Magyar emigránsok a Nyugat-magyarországi felkelésről, 1. rész
Jászi Oszkár
 |
| Jászi Oszkár (1875-1957) forrás: innen |
Tavaly a 100 éves évfordulón és idén is felkértek egy rövid ismeretterjesztő előadásra az 1921-es Nyugat-magyarországi felkelésről, s ezekre való felkészülés során kezembe került újra Jászi Oszkár naplója is. Olvasása során elképedtem a későbbi Burgenlanddal (amely név nem a várak nagy száma, hanem az osztrákok által eredetileg igényelt négy magyar vármegye német nevéből - Eisenburg, Ödenburg, Wieselburg és Pressburg - ered) kapcsolatos megjegyzésein. Úgy éreztem kell egy rövid írást szentelnek annak, hogy a Bécsbe menekült - s így a két oldal közt örlődő - ausztriai magyar emigráció miként állt ehhez a kérdéshez 1921-ben. Természetesen egy blogon nem lehet komoly összefoglalást adni a témáról, de igyekszem felvillanatani véleményeket, értékeléseket az éppen Bécsben élő polgári radikálisoktól és szociáldemokratáktól. Elsőként kezdjük az emigráció fejének mondható Jászi Oszkárral.
A Nyugat-magyarországi kérdés szinte derült égből villámcsapásként került a nagyhatalmak asztalára, eredetileg semmilyen szó nem volt magyar területek átadásáról itt. Az Ausztriának 1919. június 2-án átadott békeszerződés tervezetében a történelmi határ szerepelt a két ország között választóvonalként. David Hunter Miller naplójának feljegyzése egészen megdöbbentően mutatja be, hogy mekkora meglepetést keltett a legfelsőbb döntéshozók köreiben is, mikor a kérdés először felmerült.[1] Érdemes elolvasni az erre vonatkozó lefordított részletet Botlik József könyvében, de a történet lényege, hogy mind az olasz, mind a francia, és még az amerikai külügyminiszter is értetlenkedett, mikor minden előzmény nélkül szembekerült a felvetéssel. Sonnino, Pichon és Lansing elé a brit külügyér, Balfour támogatásával került a határvonal megvitatásának kérdése, akit minden bizonnyal az osztrákok győztek meg a háttérben. A tárgyalásokon minden egyes kérdésben a nagyhatalmak egyéni érdekei és nem szimpátia alapján döntöttek, s az osztrák-magyar határ esetén is ez történt. Talán meglepő elsőre, de például a franciák nem támogatták eleinte a nyugat-magyarországi részek Ausztriához történő csatolását, mert akkor egy esetleges jövőbeli Anschluss esetén Németország nagyobb területhez jutott volna. Brit javaslatra végül vizsgálóbizottság alakult, amely aztán Ausztriának ítélte etnikai alapon Nyugat-Magyarországot, bár nem akkora részt, mint amekkorát utóbbi követelt.
A döntés megszületett, ám a terület egy évvel a Trianoni békediktátum aláírása után is magyar kézen volt még, s sorsa összefonódott az akkor szerb kézen lévő baranyai-bajai terület sorsával, amelyet a békeszerződés viszont magyar kézen hagyott. Elméletben mintegy túszként volt az Antant kezén Baranya, hogy a magyaroknak mindeképpen át kelljen adniuk Nyugat-Magyarországot, csak akkor kapják vissza Pécset és vidékét egy egyidejű bevonulással, tehát gyakorlatilag csere formájában. A magyar kormány bízott abban, hogy még változtatni tud a döntésen, s megmenthet valamit Sopronnál, mint ahogy a jugoszláv is reménykedett, hogy valamiképpen megkaparinthatja Pécset. Ez egy szerb-magyar rivalizáláshoz vezetett, hogy ki rántja el előbb a kormányt ütközés előtt, s némi meglepetésre a magyar diplomácia diadalát hozta.
Annak, hogy Sopron megmaradjon ugyanis előfeltétele volt, hogy Pécs előbb kerüljön magyar kézre, mint ahogy a magyar erők elhagyják Nyugat-Magyarországot. Hiszen az ottani "spontán" népfelkelést - amelyre hivatkozva blokkolni lehetett a kiürítést - meg kellett előznie a szerbek kivonulásának délről. Itt kell kiemelnünk Bánffy Miklós külügyminiszter ügyes manőverezését, aki azonnal átlátta, miként lehet esély megtartani valamit nyugaton. Bánffy kiválóan mérte fel az erőviszonyokat, baráti kapcsolatokat alakított ki a budapesten lévő antant követekkel [2], és jól tudta tőlük, hogy a szerbek nem fognak engedélyt kapni Magyarország ellen semmilyen katonai akcióhoz, bárhogy fenyegetőzzenek is. Így aztán bátran képviselhetett kemény álláspontot a kérdésben, s követelhette a szerbektől Pécs átadását. A terv működött.[3] Bánffy egy nap előnyt nyert - a megállapodás szerint Baranyát két, Burgenlandot három nap alatt kellett kiüríteni a feleknek -, ami kulcsfontosságúnak bizonyult.
Jászi Oszkár és társai mindezen magyar taktikai manőverből semmit sem vettek észre, sőt Jászi a pécsi eseményeket finoman szólva sem látta és értelmezte pontosan. Jászi nagy híve volt Linder Bélának, aki szerb főség alatt Pécs polgármestere volt, erősen kollaborálva a megszállókkal. Bár Linder a híres "nem akarok több katonát látni"-beszédével híresült el, pécsi ténykedése sokkal negatívabb annál is. Veszprémy László Bernát világosan fogalmaz tavaly megjelent könyvében, hogy a pécsi történések igen sötét fejezetek a hazai baloldal történetében.[4] Az emigráns baloldaliak és radikálisok bizony szívesebben vettek volna egy Jugoszlávia alá rendelt, általuk vezetett Baranyát, mint, hogy a terület a "horthysta" Magyarországhoz tartozzon. Ezt ők hídfőként akarták használni a hatalomátvételre Budapesten, s elképesztő csalódásként élték meg, hogy helyettük, modern demokraták helyett az Antant bizony Horthy kormányzót preferálta, mint komoly tényezőt és a magyar stabilitás alapját. Linder Béla hiába rimánkodott és fenyegetőzött a belgrádi brit követnél, az bizony nem segített.[5]
Míg augusztus első napjaiban Jászi napilapja, a Bécsi Magyar Újság - amely egyébként nívós lap volt sok szempontból -, még optimista hangulatban volt, s sorra hozta azokat az értesüléseket, mely szerint a jugoszláv kormány ultimátumban követeli egy új demokratikus magyar kormány alakulását, és Horthy bíróság elé állítását háborús bűnök miatt (pl.: Jugoszláv ultimátum megy Budapestre In: BMÚ, 1921. augusztus 5. 1.o.), addig a hónap közepére ezek a reményei teljesen szertefoszlottak.
.jpg) |
| Jászi írása a BMÚ 1921. augusztus 14-i számában |
Jászi augusztus 12-én írta A pécsi katasztrófa előtt című vezércikkét, amely 1921. augusztus 14-én jelent meg a Bécsi Magyar Újságban. Ebben tökéletesen félrerételmezte a pécsi helyzetet, nyilván ottani barátai - köztük Linder -, elmesélései alapján, és valamiféle munkásfelkelést vízionált a magyar csapatok bevonulása esetén, mert a dolgozók rettegnek a horthysta retorzióktól. Jászi ugyanakkor - ezt nem kívánjuk tagadni -, leírja, hogy a terület Magyarországhoz kell tartozzon. Úgy látszik végtelen naivitásában nem látta, hogy voltaképpen a Linderék önállóskodásának és az általa - éppen ezen a napon - kikiáltott Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság célja éppen nem ez volt, hanem az ottani vezetők elkeseredett hatalomátmentő akciója, amely egybeesett a szerb érdekekkel. Jászi valamiféle Ellenmagyarországot látott volna célravezetőnek ott, ugyanakkor nem merte leírni, hogy ez csak a szerbek uralma alatt lehetséges. Linderék tudták, ezért utolsó kétségbeesésükben a nyílt hazaárulás közelébe jutottak. A szerbek megszállta Pécset pedig csak igen nagy merészséggel lehetett "büszke demokratikus sziget"-ként, és a "magyar munkásmozgalom utolsó tartaléka"-ként" aposztrofálni röhögés nélkül, de láthatóan Jászinak ment. A szerb megszállás éppen hogy Pécs tönkretételével fenyegetett, Kaposi Zoltán így foglalta össze a pécsi megszállás gazdasági mérlegét:
"Végülis a várost a teljes gazdasági, társadalmi és politikai katasztrófától a szerbek kényszerű kivonulása mentette meg. Pécs 1921. augusztus 21-én 33 hónapos szerb megszállás után újra Magyarország része lett. A megszállás következményei siralmasak voltak: az elszenvedett károk összege 54,5 millió koronát tett ki. Sok önálló egzisztencia ment tönkre. Vállalkozások sora csukta be kapuját. A pénzintézetek egy része is megsínylette a megszállást, az Osztrák-Magyar Bank felszámolta pécsi intézményét; a Takarékpénztár pedig 740.000 korona kárt szenvedett. Súlyos megpróbáltatásokat okozott a megszállás a közellátás terén is. A túladóztatott lakosság jelentős része nyomorúságos helyzetben élt."[6]
 |
| Pécsi napilap a helyi szerb bábállam kikiáltásáról (forrás: wikipedia) |
Linderék elkeseredett akciója nem vezetett eredményre, inkább csak ártott az emigrációnak. A magyar honvédek 1921. augusztus 22-én Soós tábornok vezetésével bevonultak a baranyai megyeszékhelyre, virágesőben.
A magyar csapatok bevonulása Pécsre, 1921. augusztus 22.
Retorziók az ünnepélyes bevonulást követően azonnal megkezdődtek, ami nem meglepő, hiszen akadtak, akik együttműködtek a szerb hatóságokkal és asszisztáltak azok tevékenységéhez. Érthető volt a magyar lakosság és a bevonuló karhatalom ellenszenve irántuk. Azt sem kívánjuk titkolni, hogy ártatlanokra is lesújtott az ilyenkor természetes bosszúhadjárat. Ilyen esetekben a "győztesek" közül a gátlástalanok kihasználják a lehetőséget a szerzésre és bosszúra, mindig mindenhol.
Folytatva Jászi augusztus 14-i írásának elemzését, szerinte az "Entente" csak tájákozatlansága miatt adta Horthynak oda Pécset, mivel nem ismerik a rendszert. Különösen izgalmas Jászinak az ötödik pontja arról, miért nem szabad átadni Pécset Magyarországnak:
"Ámde Horthyeknak ez a külpolitikai sikere (plane, ha ezt Nyugatmagyarorszdg átadása nem előzné meg) csak fokozná a külföldi közveleménnyel szemben való packázásnak, az irredenta propagandának, a titkos fegyverkezéseknek azt a szellemét, melyet ez a terrorista, a széles néprétegek leigázásán alapuló rendszer nolens-volens alkalmazni képtelen, hogy az egesz ország dolgos közvélemenye által gyűlölt uralmat a felelőtlen, demagóg izgatás hevitő szereivel fentartsa."
Ha Jászin múlt volna - s nem Bánffyn -, láthatóan esély sem lett volna Sopron megtartására. Más kérdés persze, hogy hatalmi pozícióban nem biztos, hogy ugyanaz lett volna a véleménye, mint bécsi emigránsként, de a "volnák"-ból nem tudunk kiindulni, csak az ekkor leírt gondolataiból, és az 1918-19-es ténykedéséből. Ám nem csak kifelé nyilvánult meg úgy, ami azt sejteti, hogy mindent az emigráció szempontjából vizsgált! Igencsak tanulságos olvasmány Jászai Oszkár naplója. A Kávéházi Konrádok jellegzetes figurái gyűltek össze Bécsben körülötte, intellektuális értekezéseik közben csak éppen a realitásokat hagyták rendszerint figyelmen kívül. Az emigráció sorsa nagyon érdekli őket, de Magyarország - mint olyan - alig fordul elő benne... Bár kétségtelen Pécsről menekülő munkatársaiért Jászi mindent elkövet - még Belgrádba is ellátogatott -, de a békeszerződés bármiféle revízióját elutasította írásaiban.
"augusztus 6.[...] Hír Pécs kiürítéséről. Ez újra meghosszabbítja Horthy életét. Linder Belgrádban aziljogot [azilum, menedék - HG] kér a vezető emigránsok számára. De mi lesz a munkássággal?augusztus 12.[...] Cikk: A pécsi katasztrófa előtt.augusztus 16.Nagyon hecces nap. Szerb vízumért futkostam. Rasic előbb táviratozik Belgrádba. [...]Pécsről forradalmi hírek. Kikiáltották a pécs-baranyai köztársaságot. Felfegyverkezési hírek. Annexiós tervek. Zavaros káosz. Állítólag Károlyit hívják elnökül[a pécsiek].augusztus 17.Vízumot megkaptam a jugoszláv követségen. Altberg, a [The] Nation munkatársa beszélgetett velem Pécsről. Kért tőlem cikket lapja számára. Azt mondta egész Amerikában ismernek.augusztus 19.Jugoszláv követségen semmi válasz. Beszélgetés Protic köv[etségi]. titkárral.Tanácskozás Böhmmel, Hockkal, Szendével. Távirat Pasichoz és Pribicevichez aziljogot kérve pécsiek számára.augusztus 20.[...]Horthyék bevonulnak Pécsre. Gyötrelmes kín ezt nézni. Lovászy nem merte aláírni az aziljogért való sürgönyt.augusztus 26.Halálosan hecces nap. Komissiók. Cikkírás: Jugoszlávia és az emigráció. (A baranyaiak érdekében.)augusztus 29. Belgrád... Az éjszakát átutazva, ma reggel érkeztem Belgrádba. Linderrel megbeszéltük a tennivalókat. Csak az intellektuellek elhelyezése körül van komoly nehézség. Pécsi tapasztalatai után, tehát merőben praktikus úton, a munkásmozgalmat illetőleg mindenben osztja álláspontomat. Szegény ember drága tandíjat fizetett.
.jpg) |
| A Bécsi Magyar Újság címoldala 1921. augusztus 30-án |
Jászi nem jutott el a felismerésig, hogy a pécsi munkások inkább akarják a horthysta magyarokat, mintsem a szerbek uralma alatt a szociáldemokratákat. A pécsi szerb bábállam kísérlete inkább erősítette, mintsem gyengítette Bánffy esélyeit Burgenlandon. Joggal hozhatta fel az Antant követeinél, hogy lám, a szerbeknek kell megkezdeni elsőként a területátadást, mert láthatóan megbízhatatlanok és Pécs megtartásán ármánykodnak.[7] Tekintetbe véve, hogy a brit diplomátk éppenséggel nem voltak nagy véleménnyel a szerbekről, Jászi ottani kapcsolatai szintén nem hoztak hasznot az emigráció ügyének, s míg Belgrádban tartózkodott, a pécsi magyar bevonulást követően Nyugat-Magyarországon kitört a felkelés. Jászi így örökítette meg naplójában ezeket a napokat:
augusztus 30. Belgrád... Fegyveres összeütközések híre Dunántúlról. Héjjasék munkában. Nyugat-Magyarország még mindig nincs kiürítve. Ebből komoly fordulat jöhet.augusztus 31. Belgrád... Audiencia Pasicnál.[8] A 78 éves öreg úr még mindig eleven eszű és gyors felfogású. Nagyon melegen szólt demokrata álláspontja mellett, de alig hiszem, hogy a kis entente bármit is tenne a nyugat-magyarországi Horthy-puccs ügyében. Ígérte, hogy a francia követnél találkozást kér Károlyi számára, s hogy tervezett memorandumunkat a Société des Nations[9] elé fogja juttatni. Érdekes volt az észrevétele, hogy várta volna, hogy Magyarország Jugoszláviával fog szövetségi kapcsolatot keresni. De "arisztokratikus Magyarországgal" nem lehet szövetkezni. P[asic] németül beszél elég nehézkesen.[...]Este Linderrel és Gráber Lászlóval. Okos és komoly ember.Nagy izgalomban a nyugat-magyarországi események miatt. A primitív balkáni hírszolgálat mellett nem lehet semmi kép a helyzetről, de remélem, ez a banda-merénylet a Horthy-rendszer eltakarításához fog vezetni.Levél Károlyinak.szeptember 3., Bécs... A politikai helyzet is undorító. Horthyék dunántúli zsiványstiklijét a nagy entente szelíden tűri.szeptember 4....Szendénél. Ő is erősen pesszimista, bár nem tartja kizártnak, hogy a nyugat-magyarországi dolgok komoly karlista puccs felé haladnak.szeptember 5.[...] Kuh, Göndör szerbiai tapasztalataimat tudakolta. Szabady szerint Lovászy, Garami, Hatvany megbízást adtak neki közvetítésre, hogyha a fehérek nekik amnesztiát adnak, beszüntetik a Jövőt[10], mely úgyis kétségbeejtő nehézségekkel küzd. Ez lehet, de Szabadyt nem értem. A Garami-társaságtól nem várok sokat.szeptember 7.[...]Arbeiter Zeitung cikket kért a Burgenlandról. Ugyanerről cikk a B[écsi] M[agyar] Ú[jság]nak is.Ez a kérdés kezd európai problémává válni. A Horthy-tályog úgy látszik itt fakad ki, de kérdés, hogy nem inficiálja[-e] a szomszédos országokat s a Habsburg-restauráció nem lesz-e képes keresztültörni? A hangulat mindenfelé túlfeszített.Szeptember 8.[...]Garamival. Ha Horthyék Nyugat-Magyarországot is megússzák, szerinte befejeződött az emigráció. Az embereknek haza kell menni. Ő felhagy a lappal. Kifejtettem, hogy még ez esetben is folytatni kell az emigráció intranzigens munkáját.Különben alapos a remény, hogy a Horthy-tályog ezúttal valóban felfakadt. Ma Ostenburgék kiverték az osztrák kormányzatot.[11] Nagy idegesség Ausztriában."
Látható, hogy Jászi a felkelésben arra látott lehetőséget, hogy Horthy majd megbukik miatta, s nem érdekelte melyik országhoz fog tartozni a vidék... Jászi szeptember 7-i bejegyzésében említett cikke Burgenlandról másnap, 8-án jelent meg "Burgenland és Horthymagyarország" címmel, amiben igencsak mellélőtt.
 |
| Jászi írása Burgenland és Horthymagyarország címmel, 1921. szeptember 8. |
Jászi az írásban hivatkozik a múltra, hogy ők mindent elkövettek Károlyival az ország igazságtalan megcsonkításáa ellen, sőt ez elleni tiltakozásul mondott le a kormány 1919-ben. Ez utóbbi kétségtelen, bár Károlyi a lemondáskor egy tiszta szocdem kormány mellett maradt volna elnök a tervei szerint. A hatalomváltásról érdemes elolvasni Varga Lajos korábban a blogomon bemutatott könyvét, és Károlyi interjúját 1919-ből. Nem lehet kétségbe vonni azt sem, hogy Károlyi és köre 1919 tavaszára eljutott az orszgá fegyveres védelmének gondolatáig, de ekkor már késő volt, és ténykedésük kevés gyakorlati eredménnyel járt. Jászi publicisztikája bőven tartalmaz jó észrevételeket, és jogos kritikákat, de nem mindig méltányos. Pontosan tudta, hogy a békeszerződés aláírásának megtagadása 1920-ban irreális lett volna, és elveti annak a lehetőségét is, hogy sokan bizony a haza érdekében fogtak fegyvert a bevonuló osztrák csendőrök ellen. "Bandaharcnak", "merényletnek" és "puccsnak" tartani ezt a kétségbeesett próbálkozást nem igazságos, különösen az ott harcoló önkéntesekkel szemben. A kísérletet vakmerőnek és taktikailag hibásnak tartja, mivel
"1. Az egész vállalkozás kilátástalan, mert elképzelhetetlen, hogy a mai kritikus nemzetközi helyzetben a győztes szövetségesek hozzájáruljanak a trianoni szerzödes ilyen flagráns megsértéséhez, mely Európaszerte aláaknázná minden hitét a nemzetközi jogrendben.2. A kaland annál megbocsáthatatlanabb, mivel rendkívül sokat - esetleg mindent - kockáztat egy aránylag nagyon harmadrendű kerdésért. Amikor az ország régi területének kétharmad részét elvesztettük, Sopron igazán nagyon kis szerepet játszik, az integritásos elmélet szempontjából."
Az első pontot tekintve, ma már kijelenthetjük, hogy tévedett. Meg lehetett változtatni a békeszerződést, a tények bizonyították. A területi integritás szempontjából meg talán valóban nem nagy eredmény Sopron megtartása, de az ország általános hangulata, és a soproniak szempontjából azért mégiscsak jelentős volt... Jászi ezt követően a nyugat-magyarországi kérdést - komoly éleslátással - összefüggésbe hozta a karlista kérdéssel. Ez kétségkívül helyes felismerés volt, ami annak figyelembe vételével kiemelendő, hogy máskor horthystának tartja az itteni felkelőket. Úgy látszik megérzett valamit abból, hogy ez ténylegesen nincs így, és sokan valójában legitimisták, és elégedetlenek a kormány működésével Burgenlanddal kapcsolatban. Mint a naplóból láttuk, mások, mint Szende is osztották ezt a véleményt.
A nyugat-magyarországi felkelőket nem szabad egy monolit tömbnek tekinteni, valójában érdekes kavalkádja volt a kormányzat támogatását - titokban - élvező, és a Budapesttel elég élesen szembenálló csoportoknak. Máshol viszont Jászi úgy látszik végtelen naivitását nem vesztette el, utolsó érveként elmondja, hogy voltaképpen Nyugat-Magyarország egy olyan áldozat, amit bőven megér Ausztria barátsága, ráadásul az osztrák politikusok amúgy is gondoskodnak majd az oda kerülő magyarok jólétéről. Itt ismét érdemes megjegyeznünk utólagos bölcsességgel, hogy az osztrák-magyar barátság kifejlődését a 20-as években Sopron megtartása nem akadályozta meg!
 |
| A Bécsi Magyar Újság beszámolója a második ágfalvai ütközetről (BMÚ, 1921. szeptember 9. 1.o.) |
Abban persze igaza volt, hogy a trianoni szerződésben ez volt a legkevésbé aggályos határmeghúzás - legalábbis etnikai értelemben -, de azt nem vette észre, hogy itt bizony volt lehetőség eredményt elérni. Vele ellentétben mind Teleki, mind Bethlen miniszterelnökök, s főképpen Bánffy Miklós külügyminiszter úgy látta, hogy van keresnivaló, és megér némi rizikót. Bánffy kétségtelen diplomáciai bravúrt ért el azzal, hogy sikerült Nyugat-Magyarország kiürítése előtt rávenni az Antantot arra, hogy a jugoszlávokat kényszerítsék rá Pécs átadására. Emellett képes volt bizalmi kapcsolatot kialakítani a Magyarországon tartózkodó Antant képviseletekkel, sőt a diplomáciai viszonyok alakulása azt hozta, hogy több Antant ország abban lett érdekelt, hogy a terület részben Magyarországé maradjon. Enélkül aligha sikerült volna Sopront megtartani a felkelők minden áldozathozatala ellenére sem, mert végül a dolgot diplomáciailag kellett elintézni, és nem maradt volna magyar kézen egy adú sem, amit kijátszhat.
Velük szemben az emigrációnak tulajdonképpen nem volt mondanivalója a témában, sőt ötlete sem a magyarság fájdalmának enyhítésére, csak hagymázas ábrándok arról, hogy pusztán a demokrácia és a jövő majd megoldja a nemzetiségi kérdéseket - mintha egy elvont fogalom képes lenne erre -, míg velük szemben Bánffy és a felkelők keményen megdolgoztak azért, hogy egy kis sebtapasz legyen a nemzet vérző testén. Szerencsére a belefektetett munka és emberélet végül kézzel fogható eredményt hozott. Bármennyire is sajnálták az emigránsok, Bánffynak igaza volt,
"Kétségtelen ugyan, hogy az egész Burgenlandot nem tarthatjuk meg - minden mediáció abból áll, hogy a középutat keresi -, de nagy, nagyon nagy dolog, hogy Sopront és vidékét, talán többet is, meg tudunk menteni Velencében. És ami még nagyobb és valóban fölemelő érzés volt, hogy békét tudunk szerezni ugyanakkor, midőn Trianonon mi, ez a kicsi, lenyomorodott ország rést tudunk ütni."
A Bécsi Magyar Újság szeptember közepén szépen-lassan elengedte Burgenland témáját, nyilván érezték, hogy nincs már benne potenciál. Még a soproni népszavazásról is meglehetősen visszafogott érdeklődéssel írtak decemberben. Nem is csoda, tekintetbe véve, hogy nem volt célszerű emlékeztetni arra, hogy ők augusztusban nem álltak ki a helyiek mellett.
Sopron megmentésével bizony-bizony a magyarok érdeke győzedelmeskedett, az aktuális országvezetés milyenségétől és minőségétől függetlenül. De ők ezt képtelenek voltak észrevenni, mert nem igazán láttak tovább önnön érdeküknél. Jászi nem volt hazaáruló, sem magyarellenes, de nem vette észre, hogy azokat az álmokat, amelyeket ő kerget, kevesen kergetik, gyakorlatban meg éppenséggel kivitelezhetetlen mese. Mikor Jászi nemzetek felettiségről értekezett Seton-Watsonnal, utóbbi már javában aknázta alá a magyarok hírét a világban, szellemileg megalapozva Trianont, Jászi sokszor jogos kritikáit a magyar közélettel szemben meg egyszerűen felhasználták a magyarság ellen.
 |
| Jászi írása a BMÚ 1921. szeptember 11-i számában (címoldal) Érdemes beleolvasni már csak a jelzős szerkezetek miatt is! |
Jegyzetek:
[1] A történetet Miller naplója alapján szó szerint közli: Botlik, 102-104.o.
[2] Fontos szerephez jutott Thomas Beaumont Hohler (1871-1946), brit nagykövet, aki 1908-ban ugyanakkor szolgált Isztambulban, mint Horthy, s kölcsönösen nagyra tartották egymást. Lásd: Veszprémy László Bernát: Horthy brit diplomatája? - Thomas Beaumont Hohler és szerepe az ellenforradalmi rendszer megszilárdulásában. In: Múlt és jövő. 2020/2-3. sz. 245-252.o.
[3] Lásd Bánffy gonolatmenetére: Bánffy, 240-247.o.
[4] Veszprémy: 1921. 111.o.
[5] Veszprémy nagyon részletesen leírja könyvében az antanthatalmakk képviselőinekk állásfoglalását a magyar-szerb vitában. A belgrádi angol ügyvivő szerint Lindernek volt is félnivalója, mert a magyar hatóságok legszívesebben ketrecben mutogatták volna... Veszprémi, 109-119.o.
[6] Kaposi,
[7] Bánffy, 244-245.o.
[8] Nikola Pasic (1845-1926), szerb, majd jugoszláv miniszterelnök.
[9] A Népszövetség francia neve.
[10] A jövő, Lovászyék lapja. Még lesz róla szó.
[11] A második ágfalvai ütközetben.
Felhasznált irodalom:
Bécsi Magyar Újság
Gróf Bánffy Miklós: Egy erdélyi gróf emlékiratai: Emlékeimbóől - Huszonöt év. Budapest, Helikon, 2013
Botlik József: Nagyugat-Magyarország sora 1918-1921. Vasszilvágy: Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2012
Jászi Oszkár naplója 1919-1923. Sajtó alá rendezte: Litván György. Bp.: MTA TI, 2001.
Kaposi András: Pécs gazdasági és társadalmi helyzete az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözése évtizedében. In: Per Aspera ad Astra. 2014. 1. sz. 26-49.o.
Veszprémy László Bernát: 1921 - A Horthy-rendszer megszilárdulásának története. Budapest: Jaffa, 2021
 |
| Jászi lapja követeli, hogy Magyarországot ne vegyék fel a Népszövetségbe BMÚ, 1921. szeptember 10. 1.o. |
