A jó, a szöszi és a csöppet sem csúf
Avagy a Witcher Netflixes adaptációjáról
Valaha rég egy messzi-messzi galaxisban (na jó, az egy másik, és teljesen tönkretett sorozat...) már írtam a Vaják első részéről, és akkoriban említettem, milyen bensőséges kapcsolat fűz minden idők legjobb számítógépes játékához a Witcher 3-hoz (azóta sem überelte semmi, még az egyébként remek Life is Strange: True Colors sem). Rajongásom azóta mit sem változott, legfeljebb kiegészült a könyvsorozat iránti rajongással. Mára minden kötet megjelent magyarul Sapkowski sorozatából, s kiolvasva ott figyel a polcom igen előkelő helyén az íróasztalom felett, kisebb nyújtózkodással bármikor elérhető magasságban. Mivel az elmúlt két hétben végignéztem a Netflix adaptációjának második évadát (ez elsőt meg újra), ideje egy kis könyv- és játékélmény utáni sorozat-beszámolónak. A filmsorozatról fogok tehát írni, de kicsit összevetve az elődökkel (hozzáteszem: én mind a könyveket, mind a játékot az eredeti kánon részének tekintem, ami nem teljesen korrekt, de hát néha szét sem tudom már választani őket...).
A Witcher eredeti történetéről nem fogok regélni, azt olvasni, játszani (végül, de utolsósorban pedig nézni) kell. A Netflix műve tulajdonképpen Andrzej Sapkowski fantasyját követi fő vonalaiban. A sorozat finoman szólva csapongó, ez részben fakad a könyvek szerkezetéből, de egy kissé talán túl sokat is akartak beleszuszakolni egy-egy epizódba a Netflix mágusai. Időnként úgy érzem, gyorsabban haladunk a történettel, mint az ideális lenne. Egyszerre akar túl nagy szerepet rakni a politikai intrikákra, a személyes drámákra és az adrenalinban gazdag akciókra. Az első évad történetileg talán kissé összeszedettebb és érdekesebb volt mint a második (ami furcsa, mert az első évad készült a novellafüzérnek tekinthető 1-2. könyvből, míg a 2. évad a Tündevér című regényből). Ezzel szemben az első nyolc rész igencsak "fapados" volt látványban a második szezonhoz képest. Igen, a látvány fontos a számomra. Egy fantasy vagy történelmi film során mára nem elég a jó sztori, bár természetesen nékülözhetetlen. Legyen látványos! Kétségtelenül elkényeztettek az utóbbi évtizedekben, de vágyom a monumentális jelenetekre. A soddeni csata éppen ezért nem tetszett az első évad végén. Azon túl, hogy eléggé átírták a könyvek csataleírását, a nilfgaardi hadsereg igencsak nyomorúságos volt. Állítólag az első évad 10 millió dollár/rész költségvetését 50%-kal megemelték a 2. évadra, és ez látszik is a kosztümökben. Sokkal színesebb lett az egész. A helyszínek látványosabbak, a gyertyákkal megvilágított jelenetek káprázatos hangulatot teremtenek, a városokról készült óriástotálok monumentálisabbá teszik a történéseket. Külön öröm volt látni Tatát az első évad 5. részében (Yennefer és Geralt első találkozója!), és bár tudtam, hogy jelentős részben nálunk forgatták, de felismerni egy-egy pontos helyszínt mégiscsak külön bónusz élmény.
Sapkowski művének legfőbb ereje azonban - a kreatív történetmesélés mellett - az erős és izgalmas karakterfelhozatal, és ez igaz volt a CD Projekt játékára is. Mindegyik fő- és mellékszereplő igazán eredeti alak, önálló karakter, azonnal felismerhető, szerethető. Mennyire megy át ez a filmsorozatban? Hát számomra elég egyenetlenül.
Első hallásra meglepett annak idején, hogy Geralt of Rivia szerepére Henry Cavillt - alias Supermant - választották, de elég hamar megnyugodtam, mert láttam benne a potenciált, ami képes visszaadni a vaják zord, szófukar alakját. Hát nem csak, hogy sikerült, de egyenesen brillírozik benne! Cavill hangja borzalmasan jól illik a szörnyvadászhoz, a keddi előadásomhoz szívesen kölcsönkérném... Geralt nem egy bonyolult figura, ő a sorozat bölcs vadembere, jellemfejlődése minimális. Cavill egyszavas tőmondatai tökéletesek, játéka nagyon markáns és férfias, nem játsza túl. Már nem tudnék elképzelni mást a helyén. Be kell látnom, tökéletes választás volt!
Ciri castingja kapcsán annak idején sokan morogtak a Witcher-fanok közül, mikor kifejezetten kisebbségi színészt kerestek - erre vissza fogok térni! - és szerencsére végül nem is merték meglépni ezt a minden ízében indokolatlan dolgot a Netflixnél. Így Cintra trónörökösének és Geralt nevelt lányának megformálása Freya Allanre esett. Az első részek nem győztek meg, de ahogy előrehaladt a történet, egyre jobban meg lettem elégedve. A kiscsaj ráérzett a karakter ízére, kifejezetten jól játszik, a második évad végére egymaga lopja el a show-t a többi színész elől. Kiváló Cirilla Fiona Elen Riannon lett belőle. Repülj, fecske!
Mi a helyzet a könyv/játék univerzum egyértelműen legtündöklőbbb ékkövével, Yenneferrel? Anya Chalotra nekem nem volt elég "yenneferes" kezdetben, de neki is sikerült valahogy meggyőznie. Akadnak a karakterében érdekességek, gyakorlatilag egy teljesen más Yennefer az övé, mint a hihetetlen önbizalmú eredeti karakter. Itt egy sokszor hezitáló, bizonytalan, érzelmes nőt kapunk, aki nem mellesleg nagyon dögös. Szívesen lennék az öltöztetője, de alighanem rontana a sorozaton, mert a tényleges öltöztető igencsak kiemelkedő munkát végzett, s a kosztümök, amiket a színésznő kapott meseszépek. Külön dicséretes, hogy megtartották a lila szemeket és a sztenderd Yennefer jellemzőket (orgona és egres, fekete-fehér göncök)...
Nagyon tetszett még Calanthe királynő személyiségének bonyolultsága, amit jól adott vissza Jodhy May. Az eleinte nagyon pozitív szereplőnek tűnő erős nőként kirajzolódó kép a részek során fokozatosan alakul át, amit nagyon ügyesen vittek végig az alkotók.
A legnagyobb negatívum nálam egyértelműen a Triss Merigoldot játszó Anna Schaffer. Egyszerűen nem alkalmas a szerepre. Nem a színészi kvalitásaira gondolok - az nem derült ki -, hanem mert Triss Merigoldot nem tudja megformálni. Figyelem, szexista megjegyzés következik, de nem tudom másként megragadni a fő problémámat! Trigger Warning! 3...2...1... Felkészültél? Egyszerűen nem elég szép hozzá. A prózában gesztenyebarna/vörösesbarna, játékban jellegzetesen fehérbőrű és vörös Trisst akkor sem képes jól visszaadni, ha a 2. évadra látványosan igyekeztek "Merigoldosabbá" tenni, mivel ez képtelen elvárás egy dél-afrikai anyától származó hölgy esetében. Ennél még talán az is jobb lett volna, ha nem próbálkoznak ezzel az utólagos "javítgatással". Ikonikus szereplőt nem lehet így átszabni, mert akik ismerik az alapművet, nem fogják szeretni.
És itt át is kötnék a szokásos problémára, amely már minden film/filmsorozat esetén előjön manapság: a politikai korrektség jegyében alkalmazott rasszi kvótákra! Van-e szükség egy lengyel szerző által írt közép-európai/szláv mitológiából táplálkozó sorozat esetében színesbőrű színészekre? Szerintem nincs, s annál inkább nincs, mert maga a történet egyébként éppen olyan értékek mellett teszi le a voksot, amikért ezzel az erőszakolt PC kvótával akarnak kiállni! Magyarán értelmetlen. Csak ugye Sapkowski az elfogadásért vívott harcát tündékkel és törpökkel írta meg, nem bőrszínekkel, szájbarágósan... Értem, hogy ennek felfogásához bizonyos belátással kell bírni, de akkor is fájdalmas... Úgy látszik erre Hollywood nem tartja képesnek az embereket efféle asszociációra, és kötelezően bele kell tenni a százalékokat. Húsz éve A gyűrűk uránál még volt erre lehetőség. Micsoda idők, micsoda erkölcsök! Talán igazuk van. Amerikaiak készítik a sorozatot, sok pénzt beletolva, tehát okés: legyen, ahogy akarják! (Bizonyára, ha majd egy ausztrál őslakosok mitológiájából táplálkozó történetet filmesítenek meg, cserébe lesz benne kvótafehér... Ugye???) Ettől függetlenül a feketévé változtatott szereplők nem sokat lendítenek a történeten. Dara - aki a Netflix kitalációja, nyoma sincs könyvben - tökéletesen felesleges, színtelen-szagtalan és gáz, akár a szén-dioxid. Látszólag fontosabb szerepe ellenére Istredd nekem simán csak unalmas, ellenben potenciálisan sokkal ütősebb szerepet kapott egy Cassie Clare nevű afrobrit hölgy, de a Witcher-univerzum talán legizgalmasabb varázslója, Philippa Eilhart egyelőre csak egy röpke cameo-t kapott, s most bontogatja szárnyait (hahaha). Közben eszembe jutott még egy gyenge alakítás, pontosabban nem passzoló alakítás. A regénysorozatban kulcsszerepet játszó Vilgefortz eljátszását kár volt egy a Szulejmán sorozatba passzoló keleti szépfiúra bízni, ennyi erővel a történetbe fölöslegesen beleszőt "fire fucker" - jellemző, hogy a nevére nem emlékszem - jobb lett volna. A kisebbségi szekció legszínesebb színész tagja Mimi Ndiweni. Mivel Fringilla Vigot jelentősen előléptették a könyvekhez képest, van lehetősége megmutatni, mire képes, és az utolsó előtti részben (S2E7) van egy nagyon klassz jelenete, ami igazán szemet szúró... Benne van lehetőség. A tündevonal (Francesca Findabair, Cahir és társai) ellenben egyelőre nem sokat ad a dolgokhoz, ahogy a szörnyek sem.
Lehetne még karaktereket elemezni, de olyan sok van - talán kissé túl sok is -, hogy kifogyna a tinta a szövegszerkesztőből.
Az akciókat annyira nem favorizálom, de mondjuk az utolsó rész a megszállt Cirivel elég brutális és látványos volt.
A zene erős - de nem kiemelkedően és messze nem Ramin Djawadi-szintje -, Jaskier (akinél nem tudom megszokni, hogy a lengyel nevét kel használni, nem a Dandeliont vagy Kökörcsint) kapcsán szépen simul a történetbe. A Toss A Coin To Your Witcher-t nem sikerült túlugrani az új évadban, bár azért az sem egy Light of the Seven. Apropó Kökörcsin! A bárd karaktere nagyon jó, kellően idegesítő, piperkőc,ám kedves vagyis tökéletes. Az is ötletes, hogy időnként már-már rocksztárként alkalmazzák a készítők a részekben. De ha már Trónok harca! A párhuzamok óhatatlanul szembeszökőek, Calanthe ablakon való kiesése egy az egyben lekopírozta Tommen Baratheon halálát. (Arról nem is beszélve, hogy az 1992-es Az utolsó mohikánban ő átsza Alice-t, aki leugrik a szikláról, hogy kitoljon Maguával!) Epikusság tekintetében egyelőre nem vetekszik a Trónok harcával a sorozat, pedig akár lehetne úgy is. Az alapanyag adott. Erre a legjobb példa szerintem a 2. évad 1. része, amely az A Grain of Truth címet kapta. Ez voltaképpen egy Szépség és a szörnyeteg feldolgozás Sapkowski első vajákos könyvéből, amelyet átalakítottak némiképpen. A novellák kiválóan használhatók egy-egy rész alapanyagáúl, akár töltelékrészként. Ez a kedvenc epizódom eddig, amely kellően szép, elgondolkodtató, ugyanakkor félelmetes is volt egyben.
Összességében inkább vagyok elégedett, mint nem, ez pedig nem is rossz eredmény Netflix sorozat esetén nálam. Jöhetne már végre a 3. évad...
8/10 pont
U.i.:
A komoly rajongói bázisra szert tett fantasy univerzumok nagyon érzékenyek, saját világgal, népekkel, mitológiával és szokásokkal bírnak, amiket nem nagyon lehet, s pláne nem érdemes abajgatni. Éppen nagy a felháborodás a rajongók között A gyűrűk ura Amazonos sorozatelőzménye miatt, amely fekete szakáltalan törpékkel, rövidhajú fekete tündékkel és amazonként viselkedő Galadriellel sokkolta előzetesében a fanokat. Nem tudom, miért akarják megerőszakolni Tolkien világát, inkább találjanak ki valami újat helyette, amibe annyi PC-t és faji kvótát raknak bele, amennyit csak akarnak... Ehhez képest a Witcher egyenlőre teljesen elfogadható.
