2018. augusztus 17., péntek

Könyvajánló: Andrew Mayne - A naturalista


Andrew Mayne:
A naturalista



Eredeti kiadás: The Naturalist (2017)
Magyar kiadás: Budapest: Athenaeum, 2018
Fordította: Szieberth Ádám

"Már nem keressük az ágyunk alatti szörnyeket,
ráébredtünk, hogy a szörnyek bennünk vannak."
(Charles Darwin)

Charles Darwin sok igazságot fedezett fel az emberrel kapcsolatban - és egy halom marhaságot is mondott, mint mindenki más -, de azt hiszem a fentebbi idézet az, ami legjobban tetszik tőle. Egyedül a múlt időt javítanám ki, mert azok a szörnyek bennünk is maradtak, s időnként átveszik az irányítást egy-egy embertársunk felett, sőt időnként mindenki felett.
De hogy jön egy Darwin-idézet egy krimi bemutatásához? Onnan, hogy Andrew Mayne A naturalista című műve egy elég speciális bűnügyi regény.

Szereplőnk voltaképpen csak egy van, az antiszociális, életre mérsékelten alkalmas Theo Cray professzor, akit Bigyó felügyelő és Monk DNS láncaiból fűzött/bűvészkedett össze a korábban illuzionistáknál segédkező szerző. A Petri-csészében létrejött Theo Cray nem nyomozó (sőt, eleinte gyanúsított), „pusztán” egy zseni, aki a biológia és a matematikai statisztika területének egyetemi professzora, s e tudományok segítségével igyekszik felderíteni a bűnesetet. A regény legerősebb oldala maga a főfigura, akivel könnyű azonosulni, mivel mindenki ismer egy-két nagy tudású, ám társadalmi érintkezésben esetlen személyt maga körül. Ezeket egyszerre lengi körül az értetlenség, az irigység és megmosolygás atmoszférája. Dr Cray jól sikerült karakter. Ugyanez másokról nem mondható el, már csak azért sem, mert voltaképpen nincs több karakter. A könyv többi szereplője epizodista, vagy a Star Trek vörösingeseihez (Scalzi még regény is rittyentett róluk, lásd kritikámat: itt!) hasonló hullajelölt.
A regény 5-10 oldalas fejezetekre bomlik, ami nem nagyon ad teret egy-egy történés részletes lefestésére, viszont pörgőssé teszi a cselekményt. A történet végig feszes tempóbon gördül, a helyenkénti tudományos betétek számomra érdekesek voltak. Maga a gyilkosság mikéntje és a tettes kiléte nem lett túl parádés, de az izgalom az utolsó oldalakig megmaradt, és nem elcsépelt a megoldás sem.

Mi nem tetszett?
A regény tele van tudományos és nem tudományos túlzásokkal: például a matematikai valószínűség ennyire nem megbízható, és mint ahogy a regényben ábrázolva vagyon. A véletlen is nagyon sok, Theo iszonyatosan szerencsés. Annyi esélye lenne az embernek a módszerével hullákra akadni, mintha pár napon belül Schwarzenegger Budapesten edzene, Will Smith a Lánchídon táncolna, és Kate McKinnon magyarul rappelne, öööö vagyis inkább még annyi se. A rendőrök ábrázolásmódja a szokásos népszerű sztereotípiákat nyomatja, és emellett logikátlan időnként a cselekvésük. Theo a végén már-már érzelmes lényként működik, olyanok iránt, akiknek jelentőségét addig nem fel sem fedeztem, s a szerelmi szál így kissé indokolatlan volt számomra. A befejezésre pedig ismét a túlzás szó ugrik be, sok-sok felkiáltójellel.

A regény magyar kiadása egyáltalán nem rossz, még nem esett szét egy hónap után, a borító zöldesszürke hátterében üvölt a vérnarancs cím (amelyet nem célszerű naturistának elolvasni, mint ahogy először tettem). Elég nyugtalanító a külcsín, és ez egy kriminél hasznos. Néhány helyesírási problémát felfedeztem, de nem kritikus mennyiségben.

Összegzés:
Egy biztos, ez nem egy szokványos krimi, és nagyon szórakoztató, bár realizmusra kevéssé törekszik. Minden bizonnyal Magyarországon is lesz folytatás, hiszen márciusban már kijött Theo Cray-jel a második krimi is az Egyesült Államokban, Looking Glass címmel.

Hét Petri-csésze a tízből.
7/10 pont