Két levél Csingtaó ostromáról, 1915

forrásközlés: 

Két levél Csingtaó ostromáról, 1915

Az SMS Luchs (azaz: "Hiúz") ágyúnaszád 
(forrás: innen)

Véletlenül találtam a ma lentebb közölt forrásokra, mikor böngészgettem az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Levéltárának digitalizált anyagai között. Johann (alias: Jan) Raschke két levele található meg ugyanis egyik első világháborús aktában, melyek Csingtaó ostromával, illetve a Távol-Keleten rekedt német kolónia problémáival foglalkoznak 1915-ből. Raschkéról nem tudtam semmi érdemlegeset megállapítani azon túl, ami a levelekből kivehető. Levélírónk a csingtaoi német hajógyár munkatársa volt, s így civilként vett részt a város 1914 őszi ostromában, ahol ennek során a kikötőben rekedt német hajók megsemmisítésével bízták meg. Több német ágyúnaszád elsüllyesztésénél volt jelen, így ezen sorai elsődleges forrának számítanak. Sajnos az osztrák-magyar SMS Kaiserin Elisabeth cirkálóról nem esik szó egyik levélben sem. 

Csingtaó ostroma régi kedvenc témám, mert elképesztőnek találom azt a hősiességet, amellyel az ott élő németek és osztrák-magyar tengerészek vállalták egy nyilvánvalóan reménytelen helyzetbe került város védelmét. Korábban egyébként volt már egy forrásközlésem is erről. A védők elszántságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legközelebbi szövetséges haderő potom 6500 km-re volt a Kaukázusnál... Csingtaó (Quingdao) ma Kína egyik properáló városa a Sárga-tenger partján - lakossága nagyjából akkora, mint egész Magyarországé! -, de már 1914-ben is jelentős kereskedelmi központnak számított. Az első levél 1915. február 14-én kelt, már Tiencsinben, amely a korabeli Kína diplomáciai központjának számított, s mint ilyen, ekkor semleges terület volt (Kína csak 1917-ben üzent hadat a Központi hatalmaknak). Csingtaó eleste után - ahogy a levélben is áll - a német civilek zömét a japánok szabadon engedték, csak a kereskedők egy részét tartották maguknál hadifogolyként. Raschke így távozhatott a japán kézre került német gyarmatról, és családjához ment Tiencsinbe, akiket még az ostrom előtt odaküldött. Innen írt Adolf nevű ismerősének. A levél az oroszok által zsákmányolt német iratok között maradt fenn az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Levéltárában (CAMO). Levéltári száma: CAMO f. 500, op. 12519, gy. 317, li. 221-226. Az aktában egyébként vegyes német tengerészeti anyagok találhatóak. 

A február 14-i levél első oldal
(forrás: CAMO)

"Tiencsin, [19]15.02.14.

Kedves Adolfom!

Ez a háború sok bombát és gránátot jelentett Csintaó számára. Még mindig égnek áll a hajam, mikor az utolsó napok bombázásaira gondolok. November 7-én reggel fél 7-kor lett felvonva a fehér zászló, és utána még 10 percig hallottuk a géppuskák és revolverágyúk dörgését, lövegeink gránátjainak tompa robbanását, majd halotti csend következett. A civileket később szabadon engedték. 

Az utolsó 8 nap szörnyű volt. A japánok 200 löveggel nyolc napon keresztül szinte szünet nélkül ágyúzták erődítményeinket és a várost, 100000 lövedékkel. Ágyúink lőszerkészlete kimerült, így az utolsó napokban némák voltak. 

Gyalogsági erődítményeink csak kis akadályt jelentettek, és [ott elhelyezett ágyúink] nem lőtek távolra, így nem volt többé megállás. A japánok végső támadását talán még vissza lehetett volna verni, de a következő rohamnál a védőrségünk mindenképpen vereséget szenvedett volna, mert a tüzérségünknek már nem volt lőszere. Csodálatosan alacsonyak a veszteségeink; az őrangyal folyamatosan őrködött Csingtaó felett. Nincs 200 halottunk és körülbelül 500 a sebesültünk. Sajnos kollégánk Schneider (korábbi jelölt Wilhelmshavenben) elesett. Tartalékos altiszt volt a IV-es számú gyalogsági védműben[1], és itt sebesült meg súlyosan egy repeszdarabtól, majd kórházba szállítás után meghalt. Schneider bátor katona volt, aki mindig önként jelentkezett a legveszélyesebb járőrszolgálatokra. 

A harcok alatt a hajógyárban dolgoztam és a robbantási bizottsághoz tartoztam. A robbantási bizottság feladata az volt, hogy minden hajót és a hajógyár nagyobbik részét megsemmisítse. Felrobbantottuk és elsüllyesztettük a Cormoran[2], Iltis, Tiger, Luchs, Jaguar[3], Taku, Lauting [nevű hajókat], több kisebb járművet és a 16000 tonnás úszódokkot. Szintén fel lett robbantva a hajógyárban lévő 150 tonnás daru, a gépészeti műhely, az erőmű, az öntödei kohók, stb. Az erről készült fényképeket ma küldtem át az RMA-nak[4] áttekintésre. Küldetésem szomorú volt. Mindezen milliós [értékeket] meg kellett semmisíteni, hogy legalább ne épségben kerüljön az ellenség kezére. A Luchs megsemmisítése különösen tragikus volt, és ezért szeretném egy kicsit ecsetelni. Szeptember 28-án este 8 órakor kaptuk a váratlan parancsnot a Cormoran, az Iltis és a Luchts elsüllyesztésére. Minden hajó géptermének a fenekére egy 35 cm-es torpedófejet erősítettünk, majd a hajókat kivittük a mély vizekre és lehorgonyoztuk őket. Elsőként a Cormoránra került sor. A gyújtókábel csatlakoztatását követően vontatóhajónkkal nagyjából 400 méterre távolodtunk el, majd elektromos úton felrobbantottuk a torpedófejet. A tat megsüllyedt, a hajóorr kb. 20 méterre kiemelkedett a vízből, és fokozatosan a fenékre süllyedt. Most az Iltis és a Luchs következett.  A két hajó egymás mellett úszott, és acélkábelekkel egymáshoz volt kötve. Az Iltis felső fedélzete még mindig nyitott volt, mivel csak kevéssel a háború kitörése előtt szerelték fel új kazánokkal. Mindkét hajó fedélzetén egy-egy akna (torpedófej) volt. A gyújtókábeleket csatlakoztatták, azután a vontatóhajóval körülbelül 300 méterre húzódtunk. Mindkét akna egy időben robbant. Az Iltis mennydörgéssel és recsegéssel ment a mélybe, az acélkábelek cérnaként szakadtak szét, szikrák röpködtek, és az Iltis egy percen belül eltűnt. A mi kedves Luchs-unk nyugodtan lebegett és egészen lassan süllyedt el. A robbanás következtében a gépterem lejáratánál tűz ütött ki. Ekkorra már kissé besötétedett. A hajó egészen lassan és egyenletesen süllyedt, a tűz csak kissé terjedt tovább. Ez a látvány mindannyiunkat elnémított és bánatossá tett. Egy negyedóra múlva a hajóorr jobb felé meghajlott és ekkor megszólalt a hajóharang, akár egy halálharang. Ezek a pillanatok olyan szomorúak voltak, hogy eleredtek a könnyeink. A jelenlevők mindegyike annyira lehangolt volt, hogy egész úton vissza a hajógyárba senki sem szólt egy szót sem. A kikötő bejáratánál még három gőzös és 2 kotróhajó van elsüllyesztve. A japcsik most elfoglaltak a kikötőben.[5] Egy gőzöst már kiemeltek. Szívesen maradtam volna még Csingtaóban, de nagyon kényelmetlenné vált. Ezért január 22-én elutaztam Csingtaóból és 25-én megérkeztem ide a családomhoz[6]. Családom még augusztus 21-én a híres Packlat-fuvarral érkezett ide. További döntésig itt maradunk, egy európai utazás most az angol hadifogság miatt nagyon veszélyes lenne. A helyzet itt is nagyon lobbanékony, mivel a japánok felháborító követeléseket támasztanak Kínával szemben. A pekingi nagykövetség már háborúra fegyverkezik és felkészül minden eshetőségre. Japán most kihasználja a lehetőséget. Az európai hatalmak mind érintettek a háborúban, és Amerika csak egy Háry János[7] katonai erő nélkül. Ezért aztán a japánoknak nincs kitől félniük. Szegény Kína sajnos tehetetlen, és minden el kell tűrnie Japántól. 

Az a Csingtaó, amelyet ismertünk, elveszett számunkra. A szépség paradicsoma volt és a legjobb úton haladtunk affelé, hogy Kelet-Ázsia legfontosabb kereskedelmi központja legyen. A békekötésnél visszakaphatjuk Csingtaót, de sok évnek kell eltelnie, mire olyan lesz, mint egykor volt. Hadifoglyainkkal Japánban jól bánnak. Sajnos a japánok egy tisztet és 74 katonát átadtak az angoloknak, hogy az angolok Hongkongban német katonákat is tudjanak hadifogolyként mutogatni. Az angolok szerepe Csingtaó meghódításában nagyon csekély volt. Állandóan messze a lőtávolságon kívül maradtak, és minden munkát egyedül a japánokra hagytak. Katonáink a város bevétele előtt nem is láttak angol katonákat. Csak három nappal a bevétel után, a győztes katonák csingtaói ünnepi bevonulásán láttunk először angolokat és indiaiakat. Szintén a bevonulásról: november 10-én tartotta Kamio tábornok[8] az ünnepi bevonulást kb. 15000 japánnal, 400 angollal és 400 indiaival. A levegőben három duplafedeles és egy egyfedeles[9] lebegett és megkerülte a várost. A látvány nagyon impozáns volt és majdnem 3 órán át tartott. Én nagyjából 50 némettel a matrózháznál álltam. Elsőként kb. 10000 gyalogos, utász, tüzér, tábori tüzér és lovas érkezett, utána következtek az angolok. Amikor az angolok közeledtek, mind elfordultunk, fütyülve és fujjolva. Én sem tudtam megállni és hangosan fütyültem az ujjaimmal. Ha az angolok kiléphettek volna a díszmenetből, mindannyiunkkal végeztek volna. Ám az angolok mögött menetelt ismét cirka 5000 japán katona, úgyhogy hátulról zárolva voltak. Kissé veszélyes volt hangot adnunk megvetésünknek, de itt nagy a harag minden angol ellen , ha nem is az egyének felé, de úgy általában. Az angolok a háborút egy gazdasági megsemmisítő háborúként vívják minden német ellen. Itt különösen felfigyeltünk erre. Nincs angol kerekedő és bank, aki többé német kerekedőkkel üzletelne. Ennek a háborúnak is meglesz a maga haszna, közelebb hozza egymáshoz a németeket, és már tisztában vannak vele, hogy ez a létükről és egzisztenciájukról szól. Az osztálygyűlölet mostanra eltűnt a németekben. Mindenki törekszik arra, hogy honfitársai segítségére legyen. Remélhetőleg mi németek, ezentúl öntudatosabbak leszünk és nem futunk többé külföldiek után. Ez Csingtaóban is szomorúan megmutatkozott. Eckford angol konzul a háború során és az elfoglalást követően mérhetetlenül sok kárt okozott nekünk. Ez az embert mindent elárult, és a német kereskedők többsége az ő javaslata révén került japán fogságba. Csingtaóban a német kereskedők tönkremennek. Sokat tudnék még írni a külföldiek gonoszkodásairól, de inkább hallgatni akarok. Azt kell mondjam, itt az ideje, hogy minden német öntudatosabb legyen. Egyetlen feljebbvalónak sincs joga lekezelően bánnia beosztottjaival, amíg utóbbi tiszteletre méltó módon viselkedik és teljesíti kötelességét. Most a háborúban megmutatkozott, hogy mindenki csak egy senki, ha az embertársai nem segítik.

Kedves Adolf! Most elég a háborúból! Még jó, hogy ép bőrrel jöttem ki belőle. Mind azt kívánjuk, hogy a mi szeretett német szülőhazánk Angliát térdre kényszerítse és azzal végre béke legyen a világban. Egyelőre itt maradok, amíg nem döntünk másként. Talán a békekötés után Hongkongban vagy Belgiumban nyitunk egy hadihajógyárat, ahova elmehetek [dolgozni]. 

Egyszer te is írd meg, mi a helyzet nálatok! A kollégáim mind Berlinben maradtak. Négy testvérem van a csatatéren. Az ember sok ismerősét soha többé nem fogja viszontlátni. Csingtaóból csak a kézipoggyászt tudtuk magunkkal hozni. A japánok az angol példához hasonlóan elkobozzák egyéb dolgainkat és bútorainkat. Csingtaóból a német áruk exportját megtiltják a japánok. 

Baráti üdvözlettel neked és az ismerős kollégáknak:

Jan Raschke"

Az égő csingtaói német hajógyár az ostrom során
(forrás: innen)

Egy németek által elsüllyesztett gőzös a csingtaói kikötő bejáratánál
(forrás: innen)

Johann Raschke második levele fél évvel későbbről datálódik, és kivonatolva maradt ránk (CAMO f. 500, op. 12519, gy. 317 (1), li. 227-228.), pontosabban egyes részeket - amelyek katonailag nem voltak jelentősek - elhagytak belőle. Ebben elsősorban a Lusiantia elsüllyesztését követő tiencsini helyzetről tájékozódhatunk. A levél 1915. augusztus 4 és 10 között íródott több etapban. 

"Tiencsin, 1915. augusztus 4.

[...] 

Egészség szempontjából nálunk minden jól megy. Semmiben sem szenvedünk hiányt. [...]

Ódákat zenghetünk az angolok gyalázatosságáról és aljasságáról. A német kereskedőket üzleteikkel együtt itt kivétel nélkül meg kell semmisíteni. A fiúk [=an angolok] semmiféle aljasságtól nem riadnak vissza. Július 26-án lépett jogerőre a "Kereskedelem az ellenséggel" című angol törvény. Ennek értelmében a cégeknél dolgozó németeket - azokat is, akik 10-15 éve az üzletekben dolgoztak -, rövid úton elbocsátották. Azokból a nemzetközi egyesületekből, klubokból és üzletekből, ahol az angoloknak többségük van, kidobják a németeket. [...]

A vizipatkányaink munkája sok örömet okoz.[10] Csak így tovább, ne legyünk tekintettel az Egyesült Államok kormányára! Ez a papucskormány egyszer sem volt képes egy erőteljes szót mondani Japánnak a japán-kínai konfliktusban, ahol több milliárdos amerikai érdekek forognak kockán. És most ez a kormány Németországot akarja megfélemlíteni.[11] Az összes kelet-ázsiai német újság arra hív fel, hogy "Csak semmi tekintettel Wilsonra". Itt Tiencsinben mintegy 2000 amerikai katona állomásozik. A tisztek szinte csak angol klubokban keringenek. A német klubokban csak ritkán látni egy-egy amerikai tisztet. A közkatonák (akik közül sokan németek) inkább németpártiak. Az Egyesült Államok konzulja itt jó, mindannyiunkért megtesz mindent, amit lehet. 

Amikor május 8-án estefelé a Reuterstől[12] megérkezett a hír a Lusitania elpusztításáról[13], azt hihetted, hogy 100 bomba robbanását hallottad. Az angolok vérbosszút kiáltottak, az angol újságok őrülten szitkozódtak, és felszólították minden ellenségünket, hogy minket németeket szőröstül-bőröstül meg kell semmisíteni. A német konzulátust, a Lagert, fel kell gyújtani, a Roland-emlékművet le kell rombolni, stb. Tisztában voltunk a kritikus helyzettel, és több napon át harcra készen álltunk a csőcselék fogadására. Mint később megtudtuk, a franciák, oroszok és japánok udvariasan elutasították az együttműködést. Csak a franciák rendelkeztek elérhető gyújtórakétákkal. Ekkor az angolok letettek a terveikről, mert túl gyávák voltak ahhoz, hogy egyedül támadjanak meg minket. 

Németországból folyamatosan kaptunk F.T. táviratokat Amerikán keresztül. Így szinte mindig 2 napos késéssel értesültünk a történésekről és így tudjuk helyesbíteni a Reuters telegramjait. Az F.T. kapcsolat nélkül Amerika és Németország között itt rosszul mennének a dolgok. A Reuters egész Kínát megfertőzné a hazugságaival. Most már óvatosnak kell lenniük, mivel a követségünk jelen van a kelet-ázsiai német újságokon keresztül, és minden Reuters hazugságot helyesbít Pekingben. A Reuters alapján Németországban hónapok óta éheznek, nagy forradalom és sztrájk van. Mi most Varsó bukását várjuk, remélhetőleg nem szökik meg onnan az orosz. 

[...]

Mivel ide ma, augusztus 7-én reggel 8 órakor érkezett meg a Reuters táviratán keresztül Varsó elestének[14] híre, még szeretnék írni néhány sort. Az angol lapok szerkesztőségeik elé 8 óra körül ragasztották ki nagy plakátjaikat a következő felirattal: "Varsó bukása". Minden járókelő (angol, francia, japán, olasz, orosz, belga és német) megáll alattuk és elmondja a véleményét. Nagyon érdekes megszemlélni a hír hatását az egyes nemzetekre. Az angolok nagyon dühösek és gyalázkodnak, hogy "Ezek a hunok[15]"! Az oroszok közömbösek, izgatottság jelei nélkül olvassák a híreket. A japán úr vigyorral az arcán járkál, örül szövetségesei vereségének. A francia és olasz urak megállnak és hevesen gesztikulálva beszélgetnek. Valószínűleg azt gondolják: "Nyakunkon a baj". Mi németek és osztrákok továbbmegyünk, de boldog tekintettel és a kívánsággal, hogy "Több ilyet"! Német távirat még nem érkezett Varsó elestéről.  Néhány napja a kábel Amerika felé megszakadt. De reméljük, hogy holnap reggel megkapjuk más hírekkel együtt.

Augusztus 10. Nem kaptunk újabb híereket Varsó elestéről. Az amerikaiak 170000 hadifogolyról mesélnek. Remélhetőleg az oroszoknak most már elege van.

Ha nem kapjuk vissza Csingtaót és ezért valahol egy másik hajógyárat kell külföldön nyitni, kérlek ügyelj arra, hogy azonnal oda legyek irányítva.  

Szeptember 1-én Sanghajba megyünk, hogy ott a főkonzulátus Kiaocsou-osztályán szolgáljunk.

Johann Raschke"

Raschke második levelének első oldal

(forrás: CAMO)

Jegyzetek:

[1] A IV-es számű gyalogsági védmű a várostól keletre húzódó védelmi vonal középső részétől északra állt. Neve másként Taj-tung-csen keleti erőd volt.

[2] Az SMS Cormoran egy 1893-ban átadott Bussard-osztályú könnyű cirkáló volt, fő fegyverzetként 8 darab 10.5 cm-es ágyúval. Az elavult, 1600 tonnás hajót lefegyverezték már korábban és lövegeit a város védelméhez használták fel.

[3] Mind a négy Iltis-osztályú ágyúnaszád volt 894 tonnás vízkiszorítással, fő fegyverzetként 4x8.8 vagy 2x10.5 cm-es ágyúkkal. Az osztály hajóit 1898 és 1903 között bocsátották vízre.

[4] A Reichmarineamt (röviden: RMA) egy közvetlenül a császárnak alárendelt haditengerészeti államtitkárság volt. A fotókkal nyilván azt kellett bizonyítani, hogy nem került ellenséges kézre működőképes tengerészeti felszerelés.

[5] Vagyis ki kell emelniük a roncsokat a kikötő használatához.

[6] Tiencsinbe. Tiencsin Kína diplomáciai központja volt, minden európai nagyhatalom tartott fenn ott követséget. Itt volt Ausztria-Magyarország 150 hektáros "gyarmata" is, amely kereskedelmi lerakatként funkcionált. Kína 1917-ig semleges maradt, így a német és osztrák-magyar érdekképviseletek és kereskedelmi társaságok szabadon ténykedhettek itt addig.

[7] Az ereditben Prahlhans. Afféle hencegő fickót jelent. Háry Jánosra magyarítottam. 

[8] Kamio Micuomi (1856-1927) japán tábornok, az ostromsereg főparancsnoka.

[9] Az eredetiben "Taube" azaz galamb áll. A "Taube" igen népszerű repülőtípus volt az osztrák-magyar illetve német hadseregben, és ellentétben a korszak legtöbb repülőgépével monoplán volt. Itt nyilván a levélíró az ismert típussal utal arra, hogy egyfedeles volt a negyedik repülőgép. 

[10] A német tengeralattjárókról van szó.

[11] A Lusitania-eset utáni amerikai felháborodásról van szó, ahol egyébként - ma már tudjuk - a németek olyan korrektül jártak el, amennyire csak lehetett. 

[12] Az ekkor Herbert de Rueter vezette brit hírügynökségről van szó, amely ma is piacvezető. 

[13] 1915. május 7-én az U-20 német tengeralattjáró feltartóztatta majd egyetlen torpedóval elsüllyesztette a brit Lusitania utasszállítót. Az eset nagy diplomáciai botrányt kavart, mivel az 1201 áldozat között 128 amerikai polgár volt, köztük számos prominens személyiség. Mára kiderült, hogy a hajó hadianyagot is szállított, megszegve a nemzetközi jogot. Erre: https://rubicon.hu/kalendarium/1915-majus-1-a-lusitania-elindul-utolso-utjara
[14] A német csapatok 1915. augusztus 6-án reggel vonultak be az előző nap oroszok által kiürített lngyel fővárosba.

[15] Az angolok állítólagos barbárságuk miatt ragasztották a hun gúnynevet a németekre. 

A tiencsini Roland-emlékmű, amelyet a britek végül 1918-ban elpusztítottak (forrás: innen)

A hajónapló, mint forrás

 

A hajónapló, mint forrás

Az HMS Swiftsure (forrás: innen)

Az egyik állítás, amivel gyakran találkozik a történelemmel foglalkozó ember, az az, mikor elmondják felületesen tájékozott elmék, hogy a történelem hazugság, nem is történtek meg azok az események, amelyekről olvasni a könyvekben, mivel lódítanak. Ez afféle Dr. House-féle "mindenki hazudik"-tézis, némi összeesküvéselmélettel vegyítve. Természetesen kritikával kell fordulni a történelmi források felé, de ez erős túlzás. A régészeti leletek számtalan olyan történetírói állítást erősítettek meg, amelyeket korábban kételkedve fogadtak a történészek. A folytonos hitetlenkedés mindennel szemben nem kritika. A források - pontosabban az azokat megfogalmazók - rendszerint nem hazudtak szándékosan, ezt már csak azért sem tehették meg, mert a kortársak könnyedén megcáfolhattak volna légből kapott kitalációikat. Emellett a legtöbb esetben nincs ok a hazugságra, mert a források, amiket a történészek használnak, rendszerint nem az utókornak készültek, hanem a mindennapos működéshez kellettek: mustrajegyzékek, zsoldjegyzékek, utasítások, parancsok, jelentések. Ezeket hamisítani a legtöbb esetben nincs értelme. A hadvezetésnek tudnia kell, hogy mi történt pontosan, hiszen akkor lehet kijavítani a hibákat, és megakadályozni az ellenség terveit. Egy logisztikai parancsnoknak pontosan tudnia kell, mennyi lőszer, élelmiszer fogyott el, különben nem tudják pótolni azokat. Ettől persze még szándékos, vagy tudatlanságból elkövetett torzítás gyakran van, s ezért szokás a két oldal forrásait egybevetve kutatni az igazságot. 

A primer források közül mindegyik "típusnak" megvan a maga előnye és hátránya. Egy naplófeljegyzés vagy levelezés rendszerint időrendjében pontos, az író adott pillanatban meglévő valós gondolatait tükrözi, és nem befolyásolja mondjuk a háború végeredménye. Ellenben nem látja összefüggéseiben az eseményeket, és látóköre igencsak szűk. Egy memoár ezzel szemben már rendszerbe foglalja a történteket, nagyobb kitekintéssel bír, viszont már történetmegírás céljával készül, így a szerző saját magát és ügyét jó színben igyekszik feltűntetni, a hibákat meg palástolni törekszik. Emellett sokszor tele van időrendi zavarokkal, mivel 1, 10, vagy akár 30 év távlatából az ember agya már nem emlékezhet pontosan minden dátumra, ráadásul a háború végeredménye befolyásolja, mit miként értékel az emlékező utólagos bölcsességgel felvértezve. A legfontosabbak hadtörténelmi források természetesen a hivatalos katonai dokumentumok. Az egyes ütközetek menetének pontos rekonstrukciója ezek nélkül szinte lehetetlen. Ilyen források a XVII. századtól maradtak fenn nagy mennyiségben, bár már korábbról is akadnak. Szárazföldi fegyvernem esetén ezek leginkább a hadseregek, hadtestek, hadosztályok és ezredek hadinaplói, míg tengeren a hajók hajónaplói. 

Mai bejegyzésemben a haditengerészet forrásaiból mutatnék be néhányat, minden teljességre való törekvés nélkül. Megpróbálom felvázolni, hogy a hadtörténészek a tengerekért folyó küzdelmeket milyen adatokból rekonstruálhatják, kiemelten a XX. századiakat, mivel utóbbiakból viszonylag jelentős mennyiségű elérhető az internet segítségével. Sokakat érdekel a történelem, a hadihajózás, de eredeti forrásokat mégis ritkán lát a többség. A haditengerészeti események legfontosabb forrásai tehát a hajónaplók (angolul: logbook vagy ship's log). A Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) hajóitól 1669-től kezdődően maradtak fenn hajónaplók, amelyek elsősorban az adott hajók által megtett utakról informálnak minket koordinátákkal és időjárási feljegyzésekkel. Mivel a brit haditengerészet alapvetően nem volt több hajóból álló állandó egységekbe szervezve (bár később hajórajokba, flottákba igen), így - ellentétben a szárazföldi szokásokkal - nincsenek is hadinaplók magasabbegységektől a régebbi korok esetén. A brit gyakorlatban a hajókon rendszerint a vitorlamester vezette a hajónaplót, amelyet aztán a hajó kapitánya kiegészített saját gondolataival, s létrejött belőle a kapitány hajónaplója (Captain's log). Rajtuk kívül általában egy hadnagy és a hajóorvos is feljegyzéseket készített (Medical officer's Journal), utóbbi elsősorban a személyzet egészségére nézve tartalmazott fontos adatokat. A pontos adminisztráció rendkívül fontos volt a hadihajózásban, és már egy hordó ellátmány felnyitását is rögzíteni kellett papíron. A brit gyakorlat szinte az egész világon elterjedt a XIX. században, és később is meghatározta a naplózási szokásokat. (Jobban belegondolva a Star Trek-ben is hajónaplót meg kapitányi naplót vezetnek, még ha a számítógépen is teszik ezt!) 

Nézzünk példákat különböző korokból és flottákból!

Richard Henry Nibbs festménye a Trafalgari csatáról.
A kép középponjában az HMS Colossus csatahajó (forrás: innen)

A korai időszakban a hajónaplókat természetesen kézírással vezették, és nem is mernék nagyon fordítgatni belőlük, mivel nehéz kihámozni őket a szaknyelv és a rövidítések használata miatt. Első példaként kezdjük az HMS Colossus 74 ágyús harmadosztályú sorhajó kapitányi naplójának részletével, amelyet 1805. októberében vetett papírra a hajó parancsnoka James Nicoll Morris. Igen, az időpontból sejthető, hogy a Trafalgari csatáról van szó benne. A napló oldala oszlopokra és sorokra van felosztva, ahol az első oszlopba a dátumot vésték fel (megtudjuk belőle, hogy október 21-én, a csata napján hétfő volt), a következőbe pedig a szél- és időjárási viszonyokat. Ha jól betűzöm és értelmezem a naplóba írt rövidítéseket, akkor a napló szerint észak-északkeleti szél fújt, vár aligha jelentős, mivel a tenger nyugodt volt, a látási viszonyok pedig mérsékeltek. A következő oszlopokban az irányt, megtett távolságot, majd a hajó tartózkodási helyének koordinátáit és a hely nevét lehetett volna megadni, de ezen a napon ezek üresen maradtak, nyilván, mert nem változott az elmúlt napokhoz képest. A jobboldali legszélesebb oszlop a megjegyzések helye volt, ide került be minden fedélzeten történt fontos esemény. A Colossus hajónaplóján jól lehet látni, mennyire aránytalanok az egyes napokhoz fűzött megjegyzések. Október 21-e kétségtelenül széles sort kapott, és a csata eseményei a 22-i sávba is áthúzódnak. A bejegyzés szerint az ellenséges francia-spanyol flotta létszámát 33 sorhajóban, 4 fregattban és 2 briggben állapították meg, a csata pedig 12:10 után vette kezdetét. 

Az HMS Colossus bejegyzése az 1805. október 21-i Trafalgari csatáról (forrás: innen)

A Trafalgari csata hajónaplóit egyébként kiadták nyomtatásban (Logs of the Great Sea Fights. I-II. Ed.: Thomas Sturges Jackson. London, 1899-1900), de nem oldotta meg a csata rekonstrukciójának összes problémáját. Mindenesetre az HMS Colossus naplójának átirata is elolvasható benne (265-266.o.). A hajónaplók fizikailag rendszerit vaskos, bőrkötéses kötetekbe voltak kötve (sokszor falapokkal megerősítve), amelyeket gyakran emlékkönyvszerűen illusztráltak, illetve díszítettek is. Jó példa erre a brit HMS Swiftsure logbook-ja:

Az HMS Swiftsure hajónaplójának címoldala 1884-ből (forrás: innen) 

Az HMS Swiftsure páncélozott (ú.n. "ironclad", azaz "páncélöltözetű") csatahajó 1872-ben állt a Brit Királyi Haditengerészet szolgálatába, majd 1884-ben átvette a csendes-óceáni hajóraj (Pacific Station) zászlóshajói posztját. E csoportosítás főhadiszállása a chilei Valparaísoban volt, mivel a Csendes-óceán délkeleti részén a britek nem rendelkeztek saját támaszpontokkal ekkoriban, és Chile Nagy Britannia legfontosabb szövetségese volt Latin-Amerikában. A Colossus és a Swiftsure hajónaplója is szépen mutatja, hogy már kialakult szokások alapján vezették a hajónaplókat. Bár a Swiftsure már gőgépekkel rendelkezett, a vitorlák még nem tűntek el róla. A vitorlások idején az időjárás volt az egyik kulcsfontosságú tudnivaló (felhőzet, látótávolság, hullámzás, a szél ereje és iránya), amely adatokat itt szintén a hajó pozíciójának rögzítése követett, végül az egyéb megjegyzésre méltó dolgok az oldal jobb felén. Ide most az 1885. március 22-25-i oldalt illesztem be, amelynek érdekessége, hogy a szemközti oldalon grafikonon mutatták be az 1885. márciusában mért légnyomási adatokat:

Az HMS Swiftsure brit csatahajó 1885. március 22-25-i hajónaplós bejegyzései (forrás: innen)

A hajó logbook-ját nem csak időjárási adatokkal bolondították meg, hanem természetesen térképekkel illusztrálták a hajó megtett útvonalát, sőt akár a bejárt helyeket is bemutathatták fényképekkel és rajzokkal. Az HMS Swiftsure egyik művésze például egy vízfestményt is készített, amely bekerült a naplóba. Sajnos nem tudjuk pontosan mely helyszínét ábrázolja az 1884-es útnak, de mivel a panamai partok melletti bejegyzéseknél áll, valószínűleg a San Blas-szigetektől nem messze eső helyszínt ábrázolhat:

Panamai partszakasz, öböl ábrázolása az HMS Swiftsure hajónaplójában, 1884 (forrás: innen)

A Swiftsure hajónaplójának oldala a San Francisco és Vancouver-sziget közti útról (forrás: innen)

A kézírással vezetett naplóknak komoly hátránya volt az olvashatóság, illetve, hogy sokféleképpen lehetett vezetni benne a dolgokat. Az Egyesült Államok már korán igyekezett egységesíteni a bejegyzéseket, amire jó példa a polgárháború alatt az Atlanti-óceánt blokádoló flottához beosztott 22 ágyús USS Jamestown szlúp hajónaplója (a hajó fényképe legfelül a cím alatt!), amely már nyomtatott formátumban készült és "csak" ki kelett tölteni. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az ilyen jellegű nyomtatványokon folyó statisztikai adatvezetés a korabeli hadseregekben már általános volt jó ideje, az amerikaiak meg amúgy is hajlamosak voltak racionalizálni a dolgokat. A Jamestown logbook-jának 1861. szeptember 19-i oldala a következőképpen fest:

A USS Jamestown hajónaplójának 1861. szeptember 19-i oldala (forrás: innen)

Baloldalt már táblázatban lehet vezetni a legfontosabb hajóval kapcsolatos adatokat (kelet-északkelet irányból 2-es erősségű szél, stb.), míg szemből nézve a jobb felén a lapnak a különféle tisztek bejegyzései kapnak helyet, amelyeket aláírással hitelesítettek. Magyarul: mint a briteknél. Azt is látni, hogy felül a délelőtti, alul a délutáni eseményeket vezették. Jelen esetben megtudhatjuk, hogy 4 és 8 óra között a legénység számára friss ellátmányt kapott a szlúp. Már a Jamestown 1848-as hajónaplóján feltűnnek az instrukciók is, amely szerint vezetni kell a hajónaplót:

A USS Jamestown szlúp 1848-as hajónaplókjának vezetési útmutatója (forrás: innen)

A szélerősséget egy 12 fokozatú skálán kellett megadni a 0-ás "nyugodt"-tól a 12-es "hurrikán erejű szél"-ig, amelynél már minden vitorlát be kellett vonni (és mehetett a legénység imádkozni). Az időjárást betűkóddal tüntették fel, ahol például a "b." a tiszta/kék égboltot, az "r." pedig a folyamatos esőt jelentette. Bár az időjárás fontossága sosem múlt el a hajózásban, azért a hajónaplókban megfigyelhető, hogy jelentősége csökkent a vitorlákról a gőzhajókra való áttéréssel. A USS Jamestown sosem kerülét komolyabb harci helyzetbe 1844-től 1913-ig tartó hosszú története során, és végül mint karanténhajó pusztut el egy tűz során. 

Ugyanezt már nem mondhatjuk el a Prinz Eugen német nehézcirkálóról - és ezzel újabb országba ugrunk át -, amely hadihajót egyébként Horthy Miklós kormányzó jelenlétében bocsátottak vízre 1938-ban és a hajó keresztanyja Horthy Miklósné Purgly Magdolna volt. A cirkáló hadinaplójának 1941. május 24-i feljegyzése például így nézett ki:

A Prinz Eugen cirkáló hadinaplójának részlete, 1941. május 23-24.
(NARA T-1022 R-2815 K.T.B. 1941.05.18-1941.06.01. p. 10-11)

A Prinz Eugen cirkáló hadinaplójának részlete, 1941. május 24.
Jobb oldalt az I. számú tüzérségi tiszt jelentésének eleje.
(NARA T-1022 R-2815 K.T.B. 1941.05.18-1941.06.01. p. 26-27)

A német cikáló ezen a napon csapott össze a Bismarck csatahajó társaságában egy négy brit hadihajóból (HMS Prince of Wales csatahajó, HMS Hood csatacirkáló, HMS Norfolk és HMS Suffolk cirkálók) álló kötelékkel, amely párbaj a "Csata a Dánia-szorosban" néven ismert és a Hood pusztulásával végződött. A baloldali oszlopban az időpontot (a 0000 volt az éjfél természetesen, a 0358 pedig a hajnali 3 óra 58 perc), tőle jobbra a helyszínt és az időjárási körülményeket vezették, majd a legszélesebb jobboldali oszlopba a történéseket naplózták ugyanúgy, mint fentebb a brit esetekben. Jól lehet látni, mennyire hasonló gyakorlat uralkodott mindenhol. A napok végén a kapitány aláírásával hitelesítette a napló adatait. A május 24-i bejegyzés végére odakerült a két tüzérségi tiszt jelentése a kapitány megjegyzései mögé. A hajónaplókba természetesen bevezették a kapott parancsokat valamint a fontosabb jelentéseket is, jelen esetben a tüzérség tisztjei írták meg az összecsapás történetét a saját szemszögükből.  A hadinaplóhoz mellékleteket (a németben: Anlagen) is csatoltak, ezek rendszerint vázlatok voltak a hajó mozgásáról, de lehettek táblázatok az elhasznált lőszerről, grafikonok, vagy fényképek is, bármi, ami kiegészítette a hadinaplóban szűkszavúan leírt eseményeket. Alábbi esetben vázlatot közlök a hajó útvonaláról a Dánia-szoroson történő áttörésről és az összecsapásról. A 2. számú melléklet szépen mutatja a hajó mozgását Grönland és Izland között, illetve az ellenséggel való kontaktokat:

A Prinz Eugen cirkáló 1941. május 24-i bejegyzésének melléklete
(NARA T-1022 R-2815 K.T.B. 1941.05.18-1941.06.01., Anlage 2)

A naplóvezetés természetesen nem korlátozódott a nagy felszíni hajóegységekre. A tengeralattjárók ugyanezt tették. Ehhez példaként az Otto Hersing SM U-21-es búvárnaszádjának naplóját hozom. Az U-21-es azért is érdekes magyar szempontból, mert pályafutásának legsikeresebb szakasza az az időszak volt, mikor Bocche di Cattaroból portyázott a Földközi-tengeren, ráadásul ezt 1915-16-ban piros-fehér-piros osztrák-magyar lobogó alatt tette. 

A német U-21 tengeralattjáró hadinaplójának első két oldala

(CAMO, f. 500, op. 12519, gy. 317. li. 1-2.)

 

Az U-21-es ezen írógéppel írt - a XX. századtól egyre általánosabb - naplója 1915. május 16. és június 5. közötti adatokat tartalmaz, 18 oldalas, mellékletként három útvonaltérképpel. A búvárhajó nem sokkal korábban érkezett Németországból osztrák-magyar kikötőbe, azzal a céllal, hogy a Gallipolinál megkezdődő harcok során a török fél védekezését segítse a tenger felől, fenyegetve az antant támadó flottáját a Dardanelláknál. Az U-21-est május 16-17-én feltöltötték olajjal, üzemanyaggal és torpedókkal, majd az SMS Pandúr osztrák-magyar romboló vontatásában 20-án elhagyta a Bocchét, áthaladva a kikötőt biztosító aknazáron. A tengeralattjáró az Égei-tenger felé hajózott innen, immár magányosan, hogy megközelítse a Dardanellák előtt álló ellenséges flottát. Hersing hajója május 25-én az HMS Triumph, majd két napra rá a HMS Majestic pre-dresdnought csatahajókkal is végzett. Otto Hersing nem véletlenül kapta meg a "csatahajók pusztítója" becenevet... A hadinapló melléklete bemutatja a hajó útját a Dardanellákhoz:

Az U-21-es útja 1915. májusának végén, melléklet a hadinaplóhoz 

(CAMO, f. 500, op. 12519, gy. 317. li.)

Az összecsapásokról a hadinaplók bejegyzései mellett természetesen összefoglaló jelentések is készültek. Az alábbi német harcjelentés (Gefechtsbericht) - amely hasonlóan az U-21-es naplójához az orosz Védelmi Minisztréium Központi Irattárában (CAMO) maradt ránk - egy egészen jelentéktelen esetről készült, ám illusztrációként mégis tökéletes. 1944. március 7-én a még német kézen lévő Krím-félszigeten fekvő Ak-Mecset (ma: Csernomorszkoje/Csornomorszk) kikötőjébe behatolt egy azonosítatlan, lobogó nélküli ágyúnaszád (a jelentésben: Motorkanonenboot). A kikötő csurig volt - légiveszély miatt szétszórtan elhelyezkedő - német prahm-nak nevezett partraszálló hajókkal (MFP), amelyeket ekkoriban elsősorban már légvédelmi hajóként (AFP) alkalmaztak. Utóbbiak elsősorban felépítményükben és természetesen fegyverzetükben különböztek elődeiktől. A Marinefährprahm meglehetősen nagy, közel 300 tonna vízkiszorítású és 47 méter hosszúságú csapatszállító volt, amelyeket még a Nagy Britannia elleni invázióra építettek erdetileg, de igen sok célra használtak a háború során. Jelen esetben ezek a hajók a 7. partraszállító flottilla kötelékébe tartoztak. A harcjelentés leírja az ágyúnaszád elsüllyesztését (legénységéből a németek 2 sebesültet és 2 halottat találtak meg), majd közli az AFP-k által felhasznált lőszermennyiséget is. Eszerint az F 448-as számú prahm 104 darab 2 cm-es gépágyúlőszert, az F 564-es 120 db 2 cm-es lőszer mellett 3 db 7.5 cm-es gránátot, az F 565-ös 56 db 2 cm-es lőszert, míg az F 567-es jelzésű hajó 200 db 2 cm-es lőszert, végül az F 471-es 5 db 7.5 cm-es gránátot használt fel. Nyilván az egyes hajók is vezettek hajónaplót, és jelentésben is tudatták az elhasznált lőszermennyiséget a felettes parancsnoksággal. 

Harcjelentés az 1944. március 7-i Ak-Mecsetnél történt összecsapásról (CAMO, f. 500, op. 12453, gy. 194. li. 5.)

A harcjelentés mellé vázlatot is csatoltak, amelyen bejelölték a német hajók helyzetét, valamint az ismeretlen támadó(?) ágyúnaszád mozgását:

A harcjelentés melléklete (CAMO, f. 500, op. 12453, gy. 194. li. 6.)

Egy Marinefährprahm ma is látható Budapesten, az 1943-ban készült Viza nevű hajó, amely persze számos átalakításon átesett. (forrás: innen)

Mint látható a 7. partraszállító flotilla jelentéséből, nem csak az egyes hajók vezettek hadinaplót ás írhattak jelentéseket, hanem azok felettes parancsnoksága is. A hajók az első világháborúban már rendszerint osztályokba/századokba voltak sorozva, és a különböző vezetési szinteken szintén naplót vezethettek, amelyekbe mintegy összefoglalóan tartalmazták az egyes alárendelt hajók jelentéseinek foglalatát is. A legmagasabb szintű összefoglaló a britek esetében az Admiralitás hadinaplója (War Diary) volt, ahol szintén havi csoportosításban (1 kötet = 1 hónap) kötötték be a feljegyzéseket. Ebbe meghatározott sorrendben kerültek bele a napi események, ahogy az az 1939. decemberi naplóban fel is van tüntetve:

Az Admiralitás 1939. decemberi hadinaplójának első oldala a napló elrendezéséről (forrás: innen)

Az Admiralitás első hadinaplós bejegyzése 1939-ben augusztus 22-ről datálódik, 23-a pedig már egyértelműen a háborús készülődéssel telt el. Ugyanezen a napon kötötték meg ugyebár a Molotov-Ribbentrop-paktumot. Bár a Royal Navy még a világháború kitörése előtt elkezdte tehát a felkészülést, a bejegyzésekről süt a felkészületlenség. Különösen árulkodó a kérdőjellel zárójelben elejtett mondat, amely szerint azt sem tudták pontosan, hol is volt a kelet-indiai hajóraj szolgálati helye háború esetén... Ugyanakkor ésszerű - nem, nem vagyok hajlandó észszeránek írni! - intézkedések is születtek, mint 25 kereskedelmi hajó felfegyvezése, a postai cenzúra bevezetése, vagy a nem harcolók evakuálása Hongkongból (bár a Távol-Keleten még elmaradt a háború). 

