2022. július 22., péntek

Könyvajánló - Aldous Huxley: Visszatérés a Szép új világhoz

Könyvajánló:

Aldous Huxley: 
Visszatérés a szép új világhoz

Budapest: Cartaphilus, 2021




Eredeti megjelenés: Brave New World Revisited (1960)
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
153 oldal

Már többször is említettem blogomon, hogy meghatározó olvasmányélményeim közé tartozik Aldous Huxley Szép új világa, és ez a regény azon szűk - bár évente terebélyesedő - kupacba tartozik, amely könyvek elolvasása nélkül nem adnék senkinek érettségit. Ahogy Orwell 1984-e a komor, szürke és reménytelen elnyomás koncentrátuma, úgy Huxley remekműve a negédes, élvezetekkel embertelenné deformált társadalomé. Ha Orwell a XX., akkor Huxley a XXI. század megéneklője. A maga nemében mindegyik egyformán zseniális, de talán Huxley ma még aktuálisabb, hiába írta egyébként régebben a regényét. Huxley maga is sokszor összeveti művét az 1984-gyel, mivel e két kötet édestestvérek. Az 1932-ben megjelent - 1931-ben írt - Szép új világot Huxley 1958-ban boncasztalra tette, s Visszatérés a szép új világba címen egy számvetést írt róla, összevetve, mi valósult meg ebből az édes méreg disztópiából 27 év alatt. Az angol író joggal lehetett büszke, úgy vélte, sok dolgot telibetrafált, de azt hiszem, ha ma élne, még büszkébb lenne. És sokkal-sokkal rémültebb...

