Könyvajánló: Pillanatképek a magyar középkorból (2022)

 Könyvajánló:

Pillanatképek a magyar középkorból

Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont - Történettudományi Intézet és Martin Opitz, 2022

Szerkesztette: Storka Renáta, Weisz Boglárka

254 oldal

Az utóbbi években igen markánsan jelent meg a középkori gazdaságtörténet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának könyvrepertoárjában, és egymás után adtak ki kiváló tanulmánygyűjteményeket és forráskiadványokat. Ezek rendkívül fontosak, mivel új mélységet adnak a középkori kutatásoknak, ahol a gazdaságtörténet nem igazán volt prioritás korábban. Ugyanis bármennyire is népszerű azt gondolni, hogy a középkor csupa izgalom, csata, kaland és veszély volt, votaképpen nem is különbözött annyira a mai világunktól, mint elsőre hinnénk. A települések, városok zöme 1000 és 1526 között a legritkább esetben nézett szembe ellenséges invázióval, és sokkal nagyobb gondot jelentett számukra a közlekedés biztonságának fenntartása a rablók ellen, mint az idegen hódítók hada. Akkor is a sivár - vagy, mint kiderül a forrásokból, nem is olyan sivár - hétköznapok domináltak. A Gazdaságtörténeti Kutatócsoport kötetei bizonyítják, hogy kutatási területük nagyon érdekes, és nem csupán a szűk szakmai közösséget hozhatja lázba. 2022 végén különösek remek kiadvánnyal rukkoltak elő, amely ugyan nem friss tanulmányokat közöl, ám olyan közel hozza az érdeklődőkhöz a középkori életet, amennyire ez csak lehetséges lapokon keresztül. 

A Pillanatképek a magyar középkorból című válogatáskötet alapvetően "kis színes" hírecskék mozaikjából áll, amely a középkor egy-egy apró mozzanatát mutatja be példákon keresztül, gazdagon illusztrálva. Nem véletlenül használom a "kis színes" fogalmát, hiszen a Történettudományi Intézet oldalának "Havi színes" rovatában jelentek meg az ide beválogatott történetecskék alapvetően 2016-17-ben. A válogatás szerzőként felvonultatja a magyar középkorkutatás javát Bácsatyai Dánieltől Zsoldos Attiláig. A kötetben elsősorban nem királyokról, királynékról, az ország előkelőiről olvashatunk történeteket - ők csak ritkán kerülnek a szövegbe -, főszereplői a hétköznapi emberek: polgárok, földművesek, hajósok, bányászok, jogászok, kőfaragók, molnárok és kézművesek. Nem is didaktikus leírásokat kapunk, hanem egy-egy kis sztorit, személyt mutatnak be, amit/akit a szerencsésen fennmaradt források segítségével a szokásosnál kicsit jobban megismerhetünk. A forrás lehet régészeti lelet, oklevél, számadáskönyv, ábrázolás, a kutató pedig történetet kerekít belőle, amely átélhetővé teszi azokat a nem is olyan sötét középkori hétköznapokat. Stílusilag szerzőtől függően lehet kissé szárazabb "szakmaibb", vagy akár egészen mesemondásszerűen elbeszélt a történet. 

Minél többet olvastam a középkorról, annál nagyobb fanatikusa lettem az utóbbi évtizedben. A középkorban ugyanis az az izgalmas, hogy milyen egyszerű, ugyanakkor komplex. Ma szinte mindenben - sokszor akár mesterkélten is fenntartandó - egyenlőség a norma, erre vagyunk büszkék, míg a középkorban fel sem merült senkiben, hogy az emberek egyenlőek lennének! Legfeljebb Isten előtt majd a túlvilágon... Egy polgár a maga által bírt jogaira volt büszke, a nemes az ősi jussára, adómentességére és kardjára, de még a jobbágy is óvta a saját magát megillető kiváltságokat. Az egész világ egyéni és közösségi autonómiák kusza halmaza volt, amelyet egyénenként - elméletben - az érdem, hűség és a teljesítmény szabott meg. A születés mellett természetesen... Szinte hihetetlen, hogy 500 évvel ezelőtt az emberek működtetni voltak képesek városokat, országokat a nekünk igencsak áldatlan állapotoknak tűnő viszonyok mellett! És legtöbb esetben nem is rosszul!

Az első fejezetben nyolc írás kapott helyet, és elsősorban a megélhetéssel, bevételekkel, adózással foglalkozik, majd a bányászat és a tulajdonviszonyok taglalása lövetkezik 5-5 bejegyzésben. Nem maradhatott ki a pénz világa sem, hiszen egészen elképesztő miféle kaotikus monetáris rendszer uralkodott akkoriban, majd jön a különféle szakemberek nehézségeinek bemutatása. A kereskedők a középkor legfontosabb szereplői közé tartoztak, nélkülük nem lehet gazdaságtörténeti mű, utána a címertan következik három tanulmányban. A két utolsó fejezet írással kapcsolatos történeteket mesél el, illetve vegyesfelvágottként extrém eseteket vonultat fel. 

Melyek voltak a legizgalmasabb írások számomra? Draskóczy István középkori hajókról és tutajokról írt szösszenete mindenképpen ilyen. A túlnyomórészt akkor is - sőt, a közékorban pláne! - vizek mentén élő magyarok gyakran hajón közlekedtek, emellett a nagyobb mértékű áruszállítás csak azokon volt olcsón megoldható. Draskóczy bemutatja a sószállító tutajok és hajók különféle típusait, méreteit, illetve a hajósokat, akik meglovagolták ezeket a vizijárműveket. A sóbányászatról írt szösszenete szintén plasztikus, idézetekkel gazdakon fűszerezett (megsózott...). Nagyon érdekes volt az eskűkről szóló Szőcs Tibor-írás is, hogy miként hol és kik előtt kellett esküdözni. Weisz Boglárka: Védelmi pénz, avagy üzemeltetési költség címmel a korabeli vámszedési gyakorlatot mutatja be, amelynek visszáságaival közvetlen utána Kovács Viktória foglalkozott. Valami "érthetetlen" oknál fogva ugyanis a középkorban sem szerettek az emberek adót/vámot fizetni, így megpróbálták kicselezni a hatóságokat álutakkal, amelyek elkerülték a vámszedő helyeket. Mások meg másokat vittek álutakra, és álvámokkal vámolták a gyanútlan utazót. Szintén nagy kedvencem Körmendi Tamás írása, amelyben egy középkori ingatlanmaffiáról lebbenti fel a fátylat, valamint Kádas István írása a rovásbotokról. Utóbbi bemutatja a kor embereinek zsenialitását, amellyel egyszerű módszerekkel képesek voltak megoldani egy olyan problémát, amelyet ma sokszor a NAV számítógépei sem. Egyébként a kötetből szépen kiderül, hogy a középkoriak vallásosságuk mellett nagyon is földhözragadt, anyagias szemléletű emberek voltak, akik elvárták egy egyházi alapítványtól is, hogy gazdaságosan legyen képes fenntartani magát. Szó nem volt itt valamiféle ostoba, bigott alakokról, hanem nagyon is racionális, két lábbal földön álló emberek alkották a Magyar Királyság lakosságát. 

Bár a gazdaságtörténet dominál tematikailag - elvégre mégiscsak a Gazdaságtörténeti Kutatócsoport kiadványa - ám akad itt egyéb is. Megismerkedhetünk a kétes erkölcsű leányzóval, Maruszjával, aki egyik zsoldoskapitányt elhagyta egy másikért, jókora bajba keverve Pozsony városát 1466-ban. Megtudhatjuk azt is, hogy mennyivel szórakoztatóbb (és egyben költségesebb) vendég volt Luxemburgi Zsigmond, mint III. Frigyes német-római császár, vagy hogy miként úszott meg igencsak olcsón Borsvai András és Kendi György egy gyilkosságot 1518-ban. Azt is tudni illik, hogy az erőszak a középkorban a jog egyik eszköze volt, s ha valaki úgy érezte sérelem érte, gyakran fegyveres erővel vett revansot. 

Bár forráscentrikusan szemlélem a történelmet - és a legfontosabbnak az utóbbi évek középkori gazdaságtörténeti kiadványai közül éppen ezért a forráskiadványok -, de be kell látnom, hogy a középkor népszerűsítése az ilyen populáris kiadványok feladata, mert könnyebben emészthető a nem szakemberek számára. Sajnos sokáig az igazán jó népszerűsítő irodalom a magyar történelemben hiánycikk volt, és ennek a bizalom látta kárárt. Növelte a közemberekben a hitet, hogy az "emtéa" valamiféle idegen test az államban, amely elszakadt a "pórnéptől". Egyszerűen nem spórolható meg az a munka, amit a minőségi népszerűsítésbe kell befektetni, mert mindenki rosszul jár. Kárát látja az olvasó, aki csak gyenge köteteket vagy áltörténelmet talál a polcokon, és kárát látja a kutató, aki nem tudja majd eladni a könyveit. Szerencsére egyre gyakoribbak a kiváló népszerűsítő könyvek, amelyek szívós és kitartó munka mellett visza fogják állítani azt a bizalmat, amely valamikor régen elveszett. Lassú munka lesz, de az igényes olvasó látni fogja a különbséget egy szakmailag korrekt munka és egy szenzációhajhász blöff között. 

A kötet képanyaga kiemelkedő, és ahol lehet magyar példákkal illusztrálták a leírtakat, ahol nincs ilyen, ott külföldi kódexek, festmények kerültek a kötetbe. Mindezt tanulmányonként átlagosan 7-8 fotót, térképet jelent, ami könnyen átélhetővé teszi a kort. Egyben a képeket tanulmányozva azonnal szembe ötlik, hogy a középkor nem sötét, hanem nagyon is színes volt. A kiadók minőségi munkát végeztek, kötötten, fotópapír minőségű lapokon adtak ki igencsak korrekt áron egy nagyon értékes válogatást. Köszönet érte!

Értékelés:

Kilenc aranyforint a tíz ezüstdénárból.

9/10 pont

Egy hadicsel története a kitajoktól a magyarokig

Egy hadicsel története a kitajoktól a magyarokig

Kitaj vezér solymászni indul (Egy nomád fuvola 18 dala: Vencsi úrnő története - XII. század eleji kínai tekercs XV. századi másolata. Forrás: innen)

Épp egy türkökkel foglalkozó könyvet olvasgattam, amikor egy igencsak érdekes esetbe botlottam benne:

"On the 28th day of the 8th month (29 Sept. 696), the Kıtan successfully ambushed the Chinese troops and captured Zhang and Ma with flying ropes. The Huangzhang Valley was filled with the bodies of the Chinese soldiers and generals. Interestingly, the Kıtan soldiers found a Chinese government seal on the battle field and forged a document, urging the rest of the Chinese troops (the infantry) to march on as quickly as possible. After receiving the forged document, the Chinese infantry went on marching day and night. When they arrived in the Kıtan lands, both soldiers and horses were exhausted. The Kıtans successfully ambushed them and wiped out the whole Chinese army."[1]

Vagyis 696-ban a kínai uralom ellen fellázadt kitaj (avagy kitan) sereg legyőzte a Csang Hszüanjü és Ma Zsencsie kínai tábornokok által vezetett birodalmi hadsereget a Huangcsang-völgyben. Érdekesség, hogy a kínai hadvezéreket pányvával fogták el, melyek használatát Ammianus Marcellinus például a hunokkal kapcsolatban is megemlíti (XXXI. 2.). A győzelmet követően a kitajok megtalálták a kínai kormányzat hivatalos pecsétjét az ellenség táborában, amit aztán arra használtak fel, hogy a csatából kimaradó megmaradt kínai gyalogságot csapdába csalják egy hamis parancs elkészítésével. Bár kínaiul végképp nem tudok, de a google fordító a barátom, így visszakövettem az adatot az eredeti forrásig (a Cecse Tungcsienről van szó, a kínai források egyébként elképesztőek...), és úgy értelmeztem és következtettem, hogy a kitajok az elfogott tábornokok kierőszakolt aláírásával és a pecsét segítségével olyan üzenetet küldtek a másik haderőnek, hogy az gyorsított menettel vonuljon a kitaj területre, mivel a lovasság már győzött a kitajok felett és támogatás kell. A győzelemben érdemeket szerezni akaró kínai gyalogság nagy ütemben előrenyomult, mire hamarosan kimerült, s ekkor lecsaptak rá a kitajok, és megsemmisítették.[2] 

Egy évvel később, 697-ben a türkök segítségével a kínaiak végül urrá lesznek a kitajok felkelésén, akik aztán a belső-ázsiai sztyeppe urai lettek 50 évre.[3] A türkök második birodalmát az ujgurok döntötték meg 745-ben, s uralmuk 840-ig tartott, mígnem a kirgizek felszámolták azt. Itt már jön egy magyar szál, ugyanis felvetődött, hogy Álmos apja, Ügyek - bár ezt így nem mondták ki - azonos lehet az ujgurok utolsó kagánjával, Üge-vel.[4] De a magyar szállal/érdekességgel később foglalkozunk.

A kitajok egyébként túlélték a türk alávetettséget, és a X-XI. században értek a csúcsra. A kitajok vezére, Apaoki nagykán (utólagos uralkodói nevén Liao Tajcu) 916-ban felvette a császári címet és az általa alapított Liao-dinasztia egy darabig Észak-Kínára is rátette a kezét. 1125-ben a szintén nomád dzsürcsik ugyan megdöntötték a kitajok császárságát, de egyik hercegük nyugatra menekült és Turkesztánban létrehozta a karakitaj államot. 

Kitaj vezér hadba indul (Egy nomád fuvola 18 dala: Vencsi úrnő története - XII. század eleji kínai tekercs XV. századi másolata. Forrás: innen)
A két kép egymás után megtekintve egyben erős figyelmeztetés arra nézve, miért nem szabad hadi öltözéket vadászjelentekről rekonstruálni...

Mind a dzsürcsik császárságát (Csin-dinasztia), mind a Karakitaj birodalmat végül a mongolok söpörték el a XIII. században. És máris elérkeztünk a bejegyzés elején említett kitaj hadicselhez. Azt olvasva ugyanis azonnal két eset ugrott be a magyar történelemből, amelyek során egyszer elszenvedői, egyszer meg kitervelői voltunk egy-egy megdöbbentően hasonló esetnek. A nomád harcászatnak mindig eleme volt a cselvetés és a ravaszság, ezt jól ismerjük az ókori és középkori leírásokból egyaránt. 

Úgy látszik, hogy a mongolok kitanulták (hahaha) a trükköt a kitanoktól, vagy olvasták valami történeti feljegyzésből (avagy, csak a hasonló helyzet hasonló megoldást szült). Nézzük ugyanis, mit ír Rogerius mester a Muhi csatát követő eseményekről! 

"31. Hogyan osztották fel a tatárok a győzelem után a zsákmányt, és hogyan írtak hamis leveleket a király pecsétjének megtalálása után

Miután ekkora hadsereg fölött győzelmet és diadalt arattak, és nagy tülekedéssel belefogtak a préda visszaszedésébe, miután a vérrel bemocskolt ruhákat, lovakat, a kiömlő vértől vöröslő aranyat és ezüstöt kőrakásokként vagy gabonaasztagokként egybehordták, az uruk és a tatárok előkelőbbjei összejöttek az osztozásra és az elosztásra. Az ezután következő osztozáskor megtalálták a király pecsétjét a kancellárnál – akinek a fejét rettenetes karddal elválasztották a testétől – és már biztosak voltak az ország felől; attól való féltükben, hogy a népek, meghallva a király vereségét elszökdösve elmenekülnek, figyelje meg atyafiságod, milyen ravaszsággal jártak el. [...] És néhány magyar egyházi emberrel, akiket életben tartottak, írattak a Magyarországon lakozó főembereknek és közrendűeknek a király nevében sok hamis levelet ilyen formában: „Ne féljetek a kutyák vadságától és dühétől, és otthonaitokból ne merészeljetek kimozdulni; ugyanis, bár bizonyos előre nem látható körülmények miatt elhagytuk mind a tábort, mind sátrainkat, mégis Isten kegyelméből lassankint igyekszünk azokat visszaszerezni és újból vitéz ütközetet vívni velük; ezért csak imádkozzatok, engedje meg nekünk a könyörületes Isten, hogy összezúzzuk ellenségeink fejét.” Ezt a levelet némely magyarok, akik már hozzájuk csatlakoztak, széthordták a címzetteknek; ez tett tönkre engem és egész Magyarországot. Mert annyira hitelt adtunk e levél valódiságának, hogy, bár pár nap után az ellenkezőjét tapasztaltuk, mégis, mivel az országot váratlanul érte a háborús zavargás, nem tudtunk a hírek megismerésére hírszerzőket küldözgetni, és így nem értesülhettünk az ellenkezőjéről."[5]

A mongolok által alkalmazott megtévesztés szinte szóról-szóra megegyezik a kitajokéval, habár ott a kínai sereg fennmaradó részét csalták csapdába, míg itt egy további magyar haderő összegyűjtését igyekeztek meggátolni, illetve a lakosság elmenekülését lakóhelyeikről. Bár van olyan mű, amely ennek a hamis levélnek a kitalálóját a tatár kán angol tolmácsának teszi meg,[6] ehhez nem kellett nyugat európai tudás, az eurázsiai sztyeppéken ismert hadi trükk lehetett, mint a fentebbi példa is bizonyítja. Világos, hogy mind a kitajok, mind a mongolok tudatában voltak a kínai császári illetve a magyar királyi pecsét jelentőségének, s kihasználták a saját javukra annak hatalmát. Valószínűleg hasonló történt a német-római császár 1051-es hasjárata kapcsán, ahol a szintén a sztyeppéről érkező Árpádok használták ki a hamis parancs nyújtotta lehetőséget. Így ír a XIV. századi krónikakompozíció az esetről:

"Ugyanezen okból a következő esztendőben is eljött a császár Magyarországra nagy sokaságú harcossal, a Zala és Zselic patakok forrása mellé. Eleséggel rakott hajókat is küldött Magyarországra a Dunán: ezek élére atyjafiát, Gebhard püspököt állította. Ennek hallatára András király és Béla herceg mind a búzakereszteket és szénaboglyákat fölégették, és messze elvezérelték a lakosokat minden barmaikkal azokról a tájakról, amerre a császár útja vezetett. Amikor a császár benyomult Magyarországra és a felégetett vidékekre ért, nem talált eleséget sem vitézeinek, sem lovainak; azt sem tudta, hol vannak hajói, azokról sem kaphatott semmi segítséget. Átkelt hát az erdőkön, elközelgett a badacsonyi hegyekhez, miközben mindenféle eleségben nagy hiányt szenvedett. Gebhard püspök eközben Győrbe érkezett, levelet küldött Henrik császárhoz [epistolam ad Herricus], tudakolta tőle, hol várjon reá. Isten akaratából András király kóborlói [latrunculis] elfogták és a király elébe vezették a levél vivőjét. Amikoron Miklós püspök tolmácsolásából megértették a levél tartalmát, Gebhard püspöknek feleletet írtak levélben, és azt elküldték neki holmi jövevénnyel [hospitem]; ez úgy tett, mintha a császár küldené, elvitte Gebhard püspöknek a levelet, melyben ilyenféle állt: "Tudd meg, kiváló Gebhard püspök, birodalmunk nagy és veszedelmes ügyei arra kényszerítenek minket, hogy Magyarországból Németországba térjünk meg: ellenségeink ugyanis megszállották birodalmunkat. Eredj hát sietve, rontsd el a hajókat [destructis navibus], amilyen gyorsan csak tudod, és siess utánunk Regensburgba; Magyarországon ugyanis te sem vagy többé biztonságban." Megértvén ezt Gebhard püspök, hamar Németországba futott. A császár pedig csalódott reménységében, hogy a hajókról kap segítséget, és halálos éhínségre jutott."[7]

Mongol lovasság harca a XIV. századi iráni Diez-albumok egyik lapján
(forrás: innen)

A helyzet tehát eléggé hasonló a korábbi kitaj és mongol esetekhez - bár időrendben a kettő között helyezkedik el -, és kétségtelen, itt nem elfogott uralkodói pecsételő, hanem egy levél a hadicsel alapja. Minden bizonnyal egy császári pecséttel lepecsételt levél az, amit aztán meghamisítottak András király emberei. A Gebhardhoz küldött magyar "ügynök" szerepe is érdekes, minden bizonnyal egy Magyarországra áttelepült német hospes (jövevény, vendég) lehetett, aki hitelesen alakíthatta a császár küldöttjét. A csel itt is bevált, jelezve, hogy a hamis parancsok kiadása az ellenség felé a hadművészetben nagyon hatékonyan zavarja meg a hadseregének működését. A kínai hadművészet filozófiáját ezzel kapcsolatban - személyes kedvencem - Szun-Ce így foglalta össze:

"A háború mindig a csalás útját járja. így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha dühös vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha (egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség) éppenséggel nem várja. [...] 

...aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az idegen sereget, hogy nem vív csatát vele; úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg; úgy semmisíti meg az idegen fejedelemségeket, hogy nem tart sokáig (a háború). S minthogy a (kölcsönös) sértetlenség által igyekszik győzni az égalattiban, a fegyverek alkalmazása nélkül is biztosítani tudja magának az előnyöket. Ez a csellel való támadás törvénye."[8]

Güjük mongol nagykán pecsétnyoma. Figyelemre méltó, hogy a magyar bélyeg szó maga is török eredetű! (forrás: innen)

Megfontolandó bölcsesség lenne a modern hadviselésben is... Érdekes, hogy mind a kitaj, mind a mongol, mind a korai Árpád-kor hadművészete az eurázsiai sztyeppe világából táplálkozott, s hasonlóan járt el. Mindegyikre lehetne példákat hozni bőven a magyar hadtörténelemből is. Az természetesen nem vehető komolyan, hogy 1051-re a magyarok "elfelejtettek" minden sztyeppei elemet a hadviselésről, hiszen I. András édesapja a még "pogány" herceg volt, Vazul. Ahogy azt is tudjuk, hogy a könnyűlovasság sem tűnt el a hadviselésünkből, ahogy korábban vélték, még ha a XI-XII. századra kevés ilyen utalás is van a forrásokban (mivel a forrás is kevés). A magyar hadművészet egyszerűen átvett hasznosnak vélt nyugati (és akár bizánci) elemeket, és beépítette a sajátjába. Például a magyar király ellentétben a nyugati mintákkal, rendszerint nem harcolt az első sorba, hanem sztyeppei vezérként egy központi helyről vezényelte az ütközetet.[9]   

Nyilván ezek maga után vonták, hogy a saját hivatalos irataikat/parancsaikat ugyanezen népek igyekeztek biztonságossá tenni hasonló esetek megelőzése érdekében. Talán ezzel függ össze az is részben - persze az egyszerűbb ügyintézés mellett -, hogy a mongolok rendkívüli egyszerűen, ám ésszeszűen oldották meg a pecsétek kérdését a birodalmukban/birodalmaikban. Dzsingisz kán fiának, Tolujnak leszármazotta, a hetedik ilkhán, Gázán kán (1295-1304) precízen szabályozta, ki milyen ügyben milyen színű és nagyságú pecsétet használhat.[10] De korábbról is jól tudjuk, hogy a kánok pecsétjeinek milyen ereje volt a birodalomban. 

A magyar király pecsétjeinek szintén nagy fontossága volt, bár inkább a birtokadományozások kapcsán, és pecsétjeik Szent Istvántól - előtte meg nincs adat - nyugati mintát követtek. Ettől függetlenül a pecsételők elveszhettek. Mivel az oklevélkiadás a hadjáratok során sem szünetelt, előfordulhatott, hogy vereség esetén a pecsét az ellenség kezébe kerül. Ilyen történt 1330-ban Károly Róbert Basarab havasalföldi  vajda elleni hadjárata során, amely esetet a XIV. századi krónikakompozíció így mesél el: 

"Nagy vereség lőn ott, mérhetetlen sokan estek el a vitézek, főemberek és nemesek pénteken, Szent Márton ünnepe előtt való napon és rá következő hétfőn. Ott esett el három prépost, András mester, a fehérvári egyház prépostja, e nagyon tisztelendő férfiú, a királyi fölség alkancellárja - odaveszett a királyi pecséttel együtt [cum sigillo regis periit]; továbbá Mihály pozsegai prépost és Miklós prépost az erdélyi Fehérvárról; továbbá András sárosi plébános meg a prédikátor-rendbeli Péter fráter, a tisztes férfiú - mind kiitták a kegyetlen halál poharát, minthogy nyomorultul sújtották őket főbe."[11]

Ez az elveszett pecsét konkrétan Károly Róbert király úgynevezett második kettős pecsétje volt, amelyet 1323 óta használtak. Ilyen esetben azokat az okleveleket, amelyek ezzel a pecséttel hitelesítettek korábban, át kellett pecsételni az újjal megerősítésül.[12] Ez fontos óvintézkedés volt, hiszen az elveszett pecsét rossz kezekbe kerülhetett, és fel lehetett használni hamisításra![13] 

Basarab vajda legyőzi Károly Róbert seregét a Kárpátokban
(forrás: innen)

Hasonló csúfság esett meg fiával is, I. (Nagy) Lajos királyunkkal, aki 1363-as boszniai hadjárata során veszítette el pecsétjét, igaz egészen más okokból.[14] Ebben az esetben a királyi pecsétet Miklós esztergomi érsek és kancellár sátrából szolgái kiloták, majd a pecsétnyomót eladták Besztercén, ahol összetörve később előkerült. Ez persze már csak mellékvágánya az eredeti témánknak. 

Károly Róbert király kettős pecsétje
(forrás: innen)

Visszatérve a kitaj-mongol-magyar esetekre szerintem érdekes az esetek hasonlósága, bár természetesen ez nem jelenti, hogy egymástól lesték el a trükköt ezek a népek. Ez egyszerűen a sztyeppei hadviselésől, sőt általában véve a hadviselés jellegzetességeiből fakad. Ázsiában még sokáig éltek a cselvetések ezen fajtájával. A brit szempontból tragikusan végződő Első afgán háború során a britek szintén feljegyezték, hogy hamis levelekkel igyekeztek becsapni őket az afgánok.[16] 

Jegyzetek:

[1] Hao, Chen: A History of the Second Türk Empire (ca. 682-745 AD). Leiden-Boston: Brill, 2021. 50.o. 

[2] Cecse Tungcsien (magyarul kb.: A kormányzást segítő átfogó tükör), 205. 6505-6506. Online: http://www.guoxue.com/shibu/zztj/content/zztj_205.htm Letöltve: 2022. október 14. A Cecse Tungcsien a XI. században az Északi Szung dinasztia alatt megjelent 294 tekercsből álló hatalmas történeti mű. Később rájöttem, hogy az esetet leírja egy másik mű is: Skaff, Jonathan Karam: Sui-Tang China and Its Turko-Mongol Neighbors. Oxford, 2012. 131.o. Ez megerősítette, hogy jól értelmeztem a forrást tartalmilag.

[3] A kitajokról magyarul: Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története. Budapest: Balassi, 2003. 98-101.o. és Ligeti Lajos: A kitaj nép és nyelv. In: Magyar Nyelv, 1927. 293-310.o.

[4] B. Szabó János - Sudár Balázs: Vgec-ügyek - Egy elfeledett ősapa. In: Hadak útján XXIV. 2. kötet. Budapest-Esztergom, 2017. 223-231.o. 

[5] Kiadva latinul: SRH II. 573-574.o.  Magyar fordítás online: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=194_215_Rogerius Letöltve: 2022. október 14.

[6] Gabriel Rónya: Egy angol Batu kán udvarában. Budapest: Kossuth, 2014 Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/batu-kan.pdf Letöltve: 2022. október 14. 

[7] SRH I. 346-351. A fordítás innen: https://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm Letöltve: 2022. november 5.

[8] Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/hadviseles.html Letöltve: 2022. november 5. Arról, hogy volt/van-e önálló kínai hadművészet: Salát Gergely: A háború kínai útja. In: Rubicon, 2022. 7-8. sz. 32-45.o.

[9] Ezekre B. Szabó János köteteiben számos példa olvasható. Most csak egy kötetét emelném ki, amelyet a középkori magyar királyok könnyűlovasságáról írt: B. Szabó János: A középkor magyarországi könnyűlovassága X-XVI. század. Máriasbesnyő: Attraktor, 2017

[10] Rashiduddun Fazullah's Jami'u'tawarikh: Compendium of Chronicles. I-III. Harvard, 1998. vol. II. 726.o.  

[11] Képes krónika. Budapest, 1993. A részlet fordítója Geréb László. Online: https://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm#104 Letöltve: 2022. október 14. A XIV. századi krónikakompozíció ezen részlete kritikai kiadásban: Scriptores Rerum Hungaricarum I. Budapest: Nap Kiadó 1999. 499.o. Az estet az oklevelink megerősítik, mint például DL-DF 2269 

[12] Például: DL-DF 5023

[13] Erről olvasmány: Grünn Albert: I. Lajos megerősítő záradéka. In? Turul, 1901. 1. sz. 27-37.o.

[14] Az esetet sok megerősített oklevél elmeséli, például: DL-DF 5023, 5211, 24798, stb.

[15] Adams, Davenport W. H.: England at War. vol. II. London, 1886. 50.o.

A kínai nevek átírásához ezt a gyakorlatot alkalmaztam.

Négy előadásom jobb minőségben mp3-ban

Sajnos - mint az számomra is nyilvánvaló -, előadásaim minősége nem túl jó a youtube-os csatornámon. Ennek elsősorban technikai okai vannak, mivel a Bezerédj-kastélyban jelenleg ez áll rendelkezésemre, s ezért is köszönettel tartozom az ott dolgozóknak. Mindemellett szeretnék a jövőben jobb kép- és hangminőséggel rendelkezni, s reményeim szerint a közeljövőben ez lehetőségeimhez képest meg is történik. 

Mindemellett, mivel már találkoztam olyanokkal, akik mp3-ban hallgatták előadásomat, azok számára most örömhírként megosztok négyet az utóbbi időben tartottak közül ebben a formátumban. A felvétel nem a videóként felkerült anyag hangsávja, hanem egy hozzám közelebb elhelyezett hangrögzítő, s így jobb a minősége. A felvételekért köszönet Ikker Róbertnek, aki rendelkezésemre bocsátotta!

2016. november 30. 

Őseink királysága - Középkori magyar királyok ünnep-és hétköznapjai:

https://drive.google.com/file/d/0BxHKPU1EP8vnTEowandudi0wRFk/view?usp=sharing

2017. február 21.

II. András keresztes hadjárata, 1217-18

https://drive.google.com/file/d/0BxHKPU1EP8vncnVCVHNYY0htNEU/view?usp=sharing

2017. április 19.

Viribus Unitis - 150 éves a Kiegyezés

https://drive.google.com/file/d/0BxHKPU1EP8vnaTVhUThUUml1cU0/view?usp=sharing

2017. május 8.

"Zártörés" - Az Otrantói ütközet

https://drive.google.com/file/d/0BxHKPU1EP8vnWnd4UUtZUTVSSDQ/view?usp=sharing

Előadások - tavaszi menetrend (egyelőre)

Csak gyors helyzetjelentés, mert sok a meló, az írni- és a tennivaló:

A tavaszi előadásrend Ménfőcsanakon kialakulni látszik, a többi majd ahogy esik, úgy puffan. Egyelőre a következő előadások látszanak biztosnak:

2017. február 21. kedd 17:30

Győr-Ménfőcsanak, Bezerédj-kastély

"... a babiloni szultán ellenében" - II. András kereszteshadjárata

Friss információk az előadás facebook-esemény oldalán:

https://www.facebook.com/events/188230004984884/

2017. március 6. hétfő 17:00

Győrújfalu, Faluház

"Őseink királysága" - Középkori királyaink ünnep- és hétköznapjai

Témánk a középkori királyaink világa, hol s milyen körülmények között éltek, milyenek lehettek mindennapjaik, illetve életük kiemelkedő napjai.

2017. április 19. szerda 17:30

Győr-Ménfőcsanak, Bezerédj-kastély

A Kiegyezés

Előadásunk témája a 150 éve megtörtént osztrák-magyar Kiegyezés, annak hozadéka és értékelése.

2017. május 16. kedd 17:30

Győr-Ménfőcsanak, Bezerédj-kastély

Az Otrantói csata

1917. május 15-én csapott össze a Horthy Miklós vezette hajócsoport az Antant hajóival az Otrantói-szorosban, illetve a haza felé vezető úton. 

Ezeken felül könnyen lehet, hogy lesz még előadás, majd kiderül. Jelenleg ezekkel a nagyjából fixnek tekinthető időpontokkal tudok szolgálni.

Sziget a viharban - előadás

Az utóbbi hetekben az előadások, az azokra való felkészülés, és az olvasás töltötte ki az időmet, ezért az átmeneti pangás a blogon. Hamarosan azonban utóbbinak hozadékai lesznek a blogon is könyvajánlók formájában, valamint lesz egy az 1566-os eseményekkel kapcsolatos kis történelmi írás is napokon belül kikerül ide. Február 24-én Kunszigetre megyek előadni, ahol a csernobili atomkatasztrófa lesz a téma, amely - minthogy a témában mérsékelten vagyok jártas - sokkal inkább ismeretterjesztő lesz, mint általában.  

Addig is ma feltöltésre került a youtube-os fiókomra a legutóbbi február 9-i Győr-Ménfőcsanakon tartott Szigetvár ostromát felelevenítő előadásom teljes terjedelmében. Nem vagyok maradéktalanul elégedett (az ember mindig talál egy halom kimaradt érdekességet), de szerencsére szép számú közönség előtt lehettem.

Az állítólagos mongol-magyar szövetség kísérlete és a mongol világszemlélet

Az állítólagos mongol-magyar szövetség kísérlete 

és a mongol világszemlélet

Széles körben tartja magát a hit, hogy a mongolok a „Tatárjárás” kezdete előtt IV. Bélának szövetséget ajánlottak.

Az internet segítségével a tévedések sok helyre eljutnak ugyanis, pláne ha népszerű személyek ismételgetik. Ilyen Obrusánszky Borbála, aki például elfogadja, hogy Batu kán nem hódítani jött, hanem először szövetséget keresett a magyarokkal.[1] Állítása szerint a Habsburg történetírás „érdeme”, hogy mindenki azt hiszi, hogy pusztítani és rombolni jöttek. Ez azonban badarság. A XIII. századi Kézai Simont és a Képes krónikát (egyszerűsítve a XIV. századi krónikakompozíciót) aligha a Habsburgok íratták:

„..az ő [=IV. Béla] uralkodásának napjaiban a mongolok, vagyis tatárok három oldalról behatoltak Magyarországra, ötszázezer fegyveressel, s ráadásul még negyvenezer századossal és tizedessel. Az említett király a Sajónál szállt szembe velük, s az Úr 1241. évében vereséget szenvedett tőlük.”[2] 

– írja Kézai, s írásában nyoma sincs annak, hogy Bélát szövetkezésre kérték volna fel.

A Képes krónika szinte teljesen azonosan fogalmaz: 

„Az Úr ezerkétszáznegyvenedik[3] évében, Béla uralkodása alatt a mongolok, vagyis a tatárok ötszázezer fegyveressel megrohanták Hungariát. Béla király a Seo folyó mellett megütközött velük, és legyőzték őt.”[4]

A magyar krónikák tehát nem tudnak mongol szövetségkérésről, igaz azt sem írják, hogy hódítani jöttek. Bár ez utóbbi elég logikusan következik egy ekkora hadsereg betöréséből. Obrusánszky legalább nem hamisítja meg az egyetlen fennmaradt magyar királyhoz küldött mongol levelet, mert sajnos korábban volt olyan általam látott honlap, ahol az eredeti levél végéhez odabiggyesztettek néhány valójában nem létező mondatot. Az eredeti levél ugyanis, amely Julianus barát második útjáról készült jelentésében maradt fenn, így hangzik:

„Én, a Kán, az égi király küldötte, akinek hatalom adatott a földön a nekem meghódolókat felemelni és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midőn már harmincadik ízben küldöttem követeket^* hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeidet és válaszlevelet sem küldesz nekem. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat; mégis jobb és üdvösebb volna neked, ha önként behódolnál nekem! Megtudtam ezenfelül, hogy kun szolgáimat oltalmad alatt tartod. Ezért utasítlak téged, hogy ezeket a jövőben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakol, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni kezeim közül?”[5]

A tatárok IV. Bélát üldözik
(Képes krónika)

Obrusánszky azt emelte ki a levélből, hogy Batu már harmincszor küldött levelet Bélához, az mégsem válaszolt. Ez valóban érdekes. Ugyanakkor a kor viszonyai között a 30 elküldött levél aligha tűnik túl reálisnak. 1237. közepén, mikor Julianus kézbe kapta az ominózus levelet, Batu serege még alig lépte át a Volgát, hogy megkezdje az orosz államok elleni hadjáratát. A nyugati hadjáratot eldöntő mongol kurultajt 1235-ben történt, ezután indult meg a kilenc dzsingiszida herceget felvonultató óriási haderő felvonulása Európa ellen. Az időpontokat nézve ez azt jelentené, hogy Batu 1236-1237 szűk 18 hónapja alatt 30 levelet küldött volna a magyar királynak, azaz havonta csaknem kettőt. Hihető ez a korabeli közlekedési viszonyok között a Volgától Budáig? Ha igent mondunk, azt jelentené, hogy Batu első levele után már 2-3 héttel választ várt Bélától. Ezt nyugodtan képtelenségnek kell tartani. Így igazat kell adnunk azon történészeknek, akik a harmincas számot pusztán költői túlzásnak tartják, semmint realitásnak. A XIII. század közepén nem fordultak meg a követek Magyarország és a Volga között 3 hét alatt, pláne úgy, hogy a két ország között még hódolatlan orosz államok fekszenek. Úgyhogy Obrusánszky álláspontját, aki hitelt ad a harminc elküldött levélnek, nem támogathatjuk.

Úgyhogy a harminc levél, mint bizonyíték a szövetségre, megdőlt. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy harminc elküldött levél – ha el is fogadnánk- önmagába nem bizonyít semmit. Főleg, mivel az utolsónak ismerjük a tartalmát, és abban semmi szövetségi ajánlat nincs. Sőt Julianus, mielőtt az említett levelet leírja, jelentésében világosan ezt mondja:

„Többen mint biztos dolgot beszélik, és a szuzdali fejedelem élőszóval megüzente általam Magyarország királyának, hogy a tatárok éjjel-nappal tanácskoznak afelett, hogy miképpen győzhetnék le és keríthetnék hatalmukba a keresztény Magyarországot. Állítólag tervbe vették, hogy továbbnyomulnának, és elfoglalnák Rómát és a Rómán túli területet.”[6]

Emellett rendelkezésünkre állnak más források is, amelyek jelzik, hogy a mongolok semmi mást nem tűrtek el más államoktól, pusztán az alávetést. Álljon itt Hülegü kán[7] levele, melyet Kutuz mameluk szultánhoz küldött Kairóba 1260-ban:

„A keleti és nyugati királyok királyától, a nagy kántól. Kutuzhoz,[8] a mamelukhoz,[9] hogy megmeneküljön és elkerülje kardunkat. Gondold meg, mi történt más országokkal és add át nekünk [a tiedet]. Hallottad, miként hódítottunk a hatalmas birodalmat és tisztítottuk meg a rendetlenségtől, amely megrontotta.  Nagy területeket hódítottunk meg, minden népet lemészároltunk. Nem tudsz elmenekülni hadseregünk terrorja elől. Hová tudnál menekülni? Milyen úton tudsz elkerülni minket? Lovaink gyorsak, nyilaink hegyesek, kardjaink, mint a villám, szívünk kemény, akár a hegyek, katonáink száma, mint a homoké. Erődítmények nem tarthatnak fel, hadseregek nem állíthatnak meg minket. Hiába imádkoztok Istenetekhez ellenünk. Könny nem hat meg, siránkozás nem érint meg minket. Csak az lesz biztonságban, aki könyörög a védelmünkért. Sietve válaszolj, mielőtt a háború tüze fellobban. Ha ellenálltok, a legszörnyűbb katasztrófát szenveditek el. Szétzúzzuk mecseteiteket, felfedjük Istenetek gyengeségét, megöljük mind a gyermekeket, mind az időseket. Jelenleg te vagy az egyetlen ellenség, aki ellen felvonulunk. ”[10]

A mongolok Kijevet ostromolják 1240-ban
(muszlim krónika)

Nyilván nem véletlen, ha hasonlóságot érzünk a magyar királynak és az egyiptomi szultánnak küldött levelek hangvételében. A mongol kánok csak a behódolást ismerték, szövetségeket csak akkor kötöttek, ha pillanatnyi érdekeiket szolgálták. 1222-ben mikor a mongol sereg áttört a Kaukázuson Perzsia felől, ott szembetalálták magukat az alán-kun szövetség seregével. Ekkor a mongol fővezér követekkel megüzente a kunoknak, hogy őket testvéreknek tartják, menjenek haza. A kunok bedőltek, így a magukra maradt alánokat megsemmisítette a mongol túlerő, majd a kunok ellen fordultak. Ugyanígy jártak a keleti hazájukban élő Volga-menti magyarok, akikkel eleinte szintén szövetkeztek a tatárok, majd megsemmisítették őket.

Azt kell mondanunk, hogy IV. Béla nagyon jól tette volna, ha a tatárok szövetségét elutasítja, ám jelen tudásunk szerint ilyen kérés soha nem is érkezett.

Egyébként érdemes beiktatni egy harmadik káni levelet, amelyet Güjük nagykán írt IV. Ince pápához 1246-ban. Hangvétele hasonló:

„Az örök Ég erejéből, az egész nagy nép tenger [nagyságú] kánja. Parancsunk: Ez egy parancs, amely a nagy pápának küldetett, hogy ezt megismerje és megértse. Tanácsot tartván a kerel országaiban,[11] kérést küldtetek a meghódolás ügyében, melyet követeitektől meghallgattunk.

Ha ti saját szavaitok szerint cselekedtek, úgy te, aki a Nagy Pápa vagy, a királyokkal együtt személyesen kell hozzánk jönnöd hódolatra, és akkor a jasza törvényét[12] tudomásotokra fogjuk hozni.

Más. Azt mondtátok, hogy ha megkeresztelkednék, az helyes volna; ezt te magad hoztad tudomásomra, és egy [ilyen] kérést küldtél hozzám. Ezt a kérésedet nem értettük meg. Más. Ezeket a szavakat [üzenetet] intézted hozzám: „Elfoglaltátok a magyarok és a keresztények minden földjét; efelett csodálkozom. Mondjátok meg, hogy mi volt a bűnük?" Ezen szavaidat sem értettük meg. Dzsingisz kán és a Kagán* Isten parancsát küldték, hogy megértsék, de ezek Isten parancsának nem engedelmeskedtek. Sőt ezek, akikről szólsz, nagy tanácskozást tartottak[?], fennhéjázóknak mutatkoztak, és követeinket megölték. Ezekben az országokban az örök Isten ölte meg és semmisítette meg az embereket. Hogyan tudna valaki maga erejéből ölni, hogyan tudna [országot] foglalni, ha nem az Isten parancsára?

És ha te azt mondod: „Keresztény vagyok, az Istent imádom, megvetem [a többieket]”, hogy tudod, hogy Isten kinek bocsát meg és kivel szemben igazán könyörületes; hogyan tudod ezt te, aki ilyen szavakat mondasz? Isten erejéből nekünk adatott minden birodalom napkelettől napnyugatig. És hogyan tudna valaki Isten parancsa nélkül bármit cselekedni? S most őszinte szívből ezt kell mondanotok: „Alattvalóitok leszünk, és nektek szenteljük erőnket.” Te pedig személyesen, minden királyok élén, együttesen, kivétel nélkül, gyere szolgálatunkra és hódolatunkra. Akkor majd el fogjuk ismerni meghódolásotokat. De ha Isten parancsának nem engedelmeskedtek, és parancsunknak ellenszegültök, akkor ellenségnek foglak tekinteni benneteket. Ezt hozzuk tudomásotokra. Ha ellenszegültök, Isten tudja, amit mi tudunk! A 644. évben, a második dzsumada végén.

Az örök Ég erejéből a nagy mongol nép tenger [nagy] kánjának parancsa. Ha [e parancs] a meghódolt és lázadásban levő népekhez jut, tiszteljék és féljék!”[13]

Ez a levél ismét elvezet minket a mongol lélek mélyére. A pápának is akkor ígér kegyelmet, ha személyesen elmegy hozzá Karakorumba, ami potom 7500 kilométer. Amikor a pápa megkérdezi, miért pusztította Magyarországot, a kán a kérdést még csak nem is érti! Azért mert megteheti, ők Isten (Tengri) küldöttei. Megjegyzés rovatba: a levél jelzi, hogy a magyarok ellen nem volt semmi mongol-nyugat-európai összefogás, sőt a pápa a maga módját védeni akarta őseinket. Egyedül az 1260-as évektől és csak Szíriában alakul ki egy keresztény-mongol szövetség, de ott is a mamelukok és a muszlimok ellen. De ez már lassan a mongol utódállamok kora lesz.

A mongol szövetség ígérete ugyanolyan lázálom. A "testvérnépek" közötti nem létező általános egyetértést pedig mi sem cáfolja jobban, mint az a tény, hogy Dzsingisz kán első nagy tette volt a mongolokkal rokon tatár törzs megsemmisítése 1202-ben, mikor a tatár férfiakat mind lemészároltatta, akik magasabbak voltak, mint a szekerek tengelye, azokat mind kivégezték...

Jegyzetek:

---

[1] Lásd: http://www.hungarianambiance.com/2011/02/obrusanszky-borbala-batu-harminc-levele.html A cikk eredetileg a Barikád című folyóiratban jelent meg. Sajnos az írás egészen elképesztő történelmi hibákkal terhes. Például a valóban magyarok ellen soksorosan bűnös Babenberg (harcias) Frigyesről írja: „csapataival folyamatosan bőszítette a magyar határ közelében állomásozó mongol őrséget”. Ezt Ausztriából fogalmam sincs miként tehette volna meg, és Frigyes egyetlen mongolok elleni harca Pest alatt ment végbe, mikor azok már behatoltak a Magyar királyság területére. Más kérdés, hogy Kötöny kun fejedelem halála egyes információk szerint részben ténylegesen hozzá köthető.

[2] Kézai Simon: A magyarok cselekedetei, 72. ford.: Bollók János. Általam használt kiadás: Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. In: Anonymus: Magyarok cselekedetei. Bp.: Osiris, 1999.

[3] Középkori krónikáink sokszor bizonytalanok a Tatárjárás időpontjában, jelen esetben téved a Képes krónika, hiszen IV. Béla fennmaradt 1241-es leveleiből egyértelműen kiderül, hogy a mongol haderő betörése 1241-ben történt meg. Érdekesség, hogy a tatár uralmat hazánkban a legtöbbször 3 év hosszúra teszik, holott az csak egy évig tartott. 

[4] Képes krónika, 176-177. Fordította: Bellus Ibolya. Használt kiadás: Képes krónika. Bp.: Európa, 1986.

[5] In: Julianusz barát és a Napkelet felfedezése. Vál.: Györffy György. Bp.: Neumann, 2002. Elektronikus kiadása: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/. A idézett levél fordítása Györffy György műve. Letöltve: 2014. november 22.

[6] U.o.

[7] Hülegü kán, a Perzsiában uralkodó Ilkán birodalom megalapítója, Dzsingisz kán unokája. Ő foglalja el és rombolja porig Bagdadot 1258-ban.

[8] Al-Muzaffar Kutuz, egyiptomi szultán (ur. 1259-1260). Ajn Dzsalútnál hadvezére Bajbarsz legyőzi a Hülegü kán elvonulása alatt Szíriában maradt mongolokat 1260. szeptember 3-án. Tábornoka, Bajbarsz még ez év október 24-én megöli, és maga lesz a szultán.

[9] A mamelukok különböző török etnikumú rabszolgák (sokszor kunok) voltak, akiket az egyiptomi uralkodók hoztak egyiőptomba, sokszor katonai szolgálatra. Ezek aztán a XIII. század közepén átvették az uralmat és megalapították a Mameluk-birodalmat.

[10] Idézi: Tschanz, David W.: Ain Jalut. Online: http://www.saudiaramcoworld.com/issue/200704/history.s.hinge.ain.jalut.htm Letöltve: 2014. november 22.

[11] A magyar király szó torzításából származó szó, a „kerel országai” kifejezés rendszerint a Magyar királyságot jelenti, Itt azonban jelentése a Német-római birodalom. 

[12] Dzsingisz kán törvényeinek gyűjteménye.

[13] Göjök kán levele IV. Incéhez. In: Julianus barát és a Napkelet felfedezése. Fordította: Györffy György. Online: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/julianus0018.html Letöltve: 2014. november 22.

A magyar történelem tíz legnagyobb hadvezére - szerintem

A magyar történelem tíz legnagyobb hadvezére - szerintem

Most, hogy az ősz lassan ránk veti tarka csuklyáját, megfosztva minket a nyár ezernyi örömének látványától, valami izgalmasabb témát kerestem, ami nem túl száraz. Korábban már megírtam, hogy kiket tartok a világtörténelem tíz legnagyobb hadvezérének, most pedig ideje, hogy hazai vizekre/csatamezőkre evezzek ebben a témában. Fejemben mintegy 15-20 hadvezér neve cirkulált, közülük választottam ki szigorúan saját ismereteim és benyomásaim alapján a tíz legnagyobbat. Szerencsére a magyar hadtörténelem tele van nagyszerű parancsnokokkal, így egyáltalán nem egyszerű dolog  kiválasztani tízet. Ahogy a nemzetközi porondon, úgy itt is megfogalmaztam bizonyos kritériumokat:

- Olyan hadvezér kell legyen az illető, aki pályafutása legalább egy szakaszában önálló parancsnokként szerepelt, jelentős/országos/birodalmi hadsereg élén. Ezért nem jöhet szóba például Zrínyi Miklós (egyik sem), Pálffy János, Damjanich János, netán Nádasdy Ferenc, vagy Hadik András. Mindannyiuknak voltak szép hadmozdulataik, de sohasem volt a kezükben fősereg, vagy az ország sorsa.

- Nagyobb súllyal esik latba, ha valaki hosszú időn át nyújt komoly teljesítményt, mintha csupán egy-egy hadjáratban.

- Nem feltétlen a veretlenségen van a hangsúly, még olyan zsenik, mint Napóleon és Hannibál is vesztettek csatát. Számításba kell venni, hogy milyen és mekkora ellenséggel szemben hadakozott hadvezérünk.

- Most nem pontoztam, túl macerás.

Még néhány mondat: Bulcsú nem kerülhetett be, egyetlen vele kapcsolatban részletesen ismert esemény a Lech-mezei veresége, részletes források hiányában sajnos tevékenységét nem lehet értékelni. Ugyanez igaz Árpád fejedelemre. Mellesleg a kommersz őstörténet folyton hajtogatott nézete ellenére semmi bizonyíték nincs arra, hogy Árpád részt vett a Pozsonyi csatában, sem neki és fiainak ott bekövetkező halálára. Mindössze annyit tudunk (Anonymus), hogy Árpád 907-ben halt meg és hogy ugyanebben az évben volt a Pozsonyi csata. A kettő között nem feltétlenül van összefüggés. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy mivel Zámbó Jimmy 2001-ben halt meg, és 2001-ben volt a nagy terrortámadás New Yorkban, ezért Zámbó Jimmy a terrortámadásban halt meg, mikor hősiesen feláldozta magát két kisgyerek mentése közben az ikertornyoknál. Jól hangzik, de attól még nem igaz.
Sajnos Árpád nyilvánvalóak kiváló teljesítményét nem tudjuk értékelni kellően részletes források hiányában.

A lista erősen szubjektív, de hát ez az én listám, és ha nem tetszik, állíts össze sajátot! :)

Ezek alapján a következő sorrendet alakítottam ki:

10. Bottyán János, generális

Bottyán János egy korabeli német karikatúrán (wikipedia)

Bottyán János igazi fenegyerek volt, az a fajta, amilyenekkel az fiktív amerikai filmek vannak tele, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az ő esete valós. Fiatalként vagány vitéz volt, aki - a legenda szerint - képes volt a törökök érsekújvári erődjébe behatolni egy fogadás kedvéért, ott ledobta az imára hívó müezzint a minaretből, majd a kapun át kitörve elmenekült. Hogy igaz-e a sztori, nem tudom, a történészek régóta ismételgetik, bár elég gyanús. Mindenesetre, az, hogy ezt Bottyán kortársai kinézték belőle, jelent valamit, akkor is, ha kiderülne, hogy hamis a történet. Vakmerőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 64 éves kora körül 1707-ben (nem tudjuk Bottyán pontos születési dátumát) is képes volt elvenni feleségül a 20 éves Forgách Juliannát. 1683-ban ott van Esztergom visszafoglalásánál, majd 1685-ben annak védelménél. A török elleni harcokban mutatott hozzáértését mi sem mutatja jobban, mint elnyert ezredei rangja. Ezért egyik szemével fizetett, ekkortól nevezik katonái "Vak" Bottyánnak. 1703-ban kezdetben Rákóczi ellen harcol (bár kezdetektől azzal vádolták, hogy kapcsolatban van a fejedelemmel), majd 1704-ben árulás vádjával az osztrák parancsnok le is tartóztatja Esztergomban, ám megszökik emberei segítségével. Innentől Rákóczi tábornokaként szolgál, méghozzá messze legsikeresebb generálisaként, aki többször teljesen önállóan vezette csapatait. Hadműveleteit a korlátozott lehetőségek és a kuruc hadsereg fogyatékosságai dacára többnyire siker koronázta. Legismertebb tette a Dunántúl 1705-ös elfoglalása volt, amelyet nagy határozottsággal és tervszerűen oldott meg. 1707-ben zseniálisan védte meg ugyanezt az országrészt a túlerőben lévő ellenséggel szemben. Először semlegesítette a dél felől fenyeget rácokat, majd jó érzékkel választotta ki a védelmi vonalat a Sió és a Bakony mentén, amelynek biztosítása mellett portyákkal gyengítette a támadókat. Csatát az ebben lényegesen jobb (a kor egyik legjobb hadserege a császári-királyi!) osztrák-labanc csapatokkal nem vállalt, ami bölcsességre vall, tekintetbe véve, hogy a Rákóczi-szabadságharc 6 csatájából egyet sem nyertek meg a kurucok. Így Bottyán racionális hadvezetése nálam 10. helyet ért.

9. Thököly Imre, felső-magyarországi, majd erdélyi fejedelem

Thököly Imre fiatalkori XVII. századi portréja (wikipedia)

Az egyik legkalandosabb és legizgalmasabb magyar történelmi személyiség a következő a soron, Thököly Imre. Nincs 14 éves, mikor az apja által védett Árva várából kiszöktetik, hogy ne kerüljön a császáriak kezére 1670 végén. A korabeli Magyarország egyik leggazdagabb örököse mindenét elveszítette, kivéve töretlen hitét, hogy visszaszerezheti apja birtokait, sőt többet. Az 1678-as kuruc hadjárat során kiemelkedik karizmájával és sikereivel társai közül és hamarosan csak ő marad porondon. 1679-ben Szikszónál klasszikus cselvetéssel győz le egy kisebb császári-királyi sereget, bizonyítva, hogy a portyázó hadviselés a kisujjában van. 1681-82 során pedig már török segítséggel elfoglalja Felső-Magyarország keleti részét, melynek fejedelme lesz. 1682-ben sikeres rajtaütés segítségével foglalja el Kassa erődjét, majd a város is megadja magát, ami jelzi, hogy Thököly igazából az "apró" harcokban alkotott nagyot, ötletes volt, és erőit kellően ismerte ahhoz, hogy tudja miben érhet el sikert, és mitől kell megóvnia. Az 1683-as Bécs elleni török ostrom kudarca törést hozott karrierjében. Sokszor szemére vetik, hogy nem vette észre az erőviszonyok megváltozását. Elfelejtik, hogy mások sem. 1686-ig kevés jel utalt arra, hogy ez a török elleni háború eredménye más lesz, mint a Tizenöt éves háborúé, vagy az 1663-64-es összecsapásé. Thököly nem volt jós. Országát elveszítve 1687-re török sakkbábúvá szelídült, de még képes volt meglepetésekre. 1690-ben erdélyi hadjárata során meglepetésszerű átkelésével a Kárpátokon, majd a Zernyesti csatában bemutatott kiváló taktikai hadvezetésével bizonyította tehetségét újfent. 1690 végén magának a kiváló Bádeni Lajosnak is komoly fejtörést okozott lovasaival, aki sohasem tudhatta, merre akar kitérni a kuruc fejedelem, előle. Császárnak írt leveleiben panaszkodott is, hogy képtelen kiismerni ellenfelét. Ennél nagyobb dicséret, egy ilyen kiváló hadvezértől aligha kell.

8. Kinizsi Pál, temesi ispán

Kinizsi Pál sírjának fedőlapja Nagyvázsonyban (wikipedia)

Bár Kinizsi Pál nevét mindenki ismeri - leginkább Mátyás király meséiből -, az már kevésbé tudott, hogy valószínűleg nem molnárlegényből lett katona, hanem kisnemesi családból származott, hisz már apja is Hunyadi János alatt forgatta a kardot. Kinizsi a roppant durva, egyszerű hadviselés híve volt. Kevés sallang, viszont durva ütések. Hadjárataira a gyorsaság, a pontos időzítés és letaglózó erő volt jellemző. Nem habozott vérfürdőt rendezni, ha ezáltal egy kis nyugtot szerezhet a töröktől. Rendszerint Temesi ispánként a déli végeket igyekezett megóvni a töröktől, illetve annak portyáit kellett semlegesítenie. Élete végéig a végvárrendszer nem is omlott össze. Legismertebb sikere a Kenyérmezei diadal, ahol jelentős túlerőben lévő oszmán sereget semmisített meg Báthory István erdélyi vajdával közösen. Amennyiben hitelt adunk a magyar forrásoknak, itt is az időzítés volt a siker kulcsa, mivel a Báthoryt már pusztulással fenyegető oszmánok hátában az utolsó pillanatokban jelent meg Kinizsi páncélos lovasságával, megtörve annak ellenállását. Mátyás halála után II. Ulászló királynak nem volt lehetősége foglalkozni a törökkel (három potenciális királyjelölt is volt vele szemben), de az uralkodó jelleme sem volt ehhez kellően alkalmas. Így Kinizsi védte a déli határt. Ugyanakkor Miksa német-római  császár 1490-es támadásakor is ő vezette a magyar sereget. 1492-ben megsemmisíti a Fekete-sereg fellázadt zsoldosait (ami egyben jelzi, hogy a Fekete-sereget le lehetett győzni a magyar bandériumokkal!), majd ismét a törökkel küzd. A foglyul ejtett oszmánokat kegyetlenül megkínoztatja, kivégezteti, hogy elvegye az ellenség kedvét a további támadásoktól. Ekkor a törökverő már hordszéken viteti magát hadjárata során, olyan beteg. Soha nem szenvedett vereséget. Ha nagy humanistaként nem is fogjuk emlegetni Kinizsit, de méltán foglalja el a nyolcadik helyet a magyar hadvezérek listáján.

7. Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és választott magyar király portréja a XVII. századból (wikipedia)

Bethlen Gábor egy igazi minden hájjal megkent ravaszt ember volt, mindemellett jó stratéga és világosan látó realista. Nevéhez nem fűződnek nagy hódító hadjáratok, öldöklő világrengető csaták, viszont amit abban az időben amelyben élt, ki lehetett hozni Erdélyből a magyar haza javára, azt kihozta. A Tizenöt éves háború (1591-1606) után rájött, hogy a Habsburgok ereje jelenleg kevés az ország felszabadításához, ugyanakkor ahhoz elég, hogy a magyar szabadság maradványait felszámolják. A Harmincéves háborúban reális esélyt látott ahhoz, hogy különösebb veszély nélkül nagyobb befolyást szerezzen a Magyar Királyság területén, így kardot ragadott. Nagy érzékkel választotta ki minden támadásának időpontját, olyankor támadt a nálánál lényegesen nagyobb erőforrásokkal rendelkező Habsburgokra, amikor azoknak nem volt lehetőségük csak vele foglalkozni.  Serege messze nem korszerű, de hát szegény ember vízzel főz, és ő kiváló szakács volt. A magyar lovasok portyái tönkretették az országba behatoló birodalmi seregeket, 1619-ben a protestáns cseh rendek seregeivel együtt egészen Bécsig hatolt. Később a csehek döntő veresége után is képes volt döntetlenre hozni a játszmát, sőt maga a kor nagyágyúja, Wallenstein sem volt képes ellene eredményre jutni. Bethlen Gábor óvatos hadvezér volt, nem bocsátkozott olyan csatába, ahol nem volt a kezében minden előny, pontosan tudta, hogy egy háborúban a győzelem a lényeg, nem az, hogy milyen hősiesen bukik el valaki. Ami ugyan szép, de kevés eredményt hoz.

6. V. István, magyar király

István "ifjabb király" 1263-as kettős pecsétjének hátoldala (wikipedia)

E kiváló hadvezérünk sajnos teljes ismeretlenségnek "örvend", hiszen apjával - IV. Bélával - ellentétben nem tananyag rövidke uralkodása. Ám kétéves királyságát voltaképpen 10 éves uralkodás előzte meg, mikor mint "Ifjabb király" sokszor önálló politikát folytatott, sőt egy ízben komoly háborút vívott Béla királlyal. Mint arra Zsoldos Attila felhívta a figyelmet kiváló könyvében, már az is jellemzi Istvánt, ahogy a Képes krónika ábrázolja: apját ököllel fenyegetve. Az ifjú trónörökös számos fenyegetést hárított el sikeresen, hogy király lehessen, a sors fintora, hogy Forutna istenasszony aztán oly szűken mért számára ebből az örömből. Az cseh királlyal, II. Ottokárral vívott 1260-as háború során már villogtatta turulkarmait, ám apja hírhedten rossz hadvezér volt, és a döntő Kroissenbrunni csatában súlyos vereséget szenvedett. A herceg nem tehetett erről, sőt kezdetben egy komolyabb cseh seregrészt színlelt megfutamodás taktikájával megsemmisített. Istvánra nem tett jó benyomást apja katonai tehetségtelensége, talán ez is hozzájárult viszályukhoz, amely 1264-65-ben háborúba torkollott. IV. Béla gyakorlatilag a háború kezdetén óriási előnyre tett szert, elfogta ugyanis István feleségét. István - ekkor már ifjabb király - pillanatok alatt elvesztette országát (Erdély és a Tiszántúl nagyjából), kénytelen volt Feketehalom várába visszahúzódni maroknyi hű emberével. Ám országának legkeletibb részébe visszaszorítva sem csüggedt. Előbb felszámolja az őt ostromló sereget, majd egymás után szétveri apja ellene küldött csapatait, hogy Isaszegnél végképp megtörje annak erejét. István kitűnő szervező, végsőkig makacs hadvezér volt, akit a balszerencse nem sújtott le, csak erősebbé tett. Isaszegnél maga is ott harcolt lovagjai közt, leterítve egy kiváló harcost lándzsájával. Taktikailag képzett katona volt, mind a hagyományos nomád harcászathoz, mind a lovagi hadviseléshez értett. Már királyként 1271-ben sikerült visszavágnia Ottokárnak is, mikor a Rábczánál legyőzi a hatalma teljében lévő cseh uralkodót. Nagy balszerencse, hogy e kiváló férfiú, aki talán megakadályozhatta volna a kiskirályságok kialakulását,/megerősödését olyan fiatalon meghalt.

5. I. (Szent) László, magyar király

Szent László harca a kunokkal a türjei templom freskóján (Kiss Tamás fotója, wikipedia)

Szent László a magyar történelem egyik legjelesebb személye, aki etalon volt olyan uralkodóknak is, mint Luxemburgi Zsigmond (mellé temetkezett Váradon, ami jelzi egyben, hogy mennyire magyarnak tartotta magát), vagy I. (Nagy) Lajos. A rettentő erejű hős fejjel kimagaslott kortársai közül, középkori ábrázolásaink szerint kedvelt fegyvere a csatabárd volt. A szent fejedelem a koronához csatolta Szlavóniát, az ő segítségével sikerült elűzni a német hűbért vállaló, és uralkodásra személyiségéből fakadóan alkalmatlan Salamont. Kerlés mellet még Salamon uralma alatt harcol, majd Nándorfehérvár ostrománál jeleskedik. Uralma alatt az addig védekező keresztény magyar állam támadásba lendül, jelezve, hogy megszilárdult a rendszer. László erélyes és határozott hadvezér. Horvátország meghódítása közben jön híre, hogy Bizánc biztatására kun sereg tört a keleti országrészbe, ám ő rögtön a támadok után veti magát. Egyik jellemzője a gyorsaság, amellyel hadműveleteit intézi, másik a csapás könyörtelensége. Személyesen is kiváló harcos, Kerlésnél hat harcost öl meg egymaga, miközben egy nyíl meg is sebzi. A mogyoródi csatában László magára vonva az ellenfél főerejét, győzik le a hercegek Salamont. Hadjáratai során szerencsés volt és mindig győzedelmes.

4. I. (Hunyadi) Mátyás, magyar király

I. (Hunyadi) Mátyás a Thuróczi-krónikában (wikipedia)

A magyar történelem egyik fénypontja Hunyadi Mátyás uralkodása, akinek hosszú uralma alatt gyakorlatilag minden szomszéd megérezte a magyar fegyverek erejét. Mátyás seregéről már közöltem annak egy leírását. Az ifjú király szinte a semmiből teremtette meg Európa egyik legjobb hadseregét, így méltán tekinthetjük a magyar hadtörténelem legnagyobb szervezőjének. Hadművészetét a minimális kockáztatás jellemzi, alig-alig vív csatákat, nem tesz fel soha semmit egy lapra. Inkább az apró harcászat mestere, könnyűlovassága lassan őrli fel az ellenség erejét. A boroszlói hadjárat során bizonyítja, hogy stratégiailag kiemelkedő ismeretekkel bír, aki azonnal felismeri, mely helyek megszámítanak és mely pontok adhatóak fel. A rendszerint kegyes király a siker érdekében könyörtelenül összeszed minden élelmet az ellenséges túlerő elől, ami végül oda vezet, hogy a kiéhezett ostromlók kénytelenek fegyverszünetet kérni a körülzártaktól. Nem akar mindent személyesen irányítani, képes olyanokra bízni a csapatokat, akik maguk is remek hadvezérek. Kinizsi talán a legjobb példa erre, aki maga is felkerült a listára. Pontosan tudta, hogy királyként az életét nem kockáztathatja akármikor, bár volt, hogy saját maga ment kikémlelni a jajcai török védelem gyengéit. Stratégiailag gondolkodott, azaz úgy vélte a török ellen csak egy nagy nemzetek közötti koalíció képes győzni, és ezt saját uralma alatt gondolta megvalósítani. A császári korona nem pusztán öncél volt, hanem szükségszerűség a magyar haza védelmében. Hogy milyen igaza volt, azt utóbb a Habsburgok igazolták. Csatavezetésben ugyan nem érte utol apját, de igazságos Mátyás a magyar hadtörténelem jeles alakja.

3. I. (Szent) István, magyar király

I. (Szent) István egyetlen fennmaradt korabeli "képe" a koronázási paláston
(Emese álma - mek.oszk.hu)

Szent királyunkat rendszerint nem hadvezérként értékeljük, aminek legfőbb oka az, hogy forrásadottságaink a korban nem túl jók (igaz, közel sem olyan rosszak, mint a X. vagy a XII. századé). Nincsenek részletes leírások katonai akcióiról, így leginkább annak eredményessége miatt került listámon a bronzérmes helyre. István legyőzi Koppányt, majd rokonát az erdélyi Gyulát is. Belháborúi biztosítják az ország egységét. Ugyanakkor nagylelkű ellenségeivel is, amennyiben nem főbenjáró bűnről van szó. Mikor Gyula fiai elmenekülnek az országból, ő a fogságába került rokonaikat engedi távozni hozzájuk. Képes azonban szigorra is, ha kell: Koppány és Vazul esete közismert. Hadakozik a bolgárok ellen, sikerrel, majd élete legnagyobb erőpróbája 1030-ben következik be, mikor Európa akkori szuperhatalma, a Német-római Császárság (modern fogalom, germán uralkodói magukat egyébként a Szent római birodalom császárának nevezték) fordul ellene. Sajnos e fontos eseményről sincs bő tudósításunk, a szűkszavú német krónikák csak azt jelzik, hogy a császári sereg semmit nem ért el, és a magyarok Bécset elfoglalták. Szent István minden ellenfelével szemben győzött, nincs híre annak, hogy valahol is vereséget szenvedett. Mikor maga helyett alvezért küldött harcolni, akkor is jól választott (Ajtony ellen például Csanádot. Ajtony vezér - itt is kihangsúlyozom -, nem magyar volt, hanem bolgár!). Kritikus helyzetekben képes volt győzni, hiszen akár Koppány ellen, akár a németek ellen egy vereség megsemmisíthette volna a magyar katolikus állam alig lerakott alapjait. De ő nem szenvedett vereséget.

2. Görgey Artúr, a honvédsereg főparancsnoka, hadügyminiszter

Görgey 1848-49-ben, korabeli litográfia (wikipedia)

Görgey talán a legmostohább utóéletű magyar történelmi alak, akinek rövid dicsőség és hosszú földi kárhozat jutott osztályrészül. Cinikus, keményfejű, sok szempontból jéghideg ember volt, akinek gerince akkor sem roppant meg, amikor szinte mindenki (főleg Kossuth) sziklával hajigálta. Kilépett huszártisztből lett néhány hónap alatt a magyar fősereg parancsnoka, minden önálló hadvezéri tapasztalat nélkül. Az 1848 őszi magyar haderőt jellemzi, hogy pusztán erélyessége alkalmassá tette erre. Szigorú volt, előfordult, hogy saját maga kaszabolta össze feleselő katonáját. Nem tűrt fegyelmezetlenséget, amit a 48-as honvédseregben ritka határozottsággal tartatott be. Gyorsan ráérez a hadvezetés alapszabályaira, és képes alkalmazni azokat. Kellően óvatos, szinte soha nem sikerül ellenfeleinek meglepniük, ugyanakkor ő képes váratlan akciókra.

Személyes jelenléte sikereinek egyik alapja, katonái bíznak benne. Egyik csatában látott egy hátráló üteget, mire egy rövid kis üzenetet vetett papírra, majd eljuttatta azt annak parancsnokához. A hátrálók vezetője elolvasva az üzenetet megfordította ágyúit, és máris támadásba ment át. A papíron csak ennyi állt: "Magyarok! Mindig csak hátra? Sohasem előre?"

Visszavonulásból gyorsan képes volt támadásba lendülni, sőt 1848-49-es téli, és a1849 nyári retirálása a magyar hadtörténelem legragyogóbb visszavonulásai. Bizony, időnként ez a maximum, amit el lehet érni, és ez akkor nem volt kevés. A tavaszi hadjárat során visszaveti az országhatárra a kiváló császári-királyi haderőt, bebizonyítva, hogy a magyarok képesek megvédeni magukat azzal szemben.

Roppant szerénységgel így foglalta össze saját katonai tehetségéről alkotott véleményét: 

"Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári."

Mindamellett szerintem ebben tévedett, hadvezéri zsenialitása nem vitatható.

1. Hunyadi János, magyar kormányzó

Hunyadi János kormányzó, az 1488-as Thuróczi-krónikában (wikipedia)

Mint az a nemzetközi Top 10-ből következik, Hunyadi Jánost tartom a valaha élt legnagyobb magyar katonai zseninek. Tevékenysége 65 évre megakasztotta az akkori világ legnagyobb birodalmának hazánk felé való terjeszkedését, Timur Lenk után elsőként mért komoly vereséget (igaz nem nyílt csatában) az Oszmán-birodalomra 1456-ban Nándorfehérvárnál. Török fősereget ezt követően egészen 1683-ig (sőt inkább 1687-ig) nem ér ekkora kudarc. A kormányzó agresszív, támadó szemléletű katona volt, úgy vélte -   és ebben tökéletesen igazat kell adnunk neki -, hogy az oszmánok erejét minden áron vissza kell szorítani, különben végzetes lesz Magyarország számára. Ezért képes volt komoly kockázatot vállalni, amely több esetben vereséghez vezetett. Mindemellett helyesen látta a dolgokat. Védekezéssel talán tovább állhatott volna ellen az ország, ugyanakkor a bukás aligha lett volna elkerülhető. Így az egyetlen esélyt ragadta meg a torkánál. Igaz, kudarcot vallott. A kudarc a katonaélet része, elbukott Napóleon és Hannibál is, zsenialitásuk még sem kérdéses. Csatáiban mindig a megfelelő taktikát használja a sikerhez, néha egyik, máskor mindkét szárnyon átkarolja az ellenséget. A fegyvernemeket jól hangolta össze, csatadöntő nehézlovassága rendszerint áttörte ellenfele sorait, a huszita harci szekereket pedig mind védekezésben, mind offenzívában jól alkalmazta. Vereségeit nem taktikai hibák okozták, hanem külső tényezők. Szentimrénél egyik alvezérével fegyvert cserélve tévesztette meg a törököket. Remekül érezte meg a csaták során a döntő pillanatokat, 1456-ban Nándorfehérvárnál éppen akkor rohant ki a várból a török ágyúkra, amikor az  időpont egyedül alkalmas volt erre. Kiváló ember és kiváló hadvezér volt, aki sajnos olyan korban élt, amikor a legnagyobb siker az volt, hogy nem romlott tovább a helyzet.