Japán jelentések és visszaemlékezések a Jáva-tengeri csatáról

Japán jelentések és visszaemlékezések a 

Jáva-tengeri csatáról

A Nacsi cirkáló, az 5. cirkálóosztály zászlóshajója

Már kétszer is foglalkoztunk a Jáva-tengeren 1942 februárjának végén megvívott tengeri csatával, amely során a Jáva ellen vonuló japán inváziós flottát kíséró 5. cirkálóosztály a 2. és 4. rombolóosztállyal együtt megsemmisítő vereséget mért az ABDAFLOAT-nak elkeresztelt brit-ausztrál-amerikai-holland flottára. Első alkalommal egy brit jelentést olvashattunk, utána pedig Hara Tameicsi kapitány visszamelékezését az összecsapásra. Most a japán oldalon maradunk, s a Szensi Szóso-ban kiadott jelentésekből csemegézünk, de pár visszemlékezés-töredék is lesz benne.

Jó szórakozást! 

1. Az 5. cirkálóosztály parancsa a 4. rombolószázadhoz, 1942. február 27-én 13:20-kor(1)

1. Állítólag öt ellenséges cirkálót és hat rombolót észleltek Szurabajától 63 tengeri mérföldnyire 310º-os [ÉNy] irányban, kormányzási irányuk 80º [K] 18 csomós sebességnél.

2. Az 5. cirkálóosztály azonnal az ellenség ellen fordul. [Osztályunk] Helyzete 13:00-kor 165 tengeri mérföld 328º-ra [ÉNy] Szurabajától, hajózási sebesség 24 csomó.

3. A 2. rombolószázad a helyszínen csatlakozik [az osztályhoz]. 13:15-kor egy repülőgépet(2) indítottunk felderíteni.

2. A Nacsi felderítőgépének jelentései(3)

14:05 – Az ellenség két A-osztályú cirkálóból, három könnycirkálóból és kilenc rombolóból áll, és 45 tengeri mérföldre van a referenciaponttól 194º-os irányban [DDNy], iránya 180º-on, 24 csomóval.

14:25 – Úgy tűnik az ellenség Szurabaja felé tart.

14:55 – Az ellenség behatolóban Szurabajába.

3. Az 5. cirkálóosztály parancsnokának parancsa(4)

1. Az ellenséges cirkálóegység úgy tűnik Szurabaja felé tart.

2. Az 5. cirkálóosztály a szállítóhajóktól keletre foglal állást és megfelelő sebességre lassít le.

3. A 2. rombolószázad úgy működik, hogy az estére kijelölt pozícióját foglalja el.

4. A Nacsi felderítőgépének jelentései(5)

15:23 – Az ellenség nem mutatja jelét, hogy elhelyezkedne Szurabajában. Az ellenség 60º-ra veszi a kormányt tizennyolc csomóval.

16:15 – Az ellenség irányt változtat 20º-ra [ÉÉK] tizennyolc csomóval.

16:20 – Az ellenség 0º-os irányban hajózik tizennyolc csomóval.

5. Felhasznált japán lőszermennyiség a csata első szakaszában(6)

20 cm-es ágyúhoz (a Nacsi és a Haguro): 1271 gránát

14 cm-es ágyúhoz (a Dzsincú és a Naka): 171 gránát

93-as típusú torpedó (a Haguro, a 4. rombolószázad, és a Dzsincú): 39 torpedó.

6. Felhasznált japán lőszermennyiség a csata második szakaszában(7)

20 cm-es ágyúhoz (a Nacsi és a Haguro): 302 gránát

14 cm-es ágyúhoz: 50 gránát

12.7 cm-es ágyúhoz: 515 gránát

25 mm-es ágyúhoz: 256 lövedék

93-as típusú torpedó: 98 torpedó.

7. Felhasznált japán lőszermennyiség az éjszakai összecsapásokban(8)

Az első fázisban:

93-as típusú torpedó (a Dzsincú): 4 torpedó.

A második fázisban:

20 cm-es ágyúhoz (a Nacsi és a Haguro): 46 gránát

93-as típusú torpedó: 12 torpedó.

93-as típusú torpedó, a japán császári flotta büszkesége

8. Szuékoni Maszao parancsnok(9) az 5. cirkálóosztály tüzértisztének leírása a csatáról

„Mikor találkoztunk az ellenséggel, arra gondoltam, hogy hamarosan lemegy a nap. Ezért kitaláltam, hogy akkor tudnánk az ellenséget megsemmisíteni, ha a sötétedés leszállta után, éjszakai összecsapásra tudnánk kényszeríteni. Ekkor a törzstisztek kimondták az a kimondatlan gondolatot, hogy konvojunk esetleg megsemmisülhet, amennyiben az 5. cirkálóosztály károkat szenved az összecsapásban, és hogy tüzérségi „kitörő” párbajt kellene vele vívni 20.000-23.000 méter távolságról, és a megfelelő pillanatban 93-as típusú torpedókkal kellene befejezni [az összcsapást].

18:26-kor kivetettük a torpedókat, 18:33-kor parancsot kaptunk, hogy álljunk készen az újratöltésre, majd 18:37-kor parancsot a töltésre. Miután egy darabig támogattuk a rohamozó rombolószázadot, párhuzamos irányban hajózva az ellenséggel, az 5. cirkálóosztály üldözni kezdte az ellenséget 18:40-kor dél-délkeleti irányban. 18:50 körül, mikor elméletben az elsőként kivetett torpedók elérték az ellenséges hajókat, nem történt robbanás, amely a találatot követte volna. Takagi parancsnok megkérdezte stábját, mi legyen a következő lépés. Válaszában a rangidős főtiszt, Nagaszava Kó azt válaszolta, hogy éjszakai összecsapásra kellene törekednünk. Mikor valaki a stábból megkérdezte a jelzőtisztet a naplemente időpontjáról, az 19:50-et jelentett, ami figyelmeztetett, hogy naplementéig még sok idő van. Még jó egy óránk volt alkonyat előtt, de minden különösebb cél nélkül folytattuk az összecsapást. Körülbelül ez időtől kezdve mind az ellenségnek, mind nekünk be kellett hajózni a füstfelhőbe, amelyet a két oldal rombolói fejlesztettek, ami természetesen lelassította a tüzérségi párbajt. Ebben az összecsapásban, valahányszor hajóink előtűntek a füstfüggönyből, folyamatosan ellenséges gránátok repültek rá. Nekünk - másfelől – szükségünk volt bizonyos időre a tüzelési adatok kiszámítására. (Később, mikor áttekintettük a makasszar-i összecsapást, arra a következtetésre jutottunk, hogy az ellenség bizonyára radart használt(10) a tüzérségéhez ebben az időben.)

A roham után 19:18 körül másodszor vetettünk ki torpedókat. Aztán 19:24 körül a rombolók indítottak torpedókat. Ez időtől kezdve számos magas vízoszlopot figyeltek meg, különösen a 2. rombolószázad közeli vizeknél, ami azt a félelmet keltette bennünk, hogy a század ellenséges aknamezőre futhat. Az ellenséges aknamezőtől való félelmünkben irányt váltottunk és eltávolodtunk a parttól, következésképpen az ellenségtől is.

Mikor a nappali összecsapás többnyire véget ért, parancsot adtunk ki [a hajóknak], hogy jelentsék a megmaradt lőszermennyiséget. Másfél óra alatt az összes jelentés összegyűlt, amelyekből kiderült, hogy a megmaradt lőszermennyiség váratlanul alacsony, és hirtelen aggódni kezdtünk a fennmaradó mennyiség miatt.

Az éjszakai összecsapás során a tüzelést 17.000-18.000 méter távolságból hajtottuk végre, keresőfények használata nélkül. A tüzérségi parancsnok kérte, hogy kapcsoljuk ki a fényeket, mert nem látta a célpontokat, mikor be voltak kapcsolva.

A nappali összecsapás során a Nacsi vetőcsövei rosszul működtek, és nem tudta indítani a torpedóit. [Az volt az igazság, hogy] Az indítószemélyzet elfelejtette, hogy az indítócsöveket működtető sűrített levegő szelepét már teljesen megnyitották, s amikor a torpedóparancsnok parancsára megpróbálták azt megnyitni, nem tudták tovább forgatni, hiszen már teljesen elfordították. Ennek következtében azt jelentették, hogy a csövek meghibásodtak. Valódi összecsapások során váratlan és abszurd dolgok történnek. Azonban a torpedókat, amelyeket nem tudtak elindítani emiatt [napközben], az éjszakai csata során kivetették, és nagy sikert értek el két ellenséges cirkáló elsüllyesztésével. Ez azonnal visszaadta a torpedófőnök és embereinek becsületét, amelyet a napközbeni összecsapás során elvesztettek. Ebben a világban soha nem tudhatod, mi válhat számodra előnyössé.

Az éjszakai összecsapást követően [ismét] ellenőriztük a megmaradt gránátok és torpedók mennyiségét. A számok kellően alacsonyak voltak ahhoz, hogy rendkívül aggódjunk aziránt, miként tudjuk kezelni ezt a jövőbeli összecsapások során.

Az összecsapásra reflektálva: Ráébredtem, hogy a gyakorlatok rendszerint kevéssel azután befejeződnek, miután egy sor támadóakció után kiadták a „összes töltve” parancsot, és ritkán tartottunk támadás utáni tréningeket. Élesen éreztem, hogy a támadásokat követő tevékenység megfelelő kiképzése nélkül nehéz elpusztítani az ellenséget, mert az emberek nem teljesítenek jobban egy összecsapás közben, mint normális gyakorlat során.”

9. Reidzsi Maszuda, az Arizona Maru tengerészének visszaemlékezése(11)

„Kineveztek az Arizona Maru-ra, egy 9683 tonnás teherhajóra, amelyet átadtak a hadseregnek, és most a 830-as számú légvédelmi hajó jelölést kapta. A hajó átesett egy éjjel-nappal tartó átépítési programon az Innosima dokkban a Kure Haditengerészeti Támaszponton. Két ágyú került a hajó orrába, és négy légvédelmi löveg a tatjára. A hajó jobb és bal oldalára, a hídra és a tatra pom-pom ágyúk kerültek, összesen mintegy tíz. Voltak istállók az igáslovak számára és szállások a legénységnek…

Február 27-én napnyugta után, Szurabaja előtt megkezdődött a Jáva-tengeri csata. A nagy ágyúk mennydörgése, a fények villogása, fáklyák a sötét égen, tűzoszlopok. Szemeink előtt jobbra a szörnyűséges csata zajlott. Tudtam, hogy ez lehet a konvojunk utolsó napja, mert ha áttörnek a hadihajóinkon, mi béna kacsák vagyunk. De mire a tüzelés abbamaradt, a császári haditengerészet ellenállhatatlan győzelmet ért el. Másnap reggel roncsokat láttunk hánykódni a tenger felszínén, és nagyszámú fehér és fekete tengerész lebegett tutajokon. Továbbhajóztunk megállás nélkül – partra kellett tenni csapatainkat a parton –, de hallottam, hogy később felszedte őket néhány kísérőhajónk. A kombinált amerikai-holland-brit flottát megsemmisítette Japán.”

Az Arizona Maru szállítóhajó, amelyet légvédelmi hajóvá alakítottak az invázió előtt

10. A 4. rombolószázad akciójelentése (1942. március 23.)(12)

(1) A kivételes körülmények ellenére - mint amilyen egy nagy konvoj kísérete, amely [ráadásul] nem képes többre nyolc csomónál és a konvoj és az ellenség között csupán száz tengeri mérföld volt a távolság – sikeresen befejeztük a hadműveletet. Ezt természetesen [csapataink] hatalmas szellemi és technikai képességeink köszönhetjük, de emellett a következő tényezőktől is függött.

{1} Egyfelől a japán oldal többnyire uralta a levegőt. Habár az ellenség [repülőkkel] megtámadta a konvojt, azok [=az ellenséges repülők] nem vettek részt az összecsapásban. Másfelől ezt [a légifölényt] mi többségében szárazföldről indított támadógépekkel és hajófedélzeti repülőgépekkel értük el. Miközben [repülőgépeink] folyamatosan jelentették az ellenség mozgását, és megakadályozták annak meglepetésszerű támadó manővereit, arra koncentráltuk erőinket, hogy megragadjuk a offenzív kezdeményezést, és végig egyértelműen jobban használtuk összes repülőgépünket a helyzet és a kilőtt gránátok megfigyelésére, és az éjszakai kutatáshoz.

Ezenkívül [az összecsapás] további elemzése során észrevettük, hogy az ellenség [még] rendelkezik repülőcsónakokkal, és földi bázisú repülőgépekkel megmaradt erői között, amelyeknek mind saját támaszpontja van közeli távolságban - és bár lehetnek akadályai -, de még mindig olyan helyzetben van, hogy sokkal jobban is használhatná őket. Ha ezeket használta volna felderítésre, a szituáció (vagy a tüzérségi párbaj) megfigyelésére, vagy akár éjszakai felderítésre, úgy gondoljuk, hogy jelentős nehézségeket okozott volna [az ellenséggel vívott összecsapás során]. A különböző okok, amelyek megakadályozták az ellenséget, hogy ilyen módon vezesse a háborút a szövetséges erők gyenge pontjait jellemezték: a [szegényes] napi kiképzés (úgy tűnik, hogy nem sok kiképzést kaptak a repülőcsónakok [személyzete], nem is említve a szárazföldről induló repülőgépek [személyzetének] kiképzését, akik feltehetően egyáltalán nem voltak kiképezve), szegényes taktika, stb. Mindazonáltal hajóról indított repülőgépeink helyes felhasználása nagy mértékben [felelős sikereinkért]. Azonban ha figyelembe vesszük az Amerika elleni tengeri összecsapásokat, amelyek bizonyosan jelentős akadályokkal járnak [majd], nem számíthatunk ugyanilyen tökéletes hajóbázisú repülőgép-használatra, mint ebben az esetben. Ezért úgy gondolom, hogy további kutatásokra és fejlesztésekre van szükség a hajókról üzemeltetett repülőgépekkel kapcsolatban a légi csatákra nézve, utazási idejük és sebességük tekintetében, a fedélzeten szállítható gépek számában, repeszvédelemmel kapcsolatos intézkedésekben [a főlövegek okozta károkkal szemben], vagy a hajóról üzemeltetett repülőgépek folyamatos használatában.

{2} 26-án délután több ellenséges hadihajó -amelynek magját két könnyűcirkáló adta- Szuarabaja kikötőjén kívül cirkált, majd befutott oda, [ami lehetőséget adott] az 1. kísérő csoportnak, hogy óvintézkedéseket dolgozzon ki arra az esetre, ha [el kellett volna] különülnie a 4. rombolószázadtól egy ellenséges támadás esetén, és [ezáltal] készen állt egy támadásra bármely időben. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak segítette a 4. rombolószázadot abban, hogy hamar összeálljon 27-én az erőteljes ellenséges flottáról szóló első jelentések után, gyorsan csatlakozzon az 5. cirkálóosztályhoz és a 2. rombolóosztályhoz, koncentrálva az erőket egy offenzíva megragadásához egyfelől, hanem másfelől azt is lehetővé tette, hogy a szállító konvoj tökéletes rendben működhessen.

{3} Az ellenség tökéletesen feltárta számunkra a szövetséges erők gyengeségeit, mint:

1) Útvonalában mutatkozó zavar [a japán támadás során] a csata első nappali szakaszát követően (mikor a japán torpedók elérték őket)

2) A USS Houston és HMAS Perth szökése, mikor az ellenség elveszítette a HNLMS De Ruytert és a HNLMS Java-t az éjszakai összecsapásban

3) A tény, hogy a USS Houston jelző stábját áthelyezték kommunikációs okokból a HNLMS De Ruyterre (erre a foglyok kihallgatása során derült fény)

{4} Az ellenség nagyon passzívan használta fel a rombolóit, míg mi hagyományunk szerint teljes agresszivitással. Mindezek tetejébe teljesítményünk a torpedók és ágyúink terén felsőbbrendű volt, az olyan hajókat, mint az ellenség rombolói, nem igazán érdemes komolyan venni. A 8. rombolóosztály Lombok-szorosban vívott kemény harcának fényében sajnálatos, hogy ebben a harcban rombolóink felsőbbrendű erejét nem sikerült teljes mértékben demonstrálni a torpedók terén. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az ellenségnek hatalmas leckét adtunk harcvezetésből és harci szellemből.

(2) Habár [torpedóink] első alkalmazásakor a nappali összecsapás során teljes mértékben kedvező körülmények között került sor - [beleértve] a tökéletes kivetési pontot, a repülőgépeink precíz jelentéseit az ellenség sebességéről - nem voltunk képesek teljes mértékben demonstrálni torpedóink erejét, mivel sok torpedó megsemmisítette önmagát [félúton], ami roppant sajnálatos volt. Mivel a 93-as típusú torpedók alkalmazása [támadások során] egyik [fő] taktikai elem a birodalmi haditengerészetnél a biztos győzelemhez, ezek az önmegsemmisítések alapvető problémát jelentenének egy döntő csatában. Ebből kifolyólag azonnal szükséges javítani a detonátorokat és megszüntetni az ezzel kapcsolatos aggodalmakat. A HMS Exeter torpedóparancsnoka szerint - aki később hadifogságba esett - néhány robbanást látott a nyomvonalán, miközben [az Exeter] elkerülő manővert hajtott végre (25 csomóval), miután észlelték torpedóink nyomát.

(3) A nappali összecsapás során az ellenség öt cirkálóból (amiből kettő 20 cm-es ágyúkkal volt felszerelve) és tíz rombolóból állt, míg a japán erők két nehézcirkálóból, két könnyűcirkálóból és tizennégy rombolóból álltak, [ami azt jelenti] hogy a felek erőben nagyjából egyformák voltak. A valóságban öt cirkáló harcolt az ellenség cirkálóegységéből kettővel a mi cirkálóegységünkből és két rombolószázadával. A rombolószázadok rohama során a körülmények olyanok voltak, akár egy döntő csata esetében. Ezen körülmények között az 5. cirkálóosztály mintegy 21.000-26.000 méter távolságból tüzelt az ellenséges cirkálóegységre. [Azonban] mielőtt jelentős károkat okozott volna az ellenséges hajóknak -a HMS Exeteren (a második hajó) kívül, amelynek a sérülése elég súlyos volt ahhoz, hogy kiessen a sorból – [az osztály] felhasználta a hajókra rakott lőszerkészletének több mint felét. Még akkor sem sikerült tökéletes eredményt elérni, amikor a [japán] rombolószázad üldöző csatába kezdett, kihasználva rohamánál az ellenség formációjában lévő teljes rendetlenséget. Ez részben az ellenség ügyes kitérő akcióiban keresendő, de én [inkább] úgy gondolom az oka az volt, hogy a lövöldözés túl nagy távolságról történt.

Távolról megfigyelhető volt, hogy át kellene gondolni a hatékony tüzelési távolságról kapcsolatos döntéseket. És [átnézendőek] a tüzérségi párbajok lefolytatásának különböző kérdései - beleértve a csata kezdetén használt „kitöréses” taktikát -, gondolva egy döntő csatára az ellenség főerőivel, figyelembe véve a jelen csata tapasztalatait. Úgy gondolom, hogy a különféle harci helyzetek változásai alapján tovább kell vizsgálnunk a hajóinkra rakott lőszer mennyiségét.

(4) Úgy vélem a következő ügyek gyors kutatást és fejlesztést igényelnek:

{1} Tűzvezetés, mikor az ellenség ügyes és merész elkerülő akciókat hajt végrehajtani

{2} Összehasonlítása és vizsgálata a kitérő manővereknek és metódusoknak, hogy maximálisan kihasználhassuk tűzerőnket, és a megfelelő kitérő manőverek tanulmányozása.

{3} Újravizsgálni az éjszakai harcok során alkalmazott taktikánk alapjait, ahol az ellenség világítógránátokat használ nagy távolságról, valamint tanulmányozni azok használatát.

11. A 2. rombolószázad akciójelentése, 1942. március 12.

(1) Rendkívül nehéz kivitelezni rohamot egy irányból az [ellenséges] cirkálóegység ellen napközben, mert az ellenség szabadon tehet kitérő intézkedéseket, ráadásul különbség is alig van az ő és a mi sebességünk között. Élénken szükségét érzem olyan torpedóknak, amelyeket azonnal tudunk indítani kedvező lehetőség esetén, amely pályája második szakaszában rézsútosan fut (végső szakaszában pedig ív mentén). Ilyen torpedókat azonnal ki kell osztani a rombolószázadok számára is.

(2) Amikor a túlerejű ellenség gyorsan felénk nyomult az összecsapás kezdetén, Az S-indítás [= nagy távolságról történő torpedóvetés] szintén hatékony [ilyen] cirkálóegység ellen.

Mivel századunk már a csata bevezető szakaszában is kedvező pozíciót vett fel az ellenséggel szemben, biztos vagyok benne, hogy ha kiviteleztünk volna egyet [nagy ható távolságú torpedóvetést] a Dzsincúval és a rombolóink egy részével együtt, jelentős eredményt értünk volna el.

Hagyományosan él egy olyan előzetes elképzelés, hogy a rombolószázadoknak kerülni kell az S-indításokat, különösképpen cirkálóegységek ellen. Habár értelmesebb volna határozott magatartást tanúsítani ilyen típusú indításokkal kedvező lehetőségek esetén.

Mondhatni, hogy mivel a győzelem és vereség közötti döntő kritikus fordulópont - mint az ebben a összecsapásban is megmutatkozott - egy szempillantás alatt megtörténik, teljes mértékben tudatosította bennem, hogy határozottan végre kell hajtani a torpedóharcot minden kedvező lehetőség esetén. E célból szükségesnek tartom, hogy a rombolószázadok is tanulmányozzák és gyakorolják be az S-indításokat.

(3) Különösen nehéz harcolni éjszakai ütközetben ellenséges cirkálóegységek ellen (különösen ha a látási viszonyok jók), amely hajók ugyanolyan sebességgel haladnak, és szabadon tehetnek kitérő akciókat. Ez az oka annak, hogy nem sikerült kielégítő mértékben üldöznünk őket ebben az éjszakai összecsapásban. Ennek megfelelően, alapvetőnek érzem egy [ellenséges] cirkálóegység ellen, hogy elengedhetetlen annak megközelítése a látóhatárig, és amint annak iránya világossá válik O-indítást [=rejtett indítás olyan messziről, hogy az ellenség még nem észlelte a támadókat] kell eszközölni.

Ha az S- és O-indításokat a rombolószázadoknak kell kiviteleznie, a rombolókon lévő torpedók száma nem biztos, hogy elégséges, de még ha a torpedóindítások számát vissza is vesszük, vagy az indításokat csak rombolók egy része hajtja végre, akkor is úgy vélem, hogy ezen [S- és O-] indítások végrehajtása kedvező lehetőség esetén előnyöket hoz az általános helyzetet tekintetve.

Különösen az O-indítás, amelyet ezúttal az 5. cirkálóosztály hajtott végre párhuzamosan a tüzérségi- és torpedópárbajjal, volt rendkívül hatékony.

(4) Az előző három ponttal összefüggésben, úgy gondolom a legsürgősebben alapos tanulmányozásra és taktikai gyakorlásra van szükség a cirkálóegységek elleni harcról.

(5) Amikor nappal indítunk torpedókat ellenséges cirkálóegységek ellen, amelyek cikkcakkban kitérő manővert hajtanak végre, jobb, ha maximális szórási szöggel indítjuk őket, beállított elhajlási szög nélkül.

(6) A későbbi vizsgálatok megerősítették a 93-as típusú torpedók önmegsemmisítését e csata során. [Ez azt jelentette] hogy legkevesebb egy tucat torpedó önmegsemmisítést hajtott végre a nappali összeütközés során, és hogy azokat a nagy vízoszlopokat - amelyeket a Dzsincú észlelt miután kivetette [torpedóit] az éjszakai összecsapás első fázisában -, valószínűleg szintén a mi torpedóink önmegsemmisítése okozta.

Mivel ezen torpedók önmegsemmisítése azután következett be, hogy „indításukhoz [embereink] merészen az ellenség közepébe vetették magukat”, befolyásolni fogja a moráljukat, s sürgősen lépéseket kell tenni [hasonló esetek megelőzése érdekében].

(7) Az őrködésnél a naplemente utáni összecsapás során a helyet jobban is ki lehetett volna jelölni a 2. rombolószázad, az 5. cirkálóosztály és a 4. rombolószázad részére, észak felől ebben a sorrendben.

Még ha az ellenség bármely irányból [északról vagy délről] is támadott volna a konvoj ellen, könnyű lett volna bármelyik rombolószázadnak elállni az útját, és lehetősége lett volna megrohanni, miközben az 5. cirkálóosztály tüzérségi párbajban [összecsap] vele. Egy túlerejű ellenséges cirkálócsoport megsemmisítése érdekében úgy gondolom, hogy a megfelelő lépés a gyors mozgású rombolószázadok (rombolóosztályok) előretörése az ellenség útvonalába, miközben a baráti cirkálók [megütköznek vele] tüzérségi párbajban, és kedvező lehetőség esetén [a rombolók] felé törnek és megrohamozzák azt.

