Előadás: Ablak egy eltűnt világra - A ménfői Bezerédj-család a XIX-XX. század fordulóján

Előadás:

Ablak egy eltűnt világra: 

A ménfői Bezerédj-család a XIX-XX. század fordulóján 

Május 20-án a ménfői Bezerédj-kastély nagypincéjéban tartottuk meg előadásunkat a kastélynak nevet adó családről, amely úgy érzed egészen jól sikerült. Nem mondom, hogy egyes dolgokat nem másként építenék fel utólag, de alapvetően azt hiszem vállalható. A téma a helyieket is megfogta, mert szerencsére szép számban gyűltünk össze a május végi kerti munkák ellenére. Külön öröm volt, hogy a Ménfőcsanakon helytörténettel foglalkozó kutatók is eljöttek, valamint hogy egy Bezerédj-leszármazott is megtisztelt minket a jelenlétével. Az előadás nem jötetett volna létre Nagy Vilmos segítsége nélkül, aki sikeresen kutatott fel olyan fotókat, amelyeknek a közelmúltig a létezéséről sem tudtunk, így jobban átélhetővé tette számunkra az úri lak 1900 körüli életét. Józsa Tamás igazgató úr szintén értékes segítséget nyújtott. Némi szerencsére is szükségem volt, de mostanra kimondható, hogy minden akkoriban itt elő Bezerédj családtaghoz sikerült - nagy valószínűséggel helyes - arcot kapcsolnunk. A család kapcsolatrendszere ha nem is a monarchia első vonalához volt köthető, de a másodikkal már jócskán érintkeztek a Bezerédj-ek. Jöttek ide látogatóba herceget, grófok, államtitkárok, de olyan később híressé/hírhedtté vált személyek is, mint Prónay Pál. Szándékomban áll egy-egy témát a blogom "oldalain" részletesebben kibontani, mint ahogy azt egy összefoglaló előadás lehetővé teszi, s ezt már a közeljövőben megkezdem. Most egyelőre fogadják sok szeretettel az előadás anyagát a youtube-csatornámon! Bár a hangot szerettük volna jobban megoldani, egyelőre a pince erősen visszhangzó terében nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Okulunk majd belőle!

A felvételért Polczer Árpádnak tartozom köszönettel, míg a fotókat Nagy Vilmos készítette! 

"ABLAK EGY ELTŰNT VILÁGRA:

 A BEZERÉDJ-CSALÁD A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN 

Előadó: Horváth Gábor hadtörténész technikus, könyvtáros 

Időpont: 2026. május 20. (szerda) 17.30 óra 

Helyszín: Bezerédj-kastély Művelődési Ház 

A történelem alapvetően nyomozás, és ez teszi annyira izgalmassá. Ha manapság betérünk a szépen felújított ménfői Bezerédj-kastélyba, nehéz elképzelnünk milyen lehetett itt az élet a XIX-XX. század fordulóján, hiszen nem sok eredeti berendezési tárgy maradt fenn. Sajnos még azt sem nagyon tudjuk, miként néztek ki a termek, sőt eredeti funkciójukról is vitázni szoktunk. Ugyanakkor azért szerencsére van előrelépés több területen is! Fényképek kerültek elő a múltból, és a korabeli napilapok, újságok is könnyebben kereshetőek manapság a digitalizációnak köszönhetően. Előadásunkban ezek segítségével betekinthetünk a 120-130 évvel ezelőtt itt élt Bezerédjek ünnep- és hétköznapjaiba, sőt - mivel több családhoz köthető fénykép is előkerült -, megkísérelhetünk arcokat társítania nevekhez. Immár szemébe nézhetünk az egykor itt élt embereknek, mondhatni: ablakot nyithatunk egy eltűnt világra!"

Legközelebb előadással ősszel készülünk Ménfőcsanakon!

Kis színesek a Bezerédj-kastély történetéhez, 1.

Kis színesek a Bezerédj-kastély történetéhez, 1.

A Bezerédj-kastély az 1900-as évek elején
(a kastély gyűjteményéből)

Már egy ideje gyűjtöm azon régi újságcikkeket, könyvi adatokat amelyek fényt vetnek a ménfőcsanaki fiókkönyvtárnak - is - helyet adó Bezerédj-kastély egykori történetére, s most úgy véltem, ideje néhányat válogatásként közzé tenni itt a blogon. A XIX. században sok jeles ember meglátogatta a Bezerédj-családot vidéki otthonában - télen ugyanis a győri úgynevezett Napóleon-házban laktak -, püspökök, főispánok indultak innen beiktatási ceremóniáikra, hiszen több Bezerédj is Győr vármegye alispánja volt.  Első adagként 1870-ig gyűjtöttem ki pár érdekességet.

Az első adatmorzsa főszereplőjét aligha kell bemutatni. 1829. november 18-án egy bizonyos gróf Széchenyi István maradt hoppon a kastélyunknál, mikor nagyszüleim falujából, Egyedről - akkor a Festetich-ek bírták a később hírhedtté vált egyedi kastély elődjét - Pestre igyekezett. De idézzük a naplóját (Széchenyi István: Napló. Bp.: Osiris, 2002. 543.o.):

"1829. november 18.

Pestre Egyeden át... Szörnyű cudar idő. Hófúvás etc. Délben Egyeden. Kemnitzer megtette lépéseit. Ménfőn Bezerédj udvarába hajtattam, hogy a rossz idő miatt menedéket, s éjjeli szállást kérjek. - Egy lélek sem volt otthon - Újra nekivágtam. Igen hideg, hosszú éj."

Győr 1838-ban felszentelt püspöke szerencsésebb volt. 1838. október 27-én a Bezerédj-kastélyból indult ugyanis beiktatására Sztankovits János győri püspök. A főtisztelendő Pannonhalmáról érkezett Ménfőre, ahol Bezerédj (II.) Ignác alispánnál vendégeskedett, míg Győr vármegye küldöttsége meg nem érkezett ide, hogy közösen induljanak el a városba. A Pozsonyban megjelenő Hírnök című lap - 1838. november 5-én - a következőképpen mesélte el Sztankovits János beiktatását (a helyesírást itt-ott javítottam, a rövidítéseket feloldottam a könnyebb értelmezést segítve, de a szerkezeten s stíluson igyekeztem nem változtatni):

Bezerédj Ignác (1783-1862) arcképe 
(forrás: innen)

"Győr, oct. 27.

Ma derült vidékünknek s az egész győri püspöki megyének azon várva várt napja, melyen szeretve tisztelt főpásztorát méltóságos Sztankovits János[1] urat elfogadni szerencsés lehetett.

Rendkívüli zajongás, szokatlan néptömeg, már korán reggel hirdeté a ritka örömünnepet. Győr vala oly szerencsés őt, mint az itteni káptalan egyik érdemes tagját, majd tíz évekig bírhatni. Elfelejthetetlenek lakosi előtt azon érdemek, melyeket ő, mint az Isten igéjének buzgó hirdetője, mint a megyebeli árva-választmánynak elnöke, az egyház és emberiség iránt szerzett. Friss emlékezetében maradt még nyájassága, szíves leereszkedése, s a mostoha sors csapásait, ahol lehetett, enyhíteni készsége; azért főpásztorul hozzánk érkezte Győrnek öröm és ünnep volt. Megtudván a nemes megye Rendei, hogy őméltósága Pannonhalmán elvégezvén szent hivatalára való előkészületeit, Bezerédy Ignácz első alispán s királyi tanácsos úr Ménfőn levő lakhelyéről kívánja bemenetelét tartani, Vásonkeői gróf Zichy Domonkos[2] kanonok szónoklata mellett egy fényes küldöttséget rendelt ugyan[oda] Ménfőre, hogy a főpap megjelenésén való örömet a megye részéről kijelentvén, őtet a városba kísérje. ehhez csatolta magát egy nemes városi küldöttség, kik tisztelkedésüket megtévén, Győr felé indultak, őméltósága őket díszhintóban nyomban követvén.

A város határába érkezvén, a városi polgárság egy osztálya lógta körül őméltósága hintáját, - az első tisztelkedést a győrszigeti zsidó község tévé, mely egy csinos diadalmi kaput állítván, alatta őméltóságának mint földesurának hódolt. A városi sétatéren a nemes városi tanács fogadta őméltóságát Czech János főbíró[3] szokott ékes szónoklatú magyar üdvözlésével, mire, miután őméltósága válaszolt, a polgári katonaság három osztálya között a szentbenedekiek templomába folytatta útját, hol a káptalantól, számos összesereglett egyházi férfiaktól és egy a nemes megye részéről külön ide rendelt küldöttségtől fogadtatván, innen fényes egyházi szertartással, a székesegyházi templomba vezettetett, az egek urának hálát adandó. Megérkeztek azonban nagyméltóságú Nádasdy Ferencz gróf váci püspök őexcellenciája, ki a püspöki felszentelést magára vállalá, úgy méltóságos báró Barkóczy László fejérvári, és Jordánszky Elek felszentelt timíniai[4] püspök urak. Nemes Kováts Tamás fő-, Guzmics Izidor bakonybéli, Brestyenszky Béla tihanyi, Gácsér Leó dömölki apát urak, főtisztelendő Gyöngyösi Pál csornai prépost, a főméltóságú királyi udvari kancelláriának, a nagyméltóságú magyar királyi Helytartótanácsnak s Kamarának több tanácsosai s titoknokai, nemes Esztergom, Vácz, Veszprém, Pozsony és Sopron káptalanjainak küldöttei, több megyék, a nemes Vecseszék, több királyi városok küldöttségei és számos, igen számos, minden renden lévő vendég urak sokasága. 

28-ikán, ugyanazon napon, mellyen őméltósága 33 év előtt papnak szenteltetett, ment végbe fényes egyházi szertartással a felszenteltetés, melynek végén őméltósága harsány éljenkiáltások között püspöki székébe iktattatott s a nagykáptalan hódolatát elfogadta. Később őméltósága a prédikáló székből híveit magyar nyelven szólítá, mindeneknek szívét megnyervén, lelkesítvén. Az egyházi szertartás után őméltósága minden küldöttségeket és méltóságokat elfogadni szíveskedett. Utóbb következett a vármegye palotáiban és a városi táncteremben 500 személyre adott fényes lakoma. A népnek Győrszigetben bor és kenyér osztogattatott, őméltósága pedig ezen napot több rendű adományok által is örökíté. Este az egész város, újvárosaival és a szigettel fényesen vala kivilágítva."

Persze nem csak örömteli események történtek a kastélyban. Mint már korábban írtam róla, itt hunyt el 1840-ben Derra Jakab vezérőrnagy. A tábornok haláláról a Hirnök című lap így számolt be:

1845. július 6-án tartotta főispáni székfoglalóját Gróf Esterházy Károly. Ő is Bezerédj Ignác kastélyából indult a városba, mint kiderül a Honderü "szépirodalmi, művészeti és divatlap" 1845. július [="Nyárhó"] 15-i számából (35.o.)

"Gróf Eszterházy Károly[5] őexcellenciája Győr megye főispánjának székfoglalásáról folyó hó 6-ikán következőleg tudósít a Győri hírlap.

Alig lőn tudomásra, hogy őexcellenciája 6-ikán tartandja ünnepélyes menetét Győr városába, s a hatóságok részéről minden megtétetett elfogadására. E napon fényes küldöttség ment Ménfőre, Bezerédy Ignácz királyi tanácsos úr kastélyába, hol őexcellenciája Pápáról jővén, rövid ideig mulatott, s a küldöttségektől üdvözöltetett. Ezután folytatá útját Győr felé, hova - a város határától kezdve nemesek lovagolván elöl - 6 órakor este érkezett, s legelőször is az izraelita község által emelt diadalkapunál e község elöljárói által magyarul üdvezeltetett. Az ünnepre Moson, Nyitra, Sopron, Veszprém s más megyékből érkezett számos vendégek díszes fogatai pompás menetet képezének egész a megyeházig, kitűntek kivált gróf Károlyi Lajos, nyitrai, gróf Zichy Henrik, mosoni főispánok stb. fényes kocsijaik. A főtéren várta ő főméltóságát a városi küldöttség, s az egyenruhás nemzeti őrség két zenekara. A város nevében városbíró Steffanics úr szónokla, mire őexcellenciája igen nyájasan felelt. Itt volt fölállítva továbbá a nemzeti őrség második osztálya teljes díszben, excellenciája tiszteletére. Ágyúk zúgása, a tömérdek lovak duborgása, zenék harsogása, és az ezer meg ezer nép éljenkiáltása közt jutott a megyeházhoz a menet, melyet a Kisfaludy Elek szolgabíró által vezetett nemesi bárósága zárt be. Megyeháznál ismét valamennyi küldöttségek tisztelkedének, s a föntebb említett bárósága őexcellenciája előtt ellovagolt.

Estve a színházban szabad bemenet mellett a „Polgár és katona” adatott, 10 órakor pedig nagyszerű fáklyás menet vonult, nemesek és egyenruhás polgárokból álló, a Sándor gyalogezred zenekarával, központi szolgabíró Mészáros Sándor úr által vezetve, a püspöki lakhoz, hol őexcellenciája vacsorált vala s fáklyás zenével tiszteltették meg az új főispán ő excellenciáját.

Az egész város fényesen ki vala világítva, kitűntek különösen a megyeház, tanácsház, praelatusok háza, benedekrendiek kolostora, a királyi akadémia, az izraeliták diadalíve s több magánházak. A nevezett katonai zenekar, mely csupán ez ünnepre jött le Pozsonyból, egész éjfélig mulattató a főtéren a fel s alá hullámzó közönséget."

Ugyanezt az eseményt bemutatja egy levelezője - a jelenleg divatos helyi tudósító korabeli megfelelője - segítségével a Jelenkor (1845. 56. sz. 335.o.) politikai lap, illetve a Nemzeti újság (1845. 115.sz. 464.o.) is.

Egy igencsak érdekes családi hírről értesülünk egy korabeli irodalmi lap, a Hölgyfutár (1859. 95. sz. 785.o.) segítségével 1859-ből, Bezerédj Ignác és felesége, Bezerédj Anna 1859. június 2-án tartott aranylakodalmáról. 

"Ménfőn Győr megyében a múlt hónapban érdekes aranylakodalom történt, Bezerédi Ignác udvari tanácsos úr és neje, született Bezerédi Anna nagy társaság jelenlétében tarták meg e ritka szép családi ünnepélyt. Az ősz pár aranynászát Deáky Zsigmond fölszentelt püspök úr áldá meg. A vőfély ugyanaz volt, ki ötven év előtt: Gyulai Gaál József. A nyoszolyó leány, a vőfély testvére özvegy Sipeki Balázs Józsefné született Gaál Anna még szintén él. Ez aranylakodalomra minden ismerős áldása szállt; a boldog öregek ötvenéves frigye a legboldogabb házasság példánya."

A hír egy komoly országos napilapban, a Pesti Naplóban is feltűnik, az augusztus 10-i számban (3.o.):

Néha egy-egy technikai adat is felbukkan a régi kastélybeli életről. A Győri Közlöny 1868. június 14-i számából (192.o.) tudjuk meg például, hogy a ménfői birtokon már ekkor angol cséplőgépet használnak:

"Alólirottak ugyan múlt évi október 1-én tapasztaltaknak összeszedése végett munkálkodásunkat folytatva kimentünk Bezerédy Kálmán úrhoz Ménfőre, ahol is egy eredeti angol Garrett-féle nyitott hajtógépet egy 6 lóerejü Clayton-féle eredeti angol cséplő-géppel munkálkodásban találtunk, a dob szélessége 3' és 8" a hajtó a cséplővel vasruddal hozatik kapcsolatba, a lovak egyesbe vannak fogva, ezen cséplővel szíj összeköttetése által kapcsolatban van hozva egy Horszby-féle angol szórórosta, zabot csépelt és perczenkint 9—10 m. zabot csépelt el és igen tisztán működött."

Szintén a Győri Közlöny 1868. június 28-i száma (207-208.o.) egy kis betekintést ad a kastély ekkori életébe, méltatva a ház úrnőjének magyaros vendégszeretetét: 

"Győrtől félórányira esik csak Ménfő, a köztiszteletben álló Bezerédy család birtoka. Itt is be van kerítve az udvar, s parkkal körülvéve a kastély; de kapuját bezárva én még soha som láttam. Itt meg van még az öblös tajt pipájú kedélyes jó házigazda, - a szívességben határt nem ismerő, s jótékonyságban kifogyhatatlan lelkes asszony, - és a jó sütő-főző, jó magyar szokás szerint, még most is egymást közt felváltva hetes hivatalt viselő, vidor kedélyű s szellemdús házikisasszonyok. Nem csoda hát, ha távol vidékről is oly gyakran felkeresik e kedves tanyát, - s a vendég, ki egyszer itt megfordult, magával viszi a valódi magyar barátság, s vendégszeretetnek, örökké édes emlékét.

Éppen ma egy hete családi ünnepe volt e tisztelt háznak. Az oly sokaktól s méltán szeretett s tisztelt háziasszony név-ünnepét ülék, kedélyes családi körben. Növelé az ünnep fényét azon körülmény, hogy megyénk közszeretetben álló főispánja, ismételt megyei kőrútjában, díszes kíséretével együtt, épen ezen napon tiszteld meg az ünneplő családot, becses látogatásával. A barátságos ebédet magyaros jó kedv fűszerezé; s midőn főispán úr őméltósága először is a kedves háziasszonyra emelve poharat, Schillernek a nők dicsőítésére irt remek dalának első versével „Ehret die Frauen!"[6] stb. kezdé, s azután természetesen ünnepelt háziasszonyra alkalmazva, magyarul folytatá igen ügyes felköszöntését, a fellelkesült társaság, hangos éljenekbe töri ki. S valóban ha mindent mellőzve, csak a nem rég múlt ínséges évre gondolunk vissza, melyben Bezerédy Kálmánné, mint a helység védangyala, annyi feláldozással s fáradsággal kívánt, s tudott is az éhséggel küzdő szegény népen segíteni! Szíves örömmel s teljes meggyőződéssel kiálthatjuk mi is, hogy az oly tiszteletre méltó nőt, mint az ünnepelt ménfői háziasszony, az Isten még igen sokáig éltesse! "

Az írásom a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér - alias a munkaadóm - digitális könyvtárának és az Arcanum adatbázisainak felhasználásával készült.

Jegyzetek:

[1] Sztankovits János (Léva, 1781 - Győr, 1848) Győr megyéspüspöke 1838 és 1848 között, közismert műpártoló volt. Lásd: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sztankovits.html

[2] Vázsonkői Zichy Domokos (Bécs, 1808 - Majer, 1879), később veszprémi püspök 1842 és 1848 között.  

[3] Czech János (Győr, 1798 - Pest, 1854), Győr város polgármestere, táblabíró. 

[4] Tinnin, püspöki székhely Horvátországban, mai neve Knin.

[5] Gróf Esterházy Károly (Bécs, 1799 - Bécs, 1882), Tolna, majd Győr vármegye főispánja, 1848-ban nemzetőr őrnagy. 

[6] Friedrich Schiller 1800-ban írt Würde der Frauen, magyarul A nő méltósága című verséről van szó.  

Lezuhant amerikai bombázó Kapuvár mellett 
és Varga Annus tragédiája

B-24-es Liberatorok Pozsony felett 1944. június 16-án 
(forrás: wikipedia)

Időnként az ember fájó és élő tragikus esetekkel találkozik, ha történelemmel foglalkozik. Szomorú dolog belegondolni, hogy fiatal férfiak estek el háborúban, de még borzalmasabb, amikor ártatlan civilek, pláne nők és gyerekek lesznek áldozatai háborús cselekményeknek. Anyai dédapám öccsének, Turner Kálmán egykori tábori katlikus lelkész főhadnagynak, gartai majd rábapordányi plébánosnak második világháborús jegyzetfüzetei a Don-kanyarban vezetett naplóján kívül tartalmaznak még háborúval kapcsolatos jegyzeteket. Egyik ilyen feljegyzés igencsak szomorú történéshez kapcsolódik, a kapuvári Varga Anna és édesanyjának halálához. Turner feljegyzése jó eséllyel Varga Anna temetésen hangozhatott el 1944. június 27-én, de az egészen bizonyos a szövegből eredően, hogy aznap fogalmazta meg. A zárómondatok alapján feltehetően talán éppen ő temette el Varga Annát. Mivel Turner szentbeszédei, melyeket a kapuvári iparos lányok Mária kongregációnak tartott szintén ebben a noteszben szerepelnek, közvetlen e feljegyzés előtt, s Varga Anna kongreganista volt, adja magát, hogy a leányzó ennek tagja lehetett, s Turner innen ismerte már korábban. 

Röviden a következő történt Turner feljegyzése szerint 1944. június 16-án:

1944. június 16-án Kapuvár fölötti légicsata során lezuhant egy amerikai bombázó a település határában, ahol éppen magyar földművesek kapáltak. A bombázó a földbe csapódott, s a robbanás során a szétfröccsenő égő üzemanyag beterítette a répaföldet kapáló 20. évében járó kongreganista[1] Varga Annát és édesanyját, Varga Mézes Lukácsnét. Mindketten szinte teljes testfelületükön égési sérüléseket szenvedtek. Szerencsére Anna húga, Róza szerencsésen megúszta az esetet, miután idejében észrevette a becsapódó repülőgépet.

Az eset nem ismeretlen a szakirodalomban, Ifjabb Sarkady Sándor megírta már 2004-ben megjelent művében.[2] Magam nem találtam online adatbázisokban magyar sajtóban megjelent más írást az eseményről, de tőle tudom, hogy az Új Sopronvármegye napilap az esemény másnapján (június 17-én) egy egész oldalt szánt az esetnek. Ez nem meglepő, tekintetbe véve a polgári áldozatokat és az eset propagandisztikus célból való felhasználhatóságát. Igazából azon csodálkozom, hogy a visszhangja relative csekély maradt. Sajnos a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról eltűntek közben ennek a lapnak a digitalizált példányai, így nem tudtam még elolvasni a cikket itthonról. Sarkady erre a cikkre alapozva állítja, hogy Vargáné még aznap belehalt égési sérüléseibe, míg lánya 25-én 10:30-kor. Ezek az adatok tökéletesen egyeznek Turner leírásával, megerősítve rokonom leírásának hitelességét, és kölcsönösen erősítik egymást. 

A NARA MACRs gyűjtemény 5773-as számú jelentésének 2. oldala 
a 42-78104-es Liberatorról

1944. június 16-án a reggeli órákban az amerikai 15. légi hadsereg (15. AAF) 600 (vagy 658) bombázógépe repült be olaszországi támaszpontokról a Dunántúl fölé 290 vadászgép biztosítása mellett. Feladatuk a Pozsony és Bécs környéki olajfinomítók bombázása volt, melynek során mind oda, mind visszafelé Magyarország területe felett haladtak el. A pozsonyi Apollo olajfinomító bombázására indult Manduriából a 450. bombázó csoport (450th Bombardment Group) is, benne a 723. bombázó század (squadron) Liberatorjai. Közeledve Pozsonyhoz, heves légicsata alakult ki Sopron és Moson megye felett, mikor megjelentek a német Me-109-es és FW-190-es vadászgépek.[3] A 723-asok hadinaplója szerint 10-20 ME-109-es csapott le rájuk, de ennek ellenére a bombázást sikerült végrehajtaniuk. E harcok során német gépek lőtték le a 723. századához tartozó 42-78104-es gyártási számú B-24G típusú Liberatort Kapuvár felett, miután bombáit leszórta Pozsonynál és "hazafelé" indult.[4] Ez volt a század egyetlen aznapi vesztesége.[5] A National Archives and Record Administration (NARA) MACRs gyűjteményének 5773-as számú jelentése sok adatot szolgáltat a lelőtt gépről és egy térképet is közöl a bombázó becsapódási helyéről, amelyet Kapuvártól délre helyez el.

A Manduria repülőteréről felszálló B-24-es tízfőnyi legénységgel repült, pilótája a New York-hoz tartozó Baysideból származó Peter C. Koegel hadnagy[6] volt. Rajta kívül John E. Kane hadnagy másodpilóta, Joseph G. Collins hadnagy navigátor, Wallace D. Yancey hadnagy bombázótiszt, Renard G. Kampstra őrmester fedélzeti mérnök (akinek ez volt az első éles bevetése! - Ifj. Sarkady Sándor  Kamstrát ír alább említett művében, de mind a 450-esek honlapja, mint az eredeti amerikai jelentés Kampstrának írja), Melvin Harris őrmester rádiós, Irving B. Malawsky őrmester, Charles H. McClintock őrmester, Floyd K. Klock őrmester és Louis C. Hall őrmester tartózkodott a fedélzeten. 

A 42-78104-es Liberator legénységének fele. Balról jobbra: Kampstra, 
Kane, Collins, Koegel, Malawsky
(forrás: a 450th Bomb Group hivatalos oldala)

A gép lezuhanásáról két szemtanú számolt be 1944. június 18-án a csoport főparancsnokságán. Richard L. Theimer őrmester a következőképpen mesélte el az esetet:

„Csoportunk 1944. június 16-án bombázó bevetésen volt Csehszlovákiai célponttal. Mint faroklövész repültem a vezérgépen az első támadó egység bal alsó eleménél. Koegel hadnagy 42-78104-es számú gépe ugyanezen elemhez tartozott. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a célterületet, formációnkat német vadászok támadták meg. Koegel hadnagy gépe több vadászgép ismétlődő támadása alá került. Több találatot értek el, és a gép kiesett az alakzatból, veszítve a magasságából és a sebességéből. Pár másodperccel később három ember kiugrott belőle. Egyik ejtőernyő nem nyílt ki, de lehet hogy késleltetett nyitás volt. Miután a repülőgép megtett egy fordulót, láttam amint hat legénységi tag szabályos időközökkel kiugrott belőle. Rövid idő múlva az utolsó ember is kiugrott. A gép ezután zuhanásba ment át és földbe csapódáskor felrobbant. Az idő nagyjából 0825 volt.”

Leon M. Claverie őrmester, a másik tanú ugyanarról a gépről, pedig ezt vallotta:

„Csoportunk 1944. június 16-án bombázó bevetésen volt Csehszlovákiai célponttal. Mint alsó lövész[7] repültem a vezérgépen az első támadó egység bal alsó eleménél. Koegel hadnagy 42-78104-es számú gépe ugyanezen elemhez tartozott. A célponttól való visszaúton alakzatunkat német vadászgépek támadták meg. A vadászokból hat Koegel hadnagy gépét támadta. A gépet láthatóan eltalálták, mivel veszített a magasságából és kiesett az alakzatból. Nem sokkal később három ember ugrott ki belőle, azonban egyik ernyő nem nyílt ki. A gép tett egy fordulót, és hat ember ugrott ki belőle szabályos közökkel. A gép zuhanásba ment át és felrobban a földbe csapódáskor. Az időpont 0825 volt, a koordináták É 47º32’, K 17º00’.”

Térkép a MACRs 5771-es számú jelentésének 6. oldalán a gép becsapódási helyéről

Ezekben a beszámolókban - utólag kiderült - több hiba is volt. Valójában nem kilenc, hanem csak nyolc fő tudta elhagyni a bombázót ejtőernyővel (talán akit ki nem nyíló ernyővel kiugró személynek véltek, az nem ember volt, hanem valami kieső tárgy?). A gépen történtek rekonstrukciója a személyzet túlélő tagjainak elmondása alapján a következő lehetett:

A német gépek támadásakor a személyzet minden tagja a helyén volt. Klock volt az orrlövész, mögötte tartózkodott szintén a repülő orrában a bombázótiszt, Yancey és a navigátor, Collins. Hátrafelé haladva a két pilóta (Koegel és Kane) következett a fülkéjében, majd a szükség esetén a tetőn lévő géppuskát is működtető fedélzeti mérnök (Kampstra). A törzsben kapott helyett Harris, mint rádiós (neki kellett adott helyzetben az egyik géppuskát használni a törzsben), majd nem messze tőle a törzsben lévő lövész, Malawsky. McClintock és Hall őrmesterek a törzs alatti alsó „ball turret” lövész, illetve a faroklövész pozíciójában voltak. 

A pilóták helyzete a B-24-esben és kiugrásuk helye veszély esetén
(forrás: a 458-as BG honlapja)

Az első rácsapások során a német vadászgépek 20 mm-es lövedékei a Liberator törzsét érték. A becsapódó gránátok Harrist és Malawskyt is megsebesítették. Előbbit a combjánál (más leírás szerint a gyomránál) érte találat, amely során egy gránát gyakorlatilag letépte a lábát. Malawsky szintén a lábán sérült meg, de ő a bokájánál, meglehetősen súlyosan. A navigátort, Collinsot és a bombázótisztet, Yancey hadnagyot küldték hátra megnézni a sebesülteket, akik elsősegélyben részesítették őket. Ennek ellenére a nyilvánvalóan menthetetlen Harris hamarosan meghalt. A folyamatosan támadó német vadászok tüzében a gép képtelen volt tartani az alakzatot és lassulni, valamint süllyedni kezdett. Hamarosan világos lett, hogy a gép le fog zuhanni, és a személyzetnek el kellett hagynia azt. Ez a már halott Harris mellett Floyd K. Klock lövésznek sem sikerült, aki a repülőgép orrában tartózkodott immár egyedül, hiszen a navigátor és a bombázótiszt a sebesülteknél segédkezett. Úgy tűnik őt is találat érhette, mert meg sem próbált kijutni a gépből, és utoljára 10 perccel a pozsonyi bombázás után beszéltek vele a társak, ezt követően már nem jelentkezett be a rádióján. Ráadásul miután találatok érték az orrészt, többé már nem hallották, hogy géppuskázott volna. Hamarosan a bombatér és az egyik szárny lángba borult, majd a rádió is felmondta a szolgálatot. Koegel kiadta a parancsot a repülőgép elhagyására, és megszólalt a riadót jelző csengő. Valószínűleg két ütemben hagyta el a gépet a nyolc férfi, ahogy az előttük repülő Liberatorról Theimer és Claverie őrmesterek leírták, kettő (a ki nem nyíló ernyős alak vélhetően nem a legénység tagja volt, hanem talán valami kieső vagy kidobott tárgyat néztek el?) illetve hat fős csoportokban. Később a személyzetet fogságba ejtő német katonák és magyar rendőrök elmondták, hogy két megégett holttestet találtak a roncsok között. Ezek csak a már korábban meghalt Harris és a már becsapódás előtt valószínűsíthetően halott Klock maradványai lehettek. Az ejtőernyővel kiugrók közül a súlyosan sérült Irving B. Malawskyt, fogságba esését követően a kapuvári kórházba[8] vitték, lábát bokánál amputálták. Joseph G. Collins később azt írta, hogy 15 percen belül ugrottak ki, és mikor utoljára látta Malawskyt, az már súlyos állapotban volt. Yancey hadnagy úgy nyilatkozott 1946-ban, hogy oxigénhiány miatt nem nagyon tud visszaemlékezni az események menetére, csak arra, hogy kiugrott társaival és Kapuvár mellett[9] landoltak. A bajtársairól annyit tudott elmondani, hogy Malawskyt nem látta a kiugrás óta, amikor az a lábán már sérült volt. Kane-t, Collinst és McClintckot jó kondícióban látta utoljára 1945. május 14-én Le Havre-ban, míg Koegel hadnagyot 1945. május 3-án Németországban szintén jó kondícióban. Kampstrával és Hall-al 1944. július 1-jén találkozott legutóbb Budapesten. 

Az amerikai jelentés végén csatolva van egy német dokumentum, amely szerint 1944 júliusában Budapesten a fogságba esett hajózókat (a még kórházban lévő Malawsky kivételével) átadták a német hatóságoknak, akik pilóták számára kialakított hadifogolytáborba szállították őket Németországba. McClintock, Kampstra és Hall az úgynevezett Dulag-Luft-ba (Durchgangslager der Luftwaffe) került, amely Frankfurt am Main mellett feküdt, és Wetzlar tábor néven futott. A többi négy repülős (Koegel, Kane, Yancey és Collins) a Stalag-Luft 3 (Stammlager Luft III) nevű táborba került (Sagan, Szilézia), amely leginkább az 1944. március 24-i „nagy szökés”-ről ismert. Mind túlélték a háborút és 1945-ben visszakerültek hazájukba. A 450-es bombázó csoport hivatalos oldalán egyébként Kampstráról (aki 2004-ben még élt, és 2000-ben járt is Kapuváron) egy elég részletes életrajzot olvashatunk, fotóval. A két halottat, Harrist és Klockot a helyi római katolikus temetőbe temették egy 1945 augusztusi dokumentum szerint.

Még egy megjegyzés Turner flejegyzésének közlése előtt engedtessék meg! Turner említi, hogy az amerikaiak a békésen kapálók közé géppuskáztak. Ebben az esetben ez alighanem költői túlzás, nem valószínű, hogy a bombázók ilyet tettek volna, pláne amelyik éppen lezuhanni készül. Ugyanakkor tény, hogy az őket kísérő amerikai vadászgépek tettek ilyet több alkalommal is. Egy előadásom során - ha jól emlékszem, Koroncón - említettem, hogy a dokumentumok szerint 1944-ben egy kislányt lőttek le ilyen módon az USAAF vadászpilótái, mely előadás után egyik jelenlévő el is mesélte, hogy a kislány neki volt rokona. Ilyenek bizony előfordultak, ahogy Győr bombázása során a menekülő munkásokat is lőtték a vadászgépek. Tehát nagyon is indokolt volt a kapuvári földművesek félelme az amerikai gépektől, még ha ezúttal talán pont az elrejtőzés okozta a vesztüket. És érthető az is, hogy a kapuváriak a június 16-i eset után vadásztak az amerikai pilótákra, és sokkal jobb volt nekik rendőrkézre jutni, mint a helyi polgárokéba. 

Turner Kálmán plébános jegyzetfüzetének ominózus oldala

Turner Kálmán: Az első hősi halott kongreganista leány halálára

Varga Annus, 1944. június 25.

Azt hiszem ő az első a kongreganista magyar leányok között, aki a most dúló szörnyű háborúban ezt a nevet megérdemli. Pedig június 16-án reggel, amikor édesanyjával és testvérével a ragyogó tavaszi napfényben kapálni indult, bizonyára nem gondolt erre, hogy ő fogja ezt a nevet kapni. Hogy is gondolta volna, hogy a kedves madárdalt, amely a munkásember öröme, vidámsága, munkája segítője, a kapuvári határban is felváltja az ellenséges terrortámadó gépek félelmetes búgása.

A munka abbamarad! A magas gabonavetésbe bújnak, mert a gonoszok még arra is képesek, hogy a répa(?)kapáló békés magyarokat gépfegyverezik. Az ellenséges gépek zajába vegyül a légvédelmi ágyúk dörrenése, magyar és szövetséges vadászok gépfegyverkattogása. Támadjuk az ellenséget! Már itt is az eredmény! Egymásután kezdenek lemaradni az eltalált, füstölgő bombázók. És az egyik - milyen tragikus – estében felrobbanva szétfreccsenő benzinjétől meggyullad Vargáné és leánya, Annus. Rozika egy pillanatra felnézve elkerülte a veszedelmet.

De ott a kórházi ágyon, borzalmas szenvedések 9. napján lett igazán nagy Varga Annus kapuvári kongreganista. Édesanyjával együtt alig volt tenyérnyi hely a testükön, ahol ne égés lett volna. Anyja még aznap belehalt kínjaiba. Előtte meggyóntak, szentkenetet öntudatosan felvették.

Gyönyörű példái az anyai és gyermeki szeretetnek! Mindegyik a másikat sajnálja, mintha nekik nem fájna. Annus szenvedett tovább. Anyja temetése után, amikor meglátogatom: első szava nem a maga fájdalma, hanem az édesanyja: „Látja tisztelendő úr, elment az édesanyám!”

De ő még szenvedett. Szenvedett mindig mosolyogva. Nem is képzeljük, milyen kínjai lehettek. De ő mindig tudott mosolyogni. Minden segítséget megköszönt, s felejthetetlen mosolyával vigasztalt.

Fejénél kongregációs kék szalagja, rajta a Mária érem. Mellette rózsafüzére. A szűzanya gyermeke. A fájdalmas anya ad erőt neki? Talán az ő tekintete mosolyog vissza a szenvedések között? Takaróján fehér rózsa. Kongregációs társnői egymás után keresik fel. Tanulnak tőle, szenvedésben is Máriához hű maradni. (Eleven mártír, ahogy így nézem) Sajnos a szentgyónás után meg nem áldozhatott a gyakori hányinger miatt. De pár nap múlva pár órai szünetben mégis megáldoztatom, kanálban nyújtva az Úr Jézust. Milyen boldogság volt ez számára, hogy vele találkozhatott! „Nyugodt vagyok, legyen a jó Isten akarata!”

Halála előtt másfél nappal voltam nála utoljára. Öntudatosan beszélget. Megmondom, hogy sokfelé imádkoznak érte. Mosolyogva mondja: „Köszönöm szépen, tiszteletes úr!” S ma délelőtt betelt szenvedése, s délután szép csendesen kivitték a temetőbe. (Másik kongreganista esküvőre készül! Vajon melyikük boldogabb?) Tisztelendő nővérnek éjjel szenvedései közben így szólt: „Istenért, hazámért ajánlom fel szenvedéseimet.” És mosolygott hozzá.

És ma délután (június 27.) 4 órakor elkísértük utolsó földi útjára. Fehér ruhás kongreganista testvérei vállán kék szalagos leánytársai sorfala között tette meg ezt az utat Annusunk fehér koporsójában. Nem maradt szem szárazon. Vigaszunk: Ő bizonyára onnan felülről néz már, s talán ne is érte, de hozzá imádkozzunk testvérek, hogy áldozata ne legyen hiába Istenért, hazáért!

A 42-78104-es Liberator becsapódási helye kapuvári civilekkel
(forrás: 450th Bomb Group hivatalos oldala)

Jegyzetek:

[1] A Mária Kongregáció, katolikus hitbuzgalmi szervezet, amely kiemelt szerepet játszott a két világháború között a fiatalok lelki nevelésében.

[2] Sarkady Sándor: Légiharcok és légiesemények 1944-1945-ben Sopron vármegyében. Sopron: Edutech. 2004. p. 33-35

[3] Lásd a június 16-i eseményekre: Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi háború Magyarország felett. II. Bp.: Zrínyi, 1992. p. 58-62

[4] A repülőgépről és legénységéről az adatokat a NARA Missing Air Crew Reports (MACRs), 5773. jelentése tartalmazza.

[5] A század hadinaplója a következőképpen fogalmaz: „1944. június 16. A fiúk ma egészen Csehszlovákiáig mentek ma. Az ellenséges vadászgépek Koegel hadnagyot és legénységét fizették velünk árként.”. Lásd: http://www.450thbg.com/real/history/723/june44.shtml Letöltve: 2022. január 31.

[6] Tulajdonképpen „másodosztályú” hadnagy (2nd Lieutenant), ami a főhadnagy és hadnagy közötti rang, a gépen lévő összes hadnagy ebbe volt besorolva.

[7] „Ball gunner”, vagyis a Liberator törzse alatti forgatható gombtoronyban helyet foglaló lövész.

[8] Az amerikai jelentésben vegyesen írják Kapuvarnak és Kopvarnak.

[9] Nála éppen „Villages Kapvar”.

Az elmúlt hét, könyvszalon és egyebek

Több szempontból is nehéz hetet zárok a napokban. Kedden délután 17:30-kor a Bezerédj-kastélyban tartottam előadást Horthy Miklósról. Sejtettük a kastélyosokkal, hogy olyan téma lesz, amely a szokásosnál nagyobb érdeklődésre tart majd számot, de azért erre nem számítottunk. A kiállítóterem túl kicsinek bizonyult, és azok, akik számolták, olyan 90-100 körülire saccolták az érdeklődők száma. Sajnos voltak, akik kiszorultak, ami már nem szerencsés. Tőlük elnézést, de erre még sohasem volt példa, és a nagypince más program miatt foglalt volt, így nem nyílt mód a helyszín áthelyezésére. Ha belegondolok, hogy úgy 2-3 éve az Otrantói ütközetről (pontosabban a harmadik otrantói ütközetről) tartott előadásomon a nagypincében, alig néhányan voltunk... 

Az előadásommal nem voltam ugyan maradéktalanul elégedett (hosszú is volt, talán összeszedett sem volt eléggé), de talán rossz sem volt. Külön öröm volt, hogy Bede-Fazekas Csaba és Kulcsár Béla is megtisztelt jelenlétével. Az előadáson készült fotók megtekinthetőek a Bezerédj-kastély fotói között. Köszönet a fényképekért és a filmfelvételért Stoller Lászlónak. Utóbbit igyekszem hamarosan feltölteni a youtubeos fiókom megfelelő lejátszási listájára. 

Szerdán rendhagyó történelemórát tartottam a Petőfi iskolában. A hetedikesek Napóleont vették, ami kedvenc témám, és ráadásul rendkívül szórakoztató. A könyvtárban később Fáczán Zsófit mintegy feleltetve még emlékezett a francia császár kedvenc ételére (hagymás sült krumpli), úgyhogy nem volt hiábavaló. 

Volt némi időm olvasgatni is azért. Az ezt megelőző blogbejegyzésben a frissen kiolvasott Rowling krimit veséztem ki, de emellett egy Chandler regénnyel is végeztem, A hugicával. Csütörtökön megvettem végre magamnak a teljes Harry Potter sorozatot, amely már nagyon hiányzott a könyvespolcról (pontosabban, mivel azok tele vannak, ideiglenesen a földről). Aztán a szokásos könyvtári teendők mellett az ember készült a hétvégi győri könyvszalonra. Ez utóbbira még érdemes kimenni, hiszen éppen ezen percekben, sőt holnap is remek programok vannak/lesznek.

Megjelent Werner Krisztina szerkesztésében a tavalyi könyvszalon beszélgetéseit bemutató, leíró Megérintő szavak 2. című kötet. Ez számomra azért is érdekes, mert benne van a tavalyi könyvszalon során Bán Jánossal készült beszélgetésem. Bán János (alias Bán Mór) annak idején nagyon jó benyomást tett rám, közlékeny és rendkívül segítőkész volt, ami rám is fért, hiszen nem szoktam efféle interjúkat levezetni, nincs benne tapasztalatom. Csak azt bánom, hogy legjobb tudomásom szerint még nincs kész a hetedik része a méltán nagy sikerű Hunyadi sorozatának. Érdemes elolvasni, mit mondott, mert jó dolgok voltak benne. A beszélgetéskötet megvásárolható a Dr. Kovács Pál megyei könyvtár könyvesstandjánál.

Pénteken aztán be is jutottam a Győri Nemzeti Színházba, ahol végigböngésztem a sok kiadó által eladandó könyvet. Most nem találtam annyi jó történelmi kiadást, mint tavaly, de azért vettem ezt-azt. Sajnálatomra az Arcanum kiadó nem volt jelen, pedig le akartam csapni fantasztikus adatbázis kiadványaikra. Kénytelen leszek Budapesten felkeresni őket. 

Este hatkor beültem Kulcsár Béla harmonikán előadott első világháborús dalválogatására, amely nagyon szép volt, felidézve a 100 éve ezekben a napokban elesett magyar vagy éppen olasz katonák arcát. 

Szóval sűrű a program, és akkor még nem meséltem az október 16-án megtörtént könyvtári vetélkedőről, amelyen a ménfőcsanaki csapat (Fáczán Zsófia, Szalay Anna, Pócs Bence, Póczik Dávid) szerintem kiválóan adta elő Agatha Christie Halála a Níluson című regényének egy kulcspontját. Nem hiszik? Nézzék meg:

Megjelent tegnap az új Hegyalja újság is, amelyben sok egyéb (például ménfőcsanakiak világháborús felmenői) mellett a Petőfis diákunkról, Léb Esztiről olvashatunk, aki nem mellesleg kiváló olvasónk. A Hegyalja kapható a kastélyban (is).

A holnapi Könyvszalonos programokat meg bátran ajánlom! Programfüzet: itt.

Jövő pénteken (azaz 14-én) Abdán várom sok szeretettel az I. világháború iránt érdeklődőket, mivel a helyi megemlékezést követően 17 órakor előadást tartok a faluházban.

Helytörténeti fotók 2. - Kirándulások az 1960-as években

Folytatom a Ménfőcsanaki Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium régi fotóinak közlését. Az első részben a Bezerédj-kastélyt (is) bemutató képeket hoztam le, ma pedig jönnek a kirándulásokon készült fényképek. Legyünk aktuálisak, ha már nyár van (még ha ez most éppen nem is látszik az ablakon kinézve). 

1-8. kép

Az első csokor fénykép 1964 késő tavaszán készülhetett, mikor a frissen megalakult ménfőcsanaki szakközépiskola első évfolyamát éppen csak elvégzett diákjai kirándulni mentek Tihanyba. Voltaképpen azt hiszem, hogy Balatonfüreden voltak először, mivel a képek alapján nyilvánvalóan onnan hajókáztak át a félszigetre. Pontos dátum sajnos nincs mellékelve, úgyhogy csak valószínű a május környéki időpont. A fényképeken szereplő diákokról nincs információm, a képeket csak egy-egy semmitmondó címmel látták el (pihenés, séta a parkban, stb.), így készítőjét sem tudom.

1. A Tihanyi apátság Balatonfüred felől nézve

2. A ménfőcsanaki diákok "hajója" a kikötőben

3. Csoportkép a mólón

4. Séta a parkban, valószínűleg Tihanyban

5. Pihenő a Balaton partján

6. Pihenő csoportkép

7. Csak napfürdőhöz volt elég jó idő

8. Vissza Füredre

9-13. kép

A következő öt képről jobban vagyok informálva, mert 1967. május 26-29 között készült az akkor Sopronban megtartott Országos diáknapokon. A ménfőcsanaki középiskolát öttagú csoport képviselte: Csapkay tanár úr és négy diákja: Budai Ilona, Csapó Angéla, Dukkon Ágnes és Világi Szabolcs. A megnyitó a soproni Fő-téren (akkor: Beloiannisz tér) volt, majd az Állami szanatórium épületében ének- és hangverseny-bemutatókkal folytatódott. A legjobb szólista díjat Budai Ilona nyerte el, míg a Borsos Etelka-Dukkon Ágnes-Györe Éva-Házi Gizella kvartett arany minősítést ért el irodalmi pályázatával. A ménfőcsanaki diákok az Arany János Kollégium épületében kaptak szállást. Az eseménysorozatot természetesen politikával spékelték meg, mert a diákok egy békemenetnek nevezett felvonuláson is részt vettek, amely Sopronkőhidára vonult, leróni ott tiszteletüket a "SS-ek és nyilas hóhérok" áldozatai előtt.

9. A ménfőcsanaki diákoknak (is) szállást adó Arany János kollégium

10. A ménfőcsanakiak csoportja Sopron főterén

11. Nincsen Sopron Tűztorony nélkül

12. Komárom megyeiek csoportja készülődik a békemenetre

13. Szökőkút, közel a kollégiumhoz

14-15. kép

A következő két képhez egy csaknem kétoldalas leírás tartozik, ami remek, viszont nincs hozzá írva se dátum, se személy. Annyi bizonyos, hogy egy osztálykiránduláson készült az 1964-65-ös tanévben, valószínűleg tavasszal. Egy megyén belüli kirándulás volt, amelynek célpontjai Fertőd, Balf, Fertőrákos és Sopron volt. A kirándulók a mellékelt szöveg szerint egy kék Ikarus-szal utaztak, talán az látható az első kép hátterében. A fényképek eredetiben is nagyon kicsik, és nem fognak érte Pulitzer-díjat osztani. Bár magam is pocsék fotós lévén, inkább hallgatok.

14. Sopron

15. Fertőd, csoportkép a kastély árnyékában

16-18. kép

Zárásul egy 1966-os kirándulás fotói amely az Északi-középhegységet és környékét célozta meg. Az emlékkönyv szerint 1966. június 4-én szerda este vonattal utazott a középiskolás osztály (osztályok?) Budapesten át Füzesabonyba, ahonnan "egy lassan döcögő személyvonattal" mentek tovább Egerbe. A hevesi fővárosban városnézés volt, majd autóbusszal a Szalajka-völgybe jutott el a csoport, ahol erdei túra következett. Pénteken Aggtelekre, majd Miskolc-Tapolcára és Diósgyőr várára került sor. Még aznap visszatértek Egerbe, ahol a Buttler-házban (mai fiataloknak: nem, nem Gerald Butlerről nevezték el!) szállásolták el a ménfőcsanakiakat. A zárónapon, szombaton Eger nevezetességeit nézték meg tüzetesen, de a helyi strandon fürdőzni is maradt idő. Fotózáshoz úgy látszik nem annyira, mert három fénykép (és ez rajz a diósgyőri várról, de inkább kihagyom, mert nem jó...) van csatolva az íráshoz, és csak bízom benne, hogy nem ezek voltak a legsikerültebbek, és valakinek a gardróbszekrényében ott lapulnak az éles fotók.

16. Csoportkép a Szalajka-völgyben

17. Pózolj Dobó-szoborcsoporttal 

18. Dobó immár magányosan

Ez volt tehát a kirándulásos blokk a ménfőcsanaki középiskola 1960-as éveiből. Remélem lesznek, akik magukra, vagy szüleikre ismernek benne. 

Helytörténeti fotók 1. - Bezerédj-kastély fotókon, 1960-70-es évek

Mai írásomban kivételesen inkább a képeken lesz a hangsúly, és nem a betűkön. Könyvtárunk kiürítése során a raktárban immár sokadszor akadt kezembe a helytörténeti anyagunkban levő két régi évkönyv, amely a ménfőcsanaki diákok életét örökítette meg 1963 és 1971 között. Nem csekély örömömre ezekben több tucat fotó van az akkori eseményekről, és lelkesedésem még nagyobb volt, mikor a Bezerédj-kastélyról (igaz csak mint háttér az eseményekhez) is találtam benne párat. A képek jól mutatják, hogy a kúria azokban az években messze nem topformában volt, meglehetősen leamortizálták a tulajdonos nélküli évek (ha jól rémlik, 1951-ben vették el a Bezerédj-örökös Denk családtól), valamint hogy a háború után tömegszállásként szolgált a győri munkásoknak. Ha az alább bemutatott képeket megnézzük, azért a mai állapot lényegesen mutatósabb. Különösen furcsa megfigyelni a melléképületet a kastély tömbjével összekötő ívelt folyosórészt, amelynek mai ívelt kialakítású ablakai még sehol sincsenek, csupán egyszerű négyszögletű keretek. Íme a fotók:

1-4. kép
Az első négy fénykép egy 1971-es vasgyűjtés során készült, mikor a ménfőcsanaki iskola diákjai a kastély udvarában gyűjtötték össze "Gyűjts a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!" mottó alatt a használt és tönkrement, vagy csak talált vackokat, a fél kerékpártól a háborúból hátramaradt maradt Tigris lánctalpig. A gyűjtés során 1500 Forintnyi fémet sikerült összeszednie a ménfőcsanaki úttörőcsoportoknak. A növényzet állapota, valamint a fényképek beragasztása alapján a gyűjtést tavaszra saccolom, így 1971. március-április körül készülhettek

5-13. kép

Ez a kilenc fotó pontosan datálható, mert az 1971-es kastély előtt, a parkban tartott május 1-i ünnepélyről készült. A háttéranyag ennek megfelelően Lenin feje, vörös zászlók és... egy főúri kastély. A lelkesedés a gyerekek részéről kézzelfogható, hiszen inkább a fényképészt nézik, mintsem a felolvasást. Vannak itt érdekességek. Egyfelől a 2. képen látható konferáló nyolcadikos, jelenleg tanár a ménfőcsanaki iskolában (itt még a jelenleginél is fiatalabb állapotban). Az utolsó két képen pedig az óvodások ábrándoznak műsorukban a szép épülő szocialista világrendről, amely szerencsére azóta elhalálozott. A korabeli divat Columbo-t megszégyenítő mennyiségben ontotta a ballonkabátot, ugyanakkor az elegáns kalapok mellett feltűnnek a fejkendők is.

14. kép

Végül, de nem utolsósorban egy hölgykoszorú került lencsevégre 1963-ban, méghozzá az akkoriban Oberlander Sándor vezette Fotószakkör tagjairól, amint a Bezerédj-kastély timpanonja alatt az oszlopok közt pózolnak. 

Hamarosan folytatom majd a fotók közzétételét, mindenféle tematika szerint csoportosítva, hogy lehessen nosztalgiázni, vagy csak mosolyogni az eltűnt idők divatján.