Videó a gráci fegyvertárból

Feltöltöttem youtube-os fiókomra a Grácban még tavaly nyáron készült felvételt, amelyet egyik barátom készített a fegyvertárban (erről itt írtam). 

Így egy kicsit talán jobban át lehet érezni a hangulatát a helynek:

Köszönet a felvételért Pölöskei Balázsnak, nekem bezzeg csak fotózni jutott eszembe... 

Séta a gráci Landeszeughausban

Séta a grazi Landeszeughausban

A Landeszeughaus homlokzata 

Idén nyáron Ausztria volt az elsődleges "nyaralási" célpont - igaz elsősorban túrázás miatt -, így kerültem pár hete Stájerországba. Szerencsére sikerült rávennem a barátaimat egy rövid gráci kitérőre is, amely során - Schwarzenegger szülőháza mellett - eljutottunk a stájer rendek által 1642 és 1647 között felépített fegyvertárba, a Landeszeughausba.

A fegyvertár épülete el sem téveszthető a Herrengassén sétálva, hiszen jellegzetes vajszín-sárga homlokzatával, címerekkel díszített kapujával és annak két oldalán álló Mars-Minerva szoborpárjával igencsak feltűnő. A ma múzeumként üzemelő épület kapuján belépve a töménytelen mennyiségű fegyver ellenére sem a kaszás, hanem a kasszás fogadja az érkezőt, a belépő felnőttek számára 10.5 Euró. A belépőjegy megvétele után 1 Euró "kaució" mellett - a végén visszakapjuk - kapunk egy kis műanyag fakkot, ahova bepakolhatjuk a kézitáskákat, majd elindulhatunk az első emeletre, miközben egy kedves leányzó elmagyarázza a szabályokat angolul:

- Nem szabad hozzányúlni semmihez!

- Négy emelet van, s mindegyik végén lépcső vezet a következő szinthez.

- Fényképezni szabad, de csak vaku nélkül a tárgyak védelme érdekében!

Nem betarthatatlanok, bár az ember nagyon szívesen érezné egy-egy fegyver súlyát a kezében... Kivéve ha az egy több mázsás tarack, vagy egy 30 kilós szakállas puska.

Enteriőr ágyúval. Oldalt puskacsövek, a plafonon lőportartók

Mellvasak szép katonás rendben

Amikor a vendég először toppan be az első emeleten lévő gyűjtemény közé, azért az letaglózó. A fegyvertár 32 ezer eredeti hadtörténelmi relikviát tartalmaz, amely rendezett polcokon áll, illetve végig a termek oldalán függ olyan rendben, hogy könnyen fel lehetne szerelni pár száz gyalogost és néhány tucat lovast a XVII. század közepi eszközökkel pár óra alatt. Egyszerre félelmetes és gyönyörű látvány! Mit nem adnék, ha egy magyar múzeumban ennek a töredéke lenne! A magyar vonatkozások sokszor egészen nyilvánvalóak, akkor is, ha az ember nem tudja, hogy Zrínyi Miklós - a költő és hadvezér - milyen szoros kapcsolatban állt a gráci haditanáccsal és a stájer rendekkel. A fegyvertár sokszor szolgálta ki a török ellen vonuló birodalmi csapatokat, és aligha kétséges, hogy az itteni harceszközök jelentős része megfordult Magyarországon. A fegyverek zömében a XVI-XVII. század hadikultúrájának termékei, amelyek elavultak a XVIII. század elejére, így a fegyvertárat Mária Terézia idején bezáratták, ám szerencsére nem számolták fel, hanem megőrizték történelmi mementóként. A bejáratnál elvehető magyar nyelvű kísérőfüzet szerint ez a legnagyobb fennmaradt történelmi fegyvertár a világon! A kísérőfüzet egyébként olyan 7-8 nyelven - közte angol, német, olasz, spanyol, plusz néhány más - került kiadásra, és 12 oldalon mutatja be a gyűjteményt röviden.

Keréklakatos puskák

Kanócos puskák

Pompás kivitelű keréklakatos arkebúzok

Az első emelet a tűzfegyvereké. Tüzérségi esközökből - ágyúkból, mozsarakból - nincsen túl sok, ezeket ugyanis Napóleon hadai elől elmenekítették, majd eladták. A leglátványosabb ezek közül egy 1652-ben Conrad Seiser által öntött mozsárágyú Stájerország címerével, ami emlékeim szerint olyan 25-30 cm átmérőjű bombákat vethetett. Az ágyúk mellesleg zömében kis kaliberű darabok, falkonéták. Akad bőven persze ágyúgolyó kőből, vasból, üreges gránát, ólomgolyó, meg minden, ami a lövegek használatához kellett lafettától a töltővesszőig.

Sokkal érdekesebbek voltak számomra a "puskák", hogy ilyen egyszerű szóval foglaljam össze a változatos kaliberű, működésű és méretű "kézi" lőfegyvereket. A XVI. és XVIII. század közötti fejlődésük teljesen hézagmentesen követhető ebben az egy múzeumban. Elvileg van itt XV. századi darab is, de nekem nem szúrt szemet, ellentétben a gyönyörű állapotban lévő keréklakatos pisztolyokkal és arkebúzokkal, vagy nehéz kanócos muskétákkal, és a várvédelemhez ideális, kisebb ágyúként működő szakállasokkal. És ez nem vicc (de semmiképpen sem szakállas... hahaha). Tucatjával találni itt ugyanis igazán nehéz szakállas puskákat, amit az Egri csillagokból jól ismerhet mindenki. Személyes kedvencem egy minimum 30 kilós kétcsövű, két lakatszerkezetes monstrum, amelyen azonban csak egy elsütőbillentyű volt. A keréklakatos elsütőszerkezetek évek óta lenyűgöznek, szenzációs lenyomatai az akkori puskaművesek képességeinek. Bár nincs alapja annak, hogy Magyarországon találták volna fel a keréklakatot, tény, hogy korán megjelent nálunk és a mi múzeumainkban akad belőlük, ha nem is ilyen állapotban és mennyiségben. A XVI. századi lőfegyverekről - pontosabban a mohácsi csata időszakáról - éppen tavaly jelent meg több ütemben Németh Balázs írása a Hadtörténelmi Közleményekben, akit érdekel, az ott olvashat erről bővebben! Egyszerűen gyönyörű példányok vannak a gráci fegyvertárban, különösen az intarziákkal gazdagon díszített lovassági pisztolyok tetszetősek, markolatuk végén már-már buzogányszerű ellensúllyal. Ezekhez tartozó számtalan, ló oldalára erősíthető Hulfternek nevezett pisztolytaró is függ a mennyezeten, na meg lőportartó szaruk százai. A múzeumban nehéz kanócos muskétákhoz tartozó támasztékok ugyanúgy megvannak, mint a keréklakatos elsütőszerkezethez tartozó felhúzó kulcsok (úgy működtek, mint egy lendkerék, meg kellett feszíteni őket használat előtt). A puska története itt egészen a XVIII. századi kováslakatos tömegmuskétákig vezet. A XVII. végén elterjedő bajonettekből is szép számmal akad, a csőbe dugható legelső típusoktól kezdve. Külön érdekességek a mérőeszközök, amelyekkel kiadáskor lemérték a lőport, vagy azok a csigaszerkezetek, amelyek segítették a lőfegyverek kihordását az épületből kosarakban.  

A 2-3. emelet a vérteké és sisakoké, a könnyebb huszár félvértektől egészen a híres német vasasokat védő mázas páncélokig. A gyalogosoknak szánt mellvasak számát a polcokon megsaccolni sem merem, ahogy a sisakokét sem. Jól látható, hogy kis túlzással tömegtermelésről beszélhetünk, a változatok száma záros, de azért a teljesen zárt sisaktípusoktól (vértes lovasság) a lövészeknek és pikásoknak szánt morion típusú - ez utóbbi konkvisztádoros filmekből jól ismert lehet - fejfedőkig sokféle akad. A jellegzetes "magyaros" rákfarkas sisakokból sincs hiány. A törökellenes harcok végvári hősei szinte minden ábrázoláson ilyen sisakot viselnek.

Balra vértek zárt sisakkal, majd láncing és sisakok tucatszámra

Rákfarkas sisakok és mellvasak a polcokon

Több mellvason golyó ütötte horpadás látható, amelyet a lövéspróbák okoztak. Mikor ugyanis egy adag páncél beérkezett a fegyvertárba, kipróbálták, hogy adott távolságról megállítja-e a golyót, azaz kiállja-e a minőségi próbát. A meglehetősen sivár, sötét és masszív XVII. századi nehézlovas vértek tömege mellett igencsak szembetűnőek a sokkal könnyebb, légies, sokszor személyre szabott XVI. századi műremekek. Ilyenből nincs sok - elvégre a fegyvertárat e korszak után alapították -, de talán a legszebb darabok az egész gyűjteménybe. Ezeknek a teljes vérteknek nem a támadófegyverek megállítása, hanem eltérítése volt az elsődleges feladatuk, barázdált felületük a kardcsapások elvezetését szolgálták, ráadásul a teljes testfelületet beborították a lemezlapok. Ezekkel ellentétben a német "fekete" lovasok vértje nem polírozott acél, hanem a nehéz vas fekete mázzal volt bevonva az egyszerűbb karbantartás miatt. Ezért is olyan "ijesztőek". A német "fekete" lovasok a magyar harcok állandó résztvevői voltak a XVI-XVII. században, és kifejezetten a lőfegyverrel vívott harcot részesítették előnyben (caracol), így mindegyik két-két keréklakatos pisztollyal indult a csatába a kard mellett.

Komor lovassági vértek, arcok teljesen vagy részben védő sisakokkal

Kedvenc sisakom a baloldalon látható volt

Újabb vértcsoport

A páncéloknál a méret az, ami leginkább csodálkozásra készteti az embert. Ugyanis picik. A mai férfiak zöme 14 éves kora után nem férne bele egyikb sem. Jól jelzi ez, hogy a mai modern ember két számmal nagyobb legalább, mivel itt alig van 160 centinél magasabb humanoidra szabott darab... Persze, ha az ember akár csak első világháborús fotókat tanulmányoz, hamar rájön, hogy a hollywoodi filmekből ránk vicsorgó 190 centiméter magas 100 kilós izompacsirta a történelemben nem játszott szerepet (vagy legalábbis nagyon ritkán). Kicsi, szívós, és edzett emberek voltak őseink.  

Mellvas, amely átment a próbán, azaz nem ment át a golyó rajta...

Félvértek a fegyvertárban

Lovassági vértek, különféle sisakokkal

A gyűjtemény talán legszebb, XVI. századi páncéljai, fölöttük egyszerű sisakok tucatjai a mennyezeten

A 3. emelet egy igazi csemegét is "rejt", egy teljes lópáncélt. A 42 kilogramot nyomó vért a lábakat nem számítva tökéletesen beborította a harci mént, amelynek lovasa annak idején szintén páncélozva lehetett. Az ember könnyen elképzelheti, hogy meglehetősen kevés dolog állított meg annak idején egy ilyen nehézlovast. 

A teljes lóvértet 1814-ben Karl von Stubenberg gróf ajándékozta a fegyvertárnak

A negyedik emelet a szálfegyvereké elsősorban. A XVI-XVII. századi puskás gyalogság - a szuronyok előtt - védtelen volt a lovasság ellen, így zárt alakzatban harcoló szúrófegyverekkel ellátott egységek segítették a harcát a csaták során. A spanyol terciók alakzatának közepén elhelyezkedő pikások ezt a funkciót töltötték be, s a korabeli metszetek képein nagyon látványosak. 

Pieter Snayers festménye az 1622-es Fleurusi csatáról.
Jól láthatóak a spanyol terciók hatalmas tömbjei középen pikásokkal, négy sarkán muskétások négyszögeivel. A spanyol gyalogság a korszak legjobbja volt, de valójában sokszor olasz és német "nemzetiségű" katonákról volt szó.
(forrás: innen)

Persze ez a gyalogság nem csak pikákkal volt felszerelve, hanem más szúró-ütő-vágó fegyverekkel is. E teremben ilyen szálfegyverek is vannak bőven. Van itt alabárd, sponton, partizán, különféle nyársak, sőt a helyi paraszti népfelkelők eszköztárából maradt fenn szöges buzogány és cséphadaró is a gyűjteményben. A sima hétköznapi gyalogos persze maximum mellvasat és sisakot kapott védőfelszerelésnek, ilyen egyszerű vaskalap tucatszám van a mennyezetre erősítve Grazban, mint azt az egyik mellékelt fényképen jól látni... A gyalogság harcához tartoztak a spanyol lovasoknak nevezett útakadályok - a szögesdrót elődje -, amiből szintén van kiállítva néhány.

Díszes spontonok és alapbárdok

Szálfegyverek a kiállítótérben, cséphadarók, pikák, nyársak

A pikások leküzdéséhez a XVI. század óta úgynevezett kétkezes kardokkal felszerelt egységeket alkalmaztak európában. E hatalmas kardok a pikák hegyének eltolására és letörésére/vágására lettek kitalálva, és igen jellegzetes eszközök, amiket speciális technikával használtak. Számomra nagyopn érdekesek voltak azok a relative kicsi, ám erős és masszív pajzsok, amelyeket a gyalogság a puskagolyók ellen kapott. A Rondartschier-nek nevezett - nevéből is kihámozhatóan - kerek pajzsok igencsak nehezek, akár 15 kilósak és  nem igazán ismertek. 

A Rondartschier-nek nevezett kicsi pajzsok, mögöttük a pikák ellen kialakított nehéz kétkezes kardok, izgalmas hullámos pengével.

A negyedik emelet végén eldugva, jobb oldalon egy magyarok számára igazán fontos kis fegyvercsoport van kiállítva. Azonnal feltűnő a többitől elütő stílusa, hiszen a magyar huszárok XV-XVI. századi jellegzetes tárcsapajzsából függ a falon kettő, illetve alattuk szablyákból egy tucat. Az itteni tárcsapajzsok nem ismeretlenek a magyar szakirodalomban - furcsa is volna, hiszen nem tobzódunk fennmaradt eredeti huszártárcsákban -, és a korai példányok közé számíthatóak, még meglévő, bár már nem túl látványos lándzsatartó kis fülecskéjükkel. Az 1500-as évek elejére datálható magyar tárcsapajzsok festése is vörös-fehér, jelezve eredetüket. 

Huszártárcsák és szablyák

E magyar fegyverekkel nagyjából a fegyvertár bemutatásának végére is értünk. Egyik velem tartó barátom szerint a múzeumnak van egyfajta "egyet láttam, mindet láttam" érzülete, és kétségtelen, hogy az ember nem fogja megnézni egyesével az összes tárgyat, mert tucatjával vannak gyakorlatilag teljesen azonos eszközök (elvégre ez egy fegyvertár). Ennek ellenére a hadtörténelem iránt érdeklődők bizony hosszú órákat is könnyen eltölthetnek itt unatkozás nélkül, mert bármulatos épségben látni ennyi 400-500 éves eredeti fegyvert. A török-magyar harcok korának páratlan emlékei. Mindent egybevetve a Landeszeughaus egy olyan múzeum Grazban, amelyet kár kihagyni, ha már arra vetődik az ember. Ráadásul nincsen "agyonlátogatva", mikor ott voltunk talán ha 10-15-en voltak a négy emeleten együtt rajtunk kívül, így bőven van lehetőség rácsodálkozni minden egyes darabra.

A korszak harcászatáról és hadseregeiről a már említett Németh Balázs mellett Kelenik József írásait, illetve a győri levéltár igazgatójának Bagi Zoltán Péternek a műveit ajánlom így hirtelenjében! 

Kassa város fegyverei 1557-ben

Ma egy a Történelmi Tárban talált kassai fegyverleltárt tennék közzé, talán nem a legprofibb fordítással, de tele jó szándékkal, mert nem tudok róla, hogy magyarra is lefordították volna valaha. De még az is lehet. Mindegy, érdekesnek szerintem érdekes. A leltár éppen a török háborúk közepén van, már túl vagyunk a közeli Eger hősies megvédésén, de még é a „szigetvári”l Zrínyi Miklós, mikor egy évvel a nagy tűzvész után összeírják a Kassa városában lévő hadi eszközöket. A város fegyverzetének nagy része a polgárok tulajdona, de van már itt I. Ferdinánd által küldött lőpor és ágyú is, hiszen ebben az időben még nem volt biztos, hogy Kassa, Eperjes, vagy Bártfa a Királyi Magyarországhoz, vagy az Erdélyi fejedelemséghez tartozik majd.

XVI. századi lövegek. (1. dupla kartaun, 5. Falkon vagy sólyomágyú
6. falkonéta, 7. mozsár) - wikipedia commons

                                                

Kassa inventáriuma, 1557

„Kassa összeírása ágyúkról, lőporról, golyókról, salétromról, kénről, ólomról és egyéb védelmi eszközökről 1557. szeptember 1-én.

A szenátorok házában (tanácsház)

- Egy nagy ágyú,[1] pórtáncnak [esetleg párducnak? -HG-] [az eredetiben: porthaucz] hívják, a tartozékaival - 1 db

- ehhez golyó – 220 db[2]

- két steinbüchsennek [Schtainbychsen][3] nevezett bombarda, golyói kőből készültek. Egyik a király őfelségéé,[4] a másik a polgároké – 2 db

- egy falkon,[5] őfelségétől; nincs hozzá golyó – 1 db

- Másik falkon, Nagyidáról [Naghyda] elhozott;[6] nincs hozzá golyó – 1 db

- dupla falkonéta,[7] városi – 1 db

- szerpentin [Scharfethyn],[8] városi – 1 db

- ehhez golyó – 1150 db

- városi dupla falkonéta, ágyazat nélkül – 3 db

- szerpentin, nagyidai – 2 db

- őfelségétől újonnan küldött falkonéta – 4 db

- ezekhez [lőpor] zárt mázsás[9] [hordóban] – 10 db,

- a fennmaradó 3 mázsás [hordókban] – 15 db

- városi bombarda, úgynevezett Schlange[10] – 2 db

            - Ezekhez golyó 300, amelyből 16 ólommal van bevonva.[11]

- dupla városi falkonéta – 7 db

- nagyidai szerpentin – 1 db

- Eperejesen van három dupla falkonéta, amely Kassa városához tartozik – 3 db

- felénél rövidebb szakállas,[12] városi; golyó nincs hozzá – 164 db

- lőpor ágyúkhoz: 31 hordó, összesen 20 mázsa, és még 42 font; a városé

- hat bizonytalan súlyú edény [vasa] kénnel; a városé

- hat bizonytalan súlyú edényecske [vascula] kénnel; városé

- 6 mázsa salétrom; a városé

- 54 mázsa ólom; városé

- 8 mázsa salétrom; őfelségéé

- golyó dupla falkonétákhoz; városé – 252 db

- golyó sima falkonétához; városé – 4036 db

- golyó falkonhoz, polgároké – 700 db

- golyó karthaunnak[13] nevezett ágyúhoz; a városé – 64 db

- golyó dupla szakállasokhoz – 12000 db

- golyó a „Barát”-nak nevezett ágyúhoz, amely Krasznahorkánál elveszett[14] – 188 db

- egy hosszú kötél, vontatáshoz

- Izzó lándzsa, feuerspieß [fayerspys] – 18 db

- buzogány, más néven Kolben – 6 db

- sisak, más néven sturmhauben – 10 db

A pénzverdében (In domo monetaria)

- szakállas nagyidáról állítólag – 55 db

- polgárok szakállasa – 5 db

A hentesek tornyában

- polgárok szakállasa – 2 db

- szakállas, céhé – 5 db

- golyó szakállasba – 18 db

A Csonka-toronyban

- ágyúhoz lőpor 31 hordóban összesen 82 mázsa

- ágyúhoz lőpor 22 hordóban 9 mázsa és 20 font

A Felső-kapu tornyában

- falkonéta - 2 db

- kicsi vas bombarda -1 db

- hosszú szakállas – 6 db

- közönséges [mediocres] szakállas – 39 db

- falkonétához golyó – 19 db

- golyó szakállashoz – 100 db

A takácsok tornyában[15]

- szakállas – 4 db

- bombarda, rövid, vasból, [más néven] mozsár, pattantyú – 1 db

- golyó szakállasba – 150 db

A kovácsok tornyában

- egy edény salétrom, amely 7 mázsát tartalmaz; őfelségéé

- 12 ½ hordócska lőpor, tartalmaz 34 mázsát és 73 fontot

- nyolc lőporos edény, [benne] 12 mázsa és 27 font

- újonnan készült lőpor, 10 mázsa

- rövid szakállas – 100 db

- nürnbergi [Norimbergenses][16] szakállas – 96 db

- egy üveg, gömb alakú [edény] lőporral; őfelségéé

- következő: 11 ólomdarab, összesen 17 mázsa és 80 font; őfelségéé

- közönséges szakállas – 4 db

- szakállashoz golyó – 50 db

A kisnánai vár ásatása során talált szakállas puskák.
(www.asonyomon.hu)

A kocsikészítők tornyában[17]

- szakállas – 4 db

- golyó – 50 db

A tímárok tornyában

                                                   

- szakállas – 4 db; három darab a céhé, és egy a városé

- golyó – 40 db

A szűcsök tornyában

                     

- városi szakállas – 4 db

- céhes szakállas – 2 db

- golyó – 100 db

A bőrösök tornyában

- városi szakállas – 4 db

- céhes szakállas – 2 db

- golyó – 50 db

A borbélyok tornyában

- városi szakállas – 2 db

- céhes szakállas – 2 db

- golyó – 52 db

A szabók tornyában

- városi szakállas – 6 db

- céhes szakállas – 6 db

- városi falkonéta – 1 db

- golyó falkonétához – 10 db

- golyó szakállashoz – 65 db

- fél mázsa lőpor

A fazekasok tornyában

- városi szakállas – 3 db

- céhes szakállas – 1 db

- golyó – 40 db

A vargák tornyában

- városi szakállas – 3 db

- céhes szakállas – 3 db

- golyó – 70 db

Az Alsó-kapu bástyán

- városi falkonéta – 2 db

- szakállas – 4 db

Az [ágyú]őntőházban

- újonnan öntött ágyúk, egyiket karthaunnak,[18] másikat Fülemülének [Nachtigal] hívják.

A városházán

- megégett majd megújított[19] szakállas – 13 d

- van még szakállas – 24 db

- van egyéb szakállas – 5 db

- közönséges [mediae] szakállas – 4 db

- golyók az újonnan öntött ágyúkhoz, és más ágyúkhoz, falkonétákhoz tartozó – 698 db

- van még 13 edény kénnel tele, benne 40 mázsa

- van golyó szakállasokhoz – 12184 db

- csuporba zárt tüzes eszközök,[20] melyeket tüzes csupornak hívnak [sthurm hawen], a kapitány házában 300, a városházán 20, összesen 320 db.

Leégett védművek[21]

…[22]

A Csonka-torony felső része leégett. A benne levő összes hadieszköz elégett és megsemmisült.

F. Thurzó„

Kassa városa a XVII. század elején (Braun, Georg: Civitates orbis terrarum) - wikipedia

Felhasznált irodalom:

Domonkos György: A kassai királyi hadiszertár fegyverzete és felszerelése a XVI-XVII. századi inventáriumok tükrében. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1997. 4. sz. 1-78.o.

Kalmár János: Régi magyar fegyverek. Bp., 1971.

                            

Kemény Lajos, Ifj.: Kassa fegyvertára a XVI. És XVII. században. In: Történelmi tár, 1890. 377-384.o.

Jegyzetek:

---

[1] Ekkoriban az ágyúk általános latin neve bombarda, gyakorlatilag bármilyen ágyútípus lehet. A bombardát ágyúval fordítom.

[2] Az ágyúgolyók nagy száma alapján alighanem a Párducnak nevezett ágyú nem lehetett túl nagy, amit az is valószínűsít, hogy a szenátorok házában volt.

[3] Szó szerint kőpuska, azaz kőgolyót lövő puska. Ez kisebb űrméretű ágyú lehetett, a szakállasok és a rendes ágyúk között valahol.

[4] I. Ferdinánd (1527-1564), magyar királyról van szó.

[5] A falkon vagy sólyomágyú. Ez már jelentős nagyságú 2,5 méter csőhossz körüli, 6 fontos golyókat vető löveg.

[6] 1556-ban Ferdinánd király csapatai 20 napos ostrom után foglalják el a Perényiektől. Ezután hozhatták át az egyik ottani ágyút Kassára. Az ostrom közismert Arany János: A nagyidai cigányok című költeményéből.

[7] A falkonéta kicsi, nagyjából fél kilós golyókkal tüzelő ágyú volt. Ez esetben kétszeres súlyú golyót vető ágyúról van szó (1 kg talán), ezért dupla falkonéta.

[8] A szerpentin vagy szerpentinel kis ágyúféle volt, nagyjából 0.30 kg-os golyót lőtt.

[9] Ebben a korba a mázsa az nem 100 kilót, hanem 100 fontot jelent, azaz csaknem feleakkora 56 kiló körüli.

[10] A schlangen vagy csatakígyó szintén ágyútípus. Meglehetősen nagy ágy, 18 fontos (nagyjából 9 kg) golyókat vetett.

[11] A hányaveti módon kifaragott kőgolyókat gyakran vonták be agyaggal vagy ólommal a tökéletesebb golyóforma eléréséért. Itt is erről lehet szó.

[12] Vagy rövidcsövű szakállas puskákról van szó, vagy úgynevezett aprópuskáról, amiket különféle tüzes labdákba, koszorúkba építettek be. Ez utóbbiakat gyakran régi puskacsövekből levágva készítették.

[13] A karthaun a korszak legnagyobb ágyúinak neve, rendszerint ostromokhoz használták. Rendszerint 26 kilogramm körüli golyókkal működött.

[14] 1556-ban Ferdinánd király seregei a Szapolyai János pártján álló Bebek család krasznahorkai várát is ostrom alá vették, de elfoglalni nem sikerült. Ekkor veszhetett el a Barátnak nevezett kassai bombarda.

[15] A középkori városokban egy adott céh egy adott falszakasz, torony védelméért volt felelős, ahova ők is vettek fegyvereket, élelmet. A Takácsok-tornyát tehát részben a takácsok céhe látta el felszereléssel, és róluk is nevezték el, ahogy a Hentesek-tornyánál is lehetett látni.

[16] Norimberga Nürnberg latin neve.

[17] Korábban bognárok tornyának (turri ) hívták. Lásd: Domonkos, 1997. 44.o.

[18] Itt ez nem az ágyú neve, hanem típusa. A kartaun nagyméretű réslövő ágyú volt, melyet várostromokra használtak.

[19] Vagy újraöntött, vagy az égésben csak szerelékeiben kijavított szakállasokról van szó. É utóbbira gondolnék, hiszen a tűzben leginkább a szakállasok ágyazata sérülhetett meg elsősorban.

[20] Az Egri csillagokból is ismert tüzes szerszámok egyiket, melyet a rohamozó ellenségre dobtak, vetettek. Jelen esetben dobáskor összetörő csuprokról van szó, amelyek meggyújtották az ellenség ruháját, eszközeit. Lásd a tüzes eszközökre: Kalmár, 1971. 183-188.o.

[21] Az 1556-os nagy tűzvész során Kassa védműveinek egy része is leégett.

[22] Itt leégett védművek vannak felsorolva, de nem lévén Kassa szakértője nehezen tudnám azonosítani őket, valamint ezekben nincs fegyver leírva, így kihagytam.

Volt-e a honfoglaló magyaroknak pajzsuk?

Volt-e a honfoglaló magyaroknak pajzsuk?

A pajzs az emberiség történelmének egyik legősibb fegyvere, már ott van a legelső harcosokat megörökítő ábrázolásokon, mint például a Keselyű-stéle, és jelen van egészen a XIX. század végéig (Zulu-háború, Indián-háborúk). A nomád harcosok ugyan nem a pajzsaikról ismertek, de a szkíták biztosan használták (elég csak rápillantani az Ermitázs gyűjteményének szkíta aranykincseire). A pajzs egy aránylag olcsó, könnyen előállítható, ugyanakkor nagyfokú védelmet adó eszköz, amelynek előállítása olyan államokban, mint Karthágó, vagy Róma ipari méretekben történt.[1]

A Solokha kurgánban talált szkíta aranyfésű harcjelenete (Ermitázs)

Természetesen a pajzs a lovasokat is védte, használták a római, majd az őket felváltó barbár államok harcosai is. De vajon használták-e a magyar honfoglalók? Sajnos erre vonatkozóan nincs forrástúltengés, sőt a régészek egyelőre egyetlen pajzsot sem találtak honfoglalás kori magyar sírban (de annak vélelmezhető leletet, vagy akár egy pajzsdudort, "umbo"-t sem). Ez azonban szintén nem bizonyíték, őseink lándzsákat is csak ritkán tettek a halottaik mellé, sőt nyílvesszőkből sem többet, mint hetet, úgyhogy itt akár a hiedelmek is befolyásolhatták ezt.

Bölcs Leó a magyarok fegyvereit felsoroló listáján nem említ pajzsot. Mondjuk ez önmagában nem érv, hiszen az Taktika című művének magyar fejezete egy csaknem 300 évvel korábbi mű (Mauriciusz császár) átvétele. Ez eredetileg az avarok és türkök harcászatát írta le, Bölcs Leó mindössze hat rövid megjegyzést szúrt hozzá, ami egyben jelzi, hogy ezzel a művel igencsak óvatosan kell(ene) bánni a magyar hadtörténelem kutatásakor.

Figyelemreméltó az a forrás, amelyre Kovács László hívta fel a figyelmet.[2]Az Ebersbergi krónikáról van szó, amely ezt írja le a 955-ös Lech-mezei csatát követően:

„Et Eberhardus primitias tollens de torquibus aureis, que sunt ornamenta colli et tintinnbulis, id est auree campanule in immis vestium pendentibus tres libra auri ad calicem fabricandum, crucemque argenteam, que in scuto regis infixa fuit, et aliud argentum ad ecclesiastica ornamenta dedit.”[3]

Azaz Eberhard az elfogott magyar királyoktól (azaz vezérek, jelen esetben a krónika Súrt és Lélt - Sur et Leli – nevezi meg) elvette arany nyakpereceiket (torques), a ruháikat díszítő súlyú arany harangocskákat (ezek súlya 3 libra volt), valamint Súr pajzsáról (scutum) leszedette a ráerősített ezüst keresztet (crucemque argenteam). A szöveg több szempontból is érdekes. Egyfelől elképzelhetjük két magyar vezér öltözékét, másfelől beláthatjuk azon régészeti vélemények fenntarthatatlanságát, amelyek minden sírban talált kis arany tárgy kapcsán azonnal vezérsírt kiáltanak. Harmadrészt megtudjuk, hogy Súr vezérnek pajzsa volt, amelyen egy ezüst kereszt volt. Ez azért is pikáns, mert a jelek szerint az Augsburgnál harcoló magyar had három vezére közül, kettő is valószínűleg keresztény volt 955-ben, hiszen Bulcsú is megkeresztelkedett még Bizáncban… Bár egy keresztből ekkora következtetés levonása talán soknak tűnik, de inkább mellette szól, mintsem ellene.

Súr pajzsa masszívabb alkotmány lehetett, ha ezüst kereszttel díszítették, és hozzácsapjuk azt a tényt, hogy Bíborbanszületett Konstantin szerint Árpádot [valószínűleg tévedés valójában Álmost] pajzsra emelték.[4]

Ugyanakkor el kell mondani, hogy az Ebersbergi krónika 1250 körül íródott, így azt, hogy honnan vette a fentebb leírt esemény információját, nem tudjuk.

Adja magát az, hogy a magyarok pajzsait a mongolokéhoz hasonlónak képzeljük el, melyekről Plano Carpini a következőket írja: „Pajzsukat vesszőből vagy vékony ágakból fonják, de nem hiszem, hogy egyebütt hordanák, mint táborban vagy a kán és a vezérek őrségében, s akkor is csak éjjel.”[5] Utóbbi mondata egyben jelzi, hogy a pajzs szerepe mindenképpen másodlagos volt náluk is. Az analógia átvétele mindamellett kockázatos, hiszen mégiscsak 300 évvel későbbi. Ugyanakkor ilyen könnyű pajzsoknál elég nehéz elképzelni a fenti ezüstkereszt díszítést, illetve a pajzsa emelés aktusát is.

Sokkal jobb párhuzamot adnának a türk harcosok pajzsai, hiszen korban közelebb állnak, és a magyarok és türkök közti kapcsolat kétségtelen, ha annak „milyenségéről” folynak is viták. Kül-Tegin feliratában arról olvashatunk,[6] hogy egyik csatában a herceg pajzsára és páncéljára[7] 100 nyíl hullott, ám mellvértjét [!] és fejét egy sem érintette. Sajnos azonban a türk harcosokhoz hasonló fegyvereseket ábrázoló szogd freskók közt eddig nem találtam pajzsábrázolást, igaz csak a neten tudok böngészni ebben a témában.

Összefoglalva bár kézzel fogható bizonyíték nincs rá (hacsak a régészek ki nem ásnak egyet majd), és a források többnyire hallgatnak róla, egyáltalán nem zárható ki a pajzsok jelenléte a honfoglaló őseinknél. Sőt a fenti egy-két (bár kétségtelenül sok szempontból kétes) leírás egyértelműen a magyar vezető réteghez köti ezek használatát, ami egybecseng azon feltevésekkel, hogy a gazdag magyar hadurak a könnyűlovas többséggel szemben komolyabb védelemmel rendelkeztek a csatamezőn. Az pedig, hogy a magyar összhaderőben jelen volt a pajzs, gyakorlatilag biztosra vehető, hiszen a magyaroknak legkésőbb 900-ra behódoló és velük együtt hadakozó[8] morvákról tudjuk, hogy használtak pajzsokat.

                                        

Felhasznált irodalom:

Gombos Albinus: Catalogus Fontium Historiae Hungaricae. (CFHH) Tomus I. Bp., 1937.

A honfoglalás korának írott forrásai. (HKÍF). Szeged, 1995.

Julianus barát és a Napkelet fölfedezése. Vál. Győrffy György. Bp., 2002.

Kovács László: Fegyver s vitéz. In: Honfoglaló őseink. Bp., 1996. p. 81-108

A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. (MEH) Bp., 1986.

Jegyzetek:

---

[1] Héródianos írja történeti művében, hogy egy minta alapján a III. században pillanatok alapján készítettek nagy tömegben pajzsokat a lakosság felfegyverzésére. Mivel nem tartozik közvetlenül a témához, nem kerestem ki a hivatkozást, de bárki megtalálhatja, ha elolvassa.

[2] Kovács: Fegyver s vitéz, p. 93-94

[3] CFHH, 1316. p. 552

[4] HKÍF, p. 124-125

[5] Carpini jelentése, VI.10. Lásd: Julianus barát és a Napkelet fölfedezése. Bp., 2002. Elektronikus kiadása: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/ Letöltve: 2014.II.22.

[6] Kül Tegin felirata, 32. In: MEH, p. 65.

[7] Ez egyébként megerősíti azoknak az ábrázolásoknak az igazságát, amelyek a nehézlovas türkök köré egy külön nem testhezálló egyfajta „elő”páncélt rajzolnak.

[8] Ezt pedig a honfoglalás egyetlen valóban elsőrangú forrása mondja, Theotmár salzburgi érsek 900-ban írt levele! Lásd: HKÍF, p. 185-187