2015. szeptember 27., vasárnap

Tóth Elemér gazdasági zászlós naplója a Don-kanyarból IV.

Tóth Elemér naplójának 4. részében megérkezünk új rendeltetési helyére, Veszelojéba, ahol egy ottani raktár vezetését kell átvenni. Itt megismerkedik a helyi tényezőkkel, magyarokkal és oroszokkal egyaránt. Érdekes bepillantást nyerünk a helyi orosz lakosság és a magyar vezetés kapcsolatáról, amely a leírás alapján igazán nem mondható rossznak. Ugyanakkor nagyon humoros a rész, ahol a magyar gyomor találkozik egy vacsora során az orosz kulinária remekeivel. Nekem eddig ez a rész tetszik a leginkább, mivel nagyon részletes, emellett az ottani tisztek életébe is bepillantást nyújt.

Magyar katonák a helyi lányokkal barátkozik (Id. Konok Tamás felvétele - Fortepan)

November 11. szerda

A reggeli feketekávémat és vajas kenyeremet elfogyasztva a kapott parancs szerint sietek a teherautókat megpakolni és 8 órakor már vígan robogunk új állomáshelyemre (Sztarone). A falu sztarosztájai elég barátságos kis szobát szerzett nekem és legényem számára. Az autók gyorsan lerakodtak és az egyik üres autóval visszamegyek Bugyonnijba, hogy másnap csomagjaimmal és legényemmel együtt végleg kiköltözzek, de legnagyobb meglepetésemre már várt az új parancs, hogy nem megyek vissza Sztaronéba, hanem innen 20-25 km-re egy nagy élelmezőraktárt kell átvenni és azt vezetni.
Mindegy volna, már bárhová is mennénk, csak már megállapodott helyünk volna, mert addig nem kapunk tábori postaszámotii sem. Eddig más alakulatok tábori postaszámával levelezünk. Hogy a legutoljára kijelölt helyre mikor megyek, azt még nem tudjuk.
Egész nap úton voltam, így meglehetősen át vagyok fázva és fáradt is vagyok. A hőmérő 23 fokot mutat. Főként a fejem fázott, ezért este mihelyt hazaértem, legényemmel, aki polgári életben szabó, rögtön kibéleltettem a sapkámat.
Vacsorára feketekávémat és puding adagomat elfogyasztottam. Legényem addig vizet melegít a mosakodáshoz. Ezt elvégezve sietek lefeküdni. (Este 8 óra)

Polikarpov I-16 "Rata" (http://www.vvsregiaavions.com/)

November 12. csütörtök

Századosom reggel 8 órakor magához rendelt, hogy a parancsnoki kocsin vele kell mennem Alekszejevkába (Bugyonnijtól kb. 35 km-re), de az indulásból 10 óra lett. Pazar luxuskocsin utaztunk kettesben. Pokrócokat elfelejtettünk magunkkal vinni, ezért egész úton fázunk, különösen a lábam fázik nagyon. Útközben több helyen (parancsnokságoknál, posta, stb.) megálltunk. A mai napon küldtem haza először pénzt Magyarországra (ugyanis havonként csak egyszer lehet pénzt küldeni). Dél volt már, mire megérkeztünk, így az ottani tiszti étkezdében ebédeltünk. Kifogástalan jó ebédünk volt, finom rizsaleves, kitűnő kolozsvári káposzta és hazai szőlő. Ebédnél jelen voltak 1 hadbíró százados, 1 főhadnagy, 2 hadnagy, 3 zászlós (velem együtt), 2 hdj. őrmester és 1 német tiszt is, aki kitűnően beszélt magyarul. Ebéd közben egy nagyon megható eset történt. Javában ebédeltünk, amikor befut egy katona és hozza a legfrissebb hazai postát. (Sajnos számomra nem hozott semmit.) A sok levelek, képeslapok, újságok közt van egy csomag is, „érték nélküli” jelzéssel. Lázasan kapunk a csomag után, feladója Prém Mária 12 éves érdi (Fejér m.) kislány. A csomagban sok kis nemzeti színű selyem zacskókban hazai föld van bevarrva. Minden zacskón egy kis Szt. Antal érem, alatta egy kis cédula van apró gyöngybetűkkel a következő szöveggel: „Ezért a földért harcoltok és ez van veletek.” Mindegyikünknek jutott egy ilyen kis zacskó, amit én is emlékül örökre meg fogok őrizni. A sors különös véletlenje folytán az ebédnél ott ült a kislány édesatyja is, aki éppen aznap reggel érkezett meg a Don partjáról. Ebéd után az itteni kantinban több apróságokat vásároltam be, így fogkefét, fogkrémet, arckrémet, zsebkést, cigarettaszopókákat, bőr dohányzacskót, stb. Közben már az autó indulásra készen várt várt engem. Sötétedni kezdett már, mire hazaértünk. Este 6 órakor tiszti értekezletre mentem, onnan vacsorára.
(Itt az írást félbe kellett szakítanom, mert orosz Raták zúgnak el a ház fölött és minden percben várjuk a „csomagot”. Légvédelmi ágyúink máris megszólaltak. Idő 10:30. 11 órakor tovább folytatom.)
Vacsora után 9 óráig a háziaknál voltam egy pilóta zászlós bajtársammal. Mi oroszul, ők pedig magyarul szeretnének megtanulni. Nagy nehezen azért megértjük egymást. Szobámba térve tábori lapokat, majd napi feljegyzéseimet írom. Ma a szokott időtől eltérőleg későn fekszem le, 12 óra. Szemem a naptárra téved. November 13 és péntek. A babonák azt mondják rá, szerencsétlen nap és rossz ómen. Ismét fejem felett zúgnak el az orosz Raták.

November 13. péntek

Reggel új parancsot kapok, hogy holnap indulnom kell embereimmel együtt egy előretolt élelmezőraktárt átvennem. Délelőtt megérkezett az új zászlós embereivel, akinek a raktárt át kell adnom. Nagyon kedves fiú, öreg, világháborús katona. Egy-két napja érkezett csak meg, otthon volt szabadságon, Budapesten. Neki adtam át a szép szobámat, s igen tetszett neki a 2 csinos kis orosz nő is, ezért estére meghívott egy jó hazai vacsorára. Egész délután a raktár átadásával telt el. Este vacsorára mentünk lakására, finom hazai sült csirkét és különböző tésztákat vacsoráztunk. Befejezésül elfogyasztottunk 1 üveg finom hazai vörös bort és 1 üveg rumot. 9 órakor hazamentem legényemmel csomagoltatni, hogy reggel 6-kor indulásra készen álljunk.

GAZ-MM teherautó, amelyet Ford licensz alapján gyártott a Szovjetunió
(http://www.lastfrontgame.com/) 

November 14. szombat

Reggel fél 5-kor keltem, hogy korán elindulhassunk új állomáshelyemre, Veszelojéba.iii Az autók idejében megjöttek (2 db zsákmányolt orosz Ford és 1 nagy amerikai Ford), a két orosz kocsiból melyek kitűnően bírják a rettenetes rossz orosz utakat, az egyiket megrakattam 2000 db kenyérrel, a másikat különböző konzervekkel, dohánnyal], szárított tésztával, vajjal és borsóval, és 7 órakor megfelelő őrség felügyelete mellett útnak indítottam. A harmadik kocsival (a nagy amerikai Forddal), amely személyi fölszerelésemet, málháimat, tábori ágyamat, és sót szállított, legényemmel visszamaradtunk és csak 11 óra után indultunk útnak. Egy darabig jó öreg Fordunk szépen falta a kilométereket, míg egyszer kb. fele úton fölmondta a szolgálatot. Minden próbálkozás ellenére nem akart elindulni, pedig már vészesen közeledett a sötétség, lámpánk sincs. Falu közel sehol, már el is határoztuk, hogy az éjszakát ott kell tölteni és őrizni a kocsit. Még egy utolsó kísérlet, sofőr és legény végre kijavították a hibát és folytathattuk az utat. Már egész sötét volt. Útközben hosszú menetelő magyar alakulatokkal találkozom. Megállítom az autót és megkérdem, hogy mióta jönnek és hová mennek. Megtudom tőlük, hogy már a harmadik éjszaka menetelnek, és a Donhoz tartanak. Az orosz Raták miatt csak az éj leple alatt tudnak menni. Érdeklődöm még, hogy milyen ezredek és hová valók. Válasz: Kecskemét, Nyíregyháza és pécsiek. Elmondják, hogy 4 ember, akik részben már ki voltak merülve és lábukat feltörte a bakancs, lemaradtak, leültek az út szélére. Mire észrevették, és visszamentek értük, meg voltak fagyva. Itt a végtelen orosz hómezőkön 20-25 fokos hidegben lemaradni a csapattól a biztos halált jelenti.
