Könyvajánló - Adam Zamoyski: Varsó, 1920

Adam Zamoyski: 

Varsó, 1920 

Göd: Rézbong, 2020 

184 oldal 

Eredeti cím: Warsaw 1920 (London, 2008) 

Fordította: Lengyel Márk 

A magyar-lengyel barátság közismert tény, amely bizony történelmi hasonlóságok sokaságából táplálkozik, s a két nép megdöbbentően egymásra talált a XIX. századtól kezdve. A barátság és tisztelet azon kevés esete ez nemzetek között, amely nem a rokonságon alapul, hanem a kölcsönös megbecsülésen és az egymásért való kiálláson egy viharok verte térségben, s ezért különösen értékes. Nem jelenti azt, hogy mindig mindenben egyetértünk, nem jelenti azt sem, hogy nincsenek érdekellentétek akár a két fél között, de jelenti azt, hogy a két ország megérti egymás problémáit. Mindig nagy öröm ezért számomra, amikor a lengyel történelemmel kapcsolatban jelenik meg könyv a piacon, pláne mivel sajnos azért nem túl gyakori. Holott a közép-európai nemzetek egymásra találását nagyban segíthetné, ha ismernék egymás történelmét, s kölcsönösen kiadnák mérvadó kiadványaikat a szomszédok nyelvén is. 

Adam Zamoyski azon történészek egyike, akitől már több kötet is megjelent a lengyel történelemmel kapcsolatban idehaza. Igaz papíron brit, ám történelmi lengyel család sarja - sőt az egyik legrégebbi és legfontosabb polák családé! -, aki már Britanniában született, de kutatási témája ősinek földje, s maga is részben ott lakik. Magyarul megjelent könyvei eddig Napóleon utolsó éveit mutatták be a magyar közönségnek, erősen lengyel nézőpontból (ha valaki nem tudná, Napóleon az 1812-es hadjáratát „lengyel hadjárat”-nak nevezte!), ám most megjelent kötetének témája egészen más. Nyilván családtörténelmi okai is voltak annak, hogy Zamoyski az 1919-1920-as lengyel-szovjet háború történetét választotta témának, hiszen édesapja 1939-ben Lengyelország német-szovjet megszállásakor menekült Nagy Britanniába, s a kommunizmus miatt 1945 után sem térhetett haza. A köteten végig érződik a lengyel hazafiság csodálata és a kommunizmus elutasítása. 

1919-20 ugyanis a bolsevik „világforradalom”-tól valló rettegés időszaka volt, s nem is indokolatlanul. A zavarosban halászó, s jelentős taktikai tehetséggel bíró Lenin úgy érezte - marxista elveknek megfelelően -, Oroszországban csak akkor maradhat hatalmon, ha a kommunizmust más országba is exportálja, világforradalommá alakítva a nagy októberi puccsot. Az is marxista axióma volt, hogy a proletariátus a fejlett, jelentős munkássággal bíró nyugat-európai országokban alakul ki, s mivel hatalomra ennek ellenére az iparilag kevésbé fejlett Oroszországban jutott, azt vélték, nyugaton tömegek várják a (vörös) fényt hozó bolsevik erőket. Nyugat felé való hódításuk útjában elsőként Lengyelország állt. 

A mű főhőse talán - a lengyel népen kívül - Józef Pilsudski, akinek vasakarata és eltökéltsége kulcstényezője volt annak, hogy a bolsevik seregek végül vereséget szenvedtek Varsó alatt. Pilsudski követett el hibákat - melyik politikus nem? -, de összességében összetartotta nemzetét olyan reménytelen percekben is, amikor a papíron szövetséges Antant is lemondott már a lengyel ellenállásról. Érdemes itt megemlíteni, hogy Magyarország akkori szűk lehetőségeihez képest szintén támogatta a lengyeleket fegyverrel és lőszerrel. Ez sem csoda. Zamoyski felvázolja a szovjet terveket, amelyek már Németország, Csehszlovákia és Magyarország elözönlésére készültek Varsó és Krakkó elfoglalása után. A mai külpolitikai látókörünket is szélesíti a kötet, hiszen bemutatja Lengyelország politikai terveit Ukrajnával, mely nagyon jól jött volna az újjászülető állam számára, ám az ukránok nem igazán álltak ki magukért. 

Zamoyski írása tömör - az egész kötet nem túl vaskos, s időnként nagyon szerettem volna több részletet megtudni a hadműveletekről -, ugyanakkor világos olvasmány. A szerző gyakran színesíti leírását korabeli visszaemlékezésekkel és naplókkal, amelyek bemutatják, miként is élték meg a katonák és civilek a reménytelenség és a remény perceit. A bolsevik vezetők csak ritkán kerülnek az oldalakra, sokszor a Vörös hadsereg inkább hullámzó barbár hordaként jelenik meg, de katonai teljesítménye előtt időnként tisztelettel adózik. Tuhacsevszkijnek van egyfajta pozitív bája a történetírásban, mivel Sztálin végzett vele később, ám a könyvből kiderül, hogy tehetsége mellett, azért szó sincs holmi makulátlan, tökéletes katonáról személyében. 

Zamoyski írásának fő gondolata az a XX. század által sokszor bizonyított tény, hogy egy lengyel munkás közelebb áll egy lengyel gyároshoz, mint egy orosz munkáshoz. Sokkal több a közös bennük: nyelv, kultúra, hit, történelem, s ez bőven ellensúlyozza az állítólagos kizsákmányolás fájdalmát. Egész egyszerűen Karl Marx tévedett, az ember identitását nem a társadalmi osztály adja elsősorban. A lengyel munkás és földműves, aki 123 év után kapta vissza hazája szabadságát, az nem a szocialista internacionalizmust választotta – kis számú kivételtől eltekintve -, hanem Lengyelországot. Itt egy levél ötlött eszembe példaként - éppen Jászi Oszkár levelezését olvasom szabadidőmben -, melyet Hock János, Károlyi Mihály egykori támogatója írt a trianoni béke idején Jászi Oszkárnak, mikor az egy Horthy ellenes összefogást akart a Kisantant támogatásával: 

„Én olyan országban, amely a magyar testről élő tagot bontott le, a magyar kormányzat ellen nem szervezkedem. Akármilyen legyen otthon a rendszer, közelebb áll hozzám, mint a magyar területet elrabló idegen.” 

A könyv állítása, hogy a lengyel győzelem megmentette Európát, persze erősen megkérdőjelezhető, de a siker nagy jelentősége nem. Tény, hogy voltak olyan elemek elsősorban Németországban, Ausztriában, (a magyar Tanácsköztársaság bukott vezetői nagyrészt szintén Bécsbe menekültek), akik várták Lenin csapatait, hogy átvehessék a hatalmat, de hogy ez maradandóan sikerült volna, azt szerencsére nem tudhatjuk már meg. Ahogy sajnos utólag kiderült, a győzelem is csak elódázta a bolsevik megszállást a térségben, 25 évvel. De azért ne becsüljük le ezt a lengyel teljesítményt. 

A kötet kiadását is megfelelőnek találtam, esztétikus, bár a piszkoskrémszín(?) borító azért nem egy eget rengető valami. Tartóssága fűzése mellett közepesnek tűnik. Helyesírási és tördelési hibákban nem tobzódik a Rézbong kiadása. A fordítás Lengyel Márk munkája, méghozzá jó munkája. Mondanám, hogy Nomen est omen, de angolból magyarította a szöveget, nem polákból. 

Összegezve: A kötet ugyan nem a legjobb könyve Zamoyskinak, de e témában csak néhány magyar nyelvű kiadás van, s azok közül ez egyértelműen ez a legolvasmányosabb, és van egyfajta mélysége. Ajánlom a lengyel néplelket megismerni vágyóknak, és a korszak szerelmeseinek, s azoknak, akik elvesztették a reményt, hogy észrevegyék: a hit egy jó ügyben tényleg sikert arat.

Pontszám:

Hét trockista a tíz bolsevikból.

7/10 pont

Az írás az eredeti, Győri Szalonban megjelent kritika bővített változata.

Megvalósíthatatlan álomból megvalósuló rémálom - Varga Lajos: Kényszerpályáról tévútra, Szociáldemokraták a Tanácsköztársaságban

Varga Lajos:

Kényszerpályáról tévútra

Szociáldemokraták a Tanácsköztársaságban

Budapest: Napvilág, 2019

523 oldal

„A bolond azonnal üt. A bölcs mosolyog, figyel és tanul. Aztán üt.”

(Joe Abercrombie: Az uralkodó)

A magyar bolsevikok bolondok voltak. „Munkásököl, vasököl, oda üt, ahova köll!” - hirdette a régi rákosista szlogen, ám ez az ököl a történelemben sokkal inkább a szélrózsa minden irányába hadonászott, akár egy kezdő bunyós a ringben. Benedek Szabolcs proletárdiktatúra idején játszódó regénye után visszatérünk a 101 évvel ezelőtti vérvörös eseményekhez egy újabb könyvajánló erejéig, ám Varga Lajos könyve nagyon más, mint az említett már-már lektűrnek mondható könnyed regény. Itt ugyanis kifejezetten politikatörténetről van szó, s a Tanácsköztársaság eseményeit, döntéseit, vezetőinek cselekedeteit a szociáldemokraták nézőpontjából mutatja be, olyan részletességgel, amennyire csak a források lehetővé teszik.

A monográfia időben lineárisan haladva veszi sorra az eseményeket, indulva 1919. május 20-án, mikor is bizonyos Fernand Vix francia vezérkari alezredes Károlyi Mihály (nép)köztársasági elnöknek átadta nevezetes jegyzékét, amely már vizuálissá tette a jövendő Magyarországának mélyen igazságtalan új határait, s amely gyakorlatilag minden magyar számára elfogadhatatlan volt. Ez Károlyi wilsonista - s kezdetben teljesen naiv pacifista - reményeit végleg széttépte, mint márciusi bárányfelhőket a viharos északnyugati szél. Bár később Károlyi megmagyarázta egy amerikai kommunista lapnak, hogy szándékosan adta át a hatalmat a bolsevizmusnak, ez nem volt igaz, csak mentegetni akarta, hogy valójában csúnyán kijátszották. Ám nem csupán őt. Károlyi abban bízott, hogy a Berinkey-féle koalíciós kormány után színtiszta szociáldemokrata kormány alakul majd. A szocdemek - akiket sokszor hajlandó vagyok magam is egy monolit tömbként kezelni -, megosztottak voltak a kérdésben. Kunfi Zsigmond azt javasolta, hogy ne mondjon le a koalíciós kormány, mert ha a kommunistákkal egyeznek meg bármi módon, az egy lassú átsimulást fog jelenteni az orosz típusú bolsevizmus felé. El kell ismerni, hogy a szocdemek között voltak nagyon jó megfigyelők, akik úgy vélték a kommunistákkal való megegyezés évtizedes munkájukat teszi semmivé. Figyelmet érdemel Garami Ernő, aki kerek perec megtagadta, hogy a kommunistákkal bármilyen formában együttműködjön, s kijelentette, hogy most tesznek mindent tönkre, amit negyedszázados szakszervezeti munkával pártja felépített. Mindkettejüknek igaza volt. Azonban a pártban voltak olyanok, akik nézetvilágukban inkább voltak kommunisták, mintsem szociáldemokraták, s részben saját vezetőik háta mögött megállapodtak Kun Bélával arról, hogy a két munkáspárt együtt fogja irányítani Magyarországot. Varga könyve számtalan érdekes politikai vitát vesz végig, hogy mikor melyik szocdem politikus az egyes kérdésekben milyen álláspontot képviselt, s kiderül ezekből, hogy nem lehet egy kalap - micisapka - alá besorolni a személyeket, s aki egyik kérdésben mérsékelt álláspontot alakított ki, az lehetett egy másik téma esetében teljesen egy platformon a legvörösebb bolsikkal.

A kötet sajnos nem szentel annyi figyelmet a honvédő háborúval kapcsolatos eseményeknek, mint a politikai taktikázásnak, de ezt aligha róhatom fel a szerzőnek, hiszen nem is ezt tűzte ki célul. Itt azért meg kell jegyezni, hogy a kötetben sem utal semmi arra, hogy a Vörös hadsereg politikai vezetése nemzeti célokért küzdött volna, ahogy elég gyakran hiszik. A Tanácsköztársaságnak sok katonája valóban azért küzdött, mert látta, hogy az Antant teljesen méltánytalan határokat akar a magyar nemzetre kényszeríteni, de a proletárdiktatúra vezérkarától ez teljesen idegen nézet volt. Nem mertek még mérsékelten nemzeti jelszavakat sem zászlóra írni, attól tartva, hogy ez ellenük dolgozhat. A propaganda teljesen szocialista vonalon haladt, a politikusok pedig saját Tanácsköztársaságuknak igyekeztek visszaszerezni területet, s hajlamosak voltak lemondani is azokról, ha a szent cél - azaz: a proletárdiktatúra „eredményeinek” megőrzése, és saját hatalmuké - megköveteli. Különösen figyelmet érdemel Varga elemzése a kötet 260. oldalán Kun Béla április 30-i békeajánlatáról, ahol nagyon jól nyomon követhető, hogy a proletárdiktatúra kényesen ügyelt rá, hogy még jogos nemzeti sérelmekkel se hozakodjon elő, és teljes mértékben a világforradalom és nemzetköziség oldalán álltak.

Varga Lajos nagy figyelmet szentel a megtorlás témájának is, többször közöl részletekbe menően adatokat a vörös terrorról, s azokat értékeli is. Rendkívül kényes kérdés ez, hiszen időnként nehéz elválasztani a valóban terrorisztikus, megfélemlítő gyilkosságokat a szükséges rosszként elkönyvelhetőtől. Utóbbi talán furcsa tőlem, hiszen bevallottan nem szimpatizálok a Tanácsköztársasággal - családi indokból sem tehetem -, de azt azért el kell ismernem, hogy mondjuk a hadsereg esetében a dezertálókkal szemben fellépő intézkedést nehéz jogtalannak és értelmetlennek tartani, ellentétben az elrettentő példa gyanánt a főtéren felakasztott helyi elittel.

A monográfiának ugyan csak érintőleges szereplője Kun Béla, mégis számomra nagyon érdekes kép rajzolódott ki a külügyi és hadügyi népbiztosról annak oldalain. Kun kétségtelenül tehetséges ember volt, egyoldalú, de de jelentős műveltséggel. Ravaszsága lehetővé tette, hogy a két munkáspárt kisebbikének vezetőjeként is a Tanácsköztársaság tényleges vezetője lehessen, s időnként nagyon ügyesen manőverezett. Ugyanakkor a kommunistákra oly jellemző merevsége egyben a korlátoltság elképesztő jeleit mutatta időnként. Miközben képes volt Garamit, Kunfit, vagy Landlert átvágni, 1919. májusában például a pénz megszüntetése mellett tette le voksát, mondván ideje áttérni a közvetlen árucserére... Mert ugye 1919 májusában nem is volt fontosabb teendő! Sok eseteben Leninebb volt Leninnél, s semmilyen taktikai rugalmasságot sem tanúsított, ha valami ellentétben állt a marxista dogmákkal! Sima modorával sokakat elbűvölt, de kíméletlenségre is hajlott. Vérbeli kommunistaként gyűlölte a szakszervezeteket, s azok hatalmát állandóan igyekezett visszanyesegetni, már csak azért is, mert azok inkább a szociáldemokraták irányítása alatt voltak. A munkásoktól is meg kellett védeni a munkások államát ugyebár... Az meg már egészen nevetséges, hogy a két párt egyesítése után, mikor új nevet kellett kitalálni, Kun és a kommunisták a döntést gyakorlatilag Szovjet-Oroszországtól és a Kommunista Internacionálétól várták. Később ugyebár Károlyi Mihály és felesége is kapcsolatba került a Kominternnel, mint már írtam erről.

A mű tele érdekes adalékokkal a proletárdiktatúra működésének (vagy inkább: nem működésének) jobb megértéséhez. Kedvencem, amikor egyik vitában a kisipar kommunizálása miatt kialakult helyzetet elemezve egyik szocdem vezető megjegyzi, hogy a szocializálás előtt egy vízcsap megjavításának költsége 1.5 korona volt, azután pedig 16-18 korona. Hiába, no! Jól hangzik a kommunizmus egészen addig, amíg nem megy át gyakorlatba.

A kötet kiadása nagyon tetszik. A Malevics-féle szuprematista stílus (Kassák Lajos) tökéletesen leképezi azt a kifordult világot, amelyet a kommunizmus eljövetele a világra erőltetett. Modernnek, dinamikusnak, újnak akart látszani, amely mást mondd, mint a régi világok avítt művészete. Csak az nem derült ki soha, mi az a más, s pusztán a kuszaság látszik. A Napvilág könyve ezen kívül is szép munka, tartós kötéssel, s tipográfiailag, helyesírásilag is megfelelő.

Összegzés:

Varga Lajos kötete nem félálomban történő olvasásra való, minden oldalon koncentrálni kell, mivel kemény és alapos elemzés egy párt végvonaglásáról. A szociáldemokraták zömének jó szándékát nem kívánom kétségbe vonni, az elveszített világháború után komoly szociális válság volt az országban, amely ráadásul külpolitikai válsággal együtt következett be, s gyakorlatilag megoldhatatlan krízist hozott. A kényszerpálya, melyet a marxizmus - mert bizony a magyar szocdemek zömében azok voltak - dogmatikája kijelölt, lehetetlenné tette a pártvezetők helyzetét. Egységes munkásosztályban gondolkodtak, miközben az nem volt egységes. Egységes marxizmusban gondolkodtak, miközben a kommunisták maguknak akarták a hatalmat. Varga Lajos szépen vezeti le, hogy a jobbra irányuló törekvés egy-egy rossz döntéstől mennyire elferdülhet, s miként lehet megvalósíthatatlan álomból megvalósuló rémálom.

Kilenc sarló a tízkalapácsól.

9/10 pont

Amerikai interjú Károlyi Mihállyal 1919 júliusából

Mostani blogbejegyzésem következő előadásomhoz kapcsolódik, amelyet május 7-én tartok Győr-Ménfőcsanakon a Tanácsköztársaság 1919-es háborúiról. Egy interjút közlök most, amelyet egy amerikai újságíró készített Károlyi Mihállyal 1919-ben a Proletárdiktatúra idején a mai Lóránt úton álló Domony-villában, amelyben akkoriban az exelnök lakott. Az interjú a The Liberator nevű - nyugodtan mondhatjuk: marxista - havilapban jelent meg 1919. júliusában. 

Az interjú helye: The Liberator. vol 2. No. 7. (1919. july) p. 13-16
A fordítás, amennyire képességeimből fakadt, szó szerinti, de azért magyarosítottam.

A The Liberator című magazin 1919. július címlapja

Károlyi gróf elmondja miért

Egy interjú Hiram K. Moderwelltől.ⁱ

Elmentem, hogy magától Károlyitól tudjam meg, miért fordította át Magyarországot a munkásosztály felé. Még mindig a Budapestre néző dombon lévő kis villájában lakik, egy kerületben, amely olyan házakkal van tele, melyeknek tulajdonosai – mint ő – egykor nemesek voltak. Kétségtelen, hogy villája továbbra is használatában marad, ha a felesleges szobákba sikerül lakókat találnia.ⁱⁱ

Semmi úrias nincs Károlyi környezetében. Egyike azon érdekes embereknek, akik egyszerűen és komolyan élnek. Semmi sem látható körülötte, amit fényűzésnek lehetne nevezni, hacsak nem az egy doboz amerikai cigaretta, egy olyan városban, ahol kevés a cigaretta és az is rossz minőségű.

Károlyiban magában ugyanúgy semmi sem utal a magyar feudális nemességre, mint a házában. Megjelenésében inkább egy angol sportember, magas, erőteljes, vékony csapott vállú, élénk modorú. Lehetne akár egy londoni bankár, érzékkel a sport és a festészet iránt. Kiválóan beszél angolul. Beszélgetés során törődik a hallgatóval. Ez az ember talán téved, mint ahogy minden ember tévedhet. De nem beszél előítéletektől, bosszúvágytól vagy dogmatizmustól sújtva. Nem azért beszél - mint sok vezető -, hogy meggyőzze a hallgatót saját személyes helyzetének helyességéről. Ha valaki nem akarja látni az igazságot abban, amit elmond, számára ugyanaz. Már éppen elégszer tapasztalta ezt. De mindazonáltal az az igazság, mert élt vele és szenvedett érte.

Az első kérdés nyilvánvaló volt már azelőtt, mielőtt fel lett volna téve: „Miért mondott le a kommunisták javára?” Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is megkérdezték-e ezt tőle, de Károlyi azonnal előjött a válasszal.

„Abszolút semmi mást nem lehetett tenni. Meg voltam róla győződve, hogy ha nem mondok le a bolsevizmus javára, a bolsevizmus akkor is eljön. Csak ha megpróbálok ellenállni, akkor vérontással érkezik el. Nem akartam annak a felelősségét vállalni, hogy megparancsolom magyaroknak, hogy magyarokra lőjenek, semmilyen célból.

A bolsevizmusnak Magyarországra el kellett jönnie, mert gazdasági helyzetünk ezt elkerülhetetlenné tette. A kapitalista termelés összeomlott. A kapitalizmus Magyarországon halott volt, gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt. Csak a szocialista típusú szerveződés biztosíthatta a folyamatos termelést és háríthatta el a romlást. A bolsevizmus nem egy dolog. Nem tudod exportálni egy táskában Oroszországból. Nem vetheted el a magjait orosz rubelekkel. Ez a szerveződésnek egy olyan formája, amelynek el kell jönnie, amikor olyan problémák merülnek fel, amelyeket a burzsoázia nem tud megoldani. Az Antant tette a bolsevizmust elkerülhetetlenné Magyarországon, amikor lehetetlen gazdasági helyzetet teremtett. Magyarország legnagyobb és legjobb területeinek katonai megszállásával el voltunk vágva nyersanyagainktól. A gyárak kénytelenek voltak bezárni, pénzünk értéke csökkent, a munkanélküliek megtöltötték az utcákat. Heteken át szénkészletünk csak arra volt elég, hogy napról-napra éljünk. Ha egy apró baleset történt volna egyik bányánkban, akkor szén nélkül maradunk, és ez összeomlást, valamint bolsevizmust hozott volna. Aztán jöttek az új szövetséges követelések, amely szinte minden megmaradt területet elvett volna tőlünk, és otthagyta volna Budapestet kétmillió lakosával mindennemű hátországⁱⁱⁱ nélkül. Ilyen körülmények közepette az emberek fellázadtak volna. Parancsoltam volna meg a katonáimnak, hogy lőjék le apáikat vagy nővéreiket? Talán meg sem tették volna.

A magyar nacionalisták két lehetetlen és ellentmondásos követelést támasztottak kormányommal szemben: hogy ne legyen területátadás,^iv és tartsam meg az antant barátságát. Ha ezek közül bármelyik nem sikerül, elveszítem a támogatásukat. De természetesen, ha elutasítom a területek átadását, az az Antant barátságának elvesztését jelentette volna, és ha meg akartam őrizni az a barátságot, akkor át kellett engednem a területeket.

Az Antant követeléseinek elfogadásával, természetesen egyben elfogadtam volna hazám gazdasági csődjét. A nacionalisták és kapitalisták nem támogatnának egy ilyen politikát, bár alternatívát nem tudtak javasolni. Az Antant politikája megölt minden támogatást, amely elháríthatta volna a bolsevizmust. Ez pedig megölte a kapitalista rendszert Magyarországon.

Ha ez a helyzet még öt hónapnál tovább folytatódik, a bolsevizmus egész Európában szétterjed. Magyarország egy kisugárzó hely, ahonnan elér a környező országokhoz. Lassan, de biztosan megfogalmazódik ezen népek fejében a gondolat: „Miért kellene harcolnunk magyar testvéreink ellen?” És a szocialista szerveződési forma óhatatlanul felmerül minden háborúban vesztes országban, nem pusztán a katonailag legyőzöttekben, de azon országokban is, mint például Románia, amelyek technikailag nyertesek, ám gazdaságuk csődben van. AZ Antant nem lesz képes legyőzni a bolsevizmust a három elfogadott módon. Kiküldheti a hadseregeit, de mit tud tenni? A hadsereg nem képes létrehozni a kapitalista gazdaság feltételeit. Vagy törekedhet arra, hogy gazdasági blokáddal éheztesse ki a bolsevik országot, de ez csak gazdasági összeomlást okoz, és következményeképpen csak megszilárdítja a bolsevizmust. Harmadsorban küldhet élelmiszert a nyomor enyhítésére. De élelmiszer küldése a bolsevizmusnak csak a bolsevizmust táplálja.

Nem, ahol a bolsevizmus gazdasági szükségszerűséggé vált, ott azt nem lehet erővel megakadályozni, vagy ajándékokkal kivásárolni. De én nem is értem, miért kellene az Antant nemzeteinek szemben állniuk a bolsevizmussal, ha az jó nemzetközi szomszédságra törekszik, ha az tiszteletben tartja a vallásszabadságot, védi az emberi életet, és elfogad egy működőképes nemzetközi kereskedelmi rendszert.

A bosszú békéje végül le fogja győzni a győzteseket. Például teljesen lehetséges, hogy Németország Elzász-Lotaringia elvesztésével megnyeri a háborút. Ha elvágják a szükséges nyersanyagforrásaitól, Oroszországhoz fog fordulni, és szervezői zsenijével uralni fogja azt a népet,^v és annak erőforrásait. Kétmillió ember elvesztésével meg fog szerezni száznyolcvan milliót.

Vagy tegyük fel, hogy hatalmas jóvátételt szabnak ki. Az antant nem tudja behajtani. Elméletileg az ilyen kártérítést aranyban, meghatározott árukban, vagy munkaerőben hajtható be. De Németországnak nincs aranya. Ha árukban fizet, ezek a termékek a szövetségesek termékeivel fognak versenyezni, és ez kikényszeríti a termelés mennyiségének csökkentését, vagy lecsökkenti a szövetséges termékek árát. És ha munkaerővel fizetne, akkor hadsereget kell küldeni Németországba, hogy rabszolgasorba taszítsa az embereket, de akkor mi lesz? Saját munkásosztályának bérei fognak leesni az olcsó versenytárs miatt.

A Népszövetség^vi önmagában nem jelent kiutat ebből a dilemmából. Egy csalásoktól mentes Népszövetség csak akkor lehetséges, ha képesek létrehozni a nemzetek gazdasági egységét is. A szövetkezés nem elég. Német-Ausztria^vii szövetséget kötött Németországgal, és ez a szövetség megölte az osztrák ipart. De a nemzetek gazdasági egysége nem látszik lehetségesnek kapitalista rezsim alatt. Az államok közötti szabad kereskedelem egyedül valamiféle szocialista alapon lehetséges.”

A férfi, aki így beszélt, a szükség eszközének látta saját magát. E szükségszerűség figyelembevételével talán még világosabb a különbség közte és más, az ő pozíciójában lévő államférfiak között. De ha a szükségszerűség béklyózza meg Károlyit, vajon nem köti-e az Antantot is? Vajon a Nyugat győztes nemzetei képesek lesznek jobban megszabadulni politikájuk következményeitől, mint Károlyi tette?

Aztán egy gondolat ötlött fel bennem, amely sok más európai személyben is felmerült abban az időben: Amit Károlyi véghezvitt, más államférfiak is megcsinálhatják, mondjuk Németországban. Ha Károlyi akciója pusztán fenyegetés volt, akkor a bolsevizmus Magyarországon össze fog omlani, összeomlasztják. De ha mint ő hitte, gazdasági szükségszerűség volt, akkor talán ez a gazdasági kényszer mindenek ellenére folytatódni fog és Németországnak tart? Képes lesz a bolsevizmus Németországot maga alá hajtani Noskék^viii és Scheidemannok^ix ellenére?

Ekkor már Károlyira nem angol sportemberként gondoltam. Csaknem tragikus komolysága a férfit most más alakká tette. Úgy nézett ki, mint valaki, aki látja a világot összeomlani maga körül, küzdött, hogy megakadályozza azt, de kudarcot vallott. Károlyi gróf, a földbirtokos és arisztokrata. Már minden elpusztult az összeomlásban, amit generációja csodálatosnak tartott. Mégis, ez a férfi nem úgy beszél, mint aki összeomlott. Életerő van benne, ami tapasztalatai fölé emelte, megadva az árát ennek életében, bármi is az.

„Nagyon jól tudnám használni a bolsevizmus a magam céljaira” – mondta „Szerencsés vagyok, de tudom, hogy a régi kapitalista rendszer halott, és nem fog feltámadni.” Károlyi Mihály már belépett az új társadalom generációjába. Nehéz elhinni, hogy nem fog kitüntetett szerepet játszani az új rend ügyeiben.

Mert amikor Károlyi Mihály gróf lemondott a Magyar Köztársaság^x elnökségéről,^xi és felszólította a munkásosztályt a hatalom megragadására, ő olyan dolgot tett, amely szinte példa nélküli a történelemben. Két egymással ellenséges társadalmi típus között a világvége markában, ő maga Magyarországon hidat épített az egyiktől a másikig.

Tegyük fel, hogy az Egyesült Államokban egy Adams^xii vagy egy Harrison^xiii elnökként, miközben olyan gazdag volt, mint J. P. Morgan,^xiv önként lemondott és átadta a hatalmat Bill Haywoodnak,^xv és akkor van egy nagyon jó hasonlatunk a magyarországi eseményekre. Ez természetesen egy őrült feltételezés, de nem őrültebb, mint azok a dolgok, amelyek Közép- és Kelet-Európában történnek a háború következtében.

Constantinus császár,^xvi amikor magához ölelte a kereszténységet, IV. Henrik,^xvii mikor Párizst megvette egy misével, nem változtatott olyan erőszakosan, mint itt. Mindkét cselekedet szilárd politikai előnyt jelentett azoknak, akik elkövették. De Károlyi gróf, Magyarország egyik legelőkelőbb családjának feje, egyike az ország második vagy harmadik leggazdagabb földbirtokosának, aki az ősi Andrássy család egyik tagját vette nőül, ezen cselekedetével saját magát egyszerű állampolgárrá változtatta, ház vagy egyetlen hektárnyi föld nélkül, és maximális bevétele a magyar pénz jelenlegi értékben pontosan havi 150 dollár. Abba a társadalmi osztályba zuhant le, amelyet képviselt.

A magyar tulajdonosi osztályok képzelgőnek és gyávának nevezték. A háború idején ő volt talán az egyetlen prominens személy, aki látta az igazságot, és volt bátorsága beszélni róla. A legelejétől kezdve, amikor deklarálták a Szerbia elleni háborút és a világháború elkerülhetetlen látszott. Azt mondta egy interjúban: „A feszült kapcsolat Ausztria-Magyarország és Szerbia között a monarchia (osztrák-magyar) téves politikájának eredmény, amellyel a Balkán nemzeteit ellenségévé tette.^xviii Nyilvánvaló, hogy a háborút most már nem lehet megelőzni, de ez a helyzet kizárólag a korábbi hibák következménye.” Ezekkel a hibákkal szemben (osztrák-német imperialista intrikák egész sora a Balkánon), harcolt ő a magyar parlamentben. Tiltakozott Szerbia Ausztria általi megfojtása ellen 1913-ban,^xix és megértette, hogy ez milyen biztosan vezetett a faji viszályhoz, amely a szarajevói gyilkosságban csúcsosodott ki, és elvezetett a nagy háborúhoz. Ő folyamatosan tiltakozott Magyarország pán-germán imperializmushoz való prostituálódása ellen, és politikai ellensége volt a pángermán Tiszának,^xx valamint Andrássynak^xxi és Apponyinak,^xxii akik korlátolt nacionalisták voltak. A prominens magyar nemesek közül csaknem egyedüliként sürgette folyamatosan, hogy Magyarországot igazi érdekei a nyugati demokráciákhoz kötik, nem a berlini és bécsi autokráciákhoz.

De aztán eljött a háború, és Magyarországot Németország és Ausztria oldalán, a Berlin-Bagdad lánc központi láncszemeként találta. Károlyi világosan látta, hogy hova fog ez vezetni, és mindent megtett, amit egy magányos ember megtehetett, hogy megmentse országát, mielőtt túl késő lesz. Az annexió^xxiii nélküli békekötést szorgalmazta. Támogatta Károly császár erőfeszítéseit a békekötésre. Saját maga még megbízottakat is küldött Párizsba és Pétervárba, hogy ezáltal valamiféle megértést készítsen elő azokkal. Mindezekért Károlyit nyíltan árulónak nevezték, és jó sokan voltak, akik nyilvánosan követelték, hogy végezzék ki.^xxiv Nagy bátorság kellett, hogy szembeszálljon a pángermán haraggal.

És Károlyi, aki világosan látta, hogy milyen eseményekhez vezet a háború, ugyanilyen tisztasággal látta, mi fog történni, amikor lemondott. Nem volt a legcsekélyebb illúziója sem cselekedetének súlyossága felől. Ő tudta, hogy Magyarországon ezzel elveszi a hatalmat egyik társadalmi rendtől, amelynek első számú elve a magántulajdon védelme, s átadja egy másik csoportnak, a Szocializmus hatalmának, amely Oroszország képére alakult ki, és amelyet a bolsevizmus szörnyű nevével illetnek. Tudta azt is, hogy Magyarország bolsevizálódása mélyen befolyásolja Európa politikai helyzetét. Tökéletesen tudta, hogy mennyire összeegyeztethetetlen a nyugat-európai tulajdonrendszer és a kommunista Oroszország tulajdonrendszere - az a rendszer, amely az állam minden erejét arra mozgósítja, hogy az egyén megőrizze a vagyonát, amelyet képes volt megszerezni, és az, amelyben a gépezet arra törekszik, hogy az egyéntől minden olyat elvonjon, amelyet nem tud elfogyasztani; az egyik rendszer a hatalom megszerzésén, a másik a hatalom használatán alapul.

Sokan voltak, mind Magyarországon belül, mind kívül, akik azt képzelték, hogy Károlyi cselekedete csak egy blöff volt, egy intés, egy csontváz zörgése, hogy megrémítsék az Antantot. De nem az volt. Budapest lakói 48 órán belül megtudták, hogy amit Károlyi az egykori császári palotában életre hívott, az nem csontváz, hanem valami rettenetesen élő. Egy csoport munkás, néhány újságíróval és „értelmiségivel”, akik közül néhányról egy éve még sohasem hallottak, lett a kormány. Néhányukat kifejezetten erre az alkalomra engedtek ki a börtönből. Ezek azonnal kihirdették a proletárdiktatúrát, és a statáriumot. Minden nagy lakóházat, gyárat, üzletet és bankot köztulajdonnak nyilvánítottak, és katonákat állítottak őrségbe. A várost felkutatták elrejtett élelmiszerek után. Az alkohol kereskedelmét és fogyasztását betiltották. Iszonyú büntetéseket szabtak ki rablásra, hamis hírek terjesztésére, csempészésre és alkoholtartalmú italok kereskedelmére. A villákat és palotákat felhasználták a túlzsúfoltan élő munkásosztályú lakosság megsegítésére. Minden család három szobára tarthat csak igényt, és a fennmaradókat a központi lakásbiztosság rendelkezésére kell bocsátania. Talán semmi sem győzte meg annyira Budapest gazdag lakosait arról, hogy Károlyi nem blöffölt, mint a munkások és családjaik látványa saját villáikban, ahogy együtt élnek velük, még az sem, mikor felfedezték, hogy a bankjaikból nem vehetnek ki havi 2000 Koronánál többet.

Ami Károlyit elvezette akciójához, az a kétségbeesés volt, egy jól átgondolt, higgadt, tiszta szívű kétségbeesés. Ő megtette, amit megtehetett, mert a Magyar Népköztársaság felelős fejeként, meg volt róla győződve, hogy semmi mást nem tehet. Az első forradalom idején lépett be hivatalába, a nagy remények idején. Elfogadta, hogy a megreformált és bűnbánó Magyarország szimbóluma legyen; ő reprezentálta Magyarország jobbik arcát, amely mindig bizalmatlan volt Berlinnel és annak eszközeivel szemben. Szilárdan Wilson elvei mentén állt, és folyamatos hűsséggel kiállt a felelős, demokratikus kormány mellett, amely garantálja, hogy Magyarország ezentúl békében él szomszédaival. Meg akarta menteni Magyarországot a vereség legrosszabb következményeitől.

Senki sem tagadja, hogy Károlyi hűségesen kitartott programja mellett, ameddig szabadságában állt. Magyarországnak átmenetileg egy nyugati típusú demokrácia alakját adta, amely egyetemes titkos választójogot adott a régi rezsim kimondhatatlanul furfangos és korrupt választási rendszere helyett.^xxv Minden egyezkedő személytől megtisztította a hivatalokat, és radikálisokkal és szocialistákkal váltotta fel őket, akik következetesen és nyíltan antiimperialisták voltak. És a legfontosabb, hogy szétverte az ősi feudális junker-rendszert,^xxvi és felosztotta a nagybirtokokat az elnyomott parasztság között.^xxvii Saját birtokai voltak az elsők, amelyeket szétosztott.^xxviii

Károlyi külpolitikája egyszerűen az volt, hogy demokratikus intézkedéseivel elnyerje az Antant bizalmát, és így a lehető legjobb feltételeket érje el Magyarország számára. Az elmélet az volt, hogy Magyarország majd a legkedvezőbb elbánásban részesülhet, tekintettel arra, hogy elsőként lépett ki a Központi hatalmak szövetségéből és állapította meg Németország vereségét, és tekintettel demokratikus reformjaira, valamint tekintettel a tényre, hogy mindig is inkább a német imperializmus áldozata volt, mintsem annak bűnsegédje. Mindenesetre a magyar liberálisok hittek abban, hogy Wilson 14 pontja^xxix fénylő páncélként megvédi majd őket.

De Károlyi és az ő politikája nem tudta megmenteni Magyarországot. Körülötte három életerős, fiatal és győztes nemzet állt, amely egyre nyaggatta az Antant államférfiait, hogy adjanak Magyarország területéből a csehszlovákoknak északon, a románoknak keleten, és a jugoszlávoknak délen. A legelső fegyverszüneti egyezményben^xxx Magyarország nagy területét foglalták el maguknak, amelyeket aztán sajátjukként kezeltek. De a feltételeket több alkalommal átírták a javukra, és amikor nem történt felülvizsgálat, hadseregeik bárhova bevonulhattak. Nagyon hamar Magyarország területének több mint felét elfoglalták. Aztán március 20-án megérkezett a jegyzék Vix alezredestől,^xxxi a francia katonai parancsnokság budapesti képviselőjétől, további területek átadását követelve keleten és északon. Hozzátéve, hogy ezeket az új demarkációs vonalakat politikai határoknak kell tekinteni.

Nem szükséges megvitatni itt, hogy a környező nemzetek állításai igazak voltak-e vagy sem; vagy hogy a megszállt területeket a végső békeszerződés részeként visszaadják-e; vagy hogy a magyarok, a régóta tartó zaklatásért és elnyomásért, csak azt kapták, amit megérdemeltek. Ez nem kifejtése a kis nemzetek kérdésének, hanem Károlyi gróf utazásának története egyik nemzedéktől a másikig. És Károlyi egész lelkével hitt abban, hogy az új feltételek rezsimének bukásához vezetnek, és Magyarországot egy vagy két évre éhezésbe és káoszba taszítja, végül primitív mezőgazdasági néppé teszi, amely az ekétől a szájáig él. A megszállt területeken található Magyarország legjobb mezőgazdasági vidéke, nyersanyagainak nagy része, és ez elrabolta az kereskedelmi kivitel minden esélyét a jövőben. Ez azt jelenti, hogy bár képes lenne táplálni mezőgazdasági népességét, nem lenne élelmiszer és nyersanyag az ipari lakosság részére, sem élelmiszertöbblet amelyért cserébe ruhát, gépeket, szenet és hasonlókat vásárolhatna külföldről. Károlyi biztosnak vélte, hogy a környező kis államok területi foglalásukat úgy mutatják be a békekonferencián, mint fait accompli,^xxxii és elutasítják majd a kivonulást. Azt is számításba vette, hogy Magyarország iránti gyűlöletük tartós, és minden bizonnyal elutasítják majd, hogy hagyjanak neki nyersanyagokat és készárukat, a túlzásokat leszámítva. Úgy vélte, ez éhezést és romlást jelent.

Március 21-én azt mondta Vix hadnagynak, hogy kormánya nem tudja elfogadni a felelősséget, amely az új feltételek elfogadásával járna, és kötelessége lemondani. Ugyanezen a napon kiadta a magyar népnek a következő proklamációt:^xxxiii

„A kormány lemondott. Azok, akik eddig is a nép akaratából és a magyar proletárság támogatásával kormányoztak, belátták, hogy a viszonyok kényszerítő ereje új irányt parancsol.

A termelés rendjét csak új lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletariátus veszi kezébe.

A fenyegető termelési anarchia mellett a külpolitikai helyzet is válságos. A párizsi békekonferencia titokban úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem egész területét katonailag megszállja. Az Antant-misszió kijelentette, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekintik.

Az ország további megszállásának nyilvánvaló célja az, hogy Magyarországot felvonulási és hadműveleti területté tegyék a román határon harcoló orosz szovjet hadsereg ellen. A mitőlünk elrablott terület pedig zsoldja lenne azoknak a román és cseh csapatoknak, amelyekkel az orosz szovjethadsereget akarják leverni.

Én, mint a magyar népköztársaság ideiglenes elnöke, a párizsi békekonferenciának ezzel a határozatával szemben a világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért, lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának.”

Ugyanezen a napon Magyarországra megérkezett a proletárdiktatúra.

Karikatúra a The Liberator említett számából.

Jegyzetek:

i Hiram K. Modelwell (1888-1945), amerikai újságíró, színházi kritikus.

ii A Tanácsköztársaság rendeletére a polgári lakások felesleges szobáiba (vagyis nem hálószobákba…) proletárcsaládokat költöztettek be.

iii Ez esetben a supported szót így értelmezem.

iv Azaz a Szent Korona Magyarországának területi integritása.

v Vagyis az oroszokat.

vi A Népszövetség (League of Nations) hivatalosan 1920-ban jött létre, de 1918-óta tudható volt a győztesek létrehozzák a kollektív jogok védelmére.

vii Itt minden bizonnyal nem az 1918-ban Deutch-Österreich néven megalakult Ausztriáról van szó, hanem az Osztrák-Magyar monarchia német részére.

viii Gustav Noske (1868-1946), német szociáldemokrata politikus, 1919. januárjában a kommunista Spartakus-felkelés leverője.

ix Philipp Scheidemann (1865-1939), szintén német szocdem politikus, a Német Birodalom (Weimari köztársaság) miniszterelnöke 1919-ben.

x A Károlyi-féle ország államformája hivatalosan népköztársaság volt.

xi Ez az eseményekhez közeli interjú határozottan állítja, hogy károlyi lemondott, s ez figyelemre méltó, hiszen vita zajlik arról, hogy lemondását hamisították-e vagy sem. A polémiát ez ugyan nem tisztázza, de érdekes adalék, hogy Károlyi 1919. nyarán saját maga is lemondásáról beszél, itteni érvei megtalálhatóak az ominózus lemondási nyilatkozatban, igaz nyilván nem ismerhette be, hogy a szocdemek egyszerűen becsapták, mikor a háta mögött megegyeztek a kommunistákkal (ami egyébként tény).

xii John Adams (1735-1826), amerikai elnök 1797 és 1801 között. Szóba jöhet persze a fia, John Quincy Adams (1767-1848) is, aki 1825 és 29 között vezette az országot.

xiii William Henry Harrison (1773-1841) az USA elnöke 1841-ben vagy Benjamin Harrison (1833-1901), aki pedig 1889 és 1893 között regnált.

xiv Idősebb John Pierpont Morgan (1837-1913) vagy fia, az ifjabb J. P. Morgan (1867-1943), amerikai bankárok és befektetők. Az ifjabb Morgan az I. világháború során a brit és a francia kormányok nagy támogatója volt.

xv William Dudley Haywood (1869-1928), amerikai szocialista politikus, bányász- és iparossztrájkok szervezője a XX. Század elején. Hírhedtté tette az úgynevezett Coloradói munkásháború 1903-ban, amely az egyik legvéresebb sztrájkmozgalom volt az USA történetében. Az IWW (Industrial Workers of the World) alapítójaként 1917-ben az amerikai kormány kémkedéssel gyanúsította meg – a későbbi történések alapján talán nem is teljesen indokolatlanul -, majd 1918-ban 20 év börtönre ítélte. Miután támogatói (többek közt az újságtulajdonos milliomos William Bross Lloyd) kifizették az óvadékot érte, 1921-ben a Szovjetunióba szökött. A Szovjetunióban Lenin kormányának tagja lett, ott is halt meg. Hamvainak felét a Kreml falába temették a munkásmozgalom „nagyjai” közé, másik felét visszaküldték Chicagoba.

xvi I. Constantinus (úr.: 306-337), római császár, aki társcsászárával, Licinius-szal együtt kiadta a milánói/mediolanumi ediktumot, engedélyezve a keresztény vallás gyakorlását. Halálos ágyán megkeresztelkedett.

xvii A kálvinista vallású Bourbon Henrik a francia korona megszerzése érdekében 1593-ban áttért a katolikus vallásra, s állítólag azt mondta: „Párizs megér egy misét”. Fél évvel később IV. Henrik néven Franciaország királyává koronázták.

xviii Azért mondjuk a helyzet elmérgesedéséhez hozzájárult a monarchiával baráti szerb király, Obrenović Sándor lemészárlása 1903-ban, Szerbia Oroszországgal való szövetsége, a Balkán-háborúk eseményei, a dualista állam elleni területi követelések propagálása és az osztrák-magyar trónörökös elleni merénylet szerb háttere is…

xix Az Osztrák-Magyar Monarchia 1913 őszén megakadályozta, hogy a balkán háborúkban területét amúgy is megduplázó Szerbia Albániában kikötőt szerezzen az Adriai-tengerre. Erre területre a szerbeknek etnikai joga nem is volt, s ezen osztrák-magyar közbelépésnek következtében alakult meg a monarchia támogatásával az albán állam.

xx Tisza István (1861-1918), magyar politikus, kétszer (1903-1905 és 1913-1917) magyar miniszterelnök, az Osztrák-Magyar Monarchia erős embere, eltökélt németpárti. 1918. őszén Károlyi hatalomra kerülésekor meggyilkolták.

xxi Ifjabb Andrássy Gyula (1860-1929), osztrák-magyar közös külügyminiszter 1918-ban rövid ideig, liberális politikus, aki 67-es alapon állt, azaz a Kiegyezés mellett állt.

xxii Apponyi Albert (1846-1933), a 48-as párt vezére, miniszter az 1917-18-as kormányban.

xxiii Vagyis a területi átrendezés nélküli békét.

xxiv Erős túlzás. Károlyinak haja szála sem görbült, és parlamenti képviselő volt.

xxv Az 1914 előtti választási rendszer valóban nem felelt meg a mai értelemben vett demokratikus elveknek, viszont biztosította a kiegyezés utáni liberális kormányok többségét, és a magyarság érdekét az országon belül. Tisza István nem véletlenül állt ellen minden választójogot kibővítő törekvésnek, hiszen a magyarság aránya az országban csak 54% volt (Horvátország nélkül), s minden ilyen a magyar szupremáciát fenyegette Magyarország határain belül. Tisza egyszerűen a magyar érdekeket fontosabbnak tartotta az általános választójognál.

xxvi Junkereknek a poroszországi földbirtokosokat nevezték. A magyar főnemesség legalább annyira liberális volt, mint konzervatív, így ez a gúnyos megjegyzés nem igazságos rájuk nézve, hiszen ekkoriban a junkereket a maradiság szimbólumának tartották.

xxvii Valójában csak elkezdődött a földosztás, mikor a Károlyi-féle népköztársaság bedőlt.

xxviii Kápolnán, a sajtó nyilvánossága és kamerák kereszttüzében Károlyi, kormánytagok jelenlétében1919. február 23-án jelképesen megkezdte a földosztást. Az esetről Krúdy (is) írt igencsak propagandisztikusan: http://mek.oszk.hu/06000/06039/html/gmkrudy0002.html

xxix Wilson amerikai elnök 1918. elején beterjesztett békejavaslatáról van szó, amely 14 pontban állapította meg az eljövendő béke alapjait. A Párizs környéki békék végül nem ez alapján íródtak, bár egyes pontjai érvényesültek. A magyar remények Wilson pontjaival kapcsolatban nem teljesültek, az amerikai elnök is csalódottan - bár nem emiatt – távozott a béketárgyalásokról.

xxx Valójában az első fegyverszüneti egyezményt még a monarchia kötötte Padovában 1918. november 3-án, ám később ezt úgy értelmezték, hogy nem vonatkozik Magyarországra. Ezt követően a Belgrádi egyezményt már Károlyi kötötte meg 1918. novemberében, amely csak Magyarország déli sávját (Pécs-Baja-Szeged-Maros vonala), és a Maros folyótól keletre lévő részeket juttatta Antant megszállás alá.

xxxi A cikkben hadnagy (Lieutenant) áll hibásan.

xxxii „Befejezett tény” (francia)

xxxiii A szöveget nem fordítom vissza, a magyar nyelvű eredetit közlöm, amelyet több napilapban is közöltek 1919. márciusában. Én Az Est 1919. március 23. száma alapján hozom le, helyesírásilag itt-ott mai nyelvre átírva.

Döglégykeringő - Sofi Okasnen: Tisztogatás

Sofi Oksanen: Tisztogatás

Budapest: Scolar, 2010

Eredeti cím: Puhdistus

Fordította: Pap Éva

366 oldal

„A külső megfog, a belső megtart!” – szokták volt mondani a bölcsek, s ez igaz az olvasó-könyv kapcsolatrendszerre is. Sofi Oksanen finn-észt író Tisztogatás című kötete rendkívül erős borítóval jelent meg, egyszerűen képtelenség rá nem felfigyelni. A természetben a rózsaszín-fekete és sárga-fekete színkombináció rendszerint a veszélyt jelzi, s ez a könyv a kanárisárga alapon sötétlő fekete dögléggyel, s lila szöveggel maga a fenyegetés, amelyet távolról is könnyű kiszúrni. Nem véletlenül tűnt fel nekem már megjelenését követően a könyvesboltokban, s végül idén rávett a lélek, hogy megmerítkezzem ebben a kénköves pokolban.

A történet két idősíkon, s két szereplő személyén keresztül mutatja be két ember, és egy ország szenvedéseit.

Ez a regény a szerelem regénye. Az akarnok, mérgező, kínzó és bűnbe vivő szerelemé. A szerelem (vagy inkább az annak hitt bírvágy?) a legjobb és a legrosszabb dolgokat hozhatja ki az emberből. Jelen esetben utóbbit. Aliide Truu, idős nénike, aki a Szovjetunió szétesése után újjáalakult Észtországban él, falusi magányában a 90-es évek legelején. Főszereplőnk jelenére sötét árnyékokat vet az elmúlt ötven év történelme, s saját tetteinek következményei. Aliide-hez egy nap láthatóan valami elől menekülő fiatal nő toppan be, aki egyszerre idegen és ismerős. A lány, Zara a közelmúltja elől fut, amelyet nem ő irányított. Egyike a megtévesztett lányoknak, akik fiatalságuk és naivitásuk okán talmi csillogás reményében odavetik magukat gátlástalan emberek áldozatául.

Ez a regény az árulás regénye. Aliide elárulta nővérét, hogy megkaparintsa annak férjét, s mindent alárendelt e célnak: házasságát, becsületét, ártatlanságát, s hazájához való hűségét. A történet - időbeli - elején testvérével, Ingellel istentisztelet után hazafele sétálva pillantja meg Hanst, aki egy pillanat alatt elbűvöli. Ám Hans nem őt veszi észre, hanem Ingelt. Aliide rögvest ráébred, hogy ellene nincs esélye, Ingel szebb és jobb nála. Az irigység nem véletlenül fő bűn kereszténységben, hiszen szörnyűségek kovásza, olyan érzéseket dagaszt az emberben, amelyek aztán tragédiákhoz vezethetnek.

Nem véletlenül jutott eszembe folyton a zseniális Napoleon Boulevard dalszövege, miközben Oksanent olvastam:

„Szépen vagyunk öltözve, csillog a hajunk.
Gondolhatod, erre most is adunk.
A város felett éppen Júlia lebeg.
Ámuldozunk, és mint annyi mindent, ezt se értjük.
Nincs semmi baj, nem is kérdezősködünk.
Ha lebeg, hát lebeg, nagy dolog, mi is jövünk.
Hátrébb megyünk, innen neki futhatunk.
Próbálkozunk, vajon éppen nekünk miért ne menne?

…

Próbálkozunk kézzel-lábbal csapkodunk,
Úgy verdesünk, hogy már jobban nem tudunk.
A város felett még mindig Júlia lebeg,
Szép könnyedén, ahogy szombat délben szállni illik.

…

Nem megy, tudom de ha már szállni nem lehet,
Megmozgatunk itt lent minden követ.
Célozgatunk egyszer még eltalálhatunk,
Júlia, kedves: jobb lesz önmagadtól földet érni.

Júlia nem volt erős, vagy több mi nálunk.
Júlia nem volt se jó se szép.
Most Júlia nem akar a földön járni,
Fölszállt inkább a fejünk fölé.”

Ez a dal maga a kommunizmus megzenésítése. Amikor az irigység miatt a lenti többség megfegyelmezi a fent lebegőket, s mivel követni azokat képtelenek, erőszakkal rángatják vissza, vagy semmisítik meg a jobbakat. Mert bizony Júlia jobb is volt és szebb is, mint azok, akik a földön ragadtak, de még ennek belátására is képtelenek. Aliide pont ez a megtestesült irigység, ami elmebetegségig teszi féltékennyé, gyűlölteti meg vele a nővérét, és teszi ezáltal tönkre mindenki életét a környezetében.

A Tisztogatás női regény, de mégsem az. Női, mivel főszereplői nők, ugyanakkor ez nem jelent semmi pozitív vagy negatív dolgot önmagában, nem attól szimpatikus valaki benne vagy gyűlöletes, hogy milyen nemű. Hans férfiként érdemel elismerést, míg Aliine megundorodik tetteitől, s egészen addig nem jut el a felelősségvállalásig, míg életébe nem pottyan Zara, akiben viszontlátja az elvesztegetett élet hajdani ragyogását. Semmi esetre sem feminista mese a csúnya férfiak által kihasznált ártatlan nőkről, ami nagy pozitívum, pláne mondjuk olyan borzalmakhoz képest, mint a Nők országa. Szól ugyan a nők elleni erőszakról, de igazából mellékzönge pusztán Aliide belső lelki tusáihoz képest, s engem inkább az orosz alvilág brutalitásához vezetett el a szerző, nem specifikusan az erőszak e válfajához. Ez egy női szereplőkkel megírt, de kemény és férfias mű.

Persze a Tisztogatás történelmi regény. Feldereng benne a XX. század minden iszonyata, amit országokkal, nemzetekkel és az őket alkotó emberekkel tett ez a kegyetlen korszak, és kiemelten a kommunizmus eszméje. Oksanen attól sem rettent vissza, hogy visszaadja a tényt, mely szerint a balti államoknak a nemzetiszocialista Németország felszabadító volt. Ezt lehet nyugati szemmel rosszallni, de mi tudjuk, amit ők nem, hogy milyen lélekölő, társadalomromboló eszme is volt a marxizmus.

Ez a regény a kommunizmus regénye is, és mindazokhoz szól, akik Kelet-Európába vissza-, vagy Nyugat-Európába behoznák a vörös mételyt különböző szocialista-progresszív maszkok alá rejtve. Ez utóbbira sajnos különösen hajlamosak az unatkozó értelmiségiek. Nekik mindenképpen el kellene olvasniuk Oksanen remekét, ugyanis a regény egyebek mellett mesél még arról is, hogy soha nincs, és nem is lehet egyenlőség. Mindig lesznek, akik szebbek, jobbak, tehetségesebbek, szorgalmasabbak akkor is, ha hajszálpontosan ugyanazzal a háttérrel rendelkezik két személy. És ez így jó. Lehet ez ellen küzdeni, és társadalomjobbító őrületekbe menekülni, de ez kudarc esetén egy feleslegesen elpocsékolt életbe, siker esetén tönkretett életek százezreibe kerül a történelmi tapasztalat alapján. Célszerűbb lenne elfogadni a tényeket, és kihozni magunkból a legtöbbet, nem pedig másokat földre kényszeríteni.

Összegezve:

Egy rendkívül kemény, brutális és durván szókimondó könyv, amely egyszerre vezet be minket a Szovjetunió hazugságba kényszerítő kelkáposztaszagú szürkeségébe és a kelet-európai 90-es évek vadkapitalizmusába, ahol minden eladó a becsülettől kezdve a fiatal lányokig. Oksanen könyve fontos alapmű, és ha valakinek bírja a gyomra, annak nagy – de nem éppen fennkölt – élményt ad majd.

A kötet kiadása kifogástalan - csak kár, hogy fűzött -, a borító zseniális, a Scolar remek munkát végzett. Sem Pap Éva magyar szövege gördülékeny, átadja a történet súlyát, és helyesírásilag nem emlékszem hibára.

Pontszám:

Kilenc vörös csillag a tíz zöldszemű szörnyetegből.

9/10 pont

www.moly.hu: 93 %

www.goodreads.com: 3.87 pont

(Az adatok 2019. március 25-i állapotot tükröznek!)

A bolsevik puccsról tartott előadásom már youtube-on:

Múlt héten szerdán lement az ősz első ménfőcsanaki előadása, amelynek témája a Nagy októberi szocialista forradalom volt, amely ugyebár se nem nagy, se nem szocialista, se nem forradalom, sőt, nálunk még csak novemberi sem volt. Az előadásommal nem vagyok maradéktalanul elégedett, egyszerűen túl sok mindent szerettem volna belegyömöszölni, így némiképpen hektikus ugrabugrálássá lett, de azt hiszem azért vállalható. Ma az erről készült felvétel felkerült a youtube-os csatornámra. A kép- és hangminőség nem a legjobb, de igyekszem a jövőben fejleszteni ezeken.

Jó szórakozást hozzá!

CIA jelentések Győr-Moson-Sopron térségéről, 1. rész

A Hidegháború ugyan nem a kedvenc témáim egyike, sőt valószínűleg számomra a legkevésbé érdekes a történelemben, de ennek ellenére itt is talál az ember csemegéket. Mint mindig itt is a források érdekelnek leginkább, így nagy örömmel fogadtam, mikor kiderült, hogy az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökség, közismert nevén CIA 12 millió (igen, tizenkétmillió!) dokumentumot tett közzé honlapján, amely nem csak az UFO hívők számára lehet érdekes, hanem a történelem iránt fogékonyaknak is. Gyorsan kicsemegéztem néhány Győr-Moson-Sopron térségére vonatkozó jelentést, amelynek első csomagját most teszem közzé.

CIA-RDP82-00457R000300010012-8

Tájékoztató jelentés

Ország: Ausztria/Magyarország

Tárgy: Moszkva parancsa a szovjet csapatok ausztriai és magyarországi csökkentésére és elszállítására

Dátum: 1947. január 21.

1. Forrásunk állítja több korábban Magyarországon állomásozó szovjet orvostisztre hivatkozva, hogy Moszkva új titkos parancsot adott ki az Ausztriában és Magyarországon lévő Központi Hadseregcsoport összes egysége részére. A parancs, amely minden egységre vonatkozik, 1947. február 10-én lép érvénybe, és kimondja, hogy szervezeti beosztásban szereplő egyes egységek létszámát csökkentik, egyeseket deaktiválnak, míg másokat új állomáshelyre szállítanak át.

2. Sok orvostisztet gyűjtöttek össze Möblingnélⁱ a szovjet erők orvosi szolgálatainak ausztriai és magyarországi főhadiszállásán, hogy leszereljék és visszaszállítsák őket a Szovjetunióba. Például a 4. lovas század, 6 km-re Csornától, Sopron közelében csökkentette orvosi stábját 3 tisztről és két asszisztensről egy tisztre és egy asszisztensre.

3. A parancs értelmében, a politikai tisztekⁱⁱ tisztek számát lecsökkentették, vagy a posztot teljesen megszüntették az összes ausztriai és magyarországi ezredben.

4. Források jelentették, hogy a Kombinált lovas csoport általános főhadiszállása Csornán van.

5. Chernyak őrnagy jelentette, hogy ő az egyetlen megmaradt orvostiszt a Kremsnél lévő 328. dandárnál. A dandár típusa nem ismert.

CIA-RDP82-00457R001900780002-8

Tájékoztató jelentés

Ország: Magyarország

Dátum: 1948. október 14.

Tárgy: A Határőrség hadrendje

Kiértékeletlen kutatási információ képzett hírszerzési elemzők használatára

1. A következő volt a Határőr zászlóaljak elhelyezkedése 1948. júniusában:

1. zászlóalj: Sátoraljaújhely; mindhárom század főhadiszállása Sátoraljaújhelyen
2. zászlóalj: Putnok; mindhárom század főhadiszállása Putnokon
3. zászlóalj: Balassagyarmat; mindhárom század főhadiszállása Balassagyarmaton
4. zászlóalj: Tata; mindhárom század főhadiszállása Tatán
5. zászlóalj: Győr; mindhárom század főhadiszállása Győrött
6. zászlóalj: Csorna; mindhárom század főhadiszállása Csornán
7. zászlóalj: Csepreg; századparancsokságokkal Csepregen, Kőszegen és Szombathelyen
8. zászlóalj: Zalaegerszeg; a 22. század főhadiszállása Körmenden, a 23-24. századoké Szentgotthárdon
9. zászlóalj: Nagykanizsa; mindhárom századának főhadiszállása Nagynkanizsán
10. zászlóalj: Pécs
11. zászlóalj: Kiskunhalas
12. zászlóalj: Gyula
13. zászlóalj: Berettyóújfalu
14. zászlóalj: Kisvárda

CIA-RDP75-00149R000400410024-0

Tájékoztató jelentés

Ország: Magyarország

Tárgy: Hírek négy nyugat-magyarországi városból

Dátum: [19]51. augusztus

Oldalak száma: 2ⁱⁱⁱ

1. Sopron

Itt egy magyar lövész zászlóalj van a gyalogsági laktanyában, és egy három ütegből álló lovas tüzérségi csoport a tüzérségi laktanyában.

2. Győr

Kívülről a város normálisnak látszik. Az erős szovjet helyőrség ellenére csak kevés szovjet katona látható az utcákon. Csak a tisztek mutatkoznak gyakran a Korona és a Központi Kávéházban, ahol részeg orgiákat tartanak. Emellett nagyon sok magyar katona és rendőr van Győrben.

3. A gazdasági propaganda erős. Plakátokon javasolják a takarékoskodást a szénnel, üzemanyaggal és festékkel, és nem hiányoznak az emberek, akik maliciózus megjegyzéseket írnak ezekre a plakátokra. A nyersanyaghiány már érezhető. Az elmúlt évben szinte mindenből volt elég, és a boltok tele voltak mindenféle árucikkel, de idén a dolgok egészen máshogy mennek. A kirakatok még tele bemutatótermékekkel, de a boltok polcai üresen ásítoznak.

4. A szovjet konzulátus a Kisfaludy utca 4-ben található. Feje Sebremow. Ő az Ady Endre utcában lakik, az utcában, ahol más szovjet tisztek is élnek. Az N.W.D. parancsnokság^iv a Kossuth Lajos utca 11-ben van. Nem tűnik nagy létszámúnak, legfeljebb 18-20 fő lehet benne.

5. A szovjet gépesített lövész zászlóalj a Vadász laktanyában van,^v a Vadász és a Pápai utca sarkán. A katonák fekete vállapot viselnek vörös jelzésekkel. Az orosz tankok az Erzsébet-tér^vi közelében lévő sportpályán találhatóak, és 33 T-34-es jelenlétét jelentették Győrben. Az 5. határőr zászlóalj a törzsével és a központi századával a Teleki laktanyában^vii van elszállásolva. A Frigyes laktanya, amelynek egy új három emelet magas épülete van, egy gyalogos zászlóalj által van megszállva, aminek parancsnoka Falkus Dénes^viii őrnagy.

6. A győri repülőtér most már elkészült, de nem állomásoznak rajta gépek állandó jelleggel. A Budapest-Szombathely vonalon járó Maszovlet^ix gépek és szovjet futárgépek landolnak itt naponta. A Magyar Szabadságharcos Szövetség (Hungarian Partisan Alliance)^x rendkívül gyakran gyakorlatozik motoros vitorlázógépekkel (második szakasz). A tanulópilóták száma száz körül lehet, és tíz-tizenkét gép áll rendelkezésükre. Az oktatás vezetője Zoltán, az MSRE^xi korábbi oktatója, és főhadnagy pilóta.

7. A Győr körzeti toborzó parancsnokság az Apáca u. 15-ben van. A parancsnoka Bilnitzer Vilmos százados. A Magyar Rendőrség Kerületi Kapitánysága (Kerületi rendőrkapitányság) a Batthyány tér 25-ön van, ahol a szolgálati állomány is állomásozik (180-tól 200 ember). A rendőrség ereje Győrben legkevesebb 600 ember, nem számítva a nyomozókat. A Megyei Államvédelmi Hatóság (BAH authority) laktanyája az Apáca utcánál van. A parancsnok Glück Imre őrnagy. Szolgálati állománya egy 120 főből álló század. Az ÁVH városi hivatala a Gárdonyi utca 7-ben található, szolgálati állománya 30 ember körüli.

8. A Richards Richard Textil Művek termelésének csak 25%-át osztja ki a helyi szükségletekre, a többi megy a Szovjetunióba. Ezt az exportot gyapjúval ellentételezik, amit a ruhák és az ejtőernyőselyem ellenében szállítanak. A régi Ágyúgyár épületeiben lévő Győri Textilművek gyapjútermékeket készít a hadsereg szükségleteire. A Vagongyár (Waggon Factory) folyton folyvást tankokon dolgozik. Létrehoztak több szerelősort is. 1950 tavasza óta ágyúcsövek készülnek itt T-34-eshez, és itt készültek a 88-asok is. A nyers [acél]tömböket Diósgyőrből hozzák. Repülőgépmotorokat is készítenek itt.

9. Győr-szabadhegy

A laktanya tele szovjet katonákkal. Huszonegy T-34-es tank és kilenc 76.2 [mm-es] páncéltörő ágyú [állomásozik itt?]^xii A tankok 200-as sorozatszámot viselnek a tornyaikon.

10. Pápa

A korábbi ejtőernyős laktanyát szovjet pilóták és ejtőernyősök foglalták el (kék vállap, propeller jelzéssel). A parancsnokság az Esterházy-kastélyban van. A pápai repülőtéren kereszt alakú beton kifutópálya épült. Új laktanya található mintegy két kilométerre Pápától a Veszprémre tartó főúttól északra. A laktanyában magyar tüzérségi és tankcsapatok vannak elszállásolva. Néhány tank [található]^xiii a laktanya központjánál, azt gondoljuk, ezeket fegyveres kíséretként alkalmazzák. Ettől a laktanyától mintegy 500 méterre egy új épül, és már csaknem kész.

-vége-

CIA-RDP80-00810A007500650010-0

Tájékoztató jelentés

Ország: Magyarország

Dátum: 1955. július 29.

Tárgy: Hírek szovjet és magyar katonák közti összecsapásról

Oldalak száma: 1

Hírlik, hogy szovjet és magyar katonák között fegyveres összecsapás történt Győrben, Magyarországon valamikor 1955. júniusa folyamán. A szovjet katonák, akiket Ausztriából Magyarországra szállítottak, állítólag beléptek egy kaszárnyába, ahol éppen magyar katonáknak éppen ételt osztottak. Mikor a szovjetek élelmiszert követeltek, és a magyarokat félre akarták tolni, dulakodás támadt, és számos fegyver elsült.

CIA-RDP80T00246A033300170001-3

Tájékoztató jelentés

Titkos!

Ország: Magyarország

Téma: Szovjet és magyar katonák diszpozíciója Magyarországon

Dátum: 1957. március 21.

Oldalak száma: 1

Kiértékelése elvégezve. A tartalom értéke bizonytalan.

A következő információkat jelentették a szovjet és magyar katonákról az alábbi helyeken:

1. Magyar csapatok:

a. Mintegy 4000 vagy 5000 ember Győr mellett

b. Egy híradós különítmény Mosonnál

c. Egy tüzér különítmény mintegy 1000 emberrel Fertődnél

d. „Zöld galléros” ÁVH erők^xiv a Győr-Moson-Sopron térségben.

2. Szovjet csapatok:

a. Egy zászlóalj tüzérség és tank Győrben. Ezeket a csapatokat átszállítják Pápára

b. Öt T-34-es tank Sopronban.

[A csatolt változat, amelyről a fenti összegzés készülhetett:]

Magyarország

Katonai

Csapatok diszpozíciója

1. Magyar csapatok

Győr közelében 4000-5000 ember 3 gyalogos zászlóaljban és segédalakulataik.

Moson: Egy híradós különítmény.

Fertőd: Egy tüzérségi különítmény, mintegy 1000 ember.

2. A Győr-Moson-Sopron területén „Zöld galléros” ÁVH erők vannak szétszórva a körzetben. Ezek határőr erők, és a belügyminiszter parancsnoksága alá tartoznak.
3. Orosz csapatok

Győrben volt egy zászlóaljnyi tüzérség és tank. Ezek mind fekete vállapot hordtak vörös varrással a szélein. A páncélos és tüzérségi személyzet ugyanolyan színű vállapon viselte a megkülönböztető jelvényeit.

4. Ezeket a csapatokat Győrből Pápára küldték, ahol már volt egy dandár (4000-5000 ember).
5. Öt T-34-es tank állomásozik Sopronban.

CIA-RDP80T00246A036900180001-3

Tájékoztató jelentés

Ország: Magyarország

Tárgy: Azonosítatlan beton szerkezetek Magyarország nyugati határának közelében

Dátum: 1957. augusztus 30.

Kiértékelése elvégezve. A tartalom értéke bizonytalan.

A három oldalas jelentés azonosítatlan szerkezetekre vonatkozik Csorna és Farád települések között, az osztrák határ közelében, melyeket 1957 februárjában és márciusában építettek. A jelentés állítása szerint a helyi lakosság úgy hiszi, hogy a szerkezetet rakétakilövő állomásnak szánják. A jelentés tartalmaz két vázlatot, az egyik megmutatja a szerkezetek helyét és kapcsolódását a környező településekhez, a másik megmutatja a szerkezet kialakításának részleteit és méreteit.

Magyarország

Katonai

Azonosítatlan beton szerkezetek Magyarország nyugati határának közelében

1. Csorna és Farád települések között, közel az osztrák-magyar határhoz, három betonszerkezet épült 1957. február-márciusa során a csatolt 1-es vázlaton látható helyen, és a 2-es vázlaton ábrázolt alakban.
2. A betonszerkezet célja, hogy kibírja a 600 kg/cm² nyomást. Miután a szerkezet elkészült, azt földdel takarták be, és a területet ismét mezőgazdasági munkák alá vonták.
3. A helyi lakosság azt hiszi, hogy a szerkezet rakétakilövő állomás kialakítására szánják, de nincs bizonyíték arra vonatkozóan, miért vannak ezen a véleményen.

1. vázlat

2. vázlat

Jegyzetek:

i A jelentésben Noedling áll, ha nem tévedek, akkor ezen az alsó-ausztriai Mödling értendő, Bécstől délre.

ii A jelentésben pártszervező áll, alighanem a komisszárokra, politikai tisztekre gondolhatnak.

iiiJelentős rész innen cenzúrázva, azaz feketével kihúzva.

ivNincs feloldva, mit értenek alatta, talán a belbiztonságot (NKVD?), és egyelőre nincs ötletem.

vA győri pláza mellett álló Szent Imre út és Vasvári Pál utca szegletében álló egykori laktanyáról van szó, amely a 11-es győri Vadászoknak adott helyet az I. világháború előtt. Erről az alakulatról egyszer már írtam.

viA Bécsi kapu tér viselte az Erzsébet tér nevet. A közelében lévő sportpálya talán a Dózsa-pálya lehet.

viiA mai Győri Nemzeti Színház helyén egykor állt, s 1970 körül elbontott laktanyáról van szó.

viiiNem tudom azonosítani.

ixA Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság, röviden Maszovlet 1946-tól indított járatokat távolabbi magyar nagyvárosokba. 1954-ben a magyar állam kivásárolta a szovjet részt, és létrejött belőle a Malév.

xA Partizánszövetségnek is nevezett MSZHSZ a kommunista párt által erősen támogatott félkatonai szövetség volt, lőtereket és repülőtereket is használtak kiképzéshez.

xiMűegyetemi Sportrepülő Egyesület.

xiiAz iratban kihúzták feketével a következő2-3 szót.

xiiiValami kényes adat itt is kihúzva.

xivKorábban a zöld jelvényes határőröket „zöld ÁVÓ”-nak nevezték, miután 1950-ben a Határőrséget az ÁVH alá rendelték, ezért hivatkozhat a jelentés a határőrségre, mint ÁVH erőre.