Egy nem szuper könyv egy nem szuper nem államról

Brian W. Aldiss: Szuperállam

Bp.: Metropolis Media, 2013. 272 oldal

Nagy elánnal estem neki Aldiss könyvének, akár szomjas beduin a Nílus vizének, hogy aztán rájöjjek, pusztán délibábból próbálok szürcsölni, és amit csókolgatok, az a homok. Sajnos ezúttal a fülszöveg igencsak átvert. Ebben azért közrejátszott az is, hogy szinte minden általam eddig olvasott Galaktika könyv kifejezetten jónak volt mondható. Hát ez nem. Ez olyan messze volt a jótól, mint Lucifer attól, hogy kapuőr legyen a Mennyek országában.
A történettel a fő gond, hogy tulajdonképpen nincs is történet. A szereplők között még lehetne figyelemre méltó, ám a eseménylánc olyan mértékben gubancos, olyan összetett, hogy az már szakadozott. Ennek az utóbbi mondatomnak nincs sok értelme, de a regény is ilyen. Egyébként a „karakterek”-et (igen, az idézőjel a cinizmus és irónia jele) gyakorlatilag az első oldalakon megkapjuk egy esküvőn gyorsan felskiccelve, oszt ennyi. Mintha karakterek és lényegtelen események shakerben összekevert kotyvaléka lenne, ráadásul koktélcseresznye nélkül az asztalra öntve. A humor még elfogadható lenne, egy-egy robotok közti beszélgetésnél majdnem elmosolyodtam, de nem viszi el hátán a sztorit az sem. Bölcsességeket akart mondani talán a szerző, de nem nagyon sikeredett.

Én egy Szuperállam című regénytől több akciót, több antiutópiát, több fényt, több életet és egy igazi hőst vártam volna, aki megpróbál kiigazodni a jövő förmedvény gigaállamában. És több szupert és több államot is vártam. Na, ebből nem volt benne semmi. Egyes szálak úgy lobognak a levegőben, akár kapkodó asszonyka autóból kicsukott kabátszárnya. A Jupiter-expedíciós rész tökéletesen felesleges. Mondjuk, ez legalább az űrben lebeg, nem a levegőben. Tudományos-fantasztikusnak se tudományos, se fantasztikus nem volt, utóbbi értelemben duplán nem. Ez egy rossz könyv. Kezdek attól tartani, hogy a Metropolis Media kifogyott az anyagból, és most már a másod- sőt harmadvonalbeli kötetek kiadására áll át…
Remélem nincs így. Olvashatatlanná teszi a sok ugrálás az karakterek között, majd bedob egy-egy dokumentumot, kinyilatkoztatást. Ez a könyv az a modern művészeti kiállításon méltatott festményre hajaz, amely akkor is vacak, ha minden felszólaló fényezi.

Értékelés: Ne olvasd el! Vedd meg egy ellenségednek ajándékba, és add fel postán, mintha az anyukája küldené. A kiadás megfelel a követelményeknek, ebből a könyvből tényleg nem érdemes keménykötésűt kiadni, 10 év múlva a kutya sem olvassa.

Osztályzat: Három android a tíz androidból.

3/10

3K - Kémkedés, Komintern, Károlyi

Kivételesen egy könyv tartalmából citálnék pár dolgot elő, mert olyan történések ezek, melyek nem mentek át a köztudatba, sőt hirtelen internetes keresésem is alig hozott elő információkat a témában. Nagyon érdekes művet olvasok ugyanis, amely tele van magyar vonatkozásokkal, noha nem a magyar történelemről szól. A kötet Stephen Koch: Kettős szerepben című alkotása, amely a Kommunista Internacionálé (Komintern) egykori agytrösztjének, Willi Münzenbergnek az életét mutatja be, elsősorban a 30-as évekre kihegyezve. Koch könyvének anyagát a 80-as 90-es évek fordulóján gyűjtötte, jelentős részben Oral History módszerét alkalmazva, beszélgetéseket rögzített a korszak még élő szereplőivel és azok rokonaival. Egyik magyar vonatkozású forrása Károlyi Mihály felesége Andrássy Katinka grófnő (már amennyiben méltó erre a címre... de hát a fekete bárányok is a család részei), akit meglehetősen intelligens, ám merev emberként ábrázol Koch. Ám, most nem vele kívánok foglalkozni, hanem a könyv egyéb érdekes magyar szereplőivel. Koch művében Münzenberg azon tevékenységéről olvashatunk, amely meghatározza mai napig a nyugati elit nagy részének politikai és kulturális gondolkodását a modernitásról, a kommunizmusról-szocializmusról. Münzenberg volt az, aki Sztálin pénzével az egész világon megfertőzte az értelmiséget azzal a betegséggel, amely szerint a modernség és a progresszió csak jó lehet, a marxizmus-leninizmus szintén az, és hogy az ezek nevében elkövetett bűnök pedig vagy kikerülhetetlenek - mivel a haladáshoz szükségesek -, vagy mint nem létezők eltussolandók. Münzenberg beszervezett mindenkit, aki  hasznos lehetett propaganda célokra, olyanokat akik, elvakultságukban nem vették észre, hogy a Szovjetunióban mi folyik, vagy olyanokat, akik szemet hunytak efelett némi anyagi támogatásért cserébe.

Münzenberg (és így Sztálin) befolyását egy magyar csoport erősítette, olyan emberekkel, mint Mály Tivadar, vagy a kifejezetten kémeket beszervező, de fedetten dolgozó Gibárti Lajos, de említhetnénk Pedro elvtársat, azaz Gerő Ernőt is. Gibárti nem csak a Komintern ügynöke volt, de valószínűleg, mint NKVD-s figyelte magát a Komintern-t is Sztálin bizalmi embereként. Valószínűleg ő szervezte be 1934-ben Kim Philby-t, a Cambridge-i ötök néven elhíresült brit kémszervezet vezetőjét is.

Koch könyvének nagyon erős része a Sacco-Vanzetti ügyről írt epizód, amely bemutatja, miként használtafel a sztálinizmus két számára értéktelen és feláldozható embert a népszerűségért és azért, hogy az I. világháború utáni pacifista hullámot meglovagolhassa. Szépen leírja, miként kreált felháborodást az egész világon ebből a jelentéktelen ügyből Münzenberg és csapata, holott a két munkás halálos ítélete teljesen jogosnak mondható a kor mércéjével. A pacifizmust a Komintern nem célnak, hanem eszköznek gondolta a tradicionális rend felbomlasztásához, ahogy a kultúra minden vonalát is. Egyszerű dolga volt: mindent támogatni ami bomlasztja a nyugati államokat, amelyek így legyengülve nem támadhatják meg a Szovjetuniót és ráadásul a közvélemény szemében ők lesznek az ünnepelt jogvédők és a modernitás letéteményesei, és ha úgy alakul, a világforradalom majd ott is terjeszthető lesz.

Itt jön a képbe Károlyi Mihály is. Károlyi ugyanis a szovjet parancsra Gibárti keze alatt formálódó Világbizottság a Német Fasizmus Áldozatainak Megsegítésére nevű szervezet elnöke lett. Ez a szervezet látszólagos humanista segélyezés fedezete alatt valójában a szovjetek számára potenciális kémek után kutatott. Bár Károlyi látszólag szovjetellenes volt, hiszen Kunék 1919-ben "megdöntötték" - érdekes egy hatalomátvétel volt, annyi szent! - a kormányát Magyarországon, de a 20-as és 30-as években nagyon jó kapcsolata volt a szovjetekkel, sőt a 20-as években a Komintern vezetői úgy tudták, hogy ténylegesen is kommunista párttag, ha titokban is. Jászi levelezésében folyamatosan óvja Károlyit a bolsevikoktól, de láthatóan hiába tette. 

[Koch beszélgetve Károlyinéval efelől megbizonyosodott, mivel Andrássy grófnő szerint a mostani magyar kommunizmus túl puha (1985 előtt!!!), sőt azt is megtudta, hogy Károlyiék tudtak a Gulag-ról is, de szerintük túlzás amit Szolzsenyicin ír róla.]

A Világbizottság fedezete alatt az Alpári Gyula-Gibárti Lajos-Mály Tivadar tengely ("magyar maffia") kezdte meg a kémtoborzást a Szovjetunió számára, így voltaképpen ők alapították meg a szovjet hírszerzést nyugaton. A már említett Kim Philby például mikor kémnek készült, egy magyar nyelvkönyvvel készült élete küldetésére. Alpári (vagy egy másik magyar, Szantil Béla) vette fel a kapcsolatot Whittaker Chambers-szel, aki így lett az USA-ban dolgozó szovjet kémek egyike. 

Két lehetséges válasz van Károlyi tevékenységére a Világbizottság élén:

1. Nem tudott a tényleges tevékenységről. Ebben az esetben nehéz államférfinak nevezni (ezt mondjuk 1918-19-es ténykedése alapján is kijelenthetjük).

2. Tudott a kémtevékenységről. Ebben az esetben pedig kommunista és sztálinista érdekeket szolgált. 

Csak, hogy tudjuk: felsorolom azokat a neveket, akiket így hirtelen feljegyeztem, mint a Komintern/Münzenberg befolyása alá vont személyek, akiknek zömét ma is, mint a modern gondolkodás és a felvilágosult elmék legnagyobbikait szokás (főleg baloldalon) emlegetni, és akikről kiderül, hogy vagy bábok voltak, vagy gátlástalan kiszolgálói egy velejéig romlott rendszernek:

Bertold Brecht, aki olyan döbbenetes dolgokat volt képes elnézni Sztálinnak, ami alapján nyugodtan megvethetjük. Egy Otto Katz-cal - az ő személye is megérne egy blogbejegyzést... - való beszélgetése során szóba került, hogy Sztálin sok ártatlant végeztet ki. Mire Brecht csak ennyit felelt: "Minél ártatlanabbak, annál inkább megérdemlik, hogy főbe lőjék őket." No comment. Szóval őt lehet tanítani az általános iskolai kötelezők között (Kurázsi mama), felháborodás nélkül!

H.G. Wells, akinek kedvese (és egyben Makszim Gorkij szeretője ) a "vörös Mata Hari", Budberg bárónő volt és akit kifejezetten nyugati értelmiségi fejek elcsavarására képzett ki az NKVD.

Maria Ignatyevna Budberg, egy igazi vörös veréb volt. 
A képen épen két szeretőjével, H.G. Wells-szel és Makszim Gorkijjal.
(https://www.wsj.com/articles/russias-most-seductive-spy-1434138011)

Romain Rolland író, akinek a felesége (Maria Kudaseva) szovjet ügynök volt -ezek voltak az igazi vörös verebek- és élete vége felé az írót szinte dróton rángatta. Rolland mindig úgy írt, ahogy az a Kominternnek megfelelt, ha annak parancsa pacifizmus volt, akkor azt, ha antifastiszta harc, akkor meg azt. Kudasevának a "magyar" Gibárti volt az összekötője Moszkvával...

Louis Aragon felesége, Elsa Triolet szintén szovjet beépített ember lehetett Koch kutatásai alapján.

Lincoln Steffens, aki a legendássá vált "Láttam a jövőt és működik" mondatot írta le, miután a Szovjetunióban járt a milliók halálát okozó éhínség idején. Feleségét Ella Wintert Koch szintén a "Kreml hölgyei" közé helyezi.

Marlene Dietrich díva. A szovjet szuperkém, Otto Katz állította, hogy ő volt Marlene első -titkos- férje, és valóban több tanú van, aki szerint a híres színésznő többször mutatkozott vele pályája egy szakaszán. Benne volt a Katz alapította hollywood-i Náciellenes Ligában, Fritz Langgal és sok amerikai színésszel és rendezővel együtt.

Erwin Piscator színházi rendező, akinek Katz rendezett botrányt (direkt olyan darabot írattak vele, amit a színház vezetése erkölcsileg aggályosnak talál majd, s így kirúgják), hogy elhagyhasson dicsőségben és piedesztálra emelve egy színházat és közben erkölcsi áldozat lehessen, csak mert máshova akart menni... Így cenzúrát emlegetve babérkoszorval és a kortársak támogatásával távozhatott, jogtalanságot emlegetve. Ha valami ilyesmi rémlik a jelenünkről, akkor a hiba nem az Ön készülékében van! 

Sajnos Koch könyvében egy dolog nem tetszett. Nem tud túllépni azon az árnyékon, amit pedig kiválóan lát. Koch maga is belelép a kettős mérce csapdájába. Hihetetlen megértést tanúsít a Szovjetunióval kollaboráló értelmiséggel szemben, amit aligha tenne meg a nemzetiszocialisták hasonló támogatóval. Legvilágosabban akkor derül ez ki, mikor leírja, a fasizmus szörnye az ellen-felvilágosodás szülötte, míg a kommunizmus a felvilágosodás szülötte. Itt nem ír szörnyről... Szerinte hiteles és jogos volt az antifasizmus, hiszen harcolni kellett a gonosszal. Igen, de felmerül a kérdés: akkor jogos és hiteles volt-e a kommunizmus elleni harc, melyet a nácik folytattak? Mert ebből ez is következik.

Mellesleg szerintem mindkettő a felvilágosodás szörnye és szülötte, hiszen a darwinizmuson alapuló náci szemléletet aligha lehet a klasszikus felvilágosodás előtti Európai szellemiséghez kötni.

De azért érdemes elolvasni!

Koch, Stephen: Kettős szerepben: Az értelmiség elcsábítása. Bp.: XX. század Intézet, 2000. 

Könyvelemzés: Adam Lebor - Budapest protokoll

A történet

Hogy micsoda az a Budapest protokoll, amely a kötet címét adta? Nem fogják kitalálni! Ez bizony az a titkos projekt, amely Budapesten 1944-ben tervelődött ki svájci bankárok, náci katonák és német gyárosok által a Harmadik birodalom átmentésére. Ezek a látnokok, akik az interneten keresztül akarják manipulálni az embereket a demokrácia látszólagos fenntartásával, igazi zsenik. Biztos, hiszen 1944-ben kitervelni az internet (sic!) felhasználását, igencsak korszerű lett volna…

Szóval ez a titkos náci kapitalista csoport az EU-n keresztül akarja uralma alá vonni Európát, sőt az Eurót is ők találták ki. Ezt egy Magyarországon dolgozó újságírók csapata és szövetségeseik igyekeznek megakadályozni gigászi küzdelemben.

A regény egy történeti bevezetéssel indul, ahol főhősünk az újságíró Farkas Alex nagyapja Mihály zsidóként álnévvel bejáratos a nácik főhadiszállására, mikor éppen az ominózus tervet szövögetik 1944. november elején. Itt ennél a fejezetnél nézzünk pár Lebor állítást:

1. Szerinte a várost az oroszok már tüzérséggel bombázzák. Ez meglepő lenne, tekintetbe véve, hogy ekkor még éppen csak elérik Szolnokot (XI.4.) és lassan közelednek Budapest felé. Közismert, hogy a városba először majd csak december 24-én este, teljesen váratlanul és nyugatról hatolnak be az első szovjet felderítők. Sőt így ír: „Az oroszok bekerítették a várost. Amint hallja, nincsenek híján gránátoknak… Az oroszok házról házra, szobáról szobára foglalják el a várost”[1]. A bekerítés még később következik be, a nagy szakértő Lebor ennek igazán utánajárhatott volna, a pesti belváros házról házra történő bevétele meg 1945. januárjában.

2. Érdemes ezt szó szerint idézni: „A németek számára a zsidók megölése üzlet volt. Magyar náci szövetségeseiknek, a nyilaskereszteseknek viszont olyan élvezet, ami egyre csak fokozódott, ahogy az oroszok folyamatosan előretörtek.”[2]

Hát hadd ne mondjam, milyen állítás ez… Eleve miért fokozná a gyilkosság örömét az, hogy közben elfoglalják az országát egy olyan szörnyállam csapatai, akik nem bántak túl kedvesen sem Magyarország értékeivel, sem a nőkkel? Egyébként egy SS tábornokkal azt is elmondatja, hogy szerinte mi magyarok vagyunk a hibásak azért, hogy a szovjeteket nem tudták megállítani, mert részegesek és zsidókat gyilkolnak ahelyett, hogy harcolnának a „keleti szektorban”… Egyébként is „Keleti szektor”? Túl sok amerikai filmet nézett. És ez még csak az első hét oldal!

Eleve német és svájci vezetők miért az ostromlott Budapesten tárgyalnának, mikor a birodalom nagy része még sok száz kilométerre a fronttól, Svájc meg semleges?

A szerzőnek meggyőződése, hogy Magyarországon mindent kenőpénzzel lehet elintézni – na jó, ez nagyjából stimmel - és minden ház ma is rendszerváltás előtti felszereléssel bír. Úgy látszik az országunkról szerzett ismeretei leginkább a budapesti éjszakai mulatók köré összpontosulnak.

Adam Lebor fejében úgy tűnik Magyarországon nagyjából húszan élnek, mert a történet szereplőit olyankor is összeköti valami múltbéli sérelem, amikor az teljesen indokolatlan. Például az egyik újságírónőnek, Natasának a testvérét (aki egyébként mostohatestvére, mert szülei örökbe fogadták és természetesen cigány) korábban autóval részegen elütötte a csúnya duplahun magyar miniszterelnök, de megúszta bárminemű felelőségre vonás nélkül. Néha én is szörnyűnek találom a magyar állapotokat, de azért azt elég nehéz elképzelnem, hogy egy ilyen ügyet úgy eltussoljanak, hogy ugyannak az újságírónak a munkatársa se tud róla… Hát mit csinált Natasa, nem akarta, hogy testvére meggyilkolója börtönbe kerüljön?

Minden tízedik oldalon megjegyzi, hogy ezt vagy azt az épületet is elvették az ominózus zsidó családtól, mivel az is az övék volt. Azt sosem jegyzi meg, hogy hány magyar családtól vettek el ugyanígy ingatlanokat, az úgy látszik nem érdekli… és Kassánál sem írja meg, hogy az meg a mienk volt.

Ugyanaz a kettős mérce libben elénk, ami olyannyira jellemző liberális-szocialista berkekben. A náci velejéig romlott, míg a „szovjetek…követtek el hibákat”[3]. Ha sok millió ember megölése, magyar szempontból pedig egy ország tönkretétele, szellemi megmételyezése, százezrek elüldözése és sokak meggyilkolása hibának minősül, akkor tényleg „hiba” volt. Egyébként is, ha egy zsidó tisztelheti a szovjeteket, amiért azok felszabadították a gettóból, akkor egy lett is tisztelheti Hitlert, amiért megszabadította 1941 nyarán Sztálintól?

A legszebb az, hogy amit mi itthon tapasztalunk, hogy külföldiek vásárolják fel az ország minden stratégiai ágazatát, ráfogja a „nácikra”. Például Hunfalvy privatizálja az állami magyar tévét a németeknek. Ilyeneket mifelénk nem a jobboldal szokott elkövetni…

Aztán ott a gyógyszergyári kísérlet a cigányok kiírtására  Czigex nevű gyógyszer által. Ezt miért próbálgatják ki közvetlenül a választás előtt? Hogy kiderüljön? Nem lett volna tisztább és logikusabb a győzelem után?

Vagy újabb logikai bukfenc: betörnek egy rendőrség által lepecsételt bűnügyi helyszínre a főhősök. Hogy ne vegyék észre, azt, hogy járt benn valaki, nyomtatnak egy ugyanolyan pecsétet, viszont benn feltörik az íróasztal fiókjait, sőt felveszik a telefont… Biztos nem tűnik fel, hogy jártak itt, de a pecsét az fontos… Mentségére szóljon, hogy ezt a hibát a szerző maga is észrevette, de ahelyett, hogy kihagyta volna, benne maradt, mondván a főhős hülye. Egyébként tényleg az, a végén a nagy leszámolás során ő kéri, hogy álcában bemehessen a nácik új gyűlésére, mint pincér, ahelyett, hogy beküldtek volna egy jól képzett titkosügynököt…[4]

A cigányokról alkotott idealizált kép köszönőviszonyban sincs a valósággal. Szerinte az újságírók a Kassa melleti kis cigánytelepen biztonságban vannak, mert oda nem mennek be rendőrök. Ez a biztonság? Inkább pont nem. Aztán leír egy fasiszta támadást a cigányház ellen: 12 éves kis „nácika” molotov-koktélt dobott rá, ám az a fémajtóról visszapattant (ezek a nácik még hülyék is) így ők égtek meg. Ja, a 12 éves korban elkövetett bűnözés szintén a szélsőjobbhoz köthető… Viszont azon mosolyog, hogy a cigány jogvédő 3 éve nem fizet autópálya-díjat. Ők bűnözhetnek, mert az menő.[5]

Aztán miért van az, hogy Lebor leírja, milyen szörnyű körülmények közt él a kisebbség Szlovákiában, majd a házigazda roma előhúz egy Johnny Walker Red Label Whiskeyt. Hát logikus ez???

Lehetne sorolni a kérdéseket:

-         Miért rejtegeti és másolja le több példányban nagyapja naplóját Alex, mikor nincs benne semmi?

-         Miért az a terrorszervezet neve, hogy Bevándorlók Felszabadítási Hadserege? Felszabadítani megszállt területeket szokás, ők mit szabadítanak fel?

-         Miért hívja a muszlim Alexhez beszélve mámzernek, azaz fattyúnak a magyarokat?

-         Miért írja azt Lebor, hogy a csendőrség nem elszámoltatható, félkatonai milícia?[6]

-         Miért írja fel a főszereplő az események átgondolása során a helyszínek közé Auschwitzot, amikor a könyvnek egy kis része sem játszódik ott?

-         Honnan tudtak a nácik 1944-ben arról, hogy majd az internet szerzi meg a világuralmat nekik? „A kibertér – a végső Lebensraum”[7]

-         Miért írja azt, hogy a Pannonia brigád a cigányokkal szemben a huszárruhát veszi fel egyenruhaként, mert az pszichológiai hatást fejt ki a cigányokra? Netán voltak cigány-huszár háborúk?

-         Miért gondolja, hogy a huszárruha fekete? Mert nem az.

-         Miért mosdatja a kommunista Lubbe-t a Reichstag felgyújtása alól, mikor a történészek zöme mára tényként kezeli?

-         Miért gondolja, hogy egy nacionalista magyar vezetés kiállítást szervezne Tisonak és Antonescunak?[8]

Egyébként Lebor minden történelmi szörnyűséget a nácikra ken: Boszniai háború[9], terrorizmus, infláció, a bankok hatalma, a kapitalizmus, a nacionalizmus, iraki háború[10], unsoweiter…

A karakterek

A karakterek szörnyűek. Minden pozitív szereplő külföldi, vagy zsidó, vagy cigány vagy leszbi, vagy muszlim. Magyar véletlen sem. A magyar szereplők nevei ilyenek: Alex, Kitti, Natasa (ő félszlovák és egyszer csak a történet közepétől a magyaroknak is szlovákul kezd el köszönni!?[11]).

Ezzel szemben a gonoszoknak olyan szép neve van, mint Hunfalvi Attila. Ja, minden ősmagyar és „hunkodás” egyenlő fasizmus! Szegény Hunfalvi Attila meg még ráadásul duplán hun…

Hun = fasiszta, falvi = vidéki paraszt, Attila = hun = fasiszta.

Egyébként még ő az a szereplő, akinek a karakterében van némi árnyalás, mert végül hősi halált hal a cigányság ügyéért. Bár ez a hősi halál az addig felépített jellemétől olyan idegen, mint beduinnál az esernyő.

Az egyetlen úgy-ahogy felépített antagonistáról a végén kiderül, hogy stróman, ellenben a főgonosszal nem találkozunk az utolsó 20 oldalig, ott is csak a neve szerepel szinte.

Lebor állítólag a kirekesztés és előítéletek ellen küzd, de maga is tele van velük:

Számára a németség már eleve bűn. Elvégre egyik pozitív hőse úgy beszél, hogy miként lehet egy német az EU pénzügyi vezetője!?[12] Majd mikor Szlovákiába rándulnak át oknyomozó riportereink, egy cigány asszony megjegyzi a főszereplőnek, hogy jól választott magának párt, mert az tud lovári nyelven. Ergo: aki tud cigányul: jó. Aki nem tud: rossz.[13]

Eleve minden negatív szereplő nem túl meglepő módon azon országokból kerül ki, akik a II. világháborúban Németországgal voltak. Az nyilván fel sem merült benne, hogy nem ok nélkül álltak ott. Biztos rasszizmusból.

Ráadásul ugyanarról a szereplőről képes összevissza beszélni. Farkas Miklós például az egyik oldalon leírja, hogy sohasem lépett be egy pártba sem, pár oldallal később, meg hogy ő volt a leghíresebb ellenzéki…[14]

Farkas Miklós identitásáról is támadhatnak kétségeink. Össze-vissza beszél: a „mi” nála hol a zsidókat, hol a magyarokat jelenti:

„Mit tettünk mi ezekkel a magyarokkal, amitől ennyire megutáltak minket?”, hiszen csupa jót tettek, nyilván nekik nem érte meg itt élni, csak jótékonykodtak. Majd jön egy sirám, hogy nem a németek a felelősek a magyar zsidók deportálásáért (dehogynem, ha nem szállnak meg minket, nem történik meg), hanem a magyarok. Utána viszont magyar lesz: „Még a románok is átálltak a másik oldalra. De mi nem. Nem, nekünk új kormányunk alakult az igazhitűekből, akik még a náciknál is rosszabbak: a nyilaskeresztesek, akik élvezetből gyilkolnak minket.”

Azon túl, hogy egy térkép alapján el lehet mondani, miért tudtak átállni a románok és mi miért nem, igazán tudhatná a Magyarország-szakértő, hogy a nyilas kormány nem úgy alakult, hanem a németek tukmálták a torkunkba Horthy sikertelen átállási kísérlete után. Egyébként is Farkas a naplójában ujjong az amerikai bombázásokat hallva, majd megfeddi a magyarokat, miért nem lázadnak fel, miért nem állnak ellen a németeknek! Ja, és ő miért nem? Leírja: „Élni akarok.”[15] Tehát más haljon meg, mentsen meg, de te nem kockáztatsz? Igazán következetes az író.

Egyáltalán miért jelent meg Magyarországon egy ilyen kötet? Ki volt a célközönség? Vagy a kiadó azt akarta elérni, hogy mi magyarok utáljuk meg magunkat? Minek, ezt tesszük évtizedek óta… Olyan propagandaszaga van, mintha az Antant franciaországi főparancsnoksága adta volna ki, 1915-ben. Egy valamire azért jó. Megtudjuk, hogy egyes nyugati liberálisok mit képzelnek rólunk. És ez elég lehangoló.

---

[1] Lebor: Budapest Protokoll. Bp.: Agave, 2010. 16-17.o.

[2] 12.o.

[3] 52.o.

[4] 252.o.

[5] 133-134.o.

[6] 111.o.

[7] 289.o.

[8] 241.o.

[9] 260-261.o.

[10] 293.o.

[11] 169.o.

[12] 53.o.

[13] 131.o.

[14] 32. ill.36. oldalak.

[15] 84.o.