2014. augusztus 6., szerda

Helytörténeti fotók 1. - Bezerédj-kastély fotókon, 1960-70-es évek

Mai írásomban kivételesen inkább a képeken lesz a hangsúly, és nem a betűkön. Könyvtárunk kiürítése során a raktárban immár sokadszor akadt kezembe a helytörténeti anyagunkban levő két régi évkönyv, amely a ménfőcsanaki diákok életét örökítette meg 1963 és 1971 között. Nem csekély örömömre ezekben több tucat fotó van az akkori eseményekről, és lelkesedésem még nagyobb volt, mikor a Bezerédj-kastélyról (igaz csak mint háttér az eseményekhez) is találtam benne párat. A képek jól mutatják, hogy a kúria azokban az években messze nem topformában volt, meglehetősen leamortizálták a tulajdonos nélküli évek (ha jól rémlik, 1951-ben vették el a Bezerédj-örökös Denk családtól), valamint hogy a háború után tömegszállásként szolgált a győri munkásoknak. Ha az alább bemutatott képeket megnézzük, azért a mai állapot lényegesen mutatósabb. Különösen furcsa megfigyelni a melléképületet a kastély tömbjével összekötő ívelt folyosórészt, amelynek mai ívelt kialakítású ablakai még sehol sincsenek, csupán egyszerű négyszögletű keretek. Íme a fotók:

1-4. kép
Az első négy fénykép egy 1971-es vasgyűjtés során készült, mikor a ménfőcsanaki iskola diákjai a kastély udvarában gyűjtötték össze "Gyűjts a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!" mottó alatt a használt és tönkrement, vagy csak talált vackokat, a fél kerékpártól a háborúból hátramaradt maradt Tigris lánctalpig. A gyűjtés során 1500 Forintnyi fémet sikerült összeszednie a ménfőcsanaki úttörőcsoportoknak. A növényzet állapota, valamint a fényképek beragasztása alapján a gyűjtést tavaszra saccolom, így 1971. március-április körül készülhettek





5-13. kép
Ez a kilenc fotó pontosan datálható, mert az 1971-es kastély előtt, a parkban tartott május 1-i ünnepélyről készült. A háttéranyag ennek megfelelően Lenin feje, vörös zászlók és... egy főúri kastély. A lelkesedés a gyerekek részéről kézzelfogható, hiszen inkább a fényképészt nézik, mintsem a felolvasást. Vannak itt érdekességek. Egyfelől a 2. képen látható konferáló nyolcadikos, jelenleg tanár a ménfőcsanaki iskolában (itt még a jelenleginél is fiatalabb állapotban). Az utolsó két képen pedig az óvodások ábrándoznak műsorukban a szép épülő szocialista világrendről, amely szerencsére azóta elhalálozott. A korabeli divat Columbo-t megszégyenítő mennyiségben ontotta a ballonkabátot, ugyanakkor az elegáns kalapok mellett feltűnnek a fejkendők is.










14. kép
Végül, de nem utolsósorban egy hölgykoszorú került lencsevégre 1963-ban, méghozzá az akkoriban Oberlander Sándor vezette Fotószakkör tagjairól, amint a Bezerédj-kastély timpanonja alatt az oszlopok közt pózolnak. 


Hamarosan folytatom majd a fotók közzétételét, mindenféle tematika szerint csoportosítva, hogy lehessen nosztalgiázni, vagy csak mosolyogni az eltűnt idők divatján.

Nincsenek megjegyzések: