Ben Elton vakvágányon, avagy a Vakvilág

Ben Elton: Vakvilág

Bp.: Alinea, 2011

Ben Elton könyve igazi csemegének ígérkezett számomra. Hogy miért? Egyfelől rajongója vagyok az antiutópiáknak, igyekszem minden disztópiáról írt könyvön átrágni magam és minden olyan kötet, mely visszatükröz valamit azon meggyőződésemből, hogy a mai világ genny és fenntarthatatlan, örömet okoz. Másfelől nálam a humor csúcsa a Fekete Vipera sorozat, melynek Elton volt a forgatókönyvírója. Ha valaki nem ismerné a Fekete Viperát (érdemes a 2. évaddal kezdeni, mert az első nem az igazi), hát az sürgősen pótolja, mert amit abban Rowan Atkinson, a zseniális Baldrick, alias Tony Robinson majd a későbbiek során Hugh Laurie és Stephen Fry alakít, az eszement. Szóval olyan vehemenciával vetettem rá magam a karmazsinvörös könyvre, mint a A Dal szerkesztői minden tehetségkutatós énekesre. Igaz némileg több jóindulattal, és azok teljesítményénél Ben Eltoné kétségtelenül jobb. Nem lehetett nem érezni benne az 1984 és a Fahrenheit 451 zamatát és füstös mellékízét. A humor nem hiányzott a kötetből, szó se róla. Azon majdnem meghaltam, mikor lefestette, hogy az állam kijelenti: mostantól mindenki celeb és híresség lesz. Csak egy dolog volt, ami nem tetszett. Sőt tulajdonképpen nem, nem is a tetszéssel volt a gond.

Ben Elton nagy élvezettel nyom fricskát az egyház orra alá, ez már kiderült a Fekete Viperából is. Ami nem feltétlenül baj, nem árt, ha kellő cinizmussal állunk a dolgokhoz. Azonban eme regényt számomra teljesen hiteltelenítette, hogy kitárulkozó modern bulvárosodó világunkat még mindig az egyháztól félti. Azért - az amúgy is túlságosan befeketített - inkvizíció kora már régen leáldozott, és manapság a szabadság és demokrácia nevében többeket ér erőszak, mint a kereszténység nevében. Őszintén szólva az egyház maradt mára az egyetlen olyan intézmény, ami úgy ahogy ellenáll az agyrémnek, amit civilizációnak és nyugati világnak csúfolunk. Ben Elton azonban nem átallja az általa felvázolt tömegtársadalmat a vallás vezetése alá tolni. Aki szerint ma az egyház jelenti a veszélyt az emberekre, az szerintem vagy teljesen vak, vagy szimplán kiszolgálja a keresztényellenes ideológiákat. Komolyan azt akarta beadni az olvasónak, hogy egy pap erőszakolja rá az emberekre, a nyilvánosság előtti nemi életet, és hogy a gyereknek a Happy Meal nevet adják, mert a Pisti nem elég csillogó?

Szóval a remek történetet sikerült egy számomra teljesen érthetetlen idegen köntösbe öltöztetni, és ezt még az időnként fergeteges humor sem tudta számomra kárpótolni. Talán rosszkor olvastam és valószínűleg 10 éve lenyűgözött volna. Csak mostanra elegem lett a maradék értékek további erodálásából.

A regény története nyolcas (ami egyébként nem csak a szerző érdeme, mert szinte egy az egyben koppintás korábbi antiutópiákról), a „látvány” erős hatos, a humor nyolcas, a hihetőségmérő azonban kiakadt. Kár érte.

Mindamellett azért ez egy jó kis könyv, érdemes egyszer elolvasni minden abszurd humort kedvelőnek!

Összegezve a pontszám: 7/10

A moly.hu-n a kötet 81%-on áll,  a godoreads.com-on 3.64 ponton.

Könyvajánló: Boszorkánypöröly

Könyvajánló:

Busch Péter: Böszörkánypöröly

Bp.: Oriold és társai, 2013 

Nem is emlékszem, olvastam-e valaha magyar krimit. Szerintem nem. Bizonyára ennek is megvan a maga oka, de nem feszegetem, mivel nincs nálam pajszer, és ha kitárulna ez a szelence, semmi jó nem szabadulna a világra. Talán Mág Bertalan ugrik be hirtelen, akinek könyvei ott porosodnak minden 40-50-es éveit taposó szülő polcain.

Most, hogy utazgatós heteken vagyok túl, kénytelen voltam fizikailag apró könyveket választani, hogy azért ne maradjak unaloműző nélkül ilyenkor sem. Na ennél kisebb regényt találni sem nagyon lehet, bár elsőre a 200 oldal nem kevés. Kár, hogy 10x15 centis oldalakról és centis margókról van szó.

A könyv egy pályázat nyertese, így joggal várhatja az ember, hogy jó olvasmányt kap és összességében az általam utóbbi időben kézbe vett (szándékosan ezt mondom és nem azt, hogy elolvasott) magyar regények egyik legjobbja. Ez egyben a magyar regényírásnak szánt mérgezett dartsnyíl részemről, mert azért nem egy Agatha Christie, vagy Jo Nesbo mű ez sem. Viszont legalább van sztorija (ami tekintetbe véve, hogy például egy ilyen magyar könyveket tartanak egyesek jónak: "öt kortárs író, akik miatt menő olvasni" - érdemes elolvasni a "cselekményeket" a kötetek ajánlójában...), nem csekély teljesítmény.

A krimi két vonalon fut: az elsőben egy világvégétől karnyújtásnyira fekvő falu tanára meséli el saját emlékei és mások visszaemlékezései alapján a faluban gyerekkorában történt sorozatgyilkosság eseményeit; míg a másikban a középkori boszorkányüldözésről mesél el dolgokat (történelmileg egyébként rosszul, komoly hibákkal, de egy átlagos ember -tehát a tanár- szempontjából hihetően). A két vonal látszólag nem akar találkozni a végtelenben, még kevésbé a kötet végén összeszaladni, ám a meglepő végkifejlet végül értelmessé teszi a boszorkányok emlegetését. Aki mondjuk Harry Potterre, vagy természetfeletti jelenlétére gyanakszik a cím apropóján, az csalódni fog. Egy ilyen blőd fordulatnál szerencsére jobb a könyv vége.

Maga a gyilkosság elbeszélése visszaemlékezések által, kifejezetten jó húzás volt az író részéről. Megmutatja egyfelől egy nyomozás nehézségeit, másfelől szórakoztatják az olvasót a különféle elmesélők nézőpontjai. A történetben van valami a Móricz-féle Barbárok nyerseségéből és vadságából. Ahogy leírja a gyilkos sallangmentes erőszakosságát, motivációi elégtelenségét. Ebben kifejezetten jó könyv. A mű megoldása is meglepett és jó értelemben, szörnyű lett volna, ha tényleg valami emberfeletti gonosz okozta volna a 4 gyermek halálát. És itt tényleg lélektani krimit kapunk a végére, amelynek megoldását a szerző nagyrészt az olvasóra bízza, valamint értelmet nyer a boszorkányégetések emlegetése a bűncselekménnyel párhuzamosan.

Ami kissé érthetetlen számomra az a borító, mert az alapján inkább az ember egy kéjgyilkosságos sztorira számít az ember (alig látható kék fényben egy szőrős mancs nyúl egy ijedező lenge öltözetű leányzó felé), miközben a könyv áldozatai gyerekek. Szóval a borító se nem passzol a történethez, se nem szép, se nem tartós. A kiadás nyilván költségkímélés miatt puha és fűzött, amely gyorsan tönkre fog menni.

Összességében egészen pofás kis könyv, a minimalizmusából fakadó hiányosságokon átlendülve, ha szórakoztatni nem is, de elgondolkodtatni képes.

Osztályzás: Hat lovas betyár a tíz lovas betyárból.

6/10

Trianoni filozofálgatás magamban magammal

Ha az ember olyanokkal beszélget, akit érdekel akár a történelem, akár a politika, előbb-utóbb mindig szóba kerül a Trianoni békeszerződés. Egyszerűen kikerülhetetlen ez, hiszen a ránk kényszerített diktátum hatásai a mai napig tartanak. Valami eltört nemzetünkben 1920-ban (vagy talán még korábban), s úgy tűnik nem tudunk kikászálódni a felhalmozódó problémák halmaza alól. A gazdasági helyzetünk olyan amilyen, mára alighanem nyilvánvaló, hogy nem a zsebeink, hanem a fejünk tartalmával, a szellemmel van a baj. Ha lelkileg sikerülne rendbe rakni magunkat, akkor hamar megjönne a gazdasági-gazdagsági javulás is. Az most egy másik kérdés, hogy ellenlábasaink hagyják-e ezt. De mindenképpen meg kell próbálni, mert anélkül semmi esélyünk.

Az mára világossá lett, hogy az Európai Unió nekünk hátrány politikailag biztosan, gazdaságilag meg majdnem biztosan. Aki mostanra nem szűrte le azt, hogy a nemzetiségi ellentéteket sem oldja fel, az közel menthetetlen. Nehéz lenne összeszedni pozitív dolgokat 2004-es belépésünk óta. Reméltem az égiektől, amikor nemet húztam a szavazólapon, hogy tévedtem és eljön a Kánaán, de nem jött. Az meg, hogy szabadon utazgathatunk, csak 1989 előtthöz pozitív, 100 évvel ezelőtt úgy utaztak Európában az emberek, ahogy kedvük volt és munkát is úgy vállaltak, ahogy akartak. 

Az is egyértelmű, hogy az országokat manapság a gazdasági hazardőrök sokkal inkább fenyegetik, mint a fegyveres támadások. Mint minden ilyen esetben a nagyobb államnak sokkal nagyobb az ellenállóképessége, így célszerű lenne egy közép-kelet európai nagyhatalom. Ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia képes volt az orosz és a német birodalommal szemben ellensúlyt képezni régen, most is nagyon kellene egy ilyen állam. Erre azonban még egy Nagy Magyarország színmagyar lakossággal is kevés lenne. Ehhez több állam szövetsége kellene, ahogy 1526-tól 1918-ig is volt. 

Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy aki kis államban él, az kiszolgáltatott és szükségszerűen szegény marad. Ha kútba dobnak, akkor nem az ásás a nyerő ötlet. Az erre esetleg Svájccal és Skandináviával példálózóknak jusson eszébe, hogy mindkét térség periférián van, egy komoly nagyhatalom támadását pedig képtelenek lennének visszaverni. Magyarországból, Erdélyből nem lehet új Svájc, átjáróház a térségünk az Európa kontinens közepén.

Elmélet

Ha holnap reggel visszakapnánk egy határozattal Magyarország teljes területét, akkor azt kell mondanunk, hogy jó eséllyel képtelenek lennénk megtartani. Ennek oka nem katonai - bár az is -, hanem az, hogy a lakosság nem magyar része zsigerből gyűlölne minket. Az első dolog tehát, hogy ezen változtassunk. Könnyebb mondani, mint megtenni, persze. Elvégre hogyan szerettessem meg a magyarokat egy románnal, akibe belenevelték, hogy a két nép utálja egymást? Nem bocsánatkérésekkel, hanem korrekt magatartással. Például olyanokkal, hogy ha mi ragaszkodunk olyan ősi földjeinkhez, mint a Bácska és a Bánát, akkor nem ismerjük el Koszovó függetlenségét, amely Szerbia számára hasonlóan fontos... Olyan gesztus lett volna ez, ami ismét egy elszalasztott lehetőség.

Nacionalizmussal nem megyünk semmire, ha visszakapnánk a Felvidéket, a szlovákok attól még ott lesznek, a két nemzet ellentétével együtt, amely működésképtelenné tenné a közös államot. Túl kell tenni magunkat sok sérelmen mindkét oldalról és nem lehet kérdés, hogy egy szlovák-német vitában melyik oldalt pártoljuk. Nem, nem a németet. Csak így lehet. Legalábbis most ezt gondolom. Persze tévedhetek. Abba belegondolni még nekem is új és rémisztő, hogy saját logikám szerint ugyanúgy egy román-brazil focimeccsen is Romániának kellene szurkolnom. 

Egyáltalán először azt kellene eldönteni, mit akarunk visszakapni. Mindent? A magyar lakta térségeket? Elsőre a második a csábítóbb, közelebbi és keresztülvihetőbb. Csak 1990 óta szerintem legalább 3 alkalommal volt esélyünk etnikai alapon visszaszerezni a Délvidék magyar lakta részeit, és Csehszlovákia szétesését is tétlenül néztük végig. Ugyanakkor az embert a szíve az egész felé hajtja. Majdnem mindegy melyik irányba indulna el az ország, csak döntsön már egyik mellett. Nem gondolom, hogy egy önálló Magyar Királyság visszaállítható régi területével. Bár tévednék. Mindenesetre egy az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló szövetségi államban sokkal inkább látok fantáziát. Egyszerűen rá kell ébrednie a környező országok lakóinak, hogy önállóan a nyugati hatalmak (és ha lesz rá módjuk, a keletiek is) kijátsszák őket egymás ellen és sokkal jobban járnának, ha lenne egy közép-kelet európai nagyhatalom, amely állampolgárait megvédi mind a gazdasági machinációk, mint a közvetlen fizikai támadás ellen.

Az államforma:

Sajnos ma Magyarországon még mindig tabu annak felvetése, hogy vissza kell térnünk a királysághoz. Szomorú dolog ez, ráadásul, ha felvetődne a dolog az ország egy jelentős része egy régi oktatási gyakorlat miatt ezt egy ósdi, meghaladott államformának tartaná. Most azon túl, hogy jogi szempontból jelenleg is királyság van, mint az már egyszer megírtam, számtalan előnye lenne ha újra királyság lennénk:

1. Nem lenne államfőválasztás, amely 5 évente politikai viharokat támaszt, a poszt erejét pedig annak betöltője határozná meg. Egy jó uralkodó nagyobb mértékben, egy alkalmatlan, szinte semennyire nem szólna bele a politikába.

2. Ez a hagyományos államformánk, miért ne követnénk, amikor a köztársaságaink folyamatosan megbuktak, míg a királyság 900 éven át folyamatosan fennállt és az ország sikereinek nagy része ehhez köthető.

3. Újrakezdhetnénk a történelmünket, egyértelmű cezúrát húzva egy lezárt kor után.

Annak idején Boros Péter azt írta, hogy a királyság nem ördögtől való dolog. De nem ám, elvégre a Magyar Királyság kifejezetten Istentől való dolog, nem véletlenül írták a középkori uralkodók okleveleikben: "X, Dei gratiae", azaz Isten kegyelméből! Nem a saját akaratukból, mint Napóleon, nem szavazás útján, mint holmi elnökök, hanem Istenéből. Ennél fogva a király nem választás okán uralkodik, hanem származás okán. Választás a magyar rendeket akkor illette meg, ha az utódlás nem volt egyértelmű, vagy megszakadt egy vérvonal. Ez történt 1301-ben, 1382-ben,, 1437-ben, 1458-ban, 1526-ban és 1740-ben. De abba a rendeknek már nem volt beleszólásuk, hogy teszem azt egy uralkodónak melyik fia üljön a trónszékre, mert ezt Isten eldöntötte: az elsőszülött. A rendek akkor léphettek még közbe, ha netán kiderült, hogy a király alkalmatlan a poszt betöltésére, de ez csak nagyon indokolt és kirívó esetekben történhetett meg: ilyen volt Salamon király elűzése, aki német hűbért vállalt.

Ki lenne az uralkodó?

Valahányszor szóba kerül a királykérdés, azonnal ezt szegezik az ember nyakának: Na igen, de ki lenne a király? Orbán Viktor vagy valaki más politikus? Természetesen ez kizárt, mint említettük, ez nem szavazgatás, hanem vér kérdése. A Vérszerződés így rendelkezett, melyet aztán a nemzet meg is tartott:

"Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük." (Anonymus)

Na igen, de hát kihaltak az Árpádok, általános iskola 6. osztályos tananyag. Csakhogy nem fedi teljes mértékben az igazságot. Férfiágon halt ki a Turul dinasztia, nőágon a mai napig él! A legkézenfekvőbb választás a Habsburg-Lotharingiai ház, amely 4 évszázadon át folyamatosan magyar királyokat adott és Árpád ivadékok nőágon többszörösen is. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem szeretik a Habsburgokat, hiszen 70 évig a Kossuth-párt, majd később 50 évig a baloldal szidalmazta őket. De még egyszer rögzítsük: ez nem tetszik, vagy nem tetszik kérdése. A vér kötelez, ahogy a hét vezér esküje is. 1918-ban IV. Károly lemondott a hatalomgyakorlásról és azóta minket csapás csapás után ér. Formailag a Horthy rendszer rendben volt, de a Habsburgok trónfosztása úgy tűnik hiba, a megszegett eskü visszacsapott ránk. Mit is mond a Vérszerződés átokformulája:

"Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa." (Anonymus)

Nincs olyan kitétel, hogy ilyen és ilyen helyzetben megszeghető. Az ember nem szeg esküt. Jelenleg a magyar törvényes uralkodó tehát - ellentétben a bulvárhírekkel, nem György, hanem - Habsburg Károly, Ottó elsőszülött fia, e néven az ötödik. A Habsburgok nem magyarok, nem osztrákok, talán alkalmasak lennének integrálni a térséget és Árpád vére folyik bennük, minden kétséget kizáróan.
Ha nagyon ódzkodnánk a Habsburg fő vonulatból választani, még mindig lehet az úgynevezett nádori magyar ágból koronázni, hiszen az sem halt még ki, itt jelenleg József Árpád főherceg jönne a sorban.

A nyelv kérdése

November 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját, mivel 1844-ben ezen a napon lett hivatalos nyelv a Szent Korona országaiban a magyar. Joggal szeretjük nyelvünket, fantasztikus kincs. Mindamellett le kell szögezni, hogy ez a törvény a liberalizmus (amely persze nem azonos a ma liberálisnak nevezett szélsőséggel) kezdetén komoly hiba volt. A Magyar Királyság egyik nemzeteket összekötő kapcsát iktattuk ki önként, a latin nyelvet. Addig minden magyar földön született ember számára egyenlőség volt, hiszen senki sem született latin anyanyelvvel, azt tanulni kellett magyarnak, tótnak, horvátnak. Egyáltalán nem meglepő, hogy megneheztelt ránk a magyar nyelv kötelezővé tétele miatt sok nem magyar anyanyelvű testvérünk. Ha szeretnénk visszaállítani és vonzóvá tenni a Szent Korona országát a Kárpát-medence lakói számára - ez pedig óhatatlanul szükséges ahhoz, hogy stabil állam legyen - akkor fel kell adni büszkeségünket ezen a téren és köztes megoldást találni. Csak olyan nyelv jöhet szóba, amely nem anyanyelv a térségben. Ha a hagyományokhoz ragaszkodnánk, akkor ez a latin lenne, ha a modern korszellemet követnénk, akkor az angol. Ez utóbbi igen komoly előnyökkel járna, úgy vélem.

Kicsit olyan össze-vissza lett ez a bejegyzés, saját zagyvaságok kusza halmaza, de Trianon az emberből filozofálgatást hoz ki, mert tudni szeretnénk, hogy hol rontottuk el. Mert valahol elrontottuk és helyre kell tennünk, amíg még van bennünk erő.

Ráadásul a mai diákok sokszor hozzánk elő belőlünk azt sötét gondolatot, hogy alkalmatlanok lesznek egy ilyen nagy feladathoz (nem mintha mi mai felnőttek olyan alkalmasnak látszanánk). Isten adja, hogy tévedjünk!

Jövőnk: Made in Japan

Itó Projekt (Itó Szatosi): Harmónia

Bp. : Ad Astra, 2012. 312.o.

Nem vagyok a japán kultúra nagy rajongója, úgyhogy egyszerre vártam (mint disztópia) és egyszerre tartottam (mint japán) a Harmónia címet viselő futurisztikus lélektani krimitől, amely így utólag igazi gyöngyszem. Gyöngyszem, de nem egy a sok egyforma gyöngyből álló gyöngysoron, hanem egy különleges darab, egy fekete a sok fehér mellett. A könyv cuki kis borítója egy vérszomjas ragadozót takar, amely hangulatával beborítja az olvasót és képes belőle kiszívni azt a kis derűt és jó hangulatot, ami még fellelhető a mi modern utópiánkban. Kevés ilyen megragadó atmoszférájú kötet bolyong a mai könyvpiacon, és ez az atmoszféra mélységesen nyomasztó. Kemény kis regény ez. Barbie babáknak semmiképpen sem ajánlott és olyanoknak sem, akik képtelenek a szomorú reménytelenséget kívülről, kellő távolságról nézni.

Itó Szatosi (Az Itó Projekt felvett álnév) egy mérhetetlenül boldogtalan szép új világot tár elénk, amely belefullad az egészég és a politikai korrektség óceánjába, olyan jövőt dob ránk, amely sterilizáltságával és gondtalanságával öli meg az emberi tudatot szép lassan. Az uniformizált világ mostanában sok disztópia témája – legutóbb Ben Eltonét olvastam -, nyilván nem ok nélkül ragadja meg az írókat ez a lassan valóban alakot öltő rémkép. Szatosi főszereplője, az elektronikus visszaemlékezéseken keresztül megismert Kirie Tuan ebből a közegből menekülne két barátjával. Vezetőjük Mihie Miach kiterveli, hogy még azelőtt fellázad a ökormányok uralta világ ellen, mielőtt felnőttként belé telepítik a WatchMe nevű nanotechnológián alapuló rendszert, amely állandóan tájékoztatja a központi hatóságokat az egészségi helyzetéről és amely ezáltal uniformizálja az embereket. Minden ember ugyanakkora súlyú, magas, bőrszínű, stb. Mihie a lázadásnak csak egy módját tudja kitalálni, megsemmisíteni az egészségmániás világ által óvott értéket, azaz saját magát. A hármas öngyilkossági kísérlet azonban csak Miach számára sikerül, Kirie Tuan túléli és kénytelen szembenézni a sorsával. Azonban az ideálok világába atombombaként csap egy televíziós adás, amelyben egy titokzatos csoport azzal fenyegeti az emberiséget, hogy aki nem öl meg valakit egy héten belül, azt az összes emberre felinstallált egészségellenőrző rendszer segítségével likvidálják. Tuan, mint spirálcenzor nyomozni kezd, amely során érdekes felfedezésekre jut.

A kötetnek a már említett borús hangulata az első számú erénye, ebben alig akad párja. Az írói megoldások (időbeli ugrálás, html-es betoldások) már problematikusabbak a konzervatívabb könyvmolyok számára, bár nem tudom mennyi ilyen sci-fi fanatikus lehet… Különösen a HTML-ben kódolt részek azok, amelyek megriaszthatják a kötetet kézbe vevő potenciális olvasót, holott gyorsan hozzászoktam és a mű végén az egész értelmet kapott. Ezt az egyébként zseniális ötletet ezért kissé kétélűnek érzem. A karakterek árnyaltak (nem mintha sok lenne belőlük), az események végiggondoltak, logikai bukfencre nem emlékszem. Egyébként inkább filozófiai gondolatébresztő a könyv, mintsem kalandot kalandra halmozó izgalmas eseménytörténet. A feszültsége köti le az embert, amely minden oldalon árad.

Az Ad Astra kiadásai úgy érzem, hogy az ország legszínvonalasabb könyvei közé tartoznak nyomdászati és kötészeti szempontból. A Harmónia ugyan fűzött könyv, de eddig jól bírja a strapát. A borító érdekes, én a főszereplőt nem olyannak képzelem el, mint ott ábrázolva vagyon, de egyáltalán nem rossz. Szép és minőségi kiadvány lett.

Összességében igazán kiváló kötetet olvashattam, az ilyeneket tényleg érdemes kiadni és minden dicséretet megérdemel az a kiadó, amely ilyen fajsúlyos – és nem populáris – könyvet ad az emberek kezébe, nem valami agyonreklámozott bóvlit.

Osztályzat: Nyolc társadalmi pont a tíz társadalmi pontból.

8/10

Két Áderes sztori.

Ha az ember szülővárosa ad vezetőt az országnak, az még akkor is jól esik, ha egyébként az ország államformájával és működésével nincs nagyon megelégedve. Mától Csorna - ha nagyon precízek vagyunk, igazából Barbacs - adja az ország - papíron - elsőszámú emberét, hiszen a parlament Áder Jánost tette az állam fejévé. Most róla nem írok semmit, már csak azért sem, mert nem tudok többet, mint amit a politikai élet követése során magamba szedtem az elmúlt 15 évben. Életrajznak itt van ez a wikipédiás cikk. 

Áder János beiktatási beszéde itt:

Aki akar olvashat arról, hogy miként nyerte meg az index szerint Sólyom Lászlónak az elnökválasztást 2005-ben. Ehhez csak annyit, hogy sajnálatosan rosszul állunk a rendszerváltás korát és azt követő éveket bemutató politikai visszaemlékezésekben. Értékelhető legalábbis alig-alig van, ezért nem is nagyon tudunk szinte semmit a háttéralkukból, amellyel a politizálás jár. Az index cikkéről annyit, hogy nincs benne szinte nevén nevezett forrás, így ellenőrizhetetlen minden állítás. Ha így történt Sólyom sikere, zseniális húzás volt. Talán igaz, talán nem. Ezt csak úgy történelmi szempontból jegyzem meg, nem csekély szomorúsággal, de hát még van 30-50 év, hogy az akkori idők vezérei letegyék asztalunkra az életművüket. Ha lesz még asztalunk, mert jelenleg nem úgy néz ki...

Budapest, 2007.III.15.

De ne menjünk ebbe bele. Itt inkább csak két érdekes dolgot jegyeznék meg Áderrel kapcsolatban. Inkább érdekesek, semmint jelentősek. Mindkettő 2007 elejéről, feszült és várakozással teli időszak volt, itt is és országosan is. Sosem felejtem el 2007. március 15-ét Budapesten, a hangulat iszonyatosan feszült volt, minden utcasarkon rendőrökkel vagy gyülekező tüntetőkkel, akik zömmel nemzeti színekben pompáztak.

Készültségben a rendőrök, 2007.III.15, Budapest.

Szóval mindenképpen történelmi idők voltak azok 2006-2007 fordulóján -mert a történelem a kis dolgokat is feljegyzi-, és a nagy tüntetések éppen március 15-ével zárultak le. Azon a napon egyébként már a vonaton tudtuk meg, hogy ismét összecsapásokra került sor a rendőrség és egyes tüntető csoportok között és bizony jó páran úgy gondolták, hogy vissza kellene fordulni... Akkor még sokan úgy gondolták, hogy 2010 előtt lesz választás.
Ebben a hangulatban, ezt megelőzően 2007 elején került sor Áder János akkor hagyományos csornai közönségtalálkozójára az Arany János iskola ebédlőjében. Paprikás volt a hangulat. Nagyon sokan azt várták, hogy egy jobboldali vezető jelet adjon és kellően elszántak voltak szinte bármire. Ott volt a helyi Fidesz jó pár arca, az ősszel megválasztott  jobboldali támogatással rendelkező dr. Turi Görgy polgármester -hol volt akkor még a szakadás közte és a Fidesz között!-, gyakorlatilag minden jeles és kevésbé jeles személy. Utóbbiak közt magam is. Áder János a vehemenseket gyorsan lelohasztotta. Kijelentette, hogy minden bizonnyal csak 2010-ben lesz választás és nem kerül sor előrehozatalra. Ekkor már én is így láttam, bár 2006. szeptember végén el sem tudtam képzelni, hogy kihúzza a MSZP-SZDSZ kormány a négy évet. Áder közölte a jeleket, amelyek erre utalnak és mindenkit arra szólított fel, hogy maradjon higgadt. Ez sokaknak nem tetszett -olyanoknak sem, akik pedig Áder gyerekkori ismerősei-, de az idő őt igazolta. Feltéve persze, ha a párt 2010-es győzelmére gondolunk, de azért a mai napig rágódik az ember, nem lett volna-e jobb ha nincs az a veszendőben ment 3 év... Nincs sok kétségem afelől, hogy számolt azzal,  mekkora diadal lehet 2010-ben majd. Ez egyébként éppen azokban a napokban volt, mikor megjelentek az első spekulációk, hogy Orbán és közte nincsenek rendben a dolgok (az események akár tényleg utalhatnak erre, de erre sincs egy gramm bizonyíték sem) és ellenpártot akar létrehozni. Élénken emlékszem a vitára ami kibontakozott, akkor azt kérdeztem Ádertől, nem lesz-e veszélyes, ha a kórház- és iskolabezárásokat a lakosság majd a fideszes önkormányzatok számlájára írja (hiszen ténylegesen ők teszik rá a lakatot) nem a kormányéra. Turi itt hevesen bólogatott, igazat adva, hogy ez a veszély fennáll. Áder elmondta, hogy ez egy jó kérdés és elsősorban az emberek kellő tájékoztatásával lehet kivédeni. Összegezve valahányszor hallottam Ádert, slendriánságnak, kikezdhetőségnek soha nem adta semmi jelét, ami ennyi politikában töltött év után figyelemre méltó.

A második sztori izgalmasabb, mert megadja a választ arra, kihez érdemes fordulni a lottó ötös eltalálása végett. Elárulom, ki a legjobb jós az országban, és most nem az esti tévéadásokban szólóshowt előadó kreténekre gondolok. Torkos Matild az illető boszorkány. 2006 szeptemberétől egészen 2007 októberig Csornán folyamatosak voltak a kormányellenes tüntetések, melyeket elsősorban Fenyőházi Tibor és Tubán József lelkész szerveztek. A tüntetésekre eleinte naponta, majd hetente 1-2 alkalommal került sor és lassan át is alakult egyfajta műsorrá, ahol egy-egy tüntetőkhöz közeli felfogású személy volt a meghívott "sztár". Járt itt ennek keretében többek közt Bayer Zsolt és Wittner Mária.

Torkos Matild a "Művház"-ban, 2007.VIII.14.

Ha a telefonom a fotó időpontját jól őrizte meg, 2007. augusztus 14-én pedig Torkos Matild, a Magyar Hírlap újságírója járt nálunk, precízebben a Művelődési Központban. Ez hölgy kasszandrai babérokra tört, ugyanis a beszélgetés során azzal nyitott, hogy jó eljönni Áder János városába, mert ő egy olyan ember, akibe 18 év alatt sem tudott senki belekötni erkölcsileg. Sajnálkozott, hogy az EU parlamentben folytatja pályafutását és reméli, hogy Áder egyszer még visszatér, mégpedig köztársasági elnökként, mert az egy neki megfelelő poszt!!! Hihetetlen, de így volt! Ezt mondta! Igazolhatják azok, akik részt vettek az ominózus találkozón. Valahogy meg kellene kérnem Torkos Matildot, hogy jósoljon nekem egy helyet a Barca kezdőcsapatában...

Röviden ennyit a dologról, Áder Jánosnak meg jó munkát, mert feladata a politikusoknak éppen lenne bőven, mert csak egy szellemileg nagyon vak ember nem látja, hogy az ország romokban hever.

Magyarország = királyság

Magyarország = királyság. Mielőtt valaki félreértené: nem azt jelentem ki, hogy Magyarországon jelenleg jó élni. Nem. Magyarországon jelenleg szar élni, kivétel egy nagyon vékony rétegnek, akiknek zömét viszont a többség szívesebben látná máshol. A máshol meghatározását mindenki fantáziájára bízom. Magyarország királyság. Jogilag legalábbis, bár ez nem közismert. Hogy miért vagyunk királyság, noha azóta többször kiáltották ki a köztársaságot, mint egy focimeccsen a "hülye a bíró!"-szlogent? Hát mert az államformát nem kikiáltgatásokkal szokás eldönteni. Én is ordibálhatom a Kossuth-térre vonulva, hogy mostantól pedig demokratikus kalifátus leszünk, de attól nem leszünk. Ugyanígy hiába ordibált anno Szűrös Mátyás, attól sem lettünk köztársaság. 

Először is szögezzünk le egy jogi tényt: az utolsó törvényes magyar választásokat 1939 pünkösdjén tartották. 

Hoppá! Miket hadoválok? Nos, 1920 és 1944 március 19 között Magyarországon az ezeréves történelmi alkotmány alapján vezették az országot, hogy jól, vagy rosszul, ez ebből a szempontból lényegtelen. Így a választásokat is ezen időszakban annak alapján folytatták le, törvényesek és jogilag megalapozottak voltak. Az, hogy mondjuk a kommunista és nemzetiszocialista színű pártokat ezekről kizárták néha, inkább pozitív, semmint negatív. 

Nos, miért nem volt jogos az 1945-ös választás?
1. Mert idegen megszálló hadsereg tartózkodott az országban (a szovjet). Nyilván nem lehet nyomásmentes választásról és szabad akaratnyilvánításról beszélni ilyen helyzetben... Márpedig:
2. Erőszak jogot nem szüntet meg és nem alapít.
Sok történész szerint persze ez demokratikus választás volt, hiszen az emberek a kisgazdákat választották, ami jelzi demokratikus voltát, hiszen nem a kommunistákra szavaztak. Érvük azonban gyenge, hisz az 50% feletti győzelem ellenére nem alakíthattak önállóan kormányt és be kellett venni minden jelentős pártot az ország vezetésébe. Nonszensz ezek után jogosnak és törvényesnek nevezni a kormányt. Még ez a törvénytelen parlament szavazta meg a köztársaság kikiáltását, amely 1946 február elsején történt meg, tehát tökéletesen jogtalanul. Itt jegyezném meg, hogy amikor azt állítják, hogy demokrácia volt Magyarországon 1945-47 között akkor micsoda hebehurgyaságokat hordanak össze: 46 márciusában már embereket zárnak ki a parlamenti frakciókból "jobboldali reakció" miatt... 

Tehát ez egy tökéletesen jogtalan aktus, felhatalmazás sem volt rá. Ezzel szemben az 1939-es nemzetgyűlés összeült külföldön 1947-ben Németországban, már aki eljutott oda és kimondták, hogy mivel Magyarország megszállás alatt áll, bennük testesül meg a magyar nemzet akarata. Nem szabad elfelejteni, hogy a háború alatt nem voltak választások (ez mindenhol így volt, Angliában is), így érvényes felhatalmazással bírtak erre. Erről itt olvashatni bővebben. 

Az 1949-es sztálini alkotmányról nem ejtek szót, egy diktatúrában hozott alaptörvény (mert ez szinonimája az alkotmány szónak, bármit is hallunk egyes pártoktól...) nyilván nem lehet jogilag megalapozott.

Eljutottunk 1989-hez, Szűrös Mátyás kikiáltja a köztársaságot... Na ja, a diktatúra egyik első embere kijelenti, hogy mostantól köztársaság vagyunk, mégpedig a harmadik. 

Hm... Számoljunk! 

0. 1849 - A közhiedelemmel ellentétben 1848-49-ben Magyarországon nem volt köztársaság, és csak néhány elvakult pillanatban merült fel jakobinusmosta fejekben.

1. 1918 - Károlyi kikiáltja a (nép)köztársaságot - ezek imádnak kiabálni... Szent István bezzeg nem ordibált, megkoronázta magát, azt kész. Mert tudta, hogy az a jó és nem győzködött másokkal elhitetni ezt. Károlyi hónapok alatt tönkrevágta az amúgy is katasztrofális helyzetben levő országot.

2. 1919 - Kun Béláék kikiáltják a tanácsköztársaságot. Ez is klassz volt. Mi csornaiak különösen tudjuk ezt, emlékeztet minket rá a fasor a templom előtt ahová felhúztak hét tökéletesen ártalmatlan helyit...

3. 1946 - Tildy, háttérben a bolsikkal kiabál.

4. 1949 - Az új alkotmány: "Magyarország Népköztársaság"

5. 1989 - Magyarország köztársaság - mondja Szűrös. 

Ebből következik, hogy amikor Fletó védi a harmadik köztársaságot, akkor nyilván időutazásra készül. Remélem sikerül neki...

Szóval most ha írunk valamit, akkor az ötödik köztársaságot írjuk. De ennek kikiáltása sem stimmel. Ja igen, 1989-ben szintén katonai megszállás alatt voltunk, elvégre "ideiglenesen" még akkor is itt voltak a szovjet csapatok. Az első parlament is törvénytelen, mert 1990 májusában a "szabad" választáson is szovjet sereg csücsült Budapesten és minden városban. Ebből kifolyólag az azt követő rendszer is bukta jogilag.

De nézzük a most, 2011-ben megalkotott dokumentumot!

Olvassuk el figyelmesen!!! Kicsit sem skizofrén?

Azt írja: "Nem ismerjük el az 1949 . évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét ." 

Ez oké, de a végén ez áll a záró rendelkezése között: "Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949 . évi XX. törvény 19 . § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el." 

Basszus, hát az 1949. évi XX. törvény az az 1949. évi alkotmány!!! Tehát egy általuk is érvénytelennek tartott alkotmány alapján fogadnak el egy újat???? Ez az agyrém maga... 

Szóval királyság vagyunk továbbra is... 

Egyébként erről ha valaki többet akar tudni, járjon dr. Varga Tibor jogtörténész előadásaira!

És legyünk is rá büszkék, mert:a köztársaságok eddig adtak nekünk Károlyit, kunt, Rákosit... a királyság meg Szent Istvánt, Szent Lászlót, Hunyadi Mátyást, Andrássy Gyulát, Tisza Istvánt.