filmajánló: GladIIátor

filmajánló:

Gladiátor II (2024)

Rendezte: Ridley Scott

2024

Korhatár: 16

Előzetesen néhány dolgot tisztáznom kell! A filmnek semmi köze a történelmi Rómához azon túl, hogy neveket kölcsönzött belőle. Sem az időpontok, sem az események nem táplálkoznak a valóságból (Numidia 300 évvel korábban elesett, ahogy Iugurtha is). A bevezető ostromjelenet egészen szürreális - élveztem, de marhaság -, Ridley Scottnak pontosan annyi fogalma van az ókori ostromgépekről (még középkori(!) trebuchet is feltűnik a képeken), mint Napóleon ágyúinak súlyáról. Tehát: semmi. A rómiak az ikonikus római döfőkarddal, a gladius-szal úgy kaszabolnak, mintha sarló lenne, a páncélok pedig semmi ellen sem védenek egészen az utolsó leszámolási jelenetig, amikor hirtelen mégis. Ha valaki a történelmi Caracalla és Geta császárokról akar megtudni valamit - a filmmel ellentétben Caracalla volt az idősebb, és nem voltak ikrek -, akkor inkább kölcsönözze ki a könyvtárból a Havas-Hegyi-Szabó-féle Római történelem című könyvet! Szögezzük le: a Gladiátor folytatásában nem tudunk meg semmit Róma valós történelméről és a néhai valódi gladiátorok sem köszönnek vissza a filmben (pl.: kiképzés, fegyverek, páncélok, testtömegindex...). Itt egyik nap elfognak a rómiak és pár napra rá máris az arénában találod magad. Innentől ezekre a bornírt dolgokra nem is utalok, nem bosszantom vele magamat, és úgy teszek, mintha semmit nem tudnék erről az antik korszakról. A Gladiátor II ugyanis inkább áltörténelmi köntösbe öltöztetett bosszúfilm. 

Nos, akkor nézzük az alkotást, mint filmet! A cím nem hazudik. Gladiátor II (értsd: KETTŐ!). Tényleg mindenből kettő van. Két gonosz császár, két Colosseumba vetett harcos, két fekete mester, két legyilkolt asszony, kétféle fura CGI állat az arénában, sőt néha két kard is két kézben. Két főszereplőnk a film elején még ellenségek, persze önhibájukon kívűl. Pedro Pascal Róma hőse Acacius tábornokként, míg Paul Mescal numida földműves, aki városát védi Hanno fedőnéven. Igazából a film nyitánya elég jól sikerült. Hangulatos zene, utalások az első részre - ilyenből bőven akad végig -, majd egy nagyszabású csatajelenet, melyben a rómiak Acatius vezetésével megostromolják az utolsó független numídiai várost. Spoiler: Igen, a város elesik, Hanno feleségét megölik, ő meg rabszolga lesz és gladiátor. Rendkívül váratlan, ugye? 

Hannoról persze hamar kiderül - meglehetősen bonyolultan -, hogy Maximus (azaz Russell Crowe) fia. Pascal és Mescal párosa elég furán működik, utálják egymást, majd Rómában pár röpke pillanat alatt - ahogy Augustus császár mondta volna: "mialatt a spárga megfő" - fordul a helyzet. Pedro Pascal könnyedén hozza a viharvert, fáradt őszülő harcost, akinek elege van az egész katonásdiból. Remek választás volt. Paul Mescal elviseléséhez viszont - nomen est omen - sok mezcal kell. Nem áll jól neki a gladiátorszerep, noha az álla kétségkívül megvan a verekedéshez. A Rómában játszódó történetszál alig pár napot vesz igénybe, mégis olyan érzelmi ingadozások vannak a Hannoból Lucius-szá váló Mescal esetében, ami képtelenség. Ez mondjuk nyilván nem az ő hibája, megírták neki. 

Üdítő, hogy nem kapunk egy készen kapott gonosztevőt, hanem ennél rafináltabb megközelítést alkalmaz a film. A két eltorzult gondolkodású uralkodó dinamikája érdekes volt, de ezek inkább szánalomra méltó alakok, míg az igazi gonosztevő a háttérben manipuláló Macrinus. Denzel Washington számomra egyértelműen pozitív meglepetés volt. Ridley Scott dolgozott már együtt Washingtonnal az - egyébként remek - Amerikai gengszterben, ahol ráadásul pont Russell Crowe volt az ellenfele. Most ismét az okos gengszter figuráját hozza, aki beszáll a politikába és korai szociáldarwinistaként hatalmat akar, mint az egyetlen valódi isteni kinyilatkoztatást. A film a hatalom által megrontott dekadens elit és a "nép" javáért ügyködő egyének harcát mutatja be, némi forradalmi áhítattal. Ez eléggé elcsépelt az utóbbi évtizedekben, de hát a korszellem az korszellem. A római császárok meg időnként tényleg romlottak és dekadensek voltak. Az olyan ostobaságokat viszont nehezen tudom megbocsátani, mint amikor az addig intelligensnek bemutatott, manipulátor Macrinus a végén leáll párbajozni a nála 40 évvel fiatalabb gladiátorral, aki addigra már a fél hadseregét kardélre hányta... Az addig felépített karaktert egy pillanat alatt sikerült elhitelteleníteni.  

Akadnak persze pozitívumok. Még sohasem láttam ilyen jól kinéző római hadiflottát - bár ennek működéséről sincs semmi fogalma Scottnak -, és a fiktív Róma is jól néz ki. Összességében az egész film fényképészetileg nagyon szép. Teljesen logikus volt, hogy a Colosseumban látnunk kell végre egy "tengeri" csatát, ami igazi adrenalin-cunami volt, és még az indokolatlanul jelenlevő cápák sem zavartak (nagyon). A film talán hosszabb, mint kellene, vannak benne felesleges jelenetek és logikai bukfencek. Mindemellett élveztem. Túl sokat nem akart közölni, ellenben meglehetősen erőszakos és férfias darab. Valahol szomorú, hogy már ennyivel is beérem, de rendes akciófilmek hiányában ez marad azoknak, akik szeretik a rusztikusabb filmeket. Nagy meglepetések persze nem fogják érni az embert. A kiszámíthatóságra jellemző, hogy egyik ominózus jelenetnél haveromnak odasúgtam a moziban, hogy mi fog következni (a majom konzullá kinevezése), és persze bejött. A legkínosabb részek kétségtelenül Lucius és Lucilla párbeszédei, na meg az első, majomhorda ellen vívott küzdelem, amelyben halvány lila gőzöm sincs miért kellett efféle CGI borzalmakat felvonultatni. Simán megoldhatták volna normál csimpánzokkal, gorillákkal, vagy bárminemű vadállattal... Hanno azonosítását Lucius-szal is sokkal egyszerűbben közölhették volna, mint a homokmarkolászós DNS-teszttel meg hasonló szájbarágós utalgatásokkal... 

Igyekeztem nem olvasni kritikákat, mielőtt beültem a moziba, de még így is eljutott hozzám előre, hogy rossz filmről van szó. Ezzel nem értek egyet. Teljesen jól szórakoztam néhány ciki jelenetet leszámítva. Bár tény, hogy kiszámítható volt, és sok esetben lekopírozta és megduplázta az eredeti film történéseit. Új ötleteket nem kaptunk, de ilyesmire nem is számítottam. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem. A Napóleonnál jobban sikerült film ez, bár a Russel Crow-féle klasszikust esélye sem volt megközelíteni. Sajnos Hollywood az elmúlt 20 évben egyértelműen hanyatlik, mert a minőségi forgatókönyvírást, a logikus történetvezetést, valamint a jó ötleteket CGI-vel igyekeznek pótolni. Ez nem fog menni. Nem csoda, hogy végül minden sikeres filmből sorozat lesz - ötlethiány! -, amit persze addig nyújtanak, mígnem egykori önmaga szánalmas paródiájává nem süllyed. Itt még nem tartunk a Gladiátor esetében, de harmadik részre azt gondolom, semmi szükség.

