Simon
Márton: Polaroidok
Budapest:
Jelenkor, 2013 és Libri, 2016
88
oldal
Legjobb
az új évet egy viccel kezdeni! Polaroidok. Ez a kötet maga a vicc.
Tökéletes célpont a Vállalhatatlan könyvek-sorozatomhoz.
„Simon
Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára.
Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy
egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével.
Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt
az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és
valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta
nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: ”Uram, íme,
a szakadék, amit rendelt.””
Ehhez
alig kell valamit hozzátenni. Csak néhány mondatot:
- Az a fényreklám nem félig hunyt ki.
- Szerintem is baltával és körömollóval próbálta szóra bírni a magyar nyelvet. Az viszont számomra érthetetlen, hogy miért is jó a nyelvet, mint olyat megkínozni ÁVH-s módszerekkel, majd ezt érdemnek betudni. Akkor már inkább használják Guantanamon a terroristák megtörésére…
- A költészet és a valóság egyértelműen zuhan, igaz szerintem nem az Úr rendelte meg ezt.
- A szakadék, amibe zuhan a költészet (és a valóság) nagyon mély és napról napra mélyül.
2013-14-ben
még visszatérő középiskolás diákjaim követelték rajtam a
Polaroidokat, ekkor ismerkedtem meg egyelőre csak létezésének
befogadása szintjén e remekművel. Aztán az érdeklődésemet
akkor vívta ki, mikor Győr legjobb gimnáziumából jöttek diákok,
s közölték velem a hírt, hogy a Révai padlóján olvasástól
félvak fruskák futnak egymásba szünetekkor, mivel elvakítja őket
a kezükben lévő Polaroidok vakuja. Diákok verseket olvasnak?
Vigyorogtam, mint Kunhalmi Ágnes ha újságírót lát. Aztán a
kezembe jutott a corpus delicti. Sírtam, mint Sarka Kata, ha
újságírót lát. Leginkább a következő mondatok szökkentek ki
fogam kerítésén:
- Ez miiiiii?????
- Na ne!!!!
- Elmész te az anyád pi…ncézéje metilalkoholt szürcsölni!
Tanulság,
hogy pár dolgot a kortárs költőfejedelmekben ás költőfejekben
nem ártana rendszerezni:
- Az, ha valami új, attól még nem jó. Az új az adott tárgy korára utal a jó a minőségére.
- Ha egyedi az az akármi, az sem minőséget jelent.
- A gondolattöredékek lap közepére hányása nem költészet.
Ha
cinikus véleményt kellene mondanom – és vagyok -, azt mondanám,
hogy egyes költők azzal leplezik, hogy képtelenek szabályszerű
verseket írni (mondjuk szonettet), hogy odavetnek elénk mindenféle
szókavalkádot, mint avart az őszi szél, majd elmondják, hogy aki
nem ámul és alél el zsenialitásától, az provinciális bunkó
magyar. Ezzel szemben valójában a vers attól vers, hogy formája,
dallama van. Én elhiszem, hogy kényelmesebb negligálni a
szabályokat, majd azt mondani: „Tej”, majd telekürtölni a
világot, hogy lám, írtam egy „verset”, de nem, nem írtál!
Néha
elsőre a mondandó majdhogynem magasröptű:
„Az
élet legfontosabb mondatait
fekve
mondják”
De
ilyenkor érdemes belegondolni, valóban így van-e! Az élet
legfontosabb mondatait nem feltétlenül mondják fekve. Én azt
remélem, hogy a legfontosabbat térdelve fogom mondani. De sem a
„szeretlek”, sem az „Isten veled”, sem a „Leszel-e a
feleségem” nem fekve szokott elhangzani. Természetesen a(z ágyba)
bújtatott szexualitás könnyebben eladható a hormonoktól
begolyózott tiniknek, mintha valami igazán mélyet akarna közölni
a költő. Sok fórumon Ákos dalait szokták azzal vádolni, hogy
puszta sejtetésekből áll, amelyben bárki bármit beleképzelhet.
Na ez is olyan, csak éppen az Ákos dalaiból áradó szép nélkül.
Simon Márton a Polaroidok néven futó bográcsába beleszórt némi
„engem nem ért meg senki”-t, egy csipet „macska, kutya,
galamb”-ot, hozzáadott némi „Én vagyok a nők álma, mind az
enyém”-szirupot, amit rögvest felönt egy kávéskanálnyi „Miért
nem szeretsz?”-el. És valószínűleg nem érti, hogy utóbbi
kettő rendszerint kizárja egymást.
Itt
az ideje újabb verset citálnom szó szerint:
„Viszem
visszaadni a napvédő sátrad.
Sós
a szám, mint akkor.
Tél
közepe. Ilyen egyszerű.”
Kinek
viszed a mit? Ne szopogasd a ropit, mint akkor. K*rva hideg van. Menj
be!
Upsz!
Véletlen írtam egy „verset”!
Kétségtelen
a kötet olvasója kap egyfajta szenvedős pesti hallgatói klubokból
áradó sörízű mélyen kelet-európai hangulat, amely akár vonzó
is lehet. Simon Márton hangulatfestői képességét nem lehet
megkérdőjelezni. Emellett valamilyen szinten el kell ismernem, hogy
a szerző nem tehetségtelen, Slam Poetrys szövegei ötletesek (bár
világnézetében tőlem baromi messze állnak). Néha az az érzésem,
hogy Simon Márton ezt a kötetet jópofa tréfának fogta fel (munka
úgyis alig volt vele), aztán maga is meglepődött, hogy komolyan
vették és vették. A legröhejesebb pillanatok azok voltak, mikor
internetes véleményezők azt vallották, hogy a versek elé írt
számok sorrendjében olvasva a dolgokat, plusz értelmet kapunk.
Ezek valószínűleg túl sok Dan Brown regényt olvastak, mert nekem ilyenek
jönnek ki (110-120):
Félfény.
Szavai radioaktív hópelyhek. Kötőszók. Meg ahogy a radioaktív
víztől megég a bőröd. Egy nagyszerű regény pokoli rossz
fordítása. Évekkel ezelőtt beleszerettem a szlovén hasonmásodba.
Ezt a képedet már vagy négyszer kidobtam. Valaki más helyett
hallgatom. Valaki másé helyett. Léleg. Pontosan, mint a felhők.
Biztos
én vagyok agyilag lyukas zokni, de nekem ebből nem áll össze...
Még
ki akarok valamit próbálni, mielőtt áttérek a borítóra és a
végső pontszámra. Találomra felütök könyveket kézközelről,
és random mondatokat írok le. Lesz-e olyan, mint Simon mesteré? Lássuk csak (zaj balról: könyvek puffogása, lapok nesze)!
161
Meglátta
a raktér elülső csapóajtaját.i
63
Úgy
bámulja, mintha egy rovart
tanulmányozna
nagyító alatt:
lenyűgözve,
de némi undorral.ii
95
Sokszor
jobb, ha kerülővel is,
de
úton menetelünk.iii
85
Szakítanom
kellett vele.
Az
ilyen lisztből nem sül kenyér...iv
222
A
különböző nagyságú vagyonok hozama
eltérő.v
157
A
régi mesterekkel versenyre ma ki áll ki?vi
Megy
ez! Azt hiszem hamarosan a boltokban lesz Analógok című
verseskötetem...
Külcsín
A
kötet borítóján egy műalkotást láthatunk, amely az Instant
nyáj című produktum, s Tarr Hajnalka szellemi terméke. Bár a cím
tökéletesen passzol a - hm – verseskötetet ajnározók
mentalitásához, tulajdonképpen nincs bajom vele. A lakásba persze
nem tenném ki, de hát olyan ritka a vállalható modern alkotás,
mint eszkimón a fűszoknya. A Libri által kiadott kötetecske olcsó
kialakítású, de azonnal felismerhető, a célnak megfelel.
Összesített
értékelés:
Három
Bari bárány a nyájból.
3/10
www.moly.hu:
87%
www.goodreads.com:
4.25 pont
Egy
kis extra, mert nem tudtam megállni...
Verselemzés:
Simon
Márton: 051 Tej
(Polaroidok.
80.o.)
„051
Tej.”
A
Tej a magyar irodalom XXI. század eleji apró, ám előremutató
terméke, amely hó gyanánt fedi be a provinciális magyar irodalmat
a nyugatias modernitástól elválasztó árkot, s vezet el minket
ezáltal a szebb, amerikai szellemes és szlemmes jövő felé.
A
vers szimbolikája többrétű. A tej ugyebár: fehér. Ezen
evidencia mögé rejtve azonban értelmezések széles tárháza épül
fel előttünk. A fehér a tisztaság, a szűziesség jelképe. Ám
ugyanakkor a tej a gyermeki lét egyik markáns, kézzel fogható
kivetülése. A szüzességre és gyemekáldásra utalás kettőssége,
egymással való ellentéte egyben belső feszültséggel tölti fel
az olvasót. A feszültség a vers egész hossza alatt folyamatosan
hat ránk, míg a mondatvégi pont le nem vezeti a feszültséget.
A
vers dinamikája lüktető. A Simon Márton ügyes technikával a
magyar ábécé minden részéről betűket varázsolt a szövegbe, a
szóeleji „t”-t ügyesen ellenpontozza az azt követő „e”, a
zárásként alkalmazott „j”-ről nem is beszélve. Igazi
mestermű. A verskezdő trocheus félbeszakítása nyilvánvaló
utalás a Walesi bárdok „Szó bennszakad, hang
fennakad,
Lehellet megszegik” sorára, így ez a megoldás is Aranyat ér.
A
magyar nyelv mesteri alkalmazásával a költő eléri, hogy a
remekmű hangrendje egészen egyedi és jellegzetes, csupa magas
rövid magánhangzó alkotja a verset. Ám a művésznek nem elég
ennyi finomság! Egyszerűen nem elégedhet meg azzal, hogy egy az
egybe az arcunkba tolja a mondanivalót! Játékossága, a magyar
nyelv teljes birtoklása arra ösztönzi, hogy mindezeket eszperente
nyelven tegye meg. Eszement!
Végül
a költő egy másik versével zárnám:
077
Nézd, ez itt az anyanyelvem.
Jegyeztek:
iAbercrombie,
Joe: Az uralkodó. Bp.: Athenaeum, 2015. 161. o.
iiBacigalupi,
Paolo: A felhúzhatós lány. Bp. :Ad Astra, 2009. 63.o.
iiiHarszátai
szabályzat. I. rész. Harcászati elvek. Bp.: Stádium, 1939. 95.o.
ivSapkowski,
Andrzej: Vaják – A megvetés ideje. Bp.: PlayOn, 2013. 85.o.
vPiketty,
Thomas: A tőke a 21. században. Bp.: Kossuth, 2015. 222.o.
viTu
Fu: Gúgyvers. In: LI Taj-Po, Tu Fu, Po Csü-Ji versei. Bp.: Európa,
1976. 157.o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése