Sophie Hannah:
A monogramos
gyilkosságok:
Hercule Poirot új esete
Bp.:
Európa kiadó, 2014. 504.p.
Sophie Hannah nyilvánvalóan a lehetetlent próbálta
megkísérelni. Teljesen egyértelmű volt, hogy az Agatha Christie-fanok nem fogják
pozitívan fogadni a könyvet. Gyakorlatilag megszentségtelenítésnek tudta be a
többség. Olyan ez, mintha Columbo-t támasztanák fel Robert Pattinsonnal, vagy
Kojak-et játszaná el VV Fanni. Nem lehet belőle jól kijönni, ráadásul az
egésznek erősen marketingfogás íze van, ami rendszerint hányáshoz vezet.
Magam is erős kétségekkel vettem kézbe a könyvet, ám
elolvasva – bevallom -, nem haragszom rá nagyon. Az első amit észrevesz a tapasztalt
Christie-fan, hogy a szokásos AC könyvekhez képest lényegesen vaskosabb,
ugyanis 504 oldal. Ezzel szemben a legendás nagy Christie-krimik, mint az
Ackroyd-gyilkosság, a Halál a Níluson, Gyilkosság az Orient-expresszen mind 400
oldal alattiak, sőt az általában legjobbnak tartott Tíz kicsi néger még 270
sincs. Ez egyben jelzi, hogy Hannah-nak mennyivel több betűre van szüksége
nagyjából feleannyi feszültség és egy jóval kevésbé bonyolult gyilkosság
megalkotásához, mint elődjének. Természetesen mutatja a két alkotó közti
minőséget és tapasztalati tudást.
A monogramos gyilkosság Poirot-ja – főként az első 200
oldalon – nagyon látványosan másolat. Az írónő olyan sokszor adja a belga
szájába a francia kifejezéseket, amennyire Christie soha. A külsőségekkel
próbálja visszaadni a kis belgát, nem a szürke agysejtek belső logikájával, ettől kevéssé hiszem
el, hogy ugyanarról a zseniről van szó, akit korábban megismertem. Kicsit
olyan az egész, mintha Hannah nem is a könyvek Poirot-ját, hanem a
filmsorozatét akarná reaktiválni a sírból. Olyan is lett, kicsit zombiszerű. A
regény második felére ez a benyomásom azért enyhült.
Innentől az ember megszokja a dolgot
és nem olyan idegesítő, hogy ne akartam volna kitalálni a gyilkos kilétét.
Sikerült is két megoldás mellett letenni a voksomat, melyek közül az egyik
többé-kevésbé talált, úgyhogy kimondható, hogy a bizonyítékok elhelyezése és a
történet vezetése nem sikerült rosszul. A bűneset furfangossága egy gyengébb
Christie-regényben is megtenné.
A kötet legidegesítőbb része Edward Catchpool volt, ez a
Hastings-klón, aki rosszabb nyomozó, mint bárki az elmúlt nyolcszázezer évben.
Igen, még a Rendezte a halál zsaruinál is. Annyira béna, hogy már azt kellett
hinnem, hogy a Ackroyd-gyilkosság trükkjéről van ismét szó (erről ne többet,
hátha nem olvasták), de nem. Tényleg ilyen szerencsétlenke. Csak az ő
szerepeltetése minimum egy-két pont levonást jelent a könyv értékéből, mert
Hastings esetében érti az ember, hogy mindig melléfog, hisz nem rendőr.
Catchpool viszont az.
Összefoglalva kellemesen csalódtam, mert sokkal
rosszabbra számítottam, és meggyőződésem, hogy ha Hannah írna még egy-két
Poirot-sztorit (szerintem nem fog), akkor azok jobbak lennének.
A kötet magyar kiadása nagyon szép (stabilnak tűnő kötés), természetesen Agatha
Christie szignójával díszítve, mintha bármi köze lenne a könyvhöz. A marketingos
megdolgozott a pénzéért…
Pontszám: Hat Poirot-bajusz a tíz Poirot-bajuszból.
6/10
www.moly.hu: 64%
www.goodreads.com: 3.2 pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése