2015. szeptember 27., vasárnap

Tóth Elemér gazdasági zászlós naplója a Don-kanyarból IV.

Tóth Elemér naplójának 4. részében megérkezünk új rendeltetési helyére, Veszelojéba, ahol egy ottani raktár vezetését kell átvenni. Itt megismerkedik a helyi tényezőkkel, magyarokkal és oroszokkal egyaránt. Érdekes bepillantást nyerünk a helyi orosz lakosság és a magyar vezetés kapcsolatáról, amely a leírás alapján igazán nem mondható rossznak. Ugyanakkor nagyon humoros a rész, ahol a magyar gyomor találkozik egy vacsora során az orosz kulinária remekeivel. Nekem eddig ez a rész tetszik a leginkább, mivel nagyon részletes, emellett az ottani tisztek életébe is bepillantást nyújt.

Magyar katonák a helyi lányokkal barátkozik (Id. Konok Tamás felvétele - Fortepan)

November 11. szerda

A reggeli feketekávémat és vajas kenyeremet elfogyasztva a kapott parancs szerint sietek a teherautókat megpakolni és 8 órakor már vígan robogunk új állomáshelyemre (Sztarone). A falu sztarosztájai elég barátságos kis szobát szerzett nekem és legényem számára. Az autók gyorsan lerakodtak és az egyik üres autóval visszamegyek Bugyonnijba, hogy másnap csomagjaimmal és legényemmel együtt végleg kiköltözzek, de legnagyobb meglepetésemre már várt az új parancs, hogy nem megyek vissza Sztaronéba, hanem innen 20-25 km-re egy nagy élelmezőraktárt kell átvenni és azt vezetni.
Mindegy volna, már bárhová is mennénk, csak már megállapodott helyünk volna, mert addig nem kapunk tábori postaszámotii sem. Eddig más alakulatok tábori postaszámával levelezünk. Hogy a legutoljára kijelölt helyre mikor megyek, azt még nem tudjuk.
Egész nap úton voltam, így meglehetősen át vagyok fázva és fáradt is vagyok. A hőmérő 23 fokot mutat. Főként a fejem fázott, ezért este mihelyt hazaértem, legényemmel, aki polgári életben szabó, rögtön kibéleltettem a sapkámat.
Vacsorára feketekávémat és puding adagomat elfogyasztottam. Legényem addig vizet melegít a mosakodáshoz. Ezt elvégezve sietek lefeküdni. (Este 8 óra)

Polikarpov I-16 "Rata" (http://www.vvsregiaavions.com/)

November 12. csütörtök

Századosom reggel 8 órakor magához rendelt, hogy a parancsnoki kocsin vele kell mennem Alekszejevkába (Bugyonnijtól kb. 35 km-re), de az indulásból 10 óra lett. Pazar luxuskocsin utaztunk kettesben. Pokrócokat elfelejtettünk magunkkal vinni, ezért egész úton fázunk, különösen a lábam fázik nagyon. Útközben több helyen (parancsnokságoknál, posta, stb.) megálltunk. A mai napon küldtem haza először pénzt Magyarországra (ugyanis havonként csak egyszer lehet pénzt küldeni). Dél volt már, mire megérkeztünk, így az ottani tiszti étkezdében ebédeltünk. Kifogástalan jó ebédünk volt, finom rizsaleves, kitűnő kolozsvári káposzta és hazai szőlő. Ebédnél jelen voltak 1 hadbíró százados, 1 főhadnagy, 2 hadnagy, 3 zászlós (velem együtt), 2 hdj. őrmester és 1 német tiszt is, aki kitűnően beszélt magyarul. Ebéd közben egy nagyon megható eset történt. Javában ebédeltünk, amikor befut egy katona és hozza a legfrissebb hazai postát. (Sajnos számomra nem hozott semmit.) A sok levelek, képeslapok, újságok közt van egy csomag is, „érték nélküli” jelzéssel. Lázasan kapunk a csomag után, feladója Prém Mária 12 éves érdi (Fejér m.) kislány. A csomagban sok kis nemzeti színű selyem zacskókban hazai föld van bevarrva. Minden zacskón egy kis Szt. Antal érem, alatta egy kis cédula van apró gyöngybetűkkel a következő szöveggel: „Ezért a földért harcoltok és ez van veletek.” Mindegyikünknek jutott egy ilyen kis zacskó, amit én is emlékül örökre meg fogok őrizni. A sors különös véletlenje folytán az ebédnél ott ült a kislány édesatyja is, aki éppen aznap reggel érkezett meg a Don partjáról. Ebéd után az itteni kantinban több apróságokat vásároltam be, így fogkefét, fogkrémet, arckrémet, zsebkést, cigarettaszopókákat, bőr dohányzacskót, stb. Közben már az autó indulásra készen várt várt engem. Sötétedni kezdett már, mire hazaértünk. Este 6 órakor tiszti értekezletre mentem, onnan vacsorára.
(Itt az írást félbe kellett szakítanom, mert orosz Raták zúgnak el a ház fölött és minden percben várjuk a „csomagot”. Légvédelmi ágyúink máris megszólaltak. Idő 10:30. 11 órakor tovább folytatom.)
Vacsora után 9 óráig a háziaknál voltam egy pilóta zászlós bajtársammal. Mi oroszul, ők pedig magyarul szeretnének megtanulni. Nagy nehezen azért megértjük egymást. Szobámba térve tábori lapokat, majd napi feljegyzéseimet írom. Ma a szokott időtől eltérőleg későn fekszem le, 12 óra. Szemem a naptárra téved. November 13 és péntek. A babonák azt mondják rá, szerencsétlen nap és rossz ómen. Ismét fejem felett zúgnak el az orosz Raták.

November 13. péntek

Reggel új parancsot kapok, hogy holnap indulnom kell embereimmel együtt egy előretolt élelmezőraktárt átvennem. Délelőtt megérkezett az új zászlós embereivel, akinek a raktárt át kell adnom. Nagyon kedves fiú, öreg, világháborús katona. Egy-két napja érkezett csak meg, otthon volt szabadságon, Budapesten. Neki adtam át a szép szobámat, s igen tetszett neki a 2 csinos kis orosz nő is, ezért estére meghívott egy jó hazai vacsorára. Egész délután a raktár átadásával telt el. Este vacsorára mentünk lakására, finom hazai sült csirkét és különböző tésztákat vacsoráztunk. Befejezésül elfogyasztottunk 1 üveg finom hazai vörös bort és 1 üveg rumot. 9 órakor hazamentem legényemmel csomagoltatni, hogy reggel 6-kor indulásra készen álljunk.