Crixus, a gall

Crixus, a gall

A Spartacus című sorozatban Crixus az egyik legfontosabb szereplő a gladiátorok oldaláról, úgyhogy most azt szedtem össze, hogy az ókori források alapján mit tudunk Spartacus helyetteséről ténylegesen. Annyi biztos, hogy gall volt, így feltételezhetjük, hogy gladiátorként a gallusnak (a kutatók szerint később ebből alakult ki a murmillo és a secutor) nevezett típushoz tartozott, bár ez közel sem biztos, hiszen a gladiátorokat harci képességeik alapján sorolták be elsősorban az oktatók. De olvassuk magukat a forrásokat, hiszen ami ezen túl van, az már csak legjobb esetben is pusztán feltételezés!

A Manu Benett megformálta Crixus a Spartacus: Vér és homok című sorozatban természetesen eredeti ábrázolás, sőt leírás sem maradt fenn az igazi gallról

                                           Plutarkhosz: Crassus[1]          

„8. A gladiátorok felkelése és Itália elpusztítása, amelyet általában Spartacus háborújának neveznek, a következőképpen kezdődött: Egy bizonyos Lentulus Batiatus gladiátoriskolát tartott fenn Capuában; a gladiátorok többnyire gallok és thrákok voltak. Gazdájuk, nem rossz magaviseletük miatt, hanem csak azért, hogy gladiátori harcra kényszerítse őket, kegyetlenül szigorú őrizetben tartotta az embereket. Kétszázan közülük meg akartak szökni, de tervüket elárulták. Hetvennyolcan előre értesültek az árulásról, és sikerült megszökniük. Előbb valami konyhából bárdokat és nyársakat szereztek, majd az úton szekereket tartóztattak fel és fosztottak ki, amelyeken gladiátori fegyvereket szállítottak egy másik városba, és ebből felfegyverkeztek. Birtokukba vettek egy jól védhető helyet, és három vezért választottak; közöttük az első Spartacus volt…”

                                                                                      

Kommentár: Mint más forrásból tudjuk, a másik kettő gall volt, Crixus és Oinomaius.

„9. A senatust most már nem annyira a szégyenletes és gyalázatos lázadás nyugtalanította, inkább a veszélytől féltek, s ezért - akárcsak a legnehezebb és legnagyobb háborúkban - mindkét consult kiküldték Spartacus ellen. Gellius, az egyik consul, váratlanul beleütközött azokba a germánokba, akik merészen és gőgösen kiváltak Spartacus táborából, és mindnyájukat felkoncolta.”

Ez itt már Crixus halála, bár maga itt is megnevezetlen marad. Mint Appianustól megtudjuk, Crixus vált ki Spartacus táborából egy csapat gall és germán harcossal, akiket aztán Lucius Gellius Publicola, a Kr.e. 72-es év konzulja legyőzött.

Livius: Periochae[2]

„95. Hetvennégy gladiátor megszökött Lentulus capuai ludusából,[3] maguk köré gyűjtve nagyszámú rabszolgát és háziszolgát, háborút kezdtek Crixus és Spartacus vezetésével, és legyőzték Publius Varenust és helyettesét Claudius Pulchert.”

„96. Quintus Arrius praetor szétzúzza Crixust, a szökött rabszolgák vezérét és 20 ezer emberét. Gnaeus Lentulus konzul szerencsétlen harca Spartacus ellen. Lucius Gellius konzult és Quintus Arrius praetort szintén legyőzi [Spartacus].”

Sajnos Titus Livius nagy történeti művének azon könyvei, amelyben Spartacus felkeléséről ír, nem maradtak fenn, ezért csupán egy Egyiptom homokjában, Oxyhynchus városánál fennmaradt kivonatból tudunk a tartalmáról. Itt arról értesülünk, hogy Crixus seregét nem maga Gellius Publicola, hanem alvezére a praetor Quintus Arrius győzte le. Feltűnő, hogy Crixus a rabszolgafelkelők vezéreinek felsorolásánál itt még elől van. Nem tudni mi volt a helyzet a gladiátorok közt a szökés után, de elképzelhető, hogy Spartacus fővezéri helyzete nem volt egyértelmű a kezdet kezdetén, csak első nagy sikerei után.  

                                                                       

Orosius: Historiae adversum paganos[4]

„A város 679. évében,[5] mikor Lucius és Cassius voltak a konzulok, 74 gladiátor megszökött Gnaeus Lentulus capuai kiképzőiskolájából. Crixus és Oenomaus, akik gallok voltak, valamint a thrák Spartacus vezetése alatt a szökevények elfoglalták a Vezúv hegyét. Onnan később leereszkedtek, és elfoglalták Clodius prateor táborát, aki korábban körülfogta és ostrom alá vette őket. Miután Clodiust menekülésre kényszerítették, a szökevények a fosztogatásra fordították minden figyelmüket. Útjukon Cosentia és Metapontum felé rövid idő alatt hatalmas erőt gyűjtöttek össze. Feljegyzések szerint [fuisse refertur] Crixusnak egy 10 ezer fős serege volt, és Spartacusnak háromszor annyi. Oenomaust már megölték egy korábbi csatában… A szökevényekkel szemben a konzulokat, Gelliust és Lentulust rendelték ki. Gellius csatában legyőzte Crixust, bár ez utóbbi nagy bátorsággal harcolt; Lentulust azonban megverte és megfutamította Spartacus.”[6]

Orosius, a késő-ókori keresztény történetíró ugyan évszázadokkal az események után élt, mégis nagyon sok érdekességet egyedül ő említ Spartacus rabszolgaháborújáról. Nem tudni, hogy milyen adatok alapján dolgozott. Mindenesetre tudjuk, hogy amikor módjában állt, nagyon jó forrásokat épített művébe.

                                    

Florus: Róma háborúi[7]

III.20. „Lentulus bajvívó iskolájából kitörve, Spartacus, Crixus és Oenomaus harminc vagy még több hasonló sorsú férfival együtt elmenekült Capuából. Zászló alá szólították a rabszolgákat, s amikor több mint tízezer ember összegyűlt, felhagytak vele, hogy örökösen kereket oldjanak az üldözők elől: bosszúra szomjaztak.

… [Spartacus] Csatában elesett parancsnokainak [azaz Crixusnak] temetését hadvezéreknek kijáró végtisztességgel tette ünnepélyesebbé, s megparancsolta a foglyoknak, hogy a halotti máglya körül fegyverrel mérkőzzenek meg egymással. Azzal akarta lemosni a múlt szégyenét, hogy az egykori bajvívó emlékére maga is gladiátorjátékokat rendezett. Ettől kezdve már a consuli seregeket is megtámadta, Lentulus csapatait az utolsó szálig levágta az Appeninekben, Mutinánál[8] pedig Caius Cassius táborát semmisítette meg.”

A Kr.u. II. században alkotó Florus művéből értesülünk a legrészletesebben a Crixus hamvai előtti tisztelgésül tartott ellen-gladiátorjátékról (illetve van egy Orosius rész, ami talán szintén erre vonatkozik, de ez nem egyértelmű). Érdekes, hogy Hérodotosz a Kr.e. V. században hasonlóan írja le az előkelő thrákok temetési szertartását: A holttestet három napon át kiterítik, áldozati állatokat vágnak le, megsiratják az elhunytat, majd halotti tort ülnek, és a halottat elégetik. (Hérodotosz, V.8.)

Sallustius: Historiae[9]

„3.64 Néhány nappal [később] a mieink [azaz a rómaiak] egyre magabiztosabbak lettek és hencegve kezdtek beszélni. Ez arra késztette Variniust, hogy meggondolatlanul egy ismert veszély ellen vezesse katonáit, akik még újoncok voltak, kipróbálatlanok és megfélemlítette őket a társaik korábbi katasztrófái. Kivezette őket teljes sebességgel a rabszolgák tábora felé, de most már hallgatagok voltak, és nem akarták a csatamezőt, ahogy korábban dicsekedve követelték. De azok [a rabszolgák, Spartacusék] is meghasonlottak egymással, mert nem tudtak egyetértésre jutni, hogy mit tegyenek. Crixus és gall társai, valamint a germánok össze akartak csapni a rómaiakkal és csatát vállalni velük, míg Spartacus [itt megszakad a töredék, de az jönne nyilvánvalóan, hogy nem akart ütközetbe bocsátkozni.]”

Nagy fájdalom a történészek számára, hogy Sallustius Crispus: Historiae című történeti műve csak igen töredékesen maradt ránk, és most különösen az számunkra, hogy a rabszolgafelkelésről szóló rész szintén. Ez a töredék éppen a Varinius elleni csatát megelőző eseményeket meséli el, és már jelzi azt a törést a felkelők táborában, ami majd ahhoz vezet, hogy Crixus különválik Spartacustól.

                                               

Appianos: Róma története[10]

„XIII. 539. Ebben az időben Itáliában a Capuában előadások céljaira képzett gladiátorok egyike, Spartacus, egy thrák származású férfi, aki egykor római katona volt, de szökése és fogságba esése után eladás révén gladiátorok közé került, mintegy hetven társát rávette, hogy inkább a szabadságért vállaljanak veszélyt, mintsem azért, hogy az előadásokon látványként szolgáljanak. Segítségükkel leütötte az őröket és elmenekült. 540. Útközben egyes járókelőktől husángokat és kardokat raboltak, s ezekkel felfegyverkezve a Vesuvius hegyre menekültek. Itt Spartacus számos szökött rabszolgát és egyes, szabad földműveseket is magához fogadott, s a szomszédos földeken portyázott, Oinomaos és Krixos nevű gladiátortársait pedig alvezéreivé tette. … 542. … Ekkor ellene küldték a két consult, két légióval.[11]543. Ezek egyike a harmincezer katona élén álló Krixost a Garganus hegy tövében úgy megverte, hogy seregének kétharmad része vele együtt ottveszett. 544. Spartacust, aki az Appenineken keresztül az Alpok felé sietett, s az Alpokon át kelta területre akart áttörni, a másik consul feltartóztatta, és – miközben consultársa hátulról szorongatta a rabszolgasereget – meg akarta akadályozni a menekülésben. Spartacus azonban külön-külön szállt szembe velük és mindkettejüket legyőzte. 545. Így azok teljesen megzavarodva hátrálni voltak kénytelenek. Spartacus ekkor háromszáz római hadifoglyot Krixos halotti árnyainak tiszteletére áldozatul leöletett.”

A Spartacus-féle háború egyik legfontosabb forrás Appianos, aki nagyon szép és világos leírást hagyott ránk a Crixus halálát okozó harcokról. Ezzel a Crixusról hirtelen összeszedett forrásaim végére is értünk. Bizonyára akad még pár ókori utalás, de semmi olyasmi, ami igazán bővítené az ismereteinket.

Jegyzetek:

---

[1]Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I-II. Bp.: Magyar Helikon, 1978. Az idézett részek: p. 876-878

[2] A fordítás innen: http://www.livius.org/li-ln/livy/periochae/periochae00.html Letöltve: 2015. január 31.

[3] Ludus – gladiátoriskola.

[4] Online: http://www.attalus.org/latin/orosius5.html Letöltve: 2015. január 31.

[5] Kr.e. 72-ről van szó.

[6] Online: http://www.attalus.org/latin/orosius5.html Letöltve: 2015. január 31.

[7] Florus: Róma háborúi. Bp.: Európa, 1979. p.119-120 Fordította: Havas László.

[8] A mai Modena.

[9] Online: http://www.attalus.org/translate/sallust.html Letöltve: 2015. február 1.

[10] Appianos: Róma története. Bp.: Osiris, 2008. p. 520-521

[11] A római konzulok hagyományosan két légió felett parancsnokoltak, ez mintegy 12 ezer római legionáriust jelentett ekkoriban, melyet a segédcsapatok akár a duplájára is duzzasztottak.

Hollywood és valóság, avagy hogyan képzelném el Spartacust...

Hollywood és valóság 

avagy hogyan képzelném el Spartacust...

Trák típusú gladiátor (Thraex) mozaikon (Saint-Remi, Franciaország)
Jobbjában a típusra jellemző jellegzetes görbe rövidkard, a sica

A szünetben maratoni sorozatnézésre vettem rá magam, ugyanis végigizgultam (bár történelemmel foglalkozóként előre le van lőve szinte minden poén) a Spartacus - Vér és homok című amerikai szuperprodukciót. Az alkotás kétségkívül csaknem olyan látványos, mint a hölgyek a filmben és akinek tetszett a 300 című mára klasszikussá avanzsált film, annak alighanem ez is fog. Ugyanaz a látványtechnika, csak sokkal több vér és sokkal-sokkal több erotika - ha lehet eme ártatlan szóval illetni - és sokkal-sokkal kevesebb felöltözött szereplő... Ebből a szempontból szerintem jól fogták meg a római birodalom Kr.e. 1. századi valóját, mert az nem az álszentek kora volt, bár engem inkább Martialis korára emlékeztet a légkör (ami a Kr.u. 1. század), de talán nem lehetett nagy differencia. 

De nézzük meg mit tudunk Spartacusról a történelmi források szerint!

Elsőként a legbővebb tájékoztatást adó görög nyelven a Kr.u. 1-2. század fordulóján élő és alkotó Plutarkhosztól kapjuk, aki Párhuzamos életrajzok című művében az ókor leghíresebb alakjainak életrajzát írta meg. Na nem írt Spartacus életrajzot, de legyőzőjének, Crassusnak szentelt biográfiájában kiemelt szerep jutott a rabszolgafelkelésnek:

"A gladiátorok felkelése és Itália elpusztítása, amelyet általában Spartacus háborújának neveznek, a következőképpen kezdődött: Egy bizonyos Lentulus Batiatus gladiátoriskolát tartott fenn Capuában;a gladiátorok többnyire gallok és thrákok voltak. [Itt megjegyeznénk, hogy a fennmaradt szövegvariánsok nem teszik eldönthetővé, hogy származásilag trák és gall gladiátorokról van szó, vagy a gladiátortípusokról a thraex és gallus-ról van szó! Ezért egyes kutatók Spartacus trák származását sem tartják biztosnak. - HG] Gazdájuk, nem rossz magaviseletük miatt, hanem csak azért, hogy gladiátori harcra kényszerítse őket, kegyetlenül szigorú őrizetben tartotta az embereket. Kétszázan közülük meg akartak szökni, de tervük elárulták. Hetvennyolcan előre értesültek az árulásról, és sikerült megszökniük. Előbb valami konyhából bárdokat és nyársakat szereztek, majd az úton szekereket tartóztattak fel és fosztottak ki, amelyeken gladiátori fegyvereket szállítottak egy másik városba, és ebből felfegyverkeztek. Birtokukba vettek egy jól védhető helyet, és három vezért választottak; közöttük az első Spartacus volt, egy thrakiai nomád törzsből [az eredeti görög szöveg itt homályos, a trákok ez időben egyáltalán nem voltak nomádok, ezért sokan itt inkább a "nomád- nomadikos" szót hibásnak tartják és talán egy trák törzsnevet kellene itt olvasni - HG] származó férfi, aki nemcsak nagyon bátor és erős, hanem nehéz sorsához képest feltünően értelmes és művelt ember volt, inkább görög, mint nomád. Mint mondják, amikor Rómába vitték a rabszolgavásárra, álmában kígyó tekerőzött arcára, és vele egy törzsből származó felesége, egy jósasszony, aki be volt avatva a dionüszoszi misztériumokba, ezt úgy értelmezte, hogy a kígyó nagy és félelmetes hatalmat jelez, de szerencsétlenséget is hoz Spartacusra. Ez az asszony akkor is vele volt, és most is követte a szökésben."

(Plutarkhosz: Crassus. In: Párhuzamos életrajzok I. Bp.: Magyar Helikon, 1978. p. 876 )

Ha valaki látta a sorozat első évadját, amely ugyebár a szökés sikeréig vezeti a történet fonalát, akkor felismerhet néhány feltűnő elemet, ami megjelenik a filmben:

- Spartacus felesége, aki ért a jósláshoz (bár a sorozatban meghal a szökés előtt, Batiatus öleti meg, és ő az aki álmot lát, nem Spartacus)

- A forrás csak közvetlenül, nem megnevezve jelzi a gladiátorok másik két vezetőjét: Oinomaiust és Crixust, akik a filmben is jelen vannak.

- A filmben Spartacus trák, aki görögös fegyverzetben egy római segédcsapat katonájából lesz rabszolga

Ugyanakkor érdekes ellentmondások vannak a film és Plutarkhosz között: ott néhány tucat gladiátort tart csak Batiatus, az antik író szerint nagyüzemi gladiátorképzés folyt Capuában, hiszen 200-an akartak szökni. Spartacus feleségéről meg már szóltam.

Gladiátorok a Zliten-mozaikon. Középen jobbjában lándzsával, balján kicsi kör alaku pajzzsal (parmula) egy thraex

A következő forrás Spartacusról Appianos, a Kr.u. II. században alkotó görög történész. Kiváló "Római történelem" című műve sajnos csak részben maradt fenn, de így is értékes forgácsokat ad a rabszolgavezér életrajzához:

[XIII. 539-] "Ebben az időben Itáliában a Capuában előadások céljára képzett gladiátorok egyike, Spartacus, egy thrák származású férfi, aki egykoron római katona volt, de szökése és fogságba esése után eladás révén a gladiátorok közé került, mintegy hetven társát rávette, hogy inkább a szabadságért vállaljanak veszélyt, mintsem azért, hogy az előadásokon látványként szolgáljanak. Segítségükkel leütötte az őröket és elmenekült. Útközben egyes járókelőktől husángokat és kardokat raboltak, s ezekkel felfegyverkezve a Vesuvius hegyre menekültek. Itt Spartacus számos szökött rabszolgát és egyes, szabad földműveseket is magához fogadott, s a szomszédos földeken portyázott, Oinomaos és Krixos nevű gladiátortársait pedig alvezéreivé tette. Zsákmányukat egyenlő arányban osztották szét, és így hamarosan nagy tömeg csatlakozott hozzájuk. Először Varinius Glabert küldték ellene, majd Publius Valeriust. Ezek nem szervezett seregekkel, hanem hevenyészve, innen-onnan összetoborzott emberekkel támadtak rá. A rómaiak Spartacus vállalkozását ugyanis még nem tartották háborúnak, hanem afféle rablótevékenység jellegű rendzavarásnak."

(Appianosz: Róma története. Bp.: Osiris, 2008. p. 520-521)

Sallustius Crispus történeti műve sajnos nem maradt ránk (ellentétben más alkotásaival), csak más írók idéztek tőle, így maradtak fenn töredékek írásából.

"Spartacus a gladiátorok vezére és 74 közülük kitört a ludusból és a római nép nehéz csatákat vívott velük."

Még két részlet maradt fenn tőle, de ezek most nem tartoznak a témához egyelőre. Érdekes, hogy az eddig felsorolt írók mindegyike más-más számú megszökött gladiátorról tesz említést, de a különbségek nem jelentősek: 70-74-78 fő.

Titus Livius a nagy római történetíró is megírta a rabszolgaháború eseményeit, ám a sors ezekkel a sorokkal is könyörtelenül elbánt, nem maradtak ránk. Mindössze a kivonatait ismerjük, amelyekből a következőket tudhatjuk meg a háború kezdetéről:

[95. könyv] "Hetvennégy gladiátor megszökött Lentulus Capuai gladiátoriskolájából, nagyszámú rabszolgát, szegényt és foglyot gyűjtöttek maguk köré és háborút kezdtek Crixus és Spartacus vezetésével, majd legyőzték Publius Varenius praetort és helyettesét Claudius Pulchert."

(Livy, Periochae 95. Online kiadása: itt.) 

Liviust kivonatolta Eutropius, így az ő Breviariumának Spartacusra nézve nincs külön forrásértéke, de azért olvassuk el mit írt:

[VI.7.] "Italiában váratlanul új háborúság támadt, ugyanis hetvennégy gladiátor - Spartacus, Crixus és Oenomaus vezetésével kitörve a capuai iskolából - megszökött, és Italiában bolyongva semmivel sem könnyebb háborút szítottak, mint amilyet Hannibal indított."

(Eutropius: Róma rövid története. Bp.: Helikon, 2003 p. 46-47)

Hetvennégy gladiátorról ír az ókor végén alkotó keresztény Orosius is:

"A város alapítása utáni 679. évében, Lucullus és Cassius konzulsága alatt hetvennégy gladiátor Capuában megszökött Cn. Lentulus gladiátroiskolájából. Ezek a gall Crixus és Oenomaus, illetve a thrák Spartacus vezetésével rögtön a Vesuvius-hegyet szállták meg; onnan kitörve Clodius praetornak, aki ostromzárral vette körül őket, a táborát bevették és őt menekülésre kényszerítve mindent zsákmányul vittek."

(Peulus Orosius: Világtörténelem hét könyvben a pogányok ellen. Máriabesnyő, 2019. 211.o.)

Már-már meggyőznénk magunkat a 74 kitörő gladiátor elfogadása mellett, de olvassunk bele egyik kedvenc római történetírómba, a Pannonia históriája szempontjából amúgyis kulcsfontosságú Velleius Paterculus Róma története (Historiae Romanae) című munkájába:

"Miközben folytak a harcok Hispániában Sertorius ellen, a capuai gladiátoriskolából Spartacus vezetésével megszökött hatvannégy rabszolga. Fegyvert zsákmányoltak a városból, és kivonultak a Vezuv hegyére, számuk napról-napra növekedett, és számos súlyos csapást mértek Itáliára."

(Velleius Paterculus: Róma története. Szeged: Lectum, 2007. p.71)

És még mindig van teljesen más anyagból dolgozó forrásunk, Florus ugyanis így írja le az előzményeket és a kitörést:

[II.8.3] "Spartacus, Crixus és Oenomaus kitörtek Lentulus gladiátoriskolájából harminc vagy több társukkal és megszöktek Capuából. Amikor rabszolgák álltak zászlóik alá, hamar összegyüjtöttek tízezer embert és azok akik eleinte csak menekülni akartak, most már bosszút akartak állni. Mindenekelőtt a Vezúv hegye vonzotta őket (mely éppen ilyen szörnyeknek való)."

Szóval, összeolvasva a forrásokat, láthatjuk, hogy a filmsorozat készítői időnként merítettek azokból, időnként azonban a korunk klasszikusa, a rasszizmus elleni harc erőt vett a tényeken... Így lett Oenomausból afrikai, holott a források gallnak tartják. Az ilyen ostobaságokról igazán leszokhatnának. Miért nem kerestek egy olyan személyt, akit a források nem ismernek és tették meg hősnek? Mégiscsak gátlástalanság a tények meghamisítása! A történészek dolga nem mindig egyszerű, mint látható azt sem tudjuk valójában, ki volt a gladiátoriskola vezetője: Batiatus vagy Lentulus. Bármennyire is azt hiszik néha, hogy mindenki ért a történelemhez, ez téves. Ugyanúgy mesterség, mint az orvostudomány, vagy a kémia: meló, meló és meló. Ráadásul a kutatáshoz felhasználható anyag néha korlátozott.

Mindemellett a sorozat nem rossz, jobb, mint a Borgiák, vagy a Tudorok legalábbis számomra.

Trák gladiátor egy Dunaszkcsőn talált vakarókésen (strigilis)