A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dinoszauruszok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dinoszauruszok. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 21., kedd

Akit kerestél, már nem lakik itt... - filmajánló: Jurassic World: Világuralom

"Isten megteremté a dinoszauruszt, Isten elpusztítá a dinoszauruszt, Isten megteremté az embert, az ember elpusztítá Istent, az ember megteremté a dinoszauruszt és Hollywoodot, Hollywood megteremté a vizen járást a dinoszauruszoknak, Hollywood elpusztítá a Jurassic Parkot."  
- mondaná Ian Malcolm, ha nem herélték volna ki a karakterét. Miért van az, hogy a régi jó dolgokból lassan már tényleg nem maradt semmi? Miért kell meggyalázni minden klasszikust, s addig ugrálni megkínzott tetemén, amíg ki nem sajtolták belőle az utolsó dollárt is, hogy aztán egy mocskos sikátorban hagyják felismerhetetlenné torzult maradványait? Tényleg kezdem unni, hogy filmkritikust játszom, de most, még frissen ki kell adni magamból röhögéssel vegyes dühömet. 

Jurassic World: Világuralom

film(nem)ajánló


Kezdődött azzal, hogy nem kezdődött. Miközben a győri Cinema City 4DX terme 19:30-ra, a kezdés időpontjára szabályszerűen megtelt, a film nem akaródzott elindulni - de még a reklámok sem -, s csak ültünk a sötét vászon előtt 20 percig. Végül valamivel negyed kilenc után elindult a film... Tájékoztatás, az persze nem volt, hogy mégis mi okozta a kését.

Nem mintha sokat vártam volna az előző rész után, de még így is a mély vízbe dobtak az alkotók, mentőöv nélkül, lábamra kötött vasmacskával. Röpke negyed óra elteltével megállapítottuk haverommal, hogy ilyen storyline-t nagyjából egy óra alatt összedobnánk, hajnalban, egy erős pálinkázást követően is. Tenyérbe temetett arccal ültem és nem hittem el, amit látok és hallok.  A film fittyet hány a földrajzra, a biológiára, az elemi logikára és - ami még fájóbb - a közönségre is. A bevezető szerint a dinoszauruszok, elözönlötték világunkat, Amerikából simán átkeltek más kontinensekre, világuralomra törve... Gondolom a tengerészek nem vették észre a brontoszauruszt a teherhajón útban Európa felé, mert elbújt a kormányos háta mögé!? A jeleneteknél csak a párbeszédek voltak kínosabbak, a sötétben is világítottak a piruló arcok a teremben. A társalgást úgy telenyomták jópofiskodó szlenggel, mintha anglomán tizenéveseknek szánták volna a filmet, akik BSW-s "szöveg"-eken szocializálódtak. A 38. és 45. perc között olyan párbeszédeket hallottam, amit el nem tudnék képzelni elmegyógyintézeten kívül. Gyors visszahallgattam, mert ott hirtelenjében nem értettem, mi akart ez lenni, de itthon nyugis körülmények között kábé így hangzik (a 40. perc körül), bár most sem igazán értem: 
"IM: - Most mondd meg! Most mondjam meg! Most mondjátok meg! Óriási flessem van!
AG: - Úgy látom jól megy sorod.
IM: - Ó, öt gyerekem van, akiket jobban imádok az életemnél is, szóval... Mondjuk, sokban vannak. Te? Alan, neked, neked van családod, vagy... 
AG: - Nincs.
ES: - Viszont... ö... beszélnem kell veled.
IM: - Nekem meg beszélnem kell veled. Négyszemközt.
AG: - Sokat beszéltek egymással?
ES: - Ian rám írt priviben.
AG: - Mit csinált?
ES: - Sürgős ügyben.
AG: - Mit csináltál?
ES: - Olyan hét perc ítélig cuccot. 
IM: - Á! A végítélet órája. Talán nem pontos, de mondják: mindig akkor van a legsötétebb, mielőtt meglátod az örök semmit.  
AG: - Mi van?"
Egyetértek. Mi van??? Mi a fészkes fene volt ez??? Ki beszél így??? Mi az összefüggés a mondatok között? És ezeket a mondatokat nem három zakkant tini, hanem a káoszelmélet egyik kidolgozójának, valamint egy paleontológusnak és egy paleobotanikusnak a szájába adták, akik 60 fölöttiek. A fordítót egy életre eltiltanám ettől a munkájától, ha nem így volt az angolban, akkor azért, ha ez állt ott szó szerint, akkor meg azért... 

 A "karakterek" egyébként siralmas papírmaséfigurák, az új szereplők egyikének nevére sem emlékszem alig 10 óra elteltével. A fekete srác unalmas volt, mint egy óra számlapjának megfigyelése kipeckelt szemekkel, sötétben. A karakter állítólagos zsenialitása semmiben nem volt megfogható. Aztán persze ott volt a kötelező vagány fekete csaj - mert ilyennek lennie kell -, minden emlékezetes jelenet nélkül. A két vadorzó/begyűjtő meg mintha valami óvodások által összeállított gonoszlistáról lett volna adoptálva. Első megjelenésből tudta az ember mindegyik szereplőről, hogy hős vagy éppen antihős lesz. Chris Pratt Owenja dögunalmas, Bryce Dallas Howard pedig valóban igéző kék szemekkel bír, de ettől Claire Dearing nem lesz szerethető. A régiek visszatérése nosztalgiának jó, de Sam Neill-ék párosa inkább idétlen, mintsem hasznos, Jeff Goldblum cinikus Ian Malcomjából meg sikerült egy szerencsétlen bölcselkedő jógit eszkábálniuk, aki sokkal inkább tinilányoknak akar megfelelni, mintsem önmagának.
Eleve túl sok szereplővel dolgoztak, túl sok helyszínen, így elsikkadt, amire kíváncsiak lettünk volna. Alig láttunk abból valamit, hogy az emberiség miként él együtt a dinoszauruszokkal, ellenben betettek egy igazán indokolatlan óriásszöcskeinváziót, csak hogy a "csúnyagonosz" nagyvállalatok ellen küzdhessen Hollywood, s szerezzen - ki tudja kik előtt - morálpontokat. Kit érdekel ez egy Jurassic Park-ban??? Egy percig sem aggódtam a szereplők életéért sem, és nem csak azért, mert szívem szerint 5 perc után a velociraptorok közé löktem volna mind. Sütött az események menetéből, hogy itt hajuk szála sem görbülhet meg, s nyilvánvaló volt, hogy Prattről lepattannak a golyók, hiszen még a 20 centi vastag jégpáncélon való bukdácsolás közben, -10 fokban, hegytetőn sem tűri le az ingujját, s Bryce Dallas Howard frizurája is visszanyerte tökéletességét öt perccel azután, hogy belemerült a lápba... Schwarzkopf - Drei wetter Taft: "Dolomitok, trópikus mocsár, de a frizura még mindig tart." 
Apropó Dolomitok! Mi a fenéért gondolták úgy az írók, hogy egy dinoszaurusz-rezervátumot éppen Európa - a legsűrűbben lakott kontinens! - közepére kell helyezniük? Az meg egészen bizonyos, hogy életükben nem jártak arra, különben aligha raknak télen zöldellő dzsungelt oda... Maga a történet félt megjeleníteni bármit. A dinoszauruszok egy köbdeci vér nélkül zabálnak fel járókelőket, ami a folyamatos sikítozással és hörgéssel elég éles kontrasztot ad. Az egész olyan volt, mint Lord Helmet az űrgolyhókban: rettentő zene, sötét maszk, aztán meg a sisakrostély alatt ott fuldoklik Rick Moranis. És innentől kezdve nehéz rettegni. Az eredeti Jurassic Parkot körüllengő atmoszféra pedig eltűnt, mint Druidiáról a levegő

Ilyen szinten sablonosra vett eseménysorozatot sem láttam még egyébként! Ebben a filmben minden előre tudható. Nyilvánvaló, hogy ha szereplőink repülővel utaznak, akkor lecsap a gépre egy Quetzalcoatlus. (Méghozzá az egyetlen olyan példány, amelyik szét tud tépni egy fémrepülőt, és amelyik kamikazénak képzeli magát.) Az is egyértelmű, hogy ha főhősnőnk, a kékszemű vörös benéz a titkos földalatti alvilág bugyrába azonnal belebotlik abba az egy személybe, aki látta a lányát. Az is nyilvánvaló, hogy ha van egy fekete vagány csajszi, akkor az gyorsan - és indokolatlanul - átáll a hősökhöz, mert előtör belőle a lelkifurka. Mi sem természetesebb, hogy a negatív szereplőket felfalják a dinók. Az is világos, hogy a dinoszauruszokat be lehet idomítani, hogy lézerrel megjelelölt célpontokat támadjanak. Egyszerűen képtelen vagyok leírni a hülyeségek számát, mert konvergál a végtelenhez!
Mindjárt az elején kapunk egy kis ökológiai érzékenyítést, megtudjuk, hogy az emberiség jogai semmivel sem értékesebbek, mint bármely más állatfajé. Imádom az ilyet... Ha az ember ugyanolyan, mint a többi lény, akkor miért nem a krokodilok hoznak létre vadrezervátumokat a vizidisznóknak, és miért nem írnak a Tyrannosauruok morálfilozófiai könyveket arról, hogy szabad-e embersonkát reggelizni sült tojással? Magam is természetvédő vagyok, de azért ne essünk már át a ló tulsó oldalára! Apropó ló! Valaki tud értelmes magyarázatot Chriss Pratt lovas-cowboyos jelenetére, ahol lasszóval fog be dinoszauruszokat??? Mennyi agy kell ahhoz, hogy egy minimum tonnás rohanó szauropodát lóhoz rögzített lasszóval akarj megállítani? De én vagyok hülye, hogy logikát kerestem a filmben... El kellett volna fogadnom, hogy színészünk képes erre. Mint ahogy az is logikus, hogy a repülő becsapódik egy befagyott tóba, láthatóvá téve a jégréteg minimum, 20-30 centis vastagságát, ám mikor szereplőnk rálép, hirtelen a masszív jégréteg papírvékonnyá válik és töredezni kezd. Mindez persze úgy, hogy pár méterrel arréb a völgy aljában buja zöld őserdő burjánzik, olyan vizililiomos tóval, amiben főhősnőnk simán alámerülhet, mert az már nincs befagyva. 
A film vége az elejéhez hasonlóan sokkoló volt. Hőseink már-már megmenekülnek, ám ekkor visszafordulnak megmenteni a pici bébi velociraptort! Hogy miért? Mert Owen megígérte a velocirapunak/anyunak! Már a Star Wars VIII-nál is kiakasztott, hogy a galaxis megmentése helyett az agyhalott protagonisták visszamentek állatokat kiszabadítani. Melyik teljesen hülyének juthatott eszébe egy ennyire életszerűtlen cselekmény? De haladjunk, mert jön Le Grand Finale. Egy "A jó, a rossz és a csúf"-szerű hármas párbajról van szó, dinoszauruszokkal... Majd kihullott a maradék hajam, miközben néztem a T.rex feat "Ollókezű" Therizinosaurus versus Gigantosaurus leszámolást. Mindegyik epizodista volt a filmben, színtelen-szagtalan háttérkép, és most azon kellett volna elvileg izgulnom, hogy ki győz. 
Szerencsétlenségünkre a film végén happy end van, nyálas szöveggel. Szinte vártam a jehovások szórólapjain oly sokszor látott jelenetet, amint a Tyarnnosaurus, az oroszlán és az antilop békésen együtt legelészik a szójaföldeken, miközben a az Imagine-t dúdolják: 
"Imagine there's no countries, 
It isn't hard to do, 
Nothing to kill or die for
And no Logic, too..."
Pozitívum? Hát az tény, hogy egy percig sem unatkoztam. Elaludni meg már csak azért sem tudtam volna, mert alattam a 4DX-es vetítés miatt vadul hánykolódott a szék. Mire vége volt, az egész terem popcorn- és törmelékdarabokkkal telt meg, mert annyi rázkódás volt, hogy a közönség végigröhögte az összes izgulós részt is, mert próbáltak indiai istenként 16 kezet növeszteni, hogy mindent rögzíteni tudjanak maguk körül. Kétségtelenül akciódús is a film, kár hogy az akciók kiszámíthatóak, mint az angol térdelés. El kell ismernem, hogy volt egyfajta bűnös élvezeti értéke a műnek, s már-már elérte az "annyira rossz, hogy az már jó"-minősítést. Néha elgondolkodtam azon, hogy biztosan a Jurassic Park franchise egyik részét látom-e vagy valami bugyuta Sharknado 16: Gigaszarurusz vs. Óriásmegapolip-szerű szemetet, és csak az eredeti film szereplői győztek meg, hogy nem utóbbi a helytálló. A kivitelezés sem rossz, 3D-ben időnként kétségtelenül látványos a film, de azért mindez sak nagyon halvány vígasz a sok csalódásra. A szereplők közül pedig talán a 15 éves Isabella Sermon Maisie-je kiemelhető - benne még volt potenciál -, ami önmagában is lesújtó kritika a gárda felé.

A Jurassic World : Dominion valamiféle Zs-kategóriás sikongatós horror, másodrangú cowboy-os Mad Max, és az Indiana Jones katyvaléka, ahol dinoszauruszok elhanyagolható a díszletet adnak csupán a "történethez". Ötletességnek nyoma sincs a filmben, az egész rég elhasznált jelenetek ügyetlen újraforgatásából és logikátlan akciók a buta keverékéből áll. És ami a legnagyobb baj: a pénzügyi sikerből adódóan az alkotók megint nem a helyes következtetéseket fogják levonni. Sajnos egyértelműen ez a leggyengébb rész a sorozat történetében. Sajnos a dinoszauruszok végül a filmvásznon is kihaltak.

Értékelés:
Négy celluloidhulladék a tízből.
4/10 pont


2018. október 15., hétfő

Vegaszaurusz újra támad - M. Kácsor Zoltán - Sárkánytörvény


M. Kácsor Zoltán: Sárkánytörvény
Bp.: Kolibri, 2018



Illusztrálta: Kecskés Judit
203 oldal

Nyáron jelent meg a tavaly általam már elemzett Utazás Dínomdánomba című meseregény második része (pontosabban a Zabaszauroszok sorozaté), melyet már számos olvasónk is várt a könyvtárban. A három jóbarát kalandjainak folytatása most sem okozott csalódást.

Jóllehet Rilex, a tirex, Barmol, a velociraptor, és Kunyi, a keselyű belecsapott a lecsóba, s a tejjel-mézzel folyó szauropoda Kánaán, Dínomdánom teljes jogú polgárává lett, növényevő zsarnokgyíkunk nem igazán elégedett életével. A Vegaszaurusz Rex ugyanis a végét járja az unalomtól, s szeretne hazamenni otthonába, kertészkedni. Ebben akadályozza, hogy két barátja nagyon is jól érzi magát a zabatanyán. Kunyi a hüllőség Háry Jánosaként nagyokat mond, s még nagyobbakat eszik, míg Barmol, énekesi karrierbe kezdett, és berágta magát a császári udvar, valamint őzabálhatnékja, Száztizenkettedik Gigász Garat imperátor szívébe. Hőseink végül Rilex csalafintaságának köszönhetően kénytelenek elhagyni a tejjel-mézzel folyó Dínomdánomot, még mielőtt torkukon akadna a sült hering, vagy belefulladnának a Nagy csoki tóba. Kunyinak és Barmolnak természetesen nehéz megemészteni, hogy Dínomdánomot elhagyva esetleg nem lesz mit megemészteni. A problematikához hozzájárul, hogy új sárkány lép/repül színre, aki a NAV-hoz hasonló népszerűségnek örvend sárkánykörökben.
Történetileg ez a kötet kissé talán soványabb volt számomra, az előzővel összevetve, mivel inkább csak bevezetőnek tűnik a következő kötethez. Az első rész kerek egész volt, amely rövid esti mesének beillő – önállóan is értelmes - sztorikból volt egybegyúrva. Itt ez most ilyen szinten nem áll meg, viszont világos irány van egy nagyobb kaland felé. A nagyobb kalandra azonban még várnunk kell a 3. epizódig.

A kötetben ismét végig jelen van a tanítani vágyás. M. Kácsor Zoltán a szórakoztatás mellett figyel arra, hogy a felelősség vállalására nevelje a mesehallgató gyerekeket, s bemutassa, hogy a jelen talmi kényelme és előnye sokszor a jövő rovására mehet. A másik fontos téma természetesen a barátság. Rilex még akkor is ki akarja rángatni barátait a tespedtségből, amikor azok két körömmel kapaszkodnak a kajahegyekbe.
A főszereplők még mindig zabálni valóak.  Kunyi továbbra is kedvenc, s Rilex pedig a bölcs vadember allegóriája. Barmolt még mindig kissé háttéralaknak érzem, komolyabb funkció nélkül - mondhatni új aranyfogai ellenére foghíjas -, aki még kiteljesedésre vár. Tanulj raptor, Brontosaurus lesz belőled! Bár lehet, ez nem így működik... Korábbi pöszesége megtetszhetett a szerzőnek, mert továbbra is meghagyta, igaz trükkösen, barackot nyomva a flancoló tömeghez való hasonulás kobakjára. Olvastam olyan véleményeket, hogy a pöszeség  megzavarja a gyerekeket, de szerintem, ha ettől lesznek pöszék, ettől nem pörög az R betű, akkor az már rég rossz. Mellesleg ezen logika alapján minden pöszét ki kéne zárni a társadalomból. A mesében ez az elem humorforrást biztosít, s nekem ennyit megér.  Szerencsére M. Kácsort valószínűsíthetően nem vezettetik Pilátus elé, mint Blájent, s talán nem ütik meg élte, de dulván. 

Kecskés Judit illusztrációi minden dicséretet megérdemelnek, ötletesen és humorosan ragadta meg a karaktereket, s környezetüket. Imádom, hogy még olyan részletekre is ügyelt a rajzoló, mint a 182. oldalon lévő Leiszút Feliszút törölközőjén lévő monogram! A színek némileg élénkebbek lettek, ízlés kérdése, hogy ez jobb-e vagy sem, de a könyvesboltok polcain ez sem mellékes. Nagy pozitívumként értékelem, hogy a kötethez immár térkép járul a könyvtábla belső oldalán, így mégiscsak könnyebb elképzelni a világot, amelyben zabaszauruszaink trappolnak. Hátul pedig egy rövid ismertetőt is kapunk a szereplőkről. Mindkettőt jó ötletnek tartom.

A Sárkánytörvény összefoglalva ismét remek szórakozás, felnőttnek és gyereknek egyaránt, s nagyon várom, miként bontakozik majd ki a most felvezetett, s nehéznek ígérkező küldetés. A humorfaktor miatt nem aggódok, az étkezéshez, ételekhez kapcsolódó poénok mindig ülnek. A könyvvel kapcsolatban azonban van egy igen komoly problémám:
Éhes leszek tőle… Megyek is, harapok valamit. Na persze nem békás szendvicset, elvégre nem vagyok én tirex!

Pontszám:
8/10


A kötetet köszönöm a Kolibri kiadónak, amely elküldte számomra!



Egyben köszönöm a bizalmat, hiszen blogom látogatottsága 
a napokban átlépte a 150 ezret! 

2017. október 18., szerda

Könyvajánló: Vegaszaurusz Rex színre lép

M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínomdánomba

Bp.: Kolibri, 2017

Illusztrálta: Kecskés Judit
163 oldal


Olvasóim között felmerülhet a kérdés: mit keres a csizma az asztalon, főleg ha az a csizma egy zsarnokgyíké, s az asztal egy töris-könyves blog? Ám be kell valljam: én is voltam gyerek, s 1993-ban 13 évesen azon sok millió tinédzser közé tartoztam, aki beült a moziba, s tátott szájjal bámulta a 65 millió év után Steven Spielbergnek köszönhetően visszatérő dinoszauruszokat. Az akkor még létező csornai moziban kétszer is megnéztem a Jurassic Parkot, sőt annak valamennyi folytatását láttam. Eleve imádtam az őskori állatokról szóló könyveket gyerekkoromban, de az epikus film óta érdeklődésem a őslénytan iránt a mai napig tart. A könyvajánló másik oka az író személye. M. Kácsor Zoltánnal a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum szervezte tavalyi „Tanárok éjszakája” című rendezvényén ismerkedtem meg személyesen, ahol mindketten meghívottak voltunk. Remek ismertetőt tartott a cserepoveci hadifogolytáborban magyarok által megvalósított Az ember tragédiája előadásról. Fantasztikus igaz sztori, kínálja magát egy filmes adaptációra. A Harvey Weinstein-botrány miatt nem fejtem ki bővebben mit meg nem tenne egy amerikai rendezőpalánta ilyen alapanyagért… M. Kácsor Zoltánnak ugyan nem ez az első meséje, mivel Garázs bagázs néven írt már egy sorozatot, amely közlekedési járművekről szólt, s melyeket egyszer be is mutatott nálunk a ménfőcsanaki fiókkönyvtárban. Mindemellett örülök, hogy a Zabaszauruszokat mutathatom most be, mert a dinoszauruszok lényegesen közelebb állnak a szívemhez.
Szóval ezek után mindenképpen meg kellett tudnom, hogy az Utazás Dínomdánomba vajon fogamra való-e…
A történet voltaképpen egy road movie (vagyis inkább road book), ami gyermekkönyv esetében bátor választás. Az utazás során három jómadár (akik közül kettő inkább jódínó) jár be egy ötletes és izgalmas mesevilágot. Rilex, a tirex a Dínódombokon vegetál. Szó szerint, mivel többnyire zöldséget-gyümölcsöt fogyaszt. Szájában Kunyi lakik. Faja keselyű, a sorsa meg keserű. Ugyanis Kunyit igencsak megrágta az élet vasfoga - ha Rilexé nem is -, hiszen a Vegasaurus rex szájában nem sok maradék marad a palimadárnak. Miután a barátok után sóvárgó Rilex, segítő szándékkal bár, de sikeresen kihúzza Barmol velociraptor fogait, elindulnak hármasban, hogy eljussanak a dinoszauruszok legendás Dínomdánom nevű városába, új fogsort csináltatni a raptornak.

A főszereplők aranyosak, szerethetőek. Rilex, a tirex egy sárkánybőrbe bújt Arisztotelész, akit az arany rolex helyett jobban vonz a barátság. Kedvencem egyértelműen Kunyi, a keselyű. Édeskeserű ámde csupaszív karaktere a történet legfontosabb mozgatórugója. Végül ott van Barmol, akinek fogatlansága minden mondatot összebarmol. Kissé foghíjas szereplő, pöszeségén túl nem járul hozzá sokkal az eseményekhez, talán majd a sorozat következő részében jobban megismerkedhetünk vele. Klasszikus comic relief alakok ezek, akiknek ellentétes személyiségei miatt a párbeszédek mosolyt csalnak arcunkra. Olvasva a könyvet, szinte láttam magam előtt, ahogy a szerző és kisfia műanyag dinoszauruszokkal játszik, átkel azokkal a félelmetes sugárzást kibocsátó mikrohullámú hegyen, majd beleesnek a szemetes mélyföldbe. Nem tudom, mi ihlette a mesét, de simán el tudom képzelni, hogy így történt, s mikor a főszereplők pattogatottkukorica-mezők mellett haladnak el, elképzelésem szerint a három műanyagfigura a valóságban éppen beleesett egy csomag popcornba játék közben.
A humor egyik faktora a nevekkel való játék, amit sokan emberek esetében hibának tartanak. Ám:
1. Itt dinoszauruszokról van szó, ami eleve felmentő körülmény.
2. Én szeretem a szóviccek minden fajtáját (aminek következtében olyan bűncselekményt is sikerült elkövetnem, mint egy sorozatkezdetnek szánt, ám azóta sem folytatott Trónok harca-átirat volt).

Ami kétség felmerült bennem, az az volt, hogy a gyerekek számára is van-e olyan szórakoztató ez a humor, mint mondjuk számomra? Egyelőre a kölcsönzők visszajelzései pozitívak, úgyhogy talán igen. Ezt a gyerekek tudják majd eldönteni. A szórakoztatás mellett a mese tanító jellege dominál. A napi bölcseleti adagokat Rilextől kapjuk, miközben igyekszik megnevelni Kunyit. Ne lopj, ne sértegess mást, ne akard lemészárolni a védtelen gallimimuszokat, pusztán azért mert éhes vagy... A hossza miatt (mégiscsak 163 oldal!) úgy kellett megoldani a történetet, hogy esti meseként tördelni is lehessen, s a sztori egyes epizódjai mégis intakt egységet alkossanak. Ez szerintem tökéletesen lett megoldva, az egyes részek pont egy rövid mesényiek, 4-6 oldalasak.

Az illusztrációkról szólva. Legyünk őszinték, a gyerekkönyvek nagyrészt ez alapján kelnek el, hiszen egy kellőképpen feltűnő, csiricsáré borító úgy vonzza a könyvesboltba betévedt csemete tekintetét, mint T. Rexet a hentesüzlet (kivéve persze, ha Rilex az a tirex). Ezért aztán rikító borítók tömege árasztja el giccses hercegnőkkel, csillogó pónikkal és rózsaszín unikornisokkal a könyvespolcokat. Mondjuk ki azt is, hogy ez ízléstelen, sőt borzalmas, még ha esetleg profitábilis is. Ehhez képest Kecskés Judit rajzai pasztellszerűségükkel kifejezetten visszafogottak. Elsőre nem is voltam elájulva tőlük, de ahogy haladtam előre a könyvben, egyre inkább megtetszett. Egyszerűen elegáns. A rajzoló időnként plusz humorral tudta megtoldani a mellette lévő szöveget, a 84. oldalon a sárkány hátán utazó triumdinátus esetén kifejezetten nevettem a becsukott szemű és rettegő Vegaszaurusz rexen. Külön kiemelném a Kolibri minőségi kiadását, és hogy a mű keménykötésben jelent meg. Szeretem, ha megadják valaminek a módját.

Kinek ajánlanám a könyvet? Hát elsősorban fiúgyereket nevelő anyukáknak és apukáknak érdemes beszerezni. Nincs olyan fiú, aki ne imádná a dinókat! Lányokkal is nyugodtan lehet próbálkozni, hiszen nálunk a könyvtárban is van olyan iskolás, aki dínófanatikus. A könyvön hátul a 6+-os korjelző virít, azt hiszem hat év kell is a befogadásához.

Összefoglalva: Fogamra való. Egy klassz kis kötetről van szó, s remélhetőleg hamarosan megkapja az olvasóközönség a folytatást is, amelyet az Utazás Dínomdánomba zárása meg is előlegezett.

Pontszám:
Kilenc csinos csíkos csirkecomb a tízből.
9/10