Este 6 óra felé járt már az idő, amikor Veszelojéba megérkeztem. Mindjárt jelentkeztem az állomásparancsnokságnál. A parancsnok egy nagyon kedves őrnagy, barátságosan fogadott, és mindjárt ott is akart tartani vacsorára a tiszti étkezdén. Megköszöntem a meghívást és kértem, hogy mentsen fel, mert embereimet, szállásunkat és új raktáramat szeretném látni. Azzal váltunk el, hogy vacsorára visszamegyek. Embereim már izgatottan vártak, én meg örömmel láttam, hogy már éjjeli szállásunkat elkészítették és vígan ég a tűz az orosz kemencében. A málhákat gyorsan lepakolták az autóról, én pedig mentem vissza az üres autóval a vacsorára. Nagyon kedves társaság jött össze, ott volt az őrnagy úron kívül 1 gh. hadnagy, az itt állomásozó fogatolt vonatosztály tisztjei, 1 hadnagy és 4 zászlós, 1 állatorvos zászlós, és én. Vacsora előtt javában folyik a beszélgetés, amikor megérkezik egy orvos hadnagy és az egész tiszti kart meghívja lakására egy finom vacsorára. Az őrnagy úr és a gh. Főnök fáradtságukra hivatkozva nem jönnek el, a többiek mindnyájan elfogadjuk a meghívást és máris indulunk. Most sül csak ki és tisztázódik a dolog, hogy tulajdonképpen nem is az orvos hadnagy úr rendezi a vacsorát, hanem ugyancsak abban a házban lakó orosz orvosnő tartja 25 éves évfordulóját, és az hívta meg a tiszti kantint.
A vacsorán jelen voltak orosz részről az ünnepelt felcsernő, akinek férje odaát harcol az oroszoknál a Don másik partján. Itt javítok, ugyanis az ünnepelt nő nem orvosnő, hanem felcsernő. Ez egy speciális orosz foglalkozási ág, kevesebb képesítése van, mint az orvosnak, de sokkal több, mint például a főápolónőnek, főbábának, vagy a vizsgázott fogásznak. Nálunk ilyen nincs. Az orvosok, orvosnők rendszerint városokban és kórházakban működnek, amíg a felcserek messze a városoktól a nagy kiterjedésű falvakban (mint Veszeloje is, ahol a legközelebbi vasútállomás 25-30 km és ahol jelenleg állomásozom. Ez a község is például egy utcasorból áll, de az csekély 14 km hosszú). Ilyen helyen működnek és önállóan gyógykezelnek, receptúráznak, sőt kisebb műtéteket is végeznek. A felcsernőn kívül jelen volt továbbá 1 valódi orvosnő a férjével, aki Sztálinék alatt mérnök volt, jelenleg időmilliomos, az asszony, egy magyar katona orvos (A hadnagy úr felügyelete mellett gyógykezel és a honvédségtől ezért fizetést húz). Ott volt még egy idősebb kövér gyógyszerésznő a lányával; 3 tanítónő; 1 rádiómérnök a feleségével (aki a parancsnokság rádióját megjavítás helyett teljesen elrontotta), és aki jelenleg egy Kolhozban főtehenész és tejmester. Ezeken kívül ott volt még több fiatal asszonyka, akiknek férjeik mind odaát harcolnak, de ők egy cseppet sem búsulnak emiatt, vígan mulatnak és szerelmeskednek főként magyar és német katonákkal. Jelenleg különböző Kolhozokban mint munkásnők dolgoznak. Jelen volt még 1 német landvirtiv hadnagy és 2 német altiszt is.
A vacsorával érdemes bővebben foglalkozni, de előbb le kell szögeznem, hogy a vacsorán megjelent orosz hölgyek igyekeztek, hogy úgy mondjam, szinte estélyi öltözékben megjelenni. Biztos forrásból - a magyar orvos hadnagytól, aki már hosszú hónapok óta ismeri őket – hallottam, hogy itt az orosz paradicsombanv szebb és elegánsabb ruhát el sem tudnak képzelni a nők. Legelegánsabban is kb. úgy néztek ki, mint nálunk egy kopott szobalány, aki hónapok óta hely nélkül van. S amikor mutattunk nekik több képes hetilapot, hogy lássák a pesti női divatot, semmi szín alatt nem akarták elhinni, azt mondták, hogy csak reklám az egész.vi De beszéljünk a vacsoráról, amely hazai viszonylatban is nem mindennapinak nevezhető. A hiba azonban ott kezdődött, hogy mielőttünk még teljesen ismeretlen speciális orosz ételekkel akartak kedveskedni, amit a magyar gyomor sehogyan sem akart bevenni és legkevésbé azt meg is emészteni. Az első fogás előtt egy speciális orosz pálinkafélét ittunk, ezzel lett felköszöntve az ünnepelt nő. Oroszul „sztákán”-nakvii nevezik ezt a pálinkát, és árpából kemencében főzve készítik. Íze és szaga nagyon hasonlít a mi denaturált szeszünkhöz. Első fogás, ami otthon is kedvenc ételünk, libasült volt passzírozott burgonyával és savanyú uborkával. Bár a húsa nagyon kemény volt, de ettől eltekintve ez volt az egyedüli jónak mondható étel. Második fogás valami híg kocsonyaféle volt, de hogy milyen hússal, azt nem sikerült megtudnom, úgyszintén a nevét sem. Ezt egy sűrű, sötét kávébarna mustárfélével együtt tálalták. Kb. olyan íze volt, mint a mi mustárunknak, vagy még inkább hasonlított az íze az erős tormához. Harmadik fogás, melynek nevét szintén nem sikerült megtudnom, de pontosan úgy nézett ki, mint a mi egységes zsemlénk, csak valami párolt hússal volt töltve. Közben sűrűn öntögették azt a bizonyos denaturált szesz-ízű sztákánt. Most következtek a tészták. Először is volt a mi egységes lisztünknél jóval barnább tésztából készült mézes kalács, ami elég tűrhető volt. Ezután behoztak egy nagy tálban valami sárga folyadékban úszó fehérséget, én nagy erőszakkal madártejnek néztem és [hittem] végre mégis lesz valami, amit én is szeretek. De nagyot csalódtam, mert nem madártej volt, hanem hígított mézben valami fehér puliszkaféle dolog, ízét nem tudom, mert nem ettem belőle. Még volt egy tészta, ami a mi csöregénkhez nagyon hasonlít, csak nagyon kemény volt, csájához szokták enni. Utána tánc. Modern, jó hangú táska gramofonjuk volt. Legnagyobb meglepetésünkre magyar lemezük is volt, így pl. a Rákóczi induló is meg volt. Éjfél után egy hadnagy társaságában észrevétlenül szépen meglógtunk. Az éjszakát a gh. Hadnagy lakásán töltöttem, ahová reggel 7 órára rendeltem a legényemet.

Jegyzetek:

i Eredetileg az orosz faluközösségek vezetőjét jelentette, itt alighanem csak elöljárót kell érteni rajta.
ii A katonák a fronton tábori postaszámot kaptak, így azonosították őket és juttatták el hozzájuk a csomagokat, levelezőlapokat.
iii Veszeloje, település Oroszországban, A Dontól nem messze, Korotojak környékén.
iv Landwirth, azaz gazdaságis.
v Utalás arra, hogy Európában némely baloldali körök (és a megvett a „hasznos hülyék”) a sztálini Szovjetuniót, mint a munkásság és az emberiség paradicsomát ajnározták, szemben a kiábrándító valósággal.
vi Azért ez egy érdekes betekintés a sztálini szovjet paradicsom női lélektanába.
vii Oroszul nem tudó katonánk itt félreérthette az orosz „sztákán” azaz üveg/pohár szó jelentését.


Nincsenek megjegyzések: