2016. február 29., hétfő

Összecsapás ménfőnél 1566-ban

Összecsapás Ménfő alatt 1566 június 14-én

Még a „Sziget a viharban” című előadásomra készültem január végén, amikor nem csekély meglepetésemre – már nem először – Ménfő nevébe botlottam Istvánffy magyarokról írt krónikájában az 1566-os év eseményeit olvasgatva. Rögvest el is határoztam, hogy gyorsan kikeresek erről minden hirtelenjében rendelkezésemre álló forrást, hogy írjak róla egy kis összefoglalót azok alapján. Ebből lett egy a februári Hegyalja újságban megjelent cikkecske – némi moralizálással, melyet nem tudtam megállni, hogy ne kerüljön bele –, amelyet majd szintén felteszek a blogra. Most azonban, négy forrást - melyek nem levéltáriak, így bőven finomításra szorulnának egy igazi kutató által, aki eljut Bécsbe - elemezve próbálom megállapítani, mi is történt Ménfő községnél 1566. június 14-én. A ménfői összecsapás Várpalota török ostromának (június 5-14) következménye volt, mely során Arszlán budai beglerbég (pasa) megpróbálta elfoglalni a híres magyar vitéz, Thúry György által védett várat. Palota két fontos török erőd Veszprém és Fehérvár között feküdt, ezért kellemetlen tüske volt a hódoltság testében. Először nézzük, milyen leírásokra bukkantam az otthoni könyvtáram gyors átböngészésekor:

Forgách Ferenc jeles történetíró, bár beszámol Palota ostromáról, sajnos nem említi a ménfőnél történt összecsapást. Ellenben bátyja, Forgách Simon láthatóan többlettudással bírt, melyet Forgách kéziratának pécsi kódexébe saját kézzel jegyzett fel:i

Ott volt, s fő volt abban a hadban gróf Eck,ii gróf Helfestainiii is, és Claus von Haldstat,iv 12 ezer német gyaloggal, azaz két regimenttel, és úgy indultak Palota segítségére. Thúry György nem volt sebesült. De a török immár, azaz Arszlán basa elment alóla [azaz Palota alól], mely elmenetel úgy történt, hogy kiküldte Palota alól a táborból Arszlán basa csatára a tatai kalauzt, Deli Lufftit, Győr felé nyelvet fogni. És hajtatott gróf Eck Csallóközból közel 200 vagy 300 kocsit, hogy azokon vesszőt, karót hordjanak, mert hogy még nem volt kész a győri épület [azaz a győri vár]. És hogy a kocsik a Bakonyba mentek, német és magyar gyalogok Győrről mentek velük őrizet okáért. Deli Luffti rájuk ütött, de azok lövésekkel oltalmazták magukat, és elment, nyelvet nem fogva. Éjjel a pasához jutott a palotai táborba, és azt mondta, hogy széle, hossza, száma nincs, amennyi kocsira ütött, akik a vár [azaz Palota] segítségére mennek. A pasa az éjszaka elszaladt, futva ment, sátorokat, élést, szerszámot ott hagyva, [és] még tarackot is egyet.”

Palota vára a XVII. században, festmény W. Dillich metszete alapján
(www.szigetvar.hu)

Rá támaszkodva a nagy magyar történetíró, Istvánffy Miklós így írt históriájában:v

Immár tized napja a hiábavaló várvívásnakvi elmúlt vala, midőn [Arszlán pasa] haragjában s búsultában egy néminemű Deli Luftit,vii tatai besliákviii agáját (kik egy-egy lóval zsoldfizetésen vadnak), s ki az Bakony s Vértes erdeiben és Győr s Pápa felé az köz- s általutakat igen jól tudja vala, magához hívatván Győr felé küldé s negkémleté, ha Thurynak s az megszállottaknak valahonnét segítségek menne-é? Ki Szent Iván havánakix 12. napján 40 társaival azon éjjel Ménfő falunál,x nem messze Győrtől lesben szálla, s történék Thurynak s az palotaiaknak szerencséjére, hogy Eck zu Salm gróf,xi kihez még az német válogatott seregek el nem érkeztenek vala, háromszáz szekeret hozván a Duna szigetéből, mely Csallóköznek mondatik, faeszköz-vágatni az győri bástyák épületi szükségére azok felé az erdők felé küldené, nem tudván azt, hogy Lufti azokban lappangana. S mindeneket négy-négy puskás vitézzel az ellenségnek (ha valaki történet szerént, azmint meg is történék, rájuk ütne) háborgatásától megoltalmaztatni parancsolna. Mikoron közelebb mentenek volna, Lutfi az lesből kiugordván az magyar- s németekkel elég puskásokra akada, kik vele mindjárást keményen harcolának. S midőn Lufti s az ellenség az szekerek s taligák rendit s az puskásokat mindenekről leugrándozni s zászlókat emelvén harcnak sietve menni látta, és senkit bennek el nem foghattanak volna, kitől valami bizonyost értekeznének, vélvén mind az egész hadat ott jelen lenni, oda, azhonnét jöttenek vala, Arszlánhoz száguldva visszamenének, s hogy az ellenség jelen volna és sietségnek okáért az gyalogságot szekereken hordozná, s nem messze volna, félelmesen megmondák.”

A számok esetében úgy tűnik más forrásokkal dolgozott Verancsics Antal, aki szintén leírást ad Palota ostromáról. Noha nyilvánvalóan ugyanarról az összecsapásról ír, helyszínt nem ad meg, és a nála szereplő számok is más forráson alapulnak:xii
A budai Arszlán basa megszállta Palota várát, mintegy ötezer törökkel, és sok számtalan köznéppel, kik fát hordtak, hogy az árkot megtöltsék, s tíz ágyúval törette [a falakat], de semmit neki nem árthatott.
A mindenható Úristen félelmet vetett rá, valami köznép, kik a Bakonyba fáért mentek Győr szükségére - 100 szekérrel -, ezt a török strázsa meglátta, megfutott Palota alá, a basát elijesztette, hogy mivel a német császár minden erejével megy [ellene]; az Úristen a basát megrettentette, éjjel elszökött Palota alól, az ágyukból valamennyit elvitt, valamennyit otthagyott, 44 tonna port, golyóbisnak sokaságát, sátort, lovat, hadakozó szerszámokat, [s] nagy szégyenvallással ment Székesfehérvárra.”

Van egy késői, de a történészek által nagyra becsült forrásunk is az ominózus összecsapásról, Hieronymus Ortelius Chronologia című műve.xiii Igaz magáról a csetepatéról nem mond semmi különöset, viszont elmondja, hogy a Győrből délre induló német csapatot György, Helfenstein grófja vezette. Emellett szerinte 90 szekérből állt a karaván, melyet 12 válogatott német zászlóalj védett 900 fővel, és némi lovassággal. Ezt nem fordítom le, az idegesítő gót betűk, illetve a régi németben való járatlanságom okánál fogva.

Mindezek alapján a következően rekonstruálhatóak a történtek:

Arszlán pasa, Palota elhúzódó ostromának biztosítására kémeket küld a Győrből várt felmentő sereg megfigyelésére, így a térséget jól ismerő Deli Lufti tatai agát küldi ki 40 tatai besli lovasával. A csoport Ménfőnél foglal figyelőállást, ahonnan ellenőrizhették mind a Győr-Pápa, mind a Győr-Csesznek útvonalat. Mivel a Bécs felől érkező német csapatok fő gyülekezési pontja Győr, a magyar helyi erőké Pápa volt, így a kettő egyesülése ezeken az utakon át volt csak lehetséges Pápánál, vagy esetleg Veszprémnél. Utóbbi volt kevésbé valószínű, hiszen a veszprémi vár török kézen volt. Így logikus volt Luftiék által a Győr-Pápa út szemmel tartása. A források azt is elárulják, hogy feladatuk a német hadak mozgásának megfigyelése mellett a „nyelvfogás” volt. Azaz olyan foglyot kellett szerezniük, akit kihallgatva értékes információkat tudnak szerezni az ellenségről. Ezt Luftiéknak nem sikerült megoldaniuk. Úgy tűnik, Salm gróf csapatai kellően fegyelmezettek voltak, és nem kószáltak magányosan a környéken. Június 14-én a török őrszemek mozgást észleltek a Győr-Pápa úton. Dél felé mintegy 90-100 szekér haladt, úgy tűnik látszólag nem nagy fedezet mellett. A karavánt György, Helfenstein grófja vezette, céljuk a győri vár erődítéséhez szükséges faanyag beszerzése volt a Bakonyból. A győri vár kiépítése éppen ezekben az években zajlik, ekkor alakul ki a fülesbástyákkal védett modern erődítmény, amely Bécset hivatott fedezni. Luftiék valószínűleg alábecsülték a szekéroszlop védelmi erejét, vagy úgy gondolták, hogy így is képesek lesznek a kíséretből elfogni valakit, „nyelvnek”. Arról nem tudhattak, hogy a szekereket 1000-1200 katona védi, akiknek java a szekereken ülő puskás gyalogos volt.xiv Lufti lovasai rátörtek a lassú oszlopra, ám annak reakciója igen heves védekezés volt, a puskások miatt valószínűleg megközelíteni sem tudták a szekereket, nemhogy nyelvet fogni. Így Lufti, úgy tűnik félreértve a helyzetet azt a következtetést vonta le, hogy ez a fáért induló csoport már a Palota felmentéséért induló keresztény sereg részét képezi, és a gyorsabb haladás érdekében azok még a gyalogosaikat is szekerekre ültették. Látván, hogy csapata veszélyben forog, és fogoly ejtésére nincs remény, feladatának egy másik részét tartotta időszerűnek, azt, hogy jelezze pasájának, az ellenség megindulását. Az összecsapás nem lehetett túl későn, hiszen még aznap bevágtattak lovasai a Várpalota alatt táborozó – és azt még mindig sikertelenül támadó – oszmán táborba. Arszlán budai pasa pedig azonnal döntött a megszállás félbeszakításáról, amelyet kissé túl buzgón hajtott végre, mivel sok felszerelés maradt a vár alatti síkon. Ugyanakkor Lufti csapata tévedése ellenére mégiscsak igaz hírt hozott, hiszen a felmentősereg végül elindult és 16-án valóban Palota alá ért. A ménfői összecsapás pedig következményeiben a palotai vár felmentését hozta el. A keresztény seregek ezt követően ellentámadásuk során elfoglalták Veszprémet, majd Tatát, így az 1566-os év jól indult a magyarság számára. Sajnos a folytatás már nem volt ilyen szerencsés.
Győr vára a XVI. század végén, színezett metszett Braun-Hagenberg:
Civitates orbis terranum című művéből. 

Jegyzetek:

iForgách Simon jegyzete öccse történeti művéhez: Ghymesi Forgách Ferencz nagyváradi püspök magyar historiája, 1540-1572. (MHHS 16.) Közli: Majer Fidél. Pest, 1866. p. 309. Egyszerűsítettem a korabeli nyelvezetet, az érthetőség kedvéért.
iiEck Graf zu Salm, győri főkapitány 1560-1574. Lásd: Pálffy Géza: Kerültei és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon a 16-17. században. In: Történelmi szemle, 1997. 2. sz. p. 257-288
iiiGyörgyről (Georg), Helfenstein grófjáról nem sikerült pontos adatokat megtudnom egyelőre. Nyilvánvalóan a Helfenstein grófok családjának egyik tagja.
ivRóla végképp nem tudok semmit.
vIstvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában. I/2. Bp.: Balassi, 2003. p. 392-393
viAzaz Várpalota ostroma, melyet június 5-én kezdtek meg a hudai pasa csapatai.
viiAz eredeti latin szövegben: „Luphtim quendam cognomine Delium”. Lásd: Nicolai Isthvanfi: Historiarum de Rebus Ungaricis. Coloniae Agrippinae, 1622. p. 465
viiiA besliák, azaz beslik könnyűfegyverzetű lovasok voltak.
ixAz általam használt XVII. századi magyar fordításban Szent Iván hava áll, de az eredeti latinban is június van.
xA latin eredetiben: „Memphonem vicum”, Historiarum de Rebus Ungaricis, p. 465.
xiA használt köteteben Salmy gróf Ecchius áll, de kicseréltem az egyértelműség végett a helyesre.
xiiVerancsics Antal összes munkái II. (MHHS 3.) Közli: Szalay László. Pest, 1857. p. 112-113 Az általam írt szöveg szintén némileg modernizált a könnyebb érthetőség kedvéért.
xiiiOrtelius Augustanus, Hieronymus: Chronologia oder Historische Beschreibung... Nürnberg, 1602. Az általam használt reprint kiadása: Budapest: Pytheas, 2002. p. 33r

xivOrtelius 900 német gyalogosról és ezenfelül lovasokról ír, míg Istvánffy 300 szekéren 4-4 puskás német és magyar gyalogról ír, így a kettő elég szépen harmonizál, akkor is, ha a szekerek számában nagy a különbség.

2016. február 25., csütörtök

Könyvajánló: Asimov - Fekete özvegyek klubja

Isaac Asimov: Fekete özvegyek klubja

(Eredeti: Tales of the Black Windowers, 1974)
Budapest: Metropolis Media, 2015
252 oldal



Asimovról senkinek sem a krimi jut eszébe, mint irodalmi műfaj. Ezzel magam sem vagyok másként, hiszen az elsősorban sci-fi íróként Asimovról nekem is „Magnum opus”-a, az Alapítvány-trilógia ugrik be, esetleg a Robot-sorozat. Pedig hát a zseniális orosz/amerikai – ha hihetünk egy honlapnak -, minden tudományágban produkált maradandót. Elolvasva a Fekete özvegyek klubját, azt kell, mondjam, bűnügyi novellákban sem vallott kudarcot.
A "Fekete özvegyek klubja" egy féltucat férfiból álló társaság, amely a feleségek és munka elől való menekülés céljából egy vendéglőben ülésezik havonta egyszer. Eleinte elsősorban beszélgetni és falatozni gyűlnek össze, majd egyre inkább rejtélyeket megoldani. A karakterek mindenfélék: van itt kevéssé művelt festőművész, vegyészdoktor, önjelölt író, titkosszolgálati kódfejtő, matematikatanár, hivatalnok. Rendszerint minden alkalommal egy vendég is jelen van, akinek kifaggatása során találkoznak a megoldandó bűncselekményekkel. Aztán persze, ott van a nekik felszolgáló, és a bűnügyeket megoldó pincér, Henry. A klubtagok stílusa kifinomult, számomra a történetek nem is a 70-es években játszódnak, végig úgy éreztem, hogy a viktoriánus-korban vagyok. Mindenki művelt, komoly irodalmi tapasztalattal rendelkezik, úgy ismerik Shakespeare-t, vagy Bibliát, akár a déli határnál Ahmed a GYODA-t.
A kötet tizenkét novellát tartalmaz, amelyek zöme ötletes kis rejtély, a gyilkosságtól a kódfejtésen át a lopásig. Asimovra érezhetően hatottak Agatha Christie történetei, Henry az ügyeket ugyanúgy az elbeszélésekben lévő ellentmondásokból okoskodja ki, mint mondjuk Poirot az Öt kismalacban. Az is kedvemre való, hogy a sztorik behatároltak térben és időben, szeretem az egy légtérben zajló minimalista filmeket és könyveket (pl. A kötél, Exam, illetve: Tíz kicsi néger, Nyílt kártyákkal).
Élveztem a novellákat, tetszett a játékos elmesélés, viccesek és szerethetőek a szereplők, akiket apró adalékokból ismerünk meg szépen fokozatosan. Az egészet áthatja valami könnyed lazaság és derű. Halsted limerickjei Az Iliászról meg külön pozitívumok, Asimov költőnek is kiváló lett volna. Negatívum is van persze, de alapvetően a szerzőtől függetlenek. Némelyik novella megoldása magyarul sajnos értelmetlen, mert az angol szavakban van elrejtve a válasz. Ez nem a fordító hibája, egyszerűen visszaadhatatlan más nyelven a dolog. Egy másik történet pedig egy olyan dalocska körül forog, amit ugyan egy művelt jenki valószínűleg jól ismer, de mi magyarok még annyira sem, mint Ali az emancipációt. Ebből fakadóan nincs esélyünk megfejteni a bűncselekményt, csak megtudjuk a végén mi a megoldás. Kicsit szerencsétlen még, hogy a novellák minősége a kötet vége felé lejt, és az elsők a legjobb történetek. Nekem kifejezetten a legelső a favorit, ami több okkal is indokolhatnék, de nem teszem, olvassa el minden érdeklődő, és úgyis megtudja a választ!  

Összefoglalva: Kellemes olvasmányon vagyok túl, éppen jól jött az utóbbi idők komoly történelmi monográfiái után, felfrissített, és másfél napi buszozgatás elég volt a kiolvasásához. Agatha Christie-t ugyan nem éri el minőségben, de nagyon hangulatos alkotás. Ezek után az a tudat, hogy még öt a Fekete özvegyek klubjáról szóló novelláskötet vár magyar kiadásra, olyan örömmel tölt el, mint Mohamedet az osztrák szárnyas kapu.

Pontszám:
Hét gyufásdoboz a tízből.
7/10

www.goodreads.com: 3.92 pont



2016. február 20., szombat

Sziget a viharban - előadás

Az utóbbi hetekben az előadások, az azokra való felkészülés, és az olvasás töltötte ki az időmet, ezért az átmeneti pangás a blogon. Hamarosan azonban utóbbinak hozadékai lesznek a blogon is könyvajánlók formájában, valamint lesz egy az 1566-os eseményekkel kapcsolatos kis történelmi írás is napokon belül kikerül ide. Február 24-én Kunszigetre megyek előadni, ahol a csernobili atomkatasztrófa lesz a téma, amely - minthogy a témában mérsékelten vagyok jártas - sokkal inkább ismeretterjesztő lesz, mint általában.  
Addig is ma feltöltésre került a youtube-os fiókomra a legutóbbi február 9-i Győr-Ménfőcsanakon tartott Szigetvár ostromát felelevenítő előadásom teljes terjedelmében. Nem vagyok maradéktalanul elégedett (az ember mindig talál egy halom kimaradt érdekességet), de szerencsére szép számú közönség előtt lehettem.



2016. február 4., csütörtök

Könyvajánló - Cey-Bert Róbert: Koppány : A Fény Harcosa

Cey-Bert Róbert Gyula:
Koppány : A Fény Harcosa

Budapest: Püski, 2014. 284 o.



Isten látja lelkem, megpróbáltam. Adtam egy második esélyt Cey-bert Róbertnek, és nekiálltam az „Ősök és hősök” trilógia 3. könyvének (a másodikról itt a kritika), amely Szent István és Koppány ikonikus harcát ígérte történelmi regény formájában.

Kezdjük talán az elején. Az 1. fejezet a „Melki csata” címet viseli, és egy 984-ben megvívott magyar-bajor ütközetet ír le, melyben Civakodó Henrik bajor fejedelmet legyőzi Koppány horka. Már Koppány rangjával kapcsolatban akadnak problémák. Egyfelől Koppány valószínűleg nem viselte a horka tisztséget. Nincs erre forrás, és korábban biztosan nem a családja viselte, hiszen Kál és fia, Bulcsú volt horka, akik nem Árpád-háziak, ellentétben Koppánnyal. Ennél érdekesebb, hogy Melknél nem tudunk ütközetről 984-ből, bár egy bajor oklevél fennmaradt, amely azt állítja 985-ben, hogy a térséget barbárok pusztították el. Szóval egy történelmi regényben akár helye is lehetne egy ilyen csatának. Igen ám, de ami forrás van (nagyon kései, XII. századi), az bajor győzelmet ír, míg Cey-Bertnél a magyarok győznek, sőt nála Koppány le is vágja a bajor herceg fülét. A 3. számú lábjegyzetben Cey-Bert azt állítja, hogy a Osorius Paulus műve alapján a hunok országát hungur és Hungária névvel illeti. Ennek könnyű utánanézni, interneten is. Paulus Orosius (és nem Osorius!) műve teljes latin szövegével megtalálható a világhálón. Természetesen azok után, hogy a szerző a forrás nevét sem tudja jól, nem meglepő, ha hungur és hungaria szó nincs az ominózus történeti mű VII. fejezetében. Ezt bárki ellenőrizheti: itt. Aztán a következő gondom...

Áh! Ennek így semmi értelme! Nem érdemes a történelmi részletekkel való problémáimat felsorolni, mert egyfelől baromi hosszú lenne, másfelől annyi értelme sem volna, mint a Lohengrinről társalogni egy italgőzös estén a sarki kocsmában a helyi pulttámaszokkal.

A regényben az összeesküvések olyan pitiánerek, mint az egyenlőség jegyében megtiltani a hölgyek ingyenes belépését egy szórakozóhelyre; a párbeszédek egyszerűbben, mint a Bulibáró szövege; és az egész könyv kábé annyira szórakoztató, mint egy gyomormosás. Savval. Most komolyan, hogy lehet ilyet leírni: „[Attila hun fejedelem] legjobb harcosai a sasíjászok (WTF?) voltak.... Ők voltak a legjobbak, a célt még a legsötétebb éjszakában, bekötött szemmel is eltalálták.” Ezt ugye nem gondolja senki komolyan? Amerikai képregénybeli szuperhőssé silányítaná őseinket...

Mondjuk azért van ami vicces benne. Például a névválasztások. Mert a névválasztás az igazán... pocsék azaz karakán. Ott van például Szátuk Bugra Kara kán. Szatuk Bugra (kara nélkül!) kán, egyébként tényleg létezett, de ekkor már (984-ben) 30 éve halott volt, ő volt a Karahánida állam alapítója. Vagy Koppány felesége: Napsugár, amely nevet már az előző Pozsonyi csatáról szóló könyvben ellőtte, de bumerángként visszatért. Akkus táltos (miért nem elemes?) nevére inkább nem reagálok. Azt leszámítva, hogy miért nem elemes...

Nem tagadhatom, érzek némi szimpátiát Cey-Bert iránt. Tudom, hogy jót akar. Kitapintható, hogy a rockopera óta héroszi magasságokba emelt Koppány-kultuszt igyekszik összeegyeztetni a keresztény magyar állam alapkövének számító Szent Istvánnal. Csak azzal nem számol, hogy az1980-as években Koppányt éppen azzal a céllal emelték piedesztálra, hogy a jelenkori megosztottságunkat mutassa. Ez a Koppány nem történelmi szereplő. A történelmi Koppányról alig tudunk néhány mondatnál többet. Nem tudunk arról, hogy Táltosa lett volna (Gézát ismerve aligha tűrt volna ilyen alakokat egy Turul-dinasztiabeli rokonnál), nem tudunk róla, hogy Réka nevű lánya lett volna, sem, hogy több felesége. Ezek az 1980-as évek kitalációi, de előadásaim során gyakran komolyan felteszik a kérdést, hogy mit tudunk Rékáról? Semmit, mert nem volt ilyen személy. Szerencsére Cey-bert ezeket legalább elvetette, nagyon helyesen.

Ugyanakkor a szerző mégis megmaradt a rockopera befolyásolható, tutyimutyi Istvánjánál. A források alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Szent István nem ilyen ember volt. Kevés olyan állhatatos, céltudatos és távlatban gondolkodó alakja volt a históriánknak, mint ő. A történetírás egyik állandóan felbukkanó kliséje – és ezeket rendszerint nem is szabad komolyan venni -, hogy a feleség befolyása alá vonja az uralkodót, aki emiatt rosszat tesz. Kétségtelen, hogy Gizelláról állítanak ilyet a magyar krónikák, de nem Koppány esetében (akit minden forrás lázadóként, és jogtipróként aposztrofál), hanem István élete végén, Vazullal szemben. Szóval az, hogy az éppen Magyarországra érkező Gizella és Wenzellin a kis hülye lúzer István háta mögött 1000 (!!!) páncélos lovagot küldenek a 70 (!!!) Koppányt védő lovasíjász ellen, igazán abszrudum! Miért nem mindjárt a Tigris tankokból álló 503. nehézpáncélos-osztályt? Arra sem térek ki most, hogy a források szerint a valóságban Koppány volt a támadó és nem csapdába csalták. Egy történelmi regényben talán nem ártana, ha az alapvető történelmi tények a helyükön lennének.

A magyar történelem hőse Szent István. A keresztény magyar állam origója ő. Miatta öltötték fel később királyaink a relikviáitl, ő az első jogi gyűjteményünk megalkotója. Az összes ezt követő történelmi nagyságunk példaképe István király. Aki nemzetben gondolkodik, annak őt kell követnie. Koppányról gyakorlatilag semmit nem tudunk, levegőre pedig csak légvárakat lehet építeni, ami ugyan nagyon tágas, de nem túl komfortos.

A könyv megjelenése a borzalmas borítót leszámítva nem rossz, a kötés erősnek tűnik, a kemény fedőlapok strapabírónak látszanak. A borító azonban kiborító. Ez a napos-holdal-villámos (még igazán odarakhattak volna egy üstököst, a Szaturnuszt holdakkal, néhány hullócsillagot, ónos esőt...) sötétkék ég alatt világító lovasokkal, és túl sok szöveggel háromféle betűnagysággal, nagyon nem jött be nekem.

Összesítve ebből a történelmi regényből minden hiányzik, ami a történelmi regényeket olyan remek olvasmánnyá teszi: nincs benne cselszövés és ármány (mert ami ebben van, az nem érdemli meg ezt a nevet), nincs benne vér és brutalitás, ami a középkor sajátja (Koppány sem hal meg brutálisan, hanem egyszerűen felszáll a levegőbe és találkozik az őseivel), és nem ragaszkodik a források által igazolható valós eseményekhez. Emellett a karakterek olyan sterilek, mint egy bontatlan hipósflakon. Cey-Bert trilógiájának harmadik része semmi fejlődést nem mutat a másodikhoz képest, így közös jövőnknek véglegesen befellegzett. Olvashatatlan.

Pontszám:
Három kéksólyomlátó Koppány a tízből.

3/10