Könyvajánló: Janne Teller - Semmi

Janne Teller: Semmi

Bp. Scolar, 2014

Janne Teller: Semmi című könyvével először úgy kerültem kapcsolatba, hogy keresték a könyvtárban. Majd jött Bauer Ildikó „Nessie” kolleginám, s tehetséges színjátszós csapatával (Keleti István Művészeti Iskola Győri tagozat) bemutatták kábé másfél éve a Bezerédj-kastély pincéjében. Érdekes és remekül bemutatott darab volt, amely láthatóan megfogta a tizenévesek egy részét. Karácsony előtt hát elolvastam az eredeti művet.

Egy kétórás könyvről van szó, nagyjából ennyi idő alatt lehet elolvasni. Ehhez képest igencsak nagy médiafigyelmet kapott, annak a nyilvánvalóan ostoba döntésnek következtében, hogy dán iskolákban betiltották. Mondhatni, ennek hatására Teller könyve hidrogénbombaként robbant... Hehe. Ha nem teszik, könnyen lehet, hogy senkinek nem tűnik fel a Semmi, mert lássuk be, azért ennél jobb könyvek is íródnak tucatszám évente. Egy betiltás a médiának köszönhetően megspórolja a teljes reklámköltséget, hisz a „haladó” világ rühelli, ha betiltanak valamit. (Kivéve, ha ő teszi azt.)

A Semmit rendszerint Golding remekművéhez hasonlítják, s lássuk be nem alaptalanul. Van-e olyan jó, mint A legyek ura? Szerintem nincs. Ez nem jelenti azt, hogy a Semmi ne lenne nagyon hatásos könyv. Mert az. És a módszer, hogy szikár mondatokkal és a fokozással él, működik. Sokszor tényleg elgondolkodtató. Rengeteg kérdést vet fel:

• A többség meddig mehet el a kisebbségi véleménnyel szemben? (Jellemző, hogy sosem teszik fel fordítva a kérdést, holott ma legalább olyan aktuális.)
• Milyen árat érdemes fizetni ideológiák oltárán? (Semmilyet.)
• Mi az élet értelme?
• Milyen árat kell fizetnünk a hibáinkért?

Ezek nagyon is fontos kérdések. Csak éppen nem kapunk választ Janne Tellertől. A dán hölgy megoldása annyi, hogy a történetet leíró Agnes szerint a végén úgy érzi valamit elveszített. Nyilvánvalóan az ártatlanságát, tisztaságát. Talán szigorú vagyok, hisz már az is szép eredmény, hogyha az olvasó fiatal elgondolkodik, hogy Agnes miért érzi, hogy valami nem stimmel. Elvégre ha igaz, hogy „semminek semmi értelme”, az következne, hogy ürességet sem kellene éreznie. Ha így értelmezem, akkor ez jó befejezés.

Kedvenc karaktert itt annyira lehet fellelni, mint bikinis csajokat Szaúd Arábia festői strandjain. Agnes érzéketlen kis liba, Pierre Anthon meg egy tipikus polgárpukkasztó aktivista, emellett nyilvánvalóan provokatőr. Bennem kevés szimpátiát váltottak ki. Pierre olyan, mint a legutóbbi nőnapellenes feminista marhaság az Astorián. Csak kevésbé nevetséges. „Ha semminek sincs értelme”, akkor miért nem tartja meg magának a bölcsességet és miért hirdeti? A többi karakter csak mint a csorda tagjai vannak jelen.

Értékrend a regényben? Címének megfelelően nihilista. Azaz értékrendnek csak a hiányával találkozunk. Nem tartom jónak, hogy értékrend nélküliséget és a hasznosság értelmetlenségét propagálja bárki. Ettől persze még jogában áll, de nem fogom helyeselni, mert kártékony. Muníció a hedonizmus géppuskájába. Ha egyszer meghalunk, s tetteink, vagyonunk, szépségünk velünk hullik a sárba, akkor ugyebár élvezhetjük is az életet, s hasznosságra semmi szükség!

Teller egyébként egészen fantasztikusan úgy írt ifjúsági regényt, hogy a gyerekeket kiszakítja a felnőttek világából. Golding is ezt csinálta (nála ugyebár a gyerekek lezuhannak repülővel egy szigeten, s nem marad életben egy felnőtt sem), nem új. Teller viszont nem ad magyarázatot, miként lehet ez. Nála a felnőttek egyszerűen nem is veszik észre a bajt, míg gyerekeik gyilkosokká nem vállnak. Sőt! Tetteikért cserébe a társadalom számára egy darabig még sztárok is lesznek. Mintha azt súgná a fiatalok számára az írónő, hogy egyedül vagytok, nem számíthattok senkire. És ez nem igaz! A generációs ellentétek nem halványítják el a szeretetet! Ha ezt te olvasod kedves tizenéves: Forduljatok mindig bizalommal azokhoz, akik meghallgatnak, s azokhoz, akik hajlandóak segíteni! Vannak ilyenek!

Számomra a média által felkapott Fontos dolgok halma, mint művészi alkotás volt a regény legjobb ötlete, mert ez valóban reflektál a mai világra, arra, hogy mikkel lehet kivívni a 15 perc hírnevet... És hogy ez milyen szánalmas, és mekkora árat kell érte befizetnünk lelkiismeretünk NAV-jának.

A „semminek sincs értelme” távol áll bárminemű bölcselettől, habár Teller egy interjúban azt nyilatkozta, a regény karakterei közül leginkább Pierre Anthon lenne. HA VÁLASZTANI KELL! És ez kulcsmondat. Úgy látszik a szerző tisztában van azzal, hogy könyvéből hiányoznak a pozitív személyiségek. A regényben mindenki bosszúálló, kegyetlen, gonosz, vagy „csak” súlyosan toleranciahiányos. Tény, hogy a gyerekek világa sokszor kegyetlen, és nagyon gonoszak tudnak lenni egymással. Napi tapasztalat, gyerekkönyvtáros vagyok félig. De egyáltalán nem reménytelenek, és ha a felnőttek jó példával járnak elő, követni fogják! A baj az, hogy ma a felnőttek is gyerekek. Az is világos, hogy a könyv a gondolkodó, vagy gondolkodni vágyó reménybeli értelmiségi kamaszoknak íródott, mert - ha Teller járt egy iskolában is, akkor pontosan tudja, hogy - a diákok 90%-át ha valami nem érdekli, az a filozófia, a a „Semminek sincs értelme” monológra válaszul nem megdobálnák, hanem tovább simizve a mobiltelefonjukat, észre sem vennék.

Mindent egybevetve a könyv jó. Elgondolkodtató, és ez ma már nem kevés. Mint érezhető, ennek ellenére komoly fenntartásaim vannak vele kapcsolatban, mert a felnőtteknek iránymutatónak is kell lenniük, nem csak kérdezőbiztosnak. A Semmi nem kínál válaszokat, csak kérdéseket, de hiszem, hogy aki kézbe fogja, s elgondolkodik a kérdéseken, az majd más könyvekkel a háta mögött, más tapasztalatokkal együtt képes lesz ezekre a kérdésekre saját válaszokat adni. Márpedig ennél nagyobb élmény, és siker nincs sok az életben!

A könyv külcsínre feltűnő, annyira világít ez a zöld borító, hogy éjszaka a lámpa helyett ezt teszem a biciklimre. A kötés minőséginek tűnik, korrekt kiadvány a Scolartól, s az ára is korrekt.

Értékelés:

Nyolc fontos holmi a tíz pontból. Ami nem semmi.

8/10

Moly.hu: 83% (931 szavazat)

goodreads.com: 3.77 pont (13977 szavazat)

Mitológia, filozófia, akció, űrháború, vörös, lázadás.

Könyvajánló:

Pierce Brown:

Vörös lázadás-trilógia

(1. Vörös lázadás, 2. Arany háború, 3. Hajnalcsillag)

Budapest: Agave, 2014-2016

Eredeti megjelenések: 
Red Rising – 2014, Golden Son – 2015, Morning Star - 2016

432, 496, 576 oldal

Imádom a sci-fiket, ez már nyilvánvaló lehet azok számára, akik olvasni szokták a blog könyvajánlóit, nem véletlenül van ebből a műfajból annyi kritika. Ezért nagyon örülök, hogy munkahelyem rám bízta a győri könyvszalon egyik rendezvényét, ahol négy elsőkötetes galaktikás szerzővel beszélgethetek majd november 18-án. A másik boldogságforrásom az, hogy még mindig meg tudnak lepni a sci-fi írók. Ennek eklatáns példája a Vörös lázadás-trilógia. A régi követők (nem mindegy ugyebár, hogy követő, vagy kővető) azt is tudják, hogy kritikus tollal írok, nem rejtve el véleményemet, ha valamit rossznak tartok (igen, hamarosan lesz újabb „vállalhatatlan” könyv), ám ebben az esetben képtelen leszek negatív jelzők használatára.

Ha valaki akar egy gigantikus homéroszi hőskölteményt: vegye meg a Vörös lázadás-trilógiát! Ha valaki elképesztően pörgős akciótúltengésben szenvedő kötetet akar: olvassa el a Vörös-lázadás trilógiát! Ha valaki egy egészen más világba vágyik remek figurákkal: ragadja meg a lehetőséget, hogy létezik a Vörös lázadás-trilógia! Ha pedig valaki valóságshowt nézne: pofozza fel magá… azaz hagyja a csudába, zúzza össze a tévét és fogja kézbe a Vörös lázadást! De mindenképpen adjon neki egy esélyt!

Főszereplőnk, Darrow egy egyszerű bányász a Mars mélyén, aki abban a hitben él vörös kasztba tartozó sorstársaival, hogy fontos részei a társadalomnak, mivel ők hivatottak megteremteni a bolygó kolonizálásának feltételeit. Ám valójában más a helyzet, és a társadalmi piramis csúcsán lévő aranyak egyszerű rabszolgaként bánnak velük, néha odavetve egy-egy lerágott csontot a bányászoknak, vagy egy ostorcsapás kiosztva. Az időnkénti felkeléseket véresen megtorolják, ennek lesz áldozata Darrow felesége, akit nyilvánosan kivégeznek. Darrowt megmenti a titkos ellenállás (Árész fiai) és bosszúszomját kihasználva aranyra műttetik át, hogy az elitbe kerülve bomlassza szét a rendszert. Darrow bekerül az aranyak közé, és nem csinálja rosszul.

Egy darabig nehezen tudtam eldönteni, hogy Pierce Brown vajon marxista-e, mert erősen ezen a vonalon indul a sztori. Csaknem Heinlein: A Hold börtönében-jére emlékeztetett emiatt. Aztán egyre inkább hajlottam rá, hogy nincs itt semmi osztályharc, sőt a kötet végére tudtam, hogy mi sem áll messzebb a szerzőtől. Darrow barátokat szerez az aranyak között, majd ellenségeket a vörösök és más alsóbb kasztok tagjaiból, és fokozatosan ráébred, hogy a világ igencsak összetett, sem bosszú, sem düh által nem lehet vezetni, szükség van a tömegek munkájára, de az elit kifinomultságára és irányítási képességeire is, ha nem akarjuk vérfürdővé változtatni a világot. És erre még ezekkel sincs garancia.

Ha a trilógia egy-egy részét röviden kellene egy mondatban bemutatnom, valami ilyen lenne:

Vörös lázadás: Görög-római mitológiába oltott kemény szociológia és politikai filozófia, leöntve Az éhezők viadala túlélési vetélkedős harcával.

Arany háború: Gigászi űrhadjárat, igazi darálás szünet nélkül, cselekményorgia politikai játszmával, amelyet egy Michael Scofield stratégiai zsenialitásával vívnak Darrow és ellenfelei.

Hajnalcsillag: Aprólékosan felvázolt dinasztiadöntögetés ötszáz oldalon keresztül, moralizálás a bukásról és felemelkedésről, hatalomról és dicsőségről.

A karakterek nagyon jók, gondoljunk akár pozitív, akár negatív alakokra, bár a szereplők olyan összetettek, hogy kategorizálni őket ez alapján nem lenne egyszerű. Musztáng az intelligens és dögös arany, Narol a jószívű látszólag ügyefogyott vörös nagybácsi, Roque a kifinomult barát, mind-mind az ember szívéhez nőnek. Darrow, alias Arató az egész trilógia alatt harcot vív az aranyakkal, a világgal és leginkább magával. Persze a kedvenc Sevro au Barca, aki a „leggenyóbb” hősöket tartalmazó almanachban igen előkelő helyen szerepelne. Ám a történet is nagyon jó, ügyesen öltötte össze Brown a sokfelől ellopott ötleteket egyetlen szövetté, amely palást, sokszor igen komoly tartalmat fed el. Nem pusztán szórakoztat ez az elsöprő lendületű trilógia, hanem tanít, elgondolkodtat, és emellett persze azért veszettül szórakoztat. Az az igazság, hogy még a történet befejezését sem sikerült elbaltázni, pedig ez gyakoribb jelenség, mint kertévén a tehetségkutató. No, nincs valami meglepő csavar a Hajnalcsillag végén, vagy ilyesmi, egyszerűen arra következtettem a mai világunk kiszámítható hollywoodi produkciói alapján, hogy majd valami egyenlőséges demokráciamaszlaggal leöntve kapjuk meg a lezárást. Annál jobban örültem, hogy nem így történt. Amúgy az egész kötet tele kiszámíthatatlan – de nem logikátlan – fordulatokkal, és egészen biztos vagyok benne, hogy Pierce Brown nagyon jól szórakozott az írás során. A párbeszédek pörögnek, mint Rogán helyijáratán a rotor, ugyanakkor életszerűen, nincsenek karakteridegen mondatok.

Azért figyelmeztetést is kell tennem: sokszor durva és kemény a könyv.

A trilógia egyszerre vegyíti az Iliász, Az éhezők viadala, Az alapítvány-sorozat, a Végjáték és a Kill Bill elemeit, és ez nem pusztán jó, hanem egészen kiváló.  A Vörös lázadás-trilógia egyértelműen az utóbbi években általam olvasott legjobb szórakoztató irodalmi mű. Az agyonajnározott bestsellereknél (A lány a vonaton, Éhezők viadala, Holtodiglan, a borzalmas Alkonyatról és még szörnyűbb A szürke ötven árnyalatáról nem is beszélve) lényegesen jobb, és csak abban bízhatok, hogy ha egyszer filmet készítenek belőle, az megkapja a kellő pénzt és színészeket, hogy valamit visszasugározzon a könyv varázsából.

A kiadás azt leszámítva, hogy fűzött, minden dicséretet megérdemel. Egyszerű, mint egy ősi címer, puritán, mégis sokat mond. A borító mesél a történetről, de nem árul el túl sokat, letisztult, mégis figyelmesen megnézve összetett. Az sem mellékes, hogy a három kötetet a hasonló borító szép egésszé olvasztja össze a polcon. Igencsak emlékeztet a Star Wars új kiadására. Nagyon tetszik.

Értékelés:

9/10

www.moly.hu: Vörös lázadás: 89%, Arany háború: 93%, Hajnalcsillag: 96%

www.goodreads.com: Vörös lázadás: 4.24, Arany háború: 4.46, Hajnalcsillag: 4.50 

"Here I am
Will you send me an angel
Here I am
In the land of the morning star"

Könyvkritika: Roberts - Captive in the Dark: Fogoly a sötétben

Roberts, CJ:

Captive in the Dark – Fogoly a sötétben

Szeged: Könyvmolyképző, 2014 (Eredeti megjelenés: 2013)

262 oldal

Valami szennyet akartam. Meg is kaptam. Kíváncsi lettem mi az a sötét bugyor, ahova a keveset olvasókat végül száműzi a túlvilági nagy kiegyenlítő. Dante pokla ehhez képest egyhetes seychelle-szigeteki luxusutazás. Sőt, még Czapáry Megszámol babák-ja kellemes babazsúr ezek után. Annak idején nem értettem a Szürke ötven árnyalata sikerét, mivel azt egy futó átolvasás után bugyuta történetvezetésű szoftpornónak könyveltem el, amely férfit és nőt egyaránt lealacsonyít. Pedig a most átfutott hulladékhoz képest az valódi műremek. Következzék hát a varázslatos Fogoly a sötétben című regény ismertetése, amely méltán szerepel majd előkelő helyen a legveszélyesebb olvasmányok toplistáján!

„A biztonság azonban – akár a fény – csupán látszat. Alatta az egész világot átitatja a sötétség. Caleb tudta ezt. Azt is tudta, hogy a valóban nagyobb biztonsághoz vezető egyetlen út a sötétség elfogadása. Nyitott szemmel járni benne, a részévé válni.” – Elsőre egy hasonlatból építkező remek gondolatmenet, Oravecz Nóra megnyalná minden ujját. De olvassuk és értelmezzük aprólékosabban: A fény csupán látszat? Dehogy, a fény éppen az, amitől látunk, a sötétség a fény hiánya, a fény teljes hiányában (azaz a sötétségben) pedig aztán járkálhatunk nyitott szemmel, mert baromira, nem látunk semmit… Egyébként is: mennyivel vagyok nagyobb biztonságban a vásárcsarnokban, attól, hogy elfogadom, hogy lelőhet egy kis perzsa német (hahaha) hülyegyerek? Akkor vagyok nagyobb biztonságban, ha ellenintézkedést teszek. Vagy ha az iráni echte németet időben likvidálják.

Van másik idétlen idézetem is:
„Egyszer csak valami irányításfélének az árnyékát éreztem.” – Egyszer csak valami írásfélének a szagát olvastam... Nem áll szándékomban a fordítót bántani, kétségem sincs afelől, hogy az eredeti is ilyen borzalmasan hangzik. Irányításfélének az árnyéka??? Rogerius püspök Siralmas énekét idézve: "Ez az a kés, amely átjárta a magyarok szívét." 

Szerintem e két rövid szösszenet is hűen visszaadja az alkotás minőségét, de mélyedjünk el inkább a tartalomban, hiszen a mondanivaló a lényeg. Rövid spoileres tartalom:

Olivia Ruiz, 18 éves csaj, aki úgy vonzza a perverzeket, mint balaton sound-i backstage a tisztázatlan körülményeket. Apja perverz, a mellette elhúzó autós perverz, és Caleb is perverz, aki még - ezen felül - el is rabolja, hogy szexrabszolgának képezze ki „briliáns” bosszúterve számára.

A pakisztáni Caleb - az öleb -, valamint barátja/főnöke ugyanis bosszút akar állni egy orosz milliárdoson, és ehhez ezt a roppant „logikus” [olvasd: cinizmussal] és „egyszerű” [értsd: maró gúnnyal] „tervet” [képzelj el: fetrengő röhögés közepette] dolgozták ki:

1.  Az orosz milliárdos közelébe kell kerülni, hogy megölhessék, tehát
2. elrabolnak egy amerikai csajt (mert hát hálivud alapján ők a legmenőbbek, statisztika alapján meg a legkövérebbek), akit
3. kiképeznek szexrabszolgának, hogy
4. a milliárdos megvegye egy aukción, majd így
5. a közelébe férkőzhessenek.

Most igazán nem akarok kukacoskodni, de hát nem lett volna egyszerűbb felfogadni egy prostituáltat a célra, mint ennyi véletlenre bízni a dolgot? Azért embereket rabolni, majd átcsempészni az amerikai-mexikói (!) határon, aztán heteken-hónapokon át rabságban tartani a hölgyeményt, és kiképezni egy pöttyet kockázatosnak tűnik számomra, pusztán azért, hátha ezt a csajt veszi majd meg egy aukción a célszemély!? Ahelyett, hogy odamentek volna egyik szépségkirálynőnkhöz  dubaizónkhoz, és ezt mondták volna: „Helló Michelle Diamond, nem volna kedved keresni 100 ezer dollárt? Semmi extra, csak a szokásos egy orosz üzletemberrel!” És akkor nem kell itt rabolgatni, láncolgatni, képezgetni, et cetera.

A csúcs [=mélypont], hogy Caleb még el is mondja Oliviának, hogy mi a célja vele, így a csajnak az aukció után csak annyit kellene mondania az orosz vásárlónak, hogy: „Te, Igor! Aki eladott, ki akar ám nyírni téged!”

Ám fogadjuk el ezt a vacak bosszútervet, amelynek csak annyi értelme van, mint vízicsikóra fogadni a sivatagi lóversenyen! Siralmas terv, de legalább ezer sebből vérzik. Ezt az alapvetően igen komoly témát (emberrablás, bosszú, nemi erőszak, szexrabszolgaság) sikerült leönteniük egy negédes szerelmi love story-val, amelyben mind az emberrabló az elrabolt iránt, mind vice versa egymásba szeretnek az együtt töltött közös napok - közös ütések, közös ülések - során.  Tudom, persze, bizonyára Stockholm-szindróma, mint Merkel meg a migránsok. Legyen! Főszereplőnk elkezdi sajnálni szegény perverz foglyul ejtőjét, aki többször megverte és megerőszakolta. Tényleg tök logikus…  Tegyük fel, hogy így van! Valahogy azt azonban már igazán furcsának érzem, amikor a következők történnek:

1. A csaj megszökik.
2. Újból elkapják.
3.Erre válaszul Caleb, aki eddig ütötte-verte, ha csak ránézett a csaj, most menekülési kísérlet után leáll vele lelkizni. Elmesélik egymásnak szörnyű gyermekkorukat, mert hát ugye manapság a bűnözőt/terroristát/emberrablót nem elég pusztán karóra tűzni és kitenni a város kapui elé elrettentés gyanánt. Őket ugyanis nekünk, áldozatoknak: meg kell értenünk. Tudnunk kell, hogy miért váltak lelketlen szörnnyé, sajnálnunk és természetesen – ami legfontosabb – elfogás helyett elfogadni kell őket.
4. A csaj kiszedi belőle, mi a terve vele.
5. Mikor ezt elárulja, a csaj belemegy, hogy pénzért eladatja magát szexrabszolgának egy hírhedten kegyetlen és veszélyes embernek! Nem holmi ellenállás, tiltakozás, csendes beletörődés! Ő mondja ki, hogy oké, adjatok el már valami idegen pszichopatának, csak kérek 1 millió dollárt cserébe!
6. Mi van????  

Röviden összefoglalva a könyv mondanivalója: a.) minden nő kurva, csak az ára kérdéses, b.) minden férfi perverz beteg állat, aki uralkodni akar a nőkön, csak a külseje kérdéses. Ha macsó, akkor rendben! 
Kezdem azt érezni, hogy a könyv az LMBTQI(ABCDEFGH) ajánlásával készült és okokat akar konstruálni a harmadik nem bevezetése mellett.

Követelem vissza a meséket, ahol a királylány nem szeret bele a sárkányba, és jön a lovag, hogy levágja a fejeit! Mármint a sárkányét.

Jaj, majd elfelejtettem, ha már van szemetünk, csináljunk belőle hegyet: Ez a könyv csak a trilógia első része... 

A kötet önmagában szokásos könyvmolyképző puhafedelű kiadvány, a borítókép akár még vonzó is lehet (messziről és sötétben). A tartósság úgysem szempont, mert jóérzésű ember nem veszi kétszer kézbe.

Értékelés:

Három láncra vert Leia a tíz láncra vert Leia hercegnőből.

3/10

www.moly.hu: 83%

www.goodreads.com: 4.03 pont

Vállalhatatlan könyvek S01e02 - Cali: Az ellenség

Davide Cali – Serge Bloch:
Az ellenség

Bp.: Amnesty International – Csimota, 2014

56 oldal

„Ilyen a háború. Volt egyszer, és most is van: van valahol egy sivatag, és abban két gödör. A két gödörben két katona kucorog. Ők ketten ellenségek.”

A hatásvadász kezdet, hatásvadász folytatásba torkollik, mint ahogy a kis Túr siet a nagy Tiszába, kivétel, ha sivatagról van szó. Nem leszek népszerű, amiért gyalázom az Amnesty International könyvét (még „ellenség-órákat” is szerveznek, gondolom az 1984-es két perc gyűlölet mintájára), de hát az ember napja amúgy sem egy 24 órás magyar-portugál focimeccs. Ha jól emlékszem, ellenség-óra legutóbb a Vörös Hadseregnél volt, igaz ott minden elfoglalt település után. :D De kezdjünk bele!

A könyv logikailag sem egy csúcsteljesítmény. Először közli, hogy sivatagban van két gödör, majd pár oldallal odébb: „Szerencsére kútvíz van bőven.” Igen a sivatagi gödrök már csak ilyenek… A sztori a következő: van egy katona a sivatagban, élete gödörben, mint az fentebb olvashattuk. Szemben vele a félelmetes ellenség, akiről brosúrában megírták neki, hogy: gyilkol, butít, és nyomorba dönt, akárcsak az alkohol, vagy az RTL Klub. A „mese” cselekménye: a katonánk szenvedései közepette rájön, hogy az ellenség ugyanolyan, mint ő. Finito. A könyvről írt kritikák visszhangozzák, hogy mennyire remekül vezeti rá a gyerekeket a mély mondanivalóra: Én vagyok az ellenség is. Ebben a könyv tényleg sikeres, egyszerűen és közérthetően mondja el egy kiszolgáltatott katona szenvedéseit, majd nagyon hatásosan leplezi le, hogy az ellenség ugyanolyan, mint te.

De libbenjünk tova, mint az esti szellő. A problémám az a kötettel, hogy a jó szándék iszonyatosan veszélyes tartalmi következtetésekre vezet ebben az esetben. Az ember szeretne világbékét. Mint ahogy szeretne fehér csokit majszolni, vagy Palvin Barbarával ébredni. Az egyetlen bibi: hogy ezekből csak az utóbbi kettő elérhető (egyik könnyebben, másik nehezebben), a világbéke nem. Hálát adhatunk az égnek, ha a nagy konfliktusok elkerülik a világot. Attól, hogy szeretek valamit, az még nem feltétlenül jó, vagy hasznos. Sokan rajongva szeretik azt, ami megöli őket, lett légyen az kábítószer, alkohol, cigaretta, fehér csoki, szupermodell (jó, ez utóbbi kettő csak vicc volt). Ahogy az emberi testnek szüksége van immunrendszerre, úgy az országoknak, közösségeknek is. Ahogy a túl sok, úgy a túl kevés fehérvérsejt is problémákat okoz. A katonákkal, rendőrökkel ugyanez a helyzet.

Bevallom: Nem vagyok pacifista. Az ember addig pacifista, amíg találkozik valakivel, aki nemcsak, hogy nem az, de ráadásul erősebb is. A magyarságnál jobban ezt kevés nemzet értheti, elég csak fellapozni a történelemkönyveinket Linder Bélánál! A rend fenntartásához szükség van rendfenntartó erőkre, és elvárom, hogy ha valakit megtámadnak az utcasarkon, akkor az illetőt egy rendőr tegye harcképtelenné. Enélkül eluralkodna a káosz. Európa most éppenséggel annyira elmerül az erőszakmentes álomvilágában, hogy akkor is csukva próbálja tartani a szemét, amikor ököllel orrba vágják. (Lásd: Nizza!) Szerintem az a helyes, ha egy gyerek megtanulja megvédeni magát (ésszel, erővel, vagy törvénnyel), és azt is megtanulja, hogy ezt a képességet ne használja ostobán. Az Amnesty ezen kötete azonban nem erre int, hanem egy olyan világot remél, ahol mindenki tisztességes. Bízik abban, hogyha mindenki elolvassa az ellenséget, akkor senki nem támad senkire. Kedves gondolat, csak szerzőnk elfelejti, hogy a Sátán mindig ott figyel a szomszéd ablakból az irigység, vagy a kényelem álruháját magára öltve. Az emberek – en bloc - nem jók. Szívesebben választják a könnyebb utat, ha tehetik. Pont ezért alakultak ki a társadalmi szabályok, a törvények, és azokat betartató szervek.  Cali könyve ezekről elfeledkezik, és főszereplője valójában nem egy katona, hanem egy Miss Hungary induló, aki elmondja, hogy legfőbb vágya a világbéke (holott az, hogy nyerjen).

„Néha” az az ember érzése, hogy az Amnesty International, miközben az egyes emberek jogait védi, elfelejti, hogy a világ nem a fejükben létező mesevilág, ahol a farkas és a bárány elbeszélget egy korsó bikavér, meg egy nyaláb fű mellett a világ dolgairól, majd közös nyaralást szerveznek Ibizára. Miközben az egyén jogait védik, a közösségi életet roncsolják, azok önvédelmi reflexeit irtják ki lépésről lépésre. Pedig, ha rád támadnak, védd meg magad, mert előfordulhat, hogy senki más nem fog! Amikor a rendőr lelő valakit, az sem feltétlenül rossz. Lehet, valakit éppen megvéd azzal, hogy gyilkol. Ez pedig, ha nem is erkölcsi diadal, de hasznos. A világ lényegesen bonyolultabb az Amnesty által sugalltnál. Ugyanaz a helyzet a háborúval, mint a pénzzel. A pénzt is lehet gyalázni, lehet mondani, hogy jobb volt nélküle, de csak amíg a jól hangzó szlogen mögé be nem kukkantunk! Jó lenne pénz nélküli világban élni? Próbálj elmenni, nyaralni valahová úgy, hogy gabonával fizetsz a hotelben kijelentkezéskor! Mondjuk az eshetőség, hogy könyvben kapnám a könyvtári fizetésem, azért egy pillanatra elbizonytalanított…

Az én generációm a magyar történelem mondáin nőtt fel, és nem Hannah Montanák vagy Justin Bieberek akartunk lenni, hanem Zrínyi Ilonák és Hunyadi Jánosok. Szégyen, de valahogy nem érzem magam rosszul ettől! A mi hőseink, tény: háborúztak. Na, mármost az Amnesty azt akarja elhitetni, hogy háborúzni rossz. Igaza van? Persze, hogy igaza van. Csak azt felejtik el, hogy a világ nem abból áll, hogy olyat teszünk, ami kellemes. Néha azt is meg kell tenni, ami nem az. Ugyanis ha nem teszed, hosszú távon sokkal rosszabb lesz, vagy neked magadnak, vagy a családodnak, vagy a leszármazottaidnak. Néhány örültet leszámítva mindenki békében akar élni, de ebből nem következik, hogy nem leszel kénytelen háborút viselni. Akkor pedig aztán a lehető legkártékonyabb nevelési elv, hogy „átszaladok az ellenséghez, mert az is ugyanolyan ember, mint én”. Úgy jár, mint az egyszerű kommunista 1945-ben: a határszélen várja integetve a szovjet katonákat és csodálkozik, amikor azok lelövik.

Tudom, sok lett az ismétlés, és elragadott kicsit a hév. Remélem sikerül majd értelmezni, amit írni akartam. Elismerem, hogy a könyv jó szándékkal készült, és az alkotók és kiadók bizonyára jót akarnak. Csak hibásnak tartom a felfogásukat és elérhetetlennek az álmaikat. Talán bennem van a hiba.

A kiadás: Szerintem az illusztráció iszonyat ronda, noha egy rakás ismertetőn olvastam, hogy milyen fantasztikus Serge Bloch munkája. Egy óvodás különbet rajzol. Csukott szemmel. Alvás közben. Gyerek legyen a négykézlábán, amelyiküknek ez tetszik majd. Ezen túl, néhol egy A4-es oldalon van saccperkábé 3 négyzetcentiméternyi rajz, és két betű. A bevezetőben idézett négy rövid mondatocska például 10 oldalt követelt ki magának! Az Amnesty és a Csimota védhetné az esőerdőket is, és mondjuk kiadhatta volna negyedennyi papírra… El kell ismernem azért, az összkép sokszor hatásos. A kötet fizikailag rendben van, minőségi, az anyaga és a kötése tartósnak tűnik.

Pontszám:

Öt ellenség a tízből.

5/10

Serge Bloch illusztrációja a háború okairól
(amely "természetesen" néhány kitüntetésfétises tábornok,
nem holmi gazdasági mozgatórugó)

Könyvajánló: Díszdobozos Csillagok háborúja trilógia

Star Wars-trilógia

(1.           George Lucas: Csillagok háborúja;

(2.          Donald F. Glut: A Birodalom visszavág;

(3.          James Kahn: A jedi visszatér)

Budapest: Agave, 2014

A Csillagok háborúja VII : Az ébredő erő közeledő megjelenése alkalmából kicsit visszatekintek a tavalyi évben piacra dobott díszdobozos Star Wars trilógiára.  

Készséggel bevallom, hogy azon csekély számú emberek közé tartozom, akik előbb olvasták a trilógiát, mint látták. Ez annál is meglepőbb, mert rendszerint tartom magam a következő szabályokhoz:

1. Ha könyvből készül film, előbb mindig elolvasom az eredetit, és csak azután nézem meg a mozgóképes verziót.

2. Ha filmből készül könyv: megnézem a filmet, de nem olvasom el a könyvet, mert semmi értelme. Ugyanis ez már nem is a befőtt teszi el a nagymamát, hanem a gyümölcs a leszüreteli a mamit esete. (Van szabályerősítő kivétel, mint például: ez!)

Még gyerekkorom alkonyán vetettem meg a Valhalla Páholy kiadásában a trilógiát szüleimmel 1993 karácsonyára, hogy aztán a téli szünetben végezzek is vele, mint Charlie Sheen az óvatlan pornós macákkal. Akkoriban még nem lehetett letölteni filmet az internetről (mivel utóbbi létezéséről sem értesítettek minket), maximum rongyosra vetített VHS kazettákon adhattunk egymásnak a megszerzett kincseket - vagy kikölcsönözhettünk a VICO videotékákból. Nekünk otthon lejátszónk sem volt, szüleim is inkább olvastak, mint tévéztek -, így hozzám a haveroktól csak annyi információ jutott el a Csillagok háborújáról, hogy film. És hogy jó. Ezért kértem karácsonyra, könyvben.

Ahogy a tavalyi új kiadás, úgy az 1993-as is Veres Mihály 1980-as évekbeli fordítását közölte újra, bár a mostanit kissé átszerkesztették, hogy idomuljon az „azóta hatalmas méretűre nőtt Star Wars univerzumhoz” és „napjaink nyelvezetéhez”. A változtatásokat nem igazán érzékeltem, bár nem hasonlítottam össze a 85-ös, a 93-as és a2014-es A jedi visszatért oldalanként.

A nyelvezeten – újraolvasva - sokat mosolyogtam. Az, hogy R2D2 a könyvben Artu Detu, C3PO pedig Szi Thripio (és nem Triszénfoszformonoxid, mint ahogy hetedikes koromban saccoltam volna, ha nem lett volna fonetikusan kiírva a magamfajta műveletleneknek), ma már abszurd és banális. 1994 elején azonban nagyban megkönnyítette a dolgomat a sztori barátoknak való elmesélésekor. A 90-es évek elején ugyanis még a németet gondolta mindenki a jövő nyelvének – így én is azt tanultam -, s nem az angolt. (Pláne nem az arabot, de ez egy másik tragédia…) Ma már tudjuk, tévedtünk, és ami akkoriban indokolt volt, most  ízlés szerint nevetséges vagy siralmas.

A kötetek tartalmilag semmi újat nem adnak, gyakorlatilag a filmek forgatókönyveinek regényesített változatai. Éppen ezen okból nem érdemes többnyire elolvasni a filmből készült regényeket. Aki látta a moziban, az voltaképpen „olvasta” a könyvet. Erős kétségeim lennének arról, egyáltalán van-e értelme ilyesminek, ha nem lenne valami extra az új kiadásban. Mert van. A borító. Őszintén szólva a Star Wars messze nem minden idők legjobb sci-fije (könyvben bizonyosan nem), de a filmipar korszakalkotó remeke, és személyes kedvencem, A birodalom visszavág, szerintem ma is megállja a helyét látványilag.

Ami az új kiadás esetében a legnagyobb pozitívum, az egyértelműen a borító. Faniszló Ádám borítótervei kiemelkedőek. A három kötet egységesen fekete kialakítása és a brutálisan szép címlapok talán eladják a trilógiát. Már sok fórumon áradoztak róla, és méltán. Egyszerű, látványos, ötletes. Gyönyörű. Minden benne van. Különösen szép a 3. rész borítója, Darth Vader Halálcsillagot is mintázó sisakjával, a trónushoz vezető lépcsőt keretező fénykardokkal, a párbajt vívó Skywalkerek kettőse. Egy ilyen könyvhármas a polcon kiemelkedően jól mutat, dekorációs elemnek kiváló. Olvasnivalónak nem annyira.

Negatívumot is kell mondanom az Agave kiadásáról. Nagyon drága. A három vékonyka kis fűzött regényért elkérni majd 8000 Forintot, leginkább a szemtelenség kategóriájába tartozik, anyagköltség bizonyosan nem indokolja. Bár ez az állításom igazság szerint sok könyvre áll…

Összefoglalva: Annak idején, még a filmet nem ismerve nagyon tetszett a könyv, ám a filmet látva, megtudtam, hogy valójában semmi értelme. A 2014-es kiadásra ez ismét igaz lenne, ha a sci-fi rajongók eléggé fanatikus és realitásoktól Tatuin-nyi távolságra élő tömegei nem szeretnék a polcon tudni e klasszikus trilógiát is. Felmerül a kérdés, magam megvenném-e? Eddig nem tettem. Talán jövő héten megveszem. Közvetlenül a lottó ötös után.

Pontszám:

Hat Halálcsillag a tízből.

6/10

www.moly.hu: 86%, 89%, 86%

www.goodreads.com: 4.07, 4.09, 4.05 pont

Könyvajánló : Falak mögött a világ - SF-antológia

Falak mögött a világ: SF-antológia

Szerk.: Szélesi Sándor, Kádár Zsolt

Budapest: Ad Astra, 2014

Nagy öröm számomra az Ad Astra kiadó újjáéledése, annak idején sok külsőre is gyönyörű kiadványt juttattak el az olvasókhoz, gondolok például nagy kedvencemre, Westerfeld Leviatán-trilógiájára. Igaz ebbe anno bele is rokkantak, túl jó minőséget adtak aránylag kedvező áron. Kénytelenek is voltak egy időre felfüggeszteni a ténykedésüket, de szerencsére visszatértek. Most az olcsóbb kiadásokkal operálnak, remélem sikerrel.

A Falak mögött a világ magyar sci-fi szerzők 2014-es írásaiból álló antológia, amelyben a horrortól a klasszikus űrhajós tudományos-fantasztikumon át egészen a Kocka című filmhez hasonló pszichológiai thrilleréig mindenféle alfajt bemutat az olvasóknak, igaz, elég ingadozó minőségben. Minthogy novellák vannak a kötetben, érdemes ezeket néhány mondattal jellemeznem, hogy milyennek találtam őket.

Puska Veronika: Hozzáférés megtagadva.

Kétségtelenül itt inkább sci-ről és nem fi-ről van szó, mert Puska Veronika írása inkább a Science magazin egyik cikkére emlékeztet, mintsem novellára. Igazi hard sci-fi, amely nekem túl tömény volt. Bevállalom, nagyrészt átlapoztam. Szépirodalomra vágytam, nem erre. 4 pont

Bukros Zsolt: Megvilágosodás

Olvasható. Sokszor lerágott csontot vett elő a szerző a fekete lyukba való utazás témájával, de semmi extrát nem hozott. 5 pont

Mészáros András: Rossz konfiguráció

Kicsit A bura alatt és Az orleansi szűz mixtúrája. Kiszámítható volt a dramaturgia, de az eleje tetszett. Egyszer olvasható. 6 pont  

Jónás Zsolt: Határtalan

Félelmetes és nagyon hangulatos írás, amely inkább a horror, mintsem a sci-fi. Nem mondom, hogy teljesen újszerű, de igen színvonalas a nyelvezete is. Nagyon sajnálom, hogy a vége számomra kicsit kevéssé tetszetős, de ez alig ront rajt. 8 pont

Benyák Zoltán: Sapiens

A robotok uralomra jutása szintén nem nóvum a science fictionban, számtalan különféle feldolgozása létezik. Benyák Zoltáné nálam inkább a jobbak közé tartozik, volt egyfajta keserű hangulata, amely tetszett. A jelenből kiindulva még el is tudom képzelni ezt a fajta véget az emberiségnek. 7 pont

Galántai Zoltán: A labirintus falai mögött

Elképzelésem sincs, ez mi akart lenni. 3 pont

Szélesi Sándor: Holt idők, ha kísértenek

Nagyon magával ragadó írás, már a témája miatt is vonzó egy történelemmániásnak.  Ahogy a két nyomozó egyre lefelé sétál - szó szerint - a múltban, szimbolikának sem rossz. A leírás minősége és történet is tetszett. 7 pont

F. Tóth Benedek: Oda, ahol a Nap ragyog

Nálam ez lett a number one. Voltaképpen nagyon rövid kis novelláról van szó, amely hatásosan mutatja meg a civilizáció börtönébe került ember magányosságát, és azt is, hogy talán nincs minden veszve. A téma nagyon aktuális, a jövőben játszódó történet technikai háttere tetszett, és az elbeszélés stílusa is szép. 9 pont

Novák Gábor: Mugen Béjbe Beat

Ugyanaz a „ez mi akart lenni” utánérzés, mint Galántai novellájánál. Valamit nagyon akart mondani a szerző, de talán a mexikói háttér felfestése közben elfelejtette. Dunsztom sincs, ez mi a fészkes fene. A párbeszédek is erőltetettek. Szerencsére csak 20 oldal. 3 pont

Csejk Miklós: Lángoló falak a kapszulám körül

Erőltetett informatikus-intellektuális szöveg, maradandó élmény nélkül. 4 pont

Királyházi Csaba: Nikotin City

A dohányzásellenes kampány eheti termése. Valójában tetszett a megvalósítás, meg az ötlet is. Nem kiemelkedő, de egyáltalán nem rossz. 7 pont

Szilágyi Zoltán: Az utolsó kocka

Sok hűhó semmiért, pontosabban kockák felnyitogatásáért. Semleges, mint egy pohár víz. 5 pont

Farkas Balázs: Kamrák

Izgalmasan felépített, gyilkossággal felturbózott kamaradarab. Egér szempontjából nézett útvesztő. 7 pont

Horváth György: Prospektus

Szerencsére a végére egy kiemelkedő darab került, így jó hangulattal tettem le a kötetet. Horváth írásában szimpatikus volt, hogy nekem teljesen újat és meglepőt adott, emellett végre nem külföldi neveket kellett olvasnom egy magyar sci-fi novellában, sőt Magyarországon is játszódik (sőt az alternatív történelemben Magyarország eltörölte Trianont. :D). 9 pont

A könyv külcsínje jelzi, hogy ez már a költséghatékonyság jegyében készült. Az ára annyi, mint korábban a szép keménykötésű Ad Astra kiadványoké, noha fűzött és a papír minősége sem olyan már, mint volt. Csigás Gábor borítója hűen adja vissza a tartalmat, tényleg sci-fis. Se nem kiemelkedően jó, se nem csúnya.

Összefoglalva: Öröm minden magyar nyelvű sci-fi antológia, ez a kiadvány pedig igényes megjelenésű és vannak benne egész jó novellák is. Remélem minden évben kapunk majd egy legalább ilyen színvonalas válogatást az adott év magyar tudományos-fantasztikus irodalomból. Ha nem is lehet eladni belőle annyit, mint Danielle Steel regényeiből, úgy gondolom, igényes sci-fire a mai világban sokkal nagyobb szükség van.

Pontszám:

Némi jóindulattal hét csillag a tízből.

7/10

www.moly.hu: 76 %

Könyvajánló: A zombi Poirot akcióban

Sophie Hannah:

A monogramos gyilkosságok:

Hercule Poirot új esete

                                     Bp.: Európa kiadó, 2014. 504.p.       

Sophie Hannah nyilvánvalóan a lehetetlent próbálta megkísérelni. Teljesen egyértelmű volt, hogy az Agatha Christie-fanok nem fogják pozitívan fogadni a könyvet. Gyakorlatilag megszentségtelenítésnek tudta be a többség. Olyan ez, mintha Columbo-t támasztanák fel Robert Pattinsonnal, vagy Kojak-et játszaná el VV Fanni. Nem lehet belőle jól kijönni, ráadásul az egésznek erősen marketingfogás íze van, ami rendszerint hányáshoz vezet.

Magam is erős kétségekkel vettem kézbe a könyvet, ám elolvasva – bevallom -, nem haragszom rá nagyon. Az első amit észrevesz a tapasztalt Christie-fan, hogy a szokásos AC könyvekhez képest lényegesen vaskosabb, ugyanis 504 oldal. Ezzel szemben a legendás nagy Christie-krimik, mint az Ackroyd-gyilkosság, a Halál a Níluson, Gyilkosság az Orient-expresszen mind 400 oldal alattiak, sőt az általában legjobbnak tartott Tíz kicsi néger még 270 sincs. Ez egyben jelzi, hogy Hannah-nak mennyivel több betűre van szüksége nagyjából feleannyi feszültség és egy jóval kevésbé bonyolult gyilkosság megalkotásához, mint elődjének. Természetesen mutatja a két alkotó közti minőséget és tapasztalati tudást.

A monogramos gyilkosság Poirot-ja – főként az első 200 oldalon – nagyon látványosan másolat. Az írónő olyan sokszor adja a belga szájába a francia kifejezéseket, amennyire Christie soha. A külsőségekkel próbálja visszaadni a kis belgát, nem a szürke agysejtek belső logikájával, ettől kevéssé hiszem el, hogy ugyanarról a zseniről van szó, akit korábban megismertem. Kicsit olyan az egész, mintha Hannah nem is a könyvek Poirot-ját, hanem a filmsorozatét akarná reaktiválni a sírból. Olyan is lett, kicsit zombiszerű. A regény második felére ez a benyomásom azért enyhült.

Innentől az ember megszokja a dolgot és nem olyan idegesítő, hogy ne akartam volna kitalálni a gyilkos kilétét. Sikerült is két megoldás mellett letenni a voksomat, melyek közül az egyik többé-kevésbé talált, úgyhogy kimondható, hogy a bizonyítékok elhelyezése és a történet vezetése nem sikerült rosszul. A bűneset furfangossága egy gyengébb Christie-regényben is megtenné.

A kötet legidegesítőbb része Edward Catchpool volt, ez a Hastings-klón, aki rosszabb nyomozó, mint bárki az elmúlt nyolcszázezer évben. Igen, még a Rendezte a halál zsaruinál is. Annyira béna, hogy már azt kellett hinnem, hogy a Ackroyd-gyilkosság trükkjéről van ismét szó (erről ne többet, hátha nem olvasták), de nem. Tényleg ilyen szerencsétlenke. Csak az ő szerepeltetése minimum egy-két pont levonást jelent a könyv értékéből, mert Hastings esetében érti az ember, hogy mindig melléfog, hisz nem rendőr. Catchpool viszont az. 

Összefoglalva kellemesen csalódtam, mert sokkal rosszabbra számítottam, és meggyőződésem, hogy ha Hannah írna még egy-két Poirot-sztorit (szerintem nem fog), akkor azok jobbak lennének.

A kötet magyar kiadása nagyon szép (stabilnak tűnő kötés), természetesen Agatha Christie szignójával díszítve, mintha bármi köze lenne a könyvhöz. A marketingos megdolgozott a pénzéért…

Pontszám: Hat Poirot-bajusz a tíz Poirot-bajuszból.

6/10

www.moly.hu: 64%

www.goodreads.com: 3.2 pont.

Az elmúlt hét, könyvszalon és egyebek

Több szempontból is nehéz hetet zárok a napokban. Kedden délután 17:30-kor a Bezerédj-kastélyban tartottam előadást Horthy Miklósról. Sejtettük a kastélyosokkal, hogy olyan téma lesz, amely a szokásosnál nagyobb érdeklődésre tart majd számot, de azért erre nem számítottunk. A kiállítóterem túl kicsinek bizonyult, és azok, akik számolták, olyan 90-100 körülire saccolták az érdeklődők száma. Sajnos voltak, akik kiszorultak, ami már nem szerencsés. Tőlük elnézést, de erre még sohasem volt példa, és a nagypince más program miatt foglalt volt, így nem nyílt mód a helyszín áthelyezésére. Ha belegondolok, hogy úgy 2-3 éve az Otrantói ütközetről (pontosabban a harmadik otrantói ütközetről) tartott előadásomon a nagypincében, alig néhányan voltunk... 

Az előadásommal nem voltam ugyan maradéktalanul elégedett (hosszú is volt, talán összeszedett sem volt eléggé), de talán rossz sem volt. Külön öröm volt, hogy Bede-Fazekas Csaba és Kulcsár Béla is megtisztelt jelenlétével. Az előadáson készült fotók megtekinthetőek a Bezerédj-kastély fotói között. Köszönet a fényképekért és a filmfelvételért Stoller Lászlónak. Utóbbit igyekszem hamarosan feltölteni a youtubeos fiókom megfelelő lejátszási listájára. 

Szerdán rendhagyó történelemórát tartottam a Petőfi iskolában. A hetedikesek Napóleont vették, ami kedvenc témám, és ráadásul rendkívül szórakoztató. A könyvtárban később Fáczán Zsófit mintegy feleltetve még emlékezett a francia császár kedvenc ételére (hagymás sült krumpli), úgyhogy nem volt hiábavaló. 

Volt némi időm olvasgatni is azért. Az ezt megelőző blogbejegyzésben a frissen kiolvasott Rowling krimit veséztem ki, de emellett egy Chandler regénnyel is végeztem, A hugicával. Csütörtökön megvettem végre magamnak a teljes Harry Potter sorozatot, amely már nagyon hiányzott a könyvespolcról (pontosabban, mivel azok tele vannak, ideiglenesen a földről). Aztán a szokásos könyvtári teendők mellett az ember készült a hétvégi győri könyvszalonra. Ez utóbbira még érdemes kimenni, hiszen éppen ezen percekben, sőt holnap is remek programok vannak/lesznek.

Megjelent Werner Krisztina szerkesztésében a tavalyi könyvszalon beszélgetéseit bemutató, leíró Megérintő szavak 2. című kötet. Ez számomra azért is érdekes, mert benne van a tavalyi könyvszalon során Bán Jánossal készült beszélgetésem. Bán János (alias Bán Mór) annak idején nagyon jó benyomást tett rám, közlékeny és rendkívül segítőkész volt, ami rám is fért, hiszen nem szoktam efféle interjúkat levezetni, nincs benne tapasztalatom. Csak azt bánom, hogy legjobb tudomásom szerint még nincs kész a hetedik része a méltán nagy sikerű Hunyadi sorozatának. Érdemes elolvasni, mit mondott, mert jó dolgok voltak benne. A beszélgetéskötet megvásárolható a Dr. Kovács Pál megyei könyvtár könyvesstandjánál.

Pénteken aztán be is jutottam a Győri Nemzeti Színházba, ahol végigböngésztem a sok kiadó által eladandó könyvet. Most nem találtam annyi jó történelmi kiadást, mint tavaly, de azért vettem ezt-azt. Sajnálatomra az Arcanum kiadó nem volt jelen, pedig le akartam csapni fantasztikus adatbázis kiadványaikra. Kénytelen leszek Budapesten felkeresni őket. 

Este hatkor beültem Kulcsár Béla harmonikán előadott első világháborús dalválogatására, amely nagyon szép volt, felidézve a 100 éve ezekben a napokban elesett magyar vagy éppen olasz katonák arcát. 

Szóval sűrű a program, és akkor még nem meséltem az október 16-án megtörtént könyvtári vetélkedőről, amelyen a ménfőcsanaki csapat (Fáczán Zsófia, Szalay Anna, Pócs Bence, Póczik Dávid) szerintem kiválóan adta elő Agatha Christie Halála a Níluson című regényének egy kulcspontját. Nem hiszik? Nézzék meg:

Megjelent tegnap az új Hegyalja újság is, amelyben sok egyéb (például ménfőcsanakiak világháborús felmenői) mellett a Petőfis diákunkról, Léb Esztiről olvashatunk, aki nem mellesleg kiváló olvasónk. A Hegyalja kapható a kastélyban (is).

A holnapi Könyvszalonos programokat meg bátran ajánlom! Programfüzet: itt.

Jövő pénteken (azaz 14-én) Abdán várom sok szeretettel az I. világháború iránt érdeklődőket, mivel a helyi megemlékezést követően 17 órakor előadást tartok a faluházban.

Felújítás - újság - és egyéb információk

Mint azt sokan észrevették (és hirdettük is), könyvtárunk immár zárva tart, mindamellett itt is említem, mert azért akadtak még olyanok, akik szerettek volna jönni, nem tudván az itt folyó munkáról. Szóval a megyei könyvtár blogján látható hivatalos hirdetmény így szól vala: 

"Értesítjük kedves Olvasóinkat, hogy a MÉNFŐCSANAKI Fiókkönyvtár TELJES KÖRŰ FELÚJÍTÁS miatt 2014. JÚLIUS 1-től előreláthatólag KÉT HÓNAPIG ZÁRVA tart. Megértésüket köszönjük! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy érvényes olvasójegyük felmutatásával Győrben, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér bármelyik részlegében (Központi Könyvtár, Gyermekkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Szabadhegyi, Szentiváni, Szigeti, Gyárvárosi, Bácsai és Marcalvárosi Fiókkönyvtár) díjmentesen beiratkozhatnak. Szeptemberben teljesen megújult, megszépült környezetben újra várjuk! A nyitás pontos időpontjáról majd értesítjük kedves Látogatóinkat! Szép nyarat kívánunk mindenkinek!"

Ehhez hosszú kommentárt nem fűzök, a nagy átalakulás részleteit egyelőre fedje jótékony homály,  ráadásul pontosan tudom, hogy a titokzatosság amúgy is a világ leghatékonyabb érdeklődésfelkeltő csodaszere. Legfeljebb annyit még, hogy nem nyaralunk, hanem azon dolgozunk, hogy minél előbb átadhassunk Ménfőcsanak olvasóközönségének egy olyan könyvtárat és közösségi teret, amely jól szolgálja majd azt a jövőben, sőt amely után epedve sóvárognak majd a máshova járó olvasók. A munkálatok időtartama még nem bizonyos, így a nyitás pontos dátuma még kérdéses. Sok meló vár  még ránk, a belvárosi kollégákra és a mesteremberekre is. Afelől semmi kétségem, hogy nagyon szép könyvtárban dolgozhatunk szeptembertől. A rendszerint július utolsó munkanapját tartott koktélbár idén, fogadóképes könyvtár hiányában egyelőre elmered! Majd az ünnepélyes megnyitón lehet iszogatva ünnepelni!

Más. Megjelent a július-augusztusi Hegyalja. Zsilvai Fábiánné, Joli néni nagyon jó kis nyári számot rakott össze a térség lakóinak, érdemes megvenni. Számomra természetesen a két történelemmel kapcsolatos cikk volt a legérdekesebb, egyiket Galgóci Károlyné, Gabi néni írta és az Első világháborúról szól (egy ménfői baka levelei feleségéhez), a Másik Fekete Janina nevéhez fűződik és a Katyni mészárláshoz kapcsolódik. Emellett az óvoda és az iskola tavalyi évéről is olvashatunk összefoglalót, meg persze sok helyi érdekesség kapott benne helyet. 

Az elmúlt héten tartottam előadást a ménfőcsanaki helytörténeti tábor ifjú titánjainak is (titánia sajnos nem volt köztük, úgy látszik ez egy fiús "sport"), téma Napóleon volt és a Kismegyeri csata. A tábor képei megtekinthetőek a Ménfőcsanak-Gyirmót Művelődési Ház facebook-os oldalán.

De ha már képek. A hatodikosokkal voltam tantestületi kiránduláson május végén, annak fotói itt. Sajnos legutóbbi Ménfőcsanakon tartott hadtörténelmi előadásom (Dózsa - 500) felvétele a kameraman (Stoller Laci hiányában én voltam) bénasága folytán túlontúl sötétnek bizonyult. Még hezitálok, hogy feltegyem-e egyáltalán youtube-os előadásaimat tartalmazó csatornámra, vagy előbb megbuheráljam és aláfestő képekkel menjen a sötét masszában mozgó még sötétebb massza (= szintén én) helyett. Erre azonban alighanem lusta leszek, túl sok most a meló, és túl sok most a Foci VB...

Búcsúzásként csináltam egy tavaszi fotóválogatást a könyvtári és egyéb tavaszi ténykedésemből. Volt itt focimeccs (magyar-finn, de az eredményt most ne finn... azaz firtassuk), rajzolás, Bálint-nap, csatadal és ballagás.  Szép nyarat, jó lubickolást mindenkinek, a dolgozóknak meg kitartást! 

P.s.: 

Természetesen a könyvtárunk zárva tartása és holmi nyár meg strand nem jelent felmentést az olvasás alól! :)