A következő címkéjű bejegyzések mutatása: humor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: humor. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 19., csütörtök

Könyvajánló: Rita Falk: Télikrumpligombóc

Könyvajánló:

Rita Falk: Télikrumpligombóc
Budapest: Művelt Nép, cop. 2016


Eredeti megjelenés: Winterkartofelknödel (2010)
Fordította: Balla Judit
319 oldal

Egy vallomással kezdem. Mindenekelőtt azért szeretek jobban fiókkönyvtárban dolgozni, mint egy központi pult mögött, mert olyan ez, mint Gizi néni sarki boltocskájában melózni a szupermarket kasszájához képest: ismerjük az olvasókat, és azok is minket. Emberközelibb és közvetlenebb. Ebből fakadóan nem csupán mi ajánlunk köteteket az olvasóknak, hanem a viszonosság elve alapján látogatóink is hajlamosak felhívni a figyelmünket egy-egy nekik tetsző, bevált kötetre. Most is ez történt májusban. Egy olvasónk közölte, hogy ha minőségi német humort akarok olvasni, olvassam el a Télikrumpligombóc című regényt. Én megrökönyödve néztem, de szerencsére nem fotóztak. Minőségi? Német? Humor? Első alkalommal találkoztam olyasvalakivel, aki érezhetően hitt a német humor létezésében. Ezt ki kellett nyomoznom, így magam csaptam le a visszahozott Rita Falk-könyvre. 

Quod erat demonstrandum. Az állítás bizonyítást nyert. Felelősségem tudatában kijelentem: létezik német humor. Engem is sokkol a dolog, de a tapasztalati valósággal szemben mégsem hadakozhatok. Bár kicsit pontosítom is magam: bajor humor létezik. Régen szórakoztam olyan jól könyvön, mint a Télikrumpligombócon. Persze ez nem jelenti, hogy ez a "legjobb" könyv, amit mostanság olvastam, de műfajában igazi gyöngyszem. Hogy mi a műfaja, az persze megint egy érdekes kérdésfelvetés. Komolytalan krimi? Bajor abszurd? Paródia? Délnémet kisvárosi idill? Ha valamihez hasonlítani akarnám, akkor talán Hugh Laurie: A balek című regénye, ami a legközelebb áll hozzá stílusilag. Egyébként is érzetre Falk humora az angol humor klasszikusaiból táplálkozik.
A történet Niederkaltenkirchenben játszódik - már a falu neve is milyen... -, főszereplője pedig egy kissé szociopata rendőr, Franz Eberhofer, aki szeret a pisztolyával fenyegetőzni, szereti a fehér kolbászt (Weisswurst), és természetesen a jó sört. Egy Bajorországban otthonosan mozgó - mondhatni - ismerősöm azt állította, hogy egy bajor falu sokkal közelebb áll egy magyar faluhoz, mint egy itteni vidéki település Budapesthez, és ez a regény ténylegesen demonstrálja ezt. A bajor falu karakterei bármelyik rábaközi faluban felbukkanhatnának a helyi kocsmában, és fel sem tűnnének. Niederkaltenkirchen a német precizitás élő cáfolata, sokkal jobban hasonlít egy organizált káoszra, mintsem egy olajozottan működő gépezetre, de nem is Poroszországban vagyunk.  A helyi szaki oda megy éppen dolgozni, ahová kedve szottyan (vagy aki többet fizet éppen), a polgármester mindenbe beleszól, csak a munkáját nem nagyon végzi, Franz felettesei meg nemigazán segítik a munkáját. Mondjuk ez utóbbi érthető, mert a főhősünk igencsak infantilis, ráadásul büntetésből lett a településre áthelyezve, miután nyomozótársa egy pedofilt ivartalanított Münchenben. Franz éli mindennapi unalmas életét "Alsóhidegegyházán" egészen addig, mígnem egy új fehérnép érkezik a faluba, és egy ingatlan kapcsán rendellenes halálozási statisztikákra lesz figyelmes. Példának okáért valakinek a fejére indokolatlanul ráesik egy konténer. Igen, a történet komolyanvehetetlen, és a nyomozói munka krimikedvelőként kimondhatom, hogy szörnyű, de ez a főszereplő személyéből és regényt átjáró a maró fekete gúnyból fakad. És persze, nem is ez a lényeg ebben az esetben. Noha a szereplők - pontosabban a Neuhoffer-család tagjai - hullanak, mint a legyek, mégis vigyorogni fogunk végig. Franz családja maga is egy katasztrófa, de szerethető katasztrófa. A nagyi vásárlásmániás, akit minden leértékeléshez el kell fuvarozni, az apuka egy megöregedett hippi, de a kocsmáros sem jobb náluk. A sztori karaktercentrikus és E/1-ben íródott. Furcsa lehet elsőre, de Rita Falk férfi szemszögből írta meg a sztoriját, mivel, szerinte a férfiak "a valóban fontos dolgokkal foglakoznak, nem narancsbőrkrémekkel és gyermek-születésnapokkal". Azt hiszem ebből is kiderül, hogy a regény tökéletesen mentes bármiféle gátlástól vagy politikai korrektségtől. Kapnak tőle a románok, a thaiföldiek, a nők, a férfiak, köztisztviselők, irodisták, pszichiáterek, a 68-as nemzedék örökifjú tüntetői, de még az OBI munkatársai is. Utóbbit citálom egy kis hangulatismertetőnek. Franz éppen bemegy az OBI-ba:
"A reklámokban szereplő fürge, mosolygó, daloló, villámgyors eladókból sajnos egyet sem találok, pontosabban villámgyorsat látok nem is egyet, villámgyorsan szívódnak fel, mielőtt az ember odaérne hozzájuk. Valószínűleg énekórára futnak."
Na, valami ilyesmire kell számítani 300 oldalon keresztül... A kötet tökéletes kikapcsolódás, de a humora nagyon "fárasztó" is egyben. A regényt kézbe kapó olvasónak ezzel számolnia kell. Ha valaki nem szereti az ilyet, keressen más könyvet! Aki viszont bírja, az bírni fogja. A szereplők szerethetőek, a sztori humoros, könnyen az olvasó áldozatául esik. A regényből és folytatásaiból egyébként filmsorozat is készült.
A magyar kiadás külsőre a németet követi - nem tartom kiemelkedő grafikai teljesítménynek a borítót -, ami inkább valami nyári olvasmányra utal, mintsem krimire. A magyar fordítás szórakoztató volt, és ebben az esetben ez igen fontos. A fűzött kötés meglepően jónak tűnik, strapabírónak.

Mindent figyelembe véve a regény szórakozásnak kiváló, kriminek vicces, bizonyítéknak megfelelő. Van német humor, és ha ilyen, akkor legyen is!

Osztályozás:
Nyolc gőzgombóc a tíz bajor sörből.
8/10 pont

moly.hu: 84% (763 csillagozás után)
goodreads: 3.77 (3373 szavazat)

2020. február 11., kedd

Könyvajánló - Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit


Kőhalmi Zoltán:
A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit

Budapest: Helikon, 2019



273 oldal

Nem szeretem a Dumaszínházat. Mármint a Dumaszínházat, úgy en bloc. A legtöbb esetben primitív humorral szúrják ki az ember szemét. Ellenben nagyon szeretek néhány tényleg jó stand up-os előadására járni, és évente egy-két alkalommal meg is teszem. Nehéz és hálátlan műfaj a nevettetés, és néhány kiemelkedő alaktól eltekintve a többség inkább unalmas, némelyik szánalmas, a maradék csak kifejezetten rossz. Rendszerint fura emberekből lesz komédiás, Kormos Anettel például Szombathelyen egy főiskolába jártam - egyik haverom szerelmes is volt belé -, de nem derült ki az évek alatt, hogy van humora. Pedig állítólag van, lehet, egyszer meg kellene hallgatnom végre… A közepébe vágva: Kőhalmi Zoltán az egyik személyes kedvencem. Egy másfajta favoritom meg a skandináv krimi. És ha már ez a kettő egyesül, akkor azt el kell olvasnom, bármi elmebetegség szülessen is abból

A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban kiváló stílusparódia, ugyanakkor rendkívül rétegkönyv. Nem fogja élvezni az, aki nem szereti a fárasztó vicceket (Két labda megy a sivatagban. Megszólal az egyik: - Vigyázz, kaktusssssz….), vagy a skandináv bűnügyi regényeket (pl.: Nesbø, vagy A tetovált lány), és kell egyfajta intellektuális világnézet, s kulturális ismeretanyag a befogadáshoz. A humor nem ismer tréfát - és ha nem aljas szándék vezérli -, akkor azt gondolom, bármi beleférhet. Kőhalmi humorizál az antik költészettel (egész jó hexameterek szökkentek ki foga kerítésén), a viking rúnákkal, a death metallal, az orosz maffiával, a német maffiával. Helyenként már-már a PC határait feszegeti, amikor főhőse Bjørnsen felügyelő egymás után veszíti el különféle végtagjait, hogy afféle bigyó felügyelőként pótolja őket kávét, cigit és kéregzuzmószeszt betárazó műkezekkel és műlábakkal. A regény rendkívül ötletes, s egyben árulkodik szerzője széles érdeklődési köréről és tájékozottságáról. Ez persze veszélyes játék, hiszen ahogy a politikai propagandának is a legegyszerűbb nyelven kell íródnia, hogy a lehető legszélesebb közönséghez szóljon, úgy egy túlontúl intellektüel regény sem lehet sikeres financiálisan. Bár lehet, majd éppen ez a kötet csúfolja meg ezt a tézist.
A regény öt külön történetből áll, melyeket a mindentől posztraumatikus stresszben szenvedő, emellett depressziós, valamint természetesen alkohol-, dohány- és kávéfüggő zsaru, Bjørnsen és segédje a fején bányászlámpát viselő gyerekkorában szüleit elveszítő, majd fogságban tartott kislány, Anadylm nyomozásai fűznek össze lazán. Kissé egyenetlen a minősége a sztoriknak, de én jól szórakoztam összességében. Olyan, mintha a Gallával felálló L’art pour L’art-tól láttam volna, valami teljesen agyament tematikus abszurd darabot. Van benne kihagyott ziccer azért. Kőhalmi látványosan nem reflektált a skandináv társadalmak problémájára a közel-keleti és afrikai bevándorlással. Mondjuk, mivel a HVG-nél dolgozik, meg is lepett volna, ha így tesz. A kötetben szereplő kvázi „idegenek” németek és oroszok, őket meg ugyebár lehet mindig szidni, nem lesz azonnal rasszista az ember…
Mi volt benne a legjobb? Nagy elégtétellel olvastam például a Bogyó és Babócát kifigurázó oldalakat, de még olyan finomság is szöget szúrt, mint Kőhalmi rövid életrajza a fülszövegen. Ja, és a könyvtáros szerepeltetéséért és az ISBN-számmal való bűvészkedésért külön bónusz pont egy könyvtárostól!

Mindenesetre a skandináv krimi, mint műfaj nagyon „adta magát”, hogy humor áldozatává válljon, s Kőhalmi megadta neki a kegyelemdöfést. Nagyon szépen megfogalmazta ennek okát egy interjúban: „nekem feltűnt, hogy a klasszikus krimikben inkább az egy elvetemültet keresik a sok normális közt, a skandinávban pedig inkább az a kérdés, hogy a sok külön-külön terhelt, perverz őrült közül ezt most épp melyik követte el.” Lássuk be: ennél tökéletesebben nem lehet leírni a skandináv krimit, mint műfajt.

Értékelés:
Hét kéregzuzmó  tíz tőkehalmájtortából.
7/10 pont

moly.hu: 76%
(2020. február 10.)

2016. szeptember 5., hétfő

Könyvajánló: Scalzi vörösingesei, avagy Űrgolyhók, könyvben

John Scalzi: Vörösingesek

Budapest: Agave, 2016
(Eredeti megjelenés: Redshirts, 2012)
266 oldal


Hát ez nagyon érdekes volt. Egyik Scalzi könyvet követte a második, ami éppen frissen érkezett a könyvtárunkba, s lecsaptam rá, mint ócskás a kidobott lovagkeresztekre egy késő-nyári magyar délután. Érdemes a regényt két részre bontani. Az első a kötet kétharmadáig (23 fejezet) tart, ezt követi még 70 oldal. Utóbbival kezdem. Tökéletesen élvezhetetlen, az első kétharmadot annyival támogatja a maradék egyharmad, mintha csak a parlamentben ülnének és egymást kölcsönösen ellenzéknek és kormánypártnak hívnák. Scalzi sokkal bölcsebben járt volna el, ha ezt az egészet kihúzza, kukába dobja, felgyújtja, vagy elküldi e-mailben Clintonnénak. De ennyit a könyv negatívumairól.
Mert bizony az első 190 oldal egyértelműen a legjobb sci-fi paródia, amit olvastam. Nem mintha ilyen sok lenne, de akkor is. Kicsit az Űrgolyhókra emlékeztet, csak a Star Wars helyett a Star Trek sorozatot veszi célkeresztbe humorfézerével, és süti ropogósra. A cím is abból fakad, hogy az Űrszekerekben a vörösinges szereplők rendszerint az áldozati bárányok voltak, afféle fogyóeszközök, akiket a show és az izgalom fokozása érdekébe epizódonként felfaltak a szörnyek, esetleg elkapták egy romulántól a klingonpestist vagy szerencsésebb esetben nemi betegséget egy orioni rabszolgalánytól.
Ebben a regényben éppen öt ilyen vörösinges lesz kalandjaink hőse, akik megpróbálnak rájönni, hogy miért olyan nagyok a veszteségek szolgálati hajójukon, s miként lehetséges, hogy míg egyes tisztek a leghalálosabb sérüléseket és veszélyeket is túlélik, addig a többiek csereszabatosak, akár VV Izé Izéke a Való Világban. A regény totálisan komolytalan, mondani sem akar mást, csak annyit: „Ülj le, és szórakozz!” A párbeszédek Scalzi más köteteihez hasonlóan pörgősek, sziporkázóak és időnként kifejezetten pikáns. Az amerikai író könyveinek egyértelműen a legnagyobb erénye, amikor a szereplőket beszélteti. A karakterábrázolásra ezzel szemben nem sok figyelmet szentel, minden alá van rendelve a helyzetkomikumnak, illetve a sci-fi sorozat kifigurázásának. És be kell vallanom, én nagyon élveztem.
Mindenesetre csak annak merem jó szívvel ajánlani, aki nem vár semmi komoly „igazi” sci-fit, viszont szeretne egy laza olvasmányt délutánra, és nem árt, ha az illető látta a Star Trek néhány epizódját. Emellett lehetőleg csukja be a kötetet a 194. oldal alján, mert ami az után következik, teljesen felesleges és lelombozó.

Az Agave kiadványa elsőre – messziről és sötétben - látványosnak hat, de megfigyelve mi is van a borítón, azt kell, mondjam, ami a regény főhőseinek leggyakoribb mondata: „Az egésznek semmi értelme.” A vörös színt még érteni vélem - a cím és a Star Trek miatt -, de miért állnak bolygón hárman űrruhában, miért van velük szemben egy akkora Nap, mint a… Nap, és hogy miért húz az űrhajó embercsíkot maga után, mint valami űrcsiga, arra már nincs ötletem. A kiadás egyéb paramétereivel nem volt gond, és helyesírási hibákra sem leltem észlelhető mennyiségben (vagy csak röhögtem, és nem vettem észre).

Értékelés:
Némi jóindulattal negligálom az utolsó harmadát a könyvnek, és akkor egy üdítően szórakoztató és laza sci-fi paródiát olvastam. A 24. fejezettől induló résszel együtt szemlélve, kénytelen lennék egy pontot levonni. A Hugo- és Locus-díjakat be kell valljam erősnek érzem azért, de a Mellékes igazság olvasása óta nem dobok szaltót, vagy csinálok egy Berkit a lovon az ilyenektől.
7/10

www.moly.hu: 80%

www.goodreads.com: 3.83 pont


2015. augusztus 10., hétfő

Egy kis zene - Billboard Top 25


Időnként szoktam a zenei világon gúnyolódni, és mivel szabadság alatt a háttérben többször zenetévé ment (belátom, ez hiba), most ismét megtudhattam, melyek ma a világslágerek. Azon túl, hogy elég elkeserítő volt a tapasztalat, érdeklődésemet is felkeltette, hogy mondjuk a Billboard slágerlistáin kik a vezető muzsikusok manapság. Megnéztem az első 25 dal klipjét (pontosabban 24-et mert egynek nincs ilyen még), hihetetlen, hogy mennyire sablonos mind, szinte ugyanazok az elemek ismétlődnek állandóan. Feltűnő ezen túl az afroamerikaiak óriási túlsúlya, alig van olyan dal, amelyet ne színesbőrűek adnának elő kizárólag vagy részben. Ilyen felülprezentáltság mellett nem csoda, ha annyira hatást gyakorol a kultúrájuk és mondanivalójuk a mai fiatalságra öltözködésileg és viselkedésileg, hiszen a könnyűzene azért elsősorban nekik közöl "tartalmat" és "mondanivalót".  Ezeket vettem górcső alá, minden komolyság nélkül. Úgyhogy most egy humorosnak szánt összegzés a Billboard Top 100 Songs 2015. augusztus 8-án megtalálható első 25 szám klipjéről. 

25. Maroon 5: Sugar


A klip sztorija: A Maroon 5 fellép minden amerikai esküvőn, és minden menyasszony éppen őket szereti, így örülnek és buliznak velük.

Mondanivaló: Nem vagy menő, ha esküvődön nem a Maroon 5 húzza a talpalávalót.

képi eszközök:
- limuzin (nyitott városi Lincoln), 
- buli a háttérben

24. Jidenna: Classic Man


A klip sztorija: Egy piperkőcnek beöltözött afroamerikai srác (=Jidenna) más afrókat tanít meg arra, hogy öltözködjön civilizált (klasszikus) emberként.

Mondanivaló: Ha nem tudnám, hogy Jidenna értelmiségi családból származik, és maga is tanult fickó, azt hinném gúnyolódik. Így lehet tényleg arra akarja tanítani a fiatalokat, hogy elegancia is van a világon, de akkor miért van rajta piros zokni?

képi eszközök:
- fux
- buli a háttérben

23. Jason Derulo: Want to want me


A klip sztorija: Derulo színpadról énekel egy glamour modellnek, aki hol ágyon, hol kanapén fetreng különböző szexi cuccokban.

Mondanivaló: Ha Jason Derulo vagy glamour modell vagy, fetrenghetsz kanapén és ágyon egész nap.

képi eszközök:
- hentergő csaj
- fürdőző csaj

22. Omarion & Chris Brown & Jhene Aiko: Post to be


A klip sztorija: A három énekes egy sportkocsit táncol körül, mint valami bálványt.

Mondanivaló: A sportkocsi az Isten.

képi eszközök:
- zuhanyzó csaj (Aikot aranyfestékkel öntözik)
- mutogatós afro
- sportkocsi (fehér Ferrari konkrétan)

21. Meek Mill & Nicki Minaj & Chris Brown: All eyes on you


A klip sztorija: Nicki Minaj és Meek Mill egymás haját fésülgeti. Előbbinek egyszerűbb dolga van.

Mondanivaló: Fésűre akkor is szükség van, ha nincs hajad, valamint ilyen az amikor bejön az élet.

képi eszközök:
- hentergő csaj
- fürdőző csaj
- mutogatós afro
- limuzin
- fux (olyan 5 kg aranyozott sárgaréz)
- buli a háttérben

20. Ed Sheeran: Photograph


A klip sztorija: Montázs énekesünk gyerekkorától felnőttkoráig archív felvételekből összevágva.

Mondanivaló: Megdöbbentő, de Ed Sheeran is volt gyerek.

képi eszköz:
- semmi ezen felül. De legalább egy mutogatva rappelő feka és hentergő csaj sincs benne.

19. Demi Lovato: Cool for Summer


A klip sztorija: Demi Lovato és barátnői sportkocsiban furikázva énekelnek, és elhagyatott sikátorokban mászkálnak neccharisnyában és magassarkúban.

Mondanivaló: Az exDisney-s csaj prostituálódása folyamatban.

képi eszköz:
- sportkocsi
- hentergő csaj
- buli a háttérben
- tűz (tűzijáték)

18. David Guetta & Nicki Minaj etc.: Hey Mama


A klip sztorija: Lásd: Mad Max

Mondanivaló: Milyen ruhát vegyünk fel sivatagban, ha nem akarjuk túlélni az első éjszakát sem.

képi eszköz:
- fux
- sportkocsi (csúnyának álcázva)
- seggrázás

17. Mark Ronson & Bruno Mars: Uptonk Funk


A klip sztorija: Öt, a hetvenes években ragadt fickó végigfunkizza a várost egy limuzin társaságában.

Mondanivaló: A fehér limó nem túl gyors közlekedési eszköz.

képi eszköz:
- fux
- limuzin

16. Fetty Wap & Remy Boyz: 679


Megjegyzés: Fetty Wap valószínűleg mindennek az alja, így első ránézésre. Eddig nem tudtam, hogy létezik, de jobb is volt. Klipjei klisé halmazok egymásra borítva. Intelligenciájáról az is beszél, hogy bal szemét elvesztve üvegszemet kapott, de később kivetette, mondván "Nem akar úgy kinézni, mint mindenki más". Jó, hogy nem vágta le a bal kezét...

A klip "sztorija": Feka rapper csak afroamerikaiakkal bulizik, miközben a márkás italt papírpohárból isszák. 

Mondanivaló: Milyennek képzeli el a proli, azt amikor majd feltör. Külön kiemelendő egyik rész, ahol a menő srác két csajjal elvonul a fürdőbe, de visz magával a kádba két marok papírpénzt...

képi eszköz:
- fux (lásd: Fort Knox)
- hentergő csaj
- seggrázó csaj
- pénzszámolás
- háttérben buli

15. Fifth Harmony & Kid Ink: Worth it


A klip sztorija: Öt csaj rázza magát egy színpadon, míg egy feka rapper kanapén üldögél és úgy tesz, mintha fontos ember lenne (papírokat hoznak neki elegáns hölgyek).

Mondanivaló: A szexuális zaklatást nők nyugodtan elkövethetik az alkalmazottaikkal szemben.

képi eszköz:
- fux
- mutogatós afro
- seggrázós csaj
- sportkocsi

14. Andy Grammer: Honey, I'm Good


A klip sztorija: Mindenki évfordulót ünnepel.

Mondanivaló: Mindenki aki évfordulót ünnepel, a Rednexet hallgatja.

képi eszköz: Természetesen a politikai korrektség jegyében interracial és homoszexuális párokkal is "üzen".

13. Selena Gomez: Good for you


A klip sztorija: Selena kanapén hentereg, majd zuhanyzik, aztán kanapén hentereg forrónadrágban vagy neglizsében, majd újra zuhanyzik, később bárszéken vár a vizespóló verseny eredményhirdetésére. Nem mintha a látványvilág ellen van kifogásom, csak annyira unalmas 13 szám után...

Mondanivaló: Az exDisney-s csaj prostituálódása folyamatban. Mondhatni: (Út)szélen a Gomez.

képi eszköz:
- hentergő csaj
- zuhanyzó csaj

12. Skrillex & Diplo & Justin Bieber: Where are Ü now


A klip története: Kiállítás nyílt Justin Bieber fotóiból, de a jó ízlés győzött és a  közönség összefirkálta mindet.

Mondanivaló: Ne egyél mosatlan gyümölcsöt, mert hallucinogén.

képi eszköz: semmi különös, úgy sz*r ahogy van, képileg, zeneileg

11. The Weeknd: The Hills


A klip története: Egy iszonyatos hajkoronával megáldott srác felborul a kocsijával, melyben két csajjal ült, ám ahelyett, hogy orvosért sietne, vagy foglalkozna a barátnőivel, esetleg elmenne fodrászhoz, betör egy házba.

Mondanivaló: Hajfixálóreklám. A kocsid felborult, vér szivárog minden pórusodból, de a firzura még mindig tart.

képi eszköz:
- limuzin (rongált)
- tűz (égő limuzin)
- kék kesztyű fekete koktélruhához

10. Walk the Moon: Shut up and Dance


A klip sztorija: Egy idétlen srác felszed egy piros hajú csajt és táncolnak. 

Mondanivaló: Ugye nem vártál semmit egy olyan daltól, aminek a címe "Pofa be és táncolj velem!"

képi eszköz:
- buli a háttérben

Megjegyzés: Nekem tetszett. Vidám, lendületes és humoros. A legtöbb még ennyi sem.

9. Rachel Platten: Fight Song


A klip sztorija: A főszereplő otthon zenét akar komponálni mosogatás helyett, végül inkább elmegy kocsikázni és kocsmázni.

Mondanivaló: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, hanem inkább jövő hétre, egyébként is élj tengerparton, mosolyogj és mutogasd az izmaidat. 

képi eszköz:
- kádban ücsörgés
- sportkocsi
- tűz (lobog a tábortűz, a szél belekarolt...)
- buli a háttérben

8. Fetty Wap: My Way

Fetty Wap eme remekének még nincs klipje, de könnyen elképzelhetjük milyen lesz majd, ha megtekintjük a másik kettőt (7. illetve 16. "dal").

7. Fetty Wap: Trap Queen


A klip története: Afro fickó afro csajjal afroamerikaiak között pénzt számol, előtte az asztalon minimum öt mobiltelefon, mert hát ő fontos ember.

Mondanivaló: Milyennek képzeli el a proli, azt amikor majd feltör, mint arab sivatagban a kőolaj. 

képi eszközök:
- fux
- pénzszámolás
- füves cigi
- sportkocsi (BMW)
- limuzin
- mutogatós feka
- buli a háttérben
- gyerekek

6. Major Lazer & Dj Snake & M0: Lean on


A klip sztorija: Néhány idegen annyira tiszteli az indiai kultúrát, hogy annak beöltözve bohóckodik.

Mondanivaló: Dán hölgy ne öltözzön be indiainak.

képi eszközök:
- fux
- seggrázó csaj
- mutogatós afro

5. Whiz Khalifa & Charlie Puth: See you again


A klip mondanivalója: Tulajdonképpen a Halálos iramban 7 soundtrackje, így abból való montázs. De el kell ismernem, szép a klip és a szám is.

Mondanivaló: Ne száguldozz Paul Walkerként.

képi eszköz:
- sportkocsi (X+1, ha X eleme egész számok halmaza tíz felett)
- mutogatós afro rapper

4. Taylor Swift & Kendrick Lamar: Bad Blood


A sztori: Filmadaptációk kusza egyvelege Charlie angyalaival, akik sminktükörbe néznek egy kapott pofont követően, hogy utána az ötödik elemben játszanak Leeloot. Evelyn McHale (magyarul igencsak Nomen est Omen...) legszebb halálát is belecsempészték, meg a Kill Billt. Látványos klip, nem is emlékszem magára a dalra. Ami inkább jó, mint rossz...

Mondanivaló: Szexi csajok hadba léptek, de előbb magassarkúba.

képi eszköz:
- mutogatós feka rapper
- tűz (jelzőrakéta, robbanás)
- sportkocsi (átlátszó), motor

3. Silentó: Watch me


A klip sztorija: Kosárpályán mindenki a hátsóját rázza az ötévestől a nagyiig.

Mondanivaló: Mindenki rázza a seggét, mert aki nem, az avítt és régimódi.

képi eszközök:
- seggrázás
- gyerekek
- fux

2. The Weeknd: Can't feel my Face


A klip sztorija: A fodrászhoz még mindig el nem jutó (lásd: 11. helyezett) csávó színpadon énekel a csajának, majd felgyullad, aminek minden jelenlévő megörül és buliba kezdenek tűzoltás helyett.

Mondanivaló: Ha Katniss Everdeen a lány aki tűzbe hoz, akkor Abel Tesfaye (alias "The Weknd") a férfi, aki tűzbe jön.

képi eszköz:
- tűz (felgyullad a srác, könyvtárból kitiltandó!)
- buli a háttérben

1. OMI: Cheerleader


A klip sztorija: Feka srác a barátnőjével, átvág fehéreket, akik nyáladzó szerencsétlen hülyék; majd pénzt szórnak ki a nyitott kocsiból.

Mondanivaló: Csalónak lenni menő.

képi eszköz:
- pénzszórás
- sportkocsi

Remélem élvezték! Én nem annyira. :D

2015. július 8., szerda

Kis nyári bolondozós könyvajánló - Bolondok hercege

Mark Lawrence: Bolondok hercege
(Prince of Fools)
Budapest: Fumax, 2014


Mostanában szerencsére nem nyúltam nagyon mellé, ha könyv után matattam a polcokon, különösen nem Fantasyk esetében. Ott voltak ugyebár Abercrombie zseniális könyvei (Első törvény trilógia, Hidegen tálalva), de tetszett a Vér éneke is Anthony Ryantől. Most Mark Lawrence: Bolondok hercege című kötetét vettem kezelésbe, és szintén kiállta a próbát.

Nem ismertem a regény hátterét alkotó világot, mert nem olvastam az annak alapját adó „A széthullott birodalom” néven futó trilógiát. Sőt azt sem tudtam, hogy ez a regény is egy trilógia (A vörös királynő háborúja) első része. Így újdonság erejével hatott a háttér, pláne amikor megláttam a mellékelt térképet, rajta könnyen felismerhetően Európa körvonalait. Kicsit fura volt ez a világháborúk utáni új civilizáció, amely mágiával vegyítette varázstalan mánkat. Azt mostanáig sem értem, miért ragaszkodik a szerző valódi háttérhez, egy nem a mi világunkhoz kötődő varázslattal és élőholtakkal teli történetben. De hát szíve-joga, érdekes ötlet. Egy picit azért zavart, na.

A történet szereplője Jalan herceg, aki inkább hajápolásban és hajkurászásban (nők után) jeleskedik, mintsem államférfiúi tevékenységben. Első szám egyes személyben bújhatunk a bőrébe, amely technika ugyan korlátozza az író lehetőségeit (csak azt láthatjuk/tudhatjuk amit a herceg), ugyanakkor személyessé teszi Jal herceggel a kapcsolatunkat, beleülhetünk a fejébe. És hát ez nem egy lángelme feje, hanem egy hétköznapi fickóé, akit férfiként legérzékenyebb testrésze vezet. Jal figurája iszonyúan korlátolt, de nagyon szerethető, ő a regény humorának forrása, méghozzá annak is bővizű. A történet elején nincsenek barátai, egoizmusa töretlen és határtalan, ám egy mágikus baleset miatt életét hozzákötik egy északi vikinghez, Snorrihoz. Snorri családjához igyekszik vissza északra, megmenteni azt. Jalnak akaratlanul, de vele kell mennie. Ez afféle Road-movie (movie nélkül), az egész regény az utazást írja le, benne a kalandokkal, melyeken át kell vergődniük.   

A regény humora ütősebb, mint egy japán gongzenekar, igaz nem olyan savazósan maró, mint Abercrombie regényeié, nincs benne annyi sötét gúny. Inkább olyan kis fanyar önmarcangoló csipkelődés az egész, amelyben Jalan magán nevet a legjobban. Lawrence tudhatta, hogy ha Jal képes nevetni magán, akkor beférkőzik a bizalmunkba a karaktere. Voltaképpen a herceg iszonyatosan görény alaknak látszik kezdetben, mégis könnyen azonosulhatunk vele. A világ, amiben játszódik, szintén nem szűkölködik komikus háttérben, ott konkréten hangosan felnyüszítettem, mikor a vikingek foltonfolt hajójának kiderült a neve: Ikea.

Másik főszereplőnk, Snorri az északi a bölcs barbár archetípusa. Míg utazunk velük, tulajdonképpen kiderül, hogy Jalan gyávasága abból fakadt, hogy nem volt neki miért/kiért bátornak lenni, és egyáltalán nincs is olyan nagy különbség a két emberünk között. Vagy akár Jalan és mi közöttünk.

A történet nem túl kacifántos, van egy kis Trónok harca áthallás benne számomra (élőhalottak, akik északon grasszálnak és megszállnak). Az különösen tetszett, hogy noha az első könyv ért csak véget, mégis valamiféle szünet következett be az eseményekben, nem egy konfliktus közepén vágták ketté a történet vásznát. Talán a komoly fantasykben oly sokat adó drámaiság hiányzott belőle. Szórakoztató és olvasmányos könyv, habár nem lesz igazi nagy klasszikus valószínűleg éppen könnyedségéből fakadóan. Most azt mondom, hogy a Vér énekénél nekem jobban tetszett.

A Fumax külsőre is egy jó könyvet adott át az olvasóknak, bár egyelőre nem látom értelmét Jason Chan borítóillusztrációjának, de jobban tetszik, mint az eredeti első kiadásé. A vörös és a fekete mindig passzol egymáshoz, pláne arany feliratokkal. A regény kötött, így ezt sem kritizálhatom, pofás kiadvány. Magyarra Gy. Horváth László ültette át, ebben sem volt kivetnivaló.

Összességében: nyolc élőhalott a tíz zombiból.
8/10 pont

Eredeti megjelenés: 2014

2015. május 9., szombat

Seth MacFarlane Széthcincált regénye - Hogyan rohanj a veszTEDbe

Seth MacFarlane:
Hogyan rohanj a vesztedbe
Bp.: Agave, 2014



Akárhogy írom: „Hogyan rohanj a veszTEDbe”, vagy „Hogyan rohanj a Westedbe”, lássuk be nem túl ötletes. Főleg, hogy az eredeti cím ez: A Million Ways to Die in the West. Kipróbáltam, ilyeneket én is tudok:
  • Mikor a húgom vásárolgatni akart: „Hogyan rohanj a WestEndbe”
  • Téli szünet az Alpokban: „Hogyan Sí/Ess a gleccserre”
  • Afrikai útikalandok: „To go Togo”
  • Öltözködési szokások Polinéziában: „Tangában Tongában”

Azt hiszem ennyi éppen sok is. Seth MacFarlane első regényét tehát nem a magyar címe fogja az eladási listák élére röpíteni. Sajnos más sem. Eleve nem túl jó ómen, ha a Ted című régebbi filmjére való utalással próbálják eladni az újat. Az ötlet már a filmnél megfogant. Olyan ez, mintha a megboldogult Cotton Club Singerst óvszerreklámmal próbálták volna népszerűsíteni, mondván, hogy koton mindkettő.

Seth MacFarlane - a már említett Ted mellett - elsősorban rajzfilmjéről, a Family Guy-ról ismert. Úgy gondoltam ez a Western komédia lesz majd számomra a vízválasztó vele kapcsolatban, mert a Family Guyt szeretem, ellenben a Tedet ki nem állhatom.

De érjünk át a könyvre, amely a forgatókönyv alapján készült! Albert Stark nem éppen tipikus vadnyugati lakos - igazi birka, pardon birkász -, aki pisztolypárbaj helyett inkább lefizeti ellenlábasait, nehogy kigolyózzák. Ezért aztán a település (Vén Tönk) lakói többnyire mélyen megvetik, mondhatni nimbusza tönkremegy. Végül még barátnője is megunja bénaságát és elhagyja. Ettől Al begolyózik. Mikor éppen élete mélypontján agonizál, a városkába érkezik inkognitóban (amely nem egy állóvíz, hanem álruha) Anna. A hölgy egy bandita felesége, de ezt nem köti Albert orrára. Mást sem köt, mert Anna is mesterlövész, nem pedig háziasszony. A friss jövevény megismerkedve Alberttel segítségére siet visszahódítani szíve hölgyét. A ex (aki egy szőke liba) visszaszerzésére indított hadjáratból természetesen galibák származnak. Ennyi a történet. A befejezés kitalálható.

Milyen a könyv humora, elvégre ennek kellene elvinnie vállán a soványka kiadványt? Számomra nagyon vegyes. Egyfelől vannak tényleg vicces jelenetek. Ezek szinte kizárólag párbeszédek, vagy helyzetkomikum. Emiatt is érződik erősen, hogy a regény forgatókönyvből íródott. Sehol egy értékelhető leírás, magyarázó szöveg. Egy-egy szereplők közötti társalgás tényleg szórakoztató, főleg ha a mai világnak nyom fricskát a múltban:
Manapság 35 évig élnek az emberek, úgyhogy egy lánynak nem kell azonnal férjhez rohannia.”, vagy:
- Mostanság mindenfelé ilyen botos karikákkal látom a kölyköket – állapította meg Albert.
Biztosan árt az agyuknak, nem? – kérdezte Edward.
Egész biztos. Csökken tőle a figyelemkészségük. Volt erről egy cikk az újságban.”
Ilyenből van talán öt-hat. Ezzel szemben áll kétannyi a szaftosabb humorból. Amely a számomra megemészthetetlen testnedvi-altesti-alpári vonulatot képviseli. Először megpróbáltam elhitetni magammal, hogy az író a közönségességgel próbálja kifejteni, hogy a humánus és kifinomult Albert milyen faragatlan világgal néz farkasszemet, és mint írói eszköz ezzel ellenpontozza főszereplőjének alakját. Csak aztán eszembe ötlött a Ted, ahol ugyanez taszított. A popularitás oltárán nem szabadna feladni a finom humort, amire Seth MacFarlane kétségkívül képes lenne. Úgy tűnik eldöntötte, hogy a primitív tömeget választja a klasszikus humor helyett. Sajnos én ehhez már túl öreg és túlontúl vizuális vagyok. Ezt meg nem annyira vágyom látni.

A filmet ezek után még úgy sem nézem meg, hogy eddig azt hittem, Charlize Theronnal főszerepben még az Alkonyat-trilógiát is el tudták volna adni nekem. Zuhogó jégesőben. Egy tetőtlen moziban. Nyáladzó alpakákkal körbevéve. 

Összegezve, a könyv számomra igencsak vegyes érzelmeket váltott ki, és összességében inkább a negatív, mintsem pozitív. Mondanivaló nincs, művészi érték annyi sem, a humor meg mint fentebb írtam. Mindemellett csak két órát vett el az életemből (ráadásul buszozások közben olvastam), és azért okozott pár derűs percet is.Alighanem a film valószínűleg jobb egy fokkal, mint a könyv, hiszen eleve forgatókönyvnek készült.

A kötet esztétikailag elfogadható, címlapja egy vadnyugati párbajt mutat, utalva a regény első oldalaira.

Pontszám: Hat Peter Griffin a tízből.

6/10 pont

2015. február 8., vasárnap

Ben Elton vakvágányon, avagy a Vakvilág


Ben Elton: Vakvilág

Bp.: Alinea, 2011


Ben Elton könyve igazi csemegének ígérkezett számomra. Hogy miért? Egyfelől rajongója vagyok az antiutópiáknak, igyekszem minden disztópiáról írt könyvön átrágni magam és minden olyan kötet, mely visszatükröz valamit azon meggyőződésemből, hogy a mai világ genny és fenntarthatatlan, örömet okoz. Másfelől nálam a humor csúcsa a Fekete Vipera sorozat, melynek Elton volt a forgatókönyvírója. Ha valaki nem ismerné a Fekete Viperát (érdemes a 2. évaddal kezdeni, mert az első nem az igazi), hát az sürgősen pótolja, mert amit abban Rowan Atkinson, a zseniális Baldrick, alias Tony Robinson majd a későbbiek során Hugh Laurie és Stephen Fry alakít, az eszement. Szóval olyan vehemenciával vetettem rá magam a karmazsinvörös könyvre, mint a A Dal szerkesztői minden tehetségkutatós énekesre. Igaz némileg több jóindulattal, és azok teljesítményénél Ben Eltoné kétségtelenül jobb. Nem lehetett nem érezni benne az 1984 és a Fahrenheit 451 zamatát és füstös mellékízét. A humor nem hiányzott a kötetből, szó se róla. Azon majdnem meghaltam, mikor lefestette, hogy az állam kijelenti: mostantól mindenki celeb és híresség lesz. Csak egy dolog volt, ami nem tetszett. Sőt tulajdonképpen nem, nem is a tetszéssel volt a gond.


Ben Elton nagy élvezettel nyom fricskát az egyház orra alá, ez már kiderült a Fekete Viperából is. Ami nem feltétlenül baj, nem árt, ha kellő cinizmussal állunk a dolgokhoz. Azonban eme regényt számomra teljesen hiteltelenítette, hogy kitárulkozó modern bulvárosodó világunkat még mindig az egyháztól félti. Azért - az amúgy is túlságosan befeketített - inkvizíció kora már régen leáldozott, és manapság a szabadság és demokrácia nevében többeket ér erőszak, mint a kereszténység nevében. Őszintén szólva az egyház maradt mára az egyetlen olyan intézmény, ami úgy ahogy ellenáll az agyrémnek, amit civilizációnak és nyugati világnak csúfolunk. Ben Elton azonban nem átallja az általa felvázolt tömegtársadalmat a vallás vezetése alá tolni. Aki szerint ma az egyház jelenti a veszélyt az emberekre, az szerintem vagy teljesen vak, vagy szimplán kiszolgálja a keresztényellenes ideológiákat. Komolyan azt akarta beadni az olvasónak, hogy egy pap erőszakolja rá az emberekre, a nyilvánosság előtti nemi életet, és hogy a gyereknek a Happy Meal nevet adják, mert a Pisti nem elég csillogó?
Szóval a remek történetet sikerült egy számomra teljesen érthetetlen idegen köntösbe öltöztetni, és ezt még az időnként fergeteges humor sem tudta számomra kárpótolni. Talán rosszkor olvastam és valószínűleg 10 éve lenyűgözött volna. Csak mostanra elegem lett a maradék értékek további erodálásából.

A regény története nyolcas (ami egyébként nem csak a szerző érdeme, mert szinte egy az egyben koppintás korábbi antiutópiákról), a „látvány” erős hatos, a humor nyolcas, a hihetőségmérő azonban kiakadt. Kár érte.
Mindamellett azért ez egy jó kis könyv, érdemes egyszer elolvasni minden abszurd humort kedvelőnek!

Összegezve a pontszám: 7/10

A moly.hu-n a kötet 81%-on áll,  a godoreads.com-on 3.64 ponton.

2012. március 1., csütörtök

Abacus - az új számítógépes család


Abacus professional home plus


A professional home plus a hétköznapi igényekhez készült. Könnyen használható, szinte egy ujjal. Chuck Norris ezzel számolt el kétszer végtelenig. Strapabíró, masszív lábakkal adjuk, amelyek mind vízsszintes, mind függőleges tárolását is lehetővé teszik. Olcsó, kevesebbet fogyaszt, mint Aerobik Norbi. Ergonómiailag tesztelt, tökéletesen illik a kézbe, mely által könnyen hordozható.

Abacus professional home plush

A gyerekek kedvence az Abacus plush. Tulajdonképpen azonos az Abacus Plus-szal csak ajándék plüss állatkával adjuk, extra pénzért.

Abacus mobile XD


Egyik legújabb modellünk a hölgyeket hódítja meg az ámítás... pardon számítástechnika világának. Könnyű, precíz, könnyen hordozható és szinte örök életű. A Mobile XD igazán nyerő választás az ékszerkedvelők szemében. Nyakba akasztva szinte észrevétlenül lapul meg a használatbavétel vagy a letépés pillanatáig. Titániumlánccal kapható, amely hathatós védelmet biztosít a rablók ellen.

Abacus XP Economy de luxe


A de luxe változata eredeti elefántcsontra hajazó műanyag illetve ébenfának látszó festett fenyőgolyókkal készül az igényes üzemeltetők számára. Teljesen hordozható változat, nincs szüksége semmiféle kábeles kapcsolatra, akár autójába is bármikor beszerelhető. Száz százalékig kézimunkával készült, az utolsó csavarig. Csavar nincs benne. 

Abacus Military Iraq 2012


A hadiipar igényit is megpróbáltuk kielégíteni, így elkészült a Military Iraq verzió, amely gyakorlatilag törhetetlen és üzembiztos működést biztosít az elektronikai hadviselés minden eleme ellen. Szinte  feltörhetetlen és minden vírusnak (influenza minden fajtája ellen is!) ellenáll. Víz, por és géppuskatűzálló. Mellkasunkra erősítve a 12.7 mm-es kaliberig minden kézifegyver behatását elviseli. Tíz tábornok közül kilenc ezt ajánlja, a tizedik meg iraki.

Abacus M&M red

A nassolni vágyóknak a málna és eperízű drazsékból készült abakusz rendszert ajánljuk. A cukorkák csak a szádban olvadnak (meg vaskohóban), de nem a kezedben, így kedvünkre taszigálhatjuk őket a fel s alá. Termékünk természetesen több ízben is kapható.


Abacus Home Trista Happy Touch


Különösen egyszerű felhasználók számára készült a Trista PC, amely nem tartalmaz semmi extrát, nincsen hozzá se tartószerkezet, se díszes külcsín. Itt a mindennapi (l)userek alkotják a célcsoportot. Semmi trükk, semmi finesz. A gép a hármas számrendszert használja egészen kilencig. Onnan már semmit. Memóriája korlátlan, feltéve ha kilencig számolunk.  

2011. október 24., hétfő

20 vers

Íme, komoly kutatómunkával összeszedtem húsz versikét az elmúlt évekből. Minthogy rendszertelen ember vagyok, ide-oda irkálok fel jegyzeteket és nagyon ritka az ihlet tartós belém költözése, ezért nehéz ügy bármit is begépelni. Egyfelől, szinte minden versikének 2-3 változata található meg sajtpapírokon vagy szanaszét szórt fecniken. Másfelől ezeket sem egy helyre teszem, hanem különböző csoportokba csoportosítom őket, hogy aztán végleg elkallódjanak vagy kidobódjanak egy-egy esedékes rakodás során. Ám most erőt vettem magamon és íme egy bokor csokréta vagy egy csokor bokréta belőlük:


Önkéntes emigráció

Egy barátom ismét távozik,
Elhagyva hazáját, új otthont keres,
- Tízezrek távoztak eddig már -,
Mert csak nyugaton lehet sikeres.

Nincs háború, nem üldözi senki,
Csak az élete sivár és száraz ott,
mi otthona, és nagyobb úr a jenki,
Mint aki onnan származott.

Orosz tankok nem kergetik innen,
de száműzi a magyarnak fiát
egy nagyobb úr a kényszer,
és szolgálunk egy szörnyű maffiát.

                                               (2007)



Tisztítótűz

Erőm kevés legyőzni a rosszat,
De ahhoz sok, hogy ne tudjam a jót;
Így nézhetem az elúszó hajót,
S állhatok a mólón naphosszat.

Hátamat a pokol hője perzseli,
S szememet a Mennyország vakítja;
Dávid vagyok, de nincs nálam parittya,
Bármit teszek az idő úgyis elnyeli.

Literszámra vedelem a vodkát,
Míg prédikálok desztillált vizet;
És én leszek aki majd megfizet,
S nem azok, kik forgalomba hozták.
                                              
                                               (2010)

Visszaszámlálás

Sarkam után már a kígyó kapdos,
Izmaimba ezer kobra mar,
S hogy vajon lesz-e olyan harcos,
ki eltapossa, megtudom hamar.

Tarkómon ott az idő pisztolya,
Elsülhet, de arcom meg se rezdül,
Futni nem fogok, úgysincsen hova.
Még sok rosszon megyek majd keresztül.

Egyszer csatára hív majd a trombitás!
Ma vagy holnap? Alapjában mindegy.
Csak készen álljak, hisz az nem vitás
Aki ember, hamarosan mind megy.

                                               (2010)
                                                          
Nemhabostorta

Az életem nem francia krémtorta,
A lány, aki szeret rém ronda,
S minden perc vele tébolyda.
Menekülnék is Thébába,
De az emberrel fut a rémálma
És térjünk vissza a témába:
Talán ha körbenéznék Mexikón…
Ám nekem inkább kell egy lexikon,
Mint egy hárpia, habár egy szexikon.

                                               (2007k)

Őszi hajnal

Tarka csuklyát dobott ránk az ősz,
Csütörtökön sírba szállt a nyár,
Könnyezik az ég, úgy mint majd anyád,
Ha megelőzve őt, végső ágyba dőlsz.

Fakócitrom pislog ránk a Nap,
Ha fátyla mögül néha ránk kacsint,
Felhörpint pár pohárka dzsint,
és felhői már függönyt rántanak.

Sáfránylombokba karmazsin harap,
Szivárványba botlik a szürke hajnal
Míg szemez az álmos útra kelő haddal.

Minden reggel egy ócska színdarab,
Pocsék műsor, megunt jelmezek.
Ám a porondra ismét felmegyek.

                                               (2011)

Mintamaca

Ajka csókja toxinos,
A sminkje tök színes,
Körmén a lakk tűzpiros,
Alakja top tízes.
Szolárium barnára marta
Teste minden porcikáját,
Minden jól is állna rajta,
De akár egy harci gályát
Viharban a bősz szelek,
Úgy riszálja nagy farát
S imbolyogva közeleg,
Jelezve már az agy halálát.

Arca szinte színtelen,
Púder tonnaszám,
Hiába minden intelem
Csak jártatom a szám.
Csillámporban fürdött este
- egy asztrológus is felkereste –
De nem rajongott érte úgy,
Mint ki látta tomporát,
Mit műértő sebészkezek
Reszeltek, így most korát
Elhazudja, oly szép kerek.

                                   (2011)

Hétfő

Szép éjszakámba rút hajnal köszönt,
Puha ágyban tört reám a Nap,
Rosszabb ez mintha tőrt rántanak.
Úgy vártam a reggelt, akár egy vízözönt.

Szemhéjam vasmacska, az éjbe visszahúz.
Felkelni? Felülni sincsen még erőm.
Ó Hétfő! Bitang hóhér! Lincselőm!
Rám veted magad akár egy ölni kész hiúz.

A péntek még ködhomályba vész,
Ily korán csak egy kávé a láthatár,
Visítanál, mint egy gyomron vert sakál,
De jófiúként már munkába mész.

                                               (2011)

Modern diktátorok, avagy
mikor két bluetooth-t vettem

Egykor Caesart öltek a Brutuszok,
Ma meg engem a Bluetooth-ok,
Mert egyik sem üzemel,
Égetem a tűzön el,
Vesszenek, vagy én elpusztulok!

                                               (2009)

Angol dolgozat

A dolgozat bő lére eresztve,
Én meg mint disznó a böllérre eresztve
Futkosok körbe-körbe, látva a kést,
Csak vigyék be gyorsan a végső döfést!

                                               (2011)

Kínok ösvényén

Lángol a város, lángol a hegy,
Lángol az út, amerre megyek.
Ördög a társam, s ördögi tett
Lucifertől, hogy e tájra vetett.

Rossz a jelen és rossz a jövő
Rossz velem minden szembejövő.
Puszta az éden és pusztul a hit,
Szürcsölöm vérem tengereit.

                                               (2011)

Sellő

Életünk úgy suhan tova,
Mint kósza szél a tenger felszínén.
Apró hullámokat vet, de szirén
Ezt nem énekli meg nekünk soha.

                                               (2011)

Nyalogató

Akár a kaméleonnak, oly hosszú a nyelved,
És színed is pont úgy változik.
Seggnyalásban olimpiát nyerhetsz,
E műfajban sosem leszel második.

                                               (2011)

Békaszerelem

Nem meseként ért véget kalandod,
Ölelted-csókoltad pénzen vett varangyod.
Azt hitted, tán átváltozni képes?
K*rvának jó vagy, hercegnőnek rémes.

                                               (2011)

Évek

Körülöttem elfogyott az élet
És arcomba már a kor tapos.
Lábam alól kirúgnám a széket,
De az idő néha olyan szép napos.

Egyébként sincs szükség sietni,
Isten megvár és a túlvilág,
Lehet csak szintén ilyesmi,
Vagy ott a rózsa is rút virág.

                                               (2011)

Mordor és a végzet kusza busza

A Gyűrűk urában nincsen annyi ork,
Mint amennyi reggel a buszon,
Pedig hát Győr nem egy New York,
Mégis, akár a tüske kaktuszon.

Ajkán a dal magár vall:
„Úgy beb*sznék egy Bigmac menüt!”
Hát én is neked! – gondoltam hamar
Egy jobbhorgot, ami talán helyreüt.

                                               (2011)

Koktél

Ruhád kék, mint a kuraszó
Nem jön belőled egy k*rva szó.
Egy csepp részegítő vodka,
A lehelleted ilyen drága Jutka.
Némi cukorszirup, keserűség ellen,
Mert hát nem vagy erős mellben,
S díszítésként, mert bíz szükséges:
Egy kilónyi smink, ez vagy édes.

                                               (2009)

Demokrácica

Köztársaságot akartak a nagyok,
De életben hagyták Caesar két fiát:
Egyik neve „kapcsolat”, a  másiké: „vagyon”
Ez élteti még a komcsi maffiát.

Aztán a császárból átvedlett aedilisek
Uralkodnak rajtunk és lesznek konzulok,
A nép meg hallgat, sőt a dilisek
Még tapsolnak is, bár nyakukon hurok.

Kineveztek persze új cenzorokat,
Akik megmondják, ki a derék polgár,
És minden tettükre büszkén bólogat,
A sok bértollnok, mint Aczél meg a Bolgár.

                                               (2007)

Ősz

Tarka levél pörögve
Hull az ágról, örökre
Lent marad; fel sose száll,
Akárcsak mi, rózsaszál.

                                   (2009)

Holdfogyatkozás

A remény elfogyott,
mint ma éjjel a Hold.
A vándor elillant,
A vendég elpakolt.
Vörös paca lett
A kósza égitest,
Rubin drágakő,
Mit Isten újrafest.
                       
                        (2011)

Limerick Spártából

Köszönt egy nagydarab helóta.
A szemtelen azt mondta: „helóka!”
Nevettem, mint lakóni,
Tudtam meg fog lakolni.
Hatfelé vágtam már azóta.

                       (2011)