Könyvajánló: Könyvmozaik az elmúlt hetek olvasmányaiból

 Könyvajánló:

Könyvmozaik az elmúlt hetek olvasmányaiból

Jó néhány könyvön vagyok túl az elmúlt hetekben, és elég vegyes felhozatal volt minden szempontból. Akadt közöttük szakkönyv, regény, képregény, múzeumi kalauz, forráskiadvány. Jó is, rossz is. Most nem egyet mutatok be hosszabban ezért, hanem kis ízelítőt adok háromról.

Holly Jackson: Még nem egészen halott

Budapest: Kolibri, 2025

Eredeti megjelenés: Not Quite Dead Yet (2025)

Fordította: Miks-Rédai Viktória

448 oldal

Kezdjük Holly Jackson legutóbb - tavaly ősszel - megjelent regényével - az előzőről itt írtam -, az igencsak hatásvadász Még nem egészen halott című (YA) krimivel. Jackson rendszerint kiborít nem túl szerethető főszereplőivel és idegesítő lezárásaival, de mindent egybevetve ez alighanem a legjobb regénye eddig (leszámítva a folytatások miatt számomra elrontott Jó kislányok-at). A főszereplőnk Jet ugyan most sem valami szerethető karakter, de ez most jó, mert a halál közelsége olyan jellemfejlődést indít el benne, amely fokról fokra szimpatikusabbá teszi, és szurkolunk, hogy valami csoda folytán mégse haljon bele abba az ütlegbe, amit egy sötét éjszakán - ki tudja mi okból - rámértek. Jetnek egy hete van rájönni, ki akarhatta megölni, mielőtt belehal az okozott fejsérülésébe. Igen, ilyen típusú - a főszereplő meg fog halni - regényből jócskán akad a könyvesboltok polcain az utóbbi években, de ez az alapötlet nekem tetszett. Jet egészen a végzetes éjszakáig nem találja önmagát: céljai nincsenek, családja idegesíti, barátját eltaszítja és azt hiszi, végtelen idő áll rendelkezésére. Ezt a luxust azonban a támadás után már nem engedheti meg magának, gyorsan lepereg hét nap. Gyerekkori barátja, Billy segítségével nekiáll élete első és utolsó igaztán fontos célját elérni: elkapni saját gyilkosát. A regény nem a briliáns nyomozói munkától jó, hanem az érzelmi töltettől. Igen, kicsit giccses, erre fel kell készülni, és hatásvadász. Itt nincseneek olyan elrejtett nyomok, mint Jackson korábbi regényei esetében, nincsenek dokumentumok, hangfelvételek, térképek, fotók. Egy párosunk van, amely eltökélten halad előre, inkább elszántan, mintsem okosan. jetnek nincs mit veszítenie, így végre életében először mer kockáztatni, míg Billy végre megkapja azt, amit egykor elveszített: Jet figyelmét. A történetvezetés nem tökéletes, az alapfelállás a nyomozásra képes haldoklóról nem valami hihető, és a befejezés megint - minimum - megosztó - ellenben kitalálható -, de összességében nekem tetszett a regény.

8/10 pont

Reports ​of the Habsburg Envoys in Constantinople, 1568–1574 I–II.

Budapest, ELTE HTKTK, 2026

Szerk.: Fazekas István, Glück László, Fodor Pál

1494 oldal

A történelemben a legjobb dolog a forrásokat olvasni, legyen az második világháborús alakulat hadinaplója, első világháborús levelezés, sziklaflirat, vagy Hérodotosz tőrténeti műve. Minden fajtájának megvan a maga előnyei és hátrányai, ugyanakkor egy régen élt ember szemével tekinthetünk a múltba, aki úgy mesél nekünk a jelenében, hogy jó eséllyel már rég nem él. Az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja most egy egészen különleges forráskiadványt tett le két kötetben az asztalra, amely az 1568 és 1574 között Isztambulban/Konstantinápolyban állomásozó követek irataanyagát közli eredeti - zömmel - latin nyelven, illetve angol rezümével.  Az angol összefoglalók a originál szövegekről igen bőségesek, szinte már-már fordítások. A két kötet 279 dokumentumot tartalmaz majdnem 1500 oldalon - na jó, ebből ki kell vonni az I. kötet elején lévő tanulmányt és előszót -, amelyek nem csupán a habsburg követségek életébe és a diplomáciai alkudozásokba nyújtanak betekintést, hanem az Oszmán birodalom belsű működésébe és túlfeszítettségének problémájába is, hiszen a "török" Jementől Asztrahánon és Perzsián át Algírig le volt kötve sok esetben. Láthatjuk működés közben a magyar történelemből is jól ismert Szokollu Mehmedet, megtudhatjuk, mit ravaszkodtak össze a tapasztalt keleti döntéshozók, hogy az európai egység ne jöhessen létre ellenük. A kötet a török-velencei háborúnak is elsőrangú forrása, hiszen a követségek a történelemben mindig a kémkedés melegágyai voltak. Természetesen emellett, mivel Miksa császár egyben magyar király is volt, rengeteg adat található benne a török-magyar végvidék történetéhez. Az állandó csetepaték eljutottak II. Szelim, de főként Szokollu Mehmed nagyvezír udvarába is, ahol állandó feszültségforrás volt, melyeket mind a követség, mind a porta igyekezett a diplomáciában a maga javára fordítani. Röviden: a két kötetes monumentális kiadvány kiváló munka, amelyet sokáig használ majd még a történelemtudomány. Még sok ilyet!

10/10 pont

Számvéber Norbert: Páncélosok a Felvidéken

Keszthely: PeKo, 2026

2. kiadás

508 oldal
A könyv nem első kiadás, mégis új könyvnek mondható, mert a 2008-as kiadáshoz képest a PeKo által idén kiadott verzió duplájára hízott tartalmában. A feldolgozás a Felvidék Magyarországhoz 1938-ban visszacsatolt déli részének páncélosütközeteit mutatja be elsősorban az Ipoly és Komárom között 1944 decemberétől 1945 márciusának végéig, komoly mélységben. Szokás szerint kiváló kötet jött ki Számvéber Norbert tollából, hatalmas forrásmennyiség feldolgozásával mindkét/három – szovjet, német, magyar – oldalról. Ugyan egy senki vagyok, hogy tanácsokat adjak, de néhány megjegyzést azért megkockáztatok a hétköznapi olvasók érdekében. Egyrészt talán célszerű lenne, az egy eseményről szóló forrásokat néhol jobban összedolgozni – Számvéber inkább egyes jelentések adatait közli egymásután – mert így többször ugyanazt az eseményt olvashatjuk, némileg más-más verzióban. Ez nyilván egy gyorsabb és egyszerűbb megoldás, de valakiknek zavaró lehet, hogy a nyilvánvalóan ugyanazon eset – mondjuk, hogy az egyik alakulat benzin helyett dízelolajat kapott – pár oldallal odébb újból megtörténik, vagy hogy egy település az X. oldalon német kézre kerül, majd pár oldallal odébb még küzdenek érte, vagy újfent elfoglalják a németek, mivel ekkor a szovjet forrás alapján meséli el ugyanazt. Persze, ha valaki képben van, követi a leírást térképen, és érti a feldologzás logikai menetét, akkor nem fogja összezavarni. Az új, 2026-os kiadás nagyon szép, védőborítós, keménykötésű, plusz a képanyag, a csatolt kimutatások nagyot dobnak az egészen, a mellékelt kiszedhető - szovjet - térképről nem is beszélve. Annyi negatívum még, hogy meglehetősen sok elírást fedeztem fel benne, lemaradt a szóvégi betű, vagy egy-egy szó nem tökéletesen lett elválasztva, ilyesmik. Jellemzően a jegyzetekben volt ilyen, talán az kevésbé gondosan lett átvizslatva. Összességében egy igen jó kötet, amely alapmű lesz jó ideig e térség II. világháborús eseményeihez

9/10 pont

Könyvajánló: Számvéber Norbert: Páncélosok ​Magyarország északkeleti részén, 1944–1945

Könyvajánló: 

Számvéber Norbert:

Páncélosok ​Magyarország északkeleti részén, 

1944–1945

Keszthely: PeKo Publishing, 2024

272 oldal

Számvéber Norbert alezredest már aligha kell bemutatnom a blogomon - a kiváló kutató több könyvét ismertettem már -, és tavaly év végén megjelent legújabb munkája, amely egy eddig meglehetősen háttérbe szoruló magyarországi hadszíntéren meséli el az 1944-45-ös páncélosokkal vívott harcokat. Ezzel a hadtörténész tulajdonképpen kivégezte a második világháborús magyarországi páncélos harcokat, mert az egész ország területét lefedik már a könyvei. A korabeli Északkelet-Magyarországon folyó összecsapások nem a legismertebb katonai események a második világháború kapcsán, bár az Árpád-vonal védelme szokott némi figyelmet kapni. Először kézbe véve a kötetet könyvesboltban, kissé meglepődtem annak karcsúságán. Az oka prózai: ez a terület nem kedvezett a páncélozott járműveknek, így sosem alakultak ki igazán nagy összecsapások közöttük ebben a régióban. 

Noha a szerző már bevált megoldását alkalmazva napi bontásban mutatja be a küzdelmet az országrészért, az első fejezetek még a két fél erejét vázolják fel. Kiemelt figyelmet fordít a magyar erődítések, völgyzárak páncélelhárító képességére, illetve fegyverzetére, amely jelentősen megváltozott az akkoriban éppen tömegesen megjelenő, viszonylag olcsó Páncélöklökkel és Páncélrémekkel. Természetesen nem maradhatott el a harcoló felek páncélosainak bemutatása típusonként, amelyekből e hadszíntéren a T-34/76-osok, T-70-esek, SzU-76-osok illetve StuG III-asok és Marder-ek domináltak. 

Maga a történetmesélés a Kárpátok keleti előterében kezdődik, majd az első részletesen ismertett nagyobb küzdelem következik Ungvár környékén. Magát a kárpátaljai várost a szovjetek viszonylag könnyen foglalták el, de mind Csap irányába, mind észak felé gyorsan megtorpant az előretörésük. Számvéber összeveti az egyes összecsapások német és szovjet levéltári anyagait (NARA. BAMA, CAMO – adatai minden esetben visszakereshetőek), hogy kibogozza, mi is történt valójában az egyes esetekben. Úgy tűnik, a források alapvetően nincsenek ellentmondásban egymással, így nagyjából hitelesen elmesélhetőek a történések, persze kellő kritikai érzékkel. Nem kell itt százas nagyságrendben összecsapó páncélosokra számítani, hiszen még a legnagyobb harcok esetében (pl.: Szobránc környékén) is néhány tucat páncélosról van szó, amelyek ráadásul nem is az akkori legmodernebb harceszközök közül kerültek ki rendszerint. Aki itt nagy ütközeteket vízionál Pantherek, Tigrisek és T-34/85-ösök között, az lehet csalatkozni fog, viszont sokkal reálisabb képet kap majd a keleti front kevésbé ismert szakaszának mindennapjairól, ahol sokszor gyalogos alakulattöredékek és leharcolt páncélosszakaszok küzdöttek egy-egy faluért. Valójában egyes frontszakaszon egész hadseregek voltak páncélos egységek nélkül! A levéltári anyagokat időnként elbeszélő forrásokkal szinesíti a szerző, amelyek a száraz számok és adatok csontvázát élővé varázsolják. A kötet legjobb része számomra a Kárpátalján folyó események leírása volt, amely a legbővebb és leginkább összefüggő része a kötetnek. Ekkor már a szovjet fél is igen komoly tapasztalatokkal rendelkezett, taktikai repertoárja sokkal színesebb volt, mint 1941-42-ben. Képesek voltak ügyesen kitapogatni a szemben álló védelem gyenge pontjait, és kihasználni azokat. Ugyanakkor még mindig érzékenyek voltak a váratlan ellencsapásokkal szemben, és képesek voltak beleszaladni a késbe, amikor figyelmetlenül rohantak előre. Nagyon pikáns, hogy a szovjet páncélos alakulatok egyike kifejezetten zsákmányolt magyar páncélosokkal (Toldi, Turán) volt ellátva, és érdekes követni ennek sorsát a harcok leírásakor. Számvéber idézi a szovjetek tapasztalati jelentését is a magyar páncélosok bevetésével kapcsolatban, és ebben egyáltalán nem beszélnek róluk dehonesztálóan. Már önmagában az, hogy ezeket a harckocsikat maguk is bevetették, elzi, hogy egyáltalán nem voltak haszontalanok. 

A törzsszöveg végén képmellékletként korabeli ábrákat, vázlatokat kapunk a harceljárásokról, emellett harcrendeket (NARA, BAMA) és szovjet térképvázlatokat (CAMO), utóbbiakat színesben. Ez szintén igen jelentős hozzáadott értéket képvisel. A kötet méltó emléket állít az ott harcoló katonáknak oldaltól függetlenül. 

Negatívum? Nincs igazán. Viszont nagyban megkönnyítené az olvasók helyzetét néhány vázlat, mert a sima halandónak a korabeli orosznyelvű térképek a kötet végén ezt nem igazán pótolják. A mellékletben bemutatott orosz nyelvű skiccek ugyan forrásértékűek, de értelmezésük nehézkes azoknak, akiknek nincs ilyen gyakorlatuk. Röviden: Jó lett volna néhány szövegközi ábra a csapatmozgásokról. Másik, nem túl jelentős probléma, hogy itt-ott nincs egyeztetve, milyen nyelven ír le a kötet egy települést. Tőketerebes hol magyar  hol szlovák (Trebisov) néven van említve. Ez talán nem annyira szerencsés. Néhány elírás, illetve egy helyen betűmérethiba is feltűnt. Ettől függetlenül a kiadás szokás szerint minőségi, örülök, hogy a kötet keménykötésben jött ki, mivel szívesen áldozok némileg többet egy tartósabb könyvért. A borítókép különösen tetszetős a Zrínyi rohamlöveggel (azt ellenben továbbra sem szeretem, hogy a kötéstábla a védőborító alatt csupasz).

A PeKo kiadványa ismét magas minőséget képvisel, ahogy a szerző sem okozott csalódást. Külön meg kell említenem, hogy sokszor ér az a visszajelzés könyvtári olvasóink részéről, miszerint Számvéber kissé sótlanul ír. Én inkább azt mondanám, hogy katonai nyelven és szabatosan, ráadásul ennél a kötetnél kifejezetten gördülékenynek éreztem a stílust, már amennyire egy ilyen szakkönyvnél ez lehetséges. Még egy negatívumról szót kell ejtenem, ami valójában pozitívum, de kissé fáj miatta a szívem. A szerző facebookon már jelezte, hogy a kötethez már új anyagai vannak, így jó eséllyel lehet majd egy új, bővített kiadás belőle a jövőben. A Számvéber-kötetek "elavulási" ideje elég rövid.

Pontozás:

Nyolc Turán a kárpátaljai túrán.

8/10 pont

Könyvajánló: Számvéber Norbert: Ragadozók

Számvéber Norbert:
Ragadozók – A „Bäke” nehézpáncélos-ezred története 1944. január-február

Budapest: Peko Publishing, 2021

Hadiakadémia sorozat

293 oldal + táblák

Nemrég - miket írok, hiszen májusban volt, de valahogy a nyár mindig olyan gyorsan telik... - a Hadiakadémia sorozat egyik egyik új köteténél említettem Számvéber Norbertet, mint „ha Buttar az idei május, akkor Számvéber a Takla-Makán sivatag, utóbbi minden szépségével”. Így utólag nem hangzik jól, holott nem volt benne rosszindulat, sőt! Lehet nem szeretni Számvéber stílusát, s tudok olyat, aki nem kedveli. Kissé néha tényleg monoton, ellenben precíz könyveket ad ki a keze közül. Ám én dicséretnek szántam ezt a sivatagi szikárságot! Most már csak emiatt is mindenképpen írnom kellett Számvéber új kötetéről – írtam korábban a dunántúli harcokról szóló könyvéről -, amely amúgy is némiképpen különbözik eddigi kiadványaitól.

