2013. szeptember 29., vasárnap

Avar ostromtechnika és a "trebuchet"


A nomád népek sosem a sikeresen megvívott ostromaikról voltak híresek. Ez igaz az íjfeszítő népekre is. Mindemellett a birodalmat alkotó mongolok, vagy avarok képesek voltak megerősített városokat is elfoglalni, és igazat adunk B. Szabó Jánosnak, aki szerint „[Miután a kínai mesteremberek estek mongol fogságba és eltanulták a kínai típusú hadigépek építését]… nem volt olyan megerődített hely Eurázsiában, amit a mongolok ne tudtak volna elfoglalni, ha azt szükségesnek találják.”[1]

Kézi erővel működtetett kővető trebuchet egy bizánci kódexben.

Vajon az avarok is Kínából hozták el a városostromlás technikáját? Egy forrás látszólag új, a Római Birodalomban nem ismert eszközt láttat Thesszaloniki 597-es avar ostroma során:

„A kőhajító gépek négyszögletűek voltak, a szélesebb alapzattól a keskenyebb csúcsok felé elvékonyodóak. Itt, a tornyok tetején helyezkedtek el a két végükön erősen megvasalt zömök hengerek. Eme hengerekre nagy házgerendákhoz hasonló faalkatrészeket szegeztek. Ezek hátul felerősítve a parittyaszerű kőtartókat hordozták, elől pedig azokat az erős köteleket, amelyekkel lehúzva és megfeszítve a levegőbe kirepítették a sivítva elszálló köveket. Ezek a kővetők sűrűn egymás után emeltek fel és lőttek ki olyan nagy köveket, hogy azok becsapódását sem a föld nem képes elviselni, sem emberalkotta építmény. A négyszögletes kőhajító gépek három oldala volt csak deszkával bekerítve, hogy a bennük tartózkodó kötélmegfeszítőket a falakról ne sebesíthessék meg nyilakkal. Egy e szerkezet közül gyújtónyilvesszőtől találva deszkakerítésével egyetemben szénné égett, mire a többit magukkal vonszolva visszahúzódtak a támadók. Majd a kőhajító gépeiket deszkaborítással együtt a már leírt módon frissen nyúzott bőrökkel takarták s így hozták utóbb vissza azokat, hogy még közelebb állítsák a városfalhoz. Valóságos hegyeket és sziklaszirteket lőttek ki ránk. Mertmi másnak nevezhetné valaki azokat az óriási köveket?”[2]

A Szent Demeter csodáit a 610-es években megíró János érsek a korban szokatlan részletességgel írja le az avarok által épített hadigépeket. Ez a részletesség valószínűleg amiatt is lehet, hogy az alkotó maga nem volt katona, így nem tudta egyetlen szóval megfogalmazni a kőhajító „típusát”. Az eredeti görög szövegben a kőhajító helyén a petroboloi szó áll, ami szó szerint is „követ dobó”-t jelent. A leírás alapján ugyan egy különleges onager is elképzelhető, de a modern kutatók ezeket a gépeket mégis általában az első trebuchet-nak tartják.

Ugyanakkor ez a meghatározás megtévesztő, hiszen az ilyen típusú kőhajítókat csak a XII. századtól nevezik ezen a franciából származó néven, Magyarországon például sosem így hívták őket. Az első trebuchet-kat a kínaiak készítették még a Kr.e. IV. században,[3] és akárcsak az itt leírt szerkezet, kézi erővel, ellensúly nélkül hajították vele a köveket. Adta magát az ötlet, hogy a türkök elől nyugatra húzódó avarok ezt a kínai ostromtechnikát hozták magukkal a Balkánra.

Ezek az ember által kötelekkel működtetett kővetők nem voltak túl hatékonyak. Igaz jelentős nagyságú (57-63 kg) köveket vetettek vele, ám mindössze 75 méter távolságra. Azt, hogy az avarok ilyen gépet használtak Thesszalonikinél a is megerősíti, hogy a leírás szerint a petroboloi a nyilak lőtávolságán belül működött, ezért kellett védeni a személyzetét és ezért sikerült egyet felgyújtani a görögöknek.

A warwick-i trebuchet működés közben.

A XII. századtól megjelenő „igazi” – azaz ellensúlyos - trebuchet-k esetén erre remény sem lehetett, hiszen a Warwick-i kastélynál megépített modern replika képes 36 kilogrammos lövedékét 300 méternél is messzebbre hajítani, ami már bőven a nyilak hatáskörén kívül van, ráadásul a régi leírások szerint ennél voltak erősebb gépek is.

Látszólag tehát összeáll a kép, hiszen korábbi leírása a trebuchet-elvén működő hadigépnek nincs a Mediterrán térségben, így köthetnénk ennek elterjesztését az avarokhoz.

Azonban van némi probléma ezzel. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a fél világot villámgyorsan átszelő[4] avarok nem hurcoltak magukkal hadigépeket a Kárpát-medencéig. Azt sem szabad elfeledni, hogy a türkök, akik elfoglalják az avarok helyét, szintén nem elsősorban ostromművészetükről híresek. A türk kagánok felirataiban nyoma sincs Kínától ellesett hadigépeknek, bár Tonjukuk kormányzó VIII. század eleji felirata szerint egy alkalommal a türk seregek egymás után 23 várost vett be ostrommal [5]. Minden bizonnyal a keleti császárok igencsak óvakodtak attól, hogy a hadmérnökeik az ellenség kezére jussanak. Azonban ez nem kizárható. Ugyanakkor van egy forrás, amelyik kifejezetten azt írja, hogy az avarok képtelenek voltak városokat bevenni, amíg ez nem történt:

„Ekkor Buszasz [egy avar kézre kerül bizánci katona] megtanította az avarokat egyféle ostromgépezetet ácsolni, mert egészen addig járatlanok voltak ilyenszerű eszközök előállításában, és készített egy kőhajító városvívó szerkezetet. Nem sokkal később az őrhely [Appiareia] romba dőlve elesett…”[6]

Az eset az 587-es avar hadjárat során esett meg, amelynél a kagán harcosai egészen Bizánc elővárosaiig jutottak.[7] Bár elsőre talán hihetetlen, hogy egyetlen katona átállása teszi képessé az avarokat a városok elfoglalására, de ha jobban belegondolunk egyáltalán nem lehetetlen. Az avarok kiváló szervezők voltak, melyet jól leír, hogy miként vertek csoportokba szervezett „munkásbrigádok” segítségével hidat Sirmium blokádjakor.[8]
Könnyen elképzelhető, hogy néhány görög mesterember saját sorsán könnyítve fogságba esés után felajánlotta szolgálatait a kagánnak. Hogy az avarok pedig gyorsan elsajátítottak dolgokat, jelzi, hogy Dalmáciai hadjáratuk során - 595 körül – már könnyen beveszik Bonkeisz városát és lerombolnak 40 őrhelyet a térségben.[9]

Ha a forrásokat nézzük, akkor tehát a bizánci ostromtechnika átvétele igazolható, ráadásul a logika is ezt diktálja, hiszen a Kínával határos területeket eddigre már legalább 40 éve elhagyták az avarok, miközben nem mutattak fel az első hadjárataik során komoly ostromképességeket. Egyébként talán az is elárul valamit, hogy a leírás szerint az avarok bevetette kőhajítók nagy számuk ellenére (50 kőhajítóról tudósít a forrás) nem okoztak nagy károkat, azaz nem lehetett túl nagy tapasztalatuk azok használatásban. A leírás szerint a kövek többsége vagy a fal előtt, vagy a falon túl csapódott a földbe, magában a védműben kevés kárt okozva.


Chevedden megvizsgálta ugyanezen források eredeti szövegét, és arra a megállapításra jutott, hogy minden bizonnyal azonos típusú gép lehetett az Appriareia ostromakor a római katona által készített eszköz és a Thesszaloniki ostromakor alkalmazott kővető.[10] Érdemes végignézni a Thesszaloniki ostroma során bevetett egyéb avar ostromeszközöket is: teknőcpáncélok (ezek azonosak a Caesar által oly gyakran emlegetett „szőlőlugasokkal”, melyeknek fedezete alatt dolgozhattak az ostromlók), vas faltörő kosok, ostromtornyok, vízbe áztatott bőrökkel fedett hadigépek. Mind-mind tradicionális római ostromeszköz, amiket évszázadok óta használtak a térségben.

Peter Purton mindenesetre a középkori ostromtechnikákról írt könyvében nem zárja ki, hogy Kínából avar közvetítéssel érkezett a trebuchet.[11] A kínai eredet biztosnak látszik, ám valószínűbbnek tartom, hogy nem egy nomád néppel érkezett a Mediterráneumba, hanem a nyugati Türk kaganátus kínai elfoglalását követően a 650-es évektől talán már muszlim közvetítéssel.


Összefoglalva: Ha nem is zárhatjuk ki, hogy az avarok hoztak magukkal távol-keleti ostromtechnikákat vándorlásuk során nyugatra, valószínűbb, hogy ugyanaz a helyzet, mint a mongolok esetén, és ahogy azok Kínától, úgy az avarok a bizánciaktól tanulták el az ostromlás művészetét. Az eszköz, amelyet bevetettek Thesszalonikinél, nem kizárt, hogy egyfajta izomerővel működtetett trebuchet volt, ám még az is elképzelhető, hogy egy régi hagyományos onagerrel állunk szemben.

Szláv és bizánci harcos küzdelme, egy avar lovas előtt.

A mostani írás egy kicsit beharangozó is, hiszen október 15-én 17:30-kor a győr-ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban az avarokról tartok előadást! Sok szeretettel várok rá minden érdeklődőt!

Felhasznált irodalom

B. Szabó János: Tatárjárás. 2. kiad. Bp., 2010.

Chevedden, Paul E.: The Invention of Counterweight Trebuchet. In.: Dumbarton Oaks Papers, 54. p. 71-116

A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp., 1986.

Purton, Peter: A History of the early medieval Siege c. 450-1220. Woodbridge, 2009.

Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai I. Szeged, 1992.

Theophülaktosz Szimokattész: Világtörténelem. Ford.: Olajos Teréz. Bp., 2012.


Jegyzetek:



[1] B. Szabó, p. 48-49.
[2] Száceczky-Kardoss, p. 93.
[3] Chevedden, p. 74.
[4] 558. elején az avarok még a Kaukázusból küldenek követet Bizáncba, 562-ben pedig már az Elbánál csatáznak a Frankokkal!
[5] A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. p. 71.
[6] Theophülaktosz Szimokkatész, p. 119. Másik fordítás: Szádeczky-Kardoss, p. 69-70.
[7] A datáláshoz: Szádeczky-Kardoss, p. 67.
[8] A forrásokat megtalálni: Szádeczky-Kardoss, p. 47-49.
[9] Theophülaktosz Szimokattész, p. 254.
[10] Chevedden, p. 75.
[11] Purton, p.30-33.

2013. szeptember 24., kedd

Fogápolás az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban

A következő kis bejegyzés eredetijét egy barátomnak írtam néhány hónapja, de, hogy a blogolvasók ne maradjanak olvasmány nélkül miközben teljes erővel könyvtári munkák temetnek maguk alá, vagy éppen gyengélkedem (vagy éppen focit nézek, de ez nem lenne mentség, úgyhogy nem említem... hopsz...), ezért csatolom ide. Fogápolás az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban, pár szóban, mondhatnók: foghegyről.

Hogy az ember mióta foglalkozik a szájápolással? Hm… ez egy fogós kérdés. A fog az ókori Mezopotámiában meglepően jelentős szerepet játszott, bekerült a kultúra minden szegletébe a szokásjogtól a hiedelemvilágig. Még ma is használjuk azt a bibliai mondást, amely összefoglalja a korabeli szokásjogot: szemet szemért, fogat fogért. A mezopotámiai hitvilág szerint a fogfájást egy féreg okozza, amely a világ keletkezésekor egy mocsárból tört elő és az istenektől táplálék gyanánt azt kérte, hogy had élősködjön a fogakon és a fogínyen. Sajnos az Istenek rábólintottak, így kaptuk meg a fogfájást az akkád mítosz szerint. A fogat az akkád nyelv a "shinnu" szóval jelölte. Egy csorba fogú ember, mint nem eléggé előkelő nem tölthetett be magasabb papi tisztséget, mivel nem volt rá méltó. A törvények között is találunk fogakra vonatkozó passzusokat, Hammurapi híres törvényjavaslatai (valójában dinat misarum, azaz "igazságos cselekedetek tára" és nem szigorú törvények ezek) között a 201. szakasz így szól: „Ha valaki kiüti egy másik ember fogát, akkor az köteles 1/3 mina ezüstöt adni cserébe.” Ez csaknem 200 gramm ezüstöt jelent. Szó szerint fogukhoz verték a garast. A fogfájást egyébként egyszerre próbálták spirituális és gyakorlati módon kezelni. Egyfelől ráolvasással próbálták a férget elátkozni: „Gonosz, pici féreg, Ea isten bosszúja emészt el!”, valamint különböző öblögetőszerekkel kezelni. Ezen ókori szájvíz számunkra sem hat nagyon taszítólag, mert sörből és szezámolajból készült. Ínycsiklandó. Hogy segített-e az már egy másik megrágni való téma.

Az ókori Egyiptom híres volt ókori orvosairól, ugyanakkor a korszak technológiája miatt mégis komoly gondokat okozott a fogaknak. Noha az ókori közel-keleten mai szemmel ritka volt a fogszuvasodás, a fogakat erősen rongálta a malomkőn történő őrlés során az ételbe kerülő kőpor. Nagyon jó példa erre a néhány évvel ezelőtt megvizsgált Redpath Múzeum gyűjteményében található múmia. 


A hellenisztikus korból származó (Kr.e. 1. század) test CT vizsgálata során több érdekességre is fény derült. Egyfelől kifejezetten rossz fogakkal rendelkezett a kb. 20-30 évesen elhunyt ismeretlen nevű férfi, másfelől fogfájását különleges módszerekkel próbálták orvosolni. A fogakon keletkezett lyukakba, illetve a fogak közé a korabeli orvos vászoncsomagocskákat helyezett, valószínűleg fügelével vagy cédrusolajjal átitatva, csökkentve a fájdalmat. A kutatók nem tartják kizártnak, hogy végül mégis a fogai okozták anonymusunk halálát, mivel a tályogok Sinusitist okozhattak. 

Tudom, kicsit szájba rágós volt...

2013. szeptember 17., kedd

Mátyás király hadereje 1479-ben

Ma egy olasz jelentés szövegét közlöm, amely 1479-ben íródott és Mátyás király török ellen bevethető haderejét írja le. A korszak egyik legfontosabb magyar hadtörténeti forrása.



Mátyás király szárazföldi s vízi haderejének leírása 1479-ből

A legfelségesebb magyar király török elleni
szárazföldi hadereje.

Elsőként: 3000 szekér, amelyeket a táborozásnál használnak[1], ezekkel vannak a fejedelmek, a főpapok, a bárók és az őket szolgálók.

Következő: 30 bombarda[2], amely 50 magyar font súlyú követ lő ki, amely több mint 100 olasz fontnak felel meg; ezek kerékről lőnek, anélkül, hogy lövés előtt a földre helyeznék őket. Ezenkívül ugyanennyi cerbottana[3] ágyú, melyet nagy puskának (pixide grandi) neveznek és hosszú a csöve.

Ezenkívül: szekér, 24 darab, ezek kétkerekűek mindegyik 22 láb [hosszú], összesen 44, melyeket a cerbottana ágyúkhoz használnak.

Következő: 12 szekér, melyeken 6 bombarda van, melyek 50 latin font súlyú követ vetnek.

Következő: cseh, morva és sziléziai nehézlovas 6000, fegyveres gyalogos 10 ezer.

Következő: a Magyar Királyságból van 10000 nehézlovas, és 4000 gyalogos, akik pajzzsal és számszeríjjal vannak felfegyverezve.

Továbbá: Erdélyből jön 16 ezer fegyveres lovas, akiket székelyeknek hívnak; ezek mindegyike lándzsával, pajzzsal és kézi íjjal van felszerelve; őket a térség legjobb íjászaiként ismerik, és lovaik a leggyorsabbak.

Van továbbá neki 8 faltörő bombardája. Hasonlóképpen van 8 faltörő gépe,[4] továbbá van 10 nagy bombardája, melyek tüzes köveket[5] vetnek. Ezeken kívül vannak még  más tűzvető gépei is; van 4000 nehézpuskás, 2000 kézipuskás, akiket pixidáriuszoknak neveznek, a mindegyiknek saját puskája van; valamint van 80 ágyúmester.

Következő: Erdélyből 2000 vlach, akiket elismeréssel emlegetnek a török elleni harcaik miatt;  ezek a felséges király birtokain élnek, korábban mindig az ő apjával [Hunyadi Jánossal] vagy őfelségével harcoltak együtt.[6]

Továbbá: erdélyi nemesek lovon és gyalog 10000-en, akik hozzászoktak a török hódítók elleni harchoz.

