2014. március 31., hétfő

Egy emlékező az 1944-45-ös Csornáról

Egy emlékező az 1944-45-ös Csornáról

dolgoztam fel a könyveket a könyvtárban, nem csekély meglepetésemre egy véletlen felcsapásnál egyikben Csorna neve ugrott elém. Az ember szeme már csak kiszúrja a fontos szavakat a szövegből, ha hozzászokott a keresésükhöz… Hát beleolvastam és már tettem is félre, hogy ezt ki kell jegyzetelnem majd. Egy interjúról van szó, amit egy ma már idős hölggyel készített Kóka Rozália. Íme:

Borbély Jolán 1928-ban született Hajdúszoboszlón, családjával 1944-ben vagy 45-ben került az oroszok elől menekülve Csornára. Kóka Rozáliával beszélgetve így emlékezett a 16-17 évesen átélt dolgokra:

„A németek nyomultak visszafelé. Hozzánk is, mivel a szüleimnek szép háza volt [Hajdúszoboszlón - HG], beszállásoltak két német tisztet. Egy századost és egy főhadnagyot. A négyszobás lakásunkból kettőben ők laktak. A nagybátyánk tisztiorvos volt Nagyszalontán. Amikor Erdély felől jöttek az oroszok, a nagybátyámék hazajöttek Szoboszlóra. Nagyszalonta többször cserélt gazdát. Oroszok ki, németek be, németek ki, oroszok be. A nagybátyámék többször átélték azt a szörnyűséget, amit a részegen hajtott orosz katonák műveltek. Mi minden történt az asszonyokkal, lányokkal! Amikor az Alföldet is elérték, a nagybátyám azt mondta, hogy ők még egyszer nem várják be őket, inkább elmenekülnek. Azt mondta a nagyanyám, hogy akkor mi sem várjuk meg.
A német tisztjeink közül az egyik agrármérnök volt, Kiel mellett éltek a szülei, parasztok voltak, ő sokszor társalgott velünk. Nekik aztán nagy hirtelen el kellett menekülniük. Amikor elkezdtek pakolni, megkérdezték, hogy nem akarunk-e velük menni, és mi elmentünk. Először Nyíregyházára, onnan Miskolcra, Miskolcról Budapestre mentünk. A fővárosban annyi volt a szoboszlói menekült, hogy Csornára irányítottak bennünket. Ott kaptunk szállást is meg élelmiszerjegyeket is.
Egy népviseletes parasztcsaládhoz szállásoltak be bennünket. Nagyon jóban voltunk. A háború után el is jöttek hozzánk. A nagyapám a malomban kezdett dolgozni, mi a testvéremmel egy rövidáru-kereskedésben kiszolgálók lettünk. A nyilas világot is ott éltük meg. A nyilasoktól nagyon féltünk. Minden fiatalt, aki a városban létezett, kihajtottak az országútra havat lapátolni, hogy a visszavonuló hadseregnek megfelelő legyen az út. Majd’ odafagytunk! Ott is kötöttünk egy barátságot. Egy kereskedőnek a fiával, aki megtalpaltatta az egyetlen cipőnket, mert sírva fakadtunk, hogy lyukas a cipőnk talpa, és borzasztóan fázunk. Ővele is haláláig üzenő kapcsolatban voltunk. Hatos Pistának hívták.
Amikor már annyira közel ért a front, hogy Csornáról is menekülni kellett, érkezett egy szerelvény, amelyik Erdélyből jött, és olyan fináncokat hozott Brassóból, akik vonatostól menekültek. Ők felajánlották, hogy mehetünk velük. Úgy menekültünk Ausztriába, hogy az országúton mentek az orosz trénszekerek, mi meg párhuzamosan a vasúton mentünk azzal a vonattal.[1] Az első sortüzet Csornán kaptuk. Még el sem indultunk, amikor – azt hiszem, amerikai mélyrepülők voltak – az állomást kezdték bombázni, lőni. Annyira szétlőtték a vagonjainkat, hogy gyorsan át kellett pakolni egy másik szerelvényre. Egyik útitársunk tüdőlövést kapott és meghalt, én légnyomást kaptam, és sokáig az egyik fülemre teljesen süket voltam. Végül ezzel a szerelvénnyel eljutottunk a határ közeléig.”

Kóka Rozália: Napsugárkisasszonyok a történelem sodrában. Bp.: Fekete sas, 2010. p. 27-28

Jegyzetek:

[1] Csornát a szovjet Vörös Hadsereg 1945. március 27-én foglalta el.

2014. március 29., szombat

Az oszmán hadiflotta támadása Oroszország ellen - néhány korabeli jelentés

Minthogy a Fekete-tengeri flották az ukrajnai helyzet miatt az utóbbi hetekben komoly figyelmet kaptak, most ennek történetéhez kerestem elő néhány adalékot. 1914 október végén az Oszmán Birodalom haditengerészeti erői a Nagy Háborúba való belépés jeleként támadássorozatot hajtottak végre Oroszország fekete-tengeri támaszpontjai és városai ellen.

A török flotta hajó (jobbra a Yavuz/Goeben) Konstantinápolynál 1914-ben

1.    Egy amerikai katonai attasé jelentése a török flotta
támadó hadműveletéről 1914. november 2-án[1]

„No. 336
1914. november 2.
Hivatkozás: Z-232-es számú [jelentésre], 1914. szeptember 12.

A török haditengerészet az Oroszországgal való háború kitörésekor erőteljes támadást indított a Fekete-tenger [orosz] partszakaszának számos részén.[2]
A török flottában nagyszámmal tartózkodnak tisztek és emberek a német haditengerészettől, akik előkészítették a flottát az elmúlt két hónapban.
Nekem azt mondták, hogy a [török hajókon] korábban szolgáló angol tisztek elhagyták a flottát, miután tönkretették vagy elvitték azokat a modern angol eszközöket, melyek nélkülözhetetlenek részei voltak a tűzvezető rendszereknek. Az ilyen sztorikat csak óvatosan szabad elhinni. Mindenesetre a németeknek volt idejük leplezni a dolgok valódi állását; természetesen az ex-Goeben[3] és az ex-Breslau volt a legjobb állapotban [a török hajók közül], melyeknek nem változtatták meg lényegesen sem a tisztjeit, sem a legfontosabb posztokon lévő tengerészeit.
A hivatalos török jelentés a következő:

A Midilli Novorosszijszk kikötőjét lövi (www.turkeyswar.com)

„Konstantinápoly, 1914. október 31.
Hivatalos forrásból. A [Yavuz] Sultan Selim[4] páncélos cirkáló elsüllyesztett egy 300 aknával megrakott orosz hajót, és egy szénszállító gőzöst; ugyanez a cirkáló sérüléseket okozott egy orosz ágyúnaszádnak, emellett sikerrel bombázta Szevasztopolt.
A Midilli romboló[5] elpusztította a petróleum- és gabonaraktárat Naruszkiban, és elsüllyesztett tizennégy szállítóhajót. A Berk-i Satvet[6] romboló lerombolta a rádióállomást Novorosszijszknél. A Muavenet-i Milliye romboló megrongált egy ugyanilyen típusú hadihajót [tehát rombolót].
Odesszában az olajtározó és öt orosz hajó rongálódott meg.
A Hamidiye cirkáló Feodosziját bombázta és elsüllyesztett egy szállítóhajót Kercsnél.”

A Sultan Selim páncélos cirkáló valószínűleg a Goeben, a Midilli pedig a Breslau.”

A Yavuz azaz a ex-Goeben török tengerészekkel (www.turkeyswar.com)

                             2.    Brit táviratok a török támadásról

a.) Sir George Buchanantól Sir Edward Greyhez.[7] Pétervár, 1914. október 29.[8]
„Orosz ágyúnaszád süllyedt el Odesszánál, és Feodosziját bombázta a török flotta. A török tiszteket, akiket Novoroszijszk átadására tettek partra, a [helyi orosz] prefektus letartóztatta és a hajók minden további akció nélkül távoztak.
Az orosz kormány csak a fenti információkat közölte.”

A Muaveneti-i Milliye török romboló, egyike a két
Odessára támadó két hajónak (wikipedia)

b.) Telegráf Mr. Robertstől Sir Edward Greyhez. Odessza, 1914. október 29.[9]
„Ma reggel napfelkelte előtt[10] két vagy három török torpedónaszád rajtaütött az Odesszai kikötőn és elsüllyesztette a Donetz ágyúnaszádot.[11] A francia Portugal [nevű] hajó megsérült; két legény meghalt, kettő megsebesült. A Vitiaz, Liazaref és a Whanpao gőzhajók károkat szenvedtek. Néhányan életüket vesztették a városban a gránáttűzben.”


3.    Egy másik amerikai hírszerzési jelentés 
egy szemtanú leírásával[12]

"USS Scorpion[13]
Törökország, Konstantinápoly
1914. november 7.

1. Egy szemtanú [beszámolója] a török torpedónaszádok Odessza elleni támadásáról, október 29-én, csütörtök reggel. Informátorom az egyik torpedónaszádon volt.
A török flotta kedden reggel, október 27-én hagyta el a Boszporuszt, célpontokkal, látszólag lövészeti gyakorlat céljával. Mikor bizonyos távolságra értek a Fekete-tengeren, a célpontokat visszaküldték. A flotta ekkor három különálló csoportra [osztályra] különült. Az odesszai csoport három torpedónaszádból állt, elvált a többiektől és efelé a kikötő felé folytatta útját. Egy torpedónaszád kiesett, gépészeti probléma vagy más ok miatt. Odesszához közeledve, nagyon korán reggel október 29-én, a németek a naszádok fedélzetén informálták a török tiszteket és a legénységet, hogy Törökország hadat üzent Oroszországnak, vagy hogy a konstantinápolyi orosz nagykövet kikérte az útlevelét[14], 3:30 vagy 4:00-kor, és ekkor a torpedónaszádok meg fogják támadni Odesszát. Informátorom azt mondta, hogy a törököket nagyon meglepték ezek az információk. A bejelentés nem volt igaz, mint azt a Konstantinápolyba való visszatérésükkor megtudták.  
Még sötét volt, amikor a torpedónaszádok behatoltak a kikötőbe és megálltak a hullámtörő mögött, a keleti bejáraton érkeztek és a nyugati bejáraton át távoztak onnan. Informátorom jelentette, hogy jelentős kárt okoztak a kikötőben és a hajózásban, amit én hajlamos vagyok elfogadni, ha egy jövőbeli vizsgálat megerősíti. 
Informátorom azt is elmondta, hogy Goeben (Sultan Selim) és a Breslau (Midilli) ugyanebben az időben Szevasztopolt bombázta és aknákat raktak le, megakadályozva az orosz flotta kifutását. 
2. Egy orosz postagőzöst, amelyik Konstantinápolyból Odesszába tartott, elfogtak a török torpedónaszádok nem messze Odesszától ugyanezen a napon, a legénységet és a utasokat felvették, majd a gőzöst elsüllyesztették. 
3. Egy másik orosz postagőzöst szintén elfogtak a Boszporuszhoz közel a Fekete-tengeren, és ide hozták, mint hadizsákmányt. Most lehorgonyzott, mint Haidar Pasha, a török szállítóhajók és kisegítő hajók között, és felhúzták rá a török lobogót.
4. A Goeben és a Breslau október 31-én, szombaton visszatért Konstantinápolyba.
..."

Jegyzetek:               
               


[1] Naval attache’s reports, Office of Naval Intelligence. 1914. november, No. 336.
[2] 1914. augusztus 2-án a Német Birodalom és az Oszmán birodalom megkötötték a német-török szövetségi szerződést (bár maga a szultán nem írta alá), amely már erősen a Központi hatalmakhoz kötötte Törökországot. 1914. október 29-én pedig a két korábbi német hadihajó az SMS Goeben csatacirkáló és az SMS Breslau cirkáló más török hajókkal orosz célpontokat bombázott a Fekete-tenger mentén. Ennek következtében november 2-án az Orosz birodalom hadat üzent az Oszmán Birodalomnak. 
[3] Mikor a két német hajó 1914 augusztusában a brit üldözők elől Konstantinápolyba menekült, hivatalosan a két cirkálót átadták az ottomán flottának (hiszen ekkor a törökök még semlegesek voltak) és felhúzták rájuk a török lobogót. A Goeben a Yavuz Sultan Selim, a Breslau pedig a Midilli nevet vette fel, ám legénységük alig változott. A két kiváló hajó csatlakozásával a török flotta jelentős erőfölénybe került a fekete-tengeri orosz flottával szemben. A Goeben teljes felszereléssel 25400 tonnás monstrum volt, amely 1912-ben állt szolgálatba, fő fegyverzetét pedig 10 (5x2) darab 28 cm-es löveg jelentette.  A Breslau 4500 tonnás cirkáló volt, 12 db 105 mm-es ágyúval.
[4] Azaz, mint láttuk, a Goeben csatacirkáló. Az egész támadást egyébként maga a német Souchon altengernagy vezette, aki ekkor már gyakorlatilag az oszmán flotta feje volt.                
[5] Tehát a korábbi német Breslau.
[6] A Berk-i Satvet 770 tonnás kis torpedónaszád volt, ami Németországban észült 1907-ben. Fegyverzete két 105 mm-es ágyúból és 3 db 405 mm-es torpedóvetőcsőből állt.
[7] Buchanan a brit nagykövet Oroszországban ekkor, Sir Grey pedig Nagy Britannia külügyminisztere.
[8] The Times Documentary History of the War. Vop. IX. 177. sz.; p. 213.
[9] Uo. 178. sz. p. 213-214
[10] A török hajók 6:30-kor órakor nyitottak tüzet. Lásd: Erickson, Edward J.: Ordered to Die. A History of the Ottoman Army int he First World War. Westport, 2001. p. 35
[11] A támadásban az elsüllyed Donyec mellett a Beshtau aknaszedő és a Kubanyec ágyúnaszád is megsérült. A támadást egyébként a Muavenet-i Milliye és a Gayret-i Vataniye rombolók hajtották végre. A Donyec egyébként 1890-ben épült 1200 tonnás naszád volt két 15 cm-es löveggel felszerelve.
[12] Naval attache’s reports, Office of Naval Intelligence. 1914. november. USS Scorpion jelentése 1914. november 7.
[13] A USS Scorpion egy amerikai felfegyverzett yacht volt, amely 1914-ben Konstantinápolyban állomásozott a háború kitörésekor és a jelek szerint kémtevékenységet is folytatott a US Navy hírszerzése számára.
[14] A diplomáciai gyakorlatban az útlevél kikérése a diplomáciai kapcsolatok megszakadását, gyakori esetben a hadiállapot beálltát szokta jelezni.

2014. március 13., csütörtök

Könyvajánló: két Capek

Könyvajánló: 

Ma két Capek írás kerül sorra, mint ajánlat. Egyik egy a mai modern világunktól sem idegen hatalmat,  a médiát mutatja be szarkasztikus humorral, a másik pedig közismerten a tudományos-fantasztikus irodalom egyik alapköve.

Karel Capek: Egy tisztes polgár meghurcoltatása

Bp.: Alinea, 2011


Az "Egy tisztes polgár meghurcoltatása" nincs ötven oldal. Mégis minden benne van, amiért a gondolkodó emberek utálják a sajtót. A nyilvánosság hatalom és a hatalommal előbb-utóbb mindig visszaél valaki, ráadásul itt az él vissza vele, akinek feladata elviekben más hatalmi ágak ellenőrzése, és ebből fakadóan az egyetlen hatalmi ág, amelyet képtelenség felelősségre vonni, ha az nem akarja ezt. Emlékezzünk csak a pár évvel hazánk ellen indított EU-s hajszára, amely szerint a médiát nem lehet vizsgálat alá vonni, hanem csak az felügyelheti az államot. Ez természetesen maga a nonszensz, hiszen a sajtótermékek is személyekhez,  csoportokhoz köthetőek, nem az -egyébként sem létező- "nép"-et szolgálják, hanem a tulajdonost. Capek ezen írása jelzi, hogy a probléma nem új (1927-ben írta), és a jeles cseh író kiválóan ráérzett milyen veszélyt jelentenek az egyénre a gátlástalan zsurnaliszták. Capek hőse egy egyszerű polgár, Josef Holusek, akit -ki tudja milyen inditatásból - egyik nap célkeresztjébe állít a sajtó. Már maga az is érdekes, hogy Holusek magát találja címoldalon, hiszen a cikk voltaképpen nem szól semmiről, csak sejtet valami szörnyűséget, ami az ő lakásán zajlik, minden konkrétum nélkül. Az örvény aztán beindul, és a bulvárosodás megkezdődik, egyre nagyobb vádakkal illetve szegény tisztes polgárt. Először az állítások szerint csak kiabálás hallatszott szobája lefüggönyözött ablakai mögül, később már dorbézoló züllött alakok ordítozása, majd pisztolylövések... Házvezetőnője felmond, mikor értesül urának állítólagos cselekedeteiről, holott ő ott volt, mikor az ominózus eset történt (azaz nem történt), mindamellett nem hisz sem Holuseknek, sem a saját emlékezetének, mert: "De ha egyszer benne van az újságban!". Ismerjük ezt a figurát azt hiszem mindannyian a jelenből is. Maga a mű újságcikkek és az azok után Holusekkel megtörténő események leírásának összessége, tulajdonképpen (ál)dokumentumszatíra lenne, ha lenne ilyen műfaj. Holusek először nem védekezik, bízván abban, hogy kiderül a tévedés, majd amikor mégiscsak reagál, még jobban maga alá gyűri a "botrány". 

Összegzés: Mindenkinek nagyon javallott elolvasni ezt a gyöngyszemet, hiszen a humora kiváló és a tanulság is hasznos a mindennapjainkhoz: bízz a saját logikádban és dobd ki a tévét! Az Alinea kiadó kötete szép, borítója ötletes, bár valószínűleg 10 végigforgatásnál többet nem nagyon visel majd el.

Pontszám: 
Nyolc puli-cer-díj a tíz puliból.
8/10

Karel Capek: R.U.R. - Rossum Univerzális Robotjai

Bp.: Quattrocento, 2013


A R.U.R. a sci-fi irodalom alapköve, legalábbis ami a robotokkal foglalkozó ágát illeti, mindenképpen így van. Hiszen maga a "robot" szó ebből a színdarabból származik. Ja, igen. Meglepő módon, ez egy színdarab.  Meg kell mondjam, alighanem az első tudományos-fantasztikus színdarab, amit valaha olvastam (és alighanem az egyetlen amit fogok), és igencsak bizarr élmény volt kezdetben a robotkoról ilyen formában olvasni. Nem egy jó ötlet, talán nem véletlen, hogy a sci-fi írók nem ezt a műfajt használják rendszerint. A történet a robotokat (voltaképpen itt nem fémből összetákolt szörnyetegekről, hanem genetikailag módosított, érzelmileg és fizikailag kiherélt "emberekről" van szó) gyártó cég szigetén zajlik, ahova bevezetésként egy ifjú hölgy toppan be, akit a helyi főnök pillanatok alatt feleségül kér és meggyőz arról fenntartásai ellenére, hogy a robotok csak jót hoznak az emberiségnek. Megszűnik a munka, hiszen mindent az olcsó -ergo versenyképes- új munkaerő végez el helyettünk, és csak későn derül ki, hogy ezzel minden elveszik, ami azzá tesz minket akik vagyunk, minden rossz és jó tulajdonságunkkal együtt. A tétlenség megöli a lelket és az emberek már ahhoz is lusták, hogy fenntartsák a saját fajukat. Capek ezen műve ügyesen egyensúlyoz a tragikum és a komikum hajszálvékony határvonalán, egyszerre vígjáték és egyszerre disztópia. Mikor egy kísérlet után a robotok fellázadnak, az emberek világa lángba borul. Az író minden monumentalitástól mentesen adja be nekünk a nagyvilágban rövid idő alatt lezajló változásokat. Az ötlet itt is sziporkázó, Capek kétségtelenül a sci-fi egyik meghatározó ősatyja. Ugyanakkor kicsit többre számítottam az alapján, hogy a robotok első felbukkanásáról van szó. Valahol elfuseráltnak éreztem a lezáró happy endet...

Összefoglalva: Remek ötlet, furcsa előadásmódban, némi humorral leöntve és hidegen tálalva. A fentebb elemzett Capek mű szerintem sokkal jobb.

Pontszám: 
Hat u-boot a tíz ro-bootból.
6/10







2014. március 1., szombat

Ukrajna

A helyzet azt hozta, hogy nem lehet kihagyni egy Ukrajnáról való rövid bejegyzést. Nem vagyok oroszpárti, de azért félelmetes az az egyoldalúság, amelyet a nyugati világ közvéleménye felé sugároznak az ukrán helyzetről.
A magyar újságok torzításai egyébként döbbenetesek, és hogy-hogy nem mindig az oroszok kárára "tévednek", vagy hallgatnak el valamit:
- Írnak arról, hogy a krími tatár kisebbség kiáll Ukrajna mellett (azt nem említi, hogy a félsziget lakosságának 75%-a oroszul beszél).
- Mutogatják, hogy Janukovics korrupt volt. Arról nem nagyon, hogy Timosenko szintén az.
- Az ukrán tüntetők követeléseit jogosnak tartják, ha a maguk érdekeit követik, de a donyecki oroszok, vagy krími oroszok esetében erről szó sem lehet.
- Az ukrán tüntetőket valamiféle demokratáknak írják le, miközben fegyverrel megbuktattak egy EU-s megfigyelők által ellenőrzött választásokat 2010-ben megnyerő elnököt. A helyzet az, hogy Ukrajna nem európai demokrácia (bár fogalmam sincs mit is akar ez jelenteni, hisz nincs két egyforma európai rendszer...). Ukrajna Ukrajna. Lengyelország és Oroszország között félúton, minden értelemben.

Pedig nem árt emlékeztetni, hogy a 2008-as grúz-orosz háború esetében is kiderült, hogy nem feltétlenül az oroszok a gonoszok, s ma már biztosan tudjuk, hogy Grúzia támadt elsőként, minden akkori propaganda ellenére.

Kétségtelen, hogy már a stratégiailag legfontosabb Krím-félsziget lett a válság központi helyszíne, ami senkit nem lepett meg, elvégre mégiscsak az orosz fekete-tengeri flotta kikötőjének ad helyet. Nyilvánvaló nonszensz lenne egy EU-ba belépő Ukrajna, miközben Szevasztopolban ott áll egy potenciális ellenlábas armadája. Az USA Kubától Olaszországon át Bahreinig mindenütt jelen van, és ez éppen olyan, mintha az amerikai 5. flotta bázisának helyett adó kis Bahrein fogná magát és holnaptól Iránhoz csatlakozna. Vajon az USA tűrné-e?

Mellesleg a félsziget 1954-ben került Ukrajnához, amelynek voltaképpen soha nem volt hozzá semmi köze. Ha már valakinek joga van a Krímhez, akkor azok a tatárok, akik a mongol hódítás óta ott élnek. A Krími tatár kánság 1441-ben alakult meg az Arany hordának nevezett mongol utódállam roncsain, majd 1475-től oszmán-török fennhatóság alá került, melyet 1774-ig "élvezett". Az 1768-1774-es orosz-török háború után az Oszmán birodalom kénytelen volt lemondani a Krímről, melyet 1783-ban az orosz hadsereg foglalt el, felszámolva Dzsingisz kán utódainak államát. Ettől kezdve a terület Oroszországhoz, majd a Szovjetunióhoz tartozott, a krími tatárokat pedig deportálták a bolsevikok. 1954-ben a legfelsőbb szovjet határozata alapján az Orosz szövetségi köztársaság átadta a területet az akkor 300-évesnek hazudott Ukrajnának, mintegy szülinapi ajándékként, nem kérdezve meg az ott lakókat, akarnak-e Ukrajnához tartozni vagy sem. Igaz akkor ennek nem is volt jelentősége, hiszen mind az orosz államrész, mind az ukrán az "egységbe forrt szabad köztársaság" azaz a Szovjetunió része volt. Ám a Szovjetunió mégiscsak felbomlott, így Ukrajna függetlenné válásakor vitte magával a Krím-félsziget, csakúgy, mint Kárpátalját.
Megjegyzem az 1954-es átadás tökéletesen jogtalan volt, hiszen a szovjet kormány eleve puccsal jutott hatalomra 1917-ben, nem mellesleg diktatúráról van szó, így egyáltalán semmi joga nem volt átadni a félszigetet Ukrajnának. Így szigorúan jogilag alighanem ma is Oroszország része.

Nyilván nem véletlenül kellett 1994-ben Budapesten megállapodást kötnie Oroszországnak, az Egyesült Államoknak és Nagy Britanniának arról, hogy garantálják Ukrajna határait. Akkor egy kifulladt Oroszországról volt szó, amely katonailag és politikailag is impotens volt. Ma már erről szó sincs.

Sem a történelmi Ukrajna, sem a "nyelvi" Ukrajna, nem fedi le a mai Ukrán Köztársaságot, és aki nem ebben keresi a probléma gyökereit, az vak. Külön vicc, hogy ugyanazok állnak ki az ukrán egység mellett itthon, akik szerint jogos volt elvenni Magyarországtól Trianonban a nemzetiségi területeket, és ezzel nem szabad már foglalkozni. 

Egyébként érdemes megnézni Ukrajna legutóbbi választási térképét:


Ha ez nem egy kettészakadt ország, akkor nem tudom, mi...
Vessük csak egybe azzal, hogy Ukrajnában otthon a családok melyik nyelvet használják egymást között:

Nincs szükség nagyon kommentálni a hasonlóságot.

Én megértem a lengyelek -jogos- félelmét attól, hogyha Oroszország közelebb lopakodik hozzá, de hát azért igazság is van a világon, és itt oroszok millióiról van szó, plusz Európa gazdaságának stratégiai nyersanyagszállítójáról.

Egy hete, hogy Zbigniew Brzezinski, a méltán neves politikai elemző írt egy cikket a Financial Times online oldalán, melyben jelzi, hogy Oroszország nem engedheti meg, hogy Ukrajna egy orosz ellenes katonai szövetség tagja legyen, és ezt minden áron meg fogja akadályozni. Brzezinski szerint Ukrajna esetében ugyanazt a semlegességet lenne célszerű elérni, amelyet Finnország élvez, mert akkor Oroszország biztonságban érezhetné magát ebből az irányból. Ez talán valóban járható lenne. Megjegyzem Janukovics politikája egyáltalán nem volt EU ellenes kezdetben.

Brzezinski azonban elfelejti, hogy itt oroszok milliói élnek, akiket ráadásul az új -minden szempontból illegitim- ukrán vezetés, kapásból egy nagyon kedves nyelvi diszkriminációval köszöntött (mint ahogy a magyarokat is Kárpátalján). Egyébként ha emlékezetem nem csal, a Nagy sakktábla című művében azt írta, hogy Oroszország addig nem lehet nagyhatalom, amíg Ukrajna áll. Úgy gondolom ma senki nem gondolja azt, hogy Oroszország nem nagyhatalom, márpedig ebből az következik, hogy Ukrajna az orosz érdekszférához kell kötődjön a gazdasági és politikai erőviszonyok szerint.

Egyébként a jelenlegi ukrán vezetés első intézkedései magyar szempontból kifejezetten sértőek, gondoljunk itt a nyelvi kedvezmények visszavonására, miközben egyfolytában valamiféle európaiságot hangoztatnak. Kicsit nehéz elhinni, de ezúttal Oroszországgal vagyunk egy csónakban, akár tetszik, akár nem. Az gondolom már nagyon nacionalista lenne, ha arra emlékeztetnék, hogy Magyarország számára a jelenlegi kelet-európai status quo nem jó, nem kedvező, sok szempontból kifejezetten igazságtalan és ennek széttörésében éppen Oroszország lehet szövetségesünk a jövőben, mint annak másik vesztese.

Hogy most mi lesz, nehéz megjósolni, valószínűleg valami kompromisszum születik majd, a Krím-félsziget nem kerül a jelenlegi ukrán kormány közvetlen ellenőrzése alá (mi sem könnyebb katonailag, mint lezárni a Perekop-földszorost, ami a félszigetet összeköti Ukrajnával, és amely alig pár kilométer széles), és Putyinnak sem kell olyan hátraarcot csinálnia, ami presztízsveszteséget jelentene számára. A Donyeck-térség helyzete nehezebb lesz, ha ott is ellenállásba kezd a lakosság Kijevvel szemben, az etnikai vonalak ott nem húzhatóak meg.

Vajon csakugyan rosszabb lenne-e egy Oroszországhoz csatolt Krím-félsziget és kelet-Ukrajna, valamint egy nyugat felé orientálódó etnikailag-politikailag egységesebb kis Ukrajna, mint a jelenlegi "egység "folyamatos labilitással, tízévente bekövetkező belharcokkal? Szerintem mindenki jobban járna.