A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvszalon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvszalon. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 6., hétfő

Az őszi hadjárat - beszámoló, programajánló

Az őszi hadjárat


Kicsit megritkultak a blogos írások az utóbbi időben, mivel zsúfolt heteken vagyok túl, és még két szintén igencsak betáblázott hét következik. Ígérem, hogy hamarosan sokasodni fognak újra a történelemmel és könyvekkel kapcsolatos posztok! A tanévkezdés a könyvtárban is plusz feladatokkal járt, és az előadások száma is jócskán felfutott (ami persze remek) szeptember-október folyamán, így betemettek a tennivalók, mint könyvtári raktárat a selejtezendő könyvek. A Győri Szalonra mentek az írások eközben azért, és jártam Tápon, Rajkán, Győrújfalun és persze a Bezerédj-kastélyban is előadásokat tartani, és csaknem minden hétre esett egy-egy fellépés. Ez a következő kettőben sem lesz másként.


Úgyhogy, mielőtt jönne a következő blogbejegyzés, felhívnám a figyelmet a pénteken ünnepélyes keretek közt megnyíló Győri Könyvszalonra, amelynek programjairól itt lehet olvasni részletesen. Ennek keretében az a megtiszteltetés ért, hogy ismét én fogok beszélgetni Bán Mórral/Jánossal, a Hunyadi-könyvsorozat szerzőjével, immár harmadik (vagy negyedik?) alkalommal. Az eszmecsere pénteken 16 órakor lesz a győri színház Kisfaludy termében. Ménfőcsanakiak figyelmébe ajánlanám külön a két órával később, 18 órakor esedékes könyvbemutatót, amely során kolleginám segítségével Szabady János két kötetéről lesz beszélgetés


Emellett készülök a november 21-i előadásomra, amely szokás szerint a Bezerédj-kastélyban kap helyet 17:30-as kezdéssel, és témája Hadik András tábornok berlini hadjárata lesz. Ennek keretében megnézzük a császári-királyi hadsereg 17-18. századi fejlődését, a korabeli hadviselés mikéntjét, Mária Terézia és a magyarok viszonyát, és persze kiemelten kezeljük a híres berlini "portyát", amiről egyébként írtam már egy rövid összefoglalót a Győri Szalonra. 



Mindemellett még jó hírnek számít, hogy elkészült a Turner Kálmánról készülő kiadványunk kézirata és - mondhatni - látványterve, melynek során az első, még nyomtatás előtti példányt már kézben is vehettem. A pontos megjelenés dátuma ugyan még kérdéses, de már nincs nagyon távol. A megvalósulás elsősorban a Rábaközi Helytörténeti-kutatók Társulatának köszönhető, kiemelten pedig vezetőjüknek, Szalay Balázsnak. Úgy vélem, hogy dédapám testvérének, Sarród, Garta, majd Rábapordány egykori plébánosának Don-kanyarban vezetett naplója rendkívül érdekes és értékes forrása mind az 1942-1943-as oroszországi eseményeinek, mind hazatérést követően a rábaközi itteni mindennapoknak. Sokat dolgoztam vele, igyekeztem alapos jegyzetapparátust készíteni hozzá. A kötet megjelenéséről mindenképpen tájékoztatni fogok a blogomon. 

2016. november 14., hétfő

Beszélgetés a Galaktika Start könyvek szerzőivel a könyvszalonon!

E hét csütörtökén kezdődik a XVI. Győri Könyvszalon, számtalan érdeklődésre méltó rendezvénnyel, melyekről pontos információkat a rendezvény facebookos oldaláról (is) lehet szerezni. Ezen belül, számomra a leglényegesebb az a beszélgetés lesz, melyet a Galaktika kiadó (Metropolis Media) négy elsőkönyves (bár némelyikük igazából már másodkönyves) szerzőjével én fogok levezényelni a Dr Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér bizalmából. 
A rendezvényről a Galaktika már hírt adott, így az ő plakátjukat ide mellékelve minden érdeklődőt sok szeretettel várunk pénteken 15 órakor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében!


Emellett jelzem, hogy legközelebbi előadásom, amely a magyar királyok ünnep- és hétköznapjait igyekszik megmutatni a közönségnek, november 30-án lesz (egyben alighanem ebben az évben ez lesz az utolsó fellépésem) a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban, 17:30-as kezdéssel. Erről még majd csatolok facebookos eseményt a napokban ide!


2014. november 8., szombat

Az elmúlt hét, könyvszalon és egyebek

Több szempontból is nehéz hetet zárok a napokban. Kedden délután 17:30-kor a Bezerédj-kastélyban tartottam előadást Horthy Miklósról. Sejtettük a kastélyosokkal, hogy olyan téma lesz, amely a szokásosnál nagyobb érdeklődésre tart majd számot, de azért erre nem számítottunk. A kiállítóterem túl kicsinek bizonyult, és azok, akik számolták, olyan 90-100 körülire saccolták az érdeklődők száma. Sajnos voltak, akik kiszorultak, ami már nem szerencsés. Tőlük elnézést, de erre még sohasem volt példa, és a nagypince más program miatt foglalt volt, így nem nyílt mód a helyszín áthelyezésére. Ha belegondolok, hogy úgy 2-3 éve az Otrantói ütközetről (pontosabban a harmadik otrantói ütközetről) tartott előadásomon a nagypincében, alig néhányan voltunk... 
Az előadásommal nem voltam ugyan maradéktalanul elégedett (hosszú is volt, talán összeszedett sem volt eléggé), de talán rossz sem volt. Külön öröm volt, hogy Bede-Fazekas Csaba és Kulcsár Béla is megtisztelt jelenlétével. Az előadáson készült fotók megtekinthetőek a Bezerédj-kastély fotói között. Köszönet a fényképekért és a filmfelvételért Stoller Lászlónak. Utóbbit igyekszem hamarosan feltölteni a youtubeos fiókom megfelelő lejátszási listájára



Szerdán rendhagyó történelemórát tartottam a Petőfi iskolában. A hetedikesek Napóleont vették, ami kedvenc témám, és ráadásul rendkívül szórakoztató. A könyvtárban később Fáczán Zsófit mintegy feleltetve még emlékezett a francia császár kedvenc ételére (hagymás sült krumpli), úgyhogy nem volt hiábavaló. 
Volt némi időm olvasgatni is azért. Az ezt megelőző blogbejegyzésben a frissen kiolvasott Rowling krimit veséztem ki, de emellett egy Chandler regénnyel is végeztem, A hugicával. Csütörtökön megvettem végre magamnak a teljes Harry Potter sorozatot, amely már nagyon hiányzott a könyvespolcról (pontosabban, mivel azok tele vannak, ideiglenesen a földről). Aztán a szokásos könyvtári teendők mellett az ember készült a hétvégi győri könyvszalonra. Ez utóbbira még érdemes kimenni, hiszen éppen ezen percekben, sőt holnap is remek programok vannak/lesznek.
Megjelent Werner Krisztina szerkesztésében a tavalyi könyvszalon beszélgetéseit bemutató, leíró Megérintő szavak 2. című kötet. Ez számomra azért is érdekes, mert benne van a tavalyi könyvszalon során Bán Jánossal készült beszélgetésem. Bán János (alias Bán Mór) annak idején nagyon jó benyomást tett rám, közlékeny és rendkívül segítőkész volt, ami rám is fért, hiszen nem szoktam efféle interjúkat levezetni, nincs benne tapasztalatom. Csak azt bánom, hogy legjobb tudomásom szerint még nincs kész a hetedik része a méltán nagy sikerű Hunyadi sorozatának. Érdemes elolvasni, mit mondott, mert jó dolgok voltak benne. A beszélgetéskötet megvásárolható a Dr. Kovács Pál megyei könyvtár könyvesstandjánál.
Pénteken aztán be is jutottam a Győri Nemzeti Színházba, ahol végigböngésztem a sok kiadó által eladandó könyvet. Most nem találtam annyi jó történelmi kiadást, mint tavaly, de azért vettem ezt-azt. Sajnálatomra az Arcanum kiadó nem volt jelen, pedig le akartam csapni fantasztikus adatbázis kiadványaikra. Kénytelen leszek Budapesten felkeresni őket. 
Este hatkor beültem Kulcsár Béla harmonikán előadott első világháborús dalválogatására, amely nagyon szép volt, felidézve a 100 éve ezekben a napokban elesett magyar vagy éppen olasz katonák arcát. 
Szóval sűrű a program, és akkor még nem meséltem az október 16-án megtörtént könyvtári vetélkedőről, amelyen a ménfőcsanaki csapat (Fáczán Zsófia, Szalay Anna, Pócs Bence, Póczik Dávid) szerintem kiválóan adta elő Agatha Christie Halála a Níluson című regényének egy kulcspontját. Nem hiszik? Nézzék meg:


Megjelent tegnap az új Hegyalja újság is, amelyben sok egyéb (például ménfőcsanakiak világháborús felmenői) mellett a Petőfis diákunkról, Léb Esztiről olvashatunk, aki nem mellesleg kiváló olvasónk. A Hegyalja kapható a kastélyban (is).
A holnapi Könyvszalonos programokat meg bátran ajánlom! Programfüzet: itt.

Jövő pénteken (azaz 14-én) Abdán várom sok szeretettel az I. világháború iránt érdeklődőket, mivel a helyi megemlékezést követően 17 órakor előadást tartok a faluházban.

2011. november 12., szombat

Egyszer egy Bezerédj-kastélyban tartott előadásán Varga Tibor jogtörténész azt mondta, hogy az ember kedvenc évszaka a korával együtt változik és igaza van. Gyerekként a nyár volt a libling, aztán később a tavasz és mostanra egészen megszerettem az őszt meg a telet. Egyrészt azért mert szemét vagyok és nyáron az iskolában mindenki szünetel szinte, csak mi könyvtárosok nem, így jó látni amikor ősszel nem csak mi "szenvedünk". Emellett az ősz szépsége is hozzájárul ehhez, kevés olyan kellemes dolgot találni mint egy séta jó időben a tarka fák alatt. Készítettem pár fotót a kastély környékén, illusztrálandó milyen ilyenkor felénk. Szó se róla, sokkal jobb ilyen helyen dolgozni, mint egy betondzsungelben épült iskolában...








Persze munka is akad a nézelődés mellett. Elkészült az iskolaújság új száma, szerintem nem lett rossz. Olvashattok benne nyári élményekről, franciaországi és hollandiai utazásról (utóbbit egykori diákunk, Horváth Petra írta), vannak benne rejtvények, fejtörők és a Cinikus Cini után egy második képregény is szárba szökkent, Szabó Veronika ceruzájából. Várjuk mindenki anyagait a karácsonyi szám elkészítéséhez! 
Az új könyvek érkezése a könyvtárba folyamatban, erről mindig itt találhattok felvilágosítást: honlap

Rendezvényekkel is vártuk-várjuk a szórakozni-kulturálódni vágyókat:
  Szerdán megtörtént a Galgóczi emlékszoba ideiglenes kiállításának megnyitója (fotók: itt), amely nagyon jól sikeredett, tényleg érdemes elmélyedni a most hozzáférhetővé tett Galgóczi anyagokhoz, akadnak köztük igencsak érdekesek. Juhász Tibor az emlékszoba kezelője mindenkit szeretettel vár és sztorikat is biztosan mesél minden kiállított tárgyhoz és irathoz.
  Volt könyvbemutató is, még 3-án, amikor Ménfőcsanak egykori leventéi mutatták be kötetüket, amelyben a II. világháborút követő belgiumi hadifogságuk történetét írták meg dokumentumokkal megspékelve (Fotók!).
  Tegnap tartottuk a kastély új kiállításának megnyitóját (fotók), amely a grafikák világát nyitja meg a látogatók felé. Különösen érdekes könyvtári szempontból, hiszen az előtérben ex librisek vannak. A megnyitón Kincses Dóra zongorázott, az énekkar (amint Rita néni rábólint, közzé teszem a készült felvételt), valamint Győri Kata énekelt, köszönjük nektek!
  

Jövő héten én lépek porondra Varázslatos ókor című előadásommal a Bezerédj-kastély II-es termében, minden érdeklődőt sok szeretettel és fortyogó üsttel várok. :D Megnézzük milyen volt egy apasági "DNS" vizsgálat az antik világban, érintkezünk a szellemvilággal, átkozódunk és bosszút esküszünk. Itt a blogomon lehet szavazni még, hogy mi legyen az elsődlegesen cincált téma az előadáson. A szavazók között ingyenes belépőket sorsolok ki az előadásra... Az előadás egyébként is ingyenes! :D


Éppen jelenleg is zajlanak a Győri Könyvszalon rendezvényei, a Győri Nemzeti Színház tele könyvesstandokkal és írókkal-költőkkel. Néhányat kiemelnék, amelyek nekem tetszenek:
Szombat délután 15 órakor Kepes Abdrással beszélget Werner Krisztina újságíró, majd 18 órakor a nagyon tehetséges és bátor tudósító jön, Al Ghaoui Hesna, akivel szintén a Kisfaludy teremben lehet találkozni. Hesnára annak idején a Gázából és a közel-keletről készített riport és intejú-filmjei kapcsán figyeltek film, valóban nagyon klassz dolgokat csinál. A fiatal leányzó most jelent meg új könyve a Háborúk földjén, amely ha csak fele olyan jó, mint a korábbi írásai és filmjei, már akkor megéri megvenni. A vele való beszélgetés sem okoz csalódást senkinek, ebben biztos vagyok. Remélem valamikor a nem túl távoli jövőben majd a Bezerédj-kastélyban is vendégül láthatjuk, de ez csak terv egyelőre.
Vasárnap Nógrádi Gábor mutatja be Papa, ne már! című új kötetét. Maga a szerző nálam elvágta magát a kötelezők újramesélve eretnek ötletével, de hátha valakinél nem. A könyv ettől még lehet jó is. Estébe fordulva 18 órakor Dömdödöm címmel műsorral emlékezik Lázár Ervinre a Sebő együttes és Vathy Zsuzsa.

Jó szórakozást!