Japán jelentések és visszaemlékezések a Jáva-tengeri csatáról

Japán jelentések és visszaemlékezések a 

Jáva-tengeri csatáról

A Nacsi cirkáló, az 5. cirkálóosztály zászlóshajója

Már kétszer is foglalkoztunk a Jáva-tengeren 1942 februárjának végén megvívott tengeri csatával, amely során a Jáva ellen vonuló japán inváziós flottát kíséró 5. cirkálóosztály a 2. és 4. rombolóosztállyal együtt megsemmisítő vereséget mért az ABDAFLOAT-nak elkeresztelt brit-ausztrál-amerikai-holland flottára. Első alkalommal egy brit jelentést olvashattunk, utána pedig Hara Tameicsi kapitány visszamelékezését az összecsapásra. Most a japán oldalon maradunk, s a Szensi Szóso-ban kiadott jelentésekből csemegézünk, de pár visszemlékezés-töredék is lesz benne.

Jó szórakozást! 

1. Az 5. cirkálóosztály parancsa a 4. rombolószázadhoz, 1942. február 27-én 13:20-kor(1)

1. Állítólag öt ellenséges cirkálót és hat rombolót észleltek Szurabajától 63 tengeri mérföldnyire 310º-os [ÉNy] irányban, kormányzási irányuk 80º [K] 18 csomós sebességnél.

2. Az 5. cirkálóosztály azonnal az ellenség ellen fordul. [Osztályunk] Helyzete 13:00-kor 165 tengeri mérföld 328º-ra [ÉNy] Szurabajától, hajózási sebesség 24 csomó.

3. A 2. rombolószázad a helyszínen csatlakozik [az osztályhoz]. 13:15-kor egy repülőgépet(2) indítottunk felderíteni.

2. A Nacsi felderítőgépének jelentései(3)

14:05 – Az ellenség két A-osztályú cirkálóból, három könnycirkálóból és kilenc rombolóból áll, és 45 tengeri mérföldre van a referenciaponttól 194º-os irányban [DDNy], iránya 180º-on, 24 csomóval.

14:25 – Úgy tűnik az ellenség Szurabaja felé tart.

14:55 – Az ellenség behatolóban Szurabajába.

3. Az 5. cirkálóosztály parancsnokának parancsa(4)

1. Az ellenséges cirkálóegység úgy tűnik Szurabaja felé tart.

2. Az 5. cirkálóosztály a szállítóhajóktól keletre foglal állást és megfelelő sebességre lassít le.

3. A 2. rombolószázad úgy működik, hogy az estére kijelölt pozícióját foglalja el.

4. A Nacsi felderítőgépének jelentései(5)

15:23 – Az ellenség nem mutatja jelét, hogy elhelyezkedne Szurabajában. Az ellenség 60º-ra veszi a kormányt tizennyolc csomóval.

16:15 – Az ellenség irányt változtat 20º-ra [ÉÉK] tizennyolc csomóval.

16:20 – Az ellenség 0º-os irányban hajózik tizennyolc csomóval.

5. Felhasznált japán lőszermennyiség a csata első szakaszában(6)

20 cm-es ágyúhoz (a Nacsi és a Haguro): 1271 gránát

14 cm-es ágyúhoz (a Dzsincú és a Naka): 171 gránát

93-as típusú torpedó (a Haguro, a 4. rombolószázad, és a Dzsincú): 39 torpedó.

6. Felhasznált japán lőszermennyiség a csata második szakaszában(7)

20 cm-es ágyúhoz (a Nacsi és a Haguro): 302 gránát

14 cm-es ágyúhoz: 50 gránát

12.7 cm-es ágyúhoz: 515 gránát

25 mm-es ágyúhoz: 256 lövedék

93-as típusú torpedó: 98 torpedó.

7. Felhasznált japán lőszermennyiség az éjszakai összecsapásokban(8)

Az első fázisban:

93-as típusú torpedó (a Dzsincú): 4 torpedó.

A második fázisban:

20 cm-es ágyúhoz (a Nacsi és a Haguro): 46 gránát

93-as típusú torpedó: 12 torpedó.

93-as típusú torpedó, a japán császári flotta büszkesége

8. Szuékoni Maszao parancsnok(9) az 5. cirkálóosztály tüzértisztének leírása a csatáról

„Mikor találkoztunk az ellenséggel, arra gondoltam, hogy hamarosan lemegy a nap. Ezért kitaláltam, hogy akkor tudnánk az ellenséget megsemmisíteni, ha a sötétedés leszállta után, éjszakai összecsapásra tudnánk kényszeríteni. Ekkor a törzstisztek kimondták az a kimondatlan gondolatot, hogy konvojunk esetleg megsemmisülhet, amennyiben az 5. cirkálóosztály károkat szenved az összecsapásban, és hogy tüzérségi „kitörő” párbajt kellene vele vívni 20.000-23.000 méter távolságról, és a megfelelő pillanatban 93-as típusú torpedókkal kellene befejezni [az összcsapást].

18:26-kor kivetettük a torpedókat, 18:33-kor parancsot kaptunk, hogy álljunk készen az újratöltésre, majd 18:37-kor parancsot a töltésre. Miután egy darabig támogattuk a rohamozó rombolószázadot, párhuzamos irányban hajózva az ellenséggel, az 5. cirkálóosztály üldözni kezdte az ellenséget 18:40-kor dél-délkeleti irányban. 18:50 körül, mikor elméletben az elsőként kivetett torpedók elérték az ellenséges hajókat, nem történt robbanás, amely a találatot követte volna. Takagi parancsnok megkérdezte stábját, mi legyen a következő lépés. Válaszában a rangidős főtiszt, Nagaszava Kó azt válaszolta, hogy éjszakai összecsapásra kellene törekednünk. Mikor valaki a stábból megkérdezte a jelzőtisztet a naplemente időpontjáról, az 19:50-et jelentett, ami figyelmeztetett, hogy naplementéig még sok idő van. Még jó egy óránk volt alkonyat előtt, de minden különösebb cél nélkül folytattuk az összecsapást. Körülbelül ez időtől kezdve mind az ellenségnek, mind nekünk be kellett hajózni a füstfelhőbe, amelyet a két oldal rombolói fejlesztettek, ami természetesen lelassította a tüzérségi párbajt. Ebben az összecsapásban, valahányszor hajóink előtűntek a füstfüggönyből, folyamatosan ellenséges gránátok repültek rá. Nekünk - másfelől – szükségünk volt bizonyos időre a tüzelési adatok kiszámítására. (Később, mikor áttekintettük a makasszar-i összecsapást, arra a következtetésre jutottunk, hogy az ellenség bizonyára radart használt(10) a tüzérségéhez ebben az időben.)

A roham után 19:18 körül másodszor vetettünk ki torpedókat. Aztán 19:24 körül a rombolók indítottak torpedókat. Ez időtől kezdve számos magas vízoszlopot figyeltek meg, különösen a 2. rombolószázad közeli vizeknél, ami azt a félelmet keltette bennünk, hogy a század ellenséges aknamezőre futhat. Az ellenséges aknamezőtől való félelmünkben irányt váltottunk és eltávolodtunk a parttól, következésképpen az ellenségtől is.

Mikor a nappali összecsapás többnyire véget ért, parancsot adtunk ki [a hajóknak], hogy jelentsék a megmaradt lőszermennyiséget. Másfél óra alatt az összes jelentés összegyűlt, amelyekből kiderült, hogy a megmaradt lőszermennyiség váratlanul alacsony, és hirtelen aggódni kezdtünk a fennmaradó mennyiség miatt.

Az éjszakai összecsapás során a tüzelést 17.000-18.000 méter távolságból hajtottuk végre, keresőfények használata nélkül. A tüzérségi parancsnok kérte, hogy kapcsoljuk ki a fényeket, mert nem látta a célpontokat, mikor be voltak kapcsolva.

A nappali összecsapás során a Nacsi vetőcsövei rosszul működtek, és nem tudta indítani a torpedóit. [Az volt az igazság, hogy] Az indítószemélyzet elfelejtette, hogy az indítócsöveket működtető sűrített levegő szelepét már teljesen megnyitották, s amikor a torpedóparancsnok parancsára megpróbálták azt megnyitni, nem tudták tovább forgatni, hiszen már teljesen elfordították. Ennek következtében azt jelentették, hogy a csövek meghibásodtak. Valódi összecsapások során váratlan és abszurd dolgok történnek. Azonban a torpedókat, amelyeket nem tudtak elindítani emiatt [napközben], az éjszakai csata során kivetették, és nagy sikert értek el két ellenséges cirkáló elsüllyesztésével. Ez azonnal visszaadta a torpedófőnök és embereinek becsületét, amelyet a napközbeni összecsapás során elvesztettek. Ebben a világban soha nem tudhatod, mi válhat számodra előnyössé.

Az éjszakai összecsapást követően [ismét] ellenőriztük a megmaradt gránátok és torpedók mennyiségét. A számok kellően alacsonyak voltak ahhoz, hogy rendkívül aggódjunk aziránt, miként tudjuk kezelni ezt a jövőbeli összecsapások során.

Az összecsapásra reflektálva: Ráébredtem, hogy a gyakorlatok rendszerint kevéssel azután befejeződnek, miután egy sor támadóakció után kiadták a „összes töltve” parancsot, és ritkán tartottunk támadás utáni tréningeket. Élesen éreztem, hogy a támadásokat követő tevékenység megfelelő kiképzése nélkül nehéz elpusztítani az ellenséget, mert az emberek nem teljesítenek jobban egy összecsapás közben, mint normális gyakorlat során.”

9. Reidzsi Maszuda, az Arizona Maru tengerészének visszaemlékezése(11)

„Kineveztek az Arizona Maru-ra, egy 9683 tonnás teherhajóra, amelyet átadtak a hadseregnek, és most a 830-as számú légvédelmi hajó jelölést kapta. A hajó átesett egy éjjel-nappal tartó átépítési programon az Innosima dokkban a Kure Haditengerészeti Támaszponton. Két ágyú került a hajó orrába, és négy légvédelmi löveg a tatjára. A hajó jobb és bal oldalára, a hídra és a tatra pom-pom ágyúk kerültek, összesen mintegy tíz. Voltak istállók az igáslovak számára és szállások a legénységnek…

Február 27-én napnyugta után, Szurabaja előtt megkezdődött a Jáva-tengeri csata. A nagy ágyúk mennydörgése, a fények villogása, fáklyák a sötét égen, tűzoszlopok. Szemeink előtt jobbra a szörnyűséges csata zajlott. Tudtam, hogy ez lehet a konvojunk utolsó napja, mert ha áttörnek a hadihajóinkon, mi béna kacsák vagyunk. De mire a tüzelés abbamaradt, a császári haditengerészet ellenállhatatlan győzelmet ért el. Másnap reggel roncsokat láttunk hánykódni a tenger felszínén, és nagyszámú fehér és fekete tengerész lebegett tutajokon. Továbbhajóztunk megállás nélkül – partra kellett tenni csapatainkat a parton –, de hallottam, hogy később felszedte őket néhány kísérőhajónk. A kombinált amerikai-holland-brit flottát megsemmisítette Japán.”

Az Arizona Maru szállítóhajó, amelyet légvédelmi hajóvá alakítottak az invázió előtt

10. A 4. rombolószázad akciójelentése (1942. március 23.)(12)

(1) A kivételes körülmények ellenére - mint amilyen egy nagy konvoj kísérete, amely [ráadásul] nem képes többre nyolc csomónál és a konvoj és az ellenség között csupán száz tengeri mérföld volt a távolság – sikeresen befejeztük a hadműveletet. Ezt természetesen [csapataink] hatalmas szellemi és technikai képességeink köszönhetjük, de emellett a következő tényezőktől is függött.

{1} Egyfelől a japán oldal többnyire uralta a levegőt. Habár az ellenség [repülőkkel] megtámadta a konvojt, azok [=az ellenséges repülők] nem vettek részt az összecsapásban. Másfelől ezt [a légifölényt] mi többségében szárazföldről indított támadógépekkel és hajófedélzeti repülőgépekkel értük el. Miközben [repülőgépeink] folyamatosan jelentették az ellenség mozgását, és megakadályozták annak meglepetésszerű támadó manővereit, arra koncentráltuk erőinket, hogy megragadjuk a offenzív kezdeményezést, és végig egyértelműen jobban használtuk összes repülőgépünket a helyzet és a kilőtt gránátok megfigyelésére, és az éjszakai kutatáshoz.

Ezenkívül [az összecsapás] további elemzése során észrevettük, hogy az ellenség [még] rendelkezik repülőcsónakokkal, és földi bázisú repülőgépekkel megmaradt erői között, amelyeknek mind saját támaszpontja van közeli távolságban - és bár lehetnek akadályai -, de még mindig olyan helyzetben van, hogy sokkal jobban is használhatná őket. Ha ezeket használta volna felderítésre, a szituáció (vagy a tüzérségi párbaj) megfigyelésére, vagy akár éjszakai felderítésre, úgy gondoljuk, hogy jelentős nehézségeket okozott volna [az ellenséggel vívott összecsapás során]. A különböző okok, amelyek megakadályozták az ellenséget, hogy ilyen módon vezesse a háborút a szövetséges erők gyenge pontjait jellemezték: a [szegényes] napi kiképzés (úgy tűnik, hogy nem sok kiképzést kaptak a repülőcsónakok [személyzete], nem is említve a szárazföldről induló repülőgépek [személyzetének] kiképzését, akik feltehetően egyáltalán nem voltak kiképezve), szegényes taktika, stb. Mindazonáltal hajóról indított repülőgépeink helyes felhasználása nagy mértékben [felelős sikereinkért]. Azonban ha figyelembe vesszük az Amerika elleni tengeri összecsapásokat, amelyek bizonyosan jelentős akadályokkal járnak [majd], nem számíthatunk ugyanilyen tökéletes hajóbázisú repülőgép-használatra, mint ebben az esetben. Ezért úgy gondolom, hogy további kutatásokra és fejlesztésekre van szükség a hajókról üzemeltetett repülőgépekkel kapcsolatban a légi csatákra nézve, utazási idejük és sebességük tekintetében, a fedélzeten szállítható gépek számában, repeszvédelemmel kapcsolatos intézkedésekben [a főlövegek okozta károkkal szemben], vagy a hajóról üzemeltetett repülőgépek folyamatos használatában.

{2} 26-án délután több ellenséges hadihajó -amelynek magját két könnyűcirkáló adta- Szuarabaja kikötőjén kívül cirkált, majd befutott oda, [ami lehetőséget adott] az 1. kísérő csoportnak, hogy óvintézkedéseket dolgozzon ki arra az esetre, ha [el kellett volna] különülnie a 4. rombolószázadtól egy ellenséges támadás esetén, és [ezáltal] készen állt egy támadásra bármely időben. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak segítette a 4. rombolószázadot abban, hogy hamar összeálljon 27-én az erőteljes ellenséges flottáról szóló első jelentések után, gyorsan csatlakozzon az 5. cirkálóosztályhoz és a 2. rombolóosztályhoz, koncentrálva az erőket egy offenzíva megragadásához egyfelől, hanem másfelől azt is lehetővé tette, hogy a szállító konvoj tökéletes rendben működhessen.

{3} Az ellenség tökéletesen feltárta számunkra a szövetséges erők gyengeségeit, mint:

1) Útvonalában mutatkozó zavar [a japán támadás során] a csata első nappali szakaszát követően (mikor a japán torpedók elérték őket)

2) A USS Houston és HMAS Perth szökése, mikor az ellenség elveszítette a HNLMS De Ruytert és a HNLMS Java-t az éjszakai összecsapásban

3) A tény, hogy a USS Houston jelző stábját áthelyezték kommunikációs okokból a HNLMS De Ruyterre (erre a foglyok kihallgatása során derült fény)

{4} Az ellenség nagyon passzívan használta fel a rombolóit, míg mi hagyományunk szerint teljes agresszivitással. Mindezek tetejébe teljesítményünk a torpedók és ágyúink terén felsőbbrendű volt, az olyan hajókat, mint az ellenség rombolói, nem igazán érdemes komolyan venni. A 8. rombolóosztály Lombok-szorosban vívott kemény harcának fényében sajnálatos, hogy ebben a harcban rombolóink felsőbbrendű erejét nem sikerült teljes mértékben demonstrálni a torpedók terén. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az ellenségnek hatalmas leckét adtunk harcvezetésből és harci szellemből.

(2) Habár [torpedóink] első alkalmazásakor a nappali összecsapás során teljes mértékben kedvező körülmények között került sor - [beleértve] a tökéletes kivetési pontot, a repülőgépeink precíz jelentéseit az ellenség sebességéről - nem voltunk képesek teljes mértékben demonstrálni torpedóink erejét, mivel sok torpedó megsemmisítette önmagát [félúton], ami roppant sajnálatos volt. Mivel a 93-as típusú torpedók alkalmazása [támadások során] egyik [fő] taktikai elem a birodalmi haditengerészetnél a biztos győzelemhez, ezek az önmegsemmisítések alapvető problémát jelentenének egy döntő csatában. Ebből kifolyólag azonnal szükséges javítani a detonátorokat és megszüntetni az ezzel kapcsolatos aggodalmakat. A HMS Exeter torpedóparancsnoka szerint - aki később hadifogságba esett - néhány robbanást látott a nyomvonalán, miközben [az Exeter] elkerülő manővert hajtott végre (25 csomóval), miután észlelték torpedóink nyomát.

(3) A nappali összecsapás során az ellenség öt cirkálóból (amiből kettő 20 cm-es ágyúkkal volt felszerelve) és tíz rombolóból állt, míg a japán erők két nehézcirkálóból, két könnyűcirkálóból és tizennégy rombolóból álltak, [ami azt jelenti] hogy a felek erőben nagyjából egyformák voltak. A valóságban öt cirkáló harcolt az ellenség cirkálóegységéből kettővel a mi cirkálóegységünkből és két rombolószázadával. A rombolószázadok rohama során a körülmények olyanok voltak, akár egy döntő csata esetében. Ezen körülmények között az 5. cirkálóosztály mintegy 21.000-26.000 méter távolságból tüzelt az ellenséges cirkálóegységre. [Azonban] mielőtt jelentős károkat okozott volna az ellenséges hajóknak -a HMS Exeteren (a második hajó) kívül, amelynek a sérülése elég súlyos volt ahhoz, hogy kiessen a sorból – [az osztály] felhasználta a hajókra rakott lőszerkészletének több mint felét. Még akkor sem sikerült tökéletes eredményt elérni, amikor a [japán] rombolószázad üldöző csatába kezdett, kihasználva rohamánál az ellenség formációjában lévő teljes rendetlenséget. Ez részben az ellenség ügyes kitérő akcióiban keresendő, de én [inkább] úgy gondolom az oka az volt, hogy a lövöldözés túl nagy távolságról történt.

Távolról megfigyelhető volt, hogy át kellene gondolni a hatékony tüzelési távolságról kapcsolatos döntéseket. És [átnézendőek] a tüzérségi párbajok lefolytatásának különböző kérdései - beleértve a csata kezdetén használt „kitöréses” taktikát -, gondolva egy döntő csatára az ellenség főerőivel, figyelembe véve a jelen csata tapasztalatait. Úgy gondolom, hogy a különféle harci helyzetek változásai alapján tovább kell vizsgálnunk a hajóinkra rakott lőszer mennyiségét.

(4) Úgy vélem a következő ügyek gyors kutatást és fejlesztést igényelnek:

{1} Tűzvezetés, mikor az ellenség ügyes és merész elkerülő akciókat hajt végrehajtani

{2} Összehasonlítása és vizsgálata a kitérő manővereknek és metódusoknak, hogy maximálisan kihasználhassuk tűzerőnket, és a megfelelő kitérő manőverek tanulmányozása.

{3} Újravizsgálni az éjszakai harcok során alkalmazott taktikánk alapjait, ahol az ellenség világítógránátokat használ nagy távolságról, valamint tanulmányozni azok használatát.

11. A 2. rombolószázad akciójelentése, 1942. március 12.

(1) Rendkívül nehéz kivitelezni rohamot egy irányból az [ellenséges] cirkálóegység ellen napközben, mert az ellenség szabadon tehet kitérő intézkedéseket, ráadásul különbség is alig van az ő és a mi sebességünk között. Élénken szükségét érzem olyan torpedóknak, amelyeket azonnal tudunk indítani kedvező lehetőség esetén, amely pályája második szakaszában rézsútosan fut (végső szakaszában pedig ív mentén). Ilyen torpedókat azonnal ki kell osztani a rombolószázadok számára is.

(2) Amikor a túlerejű ellenség gyorsan felénk nyomult az összecsapás kezdetén, Az S-indítás [= nagy távolságról történő torpedóvetés] szintén hatékony [ilyen] cirkálóegység ellen.

Mivel századunk már a csata bevezető szakaszában is kedvező pozíciót vett fel az ellenséggel szemben, biztos vagyok benne, hogy ha kiviteleztünk volna egyet [nagy ható távolságú torpedóvetést] a Dzsincúval és a rombolóink egy részével együtt, jelentős eredményt értünk volna el.

Hagyományosan él egy olyan előzetes elképzelés, hogy a rombolószázadoknak kerülni kell az S-indításokat, különösképpen cirkálóegységek ellen. Habár értelmesebb volna határozott magatartást tanúsítani ilyen típusú indításokkal kedvező lehetőségek esetén.

Mondhatni, hogy mivel a győzelem és vereség közötti döntő kritikus fordulópont - mint az ebben a összecsapásban is megmutatkozott - egy szempillantás alatt megtörténik, teljes mértékben tudatosította bennem, hogy határozottan végre kell hajtani a torpedóharcot minden kedvező lehetőség esetén. E célból szükségesnek tartom, hogy a rombolószázadok is tanulmányozzák és gyakorolják be az S-indításokat.

(3) Különösen nehéz harcolni éjszakai ütközetben ellenséges cirkálóegységek ellen (különösen ha a látási viszonyok jók), amely hajók ugyanolyan sebességgel haladnak, és szabadon tehetnek kitérő akciókat. Ez az oka annak, hogy nem sikerült kielégítő mértékben üldöznünk őket ebben az éjszakai összecsapásban. Ennek megfelelően, alapvetőnek érzem egy [ellenséges] cirkálóegység ellen, hogy elengedhetetlen annak megközelítése a látóhatárig, és amint annak iránya világossá válik O-indítást [=rejtett indítás olyan messziről, hogy az ellenség még nem észlelte a támadókat] kell eszközölni.

Ha az S- és O-indításokat a rombolószázadoknak kell kiviteleznie, a rombolókon lévő torpedók száma nem biztos, hogy elégséges, de még ha a torpedóindítások számát vissza is vesszük, vagy az indításokat csak rombolók egy része hajtja végre, akkor is úgy vélem, hogy ezen [S- és O-] indítások végrehajtása kedvező lehetőség esetén előnyöket hoz az általános helyzetet tekintetve.

Különösen az O-indítás, amelyet ezúttal az 5. cirkálóosztály hajtott végre párhuzamosan a tüzérségi- és torpedópárbajjal, volt rendkívül hatékony.

(4) Az előző három ponttal összefüggésben, úgy gondolom a legsürgősebben alapos tanulmányozásra és taktikai gyakorlásra van szükség a cirkálóegységek elleni harcról.

(5) Amikor nappal indítunk torpedókat ellenséges cirkálóegységek ellen, amelyek cikkcakkban kitérő manővert hajtanak végre, jobb, ha maximális szórási szöggel indítjuk őket, beállított elhajlási szög nélkül.

(6) A későbbi vizsgálatok megerősítették a 93-as típusú torpedók önmegsemmisítését e csata során. [Ez azt jelentette] hogy legkevesebb egy tucat torpedó önmegsemmisítést hajtott végre a nappali összeütközés során, és hogy azokat a nagy vízoszlopokat - amelyeket a Dzsincú észlelt miután kivetette [torpedóit] az éjszakai összecsapás első fázisában -, valószínűleg szintén a mi torpedóink önmegsemmisítése okozta.

Mivel ezen torpedók önmegsemmisítése azután következett be, hogy „indításukhoz [embereink] merészen az ellenség közepébe vetették magukat”, befolyásolni fogja a moráljukat, s sürgősen lépéseket kell tenni [hasonló esetek megelőzése érdekében].

(7) Az őrködésnél a naplemente utáni összecsapás során a helyet jobban is ki lehetett volna jelölni a 2. rombolószázad, az 5. cirkálóosztály és a 4. rombolószázad részére, észak felől ebben a sorrendben.

Még ha az ellenség bármely irányból [északról vagy délről] is támadott volna a konvoj ellen, könnyű lett volna bármelyik rombolószázadnak elállni az útját, és lehetősége lett volna megrohanni, miközben az 5. cirkálóosztály tüzérségi párbajban [összecsap] vele. Egy túlerejű ellenséges cirkálócsoport megsemmisítése érdekében úgy gondolom, hogy a megfelelő lépés a gyors mozgású rombolószázadok (rombolóosztályok) előretörése az ellenség útvonalába, miközben a baráti cirkálók [megütköznek vele] tüzérségi párbajban, és kedvező lehetőség esetén [a rombolók] felé törnek és megrohamozzák azt.

Sem az éjszakai összecsapás első, sem a második fázisában a rombolószázadoknak nem volt idejük olyan pozíciót elfoglalni, ahonnan rohamozhattak volna [az ellenség ellen].

(8.) (9.) ...(13)

(10) Az ellenséges cirkálók tüzérségi képessége kiváló volt, a kilőtt gránátok szórási távolsága négy-hat ágyús sortűz esetén húsz kilométer távolságról [mindössze] 150-200 méter volt. Szükséges tanulmányozni ezt [erőink számára], és lépéseket tenni ágyúink szórási területének szűkítésére.

(11) Úgy tűnik, hogy a [cirkálókat] kísérő ellenséges rombolók csak a nagyobb egységek közvetlen kíséretére szolgáltak és füstfüggöny képzésére. Úgy látszik nem volt szándékuk agresszív torpedótámadások (rohamok) végrehajtására sem a nappali, sem az éjszakai összecsapások alatt, ami azt a benyomást keltette bennünk, hogy erejük a torpedó-hadviselés terén alsóbbrendű.

(12) Az ellenség napközben festékkupakos gránátot(14), éjszaka világítólövedéket (brit és amerikai erők) használt. Mindazonáltal, világítólövedékeik lőtávolsága nagyjából bizonyosan megegyezett a mi gránátjainkével; a tüzérségi párbaj során az 5. cirkálóosztály ellen (nagyjából tizennyolc kilométerről) a világítógránátok olyan közel robbantak, hogy azt gondolom inkább akadályozták [mintsem segítették] az ellenség vizuális megerősítését. Mi vizuálisan megállapítottuk, hogy az összes gránátjuk rövid volt.

(13) Jobb a tüzérségi hadviselést keresőfények alkalmazása nélkül folytatni, ha a láthatóság magas. Ezt élénken éreztem, mikor [ellenséges] tengeralattjárókra tüzeltem.

Szintén világosan látható volt a Lomboki-szorosban a 8. rombolóosztály csatája során, hogy egyes estekben a reflektorok használata még sötét éjszaka során is inkább hátrányos.

Különösen igaz ez, ha kis számú hajóval rohamozunk meg nagy számú [ellenséget] heves támadásban közelről.

Úgy gondolom, hogy mostantól kezdve nagyban ösztönözni kell a keresőfények nélküli tüzérségi gyakorlatokat a rombolószázadok részére.

Takeo Takagi, a japán erők parancsnoka a csata során

Jegyzetek:

1 Senshi Sósho 26., 432.o.

2 Ez egy a Nacsi cirkálóról indított hidroplán volt.

3 Senshi Sósho 26., 432.o.

4 Senshi Sósho 26., 433.

5 U.o.

6 Senshi Sósho 26., 437.o.

7 Senshi Sósho 26., 439.o.

8 Senshi Sósho 26., 441.o.

9 Az angolban: commander. Kapitány alatti rang, nem adható vissza pontosan magyarul, leginkább alezredesi rangnak felel meg.

10 Valójában a szövetséges hajók közül egyedül a HMS Exeter használt tűzvezető Type 284-es radart.

11 Japan at War: An Oral History. Cook & Cook. New York, 1992. 89.o.

12 Senshi Sósho 26., 449-451.o.

13 A 8. és 9. pont a tengeralattjárókra vonatkozik, amelyek nem vettek részt a csatában, így kimaradt az angol nyelvű forrásközlésből is..

14 „Dye capped shell” az angol kiadásban.