2015. december 27., vasárnap

Ulrich Bormann vezérőrnagy feljegyzései az 1945. tavaszán vívott nyugat-magyarországi harcokról

Legutóbb Walther Krause 1945-ös magyarországi harcairól készült feljegyzéseit közöltük, most ennek „testvére” következik, melyet Ulrich Bormann írt amerikai fogságában szintén ezen eseményekről. Bormann leírása elsősorban a Pápa környéki harcok leírására korlátozódik, mivel annak védelmi parancsnoka volt a március szovjet offenzíva során.
Az emlékirat angol nyelvű fordításban a NARA (National Archives and Records Administrations) anyagai között található B-138-es jelzettel.
A ()-ben közölt részek a dokumentumban is ott vannak, a []-ben írtak az én megjegyzéseim. A fordítás általában követi az eredetit, itt-ott stilisztikailag javítom a szóismétléseket, de nagyjából azt hiszem helytálló.

Ulrich Bormann vezérőrnagy:i 
A 198-as mezei főhadparancsnokság tevékenysége 
Nyugat-Magyarországon és Stájerországban
1945. március 22-től május 8-ig

[…]ii

MS B-138 Allendorf, 1946. június 17.

I. Bevezető

1944 decemberének végétől az általam vezetett 198-as tábori főhadparancsnokság és annak vezetési pontja Pápán tevékenykedett (Negyven kilométerre Győrtől, délre). Ennek [tevékenykedési] területe nagyjából a következő volt: Győr (nem tartozott bele) – a Bakonyszentkirályba tartó út nyugati oldala (nem tartozott bele) – a Veszprémbe tartó út (beletartozott) – Veszprém (nem tartozott bele) – Bánd (beletartozott) – a Jánosházára (Veszprémtől 52 km-re, nyugatra) vezető úttól 10-15 kilométerre, délre fekvő terület a Marcal-csatorna Győr irányába.
A terület négy egységre oszlott, melyeknek helyi parancsnokságnak hívott hadiszállásai Pápán, Téten (húsz kilométerre Pápától, északra), Zircen (harminc kilométerre Pápától, kelet-délkeletre), és Devecseren (harmincöt kilométerre Veszprémtől, nyugatra) voltak.

Minden parancsnokságnak a következő feladatai voltak:
  1. A térségben elszállásolt német katonák fegyelmi ellenőrzése;
  2. Forgalomirányítás;
  3. Az utak ideiglenes karbantartása;
  4. Légitámadások elleni védekezés előkészítése, és az erre a feladatra alakult parancsnokságok kiképzése;
  5. Páncélostámadás elleni védekezés előkészítése, az erre a feladatra alakult parancsnokságok kiképzése, és tankcsapdák készítése;
  6. A helyi megszálló katonai egységek előkészítés védekezéshez, beleértve a riasztási rendszer kialakítását;
  7. Kapcsolattartás a magyar katonai és adminisztratív hivatalokkal, valamint koordinálni intézkedéseiket a német tervekkel összhangban.
Minden a területen elszállásolt német egység és alkalmazott a rendelkezésünkre állt a 3-6-os számú feladatokhoz, és a magyar egységek a 6-os feladathoz. Ez később magába foglalta a hadsereg mögötti területi szolgálatokat is, mint ellátókocsikat és –oszlopokat, pékszázadokat, hentesszázadokat, és javítószázadokat. A magyar hivatalok civileket adtak a rendelkezésünkre a 3-as feladathoz és a helyi erődítések kiépítéséhez (6-os feladat).

A 198-as tábori főhadparancsnokság Walther Krause 593-as hadsereg mögötti területi parancsoksága (Korück 593)iii alá tartozott, akinek parancsoki helye Ménfőcsanakon volt, hét kilométerre Győrtől, délre. Ő viszont a Hermann Balck páncélos tábornok, a 6. hadsereg főparancsnoka alá tartozott, és Balck vezérkari főnökén, Heinrich Gaedcke vezérőrnagyoniv keresztül jelentett neki. A Korück 593-nak volt egy másik tábori főhadparancsnoksága is Kisbérnél (harmincöt kilométerre Győrtől, délkeletre), amely a hadsereg mögötti területi parancsnokság északkeleti területét irányította a Duna folyó, a Vértes-hegység, és a Bakonyszentkirályból Győrbe vezető út között (Győr nem tartozott bele). Győr a Korück 593 közvetlen irányítása alatt állt. Február végén a 6. hadsereg frontvonala a következő általános vonalon futott: a Balaton keleti partja – Székesfehérvártól délre és keletre – a Vértes -hegység keleti határa a Dunáig. A 2. páncéloshadseregv délről a XXII. hegyi hadtesttelvi csatlakozott, míg a 8. hadseregvii északról a Dunánál, de nem vagyok képes megadni a szektorhatárokat.

Március elején a 6. SS páncéloshadsereg támadást indított a Balaton és a Velencei-tó között délkeleti irányba.viii Ennek következtében a 6. SS páncéloshadsereg vette át a 6. hadsereg korábbi déli szektorát, amely utóbbi ezentúl korábbi területének északi részére szorult (a Vértes-hegység keleti lejtőire).
Miután a 6. SS páncéloshadsereg támadása elbukott, elsősorban azért, mert a Székesfehérvártól délre fekvő terep kedvezőtlen volt a tankoknak, a 6. hadsereg átvette a 6. SS páncéloshadsereg harci területét.ix Ez utóbbi pedig átvette a Dunától délre fekvő terülteteket, melynek új határa körülbelül a Pápa - Sopron vonaltól délre húzódott.x

Pápa város főtere 1941-ben
(Klenner Aladár fényképe. Fortepan, 76862. sz.)

II. Harcok Pápa környékén

Március 22-én a 6. SS páncéloshadsereg teljes visszavonulásban volt a Veszprémből Győrbe vezető úton, és a 6. hadsereg nyugat felé, annak érdekében, hogy elkerüljék a torlódásokat.xi A rés a két hadsereg között nőttön nőt.
Március 21-én készültséget rendeltek el a tábori főhadparancsnokságom déli területére, amelyet március 23-án kiterjesztettek annak egészére. A helyi védelmi pozíciókat megszálltuk, és készenlétbe helyeztük a tankelhárító különítményeket. Miután a vezérkar és a háttérszolgálatok a terveknek megfelelően elhagyták Pápát, csak a következő erők álltak rendelkezésemre annak megvédésére:
1. Kilencven német katona, akik szegényes gyalogsági kiképzést kaptak, és akiket a város déli kijáratáshoz rendeltem, a Városlődre vezető út két oldalán. Ők puskákkal voltak felszerelve, néhány panzerfausttal és egy vagy két könnyű géppuskával.
2. Két 88 mm-es légvédelmi ütegxii melyeket tankelhárítóként alkalmaztunk. Egyiket elhelyeztük a város déli szélén, nyugatra a Városlődre vezető úttól; a másikat pedig keletre, abban a városrészben, amely ezen út és a Tevelre (öt kilométerre Pápától keletre) vezető út között fekszik. Utóbbi út a 372-es domb északi oldalán halad el és bevezet a városba.
3. Egy magyar zászlóalj a Szent László hadosztályból,xiii amely még kiképzés alatt állt. Ezt a zászlóaljat Pápa keleti határának védelmére utasítottuk a nagygyimóti útnál a város keleti szélén.
4. Parancsnoki helyemen, a városban a 198-as tábori főparancsnokság mintegy húsz hivatalnokával és telefonos operátorával, valamint a postai szolgálat alkalmazottaival rendelkeztem, mint tartalékkal.

Március 24-én reggel érkezett a parancs, közvetlenül a Dél Hadseregcsoporttól,xiv hogy alakítsak ki új frontvonala Bakonykoppány (Pápától 16 kilométerre, keletre) és Pápateszér (18 kilométerre Pápától, északkeletre) között, hogy lezárjam a rést a 6. SS páncéloshadsereg egységei között. Azt egyértelműen tudatták, hogy feladatom, mint Pápa katonai parancsnoka, változatlanul megmarad. A nap folyamán sikerült ideiglenesen lezárnom a rést, felhasználva az I. SS páncélos hadtestxv egyik hadosztályának felderítő különítményét, a 6. páncéloshadsereg egy századát, és egy SS zászlóalj maradványait. A felderítő különítmény kivételével az ebbe a szektorba helyezett katonákat az SS zászlóalj parancsnoka alá rendeltem, és visszatértem Pápára. A várost alkonyat óta tartó délkeleti irányból jövő tüzérségi tűz alatt találtam, és érkezésemkor az oroszok a Városlőd felől bejövő út mentén tankokkal támadtak. Miután négy tankot veszítettek, a támadás leállt és visszavonultak Tapolcafőre. Másnap reggel, március 25-én, még egy ellenséges támadást vertünk vissza ugyanezen helyen, és egy harckocsit kilőttünk az akció során. A város déli szegélyéről, néhány órával később porfelhő mozgását figyeltem meg keletről nyugat felé a Pápától négy kilométerre lévő dombok mögött, és arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenség nyugati irányba kitér. Elkülönítettem a magyar zászlóalj egy századát a keleti frontvonalról, és a város nyugati részébe vezényeltem, fő erejével az oda bevezető útxvi mentén. A nap további ellenséges támadások nélkül telt el, és csak ellenséges járőrök mutatkoztak a 372-es magaslat környékén, Pápától délkeletre. Ezt a területet nehéz volt megfigyelés alatt tartani, a kertek és szőlők miatt.

Március 25-én délután vettem a parancsot, hogy a két légelhárító üteg vonuljon vissza, mert a Rába mentén fogják azokat alkalmazni. Arra következtettem a magasabb főparancsnokság ezen parancsából, hogy a Rába menti állásokért cserébe hamarosan lemond Pápa védelméről. A szegényes rádiókommunikáció miatt ezt nem tudtam megerősíttetni az I. SS páncéloshadtesttel, akinek délben alárendeltek.

Az ütegek elindulása az ellenség szeme előtt történt, így alkonyatkor újból támadott gyalogsággal és tankokkal a Tapolcafőről jövő úton, és ettől északra a teveli út mentén. Ugyanebben az időben informáltak, hogy ellenséges motorizált egységek nyomulnak elő Nagygyimótról északnyugati irányban. Lehetetlen volt az ellenség előrenyomulását visszaverni délről nehézfegyverzet nélkül, és most ugyanerre számíthattam északról vagy északkeletről, és lehetséges volt nyugatról is. Ezért úgy döntöttem, hogy nem várom be a lassan előrenyomuló ellenség támadását, hanem evakuálom Pápát. Sikeresen elhagytuk a várost észak felé, kevéssel azelőtt, hogy az ellenséges tankok bekerítettek volna minket a Nagygyimót-Pápa úton, 21:00 körül. Pápa kiürítését az a vágyam befolyásolta, hogy megkíméljem a várost a háztól házig vívott utcai harcoktól, különösen mióta március 23-án éjszaka súlyos légitámadást kapott.

Először az ellenség nem folytatta északi irányú támadását Pápáról. Nem sokkal azután, hogy elhagytam a várost, értesítettek, hogy német nehéztüzérségi különítmény foglalt pozíciót Takácsinál (Pápától hét kilométerre, északra). Ennek védelmére német katonákat hagytam hátra, akik még rendelkezésemre álltak, hogy vegyenek fel védelmi pozíciót a Pápa-Takácsi és a Pápa-Ihász utakon. A magyar zászlóalj eközben folytatta menetét az ihászi úton a Rába menti szektor felé. Személyesen informáltam a zászlóalj parancsnokát a helyzetről, és velem tartott az előretolt megfigyelőkhöz az útelágazáshoz. Itt tudtam meg, hogy egy SS hadosztály – amennyire emlékszem a „Das Reich” SS hadosztályxvii - közeledett északról a takácsi úton Pálházapuszta felé (négy kilométerre Takácsitól, délnyugatra), azon paranccsal, hogy tartsa Pápát. A hadosztályparancsnok Ihásznál közölte velem, hogy tervei szerint nyugat felé kikerüli Pápát és onnan fordítja a járműveit kelet felé. Ám amikor meghallotta leírásomat a helyzetről, úgy döntött, védekező pozíciót foglal el az Ihász-Takácsi vonaltól délre. Katonáim, mintegy nyolcvan ember, fedezték a szárnyukat Pápa felől, a menetelés során Takácsiból Pálházpusztára. E megbeszélés alatt a biztosító posztomat az útkereszteződésnél megtámadták hátulról és a bal szárnyán, és lassan visszanyomták másfél kilométert az Ihászra vezető út mentén. Ezen a helyen megállította őket az SS hadosztály harci előőrse, amely leváltotta a különítményemet március 26-án hajnalban. A hadosztályparancsnok által kiadott parancsot végrehajtották, majd felváltott engem. A hadosztály az állását csak rövid ideig tartotta – amennyire tudom, március 26. délutánjának első óráibanxviii -, mígnem az ellenség felderítő erői elérték az erdős területet a Marcal csatorna és a Rába folyó között, Pápától húsz kilométerre, nyugatra. Délben az orosz tankok átkeltek a Rábán a téti úton (húsz kilométerre, északra Pápától), Árpás közelében. Emiatt az Ihász szomszédságában lévő SS hadosztály visszavonult állásából, hogy elkerülje a bekerítést.
[...]xix
Német páncélosvadászok és páncélgránátosok menetelnek valahol Magyarországon 1945-ben
(Bundesarchiv, Bild 146-1976-039-09)


Jegyzetek:

iUlrich Bormann (1885-1972) a sziléziai Glatz városában (ma Klodzko, Lengyelország) született német tábornok, aki 1944. szeptember 20-tól volt a 198-as tábori főparancsnokság vezetője. Az emlékirat alapján a következő hivatkozásban így hibásan áll, hiszen a Korück 198 parancsnoka Walther Krause volt. Amennyire tudom, nem állt rokoni kapcsolatban Martin Bormann nemzetiszocialista pártminiszterrel. Lásd: http://www.camp198.fsnet.co.uk/Generalmajor%20Ulrich%20Bormann.htm
iiA dokumentum sorszámozott lapjai elé a dokumentumot készíttető amerikai katonák előszava, illetve a tábornok rövid életrajza van beszúrva. Ezek közlésétől eltekintünk, bár önmagukban érdekes adalékok.
iiiKorück = Kommandant des rückwärtigen Armeegebiets, azaz hadsereg mögötti területi parancsnokság. A Korück 593-at 1942-ben állították fel az akkor Oroszországban harcoló 6. hadsereg mögötti terület működtetésére és megszervezésére. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Gliederungen/Korueck/Korueck593-R.htm
ivLudwig Heinrich (Heinz) Gaedcke (1895-1992), német tábornok, aki 1944. augusztus 15-óta látta el a 6. hadsereg vezérkarának irányítását. Az 1950-60-as években az NSZK-ban hadosztály, majd hadtestparancsnok is volt. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Personenregister/G/GaedckeLudwig.htm
vParancsnoka ekkor Maximilian de Angelis tüzérségi tábornok.
viA XXII. hegyi hadtest parancsnoka ekkor Hubert Lanz tábornok, a 6. SS páncéloshadsereghez ez a hadtest csatlakozott közvetlenül a 2. páncéloshadsereg csapatai közül. A hegyi hadtest a 11. vadászhadosztályt és a 92. páncélgránátosdandárt foglalta magába. Lásd: Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Bp.: Osiris, 2005. 451.o. Valami oknál fogva a hadtestet Ungváry szimpla, és nem hegyi hadtestként említi.
viiParancsnoka Hans Kreysing tábornok.
viiiEz volt a már Krause feljegyzésében is említett „Tavaszi ébredés” (Frühlingserwachen) fedőnevű hadművelet, amely 1945. március 6-án indult.
ixValójában a kibontakozó március közepi szovjet támadás miatt cserélt helyet a két hadsereg, mely során a 6. SS páncéloshadsereg Győr, a 6. hadsereg pedig Szombathely felé vonult vissza.
xAzaz az északabbra harcoló 6. SS páncéloshadsereg és a 6. hadsereg sávhatár volt a Pápa – Sopron vonaltól délre.
xiTulajdonképpen az eredeti szövegben az áll, hogy „elkerüljék az érintkezést/kapcsolatot”, de itt az értelmne az, hogy a két visszavonuló hadsereg ne gabalyodjon egymásba, és ne akadályozza egymást a visszahúzódásban.
xiiItt a híres 8.8 cm-es FlaK-ról van szó, amely ugyan eredetileg légvédelmi ágyúnak készült, de a második világháború során kiderült, hogy az egyik leghatékonyabb páncéltörő löveg is egyben. Egy üteg normál esetben 4 ágyúból állt, bár ez gyorsan változhatott harci körülmények esetén.
xiiiA Szent László hadosztály 1944. októberében alakult, és a magyar hadsereg elit hadosztályának számított, amely olyan kiváló harcosoknak is helyt adott, mint az ejtőernyős Tassonyi Edömér. A hadosztály parancsnoka vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy volt, vezérkari főnöke pedig vitéz Lajtos Árpád vezérkari őrnagy.
xivA Dél Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd) a magyarországi frontszakaszon harcoló seregeket összefogó magasabbegysége, amely alá ekkor 4 hadsereg (a 8., a 6. SS páncélos, a 6. és a 2. páncélos) tartozott. Parancsnoka ekkor Otto Wöhler gyalogsági tábornok.
xv Az I. SS „Leibstandarte” páncéloshadtestről van szó, amely ekkor az 1. „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS páncéloshadosztályból, a 12. „Hitlerjugend” SS páncéloshadosztályból, valamint a magyar 25. gyaloghadosztály egyes részeiből állt. Parancsnoka 1945. márciusában Hermann Priess SS-Obergruppenführer. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Gliederungen/KorpsSS/ISSPzKorps.htm
xvi Bizonyára a Dákára (esetleg még a Nyárádra) vezetővezető útról van szó.
xviiA 2. „Das Reich” SS páncéloshadosztály, parancsnoka ekkor Rudolf Lehmann Standartenführer.
xviii Az eredetiben március 25 áll, de ez a reggeli dátum megadásából, és az események leíráésából adódóan március 26 volt, pusztán elírás.

xixInnen Bormannt Szombathelyre rendelték újra átvenni a 198-as tábori főhadparancsnokság vezetését, majd a stájerországi harcok leírása következik, melynek közlésétől eltekintünk.

2015. december 18., péntek

Walther Krause tábornok feljegyzései az 1945. tavaszán vívott nyugat-magyarországi harcokról

Most egy II. világháborús forrás csiszolatlan fordítását közlöm, amely Walther Krause emlékirata a Magyarországon és Ausztriában 1945. március-május során vívott harcokról. Krause a március közepi szovjet áttörést, mint a frontvonal mögötti terület parancsnoka élte át, tevékenységének központja éppen Ménfőcsanak volt. Nincs rá bizonyítékom, de aligha lehetett a harcálláspontja máshol, mint a Bezerédj-kastélyban, mivel a helyiek úgy emlékeznek, hogy az épületben rádiós csapatok voltak, ráadásul az akkori tulajdonos Denk Gusztáv még a monarchiás időktől fogva jó kapcsolatot ápolt német tábornokokkal.[i] Walther Krause 1890. december 31-én született a Német Császársághoz tartozó sziléziai Schweidnitzben.[ii] 1909-ben csatlakozott a hadsereghez, végigharcolta az első világháborút, majd a másodikat is. Az alább olvasható visszaemlékezést amerikai fogságban írta 1945. június 10-én, Allendorfban. Az emlékirat angol nyelvű fordításban a NARA (National Archives and Records Administrations) anyagai között található B-139-es jelzettel.
A ()-ben közölt részek a dokumentumban is ott vannak, a []-ben írtak az én megjegyzéseim. A fordítás általában követi az eredetit, itt-ott stilisztikailag javítom a szóismétléseket, de nagyjából azt hiszem helytálló.
Walther Krause
(A képet itt találtam: http://imageshack.com/f/690/krausewalterglrk10643dy.jpg)


Walther Krause altábornagy: 
Harcok Nyugat-Magyarországon és Kelet-Stájerországban 
a 6. hadsereg térségében[iii]
1945. március 25-től május 8-ig
(részlet)

[…][iv]

MS B-139 
Allendorf, 1945. június 10.

I. Bevezető

1945. március 8. körül megkezdődött a 6. SS páncéloshadsereg támadása Joseph [helyesen: Josef - HG -] Dietrich[v] Oberstgruppenführer[vi] vezetésével a Balaton (tó) északi partjának keleti részén délkeleti általános iránnyal, egyidejűleg a Hermann Balck[vii] páncélos tábornok vezette 6. hadsereg[viii] jobbszárnyának Székesfehérvár keleti részéről történő keleti irányú támadásával.[ix] Kezdeti sikerek után a támadást megállították a hónap közepére, elsősorban azért, mert lehetetlen volt alkalmazni az erősen páncélozott egységeket a mocsaras terepen.
Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb erőt vethessük be a hadműveleti térségben, a frontvonal erejét a Vértes hegységben - Székesfehérvártól északnyugatra – nagymértékben csökkentettük. Ebben a térségben a magyar huszárhadosztályt[x] és más magyar egységeket[xi] vetettünk be. 

Mikor a német offenzíva elakadt, erős orosz erők tolódtak el a Vértes hegység irányába, és március 20-án megkezdték az ellentámadást, amely gyorsan teret nyert a hatástalan és számbelileg alulmaradó magyar katonasággal szemben. Körülbelül Március 22-re az ellenség elfoglalta a hegységet, és a magyar védelem szinte teljesen megtört. Az ellenség folytatta előrenyomulását fő célja irányába, északnyugatra Komárom felé, míg bal szárnya Kisbér általános iránnyal fejlődött fel. A hadsereg főparancsnokság a korábbi támadási helyéről Kisbérrel rendelte a „Das Reich” SS hadosztályt,[xii] hogy hárítsa el az áttörési kísérletet. A 92. dandárt (motorizált)[xiii] hasonlóképpen ebbe a térségbe rendelték, de az akadályok és az utak rossz állapota miatt nehéz volt a menet, és a katonáknak kitérőt kellett tenni a Veszprém-Győr úton.

Ebben az időben én, mint a hadsereg mögötti területi parancsnok[xiv] voltam alkalmazásban, Ménfőcsanaki[xv] főhadiszállással (Győrtől hét kilométerre, délre). Az ellenséges áttörés veszélyére való tekintettel március 21-én a parancsnoki pontomat áttettem Pérre (20 kilométerre Győrtől, délkeletre), hogy a frontvonal mögött állomásozó katonákból megszervezzem az ellenállást.

A következő intézkedések történtek: Mozgósítottuk a korábban előzetesen elkészített sürgősségi riasztás alapján a helyi védelmi egységeket, megszálltuk az előkészített tankakadályokat, és felhasználtuk a helyi harcparancsnokokat (speciális parancsnokok, az „ellenállás központjai”, akik eskü alatt fogadták, hogy tartják a pozíciókat a legvégsőkig). A „Das Reich” hadosztály első egységeinek harcai Kocs szomszédságában (25 km-re Komáromtól, dél-délkeletre) hamar eredményeket értek el, aminek következtében az orosz előrenyomulás Komárom irányába egyelőre elakadt, [ezután] fő célunk Kisbér elfoglalásának megakadályozása volt, amely fontos közlekedési csomópont. A Kisbérnél harcoló egységek tarka vegyülékei voltak a vészhelyzetben riadóztatott hátországi csapatoknak és frontkatonáknak. A felszerelésük és vezetésük gyenge volt, és mindössze körülbelül 300-an voltak, de ez a szám is megváltozott, mikor a hátországban szolgáló egységeknek elrendelték a visszavonulást. Egy SS Tigris tank különítmény - amely szervezés alatt állt -, nyolc Tigrisével bevetésre készen állt, ez volt a térségben lévő erők gerince.

Március 23-a körül az ellenség előrenyomult Kisbér irányába és elérte Császárt (tizenkét kilométerre előbbitől, keletre), ahol a támadást megállították egy időre. A hadsereg parancsnoksága ekkor úgy döntött, hogy a 6. páncélos hadsereg egyik hadosztályának eddigi támadási irányát Császár felé fordítja Kisbér védelmének érdekében. Március 23-án este a hadosztály első egységei megérkeztek, és az éjjel során átvette a csata irányítását a szektorban. 

A Vértes-hegységen keresztül és Székesfehérvár szomszédságában indult sikeres orosz támadás miatt a német front helyzete tarthatatlanná vált. Ebből következett a 6. SS páncéloshadseregnek és a 6. páncéloshadsereg jobbszárnyának visszavonulása a Balaton és a Velencei-tó közötti szorosból. Ezeknek a főként motorizált egységeknek a visszavonulása rendkívül nehéz volt, mert az ellenség nyomása folyamatos volt, és a légitámadások mértéke az orosz fronton az eddigi legerősebb volt. Végeredményként a legtöbb gépjármű elveszett a gázolaj hiánya, illetve a megoldhatatlan karbantartás következtében. Az emberi- és anyagi veszteségek minden egységnél kirívóan magasak voltak, és a harci morál érezhetően csökkent.
A visszavonulás miatt a harci események területi beosztása megváltozott. Korábban a 6. SS páncéloshadsereg irányította a támadó szakaszt Székesfehérvártól délre, míg a 6. hadsereg az ettől északra lévő területet a Duna folyó környékéről, de most ezek szektort cseréltek. Győrszentmárton (húsz kilométerre Győrtől, délkeletre)[xvi] lett a 6. SS páncéloshadsereg harcálláspontja, és Farkasgyepű pedig a 6. hadsereg harcálláspontja. Nem emlékszem, hol húzódott a két hadsereg közötti határvonal. Március 22. és 24. között a visszavonuló hadseregek helyzete egyre rosszabb és rosszabb lett. Új frontvonal kialakítása a Balaton és a Velencei-tó között nem volt lehetséges, és Veszprém elesett.

A 6. SS páncéloshadsereg északnyugat felé, Győr általános iránnyal vonult vissza, míg a 6. hadsereg maradványai a Veszprém-Devecser út mentén vonultak vissza. A két hadsereg elvesztette egymással a kapcsolatot.[xvii] A Bakonyerdőnél, északra a Veszprém-Devecser úttól nagy rés nyílt, amelyet nem lehetett lezárni. Március 24-én délután az előrenyomuló orosz tankok elérték Pápát, ahol megállították azt négy tank veszteséget okozva nekik. Mindazonáltal a március 25-én este a gyenge [német] megszálló erők kiürítették a várost, látva az ellenség megérkező erősítését.

II. Március 25. estétől május 8-ig

Március 26. Március 25-ről 26-ra virradó éjjel vettem a parancsot, hogy a törzs ideiglenesen menjen Sárvárra, és 26-án reggel a jelentést, hogy a hadsereg harcálláspontja Vásárosmiskére költözött (tizenöt kilométerre Sárvártól, keletre). Itt értesültem róla, hogy a 6. SS páncéloshadsereg szektorában, északnyugatra Pápától, Győr közelében, az ellenség elérte a Rába folyót, de azt tervezik, hogy a jól megerősített Rába menti állást védeni fogják.[xviii] Ennek ellenére a sikeres védelem kétséges volt, figyelembe véve a hiányzó erőket. Összecsapást jelentettek Jánosháza közeléből (25 kilométerre, nyugatra Devecsertől) a 6. hadsereg északi szárnyán, ahol az újonnan érkezett 1. hegyi hadosztály első egységei harcoltak. A hadsereg északi szárnyának a Rába folyót kellett tartania Sárvár közelében. Parancsot kaptam, hogy készítsem elő a következő feladatokat Hermann Breith III. páncélos hadtestének alárendelve annak szektorában: ellenőrizni az átkelési pontokat a Rába folyón blokkoló csapatrészekkel; összegyűjteni és alkalmazni a hátráló egységeket a Rába folyó térségében; valamint előkészíteni a folyó hídjainak felrobbantását. Délben a 6. hadsereg áttette harcálláspontja egy másik helyre, melynek nevére nem emlékszem; én a vezetési pontomat Ikervárra helyeztem át (hat kilométerre, délre Sárvártól).

Sárvár sikeres védelmének feltételei egyáltalán nem voltak kedvezőek. A helység zsúfolt volt a visszavonuló hátországi alakulatoktól, és csak egy Landschütz (helyi védelmi egység) járőr és egy robbantó különítmény szállta meg a hidat. A frontvonalból nem volt várható erősítés, mert közúton el voltunk vágva, hiszen a 6. SS páncéloshadsereg kénytelen volt északnyugat felé hátrálni, míg a 6. hadsereg északi szárnya Szombathely felé vonult vissza.

Március 27. Az éjszaka folyamán a hátsó területi szolgálatok kiürítették Sárvárt. A hídon lévő gyenge őrség megerősítése nem volt lehetséges, s [miután] délben az előrenyomuló ellenség tankjai megjelentek a várostól keletre lévő dombokon, délután egy kisebb összecsapás után elfoglalták a várost. A híd megsemmisítése nem volt teljes,  az éjszaka során az orosz tankok fel tudták használni a folyón való átkelésre.[xix]

Felvettem a kapcsolatot a délután folyamán a III. hadtest Nemeskoltán (nyolc kilométerre Rumtól nyugat-északnyugatra) lévő harcálláspontjával, és parancsokat küldtem az összes csellengő összegyűjtésére a Szombathelyről északra, keletre és délre vezető összes utakon, majd ellenőriztem Szombathely védelmének előkészületeit. A harcálláspontom Lipártra[xx] költözött (tizenkét kilométerre Szombathelytől keletre).

Március 28. Szombathely parancsnokától - ahová most költözött a harcálláspontom -, megtudtam, hogy mindössze egyetlen gyenge magyar pótzászlóalj áll rendelkezésre a város védelméhez, és csak ez alkalmazható a védelmi pozíciókban. A lövészárkok ellenőrzése során azonban kiderült, hogy ezek a katonák már dezertáltak minden látható ok nélkül, és lehetetlen volt a zászlóaljat újra összegyűjteni. Vátnál (tizenkét kilométerre Szombathelytől északkeletre) és Vép szomszédságában (nyolc kilométerre, keletre a várostól) gyenge német harccsoport alakult riadócsapatokból és lemaradókból, melyeket az út lezárására alkalmaztak. Lehetővé vált a Vátnál lévő csoport megerősítése néhány sérült tankkal, melyeket ideiglenesen kijavítottak. Délben az ellenség megtámadta mindkét csoportot harckocsikkal és gyalogsággal. Néhány ellenséges tankot kilőttek, de mindkét harccsoport kénytelen volt hátrálni. Alkonyatra a harcok elérték a város keleti határát.

Március 29. Egy áttekintő megbeszélés során a III. hadtesttől megtudtam, hogy a hadsereg az ellenség késleltetése után vissza akar vonulni a Birodalmi védőállásba, egy erősen megerődített védelmi rendszerbe a határon, és azt védeni fogja minden eszközzel.

Március 28-ról 29-re virradó éjszaka elrendeltem az ellenség késleltetését a Szombathelyről nyugatra és délnyugatra kivezető utakon. A következő erősítések érkeztek be a Szombathelyről nyugatra tartó úton:
1  - Egy páncélozott század tíz tankkal és egy kis csoport egy rakétavető ezredből, amely megszabadult a vetőcsöveitől, mert nem volt lőszere és gyalogos egységként szervezték újjá.
2   -  A 3. páncéloshadosztály[xxi] egy mezei kiképző zászlóalja mintegy 500 főnyi erővel, akik még sohasem vettek részt harcokban. Ez az egység a Szombathelyről délnyugat felé vezető útnál állomásozott.  

Ezután áttettem a főhadiszállásomat Toronyba (Szombathelytől hét kilométerre, nyugatra) az oda vezető út védelmének megszervezése érdekében, majd délután Náraiba (hét kilométerre, délnyugatra a várostól).

Az ellenség kora reggel a gyenge ellenállással szemben elfoglalta Szombathelyt, és hamarosan elérte a biztosító különítményt a város nyugati részén. Délben a mezei kiképző zászlóalj Nárai közelébe ért, és harcérintkezésbe lépett az ellenséggel egy rövid időre, miután pozíciót foglalt a falutól két kilométerre, keletre, ahol az ellenség támadásait az éjszaka során elhárította.

Március 30. Reggel a parancsnoki központomat áthelyeztem Pornóapátiba, mert közben az ellenség túlnyomó erővel mindkét úton előrenyomult, visszaszorítva a német biztosító erőket. Körülbelül 10:00-kor találkoztam az északi csoporttal, amelyet nagyjából ellenőriztem a Birodalmi védőállástól kelete, Nagynardától[xxii] északra. Ez heves összecsapásokat vívott a túlerejű ellenséges tankokkal és gyalogsággal. Ugyanebben az időben értesítettek, hogy a Kőszegről előretörő orosz katonák már behatoltak a Birodalmi védőállásba északabbra Rechnitz[xxiii] közelében és elfoglalták a várost. […][xxiv]

Német csapatok vonulnak vissza a "Tavaszi ébredés" kudarca után
(Wilfried Woscidlo fotója, Budesarchiv, 146-1989-105-13A)


Jegyzetek:



[i] Különösen Edmund Glaise von Horstenau tábornokkal, aki többször meg is említi emlékirataiban.
[ii] Ma Swidnica, Lengyelország.
[iii] The National Archives of the United States, B-139
[iv] A dokumentum sorszámozott lapjai elé a dokumentumot készíttető amerikai katonák előszava, illetve a tábornok rövid életrajza van beszúrva. Ezek közlésétől eltekintünk, bár önmagukban érdekes adalékok.
[v] Josef „Sepp” Dietrich (1892-1966), híres német tábornok, korábban Hitler testőrségének parancsnoka. Ekkor a 6. SS páncéloshadsereg irányítója.
[vi] A Waffen SS-ben a vezérezredesnek megfelelő rang.
[vii] Hermann Balck (1893-1982), német (porosz) páncélos tábornok, az egyik legsikeresebb német harckocsizó tábornok, sokszorosan dekorált hadvezér. 1944. augusztus 31-én megkapta a vaskereszt lovagkeresztjét tölgyfalombokkal, karddokkal és gyémántokkal.
[viii] A két 6. hadsereg könnyen összekeverhető, de egyik páncéloshadsereg volt (és Waffen-SS), míg a másik a Sztálingrádnál megsemmisült 6. hadsereg "jogutódja".
[ix] A „Tavaszi ébredés” (Frühlingserwachen) hadművelet valójában 1945. március 6-án indult azzal a céllal, hogy a Dunántúlon lévő szovjet hadsereget a terület kiürítésére kényszerítsék. A Balaton és a Velencei-tó közti sávban előretörő német páncélosok az orosz ellenállásnak és a sáros utaknak köszönhetően március közepére teljesen elakadtak.
[x] Az 1. huszárhadosztályról van szó. Lásd a Dél hadseregcsoport hadrendje: Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Bp., 2005. p. 451
[xi] A 2. páncéloshadosztály részeiről van szó. Lásd: u.o., illetve térképen: p.456
[xii] A 2. SS páncélos hadosztályról van szó, amely a Das Reich, azaz a Birodalom nevet viselte. A hadosztály március 1-én gyakorlatilag teljesen feltöltve és kiegészítve indult meg a „Tavaszi ébredés” kezdetekor, ám eddigre a harcokban jelentősen megfogyatkozott az eredeti 19542 fős létszáma és nehézfegyverzete. Március 3-án 30 harckocsival, 23 rohamlöveggel és 25  páncélosvadásszal rendelkezett. Ezekből március 17-re 11633 fő (ebből 4575 harcképes), 14 tank, 6 rohamlöveg és 13 páncélosvadász maradt. A divizió nagy része március 19-én még Várpalota térségében harcolt, onnan vonult a Veszprém-Tét-Ménfőcsanak-Győr-Bábolnapuszta útvonalon át Csemerházi-major mellér. Lásd: Kovács Zoltán András-Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon. Bp., 2001. Online: http://mek.oszk.hu/05000/05002/html/#d1e5213
[xiii] A 92. páncélgránátos dandárról van szó, amely csakugyan motorizált egység volt, és korábban a Balaton melletti offenzívában vett részt, akárcsak a „Das Reich” hadosztály. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Gliederungen/PanzergrenBrigade/PGB92-R.htm
[xiv] A hadműveleti területet a németek ilyen katonai parancsnokságokkal biztosították, amelyhez kiszolgáló csapatok tartoztak, biztosították a közvetlen hátországot, és itt töltötték fel a leharcolt alakulatokat. Így rendszerint ne tartózkodtak ezen teljes értékű magasabbegységek, ugyanakkor a német rugalmasságnak köszönhetően sokszor voltak képesek gyorsan összekaparni vészhelyzet esetén alakulatokat a kialakult helyzettől függően.
[xv] Az angol szövegben: Menfoe-Czanak.
[xvi] 1965-ig Pannonhalma neve.
[xvii] Mivel az egyik hadsereg északnyugat, a másik nyugat felé húzódott vissza, a közöttük lévő rés egyre szélesebb lett. A szovjet támadás később éppen ezen a „lyukon” át tört előre a Rábán keresztül, gyakorlatilag kikényszerítve a Dunántúl német kiürítést. A frontvonalban keletkező rést egészen az Alpkig történő hátrálásig nem tudták a németek betömni.
[xviii]  Rába mentén húzódott a helyi lakosság segítségével kiépített úgynevezett Zsuzsanna vonal, amely már az Ausztriában húzódó Birodalmi védőállás (Reichsschutzstellung) előterének számított.
[xix] A sárvári Nádasdy Múzeum érdekes írása szerint egy „szerencsés módon művelt tisztet kapott a város”, aki a várban rendezkedett be, és nem akarta megsemmisíteni a várat (melynek egyébként semmi gyakorlati katonai haszna nem is lett volna). Gyanítom, hogy ez a tiszt, aki a várban ütötte fel a katonai főparancsnokságát, éppen a mi emlékiratunk írója, Krause volt. http://nadasdymuzeum.hu/tartalom.php?tart=350
[xx] Lipárt ma Vasszécseny része, 1948-ban összevonták azzal közigazgatásilag.
[xxi] Az 1935-ben felállított 3. páncéloshadosztály az egyik legrégebbi német páncélos divízió volt, parancsnoka ekkor Wilhelm Söth vezérőrnagy. A hadosztály jelképe a berlini medve volt.
[xxii] Ma Narda része, amely 1950-en jött létre több kis község közigazgatási egyesítéséből.
[xxiii] A történelmi magyar településről, Rohoncról van szó, jelenleg Rechnitz, Ausztria.
[xxiv] A feljegyzés innen a Burgenlandban és Stájerország lefolyt eseményekkel folytatódik, ettől most eltekintünk.

2015. december 9., szerda

Könyvajánló: Díszdobozos Csillagok háborúja trilógia

Star Wars-trilógia

(1.           George Lucas: Csillagok háborúja;
(2.          Donald F. Glut: A Birodalom visszavág;
(3.          James Kahn: A jedi visszatér)

Budapest: Agave, 2014



A Csillagok háborúja VII : Az ébredő erő közeledő megjelenése alkalmából kicsit visszatekintek a tavalyi évben piacra dobott díszdobozos Star Wars trilógiára.  

Készséggel bevallom, hogy azon csekély számú emberek közé tartozom, akik előbb olvasták a trilógiát, mint látták. Ez annál is meglepőbb, mert rendszerint tartom magam a következő szabályokhoz:

1. Ha könyvből készül film, előbb mindig elolvasom az eredetit, és csak azután nézem meg a mozgóképes verziót.

2. Ha filmből készül könyv: megnézem a filmet, de nem olvasom el a könyvet, mert semmi értelme. Ugyanis ez már nem is a befőtt teszi el a nagymamát, hanem a gyümölcs a leszüreteli a mamit esete. (Van szabályerősítő kivétel, mint például: ez!)

Még gyerekkorom alkonyán vetettem meg a Valhalla Páholy kiadásában a trilógiát szüleimmel 1993 karácsonyára, hogy aztán a téli szünetben végezzek is vele, mint Charlie Sheen az óvatlan pornós macákkal. Akkoriban még nem lehetett letölteni filmet az internetről (mivel utóbbi létezéséről sem értesítettek minket), maximum rongyosra vetített VHS kazettákon adhattunk egymásnak a megszerzett kincseket - vagy kikölcsönözhettünk a VICO videotékákból. Nekünk otthon lejátszónk sem volt, szüleim is inkább olvastak, mint tévéztek -, így hozzám a haveroktól csak annyi információ jutott el a Csillagok háborújáról, hogy film. És hogy jó. Ezért kértem karácsonyra, könyvben.

Ahogy a tavalyi új kiadás, úgy az 1993-as is Veres Mihály 1980-as évekbeli fordítását közölte újra, bár a mostanit kissé átszerkesztették, hogy idomuljon az „azóta hatalmas méretűre nőtt Star Wars univerzumhoz” és „napjaink nyelvezetéhez”. A változtatásokat nem igazán érzékeltem, bár nem hasonlítottam össze a 85-ös, a 93-as és a2014-es A jedi visszatért oldalanként.

A nyelvezeten – újraolvasva - sokat mosolyogtam. Az, hogy R2D2 a könyvben Artu Detu, C3PO pedig Szi Thripio (és nem Triszénfoszformonoxid, mint ahogy hetedikes koromban saccoltam volna, ha nem lett volna fonetikusan kiírva a magamfajta műveletleneknek), ma már abszurd és banális. 1994 elején azonban nagyban megkönnyítette a dolgomat a sztori barátoknak való elmesélésekor. A 90-es évek elején ugyanis még a németet gondolta mindenki a jövő nyelvének – így én is azt tanultam -, s nem az angolt. (Pláne nem az arabot, de ez egy másik tragédia…) Ma már tudjuk, tévedtünk, és ami akkoriban indokolt volt, most  ízlés szerint nevetséges vagy siralmas.

A kötetek tartalmilag semmi újat nem adnak, gyakorlatilag a filmek forgatókönyveinek regényesített változatai. Éppen ezen okból nem érdemes többnyire elolvasni a filmből készült regényeket. Aki látta a moziban, az voltaképpen „olvasta” a könyvet. Erős kétségeim lennének arról, egyáltalán van-e értelme ilyesminek, ha nem lenne valami extra az új kiadásban. Mert van. A borító. Őszintén szólva a Star Wars messze nem minden idők legjobb sci-fije (könyvben bizonyosan nem), de a filmipar korszakalkotó remeke, és személyes kedvencem, A birodalom visszavág, szerintem ma is megállja a helyét látványilag.

Ami az új kiadás esetében a legnagyobb pozitívum, az egyértelműen a borító. Faniszló Ádám borítótervei kiemelkedőek. A három kötet egységesen fekete kialakítása és a brutálisan szép címlapok talán eladják a trilógiát. Már sok fórumon áradoztak róla, és méltán. Egyszerű, látványos, ötletes. Gyönyörű. Minden benne van. Különösen szép a 3. rész borítója, Darth Vader Halálcsillagot is mintázó sisakjával, a trónushoz vezető lépcsőt keretező fénykardokkal, a párbajt vívó Skywalkerek kettőse. Egy ilyen könyvhármas a polcon kiemelkedően jól mutat, dekorációs elemnek kiváló. Olvasnivalónak nem annyira.

Negatívumot is kell mondanom az Agave kiadásáról. Nagyon drága. A három vékonyka kis fűzött regényért elkérni majd 8000 Forintot, leginkább a szemtelenség kategóriájába tartozik, anyagköltség bizonyosan nem indokolja. Bár ez az állításom igazság szerint sok könyvre áll…

Összefoglalva: Annak idején, még a filmet nem ismerve nagyon tetszett a könyv, ám a filmet látva, megtudtam, hogy valójában semmi értelme. A 2014-es kiadásra ez ismét igaz lenne, ha a sci-fi rajongók eléggé fanatikus és realitásoktól Tatuin-nyi távolságra élő tömegei nem szeretnék a polcon tudni e klasszikus trilógiát is. Felmerül a kérdés, magam megvenném-e? Eddig nem tettem. Talán jövő héten megveszem. Közvetlenül a lottó ötös után.

Pontszám:
Hat Halálcsillag a tízből.
6/10

www.moly.hu: 86%, 89%, 86%

www.goodreads.com: 4.07, 4.09, 4.05 pont