2021. december 30., csütörtök

2021-es kedvenc olvasmányaim - Top 5

2021-es kedvenc olvasmányaim 


Hát 2021 is elmúlt, hol örömmel, hol bánattal, ahogy már csak telni szoktak az évek. Mint rendszerint, idén is egy kedvenclistával zárnám a blogon az évet (lett volna még egy írás ezelőtt, de nem értem végére...), amelyen öt számomra különösen kedves olvasmány foglal helyet. Nem mind idén jelent meg ugyan, ám 2021-ben olvastam őket. Igyekeztem kivételesen nem szakbarbár lenni, így a lista most szigorúan történelemmentes - lesz még itt olyan bőven úgyis! -, és öt kötetet vonultat fel. Jó szórakozást és boldog új évet!

Ezerarcú Japán: A japán kultúra útikalauza




[s.l.]: Bookline, 2020
Eredeti megjelenés: Be More Japan (2019)

A blogon Japánnal meglehetősen sokszor foglalkozok (legutóbb: itt), ám ezek a kelet-ázsiai kultúra nem éppen kedves arcát - a háborús arca egy nemzetnek sem túl aranyos - szokták megmutatni a felkelő nap fényében. A Japánhoz való hozzáállásom finoman szólva is hektikus. Tele van a kultúrájuk olyan elemekkel, amelyek európai szemmel minimum bizarrnak mondhatóak. A képregény- és rajzflimkultúrájuk vadidegen tőlem, ellenben nagyon szeretem a japán verseket, és az irodalmukat (mint a Battle Royale, teszem azt). Egy szamuráj teljes lelki nyugalommal tudott kiirtani egy falut, majd utána írt egy haikut arról, hogy milyen letaglózó, ahogy a szilvavirág lehull az őszi sárba. Ez egyszerre beteg és lenyűgöző. [Hozzáteszem, hogy félelmetesen hasonló a középkori Európa lovagjainak mentalitásához, ahogy Oroszlánszívű Richárd az egyik pillanatban hihetetlenül nemes viselkedést tanúsított, majd a következőben kivégeztetett egy halom hadifoglyot...] 
Ez a gazdagon illusztrált kiadvány a japán kultúrát foglalja össze röviden, ám széleskörűen a kalligráfiától az ikebanákon át egészen az otakukig. Japán tradicionális és modern, vénségesen vén és szemtelenül fiatal, megnyugtató és felizgató egyszerre. Úgy tudott amerika lenni, hogy megmaradt japánnak. Minden anime- és mangamániás könyvtárlátogatónknak nagyon ajánlom, mert japánnak lenni nem jelent egyet a Girl und Panzer-féle kreténségekkel! A japán kultúra mély és izgalmas, ismertelen de mégis ismerős. Más kultúrák megismerése pedig a sajátunkét is értékesebbé teszi a számunkra. 
Jó lenne valamikor eljutni Japánba is... 
8/10 pont


Tim Marshal: A földrajz fogságában





Budapest: Park, 2021
Eredeti megjelenés: Prisoners of Geography (2015)

Tim Marshall könyve az a kötet, ami kötelező érettségi tétel kellene legyen, s ami nyugodtan lehetne mondjuk a választójog feltétele... Vannak ugyanis olyan művek, amelyek ugyan nem kulturális alapművek, azonban a világpolitikai képalkotáshoz nélkülözhetetlenek. Ilyen mondjuk Harrari SapienseSteven PinkerJohn Kekes és Brzezinski egyes kötetei, Huntington klasszikusa, de lehetne még sorolni a poltikai és gazdasági könyveket. Ezek a művek segítenek megértenünk a világban folyó politikai küzdelmeket, láttatni a felszíni kommunikációs lózungok alatt fortyogó valódi tektokinus mozgásokat és döntéshozatali ok-okozat összefüggéseket. Tim Marshallnak sikerült egy meglepően elfogulatlan, jó érzékkel megírt kötetet letenni az asztalra, amely megérteti velünk Oroszország helyzetét, és politikájának alapjait, Kína geostratégiai gyengeségeit, s mozgatórugóit. Fontos könyv!
8/10 pont


Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz




Budapest: Kolibri, 2021
Eredeti megjelenés: Good Girl's Guide to Murder (2019)

A listán az egyetlen lesz, amiről részletes kritikát írtam, és meglehetősen jó könyvnek találtam ezt a leginkább ifjúsági irodalomhoz besorolható bűnügyi regényt. A magasra értékelésében nagyban közrejátszott, hogy szép emlékeket idézett fel bennem (nem, nem a gyilkosság, ahhoz kispolgáriasan állok, mint Hercule Poirot a Nyílt kártyákkal-ban...), mert olyasmire asszociáltam róla, ami mély, felkavaró és bizsergető emocionális emlékeket idézett fel bennem (igen, a Life is Strange-re gondolok). Úgy vélem, hogy ez egy jól sikerült, szórakoztató regény lett, és a moly.hu értékelései alapján - úgy tűnik - mások is így látták. Tinik nyomoznak tinik után a tinik problémáival megspékelve, részbe dokumentumregény elemekkel tarkítva, amit szerencsére nem is kell túl komolyan venni. A skandináv krimik beteg karaktereivel szemben, itt szerethetőek és emberiek a szereplők, olyanok, akikkel mi is találkozhatunk a sarki fűszeresnél, vagy Gizi néni garázsban kialakított mini ABC-jében. Remek volt. 
8.5/10 pont


Joe Abercrombie: Némi gyűlölet




Szeged: Könyvmolyképző, 2021
Eredeti megjelenés: A Little Hatred (2019)

Bőven megérte volna, de mégsem írtam Joe Abercrombie új könyvéről külön ismertetőt, aminek fő oka, hogy leginkább csak ismételni tudtam volna magamat, és amúgy is a szerzőről szóló ömlengésbe fulladt volna az értékelés. Abercrombie ugyanis ismét megcsinálta (kábé nyolcadszor)! A regény leginkább A Hősök folytatásának tekinthető, főhősei pedig az előző nagy generáció - Az első törvény világának - fiai és lányai. 
A kötet maró gúny, Abercrombie egyszerre neveti ki a vadkapitalista tőkések formalitásokban tobzódó világát, a forradalmasdit játszó - s közben maguk hasznát kereső - bohócokat, a feleslegesen hősködő fantasztákat, a gyáva élvezetektől unatkozó szoknyapecéreket, a vakszerelmeseket, a csalódásoktól magukba temetkezőket, mindent és mindenkit, mindig és mindenhol. A szórakoztatás garantált, akárcsak a világunk kikarikírozása vastag és epébe mártott filctollal. A karakterek között vannak érdekesebbek (nálam Savine dan Glokta nyert) és kissé sablonosak is, de szerzőnk mindig képes meglepni minket, hol egy váratlan jellembeli fejlődéssel, hol egy kedvencünk kinyírásával. Nem szívesen lennék Abercrombie-karakter, kihullana az amúgy sem elég dús hajam a 10. oldalra... Ugyanakkor a szereplők szerethetőek, mindegyiknek megvan a maga bája (és baja), még a legnagyobb gazembereknek is. 
A szöveg meg, hát... ismét zseniális. Bárhol ütöm fekl random, olyan bölcsességeket kapunk humorba áztatva, hogy ihaj csuhaj! Teszek is egy próbát, random felcsapom [408.o.]:
"- Az Oroszlánkölyöké [a zászló, - mondja Nagy Farkas]. Milyen név ez már?
- Röhejes. - Kikerics felemelte mindkét kezét, és megmozgatta az ujjait. A Nagy Farkas! Na, ez aztán a név!"
Jó, ez mondjuk inkább humoros, mint bölcs. A Némi gyűlölet egy új sorozat több, mint ígértes nyitánya, várom a folytatást!
9/10 pont


Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál




Szeged: Lazi, 2021
Eredeti megjelenés: Anne of Green Gables (1908)

Egyértelműen az idei év meglepetése számomra! Nyilván már az magában is meglepetés, hogy vajon miért olvastam el, én, a történelemmániákus ezt a több, mint száz éve lányoknak írt ifjúsági kötetet. Egyszerű: Gyerekkorunkban klasszikus sorozat volt Anne történetéből, amit húgommal jó néhányszor láttunk (ugyanúgy, mint a Váratlan utazást), de sohasem olvastam az eredeti regényeket. Ideje volt pótolni, mert a hiányosságokat ugyebár pórlni kell!
Ez a történet egy csoda. Annyira bájos az egész, ártatlan történetet egy árváról,  Anne-ről (szigorúan e-vel a végén!), aki cserfes kislányból cserfes nagylány lesz. Anne képes minden bokorból vagy aprócska tóból tündérmesét varázsolni (vagy szellemjárta vidéket), s miközben felnő, nem veszíti el ártatlanságát, s azt a csillogó természetét, hogy odaadó csodálattal nézzen minden teremtményre a természetben. Tündéri minden mondat, finom humorral ábrázolva a gyerekkort. Olvasva - Anne szavait idézve - borzongató gyönyörűséggel fogynak az oldalak, suhannak el kecsesen az évek. Rószaszín vattacukor az élet minden apró botlásával. Nem történik semmi egetverő: befogadják, hálás, otthonra talál, botlik, feláll, szeret és simán csak szép az egész történet. 
Nem szégyellem, időnként torkomat kaparta a sírás, majd felnevettem pár oldallal odébb. A világ szépségei iránt még fogékony lélek könyve ez, amikor egy aprócska tó lehet a "Fénylő vizek tava", ahold driádok laknak, a muskátli lehet Piroska, akinek személyisége van, és Anne olyan kislány lehet, akinek végre igazi, eleven kebelbarátnője lesz a képzelt barátnők után. A kötetből árad a finom humor, a gyermeki báj. És a végén Anne még a puffosujjú ruhát is megkapja. 
Az ember önkéntelen azon mereng, hogy eltelt több, mint 100 év, és azt a világot a jelenlegire cseréltük, Montgomery könyveit meg az Egy Ropi naplójára... A lányok nem varrnak, a fiúk nem rosszalkodnak az erdőben, helyette mindenki nyomkodja az iPhone-t. És mikor letettem a könyvet csak egyetlen dolog motoszkált a fejemben, meglehetősen elkeserítő hangulatban: BIZTOS, HOGY MEGÉRTE?
9/10 pont

2021. december 12., vasárnap

Egy ok a sajnálatra - Vállalhatatlan könyvek S06E02 - 10 okom a haragra

Angela Murinai: 
10 okom a haragra
 

Budapest: Tea Kiadó, 2021



fűzött, 216 oldal

Nem szeretem a feminizmust, mentségemre szóljon, hogy a macsó életérzést sem. Pláne nem szeretem női kézilabda VB közepén, s mégis a kézis csajok meccsei közben ilyen böszmeséget sodort kezembe a sors különös szele, mint Angela Murinai könyve. Figyelmes blogolvasóim már kiszúrhatták (ebből vagy akár ebből), hogy nem rajongok a progresszív jogharcosokért. A mostanság divatos szélsőséges feminizmustől meg egyenesen kiütést kapok. Valószínűleg sikítva futnék a maszkulinizmustól is, de valahogy az nem akaródzik kialakulni, s utoljára alighanem Al Bundy tett kísérletet ilyesmire. Viszont a következő könyvről írnom kellett. Nem volt élmény az olvasása. Picit sem. Mégis vessük bele magunkat a 10 okom a haragra című kötetbe Vámos Petra elszántságával és elemezzük Márton Gréta precizitásával, mert tanulságai azért vannak!

Kérem, senki ne próbálja ki otthon, még szülői felügyelet és defibrillátor közelében sem!

"...negyvenes éveim táján időnként rám tört egy fura érzés... Ez az érzés pedig ez volt: Mi a fenét keresek én itt? Mit csinálok én itt?... Működtek bennem a fékek és az ellensúlyok: lábakon bilincs, ház, hitel, gyerek, férj. Ahogy kell, ahogy mindenki él. Mi akkor a baj?... Már bőven negyven fölött jártam, mikor elém került egy hír arról, hogy egy kolléga, eszmetárs, csapattag, akivel a kilencvenes évek közepén fej fej meletti versenyben voltunk a színjátszó fesztiválokon az aranyéremért, nos, ő életműdíjat kapott mindazért, amit véghezvitt azalatt a tíz év alatt, amíg én a legót szedegettem a szőnyegből. Bizony. Kitüntették a munkájáért. Tíz év alatt kinevelt legalább ötven gyereket, akiknek hatott a gondolkodására, akiket hozzásegített a kiteljesedéshez, a tehetségük kibontakozásához. Ötvenet. Én ez idő alatt lábra állítottam hármat, akikből ekkor még nem lehetett tudni, mi lesz végül, nem mellesleg sutba dobtam a tehetségem és az ambícióim. Egy háziasszony lettem."
Szép monológ, mi? Legyünk őszinték: van benne igazság. Az ember 20 évesen rendszerint többet lát magába, mint amennyi negyven éves korában megvalósulni látszik. Tudom. Mondjuk azért összevetni 50 gyerek drámapedagógiára tanítását három saját gyerek felnevelésével, elég érdekes gondolat. Elvégre azt az ötven gyereket is felnevelte valaki, nem csak úgy készen pattantak az "eszmetárs" kezei közé teljes fegyverzetben Pallasz Athénéként, hogy követeljék a drámapedagógiát. A kötet pillanatok alatt átmegy egy férfiellenes pamfletbe. Érezhetően a szerző eszébe sem jutott, hogy az átlag 40-es férfi esetében is "lábakon bilincs, ház, hitel, gyerek, feleség." Megtudjuk azt is, hogy a férfiak kitalálták a nők ellen a "Rend"-et. Murinainál a "Rend" a legnagyobb szitokszó. 
"A Rend azt akarja, hogy az elvárásai szerint élj, ezért szinte a fogantatásodtól kezdve arra kondicionál, hogy szabályait magadévá tedd, és eszedbe se jusson mást választani, mint amit előír neked."
Rögzítsük ezzel szemben a tényt: a rend jó. A rendetlenség meg rossz. A rendetlenséggel járó anarchia pedig kifilézné Murinait és a nőket, mert nem a gyengébbeket favorizálja. A rendetlenség - akárcsak az evolúció -, nem könyörületes: a fizikailag gyengébb, pénzügyileg szegényebb sérül meg először. A rend az, ami a gyengébbeket védi, és a rend az, ami jogbiztonságot nyújt az ököljoggal szemben. Lehetnek - és vannak is - működési zavarai, de akinek a fejében a rend rossz dolog, azzal gondok vannak. 
Értem, hogy nőként a nők problémáit próbálja megfogni az írónő. Értem, hogy valószínűleg csalódás érte. Értem, hogy gyerekei kirepültek és most új értelmet keres életének. Ám csapdába esik: azt gondolja, hogy a másiknak - jelen esetben a férfiaknak - könnyebb. És ez egy női szívnek kedves dal. A férfiak is gondolják sokszor ugyanezt. Vannak, akik szeretnek csalódás után áldozatpózban tetszelegni, sajnálatot kunyerálni. Őszintén szólva nem néztem utána a hölgynek, hogy kicsoda, micsoda. Elég ez a könyv, hogy ne is akarjak utánajárni. Taszít, az egész életfelfogása - filozófiának nem mondanám -, és úgy általában minden betű, amit papírra vetett. A könyv tele van előítéletekkel, bizonyítatlan állításokkal. Tíz problémakör köré rendezte "mondanivalóját", haladjunk sorban, bár kissé hosszú lesz...

1. A nemi szerepek
"A gender mindazon elvárások összessége, melyeket a társadalom, a születési nemedhez kapcsolódóan hozzá rendel megjelenésben, viselkedésben, vágyakban, életcélokban - amik a Rend szerint a nők (vagy a férfiak) veleszületett sajátosságai. Te is biztosan hallottad már a következő mondatokat: "A fiúk nem sírnak", "a lányok gyengébbek matekból", "a nők rosszabbul vezetnek autót", "a férfiak hűtlenebbek"..."
Murinai csak azt felejti el, hogy ezeket nem a "Rend" írja elő, hanem közhelyek, s mint olyanok általában véve igazak, egyénre lebontva viszont nem feltétlenül azok. Azt nem tudom, hogy a nők jobban vagy rosszabbul vezetnek-e - nálam mindegyik jobbak, ez fix -, de nézzük meg például, hogy a "lányok gyengébbek matekból" vajon igaz-e? Bárki elolvashatja a Pisa2018 összefoglaló jelentést! Voilá! Míg a szövegértésben a világon mindenhol a lányok nyernek - Magyarországon csaknem 30 pont különbséggel! -, addig nálunk matematikából a fiúk nyernek 9 ponttal (bár sok országban a lányok vezetnek). Feltűnő, hogy legyen egy ország bármilyen típusú társadalmi berendezkedés szempontjából Fehéroroszországtól a legliberálisabb skandiávokig, legyen az dél-amerikai vagy ázsiai, a szövegértést mindig(!) a lányok nyerik, jelentős fölénnyel. Az pedig nyilván nem lehet igaz egyszerre, hogy a "Rend" elnyomja a nőket matekból, de nem nyomja el őket szövegértésből. Egyszerűen tény: vannak nemi különbségek az agy működésében. A nők szövegértése jobb. Férfiként ezt fogjam a matriarkátus elnyomására? Nem. Elfogadom inkább, hogy a nők biológiailag erre általában véve alkalmasabbak. Nincs ebben semmi szégyenletes. Nem a "Rend" követeli meg és "a hatalom" kényszeríti ki, hanem objektív és - többé-kevésbé - mérhető valóság! Mindkét nemnek megvannak a maga előnyei és hátrányai nagy átlagot nézve. Egyenlőek vagyunk, nem egyformák. A kettőt nem szabadna összekeverni!

2. Szépség és öregség

Ismét egy klísé, melyben szerzőnk elmondja, milyen szörnyű, hogy egy nőnek szépnek kell lennie, és ezért komolyáldozatokat kell hoznia. Újabb hiba. Először is úgy tesz, mintha a nők nem ítélnének külső alapján, és egy férfi ne akarna megfelelni a nők külső elvárásainak. Igen, a fiúk talán valóban előbb készülnek el a tükör előtt, bár azt hiszen sok lány tudna ellenpéldával is szolgálni... Egyébként pedig nem a "Rend" miatt vesz fel egy nő akár télen is miniszoknyát - ne adja a feministák istene, borotválja a lábát! -, hanem mert tetszeni vágyik, és tudja, hogy milyen hatással lehet egy férfira egy jó láb neccharisnyában. És nem azért vágyik tetszeni, hogy eleget tegyen a patriarkális társadalom elvárásainak, hanem azért, mert biológiai törvények dolgoznak bennünk és végül mindkét fél jól jár. Az öregedés kapcsán nem jöttem rá mit akar mondani a költőnk, hacsak azt nem, hogy ez is a "Rend" miatt van. Úgy látszik a férfiak Murinainál nem öregszenek, ez csak a nőket sújtja. Elárulom a titkot: öregszünk, sőt öt-hat évvel korábban halunk meg átlagosan, mint a nők. Gondolom Murinai szerint Semmelweis Ignác is csak azért lett az anyák megmentője, hogy a nők kínjainak hosszúságát növelje... 

3. A mindent átszövő nőgyűlölet

Nőgyűlölet! Mondjuk helyében paranoiának hívnám... A fejezet idézetgyűjtemény megnevezetlen férfiaktól, amelyekből süt a nők iránti lenézés. Az anekdotikus bizonyítás mellett még kifejezi megvetését az "úgynevezett konzervatív értékek" iránt. Írónőnk a feministákat támadó nőket nemes egyszerűséggel kápóknak tartja, akik elárulják nemüket. Murinai egyértelműen külföldi nyomvonalon hajózik, a "középosztálybeli fehér feleség"-et simán besorolja az árulók kategóriájába, ami mondjuk Magyarországon a felnőtt nők túlnyomó többsége. Ismerős: ha a proletariátus nem ismeri fel valódi érdekét, majd a szűk feminista elitcsapat elvezeti őket a földi paradicsomba akkor is, ha mindenkinek rossz lesz és kihalunk!

4. A szex

Megint elképesztő marhaságok sora. Először is úgy tesz, mintha a fiatal lányok manapság házasság előtt minimum kolostori önmegtartóztatásra lennének ítélve a "Rend" által. Javaslom, hogy egyszer nézzen körbe egy középiskolásokkal teli buszon és figyelje meg a lányok és fiúk viselkedését, mert egyik nem sem visszafogott szende szüzek csapata... A fejezetbe belerángat mindent, ami "bizonyítja" a férfiak bűnösségét a csiklók eltávolításától - ami Magyarországon ugyebár rendkívül gyakori - a pornóiparig (amelyben egyébként a nők keresnek jobban). Jön aztán az erőszak és kicsikart szex témája, előadva, mintha ezek a bűncselekmények egyébként az átlagos férfi-nő kapcsolat mindennapos részei lennének. A fejezet konklúziója is érdekes: "Egymillió a szexnél sokkal érdekesebb dolog van ezen a világon!" Utóbbi kommentálástól eltekintek, mert elgondolkodtam és megpróbálok listát írni...

5. A házasság

A legképtelenebb fejezet talán a könyvben, bár nehéz sorrendbe rendezni. Történelemből elégtelen Murinari ismerete, bár abban természetesen igaza van, hogy a házasság "intézményének" nem a szerelem, hanem közös gazdasági érdek volt az alapja, és a törvényes örökösök születése. Ám szokásához híven túltolja a biciklit:

"Már a házassági eskü egy elcseszett dolog, mikor kimondja, hogy örökké, a halálig. Azon túl, hogy ez egy nagyon ijesztő mondat, még az is van, hogy kiveszi a házasságból a szabadságot."

Nem, kedves Angéla, nem veszi ki. Senkinek nem kötelező kimondani ugyanis a nagyon ijesztő(!!!) mondatot, szabadon nem házasodhat, ha e szavakat képtelen kimondani komolyan, vagy ijedelem nélkül. Meglehetősen ritkán voltam olyan esküvőn, ahol stukkert tartottak bármelyik fél halántékához. Inkább értékelni kellene, hogy eldobható, élvhajhász világunkban még mindig van, aki vállalja ezt az esküt és komolyan is gondolja, még úgy is, ha végül nem sikerül betartania ilyen-olyan okból.

6. Az anyaság mítosza

A fejezet egészen döbbenetes. A szerzőnk nyilvánvalóan nem lapozgatta XIX. századi nők naplóit (ajánlom bátran Slachta Etelkáét), de azért persze "tudja", hogy akkor nőnek lenni borzalom volt. Részigazságokat adagol monológjaiba, miközben nem veszi észre, hogy mennyire fásult, csalódott személyiségjegyeket mutat, amit ráadásul követendőnek vél.

"Hagyok időt, hogy ezt megemészd. Igen, azt mondtam, hogy ma Magyarországon felelőtlenség gyereket vállalni. Az egész világon az egyébként. Nem az a felelőtlen, aki nem szül, hanem az, aki erre a túlnépesedett bolygóra még gyereket pottyant. Ahogy most állnak a dolgok, mondhatjuk, hogy míg a meg nem született gyerekek azok, akik nem lesznek túlterhelt, elszegényedő szülők boldogtalan kicsinyei, akik nem lesznek bántalmazva, nem fognak éhezni vagy kiszáradó Földön szomjan halni..."

Hagyok időt, hogy megemészd Murinai sorait. Vannak nehézségek az életben? Igen, vannak. Fog fájni a szíved az életed során? Fog. Lesznek akár megélhetési nehézségeid? Igen, lesznek. És ezért már jobb nem élni? NEM! Én meg azt mondom, hogy aki ma Magyarországon - ahol messze nincs túlnépesedés - ilyeneket ír, az mérhetetlenül csalódott. Az egész világon egyébként. Nem az a felelőtlen, aki nem szül, hanem az, aki szerint ez a világnézet helyes. Mert a meg nem született gyerekek lesznek azok, akik nem fognak sem szeretni, sem szeretve lenni. Ők nem lesznek boldog szülők boldog gyermekei, sem boldog gyerekek boldog szülei a karácsonyfa tövében. Nem isznak majd forralt bort a barátaikkal az adventi vásáron, nem csillog a szemük a jégpályán, nem fognak életük legboldogabb napján valakinek igent mondani, nem keltik őket forró teával és reggelivel, nem írnak verset róluk, nem hallgatnak koncerten zenét az első sorban, nem sírnak az örömtől és bánattól ezen az egyszerre elátkozott és csodálatos bolygón. Murinai Angéla a fenti sorai alapján az emberi élet minőségét a fájdalom hiányában és nem az örömben látja, és ez végtelenül szomorú! 

7. A családi munkamegosztás és a gondoskodási feladatok

A házimunka nagy részét a nők végzik. Tény. Régen a paraszti világban mindenki tette a dolgát, a nők azt, amit a háztartás mellett képesek voltak megcsinálni, a férfi meg - a meglehetősen kemény - mezei munkák zömét, látástól vakulásig, vetéstől aratásig. Aztán a  polgári világban a nők elsősorban a háztartást vezették, a férfiak meg eljártak munkába, és többségük olyan fizetést kapott, amiből megélt a család. Jó volt? Rossz volt? Ma már lényegtelen, így alakult. Ebből az első világháborút követően kialakult az a rendszer, hogy a nők is gyárakba kerültek, majd eljött a korszak, hogy már két fizetés kellett egy család fenntartásához, rossz döntések és a kapitalizmus logikájából következően. Jobb lett a nőknek, hogy ma már mukahelyre kell járniuk? Ennek eldöntését a nőkre hagyom, gondolkodjanak el rajta pro és kontra. Mindegyik mellett lehet érvelni. Nem kívánom lebecsülni a nők által elvégzett házimunkát, a családok lelke mindig az anya volt és lesz. Egy anya-gyerek kapcsolat is rendszerint szorosabb egy apa-gyerek kapcsolatnál, de legalábbis más jellegű. Ugyanakkor a férfiak is meghozzák az áldozatukat: rendszerint több időt töltenek munkahelyen, gyakran távol otthontól - ami nem feltétlen olyan szórakoztató, mint elsőre hangzik -, és sok esetben fizikailag nehéz munkával (nem, nem az enyémre gondolok). Az a Murinai mondat, hogy a társadalom fele a nőkön élősködik, otromba és ostoba mondat. 

8. A bántalmazás

Ki ne vetné meg a nők elleni erőszakot? Mégis a feminizmus úgy tesz, mintha a férfiak ezt elnéznék, elfogadnák. Kiemeli, hogy hetente egy nő hal meg az élettársa által. Ez gondolom valós adat lehet és elszomorító. Nyilván mindent el kell követni ennek megelőzése érdekében. Ugyanakkor végzetesen hazug állítás, hogy az erőszak a férfi-nő kapcsolatok mindennapi része. Bár Murinainál lehet így van, tekintetbe véve, miket sorol be a fejezetbe bántalmazás címszó alatt. Ugyanis a bántalmazás fejezetbe helyezte el azt is, ha a férfi elmulasztja a háztartással kapcsolatos feladatait, ami azért még az eddigiek után meglepő. Azt értem, hogy ez rosszul esik, de bántalmazásnak tartani blődség. "Haszonelvű hímsovinizmus" egyébként emellett a "női gondoskodással való visszaélés" is. És csak hogy tudjuk, a bántalmazás másik fajtája a "burkolt hímsovinizmus", amibe olyan komoly bántalmazás esik például, mint a csönd. Igen, a csönd. Murinai szerint a férfi azzal is bántalmaz, amikor nem hajlandó eleget beszélni. Valahol itt kezdtem hangosan röhögni este tíz felé, pedig a fejezet eredetileg aligha ezt a célt szolgálta...  

9. Erőszak, zaklatás, MeToo

Murinai logikája azért nem egy muránói üveg csiszoltságával bír, mert voltaképpen az előző fejezet témáját ismétli. Míg a bántalmazás fejezetbe került a kapcsolaton belüli gyilkosság, itt meg az erőszakhoz az például, ha leszólítanak egy nőt a kávézóban... A fejezet személyes sérelmekkel nyit: megnézték a hátsóját, ráfütyültek, majd jönnek a bűnügyi hírekből a példák, hogy férfi nőt bántott. Egyenként mind szomorú eset, de azért egy 10 milliós országban sajnos akad ilyen. Ettől még nem az "erőszak kultúráját éljük", bármennyire állítja, a statisztikák ugyanis ezt nem igazolják (lásd: Harari: Sapiens, vagy Pinker: Az erőszak alkonya). Az emberiség alapvetően békésebb, mint bármikor a történelemben, a gyilkosságok áldozatai pedig többségében férfiak (604 emberölésből 231 esetben volt nő és 373 esetben férfi a magyar rendőrség statisztikái alapján). Murinai ezután a Me Too-val hozakodik elő, közismert példákat hozva. A Me Too-mozgalomról elég nagy vita zajlik. Magánvéleményem, hogy nem tartom szerencsésnek a 20-30 év távlatából bemondáson alapuló vádakat. Azt tudom javasloni, bárkit hasonló zaklatás ér, azonnal forduljon a hatóságokhoz, ugyanúgy, mint családon belüli erőszak esetén! Nem szégyen, ha valaki segítséget kér, és a bizonyítás 20 évvel később jóval nehezebb!

10. Nők és politika

A fejezet politikailag olyan szinten elfogult, hogy ezen részébe bele sem megyek. A fejezetnek tulajdonképpeni feladata a szerző politikai kinyilatkoztatása: én ez és az ellen vagyok. Rögzítsük: ma Magyarországon semmi nem akadályozza, hogy egy nő válsztó vagy választható legyen. Amit pedig Murinai leír...:

"Esélyegyenlőség csakis akkor állhat fel, ha a különböző csoportok arányosan képviselik magukat a törvénykezésben. Így például a társadalomban elfoglalt arányaik szerint vannak a hatalomban a nők, a romák, a melegek, a mozgássérültek, és így tovább. Egy hatalomnak, egy kormány összetételének reprezentáknia kellene azokat, akiket képvisel."

Elsőre nagyon jól hangzik, de ha elkezdjük megvizsgálni, rögtön problémákba ütközünk. Az idézet naiv világszemléletet tükröz, és egyrészt megvalósíthatatlan, másrészt - bármilyen furcsa elsőre - diszkriminatív és kontraproduktív. A társadalomban, teszem azt vannak szélsőjobboldaliak és kommunisták is. Őket is megilleti pár hely? A kékszeműek arányát hogyan lehet majd összhangba hozni a szakmunkások arányával? És mi lesz a balkezes mozgássérültekkel? Hogy lehetne mondjuk 12-13 kormányzati helyet végtelen számú tetszőlegesen kialakított csoport közt elosztani? Egyébként van egy ideális példám az ilyen szemlélet ellen:

"a [felsőoktatásba] felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét." 

Felvilágosult egy törvény, mi? Azt írta elő, hogy Magyarországon minden nemzetiség megfelelő arányban legyen képviselve az egyetemeken. Egy mai jogvédő csettintene örömében. Aztán persze elsápadna, mert ez a híres-hírhedt Numerus Clausus-ban van, amiben így szerepel burkoltan, hogy a zsidók számát csökkenteni kell... A zsidó szó ugyanis nem szerepel a törvényben, csak az, hogy minden nemzetiség arányának megfelelően legyen, ám mivel a zsidóság felülreprezentált volt a felsősoktatásban, ellenük szólt elsősorban. Ez azonban kontraszelektálás: nem az alkalmasság, hanem a származás dönt. Murinai elképzelése ugyanez. Nem az alkalmasság, hanem a kvóta döntene, ki hova kerüljön. Ezt minden jóérzésű es eszére hallgató ember el kell, hogy utasítsa. A kormány állhat csupa férfiból, csupa nőből, csupa kerekesszékesből, avagy zöldszeműből a lényeg, hogy alkalmas legyen, ezt pedig nem segítik a kvóták.

A kötet egészéről szólva: 

Murinai ismeretei rendkívül felszinesek, az egész kötet kinyilatkoztatások sora, megállapításait minden bizonyítás nélkül kell elfogadni, negligálva a tudományokat és hagyományokat. A felhasznált irodalom egy középiskolás kiselőadáshoz is szégyenletes volna (néhány híroldal felületes írása, meg egy nyiltan marxista-feminista blog bejegyzései). Evidenciaként állít dolgokat, amelyeket ujjgyakorlat megcáfolni. Ez a könyv tulajdonképpen egy politikai pamflet. Mindig voltak ilyen pamfletek, ez természetes. De Al Bundy NO MA'AM-ja (National Organization of Men against Amazonian Masterhood, azaz Nemzeti Szervezet, férfiak az amazonok elnyomása ellen) egy visszatérő geg volt, a sztereotípiákból táplálkozott és mindkét nemet kinevette. Itt erről szó nincs, ez a nő komolyan gondolja haragszülte agymenését, ami ráadásul könyvben manifesztálódott, hogy vírusként fertőzzön. Tacitus, a nagy római történetíró azt írta már 1900 évvel ezelőtt, hogy "harag és elfogultság nélkül" írja művét - nem sikerült neki egyébként -, mert tudta, hogy a haragból írt dolgok óhatatlanul ostobaságokat és ellentmondásokat szülnek. Murinai nem tudja ezt:

"a harag jó. Erőt ad, inspirál, mozgásba hoz. Aki dühös, az hegyeket tud megmozgatni, kreatív energiái szabadulnak fel, amikből aztán fontos és értékes dolgok születhetnek."
Ez téves. A harag lehet üzemanyag, de mivel eltorzítja a látást, rosszul tűzzük ki az elérni vágyott célokat. Márpedig helyes célkitűzés nélkül a harag: átok. Ebből fakadóan nem értékes dolgok fognak születni, hanem károsak. Az igazságtalanság ellen lehet, és kell is küzdeni, de ennek így semmi értelme, csak a társadalom szövetét tépi dühében, ellentéteket szít, miközben amit nyújtani tud, afféle belterjes feminista páholytagság. 
A kötet fizikailag rendben van, fűzött és sérülékeny, de esztétikailag nem rossz, és nyomdahibáktól sem terhes.  

Értékelés:

Két feminista a tíz macsóból

2/10 pont