint Horthy nagyon ügyes tervet dolgozott ki. Hiszen, ha a németekért harcolva elnyeri sarkantyúját, később az utóbbiak nehezen emelhetnek kifogást, ha apja kinevezi helyettesévé, míg legvégül elnyeri a Szent Koronát. Ugyanígy Horthy magyar ellenfelei sem tehetnek kifogást, miután az ifjabbik Horthy bizonyított a bolsevizmus elleni küzdelemben. „ (p. 516-517.) 

1942. augusztus 9. ebéd
„Ha a magyarok háborúba mennek a románok ellen – hacsak nem tévedek -, Antonescu az orrukra koppint majd. Eljön a nap, amikor beigazolódik a bécsi ötlet. Tízezer bécsi kávézóban oldják meg a magyar kérdést: „Magyarország a mienk, és a berlini emberek semmit sem tudnak róla. Mi voltunk, akik felszabadítottuk a magyarokat a törökök alól, és a rend nem áll helyre Magyarországon, amíg újra fel nem szabadítjuk őket. Szóval miért nem adjátok át őket nekünk, aztán megoldjuk!”…” (p. 622-623.)

1942. augusztus 22. este
„A magyarok mindig is pózőrök voltak. A háborúban olyanok, mint a britek és a lengyelek; a háború nekik kormányzati kérdés, és azt nézi, hány szarvasmarha megy a vágóhídjukra. Mindannyian kardot viselnek, de egyik sem azzal a komoly lovagiassággal, amivel a kardot hordozni kellene.” (p. 654.)

1942. augusztus 26. este
„Európa egyszer már hasonlóan szerencsésen menekült meg. A Leignitzi csatában a magyarok – Isten tudja hogyan – megállították a mongol hordákat.[vii] Hogy a csatában elszenvedett veszteségek miatt, vagy Dzsingisz kán mongóliai halála miatt vonultak vissza, soha nem fogjuk megtudni.[viii]” (p. 662.)

1942. augusztus 28. ebéd
„Hogy a románok és a magyarok hogyan gyűlölik egymást! Horthynak megdöbbentő ötletei vannak! Mint minden magyar, ő is gyűlöli a Habsburgokat. Tárgyilagos szempontból nézve, nagy kár, hogy Horthy fiát megölték. Az ország belső stabilitása sokkal erősebben lenne biztosítva, ha túlélte volna. Az idős férfit egészsége megőrzésének fanatikus vágya élteti. Egy bikaszerű férfi, és kétségtelenül a legbátrabb ember volt az osztrák tengerészetnél. A magyar arisztokrácia vénáiban elsődlegesen német vér folyik; minden eredeti európai arisztokrácia végső soron egy nemzetközi közösség. Én nem csodálkoznék, ha Horthy megpróbálná helyreállítani a kapcsolatait Béccsel, hála a Habsburgok iránti gyűlöletének.
Az idős kor karakterisztikája, hogy remekül képes visszaemlékezni egykor történt dolgokra, de elveszíti képességét a kreatív cselekedetekre. […]
Magyarország csak az utóbbi huszonöt évben szakadt ki Ausztria-Magyarország keleti feléből, korábban mindig a birodalom részét alkotta.
A Birodalomnak [=Harmadik birodalomnak] méltó fővárost kell kapnia. Jelen pillanatban Budapest a leggyönyörűbb város a világon, az egész Német Birodalomban nincs város, amely összemérhető volna vele. A Parlament, a Citadella, a katedrális[ix] és a hidak a lenyugvó nap fényében csillogva a páratlanul a legszebb látvány a világon. Bécs is mély benyomást kelt, de nem a folyó mellett fekszik.[x] És mindezen szépségeket német építészek építették.[xi]
Megmutatja, hogy mennyire fontos egy városnak, hogy fővárossá legyen. Korábban Buda és Pest is csak parasztkunyhók gyülekezete volt.[xii] Egy évszázad alatt Budapest negyvenezer fő lakosú városból egy és negyedmilliós főváros lett. Budapest minden épülete – a városházát leszámítva – kétszer akkora, mint a neki megfelelő bécsi.” (p. 667-668.)

1942. augusztus 29. este
„… a magyarokkal is így lett volna [azaz a német kisebbség biztos kézzel vezette őket], de ők a legnyugtalanabbak. Aztán jött 1848, a magyarok fellázadtak, de a felkelést leverték – a legszerencsétlenebbül – orosz segítséggel. Mindezek ellenére, ha a magyaroknak valaki a Monarchiát említi, a legmélyebb benyomást teszi, mert a magyarok magukat tartják az egykori birodalmi nagyság utolsó túlélőinek. ” (p. 672.)

Jegyzetek:



[i] Magyarul „Erő az öröm által”, német szabadidős szervezet, amely megszervezte a német munkások üdültetését a birodalomban. Rügen szigetén mai napig láthatóak a szervezet számára létrehozott óriási szállodakomplexumok maradványai.  
[ii] Hermann Giesler (1898-1987) német építész, egyike Hitler kedvenceinek.
[iii] Roderich Fick (1886-1955), német építész, Hitler másik kedvence.
[iv] Itt alighanem a Szent István bazilikánkra céloz.
[v] Hans Hörbinger (1860-1931), osztrák mérnök és feltaláló. Új világrendszer elméletet dolgozott ki, az úgynevezett Világjég-elméletet, mely szerint a Tejút jégből áll (részben igaz). Valójában az elmélet azonban komoly tévedéseket tartalmaz. Érdekes, de Hörbinger a budapesti Láng Gépgyárban, és a földalatti vasút megépítésén is dolgozott. Ma a tudományos világ jelentéktelen „csillagásznak” tartja.
[vi] Paul Ludwig Troost (1878-1934), német építész. Ő tervezte a ma is álló Müncheni művészetek házát.
[vii] Hitler történelmi tudása ezen a helyen botlik. A leignitzi vagy legnicai csatában a mongolok a lengyel-türingiai sereggel harcoltak, sőt le is győzték azt. Nem mentett meg senkit, semmitől. Nyilvánvalóan a Sajó menti Muhinál vívott csatára gondolt, ahol a tatárok valóban komoly veszteséget szenvedtek győzelmük ellenére.
[viii] Természetesen nem Dzsingisz kán halála miatt fordultak vissza 1242-ben a mongolok, hanem talán Ögödej kán halála miatt. Dzsingisz kán a muhi csata idején már 14 éve halott volt.
[ix] A Szent István-bazilikára érti.
[x] Azaz nem fekszik a folyó mindkét oldalán olyan látványosan, mint Budapest.
[xi] Ez erős túlzás, bár kétségtelen voltak Budapesten jeles német építészek.
[xii] Ez is erős túlzás, hiszen Buda a középkor óta a Magyar Királyság fővárosa volt, pompás várral.

2014. november 8., szombat

Az elmúlt hét, könyvszalon és egyebek

Több szempontból is nehéz hetet zárok a napokban. Kedden délután 17:30-kor a Bezerédj-kastélyban tartottam előadást Horthy Miklósról. Sejtettük a kastélyosokkal, hogy olyan téma lesz, amely a szokásosnál nagyobb érdeklődésre tart majd számot, de azért erre nem számítottunk. A kiállítóterem túl kicsinek bizonyult, és azok, akik számolták, olyan 90-100 körülire saccolták az érdeklődők száma. Sajnos voltak, akik kiszorultak, ami már nem szerencsés. Tőlük elnézést, de erre még sohasem volt példa, és a nagypince más program miatt foglalt volt, így nem nyílt mód a helyszín áthelyezésére. Ha belegondolok, hogy úgy 2-3 éve az Otrantói ütközetről (pontosabban a harmadik otrantói ütközetről) tartott előadásomon a nagypincében, alig néhányan voltunk... 
Az előadásommal nem voltam ugyan maradéktalanul elégedett (hosszú is volt, talán összeszedett sem volt eléggé), de talán rossz sem volt. Külön öröm volt, hogy Bede-Fazekas Csaba és Kulcsár Béla is megtisztelt jelenlétével. Az előadáson készült fotók megtekinthetőek a Bezerédj-kastély fotói között. Köszönet a fényképekért és a filmfelvételért Stoller Lászlónak. Utóbbit igyekszem hamarosan feltölteni a youtubeos fiókom megfelelő lejátszási listájára



Szerdán rendhagyó történelemórát tartottam a Petőfi iskolában. A hetedikesek Napóleont vették, ami kedvenc témám, és ráadásul rendkívül szórakoztató. A könyvtárban később Fáczán Zsófit mintegy feleltetve még emlékezett a francia császár kedvenc ételére (hagymás sült krumpli), úgyhogy nem volt hiábavaló. 
Volt némi időm olvasgatni is azért. Az ezt megelőző blogbejegyzésben a frissen kiolvasott Rowling krimit veséztem ki, de emellett egy Chandler regénnyel is végeztem, A hugicával. Csütörtökön megvettem végre magamnak a teljes Harry Potter sorozatot, amely már nagyon hiányzott a könyvespolcról (pontosabban, mivel azok tele vannak, ideiglenesen a földről). Aztán a szokásos könyvtári teendők mellett az ember készült a hétvégi győri könyvszalonra. Ez utóbbira még érdemes kimenni, hiszen éppen ezen percekben, sőt holnap is remek programok vannak/lesznek.
Megjelent Werner Krisztina szerkesztésében a tavalyi könyvszalon beszélgetéseit bemutató, leíró Megérintő szavak 2. című kötet. Ez számomra azért is érdekes, mert benne van a tavalyi könyvszalon során Bán Jánossal készült beszélgetésem. Bán János (alias Bán Mór) annak idején nagyon jó benyomást tett rám, közlékeny és rendkívül segítőkész volt, ami rám is fért, hiszen nem szoktam efféle interjúkat levezetni, nincs benne tapasztalatom. Csak azt bánom, hogy legjobb tudomásom szerint még nincs kész a hetedik része a méltán nagy sikerű Hunyadi sorozatának. Érdemes elolvasni, mit mondott, mert jó dolgok voltak benne. A beszélgetéskötet megvásárolható a Dr. Kovács Pál megyei könyvtár könyvesstandjánál.
Pénteken aztán be is jutottam a Győri Nemzeti Színházba, ahol végigböngésztem a sok kiadó által eladandó könyvet. Most nem találtam annyi jó történelmi kiadást, mint tavaly, de azért vettem ezt-azt. Sajnálatomra az Arcanum kiadó nem volt jelen, pedig le akartam csapni fantasztikus adatbázis kiadványaikra. Kénytelen leszek Budapesten felkeresni őket. 
Este hatkor beültem Kulcsár Béla harmonikán előadott első világháborús dalválogatására, amely nagyon szép volt, felidézve a 100 éve ezekben a napokban elesett magyar vagy éppen olasz katonák arcát. 
Szóval sűrű a program, és akkor még nem meséltem az október 16-án megtörtént könyvtári vetélkedőről, amelyen a ménfőcsanaki csapat (Fáczán Zsófia, Szalay Anna, Pócs Bence, Póczik Dávid) szerintem kiválóan adta elő Agatha Christie Halála a Níluson című regényének egy kulcspontját. Nem hiszik? Nézzék meg:


Megjelent tegnap az új Hegyalja újság is, amelyben sok egyéb (például ménfőcsanakiak világháborús felmenői) mellett a Petőfis diákunkról, Léb Esztiről olvashatunk, aki nem mellesleg kiváló olvasónk. A Hegyalja kapható a kastélyban (is).
A holnapi Könyvszalonos programokat meg bátran ajánlom! Programfüzet: itt.

Jövő pénteken (azaz 14-én) Abdán várom sok szeretettel az I. világháború iránt érdeklődőket, mivel a helyi megemlékezést követően 17 órakor előadást tartok a faluházban.

2014. november 5., szerda

Könyvajánló: Hét pont a Griffendélnek - Rowling első krimije: Kakukkszó

Robert Galbraith (azaz J. K. Rowling):
Kakukkszó (The Cuckoo’s Calling)
Bp.: Gabo, 2014 p. 545



J. K. Rowling írásait epedve várja az ember, hiszen a Harry Potter sorozattal valami olyat tett le az asztalra, ami – nyugodtan kijelenthető – igazi klasszikus lett, valami olyat, amit száz év múlva is ugyanúgy olvasni fognak, mint ma, és valamit – amit lássunk be -, képtelenség lesz felülmúlnia. Mint Madáchnak Az ember tragédiája, vagy Tolkiennek A gyűrűk ura. Esélye sincs rá. Nem mintha ez baj lenne, hiszen a távolugróknál is a legnagyobb ugrást mérik, ha a többinél csak lép egyet, akkor is nyerhet. Ám szerencsére Rowlingban van még spiritusz.
A Robert Galbraith álnéven megkezdett krimisorozatának első kötete a Kakukkszó. Ebben egy éppen krónikus életösszeomlásban élő magándetektív az egyik főszereplő, Cormoran Strike, aki zűrös családi háttérrel, jelentős tartozással, egy felbomló kapcsolattal, katonai múlttal és egy bérelt irodával rendelkezik csupán. Strike alakja a regényben közepesen izgalmas, az ember úgy érzi, hogy Philip Marlowenak indult, de aztán valaki útközben letépte a tökeit. De alakja semmiképpen sem unalmas, ráadásul a hangulatteremtés - ami annyira erős volt a Harry Potterben -, most is nagyon jól sikerült. Mély empátiát keltett bennem detektívünk iránt, hiszen szegényt annyi baj marcangolja.
Másik főszereplőnk Robin Ellacot, Strike ellenpontja: fiatal nő, akit éppen eljegyeztek és szép jövő előtt áll. Nagyon érdekes ötlete Rowlingnak, hogy a két karakter alig-alig találkozik a kötetben, és az eleinte Robinra fókuszáló sztori a végére szinte teljesen Strike-ra terhelődik. Nem emlékszem, hogy hasonló megoldással találkoztam volna. Furcsa, de ez működik, sőt hihetőbbé teszi az eseményeket. Végül is a titkárnő, az titkárnő, a valóságban sem kommandózik együtt egy akcióban a nyomozóval!?
Van a regényben egy halom töltelék szereplő: becsületes megbízó, halott szupermodell, keménykezű üzletember, haldokló mama, homoszexuális fotós de akad néhány egész jó alak: mint a szétcsúszott mozisztár, könnyűvérű szöszi, vagány zsaru.  
Rowling szerencsésen elkerült néhány sablont: nem ejtenek túszul senkit, egyik főszereplőnk sem nagyon van életveszélyben a könyvvégi katarzist (ami nem sikerült túl jól) leszámítva. Kicsit zavart, hogy gyakran egy fejezeten belül is mindkét főszereplő fejébe látunk, néha nem találtam, ez vagy az most éppen ezt melyik gondolata, de lehet aznap csak túl sok könyvtári port szagoltam.
Mindent egybevetve, a bűnügy nem túl bonyolult (a tettes benne volt a két főre leszűkített gyanúsítási körömben), messze nem Agatha Christie. A párbeszédek pedig messze nem Chandler könyvbe illők. De valami sajátos báj belengi a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy a második Cormoran Strike kötet jobb lesz, mint ez (pontosabban, most láttam, hogy már angolul létezik is, és a goodreads-en lényegesen jobb osztályzatokat kap, mint a Kakukkszó), noha ez sem rossz könyv. Rowling bizonyította, hogy nem csak ifjúsági irodalomban képes jót írni (bár számomra már az Átmeneti üresedéssel megtette ez, ami szerintem méltánytalanul alábecsült, bár a témája ma már unalmas). Mindenképpen megér egy olvasást.

A regény külcsínre alapvetően szépnek mondható, a Gabo kiadó szokásos nagy formátumú, ami egyébként nem túl praktikus.

Osztályzat:
Hét pont a griffendélnek az elérhető tíz pontból.
7/10