Huxley tizenkét fejezetbe szedve elemzi az emberiség 1958-as múltbeli jelenét, elképzelt jövőjét, és fő problémáit. Az első kettő fejezet a túlnépesedésé, illetve a lakosság nagyobb mennyiségi növekedéséből fakadó minőségesésé. Huxley a túlnépesedést a demokrácia egyik alapvető problémájának tartja, s lássuk be: egy ember szava demokráciában annál kisebb a közügyekben, minél nagyobb lélekszámú az a társadalom. Egy 10 fős társaságban a voksod értéke 10%, egy 100 fős faluban 1%, míg a 10 milliós közösségben 0.00001%. Ez egy valós probléma, bár talán nem olyan súlyos, amennyiben egy közösség megfelelően működik és nem porlad szét egyénekre. Van aztán olyan felvetése Huxleynak, amit ma ki sem lehetne mondani nyilvánosan, anélkül, hogy ne írná ki magát az ember a civilizációból. Felveti ugyanis, hogy vajon biológiai szempontból mennyire bölcs dolog az elesettek, betegek életben tartása társadalmi eszközökkel. Nekünk egy ilyen kérdés feltevése is abszurdum, de az 1920-es években szocializálódó európai emberek számára nem volt még ilyen tabu, sőt ez volt a szociáldarwinizmus fénykora. Rögzítsük: ez a már-már eugenikába hajló kérdésfelvetés, nem jelenti, hogy írónk az irgalom és társadalmi szolidaritás felszámolására voksolna, csak éppen jelzi, hogy talán valami középútat kellene találni, hiszen az ember - mint biológiai faj - számára célszerű lenne, ha a természetes kiválasztódás továbbra is érvényesülne. Összegezve az első két fejezetet Huxley nem teljesített túl jól, hiszen egyelőre semmi nem utal arra, hogy a túlnépesedés az ember átlagos fizikumának zuhanásához vezetne az élelemhiány miatt, a szellemi képességek mérése és összevetése pedig kérdéses eredményekhez vezetett tudományos szempontból. De hát a történelemnek nincs vége (Fukuyama tévedett), még akár igaza is lehet Huxleynak hosszútávon...
A következő (III.) fejezet a társadalom túlszervezetségének veszélyét elemzi. Emondja, hogy a modern élet vívmányaira joggal vagyunk büszkék, de mindennek ára van. Ezt mondjuk nem ártana mindig észben tartanunk, mert axióma! A hatalom koncentrálódik, egyre több dologtól függünk technikai értelemben is, s közben mentális egészségünk hanyatlik. Nehéz vitatni ezeket a megállapításokat, s a helyzet 1958 óta rosszabbodott. Az emberek egyre inkább egyformák lesznek, márpedig az egyformaság és a szabadság nem összeegyeztethető fogalmak. Huxley-t idézve: az emberek "csüggnek az "egyéniség illúzióján", pedig valójában már nagymértékben elvesztették egyéni jellegüket.".  Írta ezt 1958-ban!!! Azt hiszem ma a jó öreg Huxley sikongatna, ha körbenézne a sétálóutcán, vagy regisztrálna instagramon. Az egyformaság túlságosan megkönnyíti az önkény eljövetelét. A rend utáni vágyat tehát egészséges összhangba kell hozni a sokféleség iránti biológiai  törekvéssel. A szabadsághoz elengedhetetlen a szervezettség, ugyanakkor a túlzott szabályozás lehetetlenné teszi az értékes és értelmes közösségi életet. Különösen figyelemreméltó ahogy Huxley leírja - egy korabeli tudományos mű alapján - miként szabványosítja az embert a társadalmi etika, amelyet a szociológia emel piedesztálra. Mintha csak a politikai korrektség egy korai leírását olvasnánk, ahol azt hiszik egyes világmegváltók, hogy a diploma és a kötelező érzékenyítés jellemeket, jobb embereket hoz majd létre. Holott a magasabb iskolai végzettség nem garantál nagyobb bölcsességet, sem erényességet.  