Sem az éjszakai összecsapás első, sem a második fázisában a rombolószázadoknak nem volt idejük olyan pozíciót elfoglalni, ahonnan rohamozhattak volna [az ellenség ellen].

(8.) (9.) ...(13)

(10) Az ellenséges cirkálók tüzérségi képessége kiváló volt, a kilőtt gránátok szórási távolsága négy-hat ágyús sortűz esetén húsz kilométer távolságról [mindössze] 150-200 méter volt. Szükséges tanulmányozni ezt [erőink számára], és lépéseket tenni ágyúink szórási területének szűkítésére.

(11) Úgy tűnik, hogy a [cirkálókat] kísérő ellenséges rombolók csak a nagyobb egységek közvetlen kíséretére szolgáltak és füstfüggöny képzésére. Úgy látszik nem volt szándékuk agresszív torpedótámadások (rohamok) végrehajtására sem a nappali, sem az éjszakai összecsapások alatt, ami azt a benyomást keltette bennünk, hogy erejük a torpedó-hadviselés terén alsóbbrendű.

(12) Az ellenség napközben festékkupakos gránátot(14), éjszaka világítólövedéket (brit és amerikai erők) használt. Mindazonáltal, világítólövedékeik lőtávolsága nagyjából bizonyosan megegyezett a mi gránátjainkével; a tüzérségi párbaj során az 5. cirkálóosztály ellen (nagyjából tizennyolc kilométerről) a világítógránátok olyan közel robbantak, hogy azt gondolom inkább akadályozták [mintsem segítették] az ellenség vizuális megerősítését. Mi vizuálisan megállapítottuk, hogy az összes gránátjuk rövid volt.

(13) Jobb a tüzérségi hadviselést keresőfények alkalmazása nélkül folytatni, ha a láthatóság magas. Ezt élénken éreztem, mikor [ellenséges] tengeralattjárókra tüzeltem.

Szintén világosan látható volt a Lomboki-szorosban a 8. rombolóosztály csatája során, hogy egyes estekben a reflektorok használata még sötét éjszaka során is inkább hátrányos.

Különösen igaz ez, ha kis számú hajóval rohamozunk meg nagy számú [ellenséget] heves támadásban közelről.

Úgy gondolom, hogy mostantól kezdve nagyban ösztönözni kell a keresőfények nélküli tüzérségi gyakorlatokat a rombolószázadok részére.

Takeo Takagi, a japán erők parancsnoka a csata során

Jegyzetek:

1 Senshi Sósho 26., 432.o.

2 Ez egy a Nacsi cirkálóról indított hidroplán volt.

3 Senshi Sósho 26., 432.o.

4 Senshi Sósho 26., 433.

5 U.o.

6 Senshi Sósho 26., 437.o.

7 Senshi Sósho 26., 439.o.

8 Senshi Sósho 26., 441.o.

9 Az angolban: commander. Kapitány alatti rang, nem adható vissza pontosan magyarul, leginkább alezredesi rangnak felel meg.

10 Valójában a szövetséges hajók közül egyedül a HMS Exeter használt tűzvezető Type 284-es radart.

11 Japan at War: An Oral History. Cook & Cook. New York, 1992. 89.o.

12 Senshi Sósho 26., 449-451.o.

13 A 8. és 9. pont a tengeralattjárókra vonatkozik, amelyek nem vettek részt a csatában, így kimaradt az angol nyelvű forrásközlésből is..

14 „Dye capped shell” az angol kiadásban.

Hara Tameicsi, az Amacukaze kapitányának visszaemlékezése a Jáva-tengeri csatára

Hara Tameicsi, az Amacukaze kapitányának 

visszaemlékezése a Jáva-tengeri csatárai

Két hónapja brit jelentéseket közöltem a Jáva-tengeren vívott 1942-es tengeri csatáról, s ígéretet tettem, hogy japán és amerikai oldalról is igyekszem majd bemutatni a február 27-28-án lezajlott összecsapást. Ezen ígéretet teljesítve most egy japán visszaemlékezés következik, amelyet Hara Tameicsi kapitány vetett papírra az események után 16 évvel 1958-ban. Hara 1900-ban született Kavagava prefektúrában, szamuráj ősöktől származó családban. Korán belépett a császári haditengerészetbe, amelynek torpedóspecialistájának számított, mely fegyverről kézikönyvet is szerkesztett. A világháború kitörése az Amacukaze romboló parancsnokaként kapitányi rangban érte, s e hajó élén vett részt a jáva-tengeri csatában. Később még jó pár ütközet következett, ott volt Midwaynél, a Salamon-szigeteknél és Guadalcanalnál. Utóbbinál az Amacukazéval elsüllyesztette a USS Barton amerikai rombolót. Ennek is köszönhetően a négy rombolóból álló 27. rombolóosztály parancsnoka lett a Sigure fedélzetén, mellyel végigharcolta 1943-at. Utolsó hajója a Jahagi könnyű cirkáló volt. A Jahagi 1945. április 7-én süllyedt el amerikai légitámadást követően, de Hara túlélte ezt is, és a kavatanai torpedócsónak iskola oktatója lett Nagaszaki közelében. Itt volt tanúja az amerikai atombomba ledobásának augusztus 9-én. Hara így túlélte a világháborút, s 1980-ban hunyt el. Megjegyzés: Hara volt az egyetlen olyan japán rombolókapitány, aki végigharcolta a világháborút és túlélte...

A Jáva-tengeren zajló csatában Hara kapitány az 1939-ben épített és 1940-ben átadott, akkor új és modern Aszasio-osztályú Amacukaze rombolót irányította. Az Amacukaze egy fürge 2500 tonnás kis hajó volt, hat darab 127 mm-es löveggel és 8 darab 610 mm-es torpedóvető csővel, mint fő fegyverzettel. Sebessége elérte a 35 csomót. Az Amacukaze sorsa 1945. április 10-én teljesült be, mikor B-25-ös bombázók rongálták meg, s a legénysége partközelbe vitte, majd elsüllyesztette. 

Hara emlékirata 1961-ben jelent meg angolul Japanese Destroyer Captain címmel, ebből igyekeztem tudásom szerint lefordítani a csatára vonatkozó részeket. Jó szórakozást!

Az Amacukaze romboló, Hara hajója

Hara Tameicsi: Japán romboló kapitány (részlet)

„Szurabajától már alig 60 mérföldre voltunk. Hamarosan ezután egy Balikpapánról felszálló japán felderítőgép jelentést küldött: „Öt ellenséges cirkáló és hat romboló 63 mérföldre és 310 fokra Szurabajától 12:00-kor. Ez az erő 80 fokos irányba halad 12 csomóval.”

A Nacsi - 12.374 tonnás -, egyike a minket hátul követő két nehézcirkálónak, azonnal katapultálta felderítőgépét, hogy fenntartsa a kapcsolatot az ellenséges flottával. Ez a flotta meglepően közel volt, és látszólag felénk tartott. Azért jönnek, hogy megharcoljanak velünk? Nyugtalanul vártuk a felderítőgép jelentését.

Két óra telt el. 14:05-kor a Nacsi repülőgépe rádión közölte, hogy az ellenség 5 cirkálóból és 10 rombolóból álló ereje [továbbra is] ugyanazon irányba halad. Mivel két cirkálónk 150 mérfölddel lemaradt hátul, az ellenséges flotta határozottan erősebb volt, mint a mi kíséretünk. Takagi admirális megparancsolta, hogy a szállítóhajók forduljanak észak felé.

Többé már nem éreztem a trópusi hőséget. Hideg verejték futott végig a hátamon. Csapdába futottunk. Ha az ellenség rögtön felgyorsítja a sebességét, könnyedén darabokra tépheti konvojunkat, és agyaggalambként elsüllyesztheti a szállítóhajókat. Megborzongtam ettől a kilátástól. A két flotta egyre közelebb húzódott egymáshoz, és csodálkoztam, hogy az ellenséges flotta miért még mindig csak 12 csomóval halad. 15:10-kor a Nacsi felderítőgépe csodálatos üzenetet küldött rádión: „Az ellenséges flotta megfordult és Szurabaja felé tart.”

Takagi admirálisii a Nacsi hídján felnevetett. „Az ellenséges hajók csupán távol akarnak maradni a Szurabaja elleni légitámadásainktól. Az ellenség képtelen megharcolni velünk. Ragaszkodunk az eredeti terveinkhez és az ütemtervhez. Az erő megfordul és ismét délnek tart.”

16:30-kor újabb meglepetésszerű üzenet érkezett a Nacsi felderítőjétől. „Az ellenséges flotta ismét megfordult. A kettős oszlop formációt egyetlen oszlopra változtatta. Az ellenség növeli a sebességét, és 20º-ra vette az irányt.” Tíz perccel később másik üzenet érkezett: „Az ellenség sebessége 22 csomó. Közvetlenül a konvojunk felé tart.”

Többé nem volt kétséges az ellenség szándéka. Ellenőriztem a térképet, és úgy találtam, hogy a távolság az ellenség flottájától 60 mérföld. Ha mindkét fél 20 csomóval halad, másfél órán belül találkozni fogunk.

Takagi komoran és mérgesen megparancsolta a szállítóhajóknak, hogy ismét forduljanak meg. Arra is utasította a cirkálókat, hogy indítsák el megfigyelő repülőgépeiket, és a kísérőhajók álljanak harci alakzatba. A Nacsi és a Haguro cirkálók későn kezdtek gyorsítani. Flotillámiii gyorsan oszlopba fejlődött, a Dzsincú cirkálót követte a négy romboló. A szállítóhajók megfordultak és szétszóródtak. Mozgásuk fájdalmasan lassú volt. Többségében rekvirált kereskedelmi hajók voltak, képzetlen legénységgel. Aggasztó volt nézni a zavartságukat. Sokan értetlenül álltak az ismételten megváltozó parancsok miatt, és képtelenek voltak gyorsan reagálni.

A legidegesítőbb azonban mindenekelőtt a Nacsi és a Haguro lassú érkezése volt. Ők még sok mérfölddel hátrább voltak. Egy ebből a két nehézcirkálóból ugyanannyi ütőerővel rendelkezett, mint tíz romboló. Nem láttam, hiányukban miként vehetnénk fel a harcot az erőteljes ellenséges flottával. Ha az ellenség 30 csomóra növeli a sebességet, bármelyik pillanatban megérkezhet. Ha ez megtörténik, mit tehetnénk?

17:00-kor a káosz alábbhagyott, amikor a szállítók szabályos alakzatba rendeződtek a járőrhajók és aknaszedők kíséretében. Flotillánk mögött négy másik romboló rajzolódott ki. A másik flotilla, amely a Naka cirkálóból és hét rombolóból állt, hátul fejlődött fel.iv A japán hadihajók most 24 csomóra gyorsítottak, harcra készen. A horizontot kémleltem, miközben végigtekintettünk a 2 mérföld hosszú oszlopon, de nyomát sem leletem a két nehézcirkálónak. Aggodalmamban magamban szitkozódtam.

„Ellenséges hajó!” - kiáltotta Sigeru Ivata altiszt, aki -, mivel csodálatos látással volt megáldva –, a főmegfigyelő volt a hídon. Megnéztem, ahova mutatott. Néhány árbócot láttam dél felől. Hamarosan mindenki számára láthatóvá váltak a fedélzeten. Az átvizsgált képek alapján az árbócok egyértelműen felismerhetően a De Ruyter holland cirkálóhoz tartoztak. „A De Ruyter távolsága 28.000 méter (20 mérföld).” - kántálta Ivata. „Gyorsan közeledik.”

Megfordultam. A Nacsi és a Haguro továbbra sem volt látható. Valójában - ténylegesen – semmi sem volt látható, csak a sok japán szállítóhajó, amely lomhán szétterült mögöttünk. Elkiáltottam: „Tüzérek és torpedóvetősök, készüljetek! Cél az ellenséges oszlop élén lévő cirkáló!”

A hajómon hirtelen minden zaj elhallgatott. Az első nagy tengeri csatánk felé tartottunk! A csendet Ivata hangja törte meg: „Parancsnok, nézze! Ott a Nacsi és a Haguro!” Körülnéztem és megpillantottam a régóta várt cirkálókat a keleti látóhatáron. Messze voltak, de megcsinálták. Jó! Bólintottam. Az idő 17:30 volt.

Az ellenséges hajók hirtelen megváltoztatták az irányukat nyugat felé, és velünk párhuzamosan kezdtek futni. Ez egy újabb rejtélyes fejlemény volt. Az ellenségnek látnia kellett oszlop alakzatunkat. Miért utasították el, hogy egyenesen [felénk] haladjanak? Eredeti irányban maradva az ellenség oldalról választhatott volna célpontokat, míg önmaga csak keskeny felületet nyújtott volna a japán ágyútűznek.v

Az ellenség mozgása ismét időt nyert nekünk. Takagi admirális ugrált örömében, mikor látta az ellenséget, amint 36.000 méterre párhuzamos pályára állt. „Most elkaphatom őket a flottámmal!” - kiáltotta. 17:46-kor Takagi kiadta a hadrendet: „Három oszlopba fejlődni és irány 170º (dél).”

Egy perccel később a Naka cirkáló tüzet nyitott az ellenségre 22.000 méter távolságról, túl messziről a 14 cm-es ágyúihoz képest. Érzékelve a zűrzavart, Takagi sietősen megváltoztatta a parancsát: „Tartsa az irányt párhuzamosan az ellenséggel!” A Dzsincú cirkáló és négy rombolója nekilendült és mintegy 10.000 méterrel elmozdultak nyugati irányba. A Dzsincú tüzelt hat 14 cm-es ágyújával a De Ruyterre 18.000 méter távolságból. Csak pazarolták a gránátot. A négy romboló rosszkedvűen nézte. Ennél a távolságnál az ő 12.7 cm-es ágyúik is haszontalanok voltak. A Nacsi és a Haguro lőni kezdett 20 cm-es lövegeiből 25.000 méter távolságból. Az ő gránátjaik is ugyanolyan hatástalanok voltak.

Az ellenséges flotta elfordult ismét – fokozatosan délnyugat felé -, növelve a távolságát hajóinktól. Az ellenséges ágyúk most megszólaltak, de a távolság az ő számukra is túl nagy volt. Minden gránátjuk kárba veszett. 18:05-kor Nisimura Sódzsi ellentengernagy,vi a 4. rombolószázad parancsnoka nyilvánvalóan elvesztette türelmét az egyre nagyobb távolságból zajló hatástalan tüzérségi párbaj láttán.

Nisimura cirkálója, a Naka és hét rombolója ráeresztett 43 torpedót az ellenségre, amikor az a becslések szerint több mint 15.000 méter távolságra volt. Az oxigénmeghajtású torpedó,vii a birodalmi haditengerészet büszkesége, 40.000 méter tudott megtenni 36 csomós sebességgel. Ám ekkora távolságról elengedve még tőlük sem lehetett elvárni, hogy eltaláljanak mozgó célpontokat, hacsak nem véletlenül. E torpedók közül vagy egy tucat felrobbant néhány ezer méter után. Nem tudni, hogy miért robbantak fel. Lehet, hogy mechanikai meghibásodás volt, vagy talán néhányuk egymásnak ütközött és felrobbantottak másikakat is. A többi torpedó tovább haladt, de nem talált el semmit. Ezek is kárba vesztek. A szövetséges tisztek bizonyára megdöbbentek ezen torpedók hatótávolságán és sebességén. Ez nagyon idegtépő lehetett [számukra].

A torpedótámadást követően a szövetséges flotta élesen dél felé fordult. 18:27-kor nyolc szövetséges repülőgép jelent meg. Körülbelül 20 mérfölddel előttünk repültek el és a szállítóhajóink felé tartottak.viii

Körülbelül tucatnyi Zero vadászix - amiket akkor hívtak ide Balikpapánról, amikor a kísérőhajók elhagyták a konvojt -, vidáman lecsapott az ellenséges bombázókra. Az összes ellenséges gépet lelőtték, mielőtt egyetlen bombát kioldhattak volna a japán szállítóhajókra. Ez az ellenséges légitámadás ismét egy rejtélyes fejleménye volt a napnak.

Felhős idő volt, a lehanyatló nap időről időre feltűnt közöttük. De a szürkület gyorsan közeledett, és az alkonyat 19:50-kor. 18:33-kor Takagi admirális úgy döntött, csak pazaroljuk a muníciót, és egyre nagyobb az esélye annak, hogy ellenség elmenekülhet az éjszaka sötétje alatt, ha ilyen módon folytatjuk a csatát. Megparancsolta minden hajónak, hogy „Közelítsék meg és rohanják meg az ellenséget!”

Az ellenség flottája ismét jobbra fordult, és most nyugat felé tartott. A japán hajók szintén nyugat felé fordultak, tüzelő ágyúkkal. Négy perccel később az Exeter brit cirkálón tűz ütött ki, hirtelen zavart okozva az ellenséges alakzatban. Az ellenséges hajók azonnal sűrű füstfüggönyt fejlesztettek. (Később tudtuk meg, hogy a Nacsi vagy a Haguro 20 cm-es gránátja találta el az Exeter gépházát.) Az ellenséges oszlopban második Exeter gyorsan veszített sebességéből. Lassulás közben balra vágott ki az oszlopból, alig kerülve el az ütközést az őt követő amerikai Houston cirkálóval.

Elképesztő következmény volt, mikor Houston is elkanyarodott balra, és minden következő hajó is ugyanezt csinálta. A De Ruyter zászlóshajó egyedül folytatta útját egyenesen előre, és eltartott pár percig, mire észrevette, hogy az oszlop maradéka eltűnt mögüle. Mikor megfordult, hogy teljes sebességgel csatlakozzon hozzájuk, és csaknem összeütközött egy rombolóval.

Ez a hirtelen káosz a szövetséges formációban lehetővé tette számunkra, hogy felzárkózzunk rá, és nyolc japán romboló -közte az enyém- 30 csomóra gyorsuljunk. A szövetséges flotta újra alakzatot vett fel, és a döcögő Exetert maga mögött hagyva minden ágyúját nekünk szegezte.

7000 méterre az ellenséges flottától a Tokicukaze romboló -kevéssel az Amacukaze előtt- gránáttalálatot kapott. Az Amacukazét a Tokicukazéből kitörő fehér füst, és elvakított minket. Gránátok röpködtek mindenfelé, vízoszlopokat emelve minden oldalon, de még egy sem érte el a hajómat. Összeszorítottam a fogamat, és megráztam maga, akár egy kutya, ahogy az ellenség gránátjai közelebb és közelebb jöttek. Folytatnom kellett az utamat, ha hatásosan akartam kivetni a torpedóimat.

Az ellenség északnyugat felé tartott, közvetlenül felénk, ez volt a nap folyamán az első agresszív művelete. Hatezer méter az ellenségtől most. Verejték lepte el az arcomat, amikor megragadtam a híd korlátját. Még nem. Várjunk! Legalább 5.000 méterre kell megközelítenünk. Az ellenséges gránátok közel estek le, bármelyik pillanatban eltalálhatták a hajómat.

19:27-kor Tanaka Raizóx ellentengernagy megparancsolta a cirkálójának, hogy indítson nyolc torpedót. Amikor a Dzsincú „halai”xi kirajzottak a csövekből, alig tudtam visszafojtani a parancsot az ágyútűzre. Egy közeli becsapódás vízsugarat vágott az arcomra. Térdeim és karjaim remegtek. Még most is kényelmetlenül érzem maga, ha belegondolok. Nem attól féltem, hogy gyávának bizonyulok, de aggódtam amiatt, hogy meg tudom-e őrizni a hideg fejemet [életemben] először az ellenséges hajók tüzébe kerülve.

Láttam 16 további torpedót a vízbe ugrani a Jukikazéról és a Tomicukazéról. Erre megadtam magam és elkiáltottam: „Torpedókkal tűz!” Négy további romboló követte az Amacukazét. Kiszámoltam a találat esélyét. Nagyon kicsi 6.000 méterről. Talán kevesebb, mint öt százalék -3 találat a 72-ből- gondoltam. Hogy mekkorát tévedtem!

Az ellenséges flotta gyorsan fordulatot tett nyugat felé, és láttam, amint torpedóink fele elhúz az ellenség hajóinak tatja mögött. A többi „hal” elérte a célterületet, de úgy tűnt mindegyik célt tévesztett, mikor hirtelen borzalmas villanás támadt. A holland Kortenaer rombolót találat érte és azonnal elsüllyedt. Egy találat 64-ből!xii Milyen gyenge célzás, és milyen kiváló volt az ellenség kitérő taktikája!

Nisimura Sódzsi ellentengernagy cirkálója, a Naka és hét rombolója ekkor érkezett meg és szintén indított 64 torpedót. Az ellenség ismét kitért 90 fokkal, ezúttal észak felé, egy unortodox, fantasztikus mozdulattal, és mind a 64 torpedó kárba veszett. Az ellenség ezután két további 90 fokos irányváltást tett, és az egész oszlop megfordult a vastag füstfüggönyben. Ilyen taktikát nem találtunk a birodalmi haditengerészet kézikönyvében! Csak álltam és bámultam.

Egy ellenséges gránát eltalálta az Aszagumot, megölve 5 és megsebesítve 19 embert, és megfosztva a hajtóműtől egy időre.

Miután a mi 2. századunk és a Naka 4. százada kivetette a torpedóit, egy hurkot írt le pályájában és egy összetett mozdulattal megfordult. Az ellenség flottájától való távolság folyamatosan nőtt. Esélyünk elveszettnek tűnt. Azonban a szövetségesek viselkedése ezen az éjszakán kifürkészhetetlenek bizonyult. Miután 360 fokos fordulatot tett, az ellenség nyilvánvalóan sarkon fordult és vastag füstfüggöny mögé húzódott. De ezután a szövetséges flotta további két 90 fokos irányváltást tett és visszafordult egyenesen észak felé. Az ellenség szándéka titok maradt. Talán még mindig egy rajtaütést szerettek volna végrehajtani a japán konvoj ellen.

A Nacsi és Haguro japán cirkálók - amelyek messze lemaradtak a két rombolószázad mögött -, meglátva az ellenséget megfordultak. Körülbelül 20:00-kor 16 torpedót indítottak el 16.000 méter távolságból. A távolság túl nagy volt. A szövetséges flotta ismét 360 fokos fordulatot tett, és ezek a torpedók is mind kárba vesztek. Az ellenséges flotta teljes gőzzel száguldott Szurabaja felé.

A japán cirkálók nem üldözték őket. A törzstisztek nyugtalanul észleltek körülbelül 12 robbanást dél felől. Fogalmuk sem volt, mi okozhatta a robbanásokat, és arra gyanakodtak, hogy ellenséges tengeralattjárók támadták meg a japán rombolókat. Később derült ki, hogy ezek a robbanások egyszerűen a saját torpedóik voltak, amelyek 40.000 métert megtéve becsapódtak a partba. A növekvő sötétségben szintén megpillanthattuk a szurabajai világítótornyot mindössze 20 mérföldnyi távolságra.

20:30-kor Takagi megparancsolta, hogy minden hajó hagyjon fel az üldözéssel, és gyülekezzen a szállítóhajók közelében. A csata mindkét oldal által elkövetett baklövések sorozatából állt. Tanaka 2. rombolószázadában szinte minden ember elégedetlen volt az akciót megszakító parancs miatt. A mi hajóink nem használtak el annyi muníciót, mint a többiek, és én is úgy éreztem, hogy elveszítettük az esélyt, hogy üldözzük és végezzünk az ellenséggel.

Amikor Takagi látta, hogy az összes romboló észak felé fordult, megparancsolta a Nacsinak és a Haguronak, hogy álljanak meg, és vegyék fel az öt felderítőgépet, amelyekket korábban ezekről a cirkálókról katapultáltak. Takagi csaknem az életével fizetett e döntésének következményeként. Csak az ellenség komoly baklövése mentette meg. Technikailag nehéz volt felszedni ezeket a hajó közelében vízre szállt gépeket. Később a háború során sok japán hadihajó egyszerűen veszni hagyta ezeket a korábban általa katapultált gépeket. Abban az időben azonban, mikor Japán [még] nyerésre állt, a parancsnokok alig várták, hogy visszaszerezzék katapultált gépeiket. Tehát Takagi teljesen helyes döntést hozott, hogy visszaszerezze repülőit. Azonban teljes mértékben tévedett, mikor azt gondolta, hogy a szövetséges flotta Szurabajába menekült.

20:50-kor a Nacsi éppen megpróbálta felszedni az utolsót az öt gépből, mikor az őrszem felkiáltott: „A 3. csatahajóosztály megérkezett!” Isikava parancsnok megnézte a távcsövén keresztül: „Hmmmm. Háromárbócos hajók.” - motyogta. „Igen, úgy néznek ki, mint a Haruna és a Kirisima.”xiii

„Hogyan kerültek ide? Két nappal ezelőtt még az Indiai-óceánon voltak…” - jegyezte meg hitetlenkedve a Nacsi hídján az információs tiszt. Harminc másodperccel később Isikava felüvöltött dühében: „A fenébe! Ezek ellenséges hajók és négy közülük éppen felénk tart! Mindössze 12.000 méterre vannak.”

A hajóban mindenütt düh és zűrzavar uralkodott. A két cirkáló halottként egy helyben állt. Hogyan harcolhatnának a hajók, mikor egy helyben állnak? A legénység sem volt a harci állomáshelyén. Az érkező ellenség tucatnyi világító fáklyát lőtt ki. Takagi admirális az ajkát harapdálta, annyira, hogy vérzett. Agonizált.

„Siessenek a repülő felszedésével!” - parancsolta. „Minden ember a harcállásába!” A gerincek bizseregtek. Egy perc. Két perc. Három perc.

„A gép elkapva!” - kiáltotta a csörlős.

Takagi ordított: „Motorok teljes erővel hátra!”

A Nacsi motorjai életjelet adtak. A hajó lassan elkezdett mozogni hátrafelé, a gép ott lógott a hajó oldalán a csörlő kábeljén. Az ellenséges cirkálók tüzet nyitottak, és alig [célt] tévesztve a közelben csapódtak le mindenfelé. Takagi füstöt parancsolt, amint a Nacsi és a Haguro 18 csomóra gyorsított, ami a minimális harci sebesség. Mindkét hajó megfordult és tüzet nyitott, de tudván, hogy gyengébbek, nem használták a keresőfényeket. Az ezt követő ágyúpárbaj, amelyet 12.000 méterről folytattak le, pusztán pazarolta a lőszert mindkét oldalon. Tíz perc elteltével a Nacsi és a Haguro szem elől tévesztette a szemben álló hajókat, és a krízishelyzet véget ért.

De új aggodalom támadt. Takagi megszólalt: „Az ellenség talán a szállítóhajónk felé tart.” A két cirkáló 30 csomóra gyorsított és eszeveszetten kereste az ellenséges hajókat, amelyek 20 perccel korábban oly nagy riadalmat okoztak neki. Takagi megparancsolta a mintegy 5.000 méterre lévő Dzsincú cirkálónak, hogy katapultálja megmaradt gépét és derítse fel az ellenséget. Tanaka admirális gyorsan reagált.

21:45-kor a Dzsincú repülőgépe jelentette: „Egy ellenséges erő négy cirkálóból és hat rombolóból dél felé tart.” Ez a hír nagy megkönnyebbülést jelentett a Nacsi és a Haguro aggódó tisztjeinek.

Magától értetődően két cirkálónk összetalálkozott az ellenséggel, mikor utóbbi egy utolsó 90 fokos irányváltást tett a 180 fokos fordulója során. A szövetségesek nem számítottak a japánokkal való találkozásra ilyen módon, és dél felé folytatták tervezett útjukat. Ezáltal remek esélyt szalasztottak el, hogy kárt okozzanak erőinkben. Ha leszámolásra törekedtek volna, legalább megbéníthatták volna a Nacsit és a Hagurot, és akkor lemészárolhatta volna az őrizetlenül maradt szállítóhajókat.

Az ellenség haditengerészete meg volt verve. A lángoló Exeter Szurabaja felé tartott. Három romboló elsüllyedt. Hat másik romboló súlyosan megsérült, és szintén elhagyta a térséget. A fennmaradó szövetséges hajók Jáva partjaihoz közel újragyülekeztek. Ez négy cirkáló -De Ruyter, Houston, Perth és Java- és két romboló volt, akik már ismerős fordulásaik sorozatát folytatták.

Ezek bátran úgy döntöttek, hogy észak felé veszik az irányt és újra kísérletet tesznek a japánok kihívására. Balszerencséjükre a legjobb esélyeiket már elszalasztották. Ez az erő egy 90 fokos fordulót tett, majd egy másikat. A Jupiter brit romboló egy szövetséges aknára futott és azonnal elsüllyedt. A többi öt hajó nem hátrált. Tettek még egy fordulót, 45 fokosat, hogy egyenesen északnak tartsanak, miközben megvilágították őket a Dzsincú repülőgépéről időről időre ledobott fáklyák.

A Hold világított, de az időnkénti zápor csökkentette a látótávolságot. A szövetségesek utolsó dobásként keresztülvágtak a sötétségen, útjukat japán fáklyák jelezték.

A japán hajók is újracsoportosultak és felkészültek az éjszakai akcióra. Csak néhányat találtak el [eddig] és egy sem süllyedt el. Mind harci készültségben voltak, készen a verekedésre. A Nacsi és Haguro nehézcirkálók észak felé figyeltek, összhangban a Dzsincú felderítőgépének helyzetjelentéseivel. Harminchárom perccel éjfél után, február 28-án izgalomba uralkodott a Nacsi hídján, mikor kiderült, hogy az ellenség kitartóan észak felé tart.

A Nacsi és a Haguro azonnal észak felé fordult, párhuzamosan a szövetséges oszloppal és lelassított, hogy jó támadási szöget vegyen fel. Az üzemanyag- és muníció mennyisége a japán hajók számára nagy aggodalomra adott okot, azért ágyútüzük időszakos volt. Nem volt találat az ellenség hajóin. Néhány szövetséges szemtanú háborút követő publikációja azt állítja, hogy a szövetséges flotta ebben az időben semmit sem tudott a közeledő japán hajókról. A Nacsi ugyanakkor arról számolt be, hogy viszonozták a tüzet, de az hatástalan maradt.

00:53-kor a Nacsi nyolc, a Haguro pedig négy torpedót engedett el a célpontokra 60 fokos szögből jobb oldalról. Az ellenséges hajók 10.000 méter távolságra voltak. A rövid záporesőben állva a japán tisztek keresztbe rakták az ujjaikat és reménykedtek. 01:06-kor a sötét éjszakát hirtelen hatalmas tűzoszlop világította meg délkeletről. Egy torpedó a Java cirkáló közepét találta el. Négy perccel később újabb robbanás volt a szövetséges oszlopban, és a De Ruyter lángba borult, úgy gyulladt meg akár egy gyufásdoboz. A tengerészek a Nacsi és a Haguro fedélzetén „Banzai!”-t kiáltottak. Ugráltak, táncoltak és egymáshátát csapkodták örömükben.

Takagi admirális hűvösen beszélt. „Végezzünk a megmaradt hajókkal!” A Nacsi és a Haguro teljes sebességgel északkelet felé futott, keresztül a kisebb záporesőkön. Nem találtak más hajókat, megközelítették [hát] a két lángoló hajót. „Ne pazaroljunk rájuk lőszert!” – mondta Takagi, „Végük van.” A kutatást 03:00-kor megszakították.

A nap utolsó rejtélye az amerikai Houston cirkáló és az ausztrál Perth cirkáló mozgása volt. Takagi eredménytelen északi irányban történő keresése valószínűleg az utolsó japán hiba volt a csata során. A két szövetséges hajó megfordult, amint a Java és a De Ruyter lángba borult. Délnyugat felé haladtak, a partot követve, különös módon fejezve be északi makacs küldetésüket.”

Hara Tameicsi

Jegyzetek:

i Hara kapitány az egyetlen japán rombolóparancsnok, aki a világháború kezdetétől harcolt és túlélte azt... Visszaemlékezése: Tameichi Hara: Japanese Destroyer Captain. New York&Toronto, 1961.

ii Mint az a visszaemlékezésből kiérződik, Hara Tameicsi nem különösebben kedvelte az admirálist.

iii A 2. rombolószázad.

iv A 4. rombolószázad.

v A haditengerészet klasszikus „T”-alakzatára gondol a szerző, mikor áttörve az ellenség sorát, a hajó oldalával tüzelhet a támadó fél, míg a megtámadott csak az orr vagy a tatlövegekkel. Klasszikus példája ennek az 1805-ös Trafalgári csata.

vi Nisimura Sódzsi (1889-1944) ellentengernagy, a 4. rombolószázad parancsnoka. A Leyte-öbölben vívott csatában vesztette életét, mint a „Déli erő” parancsnoka.

vii A fentebb már említett 93-as típusú torpedó, amely 610 mm átmérőjű volt és a „Long Lance” (Hosszú lándzsa) néven ismert. A japánok egyszerűen oxigéntorpedónak, Szanszo gjorai-nak nevezték.

viii Ezek valószínűleg régi típusú holland bombázók voltak Jáváról, akiknek semmi esélye nem volt a japán vadászgépek ellen.

ix Természetesen a híres Mitsubishi A6M Zero vadászgépekről van szó.

x Tanaka Raizó (1892-1969) ellentengernagy, ekkor a 2. rombolószázad parancsnoka, cirkálója a Dzsincú. Az „Állhatatos” becenevű parancsnok később altengernagy lett.

xi A torpedókat „hal”-nak becézték a tengerészek, mint ahogy a tüzérek a mai napig „malac”-nak nevezik a tüzérségi lövedéket.

xii Feljebb még 72-őt állított a szerző.

xiii Kissé rejtélyes, miként nézhették el a szövetséges cirkálókat és rombolókat a csaknem tízszer nagyobb vízkiszorítású és elég jellegzetes sziluettű két Kongo-osztályú csatahajónak...

Brit jelentés a Jáva-tengeri csatáról

Brit jelentés a Jáva-tengeri csatáról

A HNLMS De Ruyter cirkáló, a szövetségesek zászlóshajója
a Jáva-tengeri csata során

Már régen volt rendes történelemmel kapcsolatos bejegyzés, de kissé sok dolog vonta el a figyelmemet az elmúlt hetekben. Még mindig kitart a tavalyi érdeklődésem a második világháború ázsiai hadszíntere iránt. Decemberben ugyebár a Darwin bombázásával kapcsolatos japán forrásokból fordítottam le néhányat. Mivel meglepően sokan olvasták, ezért, még tervezek ilyeneket. Most elsőként az 1942. február 27-én lezajlott Jáva-tengeri ütközetről jön egy kis anyag, amely a szövetségesek oldaláról mutatja be ezt a számukra igencsak fájdalmas vereséget hozó tengeri csatát. Az ütközetről nem írok külön összefoglalót, megtettem a Győri Szalon oldalán, ott el lehet olvasni röviden mi történt.

Egy brit jelentést fordítottam le legjobb tudásom szerint - még nem vagyok nagyon gyakorlott az angol tengeri szlengben, így bizonyára van amit félreértelmeztem -, amely tulajdonképpen három az egyben. Három, mert az első összefoglaló jelentéshez csatoltak két akciójelentést a csatáról. Szándékomban áll az ütközetet a jövőben amerikai és japán oldalról is bemutatni források által, hogy jobban megérthessük mennyire is nehéz volt egy tengeri összeütközés tényeinek rögzítése, s átérezhessük azt a bizonytalanságot, ami még a csata után is megmaradt. A jelentést a térségben lévő brit flotilla parancsnoka szignózta röviddel az események után. Külön érdekesség, hogy az első csatolmányt jegyző Hector Waller kapitány már jelentésének másnapján elsüllyedt hajójával együtt a japánokkal vívott harcban.

A jelentés megjelent: Supplement to The London Gazette, 1948. 3937-3941.o.

John Augustine Collins flotillatengernagy

A Kínai erők parancsnokságai flotillatengernagyánakii jelentése,

1942. március 17.

1. A mellékelt rövid beszámoló a Szurabajáról február 27-én indított tengerészeti hadműveletről a következőkön alapul:

a.) A Perthiii kapitányánakiv írásbeli jelentése az akcióról, amelyet saját jegyzeteiből állított össze február 28-án délelőtt, s amelyet a kínai erőket parancsnokló flotillatengernagynakv adtak át Batáviábanvi a Perth e kikötőbe érkezését követően. Ez csak egy durva, kezdeti jelentés.

b.) A Jupitervii túlélő főtisztjének jelentése.

c.) Az Electraviii túlélő főtisztjének jelentése.

d.) A Perth és a Houston kapitányaival Batávián február 28-án délután folytatott informális beszélgetés. Hajózási térképek és vázlatok hiányában ez a jelentés szükségszerűen hiányos.

2. A Keleti csapásmérő erő 26-án alakult meg Szurabaján a De Ruyterix parancsnokának, Doorman admirálisnakx a vezetésével. Amely állt:

Cirkálók:

De Ruyter (zászlóshajó) és Java (hollandok), Exeter (brit), Houston (amerikai), Perth (ausztrál).

Rombolók:

Electra, Encounter és Jupiter (britek), Kortenaer és Witte de Witt (hollandok), Edwards, Alden, Ford és Paul Jones (amerikaiak).

3. Ez az erő kifutott a tengerre 26-án 18:30-kor és a Madura-sziget északi oldalán haladt 27-én 01:00-ig, majd nyugat felé 27-én 09:30-ig. Az éjszaka folyamán semmi nem volt látható. Az erőinket 27-én 08:55-től árnyékként követte egy ellenséges repülőgép, míg az be nem hatolt a Szurabajába vezető csatornába, de [erőinket] mindössze egyetlen repülőgép támadta meg kétszer.

4. 14:27-kor ellenséges jelentést fogtunk egy konvojtól a Bawean-sziget közeléből. A csapásmérő erő megfordult és felkészült a feltartóztatására.

5. 16:14-kor észlelték az ellenséges erőket, amely két 8”-osxi cirkálóból, Nacsi-osztályúbólxii állt, melyeket megelőzött két 6”-os Szendai-osztályú cirkálóxiii és 13 romboló két csoportban. A szövetséges cirkálók hadrendje a következő volt: De Ruyter, Exeter, Houston, Perth és Java, sebesség 26 csomó. Őket megelőzte védőernyőként a 3 brit romboló, és követték a holland és amerikai rombolók.

6. 16:16-kor az ellenség 8 hüvelykes cirkálói tüzet nyitottak 30.000 láb távolságról az Exeterre és a Houstonra. A De Ruyter elfordult, majd párhuzamos pályára állt az ellenséggel 26 és 28.000 láb közötti távolságban, mely távolságról csak a mi 8”-os cirkálóink tudtak válaszolni. Az ellenséges ágyútűz rendkívül pontos volt, [szórásának] kiterjedését 150 lábra becsültük 10 ágyús sortűz esetén.xiv

7. A hátulsó ellenséges romboló flotilla nem sokkal az összecsapáshoz való csatlakozása után támadásba kezdett. Egyik rombolót találat érte a Perth ágyútűzétől, és a flotilla mesterséges füst fedezete alatt visszavonult.

8. 17:07-kor az ellenséges rombolók - valószínűleg a élen haladó flotilla – nagy távolságú torpedótámadást hajtottak végre. 17:14-kor az Exetert találat érte egy 8 hüvelykes gránáttól az egyik kazánházban, és elfordult, lelassítva a sebességét, amelyet később 15 csomóra növelt. A De Ruyter egy rövid ideig még tartotta az irányát, de a többi cirkáló szintén elfordult, követve az Exetert. A De Ruyter azután ezt észlelte, és az amerikai rombolók segítettek elrejteni az Exetert mesterséges füsttel, és a szövetségesek hadrendjét jelentős zavarba hozták. 17:15 körül a japán torpedók elérték a szövetségesek vonalát, a Kortenaert torpedó találat érte a gépháznál és elsüllyedt.

9. 17:25-kor a szövetséges cirkálók vonala (az Exeter kivételével) újból északkeleti irányba fordult, de részben elrejtette az ellenség elől a füstfüggöny. Az Exeter visszavonult Szurabaja felé 150º-os irányban 15 csomóval. Ebben a pillanatban Doorman admirális a brit rombolókat ellentámadásra utasította.

Az Electra, az Encounter és a Jupiter egymástól messze elszakadva haladt, és egymástól függetlenül lendültek támadásba. Az Electra áttört a füstfüggönyön az ellenség irányába, és amikor kitisztult, észrevett egy 3 nehéz rombolóból álló ellenséges egységet, amint az ellenkező irányból behatol a füstbe, mintegy 6000 lábnyi távolságra. Az Electra harcba szállt és négy találatot ért el a vezérhajón, de amikor az egység eltűnt a füstben, egy gránát csapódott az Electra 2. számú kazánházába és összezúzta a kazánt. A gőz elveszett és az Electra megállt. Nem sokkal ezt követően egy ellenséges nehéz romboló lépett ki a füstből, s az összecsapás folytatódott. Az Electra a helyi tűzvezetés segítségével tüzelt, mivel a kommunikáció a híddal megszakadt. Az Electrát ismételten találatok érték, és ágyúi egymás után elnémultak. Mikor már csak az „Y” jelű ágyú maradt harca alkalmas, kiadták a parancsot a hajó elhagyására. Az Electra 18:00 körül elsüllyedt.

10. A füstből kilépve a Jupiter két ellenséges rombolót észlelt, amelyekkel harcban állt egy rövid ideig, míg azok el nem tűntek. Mivel nem látott további célpontot, a Jupiter visszatért a szövetséges cirkálókhoz, ahol az Encounter csatlakozott hozzá. Az Encounter egy a füstfüggönyben lévő résen át támadott, de a támadás részletei és eredményei nem ismertek.

11. 17:25 és 17:45 között a cirkáló erőket elrejtette egymás elől a füstfüggöny. A japánok füstön keresztüli ágyútüzét - melyet feltehetően radar vezéreltxv – pontosnak jelentették. Az akció során a japánok végig repülőgépeket alkalmaztak megfigyelésre.

12. 17:45-kor a szövetséges cirkálók az ellenség 8”-os cirkálóival ellentétes irányban léptek ki a füstből, azoktól mintegy 21.000 lábnyi távolságra. Az összecsapás szakaszosan folytatódott 18:12-ig, az ellenséges cirkálókon több találatot elérve.

18:12-kor az ellenséges cirkálók füstfüggöny fedezete alatt elfordultak, a leghátsó hajójuk tatja erősen égett. Amikor a füst eltakarta a Perth célpontját, a hajó állónak tűnt, az orra a levegőbe emelkedett, majd mintha visszazuhant volna. Aztán szem elől vesztették, akár azért mert elsüllyedt, akár azért, mert nem esett rá fényt.xvi Nem tudni. 

18:30-kor nem volt ellenséges erő megfigyelhető.

Éjjeli akciók

13. A sötétedés kezdetekor a De Ruyter a cirkálókat továbbra is északkelet és észak felé vezette, feltehetően az ellenséges erők megkerülésének és a konvojxvii elérésének szándékával. 19:27-kor négy hajót észleltek nyugat felől, összecsaptak velük néhány percre 9000 láb távolságról, miközben ezzel egy időben a szövetséges erőket ellenséges repülőgépek világították be ledobott fáklyákkal. A Perth elfordult, hogy elkerülje a feltételezett torpedókat, a többi hadihajó követte.

14. Valószínűnek látszik, hogy Doorman admirális végül úgy döntött, hogy nem praktikus az ellenség ellen észak felé munkálkodnia, és jobb eredményeket lehet elérni, ha azok és Jáva partja közé húzódik, és déli irányban tevékenykedik, ezért 19:45 körül az irányt 170º-ra módosította. Ez az irányt követték 20:35-ig, mikor a hajók elérték a nagyon sekély vizeket Kodok Point közelében, a Szurabaja-szorostól nyugatra. Ekkor a De Ruyter nyugati irányba fordult, a parttól nagyjából 4 mérföldnyire.

15. Körülbelül 21:00-kor a déli szélesség 06º 45.2' és keleti hosszúság 112º 05.5' pozíciónál erős robbanás történt a Jupiteren, amely a leghátsó cirkáló, a Java mögött haladt. A robbanás - melyet a Jupiter torpedónak tulajdonított – a hajó jobb oldalán, a gépterem elülső válaszfala mellett történt, és mozgásképtelenné tette a hajót. Sem tengeralattjárónak, sem torpedónak nem látták nyomát a Jupiterről,xviii amely így háborítatlan maradt, míg el nem süllyedt négy órával később. Nagy számú túlélő érte el Jáva északi partját a hajó csónakjain és mentőcsónakjain.xix Az időjárás az elsüllyedés idején 2-es erősségű keleti szél, az ég tisztasága „b”, a látótávolság 7 mérföld, a tenger és a hullámzás 21-es volt.xx

16. 21:50-től kezdve a szövetséges cirkáló erőket folyamatosan követték és gyakran ledobott fáklyáikkal megvilágították az ellenséges repülőgépek. Minden irányváltoztatást jeleztek ledobott fényjelzésekkel, esetenként pedig úszó kalciumfáklyákkal a hajók menetvonalán. Ilyen körülmények közt meglepetésszerű támadásról az ellenséges konvoj ellen nem tűnt lehetségesnek.

17. 23:30-kor két [ellenséges] cirkálóval kontaktusba léptek a szövetséges erők bal oldalán, amely ekkor észak felé haladt, de pontos helyzete nem ismert. A távolság nagyjából 9000 láb volt. Az ellenség tüzet nyitott, amelyet a Perth viszonzott. Az ellenséges tűz rendkívül pontos volt, de nagyon lassú. A Perth azt állította, hogy két vagy három sortüze talált, majd egy rövidre sikerült világítólövedék elrejtette a célpontot. Egy ellenséges gránát eltalálta a De Ruyter tatfedélzetét és a De Ruyter 90º-kal elfordult, amit a többi cirkáló is követett.

18. Amikor a hajóoszlop a forduló felénél tartott heves robbanás történt a Java hátsó részén, és megállt, miközben erősen égett. Ebben az időben a hajó nem volt ágyútűz alatt. Nagyjából ugyanabban a pillanatban a De Ruyter, amely befejezte a 90º-os fordulót, iszonyatos robbanással felrobbant és a hátsó része hevesen lángolt. A Perth a baloldali kormánylapát teljes elfordításával és egy motorral elkerülte a lángoló roncsot. A Houston jobb oldal felé tért ki.

19. Doorman admirális szóbeli parancsot adott kifutás előtt, hogy minden mozgásképtelen hajót „az ellenség kegyelmére kell hagyni”, hogy saját szavait idézzük. A szövetséges erő ezután már csak a Perthből és a Houstonból állt, utóbbi nagyon kevés lőszerrel és [egy] hasznavehetetlen ágyútoronnyal, amely megsérült a korábbi bombázásban. Egyetlen romboló sem maradt a társaságukban.xxi

Az ellenséges konvojról nem érkezett felderítési jelentés naplemente óta. A szövetséges cirkálókat folyamatos megfigyelés és kivilágítás alatt tartották fáklyákkal. Az akció folytatása egyértelműen reménytelenné vált, és a Perth nem hezitált döntésében, hogy visszavonja a csapásmérő erő maradványait. A Houston parancsot kapott, hogy kövesse és nagy sebességgel megindultak Tanjong Priok felé.

20. A visszavonulást az ellenség felszíni erői nem akadályozták. A Houston és a Perth nyomában ellenséges felderítőgépek voltak 28-án reggel, amikor 60 mérföldre megközelítették Priokot. A Perth segélyhívására vadászrepülőket küldtek ki Batáviából és azok bekísérték a cirkálókat. Légitámadás nem érte őket. Priokra 13:30-kor futottak be.

21. Meg kell jegyezni, hogy a bevetés során a szövetséges erők kommunikációs nehézségektől szenvedtek. Az erő egésze sohasem viselkedett egységes taktikai egységként. A vizuális jelzések mindössze egyszerű angol nyelvű morzekódra szorítkoztak jelzőlámpákkal. A brit összekötő tisztek a De Ruyter és a Java fedélzetén mindössze kis létszámú jelzőszemélyzettel rendelkeztek, de a közös rendszer a jelzőzászlókra nézve nem volt megvalósítható.

J. A. Collins

A Kínai erők parancsokságának flotillatengernagya

A HMAS Perth könnyűcirkáló 1940-ben

1. csatolmány

A HMAS Perth parancsnokának jelentése

Bevetési jelentés a Szurabajáról 1942. február 27-én induló nappali és éjszakai akcióról.

(Általános időzóna – 7 ½)

1. Nagyjából 14:25-kor a csapásmérő erő megközelítette a Szurabaja előtti aknamezőt. A század a következőkből állt: De Ruyter (zászlóshajó), Exeter, Houston, Perth, Java, Electra, Encounter, Jupiter, két holland romboló, és négy amerikai romboló. Az erő [éppen] visszatért egy előző nap indított sikertelen vadászatból.

2. 14:27-kor üzenet érkezett a[z ellenséges] konvoj helyzetéről a Baewan-sziget közeléből. A De Ruyter azonnal 180º-os fordulatot tett, és az erőt az elfogására vezette. A brit rombolók rendelték az élre, a hollandokat a bal oldalra az amerikai rombolókat pedig hátra. A cirkálók sorrendjét lásd az 1. paragrafusban. A Houston egyik tornya egy korábbi bombatámadás miatt nem működött.