Következő: a moldvai vajda, akinek seregében 12 ezer lovas és 20 ezer gyalogos van, valamint szép számú bombardája.

Következő: Havasalföld vajdájától 8 ezer lovas és 30 ezer gyalogos, akik mindig készenlétben álltak és állnak a török határon. Már 100 éve, hogy a török igyekszik meghódítani hazájukat, anélkül, hogy ártottak volna neki. Csupán a Duna választja el őket egymástól.




A legfelségesebb magyar király
vízi hadereje a török ellen

A hadseregben összesen 330 hajó van, melyben a hajósokat nem számítva 10000 ember van, közöttük 1700 lándzsás, 1200 nagy pajzsos, a maradék számszeríjász és íjász.

Következő: A hajókból 16 a legnagyobb gálya, mindegyik 44 evezővel és 300 fegyveressel; mindegyik hajón van 4 nagy bombarda, melyek 100 fontos súlyt hajítanak; mindegyiken van még 100 nehéz puska (pissides), 100 cerbottana,[7] és 200 kézipuska (pisside manuali) azaz scoppietti; és mindegyik bombardánál körülbelül 3 ágyúmester szolgál.

Ezen a 330 hajón felül Nándorfehérvárnál, azaz Belgrádnál van 33 hajó, melyeket saját nyelvükön naszádoknak neveznek, latinul pedig őrhajóknak, ezek mindegyike 18 evezős. Ezeken a hajókon az evezősöket nem számítva, van 18 kézipuskás (pixide manuali) és két ágyúmester. Ezeken az igen hosszú hajókon, a hosszú orrban van egy cerbottana, amelyet az ő nyelvükön Esfivize-nek neveznek, és amely 40 font súlyú követ lő.

Továbbá: A hajóhadban van 8 nagy bombarda, és nagy hajítógép (balestri maggiori), azaz trebuchet, valamint további 8 gép, és 4 nagy bombarda, amelyek felfele lőnek. Ezeket közönségesen mozsárnak (mortari) nevezik.

Következő: Van a hadseregben 20 nagy bombarda, dézsa nagyságú űrmérettel, amelyek 150 font súlyú tüzes köveket vetnek, és más tűeszközöket.

Továbbá ha ez az armada küldetése során a parthoz közelít, képes két órán belül deszkákból, láncokból és tengelyekből olyan várat alkotni, amely a szárazföld felől megvédi a hajóhadat és be tud fogadni 7-8 ezer harcost. Ebbe a várba ezen felül még beférnek bombardák, valamint 40 esfivize ágyú, tarack (drazk) és csatakígyó (serpentine).[8] A víz felől 16 láncokkal és más eszközökkel jól felszerelt hajó fedezi a várat. Ez a 16 hajó az egész hajóhad zászlóshajója.

Következő: Ebben a hajóhadban 2600 evezős van.

Továbbá: puskás, nehézpuskás 2000, továbbá 12000 kézipuskás.

Továbbá: A király őfelségét követi a Duna mentén Rácországból és Szerbiából 5000 legválogatottabb és leggyorsabb fegyveres lovas, akik zsákmányolnak és égetnek, képesek 1 nap alatt 10 magyar mérföldet megtenni és következő estére visszatérni, amely összesen 100 olasz mérföldnek felel meg. 

                   

Az eredeti szöveg kiadva: Történelmi tár, 1885. p. 762-764 Elektronikusan elérhető: http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt04111201/8_0_2_pg_762.html

Egy magyar fordítás: Szemelvények a magyar hadtörténelem tanulmányozásához I. Bp. 1955. p. 110-111.


Jegyzetek:




[1] Itt a szekérvárhoz való felhasználásra utalhat.
[2] Korabeli ágyúfajta.
[3] Egy másik ágyútípus, a leírás szerint a klasszikus hosszúcsövű ágyú.
[4] Ezek valószínűleg hagyományos kővetők, trebouchet-k, melyekért tudjuk, hogy Mátyás nagyon rajongott.
[5] Könnyen elképzelhető, hogy itt mozsarakról van szó.
[6] Itt minden bizonnyal nem csak erdélyi, hanem a temesközi kenézségek kiváltságos románjairól van szó, akik kiváló katonák voltak. Törökellenes harcaikat több korabeli adománylevél is megemlíti.
[7] Itt nyilván nem ágyút jelent, hanem valami nehezebb puskát, esetleg szakállas puskát.


[8] A csatakígyó egy hosszú csövű ágyú. 

2013. szeptember 7., szombat

Az áruló

Magyarország az árulók földje. Minden szabadságharcra jut vagy egy tucat. "Árulók" miatt vertek meg minket Mohácsnál, árulók miatt jutott oszmán kézre Buda. Áruló lett Ocskay, mikor a választott fejedelem helyett a koronás királyt választotta végül. "Áruló" természetesen Károlyi, amiért reménytelen helyzetben kötött egy korrekt kompromisszumot. "Áruló" lett nálunk Görgei Artúr, az egyik legnagyobb újkori magyar hadvezér, pusztán azért, mert Kossuth őt tette meg bűnbaknak. Az utóbbi időben a hanyatlásunkat egyesek már Szent Istvánig vetítik vissza, mondván azelőtt minden szép volt, azóta mindig esik és minden ködbe vész. Hát ő is "áruló" lett már egyes körökben, akinek valószínűleg a megmaradásunkat köszönhetjük.

Mindenhol árulókat keresünk, mert képtelenek vagyunk belátni, ha valamit elrontottunk, vagy pusztán hősi harcban bár, de elbuktunk. Van magyarázat más: árulók miatt történt. Nem kaphatunk ki egyszerűen egy több, mint kétszeres túlerejű hadseregtől sem és bevesszük az olyan hazugságpirulát, hogy: minket a "pokol kapui sem fognak megdönteni."
Lassan ideje lenne felnőni!

Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek igazi árulók...

Az áruló

1848 nyarán Batthyány Lajos szervezésében megkezdődik az első tíz honvédzászlóaljak toborzása. Az egyik ilyen zászlóaljhoz (most szándékosan hallgatok arról, melyik) egy volt császári-királyi százados kerül, mint őrnagy. Az új őrnagy nem keltett nagy bizalmat a jelentős részben értelmiségiekből (diákok, tanárok, jogászok, mérnökök, tisztviselők, stb.) álló alakulatnál. A parancsnok osztrák módon borotválta arcát, alkatára nézve nagydarab, megtermett ember volt, szerette az italt és a bő étkezést. Származására nézve nem is volt magyar, hanem szerb. Már ez elegendő alapot adott a zászlóalj katonáinak a bizalmatlanságra, hiszen köztudott volt, hogy hamarosan éppen a szerbek ellen vetik be őket. 
Az új vezér modora kellemetlen volt, minden finomságtól mentes, gyakran voltak dühkitörései és a művelt honvédek elképedtek, hogy folyamatosan káromkodik. A zászlóalj alantas tisztjeinek többsége korábban sosem volt katona, vagy egészen más alakulatnál szolgált (a lovasságnál például). Ezek a tisztek aztán nehezményezték, hogy az éppen csak megérkező őrnagy nem tartja őket túl sokra, és őket is kiképzés alá fogja, mint valami közhonvédot. 

Az sem tett jót az őrnagy hírnevének, hogy egyes rosszakarói elterjesztették azt a hírt, hogy testvére éppen a szerbeknél szolgál, Szenttamásnál. Noha egyre gyűlt a katonákban az indulat, az őrnagy láthatóan nem törődött a rágalmakkal, s a művelt ficsúrokat, akik átkozták egyszerűen "tintanyaló prókátoroknak" gúnyolta. Aztán kezdett elszabadulni a pokol és egyre több közvitéz valamint altiszt kezdte nyíltan árulónak nevezni az őrnagyot. Voltak, akik megfogadták, hogy a hazaáruló bitangot az első ütközet során lelövik. Az akadémián végzett ifjak, jogászok és diákok nem tudták elfogadni, hogy az ő vezérük egy áruló legyen. Végül titokban gyűlést tartottak, melyen egy küldöttséget neveztek ki, hogy a zászlóalj nevében keressék fel az őrnagyot és követeljék tőle az azonnali lemondást. Két nagydarab katona indult el a parancsnok szállása felé. Mikor beléptek a szobába, az őrnagy szokásos durva hangnemében rájuk rivallt:
- Mit akarnak? - mire a két küldött zavarba jött, de elmondták jövetelük célját, hogy távozzon az alakulat éléről.
- S ha nem volna kedvem elmenni, mi történnék akkor?" - kérdezte erre az őrnagy.
- Biztos lehet az őrnagy úr, hogy legközelebbi alkalommal le fogják lőni. - mondta erre az egyik küldött, ám amint a végére ért a mondatnak, akkora nyaklevest kapott, hogy összeesett. A másik katona erre hátrálni kezdett az ajtó felé, mire azonban odáig ért volna, olyan rúgást kapott, hogy fejjel ment a ház falának. Az őrnagy csak ennyit mondott a két fekvőnek:
- Adjátok által annak a sok prókátornak, ez a válaszom.
Még aznap este a parancsnok kivezényelte az egész zászlóaljat, gondosan végighaladt az összes honvéd előtt, hogy talál-e valakit, aki kezet emel rá. Majd mikor nem történt semmi, lovával megállt az alakzat előtt és így kiáltott rájuk:
- Azt hallom, hogy ti engem árulónak tartotok; lássuk: ki meri azt nekem szemembe mondani?
Végül egy honvéd kiállt és közölte, hogy:
- Igen is mi azt hisszük, hogy őrnagy úr a rácz testvérei javára dolgozik.
Az őrnagy erre egy többperces folyamatos káromkodást eresztett meg, melynek sorai között szerepeltek Attila hunjai, Árpád magyarjai, valamint a gyermeknemzés fogalma többször és kevésbé cizelláltan, míg végül kibökte, hogy szerinte még soha nem volt ilyen derék magyar a földön, mint ő. 

Ennek ellenére az árulás vádját még nem mosta le magáról az őrnagy, és beosztottjai egészen Mészáros Lázár hadügyminiszterig vitték a dolgot, követelve, hogy ezt az idegenszívű, idegennyelvű és egykori osztrák katonát távolítsák el tőlük.
Mészáros nem tette meg.

Az alakulat a később elhíresült 3. (kakastollas) zászlóalj volt.

Az őrnagy pedig: Damjanich János.

Írtam Hegyesi Márton: Az 1848-49-iki harmadik honvédzászlóalj története (Bp., 1898.) című műve alapján.





2013. szeptember 1., vasárnap

Amikor én még jedlikes kissrác voltam

Sok számomra kedves diák kezdi meg holnap középiskolás tanulmányait, ezért most kicsit felemlegetem a magam emlékeit, hogy milyen is volt számomra ugyanez a XX. század alkonyán.


Az ország akkor is a tragikomikum felé hajlott, a magyar gazdaság Mordor tájaihoz hasonlított, az életszínvonal a béka hátsója alatt élő vakond hátsója alatt agonizált. Azért voltak jó dolgok is. Azon az őszön a Fradi bejutott a Bajnokok Ligájába első csapatként, és ott igen jól helytállt. Éppen születésnapom után egy nappal első BL meccsén idegneben 3-0-ra verték péppé a svájci bajnokot.

1995-ben még -ha nincs kábeltévéd, márpedig nekünk nem volt- össze-vissza két magyar TV csatorna állt rendelkezésedre (M1, M2), nincs mobiltelefon (az első az osztályban úgy 1999 körül jelent meg), nincs - nemhogy facebook -, de internet sem egy átlagembernél. Nem volt pláza, sem multiplex mozi, nemhogy 3D. Valahogy mégis életben maradtunk...

1995. tavaszán felvételiztem az akkor éppen Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium (igen, akkor volt ott egy gimis osztás, az E) már akkor is méltán híres intézményébe. Hogy miért oda? Így utólag könnyen rávágom, hogy hülye voltam, mert gyorsan kiderült, hogy nem vagyok egy műszaki ember, de akkor jól hangzott a nyílt napot eldalolt sok lózung és a sok modern számítógép (azon ősszel vették meg a Windows 95-öt, ami forradalmi újdonság volt...), valamint, hogy a legjobb haverjaim is oda mentek.

A vizsgán két dolgot tanultam meg:
1. Hogy az egyik haveromtól azt, hogy az éhes disznó moslékról álmodik. Legalábbis is ő ezzel egészítette ki az írásbeli feladatban a közismert bölcsességet makk helyett. De hát mifelénk a disznók moslékot esznek és ebben kétségtelenül igaza volt.
2. Hogy a sport szeletes zsömle jó. Mert véletlen csupasz zsemlét vittem vizsgára, meg két sport szeletet. Hát kombináltam a kettőt.

A sors úgy hozta, hogy az Elektronika szakra vettek fel (akkor ezek voltak akkoriban a Jedlikben: A - informatika, B - gépész, C - kereskedelem-marketing, D - elektronika, E - gimnázium). Az osztály 32 fiúból állt, akkoriban a Jedlikben olyan ritka volt a nőnemű lény, hogy üvegvitrinbe zárták, és úgy mutogatták. 

Kicsit nehéz rekonstruálnom az akkori éveket, mivel az ott töltött 5 évem alatt -ellentétben általános iskolás és főiskolás éveimmel- nem vezettem naplót, így a szórványosan fennmaradt dokumentumaimra kell hagyatkoznom emlékeim mellett.

Első mindjárt az osztályunk bemutatkozása 1995. szeptember 1-jéről (valószínűleg akkor készült), egy pénteki napról, ahol így mutatkozom be (20. másodperctől):



Aprócska kis kölyök voltam, a polcomban talált orvosi jelentések alapján mindössze 147 (!) centiméter "magas" voltam 1995 október 11-én, amely 1996-ra 151-re, 1998 tavaszára 161-re, 1998 decemberére 167-re, majd 1999 novemberére 171 centire nőtt. A mai napig furcsa, hogy nem vagyok alacsony (177.5 cm), annyira megszoktam. Buszon való tolakodásban előny volt, mert kis helyen is átcsúsztam.

Minden reggel busszal 6:53-kor indult el a csornai kompánia Győrbe (esetleg, ha Gyurit bevártuk, aki Kapuvárról jött 7:13-kor), hogy 7:45-re a suliban legyünk. Ez nem volt nehéz, hiszen ugyanúgy, mint ma az Eötvös-parknál állt meg a jármű és egy 85-ös főúton való átfutással ott is voltunk. Van ami nem változik. Van egy bérletem 1999. szeptemberéről (1999.IX.1-én vettem, 7:05-kor), ami 1730 Ft-ba került, igaz akkor a diákbérlet nem 90%-os, hanem csak 67.5%-os kedvezményt kapott.

A II-as (11-től lettünk III. helyett 11-esek.) őszi és tavaszi órarendem.

Az első évre alig emlékszem.Kissé meglepett a matek-fizika tanár (a legendás Póda László) agresszív stílusa, ami egy félévi kettest eredményezett matematikából (jegyek: 2,2,3), ami sokkolt, mert mindig remek voltam belőle. Aztán mivel a 2. félév jobban sikerült (5,5,5,5,5,5), Póda mester közölte, hogy az első félév mindig nehéz, és egyezünk ki egy ötösben. Nem tiltakoztam.
Igazából ne voltam jó tanuló, mert bár rengeteget olvastam, az rendszerint nem a tankönyvekre irányult és utáltam a kötelező dolgokat. Azt viszont megjegyeztem, amit az órán mondtak, márpedig én figyeltem. Utólag természetesen nagy ökör voltam, de akkor jobban esett ha hazaértem focizni. Azt nyomattuk 16 órától naplementéig a volt áltis cimborákkal.

Egy kis 1995-ös zenei összeállítás a hangulatkeltéshez:


Ezek voltak a Scooter évei (akiktől sosem tudtuk meg, mennyibe kerül a hal), a lányok lábait tönkretevő és férfiakat kisebbségi komplexusba hajszoló holdjárók évei, amit a Spice Girls-nek "köszönhettünk" (illusztráció, -csak erős idegzetűeknek, mert a szám is szar-: itt). El lehet képzelni, milyen komoly sokk egy akkori magamfajta aprócska srácnak, ha az amúgy is magasabb lányok még hozzátesznek 12-15 centit a lábukhoz (a húgomnak volt egy 17 centi magas is). Viszont kétségtelenül humoros volt végignézni, ahogy megpróbálnak a csajok fellépni ebben a monstrumban a járdaszegélyre.
Voltak aztán a rockerek (fő zászlóvivőjük Gősi Peti), akiknek a haja az évek folyamán hol megnőtt, hol lecsökkent. Nem csoda, ekkor futott be a Tankcsapda, volt csúcson a Junkies. Gösiről jut eszembe, hogy először láthattunk animét is, akkor játszották ugyanis a Drangon Ball Z-t az RTL Klubon, 1998-tól, és akkoriban nagy számban voltak Son Goku fanatikusok az osztályban. Hiába, akkor sem volt minden fenékig tejfel...

Mindenesetre Dancsó Péter jól összefoglalta azoknak, akik nem éltek akkor, milyen volt a 90-es évek:


Persze voltak akkor is alternatív viselkedési módok, mint az 1996-os győri punkbalhé:


Akadtak közös osztályprogramok, amikre szívesen emlékezek. Kirándultunk a Bükkben, amely során a második napi túra során különböző okok miatt (előző éjszaka sok ökörködése, kártyacsaták, stb., én meg beteg voltam) mindenki a végét járta. Kocsis Gergő egyszer véletlen ledobta a szemüvegem ökörködés közben (akkor még csak órákon hordtam), amiért otthon nagyon összeszidtak. Emlékszem, amikor a büfébe bejött a Cherry Coke őrület, akkor mindenki azt vette és azt is, amikor minden vásárláshoz Star Wars matricákat adtak (1999-ben jött az "első" rész, óriási kampánnyal). Először vásárolhattunk plázában, hiszen 1998-ban nyitott, és álmélkodtunk a játékterem láttán, amely akkor olyan volt, mint a muszlimoknak Mekka. Sohasem felejtem el, mikor ofőnk Somjai László bejött Metallicás pólóban, rövidnadrágban és strandpapucsban órát tartani, vagy, mikor egy fogadás miatt leborotválta a bajuszát és alig ismertük fel. Igazából 11-12. osztályra csiszolódott össze igazán az osztály, kialakultak a baráti körök, szerveződtek közös délutáni programok. Mai szemmel azért meglepően kevésszer voltak közös összeröffenések. Volt persze Jedlik bál, bár akkor még nem transzvesztitának maszkírozott Voksán Virág szolgáltatta a "zenét".

Osztályunk egyszer megnyerte a jedlikes bajnokságot is, holott akkor még csak 10-esek voltunk, így idősebb ellenfeleket kellett kiütni. Viccesen gondolok arra az esetre, amikor megpróbálták a kapusunkat átemelni az ellenfelek. Mivel Bencze Zoltán volt az, aki akkor is 210 centi felett járt. Ő érettségi után nem maradt Győrben, hanem szerződtette az Alba Volán kosárcsapata, ahol aztán válogatottságig, sőt NBA draftlistáig vitte.

Hogy mennyire imádtam a focit és az olvasást, azt jelzi egyik karácsonyi ajándékként kapott festmény, melyet Somjai László készített saját kezűleg:


A karácsonyi ajándékozás hagyományunk volt, ilyenkor rendszerint átmentem költőbe, mert viccesen fogalmaztam meg, kinek szól az ajándék, anélkül, hogy a nevet kiírtam volna. Pl.:

Mikor egyik Ácsról származó diáknak írtam (Kettő volt, Schill Tamás és Voda Gábor):
"Ácsi bácsi. De nem a Voda."
Vagy, egy másik:
"Hosszú haj, de rövid ész. Ha meglátod, szinte félsz."
Másik, éppen Voda úrnak:
"Neve majdnem óvoda, csak az ó nem való (v)oda."
Avagy a Márk Tamásnak írt:
"..., ami a lábat illeti" - az akkori cipőreklám -a Marc jelmondata- után szabadon.

Nem csoda, hogy ilyenkor imádtak és napokig távol tartottam magam a sértettektől...

Egyébként Benyó (Bencze Zoli) volt a padtársam néhány órán, elég jól emlékszem a magyar órákra, amikor miniatűr kártyapaklival snapszereztünk. Elég érdekes látvány lehetett az óriás és a törpe egy padban, potom 60 centi különbség volt kettőnk között eleinte... Szünetben életveszély volt kimenni a teremből, mert bár sosem tűnt el semmi, de az előfordulhatott, hogy az illető visszatérésekor a hátizsákját már kifordítva látta viszont. Nagy népszerűségnek örvendett a fúvócső, alias köpőcső is. Egyszer egy vízzel telt nejlonzacskót ejtettünk ki a másodikról az utcára. Mivel nem túl messze landolt egy igazgatóhelyettestől, osztályfőnöki lett belőle. Akkoriban még nem osztogatták az intőket úgy, mint manapság.

Bár van egy hamis igazgatói rovóm is, amelynek szerzője írás alapján úgy vélem BZ vagy HGy lehetett, az ellenőrzőm egy kiszakadt lapján található 1998-1999-ből:


Aztán 11. osztálytól jöttek a szakmai órák, amikért nem rajongtam, lassan kialakult bennem, hogy mégiscsak a történelemmel kellene foglalkoznom inkább. Mai napig nem értem, hogy mertek a kétbalkezembe fúrót adni, vagy miként tudtam működtetni a pneumatikus, elektropneumatikus avagy éppen hidraulikus gépeket. Szinte el sem hiszem, hogy én voltam, aki áramköröket tervezett, melyek gyakran működtek is. Szórakoztató volt egyébként, és legalább beleízleltem olyasmibe, ami gimiben nem adatott volna meg: beállítottunk műholdvevőt (a B-épület tetejére tanári felügyelettel mi szereltük fel a parabolát!), szerkesztettünk visszaszámláló szerkezetet (még ha az enyém így is számolt vissza: 9,6,8,2,5,7...), mely mellé poénból dinamitrúdnak látszó ellenállásköteget rögzítettünk. Poénból IC-ket tettünk a másik székére, felfele álló lábakkal, hátha beleül.

IC-k. Vajon hányat füstöltünk el, vagy használtunk fakírágyként?
A másik poén az elektrolitkondenzátorok fordítva való bekötése volt, amely gyakran bekövetkezett mindenfajta szándékosság nélkül is:




Csináltunk olyan fotót, amely láthatóan beállított és újságnak szánt:

Propagandakép. A kép bal szélén vagyok, szemüvegben.
A monitor gondosan kifordítva a fotós felé, előttünk kamuáramkör és oszcilloszkóp.
1999. tavaszán már az érettségi, valamint a továbbtanulás lázában égtünk, noha szinte mindenki maradt ötödévre, hogy meglegyen az OKJ-s "műszaki számítástechnikai technikus" minősítésünk. 

Fő tevékenységünk a Foxy Box-nak (Foxi Maxi unokatestvére) használata,
melyben
Az oktatásunk során természetesen voltak érdekességek, mint például a Foxy Box-on összeállított áramkörök tanárok általi értékelése. Ugyanis noha noha rendszerint többen is ugyanazt mutattuk be (kicserélve néhány zöld drótot pirosra, nehogy feltűnjön az azonosság), a kapott jegyek mégsem ugyanazok lettek. Volt, hogy kettest kaptam arra, amire más ötöst. Igaz fordítva is. A Jedlikben már akkor interneteztünk, amikor még más iskolákban tanulók nem, sőt hálózatban Warcraft 2-vel játszottunk. Néztünk lehalkítva Disney rajzfilmeke hétfőn délelőtt a tanár feje fölött lévő tévén kémián, vagy éppen megdobáltuk hógolyóval a szemközti általános iskola diákjait, ha nyitva volt az ablakuk.

Ekkoriban ért az első autós baleset, amely mindjárt akkor bekövetkezett, mihelyst életemben először egy osztálytársam kocsijába ültem, hogy elmenjünk a SZIF (akkor a Széchenyi Egyetem még Főiskola volt) nyílt napjára. Éppen Alice Deejay: Back in my life-jára indította el járművét M.Tamás., mikor oldalról a bal hátsó ajtóba jött egy kocsi. Naná, hogy azon a részen ültem, de szerencsére olyan lassan ment az autó, hogy megúsztuk egy horpadással a karosszéria.

Csoportkép, 1997-1998 környékéről.
Az érettségiről nagyon kellemes emlékeim vannak, az ember 8-ra beült, írt egy keveset -közben evett-ivott-, aztán 11-re otthon volt. A fizika kivételével elégedett voltam mindennel. Akkoriban ugyanis nekünk választani lehetett, hogy fizikából, vagy elektronikából kívánunk-e maturálni (még nem volt kétszintű). A 32 fős osztályban igazságos 16-16-os arány alakult ki, noha a tanárok nagyon erőteljesen az elektronika felé próbáltak irányítani minket. Ez nem sikerült, de úgy tűnik a következő évi vizsgánál biztosra akartak menni, mert olyan könnyű elektronika feladatok voltak, és olyan nehezek fizikából, hogy előbbiből a hármas lett a legrosszabb, utóbbiból mag a hármas lett a legjobb jegy... Hiába, akkor még az iskola állította össze a feladatsort. Mondanom sem kell, hogy az én fizika hármasom ennek fényében jónak számított.

Nagyon tetszett a német szóbelim. A tanárunk, Heiko Richter nem tudott magyarul. Ez még nem lett volna baj, csak én meg nem tudtam németül. Leginkább süketnéma jelbeszédre kaptam négyest, valamint az olyan bemagolt szófordulataimra, mint:

"Es hangt davon ab" - "attól függ"
"Meine Meinung is dass..." - Az én véleményem az, hogy..."

Nagy élmény volt, és azóta is emlegetjük a szalagavatónkat, amelyen véleményünk szerint -noha nem láttunk minden ilyen rendezvényt, sőt csak keveset-, minden idők legjobb Jedlikes paródiáját adtuk elő. Pápai Peti és Csütörtöki Károly úgy adták elő Póda László és Viszló László tanár urakat, hogy mindenki dőlt a nevetéstől. Szerencsére van felvételünk az eseményről, viszont a hang majdhogynem élvezhetetlen. Ugyanakkor megmaradt annak a füzetlapnak a fénymásolata az irataim közt, amelyre tanórákon összeszedtük a paródia jeleneteinek sorrendjét:


Maga az előadás ez volt, sajnos a hang igen rossz:


Meg kell mondjam Pápai Peti előtt nem győzök kalapot emelni.

Szóval szép évek voltak. A középiskolával igazából az a gond, hogy rövid. Négy év ripsz-ropsz eltelik. Bár az ember ekkor még nem felnőtt, de már nem gyerek, és ebből fakadóan sok ostobaságot követ el, azt gondolom, hogy jó gyerekek voltunk. Az órákon rend volt -egy-egy incidenst leszámítva-, ha beszóltunk is, sosem durván, csak humorral. El sem lehetett képzelni, hogy épeszű diák packázzon egy Pódával. Egyébként is az osztályátlag 4.2-4.3 körül volt, ami azért nem semmi egy nehéz iskolában.



Közben a világ kezdett megváltozni. Jöttek a kereskedelmi tévék (RTL Klub, Csigatévé), és a fiatalságot nagyban befolyásoló Z+ zenecsatorna. Ha valaki nem tudná, az évek során a Z+ először Viva+, majd Viva lett, és ezzel párhuzamosan zuhant a színvonala a Marianna-árok mélysége alá. Bár a youtube-on sok olyan kivágott jelenet van fenn, amely bizonyítja, hogy az akkori műsorvezetők sem álltak arisztotelészi magaslatokon, de azért Random Marcihoz képest mégiscsak gigászok.

1999 nyarán már Szombathelyen jártam, ahol a Napfogyatkozást néztük a családdal a Csónakázó-tónál, azóta is őrzöm a szemüveget, mellyel néztük az elfogyó csillagot és az akkori prospektusokat. Talán a szemüvegre még szükségem lesz 2081-ben...
Ekkor szerettem bele Szombathelybe, amely azonban már egy másik epizódja az életemnek. :)