A IV-VII. fejezetek a propaganda különböző aspektusait elemzik, és bizony ezek az oldalak a mai napig megállják a helyüket. Van itt szó a diktatúrák nyílt propagandájától az eladás "művészetéig" mindenről. Végül is mindegyik célja az, hogy egy dologról valami olyasmit kezelj készpénzként, amely következtetésre nem te jutottál, hanem valaki más. Huxley megkülönbözteti a jó és a rossz propagandát, bár a önérdeket követő - meggyőző - propaganda nagyon nehezen határolható el a már káros propagandától. A szerző finoman magyarázza el, hogy mi az a szükséges információ, ami a szabadsághoz és a helyes, etikus döntéseinkhez elengedhetetlen. Elismeri azonban, hogy döntéseink többségéhez egyszerűen képtelenség beszerezni a szükséges információkat, így legtöbbször a problémamegoldásunk heurisztikus jellegű és szükségszerűen leegyszerűsítő. A sajtó kétélű fegyver, s mivel egy egyre szűkebb elit kezébe kerül a tömegkommunikáció, egyre kevésbé lesz változatos a tartalma, s a befolyásolás eszközévé silányul. Huxley persze nem láthatta előre, hogy olyan új eszközeink is lehetnek (pl.: internet), amelyek hátráltatják ezt a centralizációt, de érezzük, hogy ez a folyamat a világhálón is zajlik, s a cenzúra különböző címeken és mértékben de minden ideológiában jelen van, mert a hatalom - bármilyen színű is legyen - igényli azt. Ez egy természetes folyamat, hiszen a hatalom jellegéből fakad. Aki birtokol egy napilapot, a saját világnézetét igyekszik közvetíteni általa. Kivédhetetlen, el kell fogadni a létét, de korlátozni kell, akár új technikákkal, akár tudatos döntéssel önmagunk számára, különben az ember tényleg elveszíti egyedi jellegét és vele kreatív gondolkodását. 
A VIII. fejezet a Szép új világ egyik legismertebb részével foglalkozik, a kémiai meggyőzéssel. Huxley regényében az embertelenné vált emberiség az univerzális hiányérzetét egy droggal, a szómával nyomja el. A szóma valláspótlék is, rituálék alakultak ki köré és az értékek helyett az élvezet lesz a legmagasabb szempont a használók életében. Egyszerre lesz az ember tőle gondtalan, gondatlan és gondolattalan. Márpedig amennyire vágyott dolog az első, olyan veszélyes az utóbbi kettő. Könnyű észrevenni, hogy mai világunkban mennyi különböző szóma, a drogok szó szerinti és átvitt értelében egyaránt... 
A legkevésbé tetszetős számomra a következő, IX. fejezet, amely a tudatalatti meggyőzésről szól. Számomra mind a hipnózis, mind a tudatalatti létezése nagyjából kábé a mágia világához hasonlatos. Nem hiszek a létzésükben, akárhány könyv jelenik is meg róla. Csak a mágia legalább érdekes. A meggyőzés - valójában inkább megvezetés - azon technikái, mint a film közepére érzékelhetetlenül bevágott "vegyél pattogatott kukoricát!" mondat nem tudom, mennyire működnek. Amennyire tudom, valójában nem. Szerencsére. Nem gondolom, hogy egy ilyen mondat - a tudat számára észrevétlenül - jobban hatna, mint egy plakáton tudatosan olvasva. Itt Huxley elhitte egy korabeli tudományos eredményt, ami hamis volt. Nem az ő hibája, hanem a kutatóé (vagyis inkább sarlatáné). Ezzel némileg összefügg a következő szakasz, amely a hipnopédiáról, vagyis az alvás közbeni tanulásról, kondicionálásról szól. A fejezet voltaképpen a befolyásolhatóságról mesél, amely kétségtelen létezik, bár egyénenként változó. Szerencsénkre az emberek egy jelentős része az "ad nauseam" érvelésre éppen ellenkezőleg reagál. Mikor már nagyon le akarnak valamit nyomni a torkán, akkor elkezd nagyon harsányan az ellenkező oldalra állni. Nem mindig hasznos, de összességében mégiscsak remek védekezési mechanizmus.
Az utolsó két fejezet (XI. Szabadnak nevelni, és XII. Mit tegyünk?) a megoldásokra fókuszál. Huxley javaslatok tesz, miként lehet a tömegdemokráciát összehangolni a szabadsággal, s miként lehet korlátozni az egyre nagyobb számban jelen levő befolyásolási repertoár bevetését ellenünk. Ilyennek tartja - természetesen - az oktatást, a jelképek és nyelv helyes használatára való képzést. Huxley kifejti, hogy szerencsére az emberek nem olyanok, amilyennek a társadalomtudósok igyekeznek redukálni: az emberek nem felcserélhetőek. Nincs olyan, hogy egy Shakespeare azért született akkor és ott, amikor és ahol született, mert valamiféle történelmi szükségszerűség kikényszerítette ki a létét. A nagyság nem csereszabatos, s ha Shakespeare gyerekként meghalt volna, nem ugrik be helyette más. A zseni pedig átugrik a konvenciókon, ahogy az Alapítvány Öszvére ellen sem hatnak a hagyományos fegyverek. Nagyon érdekelne, hogy Huxley mit gondolt Asimov művről, ha olvasta egyáltalán!
 
