Könyvajánló:
Dan Jones: Essex vérebei
Budapest: Kossuth, cop. 2023
Eredeti cím: Essex Dogs (2022)
Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás
508 oldal
Dan Jones-szal, mint íróval kissé hadilábon állok, mert magyarul is megjelent, populárisnak mondható történelmi köteteibe (A templomosok, A keresztesek, stb.) beleforgatva, nem találtam azokat elég szakmainak ahhoz, hogy érdemes legyen megvenni őket. Úgy vélem, a szerző sokkal inkább az eladhatóságra, mintsem a pontosságra utazik, és már a témákat is hajlamos aszerint megválogatni, hogy az kinyissa a pénztárcákat. Persze ez bocsánatos bűn, pláne egy a Channel 5 televíziónál dolgozó újságírótól. Elfogadom ezt, sőt kiemelten fontosnak tartom a nagyközönségnek szánt, jó stílusban és közérthetően megírt ismeretterjesztő irodalmat, hiszen nem mindenki akar chrestomathiát olvasni a középkori városok térszemléletéről 1346 lábjegyzettel. Mikor azonban a könyvesboltok polcain 2023 végén feltűnt - feltűnő boritóval - Jones első történelmi regénye, akkor viszont azonnal felcsillant a szemem, mert méltán bízhattam benne, hogy az egyébként jó tollú és viszonylag tájékozott szerző, képes lehet letenni egy erős regényt az asztalra.
Maga a mű egy kisebb zsoldoscsoport kalandjait mutatja be III. Eduárd angol király 1346-os hadjárata során, amely ugyebár a híres Crécyi csatában csúcsosodott ki. A csapat vezetője Loveday FitzTalbot egy vén csataló, akinek kis létszámú osztaga egy mini brit nemzetközösség: akad benne angol, skót, ír és velszi. Van itt apró termetű különleges műveletekre alkalmas csibész, meg ellenpontként meleg szívű nagydarab comic relief karakter is. Ebben nincs nagy meglepetés, szokásos sablon, gyakran élnek vele karakterközpontú regények. A rutinos mercenárius igyekszik embereit életben tartani több-kevesebb sikerrel, miközben megelevenednek előttünk az egykor tényleg megtörtént városostromok és összecsapások képei a Százéves háborúból. Tetszett, hogy Jones egy-egy valós krónikarészlet történéseit mutatja be a zsoldoscsapat szemszögéből, ez nagyon ötletes volt. Az író ezáltal maró gúnnyal mutatja be, hogy a középkori történetírók hajlamosak lehettek megszépíteni a történéseket... A regény meglehetősen nyers, és minden pátosztól mentesen mutatja be a középkori hadviselés brutalitását. Erőszak, vér, sár, folyón történő átkelés problémái, felégetett városok, kivégzett civilek. Láthatóan nem akart lovagregényt írni, sőt kifejezetten gúnyolja időnként ezeket az ideákat. Ez rendben, tényleg nem célszerű, és nem életszerű egy steril középkort adni vissza a lapokon, hiszen nem is volt az. Kivehető, hogy Dan Jones elég jól tisztában a korabeli hadviseléssel, és a katonák mindennapjaival: a kontingensek nem gyalogoló katonák pusztán, hanem van málhájuk, szekerük, enniük és inniuk kell. A hadjárat leírása sok szempontból nagyon rendben volt.
Ugyanakkor egyáltalán nem sikerült az, ami a minap bemutatott Sógun esetében igen: nem kapunk kulturális bemutatót, semmit nem tudunk meg a korabeli életmódról, a középkori európai civilizációról. Nincsenek trubadúrok, szerzetesek, papok, kereskedők, általban véve nők sem igazán. Kapunk néhány faragatlan katonát, akiknek a karaktere kellene elvigye a történetet a hátán. Ám sajnos összeroskadnak e feladat súlya alatt. Dan Jones nem egy Joe Abercrombie. Miközben a szerző - nagyon helyesen - mocskosnak és sárosnak írja le a hadjáratot egy olyan világban, ahol az emberekkel napi szinten borzalmak történhetnek, a szereplők egy része mégis érzelgős, nyafogós, ehhez a környezethez nem passzoló, teszetosza alak lett. A karakterek felszinesen vannak csak bemutatva, motivációikba alig kapunk beavatást. Főszereplőnkről is csak lassan csepegteti Jones a tudnivalókat, láthatóan további részeket képzelt el a regényhez. Sok esetben a szereplők cselekedetei szembemennek a józan ésszel és a középkori hitvilággal, életfelfogással, ami nem tesz jót az összképnek. Jones a saját jelenünk morális elvárásait rakja FitzTalbot fejébe, ami egészségtelen egy középkori katonánál. Nem szerencsés a humanizmust húzni rá egy zsoldosra a valódi humanizmus kialakulása előtt 100 évvel! A szereplők amúgy sem túl szimpatikusak, nem nagyon hatja meg az olvasót, mikor elveszít közülük egyet-egyet. A szerelmi szál - már amennyiben nevezhető annak - meg egészen gyenge. Emellett nem sikerült a könyvet sem egyenletes minőségűre, sem konzisztensé gyúrni, és ami nagyobb bajt, a viszonylag jó kezdés után inkább laposodott a sztori, mintsem javult. Sajnos Dan Jonesnak az arányokat nem sikerült megfelelően eltalálnia. Aki egy Cércyi csatáról szóló kötetet vesz a kezébe, az a csatáról akar elsősorban olvasni! Nos, ebben az esetben az 500 oldalas regényben nagyjából 20 oldal íródott erről. Édeskevés! És amit kapunk belőle, az is élvezhetetlen és zavaros. Mintha az írónak a történet közepén szólt volna valaki, hogy:
"Figyu, Dan! Ne haragudj, de kiderült hogy felére kell csökkentenünk a nyomdaköltségeket, úgyhogy van 20 oldalad befejezni! Köszike!"
Mindent egybevetve sajnos inkább csalódott vagyok a tartalmat tekintve, mint elégedett. Míg az első fele a regénynek egészen lekötött, ugyanezt a második 250 oldalról már nem merem elmondani. Egy olvasást megér, de aligha lesz kiemelt helyen a polcomon.
A kötet fizikailag ellenben kifogástalan. A borító a címeres hadijelvénnyel/zászlóval (banner) nagyon jól néz. Nem pusztán feltűnő, hanem visszadja III. Edward vörös-kék színeit is. Ehhez járul, hogy noha pusztán fűzött a kiadvány, de mégis strapabírónak tűnik. Talán egy keményebb kötéstábla azért még jobb lett volna! Két fordító is dolgozott a köteten, de ezt csak utólag vettem észre, a magyar szövegen ez nem látszott. A kiadó munkájába nem akarok, és nem is tudok belekötni.
Értékelés:
Némelg jóindulatú hét vörös oroszlán a tízből.
7/10 pont
moly.hu: 78.33% (6 voks)
goodreads.com: 3.94 csillag (5972 voks)
2024. május 3-án.
