2023. augusztus 29., kedd

A hajónapló, mint forrás

 

A hajónapló, mint forrás


Az HMS Swiftsure (forrás: innen)

Az egyik állítás, amivel gyakran találkozik a történelemmel foglalkozó ember, az az, mikor elmondják felületesen tájékozott elmék, hogy a történelem hazugság, nem is történtek meg azok az események, amelyekről olvasni a könyvekben, mivel lódítanak. Ez afféle Dr. House-féle "mindenki hazudik"-tézis, némi összeesküvéselmélettel vegyítve. Természetesen kritikával kell fordulni a történelmi források felé, de ez erős túlzás. A régészeti leletek számtalan olyan történetírói állítást erősítettek meg, amelyeket korábban kételkedve fogadtak a történészek. A folytonos hitetlenkedés mindennel szemben nem kritika. A források - pontosabban az azokat megfogalmazók - rendszerint nem hazudtak szándékosan, ezt már csak azért sem tehették meg, mert a kortársak könnyedén megcáfolhattak volna légből kapott kitalációikat. Emellett a legtöbb esetben nincs ok a hazugságra, mert a források, amiket a történészek használnak, rendszerint nem az utókornak készültek, hanem a mindennapos működéshez kellettek: mustrajegyzékek, zsoldjegyzékek, utasítások, parancsok, jelentések. Ezeket hamisítani a legtöbb esetben nincs értelme. A hadvezetésnek tudnia kell, hogy mi történt pontosan, hiszen akkor lehet kijavítani a hibákat, és megakadályozni az ellenség terveit. Egy logisztikai parancsnoknak pontosan tudnia kell, mennyi lőszer, élelmiszer fogyott el, különben nem tudják pótolni azokat. Ettől persze még szándékos, vagy tudatlanságból elkövetett torzítás gyakran van, s ezért szokás a két oldal forrásait egybevetve kutatni az igazságot. 
A primer források közül mindegyik "típusnak" megvan a maga előnye és hátránya. Egy naplófeljegyzés vagy levelezés rendszerint időrendjében pontos, az író adott pillanatban meglévő valós gondolatait tükrözi, és nem befolyásolja mondjuk a háború végeredménye. Ellenben nem látja összefüggéseiben az eseményeket, és látóköre igencsak szűk. Egy memoár ezzel szemben már rendszerbe foglalja a történteket, nagyobb kitekintéssel bír, viszont már történetmegírás céljával készül, így a szerző saját magát és ügyét jó színben igyekszik feltűntetni, a hibákat meg palástolni törekszik. Emellett sokszor tele van időrendi zavarokkal, mivel 1, 10, vagy akár 30 év távlatából az ember agya már nem emlékezhet pontosan minden dátumra, ráadásul a háború végeredménye befolyásolja, mit miként értékel az emlékező utólagos bölcsességgel felvértezve. A legfontosabbak hadtörténelmi források természetesen a hivatalos katonai dokumentumok. Az egyes ütközetek menetének pontos rekonstrukciója ezek nélkül szinte lehetetlen. Ilyen források a XVII. századtól maradtak fenn nagy mennyiségben, bár már korábbról is akadnak. Szárazföldi fegyvernem esetén ezek leginkább a hadseregek, hadtestek, hadosztályok és ezredek hadinaplói, míg tengeren a hajók hajónaplói. 

Mai bejegyzésemben a haditengerészet forrásaiból mutatnék be néhányat, minden teljességre való törekvés nélkül. Megpróbálom felvázolni, hogy a hadtörténészek a tengerekért folyó küzdelmeket milyen adatokból rekonstruálhatják, kiemelten a XX. századiakat, mivel utóbbiakból viszonylag jelentős mennyiségű elérhető az internet segítségével. Sokakat érdekel a történelem, a hadihajózás, de eredeti forrásokat mégis ritkán lát a többség. A haditengerészeti események legfontosabb forrásai tehát a hajónaplók (angolul: logbook vagy ship's log). A Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) hajóitól 1669-től kezdődően maradtak fenn hajónaplók, amelyek elsősorban az adott hajók által megtett utakról informálnak minket koordinátákkal és időjárási feljegyzésekkel. Mivel a brit haditengerészet alapvetően nem volt több hajóból álló állandó egységekbe szervezve (bár később hajórajokba, flottákba igen), így - ellentétben a szárazföldi szokásokkal - nincsenek is hadinaplók magasabbegységektől a régebbi korok esetén. A brit gyakorlatban a hajókon rendszerint a vitorlamester vezette a hajónaplót, amelyet aztán a hajó kapitánya kiegészített saját gondolataival, s létrejött belőle a kapitány hajónaplója (Captain's log). Rajtuk kívül általában egy hadnagy és a hajóorvos is feljegyzéseket készített (Medical officer's Journal), utóbbi elsősorban a személyzet egészségére nézve tartalmazott fontos adatokat. A pontos adminisztráció rendkívül fontos volt a hadihajózásban, és már egy hordó ellátmány felnyitását is rögzíteni kellett papíron. A brit gyakorlat szinte az egész világon elterjedt a XIX. században, és később is meghatározta a naplózási szokásokat. (Jobban belegondolva a Star Trek-ben is hajónaplót meg kapitányi naplót vezetnek, még ha a számítógépen is teszik ezt!) 

Nézzünk példákat különböző korokból és flottákból!

Richard Henry Nibbs festménye a Trafalgari csatáról.
A kép középponjában az HMS Colossus csatahajó (forrás: innen)

A korai időszakban a hajónaplókat természetesen kézírással vezették, és nem is mernék nagyon fordítgatni belőlük, mivel nehéz kihámozni őket a szaknyelv és a rövidítések használata miatt. Első példaként kezdjük az HMS Colossus 74 ágyús harmadosztályú sorhajó kapitányi naplójának részletével, amelyet 1805. októberében vetett papírra a hajó parancsnoka James Nicoll Morris. Igen, az időpontból sejthető, hogy a Trafalgari csatáról van szó benne. A napló oldala oszlopokra és sorokra van felosztva, ahol az első oszlopba a dátumot vésték fel (megtudjuk belőle, hogy október 21-én, a csata napján hétfő volt), a következőbe pedig a szél- és időjárási viszonyokat. Ha jól betűzöm és értelmezem a naplóba írt rövidítéseket, akkor a napló szerint észak-északkeleti szél fújt, vár aligha jelentős, mivel a tenger nyugodt volt, a látási viszonyok pedig mérsékeltek. A következő oszlopokban az irányt, megtett távolságot, majd a hajó tartózkodási helyének koordinátáit és a hely nevét lehetett volna megadni, de ezen a napon ezek üresen maradtak, nyilván, mert nem változott az elmúlt napokhoz képest. A jobboldali legszélesebb oszlop a megjegyzések helye volt, ide került be minden fedélzeten történt fontos esemény. A Colossus hajónaplóján jól lehet látni, mennyire aránytalanok az egyes napokhoz fűzött megjegyzések. Október 21-e kétségtelenül széles sort kapott, és a csata eseményei a 22-i sávba is áthúzódnak. A bejegyzés szerint az ellenséges francia-spanyol flotta létszámát 33 sorhajóban, 4 fregattban és 2 briggben állapították meg, a csata pedig 12:10 után vette kezdetét. 


Az HMS Colossus bejegyzése az 1805. október 21-i Trafalgari csatáról (forrás: innen)

A Trafalgari csata hajónaplóit egyébként kiadták nyomtatásban (Logs of the Great Sea Fights. I-II. Ed.: Thomas Sturges Jackson. London, 1899-1900), de nem oldotta meg a csata rekonstrukciójának összes problémáját. Mindenesetre az HMS Colossus naplójának átirata is elolvasható benne (265-266.o.). A hajónaplók fizikailag rendszerit vaskos, bőrkötéses kötetekbe voltak kötve (sokszor falapokkal megerősítve), amelyeket gyakran emlékkönyvszerűen illusztráltak, illetve díszítettek is. Jó példa erre a brit HMS Swiftsure logbook-ja:

Az HMS Swiftsure hajónaplójának címoldala 1884-ből (forrás: innen) 

Az HMS Swiftsure páncélozott (ú.n. "ironclad", azaz "páncélöltözetű") csatahajó 1872-ben állt a Brit Királyi Haditengerészet szolgálatába, majd 1884-ben átvette a csendes-óceáni hajóraj (Pacific Station) zászlóshajói posztját. E csoportosítás főhadiszállása a chilei Valparaísoban volt, mivel a Csendes-óceán délkeleti részén a britek nem rendelkeztek saját támaszpontokkal ekkoriban, és Chile Nagy Britannia legfontosabb szövetségese volt Latin-Amerikában. A Colossus és a Swiftsure hajónaplója is szépen mutatja, hogy már kialakult szokások alapján vezették a hajónaplókat. Bár a Swiftsure már gőgépekkel rendelkezett, a vitorlák még nem tűntek el róla. A vitorlások idején az időjárás volt az egyik kulcsfontosságú tudnivaló (felhőzet, látótávolság, hullámzás, a szél ereje és iránya), amely adatokat itt szintén a hajó pozíciójának rögzítése követett, végül az egyéb megjegyzésre méltó dolgok az oldal jobb felén. Ide most az 1885. március 22-25-i oldalt illesztem be, amelynek érdekessége, hogy a szemközti oldalon grafikonon mutatták be az 1885. márciusában mért légnyomási adatokat:

Az HMS Swiftsure brit csatahajó 1885. március 22-25-i hajónaplós bejegyzései (forrás: innen)

A hajó logbook-ját nem csak időjárási adatokkal bolondították meg, hanem természetesen térképekkel illusztrálták a hajó megtett útvonalát, sőt akár a bejárt helyeket is bemutathatták fényképekkel és rajzokkal. Az HMS Swiftsure egyik művésze például egy vízfestményt is készített, amely bekerült a naplóba. Sajnos nem tudjuk pontosan mely helyszínét ábrázolja az 1884-es útnak, de mivel a panamai partok melletti bejegyzéseknél áll, valószínűleg a San Blas-szigetektől nem messze eső helyszínt ábrázolhat:

Panamai partszakasz, öböl ábrázolása az HMS Swiftsure hajónaplójában, 1884 (forrás: innen)

A Swiftsure hajónaplójának oldala a San Francisco és Vancouver-sziget közti útról (forrás: innen)

A kézírással vezetett naplóknak komoly hátránya volt az olvashatóság, illetve, hogy sokféleképpen lehetett vezetni benne a dolgokat. Az Egyesült Államok már korán igyekezett egységesíteni a bejegyzéseket, amire jó példa a polgárháború alatt az Atlanti-óceánt blokádoló flottához beosztott 22 ágyús USS Jamestown szlúp hajónaplója (a hajó fényképe legfelül a cím alatt!), amely már nyomtatott formátumban készült és "csak" ki kelett tölteni. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az ilyen jellegű nyomtatványokon folyó statisztikai adatvezetés a korabeli hadseregekben már általános volt jó ideje, az amerikaiak meg amúgy is hajlamosak voltak racionalizálni a dolgokat. A Jamestown logbook-jának 1861. szeptember 19-i oldala a következőképpen fest:

A USS Jamestown hajónaplójának 1861. szeptember 19-i oldala (forrás: innen)

Baloldalt már táblázatban lehet vezetni a legfontosabb hajóval kapcsolatos adatokat (kelet-északkelet irányból 2-es erősségű szél, stb.), míg szemből nézve a jobb felén a lapnak a különféle tisztek bejegyzései kapnak helyet, amelyeket aláírással hitelesítettek. Magyarul: mint a briteknél. Azt is látni, hogy felül a délelőtti, alul a délutáni eseményeket vezették. Jelen esetben megtudhatjuk, hogy 4 és 8 óra között a legénység számára friss ellátmányt kapott a szlúp. Már a Jamestown 1848-as hajónaplóján feltűnnek az instrukciók is, amely szerint vezetni kell a hajónaplót:

A USS Jamestown szlúp 1848-as hajónaplókjának vezetési útmutatója (forrás: innen)

A szélerősséget egy 12 fokozatú skálán kellett megadni a 0-ás "nyugodt"-tól a 12-es "hurrikán erejű szél"-ig, amelynél már minden vitorlát be kellett vonni (és mehetett a legénység imádkozni). Az időjárást betűkóddal tüntették fel, ahol például a "b." a tiszta/kék égboltot, az "r." pedig a folyamatos esőt jelentette. Bár az időjárás fontossága sosem múlt el a hajózásban, azért a hajónaplókban megfigyelhető, hogy jelentősége csökkent a vitorlákról a gőzhajókra való áttéréssel. A USS Jamestown sosem kerülét komolyabb harci helyzetbe 1844-től 1913-ig tartó hosszú története során, és végül mint karanténhajó pusztut el egy tűz során. 

Ugyanezt már nem mondhatjuk el a Prinz Eugen német nehézcirkálóról - és ezzel újabb országba ugrunk át -, amely hadihajót egyébként Horthy Miklós kormányzó jelenlétében bocsátottak vízre 1938-ban és a hajó keresztanyja Horthy Miklósné Purgly Magdolna volt. A cirkáló hadinaplójának 1941. május 24-i feljegyzése például így nézett ki:

Prinz Eugen cirkáló hadinaplójának részlete, 1941. május 23-24.
(NARA T-1022 R-2815 K.T.B. 1941.05.18-1941.06.01. p. 10-11)

Prinz Eugen cirkáló hadinaplójának részlete, 1941. május 24.
Jobb oldalt az I. számú tüzérségi tiszt jelentésének eleje.
(NARA T-1022 R-2815 K.T.B. 1941.05.18-1941.06.01. p. 26-27)

A német cikáló ezen a napon csapott össze a Bismarck csatahajó társaságában egy négy brit hadihajóból (HMS Prince of Wales csatahajó, HMS Hood csatacirkáló, HMS Norfolk és HMS Suffolk cirkálók) álló kötelékkel, amely párbaj a "Csata a Dánia-szorosban" néven ismert és a Hood pusztulásával végződött. A baloldali oszlopban az időpontot (a 0000 volt az éjfél természetesen, a 0358 pedig a hajnali 3 óra 58 perc), tőle jobbra a helyszínt és az időjárási körülményeket vezették, majd a legszélesebb jobboldali oszlopba a történéseket naplózták ugyanúgy, mint fentebb a brit esetekben. Jól lehet látni, mennyire hasonló gyakorlat uralkodott mindenhol. A napok végén a kapitány aláírásával hitelesítette a napló adatait. A május 24-i bejegyzés végére odakerült a két tüzérségi tiszt jelentése a kapitány megjegyzései mögé. A hajónaplókba természetesen bevezették a kapott parancsokat valamint a fontosabb jelentéseket is, jelen esetben a tüzérség tisztjei írták meg az összecsapás történetét a saját szemszögükből.  A hadinaplóhoz mellékleteket (a németben: Anlagen) is csatoltak, ezek rendszerint vázlatok voltak a hajó mozgásáról, de lehettek táblázatok az elhasznált lőszerről, grafikonok, vagy fényképek is, bármi, ami kiegészítette a hadinaplóban szűkszavúan leírt eseményeket. Alábbi esetben vázlatot közlök a hajó útvonaláról a Dánia-szoroson történő áttörésről és az összecsapásról. A 2. számú melléklet szépen mutatja a hajó mozgását Grönland és Izland között, illetve az ellenséggel való kontaktokat:

Prinz Eugen cirkáló 1941. május 24-i bejegyzésének melléklete
(NARA T-1022 R-2815 K.T.B. 1941.05.18-1941.06.01., Anlage 2)

A naplóvezetés természetesen nem korlátozódott a nagy felszíni hajóegységekre. A tengeralattjárók ugyanezt tették. Ehhez példaként az Otto Hersing SM U-21-es búvárnaszádjának naplóját hozom. Az U-21-es azért is érdekes magyar szempontból, mert pályafutásának legsikeresebb szakasza az az időszak volt, mikor Bocche di Cattaroból portyázott a Földközi-tengeren, ráadásul ezt 1915-16-ban piros-fehér-piros osztrák-magyar lobogó alatt tette. 