A Visszatérés a szép új világban mindenképpen figyelemre méltó esszé, mondanivalója miatt és a reflexiós jellege miatt is. Aktualitásából mit sem veszített 64 év alatt. Huxley a korszak legkorszerűbb tudományos munkái alapján elmélkedik, de az 58-as tudás már sokszor természetesen elavult. Ezt a helyén kell kezelni. Ugyanakkor meglátásainak többsége nagyon is valós veszélyeket tükröz, sok pedig egyenesen bekövetkezni látszik a jelenünkben. Az írás tele irodalmi szinten álló bölcsességekkel, oldalakat lehetne kijegyzetelni, mint megjegyzésre méltó igazságokat. A szerző sokszor hozza elő mind Hitler, mind a kommunizmus példáját, hogy mennyire vigyázni kell a jelszavakkal, mert bizony a szabadság gyenge jószág, amely védelemre, karámra szorul. A Cartaphilus kiadványa fizikailag is kellemes kivitelű, a borítókép szerintem ötletes és találó. Egyedül az zavar, hogy a védőborító alatt nagyon egyszerű a kötéstábla. A fordítás élvezetes, nyomdai hibára nem figyeltem fel.

Pontszám:
Nyolc vadember a tízből.
8/10 pont

2022. július 7., csütörtök

Kis színesek a Bezerédj-kastély történetéhez, 1.


Kis színesek a Bezerédj-kastély történetéhez, 1.


A Bezerédj-kastély az 1900-as évek elején
(a kastély gyűjteményéből)

Már egy ideje gyűjtöm azon régi újságcikkeket, könyvi adatokat amelyek fényt vetnek a ménfőcsanaki fiókkönyvtárnak - is - helyet adó Bezerédj-kastély egykori történetére, s most úgy véltem, ideje néhányat válogatásként közzé tenni itt a blogon. A XIX. században sok jeles ember meglátogatta a Bezerédj-családot vidéki otthonában - télen ugyanis a győri úgynevezett Napóleon-házban laktak -, püspökök, főispánok indultak innen beiktatási ceremóniáikra, hiszen több Bezerédj is Győr vármegye alispánja volt.  Első adagként 1870-ig gyűjtöttem ki pár érdekességet.

Az első adatmorzsa főszereplőjét aligha kell bemutatni. 1829. november 18-án egy bizonyos gróf Széchenyi István maradt hoppon a kastélyunknál, mikor nagyszüleim falujából, Egyedről - akkor a Festetich-ek bírták a később hírhedtté vált egyedi kastély elődjét - Pestre igyekezett. De idézzük a naplóját (Széchenyi István: Napló. Bp.: Osiris, 2002. 543.o.):

"1829. november 18.
Pestre Egyeden át... Szörnyű cudar idő. Hófúvás etc. Délben Egyeden. Kemnitzer megtette lépéseit. Ménfőn Bezerédj udvarába hajtattam, hogy a rossz idő miatt menedéket, s éjjeli szállást kérjek. - Egy lélek sem volt otthon - Újra nekivágtam. Igen hideg, hosszú éj."

Győr 1838-ban felszentelt püspöke szerencsésebb volt. 1838. október 27-én a Bezerédj-kastélyból indult ugyanis beiktatására Sztankovits János győri püspök. A főtisztelendő Pannonhalmáról érkezett Ménfőre, ahol Bezerédj (II.) Ignác alispánnál vendégeskedett, míg Győr vármegye küldöttsége meg nem érkezett ide, hogy közösen induljanak el a városba. A Pozsonyban megjelenő Hírnök című lap - 1838. november 5-én - a következőképpen mesélte el Sztankovits János beiktatását (a helyesírást itt-ott javítottam, a rövidítéseket feloldottam a könnyebb értelmezést segítve, de a szerkezeten s stíluson igyekeztem nem változtatni):

Bezerédj Ignác (1783-1862) arcképe 
(forrás: innen)

"Győr, oct. 27.

Ma derült vidékünknek s az egész győri püspöki megyének azon várva várt napja, melyen szeretve tisztelt főpásztorát méltóságos Sztankovits János[1] urat elfogadni szerencsés lehetett.

Rendkívüli zajongás, szokatlan néptömeg, már korán reggel hirdeté a ritka örömünnepet. Győr vala oly szerencsés őt, mint az itteni káptalan egyik érdemes tagját, majd tíz évekig bírhatni. Elfelejthetetlenek lakosi előtt azon érdemek, melyeket ő, mint az Isten igéjének buzgó hirdetője, mint a megyebeli árva-választmánynak elnöke, az egyház és emberiség iránt szerzett. Friss emlékezetében maradt még nyájassága, szíves leereszkedése, s a mostoha sors csapásait, ahol lehetett, enyhíteni készsége; azért főpásztorul hozzánk érkezte Győrnek öröm és ünnep volt. Megtudván a nemes megye Rendei, hogy őméltósága Pannonhalmán elvégezvén szent hivatalára való előkészületeit, Bezerédy Ignácz első alispán s királyi tanácsos úr Ménfőn levő lakhelyéről kívánja bemenetelét tartani, Vásonkeői gróf Zichy Domonkos[2] kanonok szónoklata mellett egy fényes küldöttséget rendelt ugyan[oda] Ménfőre, hogy a főpap megjelenésén való örömet a megye részéről kijelentvén, őtet a városba kísérje. ehhez csatolta magát egy nemes városi küldöttség, kik tisztelkedésüket megtévén, Győr felé indultak, őméltósága őket díszhintóban nyomban követvén.

A város határába érkezvén, a városi polgárság egy osztálya lógta körül őméltósága hintáját, - az első tisztelkedést a győrszigeti zsidó község tévé, mely egy csinos diadalmi kaput állítván, alatta őméltóságának mint földesurának hódolt. A városi sétatéren a nemes városi tanács fogadta őméltóságát Czech János főbíró[3] szokott ékes szónoklatú magyar üdvözlésével, mire, miután őméltósága válaszolt, a polgári katonaság három osztálya között a szentbenedekiek templomába folytatta útját, hol a káptalantól, számos összesereglett egyházi férfiaktól és egy a nemes megye részéről külön ide rendelt küldöttségtől fogadtatván, innen fényes egyházi szertartással, a székesegyházi templomba vezettetett, az egek urának hálát adandó. Megérkeztek azonban nagyméltóságú Nádasdy Ferencz gróf váci püspök őexcellenciája, ki a püspöki felszentelést magára vállalá, úgy méltóságos báró Barkóczy László fejérvári, és Jordánszky Elek felszentelt timíniai[4] püspök urak. Nemes Kováts Tamás fő-, Guzmics Izidor bakonybéli, Brestyenszky Béla tihanyi, Gácsér Leó dömölki apát urak, főtisztelendő Gyöngyösi Pál csornai prépost, a főméltóságú királyi udvari kancelláriának, a nagyméltóságú magyar királyi Helytartótanácsnak s Kamarának több tanácsosai s titoknokai, nemes Esztergom, Vácz, Veszprém, Pozsony és Sopron káptalanjainak küldöttei, több megyék, a nemes Vecseszék, több királyi városok küldöttségei és számos, igen számos, minden renden lévő vendég urak sokasága. 

28-ikán, ugyanazon napon, mellyen őméltósága 33 év előtt papnak szenteltetett, ment végbe fényes egyházi szertartással a felszenteltetés, melynek végén őméltósága harsány éljenkiáltások között püspöki székébe iktattatott s a nagykáptalan hódolatát elfogadta. Később őméltósága a prédikáló székből híveit magyar nyelven szólítá, mindeneknek szívét megnyervén, lelkesítvén. Az egyházi szertartás után őméltósága minden küldöttségeket és méltóságokat elfogadni szíveskedett. Utóbb következett a vármegye palotáiban és a városi táncteremben 500 személyre adott fényes lakoma. A népnek Győrszigetben bor és kenyér osztogattatott, őméltósága pedig ezen napot több rendű adományok által is örökíté. Este az egész város, újvárosaival és a szigettel fényesen vala kivilágítva."


Persze nem csak örömteli események történtek a kastélyban. Mint már korábban írtam róla, itt hunyt el 1840-ben Derra Jakab vezérőrnagy. A tábornok haláláról a Hirnök című lap így számolt be:


1845. július 6-án tartotta főispáni székfoglalóját Gróf Esterházy Károly. Ő is Bezerédj Ignác kastélyából indult a városba, mint kiderül a Honderü "szépirodalmi, művészeti és divatlap" 1845. július [="Nyárhó"] 15-i számából (35.o.)

"Gróf Eszterházy Károly[5] őexcellenciája Győr megye főispánjának székfoglalásáról folyó hó 6-ikán következőleg tudósít a Győri hírlap.

Alig lőn tudomásra, hogy őexcellenciája 6-ikán tartandja ünnepélyes menetét Győr városába, s a hatóságok részéről minden megtétetett elfogadására. E napon fényes küldöttség ment Ménfőre, Bezerédy Ignácz királyi tanácsos úr kastélyába, hol őexcellenciája Pápáról jővén, rövid ideig mulatott, s a küldöttségektől üdvözöltetett. Ezután folytatá útját Győr felé, hova - a város határától kezdve nemesek lovagolván elöl - 6 órakor este érkezett, s legelőször is az izraelita község által emelt diadalkapunál e község elöljárói által magyarul üdvezeltetett. Az ünnepre Moson, Nyitra, Sopron, Veszprém s más megyékből érkezett számos vendégek díszes fogatai pompás menetet képezének egész a megyeházig, kitűntek kivált gróf Károlyi Lajos, nyitrai, gróf Zichy Henrik, mosoni főispánok stb. fényes kocsijaik. A főtéren várta ő főméltóságát a városi küldöttség, s az egyenruhás nemzeti őrség két zenekara. A város nevében városbíró Steffanics úr szónokla, mire őexcellenciája igen nyájasan felelt. Itt volt fölállítva továbbá a nemzeti őrség második osztálya teljes díszben, excellenciája tiszteletére. Ágyúk zúgása, a tömérdek lovak duborgása, zenék harsogása, és az ezer meg ezer nép éljenkiáltása közt jutott a megyeházhoz a menet, melyet a Kisfaludy Elek szolgabíró által vezetett nemesi bárósága zárt be. Megyeháznál ismét valamennyi küldöttségek tisztelkedének, s a föntebb említett bárósága őexcellenciája előtt ellovagolt.

Estve a színházban szabad bemenet mellett a „Polgár és katona” adatott, 10 órakor pedig nagyszerű fáklyás menet vonult, nemesek és egyenruhás polgárokból álló, a Sándor gyalogezred zenekarával, központi szolgabíró Mészáros Sándor úr által vezetve, a püspöki lakhoz, hol őexcellenciája vacsorált vala s fáklyás zenével tiszteltették meg az új főispán ő excellenciáját.

Az egész város fényesen ki vala világítva, kitűntek különösen a megyeház, tanácsház, praelatusok háza, benedekrendiek kolostora, a királyi akadémia, az izraeliták diadalíve s több magánházak. A nevezett katonai zenekar, mely csupán ez ünnepre jött le Pozsonyból, egész éjfélig mulattató a főtéren a fel s alá hullámzó közönséget."

Ugyanezt az eseményt bemutatja egy levelezője - a jelenleg divatos helyi tudósító korabeli megfelelője - segítségével a Jelenkor (1845. 56. sz. 335.o.) politikai lap, illetve a Nemzeti újság (1845. 115.sz. 464.o.) is.



Egy igencsak érdekes családi hírről értesülünk egy korabeli irodalmi lap, a Hölgyfutár (1859. 95. sz. 785.o.) segítségével 1859-ből, Bezerédj Ignác és felesége, Bezerédj Anna 1859. június 2-án tartott aranylakodalmáról. 

"Ménfőn Győr megyében a múlt hónapban érdekes aranylakodalom történt, Bezerédi Ignác udvari tanácsos úr és neje, született Bezerédi Anna nagy társaság jelenlétében tarták meg e ritka szép családi ünnepélyt. Az ősz pár aranynászát Deáky Zsigmond fölszentelt püspök úr áldá meg. A vőfély ugyanaz volt, ki ötven év előtt: Gyulai Gaál József. A nyoszolyó leány, a vőfély testvére özvegy Sipeki Balázs Józsefné született Gaál Anna még szintén él. Ez aranylakodalomra minden ismerős áldása szállt; a boldog öregek ötvenéves frigye a legboldogabb házasság példánya."

A hír egy komoly országos napilapban, a Pesti Naplóban is feltűnik, az augusztus 10-i számban (3.o.):



Néha egy-egy technikai adat is felbukkan a régi kastélybeli életről. A Győri Közlöny 1868. június 14-i számából (192.o.) tudjuk meg például, hogy a ménfői birtokon már ekkor angol cséplőgépet használnak:

"Alólirottak ugyan múlt évi október 1-én tapasztaltaknak összeszedése végett munkálkodásunkat folytatva kimentünk Bezerédy Kálmán úrhoz Ménfőre, ahol is egy eredeti angol Garrett-féle nyitott hajtógépet egy 6 lóerejü Clayton-féle eredeti angol cséplő-géppel munkálkodásban találtunk, a dob szélessége 3' és 8" a hajtó a cséplővel vasruddal hozatik kapcsolatba, a lovak egyesbe vannak fogva, ezen cséplővel szíj összeköttetése által kapcsolatban van hozva egy Horszby-féle angol szórórosta, zabot csépelt és perczenkint 9—10 m. zabot csépelt el és igen tisztán működött."

Szintén a Győri Közlöny 1868. június 28-i száma (207-208.o.) egy kis betekintést ad a kastély ekkori életébe, méltatva a ház úrnőjének magyaros vendégszeretetét: 

"Győrtől félórányira esik csak Ménfő, a köztiszteletben álló Bezerédy család birtoka. Itt is be van kerítve az udvar, s parkkal körülvéve a kastély; de kapuját bezárva én még soha som láttam. Itt meg van még az öblös tajt pipájú kedélyes jó házigazda, - a szívességben határt nem ismerő, s jótékonyságban kifogyhatatlan lelkes asszony, - és a jó sütő-főző, jó magyar szokás szerint, még most is egymást közt felváltva hetes hivatalt viselő, vidor kedélyű s szellemdús házikisasszonyok. Nem csoda hát, ha távol vidékről is oly gyakran felkeresik e kedves tanyát, - s a vendég, ki egyszer itt megfordult, magával viszi a valódi magyar barátság, s vendégszeretetnek, örökké édes emlékét.

Éppen ma egy hete családi ünnepe volt e tisztelt háznak. Az oly sokaktól s méltán szeretett s tisztelt háziasszony név-ünnepét ülék, kedélyes családi körben. Növelé az ünnep fényét azon körülmény, hogy megyénk közszeretetben álló főispánja, ismételt megyei kőrútjában, díszes kíséretével együtt, épen ezen napon tiszteld meg az ünneplő családot, becses látogatásával. A barátságos ebédet magyaros jó kedv fűszerezé; s midőn főispán úr őméltósága először is a kedves háziasszonyra emelve poharat, Schillernek a nők dicsőítésére irt remek dalának első versével „Ehret die Frauen!"[6] stb. kezdé, s azután természetesen ünnepelt háziasszonyra alkalmazva, magyarul folytatá igen ügyes felköszöntését, a fellelkesült társaság, hangos éljenekbe töri ki. S valóban ha mindent mellőzve, csak a nem rég múlt ínséges évre gondolunk vissza, melyben Bezerédy Kálmánné, mint a helység védangyala, annyi feláldozással s fáradsággal kívánt, s tudott is az éhséggel küzdő szegény népen segíteni! Szíves örömmel s teljes meggyőződéssel kiálthatjuk mi is, hogy az oly tiszteletre méltó nőt, mint az ünnepelt ménfői háziasszony, az Isten még igen sokáig éltesse! "


Az írásom a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér - alias a munkaadóm - digitális könyvtárának és az Arcanum adatbázisainak felhasználásával készült.


Jegyzetek:

[1] Sztankovits János (Léva, 1781 - Győr, 1848) Győr megyéspüspöke 1838 és 1848 között, közismert műpártoló volt. Lásd: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sztankovits.html
[2] Vázsonkői Zichy Domokos (Bécs, 1808 - Majer, 1879), később veszprémi püspök 1842 és 1848 között.  
[3] Czech János (Győr, 1798 - Pest, 1854), Győr város polgármestere, táblabíró. 
[4] Tinnin, püspöki székhely Horvátországban, mai neve Knin.
[5] Gróf Esterházy Károly (Bécs, 1799 - Bécs, 1882), Tolna, majd Győr vármegye főispánja, 1848-ban nemzetőr őrnagy. 
[6] Friedrich Schiller 1800-ban írt Würde der Frauen, magyarul A nő méltósága című verséről van szó.