Válogatás 2025-ös kedvenc könyveimből

Könyvajánló:

Az év kedvenc könyvei, 2025 

Szokásos évzáróm, hogy néhány kedvenc kötetet szedek össze, amelyeket az elmúlt esztendőben olvastam, és 2025 végén sem maradhat ez el. Ezúttal öt könyv ötlött eszembe, amelyet az olvasóim figyelmébe ajánlok egyben.

Kaufman-Kristoff: Aurora-ciklus (2. és 3. rész)

(Aurora lángja, Aurora végzete)

Eredeti megjelenés: Aurora Burning (2020), Aurora's End (2021)

Szeged: Könyvmolyképző, 2024 és 2025

440 ill. 448 oldal

Fordította: Gergely-Péch Éva

Jóságos, sós lángos! Ha az év legkönnyedebb és legszórakoztatóbb könyvére gondolok vissza, akkor a Kaufman-Kristoff páros Aurora-ciklusának idén elolvasott két része ugrik be mindenekelőtt. Az első részt annak idején hosszabban méltattam 2023-ban - bár ahogy nézem, sajnos közben leszedték a gyoriszalon.hu-ról -, így csak pár mondatban összegezném az olvasottakat, mert ami az első kötetre igaz volt, igaz a folytatásokra is. 

Az első részt úgy foglaltam össze, hogy:

"A Csillagközi invázió kanos tinédzserkatonái potyautas Csipkerózsikájukkal az űrhajójuk fedélzetén harcba szállnak a galaktikus vírussal fertőzött űrgolyhókkal."

Igen. Elég bizarr. Ellenben roppant szórakoztató. Nos, ez nem változott, mivel a folytatások minőségben nem maradtak el az első rész mögött, sőt a második rész volt a ciklus csúcspontja. A trilógia teljesen hülye és komolyanvehetetlen, de jó értelemben az. Kedvenc karakterem a kötet Chandler Bingje, Fin, a kissé öngyűlölő szósziporka. Beszólásai és keserédes humora olyan humorfaktor, ami önmagában végiglöki az olvasót a regényeken. Ugyanakkor többi főszereplőnk szintén szerethető és szimpatikus. Persze a trilógia le van öntve némi korszellemmel, de nem különösebben ijesztő mértékben. A harmadik kötetben azért már mutatkoztak a kifáradás jelei, a sok időhurok miatti ismétlés ugyan ötletes megoldás volt, de időnként fárasztó. Az első részhez képest a sorozat fordítót váltott, de ez sem okozott törést a leleményes, sokszor kifejezetten ötletes és aranyos magyar szövegben. 

Bruce Dickinson: Mire való ez a gomb?

Eredeti megjelenés: What Does This Buttom Do? (2017)

Kistarcsa: Troubadour, 2024

372 oldal

Fordította: Pritz Péter

Bruce Dickinson ugyan az Iron Maiden frontembereként ismert, ám életrajzi kötetéből kiderül, hogy jóval több ennél. Volt katona - eredetileg katonai középiskolában tanult -, de hivatásos pilóta és légivállalat tulajdonosa is, sőt - pikáns - képregényeket is írt. Dickinsonnak sajátos humora van, amely keserédes öniróniába hajlik, nagyon angolos. Ugyanakkor bőven vannak hiátusok a könyvben. Dickinson látványosan kerül minden magánéletével kapcsolatos témát, óvakodik értékelni a vele egykor dolgozó pályatársakat, de legalábbis igen szőrmentén mesél másokról. Ezt el kell fogadnunk, bár az indok az utószóban elég triviális... A kötet hőse önmaga, ugyanakkor messze nem egy önhősköltemény, vagy öndicshimnusz. Egy olyan embert ismerünk meg, aki kellő gúnnyal néz a saját múltjába. Esendő embert látunk, aki ugyan kiélvezte a hírnév előnyeit, de nem vesztette el a fejét közben. A kötet legjobb oldalai a fiatalkori részek, amelyből megtudjuk, miként lett zenész, s milyen kezdetleges körülmények között derült ki, hogy van tehetsége az énekléshez. Kellett kitartás, tehetség és szerencse is ahhoz, hogy az Iron Maiden énekese legyen, de hát utóbbi minden pályán jól jön az embernek. Vagány, bevállalós, mondhatni tökös embert ismerünk meg, de ezt már a memoár címe is elárulja. Ha Dickinson egy gombot talált pályafutása során, akkor megnyomta, de a minőséget is mindig megkövetelte. Az egykori - bár ma is az, ha nem is ugyanolyan mértékben égeti a gyertyát - frontember sztorizgat, mesél, felidéz, mint egy jófej nagypapa a kandalló mellett egy karácsonyi éjszakán. Igencsak jó mesélő. Bár alighanem mindenkit a zenei pályafutása érdekel, a kötet utolsó harmadát már elsősorban nem ez teszi ki, hanem a "civil" Dickinson, különösen a pilótáskodás, majd küzdelme a rákkal. Eddig is kedveltem a szerző munkásságát, de a memoár után már magát a szerzőt is. 

Adrian Goldsworthy: Cannae

Eredeti megjelenés: Cannae: Hannibal's Greatest Victory (2019)

Keszthely: PeKo, 2025

208 oldal

Fordította: Illés Imre Áron

Igazából minden évben több PeKo-s kötetet is ajánlanék a blogomon, mert bőven megérdemlik, de azért nem akarok túlzásba esni. Eredetileg szerettem volna az idei legjobbnak Robert Goetz: 1805 Austerlitz című kötetét választani, de sajnos annyi bakit - többségében nem tartalmit, hanem fordításit - találtam benne, hogy erről le kellett tennem. Alighanem írok majd róla külön, mert tanulságos. Mindenesetre így idén a babér Hannibal, pontosabban Adrian Goldsworthy fejére hullott így, akinek a Cannae-i csatáról írt könyve igazán figyelemre méltó. Goldsworthy-t már emlegettem korábban, bár Caesarról írt monumentális munkája mellett a híres ókori csatáról írt összefoglalása igencsak eltörpül. A kötet nagyon szikár, a szerző nem ötletelget, sokszor kénytelen megjegyezni, hogy nem tudunk valamit, vagy hogy a források propagandisztikus volta miatt nem fejthető meg a tényleges történelmi valóság. Egy kissé talán túlságosan is feladja, de végül is érthető, hogy találgatásokba nem megy bele. Goldsworthy - az elmúlt évszázadok során Hannibalt tanulmányozó történészek zöméhez hasonlóan - nem kertel és zseniális hadvezérnek tartja a karthágóit, ám kiemeli, hogy a tökéletes időzítés, kiváló hadsereg és remek alvezérek mellett a szerencsére is szüksége volt Cannae-nál. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a rómaiak haditerve nem volt rossz, saját csapataik képzettségéhez és mennyiségéhez volt szabva, és akár működhetett is volna. A történész megpróbálja bemutatni a csata leírása során, milyen lehetett a "csata arca", azaz miként kell elképzelni egy ilyen összecsapás dinamikáját, hiszen a hollywoodi filmek rendszerint teljesen rosszul mutatják be az ókori vagy középkori összecsapásokat. Kevés ókori csatáról jelent meg monográfia magyarul - hirtelen egy sem ugrik be -, így aki ilyet szeretne olvasni, az most már megteheti, és sokat fog tanulni belőle. 

Fudzsivara no Teika: Száz költő egy-egy verse 

Ogura Hjakunin Iszsu (XIII. század eleje)

Budapest: Balassi, 2022

448 oldal

Fordította: Fittler Áron, Károlyi Orsolya

Esztétikai értelemben messze a legszebb - nem minimum 100 éves - kötet, amelyet idén lapozgattam Fudzsivara no Teika magyarul megjelent válogatása. Nem tudom, mennyit tud eladni a Balassi kiadó egy ilyen könyvből, de nagyon hálás vagyok érte, hogy megjelentette. Nem pusztán azért, mert szeretem a kelet-ázsiai költészetet, hanem mert ilyet a modern kor embere elé vetni igazi nemes tett és - többnyire sajnos - bukásra ítélt küldetés. De hát mindig a vereségre ítélt küldetéseket értékeltem... A győztes vagy az éppen népszerű mellé állni a könnyű út. Ez a kötet nem pusztán a XII-XIII. század fordulóján élő japán költőóriás válogatásának magyarra fordítása, hanem valóságos kalauz a koraközépkori Japán irodalmába. A száz kiválasztott vaka költőről életrajzot kapunk, emellett segítséget a versek értelmezéséhez, hiszen azok sokszor képeket közvtítenek, amelyek a japán kultúra ismerete nélkül nehezen értelmezhetőek számunkra (párnaszavak például). Így aztán a száz rövidke ötsoros vers egy 450 oldalas, igencsak súlyos kötetté duzzadt, gyönyörű fotókkal, illusztrációkkal és száznál jóval több verssel. A két fordító eredeti japánból, a kritikai kiadásokból ültette ál magyarba a vakákat, ami szintén kiemelendő. Ez az a kötet, amit az ember álmatlan téli éjszakán, lágy lámpafényben olvasna az ember, elmerengve az élet miértjein. 

James Islington: A sokaság akarata
Eredeti megjelenés: The Will of the Many (2023)

Bp.: Agave, 2025

816 oldal

Fordította: Török Krisztina

Az év legjobb könyve számomra - mostanáig, mert éppen egy méltó vetélytárs utolsó negyedénél tartok, de az maradjon a titom és jó eséllyel első jövő évi könyvbeszámolóm - James Islington gigantikus méretű eposza. Voltaképpen egy antik Rómát felidéző fantasyről van szó, amely ötvözi a Harry Potter, Az éhezők viadala és a legnívósabb történelmi regények legjobb tulajdonságait. Igazából a fülszöveg némiképpen csalóka. Ez nem egy bosszúregény, főszereplőnk ennél sokkal bölcsebb. Vis Telimus magasról mélybe zuhant fiatal, akinek családját lemészárolta a terjeszkedő Cateni Köztársaság, hazáját pedig integrálta és beolvasztotta a birodalomba. Az ausztrál szerző High fantasy-t írt, ahol egy izgalmas alternatív valóságot kapunk. Az emberek akaratának egy része itt átruházható a felettesre/patrónusra, s így utóbbiak mind fizikailag, mind szellemileg részesülnek az alattunk szolgálók erejéből piramisszerűen, megsokszorozva sajátjukét. Az akarat emellett egyfajta misztikus erő, amely képes járműveket hajtani, így van egyfajta steampunk hangulata a műnek. A kötet felnövekedés-regény is, ahol Vis iskolában sajátítja el a vezetéshez szükséges képességeket. Sok igazán fontos karakterünk nincs, E/1-ben olvassuk a sorokat, ebből adódóan csak annyit látunk a világból, amennyit Vis szemei közvetítenek nekünk. Főszereplőnk talán túl tökéletes, de ez egyben az egyetlen minimális negatívum, amit leírhatok. Nagy erénye a regénynek, hogy csöppet sem fekete-fehér az ábrázolásmód - bár az is jó tud lenni -, és a köztársaság sem a gonosz birodalma. Főszereplőnk elfogadja a tényt, hogy ki a világ ura, és annak politikusai sem pusztításra vágyó zsarnokok. A jó és rossz nem szétválasztható ebben a világban, a felszabadítók egy cseppet sem emberségesebbek, mint a cateniek. Ez egy többrétegű történet monumentális világgal, amely gondolkodásra készteti az olvasóját. A világ sötét, de a nyelvezet nem durva, és igazából 14 éves kortól fölfele simán forgatható, ha valaki bírja a 800 oldalas könyveket. Az utolsó 50 oldalt azért érdemes kétszer elolvasni, és tudomásul kell venni, hogy folytatás fog következni. Ugyanis itt igazi epikus regényfolyamról van szó, amelynek ez csak az első rész.  Novemberben jött ki angolul a 2. rész, amelynek címe The Strength of the Few lett,  így hamarosan várhatjuk a folytatást magyarul is. Én nagyon várom. 

könyvajánló: Öt kedvenc könyv 2024-ből

Könyvajánló:

Öt (hat) kedvenc könyv 2024-ből

 

Mint minden évváltáskor, most is készítettem egy válogatást az éppen elmúlt esztendő kedvenc köteteiből. Sorrend nincs. Úgy szerepelnek, ahogy eszembe jutottak (nagyjából az olvasás időrendjében).

Alan Rickman: Őrülten, mélyen

Budapest: Kossuth, 2023

576 oldal

Alan Rickman legtöbbünk számára a Harry Potter-sorozatból ismert, mint a sorozat legtragikusabb hőse, Perselus Piton, nekem azonban örökre Hans Gruber illetve a Nothinghami bíró marad. A zseniális színész leginkább a negatív karakterek ábrázolásában volt kiemelkedő, olyannyira, hogy még egy összességében pozitív szerepben - mint Perselus - is inkább antagonista volt. Sokat láttam filmekben tehát, mégis Alan Rickmanről, mint emberről alig tudtam valamit, amíg el nem olvastam a naplóját. A 2023 végén megjelent diárium oldalain sok híresség tűnik fel: színész, politikus, vagy éppen író. Rickman baráti kapcsolatot ápolt például Ken Follettel is, akinek a Katedrálist és sok egyéb kiváló regényt köszönhetünk. Bepillantást kapunk naplóbejegyzései által a munkás színészhétköznapokba ugyanúgy, mint a ritkán beiktatott nyaralásokba. Bár a saját magának írt napló jellegéből fakadóan nem egy összefüggő, megkonstruált szöveg, Rickmantől mégsem csupán mondatokat, hanem gondolatokat is kapunk. Színészként egyszerre volt nagyon mindennapi és rendkívüli ember. Érdekes, hogy azok a filmek, amelyekből leginkább ismerjük, milyen keveset jelentettek Rickman számára a napló alapján (ez a Harry Potter-szériára is igaz! Nem populáris akart lenni, hanem minőséget akart nyújtani deszkán és celluloidon egyaránt. Kifejezetten bosszantotta, hogy évekkel később is a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, vagy a Drágán add az életed alapján ítélték meg munkásságát. A színész egyébként Magyarországon is dolgozott, naplója szép emlékeket idéz fel Sopronból, mikor a Raszputyin című történelmi film egyes jeleneteit forgatta nálunk. Megdöbbentő olvasni, milyen nagy elismeréssel ír egy - sajnos megnevezetlen - magyar színészről. Még tavaly év elején olvastam a naplót, de így is jól emlékszem, milyen mély benyomást tett rám az elhivatottság, amely árad a sorokból. Belekukkanthatunk végül Rickman utolsó hónapjaiba is, és időnként kifejezetten fájdalmas olvasni a sorokat. Mintha kiskanállal vájnák a szívünket, hogy jobban fájjon... 

J.R.R. Tolkien: A homály visszatér és Vasudvard árulása 
Budapest: Helikon, 2022 iletve 2024

708 ill. 700 oldal

Tolkienről aligha kell bárkinek leírni, hogy kicsoda s micsoda, hiszen a A Gyűrűk ura ikonikus mű, amely egy egész fantasyuniverzumnak ágyazott meg mostanra. Ha Tolkien nevét halljuk, szinte bizonyosan a LoTR-ról van szó, hiszen ez az a mestermű. amivel az angol író neve örökre összeforrt. Nem alkotott sok nagy művet, csak egy(?) igazán nagyon, de hát a távolugróknál is a legmesszebbi ugrás számít. Persze egyeseknek eszébe jut még A hobbit, ínyencebbeknek pedig A szilmarilok is - a többi felsorolása már igazán extrém -, de azért ez már sokkal ritkább. Sokkal kevesebben tudják, hogy A hobbit jóval korábbi, mint A Gyűrűk ura, sőt ebből az apróságból nőtt ki a háromkötetes monstrum. Bevallom nem vagyok nagy rajongója A hobbit-nak, úgy vélem, hogy a "folytatás" nélkül sosem érte volna el azt a hírnevet, amit kapott (sem az indokolatlanul háromrészes filmtrilógiát). Ugyanakkor el kell ismernem, hogy A hobbitban elvetett mag, igencsak bőséges termést hozott. Hogy mekkorát és miként szökkent szárba a meglehetősen gyerekes sztoricskából a gigantikus A Gyűrűk ura, azt Tolkien fiának összefoglalójából - egyelőre két kötetet olvashattam az ezt taglaló négyből - tudtam csak meg. A Gyűrűk ura világa organikusan alakult ki, sejtről sejtre, szereplőről szereplőre, és fokozatosan változott azzá a világgá, amelyet ismerünk. Nem túlzás azt állítani, hogy minden cselekmény, minden szereplő azért lett olyan, amilyen, mert ilyennek kellett lennie a kezdet és a vég logikájából kifolyólag. Mintha nem is Tolkien találta volna ki a világot, hanem a már létező fantáziaország vagy a sors vezette volna az író kezét könyörtelenül irányítva azt. Aragorn szerepét eredetileg például Tolkien egy hobbitnak szánta - facipőben járt volna, Kótogi névvel -, de rá kellett jönnie, hogy nem lehet így, Középfölde megköveteli, hogy álruhás király legyen belőle. Fantasztikus, ahogy olvasva Tolkien rendbe szedett jegyzeteit, hogyan alakulnak ki szemünk előtt Középfölde folyói, hegyei, népei és ismert alakjai. Bár olvastam már a Középfölde históriája más köteteit is, de egyik sem nyűgözött le annyira, mint ez a két kötet. Érdemes elolvasni! Oda, s vissza. 

(Még két kötet fog foglalkozni a trilógia kialakulásával, amelyek még nem jelentek meg magyarul: A Gyűrűháború, illetve Sauron veresége címmel!)

C.S. lewis: Csűrcsavar levelei

Budapest: Harmat, 2021

150 oldal

Ha lenne nálam "Az év olvasmányélménye" kategória, akkor egyértelműen Tolkien hű barátjának, C. S. Lewisnak sziporkázó humorú, mégis elképesztően bölcs füzetecskéje lenne, amit díjaznék ezzel 2024-ből. Csűrcsavar levelei egy fiktív levelezés két ördög között, amelyben az idősebb és tapasztaltabb pokolfajzat tanácsokat oszt ifjabb munkatársának és egyben unokaöccsének, hogy miként térítse rossz útra a neki "szentelt" célszemélyt. A hétpróbás démon ötletei mind-mind zseniálisak és mind-mind nagyon ismerősek a mai világunkból is: "Ne az érvekre hagyatkozz, hanem a jelszavakra", elvégre nem az a fontos a mai világban, hogy valami igaz-e vagy hamis, hanem hogy legyen "modern", "erős", "jövőbe mutató", "sikeres"! Legalábbis szavakban. Igazából nem is merek idézni mást a 150 oldalas kis kötetecskéből, mert az összes szava és mondata arany! Lewis - aki leginkább a Narnia krónikái miatt ismert, mélyen vallásos volt - Tolkienhez hasonlóan -, ugyanakkor mentes volt bármi ezzel kapcsolatos merevségtől és képmutatástól. Élvezte az élet örömeit, nevetett az emberi esetlenségen. Igazi angol abszurdot kapunk tőle, amely folyamatos vigyorgásra kényszeríti az olvasót, hiszen magára ismer benne. Különösen érdekes, hogy e fanyar humort az 1940-es sötét év Nagy Britanniájából kapjuk, mégsem veszített egyetlen mondat sem a csillogásából. Minden 85 esztendős mondat megáll ma is, de ugyanilyen aktuális lesz Kr.u. 3000-ben is! Igazi kortalan remekmű. 

Kazareczki Noémi: Igazmondó Háry János

Budapest: Zrínyi, 2024

176 oldal

Bizonyára jó néhány ennél - tartalmilag - fontosabb hadtörténelmi és történelmi kötet került 2024-ben a magyar könyvesboltok kínálatába, mégis a Zubovits Fedorról készült kiadvány volt az egyik kedvencem. Mindig a nagy alakok vonzottak a történelemben, mert hihetetlen milyen érdekes minden egyes ember a maga valójában. Zubovits talán nem a legismertebb magyar katonák egyike mostanság, holott a maga korában igazi legenda volt. Egy személyben volt kiváló sportember, feltaláló, haditudósító, vadász, diplomata és katona. Harcolt a császári-királyi seregben Königrätznél, majd az olaszországi magyar légió tagjaként ellene szervezkedett. Egyiptomban katonai tanácsadója volt az alkirálynak, harcolt a spanyol karlista háborúban, majd a Balkánon volt az albánok nagy támogatja. Elsőként alkalmazott gyalogsági aknát az oroszok ellen az 1877-78-as orosz-török háborúban, szabadidejében meg néha angol foglyokat akart kiszabadítani Szudánban a Mahdi-felkelés idején. Valószínűleg egyetlen életévében több kalandban volt része, mint a legtöbb férfinak életében összesen... Csaknem 70 éves, mikor a világháborúban reaktiválta magát és találmánya - a "szárazföldi torpedó", azaz gyalogsági akna - révén segítette a Kárpátok védelmét az oroszok ellen. Kazareczki Noémi bemutatja egy nem mindennapi kalandor életét, bőven megtámogatva illusztrációkkal. A kötet kialakítása is megérdemel minden dícséretet, egy nagyon szép könyvet kaptunk a Zrínyi kiadótól. 

Agatha Christie: Az alibi
Budapest: Helikon, 2024

320 oldal

Igazából tavaly újraolvastam a Tíz kicsi négert is - amely jobb ugyan -, mégis ezt hozom Christie-től. Hogy miért? Mert arra nagyon jól emlékeztem, hogy mennyire erős könyv az előbbi, viszont Az alibi meglepett. Hihetetlenül jó pszichológiai thriller! Agatha Christie egy egészen zseniális ötlettel él: elmesél egy bűntényt - megölt nevelőszülő -, könnyen utálható tettessel, akit gyorsan fel is kötnek. Már-már megnyugodnának a kedélyek a zaklatott Argyle családban, mikor betoppan a házba egy jóindulatú tudós, s közli mindenkivel, hogy Jackó, a kivégzett testvér nem lehetett a tettes, mivel vele volt éppen a bűntény pillanatában. Dr. Calgary azt hiszi örömmel fogadják a hírt a családtagok rokonuk ártatlanságáról, azonban hamarosan megdöbbenve fedezi fel, hogy Jackó (és a mostoha) halála csupa pozitív változásokat hozott a családtagok életétbe. A tudós az alibivel olyan eseményláncolatot ráadásul indít el, amely mindent megváltoztat, és a már-már esküvőre készülő família hamarosan temetésekre járhat... A regény szokás szerint áramvonalas és feszültséggel teli, nincsenek benne felesleges oldalak és leírások. Mindenki gyanakszik mindenkire, s mindenki titkol valamit a múltjából, amire nem büszke. Calgary jószándékú tette pont az ellenkező hatást váltotta ki: a család nem megkönnyebbül a tudattól, hogy fiúk/testvérük Jackó ártatlan volt, hanem atomjaira hullik. Hiszen, hogyha nem a család fekete báránya volt az elkövető, akkor valaki közűlük kkellett, hogy legyen! A kötet a nyomozás közben felveti az örökbefogadás, a boldogtalan házasság problematikáját egyaránt, de mesél a testvéri szeretetről, és arról is, hogy a jó szándék önmagában nem feltétlenül ér sokat. A regény a legerősebb pszichológiai AC-krimik egyike - remek megoldással -, amely ha nincs is a néhai Top 10-es listámon, de nagyon jó kikapcsolódás, amely nem fog csalódást okozni senkinek. 

Kedvenc szakirodalmi köteteim 2023-ból

Kedvenc szakirodalmi köteteim 

2023-ból: 

Noha eredetileg a szépirodalomhoz hasonlóan öt kötetet kívántam kiválasztani a tavalyi évből, mint kedvencet, végül tízre emeltem a létszámot, nehogy töritúltengés legyen a listán. Tehát most öt vegyes tartalmú és öt történelemmel kapcsolatos könyv következik, mindenféle rangsorolás nélkül (de pontozva azért). Kicsit csaltam, hogy ne legyen túl egysíkú a válogatás, és igyekeztem olyanokat összeszedni, amelyek tartalmilag vegyesek.

Andrew Cohen - Brian Cox: A bolygók élete 

Budapest: Akkord, 2023

286 o.

Mint a csillagászat nagy rajongója, mindig igyekeztem figyelemmel kísérni az űrkutatás fejleményeit, és persze a megjelenő könyveket is. 2023-ban egy új, a modern kutatások eredményeit 2019-ig már tartalmazó kötetet kaphattak kézbe a magyar olvasók, amely a Naprendszer bolygóit és holdjaikat mutatja be érdekfeszítő módon. A kötet voltaképpen a BBC csatorna The Planets című televíziós sorozatának könyves kiadása. Ennek megfelelően közérthető a stílusa és elsősorban a kutatástörténetre, az érdekességekre és a felfedezést végző űrszondákra fókuszál, bolygónként 40-60 oldalban. Számomra a Jupiter és a Szaturnusz volt talán a két legjobban sikerült fejezet, ami persze annak is köszönhető, hogy e két gázóriás az, amire az utóbbi évtizedekben fókuszáltak a kutatók, ráadásul holdrendszereik azt a reményt keltik, hogy valamiféle élet lehet valamelyiken. Biran Cox kötete szépen bemutatja, hogy a Naprendszer egy komplex rendszer, amelynek bármely tagjának kiesése hatással van a többire, s mondjuk a Jupiter léte nélkül a földi élet is egészen másként alakult volna. Természetesen szó esik a Mars esetleges benépesítéséről, a Vénusz poklának kialakulásáról, és a rendszerint népszerű témákról. A kötetben található egy 35-40 fotóból álló képmelléklet, amely az internet korában talán nem túl nagy jelentőségű, de mégis hozzáad a tartalomhoz. 

8/10 pont

Johannes Krause-Thomas Trappe: Az emberi gén útja

Budapest: Park, 2023

320 oldal

Az emberiség kialakulása az egyik legérdekfeszítőbb téma, hiszen szinte minedegyikünk tudni szeretné, honnan is érkezett, hol, s miként éltek ősei. A genetikai kutatások mára jelentősen kiszélesítették tudásunkat az emberi faj(ok) múltjáról, s e kötet ebben szolgál számunkra kalauz gyanánt. A szerzőpáros mesél nekünk a különféle emberi fajokról, kapcsolataikról, vagy a kutatások számára olyan fontos lelőhelyekről, mint mondjuk a Gyenyiszova-barlang, amely nagyban átírta a Homo Sapiens történetét is. A mű arra a korszakra fókuszál, ahol még nincsenek írott forrásaink az eseményekről, így a genetikai változások nagyban hozzá tudnak járulni az ismereteinkhez. Külön pozitívum volt, hogy a kissé célzatos alcím - "Hogyan tett minket a migráció azzá, akik vagyunk" - ellenére a német szerzők viszonylag korrektül bemutatták, hogy a népességcserék bizony nem feltétlenül pozitív események. Több esetben a migráció inváziót jelentett, és a helyi népesség kiírtásához és az adott kultúra eltűnéséhez vezettek. Azért persze nem maradunk mentesek az aktualitásoktól, még Obamát is sikerült valahogy beleszuszakolni a kötetbe... Az emberi vándorlások kulturális hatásai a történelemben egészen nyilvánvalóak, és sok szempontból hasznosak. Az írók nagy szakmai óvatossággal beszélnek, ugyanakkor véleményüket is hozzáteszik időnként. Sok esetben ma is elképzelések vitatkoznak, hiszen több megoldása is lehet egy kérdésnek. Esik szó itt a nyelvek és genetika kapcsolatáról, világjárványokról, a mezőgazdaság elterjedéséről, és rengeteg egyéb felvetődő kérdésről. A kötet első kétharmada lényegesen jobban sikerült szerintem, mint az utolsó fejezetek, de így is kiváló kötet, amelyet mindenki nagy haszonnal forgathat, aki képet szeretne kapni az archeogenetika tudományának jelenlegi állásáról. 

8/10 pont

John J. Mearsheimer: A nagy téveszme

Budapest: Századvég, 2022

412 oldal

John  J. Mearsheimer azon kevés mai politikai gondolkodó egyike, aki nem vágyálmaiból, ideákból hanem a történelmi tapasztalatból épít világképet és koherens világnézetet, s ráadásul gondolatait a legkevésbé sem kívánja megfeleltetni politikai divathullámoknak vagy ideológiáknak. Ebből adódóan megosztó személyiség, aki könyvében durván lerántja a leplet az Egyesült Államok utóbbi évtizedekben tapasztalható külpolitikájáról, amely a idealisztikusan közelít meg egy olyan kérdést, amely realizmust és gyakorlatiasságot kellene hogy kövessen. A szerző kemény kézzel bánik Francis Fukuyama nyilvánvalóan megbukott tézisével, mely szerint a világ óhatatlanul a liberalizmus globális győzelme felé halad, s az emberiség egy boldog demokratikus paradicsomban oldódik fel hamarosan. Mearsheimer szerint Fukuyama végzetesen alábecsülte a nemzetállamok összetartó erejét és a nagy birodalmakat mindig széttépő szeparatista helyi erőket. A liberális ideológia ugyanis semmit sem kínál az esetleges egyéni jóléten felül, ez pedig édeskevés a hagyományokban, életmódokban, nyelvekben megmutatkozó különbségekkel szemben. Már csak azért is így van, mivel a "jólét" és a "boldog élet" fogalma mindenkinek mást jelentenek, erősen kultúrától függően. A szerző kiemeli, hogy az USA hangoztatott elvei ellenére előszeretettel dönt meg demokratikusan megválasztott kormányokat, amennyiben érdeke megkívánja, és a demokráciák állítólagos erényesebb politikájának és hadviselésének a száraz statisztikák alapján semmiféle bizonyítéka nincsen. Ideológiai alapon politizálni rendszerint fanatizmushoz és kompromisszumképtelenséghez vezet, hiszen aki nem "demokrata" az maga a gonosz, tehát megsemmisítendő. Elvégre az igaz és demokrata ember ugyebár nem egyezhet ki a gonosszal. Mearsheimer könyve azon kötetek egyike, amelyet minden diplomához kötelezővé tennék, mert nagyon tanulságos olvasmány... 

9/10 pont

Paul Stanley: Tükörkép reflektorfénybe zárva

Budapest: Cser, 2022

400 oldal

Kicsit hezitáltam, hogy ide Debbie Harry kötetét, vagy a Kiss frontemberének, Paul Stanley-nek memoárját biggyesszem-e be, de végül utóbbi mellett döntöttem, mivel az Ez van-ról már írtam. Kissé igazságtalan döntés volt ez, mivel a Blondie szöszijének önéletrajza kiadására nézve egyértelműen szebb, tartalmára nézve pedig kétségtelenül izgalmasabb, egyedibb és vagányabb. Míg a Blondie maga volt a punk, a Kiss egy "megcsinált" zenekar volt, amelyet elsősorban a fennmaradás motivált Stanley és Gene Simmons részéről. Ez utóbbi erősen megmutatkozott helyenként nem túl tisztességes káderpolitikájukban vagy divathullámot meglovagolni kívánó megjelenésükben egyaránt. Stanley emlékirata mégis tanulságos olvasmány, mert a zenekar működését sokkal jobban bemutatja, mint Debbie Harry memoárja tette, és ebben inkább belátunk a kulisszák mögé. A Kiss erős embere rendkívül céltudatos zenész volt, aki már korán feltett mindent a rocksztárság elérése érdekében. Nem volt rest maszkírozni magát, kitalált karaktert alakítani, majd lemosni a festéket, mikor már az károsnak/kínosnak tűnt. Ugyanakkor a könyvben találkozhatunk a hírnév mögött rejtőző esendő emberrel is, akit zavar, hogy rendellenességgel született (hiányzó jobb füle). Stanley önéletírása egyben terápia is, amelyben kibeszéli azokat a problémákat, amelyekkel megküzdött: magány, önbizalom nélküliség a szinpadon kívül, a társas kapcsolatok hiánya. Neki sosem a drog, vagy az ital volt a problémája, mint a legtöbb befutott zenésznek, hanem ezek a saját magából táplálkozó démonok. Egy igencsak őszinte - bár nyilván saját szerepét kissé kiemelő - emlékezést olvashatunk amely elröpít minket a 70-es évek végén csúcsra jutó ikonikus rockegyüttes mindennapi konfliktusaiba, sikereibe és kudarcaiba. Mondjuk azon nem változtatott, hogy még mindig a Blondie-t tartom jobb együttesnek...

8/10 pont 

Edward White: Alfred Hitchcock tizenkét élete

Budapest: Kossuth, 2021

400 oldal

Sokáig kifejezetten gyenge táérsalkodó voltam régi filmek kapcsán, amire aztán annak idején Vágó Istvánnál a Legyen Ön is milliomosban rá is fizettem. Nem emiatt, de később elkezdtem érdeklődni a klasszikusok iránt, bár még mindig messze vagyok attól, amit szeretnék. Viszont Hitchcock életművének fő filmeit már láttam, és a Hátsó ablak, valamint a Gyilkosság telefonhívásra nagy kedvencem (utóbbi az elsőszámú), már csak a gyönyörű Grace Kelly miatt is. Szerepét a filmtörténetben valószínűleg kissé túlértékelik, de nehéz beszélni a filmművészetről nevének megemlítése nélkül. Edward White könyvében e zseni életét mutatja be 12 aspektusból rengeteg interjú és visszaemlékezés alapján. A rendezőfejedelem igencsak megosztó volt a maga korában. Egyszerre volt elegáns öregúr és igencsak bizar humorral megáldott különc, aki nem tűrt meg maga körül olyan csillagokat, akik akár csak picit is elhomályosították a tündöklését. A legismertebb színészekkel, színésznőkkel dolgozott, de minden film az ő filmje volt, az ő géniuszát kellett, hogy hirdesse a produktum. A marketing terén is kiemelkedőt alkotott, márkát csinált saját magából. A kötetből tucatnyi (bár inkább csak 9-10, mert vannak egymást átfedő fejezetek) arckép rajzolódik ki a nőkön sokszor zsarnokoskodó kis diktátor képétől egészen a mindenből a legjobbat értékelő piperkőc brit dandyig és példás férjig. Érdekes kötet volt, amelyet sok idézet, valamint egészen remek fényképek színesítettek.

8/10 pont

Tomasso Di Carpegna Falconieri: A férfi, aki Franciaország királyának hitte magát

Budapest: MTA BTK, 2022

212 oldal

Az év egyik meglepetése volt ez a kötet, amit pedig majdnem visszaraktam a szombathelyi Berzsenyi könyvtár polcára először... Pedig a szori nem csupán igaz, de egészen zseniális és filmre kívánkozó! Adva van egy XIV. századi tehetős sienai kereskedő, Giannino di Guccio, akivel egyszer csak közlik élete delén, hogy ő bizony Franciaország királyának fia, akit csecsemőkorában el kellett rejteni ellenségei elől, és kicserélték egy másik újszülöttel biztonsága érdekében. Giannino-t ekkor Sienába menekítették és elhelyeztek egy kereskedőcsaládnál, szülei valójában nem a valódi szülei, hiszen ő I. János a vér jogán, frankhon királya. Bár ezt senki nem tudta kellően igazolni - patrónusát, aki segítséget és bizonyítékot ígért neki, megölték hamarosan -, Giannino elhitte a történetet, és ettől kezdve egész életét arra tette fel, hogy megszerezze a francia trónt. Giannino koronát, páncélt készítettett magának nagy vagyonát és családját feláldozva, sőt végül még zsoldossereget is toborzott célja érdekében. Mindeközben felhasználták hiszékenységét a politikai játszmák során, más szélhámosok meg kiforgatták vagyonából. Giannino eljutott Magyarországra is, ahol szintén átverték, s bár nagyon reménykedett I. (Nagy) Lajos királyunk támogatásában, sosem került szín elé. Hiába, Lajos bölcs ember volt... Az ember miközben a könyvet olvassa, nem tudja, hogy ámuljon ekkora naivitás miatt, vagy csodálja a kötet hősét, aki bármit feláldozott vélelmezett igazáért. Egy biztos, aki elolvassa Tomasso Di Carpegna Falconieri kötetét még szerelmesebb lesz a középkorba, egy olyan korba, amikor még tényleg bármi megtörténhetett az emberrel, akár a mesékben. Happy end persze nem volt. Giannino végül nápolyi börtönben halt meg, ahol azonban még megírta történetét, így ez a csodálatra méltó futóbolond trónkövetelő elmesélhette történetét az utókornak. 

8/10 pont

Douglas E. Nash: A lemenő nap utolsó sugarai 1.

Debrecen: Hajja, 2023

639 oldal

Nash könyvéről már írtam júniusban, így nem szaporítom nagyon a szavakat. Egy egészen kiváló kvázi "alakulattörténetről" van szó, amely a IV. SS-páncéloshadtest történetének első hónapjait mutatja be német levéltári anyagok alapján. A seregtest 1944 nyarán-őszén heves harcokat vívott Varsótól keletre, melynek során magyar hadosztályt is alárendeltek, így kiemelten fontos számunkra a működése. Folytatás sajnos még nincs magyarul, a kiadó a populárisabb, de felszínesebb köteteket (= nagy, illusztrált, Tigrises-Párducos) részesítette eddig előnyben...  Elvileg idén megérkezik. Várom.

8/10 pont

Stephen W. Sears: Gettysburg

Budapest: Peko, 2023

624 oldal

A 2023-as év legjobb hadtörténelemmel kapcsolatos könyve nálam Stephen W. Sears Gettysburg-je. Az amerikai szerzőnek már a félszigeti hadjáratról írt munkája (Richmond kapujáig. Budapest: Peko, 2022) is egészen kiváló volt, de még ahhoz képest is szintet sikerült lépni. Végre van egy jó könyvünk magyarul az amerikai polgárháború legvéresebb és legdöntőbb csatájáról! Sokszor esünk abba a hibába, mi,  történelemmel foglalkozók, hogy ezt vagy azt a személyt idealizálva kezeljük, hibátlan héroszként. Sears kötetének egyik nagy tanulsága számomra, hogy ugyanaz az ember mennyire lehet előrelátó és bölcs egyik pillanatban, majd mennyire "benézhet" dolgokat a másikban. Robert E. Lee egészen kiváló elme volt, aki zseniálisan látta át a konföderáció romló helyzetét 1863 nyarán, s ezért egy logikusan végiggondolt, óvatos, ám a kezdeményezést magához ragadó támadást indított Pennsylvania ellen. A hadjárat jól volt megszervezve, sokáig ügyesen, rejtve mozogtak csapatai, majd Lee a csatát követő visszavonulás során is brillírozott. Csak éppen a csata során nem... Valahogy a három nap során a kiváló taktikus és stratéga egyszerűen csődöt mondott, mint hadvezér. A túlzott magabiztosság, az ellenfél lenézése és a gőg okozta ezt, illetve alvezéreivel való nem éppen tökéletesen működő kapcsolata. Sears Lee-hez hasonlóan árnyaltan tudja kezelni Joe Hookert, és az általa érezhetően igen nagyra tartott George Gordon Meade-et is. A kötet idézetekkel, térképekkel, fényképekkel gazdagon taglalt, jól felépített, mégis még emészthető töménységű írás, amely odadob minket a véres csatatérre. Ha kezünket-lábunkat nem is, de fél szívünket ott fogjuk hagyni, mire végzünk. Köszönet ezért a kiadónak, még sok ilyet!

9/10 pont

Reynald Secher: A vendée-i mészárlás

Budapest: Századvég. 2023

400 oldal

Egy másik kis kegyetlen csoda Secher írása, amelyről írtam már korábban. A mű egy mítoszirtás, amely a francia forradalomról rántotta le annak idején a szépen hímzett, tetszetős leplet, hogy alóla ránk vicsorítson maga a kegyetlen terror, a modern diktatúrák könyörtelen francia előképe. Tipikus esete annak, mikor az igazi hősök olyanok, akikről szinte senki nem hallott. 

9/10 pont

Skorka Renáta - Weisz Boglárka: Pillanatképek a magyar középkorból 

Budapest: MTA BTK-Martin Opitz, 2022

254 oldal

Szintén már esett szó a következő könyvről, amely egy gyönyörűen illusztrált bevezetés a magyar középkorba. A kötet az egykori hétköznapi életet vetíti szemünk elé, apró kis történeteken, megmosolyogtató eseteken, vagy tragédiákon keresztül, míg végül egyre jobban megszeretjük azt a csodás kort, amely Európa számára lehetővé tette, hogy valami olyat tegyen le a világtörténelem asztalára, amire igazán büszkék lehetünk. Mert bizony Európa felvirágzása nem a reneszánsszal, a kapitalizmussal vagy a felvilágosodással kezdődött, hanem az annyit pocskondiázott középkorral, amely lefektette az előző három alapjait. 

9/10 pont

2023-as kedvenc szórakoztató köteteim

2023-as kedvenc szórakoztató köteteim

Bár 2023 nálam sokkal inkább a szakirodalomról szólt, mintsem a szórakoztató vagy szépirodalomról, de azért akadt pár említésre méltó utóbbiakból is. Most elsőként ezekből mutatnám be idei kedvenceimet, aztán majd még jönnek az év további győztesei! Bár az elsőszámú győztes mindig az olvasó. :)

Sorrendiség nincs!

Steve Cavanagh: 48 óra

Budapest: Álomgyár, 2023

Eredeti megjelenés: The Defense (2015)

444 oldal

Nem igazán vagyok az Álomgyár kiadó rajongója, köteteik tematikailag rendszerint a napsütötte helyen játszódó lájtos romantikus regényektől a kínosan egyforma erotikus kötetekig terjednek, és ezek nem az én műfajaim. E regények tartalmát 90%-os pontossággal akkor is meg tudja mondani a tapasztalt olvasó, ha ránéz a borítóra (amelyen előbbi esetben valami tájkép van házzal, meg nőalakkal, utóbbi esetben egy borostás rosszfiú tetoválásokkal). De aki korán kel - és hajlandó turkálni a szemétben -, néha aranyat is lel. Steve Cavanagh első magyarul megjelent könyve a Tizenhárom volt, amely nagyon tetszett, és a 2019-es év egyik kedvence volt nálam. Bár akkor nem jelezték, a Tizenhárom voltaképpen egy sorozat 4. része volt, s az Álomgyár most vélte úgy, hogy ideje az előzményeket is kiadni. Nyilván a legerősebb (=legjobban eladható) résszel kezdték, de ez akkor sem túl elegáns. Ráadásul a sorozat első része, amely magyarul a 48 óra címet kapta igencsak jó darab, nyugodtan lehetett volna ezzel indítani. Folytatásához hasonlóan ez is egy tárgyalótermi krimi és egy thriller keveréke, és bár kissé sok benne a hihetetlen elem, de rendkívül szórakoztató kötet. Eddie Flynn egykori csaló és visszavonult ügyvéd el kell vállalja egy tagadhatatlanul bűnös maffiózó védelmét, miután hátára egy bombát telepítettek és elrabolták a lányát. Sablonos? Kétségtelen. Ugyanakkor Flynn karaktere okos és szimpatikus, a tárgyalótermi részek igen erősek, és pörögnek az események, mint egy helikopter rotorja. A lezárás "kissé" valószerűtlen - a hihetőség a korábban megjelent regénynek is a gyengéje volt -, és a borítón ismét elkövették az összes olyan hibát, amit 4 éve szóvá tettem, de nem tudok haragudni a nagy egészre. Ez a sorozat garantáltan kikapcsolja az embert. A címadás borzasztóan rossz, a könyvnek semmi köze a Nolte-Murphy-féle filmhez, bár úgy gondolhatja az ember, és az eredeti angol cím sem indokolta ezt a magyarítást... 

8 pont

moly.hu: 93%


Sophie Hannah: Hercule Poirot csendes éje

Budapest: Helikon, 2023

Eredeti megjelenés: Hercule Poirot's Silent Night (2023)

336 oldal

Sophie Hannah minden Poirot-s könyvéről írtam a blogon (első, második, harmadik, negyedik), és most röviden az ötödikről is beszámolok, amely pár hete bukkant csak fel a könyvesboltokban. A negyedik résszel (A Kingfisher Hill-i gyilkosságok) elégedetlen voltam, mivel az egészen korrektül sikerült előző két rész után határozottan visszaesés történt. Szerencsére az új, ötödik Poirot-történet egyértelműen jobban sikerült, óvatosan ugyan, de kijelentem, hogy az eddigi legjobb a sorozatból. Poirot és Catchpool éppen a közös karácsonyozást tervezi, amikor betoppan - álnéven - utóbbi édesanyja, és ráveszi őket arra, hogy egy ügy kedvéért "menjenek le" vidékre, ahol egy tengerparti falucskában különös gyilkosság borzolta fel a kedélyeket. Egy már amúgy is haldokló beteg fejét verték be a kórházban látszólag tökéletesen értelmetlenül. A fickót mindenki kedvelte, ellenségei nem voltak, és miért kockáztatná valaki a börtönt/bitót egy haldokló megöléséért? Catchpool édesanyja egyik barátnője miatt csalja el nyomozni Poirot, mivel annak szintén utolsó végső stádiumban lévő férfje ugyanebbe a kórházba készül, és a barátnő meg van róla győződve, hogy férjét is meg akarják gyilkolni. A meglehetősen hangulatos nyomozásban van még két testvérpár, akik egymással házasodtak össze, egy szemtanú, aki nem tud tanúskodni, egy aggódó feleség, egy halálsoron is életvidám férj valamint a világ legtehetségtelenebb rendőrnyomozója, akitől Poirot frászt kap. A regény nagyon szórakoztató, sikerült szimpatikus karakterekkel megtölteni minden idegesítő vonásuk ellenére, és a maga módján logikusan futnak az események. Kissé mesterkélt a megoldás, és inkább egy szappanoperához, mintsem Agatha Christie-hez méltó, de a krimi királynője is alkalmazott ilyen trükköt több regényében, így nem idegen a Poirot-regényektől.

8 pont

moly.hu: 85%

Moskát Anita: A hazugság tézisei

Budapest: Gabo, 2022

392 oldal

Idén nem is lehetett kétséges, hogy fantasy/sci-fi kategriában ki lesz nálam 2023 nyertese, mert vitán felül Moskát Anita novelláskötete volt a legerősebb (mély)ütés, amit kaptam. Nem akarom túlspilázni az itteni magyarázkodást, hiszen a kötetről részletesen írtam márciusban, de ma is a hatása alatt vagyok. Továbbra is csak szuperlatívuszokban tudok szót ejteni a magyar dark irodalom főboszorkányáról. Moskát megdöbbent, elgondolkodtat és magával ragad. Gyomor kell ehhez az utazáshoz, mert könnyen tengeribeteg lesz az ember tőle, de olyan tájakra jutunk el, amelyeket érdemes látni, még akkor is, ha sötét egy világ az. 

9.5 pont

moly.hu: 94%

Steven Pressfield: A tűz kapui
Budapest: Partvonal, 2016

Eredeti megjelenés: The Gates of Fire (1998)

380 oldal

Már sokszor utaltam rá, mennyire óvatosan válogatok történelmi regények esetében, de végre újra hozhatok egy igazán példaértékű darabot. Steven Pressfield a nagyon jól ismert Thermopülai csatába vezet el minket egy spártaiaknál nevelkedett szolga leírása alapján. Xeónész családját lemészárolták az argosziak, így miután hugával sikerül elmenekülnie előlük, Argosz főellensége, Lakedaimón szolgálatába áll, hogy bosszút állhasson. A bosszú szívében lassan kihúny, családja lesz, beilleszkedik a helyi társadalomba, amennyire ez lehetséges egy ilyen elitista poliszban. Főhősünk végül bekerül a Leónidasz király vezette seregecskét támogató szolgák közé, majd egyedüli súlyosan sebesült túlélőként a perzsák kezére kerül. A véres győzelem után Xerxész király úgy dönt, hogy ki kell hallgatni az egyetlen foglyot, hogy minél többet tudhasson meg a spártaiakról, akik ilyen kemény küzdelemre kényszerítették. Xeónész pedig mesélni kezd, s leírása alapján megismerhetjük a spártai állam brutalitását és igazságszeretetetét egyaránt, és a Thermőpülainál történteket. Pressfield jól használta az antik forrásokat, csak annyit költött hozzá az ismert adatokhoz, amennyi még nem forgatja fel a történészek által ismert tényeket, olyannyira, hogy akár azt is leírhatjuk: akár így is történhettek az események. Egészen mesteri történelmi regény, kemény, mint egy hoplita pajzsa, és véres mint egy csatamező. Itt nincs semmi álromantikus mese, csak hősiesség és halál. This is Sparta!

9/10 pont

moly.hu: 93%

Wendelin Van Draanen: Szerintem, szerinted
Budapest: Harmat Kiadó, 2023

Erdeti megjelenés: Flipped (2001)

240 oldal

Úgy tűnik csaknem minden évvégi összefoglalómba sikerül bekerülnie egy tündéri ifjúsági regénynek, s bár egy évszázad választja el Van Draanen regényét a tavalyelőtt megénekelt Anne otthonra találjától, de sok szempontból nagyon hasonló a két történet. A szerző nem próbál modernkedni, divatos lenni, az egyszerű értékekre helyezi a hangsúlyt a felületes csillogással szemben. Két tini lassan kibontakozó szerelme igazi csemege, egy nagyon szerethető lánykarakterrel (Juli), és egy kissé gyámoltalan fiúval (Bryce). A regény felváltva mutatja meg ugyanazon eseményeket a két főszereplő szemén keresztül, ami felvillantja mennyire könnyű félreérteni gesztusokat, mondatokat pusztán előzetes prekoncepcióink miatt. Juli karaktere egyértelműen mélyebb és jobban sikerült, az ő lendületessége röpíti át az olvasót a sorokon. Az írás egyik alapmotívuma, hogy nem attól lesz az ember egyéniség, hogy trendkövető, sőt kevés szánalmasabb van, mint a mindenáron való tetszeni vágyás. Az igazi egyéniség színes és extrém, de nem azért, mert látszani akar, hanem mert van és létezik. Van Draannennek Julin keresztül sikerült átadni a természet szeretetének fontosságát, és a világra való rácsodálkozás örömét. Fontos, hogy szeressük a világunkat, mert sok szépség van benne, és az időnként minket körülölelő bánat csak emel ennek értékén. Szükség van ilyen könyvekre, mert miközben a történelem egyik legszerencsésebb korszakában vagyunk (vagy sajnos vagyunk túl), mégis bútúltengés és túldramatizált fájdalomkultusz uralkodik sokunk lelkén.  Nagyon pozitív meglepetés volt ez a kötet, ajánlom minden fiatalnak és fiatalos lelkületű felnőttnek! Nem fognak csalódni! Megjegyzésre érdemes, hogy a könyvből szintén nagyon aranyos film készült még 2010-ben Változó szerelem címmel, amely bőven megér egy megtekintést. 

9/10 pont

moly.hu. 92%

2022-es kedvenc olvasmányaim

 2022-es kedvenc olvasmányaim 

Folytatom a hagyományt, mely szerint az évforduló környékén röviden összegzem az elmúló esztendő számomra legkedvesebb olvasmányélményeit. Csináltam ilyen rezümét az évről 2021-ben és 2020-ban is, jöjjön hát a 2022-es lista! Ezúttal 5 szépirodalmi/szórakoztató és 5 ismeretterjesztő  kötetet válogattam ki, amelyeket idén olvastam, s röviden most bemutatnék. Nincs sorrend, és igyekeztem többféle stílusú irodalmat összeválogatni, hogy ne legyen túlságosan egysíkúan történelmi a felhozatal. 

Jó szórakozást és könyvekben - meg történelemben - gazdag új évet mindenkinek!

Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok

Budapest: Kolibri, 2022

Kezdjük egy friss élménnyel! Holly Jackson tavaly (2021-ben) is felkerült a listámra - mint azt a bevezetőben olvashatták, ha odakattintottak! -, és idén is. Alig pár napja fejeztem be a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz folytatását, de mindenképpen be kellett ide tennem. Sokat most nem is írok róla, mert egy hosszabb könyvajánlót készítek belőle, de az év egyik legjobb olvasmányélménye volt, sőt voltaképpen felülmúlta az előzményt is, ami ritkaság! Az ifjúsági kriminek mondható regény okos, jól felépített írás, szeretetre méltó szereplőkkel. Mindenkinek nagyon ajánlom, ha egy kis könnyed nyomozást akar lefolytatni odahaza a kanapén!

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

Budapest: Fumax, 2014

Fogalmam sincs, miért tartott 2022-ig, hogy az egyik kedvenc sci-fi sorozatom (The Expanse) alapját jelentő Corey-féle űrodüsszeiát is kézbe vegyem, de csak most decemberben kezdtem neki. Megvettem hát az első hátrom kötetet és nem okozott csalódást a nyitó epizód. Realisztikusan kemény történetvezetés, érdekes és szimpatikus szereplőkkel, amely ráadásul képes volt a Naprendszerre redukálni egy űrháborút, ami nekem kifejezetten tetszik. Ez legalább olyan nehéz, mint korlátlanul szárnyalgatni az univerzumban a Tatuiontól a Deep Space Nine-ig, hiszen egy korlátokkal és ismeretekkel teli világot kell kitölteni. Mondták már ismerősök, hogy a jelenleg kilenc részes könyvsorozat egyenetlen minőségű, úgyhogy nem tudom, mit hoz majd a folytatás, de a Leviatán ébredése nagyon bejött. 

Ellen Hopkins: Crank - A szörny

Szeged: Könyvmolyképző, 2021

Mindenképpen a legkülönösebb olvasmányom volt idén. Nehéz behatárolni, hogy mi is a Crank címen kiadott kötet, mert műfaját nehéz meghatározni, leginkább elbeszélő költeménynek mondanám... Voltaképpen modern versikék laza fonata, amelyek egy fiatal lány személyes drámáját írják le, ahogy jó kislányból rossz kislány és drogfüggő lett. Kemény olvasmány, s bár meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a szerző lányának valósnak mondott sztoriját igencsak kiszínezték benne, de ettől csak igaz nem lesz, de hiteles marad. Meghökkentően jól sikerült megfogni benne mind a tinik lelkivilágát, mind a gonosz átmeneti diadalmát az ártatlanság felett. A versek magukban nem túl jók - modern rímtelen hangulatok -, de az egész együtt, egészen egyedülálló, elgondolkodtató és erős darab. Ide passzoltak a rím nélküli, komor szóviharok. A szerző szerintem mindent előre kitervelt, mindent patikamérlegen adagolt, hogy ilyen legyen a történet. Ám túl sok a valószínűtlen történés ahhoz, hogy igaz legyen. Ettől még példabeszédnek nagyon hatásos. A könyv szól a csábításról, szenvedélyről, a gyengeségről, a családról, és a túlélésről. S arról, hogy a legrosszabb dolgokból is kisülhet valami jó a legvégén. Azért ez - lássuk be - bíztató. 

Agatha Christie: Négy színmű
Budapest: Európa, 2010

Agatha Christie zsenialitását aligha kell magyaráznom annak, aki egyet is elolvasott a könyvei közül, de az angol kisasszony a színházban is igazi nagyágyú volt annak idején. Ebben a gyűjteményes kötetben négy színmű kapott helyet, amelyek mind zseniálisak a maguk módján. Az egérfogó klasszikus kamaradarab, kevés szereplővel, zárt helyen, ami garantálja a feszültséget. Egy behavazódott vendégfogadóba egy rendőr toppan be, s közli, hogy gyilkos van közöttük, aki egyikükre vadászik. A vád tanúját aligha kell külön bemutatnom, a mai napig játszák, igazi tárgyalótermi krimi, döbbenetes frdulattal, ami üt, mint a toronyóra. Az Ítélet szintén félig-meddig bírósági tárgyalás, de leginkább pszichológiai thriller és szerelmi háromszög keveréke. A kötetet a Pókháló című krimivígjáték zárja, ahol a komoly tartalom kedélyes fcsegésekkel és tündéri főszereplővel van lágyítva. A történet a farkast kiáltó fiú meséjén alapul, ám a főszereplő jelen esetben egy hölgy lett, a farkas meg hát egy ember, aki egy másik ember farkasa. Főszerelőnk Clarissa egy nagy fantáziával megáldott fiatal háziasszony, aki belecsöppen egy bűnügybe saját házában, és fantáziájának hála, szeretteinek megmentése egyre jobban belegabalyodik a maga által szőt magyarázkodások pókhálójába. A párbeszédek szellemesek, a történet humoros, igazi jó hangulatú lezárás.

Chriss Carter: A hívás

Budapest: General Press, 2022

Mostanában viszonylag kevés thrillert és skandináv krimit olvasók korábbi önmagamhoz képest, mivel úgy két éve elteltem a műfajjal, mint gyerekkoromban a császármorzsával, s azóta sem kívánom. Így manapság ritkán kezdek bele ilyesmibe, mivel túl sok trancsírozós és nem túl fantáziadús darabon rágtam már át magam. A Robert Hunter-sorozat történetei általában elég jók, így valamikor májusban ezt azért levettem a polcról. Az eleje kifejezetten erős volt, a mai napig emlékszem, hogy faltam a lapokat. Chriss Carter roppant fantáziadús, ha gyilkosságok mikéntjét kell kiötlenie. Brutális és véres. A nyomozás szintén izgalmas, de nem az a "kitalálom, hogy kia  gyilkos" típusú. Az olvasókat mégis meglehetősen megosztó kötetről van szó, sokaknak nem tetszik a történet - igaz én nem is olvastam a sorozatot tudatosan, csak pár darabját -, de számomra egészen a végéig fordulatos volt (ha nem is annyira, mint annak idején A keresztes gyilkos), jó karakterekkel. Talán a túl elkapkodott lezárás lehetett volna jobb is, de idén nem olvastam izgalmasabb thrillert, így felkerült a listámra. 

John H. Gill: A znaimi csata 

Budapest: Peko, 2022

 

A Hadiakadémia sorozat nagy kedvencem hobbimból kifolyólag, s idei kiadványaik közül számomra kiemelkedik Gill műve, amely egy igazán jól összerakott, részletes és szórakoztató monográfia egy kevéssé ismert Napóleon-kori csatáról. John H. Gill kiváló ismerője és kutatója a kornak, az 1809-es hadjáratról írt 3 kötetes műve (1809 Thunder on the Danube) kiemelkedő munka. A Peko Publishing ezúttal kiválóan választott, és magyarul is megjelentette a morvaországi Znaimnál lezajló és a hadjárat végét jelentő csatáról szóló összefoglalását. Kemény meló az elolvasása, de igazi hadtörténeti csemege, hiszen ilyen szintű és minőségű hadtörténelmi könyv még sosem jelent meg magyarul a napóleoni háborúkról. Igazi példa arra, hogy kellő tudással és szorgos kutatómunkával milyen mélységig lehet feltárni a korszak harci eseményeit. Nem mellesleg jó pár magyar szereplővel és magyar királyi alakulattal találkozhatunk olvasás közben, így a magyar hadtörténelem szempontjából is fontos a megjelenése. 

Li Kuan Ju: A világ, ahogy én látom

Budapest: Antall József Tudáskötpont, 2018

A XX. század második fele nem tobzódott igazán erőskezű, figyelemre méltó politikusokban. Szingapúr atyja és megteremtője, Li Kuan Ju (1923-2015) mindenképpen ezen kevesek egyike. A jó helyen fekvő, de szegény és apró brit gyarmatocskából élete alkonyára a világ egyik leggazdagabb országát "csinálta", amely sok szempontból példamutató lehet mindenkinek. A bambuszkunyhók helyén a világ legmodernebb felhőkarcolói épültek meg, és a század egyik legnagyobb sikertörténete. Pártja minden választást megnyert Szingapúr megalakulása, azaz 1965 óta máig, ami talán nem hangzik túl demokratikusnak, ellenben nagyon stabil kormányzásra adott lehetőséget és hosszú távú programok beindítására. Súlyos döntéseket is meghozott, mikor például attól tartott, hogy Malajzia Szingapúr nyakára ül, elszakadt attól. Kínosan ügyelt végig, hogy a hely sajátosságát/erősségét, az indiai, maláj és kínai népesség közti egyensúlyt fenntartsa, és például az angol tette meg a hivatalos nyelvnek, ami egyik félnek sem kedvezett, ellenben később nagy előnyt jelentett. Nem demokrata európai értelemben, nem diktátor keleti értelemben, ő maga volt Szingapúr: szigorú szabályokkal, politikai rugalmassággal, de szilárd akarattal és eltökéltséggel. Nem félt meghozni kemény döntéseket, nem félt kinevelni az utódait, és nem félt átadni a hatalmat sem végül. A politika és a Távol-Kelet iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány ez a tematikus pontokba szedett beszélgetéseknek álcázott víziógyűjtemény. 

Niall Ferguson: Civilizáció

Budapest: Scolar, 2022

Niall Ferguson az egyik legismertebb történész, olyan, aki képes végtelenül bonyolult történelmi jelenségeket nagyon egyszerűen elmagyarázni bárkinek. A Civilizáció ezek közül is kiemelkedik jelentőségében, mivel arra ad választ, mitől lett az európai civilizáció az, amely meghatározta modern világunk arculatát. Ferguson elképedve tapasztalta maga körül, hogy a XXI. század elején egy brit egyetemista szinte alig tud valamit saját hazájának történetéről (mindössze 16%-uk tudta a Waterlooi csata brit hadvezérének, Wellingtonnak a nevét... ), miközben a hallgatók újfajta történelmet tanulnak, amelyben mások kultúrájáról kell tanulni, és azokat kell dícsérni. A skót történész szerint a "Nyugat" hanyatlása azzal kezdődik, hogy önsorsrontóként minden más kultúra erényeit, eredményeit dícséri, miközben magát pocskondiázza és befeketíti. Holott éppen Európa az, amely a legnagyobb dícséretet érdemelné, mert a XIX. századra olyan civilizációt hozott létre, amely bizony jobb, fejlettebb és etikailag is magasabbrendű volt, mint másoké. Ferguson e könyvében a "Nyugat" korábbi nagyságának, győzelmének okait elemzi, s kénytelen megállapítani, hogy éppen ezeket az erősségeit (versengés, tudomány, magántulajdon, orvostudomány, fogyasztás, munka) kezdi saját maga aláásni. Ez egy olyan kötet, amely kötelező érettségi tananyag lenne, ha galaktikus hadúr lennék, méltó társa Harari Sapiens-ének. 

Richard Dawkins: Az önző gén

Budapest: Kossuth, 2021

Egy másik kötelező darab az általános műveltséghez. Richard Dawkins könyve igazi klasszikussá lett mára - hiszen 46 éve jelent meg -, de azóta is alapköve a evolúcióbiológiának, elavulásnak alig mutatja jeleit. Egy igazi elgondolkodtató darab, amelynek állításaival sokszor nem lehet egyetérteni, ha értelmet akarunk látni az életben, és sok szempontból igencsak lehangoló olvasmány, de zsenialitása kétségtelen. Dawkins elméletének alapja, hogy az élet túlélésének alapegysége nem a faj, s nem is az egyén, hanem a gén. A gén az, aki tudatlanul is arra törekszik, hogy minél több legyen belőle, s a gén az, ami manipulál minket, és döntésekre kényszerít. Ehhez akár az őt hordozó élőlényt is feláldozza, ha saját másolatait megmenti vele. A nap mint nap tapasztalható szabad akarat csupán illúzió, mert voltaképpen minden tettünk génjeink önvédelmi mechanizmusának eredménye. Dawkins erőszakos és arrogáns, aki sokszor talán igazságtalanul bánt vele egyet nem értő más tudósokat, de nagyon logikusan gondolkodó elméleti kutató és emellett jó mesélő. Megnyugatására közlöm mindenkinek, hogy minimális ismeretekkel is nyugodtan olvasható, nem kell hozzá biológusi végzettség. 

Magyarország és a világűr. Szerk.: Simon Tamás

Budapest: MCC Press, 2021

Aki beleolvasott blogomba már, az tudja, hogy a csillagászat gyerekkorom óta érdekel, s jó pár könyvismertető (ez, vagy ez) is volt már itt ezzel kapcsolatban. Ennek ellenére bevallom, keveset tudok a jelenleg hazánkban zajló űrkutatásról, és ezért nagyon örültem, mikor fiókkönyvtárunkba is eljutott az MCC kiadványa. A nagyalapú, szépen illusztrált és minőségi lapra nyomtatott kötet nem pusztán történeti áttekintést ad, de bemutatja azokat a műhelyeket is, ahol űrkutatáshoz kapcsolódó munka zajlik itthon. Megismerkedhetünk a NASA holdjárójának magyar atyjával, vagy az éppen zajló mikroműholdas magyar projektről. Megtudhatjuk mely területeken vagyunk a legügyesebbek, s mik a jövő tervei. Persze lehet gúnyolódni, hogy mit akarunk mi itt olyan óriásokkal versenyezve, mint Kína, vagy az Egyesült Államok, de az űr bizony kimeríthetetlen lehetőségek igencsak hatalmas tárháza, és a jövőben nagy hatalmi (és egybeírva is: nagyhatalmi) verseny várható ott (is). Ha Európa akar valamit kezdeni magával a jövőben, az űrkutatásra sokkal többet kell áldoznia, s ebben bizony nekünk is helyet kell biztosítani magunknak.