Magyar
hadműveleti terv 1514-ben a török ellen
 |
| II. Ulászló 1509-ben (wikipedia) |
A Dózsa-féle parasztfelkelés
közismert minden magyar előtt, és az is, hogy eredetileg ez egy török elleni hadjárat
lett volna. Ám erről a tervről már keveset írtak a történészek, hiszen pusztán
terv maradt, és azt sem írta le senki. Így pusztán spekulációkra hagyatkozhatunk,
hogy mi lett volna a magyar hadvezetés szándéka 1514 tavaszán. Erről írnék csak röviden és felületesen.
A kétkötetes magyar
hadtörténelmi összefoglaló úgy véli, hogy 1514-ben egy portyára került volna
sor.[1] Ez
a vélemény azért is érdekes, mert éppen ezután jegyzi meg a szerző, hogy ilyen
célra a magyar hadvezetés sohasem alkalmazott jobbágyokból álló tömegeket, és
erre azok valójában alkalmatlan voltak. Úgy gondolom, pusztán a keresztes csoportok
léte bizonyítja, hogy itt komolyabb célokat kell keresnünk egy török földre
való beütésnél. Ilyen csapatok bevetésére Magyarországon 1514-ig egyedül
1456-ban történt meg, mikor végveszély fenyegette a déli védelmi rendszer
tartóoszlopát, Nándorfehérvárt.
Logikailag így két lehetőség
áll előttünk:
- A királyi udvarba a keresztes hadjárat kihirdetéséig
(IV.9.) nem érkezett olyan hír, mely szerint I. Szelim nem Magyarország
ellen vonul 1514-ben, és így ennek elhárítására engedélyezték azt,
- vagy – amennyiben tudtak arról, hogy a
török főerők ebben az évben Perzsia ellen vonulnak – a magyar hadvezetés
egy komolyabb támadást akart megreszkírozni, valamely fontos célpont ellen
a szultáni haderő távollétében.
A második esetben úgy vélem
leginkább valamelyik Duna-parti egy erőd jöhet szóba: Szendrő vagy Galambóc.
Egy komolyabb vár megvételéhez nem jött volna rosszul egy nagy létszámú
segéderő, még ha felszerelés tekintetében gyenge volt is. Az egykori szerb
főváros visszaszerzése megakadályozta volna a török betöréseket a Temesi bánság
területére, valamint nehezítette volna a török felvonulás Magyarország ellen a
Duna mentén, míg Galambóc elfoglalása Szendrőt hozta volna nagyon kellemetlen
helyzetbe.
Úgy gondolom szinte teljesen
elfogadható Bartáék elgondolása: „… számolnunk kell annak valószínűségével,
hogy a május elején észlelhető hadmozdulatok mögött valamiféle központilag
meghatározott haditerv állott… az a gyanúnk támad, hogy a végső cél a rendes
katonaság és a keresztes had közösen végrehajtandó hadművelete lett volna az al-dunai
határszakaszon. Olyan vállalkozás előkészületei sejthetők, mint amilyet
1502-ben vezettek a magyarok a török ellen.”[2]
Bizony, itt kétségtelenül egy
tudatos haditervről van szó, amely a rendes katonaság és a felkelők
együttműködésére épült volna. De mi történt 1502-ben?
1502 októberében a magyar
seregek három oszlopban törtek a Birodalomra: a Corvin János vezette had
Boszniába hatolt be és megerősítette Jajca magyar kézen lévő várát; a Som Józsa
temesi bán vezette középső csoport a Morava folyó mentén pusztított Szerbiában;
míg a két szörényi bán a Duna mentén Bulgáriába vonult, ahol elfoglalta Kladovót
és Bodonyt (Vidint), majd Nikápoly külvárosát gyújtotta fel.[3]
Annyiban korrigáljuk Bartáék
álláspontját, hogy az 1514-ben a forrásokból nem három, hanem csak két Oszmán
területre betörni készülő csoportot tűnik körvonalazódni.
Az első ilyen csoport Beriszló
Péter és Perényi nádor vezetése alatt látszik, s amely a horvát-szlavón-dalmát
bánságok csapataiból, és dunántúli keresztes csoportokból állt volna.[4]
Ezek Beriszló mozgása alapján Veszprém és Buda körül gyülekeztek, majd május
20-án Siklóshoz értek.[5]
Az, hogy ez a haderő a Dózsa-háború idején nem avatkozik a harcokba,
valószínűleg annak köszönhető, hogy a hír megérkezésekor már elég közel
juthatott a Boszniában húzódó török-magyar határhoz.
Érkeztek keresztesek a Duna
mentén délnek, Nándorfehérvár felé is. Ám itt nem tudunk komoly királyi haderő
gyülekezéséről. Azok a jobbágyhadak, amelyek később a Szerémséghez vonulnak,
nem valószínű, hogy egy másik támadó éket képeztek volna a belgrádi
helyőrséggel együtt.
A másik offenzív haderő ugyanis
bizonyosan Szapolyai serege volt, amelyhez Dózsának kellett volna csatlakoznia.
Kétségtelenül ez lett volna a fő csapásmérő erő. Szapolyai erdélyi vajdaként
maga is komoly katonai erővel bírt, de arról is tudunk, hogy 1513-14 telén a
királyi dandár (aulici regii) is Temesváron volt,[6]
ahonnan bizonyára hozzá csatlakozott. Dózsa György valamikor 1514. május 10.
körül indult el Budáról, szinte toronyiránt a Temesközbe. Szapolyai azonban Dózsa
megérkezéséig sem tétlenkedett.
 |
| Szapolyai János arcképe (wikipedia) |
Szapolyaira sajnos túl sok
mocskot aggatott az elmúlt 100 év történetírása, pedig a maga módján tehetséges
és kitartó ember volt. A Habsburg-párti írók nem szerették, mert ellenlábas
volt, a marxisták azért nem, mert legyőzte Dózsát, a nemzetiek pedig azért,
mert végül kiegyezett a törökkel. Ám a fiatal – ekkor mindössze 27 éves – vajda
már 1514-ben tapasztalt és nem megvetendő tehetséggel megáldott katona volt, ha
nem is egy Hunyadi. A magyar offenzívát ő kezdte meg.
Szapolyai erdélyi vajdaként
minden bizonnyal kellő információkkal rendelkezett a határ török oldaláról,
talán 1514. február 6-án Kolozsvárról a Brassói tanácsnak éppen ilyen híreket
köszön meg levelében.[7]
Aligha indította meg májusi hadjáratát kémjelentések nélkül.
Nagyon érdekes az a
Nagyszebennek írt Szapolyai levél, melyben kéri, hogy a Budáról hazafelé tartó
török követet a szebeni tanács tartóztassa fel 3-4 napra és eme kérését tartsák
titokban.[8]
Itt csak olyan okok jöhetnek számításba, melyek katonaiak. Szapolyai ezzel a
május 12-én Szászsebesen kelt levéllel tűnik el a forrásokból, hogy majd csak június
3-án, Karánsebesen tűnjön csak fel újra.[9]
Ezen dátumok között, mint az utóbbi levélből kiderül, megtörtént betörése az
Oszmán-birodalomba és a vajda magyar földre lépve értesült az új hírekről és
szóbeszédről. Ellentétben tehát Draskóczy István kijelentésével nem a
paraszthadak lázadásának hírére tért haza.[10] Magáról
a támadásról nem tudunk semmit, nyilvánvalóan egy puhatolózó portya volt, amely
a török védelmi vonal éberségét hivatott tesztelni a nagy támadás előtt.
Valamikor május utolsó harmadában került rá sor, tíz napnál semmiképpen sem
lehetett hosszabb. Azonban mire hazatért már gyökeresen új helyzetet talált, és
a magyar hadműveleti terv - bármi is volt az –, már meg is bukott.
Spekulálunk
Dózsa korábbi menetteljesítménye
alapján (nagyjából két hét alatt értek el Budáról Nagylakig) valamikor június második
hetére érhetett volna a keresztes sereg Orsova környékére. Ekkorra Szapolyai is
bőven visszatért Bulgáriából, ami ismét megerősíti, hogy a két hadsereg
együttesen működött volna a továbbiakban.
Nagyon érdekes az az
információnk, hogy Telegdi István a királytól május 15-én útra kelt a moldvai
vajdához.[11]
Követsége minden bizonnyal a tervezett hadmozdulatokkal volt kapcsolatban, ám
útközben működése értelmét vesztette. Talán a moldvai vajda is részt vett volna
a katonai akcióban? Sajnos, semmit nem tudunk a küldetésről, annak puszta ténye
mellett.
Szapolyai és Dózsa egyesített
serege elérhette volna a 30-35 ezer főt is. Mi lehetett ennek a nagy létszámú
erőnek a célja? Valószínűleg Temesvár környékén, esetleg a Duna mentén
történhetett volna meg az egyesülés, inkább előbbi tűnik valószínűnek, mert a
temesi ispán, Báthori István ott maradt, és Szapolyai is arra tartott (Karánsebesen
van VI.3-án), és Dózsa is. Minthogy Szapolyai önállóan is portyázott már
Bulgária fel, így a már említett eset, hogy Dózsáék egy egyszerű betörés miatt
vonultak volna délnek, nem tűnik túl elmésnek.[12]
Magunk részéről valami ostromműveletre gyanakszunk, mert egy túlnyomórész gyalogos
parasztokból álló segédhad erre látszik leginkább alkalmasnak. Talán a
keresztes hadjárat kihirdetéséig nem kapott a magyar hadvezetés megbízható hírt
arról, hogy a török készülődés ki ellen irányul, majd miután kiderült, úgy
döntöttek, hogy a lehetőséget, hogy ilyen létszámú had van egyben, ki kell
használni. 1456-ban Hunyadi már korán értesült a török felvonulás céljáról, így
az is lehet, hogy a királyi udvar már április előtt is tudta, hogy Szelim
szultán célpontja ezúttal Ázsia lesz. Ez esetben is vonzó lehetőség volt, hogy
egy kisebb csapást mérhessenek a főerőktől megfosztott török végekre.
 |
| Keresztes felkelő (mek.oszk.hu) |
A
keresztesek fegyverzete
Kell egy kis kitérőt tennünk,
hogy megnézzük, ténylegesen miként nézhettek ki ezek a keresztes csoportok. Szerencsére
vannak olyan leírások, amelyekkel képet alkothatunk a zömmel földművesekből
álló Dózsa-féle sereg fegyverzetéről, bár ezek a szórványadatok inkább csak
érdekesek, mintsem ráfoghatnánk, hogy jellemzőek. Taurinus parasztháborúról
írott költeménye felsorolja a keresztesek fegyvereit: „Kardja van eggyének, de
kaszát ragad ottan a másik, ennek a fegyvere íj, amazé meg röpke parittya, és
sokakat láthatsz pusztán fene cséphadaróval; kis kapa, nagy kapa is bőven forog
ott a kezükben. Volt, aki nagybuzgón a kapát s az ekének az ércét olvasztván,
abból új fegyvereket kalapált ki.”[13] Ilyen
kiszemezgetett idézeteket bőven lehetne még csemegézni, de felesleges. Ellenben
Dózsáról tudjuk – Tubero jegyezte fel -, hogy páncélt viselt, méghozzá egy
raboltat.[14]
De nem ő volt az egyetlen ilyen: egy páncélba öltözött[15]
felkelőt nemesnek néztek a fegyverzete miatt.[16] Az
sem lehet véletlen, hogy az 1514. évi LX. Törvény megtiltja a hajdúknak a fegyverviselést,
parasztoknak pedig – nem a fegyverek! – a puskák birtoklását.[17]
Egyben ez jelzi azt is, hogy az 1514-es rebellióban a parasztok egy részénél
lőfegyver is volt! A kor nem engedte meg a közembereknek, hogy otthon ne
legyenek fegyvereik, a fennmaradt középkori oklevelek tömegével tanúsítják ezt.
Az adatok azt engedik sejtetni, hogy a keresztesek harcértéke nem lehetett
teljesen csekély.
A keresztes segédcsapatok -
mert ezeket a tényleges hadsereg mellett eredetileg biztosan csak kiegészítő
erőnek szánták - igazi gyenge pontja az ellátás biztosítása volt. Egy nagy, de
fajlagosan kevésbé használható haderő túl drága volt hosszútávon, hiszen etetni
és itatni kellett. Minthogy a hadtörténészek pusztán Dózsa seregrészét
tízezrekre teszik – miközben az egész magyar végvidéken aligha volt több 7-8
ezer katonánál![18]
-, teljesen nyilvánvaló, hogy ekkora embertömeget aratás előtt iszonyatosan
nehéz volt ellátni. Ez egyben - egyik - magyarázata annak, hogy a parasztsereg
miért is kezdett fosztogatásokba.
Végszó
Sajnos a keresztes hadjárat
belháborúvá alakult át, melynek oka nem pusztán valamiféle feudális elnyomás
volt, hanem sok összetevőből állt:
-
végig nem gondolt toborzás
-
nem megfelelően biztosított ellátás[19]
-
Dózsa személyes ambíciói
-
a 100 éve folyamatos török veszély miatti
adóprés
-
egyes társadalmi csoportok, személyek
elégedetlensége a jelennel.
Dózsából érdemtelenül teremtettünk mítoszt, vannak sokkal fontosabb és érdemesebb hőseink. Tucatjával.
Felhasznált irodalom
Bánlaky,
2001- Bánlaky József: A magyar
nemzet hadtörténete. CD-ROM, 2001. Elektronikus adatbázis: http://mek.oszk.hu/09400/09477/
Barta-Fekete, 1973 - Barta Gábor – Fekete Nagy Antal:
Parasztháború 1514-ben. Bp., 1973
Draskóczy, 2000 - Draskóczy István: A tizenötödik század
története. Bp., 2000
Engel-Kristó-Kubinyi, 1998 - Engel Pál–Kristó Gyula–Kubinyi
András: Magyarország története. Bp.,
1998
MH I.,
1984 - Magyarország
hadtörténete két kötetben. I. Főszerk: Liptai Ervin. Bp., 1984
MPI, 1950 - A magyar parasztháborúk
irodalma, 1437-1514. Bp., 1950
Neumann, 2012 - A Szapolyai család oklevéltára I. :
Levelek és oklevelek (1458-1526). Bp., 2012
Tubero, 1994 - Ludovicus Tubero: kortörténeti
feljegyzések. Szeged, 1994
Jegyzetek
[1]
MH I., 1984. p. 144.
[2]
Barta-Fekete, 1973. p. 73-74
[3]
Bánlaky, 2001. Elektronikusan elérhető: http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0012/905.html
Letöltve: 2014. május 2.
[4]
Barta-Fekete, 1973. p. 31.
[5]
Uo. p. 73.
[6]
Uo. p. 31.
[7]
Neumann, 2012. 385. sz. – Sajnos nem írja le, hogy milyen hírekért mond
köszönetet, de Brassónak hagyományosan feladata volt kémeket tartani
Havasalföldön és az Oszmán Birodalomban.
[8]
Neumann, 2012. 389. sz.
[9]
Neumann, 2012. 390. sz.
[10]
Draskóczy, 2000. p. 47.
[11]
Barta-Fekete, 1973. p. 80.
[12]
MH I., 1984. p. 144.
[13]
MPI, 1950. p. 125.
[14]
„… lándzsája hegyét éppen Scytha oldalába döfte oda, ahol a vaspáncél nem ért
össze – nem saját fegyverzetet használt ugyanis, hanem raboltat…” Tubero, 1994.
p. 275.
[15]
Barta-Fekete, 1973. p. 179.
[16]
Uo. p. 267.
[17]
1514. évi LX. Törvénycikk. Interneten: Ezer év törvényei. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=1357
Letöltve: 2014. május 2.
[18]
Egy 1513-14-es jegyzék szerint ekkor a déli határon - Erdélyt nem számítva - 7517
harcos kapott zsoldot. Engel-Kristó-Kubinyi, 1998. p.347.
[19]
Egyébként érthetetlen, miért nem a Duna mellett vonult le Dózsa serege, ahol a
szállítást sokkal könnyebben lehetett volna biztosítani hajókkal. Ez a kérdés
is még megfejtésre vár, de talán nem lövünk nagyon mellé, ha okaként a többi – kevésbé
ismert - seregrész itteni felvonulására saccolunk.
