Könyvajánló: Agatha Christie a bíróság előtt - Cipruskoporsó

Agatha Christie: Cipruskoporsó

Budapest: Európa, 2012

Eredeti cím: Sad Cypress, 1940

Fordította: Zombory Erzsébet

264 oldal

Régen olvastam már Christie regényt, aminek legfőbb oka, hogy már alig néhány van, amit nem olvastam, s azokkal nagyon takarékoskodom - botor öntelt lévén azt vélvén, lesz még rá időm a jövőben -, s amúgy sem a legjobbak maradtak hátra. Viszont most úgy éreztem ideje már egy kicsit lazább és lehetőleg pici könyvet is betenni az utazótáskába, így a Cipruskoporsót választottam. Igazából olvastam már kb. 10 éve, s elég jól rémlett a cselekmény, és a tettes személye is (kettő között vacilláltam emlékeim alapján, majd a felénél már tudtam).

A Cipruskoporsó alaptörténete nem lesz ismeretlen az AC munkásságát nem ismerők előtt sem, tizenkettő plusz egy tucat film és kötet felállása, hogy tárgyalással nyit, melyben éppen elítélni készülnek egy ártatlant. A krimi királynőjénél sem egyedülálló prelűd ez, gondoljunk csak a Billy Wilder filmként is legalább olyan ismert A vád tanújára. Hoppá! Ideje lenne újra elolvasnom… Na, mindegy, vissza a Cipruskoporsóra! Elinor Carlisle bűnössége nem lehet kétséges a bizonyítékok fényében. Láthatóan mind oka, mind eszköze, mind lehetősége volt meggyilkolni a gyönyörű Mary Gerrardot, aki - kis túlzással - elszerette vőlegényét. A halálos ítélet árnya már Elinor fekete hajára vetül, ám Lord doktor felkeresi a világ legtojásfejűbb magánnyomozóját, Hercule Poriot-t, s ezzel minden megváltozik. Poirot csak a könyv 100. oldala körül jelenik meg, hogy ezúttal nagyon visszafogottan, de hatékonyan tárja fel a gyilkosság elkövetésének mikéntjét. Agatha Chrsitie minden nyomot megmutat nekünk, hogy versenyre kelhessünk a belga detektívvel, ám szokás szerint nagyon ravaszul megírt regényről van szó, így a álbizonyítékok és (cs)alibik tömkelege téveszti meg az olvasót, hogy a szürke agysejtjei könnyen összerakják a darabkákat egész képpé.

Elinor karaktere egyértelműen a legrealistább, nagyon szépen mutatja be a szerző a büntetőeljárásba belefásult, sorsát lassan már elfogadó és magát kissé bűnösnek is érző, törékeny, ámde büszke nőt. A másik kulcsfigura egyértelműen Lord doktor, aki bármi áron megmentené az éppen csak megismert Elinort, akár bűnös, akár nem. A karakterek jól kidolgozottak, olyan szokásos Christie-szerűen vastag, durva ecsettel lefestett embereket látunk magunk előtt. Roddy Wellmann számomra az egyetlen kakukktojás, Poirot róla a regény lapjain pozitívan nyilatkozik, de be kell, valljam, nem tűnt annak.

A történetben ott az írónő filozófiája is, amely a szerelem helyett a boldogságra, a romantikus fantazmagóriák helyett a gyakorlatiasságra hívja fel a figyelmet, ezek nyilván AC saját életéből levont következtetések…

Összegezve:

Világos, hogy a Cipruskoporsónak továbbra sincs helye a Top 10-es AC listámon, mert minden pozitívuma mellett sem olyan zseniális, hogy a legerősebb Christie regényekkel felvegye a versenyt. Simán egy jó iparos munka a királynőtől, aki képes 260 oldalon nem pusztán egy csavaros gyilkosságot elénk tárni, hanem azt komoly lélektani tartalommal is megtölteni. Egy régi mondás szerint minden rettegi az időt, csak az idő rettegi a piramisokat, jelezve a kőmonstrumok időn átívelő tartósságát. Nos az időt is legyőző piramisokhoz, Susanna Hoffs mellett egyértelműen Agatha Chrsitie is besorolható, mert bár ez egy 1940-es regény, de mai környezetben ugyanúgy megállná a helyét.  

Az Európa kiadó kötete esztétikus, tartós fűzött kiadásban látott napvilágot 2012-ben, melynek borítója ugyan kicsit olyan „nesze semmi, fogd meg jól”, de nem rossz, kellően komor és visszavisz minket megszületésének korába. Zombory Erzsébet fordítása egy kicsit nekem itt-ott túl modern volt, ami nem passzolt a korhoz, de most belelapozva, nem tudom, miért alakult ki bennem ez a benyomás.

Pontszám:

Nyolc dühös ember a tízből.

8/10 pont

www.moly.hu: 90 %

www.goodreads.com: 3.86 pont

(Az adatok 2019. április 20-i állapotot tükröznek!)

Könyvajánló: Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-1944

Könyvajánló:

Kállay Miklós: 

Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-1944

Bp.: Európa, 2012

Van az úgy, hogy az ember mindent megtesz azért, hogy egy feladatot tisztességesen elvégezzen, vagy egy álmot megvalósítson, de mégsem megy. A fátum, a rossz sors, a balszerencse, s a körülmények kedvezőtlen alakulása képes elsöpörni minden jó szándékot vagy a legnagyobb szorgalom eredményét is. Kállay Miklós a magyar történelem egyik legnehezebb időszakában került hazánk kormányának élére, s törekvéseit, hogy megvédje azt a háború borzalmaitól, s közben megőrizze az 1938-1941 között visszaszerzett területgyarapodást, falevélként sodorta el a keletről jövő vörös vihar. 2012-ben az Európa kiadó újra megjelentette Kállay Miklós eredetileg 1991-ben kiadott memoárját, amely mindenképpen figyelemre méltó olvasmány.

Természetesen az emlékirat, mint történelmi forrás mindig óvatosságot igényel. Kállay a háború után, végeredményének ismeretében írta meg memoárját, s igyekszik szerepét a németek iránt ellenségesebbnek mutatni, mint amilyen az a gyakorlatban volt. Kállayról közismert volt angolbarátsága, ám egy felelősségteljes miniszterelnök cselekedeteit nem a személyes vonzalom motiválja, hanem a haza java a politikai realitások figyelembevételével. Márpedig a külpolitikai és katonai realitás még 1944-ben is az volt, hogy Adolf Hitler akkor szállja meg az országot, amikor csak kedve támad erre. A Wehrmacht mindig rendelkezett akkora tartalékkal, hogy a magyar honvédség ellenállását legyűrhesse. A „miért nem maradtunk semlegesek, mint Svájc meg Svédország” jellegű sokszor elhangzó naiv mondatok szajkózói elfelejtik, hogy Magyarország nem az Alpok hegyei között, vagy a térkép szélén fekszik, hanem az európai úthálózat egyik kulcspontja, amely ellenőrzi a Balkánra vezető legfontosabb hadiutat, emellett Németország számára elsődleges fontosságú gabonaszállító volt.

Kállay tehát külsőségekben és néha gyakorlatban is felsorakozott a németek mellett, hogy ne adjon okot az ország megszállására. Ezt már csak azért is tette, mert a Szovjetuniótól még jobban félt. Hogy ezt joggal tette, Magyarország következő évtizedei egyértelműen bizonyították azóta. Kalapács és üllő közé kerülve nehéz az embernek szimpatizálni bármelyikkel. Kulturális, történelmi és ideológiai okok miatt a magyar társadalom, s a hadsereg pláne a németeket választotta – ha már választani kényszerült -, és ez a döntés érthető volt.

Kállay amellett, hogy igyekezett elkerülni a német megszállást, törekedett a britekkel való kapcsolatfelvételre, s előzetes fegyverszünetre. Szerette volna az országot megmenteni a szovjet megszállástól is, ezért abban bízott, hogy az angolszász hatalmak a Balkán-félszigeten nyitják meg a második frontot. Churchill törekvése a görögországi partraszállásról - az amerikai és szovjet tiltakozás miatt - meghiúsult, s ezzel ez a remény kútba esett. Igyekezett kímélni az ország katonai erejét, nehogy ismét olyan helyzetbe kerüljön, mint 1918-19-ben, ám a németeknek itt-ott engedni kellett.

A néhai miniszterelnök emlékiratai betekintést nyújtanak egy kritikus helyzetbe került kormányfő mindennapjaiba, megismerhetjük gondolkodását, motivációit, döntéseinek mozgatórugóit. Találkozhatunk a korszak politikaformáló embereivel, velük élhetjük át nehéz döntéseiket. Ez már csak azért is érdekes, mert ezek az évek voltak a sokszor csúfondárosan „úri”-nak nevezett – pedig sokan nagyon is méltóak voltak az úr szóra! - Magyarország utolsó évei. 

A kötet 2012-es kétkötetes kiadása masszív kialakítású, bár a kötéstábla színei ízlésemtől erősen eltérőek.

Értékelés:

Hét miniszteri szék a tízből

7/10 pont.

Az írás eredetileg a Hegyalja Újság 2017. 2. számában jelent meg.

Könyvajánló: Scalzi - Vének háborúja

John Scalzi: Vének háborúja

Budapest: Agave, 2012

(Eredeti megjelenés: Old Man's War, 2005)

252 oldal

Másodszor olvastam a Vének háborúját. Egyfelől, mert folytatni kívánom a sorozat többi részével majd, s felelevenítettem az első kötetet a magam számára. Másfelől kifejezetten könyvajánló írásának szándékával, mert úgy emlékeztem, ez egy olyan sci-fi, amit minden e téma iránt érdeklődőnek érdemes elolvasni.

A Vének háborúja ugyan – ma már – egy könyvciklus első része, de önállóan is bőven élvezhető, a történet kerek, a lezárás akár befejezésnek is felfogható. A sztori rövid foglalata szerintem sokakat csábít olvasásra, hiszen már a kezdősorok is felcsigázzák az érdeklődést: „Két dolgot csináltam a hetvenötödik születésnapomon. Meglátogattam a feleségem sírját. Aztán beléptem a hadseregbe.” Már ebből is érezhető, hogy a regény igen szikár mű, felesleges mondatok nincsenek benne, sem mellékszálak. Azt meséli el, hogy John Perry, 75 éves öregember miként lép a gyarmati véderő kötelékébe, ahol testét kicserélve igazán extrém kalandokat él meg fegyverrel a kezében. Az események néha bohózatba, máskor szatírába illőek, mégis a humor mögött ott leselkedik a komoly moralizáló tartalom. Ugyanis Scalzinak helyenként úgy sikerült összefoglalnia az eltűnt idő iránti szomorúságot, hogy egy Proust megirigyelhetné.

Mi a regény erőssége? A mindössze egy délután alatt kiolvasható mű igen ügyesen egyensúlyoz a komoly mondanivalót tartalmazó részek és a szórakoztató fejezetek között. Nem a tudományos-fantasztikus motívumok kötöttek le elsősorban, bár az a világ is érdekes, amit Scalzi felskiccelt. Remélem a folytatásokban ebből többet kapok, mert a különböző idegen fajok bemutatásában volt azért hiányérzetem. Különösen jókat mosolyogtam a párbeszédeken, nagyon humorosak, ötletesek a „Vén trottyok” szövetség csacsogásai. A karakterek ugyan nem túl kibontottak, de nagyon szerethetőek, a világbékében hívő balga politikustól a szokásos sablon amerikai kiképző őrmesterig. Ha valamihez hasonlítanom kellene, egyértelműen Heinlein Csillagközi inváziója jutna eszembe (amiből a film hasonlóan remek), ez ugyan kevésbé paródia/szatíra, de egyértelműen arra hajaz részeiben.

Az író azt is megoldotta, ami talán a legnehezebb volt: sikerült az idős, folyton WC-re járó John Perryből 252 oldal alatt egy harcedzett veteránt fabrikálni, úgy hogy ez hihető is volt. Az utolsó 50 oldal már egyértelműen átvezet a sorozat 2. részébe, a Szellemhadtestbe.

A kötet kialakítása tetszetős, a sorozat minden része hasonló címlappal hívja fel magára a figyelmet. Kissé komor, túlságosan sérülékeny, de egyértelműen felismerhető és azonosítható. A puha kötést továbbra is rühellem, de ez a jobbak közé tartozik tartósságra nézve.

Értékelés:

Könnyed, szórakoztató sci-fi, amelyet bármikor be lehet iktatni egy szabad délután esetén. Nyolc 3 centiméter magas covandu a tízből.

8/10

www.moly.hu: 91%

www.goodreads.com: 4.22 pont

Prága

Hétvégén Prágában voltam az iskola alapítványa által szorgalmazott kirándulás részeseként, ahol az a nemes feladat hárult rám, hogy a szülőtlen nebulókat felügyeljem. De mivel a gyerekek jók voltak, erre kevés szót vesztegetek, annál többet Prágára. Tíz éve jártam éppen ott, úgyhogy most felmérhettem a közben bekövetkező változásokat. Hát elsőként: még mindig szép és lenyűgöző város. A turizmus fellegvára, a Károly hídon valósággal folyik a turista, az Orlojnak szinte a közelébe sem lehet jutni amikor elüti az egészet. Valamit jól csinálnak. Budapesttel összevetve elég drámai a különbség, holott a Moldva nem a Duna, a kicsike szigetek összehasonlíthatatlanok a Margit-szigetel. Haladjunk sorjában.

Első nap, szombaton a Morva karsztvidéken jártunk, a Macocha barlangnál és szakadéknál. Lenyűgöző. Ahogy az ember kikászálódik a cseppkőbarlangból és ott áll egy 130 méter mély szakadék alján, melynek zöld növényzet borítja részben a falát, fantasztikus. A barlangban való hajókázás csak két dolog miatt volt kevésbé hangulatos, mint a Tapolcaiban (itt 800 méter hosszú a víziút a föld alatt, nálunk 160). Az első, hogy nem engedtek fotózni, holott vettem fotójegyet. Kénytelen voltam kamerázni... A második, hogy nem mi eveztünk egy kicsi 3 személyes csónakban, hanem motor hajtotta a talán 25 fős bárkát. Persze a cseppkövek sokkal látványosabbá teszik a tavasbarlangnál. A barlangászás után lanovkával a szakadék fenti részéhez repültünk, onnan lenézve sem akármi a dolog. Sajnos Brünn városára nem jutott idő, és a közeli Austerlitzi csatatérre sem tudtunk pillantást vetni, amely attól néhány mérföldre keletre fekszik.

Délután érkezés Prágába, szállás megszállása. Egy kívülről elég csúnya (szocreál vörös) épület, amely belülről megfelelt a célnak. Lent egy klassz fahajónak álcázott kocsmával, ahol megnéztük a cseh-lengyel EB csoportmeccset, amely 1-0-ás cseh győzelmet hozott az ott ülők nem csekély örömére. Ezen a napon Prágából a Vencel teret és környékét néztük végig. 

Másnap az Óvárossal és a Josefovval kezdtünk és a Petrin-hegy volt soron. Hihetetlen mennyi magyar emlék van Prágában. Nincs templom, ahol ne bukkanna fel a magyar címer. Ott van a Hradzsin középkori palotájában, Ulászló király (mellesleg ideje volna szegény Jagellokat rehabilitálni a történelmünkben, mert a dobzsén és a lacikonyhán kívül eszünkbe juthatna az is, hogy a 3 litván (mert eredetileg ők litvánok, nem lengyelek) királyunkból kettő csatatéren halt meg magyar ügyért...) monogramjának jobb oldalán:

Ott van a Szent Miklós templom mennyezetén:

És persze feliratokon is jelen vagyunk bőségesen, csak egyet kiragadva, itt van a Prágai vár kapujának képe, rajta felirattal, hogy a készíttető német-római császár, magyar és cseh király is volt. A sorrendiség is érdekes, hiszen a magyar címer mindig előkelőbb helyeken szerepel, mint a cseh:

Ugyanakkor voltak szomorú tapasztalatok is. A Petrin-hegyi kilátó közelében lévő régi épületek némelyikén a történelmi címerek közt a szlovák jelenik meg, amely nyilván nem volt ott eredetileg. Ugyanez igaz a Szent Vitus székesegyházra, ahova nem tudom miként került ez:

A cseheknek sem lehet érdeke, hogy egy ilyen kabaréba illő kellék ott díszelegjen egy ilyen gyönyörű és történelmi épület falán. A címer fekvéséből azt kell gondolnom, hogy ez utólag került oda, de a már említett Petrin-hegyi épület esetében arra gyanakszom, hogy a magyar címert mázolták át. 

A magyar vonatkozású emlékek közül megnéztük a Kolozsvári testvérek szobrát természetesen, ugyanakkor Rákóczi prágai emléktáblája kimaradt az épület éppen átépítés alatt áll. 

Prágában mégis legjobban a hangulat tetszett, a rengeteg utcazenész, akik mögött igencsak elbújhat némelyik mega- és gigasztár felfedezettünk. Az utcán árult kolbászos hotdog ezerszer jobb a gyorséttermi vacakoknál, a cseh sörről meg nem is mondok egyebet, csak, hogy voltunk az U Flekuban és a 35 C hőségben nem csak a híres kocsma 13C-os fekete söre esett volna jól, de gyakorlatilag bármi. Azért ha egy söröző 500 éves, az jelent valamit...

A Hradzsin a harmadik napon került bevételre a már emlegetett Szent Vitus Székesegyházzal, a Szent György templommal, a királyi palotával és természetesen az Arany utcácskával. A prágai negatívumok közé a kis ajándékboltok mérhetetlen drága voltát kell első helyre tennem, mert a legkisebb vacak is 100 korona (1200 Ft) körül volt. A cseh főváros szépségét jelentősen rontja az a rákfene, ami már minket és két-három évtizede zabál, a graffitinek nevezett borzalom. Az utcai szemetesek pedig botrányosak, régi betonból öntött darabok, melyek töredeznek és csúnyák. A tömegközlekedésről ellenben jó a véleményem, egy 90 perces utazásra jogosító "BKV" jegy 32 korona felnőtteknek, 16 gyerekeknek és szól a fogaskerekű vasútra a Petrin-hegynél éppúgy, mint villamosra vagy metróra.  

Szóval varázslatos ez a város. Ugyanakkor hiszem, hogy Budapest minimum ilyen lehetne. Na nem lennének olyan középkori épületeink, mint nekik, sajnos annak már lőttek, mikor a várat az ostromok során rommá lőtték, de azért amit lehet helyre kellene állítani. Mégis nonszensz a volt Honvédelmi Minisztérium épülete a Dísz téren, de maga a Budai vár is. Vissza lehetne állítani Budapest varázsát, egyik oldalon a '45 előtti várral, "sétálóutcává" tett Lánchíddal és Alagúttal (ahol alkothatnának a portrérajzolók, mint a Károly hídon). Van remény, hiszen a Kossuth-tér rehabilitációja legalább megkezdődött.

A zárásnak vidámnak kellene lennie, de a pillanatnyi boldogság helyett inkább nézzük meg miből mi lett az elmúlt 70 évben nálunk:

A prágai fotóalbumom elérhető innen: 

https://picasaweb.google.com/114408910245238970862/Praga2012VI1618#

A feltöltött minivideók itt találhatóak:

http://www.youtube.com/user/csornahg