Könyvajánló: Pillanatképek a magyar középkorból (2022)

 Könyvajánló:

Pillanatképek a magyar középkorból

Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont - Történettudományi Intézet és Martin Opitz, 2022

Szerkesztette: Storka Renáta, Weisz Boglárka

254 oldal

Az utóbbi években igen markánsan jelent meg a középkori gazdaságtörténet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának könyvrepertoárjában, és egymás után adtak ki kiváló tanulmánygyűjteményeket és forráskiadványokat. Ezek rendkívül fontosak, mivel új mélységet adnak a középkori kutatásoknak, ahol a gazdaságtörténet nem igazán volt prioritás korábban. Ugyanis bármennyire is népszerű azt gondolni, hogy a középkor csupa izgalom, csata, kaland és veszély volt, votaképpen nem is különbözött annyira a mai világunktól, mint elsőre hinnénk. A települések, városok zöme 1000 és 1526 között a legritkább esetben nézett szembe ellenséges invázióval, és sokkal nagyobb gondot jelentett számukra a közlekedés biztonságának fenntartása a rablók ellen, mint az idegen hódítók hada. Akkor is a sivár - vagy, mint kiderül a forrásokból, nem is olyan sivár - hétköznapok domináltak. A Gazdaságtörténeti Kutatócsoport kötetei bizonyítják, hogy kutatási területük nagyon érdekes, és nem csupán a szűk szakmai közösséget hozhatja lázba. 2022 végén különösek remek kiadvánnyal rukkoltak elő, amely ugyan nem friss tanulmányokat közöl, ám olyan közel hozza az érdeklődőkhöz a középkori életet, amennyire ez csak lehetséges lapokon keresztül. 

A Pillanatképek a magyar középkorból című válogatáskötet alapvetően "kis színes" hírecskék mozaikjából áll, amely a középkor egy-egy apró mozzanatát mutatja be példákon keresztül, gazdagon illusztrálva. Nem véletlenül használom a "kis színes" fogalmát, hiszen a Történettudományi Intézet oldalának "Havi színes" rovatában jelentek meg az ide beválogatott történetecskék alapvetően 2016-17-ben. A válogatás szerzőként felvonultatja a magyar középkorkutatás javát Bácsatyai Dánieltől Zsoldos Attiláig. A kötetben elsősorban nem királyokról, királynékról, az ország előkelőiről olvashatunk történeteket - ők csak ritkán kerülnek a szövegbe -, főszereplői a hétköznapi emberek: polgárok, földművesek, hajósok, bányászok, jogászok, kőfaragók, molnárok és kézművesek. Nem is didaktikus leírásokat kapunk, hanem egy-egy kis sztorit, személyt mutatnak be, amit/akit a szerencsésen fennmaradt források segítségével a szokásosnál kicsit jobban megismerhetünk. A forrás lehet régészeti lelet, oklevél, számadáskönyv, ábrázolás, a kutató pedig történetet kerekít belőle, amely átélhetővé teszi azokat a nem is olyan sötét középkori hétköznapokat. Stílusilag szerzőtől függően lehet kissé szárazabb "szakmaibb", vagy akár egészen mesemondásszerűen elbeszélt a történet. 

Minél többet olvastam a középkorról, annál nagyobb fanatikusa lettem az utóbbi évtizedben. A középkorban ugyanis az az izgalmas, hogy milyen egyszerű, ugyanakkor komplex. Ma szinte mindenben - sokszor akár mesterkélten is fenntartandó - egyenlőség a norma, erre vagyunk büszkék, míg a középkorban fel sem merült senkiben, hogy az emberek egyenlőek lennének! Legfeljebb Isten előtt majd a túlvilágon... Egy polgár a maga által bírt jogaira volt büszke, a nemes az ősi jussára, adómentességére és kardjára, de még a jobbágy is óvta a saját magát megillető kiváltságokat. Az egész világ egyéni és közösségi autonómiák kusza halmaza volt, amelyet egyénenként - elméletben - az érdem, hűség és a teljesítmény szabott meg. A születés mellett természetesen... Szinte hihetetlen, hogy 500 évvel ezelőtt az emberek működtetni voltak képesek városokat, országokat a nekünk igencsak áldatlan állapotoknak tűnő viszonyok mellett! És legtöbb esetben nem is rosszul!

Az első fejezetben nyolc írás kapott helyet, és elsősorban a megélhetéssel, bevételekkel, adózással foglalkozik, majd a bányászat és a tulajdonviszonyok taglalása lövetkezik 5-5 bejegyzésben. Nem maradhatott ki a pénz világa sem, hiszen egészen elképesztő miféle kaotikus monetáris rendszer uralkodott akkoriban, majd jön a különféle szakemberek nehézségeinek bemutatása. A kereskedők a középkor legfontosabb szereplői közé tartoztak, nélkülük nem lehet gazdaságtörténeti mű, utána a címertan következik három tanulmányban. A két utolsó fejezet írással kapcsolatos történeteket mesél el, illetve vegyesfelvágottként extrém eseteket vonultat fel. 

Melyek voltak a legizgalmasabb írások számomra? Draskóczy István középkori hajókról és tutajokról írt szösszenete mindenképpen ilyen. A túlnyomórészt akkor is - sőt, a közékorban pláne! - vizek mentén élő magyarok gyakran hajón közlekedtek, emellett a nagyobb mértékű áruszállítás csak azokon volt olcsón megoldható. Draskóczy bemutatja a sószállító tutajok és hajók különféle típusait, méreteit, illetve a hajósokat, akik meglovagolták ezeket a vizijárműveket. A sóbányászatról írt szösszenete szintén plasztikus, idézetekkel gazdakon fűszerezett (megsózott...). Nagyon érdekes volt az eskűkről szóló Szőcs Tibor-írás is, hogy miként hol és kik előtt kellett esküdözni. Weisz Boglárka: Védelmi pénz, avagy üzemeltetési költség címmel a korabeli vámszedési gyakorlatot mutatja be, amelynek visszáságaival közvetlen utána Kovács Viktória foglalkozott. Valami "érthetetlen" oknál fogva ugyanis a középkorban sem szerettek az emberek adót/vámot fizetni, így megpróbálták kicselezni a hatóságokat álutakkal, amelyek elkerülték a vámszedő helyeket. Mások meg másokat vittek álutakra, és álvámokkal vámolták a gyanútlan utazót. Szintén nagy kedvencem Körmendi Tamás írása, amelyben egy középkori ingatlanmaffiáról lebbenti fel a fátylat, valamint Kádas István írása a rovásbotokról. Utóbbi bemutatja a kor embereinek zsenialitását, amellyel egyszerű módszerekkel képesek voltak megoldani egy olyan problémát, amelyet ma sokszor a NAV számítógépei sem. Egyébként a kötetből szépen kiderül, hogy a középkoriak vallásosságuk mellett nagyon is földhözragadt, anyagias szemléletű emberek voltak, akik elvárták egy egyházi alapítványtól is, hogy gazdaságosan legyen képes fenntartani magát. Szó nem volt itt valamiféle ostoba, bigott alakokról, hanem nagyon is racionális, két lábbal földön álló emberek alkották a Magyar Királyság lakosságát. 

Bár a gazdaságtörténet dominál tematikailag - elvégre mégiscsak a Gazdaságtörténeti Kutatócsoport kiadványa - ám akad itt egyéb is. Megismerkedhetünk a kétes erkölcsű leányzóval, Maruszjával, aki egyik zsoldoskapitányt elhagyta egy másikért, jókora bajba keverve Pozsony városát 1466-ban. Megtudhatjuk azt is, hogy mennyivel szórakoztatóbb (és egyben költségesebb) vendég volt Luxemburgi Zsigmond, mint III. Frigyes német-római császár, vagy hogy miként úszott meg igencsak olcsón Borsvai András és Kendi György egy gyilkosságot 1518-ban. Azt is tudni illik, hogy az erőszak a középkorban a jog egyik eszköze volt, s ha valaki úgy érezte sérelem érte, gyakran fegyveres erővel vett revansot. 

Bár forráscentrikusan szemlélem a történelmet - és a legfontosabbnak az utóbbi évek középkori gazdaságtörténeti kiadványai közül éppen ezért a forráskiadványok -, de be kell látnom, hogy a középkor népszerűsítése az ilyen populáris kiadványok feladata, mert könnyebben emészthető a nem szakemberek számára. Sajnos sokáig az igazán jó népszerűsítő irodalom a magyar történelemben hiánycikk volt, és ennek a bizalom látta kárárt. Növelte a közemberekben a hitet, hogy az "emtéa" valamiféle idegen test az államban, amely elszakadt a "pórnéptől". Egyszerűen nem spórolható meg az a munka, amit a minőségi népszerűsítésbe kell befektetni, mert mindenki rosszul jár. Kárát látja az olvasó, aki csak gyenge köteteket vagy áltörténelmet talál a polcokon, és kárát látja a kutató, aki nem tudja majd eladni a könyveit. Szerencsére egyre gyakoribbak a kiváló népszerűsítő könyvek, amelyek szívós és kitartó munka mellett visza fogják állítani azt a bizalmat, amely valamikor régen elveszett. Lassú munka lesz, de az igényes olvasó látni fogja a különbséget egy szakmailag korrekt munka és egy szenzációhajhász blöff között. 

A kötet képanyaga kiemelkedő, és ahol lehet magyar példákkal illusztrálták a leírtakat, ahol nincs ilyen, ott külföldi kódexek, festmények kerültek a kötetbe. Mindezt tanulmányonként átlagosan 7-8 fotót, térképet jelent, ami könnyen átélhetővé teszi a kort. Egyben a képeket tanulmányozva azonnal szembe ötlik, hogy a középkor nem sötét, hanem nagyon is színes volt. A kiadók minőségi munkát végeztek, kötötten, fotópapír minőségű lapokon adtak ki igencsak korrekt áron egy nagyon értékes válogatást. Köszönet érte!

Értékelés:

Kilenc aranyforint a tíz ezüstdénárból.

9/10 pont

Új írás a ménfői csatáról: Polgár Balázs - III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata és a Ménfői csata

Tanulmányismeretés:

Polgár Balázs: III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata

és a Ménfői csata

Az utóbbi néhány évben örvendetesen megnőtt a magyar hadtörténelemről megjelenő kiadványok száma, s ez már csak azért is öröm, mert évtizedeken át csak nagyon kevés igazán új szemléletű és jó minőségű munka született. Idén került a boltokba Elfeledett háborúk: Középkori csaták és várostromok (6-16. század) címen a Zrínyi kiadó tanulmánygyűjteménye,ⁱ amely több szempontból is hézagpótló. Több olyan háborút, csatát is bemutat ugyanis az európai középkorból, amely itthon nem túlságosan ismert. A kötet második felében már a Magyar Királyság középkori hadtörténelme a téma, ahol mindjárt az első, Polgár Balázs által írt írás kiemelkedő a ménfőcsanakiak számára.ⁱⁱ A címe: III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata és a ménfői csata. A tanulmányt leginkább egy összefoglalásnak lehet mondani, rövid kutatástörténeti áttekintésben sorolja fel a ménfői csatával foglalkozó kutatókat és azok eredményeit, Pauler Gyulától Doberdói Breit Józsefen át Négyesi Lajosig. Kiemelhető, hogy Polgár nem hagyta ki a felsorolásból Szabady János helytörténeti kutatót sem, akinek műveire szintén hivatkozik írásában.

Polgár Balázs elsőként a csata informatív forrásait sorolja fel, majd a német-római császár hadjáratát veszi górcső alá. A szerző műve leginkább összefoglalónak tekinthető abból a szempontból, hogy inkább egyes hadtörténészek (Doberdói Breit, Borosy) számadatait sorolja a csatában részt vevők számáról, s maga nem kíván új ötlettel hozzájárulni a számháborúhoz. Ez szerintem bölcs dolog, tekintetbe véve, hogy a források ezen a téren igen csekély támpontot adnak. Annyit Polgár láthatóan elfogad – mint mindenki -, hogy a német haderő létszáma Aba királyé alatt maradt. Számomra Polgár tanulmányában Bonfini citálása volt az egyik legérdekesebb momentum, hiszen az itáliai krónikás 450 évvel az események után élt, így elvileg nem a leghasználhatóbb forrás. Viszont az, hogy Bonfini olyan dolgokat is tud (de legalábbis állít), melyek szerint a német császár a jobb szárnyon harcolt, valóban elgondolkodtatja az embert, hogy esetlegesen olyan írást használhatott, ami azóta elveszett. Úgy gondolom, ez érdekes lehet további kutatások számára. Polgár a csata döntő momentumának az Aba mellett álló egyes főurak árulását tartja, s ezzel a magam részéről teljesen egyet kell értsek.

Polgár Balázs elsősorban az csata során fellépő időjárási jelenség kapcsán nyújt új, érdekes gondolatokat. A krónikák szerint ugyanis a csata során szélvihar támadt, amely a magyar sereg szemébe fújta a port, s így Isten segítette győzelemre a hitszegő Aba ellen a németeket. Szerzőnk sok hasonló történelmi példát sorol fel annak illusztrálására, hogy ezt a szélvihart, talán inkább krónikás toposznak kell felfogni, mintsem valóban megtörtént jelenségnek. Ugyanis a kor írói előszeretettel színesítették munkáikat ilyen betoldásokkal, így jelezve, hogy a csata egyfajta istenítélet is volt, s nem a felek felkészültsége, létszáma döntött, hanem az igaz ügyet pártfogolták az égiek. Polgár azt sejteti, hogy itt Ménfőnél is egy ilyen közhelyről lehet szó.

Azért van a tanulmányban egy számomra furcsa fel nem ismerés. A csata forrásait felsoroló résznél Polgár a következőt állítja a Képes krónika Ménfői csata ábrázolásáról: „Aba seregének vereségét 14. századi anakronizmusként az Árpádok földre hullott, vágott pajzsmezőt mutató címeres vexilluma szimbolizálja.” Most azon túl, hogy az árpádsávos zászlót ilyen bonyolultan teljesen felesleges megfogalmazni, szerintem a megállapítás téves is. Egyáltalán nem tekinthető anakronizmusnak az árpádsávos zászló 1044-ben, legfeljebb a sávok számát lehet vitatkozni. Elég ugyanis megnézni Szent István király Lancea Regis dénárját, hogy lássuk, már első királyunk használta lándzsáján ezt a zászlót (természetesen a színeket az ezüstpénzen nem lehet megállapítani, de logikus feltételezés, hogy már ekkor is vörös-ezüst párosításról volt szó). Nem csupán nem anakronizmus tehát 1044-ben egy ilyen zászló használata, hanem képi ábrázolásunk van róla 1038 előtt! Már csak azért is érthetetlen számomra, hogy ez Polgárnak nem tűnik fel, mert a Lancea Regis dénárra később ő maga is utal a tanulmányban.

Mindenesetre, ha Polgár Balázs tanulmánya kiváló összefoglaló, s minden Ménfői csatáról olvasni vágyó ménfőcsanakinak és nem ménfőcsanakinak bátran ajánlom.

A Lancea Regis dénár rajzolata
(http://penztortenet.blog.hu/2013/07/10/lancea_regis_az_elso_magyar_penzerme)

Jegyzetek: 

iElfeledett háborúk: Középkori csaták és várostromok (6-16. század). Szerk.: Pósán László és Veszprémy László. Bp.: Zrínyi, 2016.

iiPolgár Balázs: III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata és a ménfői csata. In: Elfeledett háborúk. p. 149-161

(Az írás megjelent szerkesztett változatban a Hegyalja - ménfőcsanaki havilap 2016. szeptemberi számában)

Folyóirat-ismertetés: Hadtörténelmi Közlemények 2015/3. - „Fejezetek az Első világháború történetéből”

Hadtörténelmi közlemények

2015. szeptember (128. évf. 3. sz.)

Ma a Hadtörténelmi Közlemények legújabb (bár ez némiképpen már viccesen hat, hiszen majd egy hónapja kézbe kaptam) számát mutatnám be. Apropója konkrétan nincs, de hát a profilomba vág, ráadásul aktuális a szám, hiszen alcíme „Fejezetek az Első világháború történetéből”. Valóban, az egész szám a Nagy háború körül forog, kivétel természetesen a Szemle rovatot, ahova más témájú könyv is bekerült.

Tanulmányok:

Balla Tibor: Szövetségesből háborús ellenfél. Olaszország 1915. májusi hadba lépésének katonapolitikai előzményei és körülményei (641-667.o.)

Még tavasszal éppen e témában tartottam előadást a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban, akkor igazán jól jött volna a felkészüléshez egy ilyen jó és tömör összefoglalás. A tanulmány összességében számomra sok újat nem hozott. Azért vannak benne érdekességek a témát felületesen követő érdeklődők számára, például, még 1914. augusztus 1-én is úgy volt, hogy a Hármasszövetség szellemében olasz csapatok segítik a németek franciaországi invázióját a Rajnánál. Balla ismerteti az olasz haditervek módosulását, amely az eredeti koncepcióval ellentétben már támadó háborút írt elő az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. Remek összefoglalást kapunk az itáliai hadsereg erejéről, alkotóelemeiről és felszereléséről, amelyet a szerző a szakirodalom javával együtt a leggyengébbnek tart a nagyhatalmak közül (mert az nem a Monarchia volt). Azt kicsit sajnálom, hogy az olasz hadsereg harci tapasztalatairól nem ejtettek szót, holott a háború előtt 2 évvel fejeződött csak be a törökök ellen vívott líbiai háborúja. Ezt ugyan nem lehet az Első világháborúhoz hasonló konfliktusnak kezelni, de azért meglehetősen kemény harcok sorában sikerült csak az oszmán Birodalom afrikai tartományát elfoglalni. Ez a háború valahogy rendszerint elfelejtődik. Balla szót ejt a hadműveleti terület előkészítéséről, és – ami szintén nagyon hasznos – közli a szemben álló felek hadrendjét hadosztály mélységig. A számomra legmegdöbbentőbb adat a tanulmány utolsó sorára esik: egy elesett osztrák-magyar katonára átlagosan 4.3 olasz halott jutott a háború folyamán.

Krámli Mihály: A Durazzo elleni akció 1915. december 29-én (669-686 o.)

Krámli Mihály méltán tekinthető az Osztrák-Magyar Haditengerészet legjelesebb kutatójának, és mivel nagy kedvelője vagyok a K.u.K. Kriegsmarine-nak, sokszor kerülnek kezembe írásai. Krámli most a Durazzó elleni osztrák-magyar tengeri akciót mutatja be, melynek célja a szerb hadsereg evakuálásának megakadályozása volt 1915. december 29-én. A leírás némileg száraz, nem olyan élvezetes, mint mondjuk Halpern Otrantói ütközet-e, de a Hadtörténelmi Közleményeknek nem is a szórakoztatás a célja. Növeli a tanulmány értékét a mellékletként csatolt forrás, amelyben Anton Hausnak, a flotta főparancsnokának összefoglalóját olvashatjuk arról, ő miként értékelte a 2 romboló elvesztésébe torkolló akciót. Jó kis tanulmány, amely ismét az egykori osztrák-magyar tengerészek dicsfényét emeli, hiszen teljesítményük nem maradt el az olasz vagy brit vetélytársaké mögött.

Seres Attila: Moldvai csángók és a magyar etnikai tér megerősítésének kérdése az Első világháború idején (687-707 o.)

A téma számomra ugyan nem esik kutatásaim fókuszába, de érdekes aspektusát adja az első világégésnek, amennyiben bemutatja egy kis, elzárt kisebbség etnikai problémáit háborús viszonyok között. Mivel ez a magyarság részét képező csángókat jelenti, különösek figyelemre méltó a tanulmány. Felvillantja, hogy milyen megoldási lehetőségek merültek fel a moldvai magyarság megmaradásának biztosítására, és hogyan nem lett ezekből semmi.

Közlemények:

Pollmann Ferenc: Az 1914. szeptemberi bánsági szerb betörés (A pancsovai pánik) (709-719 o.)

Pollmann Ferenc írásában az úgynevezett „Pancsovai pánik”-ot elemzi a források alapján. 1914. szeptember 11-én a Duna északi partját őrző osztrák-magyar csapatok egy állítólagos szerb támadás miatt kiürítették a Duna menti Pancsova városát a Bánságban. Az eset akkoriban nagy politikai vihart kavart fel, s Tisza magyar miniszterelnök igen zokon vette az esetet, különösen mivel a helyi lakosság látva a katonaság csomagolását maga is menekülésbe kezdett. A pánik aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, fosztogatásba torkollott. Pollmann most összevetve az álláspontokat, igyekszik tényszerűen megállapítani a felelősség kérdését. Ma már tudható, hogy a Pancsovánál történő partraszállás pusztán kis erőkkel végrehajtott felderítő kísérlet volt, amelyről hírt kapva a helyi osztrák-magyar parancsnok fejben összeomlott. Az eset azért is pikáns, mert a térség biztonságáért a későbbi neves katonai szakíró, „Doberdói” Breit (Bánlaky) József felelt, akinek alárendeltje volt a Pancsovát feladó Keill alezredes.

Manfried Rauchensteiner: Helden oder Feiglinge: Die Deserteure des Kaprpatenwinters 1915 (720-729 o.)

Rauchensteiner tanulmányában az 1914-15-ös Kárpátokban vívott téli hadjáratot vizsgálja. Vajon milyen következtetések vonhatóak le a Monarchia csapatainak állapotáról a dezertálások alapján? Ki lehet-e jelenteni, hogy egyes etnikai csoportok hajlamosabbak voltak elhagyni az osztrák-magyar lobogót, mint mások? Elsősorban a szinte teljesen cseh legénységű közös 28. gyalogezredre koncentrálja írását, amely 1915. április 4-én átállt az oroszokhoz. A szerző megállapítja, hogy a dunai monarchia seregében a dezertálás tízszer nagyobb arányú volt, mint a német seregben, és kétségtelen, hogy a csehek nem akartak harcolni a rokonnak tartott oroszok ellen. Mindemellett a 28. ezred magatartását elsősorban a rossz ellátás és a katonai vezetők hibái okozták, melynek során elszigetelt állásában az ezred reménytelen helyzetbe került. Források alapján kiemeli, hogy nem egyszerű átállásról van szó, hiszen az ezred április 3.-ról 4.-re virradó éjjel harcokban 150 embert veszített, tehát egyáltalán nem ellenállás nélkül adta meg magát. Ezt jelzi az is, hogy a vezérkar a feloszlatást követően a gyalogezredet még 1915-ben újjászervezi.

Czirók Zoltán: Pillanatkép az osztrák-magyar repülőcsapatokról: Dél-Tirol, 1915 (730-741 o.)

Szerencsére a 100 éves évforduló ráirányította a figyelmet az osztrák-magyar légjáró csapatokra is, így a HK mostani száma két írással is jelentkezik a témában, sőt nemrég egy igen szép kiadvány is megjelent a Monarchia legsikeresebb pilótáiról és felszerelésükről. Czirók Zoltán azt mutatja be, miként alakultak meg az osztrák-magyar repülőszázadok a délnyugati fronton, illetve prezentálja milyen típusú feladatokat kellett ellátniuk a tüzérség nyújtott segítségtől kezdve az ellenséges területek bombázásáig.

Bálint Ferenc-Gondos László: Egy magyar tábori pilóta harctéri tevékenysége a keleti fronton 1914-1915-ben (742-762 o.)

Itt is a második K.u.K. Luftflotte-ról szóló tanulmány, sőt egyben forráskiadás. Ez az írás ugyanis tulajdonképpen két részből tevődik össze. Az első bemutatja a Császári és Királyi Légierő 1. repülőszázadát, annak kialakulását, állományát és felszerelését, valamint 1915 tavaszáig tartó tevékenységét. Második részében ennek egyik pilótáját, a komáromi Kovách Zénó Pált ismerhetjük meg, aki a Keleti fronton veszíti életét, és akinek fennmaradt leveleit a harctérről olvashatjuk is. Ezekből tudhat meg olyan érdekességeket az ember, hogy egyik este Kovách győri teasüteményt vacsorázott, melyet Krakkóban vett. Az ilyen finomságokért vagyok történelemfan.

Tolnai Gergely: Az első világháború erődjei (763-783 o.)

Egy hiánypótló írás, legalábbis én annak érzem. Nem rémlik, hogy olvastam volna tömör, mégis értékes összefoglalót, amely leírta volna az övvárak kialakulásának okát, rövid tündöklését és gyors bukását. Tolnai Gergely most ezt megtette, ráadásul bemutatja, hogy Krakkó és Przemysl nem voltak európai kivételek, minden ország kialakította a maga katonai elképzeléseihez passzoló erődítményrendszereket. A tanulmány ezek típusait vázolja fel, ismerteti és a Hadtörténelmi Közleményekben meglepő módon színes fotókkal (és fekete-fehér ábrákkal) illusztrálja is.

Sallay Gergely Pál: 1915 az osztrák-magyar kitüntetés-történetben (784-792 o.)

Sallay Gergely, mint a cím elég jól prezentálja, bemutatja az osztrák-magyar kitüntetéseket, amelyek 1915-ben kerültek kiosztásra, milyen változások történtek, illetve milyen új elismerések születtek a vér áztatta csataterek miatt. Bevallom, számomra ez az egyik legkevésbé ismert aspektusa a hadtörténelemnek, így nekem nóvum. Leginkább ez azoknak hasznos, akinek a birtokában ilyenek vannak. A rövid írást színes illusztrációk kísérik.

Fodor Veronika: A csepeli Weiss Manfréd Konszern jótékonysági intézkedései (793-800 o.)

Ismét egy számomra ismeretlen terület. Fodor Veronika egy nagyiparos jótékonysági tevékenységét mutatja be a Nagy háború során. Erre nagy szükség is volt, hiszen rászorulók az ilyen kataklizmák során bőven akadnak. Azért is jó egy ilyen tanulmány, mert ezek segítségével lehet felülírni azokat a marxista-leninista nézeteket, amely egy kaptafa alá veszi az összes gyárost, akik szerintük alig várták már a vérfürdő kezdetét, hogy aztán a hasznot eltegyék maguknak. Nyilván a nagypolgárság között volt jó és rossz ember egyaránt, ideje túllépni az osztályharcos retorikán. Most a Weiss Manfréd Konszern jótékonysági intézkedéseinek megismerésével árnyalni lehet a köztudatban élő képet.

Műhely:

Szoleczky Emese: A világháború első hónapjai a hadimúzeum tábori levelezőlapjainak tükrében (801-829 o.)

Ez viszont nagyon érdekelt. Elsősorban mert nekem is van jó pár tábori levelezőlap a birtokomban, másrészt mert részben forráskiadás, hiszen számtalan idézet van Szoleczky Emese írásában. Mielőtt azonban a tényleges levelezőlapokkal foglalkozna a szerző, leírja a tábori postaszolgálat kialakulásának szintén izgalmas történetét (benne a közismert Taxi szó kialakulásának sztorijával). Szoleczky összefoglalja a sok levelezőlap áttekintése alapján, hogy milyen jellemzői vannak a hazaküldött lapoknak. Nem meglepő módon zömében nem katonai eseményekről történik említés, mivel a nyitott és szabadon olvasható lap a cenzúrának is nagyon hasznos volt. Hiszen pont az volt az értelme, hogy hadititkokat nem lehetett benne említeni észrevétlenül. A tanulmány csak megerősíti a saját tapasztalataimat, amit több száz lap átolvasása után leszűrtem. Nagyon hasznos kis összefoglaló, amely bemutatja, hogy a háború első hónapjaiban mi foglalkoztatta az egyszerű bakákat. Nem meglepő módon elsősorban az otthon, és az otthoni élet.

Grund Anna Borbála-Nagy Gabriella-Szabó Fanin-Tóth Barbara: A nagy háború nyelvi lenyomata (830-851 o.)

A több rövid írásból összeszerkesztett műhelymunka az Első világháború magyar nyelvre gyakorolt hatását igyekszik bemutatni. A szerzők középiskolai diákok, így nagyon örülök, hogy volt egy olyan pályázat, mely során a tanulók találkoztak a Nagy háborúval. A nyelvi lenyomat szempontjából vizsgálni a háborút inkább csak érdekesség számomra, de nagyon kellenek az ilyen vetélkedők, amelyek közelebb hozzák a mai fiatalokhoz őseik hőstetteit és szenvedéseit.

Forrásközlemények:

Görög Dániel: Kutka István őrnagy Első világháborús naplója (853-880 o.)

Az én személyes kedvencem a HK mostani számában, ami nem meglepő, mivel forrásközpontú vagyok, és olvasni egy zászlóaljparancsnok feljegyzéseit, igazán rendkívüli. Az őrnagy már elég távol áll a tábornoki kartól ahhoz, hogy a közlegényeket is észrevegye, de elég közel van a vezetéshez, hogy értsen valamit a nagy egészből. Kutka naplója magán viseli az élesben írt naplók tömörségét, ugyanakkor olyan részletek vannak benne, amelyek figyelemre méltóak: menetalakzatok, ábrák, létszámadatok. A napló 1914. szeptember 9-től november 23-ig tart, mikor is annak írója kórházba kerül, golyó által okozott koponyacsonttörés miatt. A sok nagyon hasznos számadat és rajz mellett, néhány helyen azért kihallatszik a parancsokkal kapcsolatos elégedetlensége és értetlenkedése is. Szóval remek kis anyag ez, amely érdekes adalékokat ad a már jól ismert galíciai harcokhoz.

Varga E. László: Források és iratok a lengyel légiókban harcolt magyarok történetéhez 1914-1918 (881-915 o.)

Varga E. László 42 dokumentumot tesz közzé lengyel levéltárak anyagaiból, hogy betekinthessünk a lengyel légiókban harcoló magyarokról. Mindig örülök a lengyel-magyar barátság témájának, hiszen a szomszéd népekkel való kapcsolatunk nem éppen felhőtlen, „hála” a történelmi ellentéteknek. Az izgalmas válogatás egy korábbi kiadás folytatása, amely a Hitel c. folyóiratban jelent meg. Most egy bővebb iratgyűjteményt tár elénk Varga, amely talán itt a Hadtörténelmi Közleményekben jobb helyen is van. A lengyelek Első világháborúban való szereplése kevéssé ismert, noha kulcskérdés volt, melyik oldal vonja magához a szimpátiájukat. Ez inkább a Központi hatalmaknak sikerült, benne is a nagyobb önállósággal, sőt esetleges állami léttel is kecsegtető Osztrák-Magyar Monarchiának. Így itt alakultak meg nagyobb létszámú lengyel alakulatok, amelyek saját zászló alatt harcoltak az oroszok ellen (egyébként az oroszok is próbálkoztak hasonlóval). Most e lengyel légiókban szolgáló magyar katonák életét ismerhetjük most be a forráskiadás által.

Továbbra is csak azt tudom javasolni minden hadtörténelem iránt érdeklődőnek, hogy a Hadtörténelmi Közleményeket érdemes előfizetni, mert tartalmához képest nagyon olcsó kiadvány, az írások magas színvonalúak, ráadásul szinte minden korszaknál megkerülhetetlen.

Hogyan vizsgázzunk okosan! - viccelet és bölcselet érettségizőknek és hallgatókank

Az írásbeli érettségiknek immár vége, viszont közeledik a szóbelik kora, mikor mind az érettségizők, mind a már főiskolás és egyetemista egykori tanítványok számot adhatnak mérhetetlen, vagy legalábbis alig-alig mérhető (:D) tudásukról. Még 2004-es államvizsgánkra írtam ár humoros formába egy vizsgára felkészítő könyv pár oldalát, melyet most vicces bölcseletként igyekszem tálalni a most megmérettetésre készülő ifjúságnak. Jó étvágyat!

Vizsgázzunk okosan

Kovácsné Sipos Márta részleteihez hozzátett:

 Én (= Horváth Gábor), a szögletes zárójeles részeket.

A jó vizsgázó ezt a képességét három feltétel teljesülésének köszönheti:

-      Agyának lehető legjobb működése a vizsgázás pillanatában

-      A jó felkészülés [Ezért van olyan kevés jó vizsgázó, jeles meg még kevesebb]

-      A vizsgázás technikája

[Szerintem ide vehető: -puskázás technikája]

A vizsgára úgy kell elmennünk, mint a versenyzőnek a versenyre [doppinggal?]. Vagyis tréningben kell lennünk [de sima ing is jó!], hogy a vizsga pillanatában a vizsgázó agya a lehető legjobb teljesítményt produkálja.

A jó felkészülés

Gyakran megtörténik, hogy aki jól felkészült, csak közepesre vizsgázik [adná az ég!], de az is előfordul, hogy egy kicsit rosszabbul felkészült vizsgázó nagyon jó eredményt ér el [lásd: a tételhúzás megbundázása címszó!]. Ez nem feltétlenül a véletlen szerencsén múlik [bizony hogy nem, lásd puskázás címszó!], hanem a vizsgázás pillanatában a jó agykondíción. A megfelelő felkészülés és a jó agyműködés két fontos tényező, amelyeknek együttes megléte szükséges a vizsga sikeréhez.

  A vizsgára pihenten kell menned. Téves az a feltételezés, miszerint többet tud, aki az utolsó pillanatig tanul [még kevésbé, ha akkor állt neki]. Gyakran ennek éppen az ellenkezője tapasztalható.

  A vizsgától való félelem, a vizsga sikerén való tépelődés nagyon zavarja a nyugodt felkészülést, ezért árt a vizsga sikerének.

A vállalt nehéz feladattól, vagyis a vizsgától való félelem ösztönözhet a cselekvésre [pl.: tanár megvesztegetése, puska írása, stb.], de akadályozhatja is a tanulás folyamatát. Ez függ a félelem mértékétől és a személyes lelki teherbíró képességtől. Ha bízol saját erődben, félelmed csak lámpaláz lesz. Ne is törődj vele! A legjobb színészek, sztárok is lámpalázasak, mégis sikert aratnak! [Igaz ők egy jelenetet felvehetnek tízszer is, ha nem sikerül. Ez egy vizsgánál nem feltétlenül van így. És az ösztöndíjad sem mérhető a gázsijukhoz.]. Ne aggasszon tehát idegességed a vizsga napján, ne ess pánikba tőle! Hiszen nincs is semmi okod a pánikra [legfeljebb pálinka], ha készültél! Ha pedig nem vagy felkészülve kellőképpen [az esetek 99.9%-a, emberiség mínusz stréberek], a pánik nem segít, hanem inkább ront a helyzeten.

  Ugyanez mondható el az önbizalom hiányáról is. Tehát határozottan kerülnöd kell, hogy rossz véleménnyel légy saját magadról [erre vannak mások]. Gondold csak végig: hogyan leszel képes meggyőzni felkészültségedről bárkit is, ha te magad sem hiszed el?! A szavakon túli, úgynevezett metakommunikációd sikered ellen dolgozik majd. Ugye nem ezt akarod [nem hát, hanem egy forró csokit…]! Itt az ideje tehát belátni, hogy az iskolai tananyagot nem zsenik számára találták ki [nem, ahhoz a zsenialitás valóban kevés]. A pozitív hozzáállás sokkal fontosabb, mint hinnéd. A lényeg, hogy a kudarc lehetősége meg se forduljon a fejedben [erre a kudarc után is lesz idő], ha valóban megdolgoztál a sikerért.

A jó agyműködés

Mit kell tenned annak érdekében, hogy tested, lelked és agyad a lehető legjobb állapotban legyen vizsga idején?

1.    Egy nappal (de ha ezt túl soknak érzed, akkor is legalább fél nappal) a vizsga előtt már ne dolgoztasd az agyad [nézz valóságshowt!]. Mit jelent ez? Legfőképpen azt, hogy agyadat ne terheld semmiféle fárasztó tevékenységgel. És tartózkodj a szabadban, friss levegőn. Nagyon jót tesz egy nem túl fárasztó kirándulás [ne most akard meghódítani a Mount Everestet!], a barkácsolás [bár agyonkalapált ujjakkal nehéz lesz másnap írni], a röplabdázás, a kosárlabdázás, az evezés vagy az úszás [a tananyag tengerében]. Arra azonban ügyelj, hogy ne legyen mindez túl fárasztó! Az nem fog a vizsga sikeréhez hozzájárulni, ha alig tudsz bevánszorogni az iskolába [inkább jelents beteget és megúszod a vizsgát]… A lényeg: a vizsga előtti napot töltsd szabad levegőn, könnyű fizikai mozgással. Utána moziba is mehetsz, de csak vígjátékra! Más műfajú előadás túlságosan lekötne! [A darabolós gyilkos III. túlságosan hasonlítana a következő napi vizsgára.] A vizsga előtti napon lehetőség szerint kerüld az érzelmi megrázkódtatásokat, mert azok veszélyeztetik a másnapi sikert [Tehát hagyd ki az aznapi Vad Angyal, Izaura és Rosalinda-adagot. Istenem hát van előnye is a vizsgának!].

2.    A vizsgát megelőző este fordíts egyetlen órát [majd fordítsd vissza], (de ne többet) arra, hogy átnézd annak a tárgynak a vázlatait, amiből vizsgázol. Semmit se ismételj át! Csak gyorsan nézd át a vázlataidat [feltéve, hogy létezik ilyen…]. Kizárólag a legfontosabb címszavaknál és azon részeknél állj meg, melyeket érzésed szerint legrosszabbul tudsz [és ez hogy fér bele egy órába…?].

3.    A vizsga napján kipihenten kelj fel. Ehhez arra van szükség, hogy előző esti program után időben térj nyugovóra [Ágyő Romkert disco!], és az éjszakát alvással töltsd. Eszedbe ne jusson ebből a célból valamiféle altató vagy nyugtató gyógyszerhez folyamodni! Biztos lehetsz benne, hogy visszaütne: valószínűleg félálomban, lelassult agyműködéssel vennél részt a vizsgán. Ez pedig nem sok sikerrel kecsegtető állapot… Ha a vizsga helyszínétől nem laksz túl messzire, menj gyalog, sétálj egy kicsit, a szokásosnál korábban indulj [és másik irányba…]. Az viszont, hogy egy vagy két órával előbb bemenj az iskolába és társaiddal együtt izgulj, teljesen felesleges [hacsak az aktuális pletykákat nem akarod megtudni].

4.    Ha a szóbeli vizsgán van rá lehetőséged, igyekezz az elsők közt lenni! [a tolakodás helye tehát nem a busz]. A vizsgára való hosszú várakozás nagyon fárasztó [pláne ha eleve Utóvizsga várható].

5.    A vizsgára vidd magaddal a tanuláshoz használt vázlataidat, füzeteidet és könyveidet! Nem azért ajánlom ezt, hogy vizsga alatt titokban beléjük pillants, hanem azért, hogy [kimásold belőle?!] biztonságban érezd magad. Tekintsd őket kabalának, a puskázásnak pedig még a gondolatát is hessegesd el magadtól! [Így van, ne is gondolkodj, cselekedj!] Előfordul, hogy a vizsga előtt nem jut eszedbe egy tanult név, egy dátum, egy fontos esemény vagy éppen egy képlet [hogy fiú netán lány vagy-e]. Sokkal könnyebben eszedbe jut, ha tudod, hogy bármelyik pillanatban megkeresheted a vázlataidban. Ez megnyugtató hatással lesz rád. [az kevésbé, hogy benn vizsgakor ez nem igaz]

6.    Visszatérve a puskákra, ezek – az általános véleménnyel ellentétben – nem segítenek, hanem zavarnak [Ekkora baromságot…]. Azért, mert puskázás közben nem a saját munkádra számítasz, nem a meglevő ismereteid felhasználására építesz [és ha nincs is mire???]. Ezzel egyben felfüggeszted az önálló gondolkodást is. Emiatt gyakran előfordul, hogy aki azért puskázik, mert keveset tud, sokkal jobban vizsgázna puskázás nélkül. [Ez csupán feltételezés, nem bizonyított!] Tehát bízzál magadban, tudásodban és képességeidben, és ne hagyatkozz arra, hogy a puskád majd helyetted gondolkodik! Mellesleg abban sem lehetsz biztos, hogy puskázásod észrevétlen marad [cö-cö-cö amatőr!].

7.    Ha az adott vizsga túl „szertartásosan” zajlik le [füstölő, fáklya, véres kés, áldozatnak te], vagy erős félelem vagy idegesség lesz úrrá rajtad, próbáld a helyzeted külső figyelőként szemlélni! [sok újraélesztettnek vannak hasonló emlékei]! Ez az egyik legjobb módszer arra, hogy kiszabadítsd magad a környezeted hangulati hatása alól. A vizsga előtt nagyon tápláló reggelit egyél, sok édességgel [nekem a francia krémes jött be]. Bár a szellemi erőfeszítés nem igényel túlzottan sok energiát, az „idegi” erőfeszítés mégis lényegesen többet. A vizsgákon nagy idegfeszültségben kell dolgoznod. Erre pedig fel kell készítened magad.

8.    Az egyes vizsgák közti szüneteket – különösen ha csak 1-2 naposak – úgy kell felhasználnod, hogy ki kell kapcsolódnod a tanulásból, pihenned kell: nagyjából azonos módon, mint a vizsga előtti napon. Ha a szünetek ennél hosszabbak, az időt tanulásra is érdemes kihasználni. De egy-egy vizsga letétele után a nap hátralévő részét feltétlenül pihenéssel kell eltöltened. Ilyenkor megnézhetsz egy komolyabb filmet is [Apokalipszis most, meg a vizsgán is], és megengedheted magadnak a lelki megrázkódtatások luxusát [Ó Rómeó, miért vagy te Rómeó? vagy eljött a szappanoperák ideje].

A szóbeli vizsgák

Nagyon gyakori, hogy valaki vizsgázás közben tudásának csak töredékét használja fel. Jóval később, felelés után jut eszébe, hogy még mi mindent elfelejtett elmondani. Miért nem mondta? Elsősorban azért, mert agya a felelés pillanatában nem jól működött elég jól. Nem sikerült figyelmét kizárólag arra összpontosítania, amiről beszélnie kellett volna. Néhány tanács:

-      Amikor felelsz, próbáld figyelmedet csakis a kifejtendő kérdésre összpontosítani: mit tudsz erről a témáról [már ha tudsz valamit erről a témáról… ha nem lásd: rizsa a semmiről, avagy hogyan keverjek a mondandómba oda nem illő gondolatokat hitelesen fejezet!]!

-      Gondolj kizárólag feleleted tárgyára! Ne kalandozzon el a figyelmed [Az előtted ülő szőke cicababa helyett valami semlegesre teszem azt, a Clorox fertőtlenítő környezetre gyakorolt hatására]! Ne most foglalkozz azzal, hogy milyen osztályzatot fogsz kapni, mit mond majd a tanár, mit mondanak az osztálytársaid! Ilyenkor csak egyet tehetsz: elmondasz mindent, amit a témáról tudsz.

-      Ne engedd eluralkodni magadon a félelmet! Jó, ha tudod: mindenféle félelem gátolja agyad tevékenységét. Valamennyi érzelem közül a félelem a legbénítóbb hatású. Nagyon rossz hatása van reakcióinkra és emlékezetünkre. Aki fél vizsga közben, az csak nagyon keveset képes tudásából megmutatni.

-      Ne figyelj a súgásra! [arra figyelj ki súgja, ez határozza meg a súgás értékét] Ha elkezdesz a súgásra figyelni, agyad szinte automatikusan abbahagyja az önálló munkát. A súgásra figyelés azt jelzi: nem bízol magadban, azoknak az ismereteknek sem veszed hasznát, amikkel rendelkezel.

1.    Agyad működésének eredményessége függ a testtartásodtól is. Ezért állj vagy ülj egyenesen, lazán, szabadon és felemelt fejjel…Így hangosan és könnyedén kezdhetsz beszélni. Időnként nézz komolyan és egyenesen a vizsgázó szemébe [boszorkányok, kígyóbűvölők és szemmel verők előnyben]! Ne kerüld a vizsgáztatók tekintetét, nézz a szemükbe, ezúton is kaphatsz némi biztatást, megerősítést. [Na erre mérget nem vennék! A vizsgáztató szeméből sokkal gyakoribb a KSH statisztikái szerint : 1. maró gúny (27,8%), 2. káröröm (22,5%), 3. „most kicsinállak te szemét”-nézés (17,6%) és a 4 .„Hehe-nem figyeltél az órámon, most én nem figyelek rád”- vigyor (12,9%)]

2.    Öltözz kényelmesen, hogy a körülményekhez képest jól érezd magad. Ez nagyon fontos. Ruhád azonban ne legyen sem túl kirívó, [férfitanárok azért biztosan elnézik mind a mély dekoltázs, mind a miniszoknya használatát, pláne a nem-használatát…] sem túlságosan hétköznapi.