Az Admiralitás 1939. augusztusi hadinaplójának első tartalmi oldala a világháborút megelőző napokról (forrás: innen)

Az Admiralitás hadinaplójában természetesen csak vázlatosan kerülhettek be az adott nap eseményei, ráadásul - területi csoportosításban - a világtengerek minden szegletének történéseit rögzítették. A beérkező információk ráadásul nem lehettek mindig pontosak azonnal. E napló 1939. december 13-i bejegyzésében kerültek rögzítésre az aznapi La Plata folyó torkolatánál lezajlott csatáról érkező jelentések. Az összecsapás során a német Admiral Graf Spee páncélos cirkáló összecsapott az HMS Exeter nehéz- illetve az HMS Ajax és HMS Achilles könnyűcirkálókból álló brit kötelékkel. A két könnyűcirkáló könnyebben, az Exeter komolyabban megsérült - később a Jáva-tengeri csatában süllyedt el, amelyről korábban írtam itt és itt -, míg a német "zsebcsatahajó" végül kénytelen volt partra futni Uruguayban, hogy mentse legénységét. Az Admiralitás naplója még ugyanezen a napon döntött arról is, hogy a csata milyen néven fog bekerülni a történelembe: 

"M.01775/39.  Decision that the Naval Battle of the coast of Uruguay be called the "Battle of the River Plate"."

Az Admiralitás hadinaplójának december 13-i bejegyzése az aznapi csata elnevezéséről. (forrás: innen)

Nézzünk meg zárásul egy repülőgép-hordozó által vezetett hadinaplót! 

A USS Saratoga (CV-3) 1942-ben (forrás: innen)

Az amerikaiaknál a II. világháború során a Task Force-ok jöttek előtérbe (lényegében a mai napig), amely egy adott feladatra létrehozott csoportosítást jelentett. Ez egy meglehetősen rugalmas erőképzést tett lehetővé, amelyet csökkenteni vagy bővíteni lehetett a megoldandó hadművelet követelményei szerint.  A Task Force 61-et például a Guadalcanal elleni hadművelethez hozták létre. A Task Force 61 (CTF-61) 1942 augusztus elején több alcsoportból állt össze:

- Task Force 61.1 - Légi támogató erő (Air Support Force)

- Task Force 62.1 - Kétéltű erők (Amphibious)

- Task Force 63.1 - Dél-csendes-óceáni légierő (South Pacific Air Force)

A Task Force 61.1-be három repülőgép-hordozó (és kísérete) tartozott: A USS Saratoga, a USS Enterprise és a USS Wasp, fedélzetükön mintegy 180-190 repülőgéppel. A USS Saratoga 1942. augusztusi hadinaplója szépen felsorolja a Task Force 61-ben felvonuló hajókat név szerint, mindjárt a címoldalt követően:

A USS Saratoga (CV-3) repülőgép-hordozó 1942. augusztusi hadinaplójának első két oldala (A napló: innen)

Ezek után a szokásos módon következnek a napi bejegyzések. Most az augusztus 24-it csatolom ide, mivel ezen a napon kezdődött a Kelet-Salamon-szigeteki csata, amely a harmadik repülőgép-hordozók közötti összecsapás volt a japán és amerikai erők között:

A hadinapló két módon is megadja a történések idejét, előbb greenwichi (G.C.T.), majd helyi  (L.C.T.) polgári idő szerint. Nem csoda ez a precizitás, hiszen a hadtörténeti rekonstrukciókban állandó visszatérő probléma, hogy a hadviselő felek a naplókban és jelentésekben milyen időzóna alapján adják meg az eseményeket. A napló ezen oldalán olvasni lehet, hogy a Saratoga helyi idő szerint 6:24-kor 8 vadászgépet (VF) indított a flotta fölötti légi biztosításra, 8:00-kor pedig a hordozó a déli szélesség 9°5', keleti hosszúság 162°46' pozícióban, tehát Malaita szigetétől mintegy 170 km-re keletre tartózkodott. Alább lehet olvasni az Enterprise hordozóról, illetve a USS Mackinac támogató hajóról vett üzeneteket. 

A napló 87-88. oldalán összefoglalják a nap eseményeit a Saratoga szempontjából. Mint olvasható jelentős veszteségeik voltak. Elveszett 4 db F4F-4-es Wildcat vadászgép és 2 darab TBF-1-es Avenger torpedóvető. A jelentés ugyanakkor azt is szépen bemutatja, mi volt egyik nagy erőssége az amerikaiaknak: noha 6 repülőgép odaveszett (a Wildcat-et 1 fő, az Avenger-t 3 fős személyzet repülte), mindössze 5 ember esett el és alig 1 sebesült meg, a többit sikerült kimenteni! A jelentés szerint az aznapi harcokban a Saratoga repülői eközben 26 japán repülőgépet, közte 3 Zero-t szedtek le (ez valószínűleg túlzás). Az amerikai repülőgép-hordozók repülőcsoportjai a bevetéseket követően utólag jelentéseket állítottak össze (AAR - After Action Reports), amely már elemezte is a tapasztaltakat, nem pusztán leírta a történéseket, mint a sima harcjelentések (AR - Action Reports). Természetesen a második világháborús amerikai hadinaplókhoz bőségesen csatoltak jelentéseket a repülőszázadok parancsnokaitól és térképeket is.

Melléklet a Saratoga hadinaplójában az augusztus 24-i történésekről.

A 8-as torpedóvető század (VT-8) jelentésének első oldala az augusztus 24-i tevékenységéről

A VT-8 jelentése például leírja, hogy 24-én 16:45-kor egy 5 TBF-1-esből álló köteléket indított az ellenség felé két SBD (Dauntless) társaságában, megnevezve a gépek legénységét is. Az Avenger-eket egy-egy darab Mk-13-1-es torpedóval és géppuskával szerelték fel. 

Mint látható a hadinaplók igazi kincsesbányák! Remélem kedvet adnam másoknak is ezek feltárásához!

A "Sára nővér" és kísérete a Csendes-óceánon 1942-ben (forrás: innen)

A szövetségesek partraszállása a Krímben, 1854 - források

 A szövetségesek partraszállása a Krím-félszigeten 1854-ben

A szövetséges flotta Szevasztopolt bombázza 1854-ben
(forrás: innen)

Nincs két hete, hogy lement a Bezerédj-kastélyban tartott előadásom a Krími háborúról - amelyről sajnos nem készült felvétel, de majd igyekszem korrigálni ezt -, és az arra való felkészülés során nagyon sok anyagot néztem át. Ez adta az ötletet, hogy talán lehetne valamit írni belőle a blogomra is.

Történelmi tapasztalat, hogy Oroszország legyőzése a perifériákon lehetséges. Amikor komoly háborút veszítettek az oroszok, az rendszerint nem akkor történt meg, amikor valaki Moszkváig nyomult, hanem amikor korlátozott céllal a háború színterét a birodalom határára korlátozta. Ilyen volt a törökök 1711-es győztes háborúja Nagy Péter ellen a Prut folyónál, A japánok 1904-1905-ös távol-keleti küzdelme és - mai bejegyzésem témája - az akkori "Nyugat" Törökország védelmében vívott Krími háborúja 1853-1856-ban. 

Utóbbi háború során hajtották végre a szövetségesek (angolok, franciák és törökök) a történelem egyik legnagyobb partraszállását Jevpatorijától délre a Krím-félszigeten. 1854. szeptember 14-én csaknem 50 ezer katonát rakodntak ki több száz hajó fedélzetéről csónakokkal. A szövetségesek tisztában voltak azzal, hogy háborús céljaikat csak Szevasztopol elfoglalásával érhetik el, mivel ez volt az orosz Fekete-tengeri Flotta legfontosabb támaszpontja, és ide vonultak vissza az orosz hadihajók a törökök felett 1853. november 30-án Szinópénál aratott elsöprő tengeri győzelmüket követően. Az oroszok voltak olyan okosak, hogy tudják, nyílt tengeri ütközetben nincs esélyük az egyesített brit-francia flottával szemben, így nem vonultak ki ellenük a biztonságos félszigeti erődváros kikötőjéből. A fekete-tengeri orosz flotta csak a várossal együtt volt elpusztítható. 

1854. augusztusának végére Várnánál, török területen jelentős flotta és haderő gyülekezett. A franciák 24 ezer gyalogost 70 löveget és 100 lovast, a britek 22 ezer gyalogost, 60 löveget és egy 1000 fős könnyűlovas dandárt, míg a törökök 5000 katonát vontak össze itt. A szállítóhajók nem álltak rendelkezésre elegendő mennyiségben, a hajók hihetetlenül zsúfoltak voltak (volt emelyen 2000 ember tartózkodott!), de szerencséjükre az orosz flotta nem ütött rajta a szeptember 7-én kifutó flottán. 

Induláskor még az sem volt eldöntve, hol szálnak partra a csapatok pontosan a Krím-félszigeten, de végül elvetették a Szevasztopol elleni közvetlen támadást, és előbb egy biztos kikötőt és bázist akartak létrehozni, mielőtt a város ellen vonulnak. Végül Jevpatorija mellett kezdődött meg a partraszállás 1854. szeptember 14-én, csütörtöki napon. Az oroszok Szevasztopolhoz közelebbi helyre számítottak, így semmi sem zavarta a támadókat az időjárást leszámítva. 

Erről a partraszállásról válogattam össze angol nyelvű kiadványokból forrásokat, amelyeket legjobb tudásom szerint igyekszek most visszaadni magyarul. Próbáltam minél többféle típusú forrást összeszedni más-más szemszögből világítva meg a műveletet, így olvasható a brit haderő főparancsnokának, Lord Raglannak a jelentése, de egy egyszerű közkatona emlékezése is. Jó szórakozást!

1. George Frederick Dallas[1] alezredes levele, 1854. szeptember 11.[2]

"A Fekete-tenger közepén, szeptember 11.

5-én indultunk el Várnából a 10 mérföldre lévő Balcsik-öbölbe, ahol ismét megálltunk egy napra, majd elindultunk és vitorláztunk - úgy képzeltük - Szevasztopol felé. Tegnapelőtt lehorgonyoztunk a tenger közepén, teljesen a szárazföld látóhatárán kívül, és most is olyan messze vagyunk tőle, mint amikor elindultunk. Csak a különböző véleményeinket tudom megírni úticélunkról, mivel mi - és azt hiszem ebbe Sir George Cathcart[3] is beletartozik - nem tudunk semmit. Most hajózási parancsnot kaptunk. Körülbelül 50 mérföldre vagyunk Odesszától és 100 mérföldre Szevasztopoltól, az időjárás egészen kellemes, hűvös szellő, és gyönyörű napsütéses égbolt. A legegyedülállóbb és legérdekesebb látvány ez a hatalmas, nagyjából 1000 vitorlásból álló flotta csendben lehorgonyozva a tenger közepén a szárzaföld látótávolságán kívül. Ez önmagában is a legfigyelemreméltóbb jelenség, de különösen az egy olyan tengeren, ahol ilyenfajta erő sohasem volt. Úgy tűnik, a gondviselés mintha kedvezett volna terveinknek, hiszen mióta itt vagyunk a legzavartalanabb nyugalom uralkodik [a tengeren], és a legkisebb szélvihar is szétszórta volna minket, hiszen 30 ölnyi [mély] vízben horgonyzunk. Éjszaka egyedülállóan szép és lenyűgöző látvány, ahogy ezt a hatalmas fegyveres erőt fénnyel árasztja el a telihold. Bármerre nézünk csak hajó és hajó. Közel van hozzánk a "Trafalgar"[4] - amelyet láttunk néhány éve vízre bocsátani -, a "Himalaya"[5], A "Golden Fleece"[6], amelyen nekünk kellett volna kifutnunk, és természetesen több száz másik, amelynek a nevét sem tudom. Minden hadosztálynak megkülönböztető zászlaja van, így azonnal láthatjuk, hogy az egyes hajók melyik hadosztályt szállítják, éjszaka pedig mindegyik lámpákat tűz ki. Minden zenekar rendszerint éjszaka játszik. Minél inkább körülnézek, annál meghökkentőbb látványnak tűnik. Beleértve a hajók legénységét, stb. stb. stb. nagyjából 100000 ember várakozik a Fekete-tenger közepén, hogy megmondják nekik, merre menjenek, és úgy tűnik senki sem tudja, hova. Egy pletyka Odesszáról szól, és a józan eszű emberek számára ez tűnik a legjobbnak; egy olyan helyet, mint Szevasztopol reménytelennek tűnik bevenni 3 nap alatt, és minden, amit tudunk az az, hogy 3 napi élelemmel és 1 takaróval kell kiszállnunk. Egyébként az éjszakák nagyon hidegek lesznek, már most is csípősek. A csapatok egészségi állapota javul. Nekünk magunknak nem volt betegünk, de a hajó, amely az én másik 2 századomat szálllítja, több embert elveszített, mióta elhagytuk Balcsikot. 

[u.i.]13-án, még mindig a "Harbinger"-en [7]

11-e óta csak tengődünk, egymásra várunk és azt gondolom, ez időpocsékolás. Most a Krím-félsziget partjainál vagyunk, elhagytuk Jevpatoriját[8] és Szevasztopol felé haladunk.  Hogy hol kell partra szállnunk, azt nem tudjuk, de természetesen a körülményektől függ majd. Nem látunk se katonákat, se laktanyákat, sem bármiféle erődítményt [a parton]. Nagyon frissen fúj a szél, számunkra kedvezően, azt hiszem estére mindannyian együtt leszünk. Legutóbbi este körülbelül 12 mérföldre horgonyoztunk le a parttól, nagyon sötét és nagyon mély vizen. A fedélzetre menve alig tudtuk elhinni, hogy nem egy jól kivilágított város közepén vagyunk. Kivilágított hajók folyamatos sora volt, azt kell mondjam 2-3 mérföld hosszan. A kilátás olyan volt leginkább, mint egy londoni hídról éjszaka."  

A szövetséges csapatok partraszállása, metszet
(forás: innen)

2. George Frederick Dallas alezredes levele, 1854. szeptember 16.[9]

"A Krím-félszigeten, szeptember 16.

Tegnapelőtt minden ellenállás nélkül szálltunk partra egy homokos földsávon, amelyet a térképen 10 mérfölddel Jevpatoriján túl találhatsz meg a tenger, valamint egy sós tó között, és a legelhagyatottabb hely. Egy vagy két olyan durva éjszakánk volt, amilyet csak jól (vagy inkább rosszul) elképzelni lehet. Első éjszaka zuhogott, így 5 perc alatt teljesen átáztunk amikor aludni próbáltunk a homokon, és hideg szél fújt. Tegnap este igazán rettenetes hideg volt, és mindössze egyetlen takarónk van, említésre méltó poggyászunk nincs. Mi most a lovasság partra szállását várjuk, ami a meredek part és a szinte folyamatos hullámverés miatt nehézkes. Úgy vélem, hogy holnapután előtt nem leszünk képesek továbbindulni. Az ellenségről semmit sem tudunk. A lakosság meglehetősen barátságos a franciák által mindenfelé elkövetett legrémísztőbb merényletek ellenére. Egész nap mindenféle élelmiszert, ellátmányt, stb. stb. kísértem, és most egy kényelmes kövön pihenek. Az időjárás napközben meglehetősen perzselő. Nincs időm többet írni, mert látom közeledni az "arabák"[10] szörnyű sorát, és tudom, hogy nekem kell kíséretet adnom nekik. St. Arnaud[11] testőrsége épp most halad el mellette, akiket szpáhiknak hívnak (azt hiszem arabok), a legfestőibben kinéző fickók, mind kis szürke lovakon skarlátszín burnusszal és nagyon hosszú puskákkal."

3. Frederick Robinson[12] segédsebész naplója, 1854. szeptember 11-15.[13]

"[Szeptember] 11. 

Ismét hajózunk: szép nap. Az éjszaka, amikor leszállt az éj, volt egy ütközésünk, aminek nagyon súlyos következményei is lehettek volna: Egy hajó haladt keresztben el a hajóorrunk előtt, és elvitte az orrárbócunkat, míg másik oldalon a "Kangaroo"[14] úgy hiszem megrongálta ellenfele mellvédjét. Olvasgattam [éppen] a kabinomban a heverőmön fekve, amiről az ütközés csaknem ledobott. 

[Szeptember] 12.

Nagyon hideg idő. Ma reggel a Krím látótávolságba került - kopár síkságok hosszú sora, ahol nem látszottak fák, vagy bármi feltűnő tereptárgy. Egész nap látótávolságon belül maradtunk [hozzá] és este pedig lehorgonyoztunk körülbelöl tizenkét-tizenöt mérföldnyire egy Jevpatorijának hívott kisvárostól. 

A minket kísérő csatahajók[15] ma egymás után haladtak el szinte karnyújtásnyi közelségben, nagyon vonzó látvány volt. Sovány kosztra helyeztek minket a fedélzeten, mivel friss készleteink (amelyeket a kapitány biztosított ebben az időben) kimerültek. Ennek következtében sózott hús képezi a viteldíjunkat különböző formában és álruhában, ami meglehetősen nehéz dolog, mivel a kormány meglehetősen okosan fizeti a tisztek étkeztetését. 

[Szeptember] 13.

Az idő jó, de hideg. Követtük a partot és este horgonyt vetettünk néhány mérfölddel Jevpatorija alatt, [vagyis] természetesen nagyon keveset haladtunk előre a nap folyamán. Jevpatorija egy hosszan elnyúló város, kevés nagy épülettel; messze a legjobb egy nagy kaszárnya a külvárosban, még befejezetlen és lakatlan. Jelentős épület még a templom és a mecset. Utóbbi azt a tényt jelzi, hogy a lakosok többsége tatár. A "Caradoc"[16], amelyen Lord Raglan is tartózkodott befutott egy kis időre, de hogy milyen célból, azt nem közölték velünk. 

Hajnalban parancs a lehorgonyozásra, de nem tudjuk kitalálni, hogy a partraszállást itt (úgy tűnik minden ellenállástól mentesen) vagy Szevasztopolhoz közelebb kell végrehajtani. Azt reméljük, utóbbi. A part homokosnak, laposnak és megműveletlennek tűnik. A Balcsik-öböltől való elindulásunk óta sajnos a kolera nagyon elterjedt, nem csak saját hajónkon, de több másik szállítóhajón is, és bár egy enyhe változat (de ugyanúgy gyógyíthatatlan), több haláleset is volt. A hasmenés szintén jó sok embert érint. 

[Szeptember] 14.

Hajnali kettőkor felhúztuk a horgonyt, és reggel 6 óra körül elértük úticélunkat, egy nagy öblöt - úgy vélem -, egyenlő távolságra Jevpatorijától és egy hegyfoktól, amely mögött Szevasztopol fekszik. Partraszálltunk az ellenség legkisebb jele nélkül tíz órakor, a franciák egy kicsit korábban kezdték meg a műveletet távolabb a parton. 

Miután a parton több órát várakoztunk a heves esőben, négy mérföldet meneteltünk a szárazföld belseje felé jelenlegi pozíciónkba, láthatóan a tengerparti úton Szevasztopol felé. 

Az ország dimbes-dombos homokos síkságok sorának látszik, talán termékeny, hogyha megművelik, de minden fa vagy cserje nélküli. Vetés nyomai csak foltokban látszanak. Az eső egész nap folyamatosan szakadt. E nagyon vidám körülmények közepette köpenyünkbe burkolóztunk, és éjszakára páfrányokból és vad levendulából kialakított egyszerű ágyakra dőltünk le, ez utóbbi kellemes illatot áraszt. Természetesen teljesen átáztunk és keveset sikerült aludnunk.

[Szeptember] 15.

Hajnalra mindenki talpon, és a reggel kellemes volt, ruháink hamarosan megszáradtak. A franciák, akik kicsit előrébb járnak, meglehetősen aktívan kutatnak ellátmány után.[17] Egy birkanyáj ment el mellettünk éppen. Nem sokkal ezután láttam egy zuávot[18], aki egy élő borjú súlya alatt roskadozott. Hallottuk azonban, hogy néhányuk - miközben éppen ezzel szorgoskodtak -, a kozákok gyengéd kezei közé kerültek. Ezek az eljárások igen kínosak számunkra, mivel mi három napra való adag hideg sós sertéshúson, és kétszersültön élünk, amellyel elláttak minket a hajó elhagyása előtt. Emellett súlyos kényelmetlenségeket tapasztaltunk a [tüzi]fa- valamint az elegendő mennyiségű és minőségű víz hiánya miatt. Pletykák szerint az ellenség előőrsei tíz mérföldnyi távolságra vannak. Azt mondták nekünk, hogy körülbelül 30 mérföldre vagyunk Szevasztopoltól. A tüzérséget, készleteket ma már teljesen kirakodták, és arra számítunk, hogy holnap folytatjuk a menetünket. A franciák teljesen megvertek minket - úgy értem -, a partraszállás terén."

4. Dundas altengernagy jelentése a tengerészeti államtitkárhoz, 1854. szeptember 16.[19] 

"No. 474.

(Megérkezett szeptember 30-án)[20]

A "Britannián".[21] Kalamita-öböl, 1854. szeptember 16.

Sir!

Ismertetem Önnel - az Admiralitás Lordjainak tájékoztatása végett -, hogy a szövetséges hadseregek kirakodása megkezdődött folyó hó 14-én reggel a Kalamita-öbölben, körülbelül tizennégy mérföldnyire délre Jevpatorijától. A gyalogság, a tüzérség egy része, és egy kevés a lovasságból sötétedésig partra szállt, de a nyugat felől érkező heves hullámzás megakadályozott minden további műveletet. 15-én délben a hullámzás enyhülésével az egész tüzérség és két lovasezred, minden szükséges felszereléssel partra szállt, és ma minden a parton lesz, ami jelenleg szükséges. 

2. Az ellenség nem fejtett ki ellenállást, a lakosság barátságosnak tűnik. 

3. A hadsereg partraszállása Sir Edmund Lyons közvetlen felügyelete alatt történt, akinek ügybuzgalmát és rendelkezéseit a flotta minden tisztje és legénységi tagja a leghatékonyabban támogatta. E tárgyról külön jelentést kértem Sir Edmund Lyonstól, amelyet továbbítanak majd Lordságodnak. 

4. 14-én 7 angol és francia gőzös tüntetett a Kacsa[22] és az Alma folyóknál, és utóbbi helyen felszámoltak egy tábort. 

5. A "Terrible" és a "Furious" Szevasztopolt tartották megyfigyelés alatt, míg tegnap a "Retribution"-t[23] és a "Vesuvius"-t[24] Jevpatorijához küldtem. A város [= Jevpatorija] meglehetősen védtelen és még nem szállták meg a szövetséges seregek.

6. A legénység - leszámítva néhány elszigetelt kolerás esetet - mostanra egészséges és erőt gyűjt. 

Maradok stb. J.W.D. Dundas

U.i.: Most hallottam, hogy a seregek délben dél felé vonulnak."

Lord Raglan 1855-ben.
Jól látható a Waterloo-i csata után amputált jobb kezének hiánya
(Roger Fenton felvétele, innen)

5. Lord Raglan jelentése a hadügyi államtitkárhoz, 1854. szeptember 18.[25]

"A régi erődnél lévő öböl feletti tábor[26]

1854. szeptember 18.

Herceg Uram![27]

Sir! Megtiszteltetés számomra, hogy tájékoztathatom kegyelmességedet arról, hogy az egyesített flották és kísérőhajóik folyó hó 13-án megjelentek a Jevpatorija-öbölben, majd a következő éjszaka folyamán néhány mérföldet dél felé haladtak, ahol a szövetséges seregek, 14-én kora reggel megkezdték a partraszállást - a franciák a régi erőd alatti öbölben, az angolok a következő öbölben, Jevpatorijához közelebb -, és még sötétedés előtt a brit gyalogság, némi tüzérség és a francia csapatok többsége a parton volt. 

Röviddel sötétedés előtt sajnos az időjárás megváltozott, és kockázatossá vált mind a csapatok, mind az ágyúk kirakodásának folytatása. 

A tengerparti hullámverés másnap reggel több alkalommal is  megakadályozta a műveletet, de hála a haditengerészet nagy erőfeszítéseinek - Sir Edmund Lyons[28] ellentengernagy készséges és aktív felügyelete mellett, akit az egész feladattal megbíztak -, minden akadályon felülkerekedtek, és most jelenthetem kegyelmednek, hogy a kirakodás befejeződött.

Nem volnék igazságos saját érzéseimmel kapcsolatban, vagy azokkal a katonákkal szemben, akiknek parancsokságával megtiszteltek, ha nem hoznám kegyelmed tudomására azt a mindenkit átható mély érzést, amelyet Őfelsége haditengerészetének felbecsülhetetlen értékű szolgálataival szemben érzünk. 

Az a szellemiség, amely mind a tiszteket, mind a közlegényeket áthatotta, tette őket képessé - tekintet nélkül a veszélyre, fáradtságra, minden egyéb szempontra - a megterhelő és fontos kötelesség teljesítésére, és ezt a kötelességet mindazok csodálatára teljesítették, akik a jószerencsének köszönhetően szemtanúi lehettek szüntelen erőfeszítéseiknek, hogy a legnagyobb gyorsasággal és biztonsággal partra tegyék a kocsikat és lovakat a legembertpróbálóbb körülmények között. 

Maradok stb. Raglan[29]"

6. Somerset John Gough-Calthorpe[30] levele, 1854. szeptember 18.[31]

"A főhadiszállás tábora, 18 mérföldre délre Jevpatorijától

1854. szeptember 18.

Nincs sok időm, ezért csak egy rövid beszámolót tudok adni a csapatok patraszállásáról. 14-én reggel hajnali 3 órakor horgonyt vetettünk és egészen 8 óráig a szállítóhajók stb. a helyükre kerültek. Volt némi zűrzavar amiatt, hogy a franciák a mi közepünket [jelző] bóját hitték a saját bal oldalukénak, így fél mérfölddel odébb vetettek minket, és ez nagy zsúfoltságot okozott. Elsőként a franciák szálltak partra. Kevéssel reggel 7 óra után egy csónakban fél tucat embert küldtek a partra, akik egy zászlórudat emeltek és felhúzták rá a francia színeket. Az első alakulataik háromnegyed 9-kor értek partot körülbelül két mérföldre tőlünk délre. Sir G. Brown[32] és Airey[33] tábornokok voltak az első angolok a parton, fél perccel később egy csónaknyi landolt a 7-es muskétásokból[34]. Ekkor 20 perc volt még 10 óráig. 10 órára a franciák több mint 6000 emberrel szálltak partra, mi pedig körülbelül 70-nel! Hogy a mi partraszállásunk ilyen lassan indult, az teljes mértékben Dundas admirális[35] hibája volt. Ő a legelejétől az expedíció ellen volt, amint mondják, mindenféle katasztrófát jósolt, és most, hogy látja minden jól alakul, úgy tűnik, mindent megtesz, mi erejéből telik Sir Edmund Lyons és Lord Raglan bosszantására. Mindenekelőtt 4 mérföldre állt a parttól a tengeren, ahelyett, hogy a flottánk közepén maradt volna - azon a helyen, amiről megállapodtak vele, hogy lesz -, majd röviddel a partraszállás előtt jelzett négy hajónknak a sorból, hogy álljanak ki belőle és figyeljék meg a - semmit. Ennek az lett a következménye, hogy innentől délután kettőig e hajók minden csónakja távol volt. Ennek ellenére a partraszállás nagyon gyorsan ment, mindenki vasakarattal dolgozott, és az a magatartás, ahogy a tengerészek segédkeztek, minden dicséretet felülmúlt. Az ellenség a legkisebb ellenállást sem tanúsította a partraszállással szemben; valójában egyáltalán nem láttunk csapatokat, féltucat kozákot leszámítva, akik felgaloppoztak a parti sziklafalra és amilyen gyorsan jöttek, úgy távoztak. Furcsa, hogy semmivel sem próbálkoztak - mert ugyan nem tudtak volna megakadályozni semmit a flotta mindent lefedő nehéztüzérsége miatt  -, [de] bosszanthattak volna minket és nagy zavart kelthettek volna. Délután 3 óráig a Könnyű- az 1. és 2. hadosztályok szinte teljesen partraszálltak, mintegy 14000 ember és 12 ágyú. Nem sokkal ezután Lord Raglan és vezérkara kijött a partra és előrelovagolt a hadsereg előretolt állásaihoz. A Lövészek[36] 2. zászlóalját előretolták egy a parttól 5 mérföldre fekvő faluba, amelyet Tagilii-nak hívtak: itt kialakították maguknak a főhadiszállásukat, mivel a szomszédos területeknél magasabban feküdt, így jól megfelelt, mint előretolt helyőrség. Innen át lehetett tekinteni az elötte elterülő vidéket több mérföldig: itt-ott ki lehetett venni a kozák őrszemeket, de nagyon vigyáztak arra, hogy ne kerüljenek a puskáink lőtávolságába. Ennek a falunak még egy előnye volt, tudniillik a bőséges és jó ivóvíz, és máshol még nem találtak [belőle].

Lord Raglan körbelovagolt az előőrsök teljes vonalán, és csak sötétedés után tért vissza, nyolc óra után. Akármerre járt ma a csapatok felvidították őt, és valóban úgy tűnt, hogy mindenkit átjár a leglelkesítőbb [harci] szellem. E napon két óráig az időjárás jó volt, de azután szünetekkel jókora eső esett, és kevéssel 8 óra után özönvízszerűen ömleni kezdett, és így folytatódott kora reggelig. Azon kevesek egyike voltam, akiknek nem kellett kint aludniuk, mivel egy fekhelyet kaptam egyik hajó fedélzetén. Éjszakáig partra szállítottunk 23700 embert és 19 ágyút lovaikkal stb,-vel. A franciák ugyaneddig azt mondják 22000 gyalogost és 53 ágyút (de a hozzá tartozó lovak nélkül) tettek partra.   

Sajnálattal mondom, hogy a kolera még mindig a hadsereggel tart. Az út során körülbelül 70 halott gyalogost veszítettünk, és 200-an maradtak a fedélzeten rossz állapotban. A lovasságnál az arány nagyobb - 22 halott és 104 súlyos eset. A franciák sokkal súlyosabban szenvedtek, de ezen nem kell csodálkozni, mivel embereiket rettenetesen összezsúfolták a sorhajóik fedélzetén. A "Montebello"[37] és a "Ville de Paris"[38] egyaránt 1500 katonát hozott, a "Valmy"[39] úgy hallom (habár lehetetlennek hangzik) 2400 katonát, a "Henry Quatre"[40] szintén! A többi sorhajójuknál hasonló az arány. Nem csodálom, hogy 1100 emberrel kevesebbet fognak kiszállítani, mint amennyit felvettek Várnánál. Az éjszaka során jókora szél támadt közvetlenül a parton, amelynek következtében a hullámverés olyan nagy volt, hogy veszélyessé tette a lovasság vagy a tüzérség partra rakását másnap reggel, folyó hó 15-én. Dél körül azonban némileg csillapodott, és rögvest kihasználták, hogy a tüzérség és a lovasdandár maradéka partra szálljon, amit sikeresen keresztülvittek, habár néhány ló a tengerbe veszett, de azt gondolom elsősorban törzstisztekhez tartoztak. Éjszakára csaknem a teljes lovasság (1100 ló) kirakodott. Lord Raglan szállását a nap folyamán a kiszállóhelyhez közeli magaslaton ütötte fel. Tábora nagyon szerény eset, áll egy kicsi sátorból a maga számára, egy harang alakú sátorból az ellátmány, stb. számára, és egy harangsátor pedig egyfajta katonai irodaként működik. Személyes emberei mindegyikének van egy "kutyaketrec"-nek nevezett sátra, amelyek nagyjából akkorák, mint a kutyatartók ketrecei. Voila tout.[41] Ezzel szemben St. Arnaud marsallnál minden nagyszabású. Hálószobája egy nagy sátor, nappalija egy másik, étkezőként egy hatalmas algériai sátor szolgál, és mindenki a vezérkarából, személyzetéből - beosztásának megfelelően - jól el van látva. Ma adták ki a parancsot, hogy a hadsereg összes sátrát rakják partra. A hadbiztos tábornok - tatároktól vett információk alapján - abban a reményben él, hogy elegendő számú arabához jut a sátrak szállításához, de ha nem, akkor is megéri kirakni őket, hogy a két nap során, amíg itt vagyunk, az emberek mindenképpen menedék alatt legyenek." 

A franciák és angolok partraszállása a Kalamita-öbölnél
1854. szeptember 14-én
Félix-Joseph Barrias festménye (forrás: innen)

7. Richard Barnham[42] közlegény feljegyzése[43]

"Szeptember 3-án minden brit katona különböző hajók fedélzetén volt, amely elvitte őket a krími partokhoz Törökországból. A kihajózásra kitűzött időpontban az egész szövetséges flotta - amely körülbelül 300 hadihajót számlált - elhagyta a Balcsik-öblöt, a helyet, amelyet kijelöltek a hadosztályok gyülekeztetésére: elsőként a Könnyű hadosztály, amelyet az 1., a 2., a 3. és a 4. hadosztály követett sorrendben. És fennséges látvány volt nézni egyszerre ilyen mennyiségű hajót a mélység ölelésében, és mindegyik a kijelölt helyén, megrakva nyolcezer katonával a tengerészek és a hajók legénysége mellett. Hallottam, amint néhány a legöregebb tengerészek közül mondja, hogy ilyen hadsereg és flotta még sosem volt a vizeken (mondhatni) egyetlen parancsok keze alatt korábban. Míg a tengeren voltunk, semmi fontos nem történt az utazásunk során Várnától a krími partokig, amely [egyébként] 14 napig tartott. 

Szeptember 13-án este, e partok látótávolságába kerültünk. Ezután nekiálltunk felkészülni a partraszállásra. Következő reggel, 12 óra körül megkezdtük a kirakodást. Minden hajó partra tette a saját ezredét az erre a célra hozott csónakok segítségével. A fent megnevezett órában, a landolást végrehajtottuk, és arra számítottunk, hogy találkozunk az általunk még nem ismert ellenség meleg fogadtatásával. De ők tiszteletteljes távolságot tartottak tőlünk, és megengedték nekünk, hogy ellenállás nélkül a partjaikra lépjünk. Partraszállás után egy kisebb távolságra meneteltünk a tengerparttól, és minden hadosztály elhelyezkedett az éjszakára, majd őrjáratokat küldött ki, őrséget állított fel, és mindent megtett a biztonságára, amit a katonai tapasztalat megkövetelt. Mi gúlákba raktuk a fegyvereinket, felvettük az esőkabátjainkat[44] és felkészültünk rá, hogy olyan kényelembe tegyünk magunkat, amennyire csak a körülmények lehetővé tették. Levetettük magunkat a hideg földre és - miután olyan sokáig voltunk bezárva egy hajó fedélzetére - biztos lehetsz benne, hogy nemsokára már el is aludtunk. 

De mielőtt átadtam volna magamat az alvásnak, gondolataim hazavándoroltak, ahol mindenki aki számomra szeretett és kedves kényelmesen tölti az idejét, ágyban alszik családjától körülvéve, kivéve engem." 


Jegyzetek: 

[1] George Frederick "Fred" Dallas, a 46. gyalogezred alezredese a Krími-háború során, mely időszakból 137 levele maradt fenn. 

[2] Kiadva: Eyewitness in the Crimea. Ed.: M.H. Mawson. Barnsley: Frontline Books, 2001. 31-32 o.

[3] Sir George Cathcart (1794-1854) vezérőrnagy, a 4. gyalogos hadosztály parancsnoka. Az Inkermani csatában életét veszíti.
[4] Az HMS Trafalgar elsőosztályú 120 ágyús sorhajó. A csatahajót 1841-ben bocsátották vízre. 

[5] Az HMS Himalaya csapatszállításra elrekvirált utasszálító gőzös volt, amelyet frissen, 1854 elején bocsátottak vízre Londonban. Érdekesség, hogy a később szénszállítónak átalakított hajót 1940-ben a Luftwaffe süllyesztette el!
[6] Az Aranygyapjúnak elnevezett szállítóhajót eredetileg ausztráliai szállításokra szánták, de a Krími-háború során csapatszállításokra használták fel. Új hajó volt, 1854 februárjában került vízre.

[7] HMS Harbinger (1846), azaz Hírnök nevű csapatszállító a Royal Navy szolgálatában. 1855-ben Balaklavánál többször is károkat szenved.

[8] Az eredetiben mindenhol Eupatoria, a város görög nevén. 

[9] Eyewitness in the Crimea. Ed.: M.H. Mawson. Barnsley: Frontline Books, 2001. 32-33.o.

[10] Kétkerekű török taliga.

[11] Armand-Jacques Leroy de Saint-Arnaud (1798-1854) Franciaország marsallja. A francia "Keleti hadsereg" főparancsnoka. Alig két héttel a partraszállás után valószínűleg gyomorrákban meghalt. 

[12] Frederick Robinson (1826-1901) orvos, sebész. 1854-ben a Skót Lövész Gárda (Scots Fusilier Guards) segédsebésze. 

[13] Robinson, Frederick: Diary of the Crimean War. London, 1856. 147-150.o.

[14] Az HMS Kangaroo egy 1852-ben átadott 483 tonnás brigg volt 12 ágyúval.  

[15] Az erediben: Men-of-war.

[16] Az HMS Caradoc egy pici brit ágyúnaszád volt, amelyet 1847-ben állítottak szolgálatba. 

[17] Mások is megjegyezték, hogy a franciák az első percektől fosztogatni kezdték a környéket. Nyilván az említett nyájat is elhajtották valamelyik tatár faluból a sereg élelmezésére.

[18] A zuávok francia szolglatban álló észak-afrikai könnyűgyalogosok voltak, akik igen jó hírnévnek örvendtek a Krími-háború után, olyannyira, hogy még az amerikai polgárháborúban is alakultak zuáv alakulatok (természetesen nem arabokból, hanem helyiekből). 

[19] Russian War 1854. Baltic and Black Sea Official Correspondence. Ed.: Bonner-Smith. London, 1963. 309-310.o. 

[20] A brit jelentéseket hajón vitték el Havasalföldre, majd Bukaresten és Brassón át jutottak el Bécsbe. Bécsből Londonba már volt távíróvonal 1854-ben, így a Habsburg fővárosból már azon továbbították.

[21] Az HMS Britannia, egy 1820-ban vízre bocsátott 120 ágyús első osztályú sorhajó volt, és ekkor Dundas zászlóshajójaként szolgált. 1854. november 14-én egy nagy vihar során partra szaladt és jelentős sérülést szenvedett, így visszatért Londonba, ahol kórházhajóvá alakították.

[22] Folyó és tengerparti település Szevasztopoltól északra 18 kilométerre. Az oroszok itt számítottak leginkább partraszállási kísérletre. De ez kacsának bizonyult... :P (Bocsánat, nem lehetett kihagyni!)

[23] Ez a három hadihajó lapátkerekes gőzfregatt volt, 16-20 löveggel, közte nagy kaliberű 68 fontos ágyúkkal. Közösen vettek részt a brit flotta első fekete-tengeri hadműveletében, Odessza 1854. április 22-i bombázásában. 

[24] Az HMS Vesuvius egy 1840-ben vízre bocsátott gőzmeghajtással is ellátott vitorlás szlúp volt, 6 löveggel.

[25] Kiadva: British Battles of the Crimean Wars 1854-1856. Barnsley: Pen & Sword, 2014. 47-48.o.
[26] A francia és brit erők két különböző helyen szálltak partra szeptember 13-14-én, s a britek szakasza egy régi erődítmény mellett feküdt, ezért így nevezték a jelentésben az öblöt.

[27] Henry Pelham-Clinton, Newcastle hercege (1811-1864), hadügyi államtitkár.

[28] Sir Edmund Lyons (1790-1858), a brit mediterrán flotta parancsnoka, a fekete-tengeri haditengerészeti műveletek irányítója Dundas (lásd lejjebb!) elbocsátása után.

[29] FitzRoy James Herny Somerset, Raglan bárója (1788-1855), brit altábornagy, a Krímre vezényelt brit erők főparancsnoka. 1815-ben Waterloo-nál elveszítette a jobb karját. 1855-ben Szevasztopol ostroma során vérhasban meghalt. 
[30] Somerset John Gough-Calthorpe (1831-1912) brit katona és politikus. 1854-baen Lord Raglan adjutánsaként szolgált a Krími háborúban századosi, majd őrnagyi rangban.
[31] Letters from Headquarters, Or Realities of the War in the Crimea. I. London, 1857. 140-145.o. - A mű névtelenül jelent meg 1857-ben két kötetben, legalább annyira tekinthető memoárnak, mint levélgyűjteménynek.

[32] Sir George Brown (1790-1865), az úgynevezett "Könnyű hadosztály" (Light Division) parancsnoka.

[33] Richard Airey (1803-1881), brit tábornok, dandárparancsnok.
[34] 7th Regiment of Foot (királyi muskétások, Royal Fusiliers). 

[35] James Whitley Deans Dundas (1785-1862) altengernagy. A Krími háború elején ő volt a brit flotta főparancsnoka a térségben. 1854 végén visszahívták (felfelé buktatták) a potensebbnek tartott Lyons érdekében.

[36] A királyi lövészek (King's Royal Rifle Corps, KRRC) 2. zászlóaljáról van szó.

[37] 1812-ben elkészült 120 ágyús francia sorhajó.

[38] A Montebello testvérhajója, 1854. október 17-én Szevasztopol lövetésekor súlyos sérüléseket szenvedett.

[39] A Valmy a francia haditengerészet akkori csúcshajója (1. osztályú sorhajó) volt, 5800 tonnás vízkiszorításával és 120 ágyújával. 1849-ben állították szolgálatba.

[40] A 100 ágyús sorhajót 1854. novemberében vihar süllyeszti el Szevasztopol előterében.  

[41] "Ez minden." - franciául. 
[42] Richard Barnham (1832-1919) 1854-ben közlegény a 38. (1. Staffordshire-i) gyalogezredben. Részt vett az Alma folyónál, Blaklavánál és az Inkermannál vívott csatákban, majd Szevasztopol ostromában is.  

[43] Passages on the Crimean War. The Journal of Private Richard Barnham. [s.l.]: Lundarien Press, 2015. 17-20.o.

[44] Az eredetiben: Waltch-coat, azaz csiklyás tengerész kabát.