2011. augusztus 30., kedd

Háborúk, amelyek tényleg nevezetesek...

Azt tartják a bölcsek, hogy a háború első áldozata mindig az igazság. Lehet, de a második gyakran az irodalom és az anyanyelv. A következőkben csak röviden felsorolnék néhány olyan harci eseményt, amely inkább a nevével, semmint a csatáival kelt feltünést.

A hód háború
Nem, nem a hódok üzentek hadat egymásnak vagy az emberiségnek, pusztán róluk neveztek el háborút, hisz annak idején a hódprém komoly értéknek számított. Gumi híján a hódbőr volt a legmenőbb eső elleni ruha (Görgey Artúr is ilyet viselt 1848-49-es hadjáratai során) egészen a gumi vulkanizálásának bevezetéséig. Szóval eme rágcsálók miatt vívtak 61 évig (1640-1701) háborút az irokéz törzsek (angol-holland támogatással) a franciák és az algonkin indiánok ellen a Nagy-tavak vidékén. Az indián háborúk nevei amúgy is szórakoztatóak: ott a Tuszkaróra háború,amely nevét a Tuszkaróra törzsről és nem túszként felhasznált Rolexekről kapta, vagy a Fox-háború, amelyet nem a tévécsatorna és nem Mulder FBI ügynök vívott meg, hanem az azonos nevű bennszülött nemzettség.

De ha már az állatokról neveztek elegy véres konfliktus, illő, hogy a növények is hasonló megtisztelő feladatot lássanak el és lőn a:

Narancsok háborúja (spanyolul Guerra de las Naranjas és franciául:Guerra des Oranges)
Bár a Lepantói nagy tengeri csatában szól a fáma arról, hogy a törökök kézigránátjuk fogytán naranccsal hajigálták meg a keresztényeket, de itt nem erről van szó. Pusztán a háború színhelye adta a nevet, hiszen a harcok Portugália és Spanyolország határán indultak, mikor Napóleon (és parancsa révén az akkor vele szövetséges spanyolok) fel akarták számolni a kis királyságot amely Nagy Britannia szövetségese volt.


Kétségtelenül bugyuta neve van a következő háborúnak, de viccessége inkább időtartamából fakad, ez a :

335 (igen háromszázharmincöt) éves háború
 A háború Hollandia és Scilly szigete között zajlott le 1651 és 1986 között… Most ha valaki azt mondja, hogy utóbbi, mint ország nem is létezik, akkor igazat kell adni neki. Viszont nem is igazán létezett, pusztán az Angol polgárháború idején egy royalista admirális elfoglalta a szigetet, aminek aztán a parlamentet támogató Hollandia hadat üzent… A szigetet aztán a parlamenti flotta gyorsan visszaszerezte, de a hadüzenet érvényben maradt és csak 1986-ban zárta le hivatalos békekötés. Diplomaták…

Jenkins-füle háború (War of Jenkins’ Ear)

An angol és a spanyol korona között 1739-ben kirobbant háború nevét egy angol kereskedelmi hajó kapitányáról kapta, akinek fülét a spanyol hatóságok állítólag levágták, miután a spanyol hajók elfoglalták a hajóját. Robert Jenkins pedig fülét bemutatva az angol Parlament képviselői előtt okot/indítékot szolgáltatott a háborúra. Hogy a története igaz volt-e az egy más kérdés, a spanyoloknak nincs szerencséjük háborús indítóokoknál, lásd a Maine cirkáló incidensét 1898-ben…

A Whiskey-felkelés/lázadás (Whiskey-Rebellion vagy Whiskey Insurrection)
Az Egyesült államok első polgárháborúja kapta eme rendkívül érdekes nevet, már amennyiben polgárháborúnak lehet nevezni egy belpolitikai csetepatét, amely talán 15 halálos áldozatot szedett. A központosítás (és a Whiskey-re kivetett adó) miatt kirobbant elégedetlenség kimerült néhány kisebb összecsapásban, de neve miatt mégis felkerült a listánkba. Érdekesek ezek az amcsik… Egyszer a tea miatt lázadoztak, aztán meg a Whiskey miatt… Mikor jön a Tej-felkelés vagy a Gin-tonic délután?

A Szicíliai-vecsernye háborúja
Elég közismert a háború nevének oka: 1282 március 30-án egy palermói incidens (egy francia egy helyi hölgyet zaklatott) vezetett a helyi anjou adminisztráció és a szicíliai franciák lemészárlásához vecsernye (esti ima, azaz vesperas) idején. Szicília fellázadt Anjou Károly uralma ellen és aragón uralkodót koronázott meg, akik annak rendje és módja szerint azonnal háborúba léptek a szigetért.

Futball-háború (spanyolul: La Guerra de Fútbol)

Ez is egy ismertebb történelmi esemény, aminek különös neve van. Az 1970-es VB kvalifikációja során 1969 június 8-án Honduras otthon legyőzte 1-0-ra Salvadort, majd egy salvadori lányt szíven lőttek a találkozót követően. A visszavágón 3-0-ra Salvador nyert és ekkor már napirenden volt az erőszak a két ország lakosai között (Salvadorban sok hondurasi él), és döntésként 3. mérkőzést kellett rendezni,melyet Mexikóban hosszabbítás után 3-2-re Salvador abszolvált. Ezt követően sem sikerült a két országnak visszatérni az ép elme gaztól már benőtt ösvényére és július 14-én a két ország hadserege már harcban állt. Az ötnapos háború során több ezerre nőtt az áldozatok száma.

Persze lehetne még sorolni: Boxer-felkelés, Ópium-háború(k), Rózsák háborúja, de ezek túl közismertek, úgyhogy kihagyjuk.

2011. augusztus 22., hétfő

Hollywood és valóság, avagy hogyan képzelném el Spartacust...



A szünetben maratoni sorozatnézésre vettem rá magam, ugyanis végigizgultam a Spartacus - Vér és homok című amerikai szuperprodukciót, néhány másik -későbbi bejegyzésben előkerülő- mellett. Az alkotás kétségkívül olyan látványos, mint a hölgyek a filmben és akinek tetszett a 300 című mára klasszikussá avanzsált film, annak alighanem ez is fog. Ugyanaz a látványtechnika, csak sokkal több vér és sokkal-sokkal több erotika - ha lehet eme ártatlan szóval illetni - és sokkal-sokkal kevesebb felöltözött szereplő... Ebből a szempontból szerintem jól fogták meg a római birodalom Kr.e. 1. századi valóját, mert az nem az álszentek kora volt, bár engem inkább Martialis korára emlékeztet a légkör (ami a Kr.u. 1. század), de talán nem lehetett nagy differencia.

De nézzük meg mit tudunk Spartacusról a történelmi források szerint:

Elsőként a  legbővebb tájékoztatást adó görög nyelven a Kr.u. 1-2. század fordulóján élő és alkotó Plutarkhosztól kapjuk, aki Párhuzamos életrajzok című művében az ókor leghíresebb alakjainak életrajzát írta meg. Na nem írt Spartacus életrajzot, de legyőzőjének, Crassusnak szentelt biográfiájában kiemelt szerep jutott a rabszolgafelkelésnek:
"A gladiátorok felkelése és Itália elpusztítása, amelyet általában Spartacus háborújának neveznek, a következőképpen kezdődött: Egy bizonyos Lentulus Batiatus gladiátoriskolát tartott fenn Capuában;a gladiátorok többnyire gallok és thrákok voltak. [Itt megjegyeznénk, hogy a fennmaradt szövegvariánsok nem teszik eldönthetővé, hogy származásilag trák és gall gladiátorokról van szó, vagy a gladiátortípusokról a thraex és gallus-ról van szó! Ezért egyes kutatók Spartacus trák származását sem tartják biztosnak. - HG] Gazdájuk, nem rossz magaviseletük miatt, hanem csak azért, hogy gladiátori harcra kényszerítse őket, kegyetlenül szigorú őrizetben tartotta az embereket. Kétszázan közülük meg akartak szökni, de tervük elárulták. Hetvennyolcan előre értesültek az árulásról, és sikerült megszökniük. Előbb valami konyhából bárdokat és nyársakat szereztek, majd az úton szekereket tartóztattak fel és fosztottak ki, amelyeken gladiátori fegyvereket szállítottak egy másik városba, és ebből felfegyverkeztek. Birtokukba vettek egy jól védhető helyet, és három vezért választottak; közöttük az első Spartacus volt, egy thrakiai nomád törzsből [az eredeti görög szöveg itt homályos, a trákok ez időben egyáltalán nem voltak nomádok, ezért sokan itt inkább a "nomád- nomadikos" szót hibásnak tartják és talán egy trák törzsnevet kellene itt olvasni - HG] származó férfi, aki nemcsak nagyon bátor és erős, hanem nehéz sorsához képest feltünően értelmes és művelt ember volt, inkább görög, mint nomád. Mint mondják, amikor Rómába vitték a rabszolgavásárra, álmában kígyó tekerőzött arcára, és vele egy törzsből származó felesége, egy jósasszony, aki be volt avatva a dionüszoszi misztériumokba, ezt úgy értelmezte, hogy a kígyó nagy és félelmetes hatalmat jelez, de szerencsétlenséget is hoz Spartacusra. Ez az asszony akkor is vele volt, és most is követte a szökésben."
(Plutarkhosz: Crassus. In:  Párhuzamos életrajzok I. Bp.: Magyar Helikon, 1978. p. 876 )



Ha valaki látta a sorozat első évadját, amely ugyebár a szökés sikeréig vezeti a történet fonalát, akkor felismerhet néhány feltűnő elemet, ami megjelenik a filmben:
- Spartacus felesége, aki ért a jósláshoz (bár a sorozatban meghal a szökés előtt, Batiatus öleti meg, és ő az aki álmot lát, nem Spartacus)
- A forrás csak közvetlenül, nem megnevezve jelzi a gladiátorok másik két vezetőjét: Oinomaiust és Crixust, akik a filmben is jelen vannak.
- A filmben Spartacus trák, aki görögös fegyverzetben egy római segédcsapat katonájából lesz rabszolga
Ugyanakkor érdekes ellentmondások vannak a film és Plutarkhosz között: ott néhány tucat gladiátort tart csak Batiatus, az antik író szerint nagyüzemi gladiátorképzés folyt Capuában, hiszen 200-an akartak szökni. Spartacus feleségéről meg már szóltam.



A következő forrás Spartacusról Appianos, a Kr.u. II. században alkotó görög történész. Kiváló "Római történelem" című műve sajnos csak részben maradt fenn, de így is értékes forgácsokat ad a rabszolgavezér életrajzához:
[XIII. 539-] "Ebben az időben Itáliában a Capuában előadások céljára képzett gladiátorok egyike, Spartacus, egy thrák származású férfi, aki egykoron római katona volt, de szökése és fogságba esése után eladás révén a gladiátorok közé került, mintegy hetven társát rávette, hogy inkább a szabadságért vállaljanak veszélyt, mintsem azért, hogy az előadásokon látványként szolgáljanak. Segítségükkel leütötte az őröket és elmenekült. Útközben egyes járókelőktől husángokat és kardokat raboltak, s ezekkel felfegyverkezve a Vesuvius hegyre menekültek. Itt Spartacus számos szökött rabszolgát és egyes, szabad földműveseket is magához fogadott, s a szomszédos földeken portyázott, Oinomaos és Krixos nevű gladiátortársait pedig alvezéreivé tette. Zsákmányukat egyenlő arányban osztották szét, és így hamarosan nagy tömeg csatlakozott hozzájuk. Először Varinius Glabert küldték ellene, majd Publius Valeriust. Ezek nem szervezett seregekkel, hanem hevenyészve, innen-onnan összetoborzott emberekkel támadtak rá. A rómaiak Spartacus vállalkozását ugyanis még nem tartották háborúnak, hanem afféle rablótevékenység jellegű rendzavarásnak."
(Appianosz: Róma története. Bp.: Osiris, 2008. p. 520-521)

Sallustius Crispus történeti műve () sajnos nem maradt ránk (ellentétben más alkotásaival), csak más írók idéztek tőle, így maradtak fenn töredékek írásából.
"Spartacus a gladiátorok vezére és 74 közülük kitört a ludusból és a római nép nehéz csatákat vívott velük."
Még két részlet maradt fenn tőle, de ezek most nem tartoznak a témához egyelőre. Érdekes, hogy az eddig felsorolt írók mindegyike más-más számú megszökött gladiátorról tesz említést, de a különbségek nem jelentősek: 70-74-78 fő.

Titus Livius a nagy római történetíró is megírta a rabszolgaháború eseményeit, ám a sors ezekkel a sorokkal is könyörtelenül elbánt, nem maradtak ránk. Mindössze a kivonatait ismerjük, amelyekből a következőket tudhatjuk meg a háború kezdetéről:
[95. könyv] "Hetvennégy gladiátor megszökött Lentulus Capuai gladiátoriskolájából, nagyszámú rabszolgát, szegényt és foglyot gyűjtöttek maguk köré és háborút kezdtek Crixus és Spartacus vezetésével, majd legyőzték Publius Varenius praetort és helyettesét Claudius Pulchert."

Liviust kivonatolta Eutropius, így az ő Breviariumának Spartacusra nézve nincs külön forrásértéke, de azért olvassuk el mit írt:
[VI.7.] "Italiában váratlanul új háborúság támadt, ugyanis hetvennégy gladiátor - Spartacus, Crixus és Oenomaus vezetésével kitörve a capuai iskolából - megszökött, és Italiában bolyongva semmivel sem könnyebb háborút szítottak, mint amilyet Hannibal indított."
(Eutropius: Róma rövid története. Bp.: Helikon, 2003 p. 46-47)

Hetvennégy gladiátorról ír a korakeresztény Orosius is:
"A város alapításának 679. évében, Lucullus és Cassius konzulsága alatt 74 gladiátor kitört Capuában Gnaeus Lentulus ludusából, akik aztán a gall Crixus és Oenomaus és a thrák Spartacus vezetésével elfoglalták a Vezúv hegyét."

Már-már meggyőznénk magunkat a 74 kitörő gladiátor elfogadása mellett, de olvassunk bele egyik kedvenc római történetírómba, a Pannonia szempontjából amúgyis kulcsfontosságú Velleius Paterculus Róma története (Historiae Romanae) című munkájába:
"Miközben folytak a harcok Hispániában Sertorius ellen, a capuai gladiátoriskolából Spartacus vezetésével megszökött hatvannégy rabszolga. Fegyvert zsákmányoltak a városból, és kivonultak a Vezuv hegyére, számuk napról-napra növekedett, és számos súlyos csapást mértek Itáliára."
(Velleius Paterculus: Róma története. Szeged: Lectum, 2007. p.71)

És még mindig van teljesen más anyagból dolgozó forrásunk, Florus ugyanis így írja le az előzményeket és a kitörést:
[II.8.3] "Spartacus, Crixus és Oenomaus kitörtek Lentulus gladiátoriskolájából harminc vagy több társukkal és megszöktek Capuából. Amikor rabszolgák álltak zászlóik alá, hamar összegyüjtöttek tízezer embert és azok akik eleinte csak menekülni akartak, most már bosszút akartak állni. Mindenekelőtt a Vezúv hegye vonzotta őket (mely éppen ilyen szörnyeknek való)."

Szóval, összeolvasva a forrásokat, láthatjuk, hogy a filmsorozat készítői időnként merítettek azokból, időnként azonban a korunk klasszikusa, a rasszizmus elleni harc erőt vett a tényeken... Így lett Oenomausból afrikai, holott a források gallnak tartják. Az ilyen ostobaságokról igazán leszokhatnának. Miért nem kerestek egy olyan személyt, akit a források nem ismernek és tették meg hősnek? Mégiscsak gátlástalan a tények meghamisítása! A történészek dolga nem mindig egyszerű, mint látható azt sem tudjuk valójában, ki volt a gladiátoriskola vezetője: Batiatus vagy Lentulus. Bármennyire is azt hiszik néha, hogy mindenki ért a történelemhez, ez téves. Ugyanúgy mesterség, mint az orvostudomány, vagy a kémia: meló, meló és meló. Ráadásul a kutatáshoz felhasználható anyag néha korlátozott.

Mindemellett a sorozat nem rossz, jobb, mint a Borgiák, vagy a Tudorok legalábbis számomra.


2011. augusztus 13., szombat

A zene halála...

Most éppen szidhatnám a mai zenei ízlést ismételten a mai bejegyzésem címe alapján, de mégiscsak hanyagolnám mára mind SP-t (aki nem Senatus Populus, mint megtudtam), mind a fantasztikusan tehetséges VV "fogalmamsincskicsodaésmiérténekelhanincsishangja" Zsófit, de nem teszem. Egyébként is a fluort csak a fogkrémben tudom elviselni, nem Tomiban...



Sajnos a helyzet azonban számomra zenei téren ma még ennél is rosszabb irányba fordult, ugyanis sikerült az mp3 lejátszómat becsempésznem tudat alatt a mosógépbe. Most azt gondolja az olvasó, hogy ilyen nincs. De van. Na nem szándékos volt, bár az imént említett "énekesek" mellett, még ez is érthető lenne. Tulajdonképpen nem tudom ponotsan miként került oda. Feltételezésem szerint a pulóverem csuklyájába eshetett a lejátszó (zsebét ugyanis mosás előtt ellenőriztem), mikor pakolásztam a hátitáskámban (ahol normál körülmények között tartom) és kidobáltam belőle a holmikat. Szerencsétlen eszköz 20 percet lubickolt a forgódobban, mire felfedezték a ruhák között. Most szárad, éppen a számítógép ventilátora mögött lóg, hátha valami csoda folytán újra működőképessé válhat. Eddig -10 órával a tisztítást követően- túl sok életjelet nem ad, pusztán ha az USB csatlakozóval összekötöm a PC-vel, világít a képernyő. Most hogy ez jó jel, vagy a robbanást megelőző utolsó fázis, még nem sejthető. 



Jedlikes elektronikás éveimből sem tudok példát előhúzni hasonlóra; akkoriban inkább elektrolitkondenzátorok fordítva bekötésével, Warcraft 2-vel és a Foxi Box-nak elkeresztelt (és Foxi Maxinak becézett) elektronikus szimulációs tábla tönkretételével szórakoztunk, nem mp3-ak fürdetésével. Ez utóbbit nehéz is lett volna kivitelezni, hiszen akkoriban mifelénk még nem is létezett (jellemző 11 évvel ezelőtt kőkorszak voltára, hogy a 32 elektronikustanoncnak volt összesen 1 darab mobiltelefonja 1999-ben)...



Szóval amikor azt írják pólókra, hogy "Punks not dead", vagy azt énekli a Pokolgép, hogy "mindig lesznek rockerek", nyilvánvalóan tévednek. A lejátszón lévő 200 kiváló számot pedig most újfent válogathatom össze... Egyik szemem sír, a mácsik meg finom.
Most vehetek új mp3-at azon sötét téli napokra, mikor melóból hazafele menet már a korai éjszaka függönye miatt nem olvashatok a buszon. Szomorú nap volt ez...

2011. augusztus 9., kedd

Gyűrűk ura vs. Trónok harca


Már régóta tervezem, hogy egy kis összehasonlítást írok a két méltán remeknek tartott és megérdemelten népszerű mű (hangsúlyozom a könyvek és nem a filmek) között, mert sokan kérdezgetik, melyik a jobb. Most írtam meg, mert a Trónok harcának (valójában a sorozat címe nem ez, hanem Song of Ice and Fire - azaz Jég és tűz dala), a harmadik kötetét elolvasva a sztoriban törés mutatkozik (több eddigi főszereplő nincs a 4. részben). A negyedik epizód elolvasása előtt a nyáron még ki akarok végezni pár régóta vágyott könyvet, úgyhogy itt most alkalom nyílt eme fejtegetésre, annál is inkább, mert az ötödik kötet hamarosan megjelenik magyarul (az író Martin terveiben jelenleg 7 kötet szerepel, a'la Harry Potter) és akkor újfent nekieshetek, hogy egy blokkban lenyomjam a kettőt.


