Elmúlt hetek eseményei

Mint az látható, októberben megcsappant a bejegyzések száma, melynek oka elsősorban a sok feladat volt, amely kitöltötte az időmet. Ott volt ugyebár a ménfőcsanaki fiókkönyvtárban szeptember 28. és október 2. között lezajlott Mesehét, amelynek minden napjára jutott valami finomság a népmesék rajongóinak, vagy iskolásaink meséltek nyitvatartási időben folyamatosan, vagy rajzpályázat eredményhirdetése zajlott, vagy mesemondóversenyen viaskodtak a diákok. Ezen rendezvények fényképalbumai elérhetőek a Dr Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér facebookos oldalán, ide kattintva.

Ezt megelőzően szeptember 23-án A Bezerédj-kastélyban megtartottam első őszi előadásomat, amely a Második bécsi döntés diplomáciai előzményeit hivatott elsősorban bemutatni. Ha nem is vagyok maradéktalanul elégedett magammal, szerencsére sokakat érdekelt a dolog. Ennek felvétele már elérhető a youtube-on:

Azóta feltöltöttem az eddig lappangó felvételt a májusi olasz hadbalépést kitárgyaló monológomról is, amely szintén megtekinthető már (két youtube-os fiókot használok, mert hol egyiket, hol másikat korlátozzák holmi zenei betétek feltűnése miatt, úgyhogy ha valaki feliratkozna, célszerű mindkettőre):

Ez azért is jó, mert a legközelebbi csanaki előadásom mintegy ennek kiegészítse lesz, hiszen szintén a Nagy háború 1915-ös évéről fog szólni, ám annak keleti-frontjáról, kiemelten kezelve Przemysl második ostromát és a Gorlicei áttörést. Erről az előadásról információk a facebookos eseményként lesznek elérhetőek, folyamatosan frissítve. 

Ezt megelőzően még Koroncón lehet velem találkozni (a 22-es helyijáratot persze nem számítva :D), ahol az "Összefogás Koroncóért" Egyesület felkérésére az 1956-os forradalom és szabadságharc lesz terítéken a "Koroncói esték" rendezvénysorozat keretében. Mindkettő előadásra a belépés ingyenes, minden érdeklődőt sok szeretettel várok! 

Október 8-án a Könyvhét rendezvényeinek özönében számomra a könyvtári verseny volt a fénypont, mivel diákjaim már nagyon készültek rá. Ugyan sok időnk nem volt a felkészülésre, de elhatároztuk, hogy hagyományainkhoz híven igyekszünk egy nagyon ütős performanszot előadni a feladat során, melyen egy kötelező olvasmányból kellett egy jelenetet előadni. El akartunk rugaszkodni attól, hogy egy mindenki által ismert darabot válasszunk és voltaképpen összegyúrtuk az összes kötelezőt és beleintegráltuk egy klasszikus népmesei alapba. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel, a Fáczán Zsófi, Stanka Renáta, Hancz Máté és Pócs Bence összeállítású négyes szerintem csaknem kihozta a maximumot a dologból:

A verseny fotóalbuma szintén a megyei könyvtár facebookos oldalán tekinthető meg: itt.

Alig tettem föl a diákokat a buszra, már rohantam az Apátúr házba mivel ugyanezen nap Csécs Teréz felkérése a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban volt jelenésem, hogy a Tanárok éjszakája előadássorozat keretében mutassam be munkát túli munkálkodásom. Nem tartom magam sem kutatónak, sem gyűjtőnek, csak inkább amatőr töribúvárnak, de nagy örömmel mentem. Igyekeztem egy vidámabb bemutatót rittyenteni, talán nem egészen sikertelenül. Ezen is készültek fotók, ha jól emlékszem, de még nem találtam meg interneten. 

Emellett sikerült azért kivégeznem pár könyvet, ám ezek elsősorban szakmaiak, így nem tudom, lesz-e belőlük könyvajánló. Dolgom a közeljövőben is akad majd, előadások lesznek, és közeledik a Könyvszalon. Annyi bizonyos, hogy a blog hamarosan ismét megélénkül, mert jön Tóth zászlós naplójának befejezése!

Tíz éve Ménfőcsanakon

Be kell, valljam: magam sem hiszem el. Éppen ma tíz éve ezen a napon kezdtem el hivatalosan dolgozni a ménfőcsanaki (akkor még Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ részeként működő) könyvtárban. Sok idő ez egy ember életében, mégis mintha tegnap lett volna, mikor először beléptem a Bezerédj-kastély ajtaján. Akkoriban még naplót vezettem - amely sajnos végleg megszakadt egy évre rá -, így akkori feljegyzéseim alapján tudom feleleveníteni az akkori eseményeket. 

Nemrég végeztem Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola (azóta már ennek neve is megváltozott) történelem-könyvtár szakán, hát állást kerestem, nem túl nagy elánnal, mert elég reménytelennek tűnt. A csornai munkaügyi központ nem biztatott sokkal, sőt, mivel egyszer nem értem időben oda hozzájuk, még a nyilvántartásból is kivezettek, így még munkanélküli sem voltam a statisztikák szerint. Apu a Kisalföld újságban szúrta ki a hirdetés, amely felett én simán elsiklottam.

Naplóm szerint: 

"2005. május  5. csütörtök

Egyébként elküldtem a pályázatomat a Ménfőcsanaki suliba a könyvtár-bármely szakos tanári állásra, kíváncsi vagyok, de nem fűzök hozzá sok reményt."

Nem igazán számoltam ugyanis azzal, hogy felvesznek. Ennek több oka is volt: 1. nem voltam helybeli, így a cégnek fizetnie kellett a bejárásért. 2. Biztos voltam benne, hogy sokan jelentkeznek, jó eséllyel ismerősök, helyiek. 3. Ekkoriban Budapesten az ELTE-n voltam péntekenként, és nem állt szándékomban abbahagyni a levelező képzést, amire már sokat költöttem. Semmiképpen nem voltam így egy kényelmes választás. Végül május 23-án kaptam visszajelzést:

"2005. május 23. hétfő

...Mikor az eredményhirdetésre vártam [aznap vizsgám volt Szombathelyen], hívtak a ménfőcsanaki suliból, hogy szerdán 11-kor jelenjek meg interjú céljából...

2005. május 24. kedd

Túl sok újdonságról nem tudok számot adni. Elkezdtem olvasni Emily Brontétól az Üvöltő szelek-et, nyilván Tom Selleck testvéréről van szó benne. Felhívott a ménfőcsanaki suliból egy nő, hogy inkább holnap délután egyre menjek, ne 11-re..." 

2005. május 25. szerda

Rendkívül kellemes idő, túl kellemes az öltönyhöz, amiben Ménfőcsanakra utaztam. Nappal 25C, verőfény és ilyesmi, este semmi napsütés, és 12C.

Történelmi nap, ma délelőtt elindultam életem első állásinterjújára. Győrbe érve beugrottam a városi könyvtárba kikölcsönözni pár kötetet a pénteki vizsgára, majd megkerestem honnan indul a helyijárat Ménfőcsanakra, hiszen közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozik a nyolcezres település... Félórás buszozással kidöcögtem Ménfőre, ahol egy kis eltévelyedés után megtaláltam az iskolát. Egy hölgy átkísért a portáról a könyvtárnak helyet adó művelődési központba, de félúton Bősze Levente  csatlakozott hozzám, akiről egy héttel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy itt tanít éppen, s aki egy teremhez kalauzolt a Bezerédj-kastélyban. Ez volt a könyvtár olvasóterme. Ott volt már az ÁMK vezetője, Dr. Szakálné Doktor Éva, a lábát tört művelődési vezető [Baksa Kálmánné], aki mankóval járt még, valamint a két jelenlegi könyvtáros [Szalai Béláné és Nagy Emilné]. Faggattak egy kicsit a könyvtári tudásomról, kérdezgettek mivel jelent többet a informatikus könyvtáros a sima könyvtárosnál. Nem volt szívem azt mondani, hogy ez csak annyit jelent, hogy tavaly óta megváltoztatták a képzés nevét, mert így tanszéken eladhatóbbnak vélik.  Tudakolták, hogy van-e fogalmam egy művelődési központban meglévő pluszfeladatokról. Nem sok. Elmondták. Elég komoly meló vár, ha rám voksolnak. Azt kapásból közölték, hogy lakhatási támogatásra, bejáráshoz bérletfizetésre ne számítsak, szűk a keret. Mintha csak a labdarúgó válogatott edzőjét hallanám…

A vége felé a hangulat a kezdeti feszélyezettségből átcsapott lazábbra, különösen, mikor a következő párbeszéd zajlott le. Az egyik könyvtáros, látva életrajzomban a hadtörténeti specializációt, erre kérdezett rá.

-    Gábor. Mondja, ismeri Ungváry Krisztián műveit?

Kapkodtam a fejem, mert a név ismerős volt, de izgatottságomban nem tudtam honnan, aztán beugrott. Kinyitottam a hátitáskámat és kihúztam belőle Ungváry „A magyar honvédség a II. világháborúban” című kötetét, amit egy órával előtte kölcsönöztem ki a városi könyvtárból.

-    Az övét? Azt hiszem igen.

Ha ezzel nem győztem meg őket, akkor semmivel...”

A mai napig nem hiszem el, hogy ez így történt, ám ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: pedig de. Azóta is hálás vagyok Ungváry Krisztiánnak, noha azt sem tudja, hogy létezem. Ilyenkor merül fel az emberben, hogy nincsenek véletlenek. A sors pikantériája, hogy ma ahhoz a könyvtárhoz tartozik a mienk, ahonnan kihoztam Ungváry könyvét. Aztán jött a hír:

"2005. május 30. hétfő

Nyugaton a helyzet változatlan. Megdőlt a mai melegrekord, mivel egy helyen 34,4C-ot mért a meteorológiai intézet. Hurrá!!!

Mióta ismét elektronikus úton írom naplómat, általában este jelentkezem, akkor könnyebb összefoglalni az eseményeket. Tehát, ha fél kettőkor (d.u.) írok, mint jelenleg, akkor fontos dolognak kellett történnie. Nos, igen. A következő levelet juttatta el hozzám a ménfőcsanaki könyvtár:

„Tisztelt Horváth Gábor! Intézményünkhöz benyújtott pályázatát áttanulmányoztuk, mely alapján Ön nyerte meg a bizalmunkat. Gratulálunk és Önt választjuk a könyvtárosi állás betöltésére. Állományellenőrzés céljából 2005. Június 6-án (hétfőn) 8 órakor várjuk az intézmény könyvtárában. Kérjük, hogy előzetesen Szalai Bélánét az 556-209-es telefonszámon szíveskedjék felhívni. Győr, 2005. Május 26. Tisztelettel: Dr. Szakálné Doktor Éva, igazgató s.k.”.

A hurráhangulat még nem jelentkezik nálam. Először is, 6-án záróvizsgázom, ami megjelenésemet lehetetlenné teszi 6-án - erről majd beszélnem kell velük -, aztán meglepett, hogy hétfőn már mennem kell melózni, hiszen úgy véltem, csak augusztus-szeptemberben kezdek. Azért örömhír persze, de kicsit tartok az egésztől. Természetesen elvállalom."

Végül június 7-től leltározást kellett csinálnom, ami ugyan baromi unalmas volt, de legalább megismertem az állományt. Azért ebből is felelevenítek pár sort:

„2005. június 7. kedd        

Meglehetősen kegyetlen kora-tavaszi időjárás, éjszaka 6-7, napközben 10-12C, ráadásul felhőtől sötétlő ég, erős és hideg északnyugati szél.

Ma reggel a 6:10-es busszal Győrbe utaztam, onnan 7-kor Ménfőcsanakra. A könyvtár megtalálása nem bonyolult feladat, a busz az iskola előtt áll meg, a Művelődési Központ az egykori Bezerédj-kastélyba települt 1989-ben, itt lesz a munkahelyem…  A könyvtár tegnaptól július 3-ig leltároz, ehhez kellek én is. Meglehetősen unalmas meló lesz ez a hónap, mert a számítógépbe kell beütögetnem a könyvek leltári számát, ezáltal állományunkat ellenőrizni. Eleve a kollégák itt mind azt hiszik, jó vagyok számítástechnikából, pedig… Lesznek még gondjaim ezzel a tévhittel. Tízkor van rövid szünet, délben ebéd jár nekem (ha már ezért fizetést nem kapok), ami igencsak nagy adag és sokkal jobb, mint amire számítani mertem. Ma példának okáért hagymaleves, hal burgonyapürével és salátával alkotta a porciómat. Igazgatónőt is felkerestem reggel, némi konkrétumot megtudni, de egyelőre annyi biztos csak, hogy augusztus 24-én a tanévkezdő értekezleten írom alá a szerződést és azon a héten kezdek itt, mint fizetett alkalmazott. Délután részt vettem a Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ (eztán nálam PSÁMK) megbeszélésén első alkalommal. A kastély vezetője elmondta, miért esett rám a választás az állás betöltésére, hogy sokat várnak tőlem, sok lesz a meló, de változatos ésatöbbi ésatöbbi. Ezután nekem kellett egy rövid expozéban felvillantani az elképzeléseimről, de csak annyit hirdettem meg, hogy nem áll szándékomban pótolni az eltávozó hölgyet, mert az nem fog menni, hanem magamat akarom adni, saját tervekkel, saját elképzelésekkel. A megbeszélést egy rövid ünnepség követte, mikor egy munkatársukat ért kitüntetés miatt nassolt a személyzet. Egyedül képviselem az erősebbik nemet az egész épületben. Félek.”

„2005. június 8. szerda     

Ha ez lehetséges, akkor a tegnapinál is ocsmányabb idő. Vastag dzsekiben, pulóverben, pólóban vacogtam. Éjszaka 7-8C, napközben a „csúcs” lehetett tán 10-12C. A szél még ront a helyzeten, néha csöpörgött, lógott az eső lába. Hol az igazi június?

Ha valaki azt képzeli, miszerint a könyvtári állományellenőrzés érdekfeszítő elfoglaltság, hát erősen téved. Bár végül is kétségtelen más számokat pötyögtem a számítógépbe 7 órán keresztül, mint tegnap... Egymás után írom be a 3-5 jegyű leltári számot, hogy aztán azt mondjam: „megvan” vagy „nincs meg”. Igyekszem színesíteni a dolgot, mikor A rab ember fiai-ból már a tizediket ellenőriztem vajon gépen van-e már, akkor például elsütöttem: „Ennyi rabnak már egy fogolytábor kellene!”. Néha értékelik, máskor nem. „

„péntek, 2005. június 10.                                                

Az égen mozdulatlan merevségben lebeg egy áttetszőnek ható komor piszkosfehér felhőfal, amelyből gyakorlatilag azonos iramban egyfolytában esik az eső. Késő-délután egy-egy pillanatra szakadozott a felhőzet. Hőmérséklet úgy 11-12C, a szél némileg enyhült délután. Tiszta november vége.

Lakonikusan a mai munkáról a kastélyban: számítógép előtt töltött órák száma: 6, beütött leltári számok száma: ≈4000, „itt hagyom a francba az egészet!”-re gondolás száma: 60/perc. Alig várom már, hogy olvasókkal foglalkozzam, ne pedig billentyűzzek egész nap a klaviatúrán. No, majd augusztustól.”

És valóban. Augusztus 24-től, azaz ma éppen tíz év óta hivatalosan Ménfőcsanak egyik könyvtárosa vagyok.

„2005. augusztus 24. szerda                                                       

Reggel csak esernyővel a táskámban merészeltem távozni otthonról, de nem lett rá szükség. Felhős, estefelé néhol derűs idő, 21-22C.

Nagyon fáradt vagyok, hosszú egy nap volt. Negyed kilencre Ménfőcsanakra értem, ott találkoztam Levivel, akivel bemerészkedtem az iskolába. Köszönteni kellett a számomra tökéletesen idegen tanári kart. Néhány arc rémlett a leltározás korszakából, de neveket nem tudtam kapcsolni hozzájuk. Pláne én, akinek a névmemóriájánál csak az arcfelismerőképessége gyengébb. A fősulin két évbe telt, mire azonosítani tudtam az évfolyamtársaim zömét… Az értekezleten az igazgatónő méltatta a tavalyi teljesítményt, bemutatta az új kollégákat (egy rövid bemutatást kellett rögtönöznöm), ecsetelte a várható nehézségeket és könnyebbségeket. Egy rövid szünet tarkította az egyhangú szőttest, zsíros kenyérrel és teával. Később kiderült, hogy a szerződésem még nem készült el, annak aláírása jövő hétre marad. A délutánt már a könyvtárban töltöttem, én nyitottam délután egykor és megtörtént az első kölcsönzésem, egy Horváth Luca nevű középiskolás lányt ért a megtiszteltetés.”

Szóval így kerültem ide, ahol ma már nem tudok ismerős köszöntése nélkül menni talán 10 métert sem. Tíz évvel idősebb vagyok, de sok ismerőssel és baráttal gazdagabb. Köszönöm a bizalmat ménfőcsanakiak! Remélem nem csak én nem bántam meg, hogy édesapám jobban átnézte azt a napilapot, mint én.

  
 

Helytörténeti fotók 2. - Kirándulások az 1960-as években

Folytatom a Ménfőcsanaki Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium régi fotóinak közlését. Az első részben a Bezerédj-kastélyt (is) bemutató képeket hoztam le, ma pedig jönnek a kirándulásokon készült fényképek. Legyünk aktuálisak, ha már nyár van (még ha ez most éppen nem is látszik az ablakon kinézve). 

1-8. kép

Az első csokor fénykép 1964 késő tavaszán készülhetett, mikor a frissen megalakult ménfőcsanaki szakközépiskola első évfolyamát éppen csak elvégzett diákjai kirándulni mentek Tihanyba. Voltaképpen azt hiszem, hogy Balatonfüreden voltak először, mivel a képek alapján nyilvánvalóan onnan hajókáztak át a félszigetre. Pontos dátum sajnos nincs mellékelve, úgyhogy csak valószínű a május környéki időpont. A fényképeken szereplő diákokról nincs információm, a képeket csak egy-egy semmitmondó címmel látták el (pihenés, séta a parkban, stb.), így készítőjét sem tudom.

1. A Tihanyi apátság Balatonfüred felől nézve

2. A ménfőcsanaki diákok "hajója" a kikötőben

3. Csoportkép a mólón

4. Séta a parkban, valószínűleg Tihanyban

5. Pihenő a Balaton partján

6. Pihenő csoportkép

7. Csak napfürdőhöz volt elég jó idő

8. Vissza Füredre

9-13. kép

A következő öt képről jobban vagyok informálva, mert 1967. május 26-29 között készült az akkor Sopronban megtartott Országos diáknapokon. A ménfőcsanaki középiskolát öttagú csoport képviselte: Csapkay tanár úr és négy diákja: Budai Ilona, Csapó Angéla, Dukkon Ágnes és Világi Szabolcs. A megnyitó a soproni Fő-téren (akkor: Beloiannisz tér) volt, majd az Állami szanatórium épületében ének- és hangverseny-bemutatókkal folytatódott. A legjobb szólista díjat Budai Ilona nyerte el, míg a Borsos Etelka-Dukkon Ágnes-Györe Éva-Házi Gizella kvartett arany minősítést ért el irodalmi pályázatával. A ménfőcsanaki diákok az Arany János Kollégium épületében kaptak szállást. Az eseménysorozatot természetesen politikával spékelték meg, mert a diákok egy békemenetnek nevezett felvonuláson is részt vettek, amely Sopronkőhidára vonult, leróni ott tiszteletüket a "SS-ek és nyilas hóhérok" áldozatai előtt.

9. A ménfőcsanaki diákoknak (is) szállást adó Arany János kollégium

10. A ménfőcsanakiak csoportja Sopron főterén

11. Nincsen Sopron Tűztorony nélkül

12. Komárom megyeiek csoportja készülődik a békemenetre

13. Szökőkút, közel a kollégiumhoz

14-15. kép

A következő két képhez egy csaknem kétoldalas leírás tartozik, ami remek, viszont nincs hozzá írva se dátum, se személy. Annyi bizonyos, hogy egy osztálykiránduláson készült az 1964-65-ös tanévben, valószínűleg tavasszal. Egy megyén belüli kirándulás volt, amelynek célpontjai Fertőd, Balf, Fertőrákos és Sopron volt. A kirándulók a mellékelt szöveg szerint egy kék Ikarus-szal utaztak, talán az látható az első kép hátterében. A fényképek eredetiben is nagyon kicsik, és nem fognak érte Pulitzer-díjat osztani. Bár magam is pocsék fotós lévén, inkább hallgatok.

14. Sopron

15. Fertőd, csoportkép a kastély árnyékában

16-18. kép

Zárásul egy 1966-os kirándulás fotói amely az Északi-középhegységet és környékét célozta meg. Az emlékkönyv szerint 1966. június 4-én szerda este vonattal utazott a középiskolás osztály (osztályok?) Budapesten át Füzesabonyba, ahonnan "egy lassan döcögő személyvonattal" mentek tovább Egerbe. A hevesi fővárosban városnézés volt, majd autóbusszal a Szalajka-völgybe jutott el a csoport, ahol erdei túra következett. Pénteken Aggtelekre, majd Miskolc-Tapolcára és Diósgyőr várára került sor. Még aznap visszatértek Egerbe, ahol a Buttler-házban (mai fiataloknak: nem, nem Gerald Butlerről nevezték el!) szállásolták el a ménfőcsanakiakat. A zárónapon, szombaton Eger nevezetességeit nézték meg tüzetesen, de a helyi strandon fürdőzni is maradt idő. Fotózáshoz úgy látszik nem annyira, mert három fénykép (és ez rajz a diósgyőri várról, de inkább kihagyom, mert nem jó...) van csatolva az íráshoz, és csak bízom benne, hogy nem ezek voltak a legsikerültebbek, és valakinek a gardróbszekrényében ott lapulnak az éles fotók.

16. Csoportkép a Szalajka-völgyben

17. Pózolj Dobó-szoborcsoporttal 

18. Dobó immár magányosan

Ez volt tehát a kirándulásos blokk a ménfőcsanaki középiskola 1960-as éveiből. Remélem lesznek, akik magukra, vagy szüleikre ismernek benne. 

Helytörténeti fotók 1. - Bezerédj-kastély fotókon, 1960-70-es évek

Mai írásomban kivételesen inkább a képeken lesz a hangsúly, és nem a betűkön. Könyvtárunk kiürítése során a raktárban immár sokadszor akadt kezembe a helytörténeti anyagunkban levő két régi évkönyv, amely a ménfőcsanaki diákok életét örökítette meg 1963 és 1971 között. Nem csekély örömömre ezekben több tucat fotó van az akkori eseményekről, és lelkesedésem még nagyobb volt, mikor a Bezerédj-kastélyról (igaz csak mint háttér az eseményekhez) is találtam benne párat. A képek jól mutatják, hogy a kúria azokban az években messze nem topformában volt, meglehetősen leamortizálták a tulajdonos nélküli évek (ha jól rémlik, 1951-ben vették el a Bezerédj-örökös Denk családtól), valamint hogy a háború után tömegszállásként szolgált a győri munkásoknak. Ha az alább bemutatott képeket megnézzük, azért a mai állapot lényegesen mutatósabb. Különösen furcsa megfigyelni a melléképületet a kastély tömbjével összekötő ívelt folyosórészt, amelynek mai ívelt kialakítású ablakai még sehol sincsenek, csupán egyszerű négyszögletű keretek. Íme a fotók:

1-4. kép
Az első négy fénykép egy 1971-es vasgyűjtés során készült, mikor a ménfőcsanaki iskola diákjai a kastély udvarában gyűjtötték össze "Gyűjts a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!" mottó alatt a használt és tönkrement, vagy csak talált vackokat, a fél kerékpártól a háborúból hátramaradt maradt Tigris lánctalpig. A gyűjtés során 1500 Forintnyi fémet sikerült összeszednie a ménfőcsanaki úttörőcsoportoknak. A növényzet állapota, valamint a fényképek beragasztása alapján a gyűjtést tavaszra saccolom, így 1971. március-április körül készülhettek

5-13. kép

Ez a kilenc fotó pontosan datálható, mert az 1971-es kastély előtt, a parkban tartott május 1-i ünnepélyről készült. A háttéranyag ennek megfelelően Lenin feje, vörös zászlók és... egy főúri kastély. A lelkesedés a gyerekek részéről kézzelfogható, hiszen inkább a fényképészt nézik, mintsem a felolvasást. Vannak itt érdekességek. Egyfelől a 2. képen látható konferáló nyolcadikos, jelenleg tanár a ménfőcsanaki iskolában (itt még a jelenleginél is fiatalabb állapotban). Az utolsó két képen pedig az óvodások ábrándoznak műsorukban a szép épülő szocialista világrendről, amely szerencsére azóta elhalálozott. A korabeli divat Columbo-t megszégyenítő mennyiségben ontotta a ballonkabátot, ugyanakkor az elegáns kalapok mellett feltűnnek a fejkendők is.

14. kép

Végül, de nem utolsósorban egy hölgykoszorú került lencsevégre 1963-ban, méghozzá az akkoriban Oberlander Sándor vezette Fotószakkör tagjairól, amint a Bezerédj-kastély timpanonja alatt az oszlopok közt pózolnak. 

Hamarosan folytatom majd a fotók közzétételét, mindenféle tematika szerint csoportosítva, hogy lehessen nosztalgiázni, vagy csak mosolyogni az eltűnt idők divatján.

Felújítás - újság - és egyéb információk

Mint azt sokan észrevették (és hirdettük is), könyvtárunk immár zárva tart, mindamellett itt is említem, mert azért akadtak még olyanok, akik szerettek volna jönni, nem tudván az itt folyó munkáról. Szóval a megyei könyvtár blogján látható hivatalos hirdetmény így szól vala: 

"Értesítjük kedves Olvasóinkat, hogy a MÉNFŐCSANAKI Fiókkönyvtár TELJES KÖRŰ FELÚJÍTÁS miatt 2014. JÚLIUS 1-től előreláthatólag KÉT HÓNAPIG ZÁRVA tart. Megértésüket köszönjük! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy érvényes olvasójegyük felmutatásával Győrben, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér bármelyik részlegében (Központi Könyvtár, Gyermekkönyvtár, Kisfaludy Károly Könyvtár, Szabadhegyi, Szentiváni, Szigeti, Gyárvárosi, Bácsai és Marcalvárosi Fiókkönyvtár) díjmentesen beiratkozhatnak. Szeptemberben teljesen megújult, megszépült környezetben újra várjuk! A nyitás pontos időpontjáról majd értesítjük kedves Látogatóinkat! Szép nyarat kívánunk mindenkinek!"

Ehhez hosszú kommentárt nem fűzök, a nagy átalakulás részleteit egyelőre fedje jótékony homály,  ráadásul pontosan tudom, hogy a titokzatosság amúgy is a világ leghatékonyabb érdeklődésfelkeltő csodaszere. Legfeljebb annyit még, hogy nem nyaralunk, hanem azon dolgozunk, hogy minél előbb átadhassunk Ménfőcsanak olvasóközönségének egy olyan könyvtárat és közösségi teret, amely jól szolgálja majd azt a jövőben, sőt amely után epedve sóvárognak majd a máshova járó olvasók. A munkálatok időtartama még nem bizonyos, így a nyitás pontos dátuma még kérdéses. Sok meló vár  még ránk, a belvárosi kollégákra és a mesteremberekre is. Afelől semmi kétségem, hogy nagyon szép könyvtárban dolgozhatunk szeptembertől. A rendszerint július utolsó munkanapját tartott koktélbár idén, fogadóképes könyvtár hiányában egyelőre elmered! Majd az ünnepélyes megnyitón lehet iszogatva ünnepelni!

Más. Megjelent a július-augusztusi Hegyalja. Zsilvai Fábiánné, Joli néni nagyon jó kis nyári számot rakott össze a térség lakóinak, érdemes megvenni. Számomra természetesen a két történelemmel kapcsolatos cikk volt a legérdekesebb, egyiket Galgóci Károlyné, Gabi néni írta és az Első világháborúról szól (egy ménfői baka levelei feleségéhez), a Másik Fekete Janina nevéhez fűződik és a Katyni mészárláshoz kapcsolódik. Emellett az óvoda és az iskola tavalyi évéről is olvashatunk összefoglalót, meg persze sok helyi érdekesség kapott benne helyet. 

Az elmúlt héten tartottam előadást a ménfőcsanaki helytörténeti tábor ifjú titánjainak is (titánia sajnos nem volt köztük, úgy látszik ez egy fiús "sport"), téma Napóleon volt és a Kismegyeri csata. A tábor képei megtekinthetőek a Ménfőcsanak-Gyirmót Művelődési Ház facebook-os oldalán.

De ha már képek. A hatodikosokkal voltam tantestületi kiránduláson május végén, annak fotói itt. Sajnos legutóbbi Ménfőcsanakon tartott hadtörténelmi előadásom (Dózsa - 500) felvétele a kameraman (Stoller Laci hiányában én voltam) bénasága folytán túlontúl sötétnek bizonyult. Még hezitálok, hogy feltegyem-e egyáltalán youtube-os előadásaimat tartalmazó csatornámra, vagy előbb megbuheráljam és aláfestő képekkel menjen a sötét masszában mozgó még sötétebb massza (= szintén én) helyett. Erre azonban alighanem lusta leszek, túl sok most a meló, és túl sok most a Foci VB...

Búcsúzásként csináltam egy tavaszi fotóválogatást a könyvtári és egyéb tavaszi ténykedésemből. Volt itt focimeccs (magyar-finn, de az eredményt most ne finn... azaz firtassuk), rajzolás, Bálint-nap, csatadal és ballagás.  Szép nyarat, jó lubickolást mindenkinek, a dolgozóknak meg kitartást! 

P.s.: 

Természetesen a könyvtárunk zárva tartása és holmi nyár meg strand nem jelent felmentést az olvasás alól! :) 

Amikor én még jedlikes kissrác voltam

Sok számomra kedves diák kezdi meg holnap középiskolás tanulmányait, ezért most kicsit felemlegetem a magam emlékeit, hogy milyen is volt számomra ugyanez a XX. század alkonyán.

Az ország akkor is a tragikomikum felé hajlott, a magyar gazdaság Mordor tájaihoz hasonlított, az életszínvonal a béka hátsója alatt élő vakond hátsója alatt agonizált. Azért voltak jó dolgok is. Azon az őszön a Fradi bejutott a Bajnokok Ligájába első csapatként, és ott igen jól helytállt. Éppen születésnapom után egy nappal első BL meccsén idegneben 3-0-ra verték péppé a svájci bajnokot.

1995-ben még -ha nincs kábeltévéd, márpedig nekünk nem volt- össze-vissza két magyar TV csatorna állt rendelkezésedre (M1, M2), nincs mobiltelefon (az első az osztályban úgy 1999 körül jelent meg), nincs - nemhogy facebook -, de internet sem egy átlagembernél. Nem volt pláza, sem multiplex mozi, nemhogy 3D. Valahogy mégis életben maradtunk...

1995. tavaszán felvételiztem az akkor éppen Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium (igen, akkor volt ott egy gimis osztás, az E) már akkor is méltán híres intézményébe. Hogy miért oda? Így utólag könnyen rávágom, hogy hülye voltam, mert gyorsan kiderült, hogy nem vagyok egy műszaki ember, de akkor jól hangzott a nyílt napot eldalolt sok lózung és a sok modern számítógép (azon ősszel vették meg a Windows 95-öt, ami forradalmi újdonság volt...), valamint, hogy a legjobb haverjaim is oda mentek.

A vizsgán két dolgot tanultam meg:

1. Hogy az egyik haveromtól azt, hogy az éhes disznó moslékról álmodik. Legalábbis is ő ezzel egészítette ki az írásbeli feladatban a közismert bölcsességet makk helyett. De hát mifelénk a disznók moslékot esznek és ebben kétségtelenül igaza volt.

2. Hogy a sport szeletes zsömle jó. Mert véletlen csupasz zsemlét vittem vizsgára, meg két sport szeletet. Hát kombináltam a kettőt.

A sors úgy hozta, hogy az Elektronika szakra vettek fel (akkor ezek voltak akkoriban a Jedlikben: A - informatika, B - gépész, C - kereskedelem-marketing, D - elektronika, E - gimnázium). Az osztály 32 fiúból állt, akkoriban a Jedlikben olyan ritka volt a nőnemű lény, hogy üvegvitrinbe zárták, és úgy mutogatták. 

Kicsit nehéz rekonstruálnom az akkori éveket, mivel az ott töltött 5 évem alatt -ellentétben általános iskolás és főiskolás éveimmel- nem vezettem naplót, így a szórványosan fennmaradt dokumentumaimra kell hagyatkoznom emlékeim mellett.

Első mindjárt az osztályunk bemutatkozása 1995. szeptember 1-jéről (valószínűleg akkor készült), egy pénteki napról, ahol így mutatkozom be (20. másodperctől):

Aprócska kis kölyök voltam, a polcomban talált orvosi jelentések alapján mindössze 147 (!) centiméter "magas" voltam 1995 október 11-én, amely 1996-ra 151-re, 1998 tavaszára 161-re, 1998 decemberére 167-re, majd 1999 novemberére 171 centire nőtt. A mai napig furcsa, hogy nem vagyok alacsony (177.5 cm), annyira megszoktam. Buszon való tolakodásban előny volt, mert kis helyen is átcsúsztam.

Minden reggel busszal 6:53-kor indult el a csornai kompánia Győrbe (esetleg, ha Gyurit bevártuk, aki Kapuvárról jött 7:13-kor), hogy 7:45-re a suliban legyünk. Ez nem volt nehéz, hiszen ugyanúgy, mint ma az Eötvös-parknál állt meg a jármű és egy 85-ös főúton való átfutással ott is voltunk. Van ami nem változik. Van egy bérletem 1999. szeptemberéről (1999.IX.1-én vettem, 7:05-kor), ami 1730 Ft-ba került, igaz akkor a diákbérlet nem 90%-os, hanem csak 67.5%-os kedvezményt kapott.

A II-as (11-től lettünk III. helyett 11-esek.) őszi és tavaszi órarendem.

Az első évre alig emlékszem.Kissé meglepett a matek-fizika tanár (a legendás Póda László) agresszív stílusa, ami egy félévi kettest eredményezett matematikából (jegyek: 2,2,3), ami sokkolt, mert mindig remek voltam belőle. Aztán mivel a 2. félév jobban sikerült (5,5,5,5,5,5), Póda mester közölte, hogy az első félév mindig nehéz, és egyezünk ki egy ötösben. Nem tiltakoztam.
Igazából ne voltam jó tanuló, mert bár rengeteget olvastam, az rendszerint nem a tankönyvekre irányult és utáltam a kötelező dolgokat. Azt viszont megjegyeztem, amit az órán mondtak, márpedig én figyeltem. Utólag természetesen nagy ökör voltam, de akkor jobban esett ha hazaértem focizni. Azt nyomattuk 16 órától naplementéig a volt áltis cimborákkal.

Egy kis 1995-ös zenei összeállítás a hangulatkeltéshez:

Ezek voltak a Scooter évei (akiktől sosem tudtuk meg, mennyibe kerül a hal), a lányok lábait tönkretevő és férfiakat kisebbségi komplexusba hajszoló holdjárók évei, amit a Spice Girls-nek "köszönhettünk" (illusztráció, -csak erős idegzetűeknek, mert a szám is szar-: itt). El lehet képzelni, milyen komoly sokk egy akkori magamfajta aprócska srácnak, ha az amúgy is magasabb lányok még hozzátesznek 12-15 centit a lábukhoz (a húgomnak volt egy 17 centi magas is). Viszont kétségtelenül humoros volt végignézni, ahogy megpróbálnak a csajok fellépni ebben a monstrumban a járdaszegélyre.
Voltak aztán a rockerek (fő zászlóvivőjük Gősi Peti), akiknek a haja az évek folyamán hol megnőtt, hol lecsökkent. Nem csoda, ekkor futott be a Tankcsapda, volt csúcson a Junkies. Gösiről jut eszembe, hogy először láthattunk animét is, akkor játszották ugyanis a Drangon Ball Z-t az RTL Klubon, 1998-tól, és akkoriban nagy számban voltak Son Goku fanatikusok az osztályban. Hiába, akkor sem volt minden fenékig tejfel...

Mindenesetre Dancsó Péter jól összefoglalta azoknak, akik nem éltek akkor, milyen volt a 90-es évek:

Persze voltak akkor is alternatív viselkedési módok, mint az 1996-os győri punkbalhé:

Akadtak közös osztályprogramok, amikre szívesen emlékezek. Kirándultunk a Bükkben, amely során a második napi túra során különböző okok miatt (előző éjszaka sok ökörködése, kártyacsaták, stb., én meg beteg voltam) mindenki a végét járta. Kocsis Gergő egyszer véletlen ledobta a szemüvegem ökörködés közben (akkor még csak órákon hordtam), amiért otthon nagyon összeszidtak. Emlékszem, amikor a büfébe bejött a Cherry Coke őrület, akkor mindenki azt vette és azt is, amikor minden vásárláshoz Star Wars matricákat adtak (1999-ben jött az "első" rész, óriási kampánnyal). Először vásárolhattunk plázában, hiszen 1998-ban nyitott, és álmélkodtunk a játékterem láttán, amely akkor olyan volt, mint a muszlimoknak Mekka. Sohasem felejtem el, mikor ofőnk Somjai László bejött Metallicás pólóban, rövidnadrágban és strandpapucsban órát tartani, vagy, mikor egy fogadás miatt leborotválta a bajuszát és alig ismertük fel. Igazából 11-12. osztályra csiszolódott össze igazán az osztály, kialakultak a baráti körök, szerveződtek közös délutáni programok. Mai szemmel azért meglepően kevésszer voltak közös összeröffenések. Volt persze Jedlik bál, bár akkor még nem transzvesztitának maszkírozott Voksán Virág szolgáltatta a "zenét".

Osztályunk egyszer megnyerte a jedlikes bajnokságot is, holott akkor még csak 10-esek voltunk, így idősebb ellenfeleket kellett kiütni. Viccesen gondolok arra az esetre, amikor megpróbálták a kapusunkat átemelni az ellenfelek. Mivel Bencze Zoltán volt az, aki akkor is 210 centi felett járt. Ő érettségi után nem maradt Győrben, hanem szerződtette az Alba Volán kosárcsapata, ahol aztán válogatottságig, sőt NBA draftlistáig vitte.

Hogy mennyire imádtam a focit és az olvasást, azt jelzi egyik karácsonyi ajándékként kapott festmény, melyet Somjai László készített saját kezűleg:

A karácsonyi ajándékozás hagyományunk volt, ilyenkor rendszerint átmentem költőbe, mert viccesen fogalmaztam meg, kinek szól az ajándék, anélkül, hogy a nevet kiírtam volna. Pl.:

Mikor egyik Ácsról származó diáknak írtam (Kettő volt, Schill Tamás és Voda Gábor):
"Ácsi bácsi. De nem a Voda."
Vagy, egy másik:
"Hosszú haj, de rövid ész. Ha meglátod, szinte félsz."
Másik, éppen Voda úrnak:
"Neve majdnem óvoda, csak az ó nem való (v)oda."
Avagy a Márk Tamásnak írt:
"..., ami a lábat illeti" - az akkori cipőreklám -a Marc jelmondata- után szabadon.

Nem csoda, hogy ilyenkor imádtak és napokig távol tartottam magam a sértettektől...

Egyébként Benyó (Bencze Zoli) volt a padtársam néhány órán, elég jól emlékszem a magyar órákra, amikor miniatűr kártyapaklival snapszereztünk. Elég érdekes látvány lehetett az óriás és a törpe egy padban, potom 60 centi különbség volt kettőnk között eleinte... Szünetben életveszély volt kimenni a teremből, mert bár sosem tűnt el semmi, de az előfordulhatott, hogy az illető visszatérésekor a hátizsákját már kifordítva látta viszont. Nagy népszerűségnek örvendett a fúvócső, alias köpőcső is. Egyszer egy vízzel telt nejlonzacskót ejtettünk ki a másodikról az utcára. Mivel nem túl messze landolt egy igazgatóhelyettestől, osztályfőnöki lett belőle. Akkoriban még nem osztogatták az intőket úgy, mint manapság.

Bár van egy hamis igazgatói rovóm is, amelynek szerzője írás alapján úgy vélem BZ vagy HGy lehetett, az ellenőrzőm egy kiszakadt lapján található 1998-1999-ből:

Aztán 11. osztálytól jöttek a szakmai órák, amikért nem rajongtam, lassan kialakult bennem, hogy mégiscsak a történelemmel kellene foglalkoznom inkább. Mai napig nem értem, hogy mertek a kétbalkezembe fúrót adni, vagy miként tudtam működtetni a pneumatikus, elektropneumatikus avagy éppen hidraulikus gépeket. Szinte el sem hiszem, hogy én voltam, aki áramköröket tervezett, melyek gyakran működtek is. Szórakoztató volt egyébként, és legalább beleízleltem olyasmibe, ami gimiben nem adatott volna meg: beállítottunk műholdvevőt (a B-épület tetejére tanári felügyelettel mi szereltük fel a parabolát!), szerkesztettünk visszaszámláló szerkezetet (még ha az enyém így is számolt vissza: 9,6,8,2,5,7...), mely mellé poénból dinamitrúdnak látszó ellenállásköteget rögzítettünk. Poénból IC-ket tettünk a másik székére, felfele álló lábakkal, hátha beleül.

IC-k. Vajon hányat füstöltünk el, vagy használtunk fakírágyként?

A másik poén az elektrolitkondenzátorok fordítva való bekötése volt, amely gyakran bekövetkezett mindenfajta szándékosság nélkül is:

Csináltunk olyan fotót, amely láthatóan beállított és újságnak szánt:

Propagandakép. A kép bal szélén vagyok, szemüvegben.
A monitor gondosan kifordítva a fotós felé, előttünk kamuáramkör és oszcilloszkóp.

1999. tavaszán már az érettségi, valamint a továbbtanulás lázában égtünk, noha szinte mindenki maradt ötödévre, hogy meglegyen az OKJ-s "műszaki számítástechnikai technikus" minősítésünk. 

Az oktatásunk során természetesen voltak érdekességek, mint például a Foxy Box-on összeállított áramkörök tanárok általi értékelése. Ugyanis noha noha rendszerint többen is ugyanazt mutattuk be (kicserélve néhány zöld drótot pirosra, nehogy feltűnjön az azonosság), a kapott jegyek mégsem ugyanazok lettek. Volt, hogy kettest kaptam arra, amire más ötöst. Igaz fordítva is. A Jedlikben már akkor interneteztünk, amikor még más iskolákban tanulók nem, sőt hálózatban Warcraft 2-vel játszottunk. Néztünk lehalkítva Disney rajzfilmeke hétfőn délelőtt a tanár feje fölött lévő tévén kémián, vagy éppen megdobáltuk hógolyóval a szemközti általános iskola diákjait, ha nyitva volt az ablakuk.

Ekkoriban ért az első autós baleset, amely mindjárt akkor bekövetkezett, mihelyst életemben először egy osztálytársam kocsijába ültem, hogy elmenjünk a SZIF (akkor a Széchenyi Egyetem még Főiskola volt) nyílt napjára. Éppen Alice Deejay: Back in my life-jára indította el járművét M.Tamás., mikor oldalról a bal hátsó ajtóba jött egy kocsi. Naná, hogy azon a részen ültem, de szerencsére olyan lassan ment az autó, hogy megúsztuk egy horpadással a karosszéria.

Csoportkép, 1998-99 körül

Az érettségiről nagyon kellemes emlékeim vannak, az ember 8-ra beült, írt egy keveset -közben evett-ivott-, aztán 11-re otthon volt. A fizika kivételével elégedett voltam mindennel. Akkoriban ugyanis nekünk választani lehetett, hogy fizikából, vagy elektronikából kívánunk-e maturálni (még nem volt kétszintű). A 32 fős osztályban igazságos 16-16-os arány alakult ki, noha a tanárok nagyon erőteljesen az elektronika felé próbáltak irányítani minket. Ez nem sikerült, de úgy tűnik a következő évi vizsgánál biztosra akartak menni, mert olyan könnyű elektronika feladatok voltak, és olyan nehezek fizikából, hogy előbbiből a hármas lett a legrosszabb, utóbbiból mag a hármas lett a legjobb jegy... Hiába, akkor még az iskola állította össze a feladatsort. Mondanom sem kell, hogy az én fizika hármasom ennek fényében jónak számított.

Nagyon tetszett a német szóbelim. A tanárunk, Heiko Richter nem tudott magyarul. Ez még nem lett volna baj, csak én meg nem tudtam németül. Leginkább süketnéma jelbeszédre kaptam négyest, valamint az olyan bemagolt szófordulataimra, mint:

"Es hangt davon ab" - "attól függ"
"Meine Meinung is dass..." - Az én véleményem az, hogy..."

Nagy élmény volt, és azóta is emlegetjük a szalagavatónkat, amelyen véleményünk szerint -noha nem láttunk minden ilyen rendezvényt, sőt csak keveset-, minden idők legjobb Jedlikes paródiáját adtuk elő. Pápai Peti és Csütörtöki Károly úgy adták elő Póda László és Viszló László tanár urakat, hogy mindenki dőlt a nevetéstől. Szerencsére van felvételünk az eseményről, viszont a hang majdhogynem élvezhetetlen. Ugyanakkor megmaradt annak a füzetlapnak a fénymásolata az irataim közt, amelyre tanórákon összeszedtük a paródia jeleneteinek sorrendjét:

Maga az előadás ez volt, sajnos a hang igen rossz:

Meg kell mondjam Pápai Peti előtt nem győzök kalapot emelni.

Szóval szép évek voltak. A középiskolával igazából az a gond, hogy rövid. Négy év ripsz-ropsz eltelik. Bár az ember ekkor még nem felnőtt, de már nem gyerek, és ebből fakadóan sok ostobaságot követ el, azt gondolom, hogy jó gyerekek voltunk. Az órákon rend volt -egy-egy incidenst leszámítva-, ha beszóltunk is, sosem durván, csak humorral. El sem lehetett képzelni, hogy épeszű diák packázzon egy Pódával. Egyébként is az osztályátlag 4.2-4.3 körül volt, ami azért nem semmi egy nehéz iskolában.

Közben a világ kezdett megváltozni. Jöttek a kereskedelmi tévék (RTL Klub, Csigatévé), és a fiatalságot nagyban befolyásoló Z+ zenecsatorna. Ha valaki nem tudná, az évek során a Z+ először Viva+, majd Viva lett, és ezzel párhuzamosan zuhant a színvonala a Marianna-árok mélysége alá. Bár a youtube-on sok olyan kivágott jelenet van fenn, amely bizonyítja, hogy az akkori műsorvezetők sem álltak arisztotelészi magaslatokon, de azért Random Marcihoz képest mégiscsak gigászok.

1999 nyarán már Szombathelyen jártam, ahol a Napfogyatkozást néztük a családdal a Csónakázó-tónál, azóta is őrzöm a szemüveget, mellyel néztük az elfogyó csillagot és az akkori prospektusokat. Talán a szemüvegre még szükségem lesz 2081-ben...
Ekkor szerettem bele Szombathelybe, amely azonban már egy másik epizódja az életemnek. :)