A német U-21 tengeralattjáró hadinaplójának első két oldala
(CAMO, f. 500, op. 12519, gy. 317. li. 1-2.)
 
Az U-21-es ezen írógéppel írt - a XX. századtól egyre általánosabb - naplója 1915. május 16. és június 5. közötti adatokat tartalmaz, 18 oldalas, mellékletként három útvonaltérképpel. A búvárhajó nem sokkal korábban érkezett Németországból osztrák-magyar kikötőbe, azzal a céllal, hogy a Gallipolinál megkezdődő harcok során a török fél védekezését segítse a tenger felől, fenyegetve az antant támadó flottáját a Dardanelláknál. Az U-21-est május 16-17-én feltöltötték olajjal, üzemanyaggal és torpedókkal, majd az SMS Pandúr osztrák-magyar romboló vontatásában 20-án elhagyta a Bocchét, áthaladva a kikötőt biztosító aknazáron. A tengeralattjáró az Égei-tenger felé hajózott innen, immár magányosan, hogy megközelítse a Dardanellák előtt álló ellenséges flottát. Hersing hajója május 25-én az HMS Triumph, majd két napra rá a HMS Majestic pre-dresdnought csatahajókkal is végzett. Otto Hersing nem véletlenül kapta meg a "csatahajók pusztítója" becenevet... A hadinapló melléklete bemutatja a hajó útját a Dardanellákhoz:

Az U-21-es útja 1915. májusának végén, melléklet a hadinaplóhoz 
(CAMO, f. 500, op. 12519, gy. 317. li.)

Az összecsapásokról a hadinaplók bejegyzései mellett természetesen összefoglaló jelentések is készültek. Az alábbi német harcjelentés (Gefechtsbericht) - amely hasonlóan az U-21-es naplójához az orosz Védelmi Minisztréium Központi Irattárában (CAMO) maradt ránk - egy egészen jelentéktelen esetről készült, ám illusztrációként mégis tökéletes. 1944. március 7-én a még német kézen lévő Krím-félszigeten fekvő Ak-Mecset (ma: Csernomorszkoje/Csornomorszk) kikötőjébe behatolt egy azonosítatlan, lobogó nélküli ágyúnaszád (a jelentésben: Motorkanonenboot). A kikötő csurig volt - légiveszély miatt szétszórtan elhelyezkedő - német prahm-nak nevezett partraszálló hajókkal (MFP), amelyeket ekkoriban elsősorban már légvédelmi hajóként (AFP) alkalmaztak. Utóbbiak elsősorban felépítményükben és természetesen fegyverzetükben különböztek elődeiktől. A Marinefährprahm meglehetősen nagy, közel 300 tonna vízkiszorítású és 47 méter hosszúságú csapatszállító volt, amelyeket még a Nagy Britannia elleni invázióra építettek erdetileg, de igen sok célra használtak a háború során. Jelen esetben ezek a hajók a 7. partraszállító flottilla kötelékébe tartoztak. A harcjelentés leírja az ágyúnaszád elsüllyesztését (legénységéből a németek 2 sebesültet és 2 halottat találtak meg), majd közli az AFP-k által felhasznált lőszermennyiséget is. Eszerint az F 448-as számú prahm 104 darab 2 cm-es gépágyúlőszert, az F 564-es 120 db 2 cm-es lőszer mellett 3 db 7.5 cm-es gránátot, az F 565-ös 56 db 2 cm-es lőszert, míg az F 567-es jelzésű hajó 200 db 2 cm-es lőszert, végül az F 471-es 5 db 7.5 cm-es gránátot használt fel. Nyilván az egyes hajók is vezettek hajónaplót, és jelentésben is tudatták az elhasznált lőszermennyiséget a felettes parancsnoksággal. 

Harcjelentés az 1944. március 7-i Ak-Mecsetnél történt összecsapásról (CAMO, f. 500, op. 12453, gy. 194. li. 5.)

A harcjelentés mellé vázlatot is csatoltak, amelyen bejelölték a német hajók helyzetét, valamint az ismeretlen támadó(?) ágyúnaszád mozgását:

A harcjelentés melléklete (CAMO, f. 500, op. 12453, gy. 194. li. 6.)

Egy Marinefährprahm ma is látható Budapesten, az 1943-ban készült Viza nevű hajó, amely persze számos átalakításon átesett. (forrás: innen)

Mint látható a 7. partraszállító flotilla jelentéséből, nem csak az egyes hajók vezettek hadinaplót ás írhattak jelentéseket, hanem azok felettes parancsnoksága is. A hajók az első világháborúban már rendszerint osztályokba/századokba voltak sorozva, és a különböző vezetési szinteken szintén naplót vezethettek, amelyekbe mintegy összefoglalóan tartalmazták az egyes alárendelt hajók jelentéseinek foglalatát is. A legmagasabb szintű összefoglaló a britek esetében az Admiralitás hadinaplója (War Diary) volt, ahol szintén havi csoportosításban (1 kötet = 1 hónap) kötötték be a feljegyzéseket. Ebbe meghatározott sorrendben kerültek bele a napi események, ahogy az az 1939. decemberi naplóban fel is van tüntetve:

Az Admiralitás 1939. decemberi hadinaplójának első oldala a napló elrendezéséről (forrás: innen)

Az Admiralitás első hadinaplós bejegyzése 1939-ben augusztus 22-ről datálódik, 23-a pedig már egyértelműen a háborús készülődéssel telt el. Ugyanezen a napon kötötték meg ugyebár a Molotov-Ribbentrop-paktumot. Bár a Royal Navy még a világháború kitörése előtt elkezdte tehát a felkészülést, a bejegyzésekről süt a felkészületlenség. Különösen árulkodó a kérdőjellel zárójelben elejtett mondat, amely szerint azt sem tudták pontosan, hol is volt a kelet-indiai hajóraj szolgálati helye háború esetén... Ugyanakkor ésszerű - nem, nem vagyok hajlandó észszeránek írni! - intézkedések is születtek, mint 25 kereskedelmi hajó felfegyvezése, a postai cenzúra bevezetése, vagy a nem harcolók evakuálása Hongkongból (bár a Távol-Keleten még elmaradt a háború). 

Az Admiralitás 1939. augusztusi hadinaplójának első tartalmi oldala a világháborút megelőző napokról (forrás: innen)

Az Admiralitás hadinaplójában természetesen csak vázlatosan kerülhettek be az adott nap eseményei, ráadásul - területi csoportosításban - a világtengerek minden szegletének történéseit rögzítették. A beérkező információk ráadásul nem lehettek mindig pontosak azonnal. E napló 1939. december 13-i bejegyzésében kerültek rögzítésre az aznapi La Plata folyó torkolatánál lezajlott csatáról érkező jelentések. Az összecsapás során a német Admiral Graf Spee páncélos cirkáló összecsapott az HMS Exeter nehéz- illetve az HMS Ajax és HMS Achilles könnyűcirkálókból álló brit kötelékkel. A két könnyűcirkáló könnyebben, az Exeter komolyabban megsérült - később a Jáva-tengeri csatában süllyedt el, amelyről korábban írtam itt és itt -, míg a német "zsebcsatahajó" végül kénytelen volt partra futni Uruguayban, hogy mentse legénységét. Az Admiralitás naplója még ugyanezen a napon döntött arról is, hogy a csata milyen néven fog bekerülni a történelembe: 
"M.01775/39.  Decision that the Naval Battle of the coast of Uruguay be called the "Battle of the River Plate"."
Az Admiralitás hadinaplójának december 13-i bejegyzése az aznapi csata elnevezéséről. (forrás: innen)

Nézzünk meg zárásul egy repülőgép-hordozó által vezetett hadinaplót! 

A USS Saratoga (CV-3) 1942-ben (forrás: innen)

Az amerikaiaknál a II. világháború során a Task Force-ok jöttek előtérbe (lényegében a mai napig), amely egy adott feladatra létrehozott csoportosítást jelentett. Ez egy meglehetősen rugalmas erőképzést tett lehetővé, amelyet csökkenteni vagy bővíteni lehetett a megoldandó hadművelet követelményei szerint.  A Task Force 61-et például a Guadalcanal elleni hadművelethez hozták létre. A Task Force 61 (CTF-61) 1942 augusztus elején több alcsoportból állt össze:
- Task Force 61.1 - Légi támogató erő (Air Support Force)
- Task Force 62.1 - Kétéltű erők (Amphibious)
- Task Force 63.1 - Dél-csendes-óceáni légierő (South Pacific Air Force)
A Task Force 61.1-be három repülőgép-hordozó (és kísérete) tartozott: A USS Saratoga, a USS Enterprise és a USS Wasp, fedélzetükön mintegy 180-190 repülőgéppel. A USS Saratoga 1942. augusztusi hadinaplója szépen felsorolja a Task Force 61-ben felvonuló hajókat név szerint, mindjárt a címoldalt követően:


A USS Saratoga (CV-3) repülőgép-hordozó 1942. augusztusi hadinaplójának első két oldala (A napló: innen)

Ezek után a szokásos módon következnek a napi bejegyzések. Most az augusztus 24-it csatolom ide, mivel ezen a napon kezdődött a Kelet-Salamon-szigeteki csata, amely a harmadik repülőgép-hordozók közötti összecsapás volt a japán és amerikai erők között:


A hadinapló két módon is megadja a történések idejét, előbb greenwichi (G.C.T.), majd helyi  (L.C.T.) polgári idő szerint. Nem csoda ez a precizitás, hiszen a hadtörténeti rekonstrukciókban állandó visszatérő probléma, hogy a hadviselő felek a naplókban és jelentésekben milyen időzóna alapján adják meg az eseményeket. A napló ezen oldalán olvasni lehet, hogy a Saratoga helyi idő szerint 6:24-kor 8 vadászgépet (VF) indított a flotta fölötti légi biztosításra, 8:00-kor pedig a hordozó a déli szélesség 9°5', keleti hosszúság 162°46' pozícióban, tehát Malaita szigetétől mintegy 170 km-re keletre tartózkodott. Alább lehet olvasni az Enterprise hordozóról, illetve a USS Mackinac támogató hajóról vett üzeneteket. 



A napló 87-88. oldalán összefoglalják a nap eseményeit a Saratoga szempontjából. Mint olvasható jelentős veszteségeik voltak. Elveszett 4 db F4F-4-es Wildcat vadászgép és 2 darab TBF-1-es Avenger torpedóvető. A jelentés ugyanakkor azt is szépen bemutatja, mi volt egyik nagy erőssége az amerikaiaknak: noha 6 repülőgép odaveszett (a Wildcat-et 1 fő, az Avenger-t 3 fős személyzet repülte), mindössze 5 ember esett el és alig 1 sebesült meg, a többit sikerült kimenteni! A jelentés szerint az aznapi harcokban a Saratoga repülői eközben 26 japán repülőgépet, közte 3 Zero-t szedtek le (ez valószínűleg túlzás). 
Az amerikai repülőgép-hordozók repülőcsoportjai a bevetéseket követően utólag jelentéseket állítottak össze (AAR - After Action Reports), amely már elemezte is a tapasztaltakat, nem pusztán leírta a történéseket, mint a sima harcjelentések (AR - Action Reports). Természetesen a második világháborús amerikai hadinaplókhoz bőségesen csatoltak jelentéseket a repülőszázadok parancsnokaitól és térképeket is.

Melléklet a Saratoga hadinaplójában az augusztus 24-i történésekről.

A 8-as torpedóvető század (VT-8) jelentésének első oldala az augusztus 24-i tevékenységéről

A VT-8 jelentése például leírja, hogy 24-én 16:45-kor egy 5 TBF-1-esből álló köteléket indított az ellenség felé két SBD (Dauntless) társaságában, megnevezve a gépek legénységét is. Az Avenger-eket egy-egy darab Mk-13-1-es torpedóval és géppuskával szerelték fel. 

Mint látható a hadinaplók igazi kincsesbányák! Remélem kedvet adnam másoknak is ezek feltárásához!

A "Sára nővér" és kísérete a Csendes-óceánon 1942-ben (forrás: innen)

2023. augusztus 21., hétfő

könyvajánló: Bereményi Géza: Vadnai Bébi

könyvajánló:

Bereményi Géza:
Vadnai Bébi
Budapest: Magvető, cop. 2013


Viszonylag ritkán olvasok kortárs magyar szépirodalmat - néha azért megesik, mint itt vagy itt, esetleg itt - mivel nem vagyok túlságosan elragadtatva attól, amit időnként manapság e néven művelnek. Néha túl vulgárisak, máskor történet nélküliek, rendszerint meg egyszerűen unalmasak számomra. Így aztán disztingválok erősen, és rendszerint a szórakoztató könyveket favorizálom. Biztos bennem is van a hiba, de meglehetősen kevésszer olvasok azzal a céllal, hogy a kötet végére fel akarjam vágni az ereimet. Viszont úgy véltem, egy Bereményi Géza regénye - aki mégiscsak egy legenda - megéri a kockázatot. 

Bereményi Vadnai Bébi-je az önpusztító szenvedély regénye. Varga Tibor jogtörténész szokta mondogatni az előadásain, miszerint a mai világgal az az egyik legnagyobb baj, hogy az érzelem, az értelem és érzékiség fogalmakat meg sem próbáljuk egy vágányra terelni és egy személyben felfedezni, holott önmagukban külön-külön ezek a fogalmak életveszélyesek. Mindegyik nagyon fontos, de ha az egyik uralkodik rajtunk, akkor pusztító erővel bírnak felettünk. Ráadásul önmagukban nem értékek, pozitív vagy negatív voltukat az határozza meg, hogy kire vagy mire irányulnak. Jó dolgot szeretni egyszerre élvezetes és hasznos, de valami rosszhoz, károshoz vonzódni ördögi tud lenni, gondoljunk csak a bántalmazó, "se veled, se nélküled" kapcsolatokra! A pokol - ahogy Amorth atya írta - nem egy hely, hanem egy állapot. A "káros szenvedély" szóösszetétel sem véletlenül jött létre nyelvünkben, hiszen elszenvedője rajong valamiért, ami elpusztítja, roncsolja őt és környezetét. Mégsem tudja legyőzni szenvedélyét, mivel az erősebb nála.

A kötet erős karakterekkel bír - bár nem sok kimunkálttal -, akiknek sorsa érdekes számunkra, és tudni akarjuk a titkot, ami összeköti a őket. Címszereplőnk Vadnai Éva, aki mindenkinek csak "Bébi", egy néhai gazdag örökösnő, s egyben afféle végzet asszonya a bohém budapesti éjszakában a 40-es évek legelején. Az olvasó aligha fogja megszeretni. Csodálni? Talán. Utálni? Bizonyosan. Vadnai tiltott szerelme tárgyát rajongásig imádja, feltétel nélkül. Ugyanakkor teljesen moral insanity, lépéseinek következményei, vagy másokra gyakorolt hatása nem játszik szerepet döntéseiben. Megéli az életet, teljes tűzzel, önfelemésztő módon. Környezetének gyenge férfiait kihasználja - ez mondjuk kölcsönös -, mivel vonzódnak hozzá, mint lámpáshoz az éjjeli lepkék, még ha éget is a közelsége. 
A kötet igazi főszereplője mégsem Éva, hanem gyermeke, a 70-es évekbeli roncsvilágban vegetáló alak, Halász János, alias Doxa. Doxa származása az a gordiuszi csomó amelynek átvágására mesélőnk, Dobrovics "Mohó" Péter vállalkozik. Régi poén volt a létező szocializmus idején, hogy "a magyar értelmiség előtt két út van: az egyik az alkoholizmus, a másik pedig nem járható". A regény mesélője és főszereplője ennek megfelelően egyaránt a járhatatlan önpusztítás és alkoholizmus útján gyalogol kocsmától kocsmáig, és tüntetően olcsó borba fojtja világfájdalmát. Dobrovics éppen befutóban lévő író - titkolja is a "törzs" előtt -, aki talán impulzusokat keres az íráshoz, és ezt Doxában és kocsmabeli társaiban véli felfedezni. 
A nyomozás - mert a regény voltaképpen az - Doxa édesapja után a múltba visz el minket, a németek és szovjetek által fenyegetett 40-es évekbeli Budapestre. A regény tehát két idősíkon zajlik: anyák és fiúk szemén át látunk két különböző Budapestet, még ha az épületek nem is változtak. Egy veszélyességében is életteli, bohém, önpusztító metropoliszt ismerünk meg amit egy unalmas, kelkáposztaszagú, kocsmákkal és igazoltatásokkal teli szürke főváros vált le a szemünk előtt. Dobrovics a másodikban él, és az első vonzza, miközben kikérdezi az életük delén már jócskán túljutott egykori bohémokat, elsősorban Vadnai Bébit. 
Dobrovicsot elvarázsolja az a 40-es évek eleji vad és féktelen világ, amely ugyan elpusztult, de mégis szögesen más, mint a hitvány, jelentéktelen jelene, és minden alávalósága mellett is meglátja a múltban a nagyságot, mert akkor még igazán éltek egyesek, ha vadul és következményeikben pokolian is. Azon túl, hogy családja titkos történetében kapirgál, valami mást is keres, olyat, amiért érdemes volt akkoriban élni vagy meghalni. Van-e ilyen a jelenben? Van-e értelme a múltat ismerni? Hány generációra hatnak ki a hibás döntéseink? Megérthetjük-e a korábban élt emberek világképét? Nehéz kérdések. Az sem lenne igazságos, ha tagadnánk: az apák és anyák döntései kihatnak a gyerekre, ugyanakkor ez nem predesztinál semmire, a döntéseiket ők is meghozzák, és a hátrányos kiinduló állapot nem lehet hivatkozási alap minden jelenbeli kudarcra. Hozott anyagból dolgozunk, de mi dolgozunk.
A regény olyan értelemben is aktuális, hogy a generációs szakadék, amely a 40-es és 70-es évek fiatalsága között fennállt, az ma is visszaköszön, hiszen a ma huszonéves fiatalok szülei a 90-es években voltak fiatalok, egy digitalizációtól és zsebben hordott számítógépektől még mentes világban. Más világ volt, vitán felül áll. Ám pont ezért igyekezzünk megérteni egymás problémáit, és addig beszéltessük az "ősöket", ameddig módunkban áll! Az évek gyorsan elszaladnak...

Hazugság lenne részemről, ha a regényt cselekményekben gazdag kötetként próbálnám eladni, mert a történés valójában kevés. Itt a hangulat és a "nyomozás" az érdekes, meg a szöveg. Ha a kötet olyan nyelvi leleményekben nem is tobzódik, mint egy-egy Cseh Tamásnak írt dalszöveg, azért Bereményi regénye kellően ízes olvasmány. Azt sem lehet nem észrevenni, hogy a szerző - ennek felismeréséhez elég átfutni wikipediás életrajzát - saját életéből merített, igencsak bőségesen. Mindent egybevetve, mindenképpen kellemes és elgondolkodtató olvasmányt kaptam, amely kiváló korjellemző próza is egyben.
A regény kiadása is tetszik, már a védőborító is egyfajta bevezetés annak tartalmába: kukkolhatjuk Bébit egy ablakon keresztül, mintegy betekintve abba a stílusos, bár laza erkölcsű múltba. A könyvtári kötet, amit olvastam már 10 éves, de az idő vasfoga még nem tudta kikezdeni, a kötés kiváló és minőségi, csupán a védőborítón van néhány kivédhetetlen gyűrődés. 

Értékelés:
Nyolc pont a tízből.
8/10 pont

moly.hu: 79% (89 voks)
goodreads.com: 3.63 pont (27 voks)

2023. augusztus 3., csütörtök

Könyvkritikus rendszerhiba - Martha Wells: Kritikus rendszerhiba

Könyvajánló:

Martha Wells:
Kritikus rendszerhiba


Budapest: Fumax, 2018
152 oldal
Fordította: Tamás Gábor
Eredeti cím: All Systems Red (2017)
Sorozat: Az öldöklő naplók, 1.

Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió (1960), Philip K. Dick: Ember a Fellegvárban (1963), Frank Herbert: A Dűne (1966), Isaac Asimov: Az Alapítvány vége (1983), William Gibson: Neurománc (1985), Orson Scott Card: Végjáték (1986), Dan Simmons: Hyperion (1990), J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege (2001)... 
Ugye impresszív lista? Kiváló könyvek, holott csak a legismertebbeket válogattam most ide hirtelenjében. Ezek bizony mind Hugo-díjas regények, amely díj talán a legnevesebb elnyerhető kitüntetés a tudományos-fantasztikus irodalomban. Ám Hugo-díjas az elmúlt évekből általam már ismertetett Vörösingesek, Az ötödik évszak, és a Mellékes igazság is, míg a nagy kedvencemmé avanzsált A koboldcsászár a csaknem ugyanolyan nívós Nebula-díjat zsebelte be a Hugo-jelölés mellé. A fentiek jelzik, hogy ezeket a díjakat nem szokták bármiért odaítélni, ugyanakkor azt hiszem, hogy a 2010-es évek győztesei mégsem lesznek akkora nagyágyúk, mint a kezdésként felsorolt 30.5-es mozsarak... Valahogy az utóbbi időben a sci-fi a fantasy árnyékába szorult, klasszikus űrháborús témákat alig írnak - nem divat -, a társadalmi kérdésekre fókuszáló regények meg nem tudnak újat mondani, s csak kakadukként ismételgetik egymás közhelyeit. A sci-fik maradéka pedig elment a cyberpunk irányába, vagy feloldódott a fantasy-ben. Nagy rajongója vagyok a műfajnak - itt a Top 10-es listám -, de mostanában ritkán kapok igazán maradandó élményt tőlük, de ha mégis, azt rendszerint nem "igazi", "hardcore" sci-fi okozza.

Martha Wells: Kritikus rendszerhiba című könyvével már régóta szemeztem, hiszen (igaz nem regény, hanem novella kategóriában) elnyerte a Hugo- és Nebula-díjakat egyaránt. Ugyanakkor ferde szemekkel sandítottam csak rá, mert több szempontból is gyanús volt. Egyrészt regénynek tűnő magyar kiadása ellenére igencsak vékonyka (nem véletlen került másik kategóriába). Másrészt olyan - aktuális - zsánert képvisel, amely eddig nem kápráztatott el. Ebben a sci-fi típusban a mesterséges intelligencia kontra ember konfliktus a mozgatórugó. A felvetés már régóta honos a tudományos-fantasztikus irodalomban, és ez a regényecske leginkább a már említett Leckie-féle Mellékes igazsághoz hasonlítható. Főszereplőnk egy kiborg, amely öntudatra ébred. Biztonsági egységként készült, és múltja erősen terhelt, így igyekszik az őrizetére bízott emberek elől eltitkolni, és azt is, hogy voltaképpen immár gondolkodó és érző lény. 
A mesterséges intelligencia térhódítása éppen ismét divatos téma a ChatGPT térhódítása óta, olyannyira, hogy még a Mission: Impossible új - egyébként kiváló! - részében is az MI a főellenség (az "Entitás"). Martha Wells saját magát Öldöklőként (angolban: Murderbot) definiáló mesterséges lénye naplót vezet, melyben leírja a vele történt eseményeket. Főhősünk sorozatfüggő kiborg, aki nem nagyon tud mit kezdeni kettős identitásával, miközben egy felderítésre küldött csapatot kell megvédenie az ismeretlen és feltérképezeten bolygón. Bár ez eléggé "scifisnek" tűnhet, a történet sokkal inkább nyomozás egy rejtély kapcsán, mintsem űropera. Az Öldöklőt és védenceit körülölelő világról alig tudunk meg többet annál, hogy pénzéhes cégek irányítják. Ez pedig sokszor ellőt patron, és semmit nem látunk belőle a lapokon.
Az írás terjedelmi korlátai miatt talán érthető, hogy a szereplők sem igazán vannak kibontva kiborgunkat leszámítva - habár rövidebb novellákban is olvastam sokkal jobban bemutatott univerzumokat és szereplőgárdát -, és az egész történet voltaképpen utóbbi fejében játszódik. Hősünk egy bizonytalan személyiség, és bár munkájához ért, az emberekhez alig. A kötetnek kétségtelenül van egyfajta fanyar bája. Kissé keserű humort kapunk benne, inkább gúny ez az emberiség felé, és nem igazi nevettető sziporka. Főhősünk látványosan érdektelennek mutatja magát saját magának, és meg akar felelni az érzelemmentes robot képének. Akárcsak Marvin, a paranoid android a Galaxis útikalauz stopposoknak-ban végtelenül unja magát, és leginkább csak ki akarja bekkelni a halálig/kikapcsolásig hátra levő éveket. Ha valaki fogékony az ilyen keserédes humorra, akkor szórakoztatónak fogja találni ezeket a részeket. 

Összességében az egész mégiscsak vérszegény. Eleve két óra alatt elolvasható a történet, és a cselekmények sem túl grandiózusak vagy bonyolultak. A miértekre nem nagyon kapunk méltó választ, és a megoldás sem túl felemelő. A kisregény alapvetően lezárt és kerek egész, bár később az írónő folytatta sorozatként a gyilkdroid sztoriját. Bevezetésnek elmegy, de bármennyire is próbálom szépíteni, itt mindenképpen egy túlértékelt és túldíjazott kötetről van szó. A konklúzióm ugyanaz, mint mikor egyik haveromat szivatni akarom vitáink során: Régen minden jobb volt. Na, jó: talán nem minden, de a sci-fi mindenképpen. Jelenleg is az 1951-es Alapítványból készül sorozat, az 1966-os Dűnéből szuperprodukció, és nem véletlenül. Mindegyik alapmű. Martha Wells sorozatából nyilvánvalóan nem lesz olyan klasszikus, amihez 50-60 év múlva is visszanyúlnak majd. Ehhez túlságosan jellegtelen, semmitmondó, és sovány. Egy röpke szórakozásnak megfelelő, de többet nem érdemes elvárni tőle. Ez nem az a hardcore tu-fa, ami megváltja a világot. 
A kötet kiadása ellenben dicséretes, a Fumaxtól tisztességes kötést kapott, és a egyéb paraméterei is alapvetően jók. A borító ugyan nem különösebben kiemelkedő (az amerikai kiadásét vették át), de mégiscsak segít elképzelni a biztonsági egységeket. A szöveg magyar fordítása egyszerű és tisztes munka, minden sallang nélkül. 

Pontszám:
Hat paranoid android a tízből
6/10 pont

moly.hu: 83%
goodreads.com: 4.16 pont
(2023. augusztus 1-én!)