3. 15:50-kor a század 315º-os irányba haladt 24 csomóval. 16:14-kor egy ellenséges cirkálót észleltünk a jobb oldalonxxii A sebességet 26 csomóra növeltük. Az ellenségből most két 8 hüvelykes cirkáló tűnt elő (Natai-osztály)xxiii előttük volt egy cirkáló (Zintu-osztály)xxiv és hat romboló (Aszasio-osztály). 16:16-kor az ellenség 8 hüvelykes cirkálói tüzet nyitottak 30.000 láb távolságról, tüzüket túlnyomórészt az Exeterre és a Houstonra irányítva. A Dzsincú nagyjából ugyanabban az időben nyitott tüzet az Electrára, 16:17-kor az Exeter nyitott tüzet, a Houston 16:18-kor.

4. A De Ruyter körülbelül 20º-kal balra fordult és egy ideig a 8”-os cirkálóktól 26.000-28.000 láb távolságra maradt. A Perth nem tudott tüzet nyitni, mivel a távolság lőtávolságon kívül volt, de 16:25-kor tüzet nyitott a jobb kézre eső rombolókra (a rombolók mozgásai támadás előkészületeire utaltak). A második sortűz talált, de rögvest ez a romboló és a többi füstöt fejlesztett, és visszavonultak e nagyon hatékony ködfüggöny mögé a cirkálókhoz. Néhány búcsúsortűz lett lőve a füstbe.

5. A De Ruyter ekkor jobb felé kormányzott. Az ellenség nagy távolságú tüzelése rendkívül pontos volt, többnyire nagyon közel csapódtak le előttünk vagy mögöttünk. A szórás nagyon kicsi volt, sosem volt több 150 lábnál oldalra és még kevesebb mélységre nézve. Tíz ágyús sortüzeik voltak, rendkívül kis fröccsenéssel. Fejünk felett ellenséges repülőgépek voltak egész idő alatt, kétségtelenül [tüzérségi] megfigyelésre.

6. 16:35-kor a De Ruyter az ellenség felé indult 267º-os irányban. Körülbelül ebben az időben a hátsó ellenséges cirkálót nyilvánvalóan találat érte a kazánháznál, mivel egy ideig nagyon nagy fekete füstöt bocsátott ki, de folytatta a tüzelést. Ahogy a füst eloszlott, egy ellenséges romboló lángolni látszott, és a Perth ekkor hosszú időre nagyon pontos tűz alá került a hátulsó cirkálóról. A Perthöt többször tűzvillábaxxv fogták, és a sortüzek csak ritkán voltak egy kábelhosszalxxvi rövidek vagy hosszúak. Minden erőfeszítést megtett a hajó irányítása, hogy megbecsüljék az ellenség esetleges milyen korrekciót fog alkalmazni.

7. A hátsó ellenséges cirkáló ekkor lángolt. A Perth még mindig távolabb volt az ellenséges cirkálóktól a lőtávolságánál, és úgy éreztem magam, mint egy céltálba,xxvii miközben nagyon igyekeztünk, anélkül hogy képesek lettünk volna viszonozni a tüzelést. (A távolság még meghaladta a 26.000 lábnyit.) A holland cirkálók mindezen idő alatt alkalmanként lövöldöztek. 17:00-kor Az ellenséges cirkálók ellenőrizték a tüzük hatását. 17:02-kor úgy tűnt az élen lévő ellenséges cirkáló tatját találat érte, de mindkét cirkáló újra tüzet nyitott. 17:07-kor az ellenséges rombolók nagy távolságú torpedótámadást hajtottak végre, és a szövetséges cirkálóknak el kellett fordulniuk, hogy a torpedók elkerüljék a vonalukat. A szövetséges cirkálók beszüntették a tüzelést. Az ellenség még mindig tüzelt, de lövései rövidek voltak. 17:14-kor az Exeter megállt, és jelentette, hogy találat érte a kazánházat. Hamarosan képes volt folytatni az útját 15 csomóval, megközelítettem és megpróbáltam eltakarni a kéményfüsttel és minden működő füstképzővel. Miközben ezt csináltam, az admirális elrendelte, hogy „Minden hajó kövessen engem!”, de én továbbra is folytattam az Exeter füstbe rejtését, jelentettem annak sérülését az admirálisnak, aki azt közölte vizuális jelzéssel, hogy kövessem őt, így hát megtettem.

8. 17:15-kor egy szövetséges romboló (úgy gondolom az Electra)xxviii hirtelen felrobbant alig valamivel előttem, azt hiszem egy torpedó találhatta el a gépházat. Néhány másodperc alatt felborult, alámerült majd ketté tört, s a két vége egy ideig még lebegett. 17:18-kor a Perth pom-pomjaixxix tüzet nyitottak egy jelentett periszkópra. 17:21-kor néhány a rombolóink közül elrejtette az Exetert füsttel, míg mások nyilvánvalóan támadást indítottak füstön keresztül. Az Exeter 130º-ra kormányzott, miután parancsot kapott, hogy térjen vissza Szurabajára, míg a Perth megpróbálta elkergetni a megfigyelő repülőgépet.

9. 17:25-kor a szövetséges cirkálókat az admirális az Exeter és az ellenség közé vezette, feltehetőleg azért, hogy tüzüket magára vonja. Mindenesetre ezt csinálta, és ez az Exeternek lélegzetvételnyi szünetet adott és lehetőséget, hogy kivonja magát a térségből. 17:29-kor a De Ruyter dél felé vezetett, az ellenséges cirkálók még mindig nagyon pontosan lőttek. 17:45-kor a szövetséges cirkálók ismét egy vonalban kerültek (az Exeter kivételével), és az ellenséges 8 hüvelykes cirkálókkal ellentétes irányban kiléptek a füstfüggönyből. (Most az ellenségből csak három cirkáló és öt romboló volt látható.) Miközben az Exeter köré vont füstmező takarásában haladtam, folyamatosan nagyon pontos 8 hüvelykes ágyútűz alatt voltam, habár az ellenség nyilvánvalóan nem láthatott engem. Feltehetően radarvezérlést alkalmaztak. 17:50-kor az Exeter leadott egy sortüzet. 17:52-kor az ellenséges rombolók még egyszer támadásba lendültek és a Perth tüzelt a rombolókra, amelyek láthatóvá váltak a füst hézagain keresztül, s a rombolók is megszórtak engem néhány percig. 18:10-kor egyetlen szövetséges cirkáló sem tüzelt, de több romboló is párbajt folytatott.

10. 18:12-kor a rombolóink visszavonultak, és ott találtam magam két 8”-es cirkálóval ellenkező irányba haladva mintegy 21.000 láb távolságra, és összecsaptam a jobb kéz felé eső hajóval. Miután vonalba álltunk, megtaláltuk a célpontot és több gyors sortüzet lőttünk ki rá, amelyből kettő talált, az egyik igen nagy robbanást okozott a célpont tatján, láva-szerű fényes fényjelenséggel és rózsaszín füsttel. Ezután mindkét ellenséges cirkáló visszavonult e füst és egy füstfelhő mögé. Amikor a füst eloszlott, célpontunk állónak tűnt, az orra felemelkedett a levegőbe, majd mintha visszazuhant volna. Ezután elvesztettük szem elől, vagy azért, mert elsüllyedt, vagy mert nem esett rá fény, nem tudom.

11. Míg ez az összecsapás tartott, a Houston harcba bocsátkozott a bal kézre eső cirkálóval, a Java és a De Ruyter is lőtt valamira. A Houston jelentette nekem, hogy már csak nagyon kevés 8 hüvelykes muníciója maradt, és én tájékoztattam erről az admirálist. 18:30-kor nem lehetett ellenséget látni, és a De Ruyter északkelet felé vezette erőinket, mint később kiderült (feltehetőleg) azért, hogy megpróbálja megkerülni az ellenség kísérőhajóit és eljussunk a konvojhoz. Sebesség 22 csomó.

12. 19:27-kor megpillantottam négy hajót a bal oldalunkon és jelentettem őket. A távolság körülbelül 9000 láb volt, és ugyanebben az időben egy repülőgép által ledobott fáklya – amelyet világítólövedéknek gondoltam – lobbant fel a hajónk túlsó oldalán. 19:33-kor tüzet nyitottam a fő fegyverzettel először, majd megpróbálkoztam világítólövedékkel, de ezek túl rövidek voltak. A Houston szintén tüzet nyitott, egyik hajón robbanássorozatot láttam, de arra gondoltam, hogy ezek torpedóvetések lehetnek, így elfordultam, és minden hajó követte ezt a mozgást. A Jupiter (az orrunktól balra) valószínűleg ellentámadásba kezdett, de nem volt ágyútűz.

13. A cirkálók ezután ismét vonalba fejlődtek, és a De Ruyter különböző irányokba vezette őket elfogáshoz. Úgy tűnt számunkra, hogy elsüllyesztettünk néhány rombolót az utolsó lépésünkkel. A keresés további esemény nélkül zajlott (azt leszámítva, hogy nagyon sekély vizekre értünk). Körülbelül 21:00-kor - még mindig sekély vízben – az egyik amerikai rombolóxxx hatalmas detonációval felrobbant és elsüllyedt. 21:50-kor egy másik repülőgép világító fáklyája lobbant fel felettünk, majd röviddel ezután körülbelül 6 sor ragyogó kalciumfáklya a vízen vonalunkra merőlegesen. Ez megtörtént minden egyes alkalommal, amikor új irányba álltunk, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a holdfényben tett minden mozdulatunkról nem csak rádión keresztül, hanem e kiváló vizuális eszközökkel is beszámoltak. Az ellenségnek így erői elrendezése nevetségesen könnyű volt. 22:17-kor nagyon nagyszámú túlélő mellett haladtunk el. Nem tűntek angoloknak, hollandok vagy japánok lehettek. Még nem tudom, hogy süllyedt-e el holland hajó.

14. 22:30-kor két cirkálót pillantottam meg a hajó bal oldalán. A Houston ugyanabban a pillanatban jelentette őket. Nagyon távol voltak, de egyikük egy sortüzet lőtt röviddel azután, hogy megláttam. Én azonnal heves tüzet zúdítottam rájuk, és mindegyik cirkáló tüzet nyitott ránk. Ez a tűz ismét nagyon pontos volt, de lassú. Kettő a sortüzeim közül, vagy három célba érhetett (a holdfényben megfigyelhettük). Ugyanez a hajó világítógránátokat lőtt ki, amelyek rövidre sikerültek, és a cél elmosódott. Egy ellenséges gránát eltalálta a De Ruytert a tatfedélzetén, mire a De Ruyter 90º-kal elfordult, én pedig követtem, mivel azt gondoltam, torpedókat észlelt. Mikor az oszlop félúton volt ezen a fordulón, a Java teljes hátsó része a levegőbe repült, és a hajó megállt, erősen égve. Ebben az időben nem állt ágyútűz alatt, ezért a robbanást kóbor szikra, vagy egy torpedó okozhatta. Azt gyanítom, éppen egy tengeralattjáró elé vezetett minket ugyanebben a pillanatban, s habár befejezte a 90º-os fordulót, a De Ruyter rettentő robbanással a levegőbe repült, és tatját elborította a tűz. Csak úgy tudtam elkerülni [az ütközést vele], hogy teljesen elfordítottam a kormányt és az egyik motort leállítottam. A Houston a jobb oldal felé tért ki. Mostanra az amerikai rombolókat kikülönítették Batávia felé, hogy üzemanyagot vételezhessenek, és minden más romboló eltűnt, valószínűleg a De Ruyter 90º-os fordulatának következtében. Az admirális szóbeli utasítása az volt, hogy minden mozgásképtelen hajót „az ellenség kegyelmére” kell hagyni, saját szavait idézve. Otthagytam a De Ruytert és a Javat, parancsnokságom alá vontam a Houstont, tettem egy megtévesztő irányváltást délkelet fel, majd nagy sebességgel közvetlenül Batáviába irányába fordultam.

15. Most parancsokságom alatt egy sértetlen 6”-es cirkáló, és egy 8”-es cirkáló volt, utóbbi nagyon kevés lőszerrel és tatágyú nélkül. Nem voltak rombolóim. Az erőt a nappali és éjszakai hadműveletek alatt is a legkiválóbban megszervezett légi felderítésnek vetették alá. Velem szemben hat cirkáló állt - egy lehet, hogy elsüllyedt – és tizenkét romboló. Légi felderítésük következtében macska-egér játékot játszottak a csapásmérő erő zömével, és én nem láttam rá lehetőséget, hogy eljussak az ellenséghez (mozdulataikat a sötétedés óta nem láttam, és akkor is több egymással ellentétes jelentés érkezett annak irányáról).

16. Meglehetősen biztos voltam abban, hogy az ellenségnek legalább egy tengeralattjárója közvetlenül együttműködik velük, és hogy - jól érzékelhetően - rengeteg rombolója van a konvoj és köztem, ahogy én tudtam. Ezért nem haboztam, hogy visszavonjam a csapásmérő erő maradékát, és megparancsoltam, hogy az éjszakai akció után térjünk vissza az előre megbeszélt módon Tanjong Priokra.

H.M.L. Waller

kapitány, Királyi Ausztrál Haditengerészet

A HMS Electra E-osztályú romboló

2. csatolmány

HMS Electra – A túlélő főtiszt jelentése az 1942. február 27-i akcióról

1. Ebben az elbeszélésben nem próbálják meg lerajzolni az akció menetét. Feltételezzük, hogy a cirkáló erők jobban részletezni tudják ezeket. Minden irány, sebesség, és időpont csak hozzávetőleges, mivel az én szolgálati helyem fedélzetmesterként a torpedóvető csöveknél volt.

2. Nagyjából 15:20-kor a csapásmérő erő egy jelentést kapott az ellenségről, hogy két cirkáló és öt romboló volt a Baewan-szigettől 20 mérföldre nyugatra. A csapásmérő erő ekkor a Szurabajába vezető csatornában hajózott, de most északnak fordult. Az Electra 4 mérfölddel a cirkálók előtti pozícióban haladt a Jupiterrel és az Encounterrel a bal illetve jobb oldalán 5-5 mérföldnyire.

3. 16:00 körül ellenség bukkant fel a hajóorrtól jobbra és csatlakozott az akcióhoz. Az Electra úgy tűnt „szárnyjelző hajóként” viselkedik és egyedül lefoglalja az ellenség erejét. Feltételezem, hogy az ellenséges rombolók csak 14.000 láb távolságról kezdtek el tüzelni ránk. Az első és a második sortűz tűzvillába fogott minket, mérsékelt korrekció után a lövedékek nagyjából egy vonalba estek a torpedóvető csövekkel. Ennek ellenére nem értek el találatot. Ezután az ellenség 90º-kal elfordult, és mi párhuzamos irányt vettünk fel. A sortüzek továbbra is közel estek le, de mögöttünk és röviden vagy hosszan. Ez kétségtelenül a királyi haditengerészet kapitányának C. W. May hajókapitány csodálatos irányításának volt köszönhető. 16:40-kor az ellenség észak felé fordult, és a szövetséges erők üldözte őket. Egy időre a rombolók lőtávolságon kívülre kerültek, de a cirkálók folytatták a támadást.

4. Körülbelül 17:00-kor úgy látszik, túlerőbe ütköztünk, és a szövetséges erő 180º-os fordulót vett dél felé. Posztomról úgy tűnt az ellenségnek legkevesebb két nehéz cirkálója vagy csatahajója és számos cirkálója vagy rombolója volt. Ez csak egy személyes becslés, amit a fedélzet szintjéről a füst és a csata zűrzavara mellett észleltem, így ez a becslés pontatlan lehet.

5. 17:15 körül az Exetert eltalálták. Új látszott, megőrizte a sebességét, de problémái voltak a kormányzással. A rombolók ezután füstöt képeztek.

6. 17:30-kor az Electrát ellentámadásra parancsolták. A füst nagyon sűrű volt, a látótávolság nagy területen mintegy fél mérföldnyire csökkent, habár lehetséges, hogy a híd személyzete átlátott a füst felett.

7. Amint kitisztult a füst, egy három nehéz rombolóból álló ellenséges egységet láttunk, amint behatolt a füstbe az ellenkező irányból. A távolság körülbelül 6000 láb lehetett. Azonnal összecsaptunk velük, és négy találatot értünk el sortüzünkkel a vezérhajón. Az Electra nem vetett ki torpedót. A körülmények ehhez meglehetősen kedvezőnek tűntek a vetőcsövek mellől, de mivel kommunikációs kapcsolatban voltunk még a híddal, azt hittem nagyobb célpontra játszunk.

8. Amint az ellenséges egység eltűnt a füstben egy szerencsés gránát eltalált minket a 2. számú kazánháznál a bal oldalon. Ez összezúzta a kazánt, és a hidraulikus csöveket, amelyek a kormányműhöz vezettek. A gőz szökni kezdett és a gépház személyzetének erőfeszítései dacára a gőz elveszett. Ez nagyrészt annak a következménye volt, hogy a 3. számú kazánból a víz átfolyt a sérült kazánhoz. Az Electra ekkor megállt kissé a bal oldalára dőlve, és kiadták a parancsot, hogy „Felkészülés a hajó elhagyására!”.

9. Röviddel ezután egyetlen nehéz romboló bontakozott ki a füstből. Azonnal harcba szálltunk vele, az ágyúk helyi irányítás alapján lőttek, mivel a kommunikáció a híddal halott volt. Egy magányos gyors romboló szegényes célpont egy álló hajóról, de megért egy kísérletet. Az ellenség a második sortűznél találni kezdett, egymás után hallgattatva el ágyúinkat, és heves tüzeket okozott elől és a hajó felemelkedő bal oldalán. Mikor már csak az „Y” löveg maradt, kiadták a „Hajót elhagyni!” parancsot. A sebesült embereket az első csónakba rakták, az egyetlen csónakba, amely épen maradt. A csónak fedélzetén mintegy 25 ember lehetett, mikor elhagyta a hajót. A 4. és 5. számú mentőcsónakxxxi elúszott és láttam egy másik törött mentőcsónakot is elsuhanni.

10. Úgy tűnt mindenki elhagyta a hajó, aki csak képes volt, kivéve Steward Gretton tizedest, aki odajött megkérdezni, mit kezdjünk a két sebesülttel a tatfedélzeten. Gretton segítségével a vízbe raktam őket, egyiküket egy mentőövvel, másikukat faráccsal.xxxii Úgy tűnt mindkettő eljutott egy-egy mentőcsónakhoz.

11. Az ellenség még mindig tüzelt, olyan közel jött, hogy már használni tudta a pom-pom-ját. Körülbelül ekkor egy gránát csapódott az emberek közé a vízbe. Ezután körbejártam Grettonnal és úszóképes dolgokat dobáltunk az emberek közé a vízbe, két lőszeres ládát, füstvető csöveket, és egy T.S.D.S. mentőmellényt.

12. A hajó ekkor felnyögött, erősen megdőlt a bal oldala és az orra felé. A hajó hátsó részén már nem maradt élő ember, ezért magam mellé vettem Grettont és elhagytam.

13. Miután kiürült a hajó, láttam valakit - feltehetőleg a kapitányt -, aki a híd jobb oldalához lépett és integetett a vízben lévő embereknek, akik erre teli torokból éljeneztek. A kapitány ezután úgy tűnt, távozott bal felé.xxxiii

14. Ezután az Electrára nyugalom telepedett, átfordult és lassan süllyedt, amíg már csak a hajócsavarok és a tatfedélzet látszott körülbelül 6 láb magasságig.

15. Egy ideig ebben a helyzetben maradt, míg végül lassan eltűnt a szemünk elől nagyjából 18:00-kor.

16. A történések természetéből adódóan a fedélzeten az áldozatok száma nagyon magas volt. Az Electra és hajózó legénysége a legjobb hagyományoknak megfelelően fogadta el a sorsát. Nagyszerű hajó volt, és büszke vagyok rá, hogy ilyen remek emberekkel szolgálhattam benne.

T. J. Cain

tüzér

Karel Doorman admirális

Jegyzetek: 

i A kelet-ázsiai brit erők parancsnoksága eredetileg Szingapúrban székelt, de a város február közepi elestét követően Batáviába tette át székhelyét.

ii Commodora, magyarul flotillatengernagy, rangban a sorhajókapitány és az ellentengernagy között álló brit és amerikai rang, amely nagyjából megfelel a dandártábornokénak.

iii A HMAS Perth az ausztrál királyi haditengerészet módosított Leander-osztályú könnyűcirkálója volt. 1936-ban állt szolgálatba, így modernnek számított 1942 elején 7000 tonnás vízkiszorításával és 8 db 152 mm-es lövegével.

iv Hector Waller (1900-1942) ausztrál kapitány, a HMAS Perth parancsnoka. Waller jelentésének másnapján, 1942. március 1-jén hajójával együtt süllyedt el a Szunda-szorosban harc közben.

v John Augustine Collins (1899-1989) tasmániai születésű ausztrál flotillatengernagy.

vi Holland Kelet-India (ma: Indonézia) fővárosa, ma Dzskarta néven ismert.

vii A HMS Jupiter brit rombolóról van szó, amely aknára futott a 27-én vívott összecsapás során és elsüllyedt. A Jupiter 2300 tonnás 1939-ben átadott modern romboló volt 6 db 120 mm-es löveggel.

viii A brit HMS Electra brit E-osztályú romboló volt, 1940 tonnás vízkiszorítással 4 db 120 mm-es ágyúval. Az Electrát 1934-ben állt szolgálatba.

ix A HNLMS De Ruyter holland könnyűcirkáló 1936-ban állt a holland királyi haditengerészet szolgálatába. A hadihajó 6650 tonnás volt és 7 db 150 mm-es löveggel rendelkezett. Elsüllyedt a 27-2-8-án éjjel folyó harcokban, fedélzetén Karel Doorman admirálissal.

x Karel Doorman (1889-1942) holland tengernagy, az 1942 elején megalakult amerikai-brit-holland-ausztrál közös parancsnokság (ABDACOM) flottájának az ABDAFLOAT-nak a parancsnoka. A Jáva-tengeren vívott 27-28-i csata során hajójával együtt veszett el.

xi A hajókat a jelentés a legnagyobb lövegük átmérője alapján sorolta be, a 8 inches/hüvelykes lövegek 203 mm átmérőjű lövedékkel tüzeltek. Mindkét hajók 10-10 db ilyen löveg volt 5X2-es elrendezésben.

xii Bár valóban a Nacsi és testvérhajója, a Haguro vett részt a csatában, az osztály névadója valójában a Mjókó volt.

xiii Az azonosítás helyes volt, a két könnyűcirkáló a Naka és a Dzsincú volt, 140 mm-es lövegeikkel (7-7 db) és 5595 tonnás vízkiszorítással.

xiv Azaz a japán cirkálós egy sortüze (salvo) esetén a tíz lövedék 150 lábon belül csapódott be.

xv A japán hajókon nem volt tűzvezető radar.

xvi Nem süllyedt el japán hajó az összecsapásban.

xvii Vagyis a japán csapatszállító konvoj szétlövése érdekében.

xviii A hajó valójában egy hollandok által elhelyezett aknára futott rá.

xix Az angol szövegben „Carley float”, amely egy speciális, ekkoriban a hadihajókon használt mentőcsónak volt.

xx Az akkor brit skálán az ég akkor volt „b”, ha az ég kevesebb mint 3/10 részét borította felhő. A 21-es hullámzás gyakorlatilag nyugodt tenger jelentett.

xxi Ez azért történt, mert az amerikai rombolókat már kikötőbe küldték korábban, miután egy torpedótámadás során elhasználták torpedóik zömét.

xxii  „Starboard bow”, azaz a hajóorr jobb oldalának irányába még pontosabban.

xxiii Mint fentebb olvasható a Nacsi és a Haguro volt, amelyek a Mjókó-osztályba tartoztak.

xxiv Nyilván a Dzsincú. A továbbiakban így használom.

xxv „straddle” - tengerészeti szakkifejezés, a lövések átlaga már a hajó távolságának felel meg, rendszerint hamarosan találat követi, mert gyakorlatilag belőtték a távolságot.

xxvi Egy tengeri mérföld tizede, nagyjából 185 méter.

xxvii Az eredetiben „Aunt Sally”. A „Sally néni” egy játék volt Nagy Britanniában, ahol egy labdákkal és botokkal kellett eltalálni egy Sally néninek hívott fabábút.

xxviii Valójában a HMAS Kortenaer holland romboló.

xxix A legendás elsősorban légvédelemre alkalmazott négycsövű 2 fontos (40 mm-es) MK VIII. gyorstüzelő ágyú, amely nevét jellegzetes hangjáról kapta.

xxx Valójában a brit HMS Jupiter volt az aknára futó hajó.

xxxi Nem rendes csónakról van szó, hanem a már említett gumicsónakszerű Carley-float-okról.

xxxii Az eredetiben: „grating”, ami nyilván valami fából készült hajón alkalmazott rács lehetett, ami tutaj gyanánt segítette a sebesültet a felszínen maradni.

xxxiii May kapitány elsüllyedt a hajójával.

Egy érdekes felvétel a De Ruyterről, amint vízre teszi felderítő repülőjét: