2022. augusztus 21., vasárnap

Egy feleség története - válogatás Hegedűs Sándor őrmester levelezőlapjaiból

 Egy feleség története - 

válogatás Hegedűs Sándor őrmester levelezőlapjaiból 


Régi tartozásomat igyekszem most leróni, amely tartozás ráadásul komoly hanyagsággal és lustasággal párosult részemről. Fórizs Lehel kedves ismerősöm és gyűjtőtársam annak idején óriási szívességet tett nekem, amivel inkább visszaéltem, mintsem éltem. Ugyanis elküldte nekem annak a Hegedűs Sándornak a II. világháborús levelezőlapjait, akinek naplóját annak idején megosztottam itt a blogon. Sokáig csücsültem rajta dolgomvégezetlenül, mivel nem tudtam, pontosan mit kezdjek a mintegy 200 levelezőlapból álló anyaggal. Annak semmi értelme nem lett volna, hogy mindet szkenneljem, vagy begépeljem, mert tartalmát nézve nem különösebben érdekes darabok ezek, hiszen a 90%-ban a családja - amiből kb. 70% a felesége - által írottak, s tematikáját tekintve a szokásosak: hogy vagy?, mi jól vagyunk, aggódunk, vigyázz magadra!, csomagok küldése, satöbbi. Végül azt gondoltam részben bemutatom egy magára maradt feleség kálváriáját, illetve kiemeltem a némileg izgalmasabb lapokat, s ezekből igyekszem egy érdekesebb összefoglalást készíteni. A levelezőlapokat köszönöm, kedves Lehel! Hamarosan nálad lesznek újra!


Hegedüs felesége Pestszentlőrincen - ő Lőrincnek írja - lakott (Szitnya u. 14.), amely akkor még nem tartozott Budapesthez. Miután férje bevonult a 2. magyar hadsereghez, s elindult Ukrajna felé, Zsuzsóka magára maradt két gyermekével, becenevükön Cibulkával és Sárikával. Az elszakítottság nem csak a frontkatonákat érintette. Hegedűs Sándorné "Zsuzsóka" már a férje bevonulását követő napokban igyekezett nyomon követni társa sorsát, s naponta írt neki. Emellett más fórumokon is próbált híreket gyűjteni a harctérről. Egy ízben megemlíti május közepén írt levelezőlapjában, hogy sógornőjével a Futárban[1] mintha Sándor arcát vennék ki egy csoportképen a mosolygó honvédek között. 

A Magyar Futár 1942. május 6-i számának címlapja honvédekkel

Az otthon maradt feleségek minden csatornán igyekeztek információkhoz jutni. A leginkább élő kapcsolattartási eszköz a levelezés mellett a rádió volt. Ez persze sokkal esetlegesebb volt a tábori postánál, de a reménykedés folyamatos volt. Hegedűsné meg is írta férjének, hogy a haditudósításokat is hallgatja, hátha felcsendül férje hangja: [2]:

Drága jó Sanyikám! Itt ültem a kis nyugágyban és hallgattam a haditudósító század közvetítését. Elképzelheted, milyen szívdobogással figyeltem, mikor bemondták, hogy egy erdő védelme alatt lévő repülő alakulattól közvetítenek.[3] Hogy vártam, hogy felcsendül aranyosom hangja! De hát a tábori(?) szám nem egyezett – azért mindvégig reménykedtem. Lőrincre ketten is üzentek. Így is szívesen hallgattam azonban azt a sok megilletődött, remegő hangon elmondott üdvözlő szót, amit boldogan bemondtak kedves honvédeink. Elképzeltem édes apácskámat is, ha üzenhetett volna, hogy örült volna. Őszintén örültem annak, hogy a 08-asok[4] mind azt üzenték, hogy karácsonyra hazajönnek. Így azt remélem, hogy akkorra kedveseméket is leváltják.”



A Magyar Rádió esténként, 22:10-től "Üzen az otthon" címmel afféle kívánságműsort tartott, amelyet a Magyar Vöröskereszt szerkesztett, s ahol üzenni lehetett a frontharcosoknak. De persze ennek kapacitása aligha fedte le az elküldeni óhajtott üzenetek mennyiségét. Hegedűsné is több-kevesebb sikerrel prónált ezen keresztül üzenni.

Az éjszaka megvártam az „Üzen az otthon”-t, [5] hogy esetleg veled együtt halljam neked küldött jókívánságainkat születésnapod alkalmával. Sajnos a Vöröskereszt ismét levizsgázott. Az üzenetet nem közvetítette. Nagyobb szívességet csinálnak ők ebből, mint ti az életetek feláldozásából. De ugye édes kedvesem, te tudod, érzed, hogy mi – én és a lányok, és az egész család – ma is, mint mindig veled vagyunk, és őszinte szívvel gratulálunk, kérve a jó Istent, hogy áldjon és tartson meg téged, és segítsen haza hozzánk minél előbb. Édes kis szívem, úgy félek, hogy szomorú vagy máma. Úgy félek, hogy elhagyatottnak érzed magad ott kint idegenben. Drága jó uram, én is olyan egyedül vagyok! Sokszor nem bírom a lakás csendjét, ürességét, és átmegyek valamelyik szomszédba, hogy 5 perc múlva hazarohanjak, mert mégiscsak a lakásban tudok lenni leginkább.”[6] 

Hegedűs Sándorné végül nem is bírta otthon, ideiglenesen rokonokhoz költözött Kassára augusztus végéig. Ez is elég gyakori eset volt, a magányos feleségek erre az időszakra hazaköltöztek szüleikhez, vagy a rokonság más tagjaihoz. EGyütt a gyerekekkel is könyebben boldogultak, s besegítettek egymásnak. Innen írt a Vöröskeresztnek is augusztusban, mikor egy ideig nem érkeztek haza levelek:



A feleség történeteivel nem feltétlen nyugtatta meg mindig a távolba szakadt férjet. Kassáról július 12-én már egy vicces kis történetet mesélt el levelezőlapon: [7]

Most vasárnap délután van édes, és a báróné és a főorvos úr megkérdezte tőlem: akarok-e zülleni? Mondom, igen! Erre azt mondták: Gyöngyözzünk! Mondom: Gyöngyözzünk!? Erre főorvos úr behozott egy üvegben „Kassa gyöngyét”, és ittunk! Hát tudod aranyosom, az olyan fűszeres likőrféle különlegesség, édes és illatos, és melegít. Szenzációsan tetszik nekem, és máris a fejembe szállt. Így aztán züllünk!”



Amúgy, a levelezésük alapján Hegedűs felesége tündéri nőszemély lehetett. Különösen indokolt volt megnyugtatni a férjet/jegyest, hogy felesége nem csalja meg otthon, miközben az a hazáért harcol. Ez egy meglehetősen általános félelem volt a katonák részéről. Hegedűs Sándor nővére 1942. június 6-án írt levelezőlapján így írt:

Bizony már minden jobb képű férfi katona és túl van a határon. Azért teneked és a többieknek sincs oka az aggodalomra, mert még a könnyelmű asszonyoknak sincs kedve az itthon maradt csámpásokkal megcsalni a férjüket.”



Az kétségtelen, hogy 200 ezer férfi hiánya megmutatkozott a hátországban. Bubla János így írt egy vendéglőből Hegedűsnek, ahol éppen baráti társasággal iszogatott. A levelezőlapot még az asztaltársaság tagjai is szignózták:[8]

Úgy látszik megint nekem kell írni. A Sanyiéknak nincs ilyenkor idejük, mert el vannak a társasággal foglalva. Tudni illik most jött három új vendégünk, a hangulat nagyon jó. Viszont kettő meg elment. Ennek nagyon örülünk. Én is, mert az egyik lány nekem udvarol. Hát most itt ez a helyzet. Lány annyi van, hogy az ember már kezdi utálni őket. Tisztelet a kivételeknek. Hegedűs úr, ha itthon volna, és ha még nőtlen volna, inkább azt mondaná, hogy jobb az orosz fronton. Annyi a lány, hogy lassan nem lehet velük bírni.”


 

Ezzel állt összefüggésben, hogy bár a háborút rendszerint senki sem kívánja, de azért akkor is voltak fiatalok, akik szerették volna kipróbálni mire képesek, és megmutatni - maguknak és a lányoknak -, hogy igazi férfiak. Hegedűs nővére keserédes örömmel osztotta meg testvérével 1942. októberében, hogy fiát egyelőre elkerüli a katonaélet:[9]

Kedves Sanyikám! Egy hírt kell veled közölnöm, ami nekem örömet, de szomorúságot is okoz. Ugyanis Imi sürgetésére Imre tegnap utánajárt, hogy miért késik a behívó. Az egyik hivatalban meg is találták, az iratokat 23-i dátummal irattárba tették. Így hát bizonytalan időre elmarad a bevonulás. Ez az, aminek én örülök. Ami pedig nagyon bánt, Imi nagy elkeseredése. Különösen azért dühöng rettentően, azt hiszi, hogy a gyárból kérték a behívás eltolását. Elmondta Imi, hogy van a hivatalban egy főintéző, aki nem régen kérdezte tőle, mikor akar bevonulni. Mikor Imi mondta, hogy már várja a behívót, a főintéző úr kaján mosollyal csak annyit mondott: na azt hiszem, abból nem lesz semmi. Imi nem tulajdonított e szavaknak semmit. Dolgozott hajnaltól késő estig, hogy semmi munka ne maradjon utána. Éppen tegnap el is végzett mindent, azt mondta, gondolta magában, na most már igazán jöhet a behívó, és erre mikor hazajött ilyen hírrel fogadtuk. Gondolhatod, szegénykém hogy elkeseredett.”



A tragédiák így sem maradtak távol a rokonságtól, de ez nem minden esetben a fronton történt.[10]

„Édes enyém! Ma csak ezt a lapocskát írom aranyosomnak, mert ma van az élelmiszerjegyek osztása, és ott kell lennem. Jó későn indulunk, már 1/2 12 van, de nem mehettem előbb, mert a Domika be van idézve a Rózsika miatt a rendőrségre, kihallgatás végett. Tegnap megírtam ezt már Pittyemnek levélben, de most újra leírom, hogy a Rózsika tegnap délelőtt 9-kor öngyilkos lett, és meghalt. Búcsúlevelet hagyott és most azért hivatták be a Domit. Azt írta a levélben, azért halt meg, mert nem engedték, hogy boldog legyen. Az este Domi megkért, hogy aludjak nála, hogy ne legyen egyedül, be is mentem, de szememre nem jött álom.”



Szórakozásnak maradt rendszerint a mozi. Ez némiképpen összekötötte az otthoniakat és a fronton lévőket, mivelé utóbbiaknak is rendeztek vetítéseket, és a filmek olyan témát nyújtottak, amelyek kicsit kiszakíthatták a feleket a mindennapok gondjaiból. 

20-i keletű 29. számú kedves leveledben említetted a Dr. Kovács Istvánt,[11] hogy okvetlen nézzem meg. Igen, annak idején beszámoltam róla, hogy miután apa írta, hogy látták ott kint, én is szerettem volna megnézni, de nem volt kivel elmenjek. Azonban Jani gyerek jött, és elmentünk ővele. Így aztán apácskám, én is láttam, és nagyon szépnek találtam. Páger nagyszerű volt benne, és a többi szereplők is nagyon jók voltak. Igazi, kedves, magyar film. Jellemző a mai társadalmi majmolásokhoz, hogy a miniszter egyetlen kézcsókja kellett hozzá, hogy elismerjék a nagyszerű tudóst és befogadják a szép magyar asszonyt. Igazán mindnél bájosabb volt gyönyörű díszmagyarjában. Örültem, hogy úgy végződött. Még sok ilyen magyar filmre lenne szükségünk! És több Págerra hozzá! A Mancikával láttuk a Szűts Mara házasságát.[12] Az is Págeros és Simor Erzsis film volt, nagyon szép is, nagyon érdekes is. Képzelheted a két Pethes[13] együtt játszott benne. Sok humoros jelenet volt benne.” 



A háború 1942. szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel mindenki meglepetésére elérte Budapestet. Ezen az éjjelen ugyanis a szovjet légierő - a háború folyamán először - légitámadást intézett fővárosunk ellen, igaz szerencsére nem túl nagy hatékonysággal. Szelényi János szabó Újpestről így számolt be Hegedűsnek az eseményről:

Újpest, 1942. szept. 14. Kedves Sanyi! A 7-én írt lapodat megkaptuk. Nagyon örültünk neki, mert már 5 hete ez az első életjel tőled. Mi azóta 4 vagy 5 lapot küldtünk már. A bombázás miatt ne aggódj, mert bár volt két ízben is egy kis tűzijáték, mindig nagyobb volt a lárma, mint a veszedelem. Olyan szép tűzijátékkal fogadtuk a bolsikat, hogy a nagy magasságból csak templomot és olyan helyeket találtak el, ami semmi esetre sem lehetett a célpont. Tehát ne aggódj, mert mi mindannyian egészségesek vagyunk, amit neked is szívből kívánunk. Sanyikám, még arról értesítelek, hogy Tupesia Miska megsebesült. Bal farlövéssel itt fekszik Pesten a 202-es kórházban. Már meg van operálva, jól érzi magát. Mi jól vagyunk, Jánoska iskolába jár és itthon lakik. Zsuzsóka[14] múlt héten itt volt segíteni télire eltenni paradicsomot és savanyúságot. Tegnap Manciéknál névnapoztunk. Sokat emlegettünk. Még egyszer csókollak, inkább kevesebbet írj, de gyakran! Isten veled, viszontlátásig. Matild”[15]



Hegedűs felesége, Zsuzsóka is beszámolt a bombázásokról szeptember 15-i levelezőlapjában, bár ő átaludta:[16]

Reggel a szomszédasszony kérdezi, hallottam-e a bombázást az éjszaka? Bizony, nem hallottam én semmit. Éjfél után, ½ 1-kor bombáztak a bolsik Kispesten, és a kisállomás körül 3 utca romokban hever, Pesten pedig a Podmaniczky utcába és Budán a városmajori templomra estek bombák. Az ország többi városaiba is – ma még nem lehet tudni, hol, merre – bombáztak. Állítólag magyar jelzést tettek a gépeikre. Átkozott bolsik! Na, de most már éberebben fogunk vigyázni! Merészeljenek csak megint próbálkozni! Én a jó Isten különös kegyelméből átaludtam az egész éjszakát. De ha megismétlődnék is, ne félj aranyosom, nem leszek gyáva! És ne aggódj! A jó Isten velünk van mindig, a rádió szerint csak 8 habókos áldozat van az egész országban, pedig azt hiszem 17 bombát dobtak le. De nem mertek közel jönni, mert légvédelmünk több ezer méterre fölzavarta őket.” 



A fentebb említett Tupesia Mihály sebesüléséről Sándor testvére is írt levelezőlapon, amelyben Mihály érdekes megmenekülése mellett szinén beszámol a légitámadásról:[17]

Szegény Magda néni nagyon megöregedett. Most vasárnap eljön Pestre a Misihöz, mert ő itt fekszik csípőlövéssel kórházban. Múlt hó 16-án sebesült meg.[18] Én már voltam nála, sápadt és sovány, de azért vidáman fogadott. Mesélte, hogy négy óra hosszat az oroszok kezében volt, sebesülten. Az életét csak annak köszönheti, hogy tudott velük beszélni. Azt mondja, olyanok, mint az állatok. Azért vigyázz nagyon, Sanyikám! Itt 4-én és 9-én légi támadás volt. Senkinek a családból nem történt semmi baja. A légvédelmünk kitűnően működik.[19] Azt hiszem az orosz is úgy érzi magát, mint az őszi légy, érzi, hogy már nem sokáig él, és még utoljára mar. Az Isten hozzon vissza mindnyájatokat győztesen. Csókollak, Bözsi.” 



A tél előhozta a fűtés problémáját. Hiába, nincs új a nap alatt… Hegedűs Sándorné maga volt kénytelen megoldani a szén beszerzését és hazaszállítását. Erről számolt be 1942. november 16-i levelezőlapjában:[20]

Édes apácskám! Ma reggel elmentünk a Kovács bácsival a ceglédi útra szénért. Sajnos fuvarost csak holnapra kaptunk, s így ma csak a könyvbe írták be. Most ugyanis az utolsó napon szabad csak beírni, és a szállítólevelet kiadni nekik. 10 mázsa porosz szenet kaptunk, és 5 mázsa máv brikettet. A szomszéd úr azt mondja, hogy a máv brikett nem jó, mert összeolvad, de örülök, hogy olyat is kapunk. Nem tudod elképzelni lelkem, hogy milyen tusakodás van ott a sorbaállásnál! A fuvarosok mázsánként 3 Pengőt kérnek az elhozásért. Mi ugyan lealkudtuk 34 Pengőre, de még borravalót és a Kovács bácsinak is akarok adni, belejön vagy 43 Pengőbe a hazahozás. Mint hadbavonultnak ugyan kiküldték volna, de hogy mikor, azt ők se tudták. Hát arra nem lehetett várni. Nagyon féltem, hogy apácskámnak még fűtött szoba sem lesz, ha haza jön. Most már ezt is megadta a jó Isten, tehát sürgősen gyere, lelkem! Kedves bajtársaidnak üdvözlet, téged millió szerető csókkal vár tied. Vigyázz magadra, édes! A jó Isten áldjon, segítsen meg lelkem, és hozzon hamar haza!”



A karácsony és szilveszter viszonylagos békében és nyugalomban telt el itt is, ott is. A Don-kanyarban lévő katonák közül még az első vonalban állókhoz is kijutott 31-én a pezsgő - ha nem is túl sok - koccintáshoz. Zsuzsóka december 24-én és 31-én is írt férjének, melyek el is jutottak hozzá. A háziasszonynak elsősorban a családi és házi ügyeket kellett intéznie, emellett besegített a rokonság üzleteiben, így nem igazán jutott ideje ünnepelgetni,. December 24-én azért takarított, sütött-főzött, beugrott a rokonokhoz, és templomba is elment. A január viszont már a poklot hozta. A Don mentén az életveszély poklát, a Duna mentén a várakozás és a levelezőlapok elmaradásának poklát. 

Bár otthon még nem tudták, január 12-én megkezdődött a szovjet csapatok offenzívája a 2. magyar hadsereg ellen. Az hamar kiderült Budapesten is, hogy valami nincs rendjén "valahol Oroszországban". A levelezőlapok sora az otthon maradottak aggodalomáról tanúskodik.

"Ma délután felhívtam a Szigetinét, és hallottam, hogy megint nem lehet a 2-vel kezdődő tábori számra csomagot küldeni. Aggódom, hogy harcban vagytok. Kérem a jó Istent, hogy védjen meg minden veszélytől. Tegnap délben itt megszakadt a rádióközvetítés egy kevés időre, de nem mondták be, hogy miért."[21]

"Ma van a kicsi gyerekek keresztelője. Egyedül van tehát a kedves család. Mindnyájan nagyon aggódunk miattatok. Én különösen azért is, mert eddig már biztosan el kellett hagynotok jó meleg kellemes lakástokat. Nem is tudom elképzelni, hogy hol és milyen körülmények között lehetsz, lelkem. Akik karácsonyra haza jöhettek szabadságra, most közlekedési nehézségek miatt nem utazhatnak vissza. Nagyon agódom édes! Amint lehet írjál, hogy vagy, és nincs-e valami bajod!"[22] 



"Édes jó Uram! Sajnos egész héten nem kaptam tőled levelet, nem jöhet a posta. Tudod ugye, édes, hogy milyen bolond ideges vagyok még ha jön, akkor is. Hát még most! A rádió híreiből arra következtetek, úton vagytok, valószínűleg erre közeledtek. Talán [csak] nincs valami bajod, édes? Tudod, most külön jótétemény, hogy nem vagyok otthon egyedül, biztosan még idegesebb lennék. Katáék nagyon aranyosak hozzám, nem hagynak szomorkodni. A pici Kata pedig egy valóságos csoda! Mindig rád gondolok, érted imádkozom! Vigyázz magadra lelkem! Isten óvjon! Millió forró csók anyától."[23]

"Most kaptam otthonról egy lapot, és érdeklődnek, hogy mikor írt aranyosom, és hogy van. Azonnal válaszoltam nekik. Jól esett, hogy aggódnak érted. Jucikánk is most volt itt éppen, ő is csókol. Édes pici fiam! Aggódással hallgatom a rádió híreit. Nagyon féltelek! Vigyázz magadra, lelkem!"[24]

"Ma nagyon szép napos idő van nálunk. Várom, hogy a szomszédasszony telefonálni fog, hogy jött tőled levél, de csak nem telefonál, pedig holnapután már két hete lesz, hogy 24-i lapodat megkaptam. Azonban amint írtam is, Jucikánk e hó 1-i dátummal kapott 9-én, és így én is nyugodtabb vagyok, remélve, hogy a jó Isten meghallgatja kéréseimet és megőriz nekem minden veszélytől. Ugye jól vagy lelkem? Ugye nincs semmi bajod?"[25]

"Édes jó uram, lelkem! Egy hónapja nem kaptam tőled levelet, míg ma, hála Istennek megkaptam az e hó 9-én írt 66-os és 20-21-én írt 67-es levélkédet. Nagy örömmel köszönöm, édes! A rádióüzenetet is megkaptam, sajnos én nem hallottam, mert Katáéknál nagy felfordulás, festés volt, nagy Jancsi és kis Jancsi betegek voltak, és én az üzletben voltam, de Mancikánkat megkértem, hogy figyelje, és ő ki is jött másnap megmondani. Kimondhatatlan örömmel várom aranyos apácskám hazatértét!"[26]


 

Végül a történet ebben az esetben happy end-del zárult, Hegedűs őrmester áprilisban hazaérkezett. 

"Édes jó uram, lelkem! Bolond nap van, április 1-e. Én is egészen meg vagyok bolondulva az örömtől, mert Mancikánk súgott nekem az este egy kis üzenetet, hogy apácskám 4-ére itthon lesz! Hát nem is aludtam az éjszaka örömömben csak 3 órát, és egész nap máma énekeltem és hencegtem mindenkinek, hogy "Jön az uram!" Domi tegnapelőtt álmodta, hogy jöttél, és most nagyon büszke, hogy ő álmodott haza, és ezért az első puszihoz ő formál jogot! De mégis én találkozom veled először, mert elébed küldöm a messzetávolba a szívemet-lelkemet, hogy vigyázzanak rád a hosszú úton, bajod ne történjen! Legyen veled a jó Isten! Cibukáddal és Sárikáddal[27] együtt nagyon vár forrón szerető tiéd."[27]



A háború a bővebb család számára nem ért véget a családfő hazaérkeztével. Hegedűs Sándor bátyja, József 1944 tavaszától a Kárpátok előterében harcolt az 1. magyar hadsereg kötelékében, mint a 16. gyaloghadosztályhoz tartozó híradózászlóalj főtörzsőrmestere. A levelezésben tőle két 1944-es lap maradt fenn, ezeket nem gépeltem be, mert írógéppel írták őket és jól olvashatóak: 





Jegyzetek: 


[1] A Magyar Futár Rajniss Ferenc képes hetilapja volt 1941 és 1944 között, amely politikai és katonai hírekkel foglalkozott, és rengeteg harci beszámolót közölt sok fényképpel. 
[2] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándornak. Pestszentlőrinc, 1942. X. 16.
[3] Hegedűs Sándor ugyanis az 1. repülőcsoportban szolgált bevonulását követően, amely éppen előző nap, október 15-én vette fel a 2. repülődandár nevet.
[4] A 08-as nyilván a 245/08-as tábori számra utal, amely a kecskeméti 3/2. közelfelderítő századhoz tartozó alakulatokat jelenti. Hegedűs egységéhez a 245/01-es tábori szám tartozott.
[5] Az „Üzen az otthon” a Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata volt, amelyben 22:10-től kezdődően 1 óra 15 perc keretében hazai üzeneteket közvetítettek a frontkatonák számára a Magyar Rádióban.
[6] Hegedűs Sándorné levelezőlapja férjéhez, Hgedűs Sándorhoz. Pestszentlőrinc, 1942. május 30.
[7] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Kassa, 1942. VII. 12.
[8] Bubla János Hegedűs Sándornak. Pestszentlőrinc, 1942. VIII. 16.
[9] Kovács Imréné Hegedűs Sándornak. Budapest, 1942. X. 24.
[10] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Pestszentlőrinc, 1942. IX. 29.
[11] Dr. Kovács István, 1942-ben bemutatott film, amelyet Fekete István forgatókönyve alapján rendezett Bánky Viktor. A főszerepet Páger Antal ás Simor Erzsi játszotta. Lásd: https://www.imdb.com/title/tt0033556/
[12] 1941-es magyar romantikus film, rendezője Kalmár László. https://port.hu/adatlap/film/tv/szuts-mara-hazassaga-szuts-mara-hazassaga/movie-38631
[13] Pethes Sándor és Ferenc színészek.
[14] Hegedűs felesége.
[15] Szelényi János levelezőlapja Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1942. szeptember 14.
[16] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Pestszentlőrinc, 1942. IX. 15.
[17] Rudolf Józsefné levelezőlapja Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1942. IX. 11.
[18] Talán a Korotojaknál fekvő szovjet hídfő felszámolására tett augusztus közepi kísérlet során.
[19] Ez igen erős túlzás, valójában a 4-i szovjet támadás teljesen meglepte a főváros légvédelmét.
[20] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Pestszentlőrinc, 1942. XI. 16.
[21] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1943. I. 21.
[22] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1943. I. 24.
[23] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1943. I. 26.
[24] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1943. II. 4.
[25] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1943. II. 11.
[26] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1943. II. 26.
[27] A gyermekeik.
[28] Hegedűs Sándorné Hegedűs Sándorhoz. Újpest, 1943. IV. 1.

2022. augusztus 17., szerda

Könyvkritika - Atticus: Szeresd szabadon!

Könyvkritika:
Atticus: Szeresd szabadon!


Szeged: Könyvmolyképző, 2021
Eredeti kiadás: Love Her Wild (2017)
Fordította: Fazeka Sándor

Nem rajongok a mai versekért, mivel túl sok közöttük a humbug, a belül üres, nagyra fújt lufi. Ettől függetlenül igyekszem nyitottan állni a kérdéshez - hogy egy példát mondjak: Závada Péter korai kötetei kifejezetten jók voltak -, és időnként azért veszem a bátorságot egy-egy újdonság elolvasásához (legutóbbi blogos verseskötet-kritika: itt). Nyáron két új "Könyvmolyos" verseskötetet is leemeltem a könytárunk polcáról, és az Atticus fedőnéven alkotó kanadai "költő" kötetével végeztem is pár hete. Előrebocsátom, hogy a fantázianevén kívül - ugyebár Titus Pomponius Atticus Cicero levelezőtársa volt -, nincs semmi antik kultúrára utaló hatás az író művészetében. 

Az anoním kanadai "költő" instagramon költ, voltaképpen képekhez rendel random mondatokat, amelyek hol jobban, hol kevésbé sikeresen igyekeznek velőset/bölcset/érzelmeset mondani. Számomra ez a műfaj nem új, volt szerencsém "Az én könyvtáram" projekt keretében 2019-ben a "Versek másképp" mintaprogramot kipróbálni az akkori nyolcadikosokkal. Lényege a kép és írás összehangolása volt, fényképet kellett passzítani egy-egy költőnk verssoraihoz. Elég jó visszhangja volt, néhány diákot - jellemzően lányokat - megragadott ez a fajta művészet, sőt egyikük díjazott is lett könyvtárunk "Ady 100" című pályázatán ilyennel. Ez egy hatásos alkotási mód, amely segíti a kreativitás fejlesztését. 
Itt annyiban más a helyzet, hogy Atticus maga írja a szöveget és illeszti saját(?) képeihez. Nézzük a 20. oldalon található "verset", amely egy csillagszórós fotó mellett áll:
"Szépnek találom,
ahogyan ragyogva mesélsz
mindazokról a dolgokról,
amiket szeretsz."
Ezt eredetiben is idebiggyesztem, nehogy a fordítót szidja bárki: 
"I think it’s beautiful
the way you sparkle
when you talk about
the things you love."
Jó? Jó. Hatásos egy tini szemével nézve, aki épp átéli az első igazi szerelmet? Hatásos. Még egyfajta zeneisége is van talán angolul és érezni a mögötte álló gondolatiságot. Tényleg lenyűgöző tud lenni, amikor valaki lelkesedéssel és hevesen mesél valamiről, amit élvez, amit szeret, még akkor is, ha minket az a téma általában véve nem igazán érdekel. De vajon vers-e attól, hogy a mondatot négy részre tagolták enterekkel? Van-e benne a hétköznapi mondatoknál több? Nem igazán. Ez a költészet valójában szemfényvesztés, legalábbis, mint költészet, az. Ezek nem versek, hanem gondolatok versszerűséggé tördelve. Némelyik kifejezetten bonmot jelleget ölt:
"Beengedlek téged a szívembe,
de töröld le a lábad, mielőtt belépsz!"
Teljesen jó és ötletes. De nem vers! Nem értéktelen ettől még persze, sőt kifejezetten élveztem az olvasást, mert a témára és az érzelmi vonalra, amin fut, könnyű ráhangolódni. Költészetnek viszont nem nevezném. Emellett felnőtt fejjel Atticus túl leegyszerűsített világképet nyújt, igazi mélység nélkül. Aranyos, cuki, jó lenne, ha ilyen lenne a világ, de ezek az idevetett bölcselkedések nem állnak a valóság talaján, és őszintén szólva érzületre inkább mesterségesen "megcsinált", mintsem átélt érzéseket adnak vissza. Nekem legalábbis ez volt a benyomásom. Ez az a fajta dekoltázsorientált instagram-profil, amit álnéven vezet valaki teljes arcátalakító facetune-nal. Nem lennék meglepve, ha egyszer kiderülne, hogy ezeket a költeményeket valami algoritmus írta beprogramozott recept alapján. Nézzünk még példát!
"Az új szerelem a legjobb gyógymód
 arra, hogy a régi tönkrement."
Most azon túl, hogy ilyet az ember a sarokban sirdogáló lánynak mond közhelyként 15 évesen - mikor jobb nem jut eszébe -, ebben mi a költői? Még csak a megfogalmazás sem irodalmi. Simán elhiszem, hogy ez tetszik valakinek. Célba találhat, ha az embert olyan pillanatban lövi szíven, amikor fogékony erre. Ártalmasnak sem ártalmas - ez is valami! -, manapság akár így is lehet abba az irányba hatni, hogy a fiatalokat az irodalom irányába tereljük, de azért ez ettől még cukorral töltött méz, némi juharsziruppal leöntve. Mézesmázos, és gyorsan eltelik tőle az ember. 
"A csendes tónál ültél, 
s míg néztelek, 
én lettem a tó."
Átérzik a tóparton tölött áhítattal teli perc mélységét, amely a nyugalmat táplálta az író szívébe? Helyes. Pedig ezt a szösszenetet most találtam ki hirtelenjében (a buszon, és tömegben), nem Atticus írta. Csupán illusztrálni akartam, hogy ilyeneket bárki ki tud írni! A versgyűjtemény eredetiségnek nyomait sem mutatja. 
A kötet szerkezetileg három részre van bontva (Szerelem, Lány, Vadon), aminek jelentőségére nem tudtam rájönni. Valamiféle tematika akart lenni, de olyan nagy differenciákat nem érzékeltem tartalmilag... A "Szerelem" című fejezetben a szerző talán próbálja megfogni ezt a megfoghatatlan fogalmat, csupa elcsépelt közhellyel: egyik oldalon filozófiai magasságokba emeli a szerelmet (amelyben kedvese az egész világ létezésének célja), majd egy másik "versben"
"Az én atomjaim vonzódnak a te atomjaidhoz. Ez kémia.
Most akkor melyik? Metafizikai vagy fizikai? Ez nem kémia, hanem képzavar. De okés, a szerelmet nem lehet megfogni, legalábbis senkinek sem sikerült eddig még. Ne legyünk nagyon rosszmájúak! A "Lány" fejezet" zömében az eposzi jelzőkkel illeti a csodás lánylényt, megspékelve egy-két szúrkával, ami az éppen tört szívű olvasókhoz szól. Patikamérleggel van benne minden, hogy mindenkihez szólhon. A "Vadon" meg attól vadon, hogy néha benne vannak olyan szavak, mint: vad, vihar, merész, halál, forró, satöbbi. Van itt még némi forradalmi álromantika képzelt barikádokkal, szerelemtől óriássá nagyított lelki törpe, és indokolatlan miszticizmus csillagokkal. 
 

A verseskötet kapcsán nem mehetünk el a fényképek mellett szó nélkül, hiszen a kompozíciók szerves részei. Fekete-fehér művészi fotókról van szó, amelyek meglehetősen jók, viszont jobb minőségű papírt érdemelnének. Persze ez verseskötet, és itt teljesen jók így is, hiszen a mondanivalónak kis részét adják. Illusztrációnál többek ugyan, de a "versszerűségek" nélkülük is megállnak. Itt is az az érzésem, hogy Atticus netről leszedett, majd fekete-fehérré átalakított képeket, amikhez nagyjából illeszthető szövegeket hajigált. Minimális munka, maximális haszon. Coelho 2.0.

A kötet kiadása tetszetős, bár csak fűzött, és a borító is szép. Az arany-fehér-fekete színek mindig jók, egyszerű, de nemes választás. A fordítás sallangmentes, de ebben a kötetben amúgy sincsenek cifráznivalók. Ugyanazt tudom mondani, amit már más kötetek esetében is leírtam a blogon: ez nem költészet nálam. A költészetben a forma és szabályrendszer egyáltalán nem elhanyagolható tényező! Hangulatfestésben a szerző semmi esetre sem ügyetlen. Hogy jó-e ez a "költészet", vagy sem, az ízlés kérdése - sok szempontból jónak is mondhatom -, de bizonyosan nem versekről beszélünk. Mindenkinek bátran ajánlom, csak ne várjon tőle túl sokat, mert a kötet leginkább középiskolás tiniknek való. Arra jó, amire a mi mintaprogramunk is jó volt:
"A projekt célja, hogy inspirálja a diákokat a versolvasásra illetve a kreativitásuk kibontakoztatására. Népszerűsítse a középiskolások körében a versolvasást..."
Ez persze nem kevés. Az instagramos oldalnak 1.6 millió követője van, ami jelzi, hogy valamit nagyon eltalált az alkotó, és képes volt fiatalok tömegét megmozgatni. Talán nálunk sem lesz haszontalan, és ha a kiadvány akár csak száz magyar fiatalt közelebb vitt a versekhez, bőven megérte. 

Értékelés:
Hat humbug a tíz halandzsából.
6/10 pont

moly.hu: 84% (41 voks)
goodreads.com: 3.98 pont (26228 pontozás után)


És akkor a végére egy igazi költeményt - összehasonlítás végett -, olyat ami időt álló, ami bizonyított, ami nem talmi, nem hamis, rímes és ma is érvényes:
"Te táplálsz, mint az élőket az étel,
vagy éhes földet édes záporok,
úgy bízom benned, hogy emészt a kétely,
mint zsugorit, ha pénzén kuporog:

örül és közben rettegésben él,
a tolvaj kortól félti birtokát;
arra vágyom, hogy csak velem legyél,
aztán, hogy látva lásson a világ;

felfallak szemmel, eltelek veled,
majd megint lesem pillantásodat,
nincs és nem is kell nagyobb élvezet,
csak az, amit a te látásod ad. 

Naponta gyötör étel s éhezés – 
hol a semmi sok, hol minden kevés."
Természetesen Shakespeare LXXV. szonettje, csak nem a szokásos Szabó Lőrinc-féle fordításban, hanem Szabó T. Annáéban. Na, ez egy vers!

2022. augusztus 2., kedd

Séta a gráci Landeszeughausban

Séta a grazi Landeszeughausban


A Landeszeughaus homlokzata 

Idén nyáron Ausztria volt az elsődleges "nyaralási" célpont - igaz elsősorban túrázás miatt -, így kerültem pár hete Stájerországba. Szerencsére sikerült rávennem a barátaimat egy rövid gráci kitérőre is, amely során - Schwarzenegger szülőháza mellett - eljutottunk a stájer rendek által 1642 és 1647 között felépített fegyvertárba, a Landeszeughausba.

A fegyvertár épülete el sem téveszthető a Herrengassén sétálva, hiszen jellegzetes vajszín-sárga homlokzatával, címerekkel díszített kapujával és annak két oldalán álló Mars-Minerva szoborpárjával igencsak feltűnő. A ma múzeumként üzemelő épület kapuján belépve a töménytelen mennyiségű fegyver ellenére sem a kaszás, hanem a kasszás fogadja az érkezőt, a belépő felnőttek számára 10.5 Euró. A belépőjegy megvétele után 1 Euró "kaució" mellett - a végén visszakapjuk - kapunk egy kis műanyag fakkot, ahova bepakolhatjuk a kézitáskákat, majd elindulhatunk az első emeletre, miközben egy kedves leányzó elmagyarázza a szabályokat angolul:
- Nem szabad hozzányúlni semmihez!
- Négy emelet van, s mindegyik végén lépcső vezet a következő szinthez.
- Fényképezni szabad, de csak vaku nélkül a tárgyak védelme érdekében!
Nem betarthatatlanok, bár az ember nagyon szívesen érezné egy-egy fegyver súlyát a kezében... Kivéve ha az egy több mázsás tarack, vagy egy 30 kilós szakállas puska.

Enteriőr ágyúval. Oldalt puskacsövek, a plafonon lőportartók

Mellvasak szép katonás rendben

Amikor a vendég először toppan be az első emeleten lévő gyűjtemény közé, azért az letaglózó. A fegyvertár 32 ezer eredeti hadtörténelmi relikviát tartalmaz, amely rendezett polcokon áll, illetve végig a termek oldalán függ olyan rendben, hogy könnyen fel lehetne szerelni pár száz gyalogost és néhány tucat lovast a XVII. század közepi eszközökkel pár óra alatt. Egyszerre félelmetes és gyönyörű látvány! Mit nem adnék, ha egy magyar múzeumban ennek a töredéke lenne! A magyar vonatkozások sokszor egészen nyilvánvalóak, akkor is, ha az ember nem tudja, hogy Zrínyi Miklós - a költő és hadvezér - milyen szoros kapcsolatban állt a gráci haditanáccsal és a stájer rendekkel. A fegyvertár sokszor szolgálta ki a török ellen vonuló birodalmi csapatokat, és aligha kétséges, hogy az itteni harceszközök jelentős része megfordult Magyarországon. A fegyverek zömében a XVI-XVII. század hadikultúrájának termékei, amelyek elavultak a XVIII. század elejére, így a fegyvertárat Mária Terézia idején bezáratták, ám szerencsére nem számolták fel, hanem megőrizték történelmi mementóként. A bejáratnál elvehető magyar nyelvű kísérőfüzet szerint ez a legnagyobb fennmaradt történelmi fegyvertár a világon! A kísérőfüzet egyébként olyan 7-8 nyelven - közte angol, német, olasz, spanyol, plusz néhány más - került kiadásra, és 12 oldalon mutatja be a gyűjteményt röviden.

Keréklakatos puskák

Kanócos puskák

Pompás kivitelű keréklakatos arkebúzok

Az első emelet a tűzfegyvereké. Tüzérségi esközökből - ágyúkból, mozsarakból - nincsen túl sok, ezeket ugyanis Napóleon hadai elől elmenekítették, majd eladták. A leglátványosabb ezek közül egy 1652-ben Conrad Seiser által öntött mozsárágyú Stájerország címerével, ami emlékeim szerint olyan 25-30 cm átmérőjű bombákat vethetett. Az ágyúk mellesleg zömében kis kaliberű darabok, falkonéták. Akad bőven persze ágyúgolyó kőből, vasból, üreges gránát, ólomgolyó, meg minden, ami a lövegek használatához kellett lafettától a töltővesszőig.
Sokkal érdekesebbek voltak számomra a "puskák", hogy ilyen egyszerű szóval foglaljam össze a változatos kaliberű, működésű és méretű "kézi" lőfegyvereket. A XVI. és XVIII. század közötti fejlődésük teljesen hézagmentesen követhető ebben az egy múzeumban. Elvileg van itt XV. századi darab is, de nekem nem szúrt szemet, ellentétben a gyönyörű állapotban lévő keréklakatos pisztolyokkal és arkebúzokkal, vagy nehéz kanócos muskétákkal, és a várvédelemhez ideális, kisebb ágyúként működő szakállasokkal. És ez nem vicc (de semmiképpen sem szakállas... hahaha). Tucatjával találni itt ugyanis igazán nehéz szakállas puskákat, amit az Egri csillagokból jól ismerhet mindenki. Személyes kedvencem egy minimum 30 kilós kétcsövű, két lakatszerkezetes monstrum, amelyen azonban csak egy elsütőbillentyű volt. A keréklakatos elsütőszerkezetek évek óta lenyűgöznek, szenzációs lenyomatai az akkori puskaművesek képességeinek. Bár nincs alapja annak, hogy Magyarországon találták volna fel a keréklakatot, tény, hogy korán megjelent nálunk és a mi múzeumainkban akad belőlük, ha nem is ilyen állapotban és mennyiségben. A XVI. századi lőfegyverekről - pontosabban a mohácsi csata időszakáról - éppen tavaly jelent meg több ütemben Németh Balázs írása a Hadtörténelmi Közleményekben, akit érdekel, az ott olvashat erről bővebben! Egyszerűen gyönyörű példányok vannak a gráci fegyvertárban, különösen az intarziákkal gazdagon díszített lovassági pisztolyok tetszetősek, markolatuk végén már-már buzogányszerű ellensúllyal. Ezekhez tartozó számtalan, ló oldalára erősíthető Hulfternek nevezett pisztolytaró is függ a mennyezeten, na meg lőportartó szaruk százai. A múzeumban nehéz kanócos muskétákhoz tartozó támasztékok ugyanúgy megvannak, mint a keréklakatos elsütőszerkezethez tartozó felhúzó kulcsok (úgy működtek, mint egy lendkerék, meg kellett feszíteni őket használat előtt). A puska története itt egészen a XVIII. századi kováslakatos tömegmuskétákig vezet. A XVII. végén elterjedő bajonettekből is szép számmal akad, a csőbe dugható legelső típusoktól kezdve. Külön érdekességek a mérőeszközök, amelyekkel kiadáskor lemérték a lőport, vagy azok a csigaszerkezetek, amelyek segítették a lőfegyverek kihordását az épületből kosarakban.  
A 2-3. emelet a vérteké és sisakoké, a könnyebb huszár félvértektől egészen a híres német vasasokat védő mázas páncélokig. A gyalogosoknak szánt mellvasak számát a polcokon megsaccolni sem merem, ahogy a sisakokét sem. Jól látható, hogy kis túlzással tömegtermelésről beszélhetünk, a változatok száma záros, de azért a teljesen zárt sisaktípusoktól (vértes lovasság) a lövészeknek és pikásoknak szánt morion típusú - ez utóbbi konkvisztádoros filmekből jól ismert lehet - fejfedőkig sokféle akad. A jellegzetes "magyaros" rákfarkas sisakokból sincs hiány. A törökellenes harcok végvári hősei szinte minden ábrázoláson ilyen sisakot viselnek.

Balra vértek zárt sisakkal, majd láncing és sisakok tucatszámra

Rákfarkas sisakok és mellvasak a polcokon

Több mellvason golyó ütötte horpadás látható, amelyet a lövéspróbák okoztak. Mikor ugyanis egy adag páncél beérkezett a fegyvertárba, kipróbálták, hogy adott távolságról megállítja-e a golyót, azaz kiállja-e a minőségi próbát. A meglehetősen sivár, sötét és masszív XVII. századi nehézlovas vértek tömege mellett igencsak szembetűnőek a sokkal könnyebb, légies, sokszor személyre szabott XVI. századi műremekek. Ilyenből nincs sok - elvégre a fegyvertárat e korszak után alapították -, de talán a legszebb darabok az egész gyűjteménybe. Ezeknek a teljes vérteknek nem a támadófegyverek megállítása, hanem eltérítése volt az elsődleges feladatuk, barázdált felületük a kardcsapások elvezetését szolgálták, ráadásul a teljes testfelületet beborították a lemezlapok. Ezekkel ellentétben a német "fekete" lovasok vértje nem polírozott acél, hanem a nehéz vas fekete mázzal volt bevonva az egyszerűbb karbantartás miatt. Ezért is olyan "ijesztőek". A német "fekete" lovasok a magyar harcok állandó résztvevői voltak a XVI-XVII. században, és kifejezetten a lőfegyverrel vívott harcot részesítették előnyben (caracol), így mindegyik két-két keréklakatos pisztollyal indult a csatába a kard mellett.

Komor lovassági vértek, arcok teljesen vagy részben védő sisakokkal

Kedvenc sisakom a baloldalon látható volt

Újabb vértcsoport

A páncéloknál a méret az, ami leginkább csodálkozásra készteti az embert. Ugyanis picik. A mai férfiak zöme 14 éves kora után nem férne bele egyikb sem. Jól jelzi ez, hogy a mai modern ember két számmal nagyobb legalább, mivel itt alig van 160 centinél magasabb humanoidra szabott darab... Persze, ha az ember akár csak első világháborús fotókat tanulmányoz, hamar rájön, hogy a hollywoodi filmekből ránk vicsorgó 190 centiméter magas 100 kilós izompacsirta a történelemben nem játszott szerepet (vagy legalábbis nagyon ritkán). Kicsi, szívós, és edzett emberek voltak őseink.  

Mellvas, amely átment a próbán, azaz nem ment át a golyó rajta...

Félvértek a fegyvertárban

Lovassági vértek, különféle sisakokkal

A gyűjtemény talán legszebb, XVI. századi páncéljai, fölöttük egyszerű sisakok tucatjai a mennyezeten

A 3. emelet egy igazi csemegét is "rejt", egy teljes lópáncélt. A 42 kilogramot nyomó vért a lábakat nem számítva tökéletesen beborította a harci mént, amelynek lovasa annak idején szintén páncélozva lehetett. Az ember könnyen elképzelheti, hogy meglehetősen kevés dolog állított meg annak idején egy ilyen nehézlovast. 

A teljes lóvértet 1814-ben Karl von Stubenberg gróf ajándékozta a fegyvertárnak

A negyedik emelet a szálfegyvereké elsősorban. A XVI-XVII. századi puskás gyalogság - a szuronyok előtt - védtelen volt a lovasság ellen, így zárt alakzatban harcoló szúrófegyverekkel ellátott egységek segítették a harcát a csaták során. A spanyol terciók alakzatának közepén elhelyezkedő pikások ezt a funkciót töltötték be, s a korabeli metszetek képein nagyon látványosak. 

Pieter Snayers festménye az 1622-es Fleurusi csatáról.
Jól láthatóak a spanyol terciók hatalmas tömbjei középen pikásokkal, négy sarkán muskétások négyszögeivel. A spanyol gyalogság a korszak legjobbja volt, de valójában sokszor olasz és német "nemzetiségű" katonákról volt szó.
(forrás: innen)

Persze ez a gyalogság nem csak pikákkal volt felszerelve, hanem más szúró-ütő-vágó fegyverekkel is. E teremben ilyen szálfegyverek is vannak bőven. Van itt alabárd, sponton, partizán, különféle nyársak, sőt a helyi paraszti népfelkelők eszköztárából maradt fenn szöges buzogány és cséphadaró is a gyűjteményben. A sima hétköznapi gyalogos persze maximum mellvasat és sisakot kapott védőfelszerelésnek, ilyen egyszerű vaskalap tucatszám van a mennyezetre erősítve Grazban, mint azt az egyik mellékelt fényképen jól látni... A gyalogság harcához tartoztak a spanyol lovasoknak nevezett útakadályok - a szögesdrót elődje -, amiből szintén van kiállítva néhány.

Díszes spontonok és alapbárdok

Szálfegyverek a kiállítótérben, cséphadarók, pikák, nyársak

A pikások leküzdéséhez a XVI. század óta úgynevezett kétkezes kardokkal felszerelt egységeket alkalmaztak európában. E hatalmas kardok a pikák hegyének eltolására és letörésére/vágására lettek kitalálva, és igen jellegzetes eszközök, amiket speciális technikával használtak. Számomra nagyopn érdekesek voltak azok a relative kicsi, ám erős és masszív pajzsok, amelyeket a gyalogság a puskagolyók ellen kapott. A Rondartschier-nek nevezett - nevéből is kihámozhatóan - kerek pajzsok igencsak nehezek, akár 15 kilósak és  nem igazán ismertek. 

A Rondartschier-nek nevezett kicsi pajzsok, mögöttük a pikák ellen kialakított nehéz kétkezes kardok, izgalmas hullámos pengével.

A negyedik emelet végén eldugva, jobb oldalon egy magyarok számára igazán fontos kis fegyvercsoport van kiállítva. Azonnal feltűnő a többitől elütő stílusa, hiszen a magyar huszárok XV-XVI. századi jellegzetes tárcsapajzsából függ a falon kettő, illetve alattuk szablyákból egy tucat. Az itteni tárcsapajzsok nem ismeretlenek a magyar szakirodalomban - furcsa is volna, hiszen nem tobzódunk fennmaradt eredeti huszártárcsákban -, és a korai példányok közé számíthatóak, még meglévő, bár már nem túl látványos lándzsatartó kis fülecskéjükkel. Az 1500-as évek elejére datálható magyar tárcsapajzsok festése is vörös-fehér, jelezve eredetüket. 

Huszártárcsák és szablyák

E magyar fegyverekkel nagyjából a fegyvertár bemutatásának végére is értünk. Egyik velem tartó barátom szerint a múzeumnak van egyfajta "egyet láttam, mindet láttam" érzülete, és kétségtelen, hogy az ember nem fogja megnézni egyesével az összes tárgyat, mert tucatjával vannak gyakorlatilag teljesen azonos eszközök (elvégre ez egy fegyvertár). Ennek ellenére a hadtörténelem iránt érdeklődők bizony hosszú órákat is könnyen eltölthetnek itt unatkozás nélkül, mert bármulatos épségben látni ennyi 400-500 éves eredeti fegyvert. A török-magyar harcok korának páratlan emlékei. Mindent egybevetve a Landeszeughaus egy olyan múzeum Grazban, amelyet kár kihagyni, ha már arra vetődik az ember. Ráadásul nincsen "agyonlátogatva", mikor ott voltunk talán ha 10-15-en voltak a négy emeleten együtt rajtunk kívül, így bőven van lehetőség rácsodálkozni minden egyes darabra.

A korszak harcászatáról és hadseregeiről a már említett Németh Balázs mellett Kelenik József írásait, illetve a győri levéltár igazgatójának Bagi Zoltán Péternek a műveit ajánlom így hirtelenjében!