GAZ-MM teherautó, amelyet Ford licensz alapján gyártott a Szovjetunió
(http://www.lastfrontgame.com/) 

November 14. szombat

Reggel fél 5-kor keltem, hogy korán elindulhassunk új állomáshelyemre, Veszelojéba.iii Az autók idejében megjöttek (2 db zsákmányolt orosz Ford és 1 nagy amerikai Ford), a két orosz kocsiból melyek kitűnően bírják a rettenetes rossz orosz utakat, az egyiket megrakattam 2000 db kenyérrel, a másikat különböző konzervekkel, dohánnyal], szárított tésztával, vajjal és borsóval, és 7 órakor megfelelő őrség felügyelete mellett útnak indítottam. A harmadik kocsival (a nagy amerikai Forddal), amely személyi fölszerelésemet, málháimat, tábori ágyamat, és sót szállított, legényemmel visszamaradtunk és csak 11 óra után indultunk útnak. Egy darabig jó öreg Fordunk szépen falta a kilométereket, míg egyszer kb. fele úton fölmondta a szolgálatot. Minden próbálkozás ellenére nem akart elindulni, pedig már vészesen közeledett a sötétség, lámpánk sincs. Falu közel sehol, már el is határoztuk, hogy az éjszakát ott kell tölteni és őrizni a kocsit. Még egy utolsó kísérlet, sofőr és legény végre kijavították a hibát és folytathattuk az utat. Már egész sötét volt. Útközben hosszú menetelő magyar alakulatokkal találkozom. Megállítom az autót és megkérdem, hogy mióta jönnek és hová mennek. Megtudom tőlük, hogy már a harmadik éjszaka menetelnek, és a Donhoz tartanak. Az orosz Raták miatt csak az éj leple alatt tudnak menni. Érdeklődöm még, hogy milyen ezredek és hová valók. Válasz: Kecskemét, Nyíregyháza és pécsiek. Elmondják, hogy 4 ember, akik részben már ki voltak merülve és lábukat feltörte a bakancs, lemaradtak, leültek az út szélére. Mire észrevették, és visszamentek értük, meg voltak fagyva. Itt a végtelen orosz hómezőkön 20-25 fokos hidegben lemaradni a csapattól a biztos halált jelenti.
Este 6 óra felé járt már az idő, amikor Veszelojéba megérkeztem. Mindjárt jelentkeztem az állomásparancsnokságnál. A parancsnok egy nagyon kedves őrnagy, barátságosan fogadott, és mindjárt ott is akart tartani vacsorára a tiszti étkezdén. Megköszöntem a meghívást és kértem, hogy mentsen fel, mert embereimet, szállásunkat és új raktáramat szeretném látni. Azzal váltunk el, hogy vacsorára visszamegyek. Embereim már izgatottan vártak, én meg örömmel láttam, hogy már éjjeli szállásunkat elkészítették és vígan ég a tűz az orosz kemencében. A málhákat gyorsan lepakolták az autóról, én pedig mentem vissza az üres autóval a vacsorára. Nagyon kedves társaság jött össze, ott volt az őrnagy úron kívül 1 gh. hadnagy, az itt állomásozó fogatolt vonatosztály tisztjei, 1 hadnagy és 4 zászlós, 1 állatorvos zászlós, és én. Vacsora előtt javában folyik a beszélgetés, amikor megérkezik egy orvos hadnagy és az egész tiszti kart meghívja lakására egy finom vacsorára. Az őrnagy úr és a gh. Főnök fáradtságukra hivatkozva nem jönnek el, a többiek mindnyájan elfogadjuk a meghívást és máris indulunk. Most sül csak ki és tisztázódik a dolog, hogy tulajdonképpen nem is az orvos hadnagy úr rendezi a vacsorát, hanem ugyancsak abban a házban lakó orosz orvosnő tartja 25 éves évfordulóját, és az hívta meg a tiszti kantint.
A vacsorán jelen voltak orosz részről az ünnepelt felcsernő, akinek férje odaát harcol az oroszoknál a Don másik partján. Itt javítok, ugyanis az ünnepelt nő nem orvosnő, hanem felcsernő. Ez egy speciális orosz foglalkozási ág, kevesebb képesítése van, mint az orvosnak, de sokkal több, mint például a főápolónőnek, főbábának, vagy a vizsgázott fogásznak. Nálunk ilyen nincs. Az orvosok, orvosnők rendszerint városokban és kórházakban működnek, amíg a felcserek messze a városoktól a nagy kiterjedésű falvakban (mint Veszeloje is, ahol a legközelebbi vasútállomás 25-30 km és ahol jelenleg állomásozom. Ez a község is például egy utcasorból áll, de az csekély 14 km hosszú). Ilyen helyen működnek és önállóan gyógykezelnek, receptúráznak, sőt kisebb műtéteket is végeznek. A felcsernőn kívül jelen volt továbbá 1 valódi orvosnő a férjével, aki Sztálinék alatt mérnök volt, jelenleg időmilliomos, az asszony, egy magyar katona orvos (A hadnagy úr felügyelete mellett gyógykezel és a honvédségtől ezért fizetést húz). Ott volt még egy idősebb kövér gyógyszerésznő a lányával; 3 tanítónő; 1 rádiómérnök a feleségével (aki a parancsnokság rádióját megjavítás helyett teljesen elrontotta), és aki jelenleg egy Kolhozban főtehenész és tejmester. Ezeken kívül ott volt még több fiatal asszonyka, akiknek férjeik mind odaát harcolnak, de ők egy cseppet sem búsulnak emiatt, vígan mulatnak és szerelmeskednek főként magyar és német katonákkal. Jelenleg különböző Kolhozokban mint munkásnők dolgoznak. Jelen volt még 1 német landvirtiv hadnagy és 2 német altiszt is.
A vacsorával érdemes bővebben foglalkozni, de előbb le kell szögeznem, hogy a vacsorán megjelent orosz hölgyek igyekeztek, hogy úgy mondjam, szinte estélyi öltözékben megjelenni. Biztos forrásból - a magyar orvos hadnagytól, aki már hosszú hónapok óta ismeri őket – hallottam, hogy itt az orosz paradicsombanv szebb és elegánsabb ruhát el sem tudnak képzelni a nők. Legelegánsabban is kb. úgy néztek ki, mint nálunk egy kopott szobalány, aki hónapok óta hely nélkül van. S amikor mutattunk nekik több képes hetilapot, hogy lássák a pesti női divatot, semmi szín alatt nem akarták elhinni, azt mondták, hogy csak reklám az egész.vi De beszéljünk a vacsoráról, amely hazai viszonylatban is nem mindennapinak nevezhető. A hiba azonban ott kezdődött, hogy mielőttünk még teljesen ismeretlen speciális orosz ételekkel akartak kedveskedni, amit a magyar gyomor sehogyan sem akart bevenni és legkevésbé azt meg is emészteni. Az első fogás előtt egy speciális orosz pálinkafélét ittunk, ezzel lett felköszöntve az ünnepelt nő. Oroszul „sztákán”-nakvii nevezik ezt a pálinkát, és árpából kemencében főzve készítik. Íze és szaga nagyon hasonlít a mi denaturált szeszünkhöz. Első fogás, ami otthon is kedvenc ételünk, libasült volt passzírozott burgonyával és savanyú uborkával. Bár a húsa nagyon kemény volt, de ettől eltekintve ez volt az egyedüli jónak mondható étel. Második fogás valami híg kocsonyaféle volt, de hogy milyen hússal, azt nem sikerült megtudnom, úgyszintén a nevét sem. Ezt egy sűrű, sötét kávébarna mustárfélével együtt tálalták. Kb. olyan íze volt, mint a mi mustárunknak, vagy még inkább hasonlított az íze az erős tormához. Harmadik fogás, melynek nevét szintén nem sikerült megtudnom, de pontosan úgy nézett ki, mint a mi egységes zsemlénk, csak valami párolt hússal volt töltve. Közben sűrűn öntögették azt a bizonyos denaturált szesz-ízű sztákánt. Most következtek a tészták. Először is volt a mi egységes lisztünknél jóval barnább tésztából készült mézes kalács, ami elég tűrhető volt. Ezután behoztak egy nagy tálban valami sárga folyadékban úszó fehérséget, én nagy erőszakkal madártejnek néztem és [hittem] végre mégis lesz valami, amit én is szeretek. De nagyot csalódtam, mert nem madártej volt, hanem hígított mézben valami fehér puliszkaféle dolog, ízét nem tudom, mert nem ettem belőle. Még volt egy tészta, ami a mi csöregénkhez nagyon hasonlít, csak nagyon kemény volt, csájához szokták enni. Utána tánc. Modern, jó hangú táska gramofonjuk volt. Legnagyobb meglepetésünkre magyar lemezük is volt, így pl. a Rákóczi induló is meg volt. Éjfél után egy hadnagy társaságában észrevétlenül szépen meglógtunk. Az éjszakát a gh. Hadnagy lakásán töltöttem, ahová reggel 7 órára rendeltem a legényemet.

Jegyzetek:

i Eredetileg az orosz faluközösségek vezetőjét jelentette, itt alighanem csak elöljárót kell érteni rajta.
ii A katonák a fronton tábori postaszámot kaptak, így azonosították őket és juttatták el hozzájuk a csomagokat, levelezőlapokat.
iii Veszeloje, település Oroszországban, A Dontól nem messze, Korotojak környékén.
iv Landwirth, azaz gazdaságis.
v Utalás arra, hogy Európában némely baloldali körök (és a megvett a „hasznos hülyék”) a sztálini Szovjetuniót, mint a munkásság és az emberiség paradicsomát ajnározták, szemben a kiábrándító valósággal.
vi Azért ez egy érdekes betekintés a sztálini szovjet paradicsom női lélektanába.
vii Oroszul nem tudó katonánk itt félreérthette az orosz „sztákán” azaz üveg/pohár szó jelentését.


2015. szeptember 25., péntek

Könyvajánló - Robert Capa: Kissé elmosódva

Robert Capa:
Kissé elmosódva : emlékeim a háborúról

(Slightly Out of Focus - 1947)

Budapest: Park, 2013


Szélhámosoknak áll a zászló a mai világban, gondoljunk csak a tévé sarlatánjaira, akik némi telefonos percdíjért cserébe eladják nekünk a nagy semmit, mondván Alexander mágus kielemzi a (macska) karmát, vagy Tihanyi doktor kioperálja a gerincedet a hátadból míg görnyedsz a készülék előtt. Sokan megmosolyogjuk ezt, mondván: ügyes. Ahelyett, hogy azt mondanánk: gonosz. Robert Capa is így kezdte valaha, hiszen mikor saját nevén (Friedmann Endre) nem tudta eladni fényképeit, kitalálta az egyébként nem létező Robert Capa figuráját, aki állítása szerint egy zseniális amerikai fotóriporter. A trükk bejött, Friedmann pedig ezen a néven jutott el a világhírig.

Capa könyvéből ugyanez a bájos hamisság árad. Az ember szeretné elhinni, hogy a benne leírtak megtörténtek, ugyanakkor érzi, hogy ez így túl kerek. És joggal. A Kissé elmosódva még Capa szerint sem igazság, hanem annak egy kicsit feltupírozott változata, azon néha túllép vagy ellép mellette. Noha saját második világháborús ténykedését írja meg, belevisz egy szerelmi szálat, itt-ott kiszínezi az eseményeket, és valahogy mégis életszagú marad. Röviden szólva, nagyon tetszett a könyv, mindazok ellenére, hogy ugyanúgy kuncogtam rajta, mint amikor születési napból Annus boszorkány megmondja, milyen betegségben szenved a betelefonáló. Nem meglepő, hogy a valóság és fikció bójái között szlalomozó Capa eredetileg forgatókönyvet akart írni a könyvből, hogy aztán film készülhessen belőle. Meggyőződésem, hogy kiváló film lehetne belőle.

Capa karaktere számomra olyan, mint Chandler Philip Marlowe-ja. Kemény, humoros, igazi macsó, ugyanakkor mély filozófus rejtőzik e látszólagos könnyedség mögött. A fényképésszel ott lehetünk egy ejtőernyős csoport bevetésén Észak-Afrikában, sárban dagonyázhatunk Olaszországban, végül partra szállhatunk Normandiában. Utóbbi kétségtelenül a legkeményebb része a könyvnek, hiszen ő volt az egyetlen fotós, aki az első hullámmal landolt 1944. június 6-án. Más kérdés, hogy fényképeinek zöme előhíváskor tönkrement. Csak másfél órát töltött az Omaha partszakaszon, de az is éppen elég volt neki.

A sztori egy romantikus fonalon gurul egyik háborús helyszíntől a másikig, amely fotóriporterünk és Angliában megismert szerelme, Elaine - akit piros haja miatt Pirinek becéz – között dúl. Kétségtelenül ez a hiteltelenebb része a történetnek, de nem ront rajta. A könyv humora is jó, Capa képes a ténykedését felülről szemlélni, kellően kritikus magával szemben is. Nagyon vicces, mikor letolt nadrággal a dolgát végezve észreveszi, hogy aknamezőre került és nem mer megmozdulni az aknamentesítő csapat érkezéséig. A nevetésemet persze beárnyékolta, hogy tudtam, hogy Capa végül egy aknamezőn vesztette életét Indokínában 1954-ben. A kötetben, mint háborús forrásban, megtalálhatóak a visszaemlékezések hibái, a kisebb tévedések, de ez ennek a forráscsoportnak mindig a sajátja.

A kötet kiadása (ez a 3. a Park Kiadó gondozásában) tetszetős, kicsit sajnálom, hogy a benne lévő több mint 100 fotó nem kapott külön táblákat benne minőségi papírral. A borító nekem kissé túl csicsás a sokféle betűtípussal –nagysággal és színnel.

Összefoglalva: Valójában nagyon rövid kis füzetecske ez a fiktív emlékirat (a 243 oldal jelentős részét teszik ki a fényképek), ugyanakkor a stílusa remek, pillanatok alatt kivégzi az olvasó. Nem nagyon hiszem, hogy lenne, aki csalódik benne. Kivéve persze, ha az olvasó túl komolyan veszi.

Pontszám:
Hét cápa a tíz fős cáparajból.

7/10

www.goodreads.com: 4.14 pont


2015. szeptember 19., szombat

Tóth Elemér gazdasági zászlós naplója a Don-kanyarból III.

Folytaton Tóth Elemér gazdasági zászlós 1942 őszén írt oroszországi naplójának közlését. A harmadik részben igazán emberi pillanatokban lehetünk ott a hazát védő katonák mellett.

Az orosz sár. Mikor a régi technika jobb az újnál. (Id. Konok Tamás fotója - Fortepan)

November 6. péntek

Reggel 6 órakor már felöltözve vártam a reggelimet, amit nemsokára el is hoztak. Fél 6-kor már egész világos van. Az idő állandóan romlik. Egész éjjel esett az eső, délelőtt már jég és havas eső is esik. Az utak teljesen járhatatlanok, mindennemű jármű, még lovaskocsi sem közlekedhet. Tapadós, csúszós nagy sár van. Csizmámat szíjjal kell a lábainkhoz erősíteni, hogy ott ne ragadjon a sárban.
Reggeli után egy oroszul beszélni tudó katonával elindulok megnézni az állomásparancsnokság által kijelölt új lakásomat. Zuhogó esőben és térdig érő sárban végre megérkezem új lakásomhoz, Kis körút 11. szám alá, ahol nagy meglepetésben részesülök, mert a várt piszkos kis orosz szoba helyett egy igazán még otthoni viszonylatban is szép és tiszta szobát találok. A padlón és falon gyönyörű orosz szőnyegek, sodronyos rézágy, hófehér huzattal, nagy bőr dívány, kényelmes fotelek, Tele van a szoba gyönyörű szép délszaki növényekkel, zongora, stb. Természetesen nagyon megörültem ennek, de magamban aggódva azon töprengek, hogy nyilván tévedésből nem-e valamely tábornoknak vagy vezérkari tisztnek lett kiutalva és nem pedig egy kis zászlósnak. De most már mindegy, nyomban parancsot adok az embereknek, hogy összes málhámat rögtön hozzák ide, ha csak pár napig is sikerülni fog itt lakni, akkor is megéri a hurcolkodást.
Fél órán belül két katona meg a legényem máris hozzák a nagy málhákat, szakadó esőben. Olyan nagy már a sár, hogy a katonáknak felül folyik be a bakancsukba. Egy órán belül már kész is vagyok a berendezkedéssel. Még két szoba van a háziak részére. Nagyon kedves, intelligens család és főként legnagyobb örömömre csupa nőkből áll. Mégpedig egy idősebb 50 év körüli, s [egy] fiatalabb 28-30 év körüli hölgyből, akinek a férje odaát harcol még az oroszoknál, ezenkívül van még egy 18-20 év körüli kislány is egy 14-15 év körüli gimnazista diák is. Közelebbről még nem sikerült megtudni társadalmi állásukat, annyit azonban máris sikerült megállapítanom, hogy mindnyájan nagyon kedvesek velem szemben. Mindenesetre pár napon belül már többet fogok tudni.
Déli 12 óra. Várom a legényemet az ebéddel. Máris itt van vele. Jó zöldséglevest és túrós csuszát hozott. Közben az eső elállt és szépen havazik. (Este tovább folytatom)
Este 10:30i Délután keveset aludtam, majd a legénységi szállást mentem ellenőrizni, és egyben elbúcsúzni volt szobatársaimtól, akikkel eddig együtt laktam, és ezzel egy időre a tömegszállástól is. A mai naptól kezdve módon, csak egyedül lakom a legényemmel. Egész délután erősen havazott, estére már majdnem térdig érő hóban gázolok haza a lakásomra.
Éppen mostii értesülök a százados hadbiztos úrtól, hogy készülődjek el, mert 8-án, azaz vasárnap reggel 5 órakor embereimmel együtt (12 fő) karavánban 50 darab trojkávaliii útra kell indulnom élelemmel Alekszejevkába.
Nagyon örülök neki, kellemes kis utazás lesz, csípős hideg szél fúj a végtelen nagy orosz hómezőkön, de a parancsot vakon kell teljesíteni.
Este 7 óra, hozzák a vacsorámat. Jó forró fekete kávét és hurkakonzervet, amit jóízűen elfogyasztok. Vacsora után a térképemet böngészem, majd tábori lapokat írok haza, Magyarországra. 11 órakor már ágyban vagyok.

November 7. szombat

Bár a szokottnál jóval később feküdtem le, mégis nyugtalanul aludtam és többször fenn voltam. Reggel háromnegyed ötkor ismét fölébredtem, már egész világos volt. Legényemmel begyújtattam és éppen az öltözködéshez kezdtem, már jöttek értem, hogy azonnal menjek a parancsnokságra, a százados úr már vár. Azt a parancsot kaptam, hogy autóimmal kíséreljem meg lemenni Alekszejevkára felvételezni. De én engedélyt kértem százados úrtól, hogy megsérült karomat a kórházban bekötözhessem,iv s így helyettem egy hdj. őrmester és egy szakaszvezető ment el. A kórházban éppen javában folyt a sok sebesült kötözése. Sok csúnya sebesülést láttam, és alig vártam, hogy végezzenek velem és eljöhessek onnan. Mire hazaértem, már dél lett, éppen hozta már a legényem az ebédemet. Máma bizony meglehetős gyenge és rosszul elkészített ebéd volt, valami tésztalevesféle és sárgarépa főzelék. Legalábbis én annak néztem, de az is lehet, hogy valami más volt, és ez is üresen. Egy kanállal megkóstoltam és rögtön otthagytam az egész ebédet, és odaadtam a háziak nagy, roppant falánk kandúr macskájának, de úgy látszik, hogy annak sem ízlett, vagy lehet, hogy nem volt éhes, mert az egészet otthagyta. Délután keveset aludtam, majd embereket jelöltem ki éjjeli őrszemeknek a különböző raktárakhoz. Este 7 órakor vacsora, kolbászkonzerv és tea (cukor nélkül). Fél 9 órakor már ágyban vagyok. Reggel korán kell kelnem, fél 5-kor, mert fölvételezni megyek Alekszejevkába.

Kenyér a katonáknak (Id. Konok Tamás fotója - Fortepan)

November 8. vasárnap

Reggel 6-kor már teljesen felöltözve, egy kis meleg feketét és a vajas kenyeret elfogyasztva várom az autókat, hogy a kiadott parancs szerint elindulhassak. Késnek a teherautók, nem várok tovább, hanem elindulok a tankolóállomáshoz. Keményen ropog a hó csizmám alatt. Hideg van nagyon, 16 fok.v Ezt a hideget még fokozza a végtelen orosz puszták felől jövő, minden ruhán áthatoló hideg északi szél. Az autók nehezen tudnak begyújtani, végre 7 órakor elindulunk, de csak lassan tudunk haladni, mert az utak nagyon síkosak. 9 órára nagyon fázva megérkezünk rendeltetési helyünkre. Meggémberedett tagjainkkal még ki sem szálltunk az autókból, [mikor]a muszkák - akik eddig jó pár napja békén hagytak nekünk -, Ratákkal támadni kezdtek. Támadásukat a délelőtt folyamán még két ízben megismételték, így háromszor zavartak meg rakodás közben. Az emberek, hogy ne fázzanak, gyorsan mozogtak, s így hamar kész lettek a megrakodással. A szállítmányt útba is indítottam, én pedig a felvételező tisztessel egy karpaszományos tizedessel (csepeli fiú) az itteni tiszti étkezdébe mentünk ebédelni. Rizsaleves és marhanyelv volt vadasan, kitűnően elkészítve.
Ebéd után kiadtam a parancsot a második szállítmány megrakodására, amivel este 6 órára szerencsésen haza is értem. Otthon már várt a vacsora: egy doboz szardínia és tea.
Pótlólag jegyzem be, amit majd kifelejtettem. Reggel Alekszejevkába érkezve éppen heti vásár volt, ugyanis itt vasárnap van a legnagyobb piac, ahol a bölcsőtől a koporsószegig mindent lehet kapni. Én is vettem két pár vastag gyapjúharisnyát 300 rubelért, azaz magyar pénzbe átszámítva 49.20 pengőért.vi Oroszországban ilyenek az árak. 1 skatulya gyufa pl. 1 márka, 164 fillér. 100 darab Levente cigaretta, ami otthon 3 pengő, itt 20 márka, vagyis 32 pengő 80 fillér. 1 üveg rum 3 decis originált csomagolásban 49 pengő. 1 viselt bunda 8000 márka, vagyis 13000 pengő, stb.
Jegyzeteimet befejezve 8 órakor már ágyban is vagyok.

November 9. hétfő

Reggel 5 órakor legényem felébreszt a kiadott parancs szerint és máris öltözködöm, hogy gépkocsioszlopom ne várjon rám sokáig. Gyorsan bekapom a reggelimet, forró kávét és vajas kenyeret. Az autók sokat késnek, elmegyek a tankolóállomásunkhoz megtudni a késés okát. Ekkor jelentik, hogy a kocsikat nem tudják beindítani, mert csontkeményre fagyott az olaj éjjel. Nagyon hideg van, 21 fokot mutat a hőmérő. A hideget sokszorosan fokozza a kegyetlenül metsző hideg orosz szél, ami még a vékonyabb falon is keresztül fúj. Nagyon fázunk és nehezen tudjuk megszokni az átmenet nélküli gyors időváltozást. Nem is olyan régen, pár nappal ezelőtt még melegen sütött a nap, köpeny nélkül csak zubbonyban jártam, s ma már 21 fokot mutat a hőmérő.
Az itteni orosz lakosság és azok a katonák, akik a múlt telet is itt töltötték, azzal vigasztalnak bennünket, hogy ez még enyhe tavasz, és csak ezután jön az igazi hideg, amikor a hőmérő majd mínusz 35-40 és 44 fokot fog majd mutatni, és a hidegtől alig tud levegőt kapni az ember és amikor majd ha csak rövid kis időre is egy helyben megáll, ember és állat egyaránt keményre fagy. Ez Oroszország. Hosszú várakozás után agyonfázva végre elindulhattunk. A késői indulás és a korai sötétség miatt csak egyszer tudtunk fordulni, így délután 2 órára már otthon is voltunk.
Behoztuk a repülőpostát is, amely épp aznap érkezett, ha levél nem is érkezett nevemre, de sikerült egy XI. 3-i Függetlenségetvii és egy Futártviii kapni. Utoljára a még otthon olvastam újságot, azóta magyar lap nem volt a kezemben. Legényem jó meleg szobával és ebéddel várt. Ebéd tésztalevesből, burgonyafőzelékből hússal állott. Ebédemet elfogyasztva mohón nekiláttam az újságok elolvasásához. Délután régi berényi tiszttársaim látogattak meg, akikkel jó forró orosz csájaix mellett beszélgettünk az elmúlt szép berényi napokról. Vacsorámat elfogyasztva, mely sajtból és teából állott, épp fürödni készültem, midőn ajtón kopognak. Egy küldönc jött s kijelenti, hogy az a parancs jött számomra, hogy azonnal készülődjem, mert reggel 5 órakor indulnom kell Sztaronéba,x ahol az újonnan megalakult átvonuló étkeztetőállomás parancsnoka leszek. Veszélyes hely, környéke tele van állandóan támadó partizánokkal. Ezért magam és a szállítmány fedezésére 10 főből álló golyószórókkal és géppisztolyokkal felszerelt úgynevezett partizánvadászt kapok.
Legényemnek kiadom a parancsot, hogy még este csomagolja össze a málhánkat, hogy reggel, ha az autók megérkeznek, mindjárt indulhassunk. 9 órakor már ágyban vagyok, hogy reggel kipihenve indulhassak új állomáshelyemre.

November 10. kedd

A Sztaronéba való elindulásomból nem lett semmi, részben mert a kocsik üzem,anyagért mentek, részben mert nem tudtam még fölvételezni a szükséges élelmiszer-mennyiséget, amit 6 napra magammal viszek. Ez áll 400 kg kristálycukorból, 100 kg só, 10000 kg burgonya, 150 kg pótkávé, 300 kg vaj, 1200 kg hurkakonzerv, 20 kg szemes kávé, 200 kg dohány, 2000 db kenyérből és 8 db élő vágómarhából. Elindulásom 1-2 nappal később fog történni. Így egész napom szabad. Délelőtt olvashattam a régi hazai újságokat.
12 órára meghozza a legényem az ebédet, ami ma ehetetlen rossz volt, valami felismerhetetlen leves és ugyancsak meg nem nevezhető főzelékből állott, amit azonmód ki kellett önteni. Az esti üres burgonyaleves ugyancsak ehetetlenül rossz volt. Úgyhogy egész nap sült krumplin és kenyéren éltünk. Délután elmentem a fiúkat meglátogatni a tömegszállásukra. Egész délután folyt a tere-fere csupa otthoni dolgokról, mindegyikük türelmetlenül várja a hazai leveleket, különösen kettő, aki nagyon szeretné már tudni, hogy fia vagy lánya született-e. A társaságban jelen van 2 orvos zászlós (mindnyájan pesti fiúk); 1 karpaszományos őrmester, civilben a Schmoll Paszta Rt.-nél tisztviselő, 1 hdj. őrmester, civilben újságíró, az újdonsült apa; 1 karpaszományos tizedes, civilben kefegyáros Csepelen. Kedves fiúk mindnyájan. A 2 orvos zászlós kivételével a többiek mind hozzám vannak beosztva, én vagyok a parancsnokuk.
A legénység a másik szobában a kályhát körülülve szintén otthoni dolgokat tárgyalnak és egymással fogadkoznak, hogy milyen nagy murit fognak csapni, ha hazamenet elérik majd a magyar határt. Meglátogatom őket is, mert ma 8 új embert kaptam. Felugrálnak helyeikről és bemondják neveiket, és hogy hová valók. Itt találkoztam egy erdélyi majdnem földivel, piskii (Hunyad megye) fiúval. Szegény nagyon rossz bőrben volt, súlyos fültőgyulladása van, úgyhogy kénytelen voltam őt kórházba utalni és valószínűleg már nem is fogom többé látni. Szerettem, mert nagyon jó fiú volt.
Este 6-kor hazaballagom a legényemmel a lakásomra, elbúcsúzom a fiúktól a holnapi viszontlátásig. Kegyetlen hideg szél fúj, olyan érzés, mintha késsel hasogatnák az ember arcát. Hazaérve pár tábori lapot írok még ismerőseimnek és barátoknak, de szobám erősen kezd kihűlni, s ezért sietek lefeküdni.

Ebédre váró honvédek Oroszországban (Pálinkás Zsolt fotója - Fortepan)

Jegyzetek:

i Naplóírónk láthatóan egy nap többször is feljegyezte, ha tehette a történéseket. Itt például sokszor jelen időben ír, majd este jegyezte fel a délutántól történeteket.
ii Tehát valamivel 22:30 után.
iii Három ló által húzott orosz fogat.
iv Rejtély, mitől sérült meg zászlósunk karja, hiszen oly részletes naplójában erről nem esett eddig szó. Talán csak meg akarta úszni aznap a hómezőn való utazást?
vTermészetesen -16 fokról van szó, ahogy a hidegnél később is.
viMivel korábbi írása szerint 1 rubel 1.6 pengő volt, valamelyik árnál egy tízessel elírta. Valószínűleg 30 rubelbe kerültek a harisnyák.
vii A Függetlenség című lapot eredetileg Gömbös Gyula indította, hogy a vidéki középréteget megnyerje kormányának. 1942-ben főszerkesztője a későbbi Sztójay-kormány államtitkár-kormánybiztos, Kolosváry-Borcsa Mihály. A lap kormánypártisága ellenére erősen német-párti volt, szerkesztőjét később, mint háborús bűnöst kivégezték. Az újságra lásd: http://vmek.oszk.hu/03100/03157/03157.htm#29
viii Talán a szélsőjobboldali Rajniss Ferenc szerkesztette Magyar Futár című lapról van szó. Amely érdekes adalék naplóírónk politikai nézeteihez, bár lehet azt vette, amihez éppen hozzájutott.
ix Orosz szamovártea. Lásd: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/csaja.html

xEgyelőre nem tudom, melyik helységre gondolt a naplóíró. Talán az ukrajnai Sztarodub, amely valóban partizánok által veszélyeztetett helyen feküdt?

2015. szeptember 10., csütörtök

Könyvajánló: Vaják I. - Az utolsó kívánság

Andrzej Sapkowski:
Vaják I.: - Az utolsó kívánság
(Ostatnie zyczenie - 1993)

Budapest: PlayOn, 2011


Először arról, miként került kezembe a könyv. Ha valaki arra gondolna, hogy mint fantasy-fanatikus, a könyvesbolt polcán akadtam rá, hát nagyon téved. Olyan történt ugyanis, ami ritkább, mint pipitérben a tyúkhús. Egy számítógépes játék vezetett a Vaják című könyvhöz, a méltán elismert The Witcher 3: Wild Hunt. Évek óta nem volt egy játék, ami igazán lekötött volna (Kivéve a Trónok harca társast), igaz nem is igazán törekszem erre. Arra ugyan emlékszem, hogy annak idején a Mortal Kombat 3 miatt elmentem moziba a belőle készült filmet megnézni, de hogy könyvet olvassak miatta… Szóval példátlan.
Azt gondoltam, hogy öreg vagyok én már ahhoz, hogy elektronikus karaktereket fejlesszek, autóval körözzek valami pályán, esetleg nácikat lőjek le a „baráti” szovjet hadsereg katonájaként. Ám egy internetes oldalon írtak a The Witcher 3-ról, melyben azt ígérték, hogy egy középkorra hajazó fantáziavilágban oldhatunk meg feladatokat, és a fejlesztők egy valódi várostmodelleztek benne, ahol a lakosság él, dolgozik, szeret és meghal (leginkább ez utóbbi...), miközben kalandozunk benne. Azt gondoltam, ezt látnom kell. Láttam. Nehezen leírható az a hangulat, amit a lengyel fejlesztők létrehoztak. Tényleg elvarázsol. Két évtizede valószínűleg a fél karomat[i] áldoztam volna fel érte, most szerencsére csupán a nyári szabadságomból kellett jó pár órát. Ha valaki szereti az ilyen akció RPG-ket, mindenképpen próbálja ki, mert ha én ezt mondom, aki időpazarlásnak gondolja a játékok szinte minden formáját, akkor az már jelent valamit. Vagy jót, vagy ízlésficamot részemről.

Szóval, a játék után, azt mondtam magamnak el kell olvasnom a könyveket, amelyek alapján készült. Bár csak az elsőn vagyok túl, de írni akartam egy beszámolót, amíg a játék hatása is él bennem, meg a közeljövőben előadásokra kell fókuszálnom, és nem tudom, lesz-e időm lenyomni a többi kötetet. Sajnos nem vagyok a lengyel irodalom nagy ismerője, Sienkiewiczen, Stanislaw Lemen és Miczkiewiczen kívül maximum olyan lengyel krónikások ugranak be szakmai ártalom gyanánt, mint Gallus Anonymus vagy Jan Dlugosz. Így most egy modern szerzővel is találkozhattam.

Sapkowski sorozatának első kötete először is meglepett, mivel nem egy regényről van szó, hanem kis novellák lazán kapcsolódó gyöngysora, amelyeket a főszereplő („a” vaják) Ríviai Geralt személye kapcsol össze. Sapkowski ragyogó (bár persze nem példátlan) ötlethez nyúlt, fogta a klasszikus meséket és átgyúrva őket beépítette az általa kitalált fantáziavilágba. Így aztán ránk szabadítja Hófehérkét, Hamupipőkét, a Szépség és a szörnyeteget, tökéletesen kifordítva az eredeti koncepcióból. Nekem a legjobban az „A kisebbik  rossz” című novella tetszett. Ebben Hófehérke a főszereplő, pontosabban a neve itt Renfri, avagy Gébics (mivel karóra húzatta áldozatait, akár a tövisszúró). A lengyel író ebben a sztoriban, amellett, hogy Hófehérkét egy beteg, bosszúmániás (ám érthető és némiképp szerethető) gyilkosként ábrázolja, képes volt erkölcsi dilemmákat elültetni a történetben. Az egész kötet a fantasy, a mese, és a szláv folklór érdekes kombinációja, nyakon öntve fanyar humorral. Egyértelműen felnőtt kategóriába sorolandó, nem csupán a pikáns részletek miatt, hanem azért, mert gondolkodásra késztető mű. Érdemes kézbe venni ezt a könyvet, engem nagyon szórakoztatott, néha elgondolkodtatott.

Két említésre méltó negatívum azért van a könyvvel kapcsolatban. Elsőként, mivel a kiadó nem elsősorban a könyvön akart keresni, hanem a játékon (a The Witcher 2-n, 2011-ben még nem volt harmadik rész!), így a borítón művészi ábrázolás, grafika helyett egyszerűen a játékból szedték ki a főszereplő ábrázolását, és pottyantották rá egy nagy vörös vérfoltra. Nem néz ki rosszul, de egy kemény kötésben időállóbb lenne. Emellett a könyvben meglehetősen sok elírás, gépelési és tördelési hiba van. Érezhető, hogy nem egy nívós könyvkiadó terméke, s nem ez a fő profiljuk (profitjuk). 

Összefoglalva: Nagyon jó benyomásokkal fejeztem be a Vaják első kötetét, amely ötletes, humoros, mégis komoly kis mű. Egyértelmű, hogy folytatni fogom.

Köszönet a könyvért könyvtári olvasónknak, Mészáros Márknak, aki rendelkezésemre bocsátotta a sajátját!

Pontszám:
Nyolc Hófehérke a tíz Hófehérkéből.
8/10

www.goodreads.com: 4.14 pont





[i] Milyen gyönyörű is a magyar nyelv, amely a két kart tartja egésznek, és az egyet félnek! Azért ez is jelzi a szellemi hátteret, a legtöbb nyelv számolja a dolgokat (nálunk nem cipők vannak a lábainkon, hanem cipő van a lábunkon), a milyen az egészhez és a részhez viszonyít. Ez csak úgy eszembe jutott.

2015. szeptember 5., szombat

Tóth Elemér gazdasági zászlós naplója a Don-kanyarból II.

Folytatjuk a Kispestről származó Tóth Elemér zászlós Donnál írt naplójának közlését. Ez alkalommal leginkább a zászlós mindennapos ténykedését ismerhetjük meg. Jól érzékelhető, mennyire fontosnak tartotta az étkezést, szinte pontosan megtudhatjuk mit evett, és hogy ízlett-e neki. Emellett megtudhatjuk, milyen ütemben folytatta le teherautókon az utánpótlás szállítását, és néha azt is, mi volt ez.

Az alekszejevkai piac, 1942 (Fortepan)

Október 30. péntek

Felkelés reggel 7 órakor jó meleg szobában. Végre rendesen mosakodhattam derékig legényem által készített meleg vízben. Reggelire jó meleg feketekávét és szalonnát reggeliztem, majd tábori lapokat írtam haza, Magyarországra. További parancsot várva addig kimentünk a Bugyonniji piacot megnézni, hihetetlen árak vannak. Pl.: 1 db tojás 1 márka = 160 fillér. Fél liter apró téli almát vettem 2 márkáért, vagyis 3 pengő 20 fillérért. ˝ liter pálinkát árultak 35 márkáért azaz magyar pengőben 56 p. 1 kis köteg vöröshagymáért, amely 5 kis hagymából állott, fizettem 160 fillért. Egy aljtalpalással ellátott viselt csizmáért 500 rubelt, azaz 820 pengőt kértek. Kétféle pénzegység jár, a márka és a rubel. 1 rubel = 1 márka, 1 márka = 160 fillér.
Itt említem meg azt, hogy tartózkodási helyünk közelében van az a gyászos hely, ahol kormányzóhelyettes urunk lezuhant repülőgépével és hősi halált halt.i
Most tudjuk meg, hogy további parancsig itt lesz a tartózkodási helyünk.
Ebédre finom birkagulyást kaptunk, melyet elfogyasztva ˝ 1-kor 3 teherautóval fölvételezni mentem a Bugyonnijtól kb 30-35 km-re eső Alekszejevkára.ii Gyönyörű szép napos idő van, a lakosság állítása szerint is rendkívül enyhe az időjárás, azt mondják, hogy tavaly ilyenkor már 22-25 fokos hidegek voltak és egy méteres hó volt, most pedig nappal még köpeny nélkül járunk. Nagyon korán kivilágosodik, pl. itt reggel hat óra előtt már egész világos van, ugyanakkor nálunk még korom sötétség. Viszont délután már 4-5 órakor sötétedik.iii Alekszejevkából 7 órára érkeztem haza, siettünk a vacsorát elfogyasztani, mely finom májpástétomból és forró feketekávéból állott. Vacsoránkat elfogyasztva aludni tértünk, 11 óra felé orosz légitámadást kaptunk, ami egy éjjel sem maradhat el.

Október 31. szombat

Reggel 7-kor reggeli, mely forró feketekávé és gyümölcsízes kenyérből állott. Reggelinket elfogyasztva már várnak ránk a teherautók és elindulunk ismét felvételezni Bugyonnijtól 30-35 km-re levő Alekszejevkába. Különböző élelmiszerekkel megrakodva délre hazaérkeztünk, gyorsan bekapjuk az ebédet, addig az emberek lerakodnak és máris indulunk vissza, hogy a második fordulót még a sötétség beállta előtt megtehessük, de sajnos ezen tervünk nem sikerült, mert várakozás és rakodási nehézségek miatt csak este 7 órára jó sötétben érkeztünk csak haza. Vacsoránkat - mely ismét májpástétomból és forró kávéból állott – elfogyasztva egy hdj. őrmester bajtársammal elmentünk megnézni új szállásunkat és G[azdasági]. Hivatalunkat, mely raktárunkhoz közel, Pogány u. 3 számiv alatt rendeztünk be.
Szép tágas 6-8 helyiségből álló emeletes ház, mi az egész emeletet lefoglaltuk magunknak. Földszinten egy orosz család lakik, egy gimnáziumi tanárnő V.-es gimnazista lányával és 20-25 éves húgával, valamint gépészmérnök öccsével, aki jelenleg órajavításokból él. Nagyon le vannak rongyolódva és igen szűkös viszonyok közt élnek. Meglátogatjuk őket, kenyeret és húskonzervet adunk nekik, aminek nagyon örülnek. Az egész család nagyon szépen játszik balalajkán, megkérjük őket, hogy játszanak valamit nekünk. Kérésünket készséggel teljesítik és balalajkák kísérete mellett szép orosz népdalokat énekelnek nekünk. Megköszönjük nekik és 9 órakor mi is hazatérünk lefeküdni. Ez volt az első éjszaka amióta itt vagyunk, hogy nem látogattak meg az orosz raták. Így egész éjjel zavartalanul aludhattunk.

November hó 1. vasárnap

Vasárnap és Mindenszentek napja is. Mindnyájan arra gondolunk, hogy most odahaza mindenki készül ki a temetőbe szeretteihez, földi kegyeletüket leróni, de mi itt messze Oroszországban csak gondolatban lehetünk mellettük. De otthon járó gondolatainkat megzavarja a nagy teherautók dübörgése, ami értünk jön, és korán reggel még sötétben elindulunk 4 hatalmas nagy teherautóval élelmet fölvételezni, hogy mire ide megérkeznek a hazulról ide útba indított 12000 emberünk, zavartalan ellátásukat biztosítani tudjuk.
Nagyon nevezetes nap, és soha nem fogom tudni elfelejteni ezt a délelőttöt. Ugyanis csupa véletlenül Alekszejevkában egy szakaszvezető szólít meg, akiben egy kispesti városházi kollégát ismerek fel. Őtőle hallom meg, hogy sok kispesti van itt, akiket mindjárt föl is keresünk. Elmegyünk legelőször is a portára, ahol 2 wekerletelepi postakezelő van, egyik a Dobó Katica utcában, a másik pedig az Álmos utcában lakik. Otthon ugyan nem ismertük egymást, bár ők látásból engem - azt mondják –, már régen ismertek. A találkozásnak mindnyájan nagyon örültünk.
A zsidó munkaszázadban is sok kispesti dolgozik, akiknek bizony nem irigylésre méltó a helyzetük. Itt van például Inzer (?) órásnak a fia, Goildfinger divatáru kereskedő, akinek azután az Üllői úton van az üzlete, és valami cipőkereskedő a Horthy Miklós útrólv és még sokan, akiknek neveire már nem emlékszem. Többen közülük bombaszilánktól találva meghaltak.
Valahonnan előkerül 2 üveg jó hazai bor, amit már nagyon rég nem ittam és 1 üveg jó hazai pálinka, amiket mind elfogyasztottunk találkozásunk örömére. (Természetesen a zsidókat kivéve.) De a kötelesség mindnyájunkat szólít, elbúcsúzunk egymástól és megyünk tovább.
Szállítmányunkkal este 7 órára érkeztünk haza. Hősi halált halt honvédek sírjainál gyertyákat látok égni, körülötte még élő bajtársaik imádkoznak áhitattal. Én is leszállok és elmondok egy-egy Miatyánkot édesatyám lelki üdvéért, aki távol tőlem a kispesti temetőben fekszik nagymamámmal együtt. Gondolatban ott vagyok mellettük. Otthon maradt bajtársaink finom vacsorával vártak már bennünket. Hol-honnan, de 2 szép csirkét szereztek, így vacsorára csirkepaprikást készítettek nokedlivel. Jól megvacsoráztunk, a fiúk közül többen vacsora után valami kivégzéseket mentek végignézni, ami itt majdnem minden nap van, de én fáradt voltam és 9 órakor már ágyban vagyok.

