Erődvárosok III. - Közép- és Dél-Amerika

Ismét erődítményeket kerestem a Google térkép segítségével, ám most Közép- és Dél-Amerikában. Bevallom nehezebb dolgom volt, mint vártam. A térség nem dúskál fallal kerített városokban (az olyan egykor hatalmas fallal kerített városok, mint Lima ma már elbontották eme örökségüket), sem erődítményekben, de azért sikerült egy érdekes listát összeállítanom. A térség sajátosságaiból és történelméből adódóan a kikötőket védő erődítmények lesznek túlsúlyban.

Campeche - teljes nevén: San Francisco de Campeche (Mexikó)

A nálunk leginkább délutáni szappanoperákból ismerhető Campeche egykor gazdag spanyol város volt a gyarmati időkben, amelyet a XVII. század végén fallal kellett védeni a térségben egyre gyakoribb kalóztámadások ellen. A város falai lapított nyolcszög alakban épültek ki, sarkain egy-egy óolasz stílusúnak nevezhető bástyával. A fal ma már nem intakt, egyes részei, illetve két bástyája is hiányzik, de még így is a legteljesebb városfalnak tekinthető a kontinensen. Az erődítés egyébként nagyon szép a spanyol gyarmatok aranykorából származó barokk belvárost rejt.

Campeche falairól ma is ágyúk merednek a kalózokra (wikipedia)

San Juan (Puerto Rico)

Az egyik legrégebben alapított spanyol gyarmat volt Puerto Rico, amelynek fővárosa San Juan. Már a XVI. században megkezdték a spanyolok egy biztos erőd kiépítését a San Juanban, amelyet ma Castillo San Felipe del Morro néven ismerni. Az alább látható Google térképen ez az erődítmény látható baléra a félsziget végén. Emellett San Juan óvárosát is komoly erődítményekkel biztosították a hódítók a kalózok (a Karib-tengernek valóban félelmetes hírű kalózai voltak a XVII-XVIII. században), és más gyarmatosító hatalmak ellen. A műholdfelvételen jól kivehetőek az óvárost északról és keletről védő falak, amelyek magassága a 12.8 métert is eléri. Különösen jól kivehetőek az északkeleten kialakított ék alakú előművek, amelyeknek feladata a kőből épült főfalak (kurtinák) védelme volt ágyútűz ellen.

San Juan óvárosának falai (wikipedia)

Havanna (Kuba)

Kuba fővárosa hasonlóan az eddig bemutatott két városhoz, a spanyol gyarmatosítóknak köszönhette kialakulását és erődítményeit. Havanna esetében kifejezetten erődökről lehet beszélni, hiszen a Spanyol világbirodalom egykori gyöngyszemének kikötőjét erődök sora biztosította rajtaütések ellen. Ezek ma is léteznek és megtekinthetőek. A kikötő bejáratának északi partján található a három napkeleti bölcsről (szerecsenről, mórról) elnevezett Castillo de los Tres Reyes Magos del Morro. E masszív erődöt a britek 1762-ben rövid időre elfoglalták. Ettől délkeletre fekszik a kikötőt a szárazföld felől jól védő San Carlos de la Cabana erőd. Ez egy XVIII. században épült hídfőerőd, amely a tenger felől is zárt, de elsősorban a kikötőbe vezető csatornát kellett védenie a szárazföld felől. A déli parton a kikötő bejáratánál épült a Castillo de San Salvador de la Punta, egy rombusz alakú erőd, négy sarkán egy-egy óolasz bástyával. Ennek a várnak az építése 1590-ben kezdődött el és 10-12 ágyúval biztosította Havanna kikötőjét. Délkeletre tőle, a kikötőbe vezető csatorna végén fekszik az aprócska, de felülről nagyon látványos Castillo de la Real Fuerza (XVI. század közepétől) amely tökéletes négyszög, ráadásul vizesárok öleli. Nem véletlen, hogy Spanyolország Kubát csak 1898-ban veszítette el, hiszen mint látható a gazdag szigeten komoly erődök biztosították a gyarmatosítók uralmát.

A Morro erőd a Cabana felől (wikipedia)

Fort Orange (Pernambuco állam, Brazília)

A XVII. század első második harmadában óriási harcok dúltak Portugália és Hollandia között a tengeri hatalomért és Brazília birtoklásáért. Bár e harcok nagyrészt holland sikereket hoztak (holland gyarmat lett Ceylon, és Fokföld), de Brazíliát sikerült a portugáloknak megtartani egészen az 1800-as évekig. E harcok egyik színtere volt a mai Pernambuco állam, amelyet a hollandoknak sikerült elfoglalni 24 évre. Ekkor épült ki Fort Orange, amely északról biztosította Holland-Brazília fővárosát Recifét, és a Santa Cruz csatornát. Szigetre épült, de ma már a szárazföldtőlé elválasztó csatorna feltöltődött. Fort Orange kicsiny erődítmény, amelyet a Vauban-féle elvek mentén építettek ki tökéletesen szabályos csillagerődnek. Védőrsége 12 ágyúból és 182 katonából állt az 1630-as években.

Fort Orange tényleg a tengerből nőtt ki (http://www.citypictures.org/)

Fort San Juan de Ulúa, Veracruz (Mexikó)

Veracruz a gyarmati időkben egyike volt Mexikó legfontosabb városainak, hiszen az elsőszámú kikötőt jelentette az anyaország felé. Innen indultak az ezüsttel megrakott spanyol teherhajók Cádíz felé. A várost tekintélyének megfelelően komoly falak vették körül, ám ezek korunkra nem maradtak meg. Ezzel szemben a kikötőben épült erődítmény, amely a Fort San Juan de Ulúa nevet viselő, szinte tökéletesen ép. Az építkezést 1565-ben a kor legmodernebb hadépítészeti stílusában alakították ki. A négyszögletes alaprajzú erőd a tengerbe épült, minden oldalról víz veszi körül. Emellett északról, a pert felől előerődítések készültek el, melyből három ék alakú redut ma is áll. Az erőd a gyarmati idők elmúltával is játszott történelmi szerepet, 1848-ban az amerikai-mexikói háború során az Egyesült Államok Veracruzzal együtt rövid időre megszállta.

A San Juan de Ulúa erőd a kikötő felől.

Chankillo (Peru)

Ez egy kis kakukktojás, mert a Kr.e. IV. századra datálható rom pontos értelmezése vitatott. Leginkább erődített templomnak tartják, ahol 13 torony segítségével a nap mozgását figyelték meg a papok, így csillagvizsgálónak is tekinthető (kisfilm). Az viszont kétségtelen, hogy felülről ránézve akár egy modern erődítmény is lehetne, melynek falai koncentrikusak. Pontos mivolta ugyan írott források hiányában nem kideríthető, de felülről nagyon látványos a komplexum, és jelzi az ősi perui kultúrák fejlettségét.

Chankillo egészen egyedi képet mutat (http://www.atlantisbolivia.org/perucubitsandcalendar.htm)

Brimstone Hill erőd (St. Kitts és Nevis )

A XVII-XVIII. század során késhegyre, sőt szuronyhegyre menő harcot folytattak az európai hatalmak az Antillák minden apró szigetéért, hiszen a cukornád és az olcsó rabszolgák segítségével mesés vagyonokat hozott a térség. Persze a szigeteket nem csak elfoglalni kellett, hanem megtartani is, így sok helyen erődök épültek. Saint Kitts szigetén például a Brimstone Hill erőd, amelyet a britek építettek a franciák ellen a XVII. század végén. Az erőd a hegyierődök kategóriájába sorolható, nem közvetlenül a tengerparton áll, hanem attól ágyúlövésnyire a hegyoldalban (a praton is volt egy erőd, Fort Charles). Az erőd nem követ geometriai formát, hegyeken ez kivitelezhetetlen, a környezetbe olvad bele, bástyák, falak, ágyúerődök látványos kombinációja. Ma egyébként a hegy nemzeti park.

A képről jól látható miként épült az erőd szinte bele a hegybe (wikipedia)

Fortaleza del Real Felipe, Lima (Peru)

Peru fővárosának kikötője, Callao a spanyolok számára a gyarmat elfoglalása óta különösen nagy jelentőséggel bírt, így a város erődítményeire nagy hangsúlyt fektettek. Ám 1746. október 28-án egy 8.6-8.8-as erősségű földrengés, majd 24 méter magas cunami következtében a város szinte teljesen elpusztult. Az újjáépítés során egy új erődítményt hoztak létre, amelynek feladata a kikötő biztosítása volt. A Fortaleza de Real Felipe (azaz Fülöp király erőd) ötszög alakú, sarkain egy-egy bástyával. Két északi -tengerre néző- bástyáján masszív ágyútornyokat (nevük: Király- illetve Királynő-torony) építettek, amelyeknek lövegei az egész kikötőt belőhették. A mintegy 400x300 méteres erőd francia építésznek köszönhette kialakítását, amely a korban a legmodernebb volt.

A Fülöp király erőd északi oldala egy 1880-as fényképen (wikipedia)

Legközelebb Észak-Amerikával folytatjuk!

Ma is létező huszáralakulatok 1. - Junín dicsőséges huszárai

Az 1. számú „Junín dicsőséges huszárai” lovasezred, Peru

Bár azt gondolják sokan, hogy ma már nincsenek lovasezredek a modern hadseregek kötelékeiben, de ez csak részben igaz. Az ugyan stimmel, hogy ma már nem nagyon vágtatnak szablyákkal a kézben, lóháton a harcmezőkön, viszont még mindig sok katonai alakulat viseli a „lovas” nevet. Legismertebb talán az amerikai 7. lovasezred, amely az indiánok ellen vívott harcoktól egészen az Irakban folyó háborúig az Egyesült Államok szinte minden háborújában jelen volt. Ennél némileg meglepőbb, hogy huszárezredekkel is találkozunk még a katonai lajstromokban, noha nálunk már rég nincs ilyen nevű alakulat, ami lássuk be, némileg szégyen. A magyar honvédség igazán visszaadhatná a történelmi neveket, számokat és színeket katonai alakulatainak, amelyek egykor oly sok dicsőséget hoztak a hazának 1918 vagy akár 1945 előtt.

Most egy perui huszárezredet szeretnék röviden bemutatni, mert ha hiszik, ha nem, az Andok mellett ma is létezik ilyen. Előre is elnézést, ha valamely szakértő hibát vét benne, de adataim szórványosak, és nem tudván spanyolul, ennyi tellett tőlem.

Az 1820-as évek során Dél-Amerika a függetlenedés éveit élte. Folyamatosak voltak a harcok a király- és spanyolpárti katonák illetve a függetlenségre vágyódó helyi csapatok között. Utóbbiak egyik vezetője, az 1821-ben az Argentína felől Peruba sereggel betörő José de San Martin,  július 12-én bevonult Limába, ahol 28-án kikiáltotta a gyarmat függetlenségét, majd átadta a hatalmat a helyi alkotmányozó nemzetgyűlésnek. A háború azonban még nem dőlt el véglegesen, így a royalisták elleni harchoz hadseregre is volt szüksége Perunak.

A perui hadseregen belül 1821. augusztus 18-án megalakult az úgynevezett Perui gárda légió, amely egy gyalogos zászlóaljból (1-1 gránátos- és vadászszázad, valamint 4 lövészszázad), két svadron lovasságból és egy század tüzérből állt.

Számunkra most természetesen a lovasság az érdekes, ugyanis az egyik svadron lett a mai napig létező huszárezred alapja. Az osztály parancsnoka Pedro Benogno Rolet francia kapitány lett, aki Napóleon iskolájában nevelkedett.[1] 1812-ben a 21. lovasvadász (Chasseurs a Cheval) ezred katonájaként esik brit fogságba Badajoznál, majd 1815-ben Waterloonál is jelen volt. A svadron feladata elsősorban a felderítés volt, a légió másik osztálya volt a csatalovasság, mivel az a korban nehezebbnek számító lovasvadász (cazadores) alakulat volt. A huszárok a korabeli brit huszárokhoz hasonló öltözéket viseltek, mér akkor is a máig meglévő vörös-kék szerelést hordták, ugyanakkor a mai egyenruhájuk inverze volt. Akkoriban még kék dolmányt és mentét viseltek vörös nadrággal, ma éppen fordítottak a színek. Érdekes, hogy a kutatók szerint megalakulásukkor még nem csákót, hanem prémes kalapot hordtak, melyre tollat tűztek. Ami valóban különlegessé teszi a huszárezredet, az a fegyverzete. Ugyanis a szablyájuk mellett úgy tűnik kezdetektől dzsidát használtak, akár az ulánusok.[2]

                                                                  

Az alakulat megalakulásától kezdve részt vett a királypártiak ellen zajló háborúban, részt vett 1822-ben a Caucatoi és 1823-ban a Zepitánál vívott ütközetekben, ám nevét az 1824-es Juníni csatáról kapta. Junín nem egy város, hanem egy régió neve, amely tulajdonképpen egy fennsík az Andokban. Itt találkozott augusztus 6-án a Simon Bolivar vezette felkelősereg a José de Cantarac tábornok vezette spanyol csapatokkal. A döntő összecsapásban kiemelkedő szerepet játszottak a Perui gárdalégó lovasságának huszárszázadai, amelyet személyesen a légió angol származású peruivá lett parancsnoka Guillermo azaz William Miller tábornok vezetett 250 lovasa élén. A huszárok rohamának köszönhetően győztek a gyarmatiak, és Bolivar elismerése gyanánt a perui huszárok megkapták a „juníni” nevet. Meg is érdemelték, elvégre ők szenvedték el a csata során a függetlenségpártiak veszteségeinek majdnem 50%-át!

Simon Bolivar a Juníni csatában

1829-ben már Bolivartól kell megvédeniük Perut, mert a korábbi függetlenségi harcos a „saját” államához, Nagy-Kolumbiához[3] akarta azt csatolni. Érdekes epizód az ezred történetében, hogy ekkor egy összecsapás során a perui huszárok alezredese Domingo Nieto szabályos párbajt vívott José Maria Camacaro ezredessel, az 1. kolumbiai ulánusezred parancsnokával. Nieto nyert, Camacaro pedig belehalt sérülésébe. Nietot aztán az ezzel járó népszerűség egészen nagymarsallságig (ami 31 évesen nem csekélység), majd Peru elnökségéig repítette.[4]

Domingo Nieto

Az ezred a későbbiek folyamán is sokszor vett részt harcokban. Az 1879-1884 között megvívott úgynevezett Csendes-óceáni háború előtt, amelyet Peru és Bolívia vívott meg (és veszetett el) szövetségben Chile ellen, a Júnin huszárezred 232 fővel rendelkezett.[5] Az ennek során a huszársvadron az Északi hadseregnél volt beosztva, Cabrera alezredes parancsnoksága alatt, és részt vett a döntő Huamachucoi csatában 1883. július 10-én.[6]

Manapság az ezred látványosságként funkcionál, nincs átszerelve modern fegyverzetre, mint sok más ma is létező huszárezred. A perui nemzeti ünnepek elképzelhetetlenek Junín hősei nélkül.

Az ezred jelenleg 3 svadronból áll, mintegy 350 fővel, akik közül 140 a tényleges lovas. Feladatuk elsősorban ma már reprezentációs, ami érthető, tekintetbe véve a huszárok látványos megjelenését. Az ezred ma kék zsinórokkal kivert gránátvörös dolmányt és mentét, valamint oldalán vörös csíkkal díszített nadrágot hord. A tisztek zsinórzaja arany, mint ez az alábbi képen is látható.

A huszárezred napja augusztus 18., ez az ered megalakulásának napja ugyanis. Emellett megünneplik augusztus 6-át, amely a lovasság napja (éppen a Juníni csata miatt). Szóval leginkább augusztusban jó Júnin-huszárnak lenni… Jelmondatuk: „Honor y Lealtad”, azaz „Becsület és hűség”.

  

Jegyzetek:

---

[1] Olyannyira a korban oly gyakori Napóleon-majmolók közé tartozott, hogy fiának a Napoleon nevet adta.

[2] Én itt is brit előképre gyanakszom, mert a Napóleoni háborúkban olvastam a szakirodalomban olyan brit lovasezredről, amely egyenruháját tekintve huszárnak látszott, de dzsidával volt felszerelve.

[3] Amelybe a mai Panama, Kolumbia, Venezuela és Ecuador tartozott bele földrajzilag.

[4] Domingo Nitea 1843 és 1844 között volt Peru elnöke.

[5] Sater, William F.: Andean Tragedy. Fighting the War of the Pacific, 1879-1884. Lincoln: University of Nebraska, 2007. p. 45

[6] Sater: i.m. p. 335