A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hajmáskér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hajmáskér. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 11., vasárnap

Anyagok Tóth István hadnagytól

Tóth István hadnaggyal már négyszer is találkozhattak a kedves olvasók a blogomon, s most ismét - minden bizonnyal utoljára - róla/tőle közölhetek dokumentumokat. Nem lesz túl sok, mindössze négy, de talán mégsem érdektelen ezek közre adása sem. A korábbi fényképeket és harcgyakorlati dokumentumok után ez egy vegyes közlemény lesz, amely a birtokomban lévő, s még nem közölt papírokat vonultatja fel.

1.  
Orvosi vélemény Tóth István hadnagyról (Debrecen, 1940. január 31.)

Az orvosi vizsgálatot Tóth István hivatásos tiszti állományba való felvételéért állította ki a Magyar királyi debreceni 6. számú helyőrségi kórház sebészeti osztálya 1940. január 31-én. Az aláíró Dr. Vojnich János kórházparancsnok. Megtudhatjuk belőle Tóth hadnagy fizikai paramétereit, hogy édesapja 58 éves korában meghalt vízibetegségben (valamiféle ödéma), ellenben édesanyja ekkor még él. A vizsgálat eredménye szerint Tóth István a tiszti állományba helyezésre alkalmas, minden bizonnyal ez után került Tóth István Jutasra (lásd: következő dokumentum!). A négyoldalas - a 4. oldalon a sportorvosi vélemény lenne, de az nem kellett ehhez, így kitöltetlen - dokumentumot a kórház pecsétjei és egy 1 pengős bélyeg hitelesíti.




 2.
Vitéz Markóczy János ezredes dicsérő elismerése (Jutas, 1941. március 3.)

A dokumentum mindenképpen figyelemre méltó, mivel kitűnik belőle, hogy az egyébként a fronton is helyét remekül megálló (Hídvégi Lajos - aki a segédtisztje volt a 24. hadosztálynál 1944-ben -, legalábbis nemrég megjelent emlékirataiban nagyra tartja. Lásd: Hídvégi Lajos: Fegyver alatt. Barót: Tortoma, 2018) Markóczy szerint Tóth kiváló tevékenységet végzett a jutasi csapataltisztképzőben, mint századparancsnok. 


3.
Jegyzet a gyalogsági szabályzatról

Az írógéppel írt, felsorolásokból álló jegyzet a gyalogsági szabályzat pontjait tartalmazza két oldalon. Nehezen olvasható, igyekeztem szkennelés után a színekkel játszani, hogy valamivel könnyebb legyen.



4.
Képsorozat a géppuska kerékpárra való málházásáról

A "géppuska málházása" feliratú összehajtogatott A4-esnél is nagyobb lap nincs túl jó állapotba, és tetejéről kisebb darabok hiányoznak. Szkenneléskor a hét fényképet külön olvastam be, de itt az eredeti sorrendben közlöm balról jobbra és fentről lefelé haladva. A hét képkocka a géppuska és tartozékainak kerékpárra való felerősítését mutatja be. Nyilvánvalóan valamiféle szabályzat tartozéka lehetett, mert olvasható a lap tetején, hogy "1. melléklet". 








2016. március 12., szombat

Tóth István hadnagy fényképei 2.


Tóth István hadnagy fényképei 2.

Folytatom a Tóth István hadnagy hagyatékából előkerült fényképek közlését. Életrajzát már az első részben megpróbáltam adatmorzsák alapján felvázolni. Különösebb kommentárt ehhez már nem tudok hozzátenni, beszéljenek a képek. Ismételten kérem, ha valaki plusz információkat tud hozzátenni egy-egy fotóhoz, azt örömmel veszem, különösen, ha helyszínt ismer fel.

Menetelés

Tornasor

Egy hadgyakorlat lehet talán

Készen az indulásra

Alaki kiképzés (Tarján Mária műhelyéből, Hajmáskér)

Jó dolog a kályha télen

Talán gyakorlaton készült csoportkép

Csoportkép, valószínűleg hadgyakorlaton készülhetett

Tájkép Hajmáskérnél, jobbra a "sakkbástya" víztorony
(Köszönet zs infóért: Hajmáskér Táborkutató - https://www.facebook.com/hajmasker.taborkutato)

Gömbös Gyula miniszterelnök emlékműve a Kőrös-hegyen
Az emlékmű ma már nem létezik, csak a nyomai vannak meg.
(Köszönet az információért, és azonosításért: Hajmáskér Táborkutató-facebook csoport)

A kedvenc képen, bár a tulajdonosoknak aligha volt épületes
Valószínűleg a keleti-fronton készülhetett

Erdőben

Nemcsak az emberek háborúznak

A katona hóban is katona

Menetoszlop

Csoportkép. A fotó hátoldalán felirat: "Így néztünk ki! A kolegáét
átadtam a "kislánynak". Majd kiküldi neki. Volt bajtársi üdvözlettel:
Pista" -  

Gránáttölcsér (Ukrajna?)

Valahol a keleti fronton (talán Kijev?)

Egy kozák(?) lovas, kezében PPD-40-es vagy PPS-41-es
dobtáras géppisztoly

Ugyanaz a lovas

Jókedvű arcok. Baloldalt Tóth István. A fotó hátoldalán pecsét:
"Némethné fényképész mester - Várpalota"


Katonacsoport egy ház előtt

Egy ház és lakói 

Tóth Istvánról a blogban még fogunk hallani/olvasni.



2016. március 6., vasárnap

Tóth István hadnagy fényképei 1.

Tóth István hadnagy fényképei 1.


Következő két bejegyzésemben az általam internetes árverésen megszerzett hagyaték fotóit kívánom közkinccsé tenni. A fotók Tóth István második világháborúban szolgáló hadnagy hagyatékában voltak, néhány dokumentum társaságában, amelyeket alighanem szintén közölni fogok itt a blogon majd. 
Sajnos Tóth Istvánról nem tudok sokat. Az 1940-es keltezésű orvosi véleményen a következő adatok olvashatóak: 
1909. szeptember 26-án született Túrkevén, magassága 178 cm, testsúlya 77 kg. Édesapja ekkor már nem él, anyja igen. Az orvosi véleményt (Bizjkv. 171/1940.) Debrecenben adta ki 1940. január 31-én a M. kir. debreceni 6. számú honvéd helyőrségi kórház parancsnoka (nehezen olvasható az aláírás, talán Dr. Vojnich János), mikor Tóth hivatásos tiszti állományba való felvételre pályázott.

1939 októberében a hagyatékban lévő hadgyakorlatokra kiadott parancsok szerint a 10. (szolnoki) gyalogezred I.  zászlóaljában szolgált.

Az is bizonyos, hogy hadnaggyá 1940. május 1-jei ranggal a Honvédségi Közlöny 1941. február 10.-i számában nevezték ki (53. oldal). Az bizonyosnak látszik, hogy a hadnagy állandó tartózkodási helye Hajmáskér volt, ezt néhány ott készült fotó mellett az 1941. március 30-án kapott dicsérő oklevele is bizonyítja.
Tóth részt vett az erdélyi bevonulásban, úgy tippelem, hogy a közzétett fényképeinek egy része ekkor készülhetett. Ugyanis több bunkereket, erődöket ábrázoló fotográfia van közöttük, amelyeket - bizonyíték nélkül ránézésre -  a Károly-vonal részének tartok.

Tóth hadnagy az Erdélyi bevonulás után a magyar királyi "Kinizsi Pál" Erdélyi kiképző csoportnál tevékenykedett, mint századparancsnok. Itteni tevékenységét jutalmazták a már említett 1941. március végén kiadott dicsérettel, melyben kifejtik, hogy feladatát a kiképzéskor "eredményesen és átlagon messze felülemelkedően" teljesítette (Kiadta: M. Kir. "Kinizsi Pál" honvéd csapataltisztképző iskola parancsnokság, 640. szám kt.-1941).

Igazából néhány azonosítatlan, de számomra Ukrajnának tűnő fotót leszámítva nem rendelkezem bizonyítékkal arra, hogy hősünk a keleti-fronton járt volna 1942-43-ban, mégis azok alapján megkockáztatom.

1943-ban Tóth a 49./III. zászlóalj gyakorlatán vesz részt május 7-8-án. A hagyatékban ugyanis egy Orosházán kiadott parancs van, melyet a zászlóalj géppuskásszázada számára adtak ki 1943. május 5-én. Gyanúm szerint ennek parancsnoka lehetett ekkor Tóth István, ami megmagyarázná, miért van itt a parancs.

Ennél többet egyelőre nem tudok Tóth Istvánról, akinek a fotói következnek most. Minthogy a fényképek zömének hátán semmi felirat nincs (ahol van, ott jelzem), sötétben tapogatózom azok helyéről. Amennyiben valaki felismerni vél bármit a fényképeken, megköszönném a segítségét.

Bunker - Talán a magyar-román határ közelében, mint a Károly-vonal része

Jókedv. Kiemelendő a jobboldali katona jobb lábánál lévő terepszínű 38 M. sátorlap

Pózolj bunkerrel

Tóth hadnagy valakivel

Szétrombolt bunker

Pihenő csoportkép

Izgalmas fénykép, vaskakassal megspékelve, reméljük azért jobb
falat is jutott a tálra

A fotó hátoldalán olvashatatlan feljegyzés ,talán: Sinner vagy Zimmer zászlós

futóárok, fedezék

Lovasok

Újabb bunker

A fénykép hátoldalán gépelve: "Réthy Gyula zls. úr". De vajon melyikük az?

A változatosság kedvéért bunker

Megsemmisített bunker, meglepő terepszínű festéssel

Ismét egy terepszínre mázolt bunker, de jobb állapotban

Katonák csoportja, talán Hajmáskér

A kevés fotó egyike, amelyről tudom, hol készült., A fotó hátoldalán:
"Tarján Mária - amatőrlaboratoriuma - Hajmáskér" pecsét 

Csoportkép a szálláson, talán Hajmáskér

Szintén Tarján Mária hajmáskéri laboratóriumában készült fénykép. A helyszín
egyértelműen a Balatonnak tűnik, a katona valószínűleg Tóth István 

"Hej élet, be gyöngy élet"

Folytatás a többi szkennelése után következik...