Mindkét regény közismert volt már a fantasy rajongói körében, mindamellett a világhírt mindkettőnek a mozgókép, a filmtrilógia illetve a HBO filmsorozata hozta el. Mégis, mint regény Tolkient kétségkívül sikeresebbnek lehetett tartani egészen 2011 elejéig, mikor megindult a Trónok harcának világot elárasztó reklámhadjárata.  
A Gyűrűk ura a jó és a rossz örök harcáról szól, az egész egy bölcselet: "a tanács veszélyes ajándék, még akkor is, ha bölcsek adják bölcseknek","Nem mi döntjük el, hogy mikor élünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk." és lehetne sorolni... 
A Gyűrűk ura a szépség regénye, amely tudja, hogy a jó csak a rossz lángjaitól fénylik. Egyik testvére a másiknak, ahol egyik van, ott a másik is létezik és, amikor legsötétebb az éjszaka, már közeleg a hajnal. A szereplők zömmel kiforrott lények: Gandalf, Aragorn alig változik, Legolas, Gimli, Boromir, Faramir és a többiek gyakorlatilag semmit. Egyedül Frodó és a kötet legnagyobb hőse Csavardi Samu az aki változik, egyszerű hétköznapi emberek, akarom mondani hobbitok, akik rendkívüli időkben rendkívüli tettet hajtanak végre. Valójában ez sem változás, ezek a tulajdonságok bennük voltak.
Az egész egy hatalmas mese, mégis élettel teli, hiszen a gyűrű terhe mindannyiunk nyakában ott lóg, nyomaszt és választásra késztet: bármelyikünk lehet akár Frodó, akár Gollam. 



A Jég és tűz dala sorozat hasonló és mégis más. A Trónok harcában és folytatásaiban szinte fejezetenként változik a karakterek arca, hol ezt tudunk meg valakiről, hol azt. Ha az ember összeveti az egyes szereplőkről kialakult véleményét, minden könyv után nagy a változás. Folyamatos a meglepetés. Az az ötlet, hogy az egyes szereplőkkel külön-külön fejezetekben mondatja el a vele történteket, nagy lehetőségeket adott az írónak, hogy minden oldal nézőpontjait bemutathassa. Mintegy mozaikokból tudjuk összerakni az eseményeket.  Akik szeretik az ármányt és a cselszövést, azok ebben a könyvben sok tippet kaphatnak... Minden fejezetben eltűnik egy karakter, vagy új születik. Hatalmas politikai játszmák zajlanak a hatalomért és a túlélésért alacsony és magas szinten egyaránt, amiknek a kisemberek elsősorban áldozatai lehetnek és csak ritkán haszonélvezői. "Ölj, vagy meghalsz!" - mondja a történet elején Cersei és hát valóban, a Trónok harca egy ilyen regény. Nagyon erős karakterek viszik az egyébként alapvetően lassan csordogáló eseményeket (az első három kötet az én általam olvasott kiadásban 2800 oldal!). Nagyon részletező regényről van szó, de nem olyan módon, mint a Gyűrűk ura, azzal ellentétben itt leírás alig van. Viszont a párbeszédek zseniálisak. Csak néhány szereplőt emelek ki, akik számomra a legerősebbek:

Ott van Robb Stark, aki az egyik legpozitívabb alak a sztoriban, nemes, lovagias, nem követ el bűnt gyakorlatilag. Ám ha csak bűnt követett volna el, akkor lehetett volna rá bocsánatot nyerni, ki lehetett volna talán javítani. Bűnt nem követett el, viszont hibázott. Hibát nem javítunk ki, csak elszenvedjük -és elszenvedik esetleg mások is- a következményeit. 
Tyrion Lannister: a zseniális gnóm törpe, aki jó a rosszak között és rossz a jók között. Magányos, cinikus alak, aki szeretethiánytól szenved, ezért venne magának, de azt nem lehet aranyért. Őt még azok is megvetik, akiket megment. Kétségtelenül elviszi apró vállán az egész mesét.
Arya Stark: Fiatal szemtelen életteli kislányként indul a fővárosba, de a harmadik könyv végére már volt szolgáló, bűnöző és gyilkos, aki szép hosszú listát állít össze, akikkel elszámolnivalója van.
Ned Stark: Nem szerepel túl sokáig, már a filmsorozat nézői is tudhatják, hogy miként szemezett lányával Sansával a vár fokán... Ő a történet rettenthetetlen lovagja, a becsület őre. Kitűnő harcos, de a politika mezejére lépve kiderült, hogy a zsombékosban nehéz táncolni lovagi páncélban. Családja megmentését végül mégis a becsület elé helyezi és eléri, hogy mind az ország, mind a családja szétesik és a pusztulás szélére sodródik.
Daenerys Targaryen: A sárkányok anyja, akinek fülében még "őstargaryaen" dal rivall. Védtelen kihasznált lányból vasakaratú királynővé változik, aki városokat képes kiirtani, úgy, hogy még mindig naiv és jó... Thyrion mellett talán a legelevenebb alak.
Nagyon szerettem Bronn a zsoldos karakterét, de azt hiszem őt sem látjuk többé...


Melyik az életszerűbb? Kétségtelenül a Trónok harca. Melyik a szebb? Kétségtelenül a Gyűrűk ura. Melyik a jobb? Nem megválaszolható. Én azt mondom a Gyűrűk ura, de talán csak mert a könyvekben nem szórakoztatást, hanem erkölcsi mondanivalót és tanulságokat szoktam keresni. Olvassátok el mindkettőt, mert bizony ezeket érdemes!


2011. augusztus 1., hétfő

Könyvtárunk jövője és a győri iskolarendszer átalakítása


Mint az már május óta tudható (olvashattuk a Kisalföldben is: itt meg itt, vagy az önkormányzatnál: itt) Győr város jelentősen átalakítja az oktatás és a kultúra szervezetét, elsősorban a költséghatékonyság érdekében illetve a csökkenő gyereklétszámok okán. Minthogy ez könyvtárunkat is érinti némileg, pár szóban tájékoztatnám az olvasóközönséget arról, hogy eme hír miként hat ránk illetve az olvasókra. Nos, remélhetőleg Önökre/rátok semmiképpen sem hat és ugyanúgy -sőt jobban- látogattok minket, mint eddig. Könyvtárunk, mint a Kertvárosi főigazgatóság alá tartozó egység továbbra is azon feladatokat igyekszik betölteni, amit ezidáig: jó könyveket adni az olvasók kezébe, lehetőséget adni az internet használatára, segíteni a tanulást és szórakoztatni a nagyérdeműt. Helyileg sem költözünk sehova, továbbra is Ménfőcsanak és környékének kiszolgálása lesz feladatom a kollégákkal, emiatt sem kell aggódni, sőt a Gyirmóton lakó olvasni vágyó százakat is nagy szeretettel várjuk. Legfeljebb ha ezentúl a Kertvárosi Főigazgatóság Általános Művelődési Központjának Ménfőcsanaki Könyvtáráról hallanak újságban/tévében/rádióban, na az leszünk mi. 


Új könyvekben sem lesz hiány, még a három he(n)tes leállásunk (ugyebár mától három hét, azaz aug. 22-én nyitunk) során is buzgón csüngünk a könyvesboltok kirakatának csábító kristályablakain, mint gyümölcs a fán.  Ez ügyben továbbra is várom az olvasók javaslatait, ha netán egy olyan könyvet lát, amit a figyelmünkbe ajánlana (megrágjuk a javasoltat, megcsócsáljuk, aztán eldöntjük kell-e, mert mi nem játszunk ám demokráciát... :-D). Éljenek eme demokratikus(nak látszó) lehetőséggel! Írni e-mailben ide: csornahg@gmail.com vagy akár ide is mint bejegyzés, ígérem elolvasom! 



Úgyhogy az aggodalom a könyvtárért felesleges és ha a Bezerédj-kastély felett sötét felhőket láttok, az csak azért van, mert Horváth Gábor végre nyári szabadságát tölti, és ilyenkor mindig esik/fúj/nemsütnap/viharvan stb. Úgyhogy ez normális. Mindenkinek szép nyarat, töltsék/töltsétek barátokkal, hasznos tevékenységgel és szórakozással, mert nem tart soká és újra itt az ősz..., ami legkedvesebb évszakom a tél, a tavasz, valamint a nyár után...

Az önkormányzat által az oktatás és kultúra területét érintő változásokról elolvashatjuk a jegyzőkönyveket is:
itt!