November 2. hétfő

Reggel 7 órakor fölkelés és reggeli elfogyasztása után, mely fekete kávé és vajas kenyérből állott, embereim ismét elindultak felvételezni. Én ma itthon maradtam különböző parancsnokságoknál volt több elintézni valami és különböző anyagokat beszerezni téli szállásunk megépítéséhez. Gyönyörű szép napos idő van, annyira, hogy még zubbonyban is izzadunk. Bárcsak így maradna még legalább 1-2 hónapig. Ebédre tésztaleves és krumplifőzelék volt, 1 szelet marhahússal. A leves jó volt, de a főzelék egyikünknek sem ízlett, mert pudingporral és marhazsírral volt készítve. Én sem tudtam elfogyasztani, ezért egy vitamintablettával pótoltam. Egész délután szabad voltam, ezt a kis szabadidőt felhasználva kimentünk a városba fényképezni. Lefényképeztük a volt ortodox templomot, amit a szovjet asztalosüzemmé alakított át. Valamikor nagyon szép épület lehetett, most romokban hever.
Utunk két katonasír mellett megy el, keresztfán rajt az acélsisak. Odamegyek és közelebbről megnézem, fejfájukon a következő felírást olvasom: Az egyiken: „Itt nyugszik Kőszegi László m. kir. honv. gk. tiz. Született 1912.VIII. 5-én, meghalt a hazáért 1942. X. 8-án.” A másikon ez állt: „Itt nyugszik Nyolgas Péter honvéd, született 1921. V. 27-én, meghalt 1942. X. 27-én.” Megállunk a sírnál, elmondunk egy Miatyánkot, és megyünk tovább. Fél öt még csak, de máris sötétedik. Sietünk haza. Hazaérve már vár a vacsora, egy nagy tubus kenősajt, 1 db savanyúuborka, 1 vitamintabletta, 1 rúd csokoládé, 50 gr. cigarettadohány és feketekávé. Ma kaptuk meg a zsoldot is. Az otthonról hozott 2000 db Levente cigarettát itt jó pénzért eladtam. Pénzünk sok van, de nem tudunk semmit venni, illetve nincs mit venni. Pengőre átszámítva van már kb. 5-600 Pengőm (Rubelben és Márkában). Napokban szeretnék hazaküldeni belőle amennyit lehet.
Legényem megbetegedett, erősen belázasodott. Nagyon nélkülözöm itt és hiányzik nekem, de bízom abban, hogy csak múló baja van és rövidesen jobban lesz. 7 óra felé jár az idő, a fiúk leülnek kártyázni, én pedig készülök lefeküdni.

Magyar hősi halottak sírjai Alekszejvkában (Fortepan)

November 3. kedd

Reggeli után, amely fekete kávéból és vajas kenyérből állott, 7 órakor 6 darab teherautóval elindultam Alekszejevkába fölvételezni. 9 vagon krumplit szállítunk, ami előreláthatólag 2-3 napig fog tartani. Gyönyörű szép napos meleg időnk van. Ebédre nem mentem haza Bugyonnijba, hanem az ottani tiszti étkezdében ebédelek. Ebédnél csupa gazdasági tisztek voltak jelen, egy százados, egy főhadnagy, 1 hadnagy, én és 1 német tiszt, aki kitűnően beszél magyarul és állandó budapesti lakos, de mint osztrák születésű és mivel magyar állampolgársága még nincs rendezve, mint osztrák állampolgár a német hadsereghez kellett bevonulnia. Az ebéd kitűnő húslevesből, pörkölt rizsával és fekete kávéból állott. Ebéd után az autók újból rakodtak. Siettünk, hogy még a sötétség beállta előtt haza érhessünk, mivel itt már 4 h-kor sötét van. Útközben 3 lezuhant német repülőgépet láttunk, 2 kisebb vadászt és egy nagy felderítőt. Hazafelé menet kellemetlenségek egész sorozata ért. Először elromlott a motorunk és a félsötétben hosszabb ideig kellett az országúton megjavítani, de alig haladtunk tovább, elfogyott a benzinünk, és ott ácsorogtunk az országúton, addig, míg jött egy másik magyar kocsi, akitől kaptunk annyi benzint, hogy hazaérhessünk vele. Otthon hallom, hogy legényem egészségi állapota rosszabbodott. Félek, hogy komoly beteg lesz.
Sült krumplit vacsorázom vajjal, és sietek lefeküdni. Este 7 órakor már ágyban vagyok.

November 4. szerda

Reggel elég korán, még 6 óra előtt fölkelek, megborotválkozom, reggelizem és máris készülök újból az útra. Sokat utazom autón, naponként 100-150 km. Az első fordulóval délre haza is érkezem. A többiek már meg is ebédeltek. Az ebéd elég jó volt, tésztaleves és rizsás hús. Ebéd után fél órát lepihenek. Délután otthon maradok, az autók nélkülem mennek el. Az idő elromlott, kezd esni az eső. Különböző intézkedéseket teszek a holnapi napra. Vacsora kölesleves hússal és puding, ami egyikünknek sem ízlik. Én nem tudom elfogyasztani, helyette egy kis sült krumplit készítek. Vacsora után a fiúk kártyáznak, én bejegyzéseimet írom. Ezt elvégezve 8 órakor már ágyban vagyok.

November 5-én, csütörtök

Reggel 6-kor már felöltözve várom a reggelit, hogy hozza meg a legényem. Az idő nagyon elromlott, egész éjjel esett az eső, nyirkos, ködös a reggel. Hideg nincs, de az eső nem akar megállni. Nincs kedvem elmenni, katonáim nélkülem mennek el fölvételezni az autókkal egy karpaszományos tizedes vezetésével. Az állomásparancsnokság rendes szép kis tiszti lakást jelöl ki számomra egy Don mellől menekült orosz családnál. Szép világos és elég tágas, különbejáratú szoba, ahol legényemmel ketten laknék, de egyedül nagyon unalmas volna, megválni a fiúktól, így gondolkozom a beköltözésen. Ebédre babgulyás van, ami nem ízlik. Inkább egy fasírtkonzervet melegítek meg és az az ebédem.
Egész délután esik az eső, az autók már alig tudnak menni a rossz orosz utakon. 2-kor értesülök, hogy leállították a gépjárműforgalmat, mivel az esőzéstől járhatatlanná lettek az utak. 3-kor már beáll a sötétség. Annyival vagyunk már keletre, hogy időben jó 2 óra különbség van. Ezért délután 3-kor már sötét van, viszont reggel fél 5-kor már világos van. Eleinte nagyon rossz volt ezt megszokni.
Vacsorára 1 tubus kenősajtot, teát és 2 db szivart kapunk. Vacsora után rövid ideig kártyázunk, majd beszélgetünk, hazai élményekről. Mindegyikünknek van egy-egy kedves hazai emléke, amit elmond. 8 órakor lámpánk magától elalszik. Kiégett a petróleum, de a fiúk ezt rossz jelnek tartják, és éjjeli támadást várnak. 10 percen belül mindnyájan ágyban vagyunk.

Magyar teherautók a Keleti-fronton, 1942 (Fortepan)

Jegyzetek:

i Az Ilovkáról felszálló Horthy István kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-án zuhant le repülőgépével és vesztette életét.
ii A naplóban Alexandrovkaja áll. Alekszejevkában volt a 2. magyar hadsereg parancsnoksága, emellett vasút is futott itt, így a szállítmányok és az utánpótlás egy része itt került kipakolásra. Hősünk innen szállította ezeket teherkocsikkal tovább. Ugyanakkor Alexandrovka nevű település is volt a hadsereg hadműveleti területén, de az a 9. könnyű hadosztály sávjában, közvetlenül a Don mellett fekszik, nem pedig 30 km-re Bugyonnijtól. A tévedés jogának fenntartása mellett a naplóban Alexandrovkaját a továbbiakban Alekszevkának javítom.
iii A Don-kanyarban keletebbre lévén Magyarország egy óra az időeltolódás, zászlósunk nyilván az időt még hazai óra alapján adja meg.
iv Nem tudom, melyik utcát nevezhették így a magyar katonák Bugyonnijban.
v Kispesten a mai Fő utca viselte 1925 és 1945 között a kormányzó nevét. Lásd :http://kispest.weebly.com/utcanevek-reacutegen-eacutes-ma.html