Könyvkritika - Atticus: Szeresd szabadon!

Könyvkritika:

Atticus: Szeresd szabadon!

Szeged: Könyvmolyképző, 2021

Eredeti kiadás: Love Her Wild (2017)
Fordította: Fazeka Sándor

Nem rajongok a mai versekért, mivel túl sok közöttük a humbug, a belül üres, nagyra fújt lufi. Ettől függetlenül igyekszem nyitottan állni a kérdéshez - hogy egy példát mondjak: Závada Péter korai kötetei kifejezetten jók voltak -, és időnként azért veszem a bátorságot egy-egy újdonság elolvasásához (legutóbbi blogos verseskötet-kritika: itt). Nyáron két új "Könyvmolyos" verseskötetet is leemeltem a könytárunk polcáról, és az Atticus fedőnéven alkotó kanadai "költő" kötetével végeztem is pár hete. Előrebocsátom, hogy a fantázianevén kívül - ugyebár Titus Pomponius Atticus Cicero levelezőtársa volt -, nincs semmi antik kultúrára utaló hatás az író művészetében. 

Az anoním kanadai "költő" instagramon költ, voltaképpen képekhez rendel random mondatokat, amelyek hol jobban, hol kevésbé sikeresen igyekeznek velőset/bölcset/érzelmeset mondani. Számomra ez a műfaj nem új, volt szerencsém "Az én könyvtáram" projekt keretében 2019-ben a "Versek másképp" mintaprogramot kipróbálni az akkori nyolcadikosokkal. Lényege a kép és írás összehangolása volt, fényképet kellett passzítani egy-egy költőnk verssoraihoz. Elég jó visszhangja volt, néhány diákot - jellemzően lányokat - megragadott ez a fajta művészet, sőt egyikük díjazott is lett könyvtárunk "Ady 100" című pályázatán ilyennel. Ez egy hatásos alkotási mód, amely segíti a kreativitás fejlesztését. 

Itt annyiban más a helyzet, hogy Atticus maga írja a szöveget és illeszti saját(?) képeihez. Nézzük a 20. oldalon található "verset", amely egy csillagszórós fotó mellett áll:

"Szépnek találom,

ahogyan ragyogva mesélsz

mindazokról a dolgokról,

amiket szeretsz."

Ezt eredetiben is idebiggyesztem, nehogy a fordítót szidja bárki: 

"I think it’s beautiful

the way you sparkle

when you talk about

the things you love."

Jó? Jó. Hatásos egy tini szemével nézve, aki épp átéli az első igazi szerelmet? Hatásos. Még egyfajta zeneisége is van talán angolul és érezni a mögötte álló gondolatiságot. Tényleg lenyűgöző tud lenni, amikor valaki lelkesedéssel és hevesen mesél valamiről, amit élvez, amit szeret, még akkor is, ha minket az a téma általában véve nem igazán érdekel. De vajon vers-e attól, hogy a mondatot négy részre tagolták enterekkel? Van-e benne a hétköznapi mondatoknál több? Nem igazán. Ez a költészet valójában szemfényvesztés, legalábbis, mint költészet, az. Ezek nem versek, hanem gondolatok versszerűséggé tördelve. Némelyik kifejezetten bonmot jelleget ölt:

"Beengedlek téged a szívembe,

de töröld le a lábad, mielőtt belépsz!"

Teljesen jó és ötletes. De nem vers! Nem értéktelen ettől még persze, sőt kifejezetten élveztem az olvasást, mert a témára és az érzelmi vonalra, amin fut, könnyű ráhangolódni. Költészetnek viszont nem nevezném. Emellett felnőtt fejjel Atticus túl leegyszerűsített világképet nyújt, igazi mélység nélkül. Aranyos, cuki, jó lenne, ha ilyen lenne a világ, de ezek az idevetett bölcselkedések nem állnak a valóság talaján, és őszintén szólva érzületre inkább mesterségesen "megcsinált", mintsem átélt érzéseket adnak vissza. Nekem legalábbis ez volt a benyomásom. Ez az a fajta dekoltázsorientált instagram-profil, amit álnéven vezet valaki teljes arcátalakító facetune-nal. Nem lennék meglepve, ha egyszer kiderülne, hogy ezeket a költeményeket valami algoritmus írta beprogramozott recept alapján. Nézzünk még példát!

"Az új szerelem a legjobb gyógymód

 arra, hogy a régi tönkrement."

Most azon túl, hogy ilyet az ember a sarokban sirdogáló lánynak mond közhelyként 15 évesen - mikor jobb nem jut eszébe -, ebben mi a költői? Még csak a megfogalmazás sem irodalmi. Simán elhiszem, hogy ez tetszik valakinek. Célba találhat, ha az embert olyan pillanatban lövi szíven, amikor fogékony erre. Ártalmasnak sem ártalmas - ez is valami! -, manapság akár így is lehet abba az irányba hatni, hogy a fiatalokat az irodalom irányába tereljük, de azért ez ettől még cukorral töltött méz, némi juharsziruppal leöntve. Mézesmázos, és gyorsan eltelik tőle az ember. 

"A csendes tónál ültél, 

s míg néztelek, 

én lettem a tó."

Átérzik a tóparton tölött áhítattal teli perc mélységét, amely a nyugalmat táplálta az író szívébe? Helyes. Pedig ezt a szösszenetet most találtam ki hirtelenjében (a buszon, és tömegben), nem Atticus írta. Csupán illusztrálni akartam, hogy ilyeneket bárki ki tud írni! A versgyűjtemény eredetiségnek nyomait sem mutatja. 

A kötet szerkezetileg három részre van bontva (Szerelem, Lány, Vadon), aminek jelentőségére nem tudtam rájönni. Valamiféle tematika akart lenni, de olyan nagy differenciákat nem érzékeltem tartalmilag... A "Szerelem" című fejezetben a szerző talán próbálja megfogni ezt a megfoghatatlan fogalmat, csupa elcsépelt közhellyel: egyik oldalon filozófiai magasságokba emeli a szerelmet (amelyben kedvese az egész világ létezésének célja), majd egy másik "versben"

"Az én atomjaim vonzódnak a te atomjaidhoz. Ez kémia." 

Most akkor melyik? Metafizikai vagy fizikai? Ez nem kémia, hanem képzavar. De okés, a szerelmet nem lehet megfogni, legalábbis senkinek sem sikerült eddig még. Ne legyünk nagyon rosszmájúak! A "Lány" fejezet" zömében az eposzi jelzőkkel illeti a csodás lánylényt, megspékelve egy-két szúrkával, ami az éppen tört szívű olvasókhoz szól. Patikamérleggel van benne minden, hogy mindenkihez szólhon. A "Vadon" meg attól vadon, hogy néha benne vannak olyan szavak, mint: vad, vihar, merész, halál, forró, satöbbi. Van itt még némi forradalmi álromantika képzelt barikádokkal, szerelemtől óriássá nagyított lelki törpe, és indokolatlan miszticizmus csillagokkal. 

 

A verseskötet kapcsán nem mehetünk el a fényképek mellett szó nélkül, hiszen a kompozíciók szerves részei. Fekete-fehér művészi fotókról van szó, amelyek meglehetősen jók, viszont jobb minőségű papírt érdemelnének. Persze ez verseskötet, és itt teljesen jók így is, hiszen a mondanivalónak kis részét adják. Illusztrációnál többek ugyan, de a "versszerűségek" nélkülük is megállnak. Itt is az az érzésem, hogy Atticus netről leszedett, majd fekete-fehérré átalakított képeket, amikhez nagyjából illeszthető szövegeket hajigált. Minimális munka, maximális haszon. Coelho 2.0.

A kötet kiadása tetszetős, bár csak fűzött, és a borító is szép. Az arany-fehér-fekete színek mindig jók, egyszerű, de nemes választás. A fordítás sallangmentes, de ebben a kötetben amúgy sincsenek cifráznivalók. Ugyanazt tudom mondani, amit már más kötetek esetében is leírtam a blogon: ez nem költészet nálam. A költészetben a forma és szabályrendszer egyáltalán nem elhanyagolható tényező! Hangulatfestésben a szerző semmi esetre sem ügyetlen. Hogy jó-e ez a "költészet", vagy sem, az ízlés kérdése - sok szempontból jónak is mondhatom -, de bizonyosan nem versekről beszélünk. Mindenkinek bátran ajánlom, csak ne várjon tőle túl sokat, mert a kötet leginkább középiskolás tiniknek való. Arra jó, amire a mi mintaprogramunk is jó volt:

"A projekt célja, hogy inspirálja a diákokat a versolvasásra illetve a kreativitásuk kibontakoztatására. Népszerűsítse a középiskolások körében a versolvasást..."

Ez persze nem kevés. Az instagramos oldalnak 1.6 millió követője van, ami jelzi, hogy valamit nagyon eltalált az alkotó, és képes volt fiatalok tömegét megmozgatni. Talán nálunk sem lesz haszontalan, és ha a kiadvány akár csak száz magyar fiatalt közelebb vitt a versekhez, bőven megérte. 

Értékelés:

Hat humbug a tíz halandzsából.

6/10 pont

moly.hu: 84% (41 voks)

goodreads.com: 3.98 pont (26228 pontozás után)

És akkor a végére egy igazi költeményt - összehasonlítás végett -, olyat ami időt álló, ami bizonyított, ami nem talmi, nem hamis, rímes és ma is érvényes:

"Te táplálsz, mint az élőket az étel,

vagy éhes földet édes záporok,

úgy bízom benned, hogy emészt a kétely,

mint zsugorit, ha pénzén kuporog:

örül és közben rettegésben él,

a tolvaj kortól félti birtokát;

arra vágyom, hogy csak velem legyél,

aztán, hogy látva lásson a világ;

felfallak szemmel, eltelek veled,

majd megint lesem pillantásodat,

nincs és nem is kell nagyobb élvezet,

csak az, amit a te látásod ad. 

Naponta gyötör étel s éhezés – 

hol a semmi sok, hol minden kevés."

Természetesen Shakespeare LXXV. szonettje, csak nem a szokásos Szabó Lőrinc-féle fordításban, hanem Szabó T. Annáéban. Na, ez egy vers!

Billy Collins: Az a baj a költészettel - könyvajánló

Billy Collins: Az a baj a költészettel

Budapest: Jelenkor, 2020

315 oldal

Eredeti kiadás: The Trouble With Poetry - And Other Poems 

Válogatta és fordította: Kőrizs Imre

Az a baj költészettel, hogy manapság elbizonytalanodtam, hogy mi is a költészet. Régen, gyerekként még világos volt: versszakokból áll, strófaszerkezete van, s rendszerint rímes. Nekem kifejezetten tetszenek a kötött versformák és a hozzájuk kapcsolat tartalom. A szonett szépsége, a haiku tömör fájdalma, a limerick játékos humora. A költészet pont attól zseniális, és nehéz, hogy kötött. Martialis epigrammáinak pajzán humorát valószínűleg sok pengenyelvű gunyoros ember vissza tudná adni, de alighanem senki nem tudná epigrammaként megfogalmazni. Szeretem a kötöttséget. Ha valaki a kötöttségek közé tud könnyedséget, lazaságot, bölcsességet varázsolni, az igazán nagy költő. De mi is a vers? Lehet persze citálni az értelmező szótár versfogalmát: „A nyelvi előadásnak kötött, ritmusos, ütemekből (verslábakból) álló formája; sorai rendszerint szabályos lejtésűek, gyakran rímesek és általában versszakokat alkotnak.” Sajnos, manapság nyilvánvalóan kevés ez az értelmezés. És akkor egyébként is, mi a helyzet a szabad versekkel? Lehet-e vers valami attól, hogy annak van tördelve, ám közben se rím nincs benne, se ritmika? Őszintén szólva inkább hajlok a nemre. Összességében nekem a prózavers az próza, bárhogy tördeljük is, ahogy a farkasvonyítás sem lesz szimfónia. Ám akadnak kivételek, amelyek elbizonytalanítanak, s ilyen volt Billy Collins pár hónapja megjelent kötete.

William „Billy” James Collins amerikai költőről sosem hallottam korábban. Kérdés, hogy akkor miért is olvastam el ezt a kötetet? Hát mert most érkezett meg a könyvtárunkba, mert szeretem a verseket, s mivel kedvet adott a költészethez a könyvtárunk pályázata, ahol szerintem kifejezetten jó műveket díjaztunk (Különösen tetszett Tímár Nelli: Kicsit azért mindenki című írása, és nem csak a benne szereplő kávé miatt). Amúgy sem árt időnként egy kis nyitottság az új megismerése felé.

A szerzőről annyit érdemes talán megjegyezni, hogy nem egy új generációs költő, hanem 1941-es születésű és egyetemi professzor, akinek a 70-es évek óta jelennek meg nyomtatásban költeményei. Jelen kötet az 1988 és 2016 közötti műveiből válogat. Ettől még modern, mai és fiatalos, bár a tanáros stílus a versekben is ott van: okít, humorizál, tanácsot ad és követel. Collins műveltsége sugárzik a versekből, kissé talán túlságosan is utalásmániás, olyan, mint egy Tarantino film, amelynek minden jelenetében el van rejtve egy-egy korábbi filmművészeti momentum, amit vagy megértesz, vagy nem. Nagyon intellektuális versek ezek, zenei, irodalmi háttértudást igényelnek. Biztosan nem valók mindenkinek, finomkodók és sokszor elvontak, túlírtak. Vannak olyan „vers” is, amelyet biztosan nem válogattam volna be, mert művészieskedő kamu, szonettnek hazudott levegő. Mégis úgy éreztem, ez a kötet ad nekem valamit, s ad hozzám valamit. Belenéztem és ott láttam benne magamat a felidézett álmatlanságban, a rég elveszett ártatlanságban, vagy az olaszországi nyaralásra történő visszamerengésben.

Vannak itt ugyanis bőségesen jó versek. Mert a vers nem rím, nem ritmika, hanem mindenekelőtt hangulat. Pontosabban hangulateszencia, amely tükrözi belsőnk pillanatnyi valóságát. Olyan versek találnak meg minket, amelyek akkor és ott éppen mi vagyunk. Cseppben a tenger, versben az ember. Collins azért jó költő, mert Collinsot olvasva ő mi vagyunk. Képes átadni azt amit érzett, amin gondolkodott néhány sorba koncentrálva. E hangulateszenciák között ott van szerelem bizonytalan és ellentmondásos őrülete (Nightclub), a fiatalokkal szembeni vicces magunkra ismerés (Kedvenc tizenhét éves gimnazistámnak), a máshova vágyás (Budapest). A sorokban ott kergetőznek gondolatok, amelyek naponta űznek minket magányos éjszakákon, idegenekkel teli házibulin, vagy hazafele a buszon egy sötét téli délután. A vers ugyanis erre való, magunkra találni bennük. Collins válogatáskötete végtelenül emberi, sőt közemberi, de nem közönséges.

Ugyanakkor igen tömör ez a kötet. Nehéz étel, csak kis adagokban emészthető. A fordítás kiváló és költői, a magyarban a versek tökéletesen működnek. Kőrizs Imre minden tiszteletet megérdemel. Ő tolmácsolja nekünk Collins gondolatait úgy, hogy szépséget nyújt az egyszerűségben, nagyságot a hétköznapiságban. Egy próbát minden versszeretőnek megér.

A kötet egy kissé szürrealista borítóval jelent meg, ami érdekes, bár színei miatt nem túl feltűnő külsőt kölcsönöz neki. A Jelenkor kiadó kiadása fűzött, ami rossz hír; de nem tűnik gyorsan szétesősnek, ami jó hír. Továbbra sem a szabad vers lesz a kedvencem, de azért lesznek köztük kedvenceim. S ez a kötet ott lesz. Collins szerint az a baj a költészettel, hogy folyton új sorokat követel, új verseket diktál. Amíg így van, addig szerintem tulajdonképpen nincs semmi baj a költészettel.

Osztályzat: 

Nyolc lámpabúrás kutya a tíz lámpabúrás kutyából.

8/10 pont

moly.hu: 94% (12 voks után, benne az én négyesemmel)

goodreads.com: 4.17 pont

Az írás a Győri Szalon számára írt könyvajánlóm kiegészített változata.

Vállalhatatlan könyvek S02E01 - Simon Márton: Polaroidok

Simon Márton: Polaroidok

Budapest: Jelenkor, 2013 és Libri, 2016

88 oldal

Legjobb az új évet egy viccel kezdeni! Polaroidok. Ez a kötet maga a vicc. Tökéletes célpont a Vállalhatatlan könyvek-sorozatomhoz.

„Simon Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: ”Uram, íme, a szakadék, amit rendelt.””

Ehhez alig kell valamit hozzátenni. Csak néhány mondatot:

1. Az a fényreklám nem félig hunyt ki.
2. Szerintem is baltával és körömollóval próbálta szóra bírni a magyar nyelvet. Az viszont számomra érthetetlen, hogy miért is jó a nyelvet, mint olyat megkínozni ÁVH-s módszerekkel, majd ezt érdemnek betudni. Akkor már inkább használják Guantanamon a terroristák megtörésére…
3. A költészet és a valóság egyértelműen zuhan, igaz szerintem nem az Úr rendelte meg ezt.
4. A szakadék, amibe zuhan a költészet (és a valóság) nagyon mély és napról napra mélyül.

2013-14-ben még visszatérő középiskolás diákjaim követelték rajtam a Polaroidokat, ekkor ismerkedtem meg egyelőre csak létezésének befogadása szintjén e remekművel. Aztán az érdeklődésemet akkor vívta ki, mikor Győr legjobb gimnáziumából jöttek diákok, s közölték velem a hírt, hogy a Révai padlóján olvasástól félvak fruskák futnak egymásba szünetekkor, mivel elvakítja őket a kezükben lévő Polaroidok vakuja. Diákok verseket olvasnak? Vigyorogtam, mint Kunhalmi Ágnes ha újságírót lát. Aztán a kezembe jutott a corpus delicti. Sírtam, mint Sarka Kata, ha újságírót lát. Leginkább a következő mondatok szökkentek ki fogam kerítésén:

• Ez miiiiii?????
• Na ne!!!!
• Elmész te az anyád pi…ncézéje metilalkoholt szürcsölni!

Tanulság, hogy pár dolgot a kortárs költőfejedelmekben ás költőfejekben nem ártana rendszerezni:

1. Az, ha valami új, attól még nem jó. Az új az adott tárgy korára utal a jó a minőségére.
2. Ha egyedi az az akármi, az sem minőséget jelent.
3. A gondolattöredékek lap közepére hányása nem költészet.

Ha cinikus véleményt kellene mondanom – és vagyok -, azt mondanám, hogy egyes költők azzal leplezik, hogy képtelenek szabályszerű verseket írni (mondjuk szonettet), hogy odavetnek elénk mindenféle szókavalkádot, mint avart az őszi szél, majd elmondják, hogy aki nem ámul és alél el zsenialitásától, az provinciális bunkó magyar. Ezzel szemben valójában a vers attól vers, hogy formája, dallama van. Én elhiszem, hogy kényelmesebb negligálni a szabályokat, majd azt mondani: „Tej”, majd telekürtölni a világot, hogy lám, írtam egy „verset”, de nem, nem írtál!

Néha elsőre a mondandó majdhogynem magasröptű:

„Az élet legfontosabb mondatait 

fekve mondják”

De ilyenkor érdemes belegondolni, valóban így van-e! Az élet legfontosabb mondatait nem feltétlenül mondják fekve. Én azt remélem, hogy a legfontosabbat térdelve fogom mondani. De sem a „szeretlek”, sem az „Isten veled”, sem a „Leszel-e a feleségem” nem fekve szokott elhangzani. Természetesen a(z ágyba) bújtatott szexualitás könnyebben eladható a hormonoktól begolyózott tiniknek, mintha valami igazán mélyet akarna közölni a költő. Sok fórumon Ákos dalait szokták azzal vádolni, hogy puszta sejtetésekből áll, amelyben bárki bármit beleképzelhet. Na ez is olyan, csak éppen az Ákos dalaiból áradó szép nélkül. Simon Márton a Polaroidok néven futó bográcsába beleszórt némi „engem nem ért meg senki”-t, egy csipet „macska, kutya, galamb”-ot, hozzáadott némi „Én vagyok a nők álma, mind az enyém”-szirupot, amit rögvest felönt egy kávéskanálnyi „Miért nem szeretsz?”-el. És valószínűleg nem érti, hogy utóbbi kettő rendszerint kizárja egymást.

Itt az ideje újabb verset citálnom szó szerint:

„Viszem visszaadni a napvédő sátrad.

Sós a szám, mint akkor.

Tél közepe. Ilyen egyszerű.”

Kinek viszed a mit? Ne szopogasd a ropit, mint akkor. K*rva hideg van. Menj be!

Upsz! Véletlen írtam egy „verset”!

Kétségtelen a kötet olvasója kap egyfajta szenvedős pesti hallgatói klubokból áradó sörízű mélyen kelet-európai hangulat, amely akár vonzó is lehet. Simon Márton hangulatfestői képességét nem lehet megkérdőjelezni. Emellett valamilyen szinten el kell ismernem, hogy a szerző nem tehetségtelen, Slam Poetrys szövegei ötletesek (bár világnézetében tőlem baromi messze állnak). Néha az az érzésem, hogy Simon Márton ezt a kötetet jópofa tréfának fogta fel (munka úgyis alig volt vele), aztán maga is meglepődött, hogy komolyan vették és vették. A legröhejesebb pillanatok azok voltak, mikor internetes véleményezők azt vallották, hogy a versek elé írt számok sorrendjében olvasva a dolgokat, plusz értelmet kapunk. Ezek valószínűleg túl sok Dan Brown regényt olvastak, mert nekem ilyenek jönnek ki (110-120):

Félfény. Szavai radioaktív hópelyhek. Kötőszók. Meg ahogy a radioaktív víztől megég a bőröd. Egy nagyszerű regény pokoli rossz fordítása. Évekkel ezelőtt beleszerettem a szlovén hasonmásodba. Ezt a képedet már vagy négyszer kidobtam. Valaki más helyett hallgatom. Valaki másé helyett. Léleg. Pontosan, mint a felhők.

Biztos én vagyok agyilag lyukas zokni, de nekem ebből nem áll össze...

Még ki akarok valamit próbálni, mielőtt áttérek a borítóra és a végső pontszámra. Találomra felütök könyveket kézközelről, és random mondatokat írok le. Lesz-e olyan, mint Simon mesteré? Lássuk csak (zaj balról: könyvek puffogása, lapok nesze)!

161

Meglátta a raktér elülső csapóajtaját.ⁱ

63

Úgy bámulja, mintha egy rovart

tanulmányozna nagyító alatt:

lenyűgözve, de némi undorral.ⁱⁱ

95

Sokszor jobb, ha kerülővel is,

de úton menetelünk.ⁱⁱⁱ

85

Szakítanom kellett vele.

Az ilyen lisztből nem sül kenyér...^iv

222

A különböző nagyságú vagyonok hozama

eltérő.^v

157

A régi mesterekkel versenyre ma ki áll ki?^vi

Megy ez! Azt hiszem hamarosan a boltokban lesz Analógok című verseskötetem...

Külcsín

A kötet borítóján egy műalkotást láthatunk, amely az Instant nyáj című produktum, s Tarr Hajnalka szellemi terméke. Bár a cím tökéletesen passzol a - hm – verseskötetet ajnározók mentalitásához, tulajdonképpen nincs bajom vele. A lakásba persze nem tenném ki, de hát olyan ritka a vállalható modern alkotás, mint eszkimón a fűszoknya. A Libri által kiadott kötetecske olcsó kialakítású, de azonnal felismerhető, a célnak megfelel.

Összesített értékelés:

Három Bari bárány a nyájból.

3/10

www.moly.hu: 87%

www.goodreads.com: 4.25 pont

Egy kis extra, mert nem tudtam megállni...

Verselemzés:

Simon Márton: 051 Tej

(Polaroidok. 80.o.)

„051 Tej.”

A Tej a magyar irodalom XXI. század eleji apró, ám előremutató terméke, amely hó gyanánt fedi be a provinciális magyar irodalmat a nyugatias modernitástól elválasztó árkot, s vezet el minket ezáltal a szebb, amerikai szellemes és szlemmes jövő felé.

A vers szimbolikája többrétű. A tej ugyebár: fehér. Ezen evidencia mögé rejtve azonban értelmezések széles tárháza épül fel előttünk. A fehér a tisztaság, a szűziesség jelképe. Ám ugyanakkor a tej a gyermeki lét egyik markáns, kézzel fogható kivetülése. A szüzességre és gyemekáldásra utalás kettőssége, egymással való ellentéte egyben belső feszültséggel tölti fel az olvasót. A feszültség a vers egész hossza alatt folyamatosan hat ránk, míg a mondatvégi pont le nem vezeti a feszültséget.

A vers dinamikája lüktető. A Simon Márton ügyes technikával a magyar ábécé minden részéről betűket varázsolt a szövegbe, a szóeleji „t”-t ügyesen ellenpontozza az azt követő „e”, a zárásként alkalmazott „j”-ről nem is beszélve. Igazi mestermű. A verskezdő trocheus félbeszakítása nyilvánvaló utalás a Walesi bárdok „Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik” sorára, így ez a megoldás is Aranyat ér.

A magyar nyelv mesteri alkalmazásával a költő eléri, hogy a remekmű hangrendje egészen egyedi és jellegzetes, csupa magas rövid magánhangzó alkotja a verset. Ám a művésznek nem elég ennyi finomság! Egyszerűen nem elégedhet meg azzal, hogy egy az egybe az arcunkba tolja a mondanivalót! Játékossága, a magyar nyelv teljes birtoklása arra ösztönzi, hogy mindezeket eszperente nyelven tegye meg. Eszement!

Végül a költő egy másik versével zárnám:

077 Nézd, ez itt az anyanyelvem.

Jegyeztek:

iAbercrombie, Joe: Az uralkodó. Bp.: Athenaeum, 2015. 161. o.

iiBacigalupi, Paolo: A felhúzhatós lány. Bp. :Ad Astra, 2009. 63.o.

iiiHarszátai szabályzat. I. rész. Harcászati elvek. Bp.: Stádium, 1939. 95.o.

ivSapkowski, Andrzej: Vaják – A megvetés ideje. Bp.: PlayOn, 2013. 85.o.

vPiketty, Thomas: A tőke a 21. században. Bp.: Kossuth, 2015. 222.o.

viTu Fu: Gúgyvers. In: LI Taj-Po, Tu Fu, Po Csü-Ji versei. Bp.: Európa, 1976. 157.o.

20 vers

Íme, komoly kutatómunkával összeszedtem húsz versikét az elmúlt évekből. Minthogy rendszertelen ember vagyok, ide-oda irkálok fel jegyzeteket és nagyon ritka az ihlet tartós belém költözése, ezért nehéz ügy bármit is begépelni. Egyfelől, szinte minden versikének 2-3 változata található meg sajtpapírokon vagy szanaszét szórt fecniken. Másfelől ezeket sem egy helyre teszem, hanem különböző csoportokba csoportosítom őket, hogy aztán végleg elkallódjanak vagy kidobódjanak egy-egy esedékes rakodás során. Ám most erőt vettem magamon és íme egy bokor csokréta vagy egy csokor bokréta belőlük:

Önkéntes emigráció

Egy barátom ismét távozik,

Elhagyva hazáját, új otthont keres,

- Tízezrek távoztak eddig már -,

Mert csak nyugaton lehet sikeres.

Nincs háború, nem üldözi senki,

Csak az élete sivár és száraz ott,

mi otthona, és nagyobb úr a jenki,

Mint aki onnan származott.

Orosz tankok nem kergetik innen,

de száműzi a magyarnak fiát

egy nagyobb úr a kényszer,

és szolgálunk egy szörnyű maffiát.

                                               (2007)

Tisztítótűz

Erőm kevés legyőzni a rosszat,

De ahhoz sok, hogy ne tudjam a jót;

Így nézhetem az elúszó hajót,

S állhatok a mólón naphosszat.

Hátamat a pokol hője perzseli,

S szememet a Mennyország vakítja;

Dávid vagyok, de nincs nálam parittya,

Bármit teszek az idő úgyis elnyeli.

Literszámra vedelem a vodkát,

Míg prédikálok desztillált vizet;

És én leszek aki majd megfizet,

S nem azok, kik forgalomba hozták.

                                              

                                               (2010)

Visszaszámlálás

Sarkam után már a kígyó kapdos,

Izmaimba ezer kobra mar,

S hogy vajon lesz-e olyan harcos,

ki eltapossa, megtudom hamar.

Tarkómon ott az idő pisztolya,

Elsülhet, de arcom meg se rezdül,

Futni nem fogok, úgysincsen hova.

Még sok rosszon megyek majd keresztül.

Egyszer csatára hív majd a trombitás!

Ma vagy holnap? Alapjában mindegy.

Csak készen álljak, hisz az nem vitás

Aki ember, hamarosan mind megy.

                                               (2010)

                                                          

Nemhabostorta

Az életem nem francia krémtorta,

A lány, aki szeret rém ronda,

S minden perc vele tébolyda.

Menekülnék is Thébába,

De az emberrel fut a rémálma

És térjünk vissza a témába:

Talán ha körbenéznék Mexikón…

Ám nekem inkább kell egy lexikon,

Mint egy hárpia, habár egy szexikon.

                                               (2007k)

Őszi hajnal

Tarka csuklyát dobott ránk az ősz,

Csütörtökön sírba szállt a nyár,

Könnyezik az ég, úgy mint majd anyád,

Ha megelőzve őt, végső ágyba dőlsz.

Fakócitrom pislog ránk a Nap,

Ha fátyla mögül néha ránk kacsint,

Felhörpint pár pohárka dzsint,

és felhői már függönyt rántanak.

Sáfránylombokba karmazsin harap,

Szivárványba botlik a szürke hajnal

Míg szemez az álmos útra kelő haddal.

Minden reggel egy ócska színdarab,

Pocsék műsor, megunt jelmezek.

Ám a porondra ismét felmegyek.

                                               (2011)

Mintamaca

Ajka csókja toxinos,

A sminkje tök színes,

Körmén a lakk tűzpiros,

Alakja top tízes.

Szolárium barnára marta

Teste minden porcikáját,

Minden jól is állna rajta,

De akár egy harci gályát

Viharban a bősz szelek,

Úgy riszálja nagy farát

S imbolyogva közeleg,

Jelezve már az agy halálát.

Arca szinte színtelen,

Púder tonnaszám,

Hiába minden intelem

Csak jártatom a szám.

Csillámporban fürdött este

- egy asztrológus is felkereste –

De nem rajongott érte úgy,

Mint ki látta tomporát,

Mit műértő sebészkezek

Reszeltek, így most korát

Elhazudja, oly szép kerek.

                                   (2011)

Hétfő

Szép éjszakámba rút hajnal köszönt,

Puha ágyban tört reám a Nap,

Rosszabb ez mintha tőrt rántanak.

Úgy vártam a reggelt, akár egy vízözönt.

Szemhéjam vasmacska, az éjbe visszahúz.

Felkelni? Felülni sincsen még erőm.

Ó Hétfő! Bitang hóhér! Lincselőm!

Rám veted magad akár egy ölni kész hiúz.

A péntek még ködhomályba vész,

Ily korán csak egy kávé a láthatár,

Visítanál, mint egy gyomron vert sakál,

De jófiúként már munkába mész.

                                               (2011)

Modern diktátorok, avagy

mikor két bluetooth-t vettem

Egykor Caesart öltek a Brutuszok,

Ma meg engem a Bluetooth-ok,

Mert egyik sem üzemel,

Égetem a tűzön el,

Vesszenek, vagy én elpusztulok!

                                               (2009)

Angol dolgozat

A dolgozat bő lére eresztve,

Én meg mint disznó a böllérre eresztve

Futkosok körbe-körbe, látva a kést,

Csak vigyék be gyorsan a végső döfést!

                                               (2011)

Kínok ösvényén

Lángol a város, lángol a hegy,

Lángol az út, amerre megyek.

Ördög a társam, s ördögi tett

Lucifertől, hogy e tájra vetett.

Rossz a jelen és rossz a jövő

Rossz velem minden szembejövő.

Puszta az éden és pusztul a hit,

Szürcsölöm vérem tengereit.

                                               (2011)

Sellő

Életünk úgy suhan tova,

Mint kósza szél a tenger felszínén.

Apró hullámokat vet, de szirén

Ezt nem énekli meg nekünk soha.

                                               (2011)

Nyalogató

Akár a kaméleonnak, oly hosszú a nyelved,

És színed is pont úgy változik.

Seggnyalásban olimpiát nyerhetsz,

E műfajban sosem leszel második.

                                               (2011)

Békaszerelem

Nem meseként ért véget kalandod,

Ölelted-csókoltad pénzen vett varangyod.

Azt hitted, tán átváltozni képes?

K*rvának jó vagy, hercegnőnek rémes.

                                               (2011)

Évek

Körülöttem elfogyott az élet

És arcomba már a kor tapos.

Lábam alól kirúgnám a széket,

De az idő néha olyan szép napos.

Egyébként sincs szükség sietni,

Isten megvár és a túlvilág,

Lehet csak szintén ilyesmi,

Vagy ott a rózsa is rút virág.

                                               (2011)

Mordor és a végzet kusza busza

A Gyűrűk urában nincsen annyi ork,

Mint amennyi reggel a buszon,

Pedig hát Győr nem egy New York,

Mégis, akár a tüske kaktuszon.

Ajkán a dal magár vall:

„Úgy beb*sznék egy Bigmac menüt!”

Hát én is neked! – gondoltam hamar

Egy jobbhorgot, ami talán helyreüt.

                                               (2011)

Koktél

Ruhád kék, mint a kuraszó

Nem jön belőled egy k*rva szó.

Egy csepp részegítő vodka,

A lehelleted ilyen drága Jutka.

Némi cukorszirup, keserűség ellen,

Mert hát nem vagy erős mellben,

S díszítésként, mert bíz szükséges:

Egy kilónyi smink, ez vagy édes.

                                               (2009)

Demokrácica

Köztársaságot akartak a nagyok,

De életben hagyták Caesar két fiát:

Egyik neve „kapcsolat”, a  másiké: „vagyon”

Ez élteti még a komcsi maffiát.

Aztán a császárból átvedlett aedilisek

Uralkodnak rajtunk és lesznek konzulok,

A nép meg hallgat, sőt a dilisek

Még tapsolnak is, bár nyakukon hurok.

Kineveztek persze új cenzorokat,

Akik megmondják, ki a derék polgár,

És minden tettükre büszkén bólogat,

A sok bértollnok, mint Aczél meg a Bolgár.

                                               (2007)

Ősz

Tarka levél pörögve

Hull az ágról, örökre

Lent marad; fel sose száll,

Akárcsak mi, rózsaszál.

                                   (2009)

Holdfogyatkozás

A remény elfogyott,

mint ma éjjel a Hold.

A vándor elillant,

A vendég elpakolt.

Vörös paca lett

A kósza égitest,

Rubin drágakő,

Mit Isten újrafest.

                       

                        (2011)

Limerick Spártából

Köszönt egy nagydarab helóta.

A szemtelen azt mondta: „helóka!”

Nevettem, mint lakóni,

Tudtam meg fog lakolni.

Hatfelé vágtam már azóta.

                       (2011)