A magyar hadtörténész rendszerint a keleti hadszíntér egy-egy földrajzi és időbeli korlátokkal körülkerített páncélosokhoz kapcsolódó eseménytörténetét szokta bemutatni, bár néha elvetődött már Normandiába vagy Észak-Afrikába is. Most azonban egy alakulattörténetet adott ki a kezei közül a nyáron. Persze, ez is harckocsikról szól - sőt tulajdonképpen némi túlzással alakulattörténetet is írt már -, ebben mondjuk nincs változás. A kötet a rövid életű „Bäke” nehézpáncélos-ezred történetét mutatja be, amely voltaképpen az 503. önálló nehézpáncélos-osztály és a 23. páncélosezred II. osztályából alakult meg a 11. páncélosezred törzsének vezetése alatt, Dr. Franz Fritz August Bäke alezredes (és egyben fogorvos) parancsnokságával 1944. januárjában. Ideiglenes jelleggel felállított egység volt - egy a sok közül -, mert a németek az egész világháború alatt hihetetlenül rugalmasan tudtak ad hoc jellegű alakulatokat létrehozni. Az 503. osztály Panzer VI Tigerekkel, a 23/II. osztály pedig Panzer V Pantherekkel volt felszerelve, papíron több mint 100 nagymacskával. Ez volt a világháború egyetlen ezredszintű nehézpáncélos alakulata, még ha csak eseti jelleggel létezett is.

Számvéber nem kalandozott teljesen új vizekre, mivel az 503. nehézpáncélos-osztályról adott már ki könyvet, melyben az osztály Magyarországon vívott harcait mutatta be. Az új kötet a régi bevált „számvéberi” hagyományok mentén halad, leírja az eseményeket napi bontásban, időjárási adatokkal, bevethető páncélosok aktuális számával, satöbbi-satöbbi, ahogy a forrásokból, hadinaplókból adatolható. Mivel az alakulat, amit a szerző bemutat relative kicsi, ezúttal nagyon jól követhetőek az események, nem kell ugrálni hadseregek között, mint az általam korábban bemutatott könyve esetében. Térképen - nagyon gazdag dokumentum-, fénykép- és térképgyűjtemény van hátul táblákon! - kiválóan követhető a német páncélosok haladása, ahogy kínkeservesen, avagy lendületesen törnek éppen előre az ukrán síkságon.

A „Bäke” ezred 1944. január-februári harcai azért is érdekesek voltak számomra, mert nem egy agyonkutatott téma a nyugati vagy magyar szakirodalomban, s valahogy ezek az utolsó Ukrajna belsejében folyó harcok mindig elsikkadtak a Kurszk körül vívott csata árnyékában, holott 1944 elején a német (és román) csapatok még jócskán tartották magukat a szovjet területeken és a németek még mindig közelebb voltak Moszkvához, mint Berlinhez. Az inga ugyan már átlendült, de még nem annyira látványosan. Ez volt – Számvéber szóhasználatával – a „nagymacskák aranykora”, amikor a szovjetek sem technikailag sem harcászatilag nem voltak egy szinten a germán nehézpáncélosokkal.

Sosem kételkedtem Számvéber szakmaiságában, de most alkalmam volt a hivatkozásaiban szereplő némely adatokat ellenőrizni is, azonban hiába kerestem csomót a kákán: ha Számvéber azt írja, hogy a páncélosezrednek elsőbbsége volt 1944. január 23-án a Koljavicin településén való áthaladáskor a csendőröknek adott parancs szerint, akkor az úgy van. Felütöttem a XXXXVI. Hadtest 1944. január-februári hadinaplójának mellékleteit a NARA archívumban a 298. Frame-jénél, és ott bizony pontosan az állt, amit a szerzőnk leírt. Az orosz CAMO-t nem tudom ellenőrizni - már csak az orosztudás tökéletes hiánya miatt sem -, de nincs kétségem, hogy azok is stimmelnek. Számvéber mindenekelőtt elsődleges levéltári forrásokkal dolgozik (amerikai, orosz, német) - ez nagy erénye - , de bőven adagolja a puszta sótlan számokat és adatokat számunkra drámai valósággá alakító emlékiratok eleven leírásait hozzá. A mű németközpontú, már csak témájából adódóan is, de rendkívül hitelessé teszi, hogy minden lehetséges alkalommal szembesíti a német és orosz levéltári iratokat egymással. A megdöbbentő eredmény ennek az lesz, hogy bizony a német jelentésekben szereplő számok nagyjából a valóságot tükrözik a szovjet veszteségekkel kapcsolatban (míg fordítva ezt nem lehet elmondani…).

A Bäke-ezred tevékenységének leírása során, különösen a „Wanda” hadművelet esetén megdöbbentőek azok a kis számok, amikkel a németek operáltak a művelet egyes szakaszai során. Sok esetben a támadás ékjét mindössze néhány páncélos alkotta. A „Wanda” hadművelet igazán izgalmas eseménytörténetileg, hiszen a német erőknek körülzárt bajtársaikat – benne az 5. SS Wiking páncéloshadosztályt – kellett kimenteniük az ellenség gyűrűjéből. A Bäke-ezred nem éppen „bäkäs” módszerekkel és egy fogorvos hatékonyságával fúrta magát napról napra közelebb a csávába került bajtársak irányába. Eközben megismerkedünk a legnagyobb német harckocsizó ászokkal is. Szerintem ez talán az eddigi legjobb könyve Számvébernek pont azért, mert lehetett koncentrálni az eseménytörténetre, míg ez olyan nagy volumenű történetmesélésnél, mint mondjuk a dunántúli hadműveletek 1945 tavaszán óhatatlanul sokkal szétszórtabb, és nehezebb követni a több hadseregen átívelő cselekményeket.

A kötet kiadása minden dicséretet megérdemel, szép, esztétikus, strapabíró, egyedül azzal nem tudok megbarátkozni, hogy a védő borító alatt a kötés teljesen dísztelen kék. Ha a védőborító tönkremegy, egy teljesen jellegtelen könyvem lesz. Ötezer Forintért lehetne a kötéstáblán is valami a címen túl. Külön kiemelendő a ránézésre csaknem ötven oldalnyi kép, térkép, ábra, amely igen érzékletesen mutatja a szereplőket, hadi eseményeket. A térképek is jók, az egyetlen problémám velük a méretarány és égtájak hiánya, bár utóbbi nyilvánvalóan a szokásos. A külön fotópapírra vitt táblák plusz pontokat érnek, Számvéber régi Puedló kiadós könyveihez képest nagy az előrelépés. A Pekoban eddig nem csalódtam egyszer sem. Minőség kívül-belül. Nagyon bízom benne, hogy a kötet idegen nyelven is megjelenik majd, mert hiánypótló.

Pontszám:

Kilenc bäkäs fogorvos alezredes a tíz tigrisből.

9/10 pont

Végre a páncélosok elérték a Dunántúlt! - könyvajánló

Könyvajánló:

Számvéber Norbert: Páncélosok a Dunántúlon

Az utolsó páncélosütközetek Magyarországon 1945 tavaszán.

Budapest: Akadémiai-Peko, 2017

603 oldal

Magyarország II. világháborús katonai történetének talán legmostohábban kezelt epizódja az az utolsó egy hónap, mely során a szovjet Vörös Hadsereg végigsöpört a Dunántúlon 1945 március-áprilisában. Bár jelentek meg erről az időszakról is publikációk és könyvek, ezek egyike sem volt modern feldolgozás, amely mind szovjet, mind német és magyar forrásokat használt volna fel a harcok bemutatására. A korábbi összefoglalók megragadtak a 80-as évek színvonalán, a korszellem minden marxista vonásával, az újabbak pedig nem voltak elég részletesek erre az időszakra és földrajzi területre nézve. Nekünk, akik itt lakunk, különösen figyelemre méltó ez a karácsony előtt megjelent kötet, hiszen a Rába-vonalon és Győr környékén lezajló összecsapások is teret kapnak benne, korábban nem olvasható mélységben. A mű az Akadémiai kiadó jóvoltából jelent meg a kiváló Hadiakadémia című sorozat új köteteként. Szerencsére úgy tűnik megállt az az átok, amelyre legutóbbi hadiakadémiás ismertetőmkor felhívtam a figyelmet. Ugyanis szinte minden új résznél más-más külsőt kapott a sorozat, amely emiatt nem is tűnt sorozatnak, s ráadásul rosszul mutat a polcomon. Azóta Kershaw: Soha ne add meg magad-ja és most Számvéber könyve is a Billnitzer-emlékirat formátumában jött ki. Nagyon helyes, maradjon is így!

A kötet előszava után mindjárt az események középpontjában találjuk magunkat. A szerző leültet minket a II. világháború utolsó nagy német támadásának, a „Frühligserwachen”, azaz „Tavaszi ébredés” fedőnevű offenzíva tervezőasztalához. A megismerhetjük részleteiben a Dunántúlon felvonuló szovjet-román-bolgár illetve német-magyar erők helyzetét, erejét, majd felvázolja a hadművelet lefolyását, amely végül sárdagasztássá fajult 1945 márciusában a Balaton keleti oldalán. Képet kapunk a szovjet védelmi előkészületekről, melyeket a Kurszki csatában alkalmazott taktikával vet össze. Miután kutatónk végez a kudarcba és sárba fulladt német akcióval, áttér a szovjet ellentámadásra, amely végül Bécsig jutott. Itt naponkénti lebontásban olvashatjuk a március 16. és április 7. közötti harci eseményeket, hadseregekre lebontva. Nekem ez a megoldás tökéletes, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindenkinek ideális, bár kétségtelen más szempontok alapján írva meg más értékek sérültek volna. Így azonban nem mindig könnyű követni az eseményeket és célszerű térképpel együtt olvasni a sorokat, ahogy én is tettem. Sajnos magában a törzsszövegben nincsenek segítő ábrák, vázlatok, ezeket kissé hiányoltam. Könnyebben kezelhetővé tette volna a dolgot. A napi események leírását rengeteg dokumentum és visszaemlékezés teszi testközelivé. Számvéber kötete igazi szakmunka, melynek megemésztéséhez jelentős segítséget ad az író, ugyanis hadrendeket, térképeket kapunk az eseményekhez, melyeket egyben a könyv végén találhatunk. Számvéber mindig törekedett arra, hogy adatokkal és hadrendi táblázatokkal bőven megszórja műveit, és ezt én nagyon díjazom. A mű végén fényképekkel mutat be kilőtt páncélosokat, amelyek szintén nagyon érdekesek, hiszen elvisznek minket a 70 évvel ezelőtti csatatérre, s láthatjuk a pusztítást a maga meztelen, noha páncélozott valóságában. Azok számra, akik nem szoktak hozzá a hadtörténelmi szakmunkák olvasásához, meglehetősen száraznak bizonyulhat a rengeteg adattal, hivatkozással, de hát ez egy szakmunka, annak minden gyönyörűségével és kínjával, s nem is lehet éppen ezért „egydélutános" olvasmány!

A kötet hátránya, hogy elsősorban a páncélosokkal foglalkozik – hiszen ez Számvéber szakterülete -, így a gyalogsági harcok feldolgozását alapvetően másra hagyja, s csak annyiban tér ki rá, amennyire feltétlenül szükséges a megértéshez. Nagyon örülök, hogy Számvéber Norbert végül mégiscsak feldolgozta ezt a témát, noha kételyei voltak ezzel kapcsolatban.

A Hadiakadémia ezen új kötete mint könyv is díjazandó, kötött, kialakítása szép, borítója tán kissé szürke, de passzol a tartalomhoz.

Összegezve:

A kötet azonban a hadtörténelem iránt érdeklődők számra igazi kincs, adatgazdag és kiváló összefoglalás, amely egyértelműen az egyik legjobb II. világháborúról szóló magyar munka. Persze magamfajta pernahajder még részletesebben lenne kíváncsi a dolgokra, de Számvéber Norbertnek meg kívánok sokk időt és lehetőséget ilyen szintű és minőségű művek megírásához!

Pontszám:

Nyolc Párducbőr kacagány a tíz Tigerből.

8/10

(A könyvismertető a Hegyalja újságban 2018. januárjában megjelent könyvajánló bővített változata!)