Könyvajánló: Szabó-Szebenyi: Az utolsó töltényig

Szabó Péter - Szebenyi István:
Az utolsó töltényig
Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán 

[Gencsapáti]: Szülőföld Könyvkiadó, 2021

Mindig öröm egy magyar hadtörténelemmel foglalkozó könyv feltűnése a boltokban, különösen, ha van benne némi újdonság. Még 2021-ben jelent meg Szabó Péter hadtörténész - egyik könyvéről már írtam régebben - és az amatőr hadszíntérkutató Szebenyi István kooprodukciójában az 1. huszárhadosztály második világháborús ténykedését összefoglaló műve - némileg westernre hajazó címmel -, Az utolsó töltényig.

A téma elcsépeltnek tűnhet, hiszen a második világháború teszi ki a hadtöris kötetek jelentős részét a könyvesboltokban, azonban ebbben az esetben mégsem lehet erről beszélni. Tény, hogy viszonylag sok könyv és publikáció jelenik meg a legutóbbi világégésről, azonban ha a magyar katonák szerepéről kiadott mennyiségből kivonnánk a Don-kanyarral illetve a Budapest ostromával foglalkozókat, már nem lenne olyan jó a helyzet. A Dunántúl 1944-45-ös eseményei erősen alulprezentáltak, aminek egyik oka, hogy itt már nem igazán voltak önálló magyar alakulatok, mert azokat részenként, német parancsnokság alatt vetették be. Pedig igen heves és hosszan tartó harcok folytak hozzávetőlegesen Somogy és Zala megye határán a Balatonig, majd onnan a Vértesen át a Dunáig. Persze Számvéber Norbert kiadványai lassan azért szépen lassan kitöltötték az űrt, de alakulattörténetek terén különösen rossz a helyzet. 

A Szabó-Szebenyi páros ebben a kötetben voltaképpen az 1. huszárhadosztály történetét meséli el nekünk megszervezésétől az amerikaiak előtti fegyverletételig az Enns folyónál. A téma persze nem teljesen új, de nincs előtérben, s aránylag kevesen ismerik a részleteket. Mivel Szebenyi hadszíntérkutatásait a Vértes hegységben végezte, óhatatlanul az itteni események állnak a kötet epicentrumában. A tudományosabb, összefoglaló jellegű első részben Szabó bőségben idéz visszaemlékezésekből, korabeli naplókból, s ahol tud, ott konkrét adatokat hoz a hadosztály alakulatainak felszereltségéről levéltári iratok alapján. Időrendben haladva meséli el a hadosztály történetét. Erősen támaszkodik Tomka Emil 2001-ben már kiadott naplójára, ami nem csoda, hiszen kiemelkedően részletes forrás. Tomka a 2/I. huszárosztály parancsnoka volt a Vértesnél vívott harcok idején, s érdekesség, hogy fia, Tomka Péter írta e könyv előszavát. A huszárhadosztály a magyar királyi honvédség krémjének számított 1944-ben, ez volt az egyetlen lovas magasabbegység a magyar haderőben, s nevével ellentétben nem csak lovassági alakulatokat, hanem gépvontatású tüzérséget, páncélgépkocsis felderítő zászlóaljat és harckocsizó zászlóaljat is magába foglalt a tényleges lovasságon túl (amely természetesen már gyalog küzdött egyébként harchelyzetben). A huszárhadosztályt igyekeztek a legjobban felszerelni, de ez nehezen ment, ráadásul idő előtt, és nem a magyar határok védelmében került először bevetésre. Eléggé ismert sztori, hogy a huszárok milyen bátran viselkedtek a varsói felkelés idején, nem tagadva meg a hagyományos magyar-lengyel barátságot. A szovjet partizánok elleni hadakozásban leharcolt alakulatot aztán Budapest előterében vetették be 1944. októberétől, majd hozzátették részüket a szovjet offenzíva lelassításához a Dunántúl északi részén. Itt, a Vértesben igen kemény harcok során álltak helyt három hónapon keresztül, nehéz terepviszonyok között, túlerő ellen. Szabó külön fejezetet szánt a szovjet atrocitások bemutatásának, amelyek különösen súlyosak voltak azon térségben, ahol sokáig állt a front. Borzalmas még olvasni is. Az erőszakhullám bemutatásához érdekes adalék hátrább az a rész, ahol egykori szovjet katonák emlékeznek vissza a harcokra, nem kicsit megszépítve a történéseket és bajtársaik viselkedését.

Ha a kötetben a történelmi minőséget Szabó Péter hozta, akkor a helyi fűszereket Szebenyi adta ehhez. Nagyon érdekesek azok a felfedezések, melyek során a korabeli leírások segítségével sikerült azonosítania például Tomka Emil harcálláspontját, vagy azoknak a lövészárkoknak a vonalát, ahol annak idején olyan súlyos harcokat vívtak magyarok és oroszok. Ezek nagyon fontos dolgok, hiszen az idő vasfoga mindent felőröl, s lassan 80 év telt már el. A hadszíntérkutatás csak az utóbbi évtizedekben lett egyre fontosabb nálunk, de már komoly eredményeket produkáltak a kutatók. Azok az egyéni történetek is mély benyomást tesznek az olvasóra, mikor egy huszár családjához írt utolsó üzenetét olvashatjuk, vagy Csaba István lelkész levelét Marjay Tamás súlyos sebesüléséről annak édesapjához. Utóbbi történet különösen szívszorító, de felemelő is egyben, mert olyan emberi tartásról mesél, amely mindent képes jóra fordítani.  

Remek, hogy a leírásokban szereplő katonákról a kötet végén rövid életrajzot kapunk, mint ahogy a felhasznált források és irodalom is bőséges. A források kapcsán természetesen a magyar anyag a túlnyomó, de szovjet levéltári hivatkozások is vannak. A kiadvány képanyaga szintén figyelemre méltó, mind a korabeli fotók, mind az egykori helyszíneken készült mai fényképek fontosak. A kötetet minőségi papírra nyomták, ami jót tesz a fotóknak. Egy kép ugyanis sokkal többet tud néha elmondani, mint egy nagyon részletes leírás. Egy csoportképen pedig ott az a bajtársiasság, ami a huszárt huszárrá tette. 
Nagyon jó lenne, ha a huszárság visszakerülhetne - nevében - a mai honvédség állományába is. Bár anakronizmusnak és értelmetlenségnek tűnhet, de a hagyomány fontos dolog, és ne feledjük, hogy például a francia hadseregben ma is van huszárezred - méghozzá Bercsényi Miklós fiának, Bercsényi Lászlónak a nevét viseli... -, de az amerikai hadsereg is őrzi a lovasság hagyományait, hiszen a dandárharccsoportok felderítő alakulatait ma is a lovasszázadok adják. Elképesztőnek találom, hogy mi meg nem adunk erre, akiknél a katona sokáig szinte egyet jelentett a huszárral (nálam például a magyar történelem legjobb alakulatát is ők adják)! 

A kötettel a problémáim nem tartalmiak. Még csak nem is az, hogy a tartalomjegyzék nehezen található meg elsőre, ha nem tudja, hol keresse az ember. Bár láthatóan minőségre törekedtek - fotópapír minőségű lapok, keménytáblás kötés, bár kissé unalmas és sötét borítóképpel -, úgy tűnik a szöveg tüzetes átolvasására már nem maradt ember vagy idő. Egészen komoly értelemzavaró hibák vannak időnként, az elírások számát pedig megtippelni sincs kedvem. Néhol egy olvasás után is nyilvánvaló problémák vannak a mondatokban, máshol meg kiesett az állítmány, és rengeteg a sima elírási/helyesírási hiba. Egy példa, ami mindjárt három (77. o.):

"Ezzel egy időben a német 271. népi-gránátoshadosztály részei és a 8. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja a Martonvásárt birtokba vett szovjet 99. lövészhadosztály részeit kiszorítani(!!!) a településről. A harcok még a sötétben is folytatódtak. A nap végére Kápolnásnyék, Felsőpettend és Baracska szovjet kézre került. A Baracskára betört 320. lövészhadosztály részei a Váli völgytől(!!!) északra előretörve elérte(!!!) Kajászószentpéter települést." 

Leteszem a nagyesküt, hogy nem akartam kötekedni, de nagyon sok a hiba, és a fenti röpke részlet mutatja, hogy elég kellemetlenek. A 16. oldalon a leírás szerint az egyik huszárhadosztály erősítésül 16 német követőt(!!!) kapott - Nebelwerfer, vagyis ködvető helyett... -, ami maximum az Instagramon és Tiktokon lehet jó valamire, a szovjetek ellen aligha volt túl hatékony! Nem emlékszem rá, hogy ennyi bakit mikor láttam utoljára könyvben... Sajnos ez lerontja a pontszámot egyel.

Osztályzat:

Hét szép barna magyar huszár a tíz rozmaringból.
7/10 pont

Végre a páncélosok elérték a Dunántúlt! - könyvajánló

Könyvajánló:

Számvéber Norbert: Páncélosok a Dunántúlon

Az utolsó páncélosütközetek Magyarországon 1945 tavaszán.

Budapest: Akadémiai-Peko, 2017

603 oldal

Magyarország II. világháborús katonai történetének talán legmostohábban kezelt epizódja az az utolsó egy hónap, mely során a szovjet Vörös Hadsereg végigsöpört a Dunántúlon 1945 március-áprilisában. Bár jelentek meg erről az időszakról is publikációk és könyvek, ezek egyike sem volt modern feldolgozás, amely mind szovjet, mind német és magyar forrásokat használt volna fel a harcok bemutatására. A korábbi összefoglalók megragadtak a 80-as évek színvonalán, a korszellem minden marxista vonásával, az újabbak pedig nem voltak elég részletesek erre az időszakra és földrajzi területre nézve. Nekünk, akik itt lakunk, különösen figyelemre méltó ez a karácsony előtt megjelent kötet, hiszen a Rába-vonalon és Győr környékén lezajló összecsapások is teret kapnak benne, korábban nem olvasható mélységben. A mű az Akadémiai kiadó jóvoltából jelent meg a kiváló Hadiakadémia című sorozat új köteteként. Szerencsére úgy tűnik megállt az az átok, amelyre legutóbbi hadiakadémiás ismertetőmkor felhívtam a figyelmet. Ugyanis szinte minden új résznél más-más külsőt kapott a sorozat, amely emiatt nem is tűnt sorozatnak, s ráadásul rosszul mutat a polcomon. Azóta Kershaw: Soha ne add meg magad-ja és most Számvéber könyve is a Billnitzer-emlékirat formátumában jött ki. Nagyon helyes, maradjon is így!

A kötet előszava után mindjárt az események középpontjában találjuk magunkat. A szerző leültet minket a II. világháború utolsó nagy német támadásának, a „Frühligserwachen”, azaz „Tavaszi ébredés” fedőnevű offenzíva tervezőasztalához. A megismerhetjük részleteiben a Dunántúlon felvonuló szovjet-román-bolgár illetve német-magyar erők helyzetét, erejét, majd felvázolja a hadművelet lefolyását, amely végül sárdagasztássá fajult 1945 márciusában a Balaton keleti oldalán. Képet kapunk a szovjet védelmi előkészületekről, melyeket a Kurszki csatában alkalmazott taktikával vet össze. Miután kutatónk végez a kudarcba és sárba fulladt német akcióval, áttér a szovjet ellentámadásra, amely végül Bécsig jutott. Itt naponkénti lebontásban olvashatjuk a március 16. és április 7. közötti harci eseményeket, hadseregekre lebontva. Nekem ez a megoldás tökéletes, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindenkinek ideális, bár kétségtelen más szempontok alapján írva meg más értékek sérültek volna. Így azonban nem mindig könnyű követni az eseményeket és célszerű térképpel együtt olvasni a sorokat, ahogy én is tettem. Sajnos magában a törzsszövegben nincsenek segítő ábrák, vázlatok, ezeket kissé hiányoltam. Könnyebben kezelhetővé tette volna a dolgot. A napi események leírását rengeteg dokumentum és visszaemlékezés teszi testközelivé. Számvéber kötete igazi szakmunka, melynek megemésztéséhez jelentős segítséget ad az író, ugyanis hadrendeket, térképeket kapunk az eseményekhez, melyeket egyben a könyv végén találhatunk. Számvéber mindig törekedett arra, hogy adatokkal és hadrendi táblázatokkal bőven megszórja műveit, és ezt én nagyon díjazom. A mű végén fényképekkel mutat be kilőtt páncélosokat, amelyek szintén nagyon érdekesek, hiszen elvisznek minket a 70 évvel ezelőtti csatatérre, s láthatjuk a pusztítást a maga meztelen, noha páncélozott valóságában. Azok számra, akik nem szoktak hozzá a hadtörténelmi szakmunkák olvasásához, meglehetősen száraznak bizonyulhat a rengeteg adattal, hivatkozással, de hát ez egy szakmunka, annak minden gyönyörűségével és kínjával, s nem is lehet éppen ezért „egydélutános" olvasmány!

A kötet hátránya, hogy elsősorban a páncélosokkal foglalkozik – hiszen ez Számvéber szakterülete -, így a gyalogsági harcok feldolgozását alapvetően másra hagyja, s csak annyiban tér ki rá, amennyire feltétlenül szükséges a megértéshez. Nagyon örülök, hogy Számvéber Norbert végül mégiscsak feldolgozta ezt a témát, noha kételyei voltak ezzel kapcsolatban.

A Hadiakadémia ezen új kötete mint könyv is díjazandó, kötött, kialakítása szép, borítója tán kissé szürke, de passzol a tartalomhoz.

Összegezve:

A kötet azonban a hadtörténelem iránt érdeklődők számra igazi kincs, adatgazdag és kiváló összefoglalás, amely egyértelműen az egyik legjobb II. világháborúról szóló magyar munka. Persze magamfajta pernahajder még részletesebben lenne kíváncsi a dolgokra, de Számvéber Norbertnek meg kívánok sokk időt és lehetőséget ilyen szintű és minőségű művek megírásához!

Pontszám:

Nyolc Párducbőr kacagány a tíz Tigerből.

8/10

(A könyvismertető a Hegyalja újságban 2018. januárjában megjelent könyvajánló bővített változata!)